HTML doboz
2012.03.15. 15:07 Szerző: piefke
Hogyan csináljunk forradalmat?
„Nem használ itt senkinek az ártatlanság, nem a türés s együgyüség, annál készebb az török azt rontani, mentül maga kára nélkül cselekedheti jobban azt.”
Zrínyi Miklós: Ne bántsd a magyart! Az török áfium ellen való orvosság - 1661
Orbánék, mivel a fejlett, XXI. századi, urbánus Európa viszonyait sem megérteni, sem reprodukálni nem képesek, ezért a magyar tanya, a nemesi kúria – vagy épp a nomád ekhósszekér – „földközeliségét” választották – és mindezt elnevezték „a létezés magyar minőségé”-nek. Nem tudunk BMW-t gyártani? – nosza, üljünk lovaskocsira!
…Kösz, de kösz: nem! Azért nem, mert számosan vannak ebben az országban, akik igenis: értik, mi a jó Európában és képesek is lennének itt is megteremteni mindazt, amitől ott jó. Képesek lennének – ha nem akadályozná őket ebben a hatalom hiánya.
Hatalom kell tehát – azonban nyilvánvaló, hogy az Orbán-klikk az életéhez sem ragaszkodik jobban a hatalomnál. Ha nem lesz hatalmuk, akkor nem marad semmijük: egy, az ország érdekeit szem előtt tartó új kormányzat széttépné az általuk gondosan és gátlástalanul szőtt politikai-gazdasági érdekhálót – és ezzel vége… Nyilvánvaló, hogy (majdnem) mindent megtesznek a hatalmuk megtartásáért. Akik azt vissza akarják szerezni tőlük (, hogy az ország hasznára éljenek aztán vele), legalább annyira határozottak és céltudatosak kell, hogy legyenek, mint az ellenség… „Ártatlan együgyűséggel”, „tűréssel” – magyarán: civilnaivitással – semmire sem megyünk! A hatalom visszaszerzése harc lesz – ehhez pedig elszánt, fegyelmezett „harcosok” szervezett közössége – magyarán: „hadsereg” – kell!
…Orbánék „fülkeforradalommal” orozták el a hatalmat, visszavívni pedig egy „demokrata forradalomban” lehet tőlük azt. A „forradalom” szót is nem „erőszakos felfordulásként” használjuk. Azért élünk e kifejezéssel, mert (a „klasszikus” forradalom-definíciónak megfelelően) „nem akarunk a régi módon élni”: nem „oligarcha-Magyarországot” akarunk, hanem sikeres, azaz önmagát finanszírozni képes, ezáltal tömeges jólétet biztosítani tudó országot. Ennek megfelelően a „forradalom” itt azt jelenti, hogy „Készítsük elő és konzekvensen vezessük végig a szükséges változásokat!” – valamit előkészíteni és következetesen végig is vinni pedig meglehetősen „forradalmi változás” a szokott, átgondolatlan, kapkodó, rögtönző magyar politikai stílushoz képest.
Éppen ezért nem az kell, hogy a forradalom jelszava legyen, hogy „Dobjuk ki az ablakon Orbánt és „oligarcháit!”, hanem azt, hogy „Készüljünk fel az ország kompetens kormányzására, készítsünk erre egy koherens, szakmailag megalapozott programot, szervezzük meg erőinket e program és cél támogatására – és aztán dobjuk ki Orbánékat!”. Ugye, mekkora különbség? Az egyik, a sima „Dobjuk ki…!” csupán az indulatokat vezetné le pillanatokra, de aztán ugyanúgy itt lennénk a szervezetlen, rosszul kormányzott kakiban… A másik viszont megadhatja mindazt, ami hiányzik: sikert, jólétet (persze csak hosszabb távon!) és az igazi rendet…
…De hogyan csináljuk ezt? Mik a hatalommegszerzés adekvát módszerei?
Nos, fotelből nem lehet forradalmat csinálni – laptop mellől sem. Petőfi odament Vasvárihoz, aztán együtt odamentek a többi „márcziusi ifjú”-hoz és együtt, személyesen léptek fel a „fennálló rend” ellen.
· Az első, ami kell, az intenzív, személyes kapcsolat – nincs „virtuális hatalommegszerzés”.
Továbbá: óriási a különbség az „Ez van…” szimpla, panaszkodós igazsága és az „Ez legyen!” határozott célokat adó, utakat kijelölő programja és mozgósító ereje között – és ugyanígy: a csupán passzív „Ezt olvassátok!” és az aktivitásra felhívó „Ezt csináljátok!” között is… Ami eddig ellenzéki oldalról történt, az csupa-csupa „ezvan” volt – itt az ideje, hogy mondjunk valamit az „Ez legyen-ezt csináljátok!”-témában is.
· A második kellék a világos cél és a működőképes társadalmi-gazdasági program.
Aztán: vegyük tudomásul, hogy itt az emberek vezetést akarnak, itt (még) nem működik az „ideális demokrácia”. Ezzel számolniuk kell azoknak, aki Magyarországon valódi és fenntartható változást akarnak véghezvinni: csak az működhet, ami létezik – ami pedig nem (az erős, a társadalom zömét átható öntevékeny polgári akarat), attól ne várjuk a problémáink megoldását!
· A harmadik szükséges dolog, ami kell, a vezetésre képes személyek.
…De kik tegyék-tehetik meg ezt? Kiktől várhatjuk, hogy ezt képes lesznek megtenni? Mikor, kik által indulhat el és folyhat le itt „forradalom”? Kik és hogyan fogják a Fideszt megállítani? Kik képesek erre, kik lehetnek hitelesek és felkészültek ehhez? És: kik képesek azután az országot jó kormányzathoz juttatni? Egyáltalán: kik kezdeményezhetik ezt?
A szervezett, parlamenti pártokba tömörült ellenzéket akár le is írhatjuk: vagy a hitelességük, a mozgósító erejük hiányzik ehhez, vagy a tehetségük és felkészültségük – esetleg mindezek együttesen! Hasonló a helyzet a „szerveződő ellenzékkel” is: nem látni a kompetenciákat – és hát az „ütőerő” is csak egymás fejbe veréséhez elegendő náluk, lásd a Szolidaritásnál folyó kizárósdit.
…Pedig közben „lenne igény” a szervezett, hatékony és valódi kormányzati alternatívát jelentő ellenzékre: „forrong az ország” – legalábbis a politikailag tudatosabb része, és/vagy azok, akik már találkoztak a „Senki sem jár rosszabbul!”-szlogen valóságával. Ha valaki manapság szétnéz a neten, elsöprő elégedetlenséggel találkozik: szinte mindenki a kormányt kritizálja: néhány kifejezetten kormánypárti, vagy konzervatív „udvari szócső” kivételével jóformán csak elégedetlen írások jelennek meg – a szakszerű, higgadtan érvelőtől a szókimondón és a gyilkosan ironikuson át egészen a dühösig…
Jól kiérvelik-kikáromkodják magukat a szerzők – aztán (mintha elmúlt volna az agyroham) csendben elsunnyognak és visszamennek a munkájukhoz, vagy a haverokkal, kocsmázni. Egyszóval: bármit csinálnak, csak egyet nem: nem vonják le írásaik egyetlen lehetséges logikus következtetését. Nem szövetkeznek arra, hogy a kritizáltnál jobb politikát csináljanak.
Ha olvassuk az írásaikat, tartalmában szinte ugyanazt írják – persze más-más stílusban. És ha belegondolunk ebbe, akkor tulajdonképpen igen könnyű lenne egységes platformon egységes programalapokat összehozniuk. Persze, tudom én, egészen más meló heti néhány írás a számítógéppel kettesben, mint hónapokon-éveken át keményen együttdolgozni…
Nincs olyan erő, amely gyakorlati téren is összefoglalja, mi a baja Magyarországnak. Nincs erő, amely végiggondolt és működőképes programmal rendelkezne. És mondjuk ki végre: nincsenek olyan figurák sem az ilyen-olyan ellenzéki erők élén, akik szellemi és szakmai kvalitások terén „elegendők lennének” egy efféle óriási melóhoz. Éppen ezért szükség van arra, hogy a kormány és a „létező ellenzék” legélesebb szemű és legélesebb szellemű kritikusai alkossanak csoportot. Ha a saját erőik kevesek is a munkához, ha a saját szaktudásuk (nyilván) nem is lehet elegendő mindenhez, amire szükség van-lesz, de legalább nyilvánítsák ki szándékukat, hogy addig dolgoznak együtt, amíg nem lesz együtt minden és mindenki, amire és akire szükség van a Fidesz legyőzéséhez és utána Magyarország sikeres fejlesztéséhez!
…Mert miben is állt a Fidesz, mint választási mozgalom sikerének titka? Az egységben és konzekvens fellépésben. Mármost, ha le akarjuk őket váltani, akkor akarnunk kell egységet alkotni is. Be kell látniuk a kritikusoknak, hogy egyedül hiába kritizálnak: a Fidesz-gépezet simán átgyalogol rajtuk. Még el sem kell, hogy hallgattassa őket – hadd ugassanak, hiszen a kutya és a karaván viszonya közismert toposz… Akik komolyan mást akarnak, mint ami van, azok nem tehetik meg, hogy továbbra is csupán ugyanazt és csak ugyanúgy csináljanak, mint eddig – mert úgy Orbán és „oligarchái” világa zavartalanul működhet tovább.
Ahhoz, hogy egyszer s mindenkorra (vagy legalábbis kellően hosszú időre) kivehessük a kezükből az ország sorsát, mindenek előtt a politikai hatalmat kell elvenni tőlük. De ez sohasem fog összejönni, ha csak a mostani töketlen, vagy hiteltelen, vagy képességtelen erőcskék, pártocskák, csoportocskák állnak szemben velük (már amennyire némelyik valóban szembenáll…) Nincs „csoda”, amely elvenné a hatalmat Orbánéktól – és ha még el is venné, akkor sem tudná kinek továbbadni azt! Nem fog az EU sem „királyt kűdeni” ide; az EU-nak még arra sincsenek igazán eszközei, hogy egy Fidesz-szerű kormányerőt kiakolbólítson a hatalomból. Egyet tehet – esetleg, végső esetben: kizárhatja Magyarországot, ha „odáig fajulnak itt a dolgok” – de ezzel ugyan mit nyernénk mi, magyarok?
Nincs tehát külső megoldás – csak belső megoldás lehetséges. Kövessük Petőfi, Vasvári és a többi „rendszerkritikus” fiatal példáját: üljünk le, „alakuljunk meg” – aztán hajrá…! Ne kelljen a jó magyaroknak mégy egy ilyen reménytelen márciust megérniük!
…Zrínyi Miklóssal kezdtem, a poszt végén is álljanak a talán legismertebb mondatai:
„Fegyver, fegyver, fegyver kévántatik, és jó vitézi resolutio! Ezenkivül én semmit sem tudok, sem mondok… mert non datur aliud medium [más mód nincsen]. Elfussunk? nincs hová, sohun másutt Magyarországot meg nem találjuk, senki a maga országábul barátságunkért ki nem megyen, hogy minket helyheztessen belé: az mi nemes szabadságunk az ég alatt sohun nincs, hanem Pannoniában. Hic vobis vel vincendum vel moriendum est. [Itt győznötök, vagy halnotok kell.]”
És:
„A fáradhatatlan szorgalmatosság, az unalom nélkül való vigyázás, az kész gyorsaság és a gyors készség szokta annak a drága fának gyümölcsét elérni, kit az emberek dicsőségnek hivnak.”
2012.03.10. 23:05 Szerző: piefke
Kompország cigányai
Ha én neked már nem kellek
Azt kívánom hogy gebedj meg
Ha a szívedből kivetnél
Pópa álljon a fejednél
Ha a szemed vetnéd másra
Üljön tort az apád háza
Luminita Mihai Cioabă szebeni roma királylány átka
Fordította: Kányádi Sándor
El kellene már döntenünk, hogy akarunk-e európaiak lenni, vagy sem? Akarjuk-e, hogy Kompország-Magyarország végleg az egységes európai flottához csatlakozzon, vagy inkább eltűrjük, hogy néhány „oligarcha” kalózhajójává váljon? Amikor manapság miniszterelnökünk szinte naponta „átkozza el” az Európai Uniót, akkor fel kell tennünk a kérdést: hogyan jutottunk ide? Vagy inkább: miért? Mi történt ezzel az országgal és benne ezzel a néppel – vagy inkább: mi nem történt meg itt? Miért nem lettünk integráns része az Európai Uniónak és miért nem magától értetődő a szó igaz értelmében vett európaiság e népnek?
A válasz az elmúlt két évtizedünkben keresendő: a két évtizeddel ezelőtti naiv reményekben, hogy „Most végre mi is…!” és az azóta megélt, sokakat frusztráló csalódásban, hogy „Mégsem…!” …De miben is csalódtunk?
Nos, ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, akkor bizony magunkban! Sokan érzik úgy itt, hogy „Elkúrtuk, nem kicsit, nagyon!” – és e sokak közé tartozik a miniszterelnökünk is. Ő – is – úgy érzi: valamire alkalmatlannak bizonyult… És úgy érzi: csak két választása maradt: vagy nyilvánosan beismeri sikertelenségét – vagy azt mondja, hogy azért „szakadunk el” Európától, mert az a sikertelen!
…Pedig lenne egy harmadik választás is – erről szól ez a poszt, no meg arról, hogy mi lesz, ha nem ezt a bizonyos harmadik utat választjuk…
Az a valami, amit ’89-’90-es rendszerváltásnak nevezünk, mára elbukott. Nem váltottunk rendszert, csak „rendszergazdákat”. Nem váltottunk rendszert – éspedig azért nem, mert „gondolkodási rendszert” nem váltottunk: az emberek többségének a fejében gyakorlatilag ugyanúgy állnak a dolgok, mint 20 évvel ezelőtt, akkor hiába hirdették ki a demokráciát és a kapitalizmust, úgysem tudják az országot igazi demokráciaként, a gazdaságot pedig igazi kapitalizmusként működtetni és fenntartani. A kapitalizmusban nincs semmiféle „minket ellátó és fenntartó hatalom”, a demokráciában pedig nem intézi el semmiféle „felsőbbség” helyettünk a saját dolgainkat. A kapitalizmusban ha rosszul szervezzük a céget, ha nem piacképes terméket állítunk elő, akkor senki sem ment meg a bedőléstől. Ha pedig a demokráciát működtetjük hülyén és emiatt hülyéket, vagy gazembereket juttatunk a hatalomra, akkor senki sem fog jönni, hogy az általunk választottak helyett jobban kormányozzon. Azt esszük, amit főzünk – és annyit, amennyire telik!
A huszonévvel ezelőtt elkezdett rendszerváltó folyamat az országnak új gazdákat hozott, de valódi, anyagi téren is megalapozott és stabilizálható sikert nem. Aligha az a sikeres Magyarország, amikor néhány tucat ember korlátlanul meggazdagszik – az ország össz-teljesítőképessége viszont legfeljebb stagnál. Mondjuk ki: nem érdeke az országnak az, hogy Simicskák, Nyerges Zsoltok (vagy éppen Puch Lászlók) érdekei határozzák meg itt a dolgok menetét. És az sem érdeke az országnak, hogy önjelölt, ám semmihez sem értő, semmivel tisztában nem lévő dilettáns politikusaspiránsok és csoportocskáik alakíthassák a „hiteles politikai alternatívát”. Mind az „oligarchák”, mind pedig a dilettánsok hatalma nagyjából egyet szokott jelenteni a társadalom által meghozott, de soha meg nem térülő áldozatokkal. Mert az oligarchák uralta országban a nép nekik dolgozik, a dilettánsoknál meg össze-vissza… Márpedig Magyarország ma itt áll, ezek a „választható alternatívái”!
…Valami mást és valahogyan másképpen kellene megpróbálnunk az előttünk álló években.
Egyetlen olyan recept létezik a világban, amely – ha konzekvensen alkalmazzák – biztosan elvezet a sikeres, jól működő országhoz. Ez nem más, mint a magas munkakultúrával rendelkező és ennek következtében teljesítményképes társadalom és gazdaság. Ennek a receptnek a „hozzávalói” is ismertek – kérdés, vajon ismerik-e ezeket, akik hatalmon vannak, vagy akik hatalomba szeretnének kerülni? És ha nem ismerik, akkor vajon keresik-e és ha keresik, akkor vajon hol?
Nos, nincsenek jó híreink! Azok, akik a politika és a programalkotás környékén – vagy épp a középpontjában – vannak, meglehetősen „dezorientáltnak” mutatkoznak. Ha keresnek, akkor részterületeken részmegoldásokat keresnek – ez pedig itt nem lesz elég…
…Jó példa erre a szegénység kérdése!
Úgy látszik, a miniszterelnöki karrierhez szervesen hozzátartozik az, hogy az illető látogassa meg az elesetteket. Az év elején Gyurcsány Miskolcon, egy lakótelepen töltött néhány napot, aztán Orbán járt a hajléktalanoknál, Bajnai pedig nemrég a borsodiak között… Mintha a szegénységet és leszakadást okozó tényezők csak a szegények és leszakadtak közegében forgolódva lennének láthatók és orvosolhatók!
…Pedig a szegénység felszámolásának módszereit nem a szegények között járva-kelve fogjuk megtalálni: ott már csak a végeredménnyel szembesülünk, de eszközöket, módszereket a szegénységhez vezető útról való letérésre nem fogunk ott fellelni. Hiszen ha lennének ott, a szegénység közegében módszerek, megoldások és válaszok, ha az érintettek ismernék a szegénység ellenszerét, akkor ugyebár nem is lennének szegények! Azért nem kell a szegények közé menni, hogy a szegénység okaira rálelhessünk, mert ezek az okok ott vannak az egész magyar társadalomban, hajléktalantól az első közjogi méltóságok viselőiig…
A szegénység oka (demokráciában) nem más, mint a jó módszerek ismeretének hiánya. Nem ismerjük, mert nem tanultuk meg azokat az életvezetési, szervezési szokásokat, amelyek híján nem is lehet boldogulni egy modern világban. Ezek híján pedig nem lehet egy társadalom teljesítőképes sem – legalábbis annyira biztosan nem, hogy az elegendő legyen az egész társadalom kellő ütemű fejlődését biztosítani!
…És már ott is vagyunk a társadalmat sikeressé tenni tudó teljesítőképességnél.
Orbán azért bukott meg miniszterelnökként, mert képtelennek bizonyult a magyar társadalmat teljesítőképesebbé tenni. A magyar gazdaság azért képes csupán alacsony növekedésre (még ideális világgazdasági feltételek esetén is), mivel a magyar társadalomból hiányoznak egy hatékony, jól szervező, modern társadalom eszközei és szokásai. Nemhogy nem tudott ezen változtatni, javítani jelenlegi miniszterelnökünk, hanem még csak fogalma sincs mindezekről!
…Félő, hogy a sokak által a következő és minket a bajainkból kivezető miniszterelnöknek tartott Bajnai Gordonnal is ez a helyzet. Hiába van az, hogy ő nem olyan „őrült”, mint Orbán, hogy az ő fejében egy sokkal modernebb magyarság képe él, ha ő sem tudja, hogy „a társadalom mélyén” mi minden hiányzik itt a modernitáshoz, a sikeres gazdasághoz. Hallva-olvasva a megnyilatkozásait és tanulmányozva a hozzá kötődő társadalompolitikai kör írásait (http://hazaeshaladas.blog.hu/), sehol sem találjuk ezeket – mindenütt „szakpolitika” van – ami fontos, de nem minden: a jó szakpolitika csak a siker szolgálólánya, de korántsem maga a siker!
Mi kell akkor „magához a sikerhez”? Mitől sikeres egy „bezzegtársadalom” „bezzeggazdasága” és mitől ennyire elátkozottan sikertelen a miénk?
Ezek a dolgok nem szoktak közbeszéd tárgyai lenni Magyarországon. Még a politikával hivatásszerűen, akár elméletben, akár a gyakorlatban foglalkozók sem szoktak ezekről beszélni – sem pedig hiányukkal számolni! Pláne nem összefüggéseikben… Ezért van az, hogy a gazdasági bajainkat csupán gazdasági eszközökkel próbálják megoldani, ezért van az, hogy nem tekintik a gazdasági hatékonyságunk hiányát a társadalmi és gondolkodásmódbeli hatékonyatlanságunk egyenes következményének!
A hatékony gazdasághoz jó szervezés, tervezés, elemzőkészség, átgondoltság (ön-)fegyelem és együttműködés-készség kell. Ezek a tulajdonságok általánosan elterjedtek kell legyenek egy olyan társadalomban, amely jól működő és hatékony gazdaságot akar. Azért írom, hogy „a társadalomban” kell, hogy ezek meglegyenek, mert azt ugye senki sem gondolja komolyan, hogy lehetséges csupán a munkában, a gazdaságban jó szervezőnek-tervezőnek, jó elemzőkészséggel bíró, átgondolt és fegyelmezett, másokkal együttműködni kész embernek lenni – anélkül, hogy egész életünket így élnénk.
…És mi van meg ezekből a magyar társadalomban?
Alig valami!
Ezért működik rosszul a gazdaságunk – és rosszul is fog teljesíteni mindaddig, amíg e téren előre nem lép a társadalmunk! Ha van alapvető teendője egy sikeres magyar miniszterelnöknek, akkor az nem más, mit valahogyan „belevinni” a magyar társadalomba ezeket a tulajdonságokat, ezeket a képességeket, ezt a gondolkodásmódot és hozzáállást. Ebből pedig az következik, hogy a gazdaságfejlesztés nálunk első lépésként tulajdonképpen oktatási feladat! És egy magyar miniszterelnök csak akkor és attól lehet sikeres, ha ezt tekinti elsődleges feladatának és ha ezt a munkát el is végzi.
…Mármost, kérdés, hogy Orbán, Bajnai – vagy akármelyik, alternatívaként fellépni akaró politikus, politikai erő - mennyire kész minderre? Mennyire látja azt, hogy a „sikeres menedzser” mellett-előtt jó tanárnak kellene lennie? Gondolkodik-e már azon, hogy ehhez a valóban óriási nevelési feladathoz kiktől kérjen tanácsot, segítséget? Kikkel készítsen terveket erre? Miféle módszereket válogasson? Hol kezdje? Hogyan kezdjen erről nyilvánosan beszélni? Beszélni róla úgy, hogy azt meg is értsék, hogy ne értsék-magyarázzák félre.
…Nem azt mondom, hogy nem kellenek gazdasági programok. Nem azt állítom, hogy nem kell a Széll Kálmán tervnél majd egy sokkal profibbat készíteni. Azt sem mondom, hogy nem kellenek új források a vállalkozásoknak… Fontosak a magas szintű munkakultúrát képviselő és azt a saját közegükben terjeszteni is képes vállalkozások. (Ezek többnyire Európa fejlett régióiból származó cégek…) Fontos, hogy a magyar kis- és középvállalkozói közegben megjelenjen és megerősödjön a szakterületen belüli kooperáció, a közös érdekek mentén való együttműködés. Az innováció, a kutatás-fejlesztés, a piacfejlesztés mind-mind olyan területek, ahol a sok kis cég egyedül tehetetlen és ezért a hagyományos magyar „mindenki mindenki ellen”-stratégia sokkal nagyobb károkat okoz az egyes vállalkozásoknak, mint amennyi haszonnal számukra a konkurensek felé történő „hermetikus zárás” járhat. (Például: ha a sok kisvállalkozás egymás ellen, egymás árait letörve igyekszik a „nagyok” holdudvarába bekerülni, akkor a nyomott árak, valamint a kis és nagy cég közötti óriási erőfölény-különbség miatt a „győztes”, a konkurensei felett „diadalmaskodó”, vagy azokat „kijátszó” cég könnyen kerülhet veszélyes, kiszolgáltatott helyzetbe és akár létébe is kerülhet ez a fajta „pürrhoszi győzelem”. Ellenben, ha a kis cégek megszervezik a saját érdekképviseletüket, akkor közösen már sikerrel érvényesíthetik alapvető érdekeiket.)…
…De gondolkodjunk el azon, hogy ha csupán ezekben gondolkodunk majd a jövőben is, akkor az nagyjából azt jelenti, hogy ugyanabba a rendszerbe vezetnénk be újabb forrásokat, amely eddig sem volt képes hatékony működésre, amely állami forrásokra ácsingózott, anélkül, hogy azok valóban hasznosultak volna. Abba a rendszerbe, amely „kijárásban és kapcsolatokban” gondolkodik – és persze korrupcióban is! (Ld. erről: http://www.transparency.hu/NIS_2011 ) Ez a rendszer pedig bármennyi pénzt képes elnyelni, anélkül, hogy az valódi hatékonyságnövelést és gazdasági növekedést eredményezne…
Az új, jobban működő gazdasági rendszerhez új, a hosszú távú közérdeket képviselni tudó politikai rendszerre van-lesz szükségünk. Új politikai (párt-)rendszert pedig nem építhetünk az elmúlt két évtizedben a politikát működtető gazdasági rendszerre. A jelenlegi gazdaságunk „erős figurái” nem a teljesítményversenyben érdekeltek, sőt: kifejezetten monopóliumokként működnek – természetesen a jó előre megvásárolt politikai befolyásuk révén. Ez a helyzet pedig szükségszerűen hozza magával azt, hogy ha nem a jó teljesítmény a siker alapja, akkor a gazdaság sikerre törekvő képviselői nem a teljesítményüket, hanem a lobbipotenciáljukat igyekeznek növelni. Ebből pedig nem más következik, mint az, hogy a magyar gazdaság összességében fog elmaradni teljesítőképesség terén.
Ehhez képest jó, ha tudjuk: a társadalmi feszültségek egyik legkezelhetetlenebbike az, ha a gyenge gazdasági teljesítőképesség miatt óriási tömegek vannak hosszasan és folyamatosan szegénységben, vagy annak veszélyében, hogy bármikor elszegényedhetnek. Nincs az a politikai demagógia, az a jól szervezett populizmus, amellyel egy politikai csoport hosszú távon megúszhatna egy ilyen szituációt és fenntarthatná a hatalmát. Nálunk is a végét járja a társadalmi türelem – és nem látszik olyan politikai erő, amely a mai rendszert követve sokkal megnyugtatóbb viszonyokat tudna teremteni. A most (immár két évtizede) működő politikai-gazdasági érdekkör-rendszer belső logikájából következően nem is valószínű, nem is várható, hogy azok soraiból állhatna elő egy ilyen, akik már „benne vannak/voltak a buliban”…
…Azonban a gyenge teljesítőképességünknek nem csupán belföldi, hanem külkapcsolati következményei is lesznek!
Ha megmarad a magyar társadalom és gazdaság teljesítményhiányos volta, akkor utunk az EU-ból kifelé vezet. Nem azért, mert annak demokratizmusa ingerli „aktuális urainkat”, és nem is azért, mert a rendszerváltásban csalódott tömegek egyre inkább euroszkeptikussá válhatnak, vagy azzá tehetők, hanem egyszerűen azért, mert nem lesz elég anyagi bázisunk ahhoz, hogy szerves részként működhessünk azzal együtt. Egyre nőni fog a fejlettségbeli távolság és nyilvánvaló, hogy sem gazdasági, sem tudományos, sem társadalmi kooperáció nem lehetséges igazán így… Kompország-Magyarország el fog távolodni mindattól, ami európai és valahogy úgy fogunk járni, mint itt, belföldön a munkakultúrában az ún. „többségi társadalomtól” elmaradt, eltávolodott, le- és kiszakadt cigányság: a növekvő távolság miatt szorultak-szorulnak ki a „nemzeti együttműködésből”. Ha így folytatjuk, akkor mi leszünk az EU cigányai – és akkor majd ne csodálkozunk ezen és ne kérjük ki magunknak, hogy „nem integrálódhatunk”!
2012.02.29. 18:11 Szerző: Đđ
Hadi(k)terv – avagy: a balkezes kesztyűk esete
Ez a poszt a kormány által a minap bejelentett Hadik-tervvel (http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/02/28/a_hadiiparban_szannak_szerepet_a_rabanak/) fog foglalkozni; annak eszmei okaival és a megvalósíthatóság esélyeivel. De a terv előtt szóljunk a névadóról is, mert Hadik András huszárgenerális is megér egy-két szót!
Ő a magyar hadtörténelem európai viszonylatban is kiemelkedő alakja. Legnevezetesebb haditette Berlin 1757-es elfoglalása-megsarcolása (a hétéves háború alatt) volt – ahonnan Mária Teréziának két tucat pár, Berlin címerével hímzett kesztyűt hozott hadizsákmányul. (…Azonban a gáláns ajándékozás kissé balul sikerült, mert a porosz királyhoz hű berlini kesztyűsmester 24 pár helyett 48 balkezes kesztyűt csomagolt…) Személyéhez kötődik a magyarországi jobbágyság felszámolására tett első „hivatalos javaslat” is. Császári tábornagyként karrierje csúcspontján a Habsburg Birodalom csapatainak fővezére és az Udvari Haditanács elnöke volt - furcsa, hogy az annyira „kuruckodó” Orbán-kormány éppen őt, a „legsikeresebb labancunkat” választotta „haditerve” névadójául…
…De térjünk vissza magához a (teljes nevén) Hadik Hadfelszerelési Iparkorszerűsítési Tervhez, amelynek célja „az ország védelmi képességének növelését és a technikai szükségleteket hazai bázison biztosítsák”. Az idézett mondat nem kevesebbet jelent, mint annak szándékát, hogy technikai bázis tekintetében minél inkább függetlenné váljon a magyar haderő – de kitől, mitől és miért is? És: vajon reális-e egy ilyen elképzelés?
A szándékok kérdése különösen akkor válik érdekessé, ha a kormány elmúlt bő másfél „szabadságharcos évének” fényében vizsgáljuk meg a dolgot. Ez az időszak gyakorlatilag arról szólt, hogy minél kevesebb ráhatása lehessen bármely, a kormánytól akár kül-, akár belföldön független erőnek arra, hogy mi, hogyan és kinek-minek az érdekében történik itt. És csak az ostoba nem látja, hogy a független haderő a független politika egyik elengedhetetlen kelléke! Ha egy ország vezetői nagyon szembemennek az őket fegyverzettel, haditechnikával ellátó (többnyire nagy-)hatalmakkal, akkor ennek következményei lehetnek a hadsereg technikai ellátási színvonala, abból következően pedig hadrafoghatósága, „ütőereje” terén. Márpedig az utóbbi másfél évben a kormány folyamatosan ezt csinálta: kritizálta azokat a hatalmakat, amelyeknek elvileg a szövetségesei vagyunk. E hatalmak (és az általuk alkotott szövetségek, mint az EU) „hanyatlásáról” beszélt és nyíltan igyekezett szövetkezni e hatalmakkal „ambivalens viszonyban álló” világpolitikai tényezőkkel, Kínával, az iszlám világgal és Oroszországgal.
Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ez nem csupán szólam a kormánynál: mindennek megvannak a „kormányfők” fejében az elvi-elképzelésbeli alapjai is! Ha Orbán és társai lélekben a nyugati világhoz, annak mentalitásához, eszköz- és célrendszeréhez kötődnének, akkor e világon és világképen belül keresnék az ország helyét, boldogulását és nem „beszélnének ki” abból folyamatosan. Mindezt egyrészt értelmetlennek, célszerűtlennek, másrészt pedig ízléstelennek is találnák. Avagy: ha valaki szívvel-lélekkel kötődik a saját focicsapatához, akkor nem beszél arról folyamatosan az öltözőben a haveroknak, hogy ez a csapat hanyatlik és hogy ő sokkal szívesebben játszana az ellenfél csapatában – de legalábbis szívesen adogat az ellenfélnek egy-egy jó gólpasszt!
Ha mindez így van – márpedig így van – akkor a „csapatból ki-kijátszó” Orbán-gárdának kellemetlen, ha állama védelmének technikai eszközeit a „leszólt”, „hanyatló” bagázstól kell beszereznie – éspedig súlyos péntekért!
A hadfelszerelés-ellátás „nemzeti alapokra” helyezése egyértelmű bizonyíték arra, hogy ez a kormány valóban távolodni („függetlenedni”) szeretne az euro-atlanti szövetségi és gondolatkörtől. Mondhatni: egy sajátos, mentális és frusztráció alapú „haditerv” egyik eleme lenne az önellátó magyar hadiipar is. Most már csak az a kérdés, hogy reális-e egy efféle terv? Valóban lehetséges-e belátható időn belül és ésszerű költséggel kiépíteni egy korszerű hadiipart?
Erre a kérdésre egyetlen rövid szóval is felelhetünk: Nem! – de azért részletezzük ezt kissé, hátha így a nemzeti ábrándokat kergető Fidesz-fanok fejében is kigyullad a világosság.
Ha van a világon olyan iparág, amelyben nem lehetséges „a semmiből”, egyetlen „nagy ugrással” korszerű termékeket előállítani, az éppen a hadiipar. Ehhez igen komoly alap- és alkalmazott kutatások, kutatóbázis kell. Kell aztán hozzá egy olyan ipari kultúra és műszaki tapasztalatokkal rendelkező szakember-gárda, amely képes a hadiipar által igényelt csúcstechnológiát és korszerű alapanyagokat, speciális alkatrészeket előállítani. (Igen: az alapanyagokat és az alkatrészeket is - hiszen nem gondolhatjuk azt komolyan, hogy ha egyszer elkezdünk majd „függetlenkedni” haditechnikai téren, akkor továbbra is könnyedén beszerezhetjük azokat a speciális alapanyagokat és a még speciálisabb, magas megbízhatóságú alkatrészeket, amire szüksége lesz a vadiúj nemzeti hadiiparnak.) De ha még mindezek adottak is lennének (megjegyzés: nem adottak), akkor is kétséges lenne az, hogy vajon tudnánk-e mindezt finanszírozni? Abban ugyanis nem reménykedhet itt senki sem komolyan, hogy egy nyereséges hadiipart fogunk tudni működtetni. Ez csak akkor lenne lehetséges, ha valami olyasmit állítana elő ez a hadiipar, amely komoly és konkurencia nélküli nemzetközi piacra számíthatna – ilyesmit viszont gyakorlatilag lehetetlen előállítani a semmiből. (…Hacsak nem gyártunk vállról indítható kis Matolcsykat, az ellenségre ledobandó „unortodox világvége-csodafegyverként”… De ehhez meg világszínvonalat meghaladó géntechnológiai „klónipar” kellene – no meg olyan hülye országok, ahol egy oda kilőtt Matolcsyból gazdasági minisztert csinálnának!)
A magyar hadiipar nem rendelkezik és soha nem is rendelkezett olyan technológiai színvonallal, ami esélyt adna egy komoly, legalább a magyar fegyveres erők ellátására képes fejlesztésre. (Jellemző, hogy a magyar haditechnika máig legnagyobbnak számító, akkor világszínvonalú projektjéhez, a Monarchia idején épült Szent István csatahajóhoz (http://hu.wikipedia.org/wiki/SMS_Szent_Istv%C3%A1n) nem volt képes egyetlen magyar üzem sem a szükséges minőségű fegyverzetet legyártani: a Diósgyőri Ágyúgyár, az akkori legmodernebb magyarországi hadiüzem helyett a hajó lövegeit a cseh Škoda Művek szállította…) Mindezek alapján az egyetlen katonai fejlesztés, amelyet a Hadik-tervtől várhatunk, egy légvár lehet. Komoly, valamit érő hadsereg technikája nem oldható meg sufnituninggal.
Magyarország „katonai-hadiipari függetlensége” éppolyan ostobaság, mint a „gazdasági szabadságharc”. Ha van magyar nemzeti érdek a hadsereg-fejlesztés terén, akkor az egy egységes EU-s haderő. És ha lehetséges a magyar hadiipart fejleszteni, akkor csakis közös védelmi szervezeteinken belül, közös haditechnikai projektekben.
…Még szerencse, hogy nincs is ellenségünk, különben a végén az egyetlen bevethető „tisztán magyar” erő Hadik András budai lovasszobra lenne! Egykori, Orbánék által sikeresen magunkra haragított szövetségeseink pedig majd úgy röhögnek rajtunk, mint szegény Hadikon, amikor Bécsben átnyújtotta Mária Teréziának az ajándékba hozott 48 balkezes berlini kesztyűt…
Kié az ország – és kié legyen benne a politikus?
Aktuális kérdés, hiszen csak a minap bukott le (ismét) egy képviselő, aki miközben ott ül a parlamenti patkóban, egy cég felügyelőbizottságában is ott csücsül (http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/02/27/trafiktorveny/) és masszívan képviseli is a cég érdekeit a törvényalkotás során. Nyilván mélységes meggyőződésből lobbizik a cég érdekei mellet, biztos lévén abban, hogy ami jó a cégnek, az még jobb az országnak – mert ha nem erről lenne szó, ha szimplán csak anyagi érdekből diktálna törvényeket, akkor az gáz lenne!
A rossz politika ott kezdődik, amikor a politikus eltávolodik a közérdektől és odaköti magát valamiféle magánérdekhez. Teszi pedig ezt általában és végső soron valamiféle anyagi érdektől hajtva. (Általában – mert akad néhány olyan eset is, amikor valamiféle fatális ideológia nevében tagadja meg az illető a valódi közérdeket.) És valóban: bármennyire is háborognak sokan, hogy „A politikusok sokat keresnek!” és hiába igaz az, hogy egy országgyűlési képviselő jövedelme többszöröse a magyar átlagkeresetnek, mégsem mondhatjuk, hogy önmagukban a politikusi fizetések eltúlzottak lennének. Az igazi probléma ott van, hogy egyes politikusok megszereznek maguknak „béren kívüli juttatásokat” is – és máris ott vagyunk a politikai/politikusi korrupció birodalmában!
Nézzük, mennyit is keresnek a képviselőink – és hogy ez vajon tényleg „kiugrik-e” a hozzánk hasonló országok mezőnyéből? Lássuk a múlt év őszén ezzel kapcsolatban benyújtott törvényjavaslatot és annak indoklását (ez utóbbinak lesz még jelentősége alább):
„Hazánkban az országgyűlési képviselők alapdíja a mindenkori köztisztviselői illetményalap hatszorosa, jelenleg 231.900 Ft, míg térségünk államai közül Lengyelországban egy képviselő tiszteletdíja 9.900 zloty [napi árfolyamon számítva 691.218,- Ft – a szerző], Csehországban 59.000 CZK [686.760,- Ft], Romániában 6.994 RON [469.507,- Ft], Szlovéniában 3880 E [1.133.736- Ft]. Az előbbi összegek alapján megállapítható, hogy a környez ő országok törvényhozásaiban a képviselők átszámolva nagyságrendileg 450 000 – 1 200 000 Ft közötti tiszteletdíjban részesülnek, amely jelentősen nagyobb, mint amelyet a törvény hazánkban megállapít az országgyűlési képviselők számára.
A Magyarország Alaptörvényének megfelel ő új, koherens köz- és államjogi berendezkedés kiépítése, valamint a polgárok számára átlátható, transzparens, közbizalmon nyugvó, a visszaélések lehetőségeit kizáró, a jó és olcsó állam ideájának megfelelő képviselői javadalmazási rendszer kiépítése indokolt, amely hosszútávon szabályozza az Országgyűlés tagjai részére megállapított tiszteletdíj, illetve a munkájukhoz kapcsolódó, azt elősegítő és támogató juttatások rendszerét.”
(Képviselői önálló indítvány az országgyűlési képviselők javadalmazásáról; forrás: http://www.parlament.hu/irom39/04995/04995.pdf – Lázár János, 2011. november 18.)
…Mármost kérdés, hogy a Lázár javaslatára megemelt képviselői jövedelmek mennyiben képesek „a visszaélések lehetőségeit kizárni” – ahogy szándékairól a javaslat benyújtója írt.
Aligha! És erre a legjobb bizonyságot maga Lázár János szolgáltatta az általa benyújtott „trafiktörvénnyel”. E törvényt ugyanis benyújtani valóban Lázár nyújtotta be, ám („Testvér, segítsd a lebukottakat”) a Continental Zrt. tulaja írta! És mit ad isten (illetve: mit tehet a sikeres lobbitevékenység): a készülő törvény épp a Contineltalnak kedvez – „nem kicsit, nagyon”!
Félreértés ne essék: nem az a baj, hogy a magyar vállalkozás nyerhet teret a multik rovására, hanem az, hogy a politika/a politikus beleszól abba, hogy melyik magánvállalat növekedhessen! Itt ugyanis masszív magánértekről van szó: kihez kerül az emberek zsebéből a dohányért a dohány? Az állam szempontjából közömbös, hiszen ugyanúgy adózik a magyar és adózik a multi is. Az embereknek is mindegy lenne: a bagóért ugyanannyit kell fizetni és ugyanúgy árt is nekik. Munkahely-teremtés? Hát… Ha csökken a multik magyarországi eladási lehetősége, akkor előbb-utóbb csökkentik a magyarországi gyártókapacitásaikat is – ezt pedig munkavállalói oldalról „kirúgásnak” nevezik. Úgyhogy az sem lehet a törvényt támogató érv, hogy ezzel is közelebb kerül az „egymillió új munkahely”…
Akiknek nem mindegy, az a Continental tulaja és a vele (mondjuk így) „kooperálók”. Továbbá (nyilvánvalóan) az a politikai erő is csak jól járhat, amelynek parlamenti ereje segíti a „személyes érdekek” érvényre jutását a törvényalkotásban – különben miért is állna e parlamenti döntőerő a törvény mellé?
Ez nem mást jelent, mint hogy évi százmilliárdokat érő törvények születnek itt, anélkül, hogy ennek bármi köze is lenne a közérdekhez.
…Vajon mennyibe kerül egy valaki számára kedvező törvény? Mennyit kér-kap az, aki a nevét adja hozzá („egyéni képviselői indítvány”)? Mennyiért lehet megvásárolni egy pártot, hogy annak frakciója támogassa az adott törvényt az országgyűlésben?
Nem is a tételes összegek a fontosak… Hanem az, hogy a magyar országgyűlés ideje egy részében nem a közért, hanem „privát zsebre” dolgozik. Így nyer értelmet a poszt elején feltett kérdés: kié az az ország, amelyet nem a saját érdekében vezetnek? A válasz evidens: azoké, akik a saját érdekükben működtetik – mert nekik termel!
Be kell látnunk, hogy ameddig sokan csupán azért lehetnek képviselők, politikusok, hogy kevés munkával és még kevesebb tisztességgel és közösségi elkötelezettséggel kereshessenek sokat és ameddig ebben őket egy erős állampolgári öntudat meg nem tudja akadályozni, addig a magyarok országa valójában csupán néhány magyaré lesz. És mivel „nemzeti jellegzetességeink” között nemigen találunk közös érdekeink mentén való együttműködést az emberek között, ezért nagyon nehéz lesz ebből a „kevesek Magyarországa”-helyzetből kitörnünk! Egyénileg hiába „füstölgünk” – mert mi nem vagyunk benn a Parlamentben, a Lázárok viszont ott vannak és velük-általuk a magánérdekek is…
Miért ne ülhetne a közérdek a Parlamentben? Miért ne lehetne övé a „több mint 2/3”? A válasz egyszerű: azért, mert a nép még meg sem képes fogalmazni a közérdeket, nemhogy annak mentén erős és hatékony politikai tömörülést létrehozni! Még elméletben sem végeztük el azt a munkát, amely alapja lehetne egy valóban demokratikus (mert a közérdeket képviselő) politikai gyakorlatnak. Legfeljebb ködös általánosságokról szól a közbeszéd („szabadság”, demokrácia”, „függetlenség”, nemzeti érdekek”, stb.) és csupán részigazság-darabkákkal találkozunk („munkavállalói érdekek”, „zöld gazdaság”, „vállalkozások támogatása”, stb.). Hol van egy, az egész országot leíró és komplex, hatékony rendszerbe szervező program? Még akarat és képesség se igen van erre. Legkülönb politikusaink is csupán gazdaságban gondolkodnak (meg persze demokráciában…) – de hát belegondoltak-e már abba, hogy milyen messze van az „államháztartási egyensúly” az egyes ember és az egyes vállalkozások napi valóságától és „lokális teljesítőképességétől” – és hogy épp e kis, helyi elemek alacsony teljesítőképessége miatt nem akar sehogyan sem összejönni az a bizonyos áhított „stabil költségvetés+gazdasági növekedés” – kombó!
…A magyar politika gyakorlatilag a rendszerváltás óta gazdasági érdekcsoportok marionettfigurája – és amíg nem változtatunk a politikai erők finanszírozásán, addig ez így is fog maradni! Amíg nem lesz képes Magyarország népe egy „saját zsebből fizetett” (http://progressziv.blog.hu/2012/01/29/arnyekkormany_program_a_siker_ara), erős, jól szervezett és hatékonyan működő erőt létrehozni, fenntartani és az országgyűlés meghatározó erejévé tenni, addig itt a valódi közérdek meg nem fogalmazódik törvényekben, addig bizony a közérdek bagót ér…
2012.02.23. 21:53 Szerző: Dr. Evet
Nem csak a pénzért…!
„Nec res, nec spes!”
(„Se pénzem, se reményem!”)
Gaius Julius Caesar
Átlagosan 57.000 forintos bruttó béremelést fognak kapni az orvosok – olvasom a minapi hírek között (http://index.hu/belfold/2012/02/22/57_ezer_forint_lesz_az_atlagos_orvosi_beremeles/). Februárra várható (állítólag) a megállapodás erről. (Ugyan ki kivel állapodik meg – engem pl. senki sem kérdezett, hogy O. K.-e a dolog?) Úgy érzem, e hír kapcsán el kell mondanom bizonyos dolgokat ezzel az egész „orvosfizetések”-dologgal – és általánosságban: az egészségügy-finanszírozással – kapcsolatban!
Talán azt kár is leírnom, hogy semmit sem fog változtatni bruttó 57.000 forint az orvosok évi ezres számú elvándorlásán. Talán még 570.000 bruttó – vagy nettó – forint se lenne elég ehhez, mert nem csupán a pénzért mennek el Magyarországról az orvosok. A pénz csak tünet, az alacsony magyar orvosi fizetések csupán egy sokadik következménye valaminek. E posztban erről fogok írni – tehát félreértés ne essék: nem a pénzért teszem!
Magyarország, mint működő rendszer mára eljutott az összeomlás szélére – az egészségügy különösen. A szakszerűtlen, önző államvezetés és a rövidlátó állampolgárok közös műve ez. És éppen ez az a bizonyos „nem csak a pénzért”-ok, ami miatt sok orvos elmegy az országból: jól működő rendszerben akarnak jó munkát végezni és jól működő országban akarnak élni. Ez az, amit (úgy látszik) nem értenek meg a politikusaink. Ugyan ki az, aki „rongyos” pár tízezer forintért hajlandó kilátástalannak tűnő életet élni egy kaotikus környezetben, amikor – tudása révén – mindebből egy pillanat alatt kiléphet. Ugyan miért maradnának, mikor se pénz, se remény?
„Hivatástudatból!” – hát persze: a politikusaink is nyilván hivatástudatból emelték meg a saját fizetésüket… Csak éppen az a baj ezzel a hivatástudattal, hogy hiába tartana itthon minden orvost a hivatástudata, az egészségügy akkor is hamarosan működésképtelenné válna, mivel a pénz nem csak az orvosoknak, az egészségügyben dolgozóknak kell, hanem a műszerekre és gyógyszerekre is. Ha ezek nincsenek, akkor nem működik az egész. Nem működik - akárcsak lassan Magyarország!
Magyarország nem működik – és nem működik benne az egészségügy sem. Azt szokás mondani, hogy „nincs elég pénz” ehhez: sem az ország, sem az egészségügy normális működtetéséhez – ám ez így nem igaz! Van-lenne pénz, legalábbis az egészségügyre, csak az a kérdés, hogy akarjuk-e, és ha igen, akkor miképpen akarjuk rákölteni ezt a pénzt?
A korszerű egészségügyi ellátás drága, ezzel nincs mit tennünk. Szoríthatunk még egy kicsit a gyógyszercégeken, lekapcsolhatunk minden második lámpát a kórházak folyosóin, de amíg finanszírozási oldalról nem vesszük tudomásul a drágaság tényét, addig nem lehet magas szintű ellátást várni. És itt, a finanszírozási oldalnál máris ott vagyunk az egész orvosfizetés-kérdés lényegénél: nem lehet az egészségügyi ellátást az egészségbiztosítási rendszerünk totális átalakítása nélkül megvalósítani (, hacsak szegény Szócska Miklós nem kezd el ügyesen dollárt hamisítani…)
Az orvosi fizetéseket csak akkor lehet reális szintre emelni, ha egész rendszerben gondolkodunk végre, ha nem csupán tűzoltás folyik egy-egy részterületen. A jelenlegi gazdasági helyzetünkben, Magyarország adott gazdasági teljesítőképessége mellett csupán akkor tehetjük rendbe az egészségügyet, ha erre megvan a társadalmi akarat és ha polgáraink „minősített többsége” egyetért ebben. Vegyük végre tudomásul, hogy nem a kormány feladata pénzt adni az egészségügynek, hanem azoké, akik kezelést várnak attól – vagyis: a polgároknak! Ugyan mi köze lehet Matolcsynak (vagy általában az állam pénzügyeivel foglalkozó miniszternek) ahhoz, hogy mennyi pénzre van szüksége a kórházaknak? Ugyan miért ne választanánk el az egészségügyet az államtól? Hiszen az állami költségvetés csupán egy felesleges transzfer ebben: csupán elosztja a polgárok pénzét… Miért ne lehetne „levágni” azt az állami (jobb-)kezet, amely folytonosan, feleslegesen és inkompetens módon nyúl bele az egészségfinanszírozásba? Miért ne lehetne „önkormányzati rendszerben” megoldani az egészségbiztosítást és egészségügy-finanszírozást?
Nagyon egyszerűen fogalmazva, a magyar lakosságnak két választása van:
1. Megelégszünk az ’50-es-’60-as évek orvosi ellátási színvonalával, a „kedves doktorbácsival”, kezében az ódivatú orvosi táskával. Azzal a korszakkal, amikor volt már penicillin, de nem volt pacemaker. Azzal a korszakkal, amelyben a rák halálos betegség volt, a cukorbetegek rövid és nyomorult életre voltak ítélve, ahol az infarktus mortalitása a 100%-ot közelítette…
2. Vagy: igazán XXI. századi egészség- és életesélyeket akarunk – de akkor megadjuk (önként!) ennek az árát is.
Nyilvánvaló, hogy a jelenlegi politikára és politikusokra nem bízhatjuk rá ennek a kérdésnek az eldöntését. Ez a mi feladatuk, magyar polgároké. De a döntéshez legyünk azzal tisztában, hogy csak e kettő között választhatunk, harmadik („magyar”, unortodox”, „trükkös”) út nem létezik!
…Na, ha ezzel megbarátkoztunk, akkor itt a következő teendő: írjunk-írassunk ki népszavazást, hogy t. i. a kettő közül a többség melyiket választja. …És ha megvan az eredmény, akkor az jön, hogy megcsináljuk az új, államfüggetlen egészségbiztosítási és egészségügy-finanszírozási rendszert…
A poszt címe: Nem csak a pénzért… Nos, ahogy írtam, a poszt sem csupán azért íródott, hogy „pénzt szerezzünk” az eü-nek, hanem azért, hogy (legalább az egészségügyben) építsünk ki jól működő, a kormányzati esetlegességektől függetlenített rendszert.
…Már ha akarunk – mert választhatjuk a táskás doktorbácsit is!
2012.02.23. 21:19 Szerző: piefke
Bábkormány vagy „Eidgenossenschaft”?
Eidgenossenschaft:
1.) szövetség, államszövetség.
2.) olyan szövetség vagy szövetkezés, ahol a tagok eskü alatt állnak.
Mióta a rendszerváltó pártok kormányozzák Magyarországot, időről időre, minden egyes kormányunk alatt felbukkant a kérdés a politikai erők mögött álló, őket a háttérből irányító gazdasági érdekkörökről. Legújabban épp a Fellegi Tamás volt nemzeti fejlesztési miniszter távozásának okait vizslató egyik írásban olvashattunk erről (http://index.hu/belfold/2012/02/23/kina_simicska_matolcsy_fellegi_harom_probaja/) – a közönséget pedig mindig is foglalkoztatták e jelenségek. Mi most azért írunk erről, mert a jelenségnek alapvető hatása van-lesz a Fidesz utáni, egy esetleges új politikai erő által alakítandó kormány valós erejére, cselekvési szabadságára nézvést is. Alapvető ez a jelenség – és az erre adandó válaszunk – abból a szempontból is, hogy lehet-e ereje az új kormánynak és politikai erőnek valóban végigvinni, megvalósítani a teljesítményalapú Magyarország létrejöttéhez szükséges programot, azaz: egy komplex rendszert alkotó intézkedéssorozatot? Egy olyan társadalmi és gazdasági tervet, amely a fennálló magyar gazdasági potentátokat és érdekköröket alapvető létérdekeikben veszélyeztetne és az általuk felépített befolyásolási mechanizmusokat mindenestül iktatná ki.
Jelenleg Orbán és kormánya is a „gyurcsányi béklyó” foglya: ahogy annak idején Gyurcsányt is kötötte, gátolta, befolyásolta az őt hatalomba juttatók köre, úgy Orbánék sem tehetnek komoly lépéseket, amelyek veszélyeztetnék az őket korábban évekig eltartó gazdasági köröket. A képlet egyszerű: gazdasági potenciál –> párttámogatás, befolyásszerzés –> a befolyás érvényesítés –> még nagyobb gazdasági potenciál –> még több politikai befolyás. (Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ez a folyamat nem játszható le tetszés szerinti számban, hiszen a magyar gazdaság egy szűk, kis piac – ebből következik az az „élethalálharc”, ami időről időre átrendezheti az erősorrendeket.)
A gazdaság nagyágyúinak és a gazdasági érdekköröknek a világon mindenütt van kisebb-nagyobb befolyása a politikára és a döntéshozatalra. Ám egészen más a felállás az erős polgári-közösségi öntudattal rendelkező kultúrákban és megint más nálunk, ahol sem erős polgári, sem erős közösségi tudat nem létezik – és ebből következően a társadalom valós érdekeinek érvényesítése sem lehetséges, illetve a gazdaság „erős emberei” könnyedén átléphetik-megkerülhetik a közösség, az ország érdekeit. Ha úgy tetszik: erős demokráciákban a polgárok közössége a legnagyobb és legerősebb, megkerülhetetlen lobbitényező, míg nálunk ilyen erő, tényező gyakorlatilag nem is létezik! (…Akik pedig ilyen-olyan közösségi, szakmai, vagy civil érdekek képviselőinek tüntetik fel magukat, nem ritkán csupán saját, kis pecsenyéjüket sütögetik és könnyedén megvásárolhatók – tisztelet a kivételnek! …Megérne egy misét annak boncolgatása is, hogy vajon teljesen véletlenül olyan bénák-e a magyar alternatív-ellenzéki politikai mozgalmak – vagy netán köze lehet ennek ahhoz, hogy őket esetlegesen a háttérből éppen bizonyos gazdasági erőközpontok pénzelgetik-manipulálják… De ez nem az Összeesküvés-elméleti Blog…)
…A fentiekből nyilvánvaló, hogy a Fideszt leváltó és az új, teljesítményelvű Magyarországot megteremteni óhajtó új politikai erő legnagyobb ellenfele nem maga a Fidesz, vagy Orbán Viktor lesz, hanem a magyar gazdagág kulcspozícióit jelenleg birtokló és azokat hosszú távon is a kezében tartani akaró „erős ember szövetsége”. Magyarország racionális és szakszerű kormányzásnak legfőbb akadálya, hogy létezik egy (két, három?) ilyen erőcentrum, amely gyakorlatilag a rendszerváltás óta a zsebén keresztül tartja a kezében a magyar politikát: pártokat és politikusokat, országos és helyi, önkormányzati szinten egyaránt. Illúzió érdemben más politikát elképzelni anélkül, hogy ennek a gazdasági befolyásnak véget ne vetnénk. Ha valóban új Magyarországot akarunk, amelyben nem a „balkáni”, hanem a nyugat-európai módon és mértékben kapcsolódik össze politika és gazdaság, akkor nem tehetünk mást, mint hogy elvágjuk e „létező érdekkör-konglomerátumot” a politika befolyásolásának lehetőségeitől.
…Kemény szavak!
A függetlenség, amelynet manapság oly gyakran hallunk emlegetni, az állampolgárok közösségének függetlenségét jelenti – ezt pedig jelenleg nem valamely külső hatalom veszélyezteti, hanem a belső, a magyar politikát uraló gazdasági érdekszövetségek. Miattuk nem lehet az állampolgárok közösségének valódi érdekeit megtestesítő politikát folytatni Magyarországon. (Nem véletlen az, hogy épp az a politikai erő dumál a legtöbbet a nemzeti függetlenségről, amely a legerősebben van kötve belső gazdasági holdudvarához: a Fidesz. Nem több ez terelésnél, hogy az egyszerű nép ne a valódi, belső szabadságunkat gátló tényezőkre figyeljen!)
Hosszú századokig a magyarság érdekeit érvényesítő politika azért volt lehetetlen, mert külső erők uralták országunkat, a velük szövetséges belső uralmi elitek hatalmának hátországát képezve. Mára ez eltűnt – így elvileg lehetséges az, hogy csak olyan uralmi elit maradhasson hatalomban, amely nem a saját, hanem a nép érdekében kormányoz. Ehhez létre kell hozni azt a ma még nem létező magyar politikai közeget, amelynek tagjai „esküvel kötelezik el magukat” egy működőképes, racionálisain felépülő és jól kormányzott ország programja mellett.
…De hogyan lehet ezt megcsinálni?
Mindenek előtt, ahogy azt már egy korábbi posztunkban leírtuk, az új politikát csináló erőnek új alapokon és új források által kell megoldania a saját finanszírozását. (Ld. itt: Árnyékkormány-program: a siker ára - http://progressziv.blog.hu/2012/01/29/arnyekkormany_program_a_siker_ara)
Aztán: olyan (korábbi írásainkban már szintén emlegetett), a magyar politikától és politikusoktól IS független állami és önkormányzati pályázati és pénzkifizetési rendszereket kell létrehoznunk, amelyek a korrupció köreinek működtetését legalábbis nagyon-nagyon megnehezítik. (Ld.: Receptek, közkívánatra - http://progressziv.blog.hu/2011/08/18/receptek_kozkivanatra)
Szükséges továbbá az is, hogy az új politikai erő akként épüljön fel (szervezeti és vezető-kiválasztási téren), hogy „automatikus mechanizmusok” óvják a gazdasági érdekszövetségekkel való „összenövéstől”, ezáltal pedig attól, hogy egyszer csak elkezdjen a régi módon, a gazdasági érdekszövetségek kívánalmai szerint politizálni…
…Ha belevágunk ebbe a melóba és létrehozzuk azt a politikai közösséget, amely céljául az új, „Teljesítménymagyarország” felépítését tűzi ki, akkor nem csupán a régi, fásult és atomizálódott magyar közmentalitással találjuk szembe magunkat, hanem a teljes mai gazdasági-politikai uralmi elittel és az általa működtetett formális és informális hatalmi eszközrendszerrel is. Mondatni: óriási cirkusz lesz – no, ehhez keresünk „artistákat” és egy jó, tökös „porondmestert”!
2012.02.20. 19:54 Szerző: piefke
Jogalap és alapjogok
„A kormány az országért van, tehát fölötte a nemzet mindenkor intézkedhetik.”
Táncsics Mihály – 1848
„…Sokkal kisebb teher hárulna az Országgyűlésre, és sokkal alaposabban meg lehetne vitatni egy-egy törvényjavaslatot, ha nem tartanának igényt arra a képviselők, hogy minél jobban korlátozhassák a kormány mozgásterét.”
Kövér László – 2012
Istenemre, kedvelem Kövér Lászlót! Kedvelem, mert a nyílt sisakkal küzdő ellenségnek kijár az elismerés. Amíg mások a kormányban és a kormány körül minden eszközzel igyekeznek rejtegetni a Fidesz-hatalom és –hatalmasok valódi szándékait és céljait, addig Kövér Laci a szemünkbe mondja a tutit… Ezt tette tegnapi interjújában is (http://www.hir24.hu/belfold/2012/02/19/kover-nagyobb-hatalmat-adna-a-kormanynak/) – mielőtt továbbmegyünk, érdemes elolvasni!
…Megvolt? Akkor essünk neki!
Igen: itt egy, a parlamentáris demokráciával szakító hatalomideál épül. Arra használja a megszerzett hatalmat a kormány és köre, hogy egy egész Európában példátlan rendszert építsen ki: egy uralkodó osztály zárt, monopolisztikus és hosszabb távon is leválthatatlan hatalmát. Gyakorlatilag egy (nevezzük így) „arisztokratikus köztársaságot”, amelyben a hatalom gyakorlásából, az erőforrásaink feletti rendelkezés és az azokból való tényleges részesedés lehetőségéből a társadalom zömét kizárják.
Bizony: helóták leszünk!
…Aki eddig nem értette például azt, hogy vajon miért, mi célból született az új felsőoktatási rendszer (amely összességében több központi erőforrást igényel, mint az eddigi, a „Diákhitel-2”-t is beleszámítva), az most, elgondolkodva Kövér szavain, immár megtudhatja. Azért lesz kevés államilag finanszírozott és sok (kényszerűen, saját családi háttér híján csak diákhitelből finanszírozható) térítéses férőhely, hogy ezzel „pányvát vethessenek” a majdani értelmiségre. Aki adós, aki aláírta (kényszerből) az őt hosszú évekig röghöz kötő nyilatkozatot, az aligha lesz képes „ugrálni” a hatalommal szemben. Ha önállóskodik és szervezkedik – hogy elemi jogait és érdekeit érvényesíthesse – akkor repülni fog az állásából. Visszatérhet a szép Horthy-, Rákosi-, vagy Kádár-korszak (ki melyiket utálja, féli inkább), amikor egy szűk hatalmi elit repressziójában élt az ország…
Minden egy irányba mutat: 2010 nyara óta egyetlen jogszabály sem született, amely növelte volna a társadalmi kontrollt a hatalom felett.
Kövér nyilatkozata apropóján elérkezettnek látjuk az időt, hogy tételesen is foglalkozzunk a jelenlegi hatalom illegitimitásával és ebből következően az általa összehordott „(köz-)jogi konstrukció” érvénytelenségével, azaz a követő kormányunknak a „Fidesz-béklyókból” való szabadulási lehetőségével.
