HTML doboz
2010.07.12. 20:16 Szerző: piefke
Vuvuzelakultúra
Fújjunk inkább vuvuzelát! Most, hogy vége a vb-nek, olcsón hozzájuthatunk: ha megvan, illesszük a szánkhoz, szívjuk tele magunkat levegővel (szívásban gyakorlott nép vagyunk!) - és FÚJJUK!
Mi lesz az eredmény? Értelmetlen és céltalan lárma. Semmi egyéb.
…Akárcsak annak a másik lármázásnak, ami az utóbbi hetekben folyik. Lármázunk itt a Fidesz lépései miatt, lármázunk Orbán miatt, lármázunk az ellenzéki pártok ostoba, célszerűtlen, szervezetlenséget és ötlettelenséget mutató megnyilatkozásai miatt, lármát csapunk amiatt, hogy „Végre kellene már egy igazi progresszív erő!”.
Ennek a lármázásnak sem lehet semmiféle gyakorlati eredménye: elszáll, ahogy majd kifogyunk a szuflából.
Tanuljunk abból, amit a vb-n láttunk: Azok győzhettek, akik előbb be mertek menni a pályára, ott együtt, csapatként, egységesen cselekedtek - azt megelőzően pedig kellően fel is készültek a cselekvésre.
Igen, a cselekvésre – de a magyar társadalomban szinte tabu a cselekvés. Viszont igen fejlett a beszédkultúra. No nem arra gondolok, hogy szépen, szabatosan szoktunk fogalmazni, hanem arra, hogy kultúránk a beszéd és nem a cselekvés kultúrája. Ez egy vuvuzelakultúra!
Sokáig arra hivatkozva nem cselekedtünk, hogy nem voltunk a magunk urai, nem tehettük volna meg, amit akartunk – csak fújhattuk legfeljebb. De most? Most mire hivatkozunk, ami miatt nem cselekedhetünk? Van bárki is, aki ellene hatna a racionális cselekvésünknek? Nincs!
Viszont: olyan hosszú ideig voltunk kénytelenek meglenni valódi cselekvés nélkül, hogy el is sorvadt bennünk ez a képesség. Pusztai nomád-kalandozóként még biztosan ott kellet, hogy legyen bennünk ez, valószínű, hogy még Mátyás Fekete Serege sem nélkülözte a tetterőt: nem emlékszem, hogy bárhol is szerepelne a Corvinákban a vuvuzela… Aztán jöttek századok, amikor csak lázadni lehetett, de konzekvensen, együttműködve, szabadon cselekedni nem. Két felkelés között pedig maradt az egyéni túlélés és az ennek érdekében való taktikázás, az egyenes és következetes tettek helyett a kacskaringózás.
Nincsenek élő és követhető mintáink arra, hogyan kellene valós érdekeink mentén együtt cselekedni. Egyáltalán: hogyan határozhatjuk meg, mi is az érdekünk – no nem egyénileg és anyagilag, hanem országos és általános szinten! És ha ez meg is lenne, hogyan szervezzük meg magunkat? Ki legyen a „Főnök”? Miért ne én legyek? Ha nem én leszek, hol találom meg a magam kis számításait a dologban? Hogy lehetne kevés tevékenységgel sokra jutni – nekem? …Ilyen kérdések fogalmazódnak meg bennünk. Pedig állítólag az együtt cselekvés ősi emberi ösztön. Mi magyarok akkor tényleg nem olyanok lennénk, mint a többi ember?
Nem, csak az előbb említett évszázadok alatt rendre azt tapasztaltuk, hogy „semmi értelme előre, közösen tervezni”, mert jön török, labanc, muszka, stb. és úgysem úgy lesz, úgysem lehet úgy! És ez igaz is volt!
De most szólok: a törökök, labancok, oroszok, stb. elmentek. Emberek: lehet cselekedni!
…”De hogyan? Nem tudhassuk mink asztat!”
Nos, kedves vuvuzelamagyarok, ha meg akarjátok tudni, hogyan lehet együtt, kitartóan, jó célokat jó módszerekkel követve cselekedni, akkor nézzétek meg az MSZP-t, vagy az LMP-t! Látjátok, mit és hogyan csinálnak ők? Igen? Na, akkor máris tudjátok azt, hogyan NEM lehet ezt csinálni!
Kedves magyarok, „előbb célzunk, aztán lövünk!”: amíg nem határozunk meg sem célt, sem stratégiát, amíg nem választunk megfelelő módszereket és amíg nem állítunk alkalmas, hatékony és kreatív vezetőt az élre, addig a közös cselekvés maximuma legfeljebb a vuvuzelafújás lehet... De nekünk most a saját jövőnket kell megépíteni, a saját országunkat lendületbe hozni, ehhez pedig a saját fejükben rendet rakni és a saját testünket hozzászoktatni a szervezett, folyamatos és kitartó teljesítményhez.
…Vegyünk egy konkrét „tanpéldát” az együtt cselekvésre: az őszi önkormányzati választásokra való felkészülést. A Fidesszel nem kell foglalkoznunk, ők elvannak, haladnak… Foglalkozzunk azokkal, akiknek nem elég az ő kínálatuk, akik nem tudnak abban hinni, hogy Tarlós majd hetek alatt megépíti a Nagy Budapesti Kolbászkerítést. Ők ma mit láthatnak? Két kis, önző, belül is egymással marakodó, határozatlan és koncepciótlan pártocskát (…meg a Jobbikot, de ugye komoly ember róluk nem beszél). Mit kell itt tenni? Azt, amit a két párt vezetésétől ugyan hiába várunk: feszes, átgondolt koncepcióval előrukkolni – mik a város igazi bajai, mi okozza ezeket és miképpen oldhatók fel – mindezt politikamentesen, mivel az csak megoszt, de „hozzáadott értéke” nincs! Aztán, ha megvan a terv, magabiztosan és meggyőzően kommunikálni, tematizálni a közbeszédet, hogy bárki más, aki meg akar szólalni ebben a témában, már csak „ehhez viszonyulva” tehesse azt. (Ehhez kell az a bizonyos feszes, átgondolt koncepció – mert zagyvaságokat, összefüggésekből kiragadott lila ideálokat egyszerűen lehetetlen meggyőzően hirdetni!) És kell egy ember, aki mindezt személyében is megtestesíti. Aki bátran, magabiztosan beszél, nem sunnyog és nem csinál "nyilvános hülyét" magából.
…Ha valóban szeretnénk azt, hogy a saját magunk - és Budapest – jövőjét az ésszerűség és a tervezett tevékenység határozza meg, akkor ne csak fújjuk, hanem térjünk át a cselekvésre! Beszédből annyi elég, amennyit itt leírtam, abban minden szükséges szó és tudnivaló benne van!
Ki-ki, aki azt akarja, hogy ne egymás ellenében, egymással marakodva működjenek a Tarlóssal és a Fidesszel szemben elvileg alternatívát jelentő erők, fejezze ezt ki egyértelműen – küldje el kommentben a „novuvu” szócskát!
Mi ezeket összegyűjtjük és átadjuk az érintetteknek...
2010.07.11. 15:32 Szerző: piefke
Szocialista reinkarnáció
(1).jpg)
Megvolt tegnap az MSZP tisztújító kongresszusa, megvannak az új nevek… Ezek ismeretében azt hiszem, nincs más lehetősége az MSZP-nek, mint a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének segítségét kérni: felkéredzkedni a krisnás szekérre, lebumlizni vele a Krisna-völgybe és ott újjászületni! Más, ennél reálisabb esélyt a megújulásukra ez idő szerint nem látok...
De nézzük komolyan a tényeket - már amennyire komoly ember komolyan veheti EZEKET a tényeket:
Mire lehet képes ez a vezetés, ebből következően: mire lehet képes az MSZP mostantól? Válhat-e belőle ismét a magyar progresszió élcsapata? Manapság sok szó esik a magyar baloldal megújulásának esélyeiről – én azonban arra vagyok kíváncsi inkább, hogy kaphat-e esélyt a megújulásra a magyar társadalom a baloldaltól?
Mi kell ahhoz, hogy egy politikai erő képes lehessen dinamizálni, megújítani egy társadalmat? Nyilvánvaló: saját magának kell rendelkeznie új, a réginél a valóságot jobban leíró „vízióval” a társadalomról. Ennek hiányában mindenféle politikai csoport, nevezzék azt akárhogyan is, tulajdonképpen „konzervatív”, ami a társadalomra gyakorolt lehetséges hatásait illeti.
A baloldal a kezdetekben – és sokáig történelme során – nyilvánvalóan progresszív volt és „fő ellenségének” épp a konzervativizmust tekintette. Rendelkezett kora legmodernebb ideológiájával, mely annak idején azzal az igénnyel keletkezett, hogy objektív leírását adja a világnak és a társadalomnak. Ez az ideológia alapvetően a marxizmuson alapult, azt bővítették, aktualizálták így-úgy a baloldali ideológusok, pártok és vezetők jó egy évszázadon át…
A magyar baloldal is ezt az utat és módszert követte: volt „kommunista”, „szocialista”, „kádári”, „szociáldemokrata”, „jóléti”, „blairista” korszaka – sokszor ezek közül egyszerre több is jelen volt és van, akár egymással keveredve is. A magyar baloldal ideológiai téren legtöbbnyire „importból dolgozott”, sosem alakított ki igazán a magyar társadalom sajátosságait feltárva és azokra válaszolva önálló gondolatrendszert. (Ehhez talán a legközelebb még Kádár jutott, de ő is csupán „ösztönösen és pragmatikusan”… ráérezve a magyar társadalomban meglévő mentalitásra – akárcsak „kései utódja módszertani téren”, Orbán Viktor, ld. a „Kádár trónja” c. posztot.)
A rendszerváltás során sem végezte el ezt a munkát a baloldal – viszont érdekesen „vegyítette önmagát”: a párt szociáldemokratává alakult, vezetői egy jelentős köre pedig nagykapitalistává.
…És itt el is érkeztünk a lényeghez! Marx közismert mondása szerint „a lét határozza meg a tudatot” – és pontosan ez történt a magyar baloldal „zászlóshajójával”, az MSZP-vel is. „Léte” immár azoktól a (jelentős) anyagi erőforrásoktól, azok megőrzésétől és lehetséges gyarapításától vált függővé, melyekre prominensei épp a rendszerváltás során tettek szert, átalakítva az addigi közösségi tulajdont magántulajdonná. (Ezzel és ennek az „átalakításnak” a jellegével „…a helyzet változatlan” c. írásunkban már foglalkoztam.) Innentől kezdve a pozíciók megtartása vált a baloldali elit céljává – így vált az MSZP is „konzervatív párttá”! Ideológiáját nem „update”-elte, érdekei a társadalom „nyitottá tétele” ellen hatottak.
…Nem „update”-elte ideológiáját? Látszólag megtette: Gyurcsány Ferenc „blairizálta” azt… Csakhogy:
· Egyfelől a blairizmus nem a magyar társadalomra „lett kitalálva”, hanem a britre, amely társadalomtörténetében, mentalitásában, stratégiáiban és még „ezernyi dologban” tér el a magyartól. Amire ott bátran lehetett támaszkodni, pl. a közösségek önszervező ereje, a polgárok önállóság-igénye, kooperatív készsége, azok Magyarországon mind hiányoztak. Már megállapítottuk, hogy „ami nincs, az nem is működhet”…
· Másfelől: egy ideológia „konzervatív voltát” nem csak annak „kora” határozza meg, nem csak attól függ, hogy „milyen régi”. Egy-két évtizedes ideológia is lehet konzervatív, ha egy „már nem aktuális” társadalmi szerkezeten alapszik, ha annak problémáival foglalkozik és annak kérdéseire akar felelni. A blairizmust mára meghaladták „szülőhelyének viszonyai”, ma már nem azok az aktuális kérdések, mint amikre az felelni képes. Amikor Gyurcsány elkezdte azt „honosítani”, már akkor ez volt a helyzet… Tehát: eleve egy akkor már (a fentiek szerint) „konzervatív” ideológiával próbált progresszivitást elérni. Ez pedig nem megy.
És ami még a magyar baloldal bajait tetézi: nincsenek tehetséges, tettrekész, a baloldalt ideológiai és mentális téren megújítani képes fiatalok – ehelyett csupa „lejárt szavatosságú arc” van. Úgy is fogalmazhatunk: csak „régi fejek” vannak, új gondolatok pedig nincsenek… Egy politikai erő megújulásához elengedhetetlen, hogy „személy szerint is megújuljon”, új, az addigiaktól eltérő és minőségileg jobb gondolatokkal rendelkező személyek álljanak az élre. Képtelenség azt hinni, hogy a társadalom és annak elvileg baloldali szemléletű része majd „simán elfogadja”, hogy a baloldalt oly hosszan uraló és olyan alaposan lejárató és elhiteltelenítő személyek „újrakezdését” lelkesen támogatni fogja. (…Ez egyben Gyurcsány Ferenc „politikai halálát” is jelenti: épp ő az, akit épp azok utáltak meg, akiktől új lendületet kaphatna a baloldal. Ők hittek neki és ők csalódtak, amikor kiderült, hogy „Lóf.sz lesz itt, nem nyugatos, modern Magyarország!”.)
Hiába tűnt el Lendvai Ildikó, Szekeres Imre, Kiss Péter: a régi, eredményetlen vezetés lelépése csak a dolgok kezdete. Ha nincsenek olyanok a pártban, akik mentalitásuknál, felkészültségüknél, célmeghatározó képességüknél fogva lennének képesek új irányt, új ideológiát és ezzel új lendületet adni, akkor marad a jelenlegi haldoklás…
Az MSZP lehetetlen helyzetét jól jellemzi, hogy a tavaszi kampányban semmiféle kreativitást, kezdeményezőkészséget nem mutató Mesterházyt emelték elnökké – mert egyszerűen közel s távol nem akadt jobb… Ugyanakkor az is képtelenség, hogy akár egy Kovács, akár egy Puch megújulást lenne képes hozni – ehhez egymás után több újjászületési-lélektisztulási cikluson kellene előbb keresztülesniük! Most történelme legrendkívülibb helyzetében van az MSZP – csak rendkívül tehetséges emberektől várhatná a sikeres feltámadást, de mivel ilyenekről nem gondoskodott idejében, ezért most hiába vár a nincs kire…
…Nem mellesleg: az a kérdés is jogos, hogy ha lenne valaki, aki előállna mindazzal, ami most hiányzik az MSZP-ből és képes lenne megteremteni azt a bizonyos új ideológiát, akkor az annak alapján újjászerveződő erő mennyiben lenne még „szocialista”? Mert bizony a „klasszikus szocialista” ideológia és társadalomkép mára már nem képes a valóságos társadalom számára jó, működőképes megoldási javaslatokkal szolgálni…
Sem progresszív, korszerű, hatásos, a társadalmat mobilizálni képes ideológia, sem progresszív mentalitás, sem pedig az újrakezdést hitelessé tévő és vezetni képes személyiségek nincsenek tehát jelen a mai MSZP-ben – így, válaszolva az írás elején feltett kérdésre („kaphat-e esélyt a megújulásra a magyar társadalom a baloldaltól?”, csak nemmel tudunk felelni. Magyarország nem úszhatja meg azt, hogy kiizzadjon magából egy teljesen új és valóban XXI. századi progresszív erőt.
2010.07.08. 23:50 Szerző: piefke
Battle of Budapest
https://www.youtube.com/watch?v=cNVVoH9-QH0
„Amit Weygand tábornagy a Franciaországi Csatának nevezett, véget ért. Most kezdődik az Angliai Csata!”
(Winston Churchill – 1940)
Magyarországi Csata az ország vezetéséért idén tavasszal nem is volt: nem volt ellenfél hozzá. A Budapesti Csatát viszont most meg kell kezdeni – és meg is lehet nyerni!
Ha az őszi főpolgármesteri választásokon MOST SEM fog sikerülni a Fidesznek Budapest annektálása, akkor ezzel elveszik a most sokakban élő mítosz ereje: hogy a Fidesz legyőzhetetlen és hogy ebben az országban úgyis az történik, amit Orbán elhatároz. Úgy jár, mint a németek a II. világháborúban az el alameini csatával: nem akkor dőlt el a háború, de akkor kezdődött számukra a vég – mert odalett a verhetetlenség mítosza és a szövetségesek új önbizalomra tettek szert e „lokális győzelem” által.
Tarlóst azért is meg kell verni, mert ő Orbán embere – Orbán pedig utálja Budapestet. Mit várhat Budapest egy ilyen főpolgármestertől, aki nem a főváros embere, hanem egy Budapestet nem szerető miniszterelnöké?
Tarlóst meg lehet verni, a Fidesz nyomulását meg lehet állítani - és ezzel mindenkibe, aki nem hisz abban, hogy Orbánék valóban képesek ésszerű kormányzásra, új hitet lehet tölteni…
De hogyan?
Úgy NEM, ahogy most tessék-lássék az MSZP, vagy az LMP teszi: ha mindenki, aki „elvileg” szembeszáll a Fidesszel a főpolgármesterségét, ezt külön-külön próbálgatja, valódi elszántság és hit nélkül, akkor még csak nem is emelt fővel fognak veszíteni… Lemossák, őket – nem azért, mert az ellenfél olyan kiváló, hanem azért, mert ők voltak olyan szervezetlenek, ők döntöttek olyan kicsinyesen, olyan „hagyományos magyar módra”, hogy a presztízs többet ér a győzelemnél.
Most szólok: a presztízs nem ér semmit – ami ér valamit, amiért érdemes, az csakis a győzelem!
Az MSZP azt mondja: fel akar állni, meg akar újulni… Az LMP azt mondja: lehet más a politika! Elvileg ugyanarról beszélnek – akkor miért nem képesek felfogni, mit is jelentenek a szavaik? Hogy mik azok az elemi dolgok, amelyeket meg kell tenniük ahhoz, hogy a szavak és szlogenek valósággá váljanak.
A legelemibb dolog most: egy mindkettejük által támogatott, ám mindkettőjüktől független főpolgármester-jelölt!
A „Közös Jelölt-akcióban” a kezdeményező az LMP lehet: ők a kevésbé frusztráltak, ők egy nyertes párt, hiszen minden várakozáson túl szerepeltek az országgyűlési választásokon – lehetnek tehát nyugodtan nagyvonalúak! Nekik kell és lehet megtenniük az első lépést. Nem kell attól sem félniük, hogy ha az MSZP-vel szövetkeznek, akkor az SZDSZ sorsára jutnak - ugyanis NEM KELL SZÖVETKEZNIÜK! A két párt teendője nem az, hogy programokat egyeztetgessenek, nem az, hogy bonyolult koalíciós megállapodásokat szerkesztgessenek: indítsa mindenki a saját jelöltjeit, csak a főpolgármesteri posztért nem harcoljanak egymással! És ha a szavazópolgárok azt látják, hogy ezek ketten nem gyilkolják, anyázzák egymást, akkor nagyobb valószínűséggel szavaznak VALAMELYIKÜKRE a képviselői helyekért is. UTÁNA, ha jól szerepeltek, még mindig lehet szövetkezni – de szigorúan politikamentesen. Egy főváros vezetése nem kell, hogy átpolitizálódjon, lehet azt szigorúan városfejlesztési érdekek mentén is csinálni! Mindkét párt akkor jár el a saját érdekei szempontjából a legjobban, ha ezt teszi, ha fővárosi szinten „nem politizál” – és ha kiszórja a soraiból azokat, akik mégiscsak politizálgatnának!
...Aki harcba száll, annak el kell szánnia magát arra, hogy győzzön is. Az MSZP-nek és az LMP-nek ezek szerint el kell szánnia magát arra, hogy nem küzdenek meg egymással, mert ezzel Tarlóst emelik a posztba. Le kell mondaniuk saját embereik jelöléséről, mert egyszerűen jelenleg nincs egyik párt soraiban sem olyan személy, aki élvezhetné a másik párt bizalmát és aki egyben személyisége erejénél, elszántságánál és győzni akarásánál fogva képes is lenne a győzelemre. Jelenleg senki sincs egyik párt soraiban sem, aki valóban hinné is, hogy sikerülhet neki.
Ez most csata lesz, ahol nem lehet „szőr mentén” intézni a dolgokat, ahol nem működnek sem a bizottságosdik, sem a nemdöntősdik, sem az egymás titokban gáncsolása, ami eddig bizony nagy szokás volt. Ha az MSZP vezetői a szokásos kisded játékaikat fogják előadni, akkor VÉGLEG eltűnnek a süllyesztőben.
Mi kell még a győzelemhez? Tematizálás. Az kell, hogy a mindkettőjük által támogatott főpolgármester-jelölt a kampány első pillanatától kezdve a legfontosabb témákat vesse fel, az ellenfeleket szorítsa rá arra, hogy ne térjenek ki ezek elől, ne beszéljenek mellé – és főképpen: ne mondhassák a saját mantráikat, a saját mellékes témáikat ne helyezhessék a kampány középpontjába!
Tarlósnak nincs koncepciója, csak ötletei – azok sem valami eredetiek. Nekünk olyan jelölt kell, aki képes önálló, szilárd koncepcióval előállni és azt nagyon határozottan, markánsan képviselni és személyében meg is jeleníteni. Nem lehet „emberünk” elméleti, motyogós szobatudós, nem lehet politikai ködlovag és nem lehet „régi motoros” nem, mert a régieknek csak régi gondolatok vannak a fejeikben. Olyan ember kell, aki győzni akar és győzelemre is tudja vezetni azokat, akik egy új, élhető, dinamikus Budapestet akarnak, akik nem elégszenek meg a mostani „semmi-Budapesttel”.
Most még meg lehet találni a megfelelő embert, most még fel lehet sorakozni mögé, most még van esély arra, hogy mindkét párt megfelelhessen szimpatizánsai elvárásainak. Mik ezek az elvárások? „Győzzetek, vazze!”
…De KIT állíthatnánk ki Tarlós ellen?
Hogy erre választ adhassunk, tisztázzuk, MIT kell tudnia a jelöltnek – és hogy a jelenlegi két jelölt tudja-e ezt?
Van most ugye két „saját” jelölt: Jávor Benedek és Horváth Csaba. Nem tudom, mit gondolnak ők saját alkalmasságukról és ebből is következően az esélyeikről, legfeljebb megérzéseimre támaszkodhatom e tárgyba. Én azt gondolom, hogy ha valóban, lelkük legmélyéig meg vannak győződve arról, hogy nem csak „általában” alkalmasak a főpolgármester-jelöltségre, hanem ebben a mostani konkrét helyzetben is, akkor baj van…
Miért? Nos, az előbb NEM azt írtam, hogy a főpolgármesterségre érzik-e alkalmasnak magukat, hanem azt, hogy a FŐPOLGÁRMESTER-JELÖLTSÉGE. Ugyanis: elfőpolgármesterkedni egy dolog - de egy egészen más dolog MOST, EBBEN A HELYZETBEN MEGSZEREZNI ezt a pozíciót a választásokon! És egészen más embert is kíván.
Kimondom: egy vezéregyéniség kell – olyan, aki képes legyőzni Orbán Vezér jelöltjét. Olyan, aki képes az őt támogató MSZP-t és LMP-t is harcra késszé tenni. Mert sem egy ténfergő, határozatlan értelmiségi társaság, sem egy rutinjaiba belebukott, önző rókák alkotta banda nem képes semmit elérni, csak kiröhögtetni magát. Akit pedig mind a választók, mint az ellenfél kiröhögnek, aligha éli túl politikai tényezőnként ezt a röhögést!
…Ja, nevet most még nem mondok – de ha látok arra esélyt, hogy a két párt meg akar egyezni, akkor „bedobom a köztudatba”! Akkor elkezdődhet a Budapesti Csata - és ezzel veheti kezdetét az a „Négyéves Háború”, amelynek a végén a Progresszió Magyarország élére állhat!
2010.07.05. 23:04 Szerző: piefke
Pintér és a gyerekbörtön
- Figyelj, kiccsávó, mivel okítana téged a Sanyi bácsi?! Böjtönkével!!!
„Börtönbe a szegényekkel!” – LÁTSZÓLAG ezt üzeni az új Pintér-féle gyerekelzáró törvényelképzelés. Már önmagában ez is szörnyű lenne, de a dolog VALÓDI üzenete még ennél is tragikusabb: „Ki a szegényekkel a társadalomból!” – pontosabban a „rendes emberek” környezetéből.
Ezzel az elképzeléssel a Fidesz-kormány a magyar társadalom legaljasabb, legönzőbb ösztöneinek tenne engedményt – népszerűséget kérve cserében. Annak az ösztönnek, amely azt mondatja ma sok emberrel, hogy „Semmi közöm a nyomorodhoz!”
Ha egy társadalomban annyira általánossá válik az önzés, továbbá annyira nem működik a többiek segítésének ösztöne, hogy ezt már törvénybe is lehet iktatni, akkor „itt a vége!”… Egy társadalom ugyanis nem csak a „jólmenők” társadalma: sokan azért nem képesek „jólmenni”, konszolidált középosztálybeli életet élni, mert már a startnál nem voltak adva számukra ennek elemi feltételei sem. Nem olyan közegbe születtek, ahol a szorgalom gyümölcsei lógtak a fákon – így a „szorgalom” és a „gyümölcs” számukra nem lettek összefüggő dolgokká.
Ebben a közegben előbb jön el a szükség, mint a szükséglet kielégítésére való képessé válás. A képlet végletes és tragikus: éhség – gyümölcs – lelopni! És fogalmuk sem lehet arról, hogy Középnépéknél ezt így csinálhatják (sajnos ott sem elegen): munka – gyümölcs – megeszem – a magokat elültetem – sok gyümölcs.
Mit változtat az ő képletükön a börtön? Hazug, álszent, önfelmentő duma, hogy „…és ott majd munkára neveljük őket!” Aranyom: jártál már fiatalkorúak börtönében? Nem? Akkor képzeld el, mi van ott – és belátod: ostobaság attól nevelést várnod!
Nem: te is jól tudod, ha őszinte vagy magadhoz, hogy marhaság a börtön munkára nevelő ereje. Te csak azért mész bele ebbe az álszentséggel letakart szemétségbe, mert azt akarod, tüntessék el a környékedről a veszélyes fiatalokat!
Figyu: nem ez a módja! Egymillió ember (tudod: a szegények) problémáját nem lehet börtönnel megoldani. Ezt csak egy gyenge, önbizalmát vesztett társadalom képzeli. Egy erős és magabiztos társadalom integrál és hasznosítani igyekszik minden polgára erejét. Idejében törődik a kezdődő problémákkal, segít azokat megoldani… Nem igaz, hogy akkor kell elkezdeni „ezekkel a srácokkal” törődni, amikor megvolt az első lopásuk: az csak a folyamat vége. Ha „mi, rendesek” elzárkózunk ettől a feladattól, akkor ők, mivel nem veszthetnek semmit, ránk támadhatnak.
…Ja és ez nem is csak „cigánykérdés”. Nem csak cigányok vannak a szegények soraiban. Tudja Ön, kedves Középnép, hogy a ’20-as – ’30-as évekbeli nincstelen és ezért tanulatlan zsellérek leszármazottainak nagyon jelentős része ma is a társadalom legszegényebbjei közé tartozik? Tiszta jellemű, színmagyar, tősgyökeres alföldi legények és leányok! Velük sincs semmi baj „alapból”, csak hát a Környezet, amely determinál.
A jól szocializáló környezet a jól működő környezet. Ahol tudást, kapcsolatokat lehet szerezni. Erre a „normális emberek” közösségei adhatnak mintákat – vagyis: mi magunk!
Nézzük a dolgokat a (későbbi) „piti tolvaj gyerek” szemével: eszmélése első pillanatától kezdve ellenségnek tanulta, tapasztalta a Középnépet! Természetesen nem értette, mert nem érttette meg vele senki sem, hogy miért van a Középnépnek mindene, amije neki nincs és nincs senkinek sem az ő környezetében. Mármost: hogy hallgasson az ember az ellenségre? Az hiába mondja neki, hogy ezt, vagy azt tedd, amíg azt tapasztalja, hogy őt is ellenségnek tudja, kezeli a társadalom, addig bizony nem fog a társadalomra hallgatni és nem hallgat a társadalmat vele szemben képviselő tanítónénire sem!
Az emberek együttműködni szeretnek, ez adja a legstabilabb fegyelmet is: a társakkal való együttes tevékenykedés, amelynek eredményét mindannyian tapasztalhatják. A közösség sokkal jobban szocializál, mint a büntetés!
Emberek: integrálni kell, nem „deportálni”!
…Hogy azt nehezebb? Nos, annak idején suliba járni is nehezebb volt, mint lófrálni, mégsem tettük – mert egyrészt tudtuk, megértettük, hogy a tanulás hosszú távon a hasznunkra válik, másrészt féltünk az atyai pofonoktól.
Ez így van a „deportálással” is: nehezebb törődni, foglalkozni velük, de hosszabb távon csak ez lehet eredményes. És ha nem ezt tesszük, hanem „kiképzőtáborokba” zárjuk őket, ahol csak a gátlástalan erőszakot tanulják meg, akkor előbb-utóbb ez a”kiképzett had” ad majd az egész társadalomnak hatalmas pofonokat!
2010.07.05. 21:52 Szerző: piefke
Empátiahiány
…Gyerekek: nem kéne vele most már valamit tényleg kezdeni? Látjátok, hogy mennyire rosszul van szegény! Ti meg itt csak álltok és tanulmányozzátok. Jártatjátok a szátokat, „osztjátok az észt”… Te is Misi fiam: hát lovagias így viselkedni egy szegény, beteg emberrel?
Ti, akik olyan okosak, tanultak, műveltek vagytok, akikhez hasonló kvalitású orvosok a környéken nincsenek, akiket annyira jellemez az igazi européer mentalitás… És nincs bennetek egy szemernyi empátia sem?! És nem hogy nem segítetek rajta, hanem még gúnyoljátok is. Mások meg félnek tőle – pedig a betegtől nem tartani kell, hiszen nem pestises, a szentségit!
Ti még talán sosem voltatok betegek? Tök egészségesek voltatok örök életetekben? Ha a suliból lógni akartatok egy kicsit, akkor is direkt krétát kellett ennetek és feldörzsölni a lázmérőt? Látjátok: mert ti jó környezetből származó, finom úrifiúk voltatok, akiket a széltől is megóvtak gondos szüleitek – és ez lett az eredménye: fel sem ismeritek a betegséget, csak azért, mert titeket elkerült!
Folyton a felelősségvállalás fontosságáról papoltok – oszt közben hagytok valakit a szemetek előtt betegen vergődni! Ti szemetek! Lehet, hogy kurva okosak vagytok, de lélek az nincs bennetek egy szál se!
Igen, persze: furcsán viselkedik szegény feje – hiszen beteg! A feje, igen, pontosan az beteg neki. Meg a lelke is szegénykémnek – erre mondja azt az a nagyon vallásos haverja, hogy „lelki szegény”…
Bezzeg az egyszerű, tanulatlan, ám de jólelkű emberek! Igen, az emberek: ők empatikusak vele, pedig ezt a szót, hogy „empátia” nem is ismerik. Ők bezzeg még tisztelik is érte, hogy ilyen szépen, bátran viseli a betegségét. Nem bújik el valami koszos odúba: amikor csak teheti és az állapota engedi szegénynek, jár-kel, mindenkihez van egy jó szava!
Higgyétek el: nem ő a rossz, nem rossz ember ő, csak hát beteg! Az beszél belőle: a betegsége. Az az ő nagy baja! És nem is akar rosszat, nem akar ő senkit se bántani! Csak hát fél már mindentől és mindenkitől. Ne gondoljátok, hogy ti különbek lennétek, ha ti is olyan betegek lennétek: ti is kifüggeszttetnétek azt a Nyilatkozatot, ti se bíznátok senkiben, mindenhol rosszakaratot látnátok, akkor ti is furcsákat mondanátok… Bizony!
Na, gyerekek: csináljunk már vele valamit, könyörgöm, lássuk el a baját végre, ahogy kell!!!
…Vagy azt akarjátok, hogy ő lássa el a mi bajunkat???
2010.07.04. 16:48 Szerző: piefke
Fogalmazvány
.jpg)
A Progresszív Blog energiát, pénzt és kapcsolati tőkét megmozgatva megszerezte Orbán Viktor miniszterelnök legközelebbi intézkedéscsomagjának fogalmazványát, amelyet most nyilvánosságra hozunk. (Hangsúlyozzuk, hogy a közreadott szöveg fogalmazvány, ezért abban javítások, változtatások, illetve a végleges szövegbe bizonyára bele nem kerülő személyes megjegyzések is vannak, de úgy érezzük, ezek bemutatásával még mélyebb betekintést adhatunk Miniszterelnökünk elképzeléseibe. Egyben figyelmeztetjük Tisztelt Olvasóinkat arra is, hogy a szöveg még nem emelkedett törvényerőre, ezért a végleges változat a most közölttől esetleg eltérhet – Miniszterelnökünk állapotának további súlyosbodása függvényében!)
Kedves Honfitársaim!
Mint azt mindannyian tudjátok és akartátok, nemrégiben teljesült régi, közös vágyunk: ismét én lettem Magyarország miniszterelnöke! Hurrááá, de kurva jóóóó!!!
Egy miniszterelnöknek, aki komolyan veszi mind önmagát, mind feladatait, gondoskodnia kell arról, hogy alattvalói választói érdekében végzett áldozatos tevékenységét lehetőleg élete végéig, sőt, akár azon túl is folytathassa. Ennek érdekében mint Magyarország több, mint 2/3-os teljhatalmú ura, az alábbiakat határoztam:
1. Ukázom Rendeletem kihirdetésének napjától számított 48 órán belül mellszobrom elhelyezendő minden köz-és magánintézményben. Egyházi épületekre ez az alábbiak szerint vonatkozik:
a. faragott képeket befogadó templomokban az oltár felett, lebegő aranyfelhőn,
b. Isten- és emberábrázolást tiltó vallások esetében az épület főbejárata előtt, szintén lebegve, oly módon, hogy az épületbe belépő hívek alatta, meghajolva léphessenek csak be a kapun.
2. Minden, rendeletem kihirdetésétől születendő magyar gyermek első keresztneve fiúknál a Viktor, lányoknál a Viktória kell, hogy legyen.
3. Ebben a kurva országban Magyarországon minden magyar állampolgár köteles szeretni a focit. Külföldi állampolgárok a Magyar Köztársaság területére lépésük előtt írásban kötelesek nyilatkozni, hogy beutazásukat követően 24 órán belül legalább egy labdarúgó mérkőzésre jegyet fognak váltani, minimum 50 Euro értékben.
4. Elrendelem, hogy a csuhások a Magyar Katolikus Püspöki Kar haladéktalanul kezdje el a Szent Orbán-kultuszhelyek felfejlesztését. Május 25-ét tegyék az értem való hálaadó imádság napjává.
5. Mivel az új Alkotmányban vissza szándékozom állítani a királyságot, mint államformát és ugyan ki a fasz lenne más itt a Király, mint én?, ezért az Állami Pénzverde haladéktalanul tervezze meg az Orbán-dénárokat, profilképemmel, hamisaranyból. Az új fizetőeszköz bevezetésének megszervezésével és lebonyolításával Matolcsy Györgyöt bízom meg. De ha ezt is elbassza, kivágom, mint a macskát szarni!
6. Holnaptól pallosjogom van, úgyhogy mindenki kussoljon, akinek kedves az élete! Ezzel egyidejűleg Pintér Sándor belügyminiszter urat és Vida Ildikó APEH-elnökasszonyt Állami Főinkvizítorokká nevezem ki – jelenlegi funkcióik megtartásával.
7. Gyurcsány Ferenc személye és emlékezete töröltessék! Ezt neked a tv-vitáért te rohadék!
8. Piramisom építését a budapesti Gellért-hegy átfaragásával haladéktalanul kezdjék meg! A hegy északi nyúlványából, az ún. Kis Gellért-hegyből szfinx készítendő, arcképemmel. Erre a célra különbizottságot hozok létre, élére kormánybiztosként Tarlós István tuti biztos, hogy leendő budapesti főpolgármestert nevezem ki.
No, mára ennyi szívatás elég is lesz… Majd a Navracsics gyorsan végigzavarja az országgyűlésben. Most meg hova gurult már megint a gyógyszerem? Ha nem lesz meg, megint mehetek érte Bécsbe!
2010.07.04. 11:42 Szerző: piefke
Orbán örökli Hagyó jégergatyáját?
"A magyar emberek egy új rendszert alapítottak az országgyűlési választáson. Ez akkor is így van, ha az ellenzéki pártok ezt mind a mai napig képtelenek elfogadni" - közölte Szijjártó Péter.
Lehet-e „rendszer”-nek nevezni egy politikai gyakorlatot, amely egyetlen személy lelki szükségleteiből, állapotából származik? Lehet-e azt mondani, hogy ha ez az ember – és a hozzá csatlakozottak, akiket szintén saját önérdekeik és/vagy lelki igényeik tartanak mellette – egy tapasztalatlan, a demokráciában még járatlan nép „jobb híján”-döntése nyomán kormányt alakíthattak és több, mint 2/3-os parlamenti képviselethez jutottak, az „új rendszer”?
Mondjuk ki nyíltan, amit már úgyis minden elfogulatlan ember tud ebben az országban (és sokan határainkon kívül is): Orbán Viktor beteg! Figyelem: ez az állítás nem azonos tartalmú azzal, mint amikor politikai ellenfelei közül sokan Gyurcsány Ferencet mondták-tartották pszichiátriai esetnek. Az utóbbi ugyanis sosem tett olyasmiket „zsinórban”, amik Orbán Viktor és az egyértelműen és megkérdőjelezhetetlenül neki szolgáló kormány és országgyűlés utóbbi havi „teljesítményét” jellemzik. Gyurcsánynak is voltak/vannak olyan vonásai, amelyek miatt nem lehetett végül az a sikeres államférfi, aki-ami lenni kívánt, de ezek mértéke meg sem közelíti a „betegség” szintjét.
Az az ember viszont, aki talán nem is érzékeli, hogy „bohócot csinál magából” mindazzal, amit kormányfőkét tesz, abban az értelemben mindenképpen beteg, hogy a valóságérzéke, a felelősségteljes döntésre való képessége sérült és a tettei következményeivel sem képes reálisan számolni.
Nekem valahogy szegény Hagyó Miklós jut róla eszembe; megmagyarázom, miért. Ő 2007. elején kezdte meg „ámokfutását” a főpolgármester-helyettesi pozícióban. A dátum azért érdekes, mert akkor már túlvoltunk 2006. őszén és egyre világosabb volt, hogy a szocialista-szabaddemokrata kormány bukni fog; akkora volt a társadalom kiábrándulása és elfordulása tőlük, amit reálisan nem lehetet már „korrigálni”. Ráadásul ott volt a megveszekedetten a hatalomra éhes Fidesz, amely mindenre képes volt annak érdekében, hogy a végletekig fokozza a feszültséget és az embereknek „bebizonyítsa” a szoclibek alkalmatlanságát.
És mit tett Hagyó? Elkezdett lopni – akkor, amikor pedig világos volt, hogy a haverok bukni fognak! És akkor ki védheti őt meg? Senki, sőt: nyilván „le fogják vadászni”! De ő sem érzékelte a realitást, ment tovább és egyre tovább a maga útján… És belebukott! Most pedig a hideg nyár elején kérhetett be a börtönbe jégergatyát.
Ezért emlékeztet rá Orbán: ő sem törődik azzal hogy vajon „meg lehet-e úszni” hosszabb távon is, amit csinál… Mostanra kiderült, hogy a „szöveg” mögött nincs semmi, nincs se koncepció, se felkészültség (pedig istenem, 8 éve volt rá!) és ami a legrosszabb: nem is érdekli ez az egész kormányzási meló – neki A HATALOM MAGA kell! De mi más ez: a hatalom önmagáért való akarása, mint betegség?
Meg lehet-e úszni egy koncepciótlan kormányzást, akármekkora is a JELENLEGI parlamenti többsége egy kormánynak? Nem, mert csak a jó, konzekvens kormányzás képes elégséges erőforrásokat teremteni, az országot dinamizálni. Ha nincsenek erőforrások és/vagy azokat ostobaságokra pazarolják alkalmatlan emberek, akkor előbb-utóbb akkora lesz a társadalom elégedetlensége és akkora lesz még a legelszántabb és leghiszékenyebb hívek csalódása is, hogy semmiféle alkotmánytrükközés, semekkora médiamonopólium nem lesz képes megmenteni Orbánt a bukástól. És ebből a szempontból ráadásul Orbán és a Fidesz azonossága nem áll fenn örökké: ha hívei megérzik a ”dögszagot” rajta, bizony, el fogják hagyni és megpróbálnak nálánál realistább, egészségesebb személyiséget a pártjuk élére állítani – meg fogják keresi a saját Bajnaijukat!
A Fidesz egyetlen esélye arra, hogy 2014-et „túléljék”, ha Orbán minél előbb átmegy egy „tekintélyes, de nem beleavatkozó” köztársasági elnöki pozícióba és hagyja, hogy az őt egyébként sem érdeklő kormányzásra kitermeljen a pártja egy „ügyvezető miniszterelnököt”.
…Különben neki is kell majd a jégergatya – mert a diliházban is lehet hideg!
2010.07.03. 17:36 Szerző: piefke
Mikor a hülyeség a kitartással párosul...
.jpg)
Hoffmann Rózsa kitartóan, egy életen át követett mára minden tekintetben elavult elveket – és ültetné ezeket át most a véletlenül kapott hatalma birtokában a gyakorlatba is.
Nincs ehhez joga – meg is mondom, miért nincs.
Egy elv elavulása nem ízlésbeli dolog és nem a véleményszabadságon alapul. Egy elv akkor avul el, ha már ismerünk helyette egy másikat, amely jobban leírja a valóságot és azt használva jobb eredményekre jutunk a gyakorlatban.
Ma a világban azok az oktatási rendszerek, amelyek igazán sikeresen képesek egy valódi tudásalapú társadalom alapját képezni, egytől egyig a Hoffmann Rózsáétól alapvetően eltérő pedagógiai elvekkel és módszerekkel lettek sikeresek. Hoffmann elképzelései, „ideálja” ugyanis nem a pedagógiából származik és semmi köze az embergyerek valóságos „működéséhez”. Nem, az ő elképzeléseinek alapja MAGA A TÁRSADALMI KONZERVATIVIZMUS, a valósághoz szervesen hozzátartozó változásoktól félő ember tipikus bezárkózó-önmentő attitűdje! Ebben az a legtragikusabb, hogy az ilyen ember észre sem veszi, hogy mi működik benne, hogy eleve egy szubjektív szűrő működik benne a „jó és célszerű”, illetve a „rossz és káros” elvek és módszerek kiválogatása során: „jó és célszerű” az, ami kevéssé újító és „lázadó” emberpéldányokat gyárt, akik elfogadják a” fent lévők uralmát”, akik nem kérdőjelezik meg azt, hogy nem szabad a dolgokat megkérdőjelezni. Így érhetik el ugyanis ezek az emberek, hogy világuk és lelki biztonságuk megmaradhasson… Azt hiszik, hogy ami nekik jó, az jó a világnak is – ez pedig jellemzően a szűk látókörű ember gondolkodásmódja!
Szabad-e, célszerű-e egy igen dinamikusan változó világban épp az oktatás élén mindenhatóvá tenni egy ilyen embert? Egy olyan embert, aki épp a változás ellen élte egész életét? Hogyan lenne ő képes a változást, mint óriási lehetőséget belevinni-beleültetni az oktatáson keresztül a gyerekek gondolkodásába? Hogyan lenne képes egy alapvetően a változásoktól szorongó nő olyan oktatási rendszert felépíteni, amely éppen hogy bátorságot adna a gyerekeknek ahhoz, hogy eredményesek lehessenek a változások sodrában?
Hoffmann Rózsa világában egyszerűen nincs helyük azoknak a korszerű ismereteknek, tényeknek, amelyekre az utóbbi években tettünk szert az emberi személyiség kialakulása és működése terén. Ezek ugyanis szemben állnak egy tradicionális, konzervatív, vallásos – és hát nem túl eredeti gondolkodású – ember egész habitusával. Ahhoz, hogy ő valóban elfogadhassa ezeket a tényeket, egész önmagát kellene átlépnie – ami képtelenség, hiszen ha annak idején képes lett volna átlépni annak a környezetnek a korlátait, mely őt végül is meghatározta-megteremtette, akkor ugye nem is lenne olyan, amilyen. Sokszor megállapítottuk már e Blogban, hogy ami nincs az nem is működhet. Így van ez az egyes emberek tulajdonságaival és képességeivel is: akiben nincs meg a képesség arra, hogy igazán nyitott, eredeti, lényeglátó és merész legyen, akiből hiányzik mindehhez a magabiztosság is, az nem akarjon a jövővel és egy sikeres jövendő generáció nevelésével foglalkozni!
Senkinek sincs ahhoz joga, hogy a saját korlátait és félelmeit beleültesse jövendő generációkba – még azzal az álságos dumával sem, hogy „Kellenek a szabályok és korlátok”! Persze, kellenek, csak éppen ne keverjük össze a valóban a társadalom együttműködését segítő szabályokat a magunk korlátaival!
2010.07.03. 15:41 Szerző: piefke
Muß i' denn...
"Muß i' denn..." - vagyis: „Hát, kénytelen vagyok…” Egy régi, híres német népdal kezdődik így, amit búcsúzáskor, hosszú útra induláskor szoktak énekelni. Hogy most én mitől búcsúzom és miféle hosszú útra kell indulnom? És hogy mit is „vagyok kénytelen”? Elmondom!
Amikor több, mint húsz éve köztársaság és demokrácia lettünk, azt hittem, mostantól elég lesz felkészültnek lenni és teljesíteni – hiszen nagyjából így volt ez azokban a példaországokban, amelyek tőlünk nyugatra boldogultak. Azt hittem, nem kell majd folytonosan a hatalmon tartanom a szemem, nem lesz arra szükség, hogy én, az egyszerű állampolgár, politikai erők szervezője – netán vezetője – legyek, mert hiszen itt van a Demokrácia, itt vannak a demokraták a Parlamentben és majd ők is teszik a dolgukat, hogy én is tehessem…
Mekkora hülye voltam!
Most búcsúznom kell ettől az illúziómtól és kénytelen vagyok elindulni azon a hosszú úton, mely során mi, magyar polgárok valóban demokratákká válunk majd és képesek leszünk arra, hogy felelősen működtessük a magyar demokráciát. Mert rájöttem: a példaországok azért mehetnek jól, mert a polgárok a hatalmon tartják a szemüket, mert az egyszerű polgárok alkotják a politikai erőket, közülük kerülnek ki azok vezetői is. Éppen ezért van-lehet ott demokrácia és a parlamentekben ülő demokraták is tulajdonképpen „ők maguk”, az egyszerű polgárok… Mert az „egyszerű polgár” nem azt kell, hogy jelentse, hogy ő, mivel „egyszerű”, ezért képzelten és járatlan is lehet a Köz ügyeiben – a képzetlen és járatlan ember csak alattvalónak jó.
És mi jelenleg azok vagyunk!
Nézzétek, mit tesz velünk ez a mostani friss kormány, mit TEHET meg, éppen azért, mert mi eddig a magunk naiv módján akartunk „egyszerű polgárok” lenni! Meddig tehetné ezt meg egy példaországbeli kormány - már ha ott egyáltalán kormányra kerülhetnének ilyen alakok? Hoznak valami öntömjénező törvényt és kifüggeszttetik? A csehek már 1914-ben is röhögtek a kötelezően kifüggesztett Ferencjóskán! Le is szaratták a legyekkel…
És nálunk? Vajon lesz-e olyan intézményvezető, aki le meri szarni Orbánék idióta kifüggesztési rendeletét? Vagy: aki mondjuk fogja magát és nem minden célzatosság nélkül egy légyszaros Ferencjóska-képet függeszt ki a „Nemzeti Együttműködésről szóló politikai nyilatkozat” helyett?
Bizony, „Muß i' denn, muß i" denn…”: kénytelenek leszünk végre a magunk lábára állni és elindulni a saját utunkon!
[Útravalóul, a Muß i' denn-dal egyik "közismert alkalmazása - a Das Boot c. filmből: https://www.youtube.com/watch?v=sDtiVc2V8ls]
2010.07.03. 13:05 Szerző: piefke
Járhatatlan-élhetetlen Budapest
Folytatjuk Budapesttel foglalkozó sorozatunkat, mai témánk a város élhetőségét, a város lakóinak közérzetét alapvetően befolyásoló tényező, a város átjárhatósága lesz.
Aki Budapesten rendszeresen közlekedik csúcsidőben, tudja, miről beszélek a címben, amikor azt állítom, hogy a budapestiek életét rontó egyik legfontosabb jelenség a város átjárhatatlansága. Ha igaz az a marxi tétel, hogy az ember a termelőerők egyik meghatározó eleme, akkor máris látjuk, hogy a frusztrált ember csak csökkent értékű tényező lehet a képletben. Amikor az átlagbudapesti beérkezik a munkahelyére, már átesett egy nagyjából egyórás túlélőtúrán: közlekedett. Idegeskedett, frusztrálódott, megtelt feszültségekkel – és amikor végre beérkezett a munkahelyére, máris úgy érzi, hogy „Vége lehetne már a napnak!”, pedig az még tulajdonképpen el sem kezdődött. Este ugyanez vár rá: úgy kell belekezdenie a tulajdonképpeni napi magánéletébe, hogy a munkanapon kívül még reggel óta kétszer meg is darálták…
Ezek alapján máris egyértelmű, hogy életünk minőségét és személyes állapotunkat, azt, hogy egyáltalán mire vagyunk-lehetünk képesek és alkalmasak, jelentős mértékben befolyásolja az, hogy a városban hogyan mozoghatunk. Ha bármiféle városfejlesztésről beszélünk, akkor városfejlesztés alatt mindenek előtt az ott zajló élet, az ott élő emberek mindennapi életének fejlesztést kell ez alatt értenünk; minden, amit teszünk, ennek érdekében kell, hogy történjék! És ha az átjárhatóság az egyik legkomolyabb életrontó, akkor nem beszélhetünk a szó valódi értelmében vett „városfejlesztési koncepcióról” anélkül, hogy ezzel ne kezdenénk valamit, ami VALÓBAN MŰKÖDNI FOG.
De hát tehetünk-e egyáltalán valamit? Miért szörnyű a budapesti közlekedés? A második kérdésre egyértelmű a válasz: mert lassú. Azért lassú, mert az adott közlekedési keresztmetszet átbocsátóképességéhez képest jóval nagyobb a forgalom. Nyilvánvalóan nem építhetünk százsávos utakat és nem közlekedtethetünk 1 km hosszú villamos-szerelvényeket sem. Mit kezdhetünk tehát az első kérdéssel?
Nos, ha mennyiségi oldalról próbálkozunk, akkor gyakorlatilag semmit. De talán pontosabb az a megfogalmazás, hogy ha csupán a XIX. és a XX. század infrastruktúrájában és technológiájában gondolkodunk, akkor a feladatot nem fogjuk tudni megoldani. A városban XXI. századi élet zajlik, XXI. századi igényekkel – nyilvánvaló, hogy ehhez nem lesz elég a korábbi technológia.
Tennünk kell itt egy fontos megállapítást: ha megnézzük, hogy a történelemben mikor „ugrott meg” a városok fejlődése, akkor azt vesszük észre, hogy akkor, amikor megjelentek új technológiák. Ezek szervezték újjá az addigi városi életet (és: általában az emberi életet). Mármost: mi is éppen egy ilyen, elvileg és a gyakorlatban is az emberi életet átszervező technológiai robbanás korában élünk: a XXI. század az információs technológiák kora - legalábbis az eleje, mert hogy mi lesz még ebben a században, annak a megjóslására nem vállalkoznék…
És mit látunk mi mindebből a város életében? Mondhatjuk: rengeteget. A legtöbb városi infrastruktúra mögött ott áll az informatikai irányítási rendszer. Azonban: ezek a bizonyos infrastruktúrák bizony XX. századiak! Hiába SEGÍTI a tömegközlekedés, vagy éppen a jelzőlámpák optimalizálását az informatika, ha egyáltalán közlekednünk kell. Attól, hogy jobban szervezzük a közlekedést, az még nem lesz kisebb. Valamit persze lehet bűvészkedni, némi átbocsátási kapacitástöbbletet ki tudunk sajtolni még, de ez érdemben nem oldja meg a közlekedést – mert nem csökkenti az arra való igényt! …Akkor pedig szinten marad a frusztráltságunk és annak összes velejárója is.
Az nyilvánvalóan irreális és finanszírozhatatlan, hogy akkora közlekedési infrastruktúra-fejlesztések történjelek, amelyekkel lazulhatna a közlekedési görcs – de mi van, ha olyan megoldással állunk elő, hogy sokaknak ne is kelljen közlekedniük? Lehet ez?
Hát persze!
És itt jön az új technológia: „dugók helyett dugók” - ha az utakon nem növelhető a sebesség, növeljük azt az információs sztrádán! Ha nem épülhetnek új városi utak, építsünk informatikai csatornákat! Pár négyzetcentiméteres vezetéken elfér annyi ember, mint egy moszkvai szupersugárúton. Ja, hogy nem „személyesen”, csupán munkateljesítményében? És ez kit érdekel? Miért kell Lujzikának bemenni egy egyébként is baromi drága és energiapazarló irodaházba ahhoz, hogy könyveljen? Mert így szoktuk meg „ezer évig”? Évmilliókig fákon éltünk… Aztán Őslujzika mégis lemászott, mert rájött: kihal, ha nem teszi – mai Lujzikánk is beledöglik, ha tovább bumlizik naponta hin und her. Lestrapálódik, morog a családjára…
Ha én főpolgármester-jelölt lennék, egy ilyen, XXI. századi városról beszélnék kampányomban és ha megválasztanak, „tűzzel-vassal” keresztülvinném ezt a koncepciót. Persze, új alapokra kell ehhez helyezni a munkahelyteremtést, a lakókörnyezet-fejlesztési projektek támogatását… „Kicsiben” akadnak már ezzel a gondolatmenettel azonosuló (magán-)projektek, ahol lakó-és munkahely nem lenne „elérhetetlen messzeségben”, kötelezővé téve a ha akarom, ha nem közlekedést. Ezek a projektek számot vetnek azzal a nyilvánvaló ténnyel, hogy az emberi életnek nem a legideálisabb hasznosulása az, ha a napi 16 ébren töltött óra 10-15%-át közlekedési stresszben amortizálódva töltjük. Lehet helyette értéket termelni (hogy csak a leganyagiasabb lehetőséget említsem), lehet emberi kapcsolatokat ápolni – és ha már itt vagyunk: lehet valódi, jól működő emberi közösségeket kialakítani.
Az meg tulajdonképpen maga a jól működő város!
Utolsó kommentek