.jpg)
Lehet, hogy azért összpontosít minden hatalmat és minden kontroll-lehetőséget a saját kezében Orbán, mert attól tart, hogy ha ezek bármelyike is ellenséges kézen (szocik) maradna, akkor azt fel tudnák használni arra, hogy megakadályozzák őt és a most kormányra került erőket abban, hogy az általuk valóban helyesnek és szükségesnek tartott változtatásokat végrehajthassák Magyarországon a társadalomban, az államszerkezetben és a gazdaságban? Lehet, hogy Orbán és társai valóban valami jót, hosszú távon is működőképest, egy jobb új világot akarnak itt felépíteni? Lehet, hogy valóban azt hiszik: ők tudják, mi is itt a teendő, mire van szüksége és mire vágyik ez a nép? Lehet, hogy valóban működőképesnek tarják a receptjüket?
A Századvég egyik új Az ideológiák vége - A Nemzeti Együttműködés Rendszere (www.szazadveg.hu/files/kutatas/5.pdf) című írása gondolkodtatott el ezen.
Aki ért a politológia és a filozófia „tolvajnyelvén”, az bizonyára csodálkozni fog, miképpen, milyen önkényesen használnak a szerzők fogalmakat: „forradalom”, „ideológia”, „régi és új világ”, „rendszerváltás”, „(poszt-)-kommunizmus”… Az egész írásból azok frusztráltsága árad, akik (amit alább még írom) huszonvalahány éve lehatározták, hogy „átveszik a boltot” Magyarországon és akik a közeli napokig azzal voltak kénytelenek együtt élni, hogy a hatalomváltás köztük és a régi elit örökösei között korántsem sikerült úgy, ahogy szerették volna...
De az írás igazi „éle” az ideológia vezette társadalom elképzelése ellen irányul. „Az új rendszernek ideológiaellenes éle van: hiányzik belőle a valóságidegen utópia.” – áll az írásműben. És ebben az egy mondatban ott van a FIDESZ és Orbán két legfontosabb „attitűdje”:
1. Nincs saját, a világ és a társadalom adekvát leírását adó ideológiájuk.
2. A „kívülálló, egyszerű, vidéki emberek” gyanakvásával tekintenek minden magasrendű szellemi jelenségre.
Nézzük e két jellegzetességüket és ennek következményeit:
1. A saját ideológia hiánya
Csak azért idejét múltnak és szükségtelennek ítélni bármiféle ideológiát, mert nekünk nincs: nevetséges, ostoba dolog. Csak azért azt mondani, hogy valami felesleges, mert mi nem rendelkezünk azzal: nem más, mint irigység.
Közismert humánetológiai tény, hogy az embercsoportokat ún. közös hiedelmek tartják össze, ezek szabják meg, mit tartanak jó célnak és eszköznek, hogy miképpen és miben működjenek együtt. Az emberekben erős késztetés él arra, hogy (szaknyelven) közös konstrukciókat hozzanak létre és szintén erős a késztetés a közös normák követésére is. Amit tehát Orbánék állítanak, hogy t. i. felesleges az ideológia, nem jelnet mást, mint hogy tagadnak egy, az emberi viselkedésre vonatkozó alapvető tényt és az emberi közösségek összetartásához és működéséhez elengedhetetlenül szükséges valamit. Az sem mentségük erre, hogy esetleg nem járatosak a humánetológiában: mert ha valaki vállalkozik egy modern társadalom vezetésére – pláne újjászervezésére – akkor igenis, rendelkezzen a legkorszerűbb tudással tevékenysége tárgyában! (Ha aljas lennék, azt írnám: nem elég a focihoz és a kolbásztöltéshez érteni.)
Amint a bevezetőben írtam: lehet, hogy valódi aggódás vezérli Orbánékat: félnek attól, hogy „visszajönnek a kommunisták” és akkor semmi sem fog javulni nálunk. Ha így van, érthetőbb az ideológiaellenességük is: „ideológia” alatt ők ösztönösen is a „komcsi-szoci-szocdem” ideológiákat értik és ezért akarnak ad acta tenni mindenféle ideológiát. Nem akarnak még egy harcot elveszteni, még egy esélyt kihagyni. Úgy látják, hogy „az ideológia” és az élet szükségképpen kerülnek konfliktusba és ha az ideológia és annak „birtoklói” győznek, akkor a társadalom és ők maguk is vesztesek lesznek ismét. (Megjegyzés: szintén alapvető emberi tulajdonság, hogy míg a magunk és a közösség érdekei közé könnyen teszünk egyenlőségjelet – Orbánék is ezt teszik a néppel – addig ellenségeinket „mindenki ellenségének” látjuk ösztönösen.)
Tény és való: a „klasszikus szocialista” ideológia mára alaposan elavult és már messze nem képes a valóságos társadalom felépülését és működését jól leírni és megmagyarázni. Erősen ráfér az „update-elés” – és éppen a fentebb emlegetett humánetológiai tudásunkra tekintettel. Beemelendő az ideológiába (értsd: társadalommagyarázatba) mindaz az objektív tudás, amit az utóbbi évek-évtizedek során tudtunk meg az emberről, mint hierarchikus csoportokat alkotó fajról. De az, hogy ez a munka még nincs elvégezve, nem jelenti azt, hogy feleslege is lenne, sőt: mindennél fontosabb, ha valóban jól működő társadalmakat szeretnénk.
Az említett Századvég-dolgozat írói vannak annyira tisztességesek és realisták, hogy meg sem próbálkoznak valami avítt, lejárt szavatosságú konzervatív ideológia-tákolmánynak a visszahozatalával – elvégre azért ők magasan a Semjének szellemi szinte fölött állnak! Ugyanakkor nem szabadulhatok a gyanútól, hogy az általuk ott propagált ideológiafeleslegesség-tan aktuális és praktikus célzatú: a már leírt „szocivisszatérés” elvi alapjait szeretnék ezzel megingatni.
Gyanúmat csak erősíti, hogy (meglehet: ösztönösen, „zsigeri reflexekkel”) egyenlőségjelet tesznek progresszió, modernség és az MSZP közé. Megjegyzem: a szocialisták és liberálisok rossz kormányzását is éppen hogy a „lejárt szavatosságú” ideológiák, vagy egyáltalán: az ideológiátlanság okozta. Ők sem rendelkeztek ui. érvényes és a társadalmat jól leíró ideológiával. Egy jó ideológia olyan, mint egy kézikönyv: „Ha ezt akarod, azt tedd, ha ezt teszed, az lesz a következménye – így és így épül fel és működik ez a dolog!”. Az ideológia tehát nem valami elvont, vagy éppen életellenes dolog: amint fentebb írtam, épphogy nagyon is gyakorlati célja van: az emberi közösségek működtetése, hogy „közös konstrukciókban” vehessünk részt.
2. "Outsider gyanakvás"
Térjünk most át a második jellegzetességre – de előbb nézzük, honnan is jöttek Orbánék, mit hoztak onnan magukkal/magukban és mit köszönhetnek ennek a bennük (is) meglévő „régi világnak”?
Van egy tisztességtelen – és mondjuk ki nyíltan: ízléstelen – része is az elemzésnek, az amelyben ez áll:
„A rendszerváltás után vitt baloldali politika viszonylagos sikerének titka egyfelől megkérdőjelezhetetlenségében állt (eszerint a rendszerváltás – a történetfilozófiai bizonyosság értelmében – kétségbe vonhatatlan módon megtörtént, sőt az MSZP rendszerváltó párt), másfelől abban, hogy olyan előfeltevésekre építhetett, amelyek összhangban álltak bizonyos „történelmi hagyományokkal”, azaz létező igény mutatkozott valami olyasmire, mint amit a Kádár-rendszer képviselt.”.
Nos, a FIDESZ ui. éppen annak (is) köszönhette a 2/3-át, hogy ellenzékben éveken keresztül a társadalomban meglévő kádárista mentalitást aknázta ki maximálisan. Fiúk: nem illik odaszarni, ahol a kajátok készül!
Orbánék is a régi nomenklatúrában kezdték – KISZ-titkárokként, pártszervekben, stb. – csak éppen úgy gondolták: vagy egyáltalán nem fog jutni nekik „hely a tetőn”, vagy pedig nem tudnak majd elég gyorsan oda feljutni – és ők „siettek”. Ha nem működik a „gyorslift” a meglévő struktúrában, akkor majd csinálnak egy másikat maguknak! és óriási véletlen szerencséjük is volt: a világban épp akkor alakultak úgy a dolgok, hogy kimúlt a Szovjetunió. Ha egy évtizeddel korábban indultak volna neki, keményen pattantak volna vissza a falról – vagy lehet, hogy most Kövér elvtárs, a KISZ Központi Bizottságának titkára tolmácsolná a soron következő MSZMP-kongresszuson a fiatalok jókívánságait és a pulpituson ott ülne Orbán elvtárs, a Fejér-megyei párttitkár is…
És mivel ott kezdtek, ezért ott is folytatják: azonosak a módszerek, semmi egyéb nem jut az eszükbe, mint amit maguk körül láttak 25 éve. Ennek működését láthattuk a kádárista mentalitás fent említett kiaknázása kapcsán is. Jól tudják ők, mi van az emberek egy jelentős részének fejében – hiszen az ő fejüket is akkor töltötték fel!
Még a „pragmatikus kormányzást” is Kádáréktól tanulták el, amit most az ideológiával rendelkező kormányzás alternatívájaként ajánlgatnak. Mostani „forradalmuknak” szerintük „az volt az ideológiája, hogy nem volt ideológiája”. Ezek szerint pontosan azt teszik ők is, mint a késő kádárizmus tett: már nem hitt senki ideológiákban, tette, amit lehetett és amit épp tudott, „pragmatikusan”.
A pragmatizmus és az „outsider gyanakvás” összetartozó jelenségek Orbánéknál: a pragmatizmus a szellemi horizontjukból következő „egyetlen lehetőség” ugyanis!
De mit is jelent a pragmatizmus? Mi történik akkor, ha csupán a pragmatikusságra alapozunk egy kormányzást? „Mihez képest” leszünk akkor „pragmatikusak”? Kevés az mércének, hogy mekkora a gazdasági növekedés, vagy a reálbérek hány %-kal nőnek. Ha nem tudjuk, hogy mit is akarunk kezdeni a társadalommal, miféle minőségileg jobb jövőt képzelünk el, magyarul: ha nincs ideológiánk, nincsenek (humánetológiai értelemben vett) „hiedelmeink”, akkor csak egy rövidlátó, korlátolt, szűk szellemi horizontú világot élhetünk. Az a baj, hogy Orbánék épp ilyenek. Az ideológiát, „úri huncutságnak” tarják, nem értik, hogy az messze több és más, mint amit a hazai, belterjes liberális humánértelmiségi körökben tapasztalhatunk – és ami régen és most is annyira irritálja Orbánékat, a „vidéki srácokat”. És hiába hivatkoznak arra, hogy „a nép is ilyen”, mint ők és hogy a nép is éppúgy felesleges és kamu dolognak tartja az ideológiákat, mert jó tudni, hogy a minőségileg jobbat és újat sosem ilyen szellemi horizonttal rendelkező emberek hozták létre. Jó, ha tudják a Fiúk – és szellemi hadsegédeik – hogy a világ „odakinn” korántsem csak szalonnasütés, foci és kolbásztöltés… Vagy ha egy „kisvilág” csak ennyi, akkor az egy vesztes társaság világa lehet csupán.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek