2010.06.21. 19:11 Szerző: piefke

Néhány napja nem írtam…

Néhány napja nem írtam semmit, a blogban nem születtek újabb bejegyzések – pedig téma az lett volna bőven! Tovább folyik a Fidesz Újdemokrácia-programja, pár nappal a köztársaság elnökének megválasztása előtt a Jónép még nincs arra méltatva, hogy egy kurva nevet odadobjanak neki – pedig, hej, ez az a nép, amelyre és amelynek felhatalmazására állandóan hivatkoznak a Fiúk….

Reagálhattam volna egy posztban akár a 108 neves értelmiségi Gyurcsányvédő Proklamációjára is – ezt sem tettem. Nem foglalkoztam  Biszku-film fedőnevű kulturális és politikai elterelő hadművelettel sem – nem láttam értelmét. Írhattam volna egy frappáns és logikus választ pl. egy, a mai napon a Mandirened megjelet(etett?) írásra, is (Mezei Balázs: Épül-e tényleg a pártállam?), mely egy másik megjelent(etett?) írásra reagálván ágál az ellen, hogy itt most tényleg újra pártállam épül-e? De én nem és nem írtam!

Azért nem írtam, mert most nem írni kell, hanem szervezni. Az igazság már kimondatott, tehát újabb megfogalmazásaira nincs szükség – el kell csak terjeszteni. Világos, hogy ez a kormány és ez az Országgyűlés nem demokrata, a célja nem egy nyílt, az egyéni és közszabadságra épülő társadalom megteremtése, ahol a teljesítmény és a tisztesség, az együttműködés és a tolerancia érvényesül mindenek felett. Nem támogatja ez a kormány és ez az Országgyűlés sem az objektív megmérettetés elvét és gyakorlatát, sem pedig az emberek önálló egyéni és közösségi véleményalkotását – mindezek kifejezetten nem kívánatosak és veszélyesek számára. És világos az is, hogy demokraták, akik önmagukat képeseknek érzenék igazi jó kormányzásra (akik nem rettegnének a kudarctól és attól, hogy lebuknak: 8 éven át csak destruálni voltak képesek, de működőképes országot nem várjon senki tőlük) egyszerűen szégyellnék mindazt, amit törvényfacsarásban, álszenteskedésben, álmagyarkodásban és kontárkodásban ezek elkövetnek nap mint nap.

…Mindeközben pedig rengetegen várnak arra, hogy:

·          legyen már végre valami

·          legyenek már végre valakik, akik nem ezt a koncepciótlan katyvaszt dagasztják

·          legyenek már, akik nem mennek szépen a kormány által kijelölt és tematizált keréknyomokban

·          legyenek már, akik nem vesznek el értelmetlen és megnyerhetetlen részvitácskákban

hanem akik világos gondolatok mellett merészen és határozottan sorakoznak fel – ha kell, igen, a „legitim kormánnyal” és a híres "több, mint 2/3-dal” szemben is!

A szociktól ezt nem várhatják: beleragadtak saját fantáziátlanságukba, szervezetlenségükbe, megalkuvásaikba, botrányaikba. Nincs nap, hogy ne csuknának már le közülük valakit, vagy legalábbis ne fenyegetnének börtönnel (Gyurcsány kontra Kövér). Ha egy edényt kellene választani, amibe a szocik önálló, alkotó gondolatait egybe kellene gyűjteni az elmúlt évekből, akkor erre maximálisan elég lenne egy  stampedlis pohár… A jövő tehát nem tőlük/közülük/belőlük fog kisarjadni.

Az LMP olyan, mit a Gyalog galopp-beli anarchoszindikalista közösség https://www.youtube.com/watch?v=-uXySwHFkkI. Mintha sportot űznének abból, ki képes kreatívabb és szellemesebb "tevékenységnek látszó tárgyat" kiötleni! A múltkori „9 nap a demokráciáért”-akciójuk tipikus példája a gyakorlati eredménnyel járni még elvileg sem képes, viszont az embereket közönnyel pillanatok alatt maximálisan eltöltő áltettnek. (Ők talán „pszeudoperformace”-t mondtak volna… de én nem vagyok ilyen szofisztikált.)

A Jobbikról nem írok, mint a jövő lehetséges letéteményeséről, mert ez a blog nem vicclap…

..És más meg nincs! Ennyi a magyar politika, ezek, akiket felsoroltam.

No, ezért kell „ezerrel szervezni”! És ezért felesleges tovább dumálni. Róma sem úgy épült fel, hogy folyton csak vitatkoztak a még el sem készült Fórumon - nem: odamentek egy baszott nagy kőhöz, EGYÜTT felemelték és elkezdték a Várost építeni! Mert ez a módja és nem más; sehogyan másképp valódi eredményt nem lehet elérni, csak úgy, ha együtt nekiállunk és szervezetten, tervezetten megcsináljuk.

…Aki meg csak írni akar, annak hagyok itt papírt… Én elmentem szervezni!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr392099006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása