HTML doboz
2010.07.02. 22:29 Szerző: piefke
A hét elkúrása – tippjáték a Progresszív Blogon!
A Progresszív Blog Szerkesztősége minden igyekezetével Kormányunk tevékenységének megkönnyítésén ténykedik – ez eddigi írásainkból mindenki számára egyértelműen kiderült már. Míg azonban eleddig csupán elméleti munkákkal támogattuk a Nemzeti Együttműködés Rendszerének sikerét, most elhatároztuk, hogy gyakorlati segítséget is szeretnénk adni: levesszük annak gondját a Kormány tagjainak vállairól, hogy a soron következő munkahéten éppen mit kúrjanak el!
Ennek érdekében Tisztelt Olvasóink körében pályázatot hirdetünk: tippeljék meg Önök, mi lesz a következő hét kormányzati bakija, miféle homokszemek fognak az egyébként minden korábbinál kétséget kizáróan olajozottabban működő Nagy Döntéshozó Mechanizmus fogaskerekei közé kerülni? Legyenek szívesek Tisztelt Olvasóink megírni, hogy ha Önök lennének kormányon (és nem a mindannyiunknál sokkal rátermettebb és felkészültebb kormánytagok), akkor Önök miféle eszement hülyeségekkel, az ország helyzetét rontó elkapkodott intézkedésekkel rukkolnának elő?
Mi sem természetesebb, mint hogy Játékunk hozadékából a Kormány szabadon válogathat!
Blogunkban folyamatosan meg fogjuk jelentetni azon kedves Játékosaink pályamunkáit, akik a leginvenciózusabb ötletekkel állnak elő és/vagy a leginkább megközelítik a soron következő kormányzati hét valóságát - ezek kívül pedig értékes és különleges nyereményeket sorsolunk ki, úgymint:
· Egy fülledt, erotikus éjszaka Hoffmann Rózsával és Szalai Annamáriával a Kormány gazdasági érdekköreihez tartozó vállalkozók által fenntartott Arany Holdudvar Swingerklubban (Női nyerteseinknek Deutsch Tamás és Szíjjártó Péter állnak rendelkezésére.)
· Egyórás tesztvezetés a Kormányzati Gőzhengerrel (A vezetés közben hozott rendeletek természetesen csak a tesztvezetés időtartamára maradnak érvényben – de ezzel is messze túltehetnek Tisztelt Nyerteseink a Kormány teljesítményén.)
· Terepasztaljáték: haditorna az Új Magyar Gárda és Pintér Sándor között
· Tiszteletbeli Csatári igazolás az Alcsút SE-ben (Tiszteletbeli Kapusi címre sajnos nincs mód, mivel a Nagy Csatár lövéseit tilos hárítani!)
Minden kedves Olvasónknak jó szórakozást kívánunk!
2010.07.02. 19:04 Szerző: piefke
Paranormális fiatalok
A Progresszív Blog Szerkesztősége ismét páratlan dokumentum birtokába jutott, mely egy igen veszélyes természeti jelenség és a társadalomra szintén igen veszélyes egyének közötti kapcsolatra derít fényt:
Alkotmányvédelmi Hivatal
1055 Budapest, Falk Miksa u. 9-11.
A Főigazgató részére
Szigorúan titkos!
Tisztelt Főigazgató úr!
A közeli napokban egyik informátorunk felhívta tartótisztje figyelmét arra, hogy állítólagos budapesti egyetemisták a fennálló törvényes rend megdöntésére kezdtek szervezkedni. A Hivatal megfelelő osztálya haladéktalanul vizsgálatot indított, hogy tisztázza az információ valóságtartalmát. A vizsgálat az alábbi – rendkívüli és bizonyos elemeikben paranormális, megmagyarázhatatlan - tényeket tárta fel:
Valószínűleg a közeli hetek rendkívül viharos időjárása következtében, a légkör megváltozott töltéseloszlásának hatására Budapest térségében néhány másodpercig tartó rendkívüli téridő-görbület állt elő, amelynek következtében lokálisan megjelenhettek más téridő-síkokhoz tartozó események – és az eseményekben szerepet játszó bizonyos személyek is. Több jel szerint itt járt Mátyás király és egyesek Horthy Miklóst is látni vélték fehér lovon – de ez utóbbi állításról nyomozásunk során kiderült, hogy csak Miniszterelnökünk és barátai játszottak szerepjátékot (Prónayt pl. Kövér László alakította).
Nyilvánvalóan ennek a téridő-kontinuumbeli görbületnek betudhatóan jelentek meg azok a ’80-as évek végéről származó egyetemista fiatalok is, akik megállapításaink szerint a jelenidőbe való átlépésüket követően hamarosan államellenes szervezkedésbe kezdtek.
Bevették magukat a budai Ménesi út egyik épületébe, az épület bejáratán elhelyeztek egy táblát „Bibó István Szakkollégium” felirattal és független közösséggé alakultak. Tájékozódtak az ország belviszonyait illetően (igen gyorsan elsajátították az internet és a korszerű informatika használatát, kivéve a csoport szellemi vezetőjét, egy alacsony, gyorsbeszédű, labdarúgás-kedvelő fiút, aki sms-t is alig tud írni) és úgy határoztak, hogy Államunk rendje egyáltalán nem felel meg a saját idejükből magukkal hozott ún. „demokratikus”, „republikánus” és „polgári” elveknek. A Ménesi-úti épületben elhelyezett lehallgató berendezéseink sajnos csak nagyon töredékes információkkal szolgálhattak, ugyanis az épületet megszálló fiatalok az éppen futó Labdarúgó Világbajnokságot kihasználva beszélgetéseiket vuvuzelákkal álcázták. Annyi azonban kiszűrhető volt, hogy „a hazánkban fennálló egypárti diktatúrát”, „a nomenklatúra uralmát”, a „kézivezérlést”, „a többpártrendszer megteremtésének szükségességét” emlegették. Követelték a „véleményszabadságot” és a „szakmailag megalapozott gazdasági koncepciók hiányát” is számonkérték.
Szervezetet is alapítottak „Fiatal Demokraták Szövetsége” néven, melynek deklarált célja a fennálló legitim és törvényes rend, Pártunk és Kormányunk megdöntése.
Fentiekre tekintettel javasoljuk Főigazgató úrnak, hogy haladéktalanul tegye meg a szükséges lépéseket és vegye fel a kapcsolatot a Magyar Tudományos Akadémia illetékes szerveivel, továbbá az Országos Meteorológiai Szolgálattal, hogy miképpen lehetséges egy, az elmúlt hetekben lezajlott szuperviharhoz hasonló jelenség mesterséges előidézése, hogy ezeket a bajkeverő fiatalokat vigye el a vihar!
2010.07.01. 18:22 Szerző: piefke
Sólyom László öngyilkos lett!
Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke életének 68. évében önkezével vetett véget közéletének. Holtteste most itt fekszik közprédára kiterítve – boncoljuk hát fel és lássuk, mi okozta halálát! Miféle lelki történések állnak az önkezűség hátterében?
…Mielőtt felnyitnánk a testet, nézzük előbb: hogyan is nyírhatja ki magát egy köztársasági elnök, egy meggyőződéses demokrata? Szó sincs arról, hogy egy olyan elméleti ember, mint Sólyom, kötelet, nagykést, vagy esetleg pisztolyt ragadna (Teleki Pált ezek szerint más fából faragták). Sólyom az önmagára nézvést legveszélyesebb, legélesebb fegyverrel: antidemokraták hatalomba segítésével hajtotta végre tettét. Antidemokratákéval, akiknek aztán a legkevésbé egy demokratára van szükségük az elnöki pozícióban, egy olyan emberre, aki önjáró is ráadásul. És "Antiék" kegyetlen állatfaj: evolúciós forradalmuk során, amelyben igyekeznek meghódítani minden belakható élőhelyet és megszerezni további fajgyarapodásuk céljára minden elérhető erőforrást, kiirtanak maguk körül minden olyan „tényezőt”, amely-aki a faj korlátlan terjeszkedésének útjában áll…
Sólyom Lászlót most nagy létszámú siratókórus búcsúztatja, daluk így szól: „független volt”, „következetesen tartotta magát az Alkotmány betűjéhez”, „nem alkudozott”, „belső meggyőződésének megfelelően elnökösködött”… meg ilyenek. Azt is eldalolja ez a kórus, hogy a FIDESZ és Orbán hatalommal kapcsolatos koncepciójába nem illett bele egy független elnök, ezért volt eleve nulla esélye arra, hogy túlélje a parlamenti hatalomváltást. Tragikus alakká vált, egyesek szemében még afféle „alkotmányos mártírrá" is magasztosult – „holtában” sokkal nagyobbnak tűnik, mint „életében”…
…De mi most tessékeljük ki a siratókat és kezdjük el feltárni a tetemet!
A boncolás során két anatómiai képletre kell koncentrálnunk: az agyra és a szívre. Az előbbi tartalmazza az alkotmányjogászi szakmai meggyőződést és a demokrata önképet, az utóbbi pedig a magyarságtudatot.
Sólyom László egész életében elméleti ember volt – mondhatnám talán azt is, hogy doktriner. Nem volt érzéke ahhoz, hogy lássa: elméletileg helyes döntései a gyakorlatban éppen szándékaival és ízlésével ellentétes helyzetet teremtenek. Elméletileg helyes volt egy társadalmi támogatottságában megingott kormány távozását kívánatosnak tartani – minden erős demokratikus mentalitással rendelkező társadalomban ez a követendő út – ám a gyakorlatban, egy gyenge, nem kellően fejlett demokrata mentalitás esetén egy ilyen helyzet egyenesen vezet a populista erők hatalomba szavazásához. És ha ez megtörténik – mint ahogy meg is történt – az új erőnek a legkevésbé sem lesz szüksége egy Sólyom-féle nyakas demokratára, az „okvetetlenkedéseivel” együtt! Megy a levesbe…
Igen: ő ”végzett magával”. Lássuk azt, hogy ha ő nem értelmezi „belső meggyőződése” szerint néhány esetben az Alkotmányt és ha nem enged teret ezek alapján egyébként egyértelműen alkotmányellenes dolgoknak, akkor nem valószínű, hogy olyan mértékben tudott volna előbb szellemi-emocionális, majd tényleges hatalmi teret nyerni az az erő, mely most, a híres 2/3-a birtokában kinyírhatta őt (is)!
Ő értelmezte konzekvensen és permanensen úgy az Alkotmányt, hogy az mindig egyfelé lejtő pályát hozzon létre. Tette ezt azért, mert benne is működött a zsigeri antikommunizmus – ami elég nagy szégyen egy ilyen kvalifikált embertől! Természetesen szerintem is „minimum ízléstelen” volt az, ahogy a szocialisták viselkedtek, ahogy kiérleletlen ötletekkel rohamozták hétről hétre a társadalmat – és ahogy loptak közben. Ezek a szép tulajdonságok azonban egyaránt jellemzőek a magyar bal- és jobboldalra. Hiába húzta a szíve Sólyom Lászlót az „úriemberekhez és polgárokhoz”, attól azok még ugyanolyan cégéres gazemberek, mint szoclib kollégáik.
Nem fogta fel, hogy Magyarország még csak papíron demokrácia: még nincs elegendő számú jól funkcionáló demokrata ahhoz, hogy az ő elméletileg helyes elképzelései működjenek. Magyarországon azért vezetett szükségszerűen „öngyilkossághoz” egy karakán, demokrata elnök számára mindaz, amit ő tett, mert nem létezett a levitézlett, erkölcsileg elzüllött ballib oldallal szemben egy valóban klasszikus értelemben demokrata jobboldal. Akikbe ő bele akarta látni ezt, azoknak valójában semmi közük sincs ehhez: akik olvassák Blogunkat, jól tudják, miért…
Egyébként sajátos íz vegyült Sólyom demokráciaképébe is: a magyar nacionalizmus egyfelől, antikommunizmusa másfelől úgy hatott rá, hogy legalábbis „lelassította” fellépését a szerveződő és erősödő szélsőjobboldallal szemben és meglehetősen lanyhává is tette azt. Amikor pl. az ablaka alatt sorakozott és esküdött fel a Gárda, nem állt ki az erkélyre és nem küldte onnan őket a fenébe… Pedig megtehette volna! Persze csak a gyakorlatban, mert elméletben nem lehet fasisztákat szétzavarni…
Aztán: amikor idén márciusban a Nagyítás c. FIDESZ-bérlap címoldaláról harsogta (nagyon is a gyakorlatban!) Orbán, hogy ő biza’ két évtizedre ki akar iktatni itten mindenféle ellene törő konkurenciát, akkor nem szólalt meg Sólyom, nem mondta azt, hogy „Honfitársaim! Alkotmányjogi könyveim azt mondják itt nekem, hogy amiről ezek dumálnak, az minden, csak nem demokrácia!” A köztársasági elnök kötelessége az Alkotmány, a Demokrácia és a Köztársaság védelme. Sólyom azonban „dialektikusan” úgy gondolkodott, hogy „az ellenségem ellensége a barátom”: ha meggyőződésem az, hogy a ballib oldal illegitim, akkor a legitimitás helyreállításához az ellenzék hatalomra jutása kell. Szegény feje nem vette észre, hogy az a bizonyos ellenzék meg már akkor illegitimmé tette magát a demokrácia mezején, mielőtt hatalomhoz jutott volna!
Keveredett hát Sólyomban a demokrata, az úriember, a polgár és a magyar… És részben elméletiessége, részben neveltetéséből és életútjából adódó mentalitása megakadályozta abban, hogy objektíven vethessen számot tettei valóságos hatásaival és következményeivel.
Ami a magyarsággal való viszonyát illeti, Sólyom László egy avítt és erősen elméleti ízű magyarországképpel rendelkezett, amelynek kevés köze van a valósághoz - ez élt a lelkében. Utódja, Schmitt Pál hírhedett szavaival írhatnám le: azt szerette volna, ha a mai fiatalok internetezés helyett tárogatóznának. Az a Magyarország már nem létezik, amelyben ő gondolkozott. Megjegyzem: soha nem is létezett – jó lenne ezt felfogni minden konzervatívnak! Nem gondolt arra sem, hogy minden új generáció saját világot épít (manapság, mert pl. a középkorban nem így volt). És nem értette azt, hogy egy államférfinak a változásra mint erőforrásra és lehetőségre kell gondolnia, mert éppen a változás teremt lehetőséget arra, hogy MÉG JOBB világot hozhassunk létre és ne csak ismételgessük a korábbi generációk vergődéseit. És ezért nem mert maga egy progresszív irányzat élére állni, ezért nem lett elindítója egy folyamatnak, mely létrehozta volna a valódi, korszerű magyar progresszív politikai erőt. Pedig modernitás nélkül elképzelhetetlen egy erős és fejlődő társadalom – egy erős és fejlődő Magyarország sem!
…Természetesen eszével sokat felfogott ő is a megváltozott világból – de az embert ugye alapvetően a szíve vezérli. Szimpátiái és illúziói sokszor – és gyakran célszerűtlenül – határozzák meg lépései irányát; ezt láttuk működni Sólyomnál is.
Sólyom László élete és halála szolgáljon tanulságul mindannyiunknak: a most hatalomra kerülteket szolgálók csak addig lesznek használatban, amíg azt a FIDESZ és Orbán érdekei kívánják, de abban a pillanatban, ahogy ez megváltozik, máris veszteséglistára fognak kerülni! Ha egy köztársasági elnökkel megesett ez, akkor mire számíthatunk mi, egyszerű, senkiházi alattvalók? Nem érdemes tehát kollaborálni!
Végül most, hogy ismerjük a halál okát és az öngyilkosság technikáját, fel kell tennünk még egy kérdést a Nagy Halottal kapcsolatban: van-e feltámadás? Költözhet-e új élet a testbe, amely élet szolgálhatná még azt a valóságos Magyarországot, amelytől oly távol politizált „elnöki életében”? Van, lehetséges feltámadás – de csak akkor, ha az Eltávozott most bolyongó lelke megérti, hogy nem azt kell tennie, amit lelke és alkotmányjogászi hite sugall, mert lám: ezek csak a „halálát” okozhatták – neki is, a magyar demokráciának is. Azt kell tennie, amit a valóság követel: nyíltan kimondani, hogy akik most vannak, azok (is) bitangok: semmi közük az általuk átvett köztársaság magasztos elveihez, a gyakorlatban pedig kontárok annak szakszerű üzemeltetéséhez. Sólyom Lászlónak volt egy ellenzéki korszaka, tehát nem is lesz neki szokatlan ez az új szerepkör. Elvégre ha Orbán visszatérhetett Kádárhoz, akkor Sólyom is visszatérhet a demokratikus ellenzékiségbe!
Elnök úr: várjuk! És akkor: „Fel! Támadunk!”
2010.06.28. 18:30 Szerző: piefke
A „szar a fűben”-stratégia
Itt most állampolgár és hatalom viszonyáról lesz szó… Következzen két jellemző magyar megnyilvánulás:
„Majdcsak kibírjuk, kibírom valahogy eztán is: apámék és nagyapámék generációi is kibírták valahogy és időnként egészen elviselhető volt itt az élet, majd csak lesz a miénk is olyan!”
„Ha lázadok, ha ugatok, akkor a fejem bánhatja! Ha szépen meglapulok és csendben maradok, akkor azért nekem is jut ez-az. Mi a lapítás népe vagyunk!”
…De akkor mi van azzal, hogy „Hős nép a magyar!”? – hiszen a hősök nem kussolnak?
Itt soha senkinek semmi sem sikerült, aki valami nagyot kezdett el… Mindig megszívta mert mindig volt, aki megszívassa. De most nincs. És ez az, ami megváltozott az elmúlt 500 évünkhöz képest: most mindenki a ki számít egy erős, dinamikus, önálló és öntudatos Magyarországban érdekelt, aki erőforrás és nem pióca.
Furcsa is, hogy most nincs ellenségünk, viszont vannak barátaink – nem is tudjuk átérezni, mekkora sansz ez! Egy igazi barát persze nem támogat elvtelenül minden hülyeségünkben: nem lehet pl. akármekkora a deficit, a barát nem „bajnak tart minket”, hanem szövetségesnek, hogy tudjuk egymást segíteni.
Vannak, akik most is erőnek erejével keresnek, gyártanának ellenségeket – de miért is? Hiszen szavakban ők a legnagyobb magyarok, akiknek „Magyarország über alles!” Miért nem tudnak „belenyugodni”, hogy most TÉNYLEG nincs komoly hatalom, aki ellenünk törne?
Nem másért, feleim, mert ezek a derék magyarok attól félnek, hogy most, tiszta pályán, amikor csak a mi teljesítményünktől függ a sikerünk, kiderülne, hogy valójában nem is tudunk teljesíteni. De itt van egy logikai bukfenc: ezek az emberek azt, ami a SAJÁT teljesítményképességükre jellemző egybemossák az egész népével – teszik ezt pedig azért, hogy ezzel a trükkel próbálják elleplezni, hogy ŐK nem képesek teljesítményekre, hogy belőlük hiányzik ehhez bölcsesség, tudás és szorgalom! Ócska, szánalmas próbálkozás: azonnal lebuknak!
De vajon nem-é ezeknek a huhogóknak és kárálóknak van igazuk? Vajon valóban tudunk-e mi, mint nép, teljesíteni? Egyénileg sokunk igen – de mi van a közös teljesítőképességgel? Mi kell a közös teljesítményhez? Közösség! És itt „csehül állunk” (ellentétben a csehekkel, akik nagyonis jók ebben!).
Ha nem akarjuk, hogy károgó balfaszéknak legyen igazuk, akkor itt kell erősítenünk: az együttműködésben. Nekünk nem természetes a” másokkal együtt”, nekünk a „majd megpróbálom valahogy…” a megszokott: ezt láttuk apánktól és ezt a példát mutatják politikusaink is. Sőt, ők az utóbbi időben arra intenek minket, hogy „meg ne próbáljatok valamit ti – csak MI tehetünk itt meg BÁRMIT!”
Helyettük inkább hallgassunk olyanokra, akikben már működik az együttműködés természetes ösztöne. Mert ne feledjük: az ember veleszületett és csak nehezen elnyomható ösztöne az, hogy társakat keressen és velük együttműködve érjen el célokat. Ha pedig ez így van minden ember „alapprogramjában”, akkor a magyar emberek sem esélytelenek: szólhatnak - tehát szóljanak, emeljék fel a szavukat, ha valaki elkussoltatni igyekezne őket, tehetnek – tehát tegyék meg, ami közös érdekükben megteendő, kooperálhatnak – tehát keressék a kapcsolatot a velük egyérdekűekkel… Így akár még sikeres nép is lehetünk!
…Csak egyet nem tehetnek meg, ha nem akarják folytatni az 500 éves szívásszériát: nem térhetnek vissza régi, hibás, egyénileg taktikázó-próbálkozó, feladó, beletörődő mentalitásukhoz. Ha vannak, akik valóban érdemesek a követésre, akkor kövessék, támogassák őket – hogy azok is megtehessék a közösségért, amit kell. Egyedül, lapítva, kussolva – vagy éppen a sorokból elsomfordálva, hogy „majd mások úgyis cselekednek, helyettem is” az egész nem sikerülhet. „Nagy idők nagy embereket kívánnak” – így kezdődik a Svejk. Most az idő nagy lehetőségeket kínál nekünk, legyünk mi is elég nagyok ahhoz, hogy élni tudjunk ezekkel!
2010.06.27. 21:07 Szerző: piefke
Orbánék: kolbásszal az ideológiák ellen
.jpg)
Lehet, hogy azért összpontosít minden hatalmat és minden kontroll-lehetőséget a saját kezében Orbán, mert attól tart, hogy ha ezek bármelyike is ellenséges kézen (szocik) maradna, akkor azt fel tudnák használni arra, hogy megakadályozzák őt és a most kormányra került erőket abban, hogy az általuk valóban helyesnek és szükségesnek tartott változtatásokat végrehajthassák Magyarországon a társadalomban, az államszerkezetben és a gazdaságban? Lehet, hogy Orbán és társai valóban valami jót, hosszú távon is működőképest, egy jobb új világot akarnak itt felépíteni? Lehet, hogy valóban azt hiszik: ők tudják, mi is itt a teendő, mire van szüksége és mire vágyik ez a nép? Lehet, hogy valóban működőképesnek tarják a receptjüket?
