„Kétségkívül az volna a legtermészetesebb, ha mindenkor a legjobb állna az élen, a legokosabb és a legtöbbet tudó, a legerősebb és a legvértezettebb, az a szem, amely legmesszebbre lát előre is és hátra is, ama világító gyújtópont, melyben a világ minden sugara összegyűlik: vagyis, ha az agy parancsolna, amint ezt a legegyszerűbb emberi individuum esetében is láthatjuk! De ez a magától értetődő, „normál” eset legfeljebb, ha egy tucatszor lett valósággá az emberi történelem általunk behatóbban ismert szakaszaiban. Egy tucatszor három évezred alatt!”
Egon Friedell: Az újkori kultúra története - 1927
Mindeddig az elmúlt 22 demokratikus évünk során a kormányprogramokat felülről, készen kaptuk. Azokat a kormányokat adó pártok belső körei, kamarillaszerűen, különféle, e pártokhoz kapcsolódó érdekkörökkel és csoportokkal való alkuk során alakították ki. Ennek következtében azok nem a társadalom valós, hosszú távú igényeiből indultak ki, hanem a pártokból. Erősen „személyes jellegűek” voltak, továbbá jellemzően sohasem alkottak komplex, egymással szervesen kapcsolódó elemekből álló rendszert.
Pedig valójában Magyarországnak egy koherens közjó-program kellene – ám ilyen a fent leírt pártalku-folyamatok által aligha állhat elő. Emiatt új, az eddigitől eltérő programalkotási módszerre lesz szükség, ha orbán után, 2014-től kezdve valóban sikeres, jól működő országot szeretnénk.
Mi lehet ez a módszer?
Sokan javasolnak egyfajta „bázisdemokrata programalkotást”, amikor a civilek – magyarán: a politikával, a gazdasággal, a társadalommal és mindezek fejlesztésével nem hivatásszerűen foglalkozó, ahhoz kellő tudással nem rendelkező emberek - „tömege” hozna létre egy programot. Azonban írtunk már arról korábban, hogy egy modern ország, egy „posztindusztriális társadalom” szervezése, működtetése igen bonyolult és nagy tudást, tehetséget igénylő tevékenység, amit nem lehet jól csinálni „csupán jószándékból”…
Akkor mit tegyünk?
Az eddigi demokratikusan választott kormányok gyakorlatában ritka, kivételes alkalmak voltak azok, amikor valamely szakterület „elérhető legjobb fejének” javaslatai kormányzati cselekvéssé válhattak: szinte csak a Bokros és a Bajnai-Oszkó érákban - és akkor is csupán a gazdasági szükséghelyzet orvoslása során. De egyszer sem fordult még elő, hogy egy komplex – és meg is valósított – kormányprogramot úgy állítottak volna össze, hogy az egyes területek legjobb koponyáit összehívták volna és egy hosszú, szerves folyamatban egy logikus, összefüggő és a gyakorlatban is nagy valószínűséggel működő tervet állíttattak volna velük össze! És ha kevés volt erre két évtized, akkor ugyan miért bíznánk abban, hogy éppen most jönne majd el a csoda?
Pedig ha valaha, akkor éppen most kellene ez!
Van még valami, ami az objektív és a közjóra alapozott program létrejötte ellen hat – még akkor is, ha a legjobb szándékkal törekedne erre egy potenciális kormányerő kormányfő-jelöltje és annak tanácsadói stábja. Ez pedig nem más, mint az a jellegzetesség, hogy általában néhány nagy finanszírozó áll az egész politikai erő mögött. Innentől pedig megkerülhetetlen az ő befolyásuk, amelyet a tapasztalatok szerint rendre érvényesítenek is, akár a programban (abban is, ami nem kerül bele abba), akár pedig majd a tényleges kormányzás során. Igen hamar létrejön így az a gyakorlat, amelyről a poszt elején írtunk és amely képtelen a közjóra alapozott programot és kormányzást produkálni.
Akkor válik lehetségessé programban és kormányzásban a közjó folyamatos képviselete, ha akik a program és a kormányerő támogatását adják (anyagi téren is), semmi mást nem várnak el támogatásukért cserébe, mint éppen a közjó képviseletét.
…Létezik egy példa arra, amikor egy közösség az általa támogatott vezetőktől csak az adott közösség sikerét várja el: a kisrészvényesek által birtokolt vállalat. Ennek politikai analógiája egy olyan erő lehet, amely legalább a programalkotás során leginkább „kisrészvényesi támogatókra” tud támaszkodni. (Azért írom azt, hogy „legalább a programalkotás során”, mert ha a program egy ilyen folyamatban készül el és arra a bizonyos programra köt társadalmi szerződést az adott erő vezetése, akkor ez a későbbiekben is jelentős korlátozó erőt fog jelenteni – különösen akkor, ha az említett társadalmi szerződés azt is tartalmazza, hogy ha a vezetők eltérnek a programtól, akkor hatalmukat automatikusan elveszítik. E mechanizmusról hamarosan újabb, külön ezzel foglalkozó írást fogunk megjelentetni!)
Miként működik ez a modell a gyakorlatban?
Egy politikai erő deklarálja a köz felé, hogy szándékában áll minden egyes kormányzási szakterülettel, illetve a teljes kormányprogrammal összefüggésben az elérhető legjobb szakemberekre támaszkodni, őket a programalkotásra felkérni. Deklarálja továbbá azt is, hogy az e folyamat révén előállt programhoz fogja magát tartani, ha kormányra kerül – mondhatni: erre alapozza a saját kormányzása legitimitását (, amely így értelemszerűen azonnal elvész, ha letér a program kijelölte útról – és ehhez nem kérte és kapta meg előzetesen, pl. népszavazás formájában a vele „szerződésben álló” állampolgárok hozzájárulását).
A szándékait kinyilvánító erő a választópolgárok anyagi támogatását kéri, hogy így tudja finanszírozni a programalkotásban dolgozó szakembereket. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a legjobbak szaktudása, munkája sokba kerül – és illendő is a kimagasló tudást és teljesítmény megfelelően honorálni; ez jó példát is mutat egy teljesítményelvűre tervezett társadalomban. Hogy ennek alapjait ne néhány „bárótól” kelljen megszerezni – és ezzel a leendő kormánynak feléjük elköteleződni – a finanszírozási hátteret szét kell teríteni a társadalomra, és a társadalomnak, a kormány szándékait támogató választópolgároknak tulajdonképpen célszerű is és kötelességük is e támogatást megadni.
Egy-egy támogató polgárra igen-igen csekély összeg (havi néhány száz forint) jut. Ezt ő „észre sem veszi” – ám cserébe (ha kellő számban vannak még ilyenek rajta kívül) rendkívüli értéket kap: a közjót képviselő és a legjobb szakembereket alkalmazó kormányt és ennek következményeképpen sikeres Magyarországot.
De nézzük a számokat!
Néhány tízezer támogató havi néhány száz forintja is százmilliós összeget jelent egy év alatt – ez pedig jelentős részben fedezi a szükséges kiadásokat. És az is nyilvánvaló, hogy ahogy halad a folyamat és az adott politikai erő egyre „szimpatikusabb” lesz egyre több választópolgárnak (akik ma erősen „kereső üzemmódban” vannak), egyre több és több anyagi támogató is előállhat közülük – így mire a választási kampányra kerül majd sor, addigra gyakorlatilag a szokásos pártfinanszírozási hókuszpókuszok nélkül is készen áll a szükséges anyagi bázis. Az egész rendszer kiépítése során „betervezett”, a program gyakorlati végigvitelére a kormányt rászorító kontrollmechanizmusok pedig jó hatásfokkal biztosítják, hogy a támogató polgárok utólag se érezzék „ellopott-kidobott pénznek” a havi párszázas adományaikat. Ez pedig jelentősen növeli a polgárok és a kormány közötti bizalmat – amire a magyar társadalomnak igen nagy szüksége van! Ez ui. kihat pl. az adómorálra is: ha azt látja a polgár, hogy a pénze, amit így vagy úgy a politikára és a közös célokra költ, jól hasznosul, akkor ez elkezdi kialakítani a ma fájdalmasan hiányzó közös célokban való gondolkodást és az azokért hozandó közös áldozatokat is természetesnek vevő közmentalitást.
Csak rajtunk, magyar választópolgárokon múlik, hogy ami itt írva áll, abból lesz-e valóság? És: egy ezen a módon létrehozott anyagi és eszmei támogató közösségnek lehetősége lesz arra, hogy kiválassza, felkérje a maga valóban rátermett, a bizalmat megszolgálni képes vezetőit is. Ekkor pedig immár nem csak a „felülről kapott” ajánlatok-ajánlkozók között leszünk kénytelenek „szabadon választani”, nem úgy, mint a poszt elején emlegetett elmúlt két évtizedben!
…Ha pedig mégsem lesz néhány tízezer - egy-két százezer önként jelentkező „politikai kisrészvényes” és nem leszünk képesek őket megszervezni, akkor ugyan mit akarunk mi itt demokráciásdit és felelős állampolgárosdit játszani? Akkor valóban csak egy orbán jár nekünk!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek