Egyik előző posztomban (Az a kurva Darwin!) az alábbiakat írtam:
„Senkinek ne legyenek kétségei: az új kormány és annak vezetője mindent, de mindent keresztül fognak vinni az Országgyűlésben, amit csak elhatároznak. A benn ülő csekélyke és rémesen tagolt ellenzék pedig semmit, de semmit sem fog tudni ez ellen tenni – mint ahogy teljesen tehetetlenül fog állni a szintén végzetesen megosztott magyar társadalomnak azon (tekintélyes) része is, amely nem ért egyet a jelenlegi kormánnyal és nem bízik Orbán és társai szándékaiban és képességeiben.”
Fel kell tennünk a kérdést: Vannak-e eszközei az ellenzéknek, vannak-e eszközei a társadalomnak egy efféle mentalitású (kellemetlen, ízléstelen és célszerűtlen) hatalommal szemben? Amikor eszközöket emlegetek, akkor természetesen hatásos eszközökre gondolok: olyanokra, amelyekkel hathatósan lehet befolyásolni, vagy magatartása megváltoztatására késztetni a kormányt és a parlamenti többséget.
És az is nyilvánvaló, hogy amikor a kormánnyal és a parlamenti többséggel szemben hatékonyan alkalmazható eszközökről beszélek, akkor ezt nem azért teszem, hogy ezzel segítsek destruálni és obstruálni – engem csakis a konstruktív és demokrata politizálás érdekel.
Miért van szükség arra, hogy ilyen eszközöket keressünk? Azért, mert Orbán és kormánya, valamint az őket – ahogy immár egyértelműen látjuk – feltétlen készséggel szolgáló „híres forradalmi 2/3” hatalomgyakorlása nélkülözi a helyesen megválasztott stratégiai célokat, továbbá azért, mert abból, ahogyan igyekeznek minden pozíciót a maguk számára megszerezni és ahogy e pozíciók megtarthatósága érdekében mindenféle alkotmány- és törvényváltoztatásra képesek, ez az erőlködés csak egyetlen dolgot jelenthet: nem bíznak abban, hogy kormányzási teljesítményük elegendő lesz a hatalom megtartásához. És ha a rossz teljesítmény ellenére is meg akarják majd tartani a hatalmat, az azt jelenti, hogy erre nekik személyes okaik vannak, a hatalmat és annak megtartását nem a társadalom érdekében óhajtják.
…Eddig megvan? Igen? Akkor mehetünk tovább!
Ott tartottunk, hogy a jelek egyértelműsítik: az ő hatalmuk nem szolgálja a mi érdekeinket. Mivel pedig minden erőforrás és döntéshozó-végrehajtó hatalom az ő kezükben van, őket szolgálja majd az Alkotmány és a törvények, az ő álláspontjukat harsogja majd a saját főemberekkel telerakott média, ők fogják megmondani, kinek mihez és hogyan lesz – vagy nem lesz – joga, magyarul: minden ász az ő kezükben lesz, ezért rajtuk kívül senki sem fog rendelkezni komolyan veendő érdekérvényesítési potenciállal. (Majdnem elfelejtettem: pl. bevezették a kötelező kamarai tagságot is – tehát a szakmai függetlenség is ingerli őket!)
…Így gondolkodnak ők – de nem ez a valóság! A Fidesz nem egy magányos bolygón, vagy egy szögesdróttal körülhatárolt lágerben kormányoz, hanem egy olyan nép élén áll, amely történelmében mindig „kikérte magának”, ha valaki maga alá akarta gyűrni. És ráadásul most nincs is felettünk olyan idegen hatalom, amely akkora erőt képviselne, hogy azzal mi, magyarok semmiképp sem birkózhatnák meg. Orbán tehát nagyon labilis alapokra építgeti hegemóniáját: az csak addig állhat fenn, amíg rajta kívül nincs senki a politikai tematizálás területén.
Manapság már nem sokat ér a klasszikus államhatalmi eszközök és intézmények monopolisztikus birtoklása – mert a modern társadalom információs és önszerveződési képessége minden korábbinál összehasonlíthatatlanul nagyobb lett. Ha valaki jobb politikai termékkel rendelkezik, mint Orbánék, ráadásul képes is azt hatékonyan kommunikálni, akkor pillanatok alatt emberek millióihoz juttathatja ez azt. Internet. Facebook. Nem kell már saját TV, rádiófrekvencia, újság… A sajtótörvény pedig hiába ad jogot minden ostoba kormányzati baromnak, hogy ha valaki „rosszat szól” róla, akkor helyreigazíttathassa: ugyan ki képes naponta kommentek tízezreit figyelni – és még azt a rengeteg kommentezőt mind-mind perbe is fogni?
A „fiúk a Parlamentben” tulajdonképpen egy már nem létező világban politizálgatnak, egy már másképp létező valóságra hoznak törvényeket. Nem látják be, hogy a társadalom egy jelentős része immár nem szabályozható monopolisztikus hatalmi technikákkal… Ők, ott a Parlamentben egymásról politizálnak – a valóságot meg mi úgy alakítjuk közben itt, magunk között, ahogy az nekünk megfelel és arra ők gyakorlati ráhatással immár nemigen bírhatnak!
…És ezzel el is érkeztünk azokhoz a bizonyos ESZKÖZÖKHÖZ! Valójában a kérdés fordított, nem úgy van, ahogy én is feltettem a poszt elején, hogy t. i. mi miféle eszközökkel rendelkezünk egy kellemetlenkedő, de hegemonisztikusan berendezkedett hatalommal szemben. A valódi kérdés az, hogy vajon ez a hatalom rendelkezik-e valóságos, hosszú távon is működő eszközökkel arra, hogy egy, az ő hasznosságáról és jól kormányzásáról meg nem győződött társadalom élén maradhasson? A fentiek tükrében a válasz erre a kérdésre: NEM!
Ha a társadalom képes működtetni azokat az eszközöket, amelyeket a XXI. század adott a kezébe, akkor a hatalom egy ilyen „harcban” csak vesztes lehet, ha nem jól teljesít a kormányzásban, ha nem elég tehetséges és felkészült arra. Ha az, aki rendelkezik azzal a bizonyos „jobb politikai termékkel”, veszi a fáradságot és afféle „nyílt forráskódú társadalmi software”-ként azt közzé is teszi, akkor gyakorlatilag megállíthatatlan – legfőképp hagyományos hatalmi eszközökkel.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek