„Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.”
József Attila: Levegőt – 1935. november 21.
Régóta tudjuk-tapasztaljuk: „új rend épül(t) Magyarországon!” Persze ez a rend egyáltalán nem új, számos tradicionális elem van benne – tulajdonképpen maga az alapelképzelés is régi és ismerős. Az aktuális rendcsinálók egy olyan társadalomideált akarnak megvalósulva látni, amelyben „mindenki a helyén van”: ők és szövetségeseik természetesen felül, a többiek pedig ott, ahol az elit érdekei szerint lenniük kell.
Az ilyen rend szokásos eszköze az erőszak, a szigor, a cenzus és a „hűség és szolgálatok szerinti” javadalmazás – szemben a meggyőzéssel, személyes példamutatással, toleranciával, nyitottsággal és a teljesítmény szerinti érvényesüléssel.
Ha egy politikus rendbe akar tenni egy dezorientált társadalmat, akkor nagyjából azt a két utat követheti, amit egy család.
Választhatja az „erőszakos apa” módszerét. Ebben az esetben valóban „mindenki a helyén van” a családon belül, minden „olajozottan működik”, az esetlegesen mégis előforduló konfliktusok pedig igen gyorsan zárulnak le, rutinszerű módszerekkel… Ugyanezt a modellt politikai-társadalmi téren megfogalmazhatjuk így is: „A politika következő tizenöt-húsz évét ne a duális erőtér határozza meg, amely állandó értékvitákkal, megosztó, kicsinyes és fölösleges társadalmi következményeket generál. Ehelyett huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza - és ezt nem állandó vitában teszi, hanem a maga természetességével képviseli.” – ja, hogy ez Orbán Viktor 2009. őszi kötcsei beszédében már meg lett fogalmazva? Hát, hm…!
Választhatja azonban a család – és a társadalom, a politika is - a „bölcs és empatikus szülők kooperatív módszereit”: itt a pozíciók a kompetenciák alapján változhatnak, a problémákat pedig lassabban, ám mindenki számára elfogadhatóan, azokat megértve rendeződnek. Ezt a módszert csak ritkán, kivételesen alkalmazta eddig a magyar politika – mert egy frusztrációkkal teli társadalomban sokkal népszerűbbek az „azonnal eredményt hozó” megoldások (ld. fentebb). Azért sem ezt az utat szoktuk politikai téren (sem) járni, mert csak kevesek rendelkeznek ehhez „otthonról hozott” példával.
…”Otthoni példa” – de az otthon nem csupán a családot jelentheti, hanem a közösséget, a társadalmat is. És ebben ott a jó példa hiányát feloldani képes megoldás is: ha a társadalom élén egy, a jó példát mutató csoport áll, és ha úgy politizál, mint a fenti példa bölcs szülői.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek