„Ha én zászló volnék, sohasem lobognék,
Mindenféle szélnek haragosa volnék,
Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének,
S nem lennék játéka mindenféle szélnek.”
(Bródy János: Ha én zászló volnék)
Ha én az Együtt lennék, akkor mindenek előtt arra építeném a stratégiámat és az önpozícionálásomat, hogy „egy, csak egy legény lehet talpon a vidéken”: csak egy nagy mainstream pártnak van helye a Fidesz mellett, pontosabban attól a normalitás felé. (Merthogy az irracionalitás felé, ahol ott a „félig nagy” Jobbik, ugye nem akarok menni és nem akarom arrafelé vinni az országot sem.)
Ebből következően egyszerűen elkezdeném a szélsőbalra szorítani az MSZP-t – mert ha ezt nem teszem, akkor előbb-utóbb az fog engem kiszorítani a nihilbe, mint tette azt már a Mesterházy-korszakban is (akkor, amikor én még egy bizonytalan Bajnai voltam). Ez annál is inkább lehetséges, mivel az MSZP-nek egyszerűen nincs hitelessége a klasszikus szavazótáborán kívül (60+-os nyuggerek, főként Kelet-Magyarországról) és éppen (most sem) nincs fogalma arról, hogy ő ki is valójában. Hát segítsünk neki: pozícionáljuk mi!
Annál is kívánatosabb ez a szélsőbalra küldés, mert ott összetalálkozik majd egy csapat zavaros fejű/széplelkű humánegyetemi fiatallal, akik épp arról ábrándoznak, hogy majd ők… Hogy majd ők megújítják a baloldaliságot – természetesen úgy, hogy elviszik azt a finanszírozhatatlan szélsőbalosság/ultrabalosság felé, fűszerezve azt némi „zöldséggel” és anarchizmussal. Ha mármost odaszorul melléjük az MSZP is, akkor ezek szépen ellesznek majd egymás cseszegetésével – és addig sem tudnak hitelessé válni azok körében, ahol ma is egyenlő a hitelességük a nullával. (Mint: 20-45 közötti szakértelmiség, technokraták, „multipatkányok”, igazi vállalkozók, kapitalista közgazdászok, EU-s „testvérpártok”, német politikai és üzleti elit, stb.)
És ha már konkuráló ellenzékiek, akkor DK: velük egyszerűen nem foglalkoznék. Legfeljebb olyan félmondatokat eresztenék el, hogy „Ugyan miféle párt lehet az, amelynek a programja (liberális, teljesítményalapú kapitalizmus) totális ellentéte a szavazóbázisának (etatista, nyugger kádárista) - és amelyről maga a párt vezetése sem tud személyesen semmit, nem lévén egyetlen pillanatig sem közülük senki sem igazi „startup” kapitalista, sem pedig versenyszférában jól teljesítő menedzser.” A többit elvégzi az idő és a koncepciótlanság…
A minapi tisztújításon felvetődött, hogy definiálni kellene végre, mi is különbözteti meg az Együttöt az MSZP-től és a DK-tól? Én csak három ilyen, egymással természetesen összefüggő dolgot tudnék ajánlani:
minden belső szirénhang ellenében is! Ha én Együtt lennék, akkor érezném, hogy ha ezt a „szentháromságot” nem képviselem, akkor valójában semmi sem különböztet meg a két konkurensemtől – sőt: rosszabbak az esélyeim az etatista, populizmuszabáló és teljesítménykerülő politizálásban, mivel ebben sokkal gyakorlottabbak a vetélytársaim.
...És akkor mehetnék a kukába!
Ha én Együtt lennék, akkor azonnal felhagynék az úgynevezett „szövetségi politikával” is: amely annyi rossz döntést indukált az áprilisi választások előtt, és amelyről sokan azt gondolják, hogy most is aktuális, tekintettel az önkormányzati választásokra. Nos, ez marhaság:
Ha én lennék az Együtt, akkor egyetlen politikai üzenetem lenne: Én képviselem a sikert! Én tudom annak receptjét:
Ez a három hiányzik ma az országból – és a kormányzásból-kormánypártból is. Ez a három hiányzik az embereknek. …Már azoknak, akik valóban emberek és nem csak droidok, akik csak rezsicsökkentett árammal működnek… Ne feledjük: az aktív politizálásra – értsd: szavazói aktivitásra – ösztökélhető népességben ezek a „valóban emberek” vannak/lennének többségben: csak azért nem látjuk ez a tömeget tömegnek, mivel nincs, ahová tömörülhetnének!
Ha én Együtt lennék, akkor azonnal felhagynék a „követő üzemmóddal” és a „reagálunk…”-féle nyilatkozatokkal. Olyan brandet csinálnék a pártból, amely mindenben, kommunikációjában, programjában, megjelenésében, viselkedésében, akcióiban:
mert ennek van vonzereje és ez ad hitet a bizonytalanoknak.
Ha én Együtt lennék, akkor azonnal elkezdeném castingolni mind a párt eddigiekhez képest sokkal „ütőképesebb” arcait, mind pedig azokat a háttérembereket, akik – eltérően az eddigiektől – a magyar valóság, a magyar társadalom és a magyar gazdaság komplex ismeretére támaszkodva képesek reális, független, újszerű politikai programot adni a pártnak: új politikai paradigma alapján új politikai terméket, amelyet az új, erős brand jelenít meg a politikafogyasztók előtt. Casting közben pedig el nem felejteném azt az alapigazságot, hogy a cselekvés lehetőségeiről folytatott okos polemizálás korántsem azonos magával a cselekvéssel – és ekként (általában) a Nagy Polemizálók a gyakorlatban „balfaszok”. Éppen azért léptek elméleti pályára, mivel a „szellemi cizelláltság” gyakran a valós térben való cselekvésre való képesség hiányából ered; egyfajta pótcselekvés. Nyilvánvaló, hogy az ember arra teremttetett, hogy a való világban cselekedjék, nem pedig arra, hogy csupán szellemi konstrukciókat alkosson. Evolúciónk nem könyvtárakban, hanem nyílt terepeken zajlott – és ennek „nyomait” máig magunkban hordjuk, ezen alapulnak képességeink, ösztöneink. A gondolkodás magasrendű képessége életünket segítendő alakult ki, nem pedig „életünk pótlékaként”.
Ezek alapján, ha valakinek a személyisége, habitusa kevésbé alkalmas arra, hogy valós cselekedeteket hajtson végre a realitások világában, akkor ő valószínűleg nem a legalkalmasabb arra, hogy erre vonatkozó tanácsokkal szolgáljon. Ezt egy politikacsinálónak sohasem szabad elfelejtenie!
Ha én Együtt lennék, akkor tudnám, hogy a tudásnak és a teljesítménynek totális ellentéte az a fajta „népi populizmus”, amely a Szolidaritásban tenyészik és az a fajta kapitalizmusellenes attitűd is, amely a PM sajátja. (Olvassátok csak Scheiring Gábor blogját és rögtön tudni fogjátok, miről van itt szó!) De ellentéte az a fajta „ballib humánértelmiségizmus” is, amely sajátos szimbiózisban él a jól ismert magyar „kontraszelektív államkapitalizmussal”, és amelyre így, együtt az jellemző, hogy szabadpiaci szlogenek mellett osztotta le az állami tulajdont MSZP-közeli magáncégeknek1. (A Fidesz-szisztéma ettől csupán abban tér el, hogy a saját cégbirodalmát már szavakban sem mondja szabadpiacinak, helyette „nemzeti tőkének” nevezte el azt – és persze nem csupán a szabadpiaciság-szlogenek nyűgétől szabadultak meg, hanem az ezzel járó gátlásoktól is.)
Ha én Együtt lennék, akkor tisztáznám, hogy az egész Együtt rólam szól-e, vagy a feladatról? Rólunk, a vezetésben (de már a megalakításban is) a prímet vivő, az egykori szoci holdudvarból jövő, ahhoz ezer szállal kapcsolódó személyekről-e, a mi saját céljainkat/kedvtelésünket szolgálja-e ez az egész, vagy az ország modernizálásáét? Mert ez a kettő nem ugyanaz. Jézus azt mondta (Máté 6:24): „Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.” Senki sem szolgálhatja és szeretheti egyszerre a teljesítményelvű, szabadpiaci kapitalizmust és ugyanakkor a szociholdudvaros múltat-kapcsolatokat is – ez a két világ ugyanis kizárja egymást! Mi, akik egész életünket az előbbiben töltöttük, jól tudjuk ezt és minket nem lehet elbolondítani azzal, hogy ez a kettő (a szabadpiac és a mutyi) ugyanaz lenne! Egészen addig, amíg nem kapunk egyértelmű garanciákat arra, hogy az Együtt az előbbit fogja szeretni és a másikat gyűlölni, addig nem állunk mellé – mert ezzel az erővel akár támogathatnánk Simicska Lajost és Lázár Jánost is!
Mi tudjuk, hogy ha a társadalmat akarjuk gazdagítani és a gazdaságot erősíteni, akkor el kell köteleznünk a magunk politikáját a meritokrata kapitalizmus mellett. Mert ha a „kapcsolati tőke” mentén mozgatjuk továbbra is az ország dolgait, akkor az csak egy szűk, kontraszelekcióban érdekelt elitnek kedvezhet – akárcsak a Fidesz esetében.
Ha én Együtt lennék, akkor megérteném, hogy nem lehet tovább kamarillázgatni: nem lehet ugyanabból a szűk közegből vezetőket válogatni, amelyből annak idején az Együtt létre lett hozva – és amely képtelen volt definiálni és győzelemre segíteni azt.
Ki kell nyitni a kapukat! – az rossz duma, hogy akkor, úgy mond „beépülnek nemkívánatos elemek, akik átveszik a pártot”, mert ennek meggátlására ott a munkához kötött előreléptetés jól bevált módszere! (T. i.: csak akkor lesz valaki vezető posztra jelölhető/választható, ha előtte egyértelműen jól teljesített, éspedig az egyértelműen definiált szervezeti célok érdekében.)
…Nagy kérdés, hogy azok, akik most az Együtt, vajon ugyanazt gondolják-e a világról, mint azok, akik elvileg a tömegbázisuk lehetnének? Eddig ez nem így volt. Ha így is marad, akkor marad az ellenzéki vákuum is!
Ami a tömegbázis- és támogatói bázis-szervezést illeti, az Együtt eddig gyakorlatilag beérte azzal, hogy „Bajnai velünk van!”. Ez, miután ő gyakorlatilag otthagyta az egész kócerájt (nyilván szubjektív okból) innentől még annyira sem működik, mint eddig. Egészen más tömegszervezési módszerekre van szükség: propagandára! A propaganda éri el az embereket, az ragadja meg őket – vagy: hagyja hidegen, ha rosszul csinálják. De ahhoz, hogy jó propagandát lehessen folytatni, kell a jó üzenet – és ezzel már vissza is jutottunk az pozícionáláshoz, az üzenethez, az értékválasztáshoz és a programhoz.
Ez bizonyítja, hogy nem lehet a fent felsoroltakból semmit sem kihagyni: nem lehet „gusztusunk szerint válogatni”, sem a teendők, sem az eszközök, sem a személyek között…
…Ha én Együtt lennék, érteném ezt!
1 Itt „MSZP-közeli magáncégek” helyett eredetileg a „Wallis” név szerepelt volna, ám tekintettel arra, hogy Bajnai Gordon gyakorlatilag lefalcolt az Együttből, Szelényi Zsuzsanna pedig „csupán” a férje, Karvalits Ferenc révén kapcsolható a Wallishoz, ezért hagyjuk tehát ezt a konkrétumot…
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek