2014.07.07. 17:50 Szerző: Moin Moin

Ballib pártok: az esélyegyenlőség árulói?

„Ott van haza, hol a haszon”.

Katona József: Bánk bán, Biberach mondása – 1815-’19

Attól, hogy valaki „baloldali”, még nem biztos, hogy kooperatív is. Attól, hogy valaki „liberális”, még nem biztos, hogy polgár is. Attól, hogy valaki „balliberális”, még nem biztos, hogy modern is. Pedig azt hiszik sokan, hogy ezek okvetlenül együtt járnak – de nem!

Hogy ez mennyire nem feltétlen kapcsolat, bizonyítja az, ahogy a baloldali és liberális magyar pártok, szervezetek és személyek működtek és működnek. Ha például pozíciók betöltéséről, vagy programok, stratégiák kidolgozásáról volt-van szó, akkor a bennük élő „magyar szocializációs ösztönök” által ösztökélten, automatikusan azok között kezdtek és kezdenek keresgélni, akik „a mi köreinkbe tartoznak”, akiket „ismerünk” - pedig itt a helyes hozzáállás az lenne, ha azok között indulna a casting, akik magukat az együttműködő, polgári és modern társadalomban érzik érdekeltnek.

…Fiúk-lányok: most szólok, hogy ez így nem fog menni! Mind a liberalizmusnak, mind a baloldaliságnak az az egyik legfontosabb alapállítása, hogy ne valamiféle kontraszelektív, kapcsolati gyakorlat szerint működtessünk közösségeket, hanem meritokrata módon. Hiszen éppen azzal léptek fel a történelem során ezek a szellemi és politikai irányzatok (a liberalizmus és a baloldal is), hogy változtassuk meg a korábbi, feudális, a „rangon”, a „körökbe tartozáson” alapuló rendszer. És amikor most ti, magyar balliberálisok, ugyancsak csupán a saját köreitekben vagytok képesek gondolkodni, akkor éppen a legyőzendő ellenség világfelfogását és társadalmi szokásait követitek.

És csodálkoztok, hogy „nem vagytok hitelesek” a saját társadalmi bázisaitok közegeiben!

Hát már hogyan lehetnétek azok, amikor a ti alapmondásotok az esélyegyenlőség volt minden korban – és persze ez az esélyegyenlőség nem csupán azt kell, hogy jelentse, hogy a szegény gyerek is járhat jó iskolába (muhaha!) és hogy a szegényembert is ugyanúgy látják el a kórházban, mint a kőgazdagot (még muhahább!). Az esélyegyenlőség azt is kell, hogy jelentse, hogy az MSZP-ben nem csupán azokból lehet vezető, vagy épp programadó, akik az elmúlt egy-két évtizedben keresztül lettek vezetve ennek a pártnak a káderszűrőin, amelyeket a puchlacibácsik és szekibácsik kezelgettek. És azt is kell, hogy jelentse az esélyegyenlőség, hogy a DK-ban vezető posztra nem csupán a Gyurcsány Ferenc által ki tudja, hogyan bevitt kétes, szocimúltú alakok kerülnek. Meg azt is kell, hogy jelentse az esélyegyenlőség, hogy az Együtt-PM-ben legalább el merjenek gondolkodni azon, hogy ne csak az így-úgy összeverődött, akár egymással homlokegyenest ellentétes nézeteket-célokat képviselő, visszaellenőrizetlen teljesítményű ballibmozgalmár humánfiúk-lányok lehetnek „okosak”…

Bizony: amikor ezek a szervezetek nem nyitották meg a teljes és korlátozástól, kontraszelekciótól mentes teljesítményversenyt, és amikor nem tették ezt saját szervezeti és munkakultúrájuk alapjává, akkor a saját eszméiket és történelmi hagyományaikat hagyták el. Ezt bosszulta meg rajtik a szavazóbázis: a hiteltelenséget.

E szervezetek vezetői azért nem követték a saját politikai közösségeik által hirdetett elveke, mert ha követték volna, akkor sanszos lett volna, hogy náluknál tehetségesebb vezetők kerülnek a vezető posztokra – ők pedig, az eddigi vezetők, akik egzisztenciájukat éppen a szervezet vezetésére alapozták, mehetnek a kőbányába, vagy közmunkásnak… Vagy (más vezetők esetében) egyszerűen az a szervezeti kultúra, amelyben szocializálódtak, egy olyan szervezeti kultúra volt, amelyben sosem volt jelen az objektív, a külvilág által gyakorolt teljesítménykontroll. Ezek az őket szocializáló szervezetek nem a nulláról indultak, hanem voltak (szintén kontraszelektív) előzményeik (még a Millának és a Szolidaritásnak is: előbbinek az SZDSZ-hez kötődő hálózatok révén, az utóbbinak pedig szakszervezeti vonalakon) – így az ottani munkakultúra nem a „startupokra” jellemző, az önálló invención és belső, valamint külső teljesítményversenyen alapuló környezet volt. Elég csak megnéznünk a híres ballib „menedzserkarriereket”: egy kifejezés jut arról az eszünkbe, éspedig a hátszél…

…Hogy nemigen megy más tehetséges ember e pártok közelébe, ezért csak a saját köreikből válogathatnak? De hát ugyan miért menne, amikor azt látja, hogy ezek a „vezérkarok” a „mikutyánkkölykeinek” vannak fenntartva?! Itt bosszulja meg magát a korábbi, a személyes pozíciót és egzisztenciát védő kontraszelektív szervezeti és vezetői hozzáállás: most, amikorra egyértelművé vált, hogy a „saját csapat” képtelennek bizonyult átvenni a Fidesztől a közpolitikai kezdeményezést, amikor ehhez nincs sem szellemi, sem módszerbeli alkalmasság, akkor egyszerűen nincs más raktáron, mint a vesztes gárda tagjai és a vesztéshez vezető önző, bezárkózó, féltékenykedő attitűd.

Ebből így más nem következhet, mint a marginalizálódás és az elsorvadás. Ha e szerveztek vezetői és az aktív tagság is megmaradnak a megszokott, ösztönükké vált szervezeti szemléletmódnál és a pozíció-őrizgetésnél, akkor ott a játék vége… Ideje ezt felismerni! És ideje azt is beismerni, hogy ha mégsem változtatnak attitűdöt és nem térnek vissza a liberális és baloldali esélyegyenlőségi gyökerekhez, akkor a büdös életben nem jutnak hatalomra. Igaz: ha meglépik a szükséges stratégia- és szemléletváltást és meginvitálják a tehetséget, akkor az is bizonyos, hogy a mai „főembereik” zöme egy-két év múltán már biztosan nem lesz vezető poszton.

El kell dönteni, kedves ballib szervezetek és szervezők: győzelemre akarjátok segíteni a papíron-alapítóokmányokban leírt nézeteiteket az esélyegyenlőségről - vagy csak egy kis, szaros, senkit sem érdeklő homokozót akartok még ideig-óráig magatoknak fenntartani, a siker legcsekélyebb esélye nélkül?

Az eddigi eredményeitek nem igazoltak titeket és nem igazolták a bezárkózó-féltékeny és köldöknéző attitűdötöket sem. Semmiben sem igazolták!

Vagy meghívjátok az omladozó hajlékaitokba az igazi invenciót, kreativitást, szellemi, szervezési és tetterőt, tehetséget, és akkor felújítják a lakot – vagy: rátok fog omlani!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

28 komment

Címkék: mszp szdsz esélyegyenlőség menedzser liberális ballib baloldal ellenzék kontraszelekció dk Gyurcsány teljesítményalapúság együtt-PM belterjesség

2014.07.06. 09:48 Szerző: Moin Moin

A jó Pásztor?

„Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim…”

A János írása szerint való Szent Evangéliom, 10. fejezet, 14., ford. Károli Gáspár – 1586

Ha nem látnám, nem hinném el: az ország negyedik legnagyobb városa polgármesterének jelölt Pásztor Albert alkalmasságáról szóló, napok óta tomboló vitában fel sem vetődött az a kérdés, hogy egyáltalán ért-e ez a fószer a városvezetéshez? …Abból pedig hogy az ország talán legproblémásabb, legrosszabb helyzetben lévő nagyvárosa polgármesteri pozíciójára egy rendőrtisztet találtak a legmegfelelőbbnek az MSZP és a DK illetékesei, nem lehet másra következtetni, mint hogy e jelölők fejében sem fordult meg az a kérdés, hogy egyáltalán miféle szakmai és vezetői kompetenciákkal kellene rendelkeznie egy potenciális jelöltnek?

…Én most nem fogom taglalni a „Rasszista vagy nem rasszista? …És ha rasszista, akkor attól még lehet-e balos értékeket képviselő és demokrata?”, vagy akár az „Igaza volt-e, csak rosszul fogalmazott?” kérdéseit. Azért nem taglalom, mert feleslegesek: mert nem ezzel kell kezdeni egy ilyen pozícióra kiszemelt ember castingolását egy ilyen városban! Akik ezzel kezdik, azok nem alkalmasak a jelölő szerepére – mert nem olyan az észjárásuk, amely egy ilyen helyzetbe jutott város és lakossága problémáinak megoldásához kellene. Ezek a jelölők teljességgel alkalmatlanok arra, hogy ennek a városnak valóban alkalmas vezetőt keressenek!

Természetesen abba a polémiába sem vagyok hajlandó belesüllyedni, hogy Pásztor „van(-e) legalább olyan jó jelölt, mint a város jelenlegi vezetői” – mert Miskolcnak és az ott élő majdnem 170.000 embernek a jelen helyzetben nem egy „másik félszeműre” van szüksége a városa élén, hanem egy éleslátóra. Ebben a posztban arról lesz szó, hogy miképpen választ vezetőt és milyen vezetőt választ egy önmaga jövőjéről felelősen gondolkodó közösség, ha a városa leromlott, ha a város lakosságát korábban eltartó (és felduzzasztó) gazdasági ágazatnak bealkonyult.

Mert erre vannak jó példák!

Van Európának egy régiója, amely kísérteties hasonlóságokat mutat a borsodi és miskolci történettel: a német Ruhr-vidék.

Mindkettő felívelése a XIX. századi ipari forradalommal kezdődött, az duzzasztotta fel a sokszorosára az eredeti lakosságszámot és az rendezte át radikálisan a lakosság összetételét is – természetesen a szakmai szerinti összetétellel együtt.
Mind a két hely néhány évtizedig a más vidékekről a munkalehetőségek miatt odaözönlő „gyüttmentek” olvasztótégelyévé vált – és ez mindkét hely esetében radikálisan átalakította az ott élők addigi életformáját, életstílusát és életfelfogását is.
Mindkét területre sok „idegen etnikumú”-kultúrájú ember vándorolt be, a Ruhr-vidékre a XIX. században sziléziai lengyelek, majd az ’50-es évektől kezdve: a Ruhr-vidékre jugoszlávok, olaszok és törökök, Miskolcra pedig a cigányok – és mindezek a népcsoportok az „alja munkákra” lettek „importálva”.
Mindkét helyen történtek „központi fejlesztések” is, mégpedig ugyanúgy a „stratégiai ágazatokban”: vasipar, hadiipar.
…És mindkét terület súlyos és többkomponensű válságba került, amikor a korábbi gazdasági szerkezet korszerűtlenné, gazdaságosan tovább fenn nem tarthatóvá vált.
Továbbá: mindkét helyen komoly etnikai, kulturális és közbiztonsági feszültségeket okozott a korábbi „munkaalapú társadalom” felbomlása, a tömeges (és persze „alul kezdődő”, a képzetleneket hatványozottan sújtó) munkahely-elvesztés is.

Eddig az egyezések - most pedig lássuk azt a különbséget, amely épp a „vészhelyzetben”, annak kezelésében mutatkozott meg, mert ez a posztom tulajdonképpeni témája-mondanivalója: mit kell tenni egy ilyen helyzetben és ki alkalmas arra, hogy ezt irányítsa?

A Ruhr-vidéken senkinek az eszébe sem jutott, hogy egy, a törökökre „véleményes” kijelentéseket tévő rendőrtisztet jelöljön polgármesternek: mert a jó rajnai és vesztfáliai németek tudták, hogy ide egészen másfajta szakmai kompetenciák, szemléletmód és hozzáállás kell, mint amilyennel a rendőri vezetői területen szokás rendelkezni. Mik ezek a kompetenciák?

Mindenek előtt tisztában kell azzal lenni, hogy minden időben azok a városok tudtak lendületesen fejlődni, amelyeket koruk legkorszerűbb tevékenységeivel-technológiáival való foglalatoskodás jellemzett. A Ruhr-vidéki városok és Miskolc is akkor élte legszebb napjait, amikor az adott kor élenjáró technológiájára, a szénbányászat és a kohászat-gépgyártás alapozott ipar virágzott. A város jóléte (részben az úgynevezett élhetősége is) alapvetően pénzkérdés: megvannak-e azok a gazdasági források, amelyek az infrastruktúra, a szociális intézmények, a szabadidős létesítmények, az oktatás, az egészségügyi ellátórendszer, stb. finanszírozásához kellenek? És: megvannak-e azok a munkahelyek, amelyekről a lakosság stabilan és az elvárt színvonalon jut a jövedelméhez?

Ha megszűnnek ezek az alapok, akkor a város csak vegetál: deklasszálódik a lakosság – és különösképpen a lakosság azon szegmense, amely addig is a társadalom alsó harmadát tette ki, akár jövedelmi, akár kulturális és képzettségi szempontból (de többnyire mindkettőből). Vegetálnak, elsorvadnak az intézmények is, leromlik az infrastruktúra – amivel egyenes arányban nő a lakosság elégedetlensége. Kiléződnek a jobblét napjaiban szunnyadó ellentétek, beindul az ellenségkeresés is: „Ki a felelős a bajainkért?” Csak kevesen elemzik és értelmezik a maga teljességében a kialakult helyzetet, a többség egyszerű magyarázatokat igyekszik találni az állapotokra: egyszerű és szem lőtt lévő magyarázatokat, emiatt aztán e meglelni vélt magyarázatok általában csak felszínesek lesznek… Márpedig, ha nem a valódi okokat küszöböljük ki és nem a ténylegesen működő folyamatokba avatkozunk bele, akkor megoldást nem, csak még nagyobb káoszt kaphatunk.

…Mit tettek a Ruhr-vidéken és mit lehetne Miskolcon is tenni?

Új gazdasági alapokat kell létrehozni/segíteni létrejönni.

Fentebb azt írtam, hogy a városok fejlődését az adott kor élenjáró technológia „menedzselheti” és finanszírozhatja a legtermészetesebb módon. Ebből következően, ha egy gazdaságilag „kiürült”, eredeti fenntartóforrásait elveszített várost akarunk revitalizálni – és ezzel a szociális problémákat is csökkenteni –, akkor be kell vinnünk az adott városba az „aktuálisan kurrens” új gazdasági ágazatokat. Ez ma az információtechnológiai ipar és szolgáltatások köre, továbbá a rekreációs és „jólélhetőségi” (well-being) szolgáltatások. A város üresen maradt gazdasági tereit ezekkel kell és lehet újból kitölteni.

A Ruhr-vidéken pl. számos betelepülési kedvezménnyel támogatták az innovatív technológiákat használó cégek betelepülését: ingyenes ingatlannal, infrastruktúrával, időleges adókedvezményekkel. De az olyan „iparokat” is bevonzották, amilyen pl. a kultúrára alapulnak. Komplex eredményességi és versenyképességi mátrixot állítottak össze arról, hogy miféle tényezők és miképpen hatnak egy adott terület fejlődésére és ebből kiindulva készítettek terveket, majd erre alapozva végezték a tervek és a későbbi fejlesztések tényeleges hatásainak visszaellenőrzését is. Mindezekhez kapcsolódóan átgondolták a lakáspiaci struktúrákat is, ahhoz igazítva ezt, hogy az új gazdasági szerkezethez illeszkedjék, pl. legyen alkalmas a nagyobb mobilitás kiszolgálására… Nem írom itt le a teljes programot – akit érdekel, itt elérheti azt: http://en.rwi-essen.de/publikationen/rwi-materialien/75/ (Strukturwandel ohne Ende? - Aktuelle Vorschläge zur Revitalisierung des Ruhrgebiets und ihre Bewertung – Szerkezetátalakítás vég nélkül? Aktuális javaslatok a Ruhr-vidék revitalizációjához és annak értékeléséhez)

A lényeg: Miskolc problémái azzal és úgy nem oldhatók meg, ha „nyíltan beszélünk a cigányproblémáról és a cigánybűnözésről” – még csak a cigánybűnözés problémája sem lesz így és ezzel kezelhető. Éppen ezért ostobaság polgármesternek jelölni (csak) e téma „szakértőjét, mert mind a „cigányproblémának”, mind a város „lezüllésnek” és elszegényedésének gazdasági és társadalomstruktúrabeli okai vannak. Ha e problémákat akarjuk kezelni, akkor ehhez értő - és egyáltalán: ezzel tisztában lévő - emberre van szükség, nem pedig egy „gumibotra”! Nem „rendet” kell teremteni, hanem működő gazdaságot, oktatást, átpozícionálni az egész várost.

…A kérdés most már az, hogy vajon együttvannak-e ehhez Pásztor Albertnél a felismerés, a képességek és a kompetenciák? Attól tartok, hogy nincsenek meg – mert ha meglennének, akkor ezzel kezdte volna, azonnal erről kezdett volna beszélni. És attól is tartok, hogy a jelölői sincsenek mindezekkel tisztában – ezért választottak egy, erre a feladatra nem alkalmas embert.

Ahogy a poszt elején is megmondtam: Párszor cigánysággal kapcsolatos nézeteivel nem foglalkoztam, mert – ha a fenti alkalmassági analízist lelkiismeretesen és objektíven elvégezzük – már el sem jutunk a jelölt általános emberi és politikusi alkalmasságáig, hiszen sokkal előbb „elvérzett”…

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

2014.07.03. 18:37 Szerző: Moin Moin

EGYÜTTes győzelem

„Meg kell gondolni, mit nyerhetünk azon, amit vesztünk!”

Martin Hessler ezredes szavai A halál 50 órája c. filmből – 1965

Igen, a filmbéli német páncélos ezredes már 1944-ben is tudta azt, amire a mai magyar baloldali pártok még mindig nem jöttek rá: nem szabad valamit akkor is erőltetni a „papírforma” szerint, ha azon már átlépett az idő és megváltozott a helyzet…

Akkor új stratégia kell!

Ebben a posztban két újszerű állítást teszünk:

a kerületi polgármester-jelöltekre és a kívánatos jelöltre
a választási szövetségre

vonatkozóan.

De előbb nézzük az esélyeket, ha minden induló az eddig megszokott stratégiájával indul neki a választásnak az új szabályok közepette!

„Müde Beine - Aussicht keine!”¹

Jelen állás szerint az a legvalószínűbb, hogy baloldali ellenzéki oldalon az őszi budapesti önkormányzati választásokon is ugyanazok fogják ugyanazt és ugyanúgy csinálni², mint április 6. előtt. Ebből pedig csak az következhet, hogy az eredmény(telenség) is ugyanaz lesz.

Miután a Fidesz átszabta a fővárosi önkormányzati választási rendet, ebben a pillanatban eldöntött ügynek látszik, hogy a főváros is az övé lesz – hacsak nem lesz képes a baloldali ellenzék valami egészen új és innovatív, a Fideszt teljességgel meglepő stratégiával fellépni. Ám ellenzéki oldalról jelenleg csupán annyira futja, hogy tiltakoznak, panaszkodnak és kamarillázgatnak – szóval, a szokásos műsor megy.

Vonzó személyek, vonzó program

…Az eddig fel sem vetődött, hogy ha ki tudnának állítani 23 olyan kerületi polgármester-jelöltet, akik egyszerűen sokkal jobb kínálatot jelentenek, mint a Fidesz-stáb és ha előrukkolnak olyan főváros-programmal, amely sokkal élhetőbb Budapestet eredményezhet, akkor akár simán meg is nyerhetik ezt a választást.

…A kérdés: van-e ehhez szellemi kapacitás és (hogy úgy mondjam) emberi-politikusi önzetlenség? Mert ha az őszi önkormányzati választásoknak is csak a szokott rutinjuk szerint futnak neki a (kényszerűen persze majd összeverődő…) ellenzéki pártok (persze mínusz Jobbik, mínusz Schiffer-LMP), akkor ott a dolog vége – akárcsak áprilisban és májusban!

Azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy bármely, korábban így vagy úgy leszerepelt fővárosi politikus komoly támogatottságra számíthatna azon budapestiek körében, akik (majdnem) ugyanúgy viszolyognak a 2006 és 2010 között a fővárosi önkormányzatban folyó üzelmektől, mint a 2010 utáni Fidesz-világtól.

Tényleg: mit kell tudnia egy 2014-es ellenzéki polgármester-jelöltnek? Foglaljuk össze ezt:

jó szervező
„menedzser”
karizmatikus, „tömegvonzással” bíró személy
kezdeményező
átlátja a városfejlesztés és a gazdaság, valamint a XXI. századi technológiák összefüggéseit
tud a nulláról kezdve építkezni
képes magához vonzani és jól teljesítő stábbá szervezni az egyes városi szakterületek legjobbjait és szakmai téren hallgat is rájuk.

Mindebből egyértelmű, hogy nemigen lehet a „készleten lévő” csapattagoktól győzelmi esélyeket várni: új fejek kellenek, sokkal jobb képességekkel! Az elsődleges, legfontosabb cél a fővárosi közgyűlési többség megszerzése – így sokkal fontosabb a kerületi győzelmekre koncentrálni. Éppen ezért csak olyan polgármester-jelölteket szabad indítani, akik a feladatot tekintik fontosnak - itt nem a magamutogató, rivaldafény-primadonnákra lesz szükségünk.

Ami pedig a konkrét 23 jelöltet illeti: itt tekintettel kell lenni az adott „célkerületre” és az ott élő szavazók elvárásaival kompatibilis jelöltet kell kiállítani. Ez persze evidencia – talán kár is leírni.

Itt, most, ebben a helyzetben az ország és a budapestiek érdekeit kell-szabad csak figyelembe vennie minden olyan pártnak és politikusnak, amely/aki el szeretné érni azt, hogy hitelesnek fogadják el. Hiszen mi sem erősítheti jobban a hitelességet – azt, hogy az illető párt/politikus valóban a közérdeket képviseli – mint az, ha a saját személyes és pártérdekeiket mellőzve képesek a valódi közérdek mellé állni és erre alapozni a választási és együttműködési stratégiáikat!

Az elutasítottság dönt!

…De ha megvannak az alkalmas polgármester-jelölek (+ főpolgármester-jelölt), ám a tavaszihoz hasonló elvek és gyakorlat mentén „szövetkeznek” a baloldali ellenzéki pártok, akkor biztos lesz a vereség! A győzelemhez valami egészen más stratégia kell, amely egészen más alapokról indul ki és minden tényezőt tekintetbe vesz.

Választási, együttműködési és jelöltállítási stratégiákat általában arra szoktak alapozni, hogy ki a népszerűbb, kinek nagyobb a támogatottsága ebben vagy abban a közegben. Pedig a jelen helyzetben, amikor összefogáskényszer van, az is legalább ennyire meghatározó kellene legyen, hogy kinek hol van elutasítottsága, akár a pártok közül, akár a jelöltek közül, mert az elutasítottság szabja meg azt, hogy bizonyos választói csoportok hajlandók-e megmozdulni vagy sem. Éspedig azért ez a döntő tényező, mert a három baloldali ellenzéki párt közül legalább kettő súlyosan érintett az elutasítottságot illetően: az MSZP mint párt, és a DK élén álló, azt gyakorlatilag meghatározó Gyurcsány Ferenc (akinek a személyes elutasítottsága meghatározza a pártja elutasítottságát is az őt el nem fogadó választói csoportokban).

A támogatottság-elutasítottság együttes mérlegelése alapvető abból a szempontból, hogy melyik politikai pártot és kit lennének hajlandóak a leginkább támogatni a baloldaliak közül és melyik pártnak-személynek az elutasítottsága a legerősebb bizonyos, egyébként a baloldal számára megnyerhető szavazói közegekben. Ha ebből kiindulva végzünk esélyanalízist, akkor azt látjuk, hogy a legkevésbé elutasított erő az Együtt – és ebben szerepelnek a legkevésbé elutasított személyek is. Ezzel szemben mind az MSZP-t, mind Gyurcsány Ferencet (és vele a DK-ját) masszív elutasítottság veszi körül a jobbmódú nemfideszes körökben. Hibás az a gondolatmenet, amely csak a támogatottságot veszi figyelembe, amelyre pl. az MSZP hivatkozott tavasszal, hogy t. i. „ők a legnagyobb baloldali párt” – hiszen az elutasítottságuk, a velük szembeni bizalmatlanság terén is ők a legnagyobbak!

Igen: sokan vannak, akik azért nem szavaztak tavasszal a Kormányváltókra, mivel abban ott volt a teljesen hiteltelenné és semmitmondóvá züllött MSZP és ott volt Gyurcsány is: Bajnai „nimbusza” képtelen volt a szemükben ezt az elutasítást és bizalomhiányt felülírni. Ez elsősorban (Budapestről beszélve) a fiatalok és a „technokrata értelmiség” esetében volt így - és lesz így ősszel is, ha ismét ebben a felállásban próbálkoznak a baloldali pártok. Hiszen sem az MSZP, sem Gyurcsány megítélése nem változott ebben a közegben – és ne feledjük: Budapest esetében ez a közeg egy igen jelentős számú választói csoport! Akkora, hogy a támogatásukon vagy elutasításukon múlik a választás eredménye – hiszen rajtuk kívül egyszerűen nincs más elérhető, megmozdítható, „átbillenthető”, vagy „meghódítható”³ választói csoport a fővárosban!

Szövetség nélkül: csak Együtt!

Ha győzni akar a baloldali ellenzék Budapesten, akkor:

Olyan választási stratégiára és jelöltállításra-indulásra van szüksége, amely nem taszítja el az MSZP-t és Gyurcsányt elutasító választói csoportot, amelyet ez a csoport el tud fogadni és amely olyan induló csapatot garantál, amelyben nem lesznek ott „nyomokban” sem az elutasítottak.
Ugyanakkor olyan felállás kell, amelyben megtartható a jelenlegi „balos” szavazóbázis is, pl. a lakótelepeken élők, vagy épp a politikailag aktív és mindeddig a baloldalra szavazó szegényebb rétegek is.

Magyarán: ha megint létrejön a Nagy Összeborulás, éspedig a tavaszi módon, azaz egy „pártkulimász” áll ki a szavazók elé, akkor:

azokban a körzetekben, ahol megvan az MSZP és Gyurcsány támogatottsága, semmit sem nyernek,
azonban elveszíthetnek sok-sok szavazatot azokban a körzetekben, ahol (a fiatal középosztály) utálja mindkettejüket és emiatt nem szavaz inkább az MSZP-DK-Együtt egyvelegre.

Viszont:

Ha képes lenne arra mind az MSZP, mind pedig a DK, hogy nem indít saját jelölteket egyik fővárosi körzetben sem, hanem e helyett teljes mellszékességgel áll ki az Együtt mellett, felszólítva a saját híveit annak támogatására, akkor egyszeriben jelentősen csökkenne annak a kockázata, hogy sokak azért nem szavaznának az „összemosott” baloldalra, mivel az (nem is csak „nyomokban”) MSZP-s és DK-s elemeket is tartalmaz. Tiszta lelkiismerettel lehetne szavazni olyan jelöltekre, akik nem DK-, vagy MSZP-tagok.

Ezzel a stratégiával sem az MSZP, sem a DK nem veszítene gyakorlati téren szinte semmit sem. Viszont nagyon könnyen születhetne ellenzéki-demokrata választási győzelem Budapesten – amely egyszeriben hazavágná a Fidesz legyőzhetetlenségének legendáját és ezzel nagyot lendíthetne az ellenzéki-demokrata szavazótáboron, annak hitén, önbizalmán és persze a létszámán is! Az Együttnek lehetősége nyílna a gyakorlatban is bemutatni a „szakértői politizálást”, míg a két másik párt komoly propagandaerőre tehetne szert azzal, hogy képes volt önként visszalépni a közérdekért…

A Fidesz legyőzése – önmagatok legyőzése!

További stratégiai előnye lenne az így kivívott győzelemnek, hogy bebizonyítaná: a Fidesz is legyőzhető, ha okosan és közérdek-orientáltan döntünk - és ha nem csak a pártérdekeket, a pártkáderek pillanatnyi érdekei számítanak. Befelé, a tagság felé igazolná a szokatlan és látszólag „önfeladó” stratégiát az elért eredmény: a megvert Fidesz!

Ha nem sikerül a fővárosban győznie a baloldali ellenzéknek, akkor minden azzal kapcsolatos személyes és pártbeli számításuk hiábavalónak bizonyul, ami alapján most taktikáznak - és amelyre alapozni szeretnék egzisztenciális téren egyesek e pártokban a következő négy évüket. Végül is: tök mindegy, hogy egy budapesti MSZP-s, vagy DK-s középkádernek azért nem lesz önkormányzati pozíciója 2014 őszétől, mert veszített az a stratégia, amelyre a pártja alapozott, vagy pedig azért nem lesz, mert el sem indult a választáson. Az első esetben (ha elindul és nem nyer) rajta kívül a pártjának sem származik előnye a dologból – ellentétben a másik esettel (ha el sem indulnak, éspedig egy előre egyeztetett együttműködési és átengedési stratégia alapján), amely esetben a választópolgárok azt látják, hogy az adott párt képes felülemelkedni a saját, rövidtávú egzisztenciális szempontjain és érdekein és valóban képes ésszerű és a közérdeket (azaz: a Fidesz legyőzését) szolgáló módon cselekedni. Ez pedig egy igen erős alapja lehet a jövendő bizalomépítésnek...

A nagy stratégiai győzelmeket mindenkor a nagy stratégiai újítások hozták – így volt ez Nagy Sándor gaugamélai csatájától, i. e. 331-től kezdve Barack Obama 2008-as⁴ első választási győzelméig… Ráadásul ezek egyike sem volt az ellenséget „lekövető” stratégia, hanem mindegyik olyan helyeztet volt képes teremteni, amely keresztülhúzta az ellenség előzetes elképzeléseit és lerombolta a stratégiájuk kereteit. …Ami azt illeti: a Fidesz biztosan nem számol azzal, hogy a baloldal egy ilyen stratégiával növeli a szavazói számát, mint ahogy azzal sem számol, hogy az ellene induló (egyetlen számottevő) demokratikus erő éppen a Fidesz-féle új fővárosi választási szisztéma sajátosságát fordíthatja a maga hasznára akkor, ha a kerületi polgármesterségek megszerzésére koncentrál.

További előny, hogy egy egységes szervezet mindenkor hatékonyabb, mint egy több, független és saját célokkal bíró szervezetből összegyúrt elegy. Ez esetünkben azt jelenti, hogy az őszi budapesti kampány sokkal célszerűbben lenne szervezhető, ha nem egy hárompárti összlet, hanem csupán az Együtt csinálná azt végig.

…Tudom, hogy mindaz, amit leírtam, élesen szembemegy a szokott pártlogikával – de lássuk be: ez a szokott pártlogika aligha hozhat most sikert a három baloldali pártnak! …És ha csupán azért akarnak elindulni így mégis a választáson e pártok, hogy néhány vezetőjüknek fix kenyere lehessen 2018-ig, akkor ezt csak sajnálni tudom! Tudom, hogy e stratégiai javaslat minden sora a pártkáderi észjárással ellentétes… „Mégis, a lelkem nagyobb nyugsága végett leírtam…”⁵ - mert itt most az ország és Budapest sorsáról, jövőjéről kell dönteni, nem csupán arról, hogy kiknek legyen elvi esélyük jól élni képviselőkként a következő négy évben!

¹ „Müde Beine, viele Steine, Aussicht keine: Heinrich Heine” („Fáradt lábak, sok kő, semmi kilátás: Heinrich Heine”) – Heine sorai az éppen sűrű köddel borított Brocken csúcs megmászása után, 1824. (A Brocken a Harz-hegység legmagasabb csúcsa: http://de.wikipedia.org/wiki/Brocken)

² Ezen az sem változtat, hogy mind az Együtt, mind az MSZP elsőszámú vezetőt váltott (Bajnai és Mesterházy lemondtak), mivel ezek nem vezetőalapú, hanem mentalitásalapú pártok, így a vezetőcsere messze nem biztosíték a stratégiaváltásra is!

³ Az „átbillenthető” és a „meghódítható” szavak Szigetvári Viktor és Vető Balázs 2012. augusztusi Átbillenteni, visszaszerezni, meghódítani c. tanulmányára utalnak – lásd itt: http://www.hazaeshaladas.hu/ftp/hesh_evk_elemzes_tordelt_v5__1_.pdf

⁴ Az elnökválasztási kampány és maga a választás is 2008-ban volt, az elnöki beiktatás pedig 2009. január 20-án.

⁵ Füst Milán: Szellemek utcája, Második előszó - Budapesten, 1947 év karácsonyán.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

2014.06.24. 22:58 Szerző: Bársony és Selyem

Ha én Együtt lennék…

„Ha én zászló volnék, sohasem lobognék,

Mindenféle szélnek haragosa volnék,

Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének,

S nem lennék játéka mindenféle szélnek.”

(Bródy János: Ha én zászló volnék)

1. Pozícionálás és a konkurencia

Ha én az Együtt lennék, akkor mindenek előtt arra építeném a stratégiámat és az önpozícionálásomat, hogy „egy, csak egy legény lehet talpon a vidéken”: csak egy nagy mainstream pártnak van helye a Fidesz mellett, pontosabban attól a normalitás felé. (Merthogy az irracionalitás felé, ahol ott a „félig nagy” Jobbik, ugye nem akarok menni és nem akarom arrafelé vinni az országot sem.)

1.1. MSZP: szélre, félre!

Ebből következően egyszerűen elkezdeném a szélsőbalra szorítani az MSZP-t – mert ha ezt nem teszem, akkor előbb-utóbb az fog engem kiszorítani a nihilbe, mint tette azt már a Mesterházy-korszakban is (akkor, amikor én még egy bizonytalan Bajnai voltam). Ez annál is inkább lehetséges, mivel az MSZP-nek egyszerűen nincs hitelessége a klasszikus szavazótáborán kívül (60+-os nyuggerek, főként Kelet-Magyarországról) és éppen (most sem) nincs fogalma arról, hogy ő ki is valójában. Hát segítsünk neki: pozícionáljuk mi!

Annál is kívánatosabb ez a szélsőbalra küldés, mert ott összetalálkozik majd egy csapat zavaros fejű/széplelkű humánegyetemi fiatallal, akik épp arról ábrándoznak, hogy majd ők… Hogy majd ők megújítják a baloldaliságot – természetesen úgy, hogy elviszik azt a finanszírozhatatlan szélsőbalosság/ultrabalosság felé, fűszerezve azt némi „zöldséggel” és anarchizmussal. Ha mármost odaszorul melléjük az MSZP is, akkor ezek szépen ellesznek majd egymás cseszegetésével – és addig sem tudnak hitelessé válni azok körében, ahol ma is egyenlő a hitelességük a nullával. (Mint: 20-45 közötti szakértelmiség, technokraták, „multipatkányok”, igazi vállalkozók, kapitalista közgazdászok, EU-s „testvérpártok”, német politikai és üzleti elit, stb.)

1.2. DK: az önellentmondás

És ha már konkuráló ellenzékiek, akkor DK: velük egyszerűen nem foglalkoznék. Legfeljebb olyan félmondatokat eresztenék el, hogy „Ugyan miféle párt lehet az, amelynek a programja (liberális, teljesítményalapú kapitalizmus) totális ellentéte a szavazóbázisának (etatista, nyugger kádárista) - és amelyről maga a párt vezetése sem tud személyesen semmit, nem lévén egyetlen pillanatig sem közülük senki sem igazi „startup” kapitalista, sem pedig versenyszférában jól teljesítő menedzser.” A többit elvégzi az idő és a koncepciótlanság…

1.3. Együtt: miben különbözik?

A minapi tisztújításon felvetődött, hogy definiálni kellene végre, mi is különbözteti meg az Együttöt az MSZP-től és a DK-tól? Én csak három ilyen, egymással természetesen összefüggő dolgot tudnék ajánlani:

a garanciákra alapozott bizalomképességet,
a totális meritokráciát, akár a párton belül, akár a programban
és a szabadpiaci kapitalizmus melletti határozott kiállást,

minden belső szirénhang ellenében is! Ha én Együtt lennék, akkor érezném, hogy ha ezt a „szentháromságot” nem képviselem, akkor valójában semmi sem különböztet meg a két konkurensemtől – sőt: rosszabbak az esélyeim az etatista, populizmuszabáló és teljesítménykerülő politizálásban, mivel ebben sokkal gyakorlottabbak a vetélytársaim.

...És akkor mehetnék a kukába!

2. Szövetségi stratégia

Ha én Együtt lennék, akkor azonnal felhagynék az úgynevezett „szövetségi politikával” is: amely annyi rossz döntést indukált az áprilisi választások előtt, és amelyről sokan azt gondolják, hogy most is aktuális, tekintettel az önkormányzati választásokra. Nos, ez marhaság:

Ha megint belemennek az ellenzékiek abba a játékba, amelyet a Fidesz választási rendszere szervezett, akkor abban csak vesztesek lehetnek – hiszen azért lett kitalálva a játék! Természetesen nem szabad úgy részt venni egy ilyen játékban, hogy azzal tulajdonképpen a kiírók céljait teljesítjük be: nem lépkedhetünk az általuk elképzelt koreográfia szerint – pláne, ha ezt megelőzően kijelentettük, hogy ez a koreográfia illegitim és manipulatív!
Már a tavaszi összefogásnak is csak akkor lett volna értelme és esélye, ha előzőleg kialakult volna egy erős, koncepcionális és megbízható ellenzéki párt, nagy szavazóbázissal – és ha ez a párt a többieket a maga győzelemre esélyes stratégiájára kényszerítve szervezte volna bele a maga által vezetett összefogásba. Ehhez képest egy rafinált, de teljesítményképtelen és ötlettelen, koncepciótlan, megbízhatatlan és így eleve bukásra ítélt „legnagyobb ellenzéki párt” (MSZP) manipulálta-zsarolta össze a maga „kódéja” szerinti pártkatyvaszt. Most is ez lenne, ha ugyanígy (azaz: egy erős, koncepcionális és megbízható ellenzéki párt híján) lépnek szövetségre ugyanazok a pártok – ennek pedig semmi értelme!

3. Brand és üzenet

Ha én lennék az Együtt, akkor egyetlen politikai üzenetem lenne: Én képviselem a sikert! Én tudom annak receptjét:

Tudás,
Teljesítmény
Bizalom

Ez a három hiányzik ma az országból – és a kormányzásból-kormánypártból is. Ez a három hiányzik az embereknek. …Már azoknak, akik valóban emberek és nem csak droidok, akik csak rezsicsökkentett árammal működnek… Ne feledjük: az aktív politizálásra – értsd: szavazói aktivitásra – ösztökélhető népességben ezek a „valóban emberek” vannak/lennének többségben: csak azért nem látjuk ez a tömeget tömegnek, mivel nincs, ahová tömörülhetnének!

Ha én Együtt lennék, akkor azonnal felhagynék a „követő üzemmóddal” és a „reagálunk…”-féle nyilatkozatokkal. Olyan brandet csinálnék a pártból, amely mindenben, kommunikációjában, programjában, megjelenésében, viselkedésében, akcióiban:

rendkívül offenzív,
magabiztos
tematizálóképes,

mert ennek van vonzereje és ez ad hitet a bizonytalanoknak.

Ha én Együtt lennék, akkor azonnal elkezdeném castingolni mind a párt eddigiekhez képest sokkal „ütőképesebb” arcait, mind pedig azokat a háttérembereket, akik – eltérően az eddigiektől – a magyar valóság, a magyar társadalom és a magyar gazdaság komplex ismeretére támaszkodva képesek reális, független, újszerű politikai programot adni a pártnak: új politikai paradigma alapján új politikai terméket, amelyet az új, erős brand jelenít meg a politikafogyasztók előtt. Casting közben pedig el nem felejteném azt az alapigazságot, hogy a cselekvés lehetőségeiről folytatott okos polemizálás korántsem azonos magával a cselekvéssel – és ekként (általában) a Nagy Polemizálók a gyakorlatban „balfaszok”. Éppen azért léptek elméleti pályára, mivel a „szellemi cizelláltság” gyakran a valós térben való cselekvésre való képesség hiányából ered; egyfajta pótcselekvés. Nyilvánvaló, hogy az ember arra teremttetett, hogy a való világban cselekedjék, nem pedig arra, hogy csupán szellemi konstrukciókat alkosson. Evolúciónk nem könyvtárakban, hanem nyílt terepeken zajlott – és ennek „nyomait” máig magunkban hordjuk, ezen alapulnak képességeink, ösztöneink. A gondolkodás magasrendű képessége életünket segítendő alakult ki, nem pedig „életünk pótlékaként”.

Ezek alapján, ha valakinek a személyisége, habitusa kevésbé alkalmas arra, hogy valós cselekedeteket hajtson végre a realitások világában, akkor ő valószínűleg nem a legalkalmasabb arra, hogy erre vonatkozó tanácsokkal szolgáljon. Ezt egy politikacsinálónak sohasem szabad elfelejtenie!

4. Értékválasztás, program

Ha én Együtt lennék, akkor tudnám, hogy a tudásnak és a teljesítménynek totális ellentéte az a fajta „népi populizmus”, amely a Szolidaritásban tenyészik és az a fajta kapitalizmusellenes attitűd is, amely a PM sajátja. (Olvassátok csak Scheiring Gábor blogját és rögtön tudni fogjátok, miről van itt szó!) De ellentéte az a fajta „ballib humánértelmiségizmus” is, amely sajátos szimbiózisban él a jól ismert magyar „kontraszelektív államkapitalizmussal”, és amelyre így, együtt az jellemző, hogy szabadpiaci szlogenek mellett osztotta le az állami tulajdont MSZP-közeli magáncégeknek¹. (A Fidesz-szisztéma ettől csupán abban tér el, hogy a saját cégbirodalmát már szavakban sem mondja szabadpiacinak, helyette „nemzeti tőkének” nevezte el azt – és persze nem csupán a szabadpiaciság-szlogenek nyűgétől szabadultak meg, hanem az ezzel járó gátlásoktól is.)

Ha én Együtt lennék, akkor tisztáznám, hogy az egész Együtt rólam szól-e, vagy a feladatról? Rólunk, a vezetésben (de már a megalakításban is) a prímet vivő, az egykori szoci holdudvarból jövő, ahhoz ezer szállal kapcsolódó személyekről-e, a mi saját céljainkat/kedvtelésünket szolgálja-e ez az egész, vagy az ország modernizálásáét? Mert ez a kettő nem ugyanaz. Jézus azt mondta (Máté 6:24): „Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.” Senki sem szolgálhatja és szeretheti egyszerre a teljesítményelvű, szabadpiaci kapitalizmust és ugyanakkor a szociholdudvaros múltat-kapcsolatokat is – ez a két világ ugyanis kizárja egymást! Mi, akik egész életünket az előbbiben töltöttük, jól tudjuk ezt és minket nem lehet elbolondítani azzal, hogy ez a kettő (a szabadpiac és a mutyi) ugyanaz lenne! Egészen addig, amíg nem kapunk egyértelmű garanciákat arra, hogy az Együtt az előbbit fogja szeretni és a másikat gyűlölni, addig nem állunk mellé – mert ezzel az erővel akár támogathatnánk Simicska Lajost és Lázár Jánost is!

Mi tudjuk, hogy ha a társadalmat akarjuk gazdagítani és a gazdaságot erősíteni, akkor el kell köteleznünk a magunk politikáját a meritokrata kapitalizmus mellett. Mert ha a „kapcsolati tőke” mentén mozgatjuk továbbra is az ország dolgait, akkor az csak egy szűk, kontraszelekcióban érdekelt elitnek kedvezhet – akárcsak a Fidesz esetében.

5. Szervezetépítés és szavazóbázis

Ha én Együtt lennék, akkor megérteném, hogy nem lehet tovább kamarillázgatni: nem lehet ugyanabból a szűk közegből vezetőket válogatni, amelyből annak idején az Együtt létre lett hozva – és amely képtelen volt definiálni és győzelemre segíteni azt.

Ki kell nyitni a kapukat! – az rossz duma, hogy akkor, úgy mond „beépülnek nemkívánatos elemek, akik átveszik a pártot”, mert ennek meggátlására ott a munkához kötött előreléptetés jól bevált módszere! (T. i.: csak akkor lesz valaki vezető posztra jelölhető/választható, ha előtte egyértelműen jól teljesített, éspedig az egyértelműen definiált szervezeti célok érdekében.)

…Nagy kérdés, hogy azok, akik most az Együtt, vajon ugyanazt gondolják-e a világról, mint azok, akik elvileg a tömegbázisuk lehetnének? Eddig ez nem így volt. Ha így is marad, akkor marad az ellenzéki vákuum is!

Ami a tömegbázis- és támogatói bázis-szervezést illeti, az Együtt eddig gyakorlatilag beérte azzal, hogy „Bajnai velünk van!”. Ez, miután ő gyakorlatilag otthagyta az egész kócerájt (nyilván szubjektív okból) innentől még annyira sem működik, mint eddig. Egészen más tömegszervezési módszerekre van szükség: propagandára! A propaganda éri el az embereket, az ragadja meg őket – vagy: hagyja hidegen, ha rosszul csinálják. De ahhoz, hogy jó propagandát lehessen folytatni, kell a jó üzenet – és ezzel már vissza is jutottunk az pozícionáláshoz, az üzenethez, az értékválasztáshoz és a programhoz.

Ez bizonyítja, hogy nem lehet a fent felsoroltakból semmit sem kihagyni: nem lehet „gusztusunk szerint válogatni”, sem a teendők, sem az eszközök, sem a személyek között…

…Ha én Együtt lennék, érteném ezt!

¹ Itt „MSZP-közeli magáncégek” helyett eredetileg a „Wallis” név szerepelt volna, ám tekintettel arra, hogy Bajnai Gordon gyakorlatilag lefalcolt az Együttből, Szelényi Zsuzsanna pedig „csupán” a férje, Karvalits Ferenc révén kapcsolható a Wallishoz, ezért hagyjuk tehát ezt a konkrétumot…

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

2014.06.20. 19:35 Szerző: Moin Moin

Eukleidész intése az újbalosokhoz

„A geometriához nem vezet királyi út”¹

[Az újbaloldalisággal foglalkozott előző posztomat - Az újbalosok esete Newtonnal – azzal zártam, hogy miképpen lehet egy minden embernek kedvező és kellemes életfeltételeket biztosító közeget létrehozni. A mai poszt erről fog szólni: ennek technológiai, társadalomszervezési feltételeiről – és következményeiről.]

A baloldalon most vákuum van – mind Magyarországon, mind a világban. Ez pedig nem biztos, hogy a legadekvátabb irányvonalnak kedvez. Lehet, hogy a legtetszetősebb fog teret nyerni, mint például a feltétel nélküli alapjövedelem ötletével házalók/népet bolondítók, vagy a nagyobb társadalmi újraelosztást követelő demagógok, mint a Syriza – és persze azok a „szakemberek”, akik úgy szeretnének a saját pályájukon érvényesülni és „tekintélyekké” válni, hogy „szakmai prostituáltakká” válva, a laikusok szemében szakmailag megalapozottnak tűnő érveket szolgáltatnak ezeknek az újbalos populizmusoknak. Sokan megérezték most, hogy „van mit keresni a baloldalon” és most nyomulnak is, hogy aztán baloldali „népvezérekként”, vagy épp „szakmai megmondóemberekként” egy ideig jól megéljenek. Minél egyszerűbb és minél inkább a látszat által igazolt egy állítás – és: minél inkább felment az egyéni felelősség és az öngondoskodás alól -, annál könnyebben terjed el az egyszerű, kiszolgáltatott és jobb jövőre vágyó, de azt a saját inkompetenciájuk következtében el nem érő emberek körében…

Az imént „a tömegek inkompetenciáját” említettem – de vajon kompetensebbek-e azok a(z új) közéleti szereplőaspiránsok, akik manapság szerveznek baloldali mozgalmakat, köröket? Egyáltalán: mit is jelent, mit kellene jelentsen a XXI. század elején a kompetencia, amely a társadalmi kérdésekbe való adekvát beleszólás előfeltétele?

Évszázadok (ha nem évezredek) óta megszoktuk azt, hogy a társadalommal és a politikával foglalkozók, különösen az elméletgyártók, általában „humán közegből” jönnek. Ez más szavakkal azt jelenti, hogy gondolataik, megérzéseik és véleményük volt az emberről, mint társadalomalkotó lényről, nem pedig tudásuk. Nem is csoda: hiszen azok a tudományágak, amelyeknek a ma már a humángenetika, az evolúciós genetika, a viselkedéstan és az agyműködés területein az emberről, mint egyénről és mint közösségalkotó entitásról felhalmozott tudást köszönhetjük, csupán alig néhány évtizede születtek meg. Igazi felfutásuk pedig szinte csak néhány éve jött el.

Igen: csupán néhány éve tudjuk azt részletekbe menően, hogy mekkora és milyen hatást gyakorol a társadalomra az ember „állati öröksége”. Voltak persze erről sejtések – olykor egészen szélsőségesek is, mint a fajelméletek -, de éppen a tények és összefüggéseik nem ismerete következtében „hordtak félre” ezek a tézisek. Kiindultak egy-egy, már ismert(nek vélt) részletből, mint például a fajok között és a fajokon belül az erőforrásokért folyó küzdelemből és annak szelekciós hatásaiból – és e kicsiny és legtöbbször félreértelmezett részletekből általános érvényű „filozófiákat” fabrikáltak. Az eredmény vagy nevetséges lett, vagy (ha hatalomra jutottak e nézetek képviselői) borzalmas…

…Azért emlegetem ezeket a részigazságokból kiinduló tévedéseket, mert az az érzésem, hogy mára sem sokat javult a társadalmi elméletgyártók „emberismerete”, már ami az ember természettudományok általi „feltérképezettségét” illeti. Ha ma „új elméleteket” látunk, akkor ezek bizony évszázadokkal korábbi szellemi konstrukciók irányát követik: akár konzervatív, akár baloldali, akár liberális az „újdonság”, valójában csak a saját elődeinek tevékenységét akarja „jobban csinálni”. Istenemre: mintha nem fedeztük volna fel a villanymotort és ma is csak egyre jobb gőzmozdonyokkal akarnánk ellátni a vasutakat!

Az emberi szellemtörténet legnagyobb részében az elméletek és a nagy társadalom-átalakítók úgy foglalkoztak az emberrel, mint egyénnel és mint társadalomalkotóval, hogy eközben fogalmuk sem volt az emberről, mint biológiai-evolúciós entitásról. Ez azért volt így, mert a természettudomány még nem, vagy csak hiányosan tárta fel ezt a területet – az utóbbi időkben pedig azért, mert a már rendelkezésre álló természettudományos tudás még nem került át a társadalomtudományos elmékbe, így ott adekvát rendszerré sem állhatott össze. Sajátságos, hogy ma egy mobiltelefont jóval komolyabb természettudományos megalapozottság jellemez, mint bármelyik ismert társadalmi, politikai, vagy épp gazdasági koncepciót.

Nem látok egyetlen olyan új társadalom-leírást sem, amely céljául tűzte volna ki az utóbbi időkben szerzett természettudományos eredmények integrálását – sem az említett „embertudományokat”, sem pedig az új technológiai forradalmat illetően. Ez pedig nagy baj! Nagy esélyről mondunk le akkor, amikor újkonzervatív, vagy újbaloldali „prekoncepciókkal” akarunk társadalmat formálni és működtetni, ahelyett, hogy ezt „etológiai-technológiai” alapokon próbálnánk meg! Ugyanis kivételes pillanatában vagyunk az emberiség történelmének: amikor már tudatában vagyunk az emberi viselkedés „evolúciós rétegezettségének” és így tudjuk, hogy a ráció korántsem „mindenható” és nem is képes teljességgel uralni, netán „megjavítani”, „felemelni” az embert valamiféle „ideális állapotba”. És: tudhatjuk már azt is, hogy olyan technológia birtokába jutottunk, amely képes lesz ésszerűbben működni, mint ahogy azt az emberi elme bármikor is produkálhatná.

…De mi továbbra is (például) „baloldali megoldásokat” pórbálunk találni, vagy éppen „konzervatív érzülettel” akarunk XXI. századi kérdésekre válaszokat adni. Csodálom és furcsállom, hogy akár nagyon fiatal és/vagy nagyon tehetséges emberek is, ahelyett, hogy fognák magukat és a teljes emberi tudás felhasználásával írnák le és oldanák meg a „nagy társadalmi egyenleteket”, egyszerűen csak fogják magukat és „újrakezdik a XIX. századot”. Írásaikban, egymás közötti kommunikációjukban a legnagyobb természetességgel használják az informatika eredményeit – és eszükbe sem jut e technológia társadalmi hatása, legfeljebb csak a „távmunka” szintjén…

Az biztos, hogy az új technológia, amely egyre nyilvánvalóbban tart a mesterséges intelligencia felé, annyira át fogja formálni az emberi világot, a társadalmat és a javakhoz jutás módját, mint annak idején a neolitikus, vagy az ipari forradalom – vagy még sokkal jobban! És ahogy egy paleolit átlag-ősembernek sem volt fogalma arról, miképp fog majd működni a mezőgazdaságra és állattenyésztésre alapozó neolit kor, vagy ahogy egy középkori átlagjobbágynak sem voltak kompetenciái annak felmérésére, hogy milyen lesz majd a gőzgépek, robbanómotorok és a villamosság kora, úgy egy mai átlagember sem képes felmérni azt, hogy mit jelent majd az életére, a munkájára és a megélhetésére az, ha 10-20-30 éven belül a melóját egy „robot” fogja végezni… Éppen ezért nagyon nagy felelősség a mában politikailag és érzelmileg manipulálni, vagy épp népszerű szlogenekkel áltatni az „átlag-huszonegyedik századit” – mert a végén még kihal, mint az ősember!

…Apropó, kihalás: az biztos, hogy vége van annak a korszaknak, amelyben egy társadalom erejét jó részben a benne élők száma adta – mert a társadalom által használt technológia lépett az emberi fizikai teljesítőképesség helyébe és sok esetben már ma is, a jövőben pedig egyre nagyobb mértékben ez történik a szellemi teljesítőképességgel is. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy „az emberi elme és kreativitás pótolhatatlan”: az emberi elme is éppúgy egy anyagi képlet, mint lesz majd a mesterséges tudat - és így az emberi kreativitás is csak egy anyagi rendszer működése, mint lesz majd az a „gépi kreativitásnál” is. Márpedig, ha anyagi jelenség a szellem és a kreativitás, akkor anyagi rendszerrel reprodukálható is. És: ha ez a reprodukált anyagi rendszer, amely immár rendelkezik majd kreativitással, gyorsabb működésre képes, mint az emberi tudat, akkor ez a gyorsabb működés azt jelenti, hogy gyorsabban „tenyészti” az információkat” és gyorsabban is fedez fel új összefüggéseket azok között. Ez pedig röviden a gyorsabb fejlődést jelenti majd: a mesterséges tudat „pillanatok alatt” elér majd olyan szintre, ahová az emberi tudat, lassúbb működése, tehát lassúbb haladása következtében, sohasem lesz képes immár követni. Jól értsük meg: egyszerűen nem fogjuk érteni az ő gondolatait: mert annyival előttünk fog járni - ahogy a fentebb emlegetett paleolit ősember sem értené meg egy mai ember gondolatait. A mesterséges tudat és kreativitás mellett „őstudattá-őskreaivitássá” fogunk válni!

…És ez nem századok-évezredek múlva lesz: csupán legfeljebb néhány évtizedre vagyunk ettől – na, ezért kell alaposan és populizmustól, „könnyebb utaktól” mentesen gondolkodnunk a társadalom jövőjéről!

A technológia és a tudat jövőjéről szóló passzus elején azt írtam, hogy vége a sok ember munkaerejére alapozó sikeres és erős társadalom paradigmájának – tulajdonképpen csak e paradigmaváltás okát megvilágítandó írtam le röviden, mi vár a tudatra, nem pedig „önálló témaként”. A lényeg: a technológia veszi át a(z ember)tömeg helyét – ezért értelmetlenekké, sőt, kifejezetten károsakká válnak a „nagyobb népszaporulatot” követelő, azt megoldásként ajánlgató, ám teljességgel végiggondolatlan elképzelések, amely pedig ma általánosan elterjedt és elfogadott „gondolat-szenttehén”. Károsak ezek az elképzelések, hiszen ha követnénk őket, csak növelnék a majdan munkaerőként feleslegessé váló embertömegeket. Ezzel pedig növelnénk az ellátás-igényt – és ha azt nem tudjuk az elvárt szinten teljesíteni, akkor a társadalmi feszültségeket is.

A munkanélküliség hosszabb távon nem a munkaidő csökkentésével, vagy „kétkezi” munkahelyek „teremtésével”, netán közmunkával oldható meg, hanem radikális népességszám-csökkenéssel. Ez egyébként nyilvánvalóan a ma annyit emlegetett környezeti terhelés jelentős csökkenésével is jár – így egy lépéssel több értelemben is sokkal minőségibb létfeltételeket fogunk tudni teremteni.

Az „embertelen” (értsd: jóval kevesebb emberi közreműködést igénylő) technológia korának eljövetelével gyakorlati lehetőséggé válik az, hogy immár nem kell elvárnunk az emberektől azt, hogy „minél többet dolgozzanak”, hiszen erre sem technológiai, sem pedig hatékonysági-gazdaságossági alapon nem lesz szükség. Rengeteg emberi szabadidő fog keletkezni és ez a folyamat nagyon rövid idő alatt fut majd le – ami azt jelenti, hogy akár évek alatt annyira átalakulhat a társadalom „munkaszükséglete”, amennyire azt ma el sem tudjuk képzelni, el sem tudjuk hinni! Itt állnak majd százmilliók, akiket magas szintű „ellátásban” (eltartásban) tud majd részeltetni a technológiai – és akiknek nem kell ezért majd megdolgozniuk…

…Mihez kezdenek majd a gyakorlatilag csak szabadidőből álló életükkel? Miféle kompetenciáikat kell ebből következően majd az oktatásnak fejlesztenie? Mit fognak csinálni a „nagyon-nagyon kreatív és nagyon elhivatott” embereken kívül a többiek, akik „csak úgy elvannak” és akiknek a Paradicsomból való kiűzetés óta terhes volt az „arcodnak verítékével” koncepciójára alapozott életük? Bizony: aki adekvát „tömegpolitikát” akar csinálni, annak ezekre a kérdésekre kell működőképes válaszokkal szolgálnia! Immár nem az lesz a kérdés, hogy hogyan „igazságos” és „szükséges” elosztanunk a társadalomban a gazdaság által minden korban csak szűkösen előállított erőforrásokat. Ennél alapvetőbb kérdésekkel leszünk elfoglalva: a „Homo Átlagembericus” lesz a földi élet történetében az első élőlény, akinek egyszerűen nem kell semmit sem tennie azért, hogy mindenkor kellő bőségben élhessen és késztetése szerint elszaporodhasson. Olyan politikai, társadalmi koncepciókat kell majd felkínálnunk az emberiség számára, amelyek ma még a kérdések szintjén nincsenek megfogalmazva, nemhogy általánosan elfogadott válaszok lennének ezekre – holott, mint írtam, alig pár évtizednyire vagyunk ennek aktualitásától!

Ha idejében nem gondoskodunk az új technológia által teremtett új világ új közmegegyezéséről, új paradigmájáról, akkor a káosz kora jön el – amelyet sem a hagyományos bal-, sem a hagyományos jobboldali módszerekkel és gondolkodásmóddal nem lehet majd sem elkerülni, sem uralni. Amikor ma olyasmikkel kapcsolatban folyik a „parciális igazságkeresés”, hogy használjuk-e a géntechnológiát és ha igen, miféle korlátokkal, vagy hogy mennyire alkalmazzuk az ember „technikai felfejleszthetőségét”, akkor én mindig elképedek, mert ezekre a kérdésekre csak egy sokkal nagyobb kontextusban lehet értelmesen válaszolni: használjuk-e a XXI. századi technológiát, vállalva és megoldva az ezzel járó alapvető társadalmi változásokat – vagy pedig (ki tudja, hogyan?) „parancsoljuk megálljt” az általános tudományos és technológiai haladásnak, annak érdekében, hogy az emberi létezési formák, életmódok jelenleg ismert „repertoárja” mentén létezhessünk továbbra is?

Aki járatos mind az evolúciógenetikában, mind pedig az emberi történelemben (nem sokan vannak ilyenek), annak világos, hogy a másodikként leírt „önkorlátozó-konzervatív” opció a gyakorlatban nem lehetséges – mivel az egyszerűen ellentétes az emberiség (és egyben minden természetes élő organizmus) ősi genetikai örökségével. Ez azt jelenti, hogy minden élő szervezet arra van „programozva”, hogy a maga számára lehetőség szerint biztosítsa az erőforrások maximumát, továbbá, hogy ezek birtokában maximálisan szaporodjon. (Itt az első a keményebb késztetés – hiszen a második (a maximális szaporodás) csak az erőforrásokhoz képest értelmezhető.) Ez pedig nem mást jelent, mint hogy a számunkra az erőforrásokat biztosító technológia fejlesztésének „leállítása” ellentétes az egyik legősibb és legerősebb genetikus késztetésünkkel, az „alapszoftverünkkel”. Ezért nem működtek és nem is működnek sosem az önkorlátozásra alapozó társadalmi és gazdasági koncepciók: ezeket az emberi genom örökösen felülírja. (Itt jó tudni, hogy a tudat és a gének „harcából” az esetek zömében a gének kerülnek ki „győztesen” – még ha esetenként ez csak igazi „pürrhoszi győzelem” is csupán!) A nagy társadalmi és filozófiai kísérletek mind elbuktak: mert nem volt meg az alapjuk az ember természetes egyéni és közösségbeli viselkedését meghatározó evolúciós örökségünkben. A fejlődést minden korban ez az evolúciós örökség motiválta (az erőforrás-biztosítási késztetés), a szellemi konstrukciók, mint eszközök, (jó esetben) ezt csupán támogatták. Mivel az evolúciós késztetés ma sem állt le, így, ennek következtében nem fog leállni a technológiai fejlődés sem – ezzel kell számolnunk! Amikor „társadalmi mérnöki tevékenységet” folytatunk, akkor ez kell legyen a konstrukció alapja – különben csak egy újabb kommunizmust tákolgatunk! …Tudom, hogy a szellem embereinek mindez „méltóságon aluli” és nagyon nem tetsző dolog – de az evolúciót nem ők irányítják. Avagy: ha mégiscsak valóra akarnák váltani a „technológia-ellenes” elképzeléseiket, akkor bizony az emberi genomot kellene átalakítaniuk – amihez viszont hatalmas technológiai fejlődés kellene, nem beszélve a dolog társadalmi elfogadtatásáról…

Amikor a társadalmi tervezés természettudományosításáról írok, akkor természetesen nem valami „lélekidegen”, merev rendszer mellett kardoskodom: a dolog lényege az, hogy ne akarjunk semmi olyasmit, aminek nyilvánvaló és feltárt genetikus, vagy humánetológiai akadálya lenne. Nem szól a dolog a kulturális és gondolkodásmódbeli sokszínűség és változatosság ellen sem – csupán a pusztán csak szellemi vagy érzelmi/indulati/sérelmi, vagy épp önzésalapú „részigazság-politizálás” ellen. (Egyébként önmagában az is nagyon jól bizonyítja az emberi evolúciós örökség „közpolitikai működését”, hogy a legtöbb politikai, vallási, társadalmi elképzelés és „igazság” egyáltalán nem kognitív, hanem kifejezetten értelmi-ösztönös alapú. Az ösztönök és érzelmek ui. sokkal „ősibb rétegei” az emberi agynak, mint a racionális gondolkodás és ekként sokkal nagyobb a befolyásoló képessége is.)

