HTML doboz
2011.04.01. 19:00 Szerző: piefke
Levél a civilekhez
.jpg)
Ha tréfálkozni akarnék, akkor azt írhatnám, hogy Magyarországon a világ legbékeszeretőbb országa: itt mindenki csak civil akar lenni!
Nem, most nem a sorkatonaság visszaállításának eszement ötletéről lesz szó, hanem arról, hogy mit fogunk kezdeni Orbán Viktorral és politikájával a legközelebbi választások alkalmával? Mert az nyilvánvaló, hogy kezdenünk kell majd vele valamit: vagy újra kell választanunk őt és pártját – vagy egy másikat kell választanunk helyette. Nézzük, mi történt eddig, mióta megalakult a második Orbán-kormány és próbáljunk meg abból következtetni a lehetséges jövőre. Aztán majd megbeszéljük ezt az egész „civilkérdést” is!
A második Orbán-kormány tíz hónapja kezdte meg a hatalom gyakorlását. Ez alatt a tíz hónap alatt egyetlen, a jó, felkészült, tehetséges és célszerű kormányzással kapcsolatos várakozásunk sem teljesült.
Nem álltak elő reális gazdasági programmal. Amikor kormányra kerültek, először a belső fogyasztás felpörgetésével akarták beindítani a gazdaságot, a növekedést – ehhez emelni szerették volna a hiánycélt. Miután ezt sem az EU, sem az IMF, de még a józan ész sem támogatta, meghirdették a „gazdasági szabadságharcot”. Ennek keretében elvették az emberek kötelező magán-nyugdíjpénztári számláin lévő 3000 milliárd forintot. Többszöri halasztás után is csak a „több (magyar, belföldi, ill. angol, külföldre szánt) változatban is bemutatott, ám a részleteket még mindig nem tartalmazó (talán júniusban?) Széll Kálmán tervvel álltak elő – amelyben, korábbi önmaguknak is ellentmondva, a gazdaság legnagyobb problémájának immár az eladósodottságot nevezték meg… (Emlékezzünk: múlt nyáron még a hiánycélt akarták megemelni – magyarán: további adósságnövelésben gondolkodtak…)
De nem jobb a mérleg a magyar társadalom egyéb problémáinak kezelése terén sem, Indulásképpen trianonoztak egy kiadósat – mintha a jobboldal „kemény magán” kívül bárkinek is ez a több mint 90 évvel ezelőtti dolog lenne a legfontosabb, hogy ezzel kezdtek… Ehhez a témához (is) kapcsolódik a külhoni („elcsatolt”) magyaroknak adandó szavazati jog is – ami persze számításaik szerint majd 2014-ben érhet aranyat (szavazatokat) nekik.
Aztán az oktatás. Először odaadták az egészet szőröstől-bőröstől a KDNP-nek (… mi is az a KDNP?), aztán kicsit visszakoztak, de máig sem világos, mi lehet a dolog vége és hogy az hogyan fogja majd valóban emelni az oktatás színvonalát?
Itt van az alkotmányozás is. Ez jó egyrészt „témaelterelésre” is, no meg arra, hogy általa egy olyan hatalmi struktúra jöhessen létre, amely valós, pozitív kormányzati teljesítmény nélkül is megtarthatóvá teheti számukra a hatalmat.
…Médiatörvény? Erről aztán már igazán felesleges írnunk…
Semmiben sem léptünk előre – viszont elkezdtünk kihátrálni, kimaradozni az EU-ból…
Megállapíthatjuk, hogy szabadon választott magyar kormány ekkora csalódást még nem okozott, ekkora kiábrándulás még nem következett be… És ráadásul: ezt most a polgárok maguktól „intézték el”, nem pedig úgy történt, mint 2006-ban, amikor egy erős, mindenre elszánt és jól szervezett ellenzék lázította fel a társadalom arra hajlamos és fogékony tagjait, csoportjait.
Most ugyanis gyakorlatilag nincs ellenzéki befolyás a társadalomra – vagy ha van, az szinte kizárólag a szélsőjobboldalon… De a társadalom „nyugodtabbik” és a szó valódi értelmében „polgárosabb” fele magában és magányban áll.
Már hónapok óta hallani-olvashatni azt, hogy itt lenne az ideje egy ellenerő megszületésének – mert a jelenlegi politikai paletta oly sokaknak sem nem elfogadható, sem nem elég programképes. És bár a létező pártok elutasítottságában vannak szubjektív, hangulati, érzelmi tényezők is, de tény, hogy a velük kapcsolatban korábban és újabban szerzett tapasztalataink alapján nem látszanak valódi megoldásnak. Nem beszélnek a magyar társadalom mélyén lapuló, igazi, nagy és mindent meghatározó és oly sok szükséges pozitív folyamatot meggátló problémáinkról. Megoldást pedig a problémák ismerete és ismertetése híján eleve nem is adhatnak.
Ha pedig nem nevezi senki a nevükön bajainkat, akkor ugyan ki kezdhetné el a velük való érdemi foglalkozást?
Az elmúlt időszakban tapasztalhatjuk a civil szféra mozgolódását. Ez örvendetes, mert azt mutatja, hogy egyre több magyarnak „nem mindegy”. Azt mutatja, hogy egyre többen értik meg: nem elég, ha csak a saját életükkel és boldogulásukkal törődnek, mert a saját élet minőségét és a saját boldogulás esélyét is alapvetően befolyásolja, mi történik az országgal, a társadalommal és miféle hatalom intézi közös világunk dolgait?
…Igen: a hatalom. Mert civil szféránk gyarapodik, de még mindig erőtlen és gyakorlatlan – és akik a hatalmat gyakorolják, lássuk be, aligha befolyásolhatók a civil szféra által: önáltatás lenne ezt gondolnunk, ebben reménykednünk! Ők ugyanis egészen másban gondolkodnak: úgy hiszik, hogy jogi, alkotmányozási és hatalomtechnikai eszközökkel is el tudják majd érni legfőbb céljukat, hatalmuk megtartását.
És ez nem is teljesen alaptalan gondolatmenet! Hiszen hiába tiltakoznak és tüntetnek a civilek, hiába nem szavaznak majd a jelenlegi kormányerőkre olya sokan esetleg a következő választásokon azok közül, akik legutóbb még őket támogatták, ha nem lesz senki, akit támogathatnának majd. Ebben az esetben még mindig maradhatnak elegen, akik ezért vagy azért a jelenlegi kormánypártot támogatják – és akkor uralmon fognak maradni!
…És akkor minden folyik tovább… Ebben az esetben elmaradnak a magyar társadalmat új pályára állító változások – a régi pálya pedig, mondhatjuk, „nem pálya”. Ezen a régi pályán nemhogy nem tudjuk behozni lemaradásainkat, de azok tovább fognak növekedni.
Mert mi is ad módot az EU-átlaghoz való felzárkózásra? Nyilvánvaló: az EU-átlagot meghaladó növekedés – ahhoz meg lényeges hatékonyság-növekedés kell, éspedig nem csupán a gazdaságban, hanem az egész társadalom működésében.
Magas és növekvő hatékonyság pedig csakis modern társadalomban képzelhető el – és a mai magyar társadalom bizony nem ilyen! Sok honfitársunknak „nem ismerős” a modernitás és annak eszköztára. Nem az internetre és a mobiltelefonra gondolok, hanem a tervezés-szervezés, a stratégiaépítés mikro- és makroszintű „tudományára”, képességére. Ezekben a magyar társadalom nem szerezhetett gyakorlatot és „magától” ez nem is fog menni. Ehhez kell-kellene igazán a „kormányzati segítség” – minden más (gazdaságtámogatás, hitelkönnyítések, stb.) csak erre épülhetnek rá.
De nem várható, hogy ezt egy olyan kormány tegye meg, amely maga sem jártas mindezekben és boldogulását nem is errefelé keresi.
Mi a teendő?
A civilség jó és hasznos, mert az ad „szövetet” a társadalomban – de mit is jelent politikai tekintetben „civilnek lenni”? Azt, hogy nem alakítóként, hanem kritikusként veszünk részt a politikában. Ez jól működik, ha a hatalom gyakorlói általában tisztában vannak a társadalommal, annak igényeivel és a szerint is politizálnak. Ott működik jól a civilvilág és a civilkontroll, ahol „kisiklásokat” és anomáliákat kell kordában tartani, de alapvetően az irányok jók.
Nálunk nem ez a helyzet – és ezért nem csupán kontrollálni kell a hatalmat, hanem helyette újat állítani! Ez pedig nem lehetséges kívülállóként – ez csak résztvevőként lehetséges. Nem elég csak figyelmeztetni és visszaterelni, hanem pozitív programot kell megalkotni, majd azt végre is kell hajtani!
A pozitív program végrehajtása pedig csak a politikai hatalom birtokában lehetséges. Ez – demokratikus viszonyok közepette – parlamenti többség által képzelhető el. A parlamentben pedig pártok vannak, pártok, még akkor is, ha elnevezésükben esetleg nem ez a szó áll. Funkciójukban és működésükben mindenképpen azoknak kell lenniük.
Sok honfitársunk viszonyul fenntartásokkal a pártokkal-pártosodással és az e keretek között való politizálással szemben. Ez demokratizmusunk/demokrataságunk gyengeségének és korábbi siralmas tapasztalataink egyenes és szükségszerű következménye – hiszen a létező pártok „imázsa” nem valami „fényes”…
Amikor „civiljeink” és polgáraink „a pártpolitikát” utasítják el, akkor igazából a korábbi éveinkben megtapasztalt és ma is dívó (párt-)politikai stílust, gyakorlatot utasítják el. De ez nem ok arra, hogy a parlamentáris demokrácia „alapegységeit”, a pártokat elvessük és ne hozzunk létre új, érdekeinket képviselő, modern pártot.
Jó lenne szembesülni azzal az igazsággal, hogy Magyarország dolgain igazán csak a hatalom birtokában lehet változtatni. Az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat is – ha úgy vesszük – egy “civildokumentum”, mégsem a kívülállást és a passzív kritikát testesíti meg. Azt mondja ki, hogy a nép joga és kötelessége is egyben az alkalmatlan vezetőket alkalmasabbakra cserélni – és az eredmény őket igazolta!
Az elmúlt évek-évtizedek “fényesen” bizonyították, hogy kívülállóként semmit sem lehet elérni. Nyilvánvaló, hogy sokakban él fenntartás az aktív politizálással szemben – de gondoljuk meg, hogy szervezett politikai aktivitás nélkül hogyan tudjuk akaratunkat és érdekeinket érvényre juttatni? Majd megkérjük szépen a “hatalmat”, vagy azt várjuk, hogy “jobb belátásra térnek”? Ugyan már!
Ami itt ma folyik, az egy tervszerű hatalommonopólium-építés és épp az a célja, hogy kívülállók („civilek”) ne szólhassanak bele a hatalom dolgaiba. Mindenki, aki ódzkodik attól, hogy szervezett erővé váljanak a ma még "civilek", az valójában ezt a hatalmat segíti fennmaradni…
Erővel és szervezettel szemben csak szervezett erő képes sikeresen fellépni. Erő, amelynek reális, koherens és pozitív programja van és amely erőt a legrátermettebbek vezetik – azok, akik tenni is készek, nem csak szépen beszél(get)ni. Itt most “harc” lesz – erre kell készülnötök, ha valóban meg akarjátok őrizni/erősíteni a szabadságot…
Ez a valóság – minden más csupán ábrándozás lehet! Nincs immár mire, tovább várni: akik valóban változást és ésszerű politikát akarnak, azoknak saját maguknak kell ezt megteremteniük!
feedback surveys
2011.03.30. 17:56 Szerző: piefke
Egy megélhetési bűnöző levele
.jpg)
Tisztelt Miniszterelnök úr, Drága Politikus urak (és Kedvess Palibácsi)!
Megélhetési bűnöző vagyok.
Azért kezdem levelemet rögtön ezzel, hogy tisztázzuk az alapállást: Önök – remélem – a Törvényen belül élik le egész, Istentől adatott hosszú életüket, én viszont néha-néha átlépem a határt, amit a Btk. elvileg megszab. Jól ellenék én az Önök által lakott térfélen is, de akkor a jelen realitások talaján állva nem számíthatnék arra, hogy megérem a Fülkeforradalom első évfordulóját.
Tudják, errefelé, ahol élek, szótárban kellene utánanéznünk a „munka” szó jelentésének – ha lennének itthon könyveink. Na ja, az apám még tudta, mit jelent dolgozni : annak idején segédmunkásként lapátolta a salakot a Gyárban… Aztán jött ’89 és ment a szocialista nagyipar – apám meg munkanélkülinek.
Én már ebbe születtem bele : mióta az eszemet tudom, a környezetemben élő munkabíró felnőtt lakosság zöme állástalan. Annak idején, valamikor az ’50-es-’60-as években, amikor apám volt fiatal, senki se kérdezte tőlünk, akarunk-e szocializmust? Az csak bejött, lerakott ide néhány gyárat és TSZ-t, nekünk meg szólt, hogy „Emberek, van meló, gyertek!”. És az emberek – akik akkoriban éppen „elvtársak” és még nem „zemberek” voltak – mentek és dolgoztak. Kaptak érte pénzt, ami arra elég volt, hogy egyenek, ruházkodjanak és a maguk kevéssé szofisztikált módján szórakozzunk is. Meg persze hogy legyenek gyerekeik.
Senki és semmi nem késztette őket arra, hogy belegondoljanak: vajon rentábilis-e a szocialista ipar? Nem volt szokás errefelé kritizálni az Országos Tervhivatal döntéseit, pláne nem a kormányét, vagy a pártét… Ők adták, mondták – mi pedig csináltuk, ahogy tudtuk. Ez egy hallgatólagos paktum volt közöttünk : ők gondoskodnak, mi meg nyugton maradunk… Ez volt itt a rend vagy negyven évig – meg előtte még ezerig. Ez nem a Hanza Városok Szövetsége volt, sem nem egy svájci kanton, ahol a polgárok már kb. a magyarok Kárpát-medencébe érkeztekor is polgárok voltak, sem pedig nem Izland, ahol már 930-ban létrehozták az Aldinget, a világ első szabad parlamentjét, ahol (ahogy az a nevében is benne van : all ding) „mindenki gondolkodik”. Itt nemigen kellett gondolkodnunk sem a magunk, sem a közösség dolgairól, megszoktuk és elfogadtuk, hogy ezt mindenkor mások teszik meg helyettünk – és örültünk, ha ez nekik jól sikerült.
Szóval, ott tartottam, hogy én még sosem dolgoztam rendes, nekem és a családomnak is hosszú távon megélhetést, perspektívát biztosító munkahelyen. Igazából el sem tudom képzelni, hogy azzal a magas szintű képzetlenséggel, amely rám és sorstársaimra jellemző, tudna-e egy komoly munkahely mit kezdeni? Ha jobban belegondolok, alig hihető, hogy egy fejlett posztindusztriális társadalom gazdasági szférája másképpen is tudna engem hasznosítani, mint húsipari adalékanyagként…
Ahogy írtam, senki és semmi nem nevelt engem önálló gondolkodásra, arra, hogy ne csupán a mában éljek. Apám felnőtt éveiben azt hittük, hogy a rólunk való gondoskodás és a helyettünk való gondolkodás örökké fog tartani – hiszen „győz a kommunizmus és ezzel lezárul a történelem is”: megszűnnek a harcok és a nehézségek, a kerítéseket pedig majd nem lopott betonelemekből, hanem kolbászból fogjuk építeni.
…Nem így lett...
Amikor apám – és számos sorstársa – munka nélkül maradt, teljesen felkészületlen volt az öngondoskodást, önálló kezdeményezőkészséget és folyamatos önképzést követelő piacgazdasági viszonyokra. Ugyanakkor azt kellett tapasztalnia, hogy a munkanélküli segély, majd a jövedelempótló támogatások, szociális segélyek vásárlóereje rendre az Országos Statisztikai Hivatal által közzétett létminimum összege alatt maradt. Gyerekek pedig ugye már voltak – hiszen amikor Jó Anyánkkal annak idején ágyba tértek, még egy szocialista ország dolgozóiként tették, amit létrejöttünk érdekében a természet(ük) szavának engedve cselekedtek…
Mit tehetett apám? Elvileg végezhetett volna velünk, a családjával és aztán magával is – de hát mást diktált neki az a fránya életösztön. Hiába, mindig is nagytermészetű ember hírében állt! Nem ölt le minket – inkább elment lopni, abból indulva ki, hogy a lopás kisebb bűn a Btk. szerint a családirtásnál és szintén kisebb bűn (a Plébános úr igehirdetéséből kiindulva) az Úr előtt, mint az öngyilkosság… Mondhatni : ez volt élete első "önálló, felelős és komoly mérlegelés után meghozott" döntése...
Így lettünk megélhetési bűnözők, én pedig ebbe a szociokulturális közegbe nőttem bele, immár a megélhetési bűnözés második generációját testesítve meg személyemben…
Tisztelt Miniszterelnök úr, Drága Politikus urak (és Kedvess Palibácsi)!
Az én életem már el van cseszve. Viszont nekem is vannak gyerekeim, akiknek én, magam, egyedül, a saját fejem után és a saját életvezetési modellemből kiindulva képtelen vagyok-leszek polgári, a munkakultúrára épülő mintákat adni. Azt viszont semmiképp sem szeretném, hogy ők is a magyar társadalom legalja, söpredéke – egyes mértékadó vélemények szerint : kiirtandó faj(zat) – legyenek.
Kérem Önöket, hogy dolgozzanak ki olyan életpálya-modelleket, olyan oktatási struktúrákat, amelyek képessé teszik őket korszerű, a munka világában is piacképes tudás elsajátítására. Tudom, látom, olvasom, hogy ma a társadalom egy (jelentős?) része nem ebben keresi a megoldást az általunk okozott problémákra : ők inkább büntetőjogi retorziókban gondolkodnak... Higgyék el: nem a börtöntől félünk – ott legalább enni kapunk – hanem attól, hogy fiatalok százezrei fognak elveszni. Ahelyett, hogy a társadalom és a gazdaság erőforrásai lehetnének, csupán teher és veszélyforrás lesznek.
Kérem, vezessenek el minket is a XXI. századba! Mert ha egy országban tömegek rekednek meg a „középkorban”, akkor az ország sem lesz képes modernné, XXI. századivá válni.
...És akkor előbb-utóbb az egész nép megszívja!
2011.03.30. 09:44 Szerző: piefke
Polgári holokauszt
Olvashattuk az alkotmánytervezetben: amíg az államadósság az 50%-os szintet el nem éri, addig az alkotmánybíróság nem fogja visszakapni azt a jogát, hogy költségvetést érintő kérdésekben is hozhasson döntést. Lefordítom magyarra: a kormány tudja, hogy kerülhet olyan helyzetbe, amikor az adózást, vagy a magántulajdont érintő döntései, a törvények, amelyeket elfogadtat majd a parlamenttel alkotmányellenesek lesznek.
Most bizonyára sokan vannak, akik erre azt mondják: Ugyan már! Ez is csak a szokásos ballib rettegés…
Nos: nem az! Ki hitte volna egy évvel ezelőtt, hogy simán, egy mozdulattal államosítanak majd 3000 milliárd forintnyi magán-nyugdíjvagyont. Ha a választások előtt ezzel jött volna elő valaki, sültbolondnak nézték volna – és íme: mára már rég túlvagyunk ezen…
Mi másért kellene már jó előre gondoskodni az alkotmányban arról, hogy az alkotmánybíróságnak ne legyen jogosítványa fellépni ilyen ügyekben? A dolgok okát mindig azok felől a lehetőségek felől tárhatjuk fel, hogy ki és mire használhatja majd az adott dolgot? Legyünk tehát biztosak afelől, hogy ha Orbánék úgy találják majd (a maguk nézőpontjából) szükségesnek, akkor nem fognak visszariadni a hasonló, a magántulajdont érintő döntésektől.
Nekik nem számít más, csak a hatalom – a sikerről már úgyis letettek régen… A hatalom megtartása az egyetlen céljuk, amit – úgy vélik – reálian elérhetnek, legalábbis generációjuk nyugdíjkorhatáráig, ami még nagyjából 15 év.
…És ha nem a sikeres kormányzás biztosítja azt, hogy hatalmon tartsák őket a választók, akkor maradnak az adminisztratív eszközök és a jelenlegi hatalmukkal való visszaélés. Ezért alkotmányoznak, ezért szűkítik eleve az új alkotmányban azon dolgok körét, amelyeket az állampolgárok elvárhatnak az államtól az alkotmányra hivatkozva. Ezért fognak szavazati jogot kapni a külföldi állampolgárságú magyarok. Ezért születik majd olyan választójogi törvény, amely feléjük fog lejteni… Ezek nem „riogatások”: ezek tények.
Hetven évvel ezelőtt sokan lehetetlennek tartották, hogy a Németországban hatalmon lévő nácik a zsidók kiirtására törekednek. Azt mondták, hogy ez „lehetetlen, hiszen a németek olyan civilizált, rendes emberek!” Ezek a fajta okoskodások mindig csak arra szolgálnak, hogy az okoskodók elleplezzék maguk elől azt a valóságot, amely – ha szembesülniük kellene azzal – elborzasztaná őket. Ez a tipikus struccpolitika – amelynek mindig igen kellemetlen következményei szoktak lenni a „struccokra” nézvést...
Kedves Futómadarak, Orbán és társai a polgári jogállam és a valódi demokratikus teljesítményverseny holokausztjára készülnek. Amit eddig már megtettek és amit ma is nap mint nap megtesznek, az ahhoz hasonló, amit a Reich csinált: lépésről lépésre nyomulnak előre, mindig csak akkora sérelmeket okozva, hogy azt a békés polgárok világa még benyelje – legfeljebb némi morgolódás árán. És lesz majd egy pont – ha hagyjuk – amikor a folyamat átlép egy olyan határt, ahonnan a klasszikus demokratikus eszközrendszer már hatástalanná fog válni, ezért azzal immár nem fogunk tudni megszabadulni az addigra már igen kellemetlenné váló Orbánéktól.
Ez a pont még messze van – de semmi sem utal arra, hogy ne efelé haladnánk. Természetesen itt nem emberek-embercsoportok elleni „direktholokausztról” van-lesz szó – bár nem vitás, hogy lesznek (a legszegényebbek között) talán fizikai áldozatok is. Itt a szabadság kerül a krematóriumba.
Az a szabadság, amely az egyéni kreativitás és kezdeményezőkészség kibontakozásának eszköze. Az a társadalom, ahol az állam mondja meg, mi a jó és kinek hol a helye, képtelen arra, hogy jól hasznosuljon benne az emberekben lévő tehetség. Azt nem szokta jó szemmel nézni az ilyen állam, ha valaki „túl tehetséges” – mert az „veszélyes az elitre” – és azt meg még kevésbé veszik jó néven, ha ezek a tehetséges emberek összefognak egymással… Persze, tudom én, hogy Orbánék is állandóan a „nemzeti összefogásról” beszélnek – de ez a diktatúrák tipikus felfogása. „Mindenki” ugyanis sosem fog össze magától: ez nem is szükséges és nem is természetes az akkora emberi közösségekben, mint egy egész ország. Az a természetes és annak van igazán haszna, értelme, ha kisebb, de célszerű közösségek születnek – és azok alkotnak hálót. Ez a viselkedésmód azonban nem alakult ki a magyar társadalomban: nem ilyen volt a történelmünk. Az utóbbi években kezdődött el valami, ami mostanában mintha felgyorsulna… És bár még tétován és nagyon tapasztalatlanul, de a folyamat „felfelé tart” – és ez az, amit az Orbán-félék sohasem akarnak. Jól tudják ők, hova vezet ez – ezért akarnak ők felülről „nemzeti egységet”: mert azt hiszik, hogy akkor ők adhatnak célokat az embereknek és nem fognak azok maguktól saját közösségi célokat keresni.
Nincs olyan központi hatalom, amely képes lenne egy modern társadalom minden igényét kielégíteni – igazából a modernitás éppen a többközpontú rendszerek dinamizmusát jelenti. Ezt a működést pedig nem lehet Széll Kálmán-tervekkel pótolni, sem pedig „nemzeti hitvallásokkal”. Ezt csak tehetséges emberek tudják működtetni, ha szabadon cselekedhetnek – és ez a modern jólét alapja.
…No, ezért kell a szabadság!
survey services
2011.03.29. 17:00 Szerző: piefke
Exportminőség
„Exportminőség” – ezt a szót a rendszerváltás óta felnőtt olvasóink már nem ismerhetik: a szocialista ipar és mezőgazdaság azon termékeit jelölte a kifejezés, amelyek „tőkés exportra” mentek és minőségük emiatt meghaladta a hazai fogyasztásra szánt cuccokét…
Az utóbbi 10 hónapban kezdjük már megszokni, hogy egyre újabb elemei köszönnek vissza a szocialista rendszernek: egy párt dominál a politikában, a más véleményen lévők pedig le vannak szarva. Számos utalás van az állam szerepének erősítésére és arra is, hogy a gazdaságban is megnőjön az állami beavatkozás és tulajdonlás. Szintén visszaköszön az erős pártvezér (Kádár-Orbán) és a súlytalan elnök (Losonczi-Schmitt).
…És immár megjelent az exportra szánt termék is: már a médiatörvénynek is volt „nyugati fogyasztásra szánt” változata, hasonlóképpen a kormány gazdasági csomagjának is… Most pedig az alkotmány EU-nak szánt változata van porondon.
Mit jelent az, hogy a kormány – nyilván nem tök véletlenül és csupán bénázásból – egy, a magyar országgyűlés előtt lévőtől számos ponton alapvetően eltérőt és/vagy azzal ellentéteset terjesztett Brüsszel elé? Nem mást, mint hogy maga a kormány is jól tudja, hogy alkotmánya egy az egyben vállalhatatlan és védhetetlen lenne a modern európai demokráciák előtt és ugyanúgy kritikák és konfliktusok forrása lészen, mint a médiatörvény.
A kormány sunnyog. Hamisít. Hülyének néz (már megint) bel- és külföldet.
Ez céltalan és reménytelen próbálkozás: a „mutatvány” szinte azonnal kiderült. És most mi lesz? Képtelen dolog, hogy egy EU-tagállam kormánya megpróbálkozik a saját országában olyan belviszonyokat teremteni, amelyek nem felelnek meg az EU-tagsággal vállalt „klub-házirendnek”. Orbán talán azt hiszi, hogy az EU megállítható a határon – mint egykor, a szocializmus alatt a nyugati ideológia és kultúra. Akkor sem sikerült – de mivel Orbán abban a korban érett felnőtté, ez a „hatalmi automatizmus” működik benne…
Már annak idején is azért nem lehetett feltartóztatni a Nyugatot a határainkon, mert az egyszerűen jobban teljesített: gazdaságban, szociális ellátórendszerekben, kultúrában és életközeliségben. Orbán valami olyasmit akar, mintha a napfelkeltét akarná megakadályozni. Ő már sosem fogja belátni, hogy meddő ez a próbálkozás; nem látja be, hogy tartósan kormányon maradni csak teljesítménnyel lehet - trükközéssel legfeljebb meg lehetett szerezni a hatalmat egy fejletlen demokratikus mentalitású társadalomban. Ő már nem fog megváltozni és nem fogja megváltoztatni „kormányzati stílusát” sem.
Tudjátok, mikor lesz EU-kompatibilis kormányzási stílus itt? Ha EU-kompatibilis politikai elitet fogunk tudni a jelenlegi helyére állítani. A dolgok „fejben dőlnek el”: akinek a fejében a szocialista világ trükközős, próbálkozós, de nemigen teljesítőképes, minőséget igazán semmiben sem produkáló világa és mentalitása él tovább, az emiatt nem vezethet sikeresen és tartósan egy EU-tagállam Magyarországot.
Igen, itt is lesznek majd (Facebookon is szerveződő) tüntetések, amelyek egyre több és több embert fognak megmozgatni. Egyre többen fogják belátni, hogy „Orbán alatt élni égő”… De az igazi változás akkor és csak akkor következik be, ha a tiltakozások szervezői is belátnak valamit: sem külön-külön nem megy a minőségi kormányzásra való átállás, sem pedig anélkül, hogy ők maguk szervezett és racionálisan politizáló erővé alakulnak át. (...Erről már tegnap is írtunk…)
Mi nem akarjuk külhoni ismerőseink előtt folyton magyarázgatni, miért ilyen a mi országunk és miért ilyen a mi politikánk. Mi azt akarjuk, hogy sem Hegyeshalomnál átlépve, sem a cybertérben, sem a kormányzás stílusában ne lehessen észrevenni a „sajátosan magyar élet” nyomait. Mi teljesíteni akarunk és azt akarjuk, hogy azok vezessék országunkat, akik a leginkább képesek kiemelkedő kormányzati teljesítményre, akik felfogják, mik Magyarország valódi érdekei és lehetőségei, nem pedig csak a puszta hatalom érdekli, mozgatja őket. Mert aki csak a hatalomért politizál, az szánalmas – mi pedig nem akarunk szánalmas alakok által uralt nép lenni! Mert azt csak egy még náluk is szánalmasabb nép viselné el – vagy egy olyan nép, amelyik egyszerűen „lebénul”, ha értelmesen kellene egymással együttműködnie. Csak egy olyan népnek kell tartósan elviselnie szánalmas és teljesítményképtelen alakok kormányzatát, amely nép fiai „presztízskérdést” csinálnak abból, hogy „ki legyen a megmondó”.
Még évekkel Mátyás királyunk megkoronázása előtt írta egy olasz humanista (akiből később pápa lett), hogy a magyarok azért nem választanak maguk közül királyt, mert „úgysem tudnának megegyezni” – most, amikor éppen nem királyt, hanem működő demokráciát kellene „magunk fölé emelnünk”, mintha ugyanez történne. Akkor a dolog vége 150 éves török uralom lett – nem kéne engedni, hogy ésszerű megegyezésre való képtelenségünk egy legalább 15 éves Orbán-uralomhoz vezessen!
…De hogy ne csak Mátyást emlegessem: I. Ferenc József jelmondata volt a „Viribus unitis”, azaz: „Egyesült erővel”. Be kell látnunk, hogy a jelenlegi kormány is csak egyesült erővel lesz leváltható – külön-külön erőlködve nem. Sem egy „civilkedő” tömeg, sem önjelölt arcok nem lesznek erre képesek. Nem „emberkedés” kell ide, hanem program, amely működni fog majd a hatalom birtokában – mert ez tesz hitelessé. Le kell ülnünk és végig kell gondolnunk az előttünk álló éveket és feladatokat – „sine ira et studio”, azaz: "harag és elfogultság nélkül". Nem az számít, kié az igazság, hanem az, hogy a legjobb ötlet, megoldás, módszer emelkedjen ki és amellé sorakozzunk fel itt mindannyian, akik egy jól működő, modern és demokrata Magyarországot akarunk. Az lesz közülünk a legnagyobb, aki, ha kell, hátra tud lépni és maga elé engedi a nála is jobbat. Ne feledjük: csak a kényszer és a nyomor vitte rá a magyarokat arra, hogy itt mindig, mindenki mindenki más elé akarja pozícionálni magát – és ha ez nem sikerül, akkor úgy érzi, megsemmisült. Ez az Orbánok útja – látjuk, hova vezet!
Ne ezen akarjunk-akarjatok járni!
(A „most” kérdése és feladata pedig az összefogás, nem pedig az, hogy „…De melyikünk lesz a miniszterelnök?” Egyébként az amúgy is tudható: az, aki a legtöbbel járul majd hozzá a sikerhez, az összefogáshoz, aki a legtöbbet fog dolgozni – és aki nem fog szétbaszni mindent azzal, hogy előre furakszik, vagy éppen másokon "fogást" keresgél… Mást ugyanis mi, magyar polgárok nem fogunk odaengedni – „Jól jegyezzétek meg farkasok!”)
"Smé" – ilyen szó nincs is, ez nem jelent semmit!
Dehogynem, ma született! Orbán alkotta a Parlamentben: „sajátosan magyar élet”. A születés mára esett, de a kicsi még 2009 őszén, Kötcsén fogant: akkor beszélt Orbán először „a létezés sajátosan magyar minőségé”-ről.
Orbán ugyanis ma napirend előtt elárulta, hogy szerinte mire való az alkotmány. Mielőtt azonban idéznénk idevágó mondatait, emlékeztetjük a Kedves Olvasót arra, hogy Orbánnak jogászdiplomája van, tehát nyilván tanult alkotmányjogot is – ennek tükrében igazán pikáns csak a véleménye.
Nos, felpanaszolta, hogy az ellenkezők és akadékoskodók (jelen esetben Schiffer/LMP) „…mindig a hatalom kérdését helyezik középpontba”, amikor az alkotmány tartalmi kérdéseit feszegetik. Márpedig Orbán szerint „ez kommunista maradvány, hiszen nem a hatalom, hanem az emberek jó élete a kérdés. Ez a kommunista gondolkozási maradvány okozza, hogy önök kielégítetlenek az alkotmánnyal" - mondta. Szerinte az alkotmánynak arról kell szólni, hogy „mi az élet sajátos magyar minősége”. Megtudhattuk továbbá tőle, hogy „a politikai hatalom kérdéseit el fogjuk rendezni, az alkotmány viszont a magyar élet jövőjéről szól.”
Ezek szerint az alkotmány valami létezési forma- és kulturális karakter-meghatározás lenne? Hm…, az alkotmányjogi szakirodalom ezt másképpen tudja – de ha az alkotmánybíróságot ott lehet hagyni a büntetősarokban, akkor oda lehet vágni mellé a szakirodalmat is… De mit is jelent a „sajátosan magyar élet” – és miféle „jövője” látszik ebből az alkotmányból?
A sajátosan magyar élet (a továbbiakban: smé), ahogy történelmünk mutatja, jellegzetesen represszióban és magányban folyik. A smében nemigen marad más az átlagmagyarnak, mint megpróbálkozni valamilyen egyéni túlélési taktikával. A smére legalább Mohács óta a sikertelenség a jellemző, továbbá az is a smé jellegzetessége, hogy hibás célokat tűztünk ki magunk elé, amelyek eléréséhez ráadásul rossz eszközöket választottunk.
- S mé’ baj ez, hogy így éllünk itten? – kérdezheti az egyszeri (még mindig és mindennek ellenére) Fidesz-fan.
Hát azé’ wazze, mer’ az összes sikeres nép épp az ellenkezőjét csinálja és kizárt, hogy ha mi direkt – és ezentúl már „alkotmányosan” is – szembemegyünk az egyedüli eredményes módszerrel, akkor „a magyar élet jövője” más, sokkal jobb lehet majd, mint a múlt és a jelen.
…Orbán azt mondta ma, hogy „az alkotmány a magyar élet jövőjéről szól”. Milyen lesz az a jövő, amely ebből az alkotmányból következik? Lesznek-e ebben a magyar jövőben a társadalom (és benne a gazdaság) dinamizmusát adó kezdeményezőkész, önálló polgárok – vagy a Zállam fogja a pógárt lökdösni, azt állítva, hogy eltartja, tehát ezért cserében engedelmességgel tartozik? Lesz-e benne terepe a vitáknak, hogy melyik úton célszerű haladnunk – vagy ezt majd jól megmondják nekünk felülről? Örülni fog-e a hatalom, ha valakik egyszer csak megjelennek és azt mondják, hogy ők sokkal jobb jövőképpel rendelkeznek és sokkal eredményesebb módszereket javasolnak az odajutásra? Mi lesz, ha a magyarok úgy fogják találni, hogy a sménél jobb a sné, a ssé, vagy akár még a sszé is (a sajátosan német, a sajátosan svéd, vagy a sajátosan szlovák élet)? És miképpen reagál majd a hatalom arra, ha ezek a vélemények lesznek többségben és a Jónép zöme már nem fog sem hinni a smében, sem pedig kérni tovább belőle? Vajon a smé része lesz-e az, hogy ilyenkor ezt belátja a hatalom és vagy változtat, vagy lelép a színről?
…Orbán ma azt is mondta, hogy: „A magyarok ismét hisznek abban, hogy a saját kezükbe kell venni a sorsukat.” – nem tudom, egyre gondolunk-e a Tisztelt Miniszterelnök úrral? Mert ha belegondolunk a múlt heti közvélemény-kutatási adatokba, akkor bizonyos értelemben igaza van Orbánnak: egyre több magyar kezdi elhinni, hogy benne, Orbánban ugyan hiába bízott és hiába adta a kezébe a sorsát. Ma még csak ez a passzív felismerés kezd egyre inkább terjedni, de szükségképpen jön majd hamarosan egy következő fázis is: amikor a magyarok abban kezdenek el hinni, hogy akkor tudják a saját kezükbe venni a sorsukat, ha azt másokkal összefogva teszik meg. Enélkül, magányosan (smé-módra) ugyanis a következő választáson megint ott szorongatják majd a kezükben a sorsukat jelképező tollat és ha addig idejében nem gondoskodtak alternatíváról, akkor nem lesz vele hová ikszelni…
…Mert mi van ma, mi a kínálat a piacon? Konkrétan: van-e olyan politikai erő, amely totál másban gondolkodik és totál másképp viselkedik, mint a smé? Nézzük a tényeket!
Vannak ugyebár pártok (LMP, MSZP - a Jobbikot hagyjuk, rendes ember őket nem emlegeti a pártok között), amelyek ellenzik az új alkotmányt. Vannak civil csoportok és szerveződések, amelyek szintén így gondolják… És mit csinálnak már megint ezek a derék pártok és csoportok? Hát persze: smé-módra külön-külön szerveznek akciókat, tüntetéseket!
Basszameg: igaza van Orbánnak, kurvajól ráérzett! Még az ellenzék és az ellenzők is „smémagyarok”. Jobban elhatárolódnak egymástól mint a közös ellenségtől. Jobban félnek attól, hogy „összefüggésbe hozza őket egymással” a Fidesz, mint az új alkotmánytól és az azt áterőszakoló hatalom által hozott új rendtől… A Fidesz meg röhög – és vígan gyakorolja a hatalmát! Megmondja-megszabja, milyen lesz itt az élet. Pl. Fellegi megmondja, ki nyeri a közbeszerzéseket (http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=477821), vagy éppen a kormány mondja meg, hogy fogják hívni a köztereinket… „Civil társadalom”? Majd kaptok a pofátokra!
Igen, Kedves Civilek és Civilszimpatizánsok: ha azt szeretnétek, hogy a magyar élet szabad legyen és demokratikus, akkor bizony el kell fogadnotok, hogy ez immár nem lesz elérhető harc és egység nélkül. El kell döntenetek, hogy megmaradtok-e a tüntetések és beszédek szintjén, el nem érve ezekkel semmit, vagy pedig belátjátok, hogy egy egységes és erőszakos hatalommal szemben a szép szavak és a szép eszmék önmagukban semmit sem érnek.
…Lassan 22 évvel ezelőtt egy akkor még civil és akkor még fiatal ember mondta a következőket:
„…Ha hiszünk a magunk erejében, képesek vagyunk véget vetni a… diktatúrának…” Ez a fiatal civil Orbán Viktor volt. Hát ez egyszer fogadjátok meg a szavait: higgyetek a saját, közös, egyesült erőtökben!
…De mit jelent az „erő” politikai értelemben?
Egyértelmű: az erő egy szervezett (és nem csupán alkalmilag összegyűlt, aztán szétoszló) közösség. Van közös elképzelése a helyes és helytelen dolgokról és azokról a módszerekről is, amelyekkel a helyesnek ítélt céljainkat elérhetjük. És igen: vannak közös céljaink – méghozzá pozitív célok, nem csupán annyi, hogy ezt vagy azt nem akarjuk, ez vagy az ellen tiltakozunk. Van programja, amely program elemei egymással szerves és jól működő egységet képeznek. Van stratégiája, amelyet rá is tud „kényszeríteni” ellenfelére. Egy erő tagjai hosszú távon is kitartanak céljaik és egymás mellett, nem gondolják meg folyvást magukat és egy igazi erő jelképe nem a „szalmaláng”…
Igen, itt az ideje, hogy ne csak akciókban és negatívumokban éljetek, itt az ideje, hogy pozitív programmal rendelkező dinamikus erővé alakuljatok, amely megkerülhetetlen és amely – ellentétben a jelenlegi kormányerőkkel – képes célszerű és konstruktív kormányzásra is!
Vegyétek tudomásul, hogy a győzelemhez néha „az Ördöggel” is össze kell fogni – és ettől mégsem váltok ördögivé. Volt egyszer, hol nem volt két nagy demokrata: az egyiket Rooseveltnek hívták, a másikat Churchillnak. És jött az a bizonyos „néha” – és akkor ez a két alak még Sztálinnal is képes volt összefogni… „Komcsivá” váltak ettől? Lófaszt! „Szégyen” volt ez? Nem, mert a célszerűség nem „erkölcsi kérdés”… Ha ti, magyar demokraták, most egymás méricskélitek, azzal csak azt mutatjátok meg a Jónépnek, hogy ti sem gondoljátok komolyan amit beszéltek – mert amikor bátran és az ellenség propagandájától függetlenül, magabiztosan kellene cselekednetek, nem tudjátok rászánni magatokat…
…És akkor éppen ti vagytok-lesztek azok, akik ezzel benne hagyjátok a magyarokat a smében.
2011.03.26. 10:14 Szerző: Đđ
Névváltoztatási kérelem
Névváltoztatási kérelem
Alulírott Dr. Orbán Viktor kérem
Magyar Köztársaság nevű kiskorú gyermekem részére
1. Születési családi és utónév változtatás engedélyezését
2. Házassági nevem megváltoztatásának engedélyezését oly módon, hogy az eddigi helyett
- kizárólag a magam teljes nevét viselhessem
- férjem teljes nevét viselhessem „né” toldattal, hozzákapcsolva a magam teljes nevét
- férjem családi nevét viselhessem „né” toldattal, hozzákapcsolva a magam teljes nevét
- férjem családi nevéhez a saját utónevemet hozzákapcsolva viselhessem
- feleségem családi nevéhez a saját utónevemet hozzákapcsolva viselhessem
Az alábbi családi – utónév – névviselési forma engedélyezését kérem:
„ Magyarország ”
Kijelentem, hogy névváltoztatást az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium részemre
………………………………………………….………….…………………………részére …….… évben ………….. szám alatt …………………………… névre (nem) engedélyezett.
Személyi adataim
Házassági családi és utónevem: Dr. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke
Születési családi és utónevem: …közötök hozzá?
Előző neveim: Viktorka, Te Büdös Kölyök, Hajrá Viktor!, Viktor-Viktor-Viktor!!!, Tisztelt Miniszterelnök Úr (1998-2002., ill. 2010-től, folyamatosan, az idők végezetéig + 7 nap)
Születési helyem: Székesfehérvár Év: 1963. Hónap: május Nap : 31.
(Budapest születési hely esetén kerület megjelöléssel.)
Apám születési családi és utóneve: Orbán „Bányász” Győző
Anyám születési családi és utóneve: Sípos Erzsébet
Családi állapotom: nős
Indokaim a következők: Csak!!!
Kérelmemhez mellékelem az alábbi okmányokat:
A Földrajzinév-bizottság kirúgott tagjainak felmondó leveleit – okuljatok belőle parasztok, hogy végzitek, ha akadékoskodtok!
Egyben kijelentem, hogy a közölt adatok a valóságnak megfelelnek.
Kelt: Budapest, 2011. március 25.
a kérelmezők aláírása
2011.03.23. 12:41 Szerző: Đđ
Harc és cselszövés?
Vannak emberek, akiknél – szaknyelven szólva – a „reakció” nem arányos, eltúlzott az „akcióhoz” képest: aránytalanul kis, mások számára természetes konfliktushelyzeteket, „sérelmeket” is túlreagálnak. Mindennapi dolgokra is agresszióval válaszolnak, erőszakosak akkor is, amikor más legfeljebb csak éppen szóvá tesz valamit… Emiatt ezek az emberek az egész életüket „harcként” élik meg és mindenkit, aki ellentmond nekik, vagy másképpen ítél meg dolgokat és máshogyan viselkedik, létüket fenyegető ellenségként látnak, akit „akként is kell kezelni!”
Személyiségzavarok, súlyos frusztrációk okozhatnak ilyen viselkedést…
Ez az egyik tény.
Néhány nappal ezelőtt eltávolítottak állásaikból néhány embert, akik egy másik funkciójukban szakmai véleményt nyilvánítottak: természetesen és magától értetődően, hiszen épp azért töltötték be az adott funkciót egy testületben.
Véleményük nem egyezett a kormány előzetes elképzeléseivel…
Ez egy mindennapi és normális szituáció egy demokráciában – az viszont nem, ahogy a kormány ezt a szituációt túlreagálta… És nyilvánvaló, hogy a „kormány” embereket jelent a kormány élén és annak csúcspozícióiban. Emberek reagáltak tehát túl egy átlagos helyeztet, emberek, akikre múlt tavasszal az országunkat és benne magunkat is rábíztuk…
Ez a másik tény.
Tegnap, az új alkotmányról szóló parlamenti vitát megnyitó beszédében Kövér László házelnök csak csalással tartotta lehetségesnek a baloldal 2006-os kormányra kerülését. Hasonló véleménnyel volt már korábban a 2002-es választásokról is: ott is kész tényként beszélt az akkori választásokat megelőzően ráadásul éppen ellenzékben lévő baloldal választási csalásáról. A 2006. őszi rendbontásokat pedig a baloldali kormány titkosszolgálati akcióira vezette vissza.
Sem a 2002-es, sem a 2006-os választási csalással kapcsolatos állításaira, sem a 2006. őszi titkosszolgálati aknamunkára soha semmiféle bizonyítékkal nem állt elő – noha legalább az utóbbinak nyomaira, ha valóban léteztek volna ilyenek, a múlt évi kormányváltást követően biztosan ráakadhattak volna a titkosszolgálatoknál, ahol egy ceruza kihegyezéséről is akták születnek és ő, mint az első Orbán-kormán polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztere, ezzel pontosan tisztában kell, hogy legyen…
Ez egy harmadik tény.
Vannak emberek, akikben az őket körülvevő valóság tényei sajátos rendszerben állnak össze. Saját magukat kivételesnek és az igazság egyedüli letéteményesének érzik, „küldetéstudatuk” van - mások véleményét ugyanakkor veszélyesnek, károsnak látják: valaminek, ami „torzítja a valóságot”, azt a valóságot, ami bennük él. Összekeveredik bennük a saját, belső világuk és a külvilág, nemigen tudják és nem is igen akarják szétválogatni ezeket. Él bennük egy „meggyőződés” és bármiféle információ „kívülről” csak „ahhoz képest” bír jelentőséggel számukra.
Nyilvánvaló, hogy az ilyen emberek nem alkalmasak egy közösség „valós térben történő sikeres navigálására”…
Ez már a negyedik tény.
…Elég unalmas, elvont, száraz és bonyolult voltam eddig? Jó, akkor elmondom egyszerűen is: Jóemberek, vigyázzatok, bolondok vezetik az országot!
2011.03.22. 10:15 Szerző: Đđ
Ezentúl a Kormány…
„A Földrajzinév-bizottság helyett ezentúl a kormány dönt a hivatalos földrajzi nevekről, ha ehhez kiemelt közérdek fűződik, tartalmazza a Magyar Közlöny hétfői számában megjelent kormányrendelet.” (http://index.hu/belfold/2011/03/21/foldrajzi_nevek_ezentul_a_kormany_dont/)
…Na, ettől meglódult az agyunk!
Mert mi mindenhez fűződik – fűzhető – „kiemelt közérdek” Magyarországon? Vegyük sorra!
Itt van mindjárt – ha már a névadásnál tartunk – az újszülöttek névadása. Miniszterelnökünk március 15.-i beszédében világosan megmondta, hogy nekünk ugyan senki se diktáljon és ne akarjon befolyást gyakorolni honi dolgainkra! …Itt van pl. az ország elnevezése is: senki és semmi sem kényszerítheti a magyarokat (és az azzal a fülkeforradalom óta ekvivalens kormányt) arra, hogy országukat „köztársaságnak” nevezzék. A köztársaság idegen találmány, soha a magyarság magától ilyen államformát ki nem fejlesztett volna, Emese álmától egészen IV. Károly apostoli királyunkig… És bizony, a Magyarországon (ma még) anyakönyvezhető nevek zöme sem a magyar fejlődés virága. Legtöbbjük idegen: germán (Berlin, fújjj!), szláv (Moszkva, fújjj!), vagy éppen héber (…!)…
A Kormány ezt nem tűrheti, sürgősen meg kell állítania ezt a kulturális imperializmust, mely élősködőként fonja körül a magyar néplelket – ez nyilvánvalóan kiemelt közérdek! Ennek érdekében a Kormány a maga hatáskörébe emeli az újszülöttek névadását: ezentúl a várandós kismamák a terheskönyvvel együtt kézhez fogják kapni leendő újszülöttjük (garantáltan magyar) nevét is. (A nem megállapítására szolgáló magzati ultrahang-vizsgálat ingyenes lesz – annak aki dolgozik, a többieket hamarosan úgyis ki fogják miskárolni…) A névhez jár a Miniszterelnök és a Köztársasági Elnök dedikált, életnagyságú fotója (ez utóbbin a dedikációt átfuttatják helyesírás-ellenőrzésen), melyeket a szülők kötelesen születendő gyermekük ágya fölé elhelyezni.
Kiemelt közérdek fűződik ahhoz is, hogy oktatási rendszerünk jó magyarokat neveljen, akik az Alkotmány és a Nemzeti Együttműködés Rendszerének szellemében nőnek fel. Ennek érdekében a Kormány a maga hatáskörébe emeli a gyermekek nevelését. (Az első lépésről már hallhattunk: az iskolafenntartás tervezett állami kézbe helyezése kapcsán.) Hamarosan kormányküldöttség utazik Spártába, hogy tanulmányozza az ottani oktatási rendszert. (A Taigetosz a szociális válság és mélyszegénységben élő, leszakadó rétegek újratermelődésének felszámolásában fog minden valószínűség szerint szerepet kapni…) A Leonidász-programnak elnevezett új oktatási reformcsomag részleteinek kidolgozása nagy erőkkel folyik a KDNP bugyraiban. (Jelenleg arról folynak parázs műhelyviták e körben, hogy miképpen hagyhatók el a programból a klasszikus spártai nevelésben fontos szerepet betöltő „férfiszerelmek”…)
…És mivel szintén kiemelt közérdek a születésszám növelése és a magyarság fogyásának, omlásának és pusztulásának megállítása, ezért a Kormány a maga hatáskörébe emeli a gyermeknemzést is. Ennek jelei már ma is tapasztalhatók: a Kormány máris ott baszogat minket, ahol csak tud!
2011.03.21. 17:30 Szerző: piefke
Lázár és Kálvin
Sosem hittem volna, hogy egy szép napon még Lázár Jánost támogató posztot fogok írni a Progresszív Blogon – de ma ez is megtörténik! Lehet, hogy most veszítem el a Tisztet Olvasók respektusát, ám akkor is le kell írnom, mi a helyzet ezzel a Lázár-beszéddel…
Tegnapelőtt – eredetileg az abszolút tiszta szándékú Kurucinfón – megjelent Lázár-monológ alapján elszabadult a pokol; aztán megtudtuk, hogy a teljes beszédnek csupán egyes kiragadott részleteit közölte az a derék hírforrás… Az első reakciók (jó sok volt belőlük) csupán a nyilvánosságra hozott anyagból dolgoztak és annak alapján úgy tűnt, teljes joggal követelték Lázár lemondását – talán a fejét is…
Pontosan az történt itt, mint a Gyurcsány-féle „őszödi beszéd” esetében: valakik eleve koncepciózusan és a közfelháborodás kirobbantásának szándékával idéztek néhány szakaszt, de a teljes és valódi kontextusból kiragadva és a beszélő valódi mondanivalójával éppen ellentétesen mutatva be azokat. Nem tudom, szabad-e így politizálni, lehet-e ennek valós társadalmi haszna és javulnak-e, tisztulnak-e viszonyaink azzal, ha hazug, manipulatív eszközöket használnak egyesek saját céljaik érdekében? Szerintem nem. Tudom, „ilyen a politika” – de hát éppen ez a bajunk: hogy ilyen. Nem észérvek szembesülnek egymással, hanem hazugságok és féligazságok, parciális érdekekkel kombinálódva... De hagyjuk a moralizálást – térjünk vissza a Lázár-beszédhez! Szó szerint ezt mondta Lázár, 2008 nyarán (kiemelve a Kurucinfón kiragadott részek):
„…én soha nem szégyelltem, hogy mim van, én dolgozok keményen, én abba a miliőbe nőttem föl, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét sem kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára, aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér. Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Ezt tudom mondani, annak annyi az élete. Ez az én véleményem egyébként, tehát én ahhoz a mércéhez tartom magam, hogy az ember, ha egyszerű kétkezi munkásember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit. Hogy ha egyetemi ember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit, de akinek a saját társadalmi viszonyaihoz képest semmire nem futotta, semmit nem tudott letenni az asztalra, az ne üljön például a képviselő-testületben. Nagy baj lenne, ha olyan képviselők ülnének, akiknek semmijük nincsen, ezt kell mondjam. Ez helytelen lenne, teszem hozzá, de a jövedelemnyilatkozatok alapján, mint hogy ha érdekes dolgok derülnének ki. Na most még annyit hadd mondjak el Önöknek, hogy ugye én bugyuta módon a nagy átláthatóság jegyében nyilvánosságra hoztam a feleségem vagyonbevallását és a fiam bevallását, és az előbb már említettem Önöknek, hogy volt, akinek a kampányában ezt fölhasználták, kiszámolták, átváltották az euróbetétet, átváltották a svájci betétet, mije van a gyereknek, azt remélem, hogy a hódmezővásárhelyi lányos anyukák ebből a közérdekű tájékoztatásból érzékelték, hogy húsz év múlva jó parti lehet Lázár János Boldizsárból, hogyha a kamat és a forintárfolyam az jól alakul a következő években. Lesz valami alapbázis megtakarítás, úgyhogy ha másra nem, erre jó volt, de hát az Önök vagyoni viszonyait is nyomni fogják szórólapon.”
Ez a beszéd: tiszta beszéd. Arról szól, hogy szerencsésebb és kívánatos, hogy a közügyeinket olyan emberek intézzék, akik mögött valós teljesítmények állnak és ne legyen a politikuspálya a másutt boldogulni, teljesíteni és meggazdagodni képtelen emberek terepe, hogy nem akarunk megélhetési politikusokat. Egyértelmű, hogy nem a „gazdagok uralmát” kívánta beszédében Lázár, hiszen azt mondja: „…én ahhoz a mércéhez tartom magam, hogy az ember, ha egyszerű kétkezi munkásember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit. Hogy ha egyetemi ember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit, de akinek a saját társadalmi viszonyaihoz képest semmire nem futotta, semmit nem tudott letenni az asztalra, az ne üljön például a képviselő-testületben…”
Tudjátok, hogy nevezik ezt az életfelfogást? Elárulom: protestáns munkaerkölcs! Ez az a hozzáállás, amely megteremtette a mai nyugati jóléti társadalmakat – és ez az a szemléletmód, amely annyira hiányzik itthon. Nálunk közutálat tárgya, aki gazdag - sokszor nem is alap nélkül, de ez így akkor sem fog menni: kapitalizmust akarni építeni, de a (teljesítményük által) meggazdagodottakat utálni!
Magyarországnak volt egy történelmi korszaka, a XVI-XVII. század, amelyben a protestantizmus futótűzként, megállíthatatlanul terjedt el az egész országban. Lehetséges, hogy ha akkor, a török-, majd Habsburg-korban nem szakad meg a magyar társadalom szerves fejlődése, most mindenkinek természetes lenne az, amit Lázár – igaz, hogy keresetlen szavakkal és túlzottan a teljesítmény anyagi vonatkozásait és következményeit kiemelve - elmondott…
Lehet azon vitatkozni, hogy szerencsésen fogalmazott-e Lázár. Azon is el lehet polemizálgatni, hogy a sikeres és jól élhető, modern társadalomhoz más is kell, mint a „kálvini ideálok”, de akkor is tény, hogy Lázárnak igaza van: csak olyanokat szabad a közéletben szerephez juttatnunk, akik képesek jól teljesíteni. Éspedig azért, mert számukra valószínűleg természetes és megszokott lesz, hogy a munkát kitartóan és alaposan végzik el, előre átgondolva, mit és hogyan kell tenni a siker érdekében – hiszen ezt teszik a maguk szakterületén is. Legalábbis sokkal valószínűbb, hogy az ilyen emberek jól fognak dolgozni a köz érdekében is, mint a saját életükben tengő-lengő, de jól élni kurvára szerető alakok.
Lehet azon is vitatkozni, hogy Lázár miképpen politizál és mögötte miféle teljesítmények állnak. Nyilvánvalóan nem nagy dicsőség 300 milliós adóssággal átvenni egy várost és aztán átlépni a 20 milliárdos „álomhatárt”… Nyilvánvaló, hogy ha maga Lázár János is megélné a „kálvini erkölcsiséget”, akkor esze ágában sem lett volna közpénzen S8-ast használni és az általa benyújtott „egyéni képviselői indítványok” sem valószínű, hogy a haza üdvét és kollektív tollasodásunkat szolgálhatnák…
…De amit mondott, az akkor is megfontolandó! És ezzel kéretik őt nem támadni!
2011.03.17. 17:31 Szerző: Đđ
A repülő zongorista
„Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér” – igen, már a jó öreg Ferihegyet is elkérte a forradalom…
Csak a Jóisten a megmondhatója, ennek mi értelme? És annak is, miért éppen Liszt Ferencre esett a választás? Talán hogy „nyomokban” (mint a mogyoró az élelmiszerekben) megmaradjon a „Feri” név? Mi köze lehet világhírű komponistánknak és még világhírűbb XIX. századi zongoravirtuózunknak a XXI. századi repüléshez?
Gondolkozzunk el ezen!
Mindenek előtt: a Ferihegy elnevezés a terület XIX. század eleji birtokosára, Mayerffy Ferenc Xavérra (http://hu.wikipedia.org/wiki/Mayerffy_Ferenc) emlékeztet, aki a hazai szőlőnemesítés jeles alakja és Széchenyi barátja volt… Nem komcsi, nem hazaáruló, tök vállalható alak.
Továbbá: egyáltalán nem számít ritkaságnak, hogy reptereket az adott területről neveznek el, ráadásul nagy ívben téve a név nemzetközi kiejthetőségére. Schwechat, Ruzyne, Gatwick, Heathrow, Luton, Le Bourget, Orly, Schönefeld, Fuhsbüttel, Seremetyevo, Vnukovo, Arlanda – hogy csak néhány európai példát említsünk. Igaz, vannak „híresember-repterek” is, szép számmal, de nem szokás csak úgy váltogatni az elnevezéseket. Zongoraművészt is találunk: éppen Varsóban, a Frédéric Chopin repülőteret… Ismerjük a lengyeleket, tudjuk, hogy szeretik (ők is) a nemzeti büszkélkedést – amire nyilván (náluk is) a szerencsétlen, megalázó történelemben keresendő az ok.
De: véleményem szerint egy adott nép nagyjai nem „közprédák”, akikkel, vagy éppen a nevükkel bármit kezdhetünk és tetszésünk szerint használhatjuk őket fel aktuális célokra. Éppen ellenkezőleg: ha valóban tiszteljük őket, akkor tartozunk nekik annyival, hogy nem lopkodjuk el a nevüket, csak azért, mert az „ismert a világban”. Szépen és tanulságosan ír erről egy nemzeti nagyságunk, Mikszáth Kálmán, az Új Zrínyiászban, íme:
Egy kis sánta urat így mutattak be közülök:
- Zrínyi Mór, a biztosítási osztály főnöke.
- Hogyan?! - kiáltott fel megütközéssel. - Hiszen a Zrínyiek kihaltak, és a Mór név nem is volt szokásos a családban.
- Oh, kérem - szólt a kis emberke nyájas vigyorgással, a kezeivel vastag óraláncába kapaszkodva -, én csak fölvettem ezt a nevet.
Zrínyi lábával toppantott és indulatosan mondá:
- Hát akkor menjen ki tüstént és tegye le.
- De kérem, kérem, gróf úr, én azt belügyminiszteri engedéllyel vettem fel.
A bank ügyésze félrevonta Zrínyit az ablakmélyedésbe, hogy ez egészen törvényes eljárás, és nem lehet ellene kifogást emelni.
Megcsillapodék egy kissé, de mégis keserűen kifakadt:
- Azt, hogy a birtokainkat elveszik, ha már nem élünk, még értem, mert a földet mívelni kell, a föld arra való, hogy az élőknek teremjen, a halottak már nem esznek. De más a holtak sírját felnyitni és elszedni ékszereiket, neveiket, hogy az élőknek kamatozzanak. Ilyesvalamit az én időmben nagyon büntettek, még ha egy gyűrűt lehúzott is valaki a holtak ujjáról, hát még hogy a nevet is elvegye és használja...
- Igaz, igaz, de hagyjuk ezt; nem jó a kormánnyal kikötni, méltóságos uram.
…Hát igen: „…nem jó a kormánnyal kikötni…” - de mi azért ne rettenjünk és nyomozzunk tovább Liszt-ügyben! (Cukor-ügyben sem ártana – de azt tegyék meg talán mások!)
Liszt sohasem repült. A világ egyébként „Franz Liszt” néven ismeri… Aligha gondolható, hogy a „Liszt Ferenc” névalakban azonnal és automatikusan fel fogják ismerni a néhai Ferihegyre érkezők.
Szerintem semmi egyéb oka nincs ennek a névcsereberének, mint hogy a Fidesz-kormány egyszerűen mindent tematizálni akar ebben az országban. Ráadásul imádja a jelképes cselekedeteket – nyilván azért is, mert valóságos cselekvésre nem képes igazán. Külsőségekben keresi a „nagyságot” nem pedig teljesítményekben és tettekben. Olyan ez, mint a „cifra nyomorúság”, vagy amikor egy jobb napokat látott família ragaszkodik a vasárnapi ebédnél az ezüst eszcájghoz, ám a fazékban csupán krumplira futja…
Olyan ez a „szimbolikus kormányzás”, mintha Liszt csak hangzatos címeket írt volna egyébként üres kottafüzetekre és úgy próbált volna „világhírű komponista” lenni. A Liszt Ferenc repülőtértől sem lesz kiváló a magyar közlekedés, mint ahogy a Széll Kálmán tervtől sem pörög fel a gazdaság és a Magyary Zoltán-program sem garancia egy valóban célszerű, ésszerűen működő és hatékony közigazgatásra.
Kedves Kormány, Szeretve tisztelt Miniszterelnök úr, Drága Előterjesztők: ne higgyétek, hogy a világot át lehet vágni ilyen trükkökkel. És minket, belföldieket sem. Mi nem azt várjuk tőletek, hogy neveket cserélgessetek: sem Ferihegyét Liszt Ferencre, sem a Magyar Köztársaságét Magyarországra. Egyiket sem ti csináltátok és nem is a tiétek egyik sem (http://www.bud.hu/budapest_airport/tenyek_a_budapest_airportrol/tulajdonosok), ne babráljatok a neveikkel!
Utolsó kommentek