HTML doboz
2010.06.25. 11:25 Szerző: piefke
„Felség, itt vannak a poroszok…!”
Türelem, hamarosan megmagyarázom a címet is – de előtte kérdezek a Tisztelt Blogolvasótól.
Nem gondolja-e úgy, hogy jelenleg egy koncepciótlan és célszerűtlen, viszont minden valószínűség szerint kisebbrendűségi komplexusai által generált küldetéstudattól szenvedő csoporté Magyarországon a politikai hatalom? (Már megint, mert a közelmúlt sem volt „eseményetlen” ebből a szempontból…)
Nem gondolja-e úgy, hogy elvileg nekünk, magyar polgároknak, semmi közünk az ezt a csoportot alkotók előéletében gyökerező pszichózisokhoz és ahelyett, hogy hatalmon tartanánk őket, helyesebb lenne az Egészségügy keretében rendezni ezeket a problémákat?
Nem gondolja-e úgy, hogy nem vezet jóra, ha az országot (különösen ilyen nehéz időkben) olyanok vezetik, akiknek nemhogy fogalmuk sincs az ország érdekében megtehető és megteendő dolgokról, hanem ez egyszerűen nem is érdekli őket. Olyanok, akik magukról is tudják, hogy minden valószínűség szerint képtelenek lesznek azoknak az elvárásoknak megfelelni, amelyeket saját magukkal szemben is éreznek és azoknak a reményeknek sem, melyek az őket választó polgárokban éltek-élnek? Olyanok, akik éppen ezért minden eszközt felhasználnak arra, hogy hatalmuk kontrolljait kiiktathassák és bármiféle trükkel, machinációval elérjék azt, hogy személyes hatalmuk belátható időn belül ne legyen veszélyben?
Ha mindhárom kérdésre igennel válaszolt a Tisztelt Olvasó, akkor azt is megkérdezném, hogy vajon mi értelme volt az 1949 és 1989 között fennálló berendezkedést felszámolni, őrült kanyarokat leírni – ha megengedjük a fent említett csoportnak, hogy gyakorlatilag visszavigyen minket 1949-be (ha más ideológia mentén is)? Akkor vajon van-e/lesz-e értelme teljesítményre törekednünk és arra nevelni az ifjúságot, hogy az előrejutás alapja a teljesítmény és a tisztességes polgári magatartás – miközben azt tapasztalhatjuk, hogy a gátlástalan hatalomgyakorlás és a hatalmon lévők gátlástalan kiszolgálása a célravezető? És ha berendezünk egy olyan társadalmat, amelyben gyakorlatilag nem számít a teljesítmény és a tudás, akkor vajon hogyan fog a jövőnk alakulni? Hogyan fog alakulni a jövőnk, ha az oda vezető utat mostani urainkhoz hasonló alakok kövezik ki? Merre vezet majd ez az út, amelyen járni leszünk kénytelenek jó darabig – erős felügyelet mellett?
Felesleges válaszolnom ez utóbbi kérdésekre… Arra a jogos kérdésre viszont igenis válaszolnom kell, hogy ki képes mindezt a forgatókönyvet átírni, amikor jelenleg az országban nincs erre alkalmas „hadra fogható” erő? Ki fogja ezt az erőt „kiállítani”? Lehetséges-e ez egyáltalán?
…És itt térek vissza a címre: Vannak esetek, amikor minden épeszű, tapasztalt, realista és gyakorlatias ember azt gondolja, hogy ez vagy az LEHETETLEN. Nos, így volt ezzel Mária Terézia és udvara is 1740 végén: bár jól tudták, hogy háború következik Poroszországgal, ám mint tapasztalt realisták, úgy gondolták, hogy a kemény télben LEHETETLEN háborúzni, most még van idő, nem kell kapkodni… aztán majd meglátják… Nyugodtan ücsörögtek tehát Bécsben a Burgban, készültek a karácsonyra – amikor feltépték az ajtót, berontott egy osztrák tiszt és elkiáltotta magát:
- Felség! Itt vannak a poroszok!
Természetesen senki sem hitt neki. Persze, a poroszok… Azok Berlinben csücsülnek és eszik a krumplit… Aztán kiderült, hogy MÉGIS ITT VANNAK A POROSZOK: minden „ésszerűség” és „tapasztalat” ellenére – mert akadt köztük egy alak, aki az osztrákok pechjére történetesen épp a királyuk volt és ő meglátta a lehetőséget: ha - ahogy ő mondta – „nyomatékosan, gyorsan és minden oldalról egyszerre” támad, akkor győzhet, mert az ellenség nem készül egy ilyen váratlanul, "a semmiből" felbukkanó ellenségre, ilyen szervezett, határozott és merész támadásra és azt sem fogja tudni, melyik „léket” próbálja eltömni…
LEHET tehát tenni: nyomatékosan, gyorsan és minden irányból egyszerre! Meglátni, hogy valójában milyen sebezhető és kiszolgáltatott is egy politikai erő, amely bár hatalmon van, de ötlettelen, amelyet olyan emberek vezetnek, akik nem bíznak önnön képességeikben, akik legfeljebb „kifelé” mutatják magukat határozottnak, de akik alulmaradnak az igazi határozottsággal, felkészültséggel, szervezettséggel szemben. Ha Orbánék pechjére köztünk is akadnak, akik felismerik ezt lehetőséget, akkor mégsem fogunk visszakanyarodni 1949-be!
Mert ne feledjük: sosem azoké lesz a végén a siker, akik a legerőszakosabbak és leggátlástalanabbak, hanem azoké, akik a legszervezettebbek!
2010.06.25. 00:40 Szerző: piefke
Honelfoglalás
Évszázadok óta súlyos tévedésben éltünk a magyar honfoglalás tulajdonképpeni mibenlétét és jellegét illetően. Most azonban a Progresszív Blog Szerkesztőségének birtokába jutott egy, annak idején egy évezredre titkosított dokumentum a Német Császári Archívumból, a X. század elejéről. Ez a páratlan lehet teljesen új megvilágításba helyezi a magyarok Kárpát-medencébe való bejövetelét, a Honfoglalást. Évszázados történelmi tévedéseket és kétségeket oszlat el egy csapásra – ezért a Szerkesztőség úgy látja helyesnek, ha szó szerint nyilvánosságra hozza a szöveget:
A Császári Kancellária részére, Aachen, Unter der Linden
Szigorúan titkos!
Tisztelt Kancellária,
az utóbbi időben számos hír jelent meg a keleti határaink közelébe érkezett számos „magyari” nemzetségi törzspolgárról. Elterjedtek azok a híresztelések, melyek szerint a magyariak egy úgynevezett „Honfoglalás hadműveletet” hajtanának végre és ezzel veszélyeztetnék a Császárság biztonságát. Azt a feladatot kaptam a Kancelláriától, hogy tárjam fel, mi az igazság ebben az ügyben. Vizsgálataim alapján az alábbiakat jelenthetem:
1. A magyariaknak csupán egy része érkezett a térségbe. A közelmúltig a magyariak teljes személyi állománya Levédiában tartózkodott és folyamatosan nomadizált, fejedelmük, Kurcsány kündü (ez a Führer magyari megfelelője) irányításával. Azonban bizonyos, vizsgálatunk szempontjából mellékes tényezők következtében a magyaraik egy jelentős része ellenséges volt vele szemben. Ezek a magyaraik Vikturul korábbi kündüt támogatták. Maga Vikturul exkündü minden követ megmozgatott azért, hogy ismét ő és törzse és a vele szövetséges Fehérló Törzspárt (Sámján sámán vezetésével) visszaszerezzék a hatalmat. Regöseik (így nevezik a magyari politikai aktivistákat) sorra járták a jurtákat (a magyaraik nem házakban, hanem sátrakban laknak – kissé hasonlóan a németalföldiek nyári lakóbuszaihoz) és ott füvet és vizet ígértek, valamint ingyenes lótej-ellátmányt minden magyari Nagycsaládnak. Ugyanakkor azt terjesztették, hogy Kurcsány kündü nem is legitim kündü, a pajzsra emelése csalás volt és ő a besenyők bérence. Azt is ígérték a regösök, hogy ha Vikturult ismét megválasztják kündünek, akkor radikálisan és azonnal csökkenteni fogja a kündüsarcot és a nemzetségeknek legeltetniük sem kell csordáikat, mert mindenkinek marha jó lesz.
2. Mindennek következményeképpen a soron következő kündüválasztást Vikturul nyerte. A pajzsra emelésben a 8 millió emelési joggal rendelkező magyari törzspolgárból 5,2 millió vett részt, ebből csupán 2,7 millió emelte a pajzsot – de mivel a magyariak rovásírásos matematikát használnak, ezért ez náluk már több, mint 2/3-nak számít.
3. A kündüválasztás után megalakult új Törzsvezérségről hamarosan kiderült, hogy egyáltalán nem készültek fel a magyari Had vezetésére (erről számos jelentés készült, részben a Császárság szakértőitől, de hasonló megállapításokra jutottak angolszász udvari körökben is).
4. Az új Törzsvezérség által hozott törvények és a tervezett új Törzsszövetségi Alkotmány jelentős aggodalmakat és elégedetlenséget keltett a leghadképesebb magyariak köreiben, ők ugyanis már európai utazásaik, az úgynevezett „kalandozások” során, továbbá különféle európai seregek alkalmazottaiként megismerkedtek a mi harcszervezési modelljeinkkel, megtapasztalták annak hatékony voltát és ezt a hatékonyságot várták volna el az új kündütől és az új Törzsvezérségtől is. Felvetődött soraikban, hogy nekik kellene tenniük valamit, mert a magyari had más tagjaitól ez nem várható el.
Összejöttek, tanakodtak – a magyariakról köztudott, hogy mindig tanakodnak, amikor cselekedni kellene; a cselekvésre nincs is igazán szó a nyelvükben, a rovásírásban pedig a cselekvés írásjele az áthúzott lónemiszerv.
5. Egy, a magyariak körében szolgálatot teljesítő, szláv rabszolgának álcázott porosz tisztünk jelentése alapján ezek az elégedetlenkedők felkeresték azokat az ifjakat, akik benn ültek a Törzsek Gyűlésében (bár nagyon messze a Tűztől és a Húsosfazéktól, amelyek a magyariaknál a hatalomból való részesedést jelképezik…) Ők nemrég létrehoztak egy társaságot Lehet Más a Regösének néven. Erről azt kell tudni, hogy elméletileg kvalifikált elméleti harcosok alkotják, akik háború esetén a túsz feladatkörét hajlandók csak vállalni. Vezetőjük, Schiffer (magyarul: Csónakos, aki legszívesebben gittrágással foglalkozott) és az elégedetlenek között az alábbi beszélgetés zajlott le:
¾ Csináljunk valamit, vazze! Vikturul és Sámján emberei minden posztot megtöltenek a saját, semmihez sem értő, de hozzájuk hű vitézeikkel. A Had vezéreit sorra zavarják el (azok meg elszegődnek jó zsoldért Bizáncba) és olyanokra bízzák a Sereget, akik a lóra is fordítva ülnek fel. …Meg a Főfüvesasszony is hogy járt tegnapelőtt? Kurcsányra se számíthatunk, mert őt meg elfogták és eladták rabszolgának Bizáncba, ahol ki is herélték már… Amikor szóltunk Vikturulnak a Gyűlésben, leugatott, aszonta: ő a Főnök, ahogy a teutonok mondják: a Boss – nekünk meg kuss!
¾ Bossa meg akkor Vikturul! Mit tehetnénk mi ellene, tényleg ő a góré. Engem is hogy kiosztott a múltkor, mikor ki mertem nyitni a pofám… Azóta is csak pislogok!
¾ Kéne valami stratégia,vagy mi a f.szom, hogy mi, magyari ifjak, akik értünk a lovakhoz, hadhoz, kovácsoláshoz, akik külhonban járva eltanultunk ezt-azt, szóval, hogy mi, közösen… Szervezetten… És akkor Vikrurulék elmehetnek a sunyiba, Sámján meg megeheti a kötelező lóáldozatait.
¾ Stratégia? Szervezettség? Honnan a f…omból vegyek én nektek stratégiát meg szervezettséget? Az csak a német császárnak van, Aachenben, mi, magyariak csak taktikával rendelkezünk (Bölcs Leó, a Bizánci is ezt írta rólunk), azzal is legfeljebb csak egyenként, ki ezzel, ki azzal... Meg hogy együtt? Ki látott már magyariakat együtt cselekedni? ...Nincs más, srácok: ki-ki húzzon el innen, ha teheti, oda, ahol megfizetik, én is ezt teszem. Már be vagyok pakolva, megyek Szvatoplukhoz, úgy hallom, nagy kereslet van náluk képzett lovászok iránt. Neked, Botond, ajánlom, menj el Bizáncba, ott most építőipari konjunktúra van, építenék a Haghia Sophiát, előtte van egy csomó bontás… Valami régi kaput kellene szétbaszkodni, te abban jó vagy! Tuti meló!
…Eddig a beszámoló.
6. A fentiekből nyilvánvaló, hogy semmiféle szervezett akcióról nem beszélhetünk: a magyariak egyéni munkavállalókként kerültek a Kárpát-medencébe és az úgynevezett „Honfoglalás hadművelet” egyszerűen nem létezik!
7. Téves az úgynevezett „Honfoglalással” kapcsolatos ún. „Fehér ló mondája is”: a magyariak valójában prezentációt tartottak Szvatopluk Nagymorva fejedelem előtt és lótenyésztési referenciamunkaként vitték magukkal a fehér lovat, amikor a Nagymorva Birodalom főlovászi munkakörére pályázott egyikük, (a lovász elődjét ugyanis egy szakszerűtlen patkolás közben agyonrúgta egy csatamén). A füvet és a vizet munkaköri juttatáséként kapta aztán, használatra – de azzal a megkötéssel, hogy ezer év múlva vissza kell szolgáltatni az Újmorváknak (ez 1920-ban fog esedékessé válni).
8. Hiteles információk szerint a Levédiában, Vikturul kündü vezetésével ottmaradt magyariakat egy szálig megsemmisítette a besenyők támadása, ami teljesen felkészületlenül érte őket: a Had új vezére, Csaba királyfi épp azon vitatkozott, hogy a Hármashalom melyik csúcsán okozná a legkisebb környezeti kárt az új Kettőskereszt. A támadó ellenséges besenyő hadsereg ellen egyedül Sámján sámán vonult fel, maga előtt tartva a Nagyboldogasszonyt – aki mellesleg szintén a besenyők nyilainak esett áldozatul.
9. Mivel a magyariak hadereje megsemmisült, ezért ők a továbbiakban a Császárságra semmiféle tényleges veszélyt nem jelentenek. Javaslom, hogy a Birodalmoba az egyéni munkavállalóként megfelelő képességgel rendelkező magyariakat fogadjuk be, erejük jól szolgálhatja a Császárságot. Esetleges ivartalanításuk meggondolandó.
2010.06.24. 23:05 Szerző: piefke
Egység, jog és szabadság
Ez megint nehéz szöveg lesz, vazze!
Egység, jog és szabadság… Ezek most aktuális szavak, amelyek között szerves logikai kapcsolat áll fenn. Akkor lehetünk szabadok, ha ehhez való jogunkat, lehetőségünket nem korlátozzák nálunknál erősebb, általunk nem legyőzhető tényezők. A szabadság azt jelenti, hogy azt tehetjük, amit érdekünkben állónak tartunk. Érdek sokféle lehet – látszólag, de valójában csak egyféle van: az, ami hosszú távú boldogulásunkat szolgálja.
Elvileg lehetséges azt az érdekünknek tartanunk, amit pillanatnyi kényelmünkért, egyéni előbbre jutásunkért vélünk jónak, azonban könnyedén beláthatjuk, hogy ha mindenki így tenne, akkor máris ott lennénk a törtetők egymást taposó, egymást kihasználni igyekvő csordájánál, ahol az erősek is csak arra a rövid időre élvezhetnék sikerüket, amíg van maguk nem hibáznak a játékban, vagy amíg egy náluk is erősebbel és ádázabbal nem találkoznak. Ez az út tehát nagyon hamar járhatatlanná válik.
A másik, a valódi út a hosszú távon és együttműködve boldogulás útja; valódi érdekérvényesítés csak ezen járva képzelhető el társadalmi méretekben. Az egyéni szabadság is csak akkor létezhet, ha mások nem igyekeznek azt saját pillanatnyi érdekükben fellépve korlátozni, ha a társadalom tagjai a hosszú távú célokhoz vezető és kooperatív utat választják. Így függ tehát össze a szabadságunk és a valódi érdekeink: jogunk (azaz: legális, mások által is elismert és tiszteletben tartott lehetőségünk) van arra, hogy hosszú távú érdekeinket kövessük egyénként és a közösség tagjaként.
És hogy jön ehhez az egység? Úgy, hogy a társadalmat alkotó polgároknak egységesen azonosulniuk kell a fenti szabadság-elvvel és –fogalommal. Ha pedig egy adott hatalom ezzel szembemegy, akkor szintén egységben kell és lehet csak ellene fellépni, a jogainkat (lehetőségeinket) biztosítani a hatalom túlkapásai és öncéljai ellen. A szabadságunkhoz tehát biztosított jog, a jog biztosításához pedig egységen alapuló erő kell, ha a hatalom ereje jogaink és ezzel szabadságunk ellen akar fellépni.
Most Magyarországon olyanok szerezték meg a politikai hatalmat, pontosabban: olyanokat engedett hatalomhoz a magyar polgárok egy magát személyében tehetetlennek, kiszolgáltatottnak, gyengének és védtelennek érző 2,7 milliós tömege, akik sem a társadalom, sem saját naiv megválasztóik érdekeit nem képviselik, hanem akiket saját belső késztetéseik vezérelnek arra, hogy e késztetéseik által sugalmazott vélt érdekeiket minden elképzelhető és elképzelhetetlen eszközzel érvényesítsék.
És mit tettek ezalatt azok a polgárok, akik nem hittek naivul abban, hogy ezek az öncélú politikusok képesek és akarják megoldani a magyar társadalom problémáit és teljesíteni a rájuk váró feladatokat? Mit tettek e politikusok hatalomra engedése ellen? Gyakorlatilag semmit, futották a tipikus magyar köröket: mindenkinek volt saját véleménye, nézőpontja, érdekei. Senki sem gondolkodott igazán, lelke mélyén egység megteremtésében, abban, hogy a hosszú távú érdekei nem esnek egybe a pillanatnyilag vélt előnyeivel - és hogy e hosszú távú érdekek útjában a legnagyobb akadály akkor keletkezik, ha hatalomra jutnak ezek a bizonyos öncélú politikusok! Elmondhatjuk, hogy bizony ugyanolyan öncélvezérelten működtek e polgáraink is, mint az említett öncélú politikusok…
Sokkal könnyebb és egyszerűbb lett volna elkerülni e politikusok hatalomra jutását, de erről már lekéstünk. Most már az övék egy gyakorlatilag korlátlan és ellenőrizhetetlen hatalom – amely hatalom birtokában azonban ők nagyonis szeretnének mindent és mindenkit ellenőrizni Magyarországon – különösen azokat a személyeket és erőket, akik és amelyek velük szemben „az ellenállás gócai” lehetnek! Most tehát sokkal nehezebb a dolgunk, ha a címben emlegetett jogot és szabadságot meg akarjuk tartani – márpedig ugye meg akarjuk?!
Na, ehhez kell most egység! Vegye tudomásul mindenki, minden kis „parciális erő”, hogy aki a jog és szabadság pártján lévők egysége ellen politizál, az a jelenlegi hatalmat támogatja! Aki az egység ellen tesz – vagy akár csak lelke mélyén abban reménykedik, hogy a többi jog- és szabadságpárti erő elsorvad és ő marad egyedül a pályán, az nem állíthatja magáról, hogy ő pedig jogvédő, szabadságszerető, vagy demokrata – mert tettével, titkos-piszkos ki személyes reményeivel elárulja mindezeket. Akik esetleg azért nem szeretnék az egységet, akik azért „basztatanak” másokat, azért szabotálják el az együttműködést, hogy ezzel megőrizzék saját kis „politikai homokozójukat”, azok ugyanabba a brancsba tartoznak, mint akik ellen szavakban ágálnak. Azok ugyanúgy csak szánalmas kis személyes lelki igényeiket akarják ezekben a kis saját homokozókban kiélni, mint a jelenleg kormányzók a Nagy Hatalomban!
„Egység és Jog és Szabadság…” Eddig még nem is mondtam: ezek a német himnusz kezdő szavai. A német társadalomban képtelenség lenne, hogy egy Fidesz-féle „önérdekklán” korlátlan hatalmat kaphasson a polgároktól (ezt az öngyilkos mutatványt egyszer követték el: tanultak belőle – és soha többé…!). Éspedig azért nem, mert a polgárok – ha a helyzet ezt követelné meg – képesek lennének egységet alkotni: az ésszerű többség egységét, a reális célok és utak egységét, nem hagyva, hogy egy frusztrált kisebbség a társadalomra szabadítson egy „gengszterklánt” (akik nem mellesleg épp elődeik gengszterizmusát emlegették-emlegetik folyton!).
A „Hagyjuk hogy…”-tól a „Nem engedjük!”-et csupán csak ennyi választja el: hogy tudunk-e egységet teremteni?
2010.06.23. 21:06 Szerző: piefke
Gyomorforgatókönyv
Ami itt, alább olvasható, az mind aljas hazugság és színtiszta koholmány, semmi köze a jelen és a jövendő valósághoz – de nagyon érdekes!
Szóval:
Van/lesz ugyebár egy köztársasági elnökünk, Schmitt Pál személyében és van egy miniszterelnökünk, Orbán Viktor. A miniszterelnök tetszése szerint választotta ki a köztársasági elnök-jelöltet. Bárkit választhatott volna: széles körben elismert, egyenes életutat befutott, szuverén egyéniségeket – de ő Schmitt Pált választotta, akinek az elmúlt napokban oly sokan megírták már az élet- és pályatörténetét és akiről aligha tételezhető fel ép ésszel, hogy bármiben is ellenáll Orbánnak.
Látszólag Orbán ezzel a választásával elsúlytalanította a köztársasági elnöki pozíciót – mintha nem éppen ő lett volna az, aki a közelmúltban többször is utalt arra, hogy Magyarországon szerinte kívánatosabb lenne egy prezidenciális rendszer felé való elmozdulás. Nem ellentmondás ez?
Dehogyis! Orbán valóban egy erős köztársasági elnöki pozíciót akar – a maga számára. Csakhogy jelenlegi Alkotmányunkban nem így szerepel; ehhez kell (többek között) az új Alkotmány majd, azt pedig még az ő erős miniszterelnöksége alatt kell és lehet tető alá hozni. Mivel azonban ezt nem lehetett hetek alatt elintézni és Sólyom László elnöki mandátuma a napokban lejár, ezért nem volt más megoldás, mint egy személyében is súlytalan figura IDEIGLENES köztársasági elnökké tétele – aki aztán, ha meglesz az új, immár erős elnöki státuszt meghatározó Alkotmány, készséggel mond le – és adja át helyét Orbánnak!
Aki ebben az újonnan kreált és immár minden előre sejthető valószínűség szerint erős elnöki pozícióban kvázi kikerül a politikusi teljesítménykényszer és az objektív megmérettetések lehetőség (parlamenti választások) alól.
Orbán akarja a hatalmat, magának akarja, hogy ha már nem szeretik, ha már oly sokáig nem fogadta be és nem tisztelte eléggé az a nagyképű pesti elit, akkor legalább kénytelenek legyenek őt „félve tisztelni”! Nincs neki célja a halatommal, nem akarja ő igazán jobbá tenni az országot, nem is rendelkezik ehhez nagyszabású koncepcióval (jól láttuk, mi folyt itt választási és kormányprogram címén, „tiszta szégyen”…). Nem is érdekli őt a hatalom működtetése… Ezért tulajdonképpen nyűg neki a miniszterelnökség és veszély neki, hogy ha nem teljesít, ha nem lesz képes az általa felkeltett elvárásoknak, illúzióknak megfelelni a kormányzással, akkor bizony bukhat!
…De ha átalakítja a magyar közjogi berendezkedést, ha „kiüresíti” a miniszterelnöki pozíciót és ha elsúlytalanítja az új Alkotmány a parlamentet, akkor már kvázi tök mindegy, kit választ a Jónép – ő, mint „erős köztársasági elnök” majd csak „elmitterrandkodik” valahogy, még jó darabig!
Hogy ehhez a manőverhez feláldozza a magyar demokráciát? Hogy Orbán a hatalmával saját belső kis célja érdekében visszaélve a pofánkba röhög? Hogy mindez egyszerűen gyomorforgató? Nem érdekli: az ő mércéje nem a mi mércénk, nem úgy méri az egyes cselekedetei súlyát, ahogy mi tennénk – és ahogy logikus és erkölcsös lenne. Saját, privát „méterrúdja” van a tettei méréséhez, amely csak azt mutatja, hogy a lépés hogyan viszonyul a hatalommegtartás igényéhez.
…Nem kellene foglalkoznunk már Orbánnal és cseleivel – de mivel ő foglalkozik a mi demokráciánkkal, a mi államunk be– és átrendezésével, ezért nekünk is foglakoznunk kell vele – minimálisan annyiban, hogy tisztán tárjuk fel: mi hajtja ezt az embert! Mert ha tudjuk, mi motiválja, akkor azt is megtudhatjuk, hogy mik a várható, számára „szükségszerű” leendő lépései – és ha tudjuk, mit fog lépni, akkor fel is készülhetünk erre, akár be is előzhetünk neki. Ha tudjuk, hogy ez motiválja, amiről itt szó volt, akkor erre csak egyféle választ adhatunk: Mi közünk a te lelki nyomorodhoz, öcskös?
…Szóval: remélem, hogy amit a bevezetőben áll, az igaz és mindaz, amit itt leírtam „aljas hazugság és színtiszta koholmány” – mert ha nem az, nagy gáz: mégiscsak tök égő lenne egy megkattant miniszterelnök!
2010.06.21. 19:11 Szerző: piefke
Néhány napja nem írtam…
Néhány napja nem írtam semmit, a blogban nem születtek újabb bejegyzések – pedig téma az lett volna bőven! Tovább folyik a Fidesz Újdemokrácia-programja, pár nappal a köztársaság elnökének megválasztása előtt a Jónép még nincs arra méltatva, hogy egy kurva nevet odadobjanak neki – pedig, hej, ez az a nép, amelyre és amelynek felhatalmazására állandóan hivatkoznak a Fiúk….
Reagálhattam volna egy posztban akár a 108 neves értelmiségi Gyurcsányvédő Proklamációjára is – ezt sem tettem. Nem foglalkoztam Biszku-film fedőnevű kulturális és politikai elterelő hadművelettel sem – nem láttam értelmét. Írhattam volna egy frappáns és logikus választ pl. egy, a mai napon a Mandirened megjelet(etett?) írásra, is (Mezei Balázs: Épül-e tényleg a pártállam?), mely egy másik megjelent(etett?) írásra reagálván ágál az ellen, hogy itt most tényleg újra pártállam épül-e? De én nem és nem írtam!
Azért nem írtam, mert most nem írni kell, hanem szervezni. Az igazság már kimondatott, tehát újabb megfogalmazásaira nincs szükség – el kell csak terjeszteni. Világos, hogy ez a kormány és ez az Országgyűlés nem demokrata, a célja nem egy nyílt, az egyéni és közszabadságra épülő társadalom megteremtése, ahol a teljesítmény és a tisztesség, az együttműködés és a tolerancia érvényesül mindenek felett. Nem támogatja ez a kormány és ez az Országgyűlés sem az objektív megmérettetés elvét és gyakorlatát, sem pedig az emberek önálló egyéni és közösségi véleményalkotását – mindezek kifejezetten nem kívánatosak és veszélyesek számára. És világos az is, hogy demokraták, akik önmagukat képeseknek érzenék igazi jó kormányzásra (akik nem rettegnének a kudarctól és attól, hogy lebuknak: 8 éven át csak destruálni voltak képesek, de működőképes országot nem várjon senki tőlük) egyszerűen szégyellnék mindazt, amit törvényfacsarásban, álszenteskedésben, álmagyarkodásban és kontárkodásban ezek elkövetnek nap mint nap.
…Mindeközben pedig rengetegen várnak arra, hogy:
· legyen már végre valami
· legyenek már végre valakik, akik nem ezt a koncepciótlan katyvaszt dagasztják
· legyenek már, akik nem mennek szépen a kormány által kijelölt és tematizált keréknyomokban
· legyenek már, akik nem vesznek el értelmetlen és megnyerhetetlen részvitácskákban
hanem akik világos gondolatok mellett merészen és határozottan sorakoznak fel – ha kell, igen, a „legitim kormánnyal” és a híres "több, mint 2/3-dal” szemben is!
A szociktól ezt nem várhatják: beleragadtak saját fantáziátlanságukba, szervezetlenségükbe, megalkuvásaikba, botrányaikba. Nincs nap, hogy ne csuknának már le közülük valakit, vagy legalábbis ne fenyegetnének börtönnel (Gyurcsány kontra Kövér). Ha egy edényt kellene választani, amibe a szocik önálló, alkotó gondolatait egybe kellene gyűjteni az elmúlt évekből, akkor erre maximálisan elég lenne egy stampedlis pohár… A jövő tehát nem tőlük/közülük/belőlük fog kisarjadni.
Az LMP olyan, mit a Gyalog galopp-beli anarchoszindikalista közösség https://www.youtube.com/watch?v=-uXySwHFkkI. Mintha sportot űznének abból, ki képes kreatívabb és szellemesebb "tevékenységnek látszó tárgyat" kiötleni! A múltkori „9 nap a demokráciáért”-akciójuk tipikus példája a gyakorlati eredménnyel járni még elvileg sem képes, viszont az embereket közönnyel pillanatok alatt maximálisan eltöltő áltettnek. (Ők talán „pszeudoperformace”-t mondtak volna… de én nem vagyok ilyen szofisztikált.)
A Jobbikról nem írok, mint a jövő lehetséges letéteményeséről, mert ez a blog nem vicclap…
..És más meg nincs! Ennyi a magyar politika, ezek, akiket felsoroltam.
No, ezért kell „ezerrel szervezni”! És ezért felesleges tovább dumálni. Róma sem úgy épült fel, hogy folyton csak vitatkoztak a még el sem készült Fórumon - nem: odamentek egy baszott nagy kőhöz, EGYÜTT felemelték és elkezdték a Várost építeni! Mert ez a módja és nem más; sehogyan másképp valódi eredményt nem lehet elérni, csak úgy, ha együtt nekiállunk és szervezetten, tervezetten megcsináljuk.
…Aki meg csak írni akar, annak hagyok itt papírt… Én elmentem szervezni!
2010.06.18. 18:56 Szerző: piefke
Lófaszt a seggükbe...
…egy másikat meg a kezükbe, hogy tudják, mi van a seggükben!
Nagyjából ennyi megjegyzést érdemel a Fidesz új médiatörvény-tervezete (ahogy ők nevezik: „médiaalkotmány”).
A napokban legalább tucatnyian foglalkoztak már ezzel a tervezettel – és nem akadt közöttük egyetlen mértékadó & támogató sem! Mármost két oka lehet annak, hogy ilyen törvénytervezettel álltak elő:
1. Komolyan gondolják – mert ebben látják pozícióik megőrzésének zálogát, függetlenül jövendő kormányzati teljesítményüktől.
2. Tesztelik a társadalom tűrőképességét - hogy ha „igazi, komoly” dolgokkal kezdenek majd foglalkozni – Alkotmány pl. – akkor meddig mehetnek el anélkül, hogy az általuk oly sokszor hivatkozott „zemberek” pofán ne verjék őket.
Ha én lennék a Magyar Társadalom és ha mint társadalom, demokrata mentalitású is lennék, akkor már tudnám, hogy ezektől a Fiúktól és a hozzájuk társult Derék Magyar Uraktól semmit sem várhatok, hogy ők nem az én érdekeimet, hanem a saját hatalmuk biztonságát szolgálják - és akkor bekeményítenék nekik! Megmutatnám, hogy mi, magyarok, nem csak háromszázvalahány forintos marhaságok (vizitdíj) miatt felhergelve tudjuk telepiszkolni a Kossuth teret, hanem bizony arra is képesek vagyunk, hogy szépen odaálljunk, aztán azt mondjuk a bent hatalmat gyakorló Fiúknak&Uraknak, hogy: „- Na, most pedig addig innen ki nem jöttök, amíg ezt a szemétséget vissza nem vonjátok!”
Ha én lennék a Magyar Sajtó & Média, akkor – ha nagyjából ilyen pofátlanul lép majd életbe a törvény – egy hétig nem jelennék meg, amire ugye a Fiúk&Urak kénytelenek lennének valami magyarázatot adni a Világ és Európa felé…
Mindezt természetesen nem a levitézlett és többségében hitvány eddigi médiaelit érdekében írom, á, dehogy! Nem fáj nekem az ő vesztük, mert épp eléggé rászolgáltak ők: igénytelenséggel, slampossággal, megalkuvással (igen!). Én a magyar társadalom érdekében írok – ugyanis egyik nagy bajunk épp az, hogy sokszor „nincs véleményünk” közös dolgainkról. Ha pedig bejön ez a törvény, akkor gyakorlatilag nem is alakulhat ki egy objektív és független közvélemény – ami pedig a demokrata mentalitás elengedhetetlen kelléke! Én demokrata magyarokat akarok, nem ostobaságokkal terelt hordát – ehhez kell a szabad véleménynyilvánítás.
Tudom én jól, hogy amiről beszélek, az ma még a nép jelentős részének semmit sem jelent; ők még nem érzik át azt, hogy a jóléthez a szabadságon át lehet csak eljutni. Pedig ha belegondolunk, hogy mi jellemzi azokat a társadalmakat, amelyeket annyira tudunk irigyelni és ahol annyira szeretnénk élni, akkor rögtön látjuk, hogy azok egytől egyik igencsak sokra tartják a személyes és közszabadságot, ahol talán meg sem értenék az olyan Fiúkat&Urakat, akik a mostani törvénykoholmányhoz hasonlóval jönnének elő és nem is tolerálnának efféle „törekvéseket”.
Ha jólétet akarunk, akkor nem szabad tolerálnunk a szabadság csorbítását. Nem gondolhatjuk komolyan, hogy képesek lehetnek általános társadalmi jólétet, fejlődést produkálni azok, akik annyira sem bíznak a saját teljesítőképességükben, abban, hogy valóban jól fognak tudni kormányozni, hogy már jó előre mindenképp el szeretnék érni, hogy mindenkinek kussolnia kelljen, hogy ne is vitathassa meg a jónép, mit tettek jól és mit rosszul. Ha pedig ők sem bíznak ebben, akkor mi ugyan miben bízhatunk? Másban nem, csak saját magunkban, abban, hogy végre megértjük: ha mi nem alakítjuk úgy a viszonyokat, hogy végre a legrátermettebbek „tehessenek ajánlatot” a jövőkről, akkor helyettünk senki más nem fog ilyen viszonyokat teremteni. A saját jólétünk érdekében kell tehát a címben szereplő alkatrészekkel ellátnunk őket…
…Mert különben a címben említett lófasz a mi szánkba kerül – azért is, hogy kussoljunk, azért is, hogy tanuljunk nyelni és legfőképpen azért, mert azt érdemeljük!
2010.06.15. 22:47 Szerző: piefke
Eszközök – avagy: a nyílt forráskódú társadalmi software
Egyik előző posztomban (Az a kurva Darwin!) az alábbiakat írtam:
„Senkinek ne legyenek kétségei: az új kormány és annak vezetője mindent, de mindent keresztül fognak vinni az Országgyűlésben, amit csak elhatároznak. A benn ülő csekélyke és rémesen tagolt ellenzék pedig semmit, de semmit sem fog tudni ez ellen tenni – mint ahogy teljesen tehetetlenül fog állni a szintén végzetesen megosztott magyar társadalomnak azon (tekintélyes) része is, amely nem ért egyet a jelenlegi kormánnyal és nem bízik Orbán és társai szándékaiban és képességeiben.”
Fel kell tennünk a kérdést: Vannak-e eszközei az ellenzéknek, vannak-e eszközei a társadalomnak egy efféle mentalitású (kellemetlen, ízléstelen és célszerűtlen) hatalommal szemben? Amikor eszközöket emlegetek, akkor természetesen hatásos eszközökre gondolok: olyanokra, amelyekkel hathatósan lehet befolyásolni, vagy magatartása megváltoztatására késztetni a kormányt és a parlamenti többséget.
És az is nyilvánvaló, hogy amikor a kormánnyal és a parlamenti többséggel szemben hatékonyan alkalmazható eszközökről beszélek, akkor ezt nem azért teszem, hogy ezzel segítsek destruálni és obstruálni – engem csakis a konstruktív és demokrata politizálás érdekel.
Miért van szükség arra, hogy ilyen eszközöket keressünk? Azért, mert Orbán és kormánya, valamint az őket – ahogy immár egyértelműen látjuk – feltétlen készséggel szolgáló „híres forradalmi 2/3” hatalomgyakorlása nélkülözi a helyesen megválasztott stratégiai célokat, továbbá azért, mert abból, ahogyan igyekeznek minden pozíciót a maguk számára megszerezni és ahogy e pozíciók megtarthatósága érdekében mindenféle alkotmány- és törvényváltoztatásra képesek, ez az erőlködés csak egyetlen dolgot jelenthet: nem bíznak abban, hogy kormányzási teljesítményük elegendő lesz a hatalom megtartásához. És ha a rossz teljesítmény ellenére is meg akarják majd tartani a hatalmat, az azt jelenti, hogy erre nekik személyes okaik vannak, a hatalmat és annak megtartását nem a társadalom érdekében óhajtják.
…Eddig megvan? Igen? Akkor mehetünk tovább!
Ott tartottunk, hogy a jelek egyértelműsítik: az ő hatalmuk nem szolgálja a mi érdekeinket. Mivel pedig minden erőforrás és döntéshozó-végrehajtó hatalom az ő kezükben van, őket szolgálja majd az Alkotmány és a törvények, az ő álláspontjukat harsogja majd a saját főemberekkel telerakott média, ők fogják megmondani, kinek mihez és hogyan lesz – vagy nem lesz – joga, magyarul: minden ász az ő kezükben lesz, ezért rajtuk kívül senki sem fog rendelkezni komolyan veendő érdekérvényesítési potenciállal. (Majdnem elfelejtettem: pl. bevezették a kötelező kamarai tagságot is – tehát a szakmai függetlenség is ingerli őket!)
…Így gondolkodnak ők – de nem ez a valóság! A Fidesz nem egy magányos bolygón, vagy egy szögesdróttal körülhatárolt lágerben kormányoz, hanem egy olyan nép élén áll, amely történelmében mindig „kikérte magának”, ha valaki maga alá akarta gyűrni. És ráadásul most nincs is felettünk olyan idegen hatalom, amely akkora erőt képviselne, hogy azzal mi, magyarok semmiképp sem birkózhatnák meg. Orbán tehát nagyon labilis alapokra építgeti hegemóniáját: az csak addig állhat fenn, amíg rajta kívül nincs senki a politikai tematizálás területén.
Manapság már nem sokat ér a klasszikus államhatalmi eszközök és intézmények monopolisztikus birtoklása – mert a modern társadalom információs és önszerveződési képessége minden korábbinál összehasonlíthatatlanul nagyobb lett. Ha valaki jobb politikai termékkel rendelkezik, mint Orbánék, ráadásul képes is azt hatékonyan kommunikálni, akkor pillanatok alatt emberek millióihoz juttathatja ez azt. Internet. Facebook. Nem kell már saját TV, rádiófrekvencia, újság… A sajtótörvény pedig hiába ad jogot minden ostoba kormányzati baromnak, hogy ha valaki „rosszat szól” róla, akkor helyreigazíttathassa: ugyan ki képes naponta kommentek tízezreit figyelni – és még azt a rengeteg kommentezőt mind-mind perbe is fogni?
A „fiúk a Parlamentben” tulajdonképpen egy már nem létező világban politizálgatnak, egy már másképp létező valóságra hoznak törvényeket. Nem látják be, hogy a társadalom egy jelentős része immár nem szabályozható monopolisztikus hatalmi technikákkal… Ők, ott a Parlamentben egymásról politizálnak – a valóságot meg mi úgy alakítjuk közben itt, magunk között, ahogy az nekünk megfelel és arra ők gyakorlati ráhatással immár nemigen bírhatnak!
…És ezzel el is érkeztünk azokhoz a bizonyos ESZKÖZÖKHÖZ! Valójában a kérdés fordított, nem úgy van, ahogy én is feltettem a poszt elején, hogy t. i. mi miféle eszközökkel rendelkezünk egy kellemetlenkedő, de hegemonisztikusan berendezkedett hatalommal szemben. A valódi kérdés az, hogy vajon ez a hatalom rendelkezik-e valóságos, hosszú távon is működő eszközökkel arra, hogy egy, az ő hasznosságáról és jól kormányzásáról meg nem győződött társadalom élén maradhasson? A fentiek tükrében a válasz erre a kérdésre: NEM!
Ha a társadalom képes működtetni azokat az eszközöket, amelyeket a XXI. század adott a kezébe, akkor a hatalom egy ilyen „harcban” csak vesztes lehet, ha nem jól teljesít a kormányzásban, ha nem elég tehetséges és felkészült arra. Ha az, aki rendelkezik azzal a bizonyos „jobb politikai termékkel”, veszi a fáradságot és afféle „nyílt forráskódú társadalmi software”-ként azt közzé is teszi, akkor gyakorlatilag megállíthatatlan – legfőképp hagyományos hatalmi eszközökkel.
2010.06.15. 21:43 Szerző: piefke
Újak kellenek!
Figyelem: ez a poszt NEM a múltról szól - hanem a jövőnkről!
1945-’46-ban élt egy fiatal generáció. Gyerekek voltak még az utolsó békeévekben, kamaszkoruk a háború több, mint fél évtizedére esett – tehát igazi kötődésük a Horthy-rendszerhez már nem alakult ki, semmi pozitív nemigen kötötte oda őket. Látták viszont a végét és annak alapján levonták a tanulságot: akik idejutattak egy országot, azoknak a világát nem szabad folytatni, ahelyett újat kell építeni! Igazuk volt – és igazuk is lett volna, ha nem szól közbe a történelem, ha befuthatta volna az általuk elkezdett új világ a maga pályáját. Nem így történt, de ettől még tény: volt egy újra alkalmas generációnk. Ezzel a generációval, a benne megtestesülő lehetőségekkel a történelem rosszul gazdálkodott, a magyar társadalom nem élhetett vele.
A következő négy évtized úgy telt, ahogy telhetett. Furcsa, kevert világ volt: a magyar társadalom zöme előtt korábban sosem létező lehetőségek nyíltak meg, de nem nyílt lehetőség arra, hogy egy szabad társadalomban szerezhessenek tapasztalatokat.
1989-’90-et nem az akkori, húsz évvel ezelőtti fiatalok csinálták végig, nem ők ültek a kerekasztalnál, legfeljebb - némi képzavarral – a kerekasztal végébe eresztettek oda dísznek pár fiatalt a FIDESZ-ből. Az a generáció alkudott meg önmagával a kerekasztalnál, amelynek tagjai már át voltak itatva egy (vagy két) nem demokratikus világgal, így működtek reflexeik, ezek az ösztönök munkáltak bennük. Nem is különbözhetett lényegesen a működésében az az új világ, amely így született meg – legfeljebb annyiban tért az el a régitől, hogy félredobtak néhány korábbi elvet: közösségi tulajdon (szövetkezetek!), a szegény is ember, stb. A régi reflexek tehát továbbra is a régi módon működtették a társadalmat, a demokrácia csak az erősek és hatalommal bírók kezébe adott új eszközöket, ugyanakkor tömegek érezhették úgy, hogy szép elveken kívül semmi számukra használhatót nem kaptak. (Arra most nem térek ki, hogy ők miért nem élhettek a demokrácia és a szabadság lehetőségével – akit ez érdekel, más posztjaimban bővel olvashat erről…)
’89-’90-ben „szőr mentén” intézték a dolgokat; senki sem akart és nem is tudott volna igazán új világot alkotni, mert ahhoz a régitől eltérő mentalitás kellett volna. Megmaradtak a régi kapcsolatok, a régi szorongások, a régi gyanakvások is; úgy kezdett az ország demokráciát és piacgazdaságot építeni, úgy akartunk Nyugat-Európa polgárai lenni, hogy semmi polgári nem volt bennünk. Amit egyesek annak képzeltek, az igazából vagy a régi „úri világ” gondolkodás- és viselkedésmódja volt, vagy valami kelet-európai alternatív szellemi elit-underground, de egyiknek sem volt sok köze a teljesítmény-alapú tulajdonlás és a szabad kooperáció alapján álló igazi polgári mentalitáshoz. Komolyan mondom: nem is tudom, hogyan képzelhették azt, hogy azok az emberek, akik korábban egyetlen percet sem éltek valóban működő polgári közegben, akiknek a mintái vagy a Horthy-korszak meseautózó kúrialakói, vagy a Volgán (ez egy szovjet autómárka volt, nem a folyó!) körvadászni járó megyei párttitkárok voltak-lehettek, hogyan, mitől működhetnének demokrata módra?
Eltelt húsz év és ezalatt semmiféle külső erő nem akadályozott bennünket abban, hogy létrehozzunk egy, a korábbinál jobban működő Magyarországot – csak éppen most nem volt olyan generáció, amely ezt ’90-ben elkezdhette volna. Akik a rendszerváltáskor hatalomra kerültek, ahogy írtam fentebb, folytatói, továbbvivői voltak az előző évtizedeknek, abban szocializálódtak és minden fenntartásuk ellenére is kötődtek hozzá. Alapvetően más volt tehát a helyzet, mint ’45-ben, mert a mostani „újak” vitték magukban tovább a régi mintákat: a Kádár-kori viselkedésmódot, hiszen az élet bennük akarva-akaratlanul is, és a Horthy-nosztalgiát… Ha kötődsz a régihez, nem tudsz újat alkotni, ha ösztöneid a régi módon működnek, mert a régi világban alakultak ki, akkor nem fogsz tudni új módon viselkedni.
Mára felnőtté vált megint egy generáció, amelynek ösztöneit a személyes szabadság alakította, amely éppen ezért nem féli már a hatalmat. Mintái és elképzelései alapvetően különböznek a „szőr mentén-generációétól”. Ennek az új generációnak sincsen jó véleménye arról a világról, amelyet szülei működtetnek – sokban hasonlít tehát a ’45 utániakra. Amiben helyzete eltér: ezt a mostani generációt elvileg semmiféle külső erő nem akadályozza abban, hogy saját, neki tetsző világot hozzon létre maga körül… Elég, ha a belső, régi mentalitással képes leszámolni.
Most a régi minták leszerepeltek – az utolsó brancs épp pár napja, a csontvázakkal, a Kósa-Szíjjártó-féle „görög válsággal” és az erre adott orbáni 29 pontos „válasszal” – no meg a „Minden hatalmat a mi kezünkbe!”-rohammal… Van egy életkorát tekintve fiatal társaság, amely azonban nagyapáink-korabeli eszméket képvisel. Ők sem lehetnek tehát az az ifjú nemzedék, amely képes lehetne a saját sorsát úgy a kezébe venni, hogy sokkal jobb, minőségileg különböző jövőt építhetne, mint azt a megelőző generációk tették-tehették.
…És vagyunk mi, akik tudjuk, hogy a régiekkel immár semmire sem megyünk – mert régi kérdésekkel foglalkoznak régi módon, régi fantomokkal hadakoznak, miközben nincs koncepciójuk a jövőről. Nekünk viszont vannak új, a dolgok lényegére vonatkozó kérdéseink és vannak válaszaink is: arra is, hogy mi okozza krónikus bajainkat és arra is, hogy miképpen lehetünk úrrá ezeken. (Szólnak erről itt korábbi posztok: A bajok, Az okok, A gyógymód) Egyet nem tudunk még: beleszólni a dolgok, a dolgaink menetébe! És ez mindaddig így is marad, amíg be nem látjuk, hogy csak magunktól várhatjuk, hogy létrehozzunk magunk körül egy jobb valóságot, egy sokkal jobban élhető országot. Senki sem fogja ezt nekünk, helyettünk megcsinálni: sem a jelenlegi kormány (mert sem nem képes rá, sem nem érdekli), sem az EU (mert annak elég, ha nincs velünk nagyobb gond), sem a marslakók.
Szólj hozzá!
Címkék: jövő fidesz eu szabadság rendszerváltás pont alkotmány 29
2010.06.15. 10:45 Szerző: piefke
Az a kurva Darwin!
.jpg)
Alattvalók lettünk ismét...
Senkinek ne legyenek kétségei: az új kormány és annak vezetője mindent, de mindent keresztül fognak vinni az Országgyűlésben, amit csak elhatároznak. A benn ülő csekélyke és rémesen tagolt ellenzék pedig semmit, de semmit sem fog tudni ez ellen tenni – mint ahogy teljesen tehetetlenül fog állni a szintén végzetesen megosztott magyar társadalomnak azon (tekintélyes) része is, amely nem ért egyet a jelenlegi kormánnyal és nem bízik Orbán és társai szándékaiban és képességeiben.
Ha megnézzük azt az államhatalmi struktúrát, amelyet épp most, a szemünk láttára és az arcukba röhögve hoz létre a forradalmi 2/3, akkor azt látjuk, hogy egy az egyben le van másolva a kádári rendszer. Vannak bár formai néphatalmi elemek (Országgyűlés, kormány, közhivatalok, ellenőrző szervek, stb.), de ezek egymáshoz való hierarchikus viszonyai és az őket vezető személyek egy valójában külső szereplők által ellenőrizhetetlen és befolyásolhatatlan, monolitikus, zárt rendszert alkotnak.
Ez tehát „minimálisan is hegemonisztikus”, valójában, működésében és befolyásolhatatlanságában pedig autokratikus hatalomgyakorlást fog jelenteni az elkövetkezendő időben.
Mármost, fel lehet tenni azt az elméleti kérdést, hogy vajon önmagában elvetendő-e bármiféle autokratikus hatalmi berendezkedés, illetve ha mégsem, ha elvileg legalábbis lehetséges egy a közjót szolgáló autokrata hatalom, akkor ez a jelenlegi, amely ránk vár, vajon ilyen „jó kormányzat” lesz-e/lehet-e?
Az első kérdésre azt kell válaszoljuk, hogy elvileg lehetséges olyan autokrata hatalom, amely adott, speciális viszonyok közepette a lehetséges legjobb megoldást jelenti az adott nép számára. Ez akkor lehet így, ha egy viszonylag fejletlen, zavaros történelmű, önmaga valóságával kevéssé tisztában lévő, a demokrácia gyakorlatában járatlan és széttagolt népről van szó. Ekkor egy realista, nem öncélú, kompetens autokrata képes lehet elindítani olyan folyamatokat, amelyek a nép hasznára lesznek és amelyek egy idő után megteremtik-kitermelik a népben mindazokat az adott pillanatban hiányzó feltételeket, amelyeket épp az előbb soroltam fel. A történelemben akadnak olyan példák, amikor ez működött – de hangsúlyoznom kell, hogy ehhez egy igen kivételes képességekkel és a hatalmat nem önmagáért akaró-működtető vezető kell, különben elkerülhetetlenül szembekerül hatalom és népérdek!
Eddig az elmélet – most lássuk Orbánék gyakorlatát! Elvitathatatlan tény, hogy Orbán – és társai közül számosan – a hatalmat önnön érdekeiktől vezettetve akarták megszerezni és ekképpen is fogják működtetni. Hatalommotivációik között lelkiek és anyagiak egyaránt és legtöbbször egyszerre, keveredve és egymást erősítve vannak jelen – korábbi posztjaimban erről írtam már (ld.: Erő és Alkotmány, Orbán lelke c. posztokat).
Csak az az új politikai szervezőerő tud hosszabb távon is fennmaradni és hatékonyan működni, amely rendelkezik a korábbiaknál jobb ideológiával, amely a társadalom valóságos leírását adja. A Fidesz – pontosabban: Orbán – nem tudja, mihez kezdjen az országgal. Tulajdonképpen zavarja, hogy foglalkoznia kell vele – ő a hatalmat önmagában, feladatok nélkül szeretné. Ne gondoljuk egy pillanatig sem, hogy értünk dolgozik: csak nyűg vagyunk a nyakán! Ő a hatalom népszerű pillanataiért él, azokért akarta megszerezni és akarja most minden eszközzel megtartani a hatalmat. Ez egyfajta szeretetpótlék számára.
De mi is ez a Fidesz, amely most uralkodik rajtink, ha egyszer nem egy határozott koncepció és pozitív célok mentén szerveződött közösség?
A Fidesz a félelmek pártja. Azok vannak ott, akik félnek attól, hogy ha nem ők vannak felül, akkor elvesznek és semmik-senkik lesznek. Ott vannak ugyebár a ’80-as években még az eliten kívülálló klasszikus Fidesz-fiatalok: Orbánék. Ők azért lettek antikommunisták, mert az akkori MSZMP öregjeiben látták az elitbe kerülésük akadályát, akik elzárják az útjukat felfelé, a csúcsokra. Ők, Orbánék pedig lentről jöttek. Innen származik az az elképzelésük, hogy: „Mi alulról jövünk, alul a nép van – tehát: a nép mi vagyunk!”, továbbá, hogy: „Demokrácia az, ha a nép uralkodik – tehát: az a demokrácia, ha mi uralkodunk!” …És a nép uralma mindenképp, bármilyen eszközzel fenntartandó – ezt látjuk most működésben, amikor Alkotmányt akarnak módosítani, amikor az alkotmánybírók választásának új módját vezetik be, amikor az Állami Számvevőszék élére szerviensüket nevezik ki, amikor készséges köztársasági elnököt fognak megválasztani… ismét a kádári párhuzam: mi ez, ha nem bolsevizmus: „Minden hatalmat a Szovjeteknek!” Lófaszt demokraták ezek!
És szintén nem demokrata a Fidesz másik fele sem, a hozzájuk csatlakozott „derék magyar urak és úriasszonyok”, akik a Horthy-rendszer elitjéből származnak, szintén antikommunisták: ők azért, mert a komcsik vették el tőlük a hatalmat. Ami a Fidesz két felét összehozta és egyben tartja, az a közös, bár más-más alapú félelem a hatalomból való kikerüléstől, a teljesítményektől független privilegizált helyzeten kívüli léttől. Így találkoztak azok, akik a ’30-as-’40-es és azok, akik a ’80-as években voltak a komcsik ellenségei!
Most ezek az alakok elkezdtek babrálni az Alkotmánnyal és minden pozícióba sajátjaikat rakják… Mondatnák sokan, hogy mit érdekli őket az Alkotmány és mit számít nekik az, hogy kik ülnek az Alkotmánybírói, vagy épp a köztársasági elnöki pozíciókban… Valóban: az emberek életében nem ezek a meghatározó tényezők, hanem sokkal inkább a törvények és rendelkezések, amelyeket az Országgyűlés hozni fog. …De mi lesz, ha ezek a törvények rosszat hoznak az embereknek? Akkor nem lehet hová, kihez fellebbezni! A demokrácia és az alkotmányos garanciák csak addig érdektelenek, amíg nincs, nem lenne rájuk szükség – mint a levegő, vagy az ivóvíz: ha nincs és kellene, akkor gáz van!
Orbánék most azt hiszik, hogy mivel lefedtek minden mezőt, mindenhol ők állnak, minden kaput az ő embereik őriznek, ezáltal belátható időre kibillenthetetlenek lettek a hatalomból. Hogy végre akkor sem kell majd félniük ettől, ha teljesítményükkel nem lennének képesek azt megőrizni. (Ne feledjük? nincs koncepciójuk, nem is gondolkodnak azon, hogy mi jót kellene kezdeniük az országgal a hatalom birtokában – és ha nincs koncepció, akkor siker sem lehet!)
Amivel nem számolnak, az a társadalom maga. Most a társadalomban számosan vannak, akik már vagy eleve nem akarták Orbánékat, vagy épp a napokban döbbentek rá, hogy nem ezt remélték tőlük. Ezek az emberek – hogy úgy mondjam – kihasználatlan erőforrások ma és ha valamit megtanulhattunk az evolúciótól (itt jön az a kurva Darwin!), hogy erőforrás nem marad kihasználatlanul, az Élet utat tör. Ha Magyarországon milliónyian érzik úgy/fogják úgy érezni, hogy nem akarják azt, ami itt folyik, akkor nem lehet a változást Alkotmánnyal, pozíciókba rakott sameszokkal meggátolni, ezt csak igen naiv alakok képzelhetik így, akik talán ezzel akarják magukat megnyugtatni. Ha egy fazékban valaki vizet forral, de leszorítja a fedőt, akkor a fazék fel fog robbanni – és épp a fedőt szorítót fogja elsöpörni…
„…eljött az idő arra, hogy a gazdaságban is új kerüljön a régi helyébe, mert a régi rendszer nem alkalmas arra, hogy kivezesse az országot a jelenlegi helyzetből!” - ezzel a vadonatújnak szánt bevezetéssel indította útjára Orbán Viktor a 29 pontos kényszeresen különbözni akaró akciótervét.
A napokban zajló eseményeket követően kedvem lenne a kályhától indulni (ld. A bajok c. posztot!), onnan, hogy mi a valódi oka annak, hogy az emberek csalnak, feketéznek, nem teszik hozzá a közöshöz a sajátjukat – természetesen a racionális okokon túl. Mindamellett őszintén sajnálom, hogy továbbra sem mozdulunk majd előbbre, mert a két legfőbb mércéje mégiscsak az egy demokratikus államnak, hogy a polgárok hogyan élnek a szavazati jogukkal és milyen módon adóznak a közjó érdekében.
Ehhez képest látjuk a szakemberek számításait, a különféle táblázatokat; mennyi marad majd a pénztárcánkban az egykulcsos Áfa bevezetését követően: kik szívnak majd továbbra is, ill. miért nincs jelentősége érdemben beszélni szuperbruttó eltörlésről, családi adózásról (nevéből következően francia mintáról is gondolkodhatnánk, de nyugodjon meg mindenki, szó sincs erről!), vagy éppen nyereségadó sávot tologatni. Józan ítélőképességünk birtokában azt is el tudjuk képzelni, hogy a bankok, pénzintézetek, biztosítók ilyen mértékű megsarcolása milyen következményeket von majd maga után – ui. ott üzletemberek kalkulálnak, nem paprikajancsik!
Azonban a Fidesz reformnak nevezett, társadalmi összefogásra építő akciója - szerintem inkább hívjuk pénzek átcsoportosításának - továbbra sem világít rá arra a strukturális hibára, hogy szarul, nagyon alacsony hatásfokkal hasznosítja vagy osztja el újra a polgárok és vállalkozások munkájával megtermelt értékeket. Lényegesen rosszabbul, mint maga az egyén/vállalkozó tenné. Pedig óriási felelősségtudattal kellene mérlegelniük, hogy közben darabokra hullik az egészségügy és az oktatás!
Nagyon leegyszerűsítve: továbbra is az a helyzet fog fennállni, hogy „Jobb az nálam, mint tenálad!”. Orbán egyetlen motiváló rugóra jár, népszerű akar maradni hívei vagy alattvalói előtt: „Továbbra is államilag támogatok, segélyezek, rászorulókat gyártok”. Ezzel elérem az igazi célomat - és különben is több marad akkor az igazán fontos dolgokra: a hatalom megtartásához szükséges korrumpálni, szavazatot venni, az orruknál fogva vezetni az embereket…
- Enyém! – mondja Orbán… A hatalom, az ország – és talán a ti szeretetek is!
Ezért van minden, erre megy ki az egész.
Utolsó kommentek