„Az igazi ellenségünk még nem mutatta meg az arcát.”
Michael Corleone szavai a Keresztapa c. film III. részéből – 1990
Ki lesz a (ma még megszervezés előtt álló) ellenzék igazi ellenfele a 2014-es választásokon?
Könnyű lenne erre rávágni, hogy „a Fidesz!”, vagy, hogy „Orbán Viktor!” – de a helyzet nem ilyen egyszerű. A mottóul választott idézettel élve: az igazi ellenség még itt sem mutatta meg az arcát – az igazi ellenség majd csak akkor fedi fel valódi énjét, ha beindul a kampány, és ha lesz olyan ellenzék, amely valóban képes legyőzni a mai kormányerőket.
…De ki ez a titokzatos, lapuló rém?
Nem más, mint a „nemzeti monopóliumra” törő magyar „újburzsoázia” – de neveztetnénk akár „újarisztokráciának is”, mivel attitűd, mentalitás tekintetében inkább akként viselkedik. Ők állnak a „Fidesz-rendszer” mögött, az valójában az ő érdekeiket szolgálja… és ha belegondolunk az elmúlt két és fél évtizedünkbe és meggondoljuk azt, amit az egyik előző posztunkban írtunk le (http://progressziv.blog.hu/2012/03/20/az_alban_sas_es_a_magyar_turul_naszrepulese), akkor máris ott áll előttünk 2014-es igazi ellenfelünk ábrázata – és akár azok a konkrét személyek is, akikről manapság „oligarchiaként” esik annyi szó…
Idézek a hivatkozott posztból:
„…Az állampárt vezető köreinek egy része rájött, hogy a szocialista/kommunista párt és az általa vezetett gazdaság tovább nem fogja már tudni fenntartani a vezetők hatalmát az addigi módon. Ezért elhatározták, hogy „transzformálják” hatalmukat: részben gazdaságira (ez volt a „spontán privatizáció”), részben pedig immár „demokratikus alapú” politikaira. Jól tudták ezek az elvtársak, hogy egy rendszer jellegét, alapvető karakterét és tényleges belső viszonyait igazából nem az határozza meg igazán, hogy vajon egy, vagy több párt működhet-e, hanem az, hogy ki birtokolja ténylegesen az adott ország erőforrásait és az, hogy kikből „állítják elő” a plurális politikai rendszer szereplőit? (Nem véletlen az, hogy a rendszerváltáskor a politikai porodra lépett politikai erők, pártok közül egy sem került hatalomra és egy sem maradt fenn, amely nem kötődött volna a szocialista pártállamhoz… Vagy: amelynek befolyásos vezetőit ne „kötötték” volna egykori pártállami múltjának „aktái”…) Ha végignézünk akár a jelenlegi, akár az azt egyel- kettővel-hárommal (-néggyel-öttel) megelőző kormány névsorán, nemigen értjük, mi értelme van beszélni rendszerváltásról a személyi összetétel tekintetében? Itt nem találunk sem Václav Háveleket, vagy Joachim Gauckokat, de még csak Walesákat sem a tényleges hatalommal bíró politikusok között…”
Igen: ez a helyzet! Az „oligarchák”…
Sokat beszélnek manapság a „nemzeti oldalon” arról, hogy a magyarság, a magyar szabadság és a magyar nép jólétének legnagyobb akadályozói, legádázabb ellenségei a multik, a külföldi tőke - különösen pedig a külföldi, a magyarokat kizsigerelő bankok. Ugyanakkor – maradva a bankszféránál, mint igen jó példánál – azt látjuk, hogy a magyar banki piac több mint fele egyetlen kézben van, egy „oligarcha” irányítása alatt és hogy az össze többi csupán követő, másodhegedűs lehet e piacon…
Ez így nagyon nem szabadpiaci – sokkal jobban hasonlít a szocializmusbeli viszonyokra, mintsem egy polgári demokratikus-tőkés országra. Mondhatja persze valaki, hogy épp ez a „meghatározó és magyar irányítású szereplő” ment meg minket a karvalytőkétől – de hát látta-e valaki az elmúlt két évtizedben a magyar banki szférában, hogy ez a helyzet bármitől is megmentette „szegény magyarokat”? Megmentette-e attól, hogy a magyar bankok európai összevetésben kiemelkedően („indokolatlanul”) nyereségesek legyenek? Nem! Meggátolta-e azt, hogy pénzügyekben tudatlan és tapasztalatlan százezrek hülye módon adósodhassanak el? Nem! Megakadályozta-e azt, hogy a magyar vállalkozások a magyarral összehasonlítható fejlettségű régiós társállamokban szokásosnál jóval magasabb kamattal jussanak csak hitelhez? Nem! Fejlesztette-e ez a helyzet a magyar pénzügyi tudatosságot? Növelte-e a vállalkozások versenyképességét? Segítette-e a vállalkozókat abban, hogy fejlesszék vállalkozásmenedzsment-ismereteiket?
„Lószart, mama!” (…hogy klasszikust idézzek.)
Értelmetlen, ezért eltűrhetetlen, hogy az ország bankszférájának több mint 50%-át egyetlen bank uralja – ez ugyanis eleve kizárja azt, hogy valódi piaci verseny legyen, hogy akár a lakosság, akár a beruházni kívánó vállalkozók és a projektek, vagy akár az önkormányzatok egyenlő partnerekként léphessenek fel a pénzpiacon. Nincs az a pénzpiaci felügyelet és nincs az a kartellellenes törvény, amely képes pótolni a sokszereplős bankszektor versenyre késztető hatását. Ha a jelenlegi állapotok maradnak fenn bankügyekben, akkor a „több mint 50%-os” szereplőn kívüli pénzintézetek – ha tetszik, ha nem – csupán alkalmazkodhatnak a „speciális magyar viszonyokhoz”, de nem hozhatnak minőségében más banki kultúrát.
Mindebből láthatjuk, hogy nem a „multik”, a „külföldi tőke” az igazi ellenség, hanem a versenyt kizáró, magát politikai-hatalmi, sőt: törvénykezési eszközökkel monopolhelyzetbe hozó úgynevezett „nemzeti tőke”. Elvileg lehetséges lenne abban gondolkodni, hogy segítsük a hazai vállalkozókat és vállalkozásokat – de ezt úgy kell megtennünk, hogy ne a kapcsolataik, ne a politikának adott támogatásaik révén kerüljenek kivételezett helyzetbe itthon, hanem a teljesítőképességük növelése révén. Teljesítményversenyben kell kiválasztódnia az igazi, a nemzetet felemelni és a gazdaságot beindítani képes magyar „újburzsoáziának”.
A rendszerváltás körüli és az azóta eltelt években általában nem ez történt. Voltak, persze, voltak üdítő kivételek – de azok kivételek voltak, a rendszer még nem így működött és ma különösen nem így működik. Tulajdonképpen ugyanúgy működött, mint a szocializmus alatt: viszontszolgálatok alapján. Ez azonban nem segít ahhoz, hogy növekedjen a gazdaság teljesítőképessége – mert a gazdaság szereplői nem az abszolút, mérhető, számokban megjelenő teljesítmény alapján jutnak forráshoz, piachoz, pozícióhoz. Ez oda vezet, hogy az egész társadalmat áthatja a teljesítménytelenség.
…Éppen ezért akkor van értelme egy ellenzéki erőt hatalomba juttatni, ha ezen a helyzeten alapvetően változtat – és ezt a szándékát, a módszerekkel együtt már a programjában, a választási kampány során is deklarálja. Viszont: ebben a pillanatban halálos ellenséggé válik az eddigi „uralmi elitek” szemében.
Nem Orbán Viktor, vagy pártja, a Fidesz nevű szervezet jelenti majd a legnagyobb akadályt, nem ők lesznek a legveszélyesebb ellenfelek. Ők ugyanis semmik, ha nincs mögöttük gazdasági erő. Az igazi veszélyt az ellenzékre majd azok jelentik, akik jól tudják, hogy ha az ellenzék hatalomra jut és megvalósítja teljesítményalapú terveit, akkor ők soha, de soha többé nem kerülhetnek a mostani, kivételezett helyzetbe Magyarországon.
Őket szokás újabban „oligarchákként” emlegetni.
Ne essünk abba a tévedésbe, hogy ez a társaság csupán a Fideszhez köthető. Igaz, a (mára már) legerősebb, legbefolyásosabb figurák ott találhatók meg, ám ez csak időleges. Nekik ugyanis nem az „oldalak”, még csak nem is a politikusok, vagy a politikai nézetek a fontosak – mindezek valójában csak eszközök. Az egyetlen cél a hatalom és annak lehetséges továbbnövelése. Mind a mai napig, ha egy „erős” politikus (nagy ritkán) fel akart lépni közülük egyesek ellen, akkor azt csak úgy tehette meg, ha ehhez másokkal szövetkezett közülük. Arra még sosem akadt példa, hogy (mondjuk) egy miniszterelnök mindenestől, az egész „oligarcharendszerrel” és a mögötte álló, annak alapot adó szemléletmóddal akarjon leszámolni. Ez a rendszer csak addig engedett felnőni egy politikust, ameddig haszna származott az illetőből. Ahogy ez megváltozott, máris bukatta őt…
A buktatás módszerei eddig megmaradtak a pártbeli puccsoknál, a végtelenbe húzódó pereknél, de 2010 óta immár megjelent a letartóztatás is és minden bizonnyal születni fog egy-két komolyabb ítélet is. Mióta a Fidesz egyre inkább uralja a politikai-gazdasági pályákat, azóta egyre merészebb, „szélsőségesebb” módszerekkel mer élni – és ebből a szempontból mindegy, hogy a kipécézett illető objektíve mekkora gazember. Ezen az úton továbbhaladva, biztosak lehetünk abban, hogy ha felbukkannak a Fidesz és a mögötte álló gazdasági erőcentrum egyeduralmára tényleg veszélyes politikai erők és vezetők, akkor ellenük eddig még nem tapasztalt, kemény, agresszív eszközökkel fog fellépni a hatalmi elit. Gyurcsányt nincs miért lesitteltetni, ám ha felbukkanna egy, a 2005-2006-os Gyurcsány (személyes ható-)erejével rendelkező, ugyanakkor következetesen progresszív és ezzel együtt „klasszikus oligarchia”-ellenes politikus, akkor ő bizony nem sok jóra, nem sok irgalomra számíthat! Hiszen „bármi áron” le kell győzni, el kell hárítani az általa megtestesített „veszélyt”. Nem mondom azt, hogy akár a mind a mai napig a magyar politikai eszköztárból hiányzó merénylet árán is, de ezt teljességgel ki sem merem zárni. (Gondoljunk csak a szomszédos Szerbiára és Zoran Đinđić egykori miniszterelnökre! Ott is a „klasszikus”, szocialista eredetű és monopolisztikus hatalmi mentalitású oligarchia állt a dolog mögött…)
Igen: arról van szó, hogy a Fidesz-rendszer leváltására való törekvés nem csupán a magyar társadalom passzivitásával, a még a rendszerrel nagyon elégedetlenekre is kiterjedő nehezen mobilizálhatósággal kell, hogy szembenézzen, hanem (akár) az életveszéllyel is. …Hihetetlennek tűnik, hogy 22 évvel a demokráciára és piacgazdaságra való hivatalos áttérés után ez van – de hát vajon tényleg áttértünk-e a demokráciára és a piacgazdaságra? Ugyan már! („Lószart, mama!” – ismét…) Sem a magyarok túlnyomó többsége, sem az ország erőforrásait birtokló elit zöme nem váltott rendszer fejben, viselkedésben. Most vagyunk ott, hogy világossá vált ez - és most lehetünk ott, hogy ezen változtassunk. Mindenek előtt: nyilvánvalóvá kell tennünk, hogy ez a feladat még hátravan. Ki kell mondanunk és be kell láttatnunk a társadalom meghatározó többségével, hogy amíg ezen nem változtatunk, amíg az egypárti indíttatású politikusok és „oligarchák” uralkodnak itt, addig sem stabil gazdasági növekedés, sem a nyugathoz való felzárkózás nem lehetséges.
A folyamattal járó személyes kockázatot pedig vállalunk kell – vagy: bele kell nyugodnunk abba, hogy itt a büdös életben semmi sem fog megváltozni!
„…Ez a kérdés, válasszatok!”
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek