„A fasizmus a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább, legimperialistább elemeinek nyílt terrorista diktatúrája.”
A fasizmus definíciója - a Komintern VB 1933. decemberi plénuma
(Gondoltam, rögtön a poszt elején adok egy kis muníciót azoknak, akik le akarnak kommunistázni – ezért idéztem a fenti definíciót… Egyébként nem gondolom és nem is „sugalmazom” azt, hogy a Fidesz „fasiszta” lenne: nem minden-mindenki fasiszta, ami-aki nem demokrata. Az idézet csak arra való, hogy szemléltesse: egy, az adott korban „rendkívüli” hatalom, politikai jelenség magyarázata, definiálása fontos – különösen, ha fel akarunk ellene lépni!)
Néhány nappal a Fidesz-alkotmány után vagyunk – itt az ideje, hogy meghatározzuk végre, mi is az az Fidesz? Mi az a hatalmi konglomerátum, amely Magyarországon uralkodik? Hogyan jött létre, mi tartja fenn, kiknek az érdekeit szolgálja és milyen társadalmi és mentalitásbeli alapokkal rendelkezik?
A Fideszben személyes ambíciók, személyes és közösségi félelmek, szorongások, kisebbrendűségi érzések és tehetségtelenség találkoztak össze néhány nagytőkés gazdasági-politikai befolyásigényével. Ezek alkottak erős, kontraszelekció-alapú rendszert. A dolog nem arról, szól, hogy miképpen működhetne hatékonyabban az ország, hanem arról, hogy miképpen képesek a játszma résztvevői személyes érdekeiket érvényesíteni – legyenek e személyes érdekek akár gazdaságiak, akár hatalmiak, vagy éppen „lelkiek”.
A Fidesz-uralom (1.) a leggátlástalanabb üzleti körök, (2.) a saját kisebbrendűségüket hatalommal túlkompenzálni akaró politikusok és (3.) a szakmai téren tehetségük híján csúcsra jutni egyébként sosem képes szakemberek „véd- és dacszövetsége”, amelyhez (4.) a mindig befolyáséhes római katolikus egyház csatlakozott.
Ez magyarázza az utóbbi korokban példátlan hatalmi terjeszkedést és személyes és közszabadságjog-korlátozást: hiszen ha nincs „teljhatalmuk” és ha erősek és tiszteletben tartottak az egyéni és közjogok, akkor nehezen képzelhető el hosszabb távon egy öncélú, de egyébként az ország szempontjából sikertelen hatalom fenntartása.
A rendszer fenntartását, társadalmi elfogadottságát (pontosabban azt, hogy a magyar társadalom eltűri ezt a rendszert) a magyar társadalom nem polgárisága biztosítja. Ez a nép még néhány évtizeddel ezelőtt is egy szegényparaszti társadalom volt, ez a hagyomány, amely ma is él. Él a kezdeményezőkészség hiányában. Él az együttműködés hiányában: a családon és a legszűkebb közegen túl itt nemigen terjed az összefogás horizontja.
Szintén a rendszer elfogadását segíti az, hogy a magyar nép jelentős csoportjai „identitászavarral” élnek: személyes és közösségi történelmi sérelmek, sikertelen történelem, a nemzeti és polgári önállóságot csorbító külső erők „játékaikén” nem is igen alakulhatott ki valódi, sikerekkel alátámasztott, pozitív tartalmú önérzet. Emiatt „ugranak” itt sokan mindenféle „külföldi erőkről” hallván (pl.: „multik”, „EU”, „zsidók”, „komcsik”, stb.) és ezt a nemzet- és önvédelmi ösztönt lovagolja meg a Fidesz vulgárpatriotizmusa, „kuruckodása”.
Kiegészül ez – bár valójában nem túl nagy erővel – a hagyományos keresztény egyházak (mindenek előtt a katolikus) adta „biztonsággal”: oly sok „igazságunkról” derült ki, hogy illúzió volt, hogy az egyházak által szállított „garantáltan isteni származású” vallási igazságba kapaszkodnak-kapaszkodhatnak azok, akik talán már minden „evilági fogódzójukat” elvesztették.
…Egy ilyen rendszer fennmaradása hosszabb távon csak úgy lehetséges egy gazdasági és külpolitikai téren nyitott országban, ha az ország népének hagyománya a hatalom bármilyenségébe való beletörődés – és ez nálunk így van. Szokás ugyan 1956-ot emlegetni, mint a magyarok szabadságvágyának bizonyítékét, azonban ne feledjük, hogy az csupán egy „hőzöngésféle” volt, egy „lelazult” hatalommal szemben - és kis időre csökkent a határozott szovjet „hátszél” is. Nem akartak azok a magyarok semmi különösebbet, nem volt „koncepciójuk” arról, hogy miképpen is kellene az országot átalakítani. Nem volt szervezettség és nem volt egységes vezetés – márpedig ezek híján igazi szabadságeszményről sem beszélhetünk. Éspedig azért nem, mert a nyugat-európai értemben vett szabadságeszmény alapját éppen a magukat szabad és önálló, kezdeményezőképes polgároknak érző és a saját és közös dolgaikat előre eltervező emberek adhatják – ilyenek híján lázadni lehet csak. Egy sikeres forradalomnak mindig kell hogy legyen ideológiája, kellenek szellemi és gyakorlati vezetők – és ’56-nak ilyenjei sem voltak…
Ne legyenek azzal kapcsolatban se illúzióink, hogy az előző „demokratikus 20 évben” létezett itt komolyan, megfelelő erővel működő szabadság. Ha lett volna, nem omlott volna össze az elmúlt szűk egy évben gyakorlatilag mindenféle tényleges ellenállás nélkül. (Figyelem: a hőzöngés, a tüntetések nem tekinthető ellenállásnak – ellenállás alatt olyasvalami értendő, amely megakadályozza a folyamatot, vagy legalább jelentősen lassítja azt!) Az elmúlt két évtizedben (pontosabban: abban az összesen 12 évben, amelyben nem jobboldali kormányok voltak hatalmon) csupán azért véltük, hogy él és működik a szabadság, mert senki sem ambicionálta annak felszámolását. Azok a „kis stiklik”, amelyeket e „jóindulatú kormányok” elkövettek, sosem igényelték az egész szabadságalapú rendszer felszámolását – éspedig azért nem, mert az irányítók alapvetően gazdasági hatalomban gondolkodtak és nem különösebben voltak túlkompenzálandó kisebbrendűségi problémáik (vagy ha voltak, mint pl. az SZDSZ egyes tagjainak, csoportjainak, azok „csoportos félelmek” voltak: nácizmustól, holokauszttól, stb… és ezáltal éppen a liberális, „anti-antidemokratikus”, jogállami attitűdöt erősítették).
…Korábban – nem kis keserű iróniával – azt szoktam mondogatni, hogy politikai téren választhatnak a magyar polgárok a gazemberek és a pszichopaták között… Vagyis: azok között, akik „csak” lopnak és azok között, akik ezt „erőszakkal” teszik. A korábbi MSZP-SZDSZ-kormányok és a mai Fidesz(-KDNP?)-hatalom között ezek szerint hasonló a különbség, mint a lopás és a rablás között: a tulajdonunkat mindkét esetben kár éri, de utóbbinál „végig is mennek rajtunk”!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Az utolsó 100 komment: