Figyelem: ez a poszt NEM a múltról szól - hanem a jövőnkről!
1945-’46-ban élt egy fiatal generáció. Gyerekek voltak még az utolsó békeévekben, kamaszkoruk a háború több, mint fél évtizedére esett – tehát igazi kötődésük a Horthy-rendszerhez már nem alakult ki, semmi pozitív nemigen kötötte oda őket. Látták viszont a végét és annak alapján levonták a tanulságot: akik idejutattak egy országot, azoknak a világát nem szabad folytatni, ahelyett újat kell építeni! Igazuk volt – és igazuk is lett volna, ha nem szól közbe a történelem, ha befuthatta volna az általuk elkezdett új világ a maga pályáját. Nem így történt, de ettől még tény: volt egy újra alkalmas generációnk. Ezzel a generációval, a benne megtestesülő lehetőségekkel a történelem rosszul gazdálkodott, a magyar társadalom nem élhetett vele.
A következő négy évtized úgy telt, ahogy telhetett. Furcsa, kevert világ volt: a magyar társadalom zöme előtt korábban sosem létező lehetőségek nyíltak meg, de nem nyílt lehetőség arra, hogy egy szabad társadalomban szerezhessenek tapasztalatokat.
1989-’90-et nem az akkori, húsz évvel ezelőtti fiatalok csinálták végig, nem ők ültek a kerekasztalnál, legfeljebb - némi képzavarral – a kerekasztal végébe eresztettek oda dísznek pár fiatalt a FIDESZ-ből. Az a generáció alkudott meg önmagával a kerekasztalnál, amelynek tagjai már át voltak itatva egy (vagy két) nem demokratikus világgal, így működtek reflexeik, ezek az ösztönök munkáltak bennük. Nem is különbözhetett lényegesen a működésében az az új világ, amely így született meg – legfeljebb annyiban tért az el a régitől, hogy félredobtak néhány korábbi elvet: közösségi tulajdon (szövetkezetek!), a szegény is ember, stb. A régi reflexek tehát továbbra is a régi módon működtették a társadalmat, a demokrácia csak az erősek és hatalommal bírók kezébe adott új eszközöket, ugyanakkor tömegek érezhették úgy, hogy szép elveken kívül semmi számukra használhatót nem kaptak. (Arra most nem térek ki, hogy ők miért nem élhettek a demokrácia és a szabadság lehetőségével – akit ez érdekel, más posztjaimban bővel olvashat erről…)
’89-’90-ben „szőr mentén” intézték a dolgokat; senki sem akart és nem is tudott volna igazán új világot alkotni, mert ahhoz a régitől eltérő mentalitás kellett volna. Megmaradtak a régi kapcsolatok, a régi szorongások, a régi gyanakvások is; úgy kezdett az ország demokráciát és piacgazdaságot építeni, úgy akartunk Nyugat-Európa polgárai lenni, hogy semmi polgári nem volt bennünk. Amit egyesek annak képzeltek, az igazából vagy a régi „úri világ” gondolkodás- és viselkedésmódja volt, vagy valami kelet-európai alternatív szellemi elit-underground, de egyiknek sem volt sok köze a teljesítmény-alapú tulajdonlás és a szabad kooperáció alapján álló igazi polgári mentalitáshoz. Komolyan mondom: nem is tudom, hogyan képzelhették azt, hogy azok az emberek, akik korábban egyetlen percet sem éltek valóban működő polgári közegben, akiknek a mintái vagy a Horthy-korszak meseautózó kúrialakói, vagy a Volgán (ez egy szovjet autómárka volt, nem a folyó!) körvadászni járó megyei párttitkárok voltak-lehettek, hogyan, mitől működhetnének demokrata módra?
Eltelt húsz év és ezalatt semmiféle külső erő nem akadályozott bennünket abban, hogy létrehozzunk egy, a korábbinál jobban működő Magyarországot – csak éppen most nem volt olyan generáció, amely ezt ’90-ben elkezdhette volna. Akik a rendszerváltáskor hatalomra kerültek, ahogy írtam fentebb, folytatói, továbbvivői voltak az előző évtizedeknek, abban szocializálódtak és minden fenntartásuk ellenére is kötődtek hozzá. Alapvetően más volt tehát a helyzet, mint ’45-ben, mert a mostani „újak” vitték magukban tovább a régi mintákat: a Kádár-kori viselkedésmódot, hiszen az élet bennük akarva-akaratlanul is, és a Horthy-nosztalgiát… Ha kötődsz a régihez, nem tudsz újat alkotni, ha ösztöneid a régi módon működnek, mert a régi világban alakultak ki, akkor nem fogsz tudni új módon viselkedni.
Mára felnőtté vált megint egy generáció, amelynek ösztöneit a személyes szabadság alakította, amely éppen ezért nem féli már a hatalmat. Mintái és elképzelései alapvetően különböznek a „szőr mentén-generációétól”. Ennek az új generációnak sincsen jó véleménye arról a világról, amelyet szülei működtetnek – sokban hasonlít tehát a ’45 utániakra. Amiben helyzete eltér: ezt a mostani generációt elvileg semmiféle külső erő nem akadályozza abban, hogy saját, neki tetsző világot hozzon létre maga körül… Elég, ha a belső, régi mentalitással képes leszámolni.
Most a régi minták leszerepeltek – az utolsó brancs épp pár napja, a csontvázakkal, a Kósa-Szíjjártó-féle „görög válsággal” és az erre adott orbáni 29 pontos „válasszal” – no meg a „Minden hatalmat a mi kezünkbe!”-rohammal… Van egy életkorát tekintve fiatal társaság, amely azonban nagyapáink-korabeli eszméket képvisel. Ők sem lehetnek tehát az az ifjú nemzedék, amely képes lehetne a saját sorsát úgy a kezébe venni, hogy sokkal jobb, minőségileg különböző jövőt építhetne, mint azt a megelőző generációk tették-tehették.
…És vagyunk mi, akik tudjuk, hogy a régiekkel immár semmire sem megyünk – mert régi kérdésekkel foglalkoznak régi módon, régi fantomokkal hadakoznak, miközben nincs koncepciójuk a jövőről. Nekünk viszont vannak új, a dolgok lényegére vonatkozó kérdéseink és vannak válaszaink is: arra is, hogy mi okozza krónikus bajainkat és arra is, hogy miképpen lehetünk úrrá ezeken. (Szólnak erről itt korábbi posztok: A bajok, Az okok, A gyógymód) Egyet nem tudunk még: beleszólni a dolgok, a dolgaink menetébe! És ez mindaddig így is marad, amíg be nem látjuk, hogy csak magunktól várhatjuk, hogy létrehozzunk magunk körül egy jobb valóságot, egy sokkal jobban élhető országot. Senki sem fogja ezt nekünk, helyettünk megcsinálni: sem a jelenlegi kormány (mert sem nem képes rá, sem nem érdekli), sem az EU (mert annak elég, ha nincs velünk nagyobb gond), sem a marslakók.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek