„Nem használ itt senkinek az ártatlanság, nem a türés s együgyüség, annál készebb az török azt rontani, mentül maga kára nélkül cselekedheti jobban azt.”
Zrínyi Miklós: Ne bántsd a magyart! Az török áfium ellen való orvosság - 1661
Orbánék, mivel a fejlett, XXI. századi, urbánus Európa viszonyait sem megérteni, sem reprodukálni nem képesek, ezért a magyar tanya, a nemesi kúria – vagy épp a nomád ekhósszekér – „földközeliségét” választották – és mindezt elnevezték „a létezés magyar minőségé”-nek. Nem tudunk BMW-t gyártani? – nosza, üljünk lovaskocsira!
…Kösz, de kösz: nem! Azért nem, mert számosan vannak ebben az országban, akik igenis: értik, mi a jó Európában és képesek is lennének itt is megteremteni mindazt, amitől ott jó. Képesek lennének – ha nem akadályozná őket ebben a hatalom hiánya.
Hatalom kell tehát – azonban nyilvánvaló, hogy az Orbán-klikk az életéhez sem ragaszkodik jobban a hatalomnál. Ha nem lesz hatalmuk, akkor nem marad semmijük: egy, az ország érdekeit szem előtt tartó új kormányzat széttépné az általuk gondosan és gátlástalanul szőtt politikai-gazdasági érdekhálót – és ezzel vége… Nyilvánvaló, hogy (majdnem) mindent megtesznek a hatalmuk megtartásáért. Akik azt vissza akarják szerezni tőlük (, hogy az ország hasznára éljenek aztán vele), legalább annyira határozottak és céltudatosak kell, hogy legyenek, mint az ellenség… „Ártatlan együgyűséggel”, „tűréssel” – magyarán: civilnaivitással – semmire sem megyünk! A hatalom visszaszerzése harc lesz – ehhez pedig elszánt, fegyelmezett „harcosok” szervezett közössége – magyarán: „hadsereg” – kell!
…Orbánék „fülkeforradalommal” orozták el a hatalmat, visszavívni pedig egy „demokrata forradalomban” lehet tőlük azt. A „forradalom” szót is nem „erőszakos felfordulásként” használjuk. Azért élünk e kifejezéssel, mert (a „klasszikus” forradalom-definíciónak megfelelően) „nem akarunk a régi módon élni”: nem „oligarcha-Magyarországot” akarunk, hanem sikeres, azaz önmagát finanszírozni képes, ezáltal tömeges jólétet biztosítani tudó országot. Ennek megfelelően a „forradalom” itt azt jelenti, hogy „Készítsük elő és konzekvensen vezessük végig a szükséges változásokat!” – valamit előkészíteni és következetesen végig is vinni pedig meglehetősen „forradalmi változás” a szokott, átgondolatlan, kapkodó, rögtönző magyar politikai stílushoz képest.
Éppen ezért nem az kell, hogy a forradalom jelszava legyen, hogy „Dobjuk ki az ablakon Orbánt és „oligarcháit!”, hanem azt, hogy „Készüljünk fel az ország kompetens kormányzására, készítsünk erre egy koherens, szakmailag megalapozott programot, szervezzük meg erőinket e program és cél támogatására – és aztán dobjuk ki Orbánékat!”. Ugye, mekkora különbség? Az egyik, a sima „Dobjuk ki…!” csupán az indulatokat vezetné le pillanatokra, de aztán ugyanúgy itt lennénk a szervezetlen, rosszul kormányzott kakiban… A másik viszont megadhatja mindazt, ami hiányzik: sikert, jólétet (persze csak hosszabb távon!) és az igazi rendet…
…De hogyan csináljuk ezt? Mik a hatalommegszerzés adekvát módszerei?
Nos, fotelből nem lehet forradalmat csinálni – laptop mellől sem. Petőfi odament Vasvárihoz, aztán együtt odamentek a többi „márcziusi ifjú”-hoz és együtt, személyesen léptek fel a „fennálló rend” ellen.
· Az első, ami kell, az intenzív, személyes kapcsolat – nincs „virtuális hatalommegszerzés”.
Továbbá: óriási a különbség az „Ez van…” szimpla, panaszkodós igazsága és az „Ez legyen!” határozott célokat adó, utakat kijelölő programja és mozgósító ereje között – és ugyanígy: a csupán passzív „Ezt olvassátok!” és az aktivitásra felhívó „Ezt csináljátok!” között is… Ami eddig ellenzéki oldalról történt, az csupa-csupa „ezvan” volt – itt az ideje, hogy mondjunk valamit az „Ez legyen-ezt csináljátok!”-témában is.
· A második kellék a világos cél és a működőképes társadalmi-gazdasági program.
Aztán: vegyük tudomásul, hogy itt az emberek vezetést akarnak, itt (még) nem működik az „ideális demokrácia”. Ezzel számolniuk kell azoknak, aki Magyarországon valódi és fenntartható változást akarnak véghezvinni: csak az működhet, ami létezik – ami pedig nem (az erős, a társadalom zömét átható öntevékeny polgári akarat), attól ne várjuk a problémáink megoldását!
· A harmadik szükséges dolog, ami kell, a vezetésre képes személyek.
…De kik tegyék-tehetik meg ezt? Kiktől várhatjuk, hogy ezt képes lesznek megtenni? Mikor, kik által indulhat el és folyhat le itt „forradalom”? Kik és hogyan fogják a Fideszt megállítani? Kik képesek erre, kik lehetnek hitelesek és felkészültek ehhez? És: kik képesek azután az országot jó kormányzathoz juttatni? Egyáltalán: kik kezdeményezhetik ezt?
A szervezett, parlamenti pártokba tömörült ellenzéket akár le is írhatjuk: vagy a hitelességük, a mozgósító erejük hiányzik ehhez, vagy a tehetségük és felkészültségük – esetleg mindezek együttesen! Hasonló a helyzet a „szerveződő ellenzékkel” is: nem látni a kompetenciákat – és hát az „ütőerő” is csak egymás fejbe veréséhez elegendő náluk, lásd a Szolidaritásnál folyó kizárósdit.
…Pedig közben „lenne igény” a szervezett, hatékony és valódi kormányzati alternatívát jelentő ellenzékre: „forrong az ország” – legalábbis a politikailag tudatosabb része, és/vagy azok, akik már találkoztak a „Senki sem jár rosszabbul!”-szlogen valóságával. Ha valaki manapság szétnéz a neten, elsöprő elégedetlenséggel találkozik: szinte mindenki a kormányt kritizálja: néhány kifejezetten kormánypárti, vagy konzervatív „udvari szócső” kivételével jóformán csak elégedetlen írások jelennek meg – a szakszerű, higgadtan érvelőtől a szókimondón és a gyilkosan ironikuson át egészen a dühösig…
Jól kiérvelik-kikáromkodják magukat a szerzők – aztán (mintha elmúlt volna az agyroham) csendben elsunnyognak és visszamennek a munkájukhoz, vagy a haverokkal, kocsmázni. Egyszóval: bármit csinálnak, csak egyet nem: nem vonják le írásaik egyetlen lehetséges logikus következtetését. Nem szövetkeznek arra, hogy a kritizáltnál jobb politikát csináljanak.