Autokratikus rendszer kiépítésére csupán abban az esetben szerezhető demokratikus választások által érvényes felhatalmazás, ha az illető politikai erő választási programjában világosan, nyíltan, mondhatni: programja „sarkalatos elemeként” meghirdeti egy ilyen új, a régi, parlamentáris demokratikustól eltérő rendszer létrehozásának szándékát. Ha pl. egy „royalista” párt nyíltan kiáll a királyválasztás és a monarchia restaurációja mellett és ezzel nyer a választásokon, akkor az valóban azt jelenti, hogy legitim módon koronázgathat – mert ezt támogatta a választók többsége. Vagy: ha Hitler és a náci párt valóban megnyerte volta az 1933-as választásokat és nem csupán hatalmi manipulációk juttatták volna Hitlert a kancellári székbe, akkor – mivel nyilvánosan meghirdette a párt kampányában a náci rendszer minden elemét – a népfelségen alapuló felhatalmazás szempontjából legitim lehetett volna a hatalma. (…De egy másik, még a népfelségnél is erősebb elv alapján még akkor sem: ez pedig az elidegeníthetetlen emberi jogok létének elve – hiszen a nácizmus ezekkel is nyíltan szakítani óhajtott. Márpedig az emberi jogok és az emberi élet szentségéből következően semmiképpen sem szerezhet hatalmat és legitimitást egy olyan politikai erő, amely ezeket megkérdőjelező elveket vall. …Ezt üzenem a Jobbikot a „bevett, mert a választók által legitimizált politikai erők” közé sorolni óhajtóknak is…)
A Fidesz a 2010-es választási programjában nem szerepeltette – pláne nem kiemelt helyen – hogy a hatalom birtokában egy olyan politikai hatalmi struktúrát hoz majd létre, amely jóval túlterjed az addigi alkotmány megszabta kereteken, ezáltal minőségileg és lényegét tekintve terelve más irányba Magyarországot. Egy olyan struktúrát, amelynek lényege, hogy egyetlen centrális erőteret hozva létre, ellehetetlenítse más erők és érdekek érvényesülését, szakítson a plurális politikai váltógazdasággal. Olyan struktúrát, amely számos intézmény és jogszabály esetében a saját, négyéves mandátumát jóval meghaladó időtartamra is korlátozza a következő, tőle esetleg különböző kormányok cselekvési jogkörét. (Elég itt példaként az alaptörvénybe iktatott költségvetési korlátra, vagy a „bebetonozott pozíciókra” gondolni, de ilyen pl. az éves költségvetést „megvétózni” tudó Költségvetési Tanács is.)
Bár Orbán az elhíresült 2009. szeptemberi kötcsei beszédében minderről beszélt, ám „műfajilag más” egy zárt körben elhangzó beszéd (amely majd csak 2010 márciusában került nyilvánosságra a Nagyítás című, marginális olvasottságú folyóiratban…), mit egy hivatalos választási program. (…Vagy ha mégsincs a Fidesz és Orbán szerint ebben különbség, akkor miért is „akadtak ki” azon, hogy Gyurcsány őszödön „zárt körben” beszélt?). De még a kötcsei beszéd sem tett említést új alkotmányozásról – és pláne nem annak tartalmáról, sem pedig arról, hogy arra alapozva miféle sarkalatos törvényekkel akarják felszámolni a magyar plurális demokrácia gyakorlati esélyeit.
A Fideszre 2010 tavaszán szavazó választók túlnyomó többsége egyszerűen nem volt arról informálva, hogy „miféle Magyarország” jön majd létre az általa odaadott kormányzati lehetőség birtokában. Ezt csupán a Fidesz szűk belső-felső körei, valamint az őket támogató üzleti érdekcsoportok prominensei tudták – és persze néhány, a dolgokat objektíven látni képes politológus és politikával foglalkozó polgár is, de rájuk a kutya se akart hallgatni. A Fidesz 2006 szeptemberétől arra alapozva vonta kétségbe a szocialista kormányok legitimitását, hogy „hazugsággal és a valóság eltitkolásával nyertek”. Ha akkor elvileg igazuk volt, akkor ebből ma egyenesen következik a saját, mostani hatalmuk „még illegitimebb” mivolta.
…És ezt ők tudják a legjobban.
Már jóval korábban, a „Forradalom”? – Nem: puccs! c. posztunkban (http://progressziv.blog.hu/2011/07/31/forradalom_nem_puccs) leírtuk az alábbiakat:
„Demokratikus szabályok alapján, demokratikus választáson kapott kormányzati felhatalmazást, arra, hogy folytassa, tartsa fenn és lehetőleg erősítse a magyar demokráciát – mind annak intézményes, mind pedig mentalitásbeli, „polgári” oldalát. Ezen a választáson semmiképp sem arra kapta a felhatalmazást, hogy létrehozzon egy, a saját hatalmát akkor is biztosítani és fenntartani képes „rendszert” (alkotmányt és „sarkalatos törvényeket”), ha a magyar választópolgárok többségének véleménye szerint célszerűbb lenne majd az ország sorsát egy másik politikai erőre bízni. Ha mégis egy efféle „önérdekű rendszert” kovácsol, akkor visszaél a demokratikusan szerzett legitimitással – ennek következtében hatalma és a hatalom birtokában hozott intézkedései illegitimmé, „érvénytelenné” válnak.”
Nem sokkal később pedig, az Elszámoltatás – 2014? c. írásban (http://progressziv.blog.hu/2011/10/11/elszamoltatas_2014) ott szerepel a híres Radbruch-elv is:
„A pozitív jogot akkor kell jogtalanságnak tekinteni, ha a törvény és az igazságosság közötti ellentmondás olyan elviselhetetlen mértéket ért el, hogy a törvénynek, mint igazságtalan jognak az igazságosság előtt meg kell hátrálnia.”
Mindezek alapján – bármilyen furcsa is – csak azt mondhatjuk, hogy jelenleg (már, mióta a Fidesz-kabinet elkezdett szisztematikusan visszaélni a kapott hatalommal) nincs is legitim kormánya és országgyűlése Magyarországnak! Vagyis: maga a kormány és a parlamenti „több mint 2/3-os” többség mondott le a választók által számukra adott legitim felhatalmazásról, akkor és azzal, amikor és ahogy elkezdte egy demokrácia-korlátozó hatalmi rendszer kiépítését. Az „aktuális magyar tragédia” pedig az, hogy hiába szállt elvileg vissza a hatalom a népre, az jelenleg nem tudná jobb, alkalmasabb kerekbe helyezni azt, nem lévén kompetens ellenzék…
Ne legyenek kétségeink afelől, hogy ezzel Orbán és köre is pontosan tisztában van. Igyekeznek is eltitkolni emiatt a saját törvényeik valódi tartalmát, továbbá azt is, hogy miféle összefüggő rendszert alkotnak e törvények és mi célból. Tudják, hogy ha ez kiderül, akkor az Európai Unió két dolog között választhat:
1. Vagy illegitimnek tekinti a jelenlegi magyar kormányt és annak intézkedéseit – legalább utólag, egy másik politikai erő hatalomra kerülése után (ezzel segítve elő a majdani demokratikus visszarendeződést).
2. Vagy pedig elfogadja a demokratikus felhatalmazással való visszaélést és az így létrejött, az EU alapokmányaiban rögzítettekkel szöges ellentétben álló antidemokratikus, „kvázi-egypárti” tagállam legitim létét. De ebben az esetben maga is illegitimmé válik – hiszen megsértette a saját legitimitását megalapozó alapelveit.
Azonban bármit is tesz az EU, csak akkor lehet itt demokratikus visszarendeződés, ha ennek meglesznek a belső előfeltételei – mindenek előtt egy szellemiségében, vezetésében és gyakorlatában is valóban demokrata, jelentős tömegbázissal bíró politikai erő. Enélkül nemhogy az EU, de még a poszt elején emlegetett Jóisten se lesz képes rajtunk segíteni!
2012.02.16. 22:24 Szerző: piefke
Vadászat a Vörös Európára
„Szeretnék végre nyugodtan horgászni, mint gyermekkoromban. Negyven éve vagyok tengeren - folyton hadiállapotban.” Marko Ramius kapitány – Vadászat a Vörös Októberre, 1990
Mégiscsak volt-van (-lesz?) összeesküvés Magyarország ellen: összeállt a szokásos Magyarország-ellenes társaság: komcsik+liberálisok+zöldek. Komcsik (mint pl. a német SPD) összefogtak a libsikkel (mint pl. a német FDP) és a zöldekkel is (akiket, hogy maradjunk Németországnál, a hazánkból annak idején jó okkal és bölcs előrelátással kikergetett budakeszi Fischerék átokfajzat csemetéje, a Joschka fémjelez… Naná: a vér nem válik vízzé, nem véletlen, hogy már az apja, az öreg Fischer Jóska is mészáros volt!).
És ezek így együtt „minden ok nélkül” ítélték el a mai magyar viszonyokat!
Vajon miért folyik Magyarország és a magyarok ellen „összehangolt támadás”? És: miért éppen Magyarország és a magyarok ellen folyik? Mi van ebben a földben, amiért érdemes ennyire nyomulni? Mert a föld felett aligha van ilyesmi: nincs komolyabb (saját) iparunk, a mezőgazdasági termőterületek az EU-nak inkább nyűgöt jelentenek, mint erőforrást, hiszen így is komoly túltermelésben van. Mi az, ami miatt szabadságharcra van az ország (vezetése) kényszerítve?
Magyarország az EU éves össztermékének kb. 0,8%-át adja. Ha ezt mind ellopnák, minket éhhalálra kárhoztatva ezzel, Európa akkor se lenne előrébb. Németország egy-egy komolyabb cégének kisebb felfutása is többet hoz a konyhára. Egyszerűen nem lehetnek valós gazdasági okai egy Magyarország elleni „összehangolt támadásnak”. Az ok tehát csak érzelmi, vagy szellemi lehet.
Érzelmi téren semmi baj velünk. A kalandozások ezer évvel korábbi zaklatott időszakát már régen elfelejtették. Trianon-ügyen pedig csupán szlovák és román relációban meg a kölcsönös uszítás, ha nacionalista-populista kormányok vannak épp hatalmon az adott határ egyik-másik, vagy mindkét oldalán.
…Akkor marad a szellemi ok: Európa nem szereti, ha valaki úgy tartja magát európainak, hogy közben baromira „ázsiai” eszközökkel él. Közös európai tapasztalat, hogy ha valaki a saját országában folytonosan konfrontációs politikát folytat, akkor az illetőnek előbb-utóbb eszébe jut, hogy „össz-európai relációban” is ezt tegye. Aki folytonosan a saját különbözőségeit hangoztatja („rendelkezünk egy saját, csak ránk jellemző látásmóddal” – O. V. kötcsei beszéde, 2009. 09. 05.), aki állandóan arról beszél, hogy neki senkihez sem kell alkalmazkodnia és aki mindet csupán a saját céljaiért tesz („…most sem hagyjuk, hogy Brüsszelből vagy bárhonnan bárki is diktáljon nekünk” – O. V. ünnepi beszéde, 2011. 03. 15.), az miért is akar tag lenni az EU-ban? Csak nem a pénzért? („nekünk nincs szükségünk a németek pénzére. Mi nem akarunk pénzt az EU-tól.” – O. V. strasbourgi sajtótájékoztatója, 2012. 01. 18.)
Ebben az esetben viszont nem „összehangolt támadásról” és „ok nélküli elítélésről” van szó, hanem éppenséggel arról, hogy megpróbálnak minket lebeszélni a célszerűtlen, ön- és közveszélyes, a történelemben soha pozitív eredményt nem hozó „unortodox”, hatalom- és üldözési mániás politizálásról.
…De mégis: mi mindent kifogásolt az Európai Parlament? Nos, „csupán” nyolc ilyen terület van, mégpedig az alábbiak (forrás: http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?type=MOTION&reference=B7-2012-0095&language=HU):
1. a bíróságok teljes körű függetlensége, különös tekintettel annak biztosítására, hogy az Országos Bírósági Hivatalt, a Legfőbb Ügyészséget és általában a bíróságokat politikai befolyástól mentesen irányítsák, és a függetlenül kinevezett bírák mandátumát ne lehessen önkényesen lerövidíteni
2. a Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó szabályozásnak az európai jogszabályokkal való összhangja
3. az adatvédelem intézményi függetlenségének és az információ szabadságának helyreállítása és a vonatkozó törvény betűje és végrehajtása révén történő szavatolása
4. az Alkotmánybíróság bármely jogszabály felülvizsgálatával kapcsolatos jogának visszaállítása, ideértve a költségvetési és adóügyi törvények felülvizsgálatához való jog visszaállítását is
5. a média szabadságának és pluralizmusának a magyar médiatörvény betűje és végrehajtása révén történő garantálása, különös tekintettel a civil társadalom és az ellenzék képviselőinek a Médiatanácsban való részvételére
6. az új választási törvény európai demokratikus normáknak való megfelelése és a politikai hatalomváltás elvének tiszteletben tartása
7. a politikai ellenzék demokratikus fellépéshez való jogának intézményeken belüli és azokon kívüli szavatolása
8. annak biztosítása, hogy az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény tiszteletben tartsa a lelkiismereti szabadság alapvető elveit, és ne kösse a magyar parlament kétharmados többsége általi jóváhagyáshoz az egyházak bejegyzését
Magyarul: gyakorlatilag mindent, ami a jogállamot elválasztja a diktatúrától. Az EP határozata szerint felül kell vizsgálni, hogy Magyarországon lehet-e még európai értelemben vett életet élni?
…Hogyan juthattunk idáig? Miért nem kell nekünk a szabadság? Miért gondoljuk azt, hogy jól lehet élni akkor is, ha a mindennapi életünkbe lépten-nyomon beleszól a hatalom? Miért nem vesszük tudomásul azt, hogy a világ legfejlettebb társadalmai mind-mind nyitott, szabadságalapú társadalmak* És: miért nem vagyunk képesek mi, magyarok, egymás között a célszerű úton megtartani a saját kormányunkat – vagy ha ez mégsem megy, akkor azt egy sokkal jobbra cserélni?
Azért nem vesszük észre, hogy mi történt itt, mert csak a saját, szűk világunkat nézzük: amiből élünk, akikkel együtt élünk, vagy dolgozunk. Csak a saját „nagycsaládunkban” gondolkodunk – mintha még mindig az Őshazában élnénk. Fejben még nem érkeztünk meg Európába, ahol az önálló polgárok célszerű szövetkezése a standard. Azt sem tudjuk, mi az. Nekünk a Vezér parancsolt – és a parancsot vagy betartod, vagy véged. ..
Erre most sokan mondhatják, hogy bizony: ők javában Európában vannak, igazi polgárok és demokraták!
Hm… Csakugyan? Akkor ezek szerint – és ezekből szervesen következően – már bizonyára vagy csatlakoztak valamely demokratikus erőhöz, vagy ha nem (mivel nem találtak éppen ízlésüknek megfelelőt), akkor éppen alapítanak ilyet, vagy akár egy meglévőt igyekeznek épp átalakítani. …Mert ha mégsem ez lenne a helyzet, akkor nem is használhatják a saját jellemzésükre a demokrata polgár kifejezést, legalábbis nem a kifejezés igazi értelmében! A demokrataság és a polgáriság aktivitást és közösségben való cselekvőképességet jelent… De van adekvát kifejezés azokra is, akik csak folyamatosan ágálnak valami ellen, de semmit sem tesznek: szájhős!
…De térjünk vissza a témához: Magyarország harcához az őt „minden ok nélkül” elítélő Európa ellen.
A kormány mániákusan vadászik az ellene összeesküvést szövő európai baloldalra. Lekommunistázza azt – holott jól tudjuk, hogy a „tipikus európai baloldali” éppenséggel szocdem. A Fidesz vezetői saját, magyarországi kommunistafóbiájukat vetítik ki magukban és a propagandájukban arra az Nyugat-Európára, ahol soha kommunista kormány, hatalom nem volt. Orbánék vadásznak a „Vörös Európára” – és mindegy, hogy az „igazi vad” nem is létezik: nekik az itthoni közönség előtt mégis „elejtett”, szervezkedésen rajtakapott prédára van szükségük…
Harcot vívni egy nem létező ellenséggel és ennek érdekében ellenségünknek kikiáltani velünk egyébként szövetségesi viszonyban lévőket ostoba dolog. …És egyébként is: mi az, hogy „ellenségünk”? Hiszen az EP és az EU nem Magyarországot, hanem annak jelenlegi vezetőit kritizálják. És ugyan mi jogon terjesztik ezek a kritizált magyar vezetők magukról, hogy az általuk alkotott jelenlegi kormány és kormánypárt azonos lenne Magyarországgal és a magyarokkal?
Amit Orbánék – belföldi hatalmi és gazdasági pozícióik érdekében – tesznek Európában, az azért is veszélyes, mert egy több okból is frusztrált nép élén állnak. E frusztrációk jelentős részét éppen az okozta, hogy e nép történelme során szinte mindig ellenségének tudhatta az őt környező (bekebelező) külső hatalmakat. Emiatt sok magyar fejében a „külső hatalom” egyenlő az „ellenséggel” – ennek aktuális alakját nevezik finomabban, politológusul euroszkepticizmusnak. Csakhogy most az a (szerencsés) helyzet, hogy a „külső hatalom” egyáltalán nem ellenséges. (…Jó, tudjuk, eláraszt minket „ipari hulladékkal” - http://index.hu/belfold/2012/01/16/orban_ne_kulfoldi_hulladekot_egyunk/) Legfeljebb csak racionálisan cselekszik és nem úgy, ahogy azt a mi sérült magyar lelkünk vágyai elvárnák tőle.
Ha Orbánék nem hagynak fel az ellenünk szervezkedő EU-ról szóló tirádákkal, akkor egyre többel kerülnek lélekben is egyre messzebb attól az európaiságtól, amely pedig az egyetlen esélyünk. Akkor pedig előbb-utóbb tényleges többségbe kerülnek azok, akik aztán elvárják, hogy Magyarország letérjen az európai, polgári és demokratikus útról és hogy szakítson ez a nép a tudásalapú és teljesítményversenyes modern kapitalizmussal is.
…Mi marad majd akkor?
Ha egy közösség és annak mérvadó szellemi vezetői úgy érzik, hogy egy adott területen „állandó üldöztetésnek vannak” kitéve akkor előbb-utóbb meggyőzik magukat és egymást arról, hogy válasszák az „izraeli receptet”: „vándoroljanak ki” ebből a „veszélyes és ellenséges közegből”, térjen vissza az Őshazába és ott alapítson új hazát... A magyarok esetében is adott ez a lehetőség – talán még sokkal inkább, mint a zsidóknál, annak idején. Hiszen nekünk is van őshazánk: valahol az Ural környékén (meg persze Sumerben és/vagy a Szíriuszon is – ezeken is el lehet éppen gondolkodni, mint választható alternatívákon…) Az Ural vidéke ma Oroszország. Ki tudja: ha Orbán ügyes, akkor Putyinnál talán kialkudhat egy tagköztársaságnyi területet. Elvi ellentét úgysincs közöttük: mindketten az erősen centralista demokratizmus elkötelezett hívei és gyakorlói. Putyinnak jól jön egy belső szövetséges, aki rendet tud tartani az övéi között – Orbánnak pedig jól jön egy „baráti, megértő környezet”, ahol nem basztatják folyton valami „demokratikus normákkal”, meg „fékekkel és ellensúlyokkal”…
* Ez egyszerűen azért van így, mivel ez a társadalom-berendezkedés képes a legtöbb erőforrást aktivizálni – és a fejlettség nagyjából egyenlő a hosszú távon is fennálló és az adott társadalom által folyamatosan újratermelhető erőforrás-gazdagsággal. Társadalmi, kulturális, szellemi, tudományos felvirágzás még sosem jött el szűkülő erőforrásokkal élő társadalomban.
"Egyetlen szavával sem értek egyet, de az utolsó leheletemig harcolni fogok azért, hogy véleményét szabadon elmondhassa."
Voltaire
„- Nem tudod-é hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, és hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak?
Felele Jézus: - Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna néked: nagyobb bűne van azért annak, a ki a te kezedbe adott engem.”
János evangéliuma, 19. – Károli Gáspár fordítása, 1586-’89
Harcos ateista vagyok. Illogikusnak tartok mindenféle transzcendens elképzelést az Univerzum létét, keletkezését – és pláne a (világ)végét – illetően. Tisztában vagyok azzal is, hogy a vallásokat az emberi agy „összefüggés-kereső” késztetése hozta létre: amikor még nagyon kevés tényt ismertünk a világról, már akkor is élt bennünk a vágy arra, hogy valamiféle magyarázatra leljünk ezek között – így találták ki őseink az isteneket… Kb. úgy, mint amikor egy 1000 db-os puzzle-ból csupán egy-két tucat elem van meg – és mégis „belelátunk a képbe” valamiféle alakzatot.
…Ez az én elképzelésem – de jól tudom, hogy mások másféle elképzelésekkel élnek és nekik is joguk van a maguk elképzelései szerint boldogulni és konstruktív életet élni, akár egyénileg, akár egy közösség tagjaként. Ezért semmi kifogásom nincs az ellen, hogy akár évezredek óta létező, akár öt perccel ezelőtt alakult egyházak híveiként mindenféle szükségtelen korlátozás nélkül gyakorolhassák hitüket. Ez az ő magánügyük. Véleményem lehet az ő elképzeléseikről, de jogom e hitet korlátozni csak akkor van, ha ők a hitükből előnyt akarnak kovácsolni.
Ha a társadalom más tagjait ezzel nem korlátozza, ha nem várja el másoktól, hogy érdekeik és akaratuk ellenére is azonosuljanak az ő elképzeléseivel (…és ha létéhez, tevékenységéhez nem tart igényt költségvetési forrásokra – de ezt most ne nyissuk ki!), akkor felőlem bárki üvölthet bármilyen képzelt lényhez, én ugyan nem korlátozom ebben – viszont elképesztő ízléstelenségnek tartom azt, ha mások akarják őt korlátozni! Azt pedig egyenesen hajmeresztőnek tartom, ha éppen olyanok korlátozzák bárkik hitéletét, akik amúgy maguk is rabjai valamilyen transzcendens világértelmezésnek.
Igen, a keresztény egyházak manapság nálunk (is) megtapasztalható pökhendiségéről beszélek – különösen a katolikus egyház pökhendiségéről, még különösebben pedig a földi hatalmukkal visszaélő katolikus politikusokéról.
Az, hogy Európában a kereszténység vitte valamire és nem az iszlám, csupán egy történelmi véletlen műve: Martell Károly legyőzte az arabokat Poitiersnél, 732-ben. Ha akkor ő szív le, akkor most az a derék bajor gyerek, a Ratzinger Szepi, pápa helyett főmufti lenne… És az is csak egy – illetve: két - marha véletlen volt, hogy ma Magyarországon a katolikusok dominálnak egyházi pályán: egyrészt Géza fejedelem szállásbirtokai a római rítus szerint keresztény bajorok közelében és nem a görög rítusú bizánciakkal szomszédosan terültek el, másrészt amikor javában folyt a bunyó a pápista és a reformált hit hívei között (XVI.-XVII. század), akkor a mi jó uraink a kőkemény katolikus Habsburgok voltak és ugyebár quius regio - eius religio…
…Ennyit a (katolikus) kereszténység magyarországi „kivételezett pozícióiról” és minden erre alapozott „közjogi befolyásukról” is: csupán azért, mert valaki kétszer nyert a kaszinóban, még nem veheti át az egész üzlet irányítását!
…Ehhez képest tegnap a parlament vallásügyi bizottságának (mi más, mint katolikus!) KDNP-s elnöke, Lukács Tamás kijelentette, hogy az egyházzá minősítés (szó szerint idézem) „nem jog, hanem kegy".
De még azt is mondta ez a jóember (mi más is lehetne, ha egyszer katolikus?), hogy (mivel az egyik „jelöltegyház” vezetője, Iványi Gábor lelkész a Financial Times-ban kritizálta a magyar alaptörvényt) „ideje eldöntenie: politikusként vagy lelkészként viselkedik?” – és az általa vezetett egyház (a Magyar Evangéliumi Testvérközösség) nem ismertetik el a regnáló hatalom által egyházként…
Két dologra szeretném ez utóbbi kijelentése kapcsán felhívni a kedves képviselő úr figyelmét:
1. Őszentsége a pápa államfő is egyben, nem csupán Róma pásztora – ergo „politikusként is viselkedik”. Ha ő is megfogadná Lukács Tamás nevű híve szavait, akkor le kellene tennie vagy a papi ornátust, vagy a pápaságot. …Ez utóbbi esetben Lukács úrék itt lennének „Nagyfőnök” nélkül!
2. Jézus mondá pedig Pilátusnak: „Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked.” – ez nem mást jelent, mint hogy az „örök élethez” tartozó dolgokban (amilyen pl. a vallás és az egyház léte is) a föld hatalmasságainak nincs kompetenciájuk. Ergo: a kormány sem szólhat bele (Jézus tanai szerint) az istenre tartozó ügyekbe, jelesül az egyházak létébe-életébe sem!