A posztot a „baloldali vákuummal” kezdtem. A baloldal volt az a politikai csoport, amely mindig is büszkélkedett a „tudományos megalapozottságával”, azzal, hogy „az objektív igazság” náluk van. Ehhez képest azok, akik ma az új baloldalon mozgolódnak, a legalapvetőbb tudományos információkkal sem rendelkeznek, hanem csupán „lélekből”, politikai divatok, az alternatív szellemi undergroundban „menő” eszmék és írások alapján akarnak társadalmat alakítani, tele szubjektivitással. Ha egy kicsit elgondolkodnának, ők is rájönnének: ebből így „jobb világ” nem lehet! A politika nem arra való, hogy abban „kiéljük magunkat”, sem pedig arra, hogy a saját, zárt kis szellemi köreinkben jól elbeszélgessünk… A politika: közös jövőnk felelős alakítása. És ha valaki csak azért politizál, hogy a saját szubjektív, a tényekkel nem számoló szellemi konstrukcióit erőltesse, az vagy nevetségessé, vagy diktátorrá válik – vagy esetleg egyszerre mindkettővé. És nekünk, a társadalomnak, erre semmi szükségünk!

Ha az a cél – mint a baloldal esetében – hogy „minden embernek biztosíthassuk a magas életminőséget”, akkor ez (a fentiek alapján) csak és kizárólag a mesterséges intelligenciára alapozott gazdaság által válhat lehetségessé. A mesterséges intelligenciára alapozott gazdasághoz viszont igen fejlett technológia kell, éspedig globális szinten. Fejlett technológiát pedig – az emberiség és a technika eddigi történelméből kiindulva – kizárólag csak úgy lehet(ett) létrehozni, hogy maximálisan alapoztunk az emberi-egyéni kreativitásra, szabad teret engedve a kezdeményezésnek és tudomásul véve azt, hogy ezáltal nagyfokú inhomogenitás keletkezik és áll fenn folyamatosan a társadalomban. Azok a társadalmak és gazdasági modellek, ahol az emberek korlátozva voltak-vannak abban, hogy kreativitásuk, szervező és konstrukciós készségük és innovativitásuk (akár igen jelentős) magánvagyont hozzon létre, a tapasztalatok szerint lemaradtak a technológiai fejlesztések terén.

...Így, ha távlatos célként „mindenki jólétét” határozzuk meg, akkor egészen a mesterségesintelligencia-alapú „szupertechnológia” tényleges megszületéséig kapitalizmusban kell élnünk, nem pedig valamiféle „baloldali utópiában” – mert a kapitalizmus az a társadalmi-gazdasági gyakorlat, amely a leginkább szabadon engedi érvényesülni az egyéni teremtőerőket, hiszen számol az egyéni haszon és eredmény óriási motiváló erejével. Hittel lehet „hegyeket megmozgatni” – de ezt a hitet valójában meg kell erősítse az a tapasztalat, hogy anyagi eredmények terén is megéri a hegymozgatás. Ha ez a visszaigazolás nem valósul meg (mint például a kommunista társadalmi kísérletekben), akkor a hit kihuny – és ezzel elsorvad az adott társadalomban a kreativitás is. (Különösen akkor, ha valamiféle politikai elit egyfajta „ideológia” nevében még meg is karaja szabni, hogy miben és hogyan lehetnek kreatívak az emberek és mi a „tilalmas”…)

Akik a technológiai (és az ehhez szükséges tőke-)koncentrálódás ellen vannak, azok valójában azokat az erőforrásokat sorvasztják, amelyek pedig szükségesek lennének a „szupertechnológia” megalkotásához – ezzel pedig a baloldali célok megvalósulását gátolják.

Gondolják meg, mit tesznek!

¹ Eukleidésznek tulajdonított mondás: állítólag így felelt Ptolemaiosz egyiptomi uralkodó kérdésére, hogy létezik-e könnyebb módszer a geometria elsajátításához, mint az Eukleidész által írott Elemek c. mű áttanulmányozása. A „királyi út” a katonai táborban az uralkodó felvonulására szolgáló széles – és nyilván könnyen járható – út elnevezése volt az ókorban.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

2014.06.19. 16:57 Szerző: Moin Moin

Az újbalosok esete Newtonnal

„Mert nem a jót cselekeszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekeszem, melyet nem akarok.”

Pál apostolnak a Rómabeliekhez írt levele, 7.19 – i. sz. 55-58 k.

[Ez az eddigi egyik leginkább „felháborító” poszt lesz itt… Lehetséges, hogy egyesek, akik sértve – vagy: találva? – érzik majd magukat általa, erősen kritikus megjegyzésekkel fogják azt – vagy inkább: engem – illetni. Ám arra kérem kritikusaimat, hogy ellenvetéseiket legyenek szívesek majd éppolyan szilárd természettudományos érvekkel alátámasztva és legalább olyan rendszerezettséggel kifejteni, mint én teszem a posztban!]

Amennyire tudom, a baloldalon a legtöbben elfogadják és nem kérdőjelezik meg azt a tényt, hogy az ember és az általa alkotott társadalom az anyagi világ része. Ebből pedig az következik, hogy sem az ember, sem a társadalom nem lépheti át az anyagi világban általánosan érvényes törvényszerűségeket: nem emelheti ki saját magát abból sem a hajánál fogva, Münchhausenként, sem pedig pusztán a gondolatait eszközül szánva ehhez…

…Márpedig az újbaloldal éppen erre készült! Olyan új világot propagál és abban olyan társadalmat akar berendezni, amely szembemegy mind az Univerzumot uraló matematika és fizika, mind pedig az evolúció, a genetika és a viselkedéstan (végső soron szintén a matekon és fizikán alapuló) alaptételeivel.

Homogén eloszlásokra törekszik a társadalomban!

Nem rovom fel az újbalosoknak ezt – hiszen nehéz tekintettel lenni egy elmélet felállítása közben azokra a dolgokra, amelyeket nem is ismer az ember. Ők, az újbaloldal ideológusai és propagátorai pedig (nyilvánvalóan) nem ismerik mindazokat a természettudomány által igazolt törvényszerűségeket, tényeket és összefüggéseket, amelyek eleve lehetetlenné teszik az újbalos társadalmak megvalósíthatóságát - legalábbis az anyagi Univerzumban. Lehet, hogy egy párhuzamos „spätmarxista” világban az ottani törvények szerint felépülhet a részvételi demokrácián alapuló szocializmus, de itt, a miénkben ez minden emberi jószándékunk és elszántságunk dacára sem sikerülhet!

…Igazából azért írom meg ezt a posztot, mert már végtelenül unom azt a rosszul értelmezett világ- és társadalomjobbító attitűdöt, ami egyre inkább divatossá válik a baloldalon, különösen a fiatalok körében – és amely alapvető, az emberrel és általában az anyagi világot leíró természettudománnyal kapcsolatos általános ismerethiány miatt lehet annyira vonzó sokaknak. Meg persze azért is, mert egy, a mainál sokkal „lazább” életet ígér, amely ugyanakkor sokkal inkább mentes a „megaláztatások” és az „elnyomás”, a „kizsákmányolás” alól is – de erről majd később, a poszt legvégén... Foglalkozzunk előbb azzal, amire olyan büszke a baloldal: az „elmélet tudományos megalapozottságával”.

Az elmélet őse a marxizmus, amelyet Marx kora, azaz a XIX. század második felének tudományával megtámogatva hozott össze. Ez az elmélet eleve szenvedett két nagy fogyatékosságától – amelyből igazán csak az egyik az alkotó mulasztása és még az is tulajdonképpen a másik, vétlenül és kivédhetetlenül elkövetett hiba következménye.

Az első fogyatékosság, amelyről Marx nem tehetett, nem más, mint hogy a korabeli tudomány még gyakorlatilag semmit sem tudott az emberi egyéni és társas viselkedést pedig alapjaiban meghatározó genetikáról, az agyi (és ebből következően a gondolkodási és magatartási) struktúrák tényleges mibenlétéről és a viselkedéstanról – az evolúció elmélete pedig épp csak megszületett, ám annak a mai emberre és társadalomra gyakorolt hatásai még feltáratlanok voltak. (Ami e témában épp akkoriban született az evolúció talaján – a szociáldarvinizmus – pedig éppen az előbb sorolt tudományágak híján vont le téves, később a fajelméletekhez vezető következtetéseket.) Így Marx elméletei nem vehették számításba mindazokat a komplex hatásokat, amelyeket az (evolúciós folyamatok során kialakult) emberi genom és az abban, valamint agyi struktúráinkban „ösztöneinkben” kódolt viselkedéstani elemek gyakorolnak a társadalomra és a gazdaságra is.

A második fogyatékosság tulajdonképpen az elsőből kényszerűen következett-következik: mivel fontos hatásmechanizmusok, viselkedés- és társadalomalakító tényezők nem lettek (mert nem lehettek) belekalkulálva az elméletbe, ezért az elmélet által elképzelt jövő sem lehetett reális. Az a „stratégiai terv”, amelyet Marx és követői, egészen a mai napig leírtak-leírnak, alapvető tényezőkkel nem számol. Olyan ez, mintha egy klasszikus XIX. századi haditervnél a vezérkar csak az ellenség tüzérségét vette volna figyelembe, ám mivel sem a gyalogságról, sem a lovasságról nem tudott (hogy t. i. azok is a csatamezőn mozognak valahol, valahogyan), így a majdani csatát csakis később végzetessé váló hibákkal tudta eltervezni. A baloldal-újbaloldal is csak „céloz”, de nem talál… Szép elméleteit pedig szertelyuggatják a genetikai sorgyalogság puskagolyói, a viselkedéstan váratlanul lecsapó huszársága és az evolúciós hatások dübörgő lovú küraszírjai…

…De térjünk csak vissza a poszt kezdetéhez, amikor is az élettudományok mellet matekot és fizikát is emlegettem, mint a baloldali elképzelések ellehetetlenítőit. Mi köze a mateknak és a fizikának ahhoz, hogy vajon működhet-e egy humánus és egyenlőségre törekvő, a vagyoni különbségeket kisimítani szándékozó társadalomkép?

Fentebb szó volt arról, hogy az ember és az általa alkotott társadalom az anyagi világ része, így sem az ember, sem az emberek alkotta társadalom nem lépheti át az anyagi világban általánosan érvényes törvényszerűségeket. Ennek pedig egy igen meglepő, a baloldal elképzelésit érintő társadalmi következménye van: nem lehetséges a homogén vagyoni eloszlás. Még akkor sem, ha kifejezetten törekszünk erre, ha az észre akarunk támaszkodni, a „világerő” ellenében. Sőt: valójában az ész is éppen ellene hat a homogén társadalom elképzelésének – pontosabban: az észbeli-értelmi képességek egyenlőétel eloszlása.

De miért nem lehetséges a világegyetemben – és így a társadalomban sem – a homogenitás, az „egyenlőség”, a vagyoni különbségek kiküszöbölése? Azért, mert az anyagi entitások kölcsönösen hatnak egymásra és ez „csomósodásokat”, illetve „ritkulásokat” hoz létre. És ahogy az egyszerű anyagi részecskék a közöttük fellépő gravitáció, illetve a saját mozgásuk következtében „tömörüléseket” alkotnak, ezzel másutt „anyaghiányokat” okozva (ahogy azt a címben említett Isaac Newton is leírta már), úgy a (sok-sok anyagi részecske működése által létrejött) szellemi és anyagi javak is „koncentrálódásokat” és „ritkulásokat” hoznak létre az egymással való kölcsönhatásuk során.

Hogyan is működik ez a hatás – és minek a következtében lép fel? Kezdjük egy kis evolúciógenetikával és a végére el fogunk jutni oda, hogy ezeknek az evolúciógenetikai késztetéseinknek a kikerülhetetlen következményi a vagyoni koncentrálódások egy jól teljesítő, innovatív, hatékony és sikeres társadalomban. (Másmilyen társadalmakban meg ugyan ki akarna élni?)

…Tehát:

Tételezzük fel, hogy minden születendő gyerek azonos szociális feltételek közé érkezik és tökéletesen egységes, magas szintű oktatási rendszer fejleszti majd a képességeit… Lesz-e, lehet-e ebből „bázisdemokrata” és közösségi tulajdonon alapuló, a „nagy magánvagyonokat” kiküszöbölő társadalom és gazdaság?

Nem lehet – mert a velünk született képességeket a felmenőinktől örökölt gének határozzák meg. Ezek pedig igen nagy szórást mutatnak egyénenként. A legvadabb „kőbalosok” is be kell lássák: egy kiváló képességekkel, hihetetlen invencionalitással, remek szervezőképességgel rendelkező és ráadásul még „karizmatikus” ember sokkal többre viheti és viszi is „azonos alapokról” és „egyenlő pályákon” indulva is, mint egy „lőtthülye”. Ráadásul a génekben ott dolgozik két tényező: két, nagyon-nagyon hosszú ideje bennünk élő és az evolúció alakította késztetés.

Az egyik genetikus késztetés, amely immár három és félmilliárd éve kódolva van minden élő szervezet genomjában, tulajdonképpen kételemű. Egyik eleme az arra való törekvés, hogy szerezzünk meg minden elérhető és általunk a fennmaradásunk érdekében felhasználható erőforrást és tartsuk is meg azokat. Ez annak idején, az ősóceánokban (alapvetően) táplálékot és kedvező hőmérsékletű közeget jelentett – ma pedig (fújjjj!) az anyagi javakat és a technológiát, amelyek által kiteljesíthetjük a létezésünket, mind minőségében, mind időtartamában. Ezen alapszik a környezet „túlhasználata” is… A másik eleme pedig a megszerzett erőforrások birtokában a minél intenzívebb elszaporodás, azaz a gének továbbörökítése. Ez annak idején a faj fennmaradásának az evolúció során kialakult eszköze volt – manapság pedig a kultúránk és a megszerzett anyagi eszközeink továbbadására ösztönöz minket. (Itt „fészkelnek” a „Kulturkampfok”, illetve bizonyos konzervatív attitűdök¹…)
A másik genetikus késztetés az elsőhöz képest „újszülött”. Mindössze tízmillió éves lehet, vagy valamivel több: azóta van jelen és működik gőzerővel bennünk, amióta csoportalkotó főemlősökké fejlesztette eleinket az evolúció. Ez nem másra ösztökél, mint a hierarchiában való feljebbjutásra. Emiatt nem működik a csoporton, társadalmakon belüli egyenlőség és a bázisdemokrácia – hiszen a feljebbjutást segítő gének eloszlása sem egyenlő az emberek körében.

Emiatt aztán az emberek szívesen birtokolnak és használnak olyan javakat, amelyekben lehetőleg sok erőforrás és azon belül sok ember szellemi és/vagy fizikai aktivitása koncentrálódik – mert az efféle javak:

egyfelől „kielégítik” az erőforrás-megszerzésre és –használatra inspiráló fent elsőnek említett genetikus késztetésüket,
másfelől pedig az effajta javak birtoklása „reprezentálja” az emberek csoportjában, azaz a társadalomban elért „magasabb hierarchia-státuszt” is, melyre a másodikként említett genetikus késztetés noszogatja őket.

Ezen javak hiánya frusztrációkat okoz. A frusztrációt a kielégítetlen genetikus késztetés kelti (természetesen a szintén a gének által meghatározott módon kiépült² agyi struktúrákban). Így csak igen korlátozottan lehet „lenevelni” az embereket és közösségeket az ilyen javak birtoklásáról – igazából csak akkor és azzal, ha a birtoklásról való lemondással „valami még jobbat” szerezhetnek meg, aminek mind a birtoklási, mint a hierarchia-presztízsbeli értéke magasabb, mint azé, amiről lemondtak³.

Arról persze lehet vitatkozni, hogy szigorúan racionális alapon ez vajon nem „marhaság”-e? Egyébként: az – de mit tegyünk, ha a racionalitás sokkal-sokkal később jelent meg, mint az emberi viselkedést befolyásoló tényező, mint az említett ősi genetikai késztetések, és így a racionalitás viselkedésbefolyásoló potenciálja is jóval kisebb, mint az ősi késztetéseké (amelyek az agyunk működésére is alapvetőbben hatnak, mint az újagykéreg-béli ésszerűség)? Sem az evolúció, sem az annak működése révén kialakult emberi genom nem racionális abban az értelemben, ahogy mi az ésszerűséget értjük. Világos, hogy mára már nem feltétlenül „hasznos” az emberiség, mint létért versengő faj fennmaradása szempontjából a „szerezz meg mindent!”-attitűd, mint ahogy jobb társadalmat lehetne úgy építeni, ha mindenki nagyon okos és nagyon belátó lenne… De sem egyik, sem másik nem így van – így óriási hibát követnek el azok, akik a „korlátlanul belátóvá és okossá tehető” emberideálra szabnak társadalomterveket. Nem véletlenül írta azt már Pál apostol is, amit a poszt felvezetéseként tőle idéztem: ő pontosan ráérzett az ésszerűvé tehetőség korlátaira… Amikor társadalmat alakítunk, akkor nem csak egyes emberi képességeinkre, tulajdonságainkra kell tekintettel lennünk, hanem valamennyire: nem elég a racionális oldalunkkal számolni, bizony, számolnunk kell az ösztönössel is!

A fentebb említett „sok erőforrás és azon belül sok ember szellemi és/vagy fizikai aktivitása koncentrálódásával létrehozható javak” – értelemszerűen – csak akkor jöhetnek létre, ha előbb megalapozza azokat a szellemi erők koncentrálódása, amit innovációnak, azaz tervezési-szervezési folyamatba illesztett kreativitásnak nevezünk. Ekkor, ezáltal jelenik meg a „nóvum” a piacon: az a nóvum, amelynek létére és birtoklására, mint írtam, a génjeink késztetnek minket. És mivel e gének ott dolgoznak minden emberben, emiatt, ha egy közösség megismer egy „technikai nóvumot”, akkor általánossá válik a birtoklására való vágy, törekvés – amely tömeges igényt gerjeszt az adott dologra. Ezt csak nagy volumenű termeléssel lehet kielégíteni – vagy: marad a tömeges és feszültségeket keltő sóvárgás, frusztráció, amely viszont veszélyes és kiszámíthatatlan társadalmi instabilitást kelt. (Tulajdonképpen ez működött már az ókori „barbár betörésekben” is, de ez generálja a mai szociális migrációt is – és persze ez ad alapot a régi és mai szociális populista politikai mozgalmaknak is!)

A tömegtermelés pedig „gazdasági és társadalmi inhomogenitást” hoz létre: hiszen tőkét, erőforrásokat és emberi munkát koncentrál. Mivel pedig az innováció és a kreativitás a modern technológiák esetében (már az ipari forradalom óta, folyamatosan) igen szorosan kötődik a személyes szellemi és szervezési teljesítményekhez, így szükségszerű, hogy e szellemi és szervezési teljesítmények megalkotói (a nagy technológiai innovátorok) körül jöjjenek létre ezek a nagy tőkekoncentrálódások. Hogy miért? Hát azért, mert az innovációra való személyes törekvést nagyon felerősíti az, ha igen komoly annak várható személyes nyeresége. Így kapcsolódik össze a teljesítőképesség, a hatékonyság, az innováció és a kreativitás a kapitalizmussal – és így lesznek mindeme jellemzők ellentétesek a nagy egalitáriánus-utópisztikus kísérletekkel, azaz a szocializmussal, kommunizmussal, stb. Az ember - az innovátor is – általában sokkal szívesebben dolgozik, ha cserébe remélheti, hogy a csoporthierarchiában nagyot emelkedhet, és ha sikere révén az erőforrásokból is jóval bővebben meríthet. Ismét csak a két ősi genetikus késztetés inspiráló hatásával van itt dolgunk!

…És ahogy azt fentebb már írtam, a megszerzett erőforrások birtokában a gének továbbörökítésére ösztönző késztetésünk manapság a kultúránk és a megszerzett anyagi eszközeink továbbadására ösztönöz minket, így ösztönözve érezzük magunkat arra is, hogy a munkánkkal megszerzett-felhalmozott javainkat a mi génjeinket hordozó utódainkra hagyományozhassuk. Ezzel pedig máris ott vagyunk a „nagytőkés dinasztiák” genetikai alapjainál. Ezek szerint, ha nagyon a dolgok mélyére nézünk, akkor a felhalmozás, azaz a kapitalizmus, a verseny és a hierarchia is a génjeinkben lakozik. Aki ezekkel ellentétes társadalmat akar csinálni, annak mindenek előtt „génsebésszé” kell átképeznie magát!

…De hogy a végére valami jót is tartogassak: legközelebbi posztom arról fog szólni, hogy vajon miképpen lehetséges mégis az a bizonyos „jól élő dologtalanok társadalma”, amelyről (persze így ezt ki nem mondva, be nem vallva!) az újbalos értelmiség ábrándozik – az emberiség ősidők óta erről ábrándozó nagy részével egyetemben -, és amelyre én is utaltam, amikor a poszt elején egy, a mainál sokkal „lazább” élet utáni vágyat emlegettem az újbalos ideológiák (és az ideológusok) egyik inspirálójaként. A választ a technológia adja meg erre a kérdésre – szóval, ismét csak egy olyan „reál” szakterület, amelyben az újbalos elméletgyártól olyan fájdalmasan kevéssé járatosak. Előre csupán annyit, hogy a jelenleg általános ember-technológia viszony mellet ez elérhetetlen, bárhogyani is osszuk újra akár erőszakkal is a javakat a társadalomban.

¹ A „konzervativizmus”, illetve az „újító szellem” személyiségjegyeinek és az ezek köré felépült politikai táborokhoz tartozásnak is komoly genetikai és agyszerkezetbeli alapjai vannak a legújabb vizsgálatok szerint. Akit e téma érdekel pl. itt olvashat erről közérthető formában: http://akciospotencial.blog.hu/2007/09/30/mas_a_konzervativok_es_a_liberalisok_agy Természetesen van „neveltetési-környezeti oldala” is akár a konzervatív, akár a liberális attitűdnek – ám gondoljunk csak arra, hogy ha a génekbe kódoltan is jelen vannak ezek az attitűdök, akkor azok bizonyára „halmozódnak” is az egyes családokban: így az egy-egy családban jelenlévő konzervatív, vagy liberális nevelési közeg is tulajdonképpen a nevelők és őseik génjeiből „sugárzik ki”. Végső soron pedig a konzervatív attitűd az erőforrás-megszerző és -megtartó genetikai örökség „mai következménye”, míg a liberalizmus egy másik, tulajdonképpen az emberré válást „beindító” (valószínűleg) mutáció, az élethosszig megmaradó „gyermeki kíváncsiság” közéleti megtestesülése.

² Az agyi struktúrákat nem csupán a gének határozzák meg, hanem a szocializáció, a környezet és a személyes tapasztalatok is befolyásolják azokat. Ám mivel a szocializáció is emberi közegben zajlik, és az emberi közeget, azaz a társadalmat igen alapvetően definiálják a gének és az azokban kódolt késztetések, így áttételesen a szocializációban is komoly „genetikus elem” van jelen. A társadalomalkotás és –működés genetikus hátterének kifejtése messze meghaladja e poszt kereteit. Ezért itt csak utalok arra, hogy a csoportalkotás is genetikus késztetése az emberi fajnak, nem pedig valamiféle „kognitív-racionális elhatározás”, nem valamiféle „társadalmi szerződés” eredménye. Valójában a racionális agyműködés kialakulása is a csoporton belüli sikerességünknek és magának a csoportnak a sikeressége érdekében kialakult evolúciós eszköz – így mai „ésszerű politikánk” és „közéleti-társadalmi racionalitásunk” is csupán egyik következménye, és semmiképp sem „gyökere”, előidézője a társadalomba szereveződésünknek.

³ A „zöldmozgalmak” primer lemondást, „aszkézist” hirdető „szektái” is csak úgy és azok körében értek és érhetnek el sikereket, akik úgy érzik, hogy ökológiai tudatosságuk révén egy, az átlagemberekét meghaladó „magasabb kaszt” tagjaivá válnak ezáltal. Annak idején a szigorú, lemondást hirdető-gyakorló szerzetesrendek is igen magas - „elit” - társadalmi presztízst és státuszt biztosítottak a tagjaiknak, de pl. a különféle, szigorú belső fegyelemre épülő politikai „élcsapatok” esetében is éppen ez az effektus működik: a vállalt „lemondásért” cserébe kapott „kiváltságosság” – és persze az is törvényszerű, hogy ezek az „elitkasztok” idővel megszerzik a maguk anyagi előnyeit is a társadalom „sima” tagjaihoz képest. Ennek akár egészen rafinált, a szemek elől rejtett formái is léteznek, pl. az ökomozgalmak „elitjében” is. De idetartoztak a szocialista pártelitek „titkos luxusa”, vagy épp az SS-vezetők raboltvagyon-konfiskálásai is. És bizony: az igazságos társadalmat és a vagyoni különbségek (akár radikális) csökkentését ígérő „forradalmi” mozgalmak vezető elitje is, ha hatalomra került, az eddigi emberi történelem során még minden esetben megszerezte a maga részére azokat a luxusfeltételeket, amelyekért akár csak röviddel korábban is az „ancien régime”-t kárhoztatta. A balos, kommunista, stb. mozgalmak, pártok vezetői is épp ezt az utat járták be, berendezkedvén a hatalomban – és az előző uralkodó osztály vagyontárgyaiban, életmódjában… És pontosan ezt teszi a mai Magyarországon éppen az orbánista elit is…

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

2014.06.06. 14:49 Szerző: Moin Moin

A terepszínű multik

„Wenn wir marschieren,

Ziehn wir zum deutschen Tor hinaus;

Schwarzbraunes Mädel,

Du bleibst zu Haus!

(Az alkalomhoz illő szabad (és igen-igen erős!) ferdítésben:

„Ha mi kimasírozunk/Németország kapuján,/akkor a leányvállalatunknak/meg kell maradnia a helyi szokásoknál!”)

Régi német katonanóta – 1910 előtt

Lehet, hogy sokan most meg fognak lepődni, de egy multi nem azért szokott egy-egy országba betelepülni, hogy ott civilizáló hatást fejtsen ki. A multi azért megy oda, hogy keressen – hogy jobban és többet keressen, mintha nem menne oda. Civilizálni – vagy épp „demokratizálni” – csak annyiban és akkor fog, amennyiben és amikor ennek számára üzleti haszna van. Amennyire téves a (szélső)jobb és „nemzeti” oldal mantrája az „országot-nemzett kizsigerelő” és azt direkt szegénységben és fejletlenségben tartó multikról, ugyanannyira naiv az a „ballib demokrata” elvárás is, hogy egy nyugati, tehát demokrata közegből jövő multi lánglelkű demokrata forradalmárként küzdjön Orbán ellen a nem is létező barikádokon…

A multi nem civilizátor, nem demokrata – és nem is bajvívó: például nem fog egy ország lakossága helyett leszámolni egy autokratikus rezsimmel. Legfeljebb akkor támogat egy úgynevezett „demokratizálódási folyamatot”, ha létezik már az adott országban olyan harcképes politikai erő, amelynek társadalmi és gazdasági koncepciója, ha megvalósul, akkor a multi kiegyensúlyozottabb üzleti közegben végezheti tovább a maga dolgát az adott országban. De ízlésbeli, filozófiai okokból, vagy éppen valamiféle „törzsi hitvilág” és ellenségeskedés okán nem szokása harcba szállni.

Egy multi „civilizáló hatása” sokkal áttételesebben érvényesül, mint azt sokan képzelik, elvárják és szeretnék. Az Audi és a Mercedes bizonyosan komoly társadalmi hatást is gyakorol Magyarországon a gazdaságin kívül: ahogy a maga munkakultúráját szétsugározza (persze kemény minőségi és megbízhatósági elvárások formájában!) az alkalmazottak és a beszállító vállalkozások körében. De ahogy az Audi és a Mercedes sem áll neki saját polgármester-jelöltet állítani Győrben vagy Kecskeméten, úgy a Magyar Telekom sem áll(hat) neki Lázárt-Orbánt megbuktatni! Az, hogy egy, a Magyar Telekom által többszörös áttétellel birtokolt média megír róluk ezt-azt, inkább specialitás és kivétel – többek között ezért is bunkóság és a multi-világ működésének meg nem értése Lázár és Orbán részéről, ha az Origo-cikkek miatt „bevetik a nehézlovasságot” a világ egyik legnagyobb, összességében a magyar költségvetés másfélszeresét árbevételként produkáló multi ellen. (Nem mellesleg: akárhány Fidesz-ellenes, leleplező cikket is írna az Origo, az fikarcnyit sem árthat a Fidesznek – hiszen a magyar választói köztérben az írásoknak az „ellenoldali” politikai táborokra gyakorolt meggyőzőereje minimális. Ha egy „ballibnek” besorolt média ír valamit a jobboldalról, annak inkább „sorokat összezáró” hatása lehet, mintsem szavazótábor-erodáló… Hogy ennek ellenére a Fidesz „felizgatja magát” az Origo írásain, az a Fidesz-vezérek emberi „kleinkariert”-ségét¹ és politikusi paranoiáját bizonyítja!)

Mindezt azért írom le, mert az utóbbi napokban az Origo-ügy kapcsán sokan hajlamosak voltak olyasmit számon kérni a Deutsche és a Magyar Telekomon, amely nekik nem feladatuk. És: hajlamosak voltak sokan olyan érvekkel próbálni hatni e cégekre, amely érvek kívül esnek az üzleti világon. Talán feltűnt azoknak, akik olvasták a tegnapelőtt e témában itt, a Progresszív Blogon megjelent nyílt levelet, hogy abban én kifejezetten üzleti érveket hoztam fel a Telekom-döntés ellenérveiként és kifejezetten egy „szakbarbár multi” belső logikájára támaszkodtam – nem pedig „ködös demokrata érveket” soroltam.

Egy multinak nem feladata a világmegváltás – ha egy multi, a technológiája révén, mégiscsak változtat a világon, azt nem direkt közpolitikai terepen és eszközökkel teszi, hanem a gazdaságra és azon keresztül a társadalomra és az emberek életére, személetmódjára gyakorolt átalakító hatásával.

A multi: alkalmazkodik. Terepszínű, azaz – amennyire és ameddig ez neki megéri – igyekszik az adott ország és társadalom szokásaihoz, a környezethez, az üzleti klímához igazodni. Például korrumpál, ha azt várja el tőle a helyi elit – és úgy korrumpál, ahogy az adott ország szokása diktálja. Így ment ez már a „régi jó világban” is: Bécsben a vezérigazgató elment az illetékes államtitkárral a badeni kaszinóba és hagyta őt nyerni, Bukarestben viszont az dívott, hogy a miniszter asztalán kellett „felejteni” a tele bukszát…

És mint ahogy a paraszt sem áll neki befolyásolni, szabályozni az időjárást és a klímát, hanem csupán ésszerűen és célszerűen idomul ezekhez a tényezőkhöz a maga gazdálkodásával, úgy egy multi is „azt és úgy vet” egy-egy országban, hogy az neki ott a lehető leggazdagabb termést hozza, a lehető legkisebb veszteséggel. De hiszen mindenki ezt teszi a maga üzletében, vállalkozásában: ez a költség/haszon-optimalizálás. Ahogy egy textilkereskedő sem áll neki háromméteres embereket klónozni, hogy aztán azoknak jóval több szövetre legyen majd szükségük a ruházkodáshoz, úgy a multi sem „növeli meg a demokráciát” – mert ez messze meghaladná mind a szakmai ismeretit, mind a társadalmi beleszólási lehetőségeit. A multi nem is hadsereg – így a Deutsche Telekom sem azért van Magyarországon jelen, mint amiért a Deutsche Marine² Afrika szarvánál, Szomália partjai közelében: hogy ott „Lázár-kalózokra” vadásszon…

…Mármost, ha valaki mégis azt várja el egy multitól, hogy annak tessen részt venni az ilyen-olyan demokratikus akciókban, akkor az legyen szíves a multi „saját nyelvén” és persze a saját, vagyis üzleti érdekei mentén alternatívát kínálni felé: szervezzen olyan politikai erőt, amely valóban polgári, valóban teljesítményalapú és valóban XXI. századi közpolitikát fog az országban megvalósítani – és ehhez „teljesítési garanciákat” is tud kínálni! Így a multi otthonosabban: stabil jogi környezetben és biztonságban érezheti magát, tud hosszú távú piacépítési stratégiát kidolgozni. Ha lesz ilyen, akár rövidebb távon is kormányképes, akkor lehet ép ésszel elvárni, hogy a multik inkább hozzá igazítsák az üzleti terveiket és ne a Fideszhez.

¹ kleinkariert: kicsinyes, kisszerű, kiskaliberű [ember] (Szó szerint: „kiskockás” - „aprómintás” értelemben.)

² Deutsche Marine: a Német Haditengerészet, amely az Atalanta nevű kalózkodás-ellenes ENSZ-akció keretein belül több egységgel van jelen a szomáliai partok térségében. Ld.: http://www.marine.de/portal/a/marine/!ut/p/c4/FchBDkBQDAXAs7hAu7dzC-weeaH5VUKROD0yu9FeP4HLJqStAddWu9Hq4ZYFu6DkSXcKLQ7kQ0HCEYl_ZloydCtN9QJJRXVv/

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

· 1 trackback 7 komment

Címkék: mercedes audi demokrácia orbán viktor magyar telekom lázár jános multik ellenzék deutsche telekom Fidesz oriho

2014.06.04. 23:27 Szerző: Moin Moin

Zsebpénz vagy vérdíj?

„Mégsem lehet virtusnak nevezni polgártársai legyilkolását, barátai elárulását, szószegéseit, könyörtelenségét és istentelenségét, amellyel hatalmat igen, de dicsőséget nem szerzett.”

Niccolò Machiavelli: A fejedelem, VIII. fejezet: Azokról, akik gyalázat árán jutnak uralomra – 1513 k.

Nyílt levél

Timotheus Höttges

a Deutsche Telekom AG elnöke

és

Christopher Mattheisen

a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója

részére

Tisztelt Elnök úr, tisztelt Vezérigazgató úr!

Tegnapelőtt egy, a Deutsche Telekom AG portfóliójában szinte észre sem vehető, de még a Magyar Telekom Nyrt. cégcsoportjában sem túlságosan meghatározó leányvállalatnál, az Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt.-nél történt egy személycsere: új főszerkesztő került a régi, bizonyos Sáling Gergő helyére. A vezetőváltás mögött a magyar közvélemény kormányzati nyomást tételez fel, miután az utóbbi időben az Origo.hu számos, a régi-új magyar kormánnyal és annak egyes kulcsfiguráival szemben erősen kritikus írást, tényfeltáró riportot közölt. Az Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. tegnapi közleményében ezt határozottan tagadta. Az Origo.hu szerkesztőségéből azóta jövő információk (főszerkesztő-helyettes felmondása, a szerkesztőségben uralkodó hangulat) viszont cáfolni látszanak ezt a hivatalos cáfolatot – de ennél sokkal inkább cáfolja a politikafüggetlen, önálló döntés tényét az, amit Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető leendő miniszter mai bizottsági meghallgatásán mondott. Szavai szerint:

„A kormány átfogó vidékfejlesztési informatikai fejlesztés tervez minden háztartásba a Deutsche Telekommal közösen 300 milliárd forint értékben, a korábban kötött stratégiai megállapodás értelmében.”

Tisztelt Elnök úr, tisztelt Vezérigazgató úr,

akkor most ennek a miniszteri nyilatkozatnak a tükrében fel kell tennünk a kérdést: ez a 300 milliárd forint, ez a körülbelül 1 milliárd euró most zsebpénz, vagy vérdíj?

Zsebpénz, abban az értelemben, hogy a Deutsche Telekom AG éves árbevétele 2013-ban 60,1 milliárd euró volt – az említett 1 milliárd ehhez képest valóban zsebpénz, különösen úgy, hogy ez az összeg (ez a megrendelés) nyilván nem egyetlen évben fog beérkezni a magyarországi leányvállalathoz – ráadásul a leányvállalatban, vagyis a Magyar Telekom Nyrt.-ben a Deutsche Telekom AG (közvetetten, leányvállalatain keresztül) csupán 59,21%-ot birtokol. Így a teljes, Lázár által bejelentett üzletből nagyjából csupán egy 600 millió euró árbevétel utáni remélt nyereséggel kalkulálhat.

Ám más a helyzet, ha a Magyar Telekom Nyrt. várható bevételeit vizsgáljuk. 2013-ban ez összesen 637,5 milliárd forint volt – ehhez képest egy akár több évre elosztott 300 milliárdos többletbevétel igen tetemes megugrás. Ezért a „vérdíjért” már érdemes beáldozni némi információs szabadságot, gondolhatta a magyar menedzsment…

Egy vállalat menedzsmentjének természetesen joga van bármilyen, a munkajoggal összhangban lévő és véleménye szerint a cég érdekeit képviselő döntést meghozni, és az is valószínű, hogy egy kis súlyú leányvállalatnál történt személycsere „nem hallatszik az égig”, azaz a cégcsoport legfelső vezetéséig. Ám ez a cégcsoport-szinten szinte jelentéktelen leányvállalat üzemelteti az egyik magyarországi (még) kormányfüggetlen médiát, az Origo.hu-t: ami egy sokmilliárd eurós nemzetközi nagyvállalat szintjén „semmiség”, az bizony a mai Magyarországon fontos demokratikus fórum!

Manapság, amikor az egész európai közvélemény tud arról, ami demokratizmus terén Magyarországon folyik, egy ilyen személycsere, függetlenül annak tényleges okától, mindenképpen rossz üzenet Európa „demokratikus nagyhatalmának”, Németországnak egyik meghatározó nagyvállalata felől.

„Európai projektünk hitelessége attól függ, megfelelünk-e a saját magunk által felállított mércének” – írta még 2013. március 7-i keltezésű négy EU-s tagállam külügyminisztere José Manuel Barrosonak, az Európai Bizottság elnökének címzett levelében. A négy aláíró között ott szerepelt Guido Westerwelle akkori német külügyminiszter is – és bár ő azóta leköszönt e posztról, azonban arról nincs értesülésünk, hogy megváltozott volna Németország hivatalos hozzáállása az említett európai projekthez.

Tisztában vagyunk azzal, hogy egy állam hivatalosan képviselt elvei és az ország magánvállalatainak üzleti döntései még akkor sem fedik szükségképpen egymást, ha a nevezett magánvállalatban komoly állami tulajdonhányad van. Azonban az mégiscsak meglepő, ha egy olyan cég látszik engedni az információszabadságot korlátozni igyekvő hatalmi befolyásnak, amely cég éppenséggel az információszolgáltatást és annak technológiai infrastruktúráját tekinti fő tevékenységi körének. Még meglepőbb ez akkor, ha e cég egy olyan országban - Németországban - székel, amelyben az egész társadalom által alapvetően tekintett érték az információs és véleményszabadság - és amely ország jólétének, sikerességének és dinamizmusának alapját éppen a szabadság adja.

Tisztelt Elnök úr, tisztelt Vezérigazgató úr!

Ha nem létezne információszabadság, akkor ma nem léteznének azok a technológiák és szolgáltatások, amelyek a Deutsche Telekom AG szinte teljes üzleti portfólióját jelentik – ezért kijelenthetjük, hogy ha nem létezik az információs szabadság, akkor a Deutsche Telekom sem létezhetne a mai formájában. Különösen igaz ez akkor, ha belegondolunk: az üzleti szférának nyújtott Deutsche Telekom-szolgáltatások piaca is csak addig teljesít jól, ameddig a szabadpiac jól teljesíthet és állami-hatalmi pressziók nélkül működhet. Semmi különbség nincs aközött, ha egy államhatalom az információszabadságot, vagy éppen vállalkozás és tulajdonlás szabadságát illetően gyakorol nyomást a szabadpiaci szereplőkre: mert ez a piac egységes és összefüggő - különösen ma, amikor oly gyakran maga az információ a piac legfontosabb tényezője és terméke!

Így függ össze egy-egy országon belül az információs és véleményszabadság esélye az üzleti vállalkozás sikerességének lehetőségével… Egy olyan vállalat, amely összességében nagyobb éves árbevételt termel, mint amekkora egy-egy közepes eu-s tagállam éves költségvetése, és amely vállalat meghatározó pozíciót tölt be az információáramlás piacán, már csupán a saját üzleti érdekeit követve is ellen kell álljon a piaci, jogi és információs szabadságot korlátozni akaró hatalmi ambícióknak. Nem csupán az európai projekt hitelessége múlik ezen, hanem az európai piacok működő- és fejlődőképessége is!

Ezúton kérjük, hogy a feni érveket legyenek szívesek eljövendő – esetlegesen az aktuális döntésüket korrigáló – lépéseik során kellő súllyal mérlegelni!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

2014.05.29. 17:33 Szerző: Becsületes brigantik

Nincs jelentősége…

„Condenadme, no importa. La historia me absolverá.”

(„Ítéljetek el, nincs jelentősége. A történelem majd felment engem.”)

Fidel Castro utolsó szavai a Moncada laktanya sikertelen ostromát követő perében – 1953. október 16.)

„Hic sepultus est”¹

Több mint három éve tettük fel egy posztunkban azt a kérdést, hogy „túlélhető-e a saját halálunk?”, vonatkoztatva ezt az Alkotmánybíróságra. (Ld.: Alkotmánybíróság – túlélhető-e a saját halálunk?) A feltett kérdésre akkor adott válaszunkat (Nem!) azóta bőven igazolta az idő: a magyar Alkotmánybíróság 2006 és 2014 között képtelennek bizonyult az alapfeladata ellátására: nem tudta megvédelmezni a jogállamot és a demokráciát az azt a „legitim visszaélések” komplex rendszerével lebontó Fidesztől. Azért nem volt erre képes, mert tagjainak jelentős többsége csupán papírból ismerte a jogállamiságot, de maga nem élte azt át a mindennapjaiban. Ott halt meg a magyar alkotmánybíráskodás, amikor az alkotmánybírák elkezdtek „a hatalomhoz képest mérlegelni” és amikor elkezdték a személyes politikai preferenciáik alapján meghozogatni a döntéseiket. Ennek első eklatáns példája a „szociális népszavazás” lehetővé tétele volt – amikor egy, az Alkotmányban kifejezetten tiltott kérdésben, azaz az aktuális költségvetést érintő tárgyban indított fideszes kezdeményezést alkotmányosnak ítélték. Amikor egy alkotmánybíróság a jogállamiságot és annak intézményrendszerét rögzítő és leíró Alkotmány szövege ellenében hoz döntést, akkor ezzel magát az alkotmányos jogbiztonságot iktatja ki. Innentől semmi sem bizonyos.

„Mindig csodálkoztam, hogy miért lóg mindenütt olyan cédula, hogy a földre köpni tilos, és most látom, hogy maga miatt.”²

A vicc az egészben az, hogy éppen a jobbos-szélsőjobbos kommentezőkre jellemző az, hogy másokat emberi méltóságukban, becsületükben súlyosan sértegetni szoktak és hogy az ilyen-olyan etnikai, vallási kisebbségek tagjait – vagy éppen nagyhatalmakat, nemzetközi szervezeteket és ezek vezetőit – olyan útszéli hangnemben és olyannyira a tényekre és összefüggésekre tekintettel nem lévén gyaláznak, hogy az bizony moderálásért-kitiltásért kiált! Mi magunk is jó csomó olyan kommentezőt tiltottunk már ki a blogunkról, akik egyetlen érve mások (köz-)életből/magyarságból való eltávolítására az illető politikai meggyőződése, vagy épp származása volt. Aki ismeri a közéleti-politikai blogok és kommentek világát, maga is tisztában van ezzel a szokással és ténnyel. Arról nem is téve említést, hogy hiába vágom ki az illetőt, mint a macskát szarni, mert a következő pillanatban ott van egy új nickkel – hiszen erre ösztökéli a maga politikai kényszerképzete. Volt olyan posztunk, ahová valaki hét, egymást követő nickkel mászott vissza, ugyanazzal a mocskolódó, a Btk.-t legalább tucatnyi paragrafusában megsértő ún. „véleményével”. …Mármost, hogyan bánjak el egy egész csürhével, ha egyszer az egy szem Alkotmánybíróságunkat sem tudom a demokrata jómodorra és stílusra szorítani? Hogyan gátoljam meg én, a blogger azt, hogy ezek az alakok ellepjék a netet, hogy saját (rendkívül nívótlan) blogokon, portálokon adják ki a frusztrációik által szépen felnövelt gyűlöletüket?

Az erre nem válasz, hogy „majd az új szabály alapján eljárnak ellenük!”, hiszen a Kurucinfót is időtlen idők óta kergeti ez a nagyon szigorú és abszolút pártatlan magyar igazságszolgáltatás – ezen kívül pedig még senki sem eszi a rabság keserű kenyerét Magyarországon azért, mert zsidózott, cigányozott, komcsizott, liberálisozott, vagy újabban már „demokratázott”. És ugyan Kovács Bélát vegzálják az EU elleni kémkedéssel (vagy ki tudja, mivel?), ám az EU ellen nyíltan agitáló, elképesztő hazugságpropagandát folytató honlapok, blogok gazdái, vagy éppenséggel mainstream parlamenti pártok prominensei vígan és háborítatlanul hergelhetnek. (Ez különösen gusztustalan a „legmainstreamebb” magyar párt, a Fidesz esetében, amely gyakorlatilag az EU-tól magához terelgetett pénzekből él és gazdagszik mocskosul, miközben hatékonyabban lázít ellene, mint a Jobbik…)

„Fertig, erledigt!”³

…Van egy régi, tréfás kérdés a gépészmérnökök körében: mikor meg tönkre egy fogaskerék – ha az első, vagy az utolsó foga törik ki? Ezt a kérdést fel lehet tenni az alkotmányossággal kapcsolatban is: akkor szűnik-e meg, ha az első alkotmányos sérelmet „kodifikálják”, vagy csak akkor, amikor nyíltan a tűzbe vetik az alkotmányt? Azzal szűnik-e meg a jogállamiság és a demokrácia, ha abszurd keretek közé szorítják – vagy majd csak akkor, ha királyt választ az országgyűlés? Avagy: Alkotmánybíróság-e még az a társaság, amely tagjainak többsége annyira távol áll a demokrata mentalitástól, hogy képes a nevét-szavazatát adni egy olyan állásfoglaláshoz, amelyet egy valóban demokrata közösség meg sem ért?

A magyar alkotmánybíróságnak „vége, elintézve”: ahogy egykori oszlopos-legendás tagja, Sólyom László is „önkezével vetett véget életének” (ld. erről: Sólyom László öngyilkos lett!), úgy az Alkotmánybíróság, a magyar jogállam váza is azért múlt ki, mert nem ragaszkodott az életéhez. A poszt első alcímében Hódító Vilmos normandiai hercegnek, Anglia legyőzőjének sírfeliratából idéztem. Egyvalami közös benne és a magyar Alkotmánybíróságban: neki, Vilmosnak ugyan az egyik combcsontja még megvan a sírban – de a gerince már neki is rég elporladt… Minden hatalmi önkény megtalálja a maga illegitimitását „szakértőként igazoló” embereket: ideológusokat, jogászokat, mint ahogy a kurzusművészeit és –történészeit is. A kommentekkel kapcsolatos állásfoglalásával alkotmánybíróink is odasorakoztak a Fekete Györgyök és Kerényi Imrék mellé és „megszállási emlékművé” silányították az Alkotmánybíróságot. Biszku Béla annak idején a rendszer ellen tüntető tömegbe lövetett. Korunk rendszerellenes tüntetése a blog- és kommentírás: napjaink Biszku Bélái, úgy látszik, az Alkotmánybórságban keresendők…

Épp ezért nincs már jelentősége annak, hogy mit ítél az Alkotmánybíróság – mert a történelem gyorsan túl szokott lépni az efféle testületeken – mint ahogy hiába követelt „tiszteletet” a maga tekintélyuralmi, ám a valódi teljesítmény híján lévő rendszerének azt „a magyarok” mögé bújtatva Orbán is… Nálunk pedig – és remélhetőleg minél több blogon és internetes portálon-fórumon – továbbra is szabad a kommentezés!

…Aki el akarja küldeni az alkotmánybírákat, minden antidemokrata, beszari, önző disznóval együtt, az nálunk és velünk együtt megteheti – akár a gyakorlatban is!

A posztot felvezető képhez: Dr. Stumpf István alkotmánybíró különvéleményt fűzött a határozathoz – melyben azt elhibázottnak ítéli. A különvélemény itt olvasható (még?) az Alkotmánybíróság honlapján (a 79-től 93ig tartó pontokban):

http://mkab.hu/download.php?h=843&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_media_201405

¹ „Itt van eltemetve”: a középkorban gyakori sírfelirat-kezdés. Pl. Hódító Vilmos sírján is ez szerepel a normandiai Caenben.

² Jaroslav Hašek: Švejk

³ „Die Engländer sind doch fertig, erledigt!” („Az angolok tényleg el vannak intézve, végük!”) Hans Jeschonnek vezérezredesnek, a Luftwaffe vezérkari főnökének szavai 1940 nyaráról.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

2014.05.24. 16:25 Szerző: Moin Moin

Föderatív EU-t akarunk!

„Adj magyarságot a magyarnak,

hogy mi ne legyünk német gyarmat.”

József Attila: Hazám – 1937. május

Magyarországon a nemzeti önállóság afféle „szent tehén”: az egész magyar közgondolkodás egyik soha kétségbe nem vont axiómája ez. Évszázadaink mentek rá arra, hogy az ország – vagy: maradékai) függetlenségét¹ védjük – ha területileg végképp lehetetlen is volt, akkor legalább szellemi téren. És amikor végre-valahára és viszonylagosan lett ismét független magyar állam, 1867 és 1918 között, akkor a feloldatlan nemzetiségi ellentétek és az I. világháborús vereség követeztében ismét egy erősen csökkent területű szuverén állammal maradtunk itt: a trianoni Magyarországgal. Ez nyilván K. O.-zta a korabeli magyar közgondolkodást, hiszen ehhez hasonló területi veszteséget legutóbb a mohácsi csatavesztés utáni időszakban szenvedett el az ország – és a magyarságtudat². És egy-egy ilyen sokk éppenséggel ellene hat a higgadt értékelésnek: sem a XVI., sem pedig a XX. században nem történt meg ezért a magyarságot ért veszteség reális történetbe-keretbe ágyazása, a tanulságok levonása – ehelyett mindkét esetben elkezdett a magyarság „Mindent visszát!” játszani, nem gondolva arra, hogy ha (netán, ki tudja, miféle véletleneknek köszönhetően) vissza is állna az elveszett területi méret, akkor sem lenne megoldva az a sok probléma, amely elvezetett magához a veszteséghez. Tehát: sanszos, hogy jönnének az újabb veszteségek… Ahhoz, hogy ezeket elkerülhesse a magyarság, valami alapvető dologban kellene/keltett volna változtatnia: a dolgokhoz való hozzáállásában.

…Miért írom le mindezeket? Azért, hogy összefüggéseiben mutathassam meg, mi is a helyzet a manapság a magyar politika világát domináló „nemzeti önállóság-axiómával” és hogy mik lehetnek az ehhez való kritikátlan ragaszkodásnak a következményei?

Mint írtam, ezt az axiómát – hogy t. i. a magyar nép életére vonatkozó, azt jelentősebben befolyásoló döntéseket „nemzeti keretek közt” kell meghoznunk, távol tartva bármiféle „idegen hatást” – senki sem vizsgálta felül, így azt sem tudhatjuk, vajon érvényes-e még ez az alaptétel, vagy inkább káros, tekintettel az évszázadok, évtizedek során megváltozott világra? Most, amikor EU-s választás előtt állunk, gyakorlatilag egy hang sem volt az országban, amelyik megkérdőjelezte volna ennek az axiómának a hitelességét és a végiggondoltságát! Pedig ezt az axiómát két irányból is felül lehetne/kellene vizsgálnunk:

a modern technológia követelményeinek nézőpontjából,
a helyes politikai és gazdasági döntések meghozatalához szükséges „nemzeti kompetenciáink” szempontjából.

Az elsővel más két korábbi írásunkban is foglalkoztunk (Az EU, mint technológiai szükségszerűség, illetve „Függetlenség” vagy lehetőség?) - nem árt ezeket átolvasni. A másik szempont a magyar társadalmi stratégiákon alapuló kompetenciák kérdése – az alábbiakban ezt vizsgáljuk meg.

Senki sem beszélt arról, hogy vajon alkalmasak vagyunk-e, mi, a magyar nép arra, hogy felelős és kompetens döntéseket hozhassunk a saját dolgainkban? Igazolják-e ezt az eredményeink? Igazolta-e a rendszerváltás óta eltelt negyedszázad azt a tézist, hogy valóban mi magunk lennénk a saját ügyeink legjobb gazdái? És ha mégsem, akkor vajon mit kellene tennie ebben a helyzetben egy okos népnek?

Bizony, meg kell állapítanunk: nem rendelkezünk összenemzeti szinten azokkal a kompetenciákkal, amelyek a XXI. században sikeressé tehetnének egy népet a közösségi döntéshozatalban! Nézzük csak végig, kiket, miféle politikai alakulatokat-koncepciókat választottunk itt sorra „független kormányaink” képében – és hogy ezek a teljesen önmagunktól választott kormányok mit műveltek itt… Aztán: nézzük csak meg azt is, hogy a közmegegyezés és a történettudomány által a legsikeresebbeknek tartott periódusainkban vajon hogyan álltunk a „saját bölcsességünk kútfejéből való merítés” terén: vajon tényleg attól lettek-e sikerkorszakok ezek, mert az a mentalitás érvényesült, amely (szinte változatlan alapokkal) az „ezeréves” magyar hagyomány?

Bizony, nem!

A magyarság megmaradását egyáltalán lehetővé tévő államalapítás (amelyet most szó szerint „istenít” a kurzuspolitika) egy az egyben „idegen attraktorok” eredménye volt: abban semmi „sajátosan magyar” elem nem érvényesülhetett – mert ha érvényesült volna, akkor a magyaroknak örökre kicsengettek volna… Az akkor hagyományos magyar termelési és társadalomszervezési módszerek egyszerűen versenyképtelenné és így erőforrás-hiányossá, technológiai téren pedig lemaradottá tették volna a magyarságot – ami már akkor is egyenlő volt a „nemzethalállal”, ami pedig a magyar közgondolkodás egyik fő mumusa! Géza és István, szakítva mindenféle „hagyományos nemzeti kerettel és szokással” csatlakoztatta a magyarságot az akkori EU-hoz: a keresztény, feudális, európaisághoz – amely akkor (is…) a magyarság számára a gyakorlatban a német társadalmi, gazdasági és kulturális hatás alá kerülést jelentette.

A másik nagy magyar sikerkorszak, a kiegyezéstől 1914-ig tartó, egy szintén – egye meg a fene! – német befolyás alatt álló magyarsággal „esett meg” – és bizony, akárcsak az államalapítás korában, úgy 1867-től is komoly magyar „nemzeti fenntartásoktól” kísérten! Nem kell most nekiállnom megírni a korszak „nemzetieskedésének” sztoriját, hiszen ez közismert tény. Ami a kiegyezés korában történt, az kb. annyira volt saját invenció eredménye, mint az István király-kori esetben: azaz szinte semennyire.

…Figyelem: az nem szégyen egy népre – vagy egy emberre – nézvést, ha idegen ötletből, nem a saját, hagyományos és (már?) nem eredményes, korszerűtlen(né vált?) stratégiái mentén szervezi át az életét. Az a szégyen, ha akkor is ragaszkodunk a „sajátosan csak ránk jellemzőhöz”, ha ennek az önmagunkba zárkózásnak a vesztesei leszünk. Mármost: ha egy nép nem tudja önmagát a saját hajánál fogva átemelni a XXI. századba, ha a közpolitikában való tapasztalatlansága miatt a saját elitje folyamatosan visszaélve a demokráciával ezt a népet lefojtva tartja, amely persze afféle „örökös szegénységgenerátorként” működő rendszert hoz, akkor vajon okos dolog-e ragaszkodni a sikertelenséget termelő „nemzeti önállósághoz”? Nem jobb paradigma-e azt tennünk, hogy beépülünk egy olyan nagy közösségbe, amelyben a mi kis balfaszságaink nem tudnak a fejünkre ültetni az elmúlt negyedszázadunkban megtapasztalt „uralmi eliteket”?

Bizony: az EU, ha föderatívvá lesz, képes megóvni egy-egy nemzetet attól, hogy „görög útra tévedjen” – vagy éppen „nemzeti ügyek kormányait” ültesse egymás után kétszer is kétharmaddal a saját nyakába, hogy aztán ez a nemzeti kormány stadionokkal, közmunkával és hazavágott közoktatással kényeztesse a népet hálából… Egy kiegyensúlyozott korszakban midig jobban lehet polgárosulni, felhalmozni, mint ahogy a kiegyezés után is megtörtént ez. Ahhoz, hogy megerősödhessenek a magyar nép közpolitikai kompetenciái, és hogy anyagilag is gyarapodhasson, sokkal nagyobb szüksége van jó kormányzatra, mintsem saját kormányzatra. És mint láttuk: 25 éve kevés volt ahhoz, hogy saját jó kormányzatot legyünk képesek létesíteni – ez pedig azt jelenti, hogy „jelen formánkban és állapotunkban” ez egy nagy valószínűséggel reménytelen projekt!

…A demokráciában az a jó, hogy mindenki kifejtheti a véleményét és dönthet a meggyőződése szerint. Én a fentieket nem azzal a célzattal írtam le, hogy meggyőzzem a „nemzeti gőzben tévelygőket” arról, hogy jöjjenek ki onnan a XXI. század friss levegőjére. Ha akarnak, felőlem életük végéig hihetnek a „kizsákmányoló EU” összeesküvés-elméletében, vagy akár abban is, hogy Orbán majdcsak kiszabadságharcolja-pávatáncolja nekünk ide a Kis (Nagy?) Magyar Kánaánt. Hihetnek a „szennyel elárasztó multi” kontra „minket erősítő nemzeti nagytőke” hazugságában is, miközben nem akarják észrevenni azt a tényt, hogy épp e nemzeti nagyvállalkozókat is épp az EU-tól befolyó támogatások „kormányzati odacsatornázása” teszi gazdaggá, nem pedig a saját invenciójuk, az általuk kifejlesztett világverő technológia, vagy épp a mindenki másénál különb vállalati kultúra… És persze, lehet abban a hitben is megmaradni, hogy ha kilépünk az EU-ból – és esetleg csatlakozunk az Eurázsiai Unióhoz – akkor ettől hirtelen felvirágzik majd a magyar innovativitás, varázsütésre elkezdünk zseniálisan és nagyon aprólékosan egész termékpályákban gondolkodni a vállalkozásaink építésében – és hogy mindehhez dollár ezermilliárdokat ad a jóságos Putyin apó, a kínaiak, vagy az iszlám világ… Amit írtam, csupán azért írtam le, hogy legyen végre konzekvens képviselője a magyar közéletben a föderációnak – hogy legyen, aki egyértelműen és nemzeti tyúkszemekre lépésre tekintet nélkül kimondja: ismét szükségünk van a nyugat szellemi, kulturális, technológiai és szervezési téren történő beavatkozására ahhoz, hogy a magyarság sikeres XXI. század elé nézhessen – mert a tapasztalatok szerint ezt a saját erejéből nem lesz képes elérni!

…És most tessék: lehet hazaárulózni!

¹ Eközben szépen össze is keveredett, egymásba csúszott a „szabadság” és a „függetlenség” fogalma! Pedig: különbség van függetlenség és szabadság között. Ezt a két fogalmat a magyar történelemben évszázadok során sokszor keverték: a szabadságról beszéltek elitjeink, de valójában a függetlenséget értették rajta. A „szabadság” számukra azt jelentette: ne szóljon bele külföldi hatalom abba, hogy mi, a magyar elit, mit és hogyan rendezünk el itt! De szó csak ritkán esett arról, hogy a társadalmon belüli szabadságot vajon igazán óhajtja-e ezt az elit? Legyünk őszinték: leginkább arra kellett a függetlenség, hogy belül minél korlátlanabbul érvényesíthessék a hatalmukat, érdekeiket – és csak nagyon kevés szó esett arról, hogy vajon az ő hatalmuk és a nép érdekei egybeesnek-e, hogy valóban ők-e a lehető legjobb, legalkalmasabb gazdái Magyarországnak? (Akit a téma érdekel, olvassa el a Mit kúrt el a magyar nemzet? c. korábbi írásunkat!)

² Természetesen a XVI. századi, illetve a XX. század eleji magyarságtudat tartalma igen jelentősen eltért egymástól.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Utolsó kommentek

ArriMedes: "Magyarországon sosem volt feudalizmus, familiaritás a magyar rendszer neve vs Magyarországon nem ... (2018.05.07. 12:12) Viktor, mi bajod a dédapámmal?
Pyrrhus: @Orkogo: Aha. Természetesen ismerem a koncepciót, és pont ezért ellenzem. Szóval akinek van jöved... (2017.06.17. 21:29) Alapjövedelem: tévedés, tudatlanság és felelőtlenség
screpes: a 2. vállalást problematikusnak látom, mivel ehhez, stratégikus elemként titoktartás társu... (2017.05.31. 21:27) Az ellenzéki politika anyagi alapjairól
Beer Monster: @gabiiii: A 2. pont egy hibás kritérium lenne, például a biológia legtöbb területe nem alkalmas po... (2017.04.08. 11:16) Diákmunka
gabiiii: @Moin Moin: 1. Ne vesszél el a részletekben, pontosan tudod mire gondoltam. 2. A CEU-n nem tanítan... (2017.04.06. 00:20) Diákmunka
Utolsó 20

HTML doboz

Keresés

Top 5

Utolsó kommentek

Címkék

Archívum

2014.07.07. 17:50 Szerző: Moin Moin

Címkék: mszp szdsz esélyegyenlőség menedzser liberális ballib baloldal ellenzék kontraszelekció dk Gyurcsány teljesítményalapúság együtt-PM belterjesség

2014.07.06. 09:48 Szerző: Moin Moin

Címkék: mszp gyurcsány romák infrastruktúra cigányok polgármester fejlesztés rasszizmus munkanélküliség szakértelem ellenzék versenyképesség szociális biztonság önkormányzati választás dk nehézipar kompetenciák Ruhr-vidék vezetői képességek misolc együtt-PM IT-ágazat

2014.07.03. 18:37 Szerző: Moin Moin

„Müde Beine - Aussicht keine!”1

Vonzó személyek, vonzó program

Az elutasítottság dönt!

Szövetség nélkül: csak Együtt!

A Fidesz legyőzése – önmagatok legyőzése!

Címkék: budapest mszp orbán fidesz gyurcsány stratégia győzelem jobbik ellenzék választók bajnai célcsoportok mesterházy főpolgármester önkormányzati választás támogatottság dk lmp elutasítottság együtt 2014 polgármester-jelöltek

2014.06.24. 22:58 Szerző: Bársony és Selyem

1. Pozícionálás és a konkurencia

1.1. MSZP: szélre, félre!

1.2. DK: az önellentmondás

1.3. Együtt: miben különbözik?

2. Szövetségi stratégia

3. Brand és üzenet

4. Értékválasztás, program

5. Szervezetépítés és szavazóbázis

2014.06.20. 19:35 Szerző: Moin Moin

Címkék: jövő munka robot populizmus szabadidő fejlődés technológia munkanélküliség baloldal mesterséges intelligencia kreativitás természettudomány fajelmélet ráció tömegek szükségletek viselkedéstan népszaporulat XXI. század syriza önkorlátozás evolúc emberi munkaerő

2014.06.19. 16:57 Szerző: Moin Moin

2014.06.06. 14:49 Szerző: Moin Moin

· 1 trackback 7 komment

Címkék: mercedes audi demokrácia orbán viktor magyar telekom lázár jános multik ellenzék deutsche telekom Fidesz oriho

2014.06.04. 23:27 Szerző: Moin Moin

Nyílt levél

· 1 trackback 68 komment

Címkék: eu informatika origo.hu magyar telekom lázár jános kirúgás cáfolat deutsche telekom véleményszabadság barroso szabadpiac mattheisen westerwelle Höttges séling gergő információs szabadság európai projekt

2014.05.29. 17:33 Szerző: Becsületes brigantik

„Hic sepultus est”1

„Mindig csodálkoztam, hogy miért lóg mindenütt olyan cédula, hogy a földre köpni tilos, és most látom, hogy maga miatt.”2

„Fertig, erledigt!”3

2014.05.24. 16:25 Szerző: Moin Moin

„Müde Beine - Aussicht keine!”¹

„Hic sepultus est”¹

„Mindig csodálkoztam, hogy miért lóg mindenütt olyan cédula, hogy a földre köpni tilos, és most látom, hogy maga miatt.”²

„Fertig, erledigt!”³