HTML doboz
2011.05.02. 16:44 Szerző: Đđ
A mi Oszamánk
.jpg)
Kis ország-kis ellenég, ráadásul az is belső! Amíg az Egyesült Államok polgárainak nyugalmát egy világméretű terrorszervezet alapítója háborította – egészen a tegnapi napig – addig a mi derék polgári kormányuk életét egy saját romjain éldegélő, vérszegény párt egykori vezére keseríti. Amíg Oszama bin Laden leromboltatta a World Trade Centert, addig Gyurcsány (mert ki másról lenne szó?) építtetni akart egy kaszinót…
Kis ország-kisszerűség. Most, hogy hosszas szenvedés után kimúlt az alkotmányozással kapcsolatos további szimbolikus politizálás lehetősége és már úgy hittük, nem lesz mire hivatkozva tovább kerülgetni az érdemi munkát, vagy ha mégis kerülgetik, akkor most már kérlelhetetlenül jön a társadalom felől a kérdőre vonás, szóval most meg előhúzták a lassan egy éve ígérgetett felelősségre vonást, Gyurcsány meggyanúsítását. Úgy látszik, országunk nagyjai nem ítélték elégségesnek azt a tématerelést, amit a gyöngyöspatai cigányok kontra Véderő-ügy tett lehetővé számukra, kellett egy másik, újabb-régi gumicsont is.
Mióta 2009-ben Schiffer András egy kreatív napján arra ébredt, hogy számára a politikai tér akkor fog kinyílni, ha feljelenti Gyurcsányt Sukoró miatt, ez az ügy aludt. Budai Gyula „elszámoltatási kormánybiztos” is csak dumált… De most, úgy látszik, egyszerre halaszthatatlanná vált a dolog.
Nem tudom, hogy jó lenne-e az országnak, ha Gyurcsány Ferenc ismét jelentős politikai szerephez jutna, ha komoly ráhatása lenne az ügyeink menetére? Jelenleg úgy látszik, hogy ő sem volt rosszabb, mint Orbán – legfeljebb gátlásosabb, a mi időleges szerencsénkre. Azt azonban nem hiszem, hogy valóban egy évig tartott volna összeszedni a bizonyítékokat ellene – már ha léteznek és nem csak olyasmi ez is, mint a „csontváz-szöveg” volt a múlt nyáron, az államháztartás helyzetével kapcsolatban. Én inkább azt gondolom, hogy a Sukoró-ügy semmivel sem volt „bűnösebb”, mint a rendszerváltás óta regnáló magyar kormányok hasonló „projektjei”: ha emiatt ülnie kellene az ügy idején kormányzó miniszterelnöknek, akkor akár az összes 1990 óta e poszton állott kormányfő nyugodtan bevonulhatna a börtönbe…
Egyébként meg: hálátlan a Fidesz! Hiszen Gyurcsányból 2006 óta már akkora és annyiféle politikai hasznot sikerült kisajtolniuk, hogy nyugodtan nevezhetnénk őt a Fidesz-hatalom legfőbb kovácsának is. Az ő „eposzi bűneire” hivatkozva lehet a mai napig ébren tartani azt a pszichózist, ami elfogadtatja sok-sok Fidesz-támogatóval a „politikai rendkívüli állapotot”, amelybe Orbán kormányozta Magyarországot, mondván: még mindig jobb a féldemokrácia, mintha Gyurcsány lenne hatalmon!
Gyurcsány igazi bűne egyébként egészen más: nem egy kaszinóprojekt, hanem az, hogy 2005-2006-ban nem készült fel a kormányzásra. Nem gyűjtötte 2004-től kezdve tudatosan maga köré az ország legjobb fejeit és nem dolgozott-dolgoztatott ki velük együtt egy komplex ország-modernizálási programot. Megmaradt a saját hatalmi köreinél (az MSZP-nél) – és ahogy a mostani DemKol-os ténykedését látni, igazán most sem tud/akar ezen változtatni. Mert mit is csinálnak a DemKol-ban éppen most? Tisztújítanak - de hogyan? Hát úgy, hogy a vezető, a politikát, a programjukat meghatározó pozíciókba csak MSZP-tagok lesznek megválaszthatók! Tudom: mivel ők egy MSZP-platform, ez másként nem is lehet. Csakhogy ezzel bemanőverezik magukat egy kényszerhelyzetbe: eleve elvágják annak lehetőségét, hogy kívülről (esetleg) friss erők érkezhessenek és ők alakíthassanak ki más, új, erőteljes politikai programot. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy azok, akikben ott a tehetség és a tetterő, semmiképp sem fognak csak azért belépni egy MSZP-szerű pártba, hogy így válaszhatók legyenek a vezető posztokra. Ha pedig maradnak a jelenlegi legények, nos, akkor… Akkor ugyan kiktől lenne várható közülük tök új, erős és átgondolt program és lendületes, vonzó politizálás?
…Az előbb azt írtam: Gyurcsány igazi bűne az volt, hogy nem készült fel a kormányzásra – de hát éppen ez Orbán legnagyobb bűne is! Akkor pedig a mi szempontunkból igazán nincs meg az a minőségi, teljesítménybeli különbség, amelyre hivatkozva egyikük a másikukat „likvidálandónak” kiálthatná ki. …Nekünk pedig talán az lenne a legjobb, ha politikai múltunk és jelenünk jeles szereplői beköltöznének a Pakisztánban üresen maradt bázisba és ezután a világot fenyegetnék onnan, de minket végre békén hagynának…
2011.04.27. 02:19 Szerző: Đđ
Ki védi a Véderőt?
Az elmúlt hetek szervezett romaellenes akciói kérdéseket vetnek fel, olyan kérdéseket, amelyek – és a rájuk adható válaszok – megvilágítják a radikális jobboldal mibenlétét és „kapcsolati hálóját”.
Nyilvánvaló, hogy azokat a „célterületeket”, amelyeken a különféle (vagy inkább nagyon is egynemű) szélsőjobbos csoportok megjelentek, mondhatni, különös műgonddal választották meg. Ez – a célterületek módszeres, sok helyi ismeretet, kapcsolatot feltételező kiválasztása – jelentős személyi kapacitást igényel: információk módszeres begyűjtését és kiértékelését. Továbbá, mivel az egyes „műveleti területeken” hasonló módszerekkel „operálnak”, ez egységes, központi irányításra enged következtetni. És ahol sok ember szervezett munkájára van szükség, ott komoly finanszírozási háttérre is szükség van – önként adódik a kérdés: honnan van pénzük a Gárdáknak, Véderőknek?
…Erre nem kíváncsi a Zállam – mert mi, zemberek, rohadtul!
Lerágott csont már, hogy a „klasszikus” Magyar Gárda: betiltott, jogilag felszámolt szervezet – és mégis ugyanúgy jelen van és tevékenykedik, mintha bejegyzett, törvényes társaság lenne. Vannak jogszabályok, amelyek alkalmazására mégsem kerül sor. Voltak-vannak nyilatkozatok a hatalmat gyakorlók részéről: a híres „két pofontól” az állam (új-)alkotmányos „erőszak-monopóliumáig” – ezt legutóbb épp Pintér Sándortól hallhattuk Gyöngyöspatán. Van a rendőrség, van bíróság – még talán börtöncella is akadna – és mindezek ellenére az (új és még újabb) Gárdák grasszálnak, pontosan úgy, mint akik jól tudják: nekik ebben az országban ugyan bajuk nem eshet!
…De vajon miért nem? Miért nem működik az állam ereje – pontosabban miért nem működtetik azt a hatalom birtokosai?
Orbán Viktor és az egész Fidesz nem a lagymatagságáról ismert, nem olyanok ők, akik eltűrnék, ha érdekeiket, szándékaikat bárkik is kereszteznék. Hiszen az elmúlt 11 hónapban sokkal nagyobb dolgokat is elintéztek: még az alkotmányt is simán lehúzták a WC-n (és írtak újat a használt papírra…). Tízmilliárdot költöttek „terrorelhárításra” – és mégsem bírnak el párszáz szélsőjobbossal?
Ez felettébb valószínűtlen!
Aztán: az említett csoportok egyike – a „Véderő” – a sokat emlegetett „kiképzőtáborában” (és azon kívül is) kézifegyverekkel gyakorlatozik, ilyen fegyvereket (köztük sorozatlövőket is) birtokol. Ezek vagy engedélyköteles fegyverek – és akkor valaki kiadta e szervezet egyes tagjainak ezeket az engedélyeket, vagy pedig illegálisan birtokolt fegyverek – akkor meg nem értem, miért nem kobozta el a hatóság és miért nem indult még eljárás birtokosaik ellen tiltott fegyverviselésért, lőszerrel való visszaélésér?
Saját állításuk szerint a „kiképzés” szerves részét képezi a lőgyakorlat is az említett fegyverekkel – ebből pedig az következik, hogy nem lehetnek hatástalanított fegyverek, tehát: állnak a fenti kérdések.
…„Ki érti ezt, kiérti ezt – én nem!” – ahogy a KFT együttes énekelte annak idején, még Orbán Viktor ifjúkorában…
Csak nem arról van szó, hogy amíg a Jónép ezzel a masírozós-véderős témával foglalkozik, addig is kevesebb érdeklődés, kapacitás jut a jelek szerint egyre húzódó szerkezeti reformok számonkérésére – vagy éppen azokra a szociális feszültségekre, amelyek a magyar társadalom számos nem roma rétegében is fokozódnak immár: harmadára csökkentett munkanélküli segély-periódus, lázongó rendvédelmisek. Csökken a kormány támogatottsága – de mi lenne, ha mondjuk „véletlenül”, „a legjobb szándék ellenére is” komoly etnikai jelmezbe öltöztetett konfliktus keletkezne? Akkor (a dolgok logikája szerint) feltételezhető, hogy a magyarság zöme „összezárna” – és szükségképpen „a dolgokat kézbe vevő” és „végre erőskezű” államhatalom mellett.
Régi, ócska recept már ez… De hát nem az egyetlen régi, ócska trükk, recept, amelyet az elmúlt 8 + (majdnem) 1 évben a Fidesz bevetett-bevet.
De az is egyértelmű, hogy nem játszhatna senki sem efféle (feltételezett) „kettős játékot”, ha a magyar társadalomban nem lenne jelen tömegesen az a „kívánalom”, hogy a legjobb lenne megszabadulnunk a „ballasztemberektől”.
Összetalálkozik is a hatalmi játék és a frusztrált magyar tömegek „megoldás- és megszabadulás-vágya”. Ez pedig nagyon veszélyes, mert ha egy öncéljai érdekében felelőtlen játékokba is belebocsátkozni kész hatalom vezet egy egzisztenciájában, önérzetében bizonytalan népet, akkor mindazok, akik nem akarnak egy ilyen kalandban sem részt venni, sem annak áldozatai lenni, jobban teszik, ha buszokat kérnek a Vöröskereszttől és elhúznak „üdülni”, mint a gyöngyöspataiak.
2011.04.23. 13:57 Szerző: Đđ
Hol a határ?
Der Balkan beginnt in Wien, am Rennweg“ („A Balkán Bécsben, a Rennwegnél kezdődik”)
Metternich
Van egy nép, amely hosszú-hosszú évszázadok óta itt él közöttünk. Itt, Európa szívében. Annak idején mi befogadtuk őket, amikor hosszú-hosszú kóborlás után ideérkeztek. Az első találkozásaink is igen kellemetlenek voltak: mivel az ő elképzeléseik a magántulajdonról eltértek a miénktől, ezért különösebb aggályoskodás nélkül nyúltak javainkhoz – azokhoz a javakhoz, melyeket ők maguk nemigen tudtak volna előállítani, megtermelni, hiszen ehhez nem volt meg a kellően szervezett társadalmuk, sem pedig a szaktudásuk. Viszont kívánták e javakat – ezért, bizony, gyakran erővel tették ezeket magukévá…
Ennek ellenére mi segítettük őket: igyekeztünk átadni nekik tudásunkat, azokat a fejlettebb ismereteket, amelyek révén ők is elérhették volna a miénkhez hasonló jólétet. Természetesen anyagi támogatást is nyújtottunk nekik – ám azzal ők nem voltak képesek célszerűen élni, hozzávetőleges fogalmaik sem lévén a prudens, polgári gazdálkodásról és az előre tervezésről. Évszázadaik alatt hozzászoktak, hogy máról holnapra éljenek – és ez jellemezte vezetőiket is. Ők sem gondolkodtak távlatokban, csupán rátették a kezüket bármire, amit elérhettek. Ebből következően persze időről időre kifogytak szinte mindenükből – és ilyenkor nálunk kilincseltek segítségért, amit mi, lehetőségeinkhez mérten, rendre meg is adtunk. Pénz is, tanácsokat is… Közülük sokakat taníttatunk legjobb iskoláinkban.
Ám hiába: továbbra sem szoktak le a tervezetlen-szervezetlen életről. Ugyanúgy csak a mában éltek és ugyanúgy nem törődtek a holnappal. Gyakorlatilag semmit sem változtak és semmit sem tanultak: újra és újra ugyanazokat a hibákat követték-követik el, mind a mai napig… Nem tanultak meg célszerűen előre gondolkozni. Ma éppúgy nem foglalkoznak azzal, hogy a mai cselekedeteiknek mik lehetnek a hosszabb távú következményei, mint tették ezt egész történelmük során, végesetlen végig.
Voltak-vannak persze kivételek – de ők csupán kivételek. Példájuk nem hatotta és ma sem hatja át népük zömét: azok maradtak-maradnak olyanok, amilyenek voltak mindig is… És persze erőszakosak is. Egymás közt is, de saját köreiken túl is. Ha megjelennek üzleteinkben, van, hogy „túlteszik magukat” a minden betérőre vonatkozó általános normákon, pl. a fizetésen. Valljuk be: sajnos néha még akkor is képesek lopni, amikor pedig tele a zsebük pénzzel – ez a mentalitás jellemző vezetőikre is egyébként! Lopnak tőlünk és lopnak egymástól is.
És ha szóvá tettük nekik, hogy talán változniuk kellene, hogy végre ők is felzárkózhassanak hozzánk-közénk, akkor vagy elengedték ezt a fülük mellett, vagy sértettséggel reagáltak. És élték-élik tovább bajtól bajig tartó, rosszul szervezett életüket - és erőszakos, tudatlan és önző vezetőik sem sokat változtak…
…Mi pedig továbbra is nyakló nélkül támogatjuk őket. Ők pedig továbbra sem illeszkedjenek bele a mi világunk jól működő és magas szintű munkakultúrájába. Itt járnak-kelnek közöttünk, de semmivel sem járulnak hozzá közösségünk fenntartásához, erőforrásaink bővítéséhez. Az ő rendezetlenségünk hovatovább a mi társadalmunkat és környezetünket is szétzülleszti. …És mi ezentúl is határok nélkül toleráljuk az ő „sajátos, senki másra nem jellemző és szabadságközpontú életformájukat” - miközben ők alapvető normáinkat is egyszerűen nem létezőkként kezelik.
…Bizony: ilyenek a magyarok - és még ők nézik le a cigányokat és a bevándorlókat?!
2011.04.21. 16:41 Szerző: piefke
Mi a Fidesz?
„A fasizmus a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább, legimperialistább elemeinek nyílt terrorista diktatúrája.”
A fasizmus definíciója - a Komintern VB 1933. decemberi plénuma
(Gondoltam, rögtön a poszt elején adok egy kis muníciót azoknak, akik le akarnak kommunistázni – ezért idéztem a fenti definíciót… Egyébként nem gondolom és nem is „sugalmazom” azt, hogy a Fidesz „fasiszta” lenne: nem minden-mindenki fasiszta, ami-aki nem demokrata. Az idézet csak arra való, hogy szemléltesse: egy, az adott korban „rendkívüli” hatalom, politikai jelenség magyarázata, definiálása fontos – különösen, ha fel akarunk ellene lépni!)
Néhány nappal a Fidesz-alkotmány után vagyunk – itt az ideje, hogy meghatározzuk végre, mi is az az Fidesz? Mi az a hatalmi konglomerátum, amely Magyarországon uralkodik? Hogyan jött létre, mi tartja fenn, kiknek az érdekeit szolgálja és milyen társadalmi és mentalitásbeli alapokkal rendelkezik?
A Fideszben személyes ambíciók, személyes és közösségi félelmek, szorongások, kisebbrendűségi érzések és tehetségtelenség találkoztak össze néhány nagytőkés gazdasági-politikai befolyásigényével. Ezek alkottak erős, kontraszelekció-alapú rendszert. A dolog nem arról, szól, hogy miképpen működhetne hatékonyabban az ország, hanem arról, hogy miképpen képesek a játszma résztvevői személyes érdekeiket érvényesíteni – legyenek e személyes érdekek akár gazdaságiak, akár hatalmiak, vagy éppen „lelkiek”.
A Fidesz-uralom (1.) a leggátlástalanabb üzleti körök, (2.) a saját kisebbrendűségüket hatalommal túlkompenzálni akaró politikusok és (3.) a szakmai téren tehetségük híján csúcsra jutni egyébként sosem képes szakemberek „véd- és dacszövetsége”, amelyhez (4.) a mindig befolyáséhes római katolikus egyház csatlakozott.
Ez magyarázza az utóbbi korokban példátlan hatalmi terjeszkedést és személyes és közszabadságjog-korlátozást: hiszen ha nincs „teljhatalmuk” és ha erősek és tiszteletben tartottak az egyéni és közjogok, akkor nehezen képzelhető el hosszabb távon egy öncélú, de egyébként az ország szempontjából sikertelen hatalom fenntartása.
A rendszer fenntartását, társadalmi elfogadottságát (pontosabban azt, hogy a magyar társadalom eltűri ezt a rendszert) a magyar társadalom nem polgárisága biztosítja. Ez a nép még néhány évtizeddel ezelőtt is egy szegényparaszti társadalom volt, ez a hagyomány, amely ma is él. Él a kezdeményezőkészség hiányában. Él az együttműködés hiányában: a családon és a legszűkebb közegen túl itt nemigen terjed az összefogás horizontja.
Szintén a rendszer elfogadását segíti az, hogy a magyar nép jelentős csoportjai „identitászavarral” élnek: személyes és közösségi történelmi sérelmek, sikertelen történelem, a nemzeti és polgári önállóságot csorbító külső erők „játékaikén” nem is igen alakulhatott ki valódi, sikerekkel alátámasztott, pozitív tartalmú önérzet. Emiatt „ugranak” itt sokan mindenféle „külföldi erőkről” hallván (pl.: „multik”, „EU”, „zsidók”, „komcsik”, stb.) és ezt a nemzet- és önvédelmi ösztönt lovagolja meg a Fidesz vulgárpatriotizmusa, „kuruckodása”.
Kiegészül ez – bár valójában nem túl nagy erővel – a hagyományos keresztény egyházak (mindenek előtt a katolikus) adta „biztonsággal”: oly sok „igazságunkról” derült ki, hogy illúzió volt, hogy az egyházak által szállított „garantáltan isteni származású” vallási igazságba kapaszkodnak-kapaszkodhatnak azok, akik talán már minden „evilági fogódzójukat” elvesztették.
…Egy ilyen rendszer fennmaradása hosszabb távon csak úgy lehetséges egy gazdasági és külpolitikai téren nyitott országban, ha az ország népének hagyománya a hatalom bármilyenségébe való beletörődés – és ez nálunk így van. Szokás ugyan 1956-ot emlegetni, mint a magyarok szabadságvágyának bizonyítékét, azonban ne feledjük, hogy az csupán egy „hőzöngésféle” volt, egy „lelazult” hatalommal szemben - és kis időre csökkent a határozott szovjet „hátszél” is. Nem akartak azok a magyarok semmi különösebbet, nem volt „koncepciójuk” arról, hogy miképpen is kellene az országot átalakítani. Nem volt szervezettség és nem volt egységes vezetés – márpedig ezek híján igazi szabadságeszményről sem beszélhetünk. Éspedig azért nem, mert a nyugat-európai értemben vett szabadságeszmény alapját éppen a magukat szabad és önálló, kezdeményezőképes polgároknak érző és a saját és közös dolgaikat előre eltervező emberek adhatják – ilyenek híján lázadni lehet csak. Egy sikeres forradalomnak mindig kell hogy legyen ideológiája, kellenek szellemi és gyakorlati vezetők – és ’56-nak ilyenjei sem voltak…
Ne legyenek azzal kapcsolatban se illúzióink, hogy az előző „demokratikus 20 évben” létezett itt komolyan, megfelelő erővel működő szabadság. Ha lett volna, nem omlott volna össze az elmúlt szűk egy évben gyakorlatilag mindenféle tényleges ellenállás nélkül. (Figyelem: a hőzöngés, a tüntetések nem tekinthető ellenállásnak – ellenállás alatt olyasvalami értendő, amely megakadályozza a folyamatot, vagy legalább jelentősen lassítja azt!) Az elmúlt két évtizedben (pontosabban: abban az összesen 12 évben, amelyben nem jobboldali kormányok voltak hatalmon) csupán azért véltük, hogy él és működik a szabadság, mert senki sem ambicionálta annak felszámolását. Azok a „kis stiklik”, amelyeket e „jóindulatú kormányok” elkövettek, sosem igényelték az egész szabadságalapú rendszer felszámolását – éspedig azért nem, mert az irányítók alapvetően gazdasági hatalomban gondolkodtak és nem különösebben voltak túlkompenzálandó kisebbrendűségi problémáik (vagy ha voltak, mint pl. az SZDSZ egyes tagjainak, csoportjainak, azok „csoportos félelmek” voltak: nácizmustól, holokauszttól, stb… és ezáltal éppen a liberális, „anti-antidemokratikus”, jogállami attitűdöt erősítették).
…Korábban – nem kis keserű iróniával – azt szoktam mondogatni, hogy politikai téren választhatnak a magyar polgárok a gazemberek és a pszichopaták között… Vagyis: azok között, akik „csak” lopnak és azok között, akik ezt „erőszakkal” teszik. A korábbi MSZP-SZDSZ-kormányok és a mai Fidesz(-KDNP?)-hatalom között ezek szerint hasonló a különbség, mint a lopás és a rablás között: a tulajdonunkat mindkét esetben kár éri, de utóbbinál „végig is mennek rajtunk”!
2011.04.19. 08:15 Szerző: Đđ
Alkotmányosság és/vagy demokrácia
Nálunk nem a demokrata ösztönök, a társadalom demokrácia iránti természetes elkötelezettsége hozott létre egy demokratikus alkotmányt, hanem éppen fordítva történt: 22 évvel ezelőtt az alkotmányosság, a ’89-es alkotmány adta a meg/hozta el a demokráciát. Ez egy történelmi szükséghelyzet (a Szovjetunió elsorvadása, a hidegháború elvesztésének következtében) hazánkra gyakorolt hatása volt és ebben a kényszerhelyzetben egy szűk szellemi-politikai elit hozta össze a demokratikus kereteket rögzítő alkotmányt.
Ennek következtében a magyar politikai közgondolkodásban mindeddig nem lehetett az demokratikus, ami nem volt alkotmányos – de a tegnapi nappal ez a helyzet megváltozott. Ismét kaptunk egy elit által írt alkotmányt, amely ugyan elemeiben sok demokráciát tartalmaz, ám az a szellemiség, amely az egészet íratta, inkább tekintélyelvű – és ugye a tekintélyelvűség nem fér össze a demokrácia alapját adó elképzeléssel, a „győzzön a jobbik!”-elvvel, ahol is (ideális esetben) a vezetésre legalkalmasabb kerülhet vezető pozícióba és a pozíciót nem a „rendiség” elvei határozzák meg.
Mindezeket azért írtam le, hogy megvilágítsam annak a kérdésnek a jogosságát, miszerint létezik-e még Magyarországon alkotmányos mód a demokrácia továbbéltetésére?
Az alkotmányozók szándéka világos: „Addig maradok, ameddig akarok!” – ez pedig nem vág egybe a demokrácia alapelvével: „Addig maradtok, ameddig mi ezt akarjuk!” Mi fog történni abban az esetben, ha a Jónép már nem akarja, hogy maradjanak?
Elvileg – ha lesz hozzá elég erős, életképes politikai alternatíva, „váltópárt” – a választásokon a mostani kormánypártok leválthatók lesznek, ha a választók többségének ez lesz a szándéka. Kevéssé valószínű, hogy a nyilvánvaló választói szándék ellenére a megbukott kormány nem adná át majd a hatalmat. Viszont az is nyilvánvaló, hogy nem szándékszik elbúcsúzni a hatalomtól. Ezért igen valószínű, hogy a későbbiekben a „sarkalatos (2/3-os) törvényekben” majd egy olyan választási rendszert határoz meg, amelyben (elképzelései szerint) könnyebb lesz megőriznie a parlamenti helyek többségét. Ezzel párhuzamosan – propagandaeszközökkel és más módokon is – igyekszik majd a kormányerő a választópolgárokat „távol tartani” az ellenzék támogatásától. Megnehezítheti majd az ellenzéki pártok fenntarthatóságát is: már csökkentette a nekik juttatandó állami kvótát pl. - és bizony: az Ud. Zrt. óta tudjuk, hogy ennél „sötétebb” eszközöktől sem riad vissza a Fidesz, ha egy politikai ellenfél ellehetetlenítéséről van szó… Ráadásul mindezt most a teljes hatalmi eszköztár birtokában teheti - és igen szűkre szabott ellenőrzési-számonkérési eszköztár áll a társadalom és az ellenzék rendelkezésére ezt a folyamatot kontrollálni.
…És ha mégis „megtörténik a baleset” és elveszítik a következő választásokat, akkor még mindig marad „a hatalom árnyéka”, „kísértete”: a mostani ciklusban igen hosszú időre kinevezett Fidesz-közeli személyek a hatalmi és egyéb fontos pozíciókban, akiket oda bebetonoz az új alkotmány. És nyilvánvaló, hogy ezzel a „gárdával” a Fidesz mindent meg fog tenni azért is, hogy ellehetetlenítse az új kormány sikeres és eredményes munkáját és azért is, hogy a hatalmi struktúrákat a saját érdekei szerint működtesse (vagy éppen ne működtesse azokat az új kormány céljait szabotálandó).
Belátható, hogy sem a hatalom megszerzése, sem annak későbbi gyakorlása nem lesz egyszerű egy esetleges politikai ellenerő részére. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy ha egyszer az lesz a választói szándék, hogy ez az új erő vezesse tovább az országot, akkor a demokrácia szabályai szerint ezt mindenkinek tiszteletben kellene tartani – és aki ezt nem teszi (és véleménynyilvánítása nem marad meg a demokrácia adta keretek között), az onnantól nem tekinthető és nem is kezelhető demokratikus erőként.
Nagy valószínűséggel ki fog alakulni egy olyan helyzet, amely a „kettős hatalom” kifejezéssel írható le. Ha sikerül a választásokon a jelenlegi kormányerők leváltása, akkor is megmarad egy láthatatlan és informális hatalmi struktúra, amely létét a tegnapi alkotmányra alapozza.
És itt el fog válni egymástól az alkotmányosság és a demokrácia. Lehetséges, hogy majd választanunk kell, melyik a fontosabb: az alkotmány be- és fenntartása, annak összes nemdemokratikus és bénító következményeivel együtt, vagy a demokrácia?
…De ezek majd 2014 kérdései lesznek – addig még egyéb feladataink vannak!
2011.04.18. 18:29 Szerző: Đđ
Az esküszegő
„Én, Orbán Viktor esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek. Az alkotmányt a többi jogszabállyal együtt megtartom és megtartatom. A tudomásomra jutott titkot megőrzöm. A miniszterelnöki tisztségemből eredő feladataimat a Magyar Köztársaság fejlődésének előmozdítása és az alkotmány érvényesülése érdekében lelkiismeretesen teljesítem. Isten engem úgy segéljen.” – Orbán Viktor miniszterelnöki esküje, 2010.05.29 12:53
…Hát ettől elég messzire jutott a csávó!
Orbán Viktor ma megszegte miniszterelnöki esküjét!
A Magyar Köztársaságból „Magyarországot” csinált, az alkotmányból viccet, a jogszabályokat pedig visszamenőleges hatállyal változtatgatta. Miniszterelnöki teendőiből eredő feladatait akként látta el, hogy abból az országnak fejlődése nem származott – viszont a gazdaságra rászabadította Matolcsyt és az oly sokat emlegetett és hivatkozott emberektől pedig lenyúlt 3000 milliárdod. Az alkotmány nem érvényesülhetett, az alkotmány felett őrködő testület jogkörét előbb csak ad hoc, de mostantól már alkotmányosan is korlátozta.
Orbán Viktor megmutatta, milyen az, ha demokratikus kereteket működtet valaki autokratikusan – látható: a mutatvány simán működik – feltéve, hogy a nép körülötte nem igazán tudja, mire is való a szabadság!
Magyarországnak nem célszerű, ha ilyen a miniszterelnöke. És én itt most nem azért mondom ezt, mert a demokráciát, vagy a szabadságot siratom – megteszik ezt mások, éppen elégszer. Én azért nem tartom célszerűnek az ország szempontjából Orbán miniszterelnökségét, mert az általa végrehajtott hatalomkoncentrációt nem igazolják legalább utólag az eredmények. Az államháztartás egyensúlya? A költségvetés rég megbukott. Az oktatás új pályára állítása? A teljhatalmat kapott Hoffmann Rózsa tervei nagyjából-egészéből a teljes szakma értetlenségét kivívták. Egészségügy? Itt még koncepció sincs, amit szidhatnánk, csak a fűnyíró-elv működik.
Orbán pótcselekvésekben él, amit csinál, az a tehetség hiányából fakad: „pótkormányoz”. Nem értjük, hogy mi a franc baja van az országnak? Sebaj: alkotmányozzunk! Addig is arról fog beszélni mindenki és nem kéri (annyira) számon rajtunk az egyhelyben toporgást. Hogy 8 évig nem a jó kormányzásra készültünk fel, hanem csak a hatalom megragadására? Semmi vész: ugyan ki fogja tudni ezt rajtunk számon kérni, ha „alkotmányosan bebetonozzuk” a hatalmunkat? Ha minden erőforrást az ellenőrzésünk alá vonunk, akkor ugyan kinek lesz ereje minket kiütni a hatalomból?
Kedves Viktor, elárulom, hogy kinek: magának a népnek. Annak a magyar népnek, amely megtermeli azokat az erőforrásokat, amelyekre rátelepedtek te és a haverjaid, a klientúrád. Annak a magyar népnek, amely az Európai Unió kellős közepén él és amelyet semmiféle külső hatalom nem kényszerít „szovjet módra” arra, hogy tartósan elviselje egy hozzátok hasonló kormány uralmát…
Igen Viktor: mögötted nincs senki és semmi – legfeljebb még egy ideig a saját népünk megszervezetlensége, de nyugi, ez el fog múlni!
Reménykedhetsz abban, hogy még ha meg is fogsz bukni a következő választásokon, akkor is ott marad a bebetonozott érdekköröd, hiszen a ma elfogadott új alkotmányotok erről látszólag gondoskodik: kit 9, kit 12 évre rögzítve az általad kinevezettek-kinevezendők közül. De azért ne bízz ebben a szennyes kis trükkben. Ahogy 1989-ben egy szóval meg lehetett szüntetni egy hatalommonopóliumra alapuló rendszert és jogaiba lehetett helyezni az emberek természetes egyéni és közszabadságát, úgy 2014-ben is meg lehet majd ezt tenni – annak összes következményeivel együtt. A hatalommániások örök tévedése, hogy nehezen változtatható törvényekkel akarják magukat és rendszerüket átörökíteni, de a népek mindig okosabbak és merészebbek, mint önző uraik. Még Gandhi monda egyszer, hogy „a történelemben mindig voltak zsarnokok, akiknek uralma megdönthetetlennek látszott, de végül mindig elbuktak… Mindig!”
(…Ha maradt még benned nyoma a realitásérzéknek, akkor a maradék három évedben okosan bánj a „sarkalatos törvények” meghozatalakor: ne feledd, hogy minél jobban összenyomsz egy rugót, az annál nagyobbat fog visszarúgni – és a magyar demokrácia rugója épp téged rúghat majd seggbe!)
2011.04.13. 10:31 Szerző: piefke
Emberek a semmiből
.jpg)
Tegnap Bajnai ismét téma volt: beszélt a Bertelsmann Stiftung (alapítvány) budapesti rendezvényén – és ettől elszabadultak a fantáziák. Vissza akar-e térni, szeretne-e 2014-ben miniszterelnök lenni és szeretnék-e elegen, hogy az legyen? Közben pedig kiderült, hogy szeptembertől a New York-i Columbia Egyetem oktatója lesz… Zavaros a kép.
Vannak azonban szempontok, amelyek segíthetnek eligazodni általánosságban abban, hogy 2014-ben miféle ember kell, hogy Orbán kihívójaként fellépjen, hogy miféle személyiségjegyek kellenek ahhoz, hogy Orbánt ez az illető lemossa. Ha ezekből indulunk ki, ha ezeket vesszük előbb sorra, kiderülhet, hogy egyáltalán Bajnainak kell-e a „nemfidesz oldal” vezetőjeként fellépni, vagy másra van szükség?
Először is: mi a feladat? Miféle küzdelemre kell készen állnia annak, aki az ellenerőt vezeti, szervezi és sikerre viszi?
Tekintve, hogy miképpen politizál és miképpen viselkedik a Fidesz és Orbán, azt kell mondanunk: itt háborúra kell készülni. Ebből pedig azonnal adódik a nyilvánvaló tény: hadvezér kell és nem vezérigazgató – hogy divatosak és angolszászok legyünk: „leader” és nem „manager”.
Bajnai nem hadvezér. Ahogy a Keresztapában is megmondta Michael „Don” Corleone Tom Hagennek, a korábbi „consilieré”-nek: „Te békében vagy jó consiliere, most pedig háború lesz!” – ez a helyzet Bajnaival is. Békés és kompromisszumkereső ember, aki nem kedveli a harcot. Ez általában jó, de most nem az. Ráadásul: most a semmiből kell egy új sereget és egy új, győzelemre képes szervezetet felállítani és ilyen feladatot Bajnai még sosem végzett. Mindig egy már meglévő és így-úgy, de működő szervezet irányítását vette át – még mint válságkezelő miniszterelnök is: akkor sem a semmiből teremtett újat, hanem nagyon is a kényszerű kompromisszumok és kötött pályák mentén haladt és kormányzott.
Mindez nem „hiba”, vagy „fogyatékosság” – csupán arról van szó, hogy az is más feladat volt és ami most kell, hogy jöjjön, szintén egy más feladat, amely más embert kíván, más személyes tulajdonságokkal és ambíciókkal. Egyébként a Jóisten őrizzen meg attól, hogy „békeidőben”, konszolidált, polgári körülmények között is egy „militáns alak” kormányozzon: erre semmi szükség. Akkor majd Bajnaik kellenek, hosszú, megszakítatlan sorban, egymás után.
…De most nem: most olyan vezető kell, aki úgy visel majd háborút és úgy győz majd, hogy közben végig a békére és a háború utáni világra gondol. Olyan ember kell vezetőnek, aki utálja a háborút, de tudja, hogy ez az az út, amin ha nem megyünk most végig, akkor azzal a jövőnket tesszük tönkre, azt áldozzuk fel a pillanatnyi békességünk és nyugalmunk illúziójáért. Olyan ember kell, aki tudja, hogy most azért kell „katonáskodnunk”, hogy aztán végre polgárok lehessünk – és aki ezt képes is megérttetni azokkal, akik annyira szeretnének már most is nyugodt, polgári életet.
A demokráciában, egy demokratikus felfogású közegben az az egyik legszebb és leghasznosabb dolog, hogy ha valaki tehetséges, akkor a semmiből előlépve is az élre kerülhet. És ha igazán demokraták vagyunk, akkor hiszünk is ebben az elvben: hogy valaki csupán a képességei és nem a múltja, az ismertsége, vagy az ismeretségei révén válik vezetővé.
Eddig úgy nézett ki a dolog, hogy a „ballib ellenzék” és azok, akik nem szívelik a Fidesz-világot, valahol a már ismert vezető figurák között keresgéltek a leendő vezető után. Sorra vették Bokrost, Gyurcsányt, Bajnait, latolgatták Mesterházyt, eltöprengtek egy pillanatra valakiről az LMP soraiból… És rendre azt találták, hogy valamiért nem működik egyikükkel sem a dolog. Vagy elkoptak, vagy eleve alkalmatlanok, vagy éppen a viszonyok olyanok, hogy nincs kész erő és nincsenek békés körülmények, hogy sikeresen vezethessenek. És mivel azért még legdemokratább polgáraink lelkében is ott éldegél egy kis magyar, aki karizmatikus vezetőre vágyik, addig nem is mozdulnak meg és addig maguktól, önállóan nem is indulnak el egy irányba, amíg nem követhetnek valakit. Ez tény, ezzel számolnunk kell, ilyenek vagyunk. Lehet ezt szégyellni és lehet-kell is majd egyszer túllépnünk ezen, de most így van, ebből kell kiindulni. Tulajdonképpen ezért is nem tudtuk megvédelmezni a demokráciát és ezért is kerülhetett kormányra a Fidesz… Nem volt egy „demokratikus vezér”, annyi „önerő” és bölcsesség pedig nem volt bennünk, hogy saját magunk belátása szerint pótolhattuk volna ezt a hiányt…
Ha már abban nem vagyunk „perfekt demokraták”, hogy szabad polgárok gyülekezeteként is sikerre vigyük a demokráciát, legalább annyira legyünk azok, hogy fogadjunk el egy „semmiből érkező”, ismeretlen, de rátermett, új vezetőt!
…Már ha felbukkan. Mert ha nem, akkor 2014-ben is „végünk lesz”!
Magyarország vesztes lesz. 22 évnyi egyre csökkenő bizakodás után mára világossá vált, hogy a magyar nép nem tudta, nem fogja tudni kihasználni azt a nagy történelmi lehetőséget, amelyet a világpolitika szerencsés konstellációja kínált fel – és amely kínálat a világ részéről ugyan ma is él, ám népünkben nincsenek meg azok a belső feltételek, melyek kellettek volna/kellenének ahhoz, hogy éljünk e lehetőséggel.
Igen, a magyar népben nincsenek jelen azok a viselkedés- és gondolkodásminták, amelyekkel működtetni lehetne egy önálló, szabad országot és annak piaci alapokon szerveződő gazdaságát. Ehelyett alattvaló-ösztönök vannak és vágy a felülről kapott gondoskodásra. És nincs meg az az adottságunk sem, hogy erős és tartós szövetségeket tudjunk kötni egymással.
Számtalanszor leírtuk már itt, a Progresszív Blogon, hogy minden magyar egyedül próbálkozik és azt is, hogy egyedül reménytelen közös érdekeket érvényesíteni. Ha ez az ország tízmillió, egyenként taktikázó ember államhatárral körülrajzolt kényszerű együttélése csupán és nem több, akkor előbb-utóbb mindig akadnak olyanok, akik maguk alá gyűrik és a saját érdekeik szolgálatára kényszerítik ezt a tízmillió embert. Most is ez történik…
Azok, akik ezt a maguk alá kényszerítést végrehajtják nem kell, hogy feltétlenül tehetséges emberek legyenek – elég, ha gátlástalanok. Nem kell az, hogy nyugat-európai értelemben vett politikai-gazdasági elitet alkossanak – elég, ha Cosa Nostra-szerűen szerveződnek. Nem kell, hogy sokan legyenek a társadalom összlétszámához képest – elég, ha nincs náluk szervezettebb és nagyobb közösség az országban.
Ennek természetesen semmi köze sincs a társadalom érdekeihez és az egyes egyének valódi érdekeihez sem. Az érdek, amely itt mindent meghatároz, ennek a kisszámú, de elszánt csoportnak az érdeke – és ha érdekharcok vannak, az is csak e csoporton belül zajlik, kívülről a társadalom, vagy annak egyes csoportjai ebben a küzdelemben semmit sem lesznek képesek elérni. Sem a szakszervezetek, sem a civil csoportok nem lesznek hatékonyak az érdekérvényesítésben, mivel tagjaik ugyanolyan „egyéni magyarként” élnek és viselkednek, mint az általános a magyar társadalomban. És bármennyire is kicsi az egész társadalmat maga alá gyűrő érdekcsoport, bármennyire is ellentétes annak uralma az ország és a polgárok érdekeivel, mivel gyakorlatilag egyedül van, azt tesz, amit kedve tartja – ez látjuk nap mint nap.
Persze, a látszatra ügyel: lehet ellene írni, beszélni, még tüntetni is (…legfeljebb azt állítja, hogy valójában mellette tüntetnek, mint láttuk a szakszervezeti tüntetés kapcsán is), de nem lehet ellenállni neki.
Abban sem bízhatunk, hogy majd Európa segít és eltávolítja a fejünk fölül ezt a hatalmi érdekcsoportot, mert ez a csoport sosem fogja átlépni azt a határt, amely után az EU-nak már nem lenne más választása, mint a nyílt konfrontáció. És még ha ez meg is történne, akkor is „csak” a kizárás lenne a sorsunk, nem a beavatkozás.
A jelek szerint a magyarok képtelenek megoldani a saját erejükből a problémát, idegen segítség sem remélhető – marad a szívás. Aki tud, meneküljön ebből az országból: tanuljon nyelvet, szerezzen a világ fejlett országaiban is eladható szaktudást, keressen munkát és húzzon el, ha jót akar! Ott talál majd jól működő közösséget és önállóságra képes, fejlődő társadalmat, amiben itt nem bízhat. Aki pedig képtelen mozdulni, az kérdezze szüleit, nagyszüleit, hogy miképpen éltek ők az előző rendszerek alattvalóiként – mert nagyjából erre kell most is berendezkedniük! Marják csak egymást, keressenek bűnbakokat egymásban – és vegetáljanak!
Magyarok: ne reménykedjetek!
.jpg)
2011.04.04. 17:58 Szerző: Đđ
Alkotmánybíróság – túlélhető-e a saját halálunk?
A címben feltett kérdésre válaszolva: a saját létezésünket fenyegető veszélyt csak akkor van esélyünk túlélni, ha féltünkben nem vágjuk haza magunkat!
Jó lenne, ha ezt az egyszerű igazságot az oly bölcs és emelkedett alkotmánybíráink is felfognák.
Miért írom ezt?
Hírek szerint az alkotmánybíróság halogatja a döntést a nyugdíjállamosítás kérdésében és pláne vonakodik attól, hogy szembemenjen a nyilvánvaló, deklarált Orbán Viktori akarattal (http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/04/04/egyre_kisebb_az_esely_a_nyugdijallamositas_megakasztasara/). Talárosék úgy próbálnak testületként és személy szerint is túlélni, hogy asszisztálnak a saját eljelentéktelenítésükhöz. Mekkora szégyen ez! Ha belegondolunk abba, hogy hosszú éveken át olyan emberek őrködtek az alkotmány felett, akik az első komoly veszélyben összecsinálják magukat és csak a saját (egzisztenciális - de semmiképpen sem erkölcsi!) túlélésükkel törődnek. Rájuk bíztuk az őrzést, akik még csak rászólni sem mernek a tolvajra…
Mindig is tudtam, hogy a hosszas és szőrszálhasogató, elméletieskedő mérlegelgetés nem épp a leghatározottabb és legbátrabb emberek sajátossága. Aki határozottan szeret cselekedni, az nemigen kezd el már ifjúkorában elvont elméleti kérdésekbe beletemetkezni – mint amilyen pl. az alkotmányjog is. Persze, kellenek, akik annak részleteiben otthon vannak – de az ő valódi funkciójuk az, hogy adott kérdésekben információkkal lássák el azokat, akik egészben képesek és akarnak gondolkodni és cselekedni.
Bevallom, nekem már az sem tetszett, ahogy az egykori, egyébként kiváló alkotmánybíró Sólyom László immár köztársasági elnökként eljárt alkotmányjogi kérdésekben – és ezzel demokrata létére nem állított meg veszélyes populista folyamatokat, jelentősen hozzájárulva ezzel a mai „forradalmi 2/3”-hoz, annak létrejöttéhez. „Elméletileg” bizonyára megalapozottak voltak az akkori állásfoglalásai – de azok az esetek, amikor éppenséggel „állást nem foglalt” (2006-os zavargások „softpornó-lágyfos” elítélése, vagy éppen a Magyar Gárda eskütételének szó nélkül hagyása a saját ablaka alatt…), már semmivel sem magyarázható és nem is menthető.
Ez a „dicsőséges folyamat” érte el az AB mostani gyáva szarakodásában egy újabb „csúcspontját”. Ezek a kiváló emberek talán nem tudják azt, hogy csak az a csata reménytelen, amelyet el sem kezdünk? Hát miféle védelmezői lehetnének ők – és egy ilyen emberekből álló AB – a szilárd alkotmányosságnak, ha egyszer egy sokszorosan és nyilvánvalóan alkotmányellenesen cselekvő „agresszornak” nem mernek ellenállni és nem merik kinyitni a szájukat, hogy amit az illető és társai tesznek, az alkotmányellenes.
Annak idején, a most a kormány által annyira magasztalt „régi jó világban” egy bátran kimért pofonnal még egy pápát is el lehetett tüntetni a trónról – ha elég tökös volt a pofon „kezelője” (bizonyos Guillaume de Nogaret), most pedig még egy hitvány, nyíltan alkotmányellenes törvényecskére sem mer „kezet emelni” az AB.
Mondjátok, kedves alkotmánybírák, mit fog érni egy „kilúgozott” és bármikor madzagon rángatható alkotmánybíróság? És mennyire lesz majd „kimagasló szakmai feladat” alkotmányjogi alapokat összekapargatni Orbán Viktor hatalmi mutatványainak? Ti az alkotmány, vagy az állásotok megtartására esküdtetek fel?
Nem, Orbán és kicsiny világa nem fog sokáig tartani - addig semmiképpen sem, hogy érdemes lenne miatta feladni több évtizedes szakmai reputációkat és hozzá idomulni. Erre a kis időre lehetne választani a határozott tiltakozást. Lehetne vállalni a lemondást az immár méltatlanná vált AB-tagságról – ez aligha jelenthet egzisztenciális problémát. lehetne akár ország-világ előtt kinyilvánítani, hogy ha hatalmi erővel tör utat valaki az alkotmányon keresztül, akkor annak hatalma többé már nem lehet alkotmányos.
Hát tényleg ez lenne a „magyar valóság”? Tényleg nem jó itt senki és semmilyen tekintély másra, mint hogy kinyalja a hatalom seggét? lehet, hogy mégis Hitlernek volt igaza, hogy a magyar egy „szolganép”?
Ha az AB is az Orbán-rendszer szolgájául szegődik, akkor komolyan át kell azt gondolnunk, hogy miféle demokráciában hittünk itt húsz évig és hogy ha egyszer majd el akarunk indulni itt a demokrácia felé, akkor kikre számíthatunk ebben? Ha elég a magasztos szakmai elvek cserbenhagyásához annyi, hogy egy valójában korántsem olyan erős és korántsem olyan magabiztos miniszterelnök beelőzve az AB-döntésnek „kész helyzetet” akar azzal teremteni, hogy kijelenti: „Nem érdemes azt az illúziót kergetni, hogy a nyugdíjügyet az Alkotmánybíróság visszafordíthatja” és ez elég a beijedéshez és ahhoz, hogy az AB valóban ne fordítsa vissza a dolgot, akkor itt az ideje, hogy alkotmányos demokráciánk sorsát olyan kezekre bízzuk, amelyeket bátrabb fejek irányítanak és amelyek teherbíróbb vállakból ágaznak ki!
...Ti pedig, kedves alkotmánybírák, elmehettek majd abba a "stabil és többet adó" állami nyugdíjba, amit a mostani maszatolásotokkal segítettetek Orbánnak létrehozni.
2011.04.03. 16:44 Szerző: Đđ
„Védd magad!” – avagy: lőhetünk-e majd cigányt?
„…A báró ezért nem követel semmit…csak arra tart igényt, hogy ha aztán ettől a hústól a rajkók vagy az öreg cigányok közül megveszne valamelyik, azt ő lőhesse le, mert lőtt már medvét, szarvast, vadkecskét, zergét, csak még cigányt nem.”
(Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival)
Az újkori Angliában alig voltak cigányok. Mégis jelenvoltak azok a fajta „kisebb súlyú vagyon elleni bűncselekmények”, illetve azok a típusú „szervezetten és/vagy csoportosan elkövetett erőszakos bűncselekmények”, amelyek manapság a magyar társadalom kedélyeit borzolgatják – és amelyeket sokan a cigányokhoz kötnek.
De ha nem voltak Angliában cigányok, akkor mi volt? Hát mélyszegénység! Az pedig képes mindenféle népekből közönséges rablót csinálni - nem csak az „aljanép” cigányokból, hanem még az igazán „szuperárja” vikingek is emiatt kezdték el fosztogatni a fél világot…
Nem a cigánnyal van tehát baj, hanem a reménytelen mélyszegénnyel. Azzal a mélyszegénnyel, aki a jövőben – immár „újalkotmányosan” is – sokkal kevesebb segítségre számíthat majd attól az államtól, amelynek papíron polgára és attól a közösségtől, amelyben elvileg él. És itt „segítség” alatt nem „ingyenpénz-osztást” értek, hanem valódi kulturális és tudásbeli integrációt.
Az új alkotmány tervezete két helyen is foglalkozik azzal, hogy mit tehet és mit nem a polgár az őt és tulajdonát fenyegető bűnözéssel szemben. Egyfelől beszél a tervezet az állam erőszak-monopóliumáról, másfelől pedig az egyén önvédelemhez való jogáról. E kettő, látszólag, ellentmondásban van az új alkotmány tervezetében, próbáljuk meg a helyükre tenni az elemeket, hogy lássuk, mi is vagy az egyik és a másik mögött és hogyan függenek ezek össze?
„Az állami erőszak-monopólium legyen valóságos és legyen kizárólagos!” – mondta a minap Lázár János, a készülő új alkotmány kapcsán. „Igazságot szolgáltatni és az erőszak hatalmával élni csak az államnak legyen lehetősége…” – fűzte még hozzá, majd így fejezte be: „Kőbe kell vésni, hogy Magyarországon erőszakot csak az állam alkalmazhat!”
…Akkor ez most hogy jön össze a tervezett „önvédelmi joggal”, amelyet szintén az új alkotmányba kívánnak belevenni?
Nyilvánvaló: az állami erőszak-monopólium „kőbevésése” a szélsőjobb „gárdái” ellen szól. Ezzel szeretné a Fidesz a vele „jobbról konkuráló” szervezetek mozgásterét szűkíteni, megteremtve a lehetőséget arra, hogy ha azok túl veszélyessé válnának a Fideszre, ha akár a Fidesz bázisa is szimpatikusnak találná a szélsőjobbot annak látványos akciói és „bátorsága” miatt, akkor legyen alkotmányos alap az ellenük való fellépésre.
Az önvédelmi jog bevezetése már bonyolultabb ügy.
Az, hogy az alkotmányban alapjogként lesz nevesítve az önvédelemhez való jog, nem mást üzen, mint hogy a kormány elismeri: nem tud és talán nem is akar mit kezdeni azokkal a szociális és kulturális problémákkal, amelyek az alapját képezik a „megélhetési bűnözésnek”. És amelyek hozzájárulnak ahhoz is, hogy sok, a társadalom alján-perifériáján élő fiatal „választja a kemény bűnözői életpályát”. A kormány kinyit egy kaput: „Mi nem védhetünk meg téged attól, hogy lopjanak a kertedből – védd meg te magad a tulajdonodat!”. És: „Mi nem tudunk megvédeni attól, hogy leüssenek és kiraboljanak az utcán – készülj fel arra, hogy megvédd magad!”
Mindenképpen elmozdulást jelez az önvédelem alapjogosítása. Miért is?
Demokráciákban azért adjuk kormányok kezébe a hatalmat, hogy azok – többek között –kiküszöböljék azokat a társadalmi problémákat, amelyek zavarokat okoznak a társadalom működésében. A „kiküszöbölés” alapvetően kétféleképpen történhet:
· a probléma alapjának, kiváltó okainak feltárása, majd azok megszüntetése,
· pusztán a probléma „jelenségszintű kezelése”.
Nyilvánvaló, hogy rátermett és tehetséges kormány az előbbit választja - és ez áll érdekében a társadalomnak is. Az utóbbi, a csupán tüneti kezelés ugyan elviszi az emberek szeme elől a jelenséget, de mivel az okok változatlanul fennállnak, ezért beindul a probléma „bővített újratermelése”…
Ma Magyarországon azok a fajta bűncselekmények, amelyek elhárítására most kormányunk alkotmánya az önvédelem eszközét sugallja, javarészt a bűnelkövetők perifériális helyzetéből következnek. Aki a társadalom perifériáján él, az gyakran nem képes szükségleteit a társadalom által bevett eszközökkel biztosítani – sokszor nem is ismeri ezeket a bevett eszközöket. Magyarán: nincs se szaktudása, se alapvető ismeretei. Ezeket a saját környezetében egyszerűen nem szerezhette meg, nem volt erre reális esélye. Az otthon látott modellek jó része „társadalmon kívüli” volt, ezért ezek váltak számára természetesekké. „Ha éhes vagy, lopj!” „Ha bántanak, üss vissza!” – ez a „módi” ott. Ez egy egyszerű világ. Hogyan is fejlődhetne ki abban a gyerekben a „polgári öntudat és eszközrendszer”, akinek a felmenői közül egy sem ismerte ezeket? Szopja talán a szutykos kis ujjacskáiból?
…De a kormány mindezzel nem törődik - mint ahogy nem érdeklik az okok a magyar társadalom egy jelentős részét sem: túl frusztráltak ők ahhoz, hogy ne csak „ösztönösen” reagálnának.
Így aztán lassan előáll az a helyzet, amikor mindkét fél leginkább az erőszakban bízik. Az ok egyszerű: az egyik fenn akarja tartani magát és ehhez nem elegendő az, amihez legálisan hozzájuthat – a másik pedig meg akarja tartani azokat a javait, amelyeket fáradságos munka árán mondhat a magáénak… És most az állam kihátrál közülük: az egyiknek még kevesebbet fog legálisan juttatni, a másikra pedig ráhagyja, hogy a még levesebb juttatás miatt még inkább eldurvuló helyzetben védje meg magát.
Nem jó ezen az úton járni!
Az állam nem tud mit kezdeni a mélyszegénységgel – a társadalom jó része pedig örül, hogy legalább ő, személyesen nem „mélyszegény”. Itt az tetszik „a Jónépnek”, ha a kormány „keményen odavág” – és szegény Jónép bele sem gondol abba, hogy ez igazából nem változtat semmi, csak növeli az erőszakot.
…Egyértelmű, hogy nem azt prédikáljuk: „Aggyon a Zállam több segélyt!”. A segély, amely a létezést fenntartja, de annak minőségét és kereteit meg nem változtatja, semmit sem old meg. Ez nem igazi foglalkozás, sem a problémával, sem az érintett emberekkel. Ez csak annyi, mint amikor Róma adót fizetett a barbároknak, hogy azok ne támadják meg a birodalmat… Hosszú távon fenntarthatatlan.
Miért lesz valaki bűnöző? Eltekintve a százalék tört részét kitevő „született pszichopatáktól”, az élet és/vagy a környezet neveli azzá. Ha kevesebb bűnözőt akarunk, akkor nem a bűnelkövetés pillanatában van tennivalónk, hanem sokkal korábban – és éppen ez az, amit a kormány nem tesz, hanem helyette felajánlja az önvédelem módszerét: verd meg, üsd agyon, lődd le azt, aki rád és értékeidre támad!
Biztosan lesznek, akik élnek majd a lehetőséggel. De ha a bűnözők ezek után számíthatnak arra, hogy majd jól kupán vágja őket a megtámadott, akkor ők is erőszakosabban fognak fellépni, márpedig erőszak terén ők a felkészültebbek. Így, mivel a bűnözés kiváltó-kikényszerítő okai megmaradnak, a bűnözők pedig erőszakosabbak lesznek, a polgár csak vesztes lehet hosszabb távon…
Mert még ha „likvidálnánk” is mindenkit, aki bűnt követ el, a helyzet, a mélyszegénység és az a kulturális közeg, amelyből a bűnözők zöme jön, újratermeli a „renitenseket”: a tolvajokat, rablókat, erőszakos bűnözőket. Ha el akarnánk szabadítani a bűnözés poklát az országban, semmit nem kellene másképpen csinálnunk, mint ahogy most van…
…De hogyan függ össze az alkotmánytervezetben szereplő két dolog: az állam erőszak-monopóliuma és az állampolgár önvédelmi joga?
Hát úgy, hogy az „alkotmányosan felszámolni akart” magán-erőszakszervezetek legnagyobbrészt éppen azokra a bűncselekmény-típusokra hivatkozva jöttek létre és azokkal indokolják létüket, amelyek ellen ezentúl az állampolgár „önvédőként” felléphet. Magyarán: Ne hozz létre tőlünk, az államtól független, ezért ránk, a hatalom birtokosaira veszélyes szervezeteket – de „magánemberként” tégy, amit jónak látsz!
…Tehát magánemberként, a saját portádon akár lőhetsz cigányt is…
Utolsó kommentek