HTML doboz
2012.04.19. 00:05 Szerző: Đđ
Orbán játszmája: nem kell IMF, ki az EU-ból!
„Bemászok ablakon, kimászok kulcslyukon,
Előttem tágul az akadály,
Figaro remekül viszi az ügyeket,
Figarót veheted, hívhatod, viheted,
A munka szépen megy a kezében,
Ő megcsinálja, te meg csak állj!
Mert előtte tágul az akadály!”
Gioacchino Rossini/Cesare Sterbini: A sevillai borbély - 1816
Hát persze, hogy nem akarnak Orbánék megállapodni az IMF-fel és az EU-val! Naiv, aki valaha is hitt ebben. Olyan nincs, hogy valaki, akinek:
1. szüksége van a segítségre,
2. meg akar állapodni,
3. megvan a szükséges hatalma/parlamenti ereje a megállapodáshoz és az ezzel járó, ehhez szükséges belföldi politikai, törvénykezési és gazdasági lépésekhez,
az ne lenne képes fél év alatt erre! Képes lenne, persze – ha akarna. De nem akar!
…Éspedig azért nem akarnak Orbánék megállapodni, mert akkor:
1. amíg tart a hitelszerződés, addig folyamatosan ellenőriznék őket (Orbánékat),
2. be kellene tartani az EU írott és íratlan szabályait.
És itt a lényeg: ha Orbánék betartanák ezeket a szabályokat (és emiatt nem hoznának itthon olyan, a saját hatalmukat bebiztosítani hivatott jogszabályokat, amelyekről nyilvánvaló, hogy ellentétesek az Európai Unió és a demokrácia jogelveivel), akkor igen-igen kétséges, hogy 2014 után is kormányon maradhatnának-e?
A kormányzati teljesítményük alapján biztosan nem!
…És ebből logikusan következik még valami, ami mindennél fontosabb:
Ha Magyarország az EU tagja, akkor (ismételjük:) be kell tartania az EU szabályait. A szabályok betartásáért a kormány felel. Ha a kormány – azaz: Orbán és köre - betartja e szabályokat, akkor nem tarthatják meg az őket (Orbánékat) - legalább reményeik szerint - hatalomban tartó, az EU elveivel ellentétes törvényeket. …És akkor nem tarthatják meg a hatalmukat – hiszen hatalommegőrző stratégiájukat a demokratikus játékszabályok kijátszására, az ellenzék politikai, gazdasági és kommunikációs/médiabeli ellehetetlenítésére, a demokráciákat életben tartó kontrollmechanizmusok kikapcsolására építik.
…Ebből következően: ha Orbánék meg akarják tartani a hatalmat, akkor ki kell vezetniük Magyarországot az Európai Unióból!
De ehhez kell egy jó apropó - ezt a következő módon próbálják majd meg mesterségesen megteremteni:
Olyan helyzetet igyekeznek majd kialakítani – legvalószínűbben az államcsőd apropóján -, amelyért az EU-t teszik majd „főfelelőssé”. Úgy próbálnak majd tematizálni, hogy az EU „meg akarta szállni Magyarországot”, „el akarta venni a magyar emberek döntési szabadságát”, hogy „a sajátos magyar gondolkodásmód és életstílus számára idegen eszméket és életmódot akart ráerőltetni a magyar emberekre”, stb. És hogy „a kormány a magyar emberek érdekeinek védelmében döntött a kilépés mellett”, stb… És azok, akik amúgy sem tudnak mit kezdeni a modern Európa bonyolultságával és magas teljesítmény-elvárásaival, Orbánék számításai szerint örömmel fognak hallgatni ezekre a szlogenekre. Ők fogják adni majd a kilépést „követelő”/éltető „spontán” tömegtüntetések állandó és bármikor mozgósítható derékhadát. (Jó részül persze jobbikos lesz – ezért sem határolódik el Orbán már két éve sosem a Jobbiktól, tegyen és mondjon az bármit!)
…A „jobbos elit” pedig azért követi majd Orbánt ezen az úton, mert nekik személy szerint garantálni fogja Orbán és köre, hogy legalább annyira kivételezettek lesznek a kilépést követően is, mint jelenleg. Sőt: valami olyasféle helyzetet élvezhetnek majd, mint annak idején a káderelit: nekik minden elérhető lesz, rájuk kvázi nem is fog vonatkozni az EU-val való szakítás! Nekik pl. továbbra is lehetnek „nyugati érdekeltségeik” (off-shore cégeik is…).
Orbánéknak tehát kell az államcsőd – ezért nem kell nekik az IMF-hitel…
…Szép elképzelés – csak éppen hiába minden, mégsem fog működni!
- Mert már az IMF-hitel híján netán egy 2015-'16-ban bekövetkező államcsőd miatti gazdasági összeomlás többek között épp a mai „fanatikus híveket” veri telibe egzisztenciálisan – és hát állítson bármit is Bayer Zsolt*, mégsem lehet (tartósan) „üres hassal himnuszt énekelni”!
- Mert ha összeomlik a gazdaság, akkor megrázkódik a társadalom is – és a legrafináltabb politikus sem tudja egészen biztosan a kezében tartani az események feletti irányítást. (Erről XVI. Lajos sokat tudna mesélni…)
- Emiatt Orbánék el sem jutnak addig, hogy valóban végrehajthatnák a kilépést az EU-ból.
Ezt a játszmát Orbánék nem nyerhetik meg. Nincs olyan stratégia és nincs olyan forgatókönyv, de még csak olyan „trükk” sem, ami ezt lehetővé tenné számukra.
Nem kétséges: Orbánék belebuknak ebbe a kalandorpolitikába – a kérdés nem is ez. Csupán két fontos kérdés van:
1. Mibe kerül ez majd a magyar népnek és meddig tart helyrehozni az okozott károkat?
2. Ki jön Orbánék után és ki végzi el a kármentesítést és az újjáépítést?
*Kamaszkorunk legszebb nyara – Bayer Zsolt és Nemes Tibor filmsorozata, 1998:
http://videotar.mtv.hu/Videok/2011/08/10/08/Kamaszkorunk_legszebb_nyara_Amerika__12_resz_Pennsylvania_.aspx – Az idézett mondatot ld. 14.40-nél.
· 9 trackback 621 komment
Címkék: orbán fidesz eu imf hatalom kilépés tagság államcsőd
2012.04.17. 15:48 Szerző: Đđ
Kormányyoutube
„Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: "Ne menj el, mesélj" -
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.”
József Attila: Thomas Mann üdvözlésére - 1937. jan. eleje
Kormányunk újabb kezét nyújtotta ki az állampolgárok felé. Nyugi: most nem a „Jobbkezét” és a zsebünk irányába (az tegnap volt – meg persze holnap is lesz!) – nem: beindította a Kormány.hu Youtube-csatornája (https://www.youtube.com/user/kormanyhu/feed). Fontos ez, hiszen ezáltal nem csupán a közmédiumokban, szabott műsorrend szerint örvendezhetünk kormánynagyjaink látásának-hallásának, hanem 7/24-ben, kedvünk szerint!
Amikor e posztot írom, harminc körüli kisvideó szerepelt a kínálatban: csupa olyan forró téma, amely országunk, nemzetünk sorsa, múltja, jelene és jövője szempontjából elsőrendű fontossággal bír. Itt is tapasztalható, hogy a kormány a legnagyobb dolgokban is maximális partnerségre törekszik, és hogy „realtime” és „online” akar lenni lehetőleg minden magyar állampolgárral (hiszen mi másért is szervezte volna meg a TEK-et is?), hogy azok első kézből, a virtuális első sorban ülve – és persze ingyen – azonnal tájékozódhassanak.
Csak néhány példa a nemzetsorskérdés-témákról, amelyeket a kormányyoutube-on találunk:
· "Devictus vincit" -"Legyőzetve győz" (Mindszenty József életútja tele van szimbólumokkal.)
· A kormány hadat üzent a spekulánsoknak (Elfogadta a kormány a Vidékfejlesztési Minisztérium illegális földvásárlásokra vonatkozó jogszabály-előterjesztését.)
· Földhaszonbérleti szerződéseket adtak át a Művészetek Magtárában
· A következő húsz év felértékeli Albániát
· 2012: a külhoni magyar óvodák éve
· Vesd bele magad! 2012-ben is (Szeretnénk, ha a gyerekek felfedezhetnék a saját maguk által ültetett, gondozott és betakarított zöldségek zamatát, valamint a kertészkedést.)
…Hát igen! Látható, hogy a kormány valóban a teljes közéleti és politikai transzparenciára törekszik. Nem csupán egy alig 37 éve halott pap dolgaiba enged bepillantást, hanem Albánia jövőjébe, de még a gyerekek kiskertjeibe is! (Az alsóneműjük alá még nem – de lehet, hogy hamarosan bővül a szolgáltatás…)
Bizonyára részben az anyagtorlódás miatt, részben pedig a témák sokadrangúságára való tekintettel nem találhatni még néhány kisvideót, pl. az alábbi témájúakat:
· Miért mindig a Közgép? (Simicska Lajos részletesen ismerteti a Közgép Rt. személyes és üzleti kapcsolati hálóját.)
· „Száz stadiont, ezeret!” (Mi a f…-ért kezd egy csóró ország stadionépítési programba?)
· Ügynöksztriptíz (18 éven felülieknek!) (A kormánypárt ügynökmúltú prominensei saját jelentéseikből olvasnak fel, miközben szemérmüket csupán a beszervezési nyilatkozataik eredeti példányával takarják el.)
· Államcsőd-2012 (Magyarország, amint az ősi maya átok éppen megfogan.)
· Az ember, aki sohasem hazudott (Orbán Viktor meghajlítja a téridőt.)
Mivel pedig kormányunk megingathatatlan szilárdsággal áll a demokratizmus talaján, ezért hamarosan nem csupán kormánypárti videók lesznek a megadott linken elérhetők: teret kapnak az ellenzék témái is. Néhány várható kisvideó ezek közül:
· „Valljon hát, uram!” - a rendezői változat (Gyurcsány Ferenc kínvallatása a Legfőbb Ügyészség pincéiben - Budai Gyula hangalámondásával, miután a vallatott szavai kivehetetlenekké váltak az üvöltésétől.)
· „Atomzöld” (Riport arról, hogy az LMP mögött az orosz atomlobbi pénze áll.)
· Vona, a pedofil (A Jobbik-elnök és ismert ex-SZDSZ-esek tiniorgiái.)
· Bajnai, a véres sakter (A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány és a tiszaeszlári Solymosi Eszter halála közötti összefüggések.)
Ismerve kormányunk már-már szinte beteges készségét a valódi társadalmi párbeszédre, nyilván készséggel fogad egyéb, az állampolgárok felől érkező témajavaslatokat is – és azokat is hamarosan elérhetővé teszi a portálon! Ezért mindenkit csak bíztatni tudunk: javasoljanak új témákat!
2012.04.16. 23:54 Szerző: piefke
Magyartöri
„Ez még a burzsoá erkölcs. Nagy még a fejükben a zűrzavar, ezt meg kell érteni!”
Bors Máté kalandjai – 1968
Ma egy, látszólag az oktatáspolitikával, valójában a magyar történelem értelmezésével és interpretációjával foglalkozó írás jelent meg a Mandineren (Oktatásügyi frontnapló I. - http://mandiner.blog.hu/2012/04/16/oktatasugyi_frontnaplo_i?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_04_16&utm_campaign=index)
A cikk – azon túl, hogy a szerzőtől mi, akik sem „nemzetiek”, sem „keresztények”, sem pedig „konzervatívok” (és nyilván „úrik” sem) vagyunk, megkapjuk a „libi blogok intellektuális örömlányai” titulust – arról szó, hogy hát milyen is legyen „a (hivatalos?) magyar történelem”? Pontosabban: milyen magyar történelmet oktassanak az iskoláinkba?
A szerző egy, magát évtizedek óta tartó „hit”-ről beszél a témában, amely (idézem őt szó szerint) „az évtizedes hazugságokból és ferdítésekből fakad, és …amely egyaránt mozgatja a Gyurcsány- és Mesterházy-performanszok akciónyugdíjasait, a vidéki történelem és irodalomtanárnőket, és a Che Guevara-pólós hülyegyerekeket.* Ez a hit pedig a múlt nem-ismeretén, szándékos félremagyarázásán és egyszerű, proletár hazugságokon alapul.” Ez a „hit” a szerző véleménye szerint „átköltötte” az ezeréves (vagy ki tudja, mennyi…) igazi magyar történelmet, majd „az így létrehozott tabula rasa-t azután a progresszív, baloldali – bolsevik – történészek, filozófusok, irodalomtörténészek siettek teleírni, többnyire regényes hazugságokkal, mint például a magyar kommunista párt története.”
Idézi is a szerző az „Ellenséges erők hangját”: a Történelemtanárok Egyletének bizottmánya által kiadott állásfoglalás-t, mely szerint az új, hoffmannizált történelemoktatással: „olyan történeti nézőpont válhat meghatározóvá a közoktatásban, amelyet a tudomány és a történelemtanítás évtizedek óta meghaladott”. Itt a szerző úgy nyilatkozik erről az állásfoglalásról, mintha a nevezett egyletben csupa olyan alak ülne, akik Rákosi (de minimum Kádár) visszatértét várnák és ma is a „vadkomcsi” törifelfogásért élnének, és ha kell, áldoznák azért (pénzben) amúgy sem sokat érő tanári életüket… És végezetül: mandineres szerzőnk tagadja a társadalomtudományok fejlődését is, azt valami, a természettudományokból átszivárgott-átcsempészett mocsoknak mondván…
…Na, kérem, itt az ideje, hogy átvegyük a szót „aristo” mestertől (ő jegyzi a cikket a Mandineren) és rávilágítsunk kicsinyke üzelmeinek valóságos céljaira!
Ez a kultúrharc valójában arról szól, hogy ha nem sikerül a jónéppel elhitetni azt, hogy az úri-nemzeti-keresztény Magyarország „sikersztori” volt, akkor ugyan akarják-e és hagyják-e majd az emberek tömegesen azt, hogy ez az úriaskodó-nemzetieskedő-kereszténykedő társaság futhasson itt még egy (két, három) kört.
Az a történelemkép, amely most vissza akar térni az iskolákba, egy, a szerző által emlegetett „balos” történelemfelfogásnál is „osztályelkötelezettebb” és kifacsartabb volt – ráadásul még a legkülönb szerzői (pl. az írásban is emlegetett Hóman Bálint) is elfeledkeztek arról, hogy minden kor jellemzően „a saját fejével” gondol vissza az előző korokra.
Az az „aranykor”, amelyre – társadalmi pozícióvágyai igazolásaképpen – a szerzőnek és társainak szüksége lenne, soha nem létezett. Az a két történelmi korszak, amelyet ők akkora nosztalgiával emlegetnek, a dualizmus, illetve a Horthy-éra. Mindkettő „úri-nemzeti” igazsága elintézhető pár szóval is:
· A kiegyezés utáni dualista „aranykor” éppenséggel nem ennek az úri-nemzeti-keresztény csapatnak a sikere volt, hanem (horribile dictu!) az akkori magyar liberálisoké (a „szabadelvűeké”), akik félrerakva és az országgal is félrerakatva a „nemzetieskedést”, kiegyeztek az osztrák nagytőkével! Mert nem árt tudni, hogy abban az időben, a XIX. század második felében az osztrák monarchiát, uralkodóházastól, arisztokráciástól együtt ez a (sokszor bizony zsidó!) nagytőke tartotta el és életben!
· A Horthy-korra még ennyi szót sem kell áldoznunk – sőt: nem is kellenek a saját szavaink. Elég József Attila e korszakban írott verseire gondolnunk…
…Jó lesz beszélni a valódi magyar történelemről - és általában is: a történelemről, mint kultúrtörténeti és szellemi jelenségről; az alábbiakban erre teszünk majd kísérletet!
…Kezdjünk bele – de mivel a téma egyetlen posztban nem fejthető ki, ezért az elkövetkezendő napokban egy posztsorozatban foglalkozunk vele! E sorozatban csupa olyan témát dolgozunk fel, amelyek segítenek megismeri azt, hogy a mai magyar társadalom, kultúra, gondolkodásmód, mentalitás – és politika – miképpen következik a történelmünkből. Rövid „epizódokban” mesélünk el egy-egy történetet, mutatunk be folyamatokat, hogy lássuk, „kik vogymuk”…
*Itt kívánjuk a szerzővel közölni, hogy mi, a Progresszív Blog, nem vagyunk „libi blog”, ergo annak ”intellektuális örömlányai” sem. Továbbá: nem vagyunk sem „akciónyugdíjasok”, sem” vidéki tanárnők", de még csak „Che Guevara-pólós hülyegyerekek” sem! Az viszont erősem árulkodó a szerző („aristo”) személyiségét és valódi társadalmi hovasorolhatóságát illetően, ahogyan fogalmaz és ahogyan – csöppet sem egy elegáns és emelkedett, konzervatív és magabiztos úriember módjára – vitapartnereihez nagy igyekezettel vagdos sértegetésnek szánt jelzőket, ahelyett, hogy megalapozott és időszerű évrendszerrel igyekeznék őket (is) meggyőzni. …E stílus kapcsán hadd idézzem Albert Speert, aki így írt Hitlerről:
„Pártfunkcionáriusai körében… visszaesett a daliás idők baráti zsargonjába… Különösen szerette az utcai verekedések szókészletét, az olyan kifejezéseket, mint ’’lebunkózni’’, ’’vaskeményen kitartani’’, ’’elkalapálni’’, ’’odavágni’’…”
2012.04.16. 09:54 Szerző: Đđ
Atyaállam? Atyaisten!
„Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Isten szólt: "Legyen világosság", és világos lett.”
A Teremtés könyve 1.1–1.3
Mit jelentett volna a Fidesz terveiben 2010-ben szereplő „gazdaságélénkítési vágyálom”, az állami költségvetési hiány 3,8%-ról 7-7,5%-ra való emelése (amihez az EU persze nem járult és nem járulhatott hozzá…)? Mi lett volna ennek a célja? Nem más, mint hogy az így „nyert” pénzt az állam a gazdaságba pumpálhassa, hogy ezzel érjen el gazdaságélénkülést. De ezt a mondatot úgy is megfogalmazhattam volna, hogy „ezt a pénzt AZ ÁLLAM PUMPÁLHASSA a gazdaságba”, mert Orbánék fejében erőteljes hangsúly volt-van azon is, hogy az állam legyen a gazdaság ura, az állam uralja és irányítsa a gazdaságban induló, zajló folyamatokat.
…Igen: az állam!
De hát az állam feladata-e a gazdaságélénkítés egyáltalán? Nem téves ez a recept – pláne egy kicsi, az EU össztermékének mindössze 0,7%-át adó gazdaságban (és nem egy gazdasági világhatalom esetében)? Nem az-e a helyes út, hogy az állami beavatkozás a gazdaságba csupán áttételes és nem „direkt befektetéssel” próbál ott machinálni?
Az egész állami gazdaságélénkítés-elképzelésben nem lehet nem észrevenni Orbán személyes vízióját és ösztönös szemléletmódját: a „főnök” (az atyáskodó állam) tartsa a kezében a dolgokat! Orbán nem meri rábízni magát a gazdaságot magukra a gazdaság szereplőire, megelégedve azzal, hogy növelje a gazdaság szereplőinek sikeres vállalkozások működtetésére való alkalmasságát. (Ehhez persze jó gazdasági törvénykezés is kell-kellene.) Orbán alapvetően félreértelmezi az állam – és annak vezetője – szerepét a gazdaságélénkítésben és a gazdaság működtetésében: az van a fejében, hogy legyen egy „atyaállam” és persze annak élén egy „atyaisten”, aki kézzel vezérel, kegyet és pénzt oszt és minden szálat ő tart kézben.
Rendszerint vagy akkor élnek efféle vágyak valakiben, ha az illető valójában bizonytalan, ha úgy érzi: az erejét és a képességeit meghaladó feladatok várnak rá (és ezért van szüksége „a dolgok kézben tartásának” érzésére) – vagy: ha ilyen minták alapján képzeli el „a világ rendjét”. Orbánunknál mindkettő megvan: emlékezzünk a 2010-es választás első fordulója utáni Fidesz-győzelmi ünnepségre, ahol Orbán – szemmel láthatóan gondterhelten – arról beszélt, hogy „Életem legnehezebb feladata vár rám!”. Az az ember akkor valóban tele volt aggodalommal! És: hát persze, Orbán fejében a „rendezett világ” a szigorúan egyvalaki által uralt és irányított világot jelenti, egy erősen partiarchisztikus világot. (Írtunk erről nemrég, a Rend c. posztunkban: http://progressziv.blog.hu/2012/04/12/rend_25)
Amilyen a fej, olyan a gazdaságélénkítési elképzelése, mondhatni.
…Csakhogy ez az egész alapvetően nem a gazdaságfejlesztés kapitalista, hanem a tervgazdasági-állampárti útja (amelyről tudjuk, hová vezet…). De tegyünk egy kanyart – az USA-ba! Ott ugyanis az utóbbi években, mióta „válság” van, hatalmas állami invesztíciók történtek a gazdaság felpörgetése érdekében – és jószerivel hatástalanul! A válság maradt, köszöni szépen, jól érzi magát – mert ez a válság (ott is) strukturális válság, nem pedig pusztán finanszírozási. A finanszírozás krízise csupán következménye annak, hogy kiderült: egészségtelen és fenntarthatatlan (orbáni szóval: „spekulatív”) irányba halad a gazdaság. Azért „fogyott el” a finanszírozásra, befektetésekre szánt pénz, mert a pénztulajdonosok immár nem biztosak abban, hogy ha továbbra is azokba az üzletekbe és a szokott módon fektetnek be, akkor rentábilis lesz az „üzletük”. Az a bajuk, hogy „buboréknak” érzik az amerikai gazdaság bizonyos elemeit, ezért fogják vissza a finanszírozást – ezáltal pedig csökkent az össz-beruházás és a gazdaságban forgó/forgatott össztőke is. És igazuk is van!
…Térjünk haza! Itthon a magyar versenyszféra, a magánvállalkozások egy része szintén buborék: nem képes világpiaci szinten, az ottani versenynek kitéve stabilan és rentábilisan termelni (és emiatt fennmaradni sem). Ennek (mint arról korábban már írtunk, ld.: Pásztorlevél - http://progressziv.blog.hu/2012/04/08/pasztorlevel) nem az az elsődleges oka, hogy „nincs forrás” – ez (sokszor) csak következmény. Mármost: ha csupán annyit tennénk, hogy pénzt pumpálunk a buborékba, azzal nem javítjuk a helyzetet – sőt: rontunk azon, mivel az elengedett költségvetési hiányból származó pénzt fektettünk be egy kellő üzleti nyereséget termelni nem képes rendszerbe, így a befektetés soha meg nem térül.
2012.04.16. 01:10 Szerző: piefke
Izrael és a zsidók
„Nincs is itt haszna szépszónak s imának,
csak harcnak és a hatalom nyilának.”
Babits Mihály: Jónás könyve – 1937-’38
Már jó ideje érik bennem ez a poszt – de mindig halogattam a megírását, mert nem voltam-vagyok biztos abban, hogy kellő precizitással fogom tudni megfogalmazni a mondandómat. De – ahogy nagyanyám mondogatta - „Az elvégzett munkánál nincs jobb!”, ráadásul mostanság két olyan esemény is történt, amely indokolja, hogy megírjam végre. Az első: Günter Grass Nobel-díjas német író minapi megnyilatkozása, amellyel elítélte Izrael Irán-ellenes terveit. A második: a mai Élet Menete, ahol a felvonulóknak izraeli zászlócskákat osztogattak…
…Izrael és a zsidók.
Hogyan tartozik össze ez a két fogalom? Mind Grass eseténél, az arra adott hivatalos izraeli válasznál, mind pedig a mai budapesti zászlóosztogatásnál összecsúszott ez a két dolog.
Civilizált ember mind a zsidókkal, mind Izraellel kapcsolatban megszokta, hogy óvatosan fogalmazzon. Antiszemitának lenni/látszani/mondatni „tisztátalan dolog”: olyan, mintha az illető egyszerűen nem tudna „normálisan viselkedni”. Megszokás, hogy különös tapintattal viszonyuljunk a zsidósághoz és a vele kapcsolatos, érzelmek kiváltására is alkalmas témákhoz. ha valakinek halottja van, akkor tapintatosak vagyunk vele – ha pedig egy népnek milliószámra vannak halottai, akkor evidens a tapintat azzal a néppel szemben is. Ezért aztán ha van terület, ahol aztán elvárható a „polkorrektség”, akkor éppen ez az…
…És én most jövök, és azt írom, hogy nem tartom helyesnek Izrael Állam Grassra adott válaszreakcióját és nem tartom helyesnek azt sem, ha a Magyarországon 67-68 évvel ezelőtt meghurcolt-meggyilkolt zsidók emlékét egy, akkor még nem is létezett ország zászlójának lobogtatásával akarjuk kísérni!
El kell végre választani a zsidóságot ért történelmi – és akár jelenkori – sérelmeket Izraeltől! És azért kell elválasztani, mert ez épp a zsidóságnak és Izraelnek okozza a legnagyobb károkat. Sokan akadunk ki azon – jogosan –, ha a világban a magyarok, a magukat magyarnak vallók kultúráját, tetteit, érdemeit és sérelmeit azonosítják a mai magyar állami politikával, az orbánizmussal. Ahogy nem lehet és nem is helyes egyenlőségjelet tenni „magyar” és az „orbáni állam” közé, éppúgy nem célszerű és nem is igazságos ezt tenni a zsidók és Izrael relációjában.
Izraelt, mint államot jogos, megalapozott kritikával illetni nem antiszemitizmus – még akkor sem, ha jól tudjuk, hogy sokan, amikor Izraelt és tetteit emlegetik fel és szidalmazzák, akkor valójában egy kiadósat zsidóznak éppen. De tovább is megyek: zsidókat kritizálni sem egyenlő az antiszemitizmussal – még akkor sem, ha jól tudjuk, hogy sokan, amikor a zsidók egyes tetteit emlegetik fel és szidalmazzák, akkor valójában egy kiadósat zsidóznak éppen…
Ha egy, csak a hasznot néző – és történetesen zsidó, esetleg izraeli állampolgárságú – üzletember tevékenységét annak minősítem, ami: gazemberségnek és a közösség szempontjából nézvést károsnak, akkor „antiszemita” lennék? Nem, hiszen ha (mondjuk) a német Siemens konszern egyes vezetőihez köthető közismert korrupciós ügyeket emlegetem és az ezzel okozott közösségi, erkölcsi és anyagi károkat, a tisztességtelen versenyelőnyöket és azokat a hátrányokat, amelyeket e Siemens-vezetők tisztességtelen magatartása miatt sokaknak el kellett szenvedniük, akkor vajon „antigermanitának” fogok számítani? És: ha kritizálom egyes – történetesen épp zsidó, vagy izraeli – üzleti körök agresszív, pozíciószerző és a kiszemelt „célterület”, „célország” érdekeit semmibe vevő terveit, fellépését és üzletpolitikáját, akkor nem teszek mást, mint ha (pl.) egy dél-koreai cég européer szemmel „embertelen”, „munkáselnyomó” attitűdjét emlegetem fel… (Az „antidélkoreaiságra” talán csak az észak-koreai pártnyelvezetben létezik kifejezés…)
Nem lehet felmentés a tisztességtelenségre és az önzésre, a közösségi szempontok és az általánosságban vett értékek leszarására a származás, a vallás, vagy az állampolgárság. És nem helyes, ha tojástáncot járunk egy mai állammal és mai emberekkel kapcsolatban azért, hogy tekintettel legyünk 6-7 millió egykor elpusztított emberre. Amikor Izraelt „a Holokauszt jogörököseként” kezeljük, akkor egy teljesen torz „igazságot” követünk. Nem a Holokausztra „reagálva” jött ugyanis létre ez az ország: Izraelt, mint zsidó (nacionalista) államot bő fél évszázaddal korábban eltervezték már – sőt: hozzá is kezdtek a megvalósításhoz. És: a Holokauszt túlélői egyáltalán nem „egy az egyben” Izraelt választották új hazájukul a háború után…
…Térjünk ki egy kissé az Izraelt „kitaláló” ötletre! Ezzel már foglalkoztunk e Blogon, egy korábbi írásunkban – ezt most „egy az egyben” idelinkelem, mert ott a témáról minden lényegeset és tanulságosat leírtunk: Állam-álom: Izrael és Poroszország - http://progressziv.blog.hu/2011/06/13/allam_alom_izrael_es_poroszorszag; kérem, mielőtt továbbmennénk, olvassák el az!
…Megvolt? Akkor folytassuk!
Ahogy láttuk: Izrael „kitalálása”, majd az abból következő megalapítása egy kifejezetten XIX. századi megoldás volt a zsidóság problémáira, arra, hogy zavartalanul élhessen sajátos kultúrája hagyományai és persze vallása szerint. Tipikusan XIX. századi észjárással véltek megtalálni egy jó megoldást… De ahogy ez a XIX. századi „találmány”, a nacionalizmus és a „nemzetállam” semmit sem oldott meg Európában sem, úgy ennek az európai találmánynak az arab világ kellős közepébe való importálása (vagy exportálása?) sem oldhatott ott sem meg semmit. Mint ahogy Európában sem élhetett igazán zavartalanul egyetlen „nacionalista alapú” ország sem – hiszen „ellennacionalistáik” vették körül azokat… A XIX. századi antiszemitizmusra lett volna „válasz”, „megoldás” az, ha a zsidóknak is lett volna egy „saját, nacionalista országuk” – de ezzel a zsidóság nem tett mást, mint hogy ráerőltette ezt a nem működő nemzetállam-megoldást egy olyan népre (az arabokra), amely korábban sosem gondolkodott „nemzeti keretekben”. (…A zsidó betelepülés felerősödését követően persze ott is megjelentek a helyi – de európai iskolázottságú és európai hatalmak által manipulált - „hatalmasságok”, akik szintén létrehozták a saját, arab nacionalizmusaikat… Ennek igazi abszurdja volt a II. világháború alatt náci német segédlettel létrejött arab SS…)
Amikor – nem minden szándékosság és nem minden izraeli nemzeti önvédelmi szándék nélkül – kevergetik össze a zsidóságot a történelme során, vagy épp a jelenben ért sérelmeket az Izrael állama elleni támadással, akkor azok, akik ezt teszik, éppen a zsidóság valódi érdekei ellen cselekszenek - ráadásul összemocskolják több millió ártatlan áldozat emlékét a nacionalizmussal.
Izrael: egy rossz ötlet volt (ahogy azt a fentebb idézett korábbi posztunkban is leírtuk), amelyet egy sokat szenvedett nép valós és súlyos problémáira szántak megoldásul... És minél jobban próbálják (akár jó szándékkal is) azonosítani Izraelt és a zsidóságot, annál messzebb lökik a problémák valódi feloldását. Annál könnyebb és logikusabb lesz érvekkel alátámasztani az antiszemita propagandát – hiszen „a zsidók” (Izrael állam) valóban művelnek „nem elegáns” dolgokat, mint bármely más idióta, frusztrációiba merevedett nacionalista társaság. És tévedés, hogy „a zsidóságot Izrael léte óvja meg egy újabb Holokauszttól” – mert nincs az a katonai erő, amely képes győzni egy, a fejekben és kultúrákban fészkelő konfliktusban. (Hiába a világ harmadik legerősebb, atomfegyverekkel is rendelkező hadserege az izraeli. A legerősebb hadsereg, az USA-é sem képes győzni a szintén fejekben fészkelő terrorizmus ellen – mint ahogy annak idején az angolok sem tudták legyőzni a maguk erősebb hadseregével az „Egyesült Tizenhárom Gyarmat” fejükben a szabadság eszméjével harcoló katonáit…)
A zsidó nép (ó, mit is jelent ez pontosan?) mindig is sokra értékelte az ésszerűséget – vajon miért ne élne ezzel a módszerrel a saját létét, biztonságát és identitását illető kérdésekben is? Jól tenné, ha mint nép, mint vallás és mint ősi kultúra „elengedné” célszerűtlenül és a zsidó népre nézvést olykor veszélyesen viselkedő állam(a?) kezét – még akkor is, ha történetesen azt az államot zsidók találták ki, hozták létre és tartják fenn. Hiszen a magukat zsidónak vallók többsége nem is él abban az országban és nem is akar ott élni.
Izrael: egy átlagos, magát eredetileg nemzetállamként és egykultúrájúként elképzelő, ám a valóságban nem olyan ország. Ez az ország – mint megannyi neofita, és ezért önbizalom-hiányos országtársa – (még mindig) „vagy-vagyot” szeretne játszani az őt körülvevő más népekkel. Nem baj, majd leszoknak róla – ahogy remélhetőleg Magyarország is leszokik egyszer majd az önvédőnek gondolt sérelmi-nacionalista politikáról. …Mert amikor olyasmiket hallok, hogy „Magyarország a magyaroké!”, az jut eszembe, hogy a zsidók is hasonlókat mondtak a Szentföldről egykor – és abból sem lett „sikersztori”…
2012.04.14. 15:22 Szerző: Đđ
Feri huszár bukása
"…Rajta lovasbrigád!" -
félnek-e a katonák?
Nem, noha tudja mind,
parancsa: botlás!
Nem dolguk a felelet,
se kérdezni, hogy minek,
dolguk: ott halni meg…”
Alfred Tennyson: A könnyűlovasság támadása (Tellér Gyula fordítása) – 1854
Posztunkkal sem „fikázni”, sem „magasztalni” nem akarjuk Gyurcsány Ferencet. Igazából a poszt nem is róla, hanem a történetéből a jövőnkre nézvést levonható-levonandó tanulságokról szól. Kérjük, így olvassátok!
Ma három éve, 2009. április 14-én adta át Gyurcsány Ferenc a kormányzást Bajnai Gordonnak. Ez volt a rendszerváltás azóta is legtöbbet vitatott kormányfő-cseréje és maga Gyurcsány a legvitatottabb és a legtöbbször és a legtöbbek által átértékelt miniszterelnök. Ő eddig az egyetlen, akit „futó” kormányfőként újraválasztottak – és ezzel, az újraválasztásának körülményeivel tulajdonképpen már benne is vagyunk a vele és kormányzásával kapcsolatos dolgok sűrűjében.
Pártos és üzleti karrierjével már sokan foglalkoztak – mondhatni: Gyurcsány élete a csepp, amely magába sűríti a magyar tengert a ’80-as évek közepétől-végétől. Benne van az egész magyar politika, társadalom és gazdaságtörténet, kicsiben. Személye igazán akkor kezd érdekessé válni, akkor emelkedik ki a számos, az MSZMP/MSZP-konglomerátumban sajátos üzleti és pártkarriert befutott személy közül, amikor (valamikor talán 2003 táján) egyre többen kezdtek rá felfigyelni, egyre többen kezdték úgy érezni vele kapcsolatban, hogy valami újat testesít meg. Mindenek előtt (és ez fontos a politikában!) nem úgy nézett ki, mint a szoci politikusok standard modellje: nem úgy, mit egy ’80-as évekből itt ragadt TSZ-elnök. És a stílus, ahogyan beszélt, sem vágott egybe a „Kedves elvtársak, elvtársnők, barátaim!...” közegében és stílusán szocializálódott szocialistákéval…
…Aztán, egy, a párton belül gondosan eltervezett folyamat révén 2004 szeptemberében a miniszterelnöki székben találta magát – egy nem éppen sikeres és főként a gazdaság és az államháztartási reform területén oly keveset felmutatni képes, kétéves időszak után. Még bő másfél év volt a következő választásig, 2006 áprilisáig – és hát persze: a szocik maradni akartak a hatalomban. Igazából ez volt az a korszak, amikor kiépült és beindult a „nagybani” pártközpontú korrupciós nagyüzem – ehhez képest a rendszerváltó évek pártszékházas, olajszőkítős időszaka kispálya volt. A két nagy óriás, akikhez a népemlékezetben ez kötődik, Puch László (MSZP) és Simicska Lajos (Fidesz). Mondhatni: egyfajta kettős hatalom épült ki Magyarországon, éspedig „vízszintesen és függőlegesen is”. Vízszintesen kialakult a két nagy politikai tábor, a ballib (ez sok szempontból egyként kezelhető) és a Fidesz, függőlegesen pedig a parlamentben és a kormányban folyó nyilvános politizálás felett a nagy gazdasági érdekkörök hatalma. A vízszintes osztás erőteljes, látványos és szimbolikus is volt: valaki vagy ide, vagy oda tartozott. Ellenben a függőleges más képet mutatott: ott, a nagy érdekkörök bizony kooperáltak egymással. Mondhatjuk: ebben az időszakban vált el a tényleges és a nyilvános(ságnak szánt) politika egymástól.
Sokan gondolták úgy 2004-2005 körül, hogy „Gyurcsány más!”. A 2005 őszén induló választási kampányban egy kifejezetten modern világban gondolkodó politikus figuráját hozta, aki bevezette a „nyugatos” és „progresszív” fogalmakat a magyar közbeszédben. (…És, későbbi tetteivel – no meg azzal még inkább, amit nem tett – le is járatta ezeket; emiatt mi magunk is nem minden rossz érzés nélkül választottuk és használjuk a „progresszív” jelzőt blogunk nevében… Ám ha hagyjuk, hogy ilyen-olyan politikusaink ellopkodjanak maguknak, aztán tönkretegyenek szavakat, és utána már nem is használjuk ezekeket, akkor a végén itt fogunk állni némán…)
Gyurcsány Ferenc 2005-’6-ban egy „modernnek látszó tárgy” volt – és a magyar politikai közeg, a magyar társadalom még nem volt olyan érett (és gyanakvó), hogy mögé nézett volna ennek. Nem gondolkodott el a magyar választó akkor (még) azon, hogy vajon lehet-e igazán modern valaki, aki egész tudatos életében a szocialisták között élt, létezett, működött: megismerte őket, a gondolkodásmódjukat, a módszereiket – és ezek után, e tapasztalatok birtokában is úgy gondolta: a modernizáció során majd bártan, nyugodtan támaszkodhat miniszterelnökként erre a közegre és azokra az emberekre, akik e közeget vezetik.
Gyurcsány nagyon akart 2005-’6-ban miniszterelnök lenni. Első „félperiódusát” csupán előjátéknak tekintette: az igazi kormányzást 2006-tal akarta elkezdeni. Így könnyű szívvel „hazudott éjjel és nappal” a magyar gazdaság 2005-ös állapotairól, az államadósságról, stb. Úgy fogta fel, hogy mindezt, mint áldozatot, azért vállalja fel, hogy utána „tényleg modernizálhasson”, hogy tényleg kivezethesse Magyarországot a bajból és tényleg új pályára állíthassa. És persze: ehhez győznie kellett 2006 tavaszán! Ennek rendelt alá mindent…
…Akár be is jöhetett volna neki. Illetve: nem!
Akkor jöhetett volna be neki, ha:
· Valóban lett volna egy komplex modernizációs programja. Olyan program, amely nem csupán szlogeneket és óhajokat tartalmaz, hanem működő módszereket arra, hogy miképpen lehet és kell egy (bocsánat a jelzőkért) „paraszti-hűbéri-vazallus” társadalomként működő népből modern, tervezni, szervezni, előre gondolkodni szerető, polgári mentalitású népet csinálni. És mindezt azért, hogy legyenek valódi vállalkozóink, hogy lehessen erős, az országot eltartó versenyszféránk (ha már egyszer ’89-től kapitalizmust akartunk játszani!).
· Lettek volna ehhez szövetségesei, lett volna (pártbeli) hátországa. Ehhez az kellett volna, hogy annak a pártnak a vezetői és a „párttömeg” is érdekeltnek érezték volna magukat egy modern, teljesítményorientált – „meritokrata” – magyar társadalomban.
· Ha munkatársai kiválasztása során/útján létrehozott volna egy kőkemény élcsapatot: az ország legjobb szakembereiből.
· Ha le tudott/le mert-/le akart volna számolni párton belül mindazokkal a vezetőkkel, akik később majd a bukását okozták. És persze, ha a másik nagy politikai táborból is „utoléri a végzet” mindazokat, akik azt törvény, jog és igazságérzet alapján megérdemelték volna.
Mindez nem volt meg 2006-ban, amikor a második miniszterelnöki periódusa kezdődött.
Gyurcsánynak nem volt szerencséje a második periódusával. De tudjuk: szerencséjük csak az arra előzetesen felkészülteknek lehet. Gyurcsány pedig nem készült fel, sem tervvel, sem tervezni képes saját stábbal.
Az őszödi beszéddel elszámította magát. Pontosabban: nem is értem, hogy mi másra számított, mint ami történt? Kiállt 180 nettó ellensége elé – és elmondta nekik, hogy „Nektek végetek van és az fog veletek végezni, amit én csinálok!” Ennyire magabiztos volt a választási sikere után? Ennyire öntelt volt? Ennyire naiv? Nem gondolat végig, mi is történik majd azokban az emberekben, akiknek a világuk végéről szónokolt? És arra sem gondolt, hogy mivel nincs igazi, saját és kizárólag hozzá lojális stábja, bizony már a beszédre való készülés ki fog szivárogni a vele a párton belül nem szimpatizálók felé? Vagy talán azt képzelte, hogy az a karizma, ami hatott a szociszimpatizáns kisnyugdíjasra, vagy esetleg a modernitáspárti szakértelmiségire, majd Puch Laci bácsit is le fogja nyűgözni és „Dicsőség felségedet szolgálnunk!”-kiáltással mellé állnak a teremben lévő ős-szoci ősbölények? Vagy: netán épp a „tanácsadói” vezették meg? Ők bíztatták - nyilván/talán a mögöttük álló ősbölények sugallatása – hogy Feri rohanjon csak neki az ellenséges ágyútűznek, mint a könnyűlovasság tette a krími háborúban? Nyilvánvaló, hogy a pártbeli ellenfeleinek kellett egy apropó, egy hiba, egy támadási felület. És talán gondoskodtak is egy ilyenről, felheccelve-felbíztatva az amúgy is krakéler természetű, „huszáros”, rohamozni szerető, „ki-ha én-nem?!”Gyurcsányt…
…„Aztán - no, hisz úgy volt! aztán elesett!”*: 2006. szeptember 17-én nyilvánosságra hozták „valakik” az őszödi beszédet – persze előbb manipulálva és ezzel beindították a már jó előre eltervezett, végső célként Gyurcsány politikai ellehetetlenítését célul kitűző kampányt.
E kampány érdeke volt mind a már említett szoci bölényeknek, mind pedig a hatalomra borzasztóan éhes Fidesznek – és mind a szocik, mind a Fidesz abban voltak érdekeltek, hogy maradjon fenn továbbra is az a pártfinanszírozásra, korrupcióra és közpénz-magánvagyonosításra alapuló rendszer, amelyet már egy ideje mindketten olyan szépen üzemeltettek. Ha véletlenül, minden felkészületlensége ellenére Gyurcsánynak mégis összejött volna valami ezen túllépő szisztéma, akkor mit kezdett volna ez a két, nem ritkán összedolgozó csapat?
Magyarországon 2006 őszére egységfront alakult ki: "Gyurcsány monnyon le!"
…És itt bosszulta meg magát a „tervtelenség” és a „stábtalanság”. Ha egy hadvezérnek sem haditerve nincs, nem pedig olyan vezérkara, amelytől megfelelő tanácsokat kaphatna, ha az eredeti terv mégsem működik, akkor az onnantól már nem háború, hanem menekülés. Gyurcsányék nem tudták azzal maguk mellé állítani a teljesítményelvű fiatalokat, hogy „Van szakszerű programunk!”. Igazából Gyurcsány meg sem szólította ezt a nem kis létszámú és meglehetősen aktív réteget. Nem kért tőlük tanácsokat, nem vonta be őket a programalkotásba és nem támaszkodott rájuk a hatalomban sem. Ők pedig, a valóban nyugatosak azt látták, hogy Gyurcsány becsapta őket. Ugyanazokkal akar kooperálni, akik már Horn mellett is ott álltak és kiderült számukra, hogy ugyanaz a tervezetlenség, koncepciótlanság jellemzi őt is, amit ők annyira utáltak.
…Jött a „Minden héten egy program!”-korszak. De ez már csak a vég felé való botorkálás volt: 2007 elejétől az egész magyar politikailag aktív társadalom Gyurcsány bukásával kalkulált. Vizitdíj-népszavazás, örökös szélsőjobbos cirkuszok, kordonbontás, - ráadásul a betörő világgazdasági válság is! És mindezekkel szemben egy teljes kormányoldali-kormányfői tehetetlenség, ötlettelenség és eszköztelenség. Pedig hát…! Pedig hát Magyarország miniszterelnökének kezében – elvileg – óriási hatalom van. De csak akkor, ha van elegendő ember, aki benne működőképes jövőt lát. Gyurcsányt 2005-2006 fordulóján erősnek és magabiztosnak látta a választók többsége – egy évvel később pedig sírós roncsnak. Ugyan ki akarna egy sírós roncsra bízni jövőt és országot?
Gyurcsány „elkúrta” az őszödi beszédet: ugyanezeket az igazságokat (mert azok voltak!) nagy nyilvánosság előtt kellett volna elmondania, hogy hallhassa és megérthesse minden magyar polgár. És amikor a titkos beszéd kiszivárgott, megint csak „elkúrta”, hogy nem tudta, nem merte használni a hatalmát – mert meglepődött, hogy a titkos beszéd nem titok, hogy a pártja nem áll szilárdan mögötte, hogy a nép, amely néhány hónapja ünnepelte, most utálni kezdi – és elment a magabiztossága, amely kellett volna ahhoz, hogy merjen élni a hatalmával…
2009 tavaszáig bírta… Március 21-én bejelentette lemondását és ma három éve, a „többedik fordulóban”, nyolcadik jelöltként** a miniszterelnökséget végül elvállaló Bajnai jött: ideiglenesen, egy szükséghelyzetben, egyetlen évre. A szocik pedig kaptak még egy „szép évet”… talán és remélhetőleg: az utolsót…
..De talán lett volna még egy esélye Gyurcsánynak: ha tanul a saját tévedéseiből és pótolja a hiányosságait – de egyiket sem tette! Nem lépett ki idejében az MSZP-ből, mondván: „Én komolyan gondoltam és gondolom, a modernizációt – mi közöm hozzátok?” Nem mert rögtön új erőt alapítani – legkésőbb 2010 nyár végén-ősz elején. Persze: ő igazából soha a nulláról semmit el nem kezdett, fel nem épített a semmiből. Ehhez is magabiztosság kellett volna: önbizalom – ami odalett a 2006-os tüzekben.
Ha mert volna új utakra lépni, és idejében és azonnal meghívja a csalódott, magukat (általa is) elárultnak érző fiatalokat, akkor lehetett volna még egy esélye - talán… De úgy, ahogy végül is megcsinálta, már nem. Előbb csinált egy MSZP-frakciót – „kint is vagyok - bent is vagyok…”, de ebbe is csupa leharcolt, eredeti gondolatokat hozni képtelen alakot szervezett be. Nem nyitotta ki a kapukat: nem mondta, hogy „Alkalmatlanokkal és hülyékkel még egyszer nem veszem körül magam!” Nem: vitte Molnár Csabát, szegény "nagyon-nagyon öreg" Vitányit – és meghívta Szűcs Erikát. …Ezek után ki lenne olyan bolond a valóban modern és tehetséges fiatalok közül, hogy odaállna magát égetni közéjük?
Gyurcsány úgy indult el 2004-ben, hogy „belovagol a Történelembe”. Nem sikerült neki – és most már nem is fog…
…Van-e tanulsága a Gyurcsány-sztorinak?
Igen!
Még egyszer nem szabad belekezdeni egy olyan kormányzásba, ahol a majdan a hatalmat átvevők nem tették meg az összes szükséges előkészületek és ahol maga a miniszterelnök sincs igazán tisztában országa és az általa vezetni vállalt nép valódi állapotaival. Nem szabad úgy elkezdeni a kormányzást, hogy nem végezzük el előtte azt a munkát, ami majdan a jó kormányzás alapja lenne. Ha kormányozni akarunk, akkor ahhoz azonos érdekű és azonos mentalitású szövetségesek kellenek: közülük kell kiállítani a „vezérkart” is. Nem szabad úgy belevágni az ország megújításába, hogy olyanokat (erőket és személyeket) „veszünk be a buliba”, aki magukban vagy nem értik, vagy nem értenek egyet azzal, amit tenni kell: félszívvel nem lehet „forradalmat csinálni”!
Zárásképpen álljon itt Franz von Suppé híres műve, a Könnyűlovasság-nyitány, egy másik „nagy rohamozó”, Herbert von Karajan vezényletével. A népszerű részlet 5.44-nél indul, aki csak azt szeretné meghallgatni – mint Gyurcsány is: csupán a neki tetsző hangokat…:
https://www.youtube.com/watch?v=bzc6BFAVgRo&feature=related
* Arany János: Szondi két apródja – 1856. június
** Surányi György, Glatz Ferenc, Vértes András, Takács János, Bokros Lajos, Békesi László és Gráf József után jelölte az MSZP Bajnait
2012.04.12. 23:42 Szerző: piefke
Tévhitek és illúziók
„Ezredes úr, az új megbízása: illúzió!”
A halál 50 órája (Battle of the Bulge) - 1965
Ne higgyük azt, hogy az erőteljes nemzeti jelleg csupán a jobb- és szélsőjobboldal támogatóiban él – mert magyar szív dobog, magyar lélek lobog és magyaros észjárás működik sok-sok nem jobbos honfitársunkban is.
Nem mondható el en bloc a szimpátiájával és szavazataival nem a jobboldalt kitüntetők (a továbbiakban: nemjobb) részéről, hogy sokkal előrelátóbban foglalna állás (például) politikai ügyekben. (Hiszen ha úgy lenne, akkor sokkal kritikusabbak lettel volna az általuk támogatott pártok választási programjaival is…) Sok-sok nemjobb érzelmek és részigazságok mentén politizál – miközben „mélyen megvetik”, lenézik ugyanezért a jobbos híveket. Hát igen: a másokéban a szálkát…
Az is tény, hogy nemjobbékban ugyanúgy illúziók élnek – csak nem ugyanazok az illúziók és nem ugyanazokkal a személyekkel kapcsolatban, de ez a helyzeten semmit sem javít, sőt! (Erről a „sőt”-ről alább még lesz szó…) Tény az is, hogy nemjobbék szintén hajlamosak az önfelmentésre, ha a felelősségvállalásról van szó és igaz rájuk is az, hogy leginkább másokkal szeretnék elvégeztetni a közügyekből elvileg minden épkézláb polgárra eső munkát. Szavakban persze ők hirdetik a szabadságot, hogy t. i. a politika akkor működik jól, ha minél többen és kompetenciákkal minél inkább felvértezetten vesznek abban részt – ám ha ténylegesen tenni kell, ha valóban részt kell venni a politikában, akkor jön a zavart hallgatás, a kifogások és az elkullogás…
Ez az oka annak, hogy a szabadságban és demokratikus keretek között eltöltött két évtized újratermelte a „felülről zárt” társadalmat. Persze, tudom: úgy vágott a demokráciába bele a magyar, hogy fogalma sem volt annak valódi mibenlétéről. Honnan is lehetett volna? Legfeljebb néhányan olvasgattak akkoriban erről szép, elméleti könyveket. (Érdekes, hogy az akkori olvasgatók közül került ki a mai „vezér” is…) De most eltelt két évtized és megérte a nemjobb társaság, hogy ha nem tesz semmit, akkor nem számítanak sem az érdekei, sem a véleménye, sem az akarata, mert nem lesznek meg, vagy nem lesznek működtethetők a demokrácia eszközei.
És mi erre a reakció (általában)? Kb. az, hogy „Majd jön Bajnai!...”
…Könyörgöm: ennyi? Erre futja a nagyarcú szabadpolgár-önképből? Csak az jut az eszünkbe, hogy egy mindent (helyettünk) megoldó „ballib vezér” mítoszával altassuk el még két évre a szorongásainkat és a jövőtlenségünket? Nem latolgatjuk, hogy lehetséges-e, amiben hiszünk? Nem vizsgáljuk meg ennek a bennünk dédelgetett alternatívának a lehetséges velejáróit és következményeit sem. És abba sem gondolunk bele, hogy „választásmatekilag” egyáltalán elképzelhető-e az, amiben reménykedünk, amiből beszélünk? Hogy mik lennének ennek az objektív előfeltételei?
Fentebb írtam, hogy semmit sem javít a helyzeten az, hogy a nemjobbok illúziói eltérnek a jobbosokéitól, sőt… Szóval: ameddig azzal az illúzióval altaljuk el a 2014 utáni időkkel kapcsolatos félelmeinket, hogy „Bajnai”, addig csak növeljük jogos aggodalmaik alapjait!
…Mert mi is lesz, ha csupán erre a „megoldásra” és „megoldóra” bízzuk rá magunkat? Hát… Először is: ha „mindent ő csinál”, akkor mindent pontosan úgy fog majd csinálni, ahogy szerinte és az általa a melóba bevontak szerint jó – márpedig ez egy elég szűk érdekkör. De nem csupán az lesz a baj, hogy ismét egy csoportérdek mentén fog alakulni a politika, hanem az is, hogy ha a magyar társadalom (megint) teljesen és biankó-alapon rábízza magát valaki(k)re, akkor semmi sem garantálja rendszerszerűen azt, hogy ez a valaki objektív kritériumok alapján választ majd célokat és munkatársakat. És: ha passzív reménykedőként, ölbe tett kezekkel vár a nemjobb tábor, akkor nem lesznek eszközei arra, hogy ne csupán elvárhassa, hanem ha kell, ki is kényszeríthesse a célszerű és hatékony, teljesítményelvű kormányzást. Nem lesz alkupozícióban sem, még a választások előtt, hogy a szavazatáért cserébe „társadalmi szerződést”, „feladatlistát” készítsen a leendő kormány számára…
Nem a személy a garancia a jó kormányzásra, hanem az a jól megépített rendszer, amelyben a személy kiválasztódik. Mármost: ha csak azért adjuk oda a felettünk való hatalmat bárkinek is, mert „bízunk benne”, akkor kihagyjuk a személykiválasztó rendszer adta garanciákat.
…Mit jelent ez a rendszer és kik építhetik fel és kik üzemeltethetik azt?
A rendszer: egy szervezet belső működési szabályrendszere, amely objektív és csak a teljesítményt fogadja el az előrelépés alapjának. Ahogy egy profitorientált szervezetnél, úgy egy politikai „vállalkozás” esetében is meg lehet ezt csinálni – csak épp Magyarországon még nem volt olyan erő, amelynek érdeke lett volna egy ilyen belső mechanizmus léte, vagy (a mostanában létrejött alternatív/civil szervezetek esetében) a szervezet létrehozói nem gondoskodtak erről. (Eszükbe sem jutott, szartak rá, nem tudtak erről a módszertani eszközről, vagy nem tudják, hogyan kell ezt megcsinálni – melyik-melyik szervezet válassza ki a neki tetszőt és a rá passzolót…)
Kik építhetik fel: akiknek érdekül, hogy működjön egy efféle politikus-kiválasztódási mechanizmus. Ez a társaság nagyjából azonos a nemjobb közösséggel. (De sok, alapból jobboldali beállítottságú polgárunk se adná egy vak lóért, ha már végre-valahára nálunk is elkezdene egy ilyen szisztéma működni – és persze vannak „úgynevezett baloldaliak”, akik finnyogva fogadnának egy ilyen rendszert, mert akkor sem ők, sem a liblingjeik nemigen jutnának át „a tű fokán”…)
…Mindaz, amit itt leírtam, semmit sem ér, ha nem lesznek elegen, akik kutyakötelességüknek érzik mindebben a személyes részvételt. Kifogásokat én magam is tudok gyártani, hogy „miért nem…” (annak idején született is erről egy posztunk, majd’ két éve: Érvek, hogy miért nem… - http://progressziv.blog.hu/2010/06/02/ervek_hogy_miert_nem) De jobb lesz, ha most már sürgősen megkeresi magának ki-ki azokat az érveket, amelyek mentén kész lesz részt vállalni a melóból…
„Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.”
József Attila: Levegőt – 1935. november 21.
Régóta tudjuk-tapasztaljuk: „új rend épül(t) Magyarországon!” Persze ez a rend egyáltalán nem új, számos tradicionális elem van benne – tulajdonképpen maga az alapelképzelés is régi és ismerős. Az aktuális rendcsinálók egy olyan társadalomideált akarnak megvalósulva látni, amelyben „mindenki a helyén van”: ők és szövetségeseik természetesen felül, a többiek pedig ott, ahol az elit érdekei szerint lenniük kell.
Az ilyen rend szokásos eszköze az erőszak, a szigor, a cenzus és a „hűség és szolgálatok szerinti” javadalmazás – szemben a meggyőzéssel, személyes példamutatással, toleranciával, nyitottsággal és a teljesítmény szerinti érvényesüléssel.
Ha egy politikus rendbe akar tenni egy dezorientált társadalmat, akkor nagyjából azt a két utat követheti, amit egy család.
Választhatja az „erőszakos apa” módszerét. Ebben az esetben valóban „mindenki a helyén van” a családon belül, minden „olajozottan működik”, az esetlegesen mégis előforduló konfliktusok pedig igen gyorsan zárulnak le, rutinszerű módszerekkel… Ugyanezt a modellt politikai-társadalmi téren megfogalmazhatjuk így is: „A politika következő tizenöt-húsz évét ne a duális erőtér határozza meg, amely állandó értékvitákkal, megosztó, kicsinyes és fölösleges társadalmi következményeket generál. Ehelyett huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza - és ezt nem állandó vitában teszi, hanem a maga természetességével képviseli.” – ja, hogy ez Orbán Viktor 2009. őszi kötcsei beszédében már meg lett fogalmazva? Hát, hm…!
Választhatja azonban a család – és a társadalom, a politika is - a „bölcs és empatikus szülők kooperatív módszereit”: itt a pozíciók a kompetenciák alapján változhatnak, a problémákat pedig lassabban, ám mindenki számára elfogadhatóan, azokat megértve rendeződnek. Ezt a módszert csak ritkán, kivételesen alkalmazta eddig a magyar politika – mert egy frusztrációkkal teli társadalomban sokkal népszerűbbek az „azonnal eredményt hozó” megoldások (ld. fentebb). Azért sem ezt az utat szoktuk politikai téren (sem) járni, mert csak kevesek rendelkeznek ehhez „otthonról hozott” példával.
…”Otthoni példa” – de az otthon nem csupán a családot jelentheti, hanem a közösséget, a társadalmat is. És ebben ott a jó példa hiányát feloldani képes megoldás is: ha a társadalom élén egy, a jó példát mutató csoport áll, és ha úgy politizál, mint a fenti példa bölcs szülői.
· 1 trackback Szólj hozzá!
Címkék: kötcse orbán erőszak elit rend hűség példa cenzus
2012.04.12. 10:42 Szerző: piefke
Kit zár(j)unk börtönbe?
„A magyar ember szereti keresni az igazságot. De nem szereti megtalálni. És ha mégis megtalálja, mindjárt beleun: ejnye, de kellemetlen pofája van!”
Mikszáth Kálmán: Új Zrínyiász – 1898
E poszt apropója a Jobbik új törvényjavaslata (http://www.parlament.hu/irom39/06721/06721.pdf), mely az „Egyes szexuális magatartászavarok visszaszorítása érdekében szükséges törvénymódosításokról” címet viseli. Ebben azt javasolja a Jobbik, hogy legyen tilos és börtönnel is büntethető az a reklám, vagy médiatartalom, amely „egyes szexuális magatartászavarokat — különösen az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat — társadalmilag általános elfogadott, követendő példaként mutat be”. A törvényjavaslat szerint „A médiatartalom nem lehet alkalmas a többségi társadalom egyetértését nem bíró, annak bírálatát kiváltó egyes szexuális magatartászavarok — különösen az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat — népszerűsítésére.” Nem lenne szabad a médiumokban hirdetni (a javaslattévők megítélése szerint) „szexuális magatartászavaroknak teret adó rendezvényeket és szórakozóhelyeket” sem.
Először foglalkozzunk e törvényjavaslattal – azután pedig egy sokkal tágabb kérdéssel is: azzal, hogy a magyar társadalom egy útelágazáshoz érkezett… De erről majd később, alább! Most erről csak annyit, hogy az idézett törvényjavaslat is egy „tünete” ennek…
A konkrét Jobbik-javaslat többek között „A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló törvényt” kívánja megtoldani – mintha a „szexuális magatartászavarok”-nak (értsünk ezek alatt bármit is) közük lenne a „gazdasági tevékenység”-hez… De hát mik is azok a bizonyos „szexuális magatartászavarok”? És: mit jelent az, ha egy efféle „magatartászavar” úgymond „társadalmilag általános elfogadott” és milyen viszonyban áll valaminek a társadalom általi elfogadottsága (tolerálása) és az, hogy azt a társadalom „követendő példaként” tartja nyilván?
A magatartástudományban a szexuális magatartászavarokat gyűjtőneve: parafília. Ezen belül az egyes zavarok tételes felsorolása az alábbi helyen található meg: http://hu.wikipedia.org/wiki/Paraf%C3%ADlia
Nos, látjuk: az „azonos neműek közötti szexuális kapcsolat” nem szerepel ezek között. Értjük mi, hogy a Jobbik, benne a törvénymódosítást kezdeményező Mirkóczy Ádám képviselő és még sokan Magyarországon kényszert éreznek arra, hogy ezt is magatartászavarként határozzák meg (és azután erre hivatkozva különféle, általuk célszerűnek ítélt eszközökkel fel is léphessenek ellene). Ám felhívom az e gondolattal szimpatizálók figyelmét arra, hogy kényszert érezni valami iránt maga is masszív magatartászavar! Most nem térek ki arra, hogy mi valójában is a homo- és biszexualitás, illetve a leszbikusság, vagy a transzneműség, stb. és hogy mik az okai? Aki a valóságra kíváncsi, az bőségesen tájékozódhat… A lényeg: egyik sem „betegség”, nem „magatartászavar” és nem is „tanult viselkedés”. Mi inkább azzal foglalkozzunk, hogy miért tekint „betegnek” ma Magyarországon oly sok ember más, egyébként köznapi életében a társadalomba tökéletesen beilleszkedő embereket? És: mi ez a kényszeres purifikációs düh, amely egyre inkább elterjed itt – és amely nem csupán a „szexuálisan másoktól” szeretné megtisztítva látni Magyarországot, hanem a zsidóktól, a cigányoktól és az „idegen befolyás”-tól is.
…Nem véletlenül Mikszáth idézett mondatai vezetik be ezt a posztot. Ha valóban meg akarjuk érteni a purifikátorokban dolgozó erőket, akkor azt kell tennünk, amit magyar ember oly ritkán mer megtenni: szembe kell néznünk önmagunk, a magyarság valóságával! Mernünk és akarnunk kell utánajárni több évszázados közös, társadalmi vagy éppen saját, személyes sikertelenségeink valódi okainak. És eközben arra kell gondolnunk, hogy ha ezt most nem leszünk képesek megtenni, akkor ki tudja, mikor adódik erre esély és addig is mi mindenen kell majd keresztülmennünk.
A magyar nép sikertelennek érzi magát – ebben szinte tökéletes a nemzeti konszenzus. És sok magyar ember személyesen is sikertelennek érzi magát – sőt: már az előző generációkból is sokan így voltak ezzel! A sikertelenség-érzet öröklődő minta és önkép a magyar társadalomban. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy „Mások bezzeg…!” Mások sikeresebbek, jobban és zavartalanabbul élnek, kiegyensúlyozottabbak magabiztosabbak – és ez „basztat” sok magyart, mert nem érti, miért van ez így? Pedig érteni akarja – hiszen ez élete egyik legsúlyosabb tapasztalata.
Bizony: összefüggés van maga a sikertelenség és aközött, hogy nem értik a sikertelenség okait: mivel nem tudják, hogyan kellene sikeresnek lenni, e tudás hiánya meg is akadályozza őket abban, hogy megértsék a sikertelenségük valódi okát.
Az érthetetlen helyzet mindig frusztrálttá tesz – egyént és társadalmat egyaránt. De „valamiféle magyarázatra” lelkileg, a „talpon- és egybenmaradáshoz” akkor is szükség van, ha a valódi magyarázatot nem ismerjük – és ekkor jönnek a „félremagyarázatok”! Mivel nem tudjuk azt, hogy a problémák okai elsősorban bennünk, a mi hiányosságainkban vannak, ezért (logikusan) másokban keressük a problémák okát. Pláne így van ez akkor, ha egy közösségnek hagyománya az, hogy nem racionális analízissel, hanem érzelmekkel közelíti meg a dolgokat. Ezért bűnbakot keresünk, nem pedig önvizsgálatot tartunk…
…De kik alkalmasak bűnbaknak? Kikről hihető el, hogy léte és tevékenysége valóban képes akkora károkat okozni, ami egy népet sikertelenné tehet?
A bűnbak különbözik: nem fehér, hanem fekete a szőre. Embereknél pedig: valamit másképpen csinál. Ami más, szokatlan, az idegenkedést vált ki – az „idegent” pedig (ösztönösen) veszélyesnek érezzük!
A fejünkben úgy van, hogy akkor lennének rendben a dolgok, ha sikeresek lennénk. Ebből következik, hogy a sikertelenséget rendetlenségként, a „normális rend” hiányaként éljük meg. Nem érezzük úgy, hogy „rend lenne” ebben az országban – de ha nincs rend, akkor ugye okozniuk kell valakiknek a rendetlenséget. Mi nem lehetünk azok (hiszen, mint írtuk fentebb, nem tudunk a hiányosságainkról), ezért megint csak ott vagyunk, hogy „mások” a „rendetlenség” okozói!
Innen csupán egy (szintén logikus) lépés az, hogy lajstromba szedjük mindazokat, akik ilyen vagy olyan szempontból más rendben élnek: eltérnek a szokásaik, az életmódjuk, a színük, a vallásuk, vagy az ideológiájuk. Cigányok – mert „ők nem dolgoznak”, hanem „rajtunk élősködnek” és mert „bűnöznek”. Zsidók – mert ők nem keresztények, ráadásul irigyeljük is őket, mert „gazdagok”. (Fontos megjegyzés: akiket irigylünk, azokat könnyen kezdjük utálni is, akiket pedig utálunk, jólesik bűnbakká tenni, ha van rá mód…) És persze a „buzik” is - mert igaz ugyan, hogy amiben eltér az ő életmódjuk, az a társadalom, a nyilvánosság számára gyakorlatilag láthatatlan, de fejben igen-igen jól el tudjuk őket mégis különíteni magunktól, „rendes rendben élő emberektől”! (Leszbikkel, biszexekkel, transzneműekkel dettó ez a helyzet.) Tehát: ha csak „virtuálisan” is, de ők is „bomlasztják a rendet”!
…És itt is van előttünk a Jobbik „igazsága”: „Ha meg akarsz szabadulni a sikertelenségtől, akkor kergesd el a sikertelenség okozóit! Ha rendet akarsz, akkor kergesd el a rendetlenkedőket!” – a gondolatmenet minden lépése logikus és szükségszerű, csak éppen a kiindulási pont téves.
Azok a magyarság igazi ellenségei, akik a magyarság bajaiért másokat hibáztatnak – „Mert növeli, ki elfödi a bajt.”*
…A poszt elején egy útelágazást említettem, ahová elérkezett a magyarság. Ennek az elágazásnak az egyik iránya az, amit a Jobbik és a vele egy véleményen lévők hirdetnek: mi semmiért sem vagyunk felelősek, mert minket az ellenségeink szipolyoznak, akik a hazánkra és a halálunkra vágynak. Éppen ezért: húzzon innen mindenki, aki „nem mi vagyunk” – mi pedig lépjünk ki minden a mi „magyar szabadságunkat” korlátozó és a mi „speciálisan magyar életünkbe” beleugató szervezetből! (Hiszen azokat úgyis épp az ellenségeink uralják…) Nincs szükségünk senkire – mert ha magunk maradhatunk végre-valahára itt, a (lehetőleg teljes!) Kárpát-medencében, akkor sorsunk jóra fordul és eljön a Magyar Kánaán!
…Mondjátok: ugyan mitől fordulna jobbra? Hiszen ha megszabadulnátok minden „külső hatástól”, akkor a dolgaitokat „még magyarabbul” csinálnátok: még tudatlanabbul, még szervezetlenebbül. Hiszen (már fentebb tisztáztuk) nem tudjátok és nem is akarjátok tudni, hogy mit „kúrtunk el, nem kicsit, nagyon” – és ezzel még szerencsétlenebbek lennétek!
És van a másik lehetséges irány: az önmagunkkal való szembenézés iránya – hogy végre ne csak „keressük” az igazságot, hanem legyünk is rá kíváncsiak, találjuk meg és merjünk szembenézni vele és tanulni belőle!
…A Jobbik most börtönbe szeretné záratni azokat, akik – szerintük – okozói a rendetlenségnek, a sikertelenségnek. Ha a Jobbikra hallgatunk, akkor annak nem egy valódi, működő és sikert hozó rend és szabadság lesz a vége, hanem az, hogy akik ezt az igazi rendet képesek lennének felépíteni, elmennek innen. Elmennek, mert pontosan tudják, hogy mi a különbség az általuk képviselt igazi, működőképes rend és a Jobbik-féle erőszakrend között.
*Illyés Gyula: Bartók – 1955
2012.04.08. 23:54 Szerző: piefke
Vallásos gyökerek
„Arra kell tanítani a keresztényeket, hogy - hacsak nem dúskálnak a fölöslegben - mindazt, ami az élet fönntartásához szükséges, tartsák kötelességüknek házuknépe javára fordítani és semmiképp se pazarolják búcsúkra.”
Luther: A wittenbergi 95 tétel 46. pontja - 1517. október 31.
„Európa ma szenved, mert elvesztette gyökereit” – nyilatkozta Orbán az Új Ember c. katolikus hetilapnak adott interjújában. „…A hit, a vallás és a teremtés rendjét a vallástalanság és a tudományos világfelfogás, az istentelen kozmosz felé terelik” – jellemzi az európai folyamatok (és: az európai történelem) főirányát a miniszterelnök, hozzátéve, hogy „mi viszont ezzel ellentétes irányban haladunk: nekünk az európai civilizációról és kultúráról más értelmezésünk, felfogásunk van”. És végül: „Most dől el, hogy kimaradhat-e egy ország a szekuláris, családellenes és a nemzetet meghaladottnak tekintő európai szellemi törekvések hatálya alól, építheti-e jövőjét az azokkal ellentétes értékekre.”
…Talán ennyit elég is idéznünk (és most kihagynánk az interjú gazdasági mondandóját – aki arra is kíváncsi, megtalálja itt: http://www.portfolio.hu/gazdasag/orban_anyagi_erdekek_is_vannak_a_magyarorszag_koruli_vitakban.165455.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox. Mi most a társadalmi és ideológiai mondanivalót vizsgáljuk.
Az európai gyökerek témáját.
Hogy Orbán szerint mik ezek a gyökerek, nyilvánvaló az interjú alapján (is): a kereszténység, annak is a római változata. „A keresztény Európa gondolatával korábban szinte mindenki egyetértett, mára azonban vízválasztó lett” – mondja a Nagy Nyilatkozó. És látszólag valóban igaza is van, hiszen még jóval a felvilágosodás után is szinte általános volt, hogy Európa országai „keresztény alapon” álltak. Látszólag…
Mert valójában a kereszténység csupán máz azon az Európán, amelynek valóságos alapjai jóval mélyebbre és más irányba nyúlnak időben és térben, mint a szentföldi eredetű és a latin kultúra által közvetített kereszténység. Merészen hangzik, ám igaz: valójában az európai civilizációnak és mentalitásnak kevés köze van a kereszténységhez. Mert mik is a mai Nyugat-Európa jellegzetességei, társadalmi, közösségi és (mondjuk így) viselkedésbeli téren?
· Szabad kezdeményezés és az egyén szabadsága – individualizmus.
· A szabad és egyenlő polgárok összefogása, közös (és persze evilági) célok érdekében.
· Függetlenség mindenféle „külső-felsőbb hatalomtól”. (Reformáció - beugrik valami?)
· Az emberi élet szentsége, mindenek felett valónak tartása.
· Törekvés a világ minél teljesebb és alaposabb megismerésére – és (ha szükségesnek tartjuk) megváltoztatására.
Tessen mondani, hol keresztény jellegzetességek ezek? Hol van ezekben Róma centralizált birodalmizmusa, vagy akár a kóbor sivatagi próféták és igehirdetők evilág-ellenessége?
Bizony, mindezekben a kultúrtörténetben jártasak kifejezetten kelta és germán jellegzetességeket ismernek fel. Az a mentalitás, az a társadalomideál, az a közgondolkodás, amely ma „európaiként” ismert, valójában germán és/vagy kelta. Igen kevéssé latin és még kevésbé zsidó-keresztény. Pogány.
Ami ma valójában Európában zajlik, az nem más, mint a hatalommonopóliumban gondolkodók és a demokraták harca. Persze, értjük mi, hogy Orbánnak az előbbi tetszik – mert ott nem kell teljesítmény a hatalomhoz: elég az erő(szak). És az is nyilvánvaló, hogy arra kellene neki az „esély egy nemzetnek arra, hogy a saját útját járja”, hogy a nemzeti kereteken belül a saját nemzetének korlátlan „birodalmi ura” lehessen - és kikerülhesse a másik, a demokratikus Európa eszméit és gyakorlatát. És: a (római, centralizált, abszolút tekintélyen alapuló) kereszténység is a saját hatalmi vágyait segítendő szimpatikus neki (a reformátusnak) annyira - hogy a fejeket a neki kellő irányba programozza át.
Ma Európában nem csak két politikai ideál (a centralizmus és a demokratizmus) harcol, hanem két, ezeknek megfelelő mentalitás is: az egyik a „máról holnapra élő”, a következményekkel nem (szívesen) törődő, a másik pedig a távlatokban is gondolkodó és öngondoskodó modell. És ha a térképen megnézzük, hogy hol jellemzőbb egyik vagy a másik, akkor meglátjuk, hogy Európa távlatos és öngondoskodó „erős fele” bizony egybeesik a „nem latin hagyományú” résszel*. Ebből is kitűnik, hogy mik Európánk igazi hagyományai – akár tetszik ez az Orbán-féléknek, akár nem.
Ez a harc, amiről Orbán az interjúban mesélt, már egyszer lezajlott – és el is dőlt: a XVI-XVII. században. Ez idők óta nem tud a „latin-római keresztény” Európa-fél az észak-nyugati, „germán-kelta” hagyományú és a római centralizmussal szemben álló Északnyugat-Európával „elbánni”. Arra pedig, hogy római egyház mennyire is van valójában „beágyazva” Európába, mi sem jellemzőbb, mint hogy évszázadokig Róma városából származó arisztokrata családok adták a pápákat…
…És mi van akkor azzal, hogy „centralizált Európa”? Az éppen az északiak által óhajtott, a jelenleginél sokkal erősebben összeolvadó Európai Unió nem „centralizmus”?
Nem bizony! Hiszen nem arról van-lesz szó, hogy felülről ül egy „idegen hatalom” a népekre, hanem éppenséggel arról, hogy az egyenlő szabadok közösségei választják meg a vezetőket: éppúgy, ahogy eddig is – csupán immár nem egy-egy nemzet, hanem az Unió élére. És természetesen nincs és nem is lesz ott szó az orbánizmusból ismerős híres „kötcsei 15-20 éves uralomról” sem: nem „élethossziglani diktátort”, hanem időben korlátozott és hatalmában ellenőrzött parlamentet és kormányzatot fogunk választani.
A köznép felett álló „örökletes arisztokrácia” helyett Európa igazi hagyománya a teljesítményelvűség: ez adta és adja erejét és rugalmasságát is. A diktatúrák és egyéb hatalommonopóliumok legfeljebb lefölözik ennek hasznát, de nem gazdagítják az európaiakat. Az pedig, hogy sok-sok európai miféle transzcendens tézisekben hitt a középkorban és hisz ma is, nem befolyásolja azt a mentalitást, amellyel evilági magán– és közügyeit intézi. A vallás számára általában csupán addig terjeszkedhet, ameddig nem akarja uralni az életét – és mindazok a „gyökerek”, akik ennél többet akarnak, azok egyhamar a wittenbergi templomkapun találják magukat…
* Észak-Itália társadalom-, kultúr és etnikumtörténetébe most nem mennék bele, de aki valamennyire ismerős e témban, hallott már bizonyára a longobárdokról...
Utolsó kommentek