Értem én, hogy egy hegemóniára vágyó hatalom természetes szövetségese egy hegemóniára vágyó egyháznak és hogy a hegemóniára veszélyes az, ha – éppen szellemiek terén – bárki is korlátok nélkül lehet független. Mi sem természetesebb, mint hogy médiában, igazságszolgáltatásban, oktatásban, politikában és lelki élet terén is azt szeretné a Két Nagy Hegemón (Fidesz+katolikus egyház), hogy csak az ő igazsága létezzen és terjedjen.
…Olyan emberek kezében van itt a döntés, akik halálosan komolyan hisznek abban, hogy egy öreg lengyel csodákat tett a XX. század végén/a XXI. század elején (ld.: http://index.hu/bulvar/2009/04/03/ii._janos_palnak_tulajdonitanak_ket_csodat/). …És ezek az alakok akarnak dönteni pl. abban (is), hogy mit kell oktatni az iskolákban!
Képtelenség? Igen! Tény? Sajnos igen!
2012.02.09. 18:13 Szerző: Đđ
Stabilizált bolondság?
.jpg)
„Nagyon nehéz egyszerre játszani az omnipotens vezért, és a szegény megtámadott áldozatot.”
Egy mai Facebook-komment
„Puccskísérlet zajlott ellenem, a CNN is benne volt!” – ha ez a mondat a pszichiátrián hangzik el, akkor üldözési mánia, ha viszont a Fidesz frakcióülésén, ráadásul a miniszterelnök szájából, akkor politika.
…Úristen: lehet, hogy nálunk most ez a kettő ugyanaz? Ha ez így van, ha ez igaz, akkor mi vagyunk az igazi bolondok, akik hagytuk és mindmáig eltűrjük ezt az állapotot – és egy ilyen elmeállapotban lévő alakot a kormány élén.
Valóban: bolondok vagyunk. Bolond az, aki nem képes a valóságban a legelemibb érdekeinek megfelelően cselekedni – és mi, magyar választópolgárok elég régóta nem vagyunk erre képesek…
…De térjünk vissza Orbán Viktor szavaihoz! A beszéd igazán fontos kijelentése nem a „puccskísérlet” volt, hanem a társadalmi vízió, a megmaradó-megőrizhető „centrális erőtér” elképzelése és az ennek megőrzésére kitalált-keresztülhajszolt „új alaptörvény-alapú” rendszer. Mivel Orbán egész elképzelésrendszerének ez az új alaptörvény lenne a fundamentuma, ezért mielőtt Orbán konkrét kijelentését elemeznénk, nem árt végiggondolni, mi is a helyzet ennek a fundamentumnak a szilárdságával, a létével?
Nos, a helyzet az, hogy jelenleg nincs Magyarországnak érvényes alkotmánya. (Azt a vitát most felesleges kinyitnunk, hogy vajon az 1989-es alkotmány érvényes-e – ugyanis a Fidesz-kormány reményei, lehetőségei és a mi teendőink szempontjából elegendő annyit tudnunk, hogy a 2011-es alaptörvény nem él…) Ez önmagában még nem lenne baj: vannak országok, amelyek ellehetnek enélkül – ha létezik és működik egy erős, egészséges polgári közmorál, amely mindenféle papírra vetett, jogászok és politikusok által kifundált irománynál erősebben hat. Ezekben a társadalmakban ugyanis ezt a közmorált „az anyatejjel szívják magukba” a leendő polgárok és számukra emiatt hasonló belső gátak állnak a „hagyomány-alkotmány” megsértésének útjában, mint mondjuk az anyagyilkosságéban… Mert mi is az alkotmány funkciója? A polgárok együttélésének legalapvetőbb szabályait tartalmazza – és ez remekül pótolható azzal, ha az állampolgárok egy működő közösség tagjainak érzik magukat világéletükben…
Nálunk azért származhatnak komoly bajok az alkotmánytalanságunkból, mert éppen az előbb említett polgári-közösségi morál hiányzik. Az anyagyilkosságot itt is letiltják ősi emberi ösztöneink – de ennél tovább a bennünk élő tiltások nemigen terjeszkednek. Nem számít igazán bűnnek, ha valaki kicseszik a közösségével: adót csal, irányjelzés nélkül vált sávot, bringával áthajt a piroson – vagy épp „centrális erőteret” épít ki, „saját használatra”… A közösséget, annak (igazából meg sem fogalmazott) érdekeivel együtt sokan csupán „akadályként” érzékelik, amelyet megkerülve, semmibe véve érhetik el „saját boldogulásukat”. Egészséges társadalmakban az emberek a többiekhez viszonyulva határozzák meg magukat – nálunk inkább a többiek ellenében. És ez óriási különbség!
…Ám az ember közösségalkotó állatfaj, ezért ösztönei tiltakoznak az atomizált társadalom ellen. Ez előbb „csak” pszichés, viselkedési problémákban mutatkozik meg (amit jól láthatunk maguk körül – esetleg sokan magukban is), de aztán előbb-utóbb génjeink beindítják a spontán „hordába verődést”: akármennyire is küzdünk ellene, kialakulnak a közösségek. Ez ugyanolyan erős természeti törvény, mint a gravitáció.
Mi sem bizonyítja ezt ékesebben, mint hogy még a bűnözők is csoportba verődnek – például a Fideszbe!
…És most jöjjön akkor e szervezet és vezetője, Orbán Viktor fentebb már említett társadalmi víziója, amelyről ezúttal Egerben beszélt, az alábbiakat találván ott tegnap mondani:
„…az új alaptörvényre épülő berendezkedés stabil, lényegében visszafordíthatatlan, hanem azért is, mert megosztott, illetve "gyakorlatilag nincs" ellenzék, vagyis az ő szavaival élve: "működik a centrális erőtér".”
Súlyos szavak! Mintha azt állítaná, abban reménykedne az illető, hogy amit „alkotott”, az „örökre megmarad” – és persze ha nem is örökre, de jó hosszú ideig az ő érdekkörét fogja szolgálni. És abban is bizakodik, hogy ez ellen nem lesz képes semmiféle szervezett erő fellépni és ezt a helyzetet megváltoztatni. Amit a maga korlátos logikájával megtehetett a változtathatóság ellen, azt az elmúlt évben megtette.
Ezzel (számára) csak az a baj, hogy a dolgok nem így működnek egy emberi közösségen belül. Az emberi közösségeknek nem természetes állapotuk az atomizáltság (ahogy fentebb írtam) és a „társadalmi gravitáció” hamarosan összetereli azt az ellenzéket, amelynek jelenlegi nemlétét a Fidesz főnöke emlegette. Amikor Orbán „centrális erőteret” akar működtetni, akkor valójában a természet törvényei ellen lázad: mintha egy kézi ventillátorral akarná elfújni a hurrikánt. Mert ugyan mit ér 7 millió év génjeinkbe kódolt kooperativitása ellenében egy olyan szervezet, mint a Fidesz és egy olyan illegitim alaptörvény, amit ez a szervezet összetolt tavaly?
Orbán rendszere azért rendkívül instabil, mert arra épít, hogy az emberi természet hosszú távon is elviseli az érdekei és génjei ellenében fennálló „centrális erőteret” – és ez nincs így. Valószínűleg az lehet az (egyik) oka annak, hogy Orbán nem számol ezzel, mert ő (és környezete) oly keveset tud az emberi viselkedés evolúciós alapjairól – ők csak a frusztrált magyar ember viselkedését ismerték jól és annak „ösztöneire” építették a maguk „sikerét”. Ám ezek a frusztrációalapú „magyar választói ösztönök” éppen a hosszú távú sikertelenségünk következtében kezdtek működni: azért „működtetjük” magunkban ezeket, mert általuk véljük-véltük elkerülni a további sikertelenségünket. És ha az a tapasztalatunk, hogy további sikertelenségek lettek annak a következményei, amit frusztráltságunkban elkövettünk, hogy t. i. a Fideszt hatalomra jutattuk, akkor Orbánék ellenében ugyanúgy működésbe lép az „Alkossunk proteszthordát!”-ösztön, mint korábban a szocik – és Gyurcsány – ellenében.
Mindazoknak, akik felelős állampolgárokként akarnak cselekedni, kötelességük az, hogy ezt a frusztrációalapú hordába verődést átalakítsák egy konstruktív módon, jól definiált célokat támogató közösséggé. Ez lehet és ez is lesz a Fidesz utáni következő magyar kormány társadalmi támogatói bázisa! Mind emberi csoportalkotási, mind pedig a sikertelenségtől tartó magyar társadalmi ösztöneink ebbe az irányba terelik a ma bizonytalan választókat…
…A poszt elején azt írtam, hogy jelenleg nincs sem érvényes alkotmányunk, sem pedig ezt pótolni képes erős, egészséges polgári közmorál. Ennek látszólag ellentmond a január elsejével életbe lépett Alaptörvény – ám arról már korábban megírtuk, hogy semmiképpen sem legitim és meg is okoltuk ezt az állításunkat. (Ld.: „Forradalom”? - Nem: puccs! - http://progressziv.blog.hu/2011/07/31/forradalom_nem_puccs, ill. ennek nemzetközi jogi megalapozása: Elszámoltatás - 2014? - http://progressziv.blog.hu/2011/10/11/elszamoltatas_2014) A következő kormány legitimitását a Fidesz-alaptörvény eltörlése fogja adni. Ha ezt elmulasztják, akkor önmagukat zárják be – feleslegesen, létező ok nélkül – és önmagukat fosztják meg a jó kormányzás lehetőségétől.
Ha a legszigorúbban véve jogszerűen fog eljárni az új kormány, akkor nem tehet mást, mint érvényteleníti a Fidesz-Alaptörvényt – és ezzel mindennek vége, amiben Orbán egri beszédében reménykedett. Nem lehet úgy alaptörvényt írni és elfogadni, hogy eközben nem vagyunk tekintettel azokra az alapokra, amelyekre az alaptörvénynek támaszkodnia kell, ha legitim akar lenni. Ezek az alapok ugyanis egyben a demokrácia - és tágabban az emberi együttélés - alapjai is. Ezek szerint szabad társadalmat sem lehet üzemeltetni nélkülük. Az euro-atlanti közgondolkodásban az utóbbi két évszázadban alaptétellé vált, hogy az öncélú, autoriter hatalmak illegitimek, továbbá célszerűtlenek is, mert szembemennek az ember természetes jogaival és ösztöneivel, ezért fenntartásuk csak erőszakkal, jelentős társadalmi feszültségek mellett lehetséges. Ez viszont komoly erőforrásoktól fosztja meg az adott társadalmat. Jobb tehát megmaradnunk a legitim jogállam és közszabadság platformján, mivel az erőforrásokkal ennél célszerűbben gazdálkodó formációval még senki sem állt elő…
Alaptétel továbbá az is, hogy a kormányzás és az alkotmány nem arra valók, hogy általuk egy zárt elit hatalma valósulhasson meg – mindenki más kárára. A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy az ekképpen „lefojtott” társadalmak rendre lemaradtak a nyitott, a tehetségnek és a teljesítménynek utat engedő társaikhoz képest. Orbán dumája a hatalmas teljesítményeket felmutató autoriter keleti társadalmakról eleve téves pontból indul ki: ezek a társadalmak ugyanis előrelépésüket éppen a szabad világban „kitermelődött” és onnan átvett-átengedett eszközöknek, technológiáknak és szervezési módszereknek köszönhetik, nem pedig annak, hogy „parancsra, egyszerre mozdulnak”. Az utóbbi fejlemények Kínában épp azt igazolják, hogy hiába vannak „fantasztikusan működő” részegységei a kínai gazdaságnak, ha a társadalmi környezet ezek eredményeit, az ezekben megtermelt forrásokat nem képes célszerűen-ésszerűen felhasználni, ha „felülről elrendelt”, a gazdasági növekedés látszatát mindenképpen fenntartani szándékolt, vagy éppen korrupció-vezérelte beruházásokban pazarlódnak el e források… Amikor e társadalmak elkezdik működtetni saját, autoriter, visszacsatolásoktól lényegében mentes metódusaikat, máris „belassulnak”.
…Mindebből az következik, hogy amikor Orbán Viktor az általa az elmúlt bő évben létrehozott társadalmi és közjogi berendezkedés „konszolidálásáról” beszél, akkor végeredményben a nyitott társadalmat és az azon alapuló erőforrásokat „lőné ki”.
Bolondok lennénk hagyni neki!
Update: Összeesküvést sejt Orbán - http://index.hu/belfold/2012/02/09/osszeeskuvest_sejt_orban/
...Már csak azt kell kivárnunk, hgy előjöjjön az ürgebőrbe varrt titkos üzenetekkel is, mint ahogy a Tanúban van!:-)
Utolsó kommentek