A Századvég egyik új Az ideológiák vége - A Nemzeti Együttműködés Rendszere (www.szazadveg.hu/files/kutatas/5.pdf) című írása gondolkodtatott el ezen.
Aki ért a politológia és a filozófia „tolvajnyelvén”, az bizonyára csodálkozni fog, miképpen, milyen önkényesen használnak a szerzők fogalmakat: „forradalom”, „ideológia”, „régi és új világ”, „rendszerváltás”, „(poszt-)-kommunizmus”… Az egész írásból azok frusztráltsága árad, akik (amit alább még írom) huszonvalahány éve lehatározták, hogy „átveszik a boltot” Magyarországon és akik a közeli napokig azzal voltak kénytelenek együtt élni, hogy a hatalomváltás köztük és a régi elit örökösei között korántsem sikerült úgy, ahogy szerették volna...
De az írás igazi „éle” az ideológia vezette társadalom elképzelése ellen irányul. „Az új rendszernek ideológiaellenes éle van: hiányzik belőle a valóságidegen utópia.” – áll az írásműben. És ebben az egy mondatban ott van a FIDESZ és Orbán két legfontosabb „attitűdje”:
1. Nincs saját, a világ és a társadalom adekvát leírását adó ideológiájuk.
2. A „kívülálló, egyszerű, vidéki emberek” gyanakvásával tekintenek minden magasrendű szellemi jelenségre.
Nézzük e két jellegzetességüket és ennek következményeit:
1. A saját ideológia hiánya
Csak azért idejét múltnak és szükségtelennek ítélni bármiféle ideológiát, mert nekünk nincs: nevetséges, ostoba dolog. Csak azért azt mondani, hogy valami felesleges, mert mi nem rendelkezünk azzal: nem más, mint irigység.
Közismert humánetológiai tény, hogy az embercsoportokat ún. közös hiedelmek tartják össze, ezek szabják meg, mit tartanak jó célnak és eszköznek, hogy miképpen és miben működjenek együtt. Az emberekben erős késztetés él arra, hogy (szaknyelven) közös konstrukciókat hozzanak létre és szintén erős a késztetés a közös normák követésére is. Amit tehát Orbánék állítanak, hogy t. i. felesleges az ideológia, nem jelnet mást, mint hogy tagadnak egy, az emberi viselkedésre vonatkozó alapvető tényt és az emberi közösségek összetartásához és működéséhez elengedhetetlenül szükséges valamit. Az sem mentségük erre, hogy esetleg nem járatosak a humánetológiában: mert ha valaki vállalkozik egy modern társadalom vezetésére – pláne újjászervezésére – akkor igenis, rendelkezzen a legkorszerűbb tudással tevékenysége tárgyában! (Ha aljas lennék, azt írnám: nem elég a focihoz és a kolbásztöltéshez érteni.)
Amint a bevezetőben írtam: lehet, hogy valódi aggódás vezérli Orbánékat: félnek attól, hogy „visszajönnek a kommunisták” és akkor semmi sem fog javulni nálunk. Ha így van, érthetőbb az ideológiaellenességük is: „ideológia” alatt ők ösztönösen is a „komcsi-szoci-szocdem” ideológiákat értik és ezért akarnak ad acta tenni mindenféle ideológiát. Nem akarnak még egy harcot elveszteni, még egy esélyt kihagyni. Úgy látják, hogy „az ideológia” és az élet szükségképpen kerülnek konfliktusba és ha az ideológia és annak „birtoklói” győznek, akkor a társadalom és ők maguk is vesztesek lesznek ismét. (Megjegyzés: szintén alapvető emberi tulajdonság, hogy míg a magunk és a közösség érdekei közé könnyen teszünk egyenlőségjelet – Orbánék is ezt teszik a néppel – addig ellenségeinket „mindenki ellenségének” látjuk ösztönösen.)
Tény és való: a „klasszikus szocialista” ideológia mára alaposan elavult és már messze nem képes a valóságos társadalom felépülését és működését jól leírni és megmagyarázni. Erősen ráfér az „update-elés” – és éppen a fentebb emlegetett humánetológiai tudásunkra tekintettel. Beemelendő az ideológiába (értsd: társadalommagyarázatba) mindaz az objektív tudás, amit az utóbbi évek-évtizedek során tudtunk meg az emberről, mint hierarchikus csoportokat alkotó fajról. De az, hogy ez a munka még nincs elvégezve, nem jelenti azt, hogy feleslege is lenne, sőt: mindennél fontosabb, ha valóban jól működő társadalmakat szeretnénk.
Az említett Századvég-dolgozat írói vannak annyira tisztességesek és realisták, hogy meg sem próbálkoznak valami avítt, lejárt szavatosságú konzervatív ideológia-tákolmánynak a visszahozatalával – elvégre azért ők magasan a Semjének szellemi szinte fölött állnak! Ugyanakkor nem szabadulhatok a gyanútól, hogy az általuk ott propagált ideológiafeleslegesség-tan aktuális és praktikus célzatú: a már leírt „szocivisszatérés” elvi alapjait szeretnék ezzel megingatni.
Gyanúmat csak erősíti, hogy (meglehet: ösztönösen, „zsigeri reflexekkel”) egyenlőségjelet tesznek progresszió, modernség és az MSZP közé. Megjegyzem: a szocialisták és liberálisok rossz kormányzását is éppen hogy a „lejárt szavatosságú” ideológiák, vagy egyáltalán: az ideológiátlanság okozta. Ők sem rendelkeztek ui. érvényes és a társadalmat jól leíró ideológiával. Egy jó ideológia olyan, mint egy kézikönyv: „Ha ezt akarod, azt tedd, ha ezt teszed, az lesz a következménye – így és így épül fel és működik ez a dolog!”. Az ideológia tehát nem valami elvont, vagy éppen életellenes dolog: amint fentebb írtam, épphogy nagyon is gyakorlati célja van: az emberi közösségek működtetése, hogy „közös konstrukciókban” vehessünk részt.
2. "Outsider gyanakvás"
Térjünk most át a második jellegzetességre – de előbb nézzük, honnan is jöttek Orbánék, mit hoztak onnan magukkal/magukban és mit köszönhetnek ennek a bennük (is) meglévő „régi világnak”?
Van egy tisztességtelen – és mondjuk ki nyíltan: ízléstelen – része is az elemzésnek, az amelyben ez áll:
„A rendszerváltás után vitt baloldali politika viszonylagos sikerének titka egyfelől megkérdőjelezhetetlenségében állt (eszerint a rendszerváltás – a történetfilozófiai bizonyosság értelmében – kétségbe vonhatatlan módon megtörtént, sőt az MSZP rendszerváltó párt), másfelől abban, hogy olyan előfeltevésekre építhetett, amelyek összhangban álltak bizonyos „történelmi hagyományokkal”, azaz létező igény mutatkozott valami olyasmire, mint amit a Kádár-rendszer képviselt.”.
Nos, a FIDESZ ui. éppen annak (is) köszönhette a 2/3-át, hogy ellenzékben éveken keresztül a társadalomban meglévő kádárista mentalitást aknázta ki maximálisan. Fiúk: nem illik odaszarni, ahol a kajátok készül!
Orbánék is a régi nomenklatúrában kezdték – KISZ-titkárokként, pártszervekben, stb. – csak éppen úgy gondolták: vagy egyáltalán nem fog jutni nekik „hely a tetőn”, vagy pedig nem tudnak majd elég gyorsan oda feljutni – és ők „siettek”. Ha nem működik a „gyorslift” a meglévő struktúrában, akkor majd csinálnak egy másikat maguknak! és óriási véletlen szerencséjük is volt: a világban épp akkor alakultak úgy a dolgok, hogy kimúlt a Szovjetunió. Ha egy évtizeddel korábban indultak volna neki, keményen pattantak volna vissza a falról – vagy lehet, hogy most Kövér elvtárs, a KISZ Központi Bizottságának titkára tolmácsolná a soron következő MSZMP-kongresszuson a fiatalok jókívánságait és a pulpituson ott ülne Orbán elvtárs, a Fejér-megyei párttitkár is…
És mivel ott kezdtek, ezért ott is folytatják: azonosak a módszerek, semmi egyéb nem jut az eszükbe, mint amit maguk körül láttak 25 éve. Ennek működését láthattuk a kádárista mentalitás fent említett kiaknázása kapcsán is. Jól tudják ők, mi van az emberek egy jelentős részének fejében – hiszen az ő fejüket is akkor töltötték fel!
Még a „pragmatikus kormányzást” is Kádáréktól tanulták el, amit most az ideológiával rendelkező kormányzás alternatívájaként ajánlgatnak. Mostani „forradalmuknak” szerintük „az volt az ideológiája, hogy nem volt ideológiája”. Ezek szerint pontosan azt teszik ők is, mint a késő kádárizmus tett: már nem hitt senki ideológiákban, tette, amit lehetett és amit épp tudott, „pragmatikusan”.
A pragmatizmus és az „outsider gyanakvás” összetartozó jelenségek Orbánéknál: a pragmatizmus a szellemi horizontjukból következő „egyetlen lehetőség” ugyanis!
De mit is jelent a pragmatizmus? Mi történik akkor, ha csupán a pragmatikusságra alapozunk egy kormányzást? „Mihez képest” leszünk akkor „pragmatikusak”? Kevés az mércének, hogy mekkora a gazdasági növekedés, vagy a reálbérek hány %-kal nőnek. Ha nem tudjuk, hogy mit is akarunk kezdeni a társadalommal, miféle minőségileg jobb jövőt képzelünk el, magyarul: ha nincs ideológiánk, nincsenek (humánetológiai értelemben vett) „hiedelmeink”, akkor csak egy rövidlátó, korlátolt, szűk szellemi horizontú világot élhetünk. Az a baj, hogy Orbánék épp ilyenek. Az ideológiát, „úri huncutságnak” tarják, nem értik, hogy az messze több és más, mint amit a hazai, belterjes liberális humánértelmiségi körökben tapasztalhatunk – és ami régen és most is annyira irritálja Orbánékat, a „vidéki srácokat”. És hiába hivatkoznak arra, hogy „a nép is ilyen”, mint ők és hogy a nép is éppúgy felesleges és kamu dolognak tartja az ideológiákat, mert jó tudni, hogy a minőségileg jobbat és újat sosem ilyen szellemi horizonttal rendelkező emberek hozták létre. Jó, ha tudják a Fiúk – és szellemi hadsegédeik – hogy a világ „odakinn” korántsem csak szalonnasütés, foci és kolbásztöltés… Vagy ha egy „kisvilág” csak ennyi, akkor az egy vesztes társaság világa lehet csupán.
2010.06.27. 13:46 Szerző: piefke
Orbán és Döbrögi
.jpg)
Ma délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök beszédet tartott a Rendőrtiszti Főiskola tisztavatási ünnepségén. A tisztavatás nem egy akármilyen alkalom, hiszen olyan emberek lépnek a társadalom szolgálatába, akik hivatása a polgárok megvédelmezése és a törvények feltétlen betarttatása. Illik rá odafigyelni – és arra is, amit egy ilyen fontos alkalommal az ország miniszterelnöke mond!
Mármost, ha megnézzük, mit mondott Orbán, akkor nagyon el kell csodálkoznunk, mert:
· vagy nem tudja, mit beszél – és akkor gáz van,
· vagy nagyonis tudja – és akkor van igazán gáz!
Kezdjük azzal, amit (nyilvánvalóan) a Magyar Gárdáról mondott. Orbán azért tart a Magyar Gárdától, mert az egy tőle független hatalmi centrum „tettrekész” ereje. Nekünk persze nem megoldás az Orbánok ellen a Gárda mellé állni – hiszen semmi értelme egy bolondot a még bolondabbakra lecserélni.
„A rendvédelmi dolgozók feddhetetlensége” is furán hangzik, Pintér Sándor „viselt dolgaira” és a napokban kinevezett főtanácsadójára, Kiss Ernő (ismét) dandártábornok „vizelt dolgaira” gondolva…
Aztán itt van ez a „régi rendszer-új rendszer”-dolog. Mivel az előző 4-8 évben éppúgy demokrácia, köztársaság és kapitalizmus volt, éppúgy a NATO és (2004-től) az EU tagjai voltunk, csak akkor van értelme és valódi jelentése idén áprilistól „új rendszerről” beszélni, ha mostantól nem lesz demokrácia – ugyanis a köztársasági államforma, és/vagy a kapitalizmus megváltoztatása, illetve a NATO-bol és/vagy az EU-ból való kilépésünk olyan azonnali és beláthatatlan következményekkel járna, melyek „pillanatok alatt” söpörnék el Orbánt. Marad tehát a demokrácia „kiiktatása” – ez is csak úgy, hogy nem magukat a jogokat, hanem a jogok gyakorolhatóságát korlátozzák. Minden valószínűség szerint erre fog történni kísérlet. Orbán okos annyira, hogy ezt belássa: ha nyíltan változatna, akkor belebukna. Persze sejti ő, hogy kormányzati teljesítménye egy objektív megmérettetés során nem lesz elég ahhoz, hogy teljes bizonyossággal újraválasszák – ezért slisszol ki a parlamentáris demokráciából egy minden bizonnyal a 4 évesnél jóval hosszabb ciklusú, jelentősen felerősített elnöki pozícióba. Orbán nem demokrata – sosem volt az – tehát neki személy szerint sem okoz semmiféle belső konfrontációt, ha csökkenti a demokratikus jogok gyakorolhatóságát…
Aztán… Ja, a „rend” szó valóban leértékelődött ’90-től – mert semmit sem állítottunk a régi rend helyébe, legfeljebb a minden áron való anyagi és személyes érvényesülést, aminek ugye egyenes következménye az, hogy ha egyszer „minden áron”, akkor „át másokon és a törvényeken” is! Egy általánosa elfogadott és közmegegyezésen alapuló, legtöbb polgárunk által belül is természetesnek érzett rend híján persze rendőrökkel sem lehet szervezett és jól működő polgári társadalmat fenntartani.
Szép az a rész is, hogy „az új rendszerben senkinek se legyen lehetősége arra, hogy kivonja magát a törvények, a felelősségre vonás alól.” Mondja ezt az az ember, aki úgy hatol át a demokrácia és a polgári szabadság elméletén és gyakorlatán, mint a faljáró! Hogy a lófaszba’ ne vonná ki magát a felelősségre vonás alól? Hiszen minden elvi lehetőséget kiiktat a rendszerből, amely ezt a gyakorlatban is lehetővé tenné. Továbbá: „ahol… a vezetők és a törvényt alkalmazók a törvények fölé helyezik magukat, ott egyre inkább elfogadottá válik az egész társadalomban a törvénysértő viselkedés”. A törvény nem csak betű és szó szerinti értelmezés, hanem egy mentalitás írásba foglalt formája. Orbán a betűt még nem sértette meg (de épp arra készül: átírni az Alkotmányt), de a mentalitással már leszámolt. „Minden és mindenki engem szolgáljon!”: a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság, a média… Ez a demokrata mentalitás legyilkolása – egy demokrata nem félhet ennyire!
Amikor pedig Orbán a „törvénytisztelő magatartás”-ról beszél, akkor ez – a fentiek tükrében – olyan, mint amikor Döbrögi oktatja Lúdas Matyit a törvényre: „- Itt ÉN vagyok a Törvény!!!” (https://www.youtube.com/watch?v=Y5S_mUr6ky0) Az a baj, hogy én már egy nagyon-nagyon öreg ember vagyok és emlékszem még egy Hitler-idézetre: „In Deutschland gibt es ein Gesetz: meine Wille!” – „Németországban egyetlen törvény létezik: az én akaratom!”
Én nem vagyok orvos, mint bolggertásam, Dr. Evet, így diagnosztizálni sem akarom az a jelenséget, ami ebben az emberben zajlik már jó ideje – de abban biztos vagyok, hogy egy minden tekintetben „jól funkcionáló” személyiség biztosan nem így cselekedne és nem így beszélne. Akkor tesznek ilyet az emberek, ha olyan hatalomhoz jutnak, amely túl nagy a képességeikhez mérten, vagy amelynek csupán a birtoklása és nem a gyakorlása érdekli őket.
Lássuk be: itt nem politikai szándékokkal van dolgunk, hanem lelki jelenséggel. Most sokan mondják, hogy Gyurcsány is „fura” volt, ám én biztos vagyok benne, hogy kettőjük közül Orbán szobájának falait kell vastagabban gumírozni…
„…Mindkét kezünk tele van munkával” – na igen, csak az a kérdés, hogy értünk, vagy magukért dolgoznak-e? A fentiek alapján az utóbbi a valószínű…
A Progresszív Blog birtokába került egy családi levél, mely közérdeklődésre tarthat számot… Ez osztjuk most meg Tisztelt Olvasóinkkal:
Kedves Viktor Fiam!
Ugye nem baj, hogy így szólítalak? Tudod, nekem nem adatott meg, hogy vér szerinti fiam szülessen – ezért is örül most a lelkem (nekem már csak lelkem van), hogy te, drága Fiam, mégiscsak követed néhai János bátyád útját! Sírnék is az örömtől, ha lenne szemem, de tudod, annak idején ellopták a koponyámat…
Én mostanában a Fiume felett úszkáló felhőkön ücsörgök : te is tudod, az ember visszavágyik a szülőhelyére – hiszen te is gyakran mész haza Alcsútra… Kár, hogy te az idén nem Horvátországot, hanem Bulgáriát választottad : elbeszélgethettünk volna. Én annak idején Szocsiban szoktam nyaralni, ha te is olyan jóban leszel Putyinnal, mint én voltam Hruscsov és Brezsnyev elvtársakkal, téged is biztosan meghívnak majd oda is.
De csak fecsegek itt, hiába : ilyen egy vénember! Ott tartottam, hogy örömmel látom : te az én fiam vagy! Az én utamat járod te is : leszámolsz az ellenforradalmárokkal, ajánlom figyelmedbe Biszku elvtársat, ő sokat segíthet neked ebben. És ugye te is úgy találod, hogy munkádban sokat segít és sok jó ötletet ad Lenin Állam és forradalom c. műve? Nagyon hasznos kézikönyv ez a hozzánk hasonló forradalmároknak! Hogyan kell a politikai hatalom birtokába jutva megszerezni a gazdasági alapokat és hogyan biztosítsuk be a Párt feltétlen uralmát…
Annak idején azt hittem, nem kedvelsz engem. Nem haragszom rád ezért, minden fiatalembernek van egy lázadó korszaka : annak idején én is szembekerültem Rákosi elvtárssal! Aztán mégis az ő rendszerét építgettem-toldozgattam tovább - akárcsak most te az enyémet. Tudod, az emberek általában abban élik le az életüket, amiben felnevelkedtek. Te az én rendszeremben lettél felnőtt, természetes, hogy hozzám hasonlóan gondolkodsz és cselekszel.
Az életutad is hasonló az enyémhez. Engem lenéztek, mert szegény, törvénytelen gyerek voltam, téged lenézett a fővárosi elit, mert vidéki voltál. Engem Horthy rendőrei vertek, téged az apád. Mindkettőnkben ott volt a tehetség és a vezetővé válásra való alkalmasság és soká tartott, mire végre-valahára a helyünkre kerülhettünk.
Te ugyan most nem szocializmusnak hívod azt a rendszert, amelyet kiépíteni igyekszel minden erőddel, de a lényeg, hogy az Eszme él! Nálad Nemzeti Együttműködés van, nálam Népfront volt – de mindkettő mögött ott állt és ott is kell, hogy álljon egy erős és egységes Párt, ezt is jól látod, Fiam! Nekem annak idején a szovjet formalitásokhoz kellett igazodnom (pedig hogy utáltam Brezsnyevnek csókot adni!), neked meg most az EU-hoz. (Azért mégiscsak jobb neked : Barroso legalább nem kér puszit…) És ez a Pali bácsi, akit elnökké teszel! Látod, még ebben is hasonlóak vagyunk. Nekem is volt egy ilyen kedélyes, szolgálatkész és veszélytelen Pali bácsim : a Losonczi.
Most zárom soraimat, Fiam, az én drága Mariskám már hív vacsorázni, a kedvenc krumplilevesemet főzte, újkrumpliból! Hmmmm…J Te is menj és játssz a gyerekekkel a tengerparton! Egy forradalmárnak is kijár a pihenés.
Üdvözöllek :
A te János Bátyád
2010.06.26. 17:14 Szerző: Dr. Evet
A Szerkesztőség felhívása
.jpg)
A Progresszív Blog szofisztikált és magasan kvalifikált írói, látván a Blog örvendetesen növekvő látogatottságát és tapasztalván Tisztelt Látogatóinak passzivitását, az alábbi közlemény megjelentetését látták elérkezettnek:
Mink csak ugatunk itten, tík meg kussoltok, vazze! Lássuk, hogy egy naccsomóan mindennap itten lebzseltek, százával, oszt a pofátok mégse nyissátok ki, a lófasz se tudhassa, gondótok-e valamit arrú a sok balfasságrú, amiket mink összeirkállunk itten! Nem érthessük, minek gyüttök-mentek itt állandójan, ha úccse szótok, nem írtok egy sort se!
Hát vattok-e tík demokraták, vazze, pógárok? Van nektek saját véleméntek, vagy csak legeltek, mint marhák?
..Ha szóni se tuttok, mi lessz, ha TENNI kell maj?
Szólj hozzá!
Címkék: blog vélemény polgár progresszív
A címül választott vezényszó általában felszólító és nem kérdő módban hangzik el – de mi most vizsgáljuk meg, valóban az igazodás-e az egyetlen előttünk álló lehetőség, az elkövetkezendő évek mindenkire kötelező vezényszava?
Ez az igazodáskényszer népe: több száz éves megszokások működnek. Tapasztalat, hogy aki szemben áll a hatalommal, az csak vesztes lehet. Akár „régi hatalmaink” úgy a most hatalomra kerültek is tudják ezt: közös, össznépi ösztöneink bennük is működnek és alapoznak is arra, hogy „csekély lesz a közegellenállás”, bármit is tesznek majd.
Mert mire számíthat az, aki „hősködik”? Egyik oldalon lesz ő, egyedül, őt támogató és védelmező közösség és erőforrások nélkül, a másikon pedig minden erő és hatalom, olyanok kezében, akik semmiféle aggályt nem ismernek…
Megkezdődött az általános igazodás...
A vállalkozó nem harcos, nem a dicsőség, és a győzelem, hanem a siker motiválja. Egyre többen érzik úgy, hogy sikerük – és egyáltalán: túlélésük - feltétele, ha mielőbb besorakoznak „A MOST JÖVŐK” érdekköreibe: akkor lesz-lehet állami, önkormányzati megrendelés, támogatás – és akkor nem lesz például APEH-zaklatás.
Még ha esetleg érzi is, hogy „itthon másképp mennek a dolgok, mint Nyugaton”, ha tapasztalja is, hogy az általunk oly sokszor példaként tekintett – és irigyelt – nemzeteknél a politika nem telepszik rá a gazdaságra, akkor is úgy érzi, hogy „ezek a szabályok itthon nem működhetnek”. Mert: egyik oldalon lesz ő, egyedül, őt támogató és védelmező közösség és erőforrások nélkül, a másikon pedig minden erő és hatalom, olyanok kezében, akik semmiféle aggályt nem ismernek…
Iskolákban is egyre halkabbak azok, akiknek az ízlését sérti a „magyarkodás” és egyre szaporodnak a rovásírás-szakkörök (korszerű tudás, óh!), a hitoktatók közül egyre többen felejtik el, hogy Jézus zsidó volt (mellesleg: mit is keresnek hitoktatók állami, önkormányzati iskolákban?). Azok pedig, akik úgy érzik, hogy az iskolák feladata az ifjúság felkészítése a XXI. században való „aktív és sikeres részvételre”, nem pedig az, hogy gyerekeinkbe ültessük előző generációk sérelmeit, frusztrációit és „rossz megoldásait”, egyre inkább elszigetelődnek. Egyre több tanár érzi úgy, hogy bizony a következő évekre meg kell fogadnia a derék Svejk szavait: „Maul halten und weiterdienen!” („Pofát befogni és tovább szolgálni!”) - mert ha nem, akkor elkövetkezhet egy pillanat, amikor: egyik oldalon lesz ő, egyedül, őt támogató és védelmező közösség és erőforrások nélkül, a másikon pedig minden erő és hatalom, olyanok kezében, akik semmiféle aggályt nem ismernek…
Miért nem képes megszerveződni és erőit egyesíteni országunkban progresszió? És: miért képes erre egy másik erő? Miért van az, hogy milliók zárnák be a Kárpát-medence kapuit?
A „kapuzárók” összetartásának magyarázata: irritáció és frusztráció. Valaki, valami irritálja, frusztrálja őket. Hogy kit éppen mi, az egyénenként lehet eltérő; kinek-kinek az életében, a környezetében vannak az okok. Olyan ez, mintha tüske lenne a lábában: bármi áron el kell távolítani, mert különben „beledöglik”! És ha a „tüske” éppen egy másik embert, másik mentalitást jelent, akkor azt kell mielőbb „kivetni a testből”. „Tüske” lehet az is, ha valakik sikeresebbek, tehetségesebbek, kitartóbbak nálunk – vagy: ha inkább képesek közösséget alkotni és ekképpen eredményesebbek lesznek nálunk.
Igazodni kényelmetlen. Akkor is lélek- és erkölcsromboló, személyiséget bomlasztó dolog, ha azt egy brutális külső hatalom nyomására tesszük. Ha azonban semmiféle külső erő nincs, csupán a saját szervezetlenségük miatt vagyunk „önigazodó helyzetben” egy egyébként sem nem számottevő, sem nem „elháríthatatlan” erővel szemben, akkor ez szégyenletes!
Ne hivatkozzunk önmagunk és egymás előtt arra, hogy „Nem tehetünk semmit, ez van!”, mert nem ez van, nem csak ez lehet! Egyszerűen csak szokásaink rabjai vagyunk – és ez használják ki ügyesen ellenünk egy szűk, önző, destruktív csoport tagjai.
Van azonban egy másik csoport is, mely kiutat kínál; egy jobb, szerencsésebb „szokást”: azt, hogy ismerjük meg valóságos érdekeinket és lehetőségeinket és csatlakozzunk azokhoz, akik szintén ezen érdekek és felismerések mentén alkotnak erős, kitartó szövetséget - mert az igazodás nem egyenlő az együttműködéssel!
Ez az új csoport néven nevezi a dolgokat és nem elégszik meg a bajaink felszínes felsorolásával, hanem azok alapjait tárja fel. Kimondani a dolgokat – ez bátorság és a bátorság másokat is bátorít. Feltárni bajaink alapjait: ez az igazság iránti szenvedélyes elhivatottság – és az igazság birtoklása erőt ad. Akik elkötelezettek az igazság iránt, azok mindenkor fölényben vannak azokkal szemben, akiknek elemi érdeke, hogy az igazság ki ne derülhessen – és stratégiai közhely, hogy aki fölényben van, az fog győzni.
…És ki ne akarna a győztesek közé tartozni?
2 komment
Címkék: oktatás orbán fidesz apeh iskola vállalkozó kiút progresszió
2010.06.26. 15:03 Szerző: piefke
Budapest, a semmi
Kié Budapest?
Ezt a kérdést most egyáltalán nem aktuálpolitikai értelemben teszem fel, nem azért, mert az őszi önkormányzati és főpolgármester-választással akarok itt foglalkozni. A kérdés arra vonatkozik, hogy valójában kik és mik határozzák meg a város fejlődését és működését.
„Nincs Magyarország, csak Budapest!” – ez az azóta szállóigévé vált mondat még a ’60-as években fogalmazódott meg. Mára úgy tűnik, már Budapest sincs – legalábbis abban az értelemben, hogy tudnánk: voltaképpen mi is az, mit akarunk vele, mit akar önmagával?
Egy város milyenségét azok határozzák meg, akik létrehozzák és akik benne élnek, akik működtetik. Akkor „sikerül jól” egy város, ha van valamiféle konzisztens és koherens rendszer mögötte: egy elfogadott közjó-fogalom, egy következetesen képviselt és végigvitt akarat. A „jó város” persze nem azt jelenti, hogy ott minden szuper és fasza, nem (feltétlenül) attól jó egy város, hogy simák az utak és tiszták a villamosok (és hogy nem lopnak a városvezetők). Jó, ha mindezek megvannak (és még sok más is), de ezek megléte inkább következménye egy általános, a város lakóira és ebből következően vezetőire is jellemző pozitív mentalitásnak: a defetisták és frusztráltak városai szarok, a valami pozitívban, reálisban és életszerűben hívőkéi pedig jól élhetők.
Lám, megint ott vagyunk, mint bármely más társadalmi kérdés esetében: a mentalitás határozza meg a körülményeket!
Budapestnek nincs mentalitása. Még rossz se. Ezért semmilyen a város, ezért nem tudunk vele kapcsolatban egyértelmű megállapításokat tenni – ezért is nem jellemezhető egyetlen kifejezéssel, nincs is „ragadványneve” (mint pl. az Örök város, az Arany Prága, a multikulti Berlin, a laza Koppenhága, vagy Hamburg a rideg szépség…) Budapest azért semmilyen, mert mi, budapestiek is semmilyenek vagyunk, mi sem tudjuk megfogalmazni magunkat! Csak itt élünk, dolgozunk, közlekedünk... Ezért nem „erény és büszkeség” budapesti polgárnak lenni, ezért húztak el többszázezren az agglomerációkba: mert ez a város nem rendelkezett sem személyes vonzerővel, sem presztízzsel a szemükben. Hiszen vannak nagyon kellemetlen, zajos, rossz levegőjű nagyvárosok – és mégsem alakul ki körülöttük a Budapest környékihez hasonló agglomeráció. És ami szintén érdekes: azok, akik kimentek a város környékére, ott sem hoztak létre semmilyen „új minőségű” közösséget: építettek maguknak egy házat, aminek a legtöbbször „semmi köze” az adott településhez: lehetne az agglomerációs települések bármelyikében… De mi most koncentráljuk Budapestre – az agglomeráció bajai ugyanis innen erednek, mivel annak létrejötte is alapvetően Budapestre és a hiányzó Budapest-mentalitásra vezethető vissza. Éspedig azért arra, mert emiatt hiányoznak azok a tényezők a városból, amelyek megtartóerővel ruházhatnák fel.
Mégy egy fontos dolog: önmagában az sem tesz kivételessé, az sem emel fel egy várost, hogy történetesen az a főváros. Erre alapozva sem működik automatikusan a „jó várossá” válás – hiba lenne ebben reménykednünk és erre bízni a dolgok jobbra fordulását! Vannak nagyon „(jól)-menő” országok, amelyek megvannak egy vízfej-főváros nélkül: elég Svájcra (Bern), Hollandiára (Hága) – vagy épp az egykori NSZK-ra (Bonn) gondolnunk. A fővárosság ténye sem tehet tehát önmagától jobbá egy várost.
Marad a mentalitás, mint városalakító erő… Kíváncsi leszek, hogy a következő hónapok főpolgármesteri kampányában vajon ejtenek-e erről szót a jelöltek? Mert ha nem, akkor bizony – ahogy az a fentiekből egyértelműen következik – hiába beszélnek bármi más „szakkérdésről”: ha nincs egy általános koncepció, amely, láttuk, csak egy elfogad(tat)ott közjó-felfogáson alapulhat, amely mögött ott egy pozitív mentalitás, akkor az egyes szakkérdések nem alkothatnak egységes, együttműködő rendszert.
Nézzünk egy konkrét szakterületet: a városfejlesztést-városépítést. Mivel az elmúlt két évtizedben a város vezetői nem tudtak semmit sem mondani arról, hogy mit is akarnak a városból csinálni és hogyan akarják ezt elérni, ezért a várostervezők sem tudtak ehhez eszközöket ajánlani. Egy jó házat sem lehet előre átgondolt, egységes elképzelés és az azt megjelenítő terv nélkül megépíteni – akkor hogyan lehetne egy nagyvárost?
Budapest eddigi vezetői azért nem mondtak semmit a várossal és jövőjével kapcsolatos elképzeléseikről és szándékaikról, azért nem fogalmaztak meg egységes célrendszer, mert az ő mentalitásuk sem különbözött az általánostól: az nem volt közösségi szemléletű mentalitás, ugyanúgy egyéni utakat jártak, mint a lakók. Nem csoda, hogy idegen volt számukra a közösségben, közösségi célokban való gondolkodás…
De mit tehetünk akkor Budapesttel, ha – legalábbis egyenlőre – hiányzik az a budapesti mentalitás, amely képes lenne lendületet vinni a játékba?
Van egy másik elvi városfejlődési út is: elindulhat egy város fejlődése, újjáalakulása, megjobbulása úgy is, ha a város élén és a város fejlődéséhez szükséget erőforrások felett rendelkező pozíciókban kiemelkedő képességű személyek kerülnek. De honnan vegyünk ilyeneket, milyen „ismérveik” lehetnek, amelyek elősegíthetik a felkutatásukat? És: melyik lehet az az erő, amely mögéjük áll és besegíti őket a pozícióba?
Az ismérvek és a fellelhetőség: olyan ember alkalmas a feladatra, akinek átfogó koncepciója van nem csak a város, hanem általában az emberi lét tekintetében. Egy ilyen ember pedig sosem „szakember” - persze lehet saját „működési területe”, de mivel szellemi képességei, a terület, melyet képes átlátni, sokkal nagyobb, mint amit egy „specialitás” igényelne, ezért bármikor tud „váltani” is. A feladat és az előtte megnyíló lehetőség szabja meg az ilyen ember „aktuális tevékenységét”. És persze kellő magabiztossággal is kell, hogy rendelkezzen, ami ahhoz is elengedhetetlen, hogy „presztízsféltés” nélkül legyen képes tanácsokat kérni, mások jó gondolatait elfogadni, tudva, hogy mások kiválósága erőforrás, amely saját, a város érdekében végzet tevékenységét segíti és az ő pozícióját éppen a (közösen elért) sikerek tartják meg. Csak az ostoba emberek nyomják el mások tudását…
És melyik erő? Nyilvánvaló, hogy a jelenleg kormányzó erő semmiképpen: neki nem kell egy másik erő-és hatalmi centrum! Neki engedelmes főváros kell, amely megelégszik azzal, ami jut neki. Ha a Magyar Köztársaság élére egy elegáns kesztyűbábot tesznek, akkor egy „fővárosi Caesar” aligha illik bele a koncepciójukba.
A szocik legfeljebb, mit „támogató had” jöhetnének szóba, de ismerve az őket jellemző mentalitást: mindenki magáért, mindenki mindenki ellen, aligha remélhető akár hathatós támogatás is tőlük.
A Jobbikra nem pazarolnék szót…
Az LMP? Jávor Benedek neve hangzott már el… Tőle egy a 2000-es évek közepéről származó tanulmány ismeretes (Milyen várost szeretnénk?), amely közösségi és funkcionális szempontokból elmélkedik. Szó sincs benne azokról az igazán alapvető, a város milyenségét megalapozó kérdésekről, amelyeket írásom első részében említettem. Budapesti viszonylatban ugyanazt teszi az LMP, mint országosan: bizonyos részletekkel foglalkozik csupán, de sem az alapok, sem a „teljes spektrum” nem szerepel elképzeléseiben.
Azt hiszem, aligha tehetünk mást, mint hogy mi magunk kezdjük el „tematizálni” a Budapesttel való foglalkozást. Ezt sem várhatjuk és kaphatjuk meg másoktól „készen, előemésztve”. Mert minden részlet: városépítés, területgazdálkodás, szabályozás, közlekedés, infrastruktúra, életminőség, finanszírozás, stb. csak akkor kerülhet a helyére és csak akkor lesz képes ellátni saját funkcióját az egész érdekében, ha az alapoknál kezdjük „újraépíteni a városunkat” – új mentalitással, új emberekkel, új gondolkodásmóddal. Csak így lehet egy valóban XXI. századi városunk, így lehet felkerülni a világtérképre – másképpen legfeljebb egy „helyiérdekű Budapest” vegetálhat itt.
Utolsó kommentek