Ha olvassuk az írásaikat, tartalmában szinte ugyanazt írják – persze más-más stílusban. És ha belegondolunk ebbe, akkor tulajdonképpen igen könnyű lenne egységes platformon egységes programalapokat összehozniuk. Persze, tudom én, egészen más meló heti néhány írás a számítógéppel kettesben, mint hónapokon-éveken át keményen együttdolgozni…
Nincs olyan erő, amely gyakorlati téren is összefoglalja, mi a baja Magyarországnak. Nincs erő, amely végiggondolt és működőképes programmal rendelkezne. És mondjuk ki végre: nincsenek olyan figurák sem az ilyen-olyan ellenzéki erők élén, akik szellemi és szakmai kvalitások terén „elegendők lennének” egy efféle óriási melóhoz. Éppen ezért szükség van arra, hogy a kormány és a „létező ellenzék” legélesebb szemű és legélesebb szellemű kritikusai alkossanak csoportot. Ha a saját erőik kevesek is a munkához, ha a saját szaktudásuk (nyilván) nem is lehet elegendő mindenhez, amire szükség van-lesz, de legalább nyilvánítsák ki szándékukat, hogy addig dolgoznak együtt, amíg nem lesz együtt minden és mindenki, amire és akire szükség van a Fidesz legyőzéséhez és utána Magyarország sikeres fejlesztéséhez!
…Mert miben is állt a Fidesz, mint választási mozgalom sikerének titka? Az egységben és konzekvens fellépésben. Mármost, ha le akarjuk őket váltani, akkor akarnunk kell egységet alkotni is. Be kell látniuk a kritikusoknak, hogy egyedül hiába kritizálnak: a Fidesz-gépezet simán átgyalogol rajtuk. Még el sem kell, hogy hallgattassa őket – hadd ugassanak, hiszen a kutya és a karaván viszonya közismert toposz… Akik komolyan mást akarnak, mint ami van, azok nem tehetik meg, hogy továbbra is csupán ugyanazt és csak ugyanúgy csináljanak, mint eddig – mert úgy Orbán és „oligarchái” világa zavartalanul működhet tovább.
Ahhoz, hogy egyszer s mindenkorra (vagy legalábbis kellően hosszú időre) kivehessük a kezükből az ország sorsát, mindenek előtt a politikai hatalmat kell elvenni tőlük. De ez sohasem fog összejönni, ha csak a mostani töketlen, vagy hiteltelen, vagy képességtelen erőcskék, pártocskák, csoportocskák állnak szemben velük (már amennyire némelyik valóban szembenáll…) Nincs „csoda”, amely elvenné a hatalmat Orbánéktól – és ha még el is venné, akkor sem tudná kinek továbbadni azt! Nem fog az EU sem „királyt kűdeni” ide; az EU-nak még arra sincsenek igazán eszközei, hogy egy Fidesz-szerű kormányerőt kiakolbólítson a hatalomból. Egyet tehet – esetleg, végső esetben: kizárhatja Magyarországot, ha „odáig fajulnak itt a dolgok” – de ezzel ugyan mit nyernénk mi, magyarok?
Nincs tehát külső megoldás – csak belső megoldás lehetséges. Kövessük Petőfi, Vasvári és a többi „rendszerkritikus” fiatal példáját: üljünk le, „alakuljunk meg” – aztán hajrá…! Ne kelljen a jó magyaroknak mégy egy ilyen reménytelen márciust megérniük!
…Zrínyi Miklóssal kezdtem, a poszt végén is álljanak a talán legismertebb mondatai:
„Fegyver, fegyver, fegyver kévántatik, és jó vitézi resolutio! Ezenkivül én semmit sem tudok, sem mondok… mert non datur aliud medium [más mód nincsen]. Elfussunk? nincs hová, sohun másutt Magyarországot meg nem találjuk, senki a maga országábul barátságunkért ki nem megyen, hogy minket helyheztessen belé: az mi nemes szabadságunk az ég alatt sohun nincs, hanem Pannoniában. Hic vobis vel vincendum vel moriendum est. [Itt győznötök, vagy halnotok kell.]”
És:
„A fáradhatatlan szorgalmatosság, az unalom nélkül való vigyázás, az kész gyorsaság és a gyors készség szokta annak a drága fának gyümölcsét elérni, kit az emberek dicsőségnek hivnak.”
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek