Hát, ezt is megértük: Albánia lett a példakép!
Hosszú évekig-évtizedekig az egész ország „albán vicceken” szórakozott: ha valaminek a fejletlen, „abszolút balkáni” mivoltát akartuk kiemelni, akkor az megkapta az „albán” címkét… És lássuk be: manapság sem a társadalmi és gazdasági fejlettség az első, amely erről a kis adriai államról, egész Európa legszegényebb országáról bevillan…
…Ehhez képest tegnap Orbán Viktor kijelentette, hogy „Albánia fontos ország, de a közeljövőben még fontosabb lesz” (http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/orbann-viktor-sali-berisha-alban-miniszterelnokkel-targyalt-a-parlamentben). Legutóbb Kínát értékelte ennyire a miniszterelnök…
Most már legalább írásos bizonyíték áll rendelkezésre arról, hogy mit is jelent Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerint az, hogy „elkötelezett szabadságharcos” – egyáltalán: hogy miféle rendszert takar számára a „szabadság”? Ehhez elég áttanulmányoznunk a tegnap az egekbe dicsért Sali Berisha albán miniszterelnök életrajzát (http://hu.wikipedia.org/wiki/Sali_Berisha).
Tipikus pártállami „szakértelmiségi-karrier” – majd („véletlenül” éppen 1989-ben!) hirtelen megvilágosodás (ennek a volt szocialista országokban jellemző okairól alább még lesz szó) és emberünket máris ott találjuk az akkor már döglődő, utolsókat rúgni is képtelen pártállam „harcos, bátor megdöntői” élén… Jön a hatalom és ezzel együtt az is, ahogyan a hatalmat egy balkáni hoszpodár, pasa, stb. fel szokta fogni: „Itt mindent én uralok, minden az enyém – a többieknek pedig (jó esetben) kuss, vagy (rossz esetben) a Héttorony!” Orbánnak pedig ez a szabadság: „Nekem, a hatalom korlátlan [no, jó: több mint kétharmados] birtokosának mindent szabad!”
Korábban – még ellenzékben – Orbán elítélte a Tienanmen téri vérengzést – ma pedig, miniszterelnökként, kebelbarátjának nevez egy olyan miniszterelnököt, aki rendőrfőnökével éles lőszerrel belelövetett az ellene (joggal) tüntető, fegyvertelen tömegbe. Remélem, ha majd legközelebb szóba hozatja Balsaival a 2006-os eseményeket, akkor immár elismerően szól Gyurcsányról (és Gergényiről) is, legfeljebb azért kárhoztatva őket, hogy nem voltak elég kemények…
Orbán egy olyan miniszterelnököt (és volt elnököt) magasztalt tegnap, aki országát nem csak hogy képtelen volt kiemelni a gazdasági káoszból, de egyenesen mélyítette is azt. …Ja és Berisha elnöksége alatt, 1996-ban árasztotta el Albániát a „spekuláció” is: milliárddolláros piramisjátékok képében. Annyit pedig tudunk a balkán viszonyairól, hogy egy ekkora „üzlet” ott elképzelhetetlen a legfelsőbb politikai körök támogatása, jóindulata – és persze részesedése – nélkül…
…Albániában is nagyjából ugyanaz törtét „rendszerváltás” címszó alatt, mint nálunk – és még néhány volt szocialista országban, ahol nem volt komoly polgári és/vagy társadalmi összefogásbeli tradíció. Az állampárt vezető köreinek egy része rájött, hogy a szocialista/kommunista párt és az általa vezetett gazdaság tovább nem fogja már tudni fenntartani a vezetők hatalmát az addigi módon. Ezért elhatározták, hogy „transzformálják” hatalmukat: részben gazdaságira (ez volt a „spontán privatizáció”), részben pedig immár „demokratikus alapú” politikaira. Jól tudták ezek az elvtársak, hogy egy rendszer jellegét, alapvető karakterét és tényleges belső viszonyait igazából nem az határozza meg igazán, hogy vajon egy, vagy több párt működhet-e, hanem az, hogy ki birtokolja ténylegesen az adott ország erőforrásait és az, hogy kikből „állítják elő” a plurális politikai rendszer szereplőit? (Nem véletlen az, hogy a rendszerváltáskor a politikai porodra lépett politikai erők, pártok közül egy sem került hatalomra és egy sem maradt fenn, amely nem kötődött volna a szocialista pártállamhoz… Vagy: amelynek befolyásos vezetőit ne „kötötték” volna egykori pártállami múltjának „aktái”…) Ha végignézünk akár a jelenlegi, akár az azt egyel-kettővel-hárommal (-néggyel-öttel) megelőző kormány névsorán, nemigen értjük, mi értelme van beszélni rendszerváltásról a személyi összetétel tekintetében? Itt nem találunk sem Václav Háveleket, vagy Joachim Gauckokat, de még csak Walesákat sem a tényleges hatalommal bíró politikusok között…
Jó példa erre a „rendszerváltó folyamatra” akár Orbán, akár Berisha életpályája és az a közeg, amely kiemelte őket és pályára állította: mindkettőjük karrierje egyértelműen az állampárti nomenklatúra fentebb említett része által létrehozott közegből startolt. (…Nem véletlen, hogy Orbánnak nemigen akaródzik teljességében feltárni ezt a múltat – illetve: a saját embereivel akarja „félretáratni” azt!) …Orbán Viktor is „harcolt” (és „véletlenül” ő is éppen 1988-’89-ben, akár Berisha…) a Kádár-rendszer ellen – de nem azért, hogy itt valóban szabad, demokratikus (és persze ami ezzel együtt jár, teljesítményelvű) társadalom jöjjön létre. Orbán a saját hatalmát akarta felépíteni – természetesen azokkal az erőkkel együtt, akik őt „kiemeltét”, akik karrierjét egyengették, és akik hátteret biztosítottak számára, felhasználva őt természetesen a saját hatalmi pozícióik érdekében. Magyarország ebben az értelemben vett „újjáépítése” két évtizedes „hosszú menetelés” volt (ld. még Mao Ce-tungnál!). Eddig tartott, amíg újraépülhetett egy monopolisztikus rendszer. Most – és terveik szerint a belátható jövőben is – az „apák” fiai viszik itt a prímet… Orbán és a régi-alapú új elit megérkeztek a hatalomba – és most, immár két éve, zavartalanul folyik a berendezkedésük. Ez az, amit „Magyarország újjáépítésének”, a ”Nemzeti Együttműködés Rendszerének”, olykor pedig „gazdasági szabadságharcnak” neveznek ők.
Ez az a szabadság, amelyet tegnap „katonai tiszteletadással” ünnepelt együtt a két „testvéri vezető”: Orbán és Berisha…
…És vajon mit akar mindenek előtt – „legfőképp”, ahogy ő maga fogalmazott - innen importálni Berisha? Hát természetesen: az új oktatási rendszerünket – és nyilván azért, hogy azáltal otthon is egy „felülről zárt”, az uralkodó gazdasági-politikai elit számára hosszú távon is biztosan kézben tartható „buta” öntudatlan társadalmat alakíthasson ki, nem törődve ennek általános társadalmi és gazdasági következményeivel.
Mik is e következmények? Nos, az innovációra és a szabad kezdeményezésre való csökkenő képesség, hajlandóság és persze bátorság… Orbán – és Berisha – rendszere kifejezetten előnyös néhány ezer embernek, viszonylag elfogadható talán néhány tíz-százezernek, de katasztrofális a további millióknak. Éspedig azért van-lesz ez így, mert nekik sem a munkaerejük, sem a kreativitásuk nem adódhat hosszá a „nemzeti össz-termelési képességhez”. Egy tízmilliós európai országban mindig lesz elegendő erőforrás az elit jóltartásához, de ahhoz, hogy a többieknek is jó esélyük legyen erre, már nem lefojtani és móresre tanítani kell az országot, hanem éppen hogy perspektívát adni nekik. A híres, sokat emlegetett magyar „középosztály” fogja a legnagyobbat szívni orbán rendszerében: mivel egy ilyen politikai rendszerben a magyar gazdaság általános teljesítőképessége jelentősen el fog maradni a fejlett országokétól, ezért a magyar középosztály remélhető, „kivitelezhető” életszínvonala is messze lesz a fejlett országokban élő „osztálytársaikétól”.
E társadalmi csoport kétféleképpen reagálhat erre: vagy gazdasági menekült lesz, vagy megváltoztatja a honi viszonyokat. Az első úton máris százezrek járnak – de igen kétséges, hogy a további millióknak is megadatik-e erre a reális lehetőség? Kell-e az összes magyar mérnök, szakmunkás, orvos? Talán igen – de a tanárok, a jogászok és a közgazdászok már aligha! Ha ők valódi esélyeket akarnak, akkor azt csak Magyarország átalakításával érhetik el – minden más csak önáltatás és struccpolitika lehet!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek