HTML doboz
2012.06.23. 11:07 Szerző: Đđ
Kormányt ellenségéről
„Az Zsuzsánna egy szép német leán,
Bécsben lakik Tiefengrab utcáján”
Balassi Bálint: Hatvanodik – XVI. század. második fele
Törvényjavaslat született arról, hogy a jövőben betiltanák (ó, milyen szép is ez a szó – és milyen szimpatikus korszakokat idéz vissza!) a XX. századi önkényuralmakhoz köthető elnevezéseket (A törvényjavaslatot lásd itt: http://www.parlament.hu/irom39/07757/07757.pdf)
Eszerint sem cég, sem sajtótermék, sem intézmény, sem szervezet, sem pedig közterület nem viselheti „olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett, vagy olyan kifejezést vagy olyan szervezet nevét, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerre közvetlenül utal/közvetlenül összefüggésbe hozható.
A javaslat indoklása a Fidesz-KDNP kormány elmúlt bő két évében nyilvánvalóvá vált hatalommonopolizálási céljai tükrében minimum különös és ízléstelen: „Az önkényuralmi politikai gyakorlattal történő teljes körű szakítás megköveteli, hogy ilyen ideológiákhoz, pártokhoz, jelképekhez kötődő elnevezések ne maradhassanak fenn, illetve a jövőben se jelenjenek meg . Ezzel eleget teszünk annak a társadalmi elvárásnak, hogy utcáink, intézményeink, szervezeteink csak olyan elnevezést viseljenek, amelyek méltóak a demokratikus jogállam eszméihez . A módosító javaslat e célnak megfelelően széles körben megtiltja a diktatúrához kötődő elnevezések használatát.”
Írják ezt annak a pártnak a képviselői – közöttük az abszolút szélsőség- és indulatmentes és kiegyensúlyozott Wittner Mária – amely hol nyíltan, hol stikában futószalagon épít kultuszt XX. századi önkényuralmat megalapozásában, támogatásában, fenntartásában, illetve az ilyen rendszerekre jellemző kirekesztő ideológiák (nácizmus, antiszemitizmus) propagálásában, dicsőítésében aktív személyeknek. Horthy, Nyírő, Szabó Dezső, Tormay Célice, vagy éppen Prohászka Ottokár említése talán elég példa erre.
Az indoklásban az is ott van, hogy: „Hazánkban jelenleg egyre erősebb nyomás érezhető mind a lakosság, mid a média irányából a diktatúrákhoz, elsősorban a kommunista diktatúrához, valamint a tanácsköztársasághoz köthető személyekről elnevezett utcanevek, intézmények, társadalmi szervezetek nevének megváltoztatásával kapcsolatban.” Nos, a lakosság felől érzékelhető egyre erősebb nyomás egyáltalán nem erre irányul. A lakosság normális kormány(zás)t szeretne! Egyáltalán: hogy mer a lakosságra hivatkozni még egy olyan kormány, amely a felmérések szerint a lakosság töredékének támogatását élvezi, és amely kormány az elmúlt két évben annyit ártott a lakosságnak? Elpocsékolta a MANYUP-pénzeit, unortodox gazdaságpolitikájával mélyrepülésbe küldte a nemzeti valutást és a versenyszférát, agyonvágta a növekedés esélyeit – és ennek árát mind-mind az a bizonyos „lakosság” fizette és fizeti meg. Tönkretette az oktatást, ami (legalább) évtizedes hátrányba lökte az országot a tudásalapú társadalom – és ezzel a jólét – felé vezető úton… És most ezek a törvényjavasló hölgyek és urak, csak hogy együtt tarthassák a maradék Fidesz-hívek egyre inkább szélsőjobbos attitűdökkel jellemezhető táborát, meg persze hogy majd 2014-re minél több ma jobbikos szavazót is maguk mellé állíthassanak, beterjesztenek egy látványosan antikommunista törvényjavaslatot. Mintha ma bárkinek is, aki normális ebben az országban, épp ez lenne a baja! A kommunizmusról csak annyit, hogy az a rendszer, amiben az ország 1949 és 1989 között létezett, nem kommunista volt – hiszen még az azt megelőző „fázist” a szocializmust is csak építettük. Még Rákosiék nem állították, hogy itt kommunizmus van! (Sőt: még a sztálini Szovjetunióban sem volt az – Észak-Korea meg messze van…)
Nem: ma a magyaroknak nem a kommunista múlttal van bajuk, hanem az orbánista jelennel – és attól félnek, hogy a jövő is az lehet. Ha már nevekben, elnevezésekben gondolkodunk, akkor ma sokkal többek szemét szúrják a szélsőjobbos alakokkal kapcsolatos kanonizálási aktusok, mintsem az, hogy néhány, a hatalom közelébe jutásra sem esélyes vénember magát „Kádár János Társaságnak” nevezi a demencia határán. És azt sem hiszem, hogy a dédestapolcsányiakat az zavarja, hogy néhányan közülük a Ságvári utcában laknak – de az más sokkal inkább, hogy a kormány által le se szart Borsodban, munkanélküliségben, szegénységben, esélytelenségben. És különben is: épp Ságvári Endre volt az, aki a Nyírő József által támogatott és a Horthy Miklós által hatalomra jutni engedett náci rendszer ellen. Persze, tudom, tudom: komcsizsidó volt, ráadásul a magyar bíróság 2006. március 6.-án ki is mondta, hogy „Ságvárival szemben a csendőrök a korabeli jognak megfelelően jártak el”. Na, ja: csak éppen a „korabeli jogot” az akkor Magyarországot megszállva tartó nácik határozták meg – és ez a szerencsétlen kis komcsizsidó gyerek ellenük merészelt szervezkedni. …És ő most nem „comme il faut” a fideszeseknek és KDNP-seknek. Erre csak azt lehet mondani, hogy ha igaz az a mondás, hogy „Embert barátjáról…”, akkor az is helytálló megállapítás, hogy „Kormányt ellenségéről…”
…És ha már itt tartunk, mondjuk ki, mi (is) a baja a jelenlegi kormánynak a szocializmussal-kommunizmussal! Nem az, hogy „akkor ott nekik rossz volt” – hiszen pl. a miniszterelnöknek a Horthy-korszakban esélye sem lett volna a jogi diplomát megszerezni, a miniszterelnökségre pedig előbb juthatott volna egy huncut feketerigó… Az az ő nagy bajuk ezzel, hogy (legalább elvi alapjaiban) a társadalmi igazságosságra törekedtek ezek az ideológiák (és bizony, nem ritkán maguk a rendszerek is – hiszen ne feledjük: ha marad a Horthy-rendszer, akkor Magyarország nemigen vált volna agrárországból iparivá… De ezt most ne nyissuk ki!) Az orbánista rendszer pedig nem törekszik sem igazságos, sem méltányos lenni, de még csak teljesítményelvű sem. Elég, ha elolvassuk Schmitt Mária hírhedetté vált múltkori írását: Reakciósnak lenni - http://mandiner.blog.hu/2012/06/06/reakciosnak_lenni_schmidt_maria_mi_a_jobb (de ha már ezt elolvastuk, feltétlenül olvassuk el Schmitt írásának pontról pontra menő megalapozott cáfolatát is itt: Reakció a reakcióra - http://pendulum.blog.hu/2012/06/18/reakcio_1505) Orbánéknak veszélyes bárki és bármi, ami azt hirdeti, hogy törekedni kell az igazságra és hogy nem helyes az, ha a kormányzás és a hatalombirtoklás célja egy szűk elit jóléte.
Vannak országok, ahol nem mánia az átnevezgetés – jó példa erre, hogy a bécsi Grabenről (akkor: Tiefengrab) már Balassi Bálint is írt verset. És lám, Bécsben ma is van Karl Marx Hof… Máshol tudnak objektívek lenni a XIX-XX. század baloldali mozgalmaival és személyiségeivel. Sztálinról nemigen van elnevezve semmi kultúrországban – mint ahogy Hitlerről sem – de Karl Marxszal, mint láttuk a bécsi példán, már más a helyzet, vele „tele van a térkép”. Berlinben van Karl Marx Allee és Straße, Münchenben Karl Marx Ring (pedig Münchenben keresztényszocialista a jónép!). Plaça de Karl Marx van Barcelonában, Place Karl Marx Lille-ben… De hogy egy kuriózumot is hozzunk: Szlovénia egyik legszebb, Adria-parti városkájában, Piranban is van Marxova ulica… (Nem csoda, ott a polgármester is egy afrikai…)*
Aztán itt van Lenin… Leninplatzból 5 van Németországban, Leninstraßéból úgyszintén – és a kereszténydemokrata Angela Merkel tud aludni ettől. (Orbántól azért néha felsír álmában… Pedig róla még nincs is utca elnevezve sehol.)
Nézzük most a Kun Béla-szerű „nemzeti kommunistákat”: itt Tito az abszolút favorit Európában. Horvátország számos közterülete viseli a nevét, pl. Opatija főutcája. (Megjegyzem: az ezzel párhuzamos, igen hosszú tengerparti sétány, a település legnépszerűbb „turisztikai közterülete” meg I. Ferenc József nevét viseli. Vele is békében tudnak lenni, nem érzenek „egyre erősebb nyomást”, hogy megváltoztassák…) De még az Isztrián maradva, Porec tengerparti sétánya is Tito marsallról van elnevezve – pedig ő is komcsi volt! És a város „ötcsillagos” védőszentje Szent Euphrasius mégsem sújttatja a várost az Úr által kén- és tűzesővel…
Akik „egyre erősebb nyomást” éreznek, azok a Fidesz-KDNP korifeusai, leginkább fej- és hastájékon – de ebből nem szabad politikát, törvényt csinálni. Nem azt várjuk a kormányunktól, hogy átrendezze a múltunkat, hanem azt, hogy értelmes és jól élhető jövőt segítsen építeni.
…Vagy ha erre nem képes, akkor „Monnyon le!”
* Update: Piranban utca viseli Antonio Gramsci, az Olasz Kommunista Párt alapítója nevét is, íme: http://www.facebook.com/#!/photo.php?fbid=478655698826887&set=a.184186411607152.52349.100000473829070&type=1&theater
2012.06.18. 16:26 Szerző: piefke
Ki nyeri a II. világháborút?
„Szövetségbe forrt szabad köztársaságok:
A Nagy Oroszország kovácsolta frigy,
A Szovjet hatalma és egysége éljen:
Sok nép így akarta s megalkotta így!”
Szergej Mihalkov: A Szovjetunió himnusza - 1944
A cím szándékoltan provokatív, ugyanis a poszt témája a („Németország szorgalmazta és vezette”) szorosabb európai egység lesz, ez a manapság egyre aktuálisabbá váló és sokakat felingerlő téma. Igazi terepe ez a vita a szubjektivitásnak, a félelmeknek, az irigységnek, az előítéleteknek, a tények nem kellő ismeretének - és persze a kisebbrendűségi érzéseknek, valamint azok (verbális) túlkompenzálásának is. Amiről kevesebb szó esik, az a teljesítményképesség és annak valódi alapjai – ugyanis ha ezek kerüln(én)ek elő, akkor bizony sokaknak szembe kellene nézniük a saját maguk (és társadalmuk) hiányosságaival.
…Ehelyett úgy tesznek, mintha még mindig a II. világháborút vívnák az Európát „legázoló” németek ellen!
„Tudatos ferdítés és csúsztatás”1
Most, hogy problémák jöttek elő az Európai Unió egyes tagállamaiban, illetve amikor ezen, egyes tagállamokban keletkezett problémák közös EU-s kezelése támaszt új kihívásokat, divat lett az egész egyesülő Európát szapulni. Teszik ezt (szélső-)balról és (nem csak szélső-)jobbról. Teszik ezt antiglobalisták és nacionalisták. Teszik alternatívok és konzervatívok… Mióta „szabadságharcot” folytat Magyarország kormánya, onnan is rendszeresek akár miniszterelnöki részről is az euroszkeptikus, a további egységesüléstől elzárkózó megnyilvánulások (ahogy azt legutóbb például Orbán Viktor pénteki, Kossuth rádió-beli interjújában - http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/06/15/08/Kossuth_Radio_Orban_Viktor__06_15__180.aspx). Érthető ez, hiszen egy egységesebb Európai Unióban vajmi kevés lehetőség lenne egy-egy országon belül egy kormányerőnek a saját, szűk holdudvarát úgy preferálnia, mint azt pl. a magyar kormány teszi.
…És mindeme szép és kevésbé szép elmélkedések tele vannak csúsztatásokkal, tények tudatlan, vagy tudatos összekeverésével. Tele vannak a „nálunknál nagyobb” hatalomtól való rettegéssel és tele vannak a saját teljesítményképtelen mivoltuk leplezésének szándékával is. Ott van az EU-ellenességben az is, hogy egyesek a saját, kivételezett pozícióikat féltik – azokat a pozíciókat, amelyeket teljesítményük nem támaszt alá.
Érdekesek ezek a tiltakozások az EU (és persze a „megszorítások”) ellen: akkor bezzeg nem tiltakoztak ezek a népek és ezek a „politikusok”, amikor az EU-támogatásokból sokkal jobban éltek hosszú évekig, mint amit a saját teljesítményük és munkakultúrájuk, technológiai fejlettségük lehetővé tett volna számukra. Elfogadták e támogatásokat – és elköltötték: jóléti kiadásokra, korrupcióra, az indokoltnál drágábban megépülő (presztízs-)beruházásokra, ahelyett, hogy átgondoltan befektették volna e pénzt.
Akkor sem tiltakoztak a „problémák által érintett” népek, amikor politikusaik (akiket ők választottak meg!) meghamisították az EU felé küldött gazdasági adataikat, éspedig azért, hogy még tovább élvezhessék az EU-s támogatásokat – és persze a hatalmukat is. De most, amikor összeomlottak a saját erejükből fenntarthatatlan rendszerek, bezzeg tiltakoznak! Ahelyett, hogy átgondolnák és belátnák, hol rontották el a dolgaikat, aztán levonnák ennek tanulságait és új, jobban működő rendszert hoznának létre – amely persze meglehetősen hasonlítana a németre…
„Einigkeit und Recht und Freiheit…”2
…Miről is szól az egységesebb Európa? Arról, hogy egy huszonhétféle gazdaságpolitikával, jog- és adórendszerrel bíró, egységes külügy, pénzügy és hadügy nélküli, de még az igazi közös pénzt is nélkülöző „államszövetség” nem több szólamnál. És ami még ezeknél is nagyobb probléma, az az egységes munkakultúra és a valóban közös távlati célrendszer hiánya. Mindezekkel nem számoltak akkor, amikor az Európai Uniót a mai formájában létrehozták – vagy talán egyesek gondoltak mindezekre, ám tisztában voltak azzal is, hogy „egyből” nem lehet „ekkorát lépni”. Elkezdték hát valahol – és a többit rábízták a jövőre…
Ez a jövő most jött el!
Nem az egész Unió van válságban!
Ha ma ránézünk az Unióra, azt látjuk, hogy van néhány ország, amely jól vette a válságot és vannak olyanok, amelyek „majd’ beledöglenek”. Különféle magyarázatok születnek arra, hogy ez miért van így. Ezek közül igen népszerűek a „periféria-országokat kiszipolyozó gazdag országok”-at emlegető, a magyar „szabadságharcos” retorikával rokon szövegek. Ezekkel könnyű azonosulni – mert felmentenek. Soknak szeretik ezeket a „magyarázatokat”, ugyanis nem követelnek változást azoktól, akik magukat „áldozatoknak” tekinthetik e magyarázatok alapján. E populáris magyarázatok lényege az, hogy a bajban lévő országok szegénységét nem a saját társadalmi és gazdasági strukturális problémái, nem a korszerű kapitalizmushoz szükséges tudás és mentalitás hiánya okozza, hanem egyfajta „gyarmatosítás”. És: a válságtól tönkre nem tett országok stabilitása sem a társadalmak belső szervezettségének, a mindennapokat is átható polgári mentalitásnak tudható be, hanem annak, hogy „kiszipolyozzák a bepalizott szegény perifériát” – legalábbis e magyarázatok szerint.
Ezzel szemben a valóság az, hogy ha a most bajban lévő országok továbbra is azt fogják csinálni, amit eddig – és amit a saját, belső társadalmi mechanizmusaik működtettek – akkor a problémák is meg fognak maradni.
Németország: a mumus, aki eltart
Sarkalatos eleme ezeknek a „populárteóriáknak” Németország: annak szerepe, céljai és jellegzetességei. A Németországgal való foglalkozás oka egyértelmű: mára mindenki számára világossá vált, hogy Európa vezető ereje ez az ország. Németország adja az EU GDP-jének 20%-át, az innovációra fordított GDP-aránya pedig majdnem 1%-kal múlja felül az EU-átlagot… Ez utóbbi tény pedig további térnyerést hoz majd magával a jövőben…
…Németországtól félnek, Németországot irigylik, Németországra féltékenyek.
A minap jelent meg az egyik széles körben olvasott blogon (Boldogok a sajtkészítők) egy poszt (Deutschland, Deutschland über alles - http://boldogokasajtkeszitok.blog.hu/2012/06/12/deutschland_deutschland_uber_alles_896), amely igen jól szemlélteti mindazt, ami fentebb olvasható. Itt a szerző nem kevesebbet állít, mint hogy „a ma létező Németországot nem a németek teremtették, hanem az amerikaiak”. Érvként erre ezt írja: „[az amerikaiak] úgy döntöttek, hogy ezen a tabula rasaként szolgáló területen megvalósítják azt a társadalmi modellt, amelyről úgy gondolták, leginkább hasznára lesz az észak-atlanti civilizációnak. A győztes amerikai – pénzügyi, gazdasági, szociális – szakemberek lényegében patikamérlegen alkották meg az új Németországot, alapul véve az amerikai mintát, s továbbfejlesztve mindazzal, amit otthon nem tudtak megvalósítani. Majd ezt a modellt teletömték pénzzel, és évtizedeken át, védelmezték fegyvereikkel a belső és a külső hatásoktól egyaránt. A német hagyományokból kigyomlálták mindazt, ami ellene mondott az új struktúra logikájának, a porosz militarizmust, éppúgy, mint a német romantikát, s csak azt engedték megjelenni az új német önképben, ami valamilyen módon támogatni tudta a kísérlet sikerét: a német pontosságot, precizitást, becsületességet, szervilis hivatalnoki öntudatot és efféléket. Ma úgy tekintünk a németekre, ahogyan a történelemben soha nem tekintettünk rájuk. Ma olyan jellemzőket kapcsolunk a németekhez, amelyeket a XIX. században még igazi nyárspolgári szemétnek tartottak a német kultúra nagyjai: Schiller, Heine, Nietzsche és a többi álmodozó.”
Ezt követően értekezik arról, hogy az I. világháború után a káoszba és szegénységbe süllyedt Németországot csak a hitleri fegyverkezés emelte ki a nyomorból, ezt követően pedig így folytatja Németország történelméről szóló fejtegetését: „Ha esetleg mélyebbre ásnánk a történelemben, akkor sem fedezhetnénk föl semmi egyedien nagyszerűt a német múltban. Németországnak voltak virágzó korszakai, amelyek többnyire egybe estek a kontinens más országainak fellendüléseivel, és voltak sötét és nyomorúságos periódusai, ugyanúgy és nagyjából ugyanakkor, mint a többieknek. A német kultúrának, a német mentalitásnak, a német közerkölcsnek mindehhez kevés köze van.”
…Hát, kérem…
Nézzük akkor a németek – és általában: az északnyugat-európai népek, skandinávok, hollandok, angolszászok, stb. történelmét, mit is mutat a valóság, mik is e népek közös társadalmi jellemzői és mi következik ezekből a mai, egységesülő Európai Unióra nézvést? (Megj.: az „angolszászokról” – Nagy-Britanniáról – és jelenkori EU-szkeptikusságukról alább lesz még szó.)
A „germán szabadság”
Bizony, a szerző állításaival ellentétben már az ókorban ott voltak e népek őseiben, az általuk alkotott társadalmakban azok a struktúra-kezdemények, amelyek mára jól működő demokráciákká és jól termelő gazdaságokká segítették válni ezeket az országokat. Nem akarok történelemórát tartani, csupán elég annyit megjegyeznem, hogy ezek a népek „az egyenlő szabadok közösségeiként” szerveződtek, ez volt az „önképük”. Amikor az ókori Rómában néhány tucat patríciuscsalád mondta meg a tutit, akkor ezeknél a népeknél már az egész törzs gyűlése választott vezért – éspedig a vezér képességei alapján. (Megj.: így ment ez a keltáknál is.) A vezetők hatalma pedig csak „befelé” és csak „mandátumuk hatályán belül” volt érvényes – „külpolitikai téren” csupán a törzsi gyűlésnek volt joga döntéseket hozni, illetve azokat jóváhagyni. Ami e népek „barbár”, „kegyetlen”, „primitív”, stb. mivoltát illeti, ez nem több legendánál. Ezek népek olyan közegben éltek, olyan természeti és technológiai feltételek között, hogy egyszerűen nem engedhették meg maguknak azt a „luxust”, hogy közösségeiket ne meritokráciákként rendezzék be. Ha ugyanis a döntéseket nem a döntésre leginkább alkalmasak hozzák és nem a realitásoknak megfelelően, akkor az adott közegben elpusztultak volna. Így volt ez azóta, hogy e népek elődei a „neolit forradalom” idején benépesítették a mai területeiket. Ez egy kemény szelekciós folyamat volt, amely során a „lazább csávók”, bizony, nem élték túl a teleket… Így veszett ki belőlük a „mediterrán vér”… De hogy egy időben a mához sokkal közelibb, hasonló példát hozzak: ez volt az amerikai Nyugatot benépesítő pionírok története is – és (a germánokhoz hasonlóan) ők is egy nagyon teljesítményorientált néppé váltak e szelekció révén. (Az eleve Európából magukkal vitt kulturális és mentalitás-hagyomány egyébként szintén az „északi” volt – nyilván ez is segítette az ottani, alkalmanként már-már „szélsőséges” teljesítményalapúság létrejöttét…)
Rövidre fogva: Északnyugat-Európában kialakult egy sajátos életszemlélet, amelyet egy viking szólás igen jól szimbolizál: „Erőmben bízom, semmi másban!”. Nyilvánvaló, hogy itt az „erő” a teljesítményt jelenti. A germán (és a kelta) társadalmak, ellentétben a mediterrán és keleti társaikkal, nem voltak „stabilan vertikalizált”, „hierarchikus” társadalmak. És ez az a tulajdonságuk, ahol a demokrácia gyökerei keresendők. Ó, nem: korántsem Athénban, vagy épp a Római Köztársaságban! Athén demokráciája csupán fél évszázad volt, a római köztársaság pedig egy szűk elit diktatúrája – valami olyasmi, amilyenek manapság a „titkos társaságok” és „nagytőkés/bankár-összeesküvések” irányította globalizált világról/EU-ról szóló népszerű összeesküvés-elméletekben szerepelnek. Ez az „ősdemokratizmus” ott élt (az akkor már németekben) végig a (késő-római minták alapján a frank katonai elit által létrehozott) feudalizmus alatt is: a Német Nép Szent Római Birodalma, a maga gyakorlatilag önálló tartományaival, városaival, ilyen-olyan „saját jogon szabad” szerzeteivel, választófejedelmeivel és birodalmi gyűlésével tulajdonképpen nem volt más, mint egy nagyra növesztett és keresztény mázzal bevont „Alþingi” (http://hu.wikipedia.org/wiki/Al%C3%BEingi) – ez igen jól megmutatkozott a reformációban is. (Nem véletlen, hogy a Habsburgokat ez a birodalom igazán sohasem fogadta el és be, a maguk örökletesség-mániájával.)
Az sem véletlen, hogy (még késő-feudális mezben) a felvilágosodás korában épp e közegben futott be szédületes karriert a világ első „tervezett” állama, Poroszország is. (Megj.: sokan nem is tudják, hogy az amerikai Függetlenségi Háború sikeréhez épp egy, ebben az ésszel jól eltervezett, teljesítményalapú Poroszországban/porosz hadseregben „szocializálódott” báró, Friedrich Wilhelm von Steuben (http://en.wikipedia.org/wiki/Friedrich_Wilhelm_von_Steuben) „tréningprogramja” kellett – enélkül a Valley Forge-ban áttelelő sereg nem lett volna képes győzelmet aratni az angolok felett. Ennyit arról, hogy - ahogy a Boldogok a sajtkészítőknél olvashattuk - „Németországot nem a németek teremtették, hanem az amerikaiak”… Ha nincsenek a németek és a „porosz drill”, akkor ma nem létezne az Amerikai Egyesült Államok sem!)
…Aztán, a XIX. század folyamán, amikor létrejött a német egység, Németország (szintén bármiféle „amerikai program” nélkül) Európa legdinamikusabb államává vált, éspedig néhány évtized alatt. És ezek azok az évtizedek, amikor igazán „befutottak” a skandináv országok is – elsőként Svédország. Mert a kifejlődött ipari társadalom és a „munkacentrikus” északi mentalitás igen eredményes „elegyet” alkottak…
…Igen: könnyebb leszólni Németországot, könnyebb azt állítani, hogy mindaz, amit elért, „nem is saját magának köszönhető”, mintsem tanulni tőle. Csak épp az a helyzet, hogy mindez nem segít leküzdeni a válságot és nem segít a ma problémás országok sikeressé tételében sem.
A „populista alternatíva” és következményei
Akik manapság (egyre hangosabban és magabiztosabban, egyre nagyobb tömegben és egyre nyíltabban) az EU további egységesülése ellen beszélnek, valójában meg szeretnék úszni azt, hogy teljesítmény tekintetében fel kelljen zárkózniuk az északi/centrumországokhoz. Ez, persze, lehetséges: nem kötelező mindenkinek „németté/skandinávvá válni” – de ennek ára lesz. Az alacsonyabb technológiai színvonal és az alacsonyabb munkakultúra és innovációs szint alacsonyabb életszínvonalat is jelent – ha immár a „fejlett észak” nem fizeti tovább a „déli számlát”. Azon el lehet polemizálni, hogy "Vajon mit is jelent az életszínvonal”? Lehet gondolkodni abban is, hogy „mediterrán életstílus” mellett egy stressz- és versenymentes társadalomban akarunk élni. Ez azonban oda vezet, hogy nem csupán „szuper” autókra, „menő cuccokra”, utazgatásra nem termel majd a gazdaságunk elegendő forrást, hanem minőségi oktatásra, magas szintű egészségügyi ellátásra, fenntartható nyugdíjrendszerre sem. Ennek következtében aztán a mai döntésünk a jövőben „visszacsinálhatatlanná” válik: növekszik a lemaradás – és már később akkor sem lesz reális lehetőség a „mégis csatlakozásra” a „centrum-Európához”, ha netán meggondoltuk magunkat, mert rájöttünk, hogy a „lazaságnak” több hátrányát tapasztaljuk, mint amennyi előnyét reméltük. Azok, akik ma a „Maradjunk ki a poroszos EU-ból!” jelszavával házalnak és ezzel érnek el bizonyos közegekben és társadalmakban komoly népszerűséget, és azok is, akik hallgatnak rájuk, hogy ne kelljen megszokniuk egy magasabb szintű munkakultúrát, azok valójában a saját gyerekeik lehetőségét veszik el attól, hogy ők esetleg majd másként dönthessenek – éppen az előbb említett „örökre leszakadás”-effektus miatt.
A brit euroszkepticizmus gyökerei
…Mondhatják egyesek, hogy ezek a „szirénhangok” nem csupán a „lusta” délen, hanem a „szorgos és protestáns északon”, pl. Nagy-Britanniában is gyakoriak és népszerűek. És valóban: Nagy-Britannia szíve szerint hagyná a francba az egész egyesült Európát – és különösen a még egyesültebbet. Mindig óvatosnak kell lenni, amikor egy társadalommal kapcsolatban „egységes ítéletet” mondunk, hiszen az emberevők között is lehetnek meggyőződéses vegetáriánusok. Így a brit euroszkepszissel kapcsolatban is csupán arról lehet szó, hogy ez egy (egyre inkább) elterjedt nézet ott. A britek ugyanis érdekes kettősséggel szemlélik az EU-t és annak „északi szárnyát”. Egyrészt a brit társadalom is teljesítményalapú - gondoljunk csak az ipari forradalomra! Ám ez a teljesítményalapúság keveredik egyfajta „kivétele(zett)ségtudattal” (továbbá egyfajta erős hierarchizáltsággal is, amely „francia importként” került oda, a francia eredetű Plantagenet-uralkodókkal – de ezt most ne nyissuk ki!). Amikor kialakult a „mai” brit mentalitás és közösségtudat, az volt a teljesítményorientáltság célja, hogy meggazdagodván többé ne kelljen „megfeszülni”, hanem a pozíció önmagában, „arisztokratikusan” garantálja majd a jólétet. Jól szemlélteti ezt az, hogy a meggazdagodott gyárosok és kereskedők áhított célja a Lordok Háza-tagság volt. (Megj.: hasonló volt ehhez az Osztrák-Magyar Monarchia gazdasági elitjének törekvése is arra, hogy az uralkodótól báróságot kapjanak. Mind ez, mind az angol (nagy-)polgárság törekvése tehát egy, a polgárságból kivezető cél elérése volt.) …És ezt játszotta az egész Brit Birodalom, mint hatalom is: „Minden erőnket képesek vagyunk megfeszíteni és kitartóan harcolunk és küzdünk a kivételezettségért, azért, hogy az egész világ fölébe kerekedhessünk.” Ez pedig, ugye, ellentmondás: mindent megtenni azért, hogy minden, ami elérhető, a miénk legyen – aztán elvárni, hogy ez így is maradjon, örökkön-örökké, még akkor is, amikor mások, akik nem pihennek a babérokon, technológiában, tudományban, szervezésben, erőben, ebben-abban immár elibénk kerültek.
…Na, itt az oka a brit euroszkepticizmusnak: tudják, hogy ők az egységesült Európában nem lehetnek kivételezettek, hogy valóságos pozíciójukat csak a teljesítményük garantálná ott. Ha összeadjuk a kontinentális Európát és Nagy-Britanniát, akkor azt játjuk, hogy abban, ami valóságos erőforrásokat jelent, legalább a XX. század kezdete óta Németország van előnyben. Németország GDP-je (2010-es adat) 3 286 451 millió US $, míg az Egyesült Királyságé 2 263 099 millió US $ - de még a „nagy történelmi rivális” Franciaország is megelőzi őket a maga 2 562 759 millió US $-os GDP-jével. Hiába lenne hosszú távon a britek érdeke is az egységes, bivalyerős és magasan teljesítő EU, ha ma, amikor dönteni kell, sok brit inkább választja a ma (még) csábítóbbat, a jól megszokott „splendid isolation” (http://en.wikipedia.org/wiki/Splendid_isolation)
…A brit euroszkepticizmus tehát elsősorban érzelmi alapú.
Mekkora sokk volt a világelső Nagy-Britanniának az I. világháború alatt az tapasztalat, hogy egykori gyarmata, az USA hadba lépése nélkül Németország valószínűleg legyőzte volna. (Még akkor is, ha a német vezérkar és diplomácia reális ok nélkül, Németország valódi érdekei ellenében indította a háborút, és hogy ez a német vezérkar és diplomácia súlyos stratégiai hibákat követett el a háború alatt!) …És mekkora sokk volt az angoloknak az, hogy alig 22 évvel a Németországra mért I. világháborús vereség után a megvert, komoly területi veszteséget elszenvedett és háborús jóvátétellel terhelt Németország megint megverte volna Nagy-Britanniát egykori gyarmata, az USA segítsége nélkül! Hát ez meg mi? Mit tudnak ezek a németek, amit ők nem? – és mit tennének, ha „az övék” lenne ez a mostani, egyesíteni tervezett Európa?
Ha van atavisztikus félelem a politikában, akkor a britek németfóbiája az. És ezen a fóbián sokakkal osztoznak. Hogy kikkel és miért? …Válaszoljunk a miértre és azzal megkapjuk a „kik”-et is!
Nos, miért… Hát ugyanazért, amiért a britek is félnek: mert a németek jobban teljesítenek. Azok félnek a németektől, akik a teljesítményfölényüktől félnek. Persze, lenne egy egyszerű mód ettől az a félelemtől való megszabadulásra: ha megtanulnának legalább úgy teljesíteni – de ez sem nem lenne „úriemberhez méltó”, sem pedig fáradságmentes. Félni, gyűlölködni, hetet-havat összehordani könnyebb. Igaz: hosszú távon nem jövedelmező, sőt!
A teljesítménykerülő nemzeti szuverenitás
Láttuk: az euroszkepticizmus igazi alapjait a munkakultúrában kell keresni. Minden más csupán duma. Süket, alaptalan duma. Lehet összeesküvés-elméletek mögé rejteni ezt a tényt – hogy „a bankok”, vagy „a zsidók”, vagy bárki-bármi más tehet a „dél” problémáiról. Lehet beszélni a nemzeti szuverenitásról, mintha az valami önmagában vett érték lenne, minden további nélkül. Minden értéket az tesz értékké, hogy általa újabb és újabb értékek teremtődnek – de ez a „nemzeti szuverenitás”? Attól, hogy valaki-valami „más”, még nem feltétlenül érték (gondoljunk csak a „Lehet Más…”-ra!). Az nem teremt újabb és újabb értékeket, ha egy nemzeti elit eléri azt a saját országában, hogy ne lehessen versenytársa – valójában ez éppen az értékteremtés ellenében hat. Akik a nemzeti szuverenitásukat féltik egy verseny- és teljesítményalapú, új, egységesülő Európától, azok nem mást, mint a saját privilégiumaikat féltik – de ezt ugye gáz lenne bevallaniuk. Mint ahogy gáz lenne azt is bevallani, hogy „Jól akarunk élni jó munkateljesítmény nélkül!” (Figyelem: a jó munka nem azonos a sok, vagy a nehéz munkával!)
…Nyilvánvaló, hogy - mindezek ellenére - lesznek olyanok, akik ki akarnak majd maradni a tovább egységesülő EU-ból és mindent meg fognak azért tenni, hogy „kollektíve”, országszinten is kimaradhassanak abból. És lesznek, akik részei akarnak annak lenni – noha a saját országuk többsége a kimaradást választja.
De vajon biztos-e, hogy a „ki marad-ki lép be?” csak nemzetek között játszható le?
Akik a teljesítményt választják – és akik nem
Lehetséges egy olyan európai (tovább-)egyesülés is, amelyben egyrészről az „északiak” egyesülnek egymással, másrészről pedig a „déliek” – de ez nem államokra fog vonatkozni, hanem emberekre. Ha nem zárkóznak fel „egy az egyben” azok a társadalmak, amelyek most teljesítőképesség terén lemaradásban vannak a „centrum-Európához” képest, akkor ezekből a társadalmakból kiválnak és eltávoznak a centrumba azok, akiknek erre lehetőségük van. Elvisznek tudást, elvisznek tőkét, elviszik magukkal a polgári mentalitást is. Ne feledjük: az EU-n belül (immár) szabad a munkaerő és a tőke áramlása – és mi sem természetesebb annál, hogy ezek odamennek, ahol jobban hasznosulhatnak. Ilyen módon tehát immár nem létezik sem „nemzeti középosztály”, sem pedig „nemzeti tőke”. Azok sorolják magukat a „nemzeti középosztályhoz”, akiknek a szellemisége, a mentalitása, netán a tudása és képességei csupán nemzeti keretek között képesek érvényesülni (nem ritkán erős kontraszelekciós tényezők támogatásával!) és akik az EU-s versenyt már nemigen bírnák (vagy: akik nem akarják ennek kitenni magukat). Hasonló a helyzet a manapság nálunk (is) sokat emlegetett „nemzeti tőkével” is: „nemzeti” az a tőke, amely otthon kivételezett helyzetet élvezhet, ezért nem hat rá a fentebb említett hatás, hogy t. i. a tőke általában a legjobb hasznosulás felé mozdul el, ha teheti. Hiszen egy Közgépnek akkor hasznosul a legjobban az igazi tőkéje (t. i. a kapcsolati), ha magyar nemzeti keretek között marad… De az ilyen tőke nem igazi tőke – mint ahogy az sem igazi tőkés, aki vagyonát állami helyezkedésnek köszönheti. Ez ugyanis a(z állam-)kapitalistává válás tipikusan balkáni útja – ebből következően pedig (mivel hajtóereje nem a teljesítmény), „balkáni” lesz az ezen tőke által létrehozott/ki-és megtermelt produktum is!
…Mindez persze mehet „magyar vonatkozásban” is!
Van egy olyan megoldása is a „Hová tartozzanak a magyarok?” kérdésnek, hogy „Ki ide-ki oda!”. Mert az is egy lehetséges forgatókönyv, hogy a magyarok közül azok, akik mentalitás, tudás és munkakultúra terén nyugatosak, elmennek nyugatra – és marad a Kárpátok ölén néhány millió örökké elégedetlen és álmokat kergető „balkáni/ázsiai magyar”. Ők aztán majd választanak maguk fölé populistábbnál populistább és nacionalistábbnál nacionalistább „oligarchakormányokat” – de ez nyugaton már senkit sem fog érdekelni. A többiek addigra már elmennek nyugatra „…és évszázadok múlva az antropológusok majd eltűnődnek azon az érdekes és meglepő tüneményen, hogy a Malše partján kiugró pofacsontú emberek bukkannak fel” – ahogy Hašek írta a Švejkben.
[…Végezetül, ennyi „tömény szöveg” és „vészterhes komolyság” után egy kis irónia: nem tudjuk, miért ágálnak az Egyesült Királyság politikusai közül oly sokan olyan hevesen a „német EU” ellen, amikor immár II. Erzsébet testőrgárdája is német indulóra3 masírozik itt: https://www.youtube.com/watch?v=M2HB36teVeQ és itt is:
https://www.youtube.com/watch?v=AZ8CINJ427o]
1 Csurka István „ikonikus” szavai 1992-ből.
2 „Egységet és jogot és szabadságot…”: a Deutschlandlied („Németország-dal” – August Heinrich Hoffmann von Fallersleben, 1841) 3. versszakának kezdő sorai – a Német Szövetségi Köztársaság himnusza. E dal első versszaka kezdődik a híres-hírhedt „Deutschland, Deutschland über alles…” szavakkal – ám kevesen tudják, hogy a vers megírásakor, 1841-ben ez nem Németország „világuralmi törekvéseire” utalt, hanem arra, hogy az akkori sok-sok önálló német állam(ocska) felett áll az egységes német nép.
3 Az első felvételen a Möllendorfer induló szól, amelyet Julius Möllendorf szerzett 1846-ban és eredetileg az ulmi 1. Württembergi „Károly király” ulánusezred, valamint a bambergi 1. Bajor „II. Vilmos császár” ulánusezred használta szemleindulójaként. A második felvételen a Coburger induló hallható, Michael Haydn (Joseph Haydn testvére) szerzeménye 1792-93-ból, amelyet az 57. számú, a szász-coburg-saalfeldi herceg nevét viselő gyalogezred számára komponált.
2012.06.12. 09:58 Szerző: Đđ
Szaros gumicsizmában…
„Arany a kezemen, kalap a fejemen,
irigyek rám a többi rajok.
Fő a sukár öltözék (öltözék),
igazi úriember vagyok.”
Füstifecskék: Úriember vagyok (Minden út romába vezet) - 2001
Nem és nem fizetjük ki azt a nyomorult 6.4000 eurót! És nálunk továbbra is tilos a vörös csillag!
…Hiába iktatta még 1993-ban az Antall-kormány törvénybe Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezményt (1993. évi XXXI. törvény - http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99300031.TV) és hiába mondja ki e Magyarországon is hatályos törvény 1. fejezete 46. cikkelyének 1. pontja, hogy „A Magas Szerződő Felek vállalják, hogy magukra nézve kötelezőnek tekintik a Bíróság végleges ítéletét minden ügyben, amelyben félként szerepelnek.” Mindez nem számít – maga a kormány nem tartja be a törvényt.
…Tessék mondani, Tisztelt Kormány, akkor mit vár el az állampolgártól? Ha maga az állam nem tartja meg a törvényeit, akkor hogyan álljanak az állam képviselői bárki elé is, hogy tarttassék be ez vagy az a törvény, szabály?
Amikor Horn konkordátumot kötött a Vatikánnal, azt precízen be is tartotta. Nem mondta azt, hogy „betiltja Magyarországon a keresztet”, mert annak nevében több embert öltek meg, kínoztak meg és fosztottak meg emberi méltóságától, mint ahányat a komcsik és a nácik összesen sem. Nem mondta, eszébe se jutott, hiszen tudta azt, hogy ahová Magyarország tartozik, ott ez lehetetlen és elfogadhatatlan lenne. Lehet, hogy személy szerint „megvolt a véleménye” a katolikus egyházról, de ebből ne csinált „témát”…
…És most az „urak” kormánya?
Ha belépünk egy klubba, akkor az a minimum, hogy betartjuk annak szabályait. Hiszen éppen azért akartunk klubtagok lenni, mert kedvünkre van az ott folyó élet. Ha a klub egyik szabálya kimondja, hogy szmokingban kell ott tartózkodni és mi ezt a szabályt a belépésünkkor elfogadtuk, akkor nem csörtetünk be oda az estállóból gyüvet trágyaleves gumicsezmában… Mármost, ha Magyarország nem hajtja végre a „klub” ítéletét, akkor – mondjuk – ha legközelebb dolga akad kormányunk valamely prominensének Strasbourgban, esetleg rá találnak szólni: „Drága barátom, lécci már, válts lábbelit – ja, és azt a trágyásvellát is, amit szorongatsz, hadd inkább az Audid csomagtartójában!”
Kell ez neki? Kell ez nekünk?
2012.06.11. 19:48 Szerző: piefke
Betervezett ellenforradalmiság
- Ej, ha ezt az én galambocskám, Galuska Galagonyovics megélhette volna!
- De nem élte meg Daduska, pedig a maga Galuskája kiváló barátom volt.
Alfonzó: Ványadt bácsi – 1979 (https://www.youtube.com/watch?v=QHYEKQBJ83E)
Ej, ha ezt Vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó őfőméltósága megélhette volna! Mármint azt, hogy 2012-ben a magyar kormány és az általa kiépített rendszer gyakorlatilag ugyanarra az alapra építi az identitását, mint Horthy. Az ellenforradalomra.
Néha a nagy dolgok apróságokból derülnek ki – így van ezzel az identitás-dologgal is most. Napvilágot láttak a Kossuth tér átépítési tervei (http://index.hu/belfold/2012/06/11/igy_nez_majd_ki_a_kossuth_ter/#) és a tervlapokon számos alkalommal feltűnik egy, a komplexumba beletervezett hajó (a 8., 11., 12., 14., 15. és a 16. képeken) , amely az egész Duna-parti látvány hangsúlyos motívuma lesz: épp a tervezett látogatóközpont bejáratánál, azzal híddal összekötve.
Ez a hajó a Lajta monitor*.
…Gondolom, a legtöbb olvasómnak ez a név semmit sem mond – de talán akkor már kezd derengeni valami, ha azt is közlöm, hogy ehhez a hajóhoz kötődik az 1919-es ellenforradalmi „monitorlázadás”. Ez 1919. június 24-25-én, az előzőleg a „ludovikások” által kirobbantott ellenforradalmi felkelést támogató akció volt (egyébként minden eredmény nélkül). A Tanácsköztársaság bukása után a Horthy-rendszer ennek a lázadásnak valami hasonló kultuszszerepet szánt, mint az 1917-es orosz forradalom az Aurora cirkáló ágyúlövéseinek. Így, ha mai kormányunk az ország 1. számú presztízsberuházásában e hajónak „stratégiai szerepet” szán, annak csak egy üzenete lehet: a Horthy-rendszerben találtuk meg a magunk identitását. Ha ennyire „beépítenek” egy egyértelmű szimbolikus jelentéssel bíró emléket az ország kormányzati központjába, ha ekkora erővel jelenik meg az a tervekben, a koncepcióban, akkor annak igen erős és egyértelmű a jelentése is: „Mi, az ország vezetői ezek vagyunk!”
Monitor az Országháznál, Szentkorona-tan az alaptörvényben… Mindez lehet egyeseknek „szép”, de mi köze mindennek a XXI. század kihívásaihoz? Hogyan akarunk a jövő kérdéseire a múlt válaszaival felelni?
Hangsúlyozni szeretném, hogy itt nem arról van szó, hogy a Tanácsköztársaság „jó rendszer volt” (mert nem volt az – már amennyire egy 133 napig fennálló rendszerről lehet egyáltalán bármit is mondani e téren…). A baj az, hogy a Horthy-rendszer biztosan nem volt jó az ország és a magyar nép sorsára nézvést – és ennek ellenére „innen építkezik” az Orbán-éra. Mi értelme ma, 2012-ben egy „ellenforradalmi identitásnak”? Mi ellen forradalmazunk? Vagy netán azért és arra jó ez az identitás, hogy ezzel támasszunk alá egy olyan berendezkedést, amely egy szűk, zárt elit érdekeinek rendeli alá az országot – ahogy ezt Horthyék is tették a maguk idejében? Hát nem vesszük észre, hogy ma, Európa közepén egyszerűen működésképtelen lesz egy efféle modell? A határok nyitva, azok, akiknek mindez a „neohorthyzmus” nem tetszik és/vagy sérti az érdekeiket, azok elhúznak – akármit is mond erről Selmeczi Gabriella (ld.: http://www.hir24.hu/belfold/2012/06/10/fidesz-vissza-fognak-jonni-a-fiatalok-magyarorszagra/.
*Akit érdekel a Lajta monitor története, az itt megtalál róla mindent: http://lajtamonitor.hu/#!/az-sms-leitha-tortenete Maga a hajó ui. világkuriózum, és mint technika- és hadtörténeti emlék igen érdekes és értékes. Kár belőle „politikai kultusztárgyat” csinálni – bár (ahogy a történetében olvasható) volt már folyami kotrógép is – és azt is sikerült túlélnie!)
2012.06.10. 00:56 Szerző: Moin Moin
Pártátépítés
„A föld azé, aki megműveli!”
Móricz Zsigmond: Betyár – 1936
Újra és újra előjön a kérdés: ki-kik váltja-váltják le 2014-ben a Fideszt? Vannak, akik az LMP-ben látják a le- és megváltót – ám ennek az LMP jelenlegi állapotában aligha lehet realitása.
A „jelenlegi állapotában”… De ki tudja, talán ez az állapot megváltoztatható.
…No, nem belülről, hiszen ha akár az LMP korifeusai, akár a tagsága, akár a jelenlegi szimpatizánsai képesek lennének a pártjuk megváltoztatására – és előzőleg érzékelnék e változtatás szükségességét – akkor mára már egy egyén más LMP-t látnánk. Nem: a változás egészen biztosan nem fog belülről megtörténni! A párt most éppen olyan, mint akik benne vannak – és amíg ők döntik el, hogy az milyen legyen, addig ilyen is marad. Persze, szeretnének ők „váltópárt” lenni, de képtelenek arra, hogy azzá tegyék magukat.
Mielőtt még nekem esnének az LMP-sek, közlöm: nem tartom az LMP vezetőit „tehetségtelen alakoknak”, csupán azt állapítom meg róluk, hogy:
· introvertáltak (amit néha izgágasággal fűszereznek),
· jobban vonzza őket az elméletek harca, mint a gyakorlat küzdelmei,
· a teljes emberi életből őket „szegmensek” érdeklik, nincs „holisztikus képük” a magyar valóságról,
· valamiképpen idegenkednek a minden sikeres és céltudatos emberi szervezetet jellemző hierarchiába rendeződéstől.
Sajnos, mindezek pedig elengedhetetlenek lennének ahhoz, hogy valóban a Fideszt leváltó párt válhasson belőlük. (Tulajdonképpen nem is tudom, hogy a lelkük mélyén akarják-e ezt? Illetve: azt sejtem, hogy Orbántól és gusztustalan bandájától szabadulni akarnak – de azt nem tudom, hogy lenne-e kedvük azután a megszerzett hatalom birtokában mindazzal foglalkozni, ami a poszt-Fidesz kormányra fog várni feladatként?)
Ám ezzel korántsem kell okvetlenül „leírni” az LMP-t, mint váltópártot és a magyar közéletet áttematizálni képes erőt! Mert ugyebár az LMP-t is emberek alkotják: magyar állampolgárok, akik szerint (még mindig) ez a párt a leginkább támogatható az összes létező között. …És van rajtuk kívül még sok-sok magyar állampolgár, akik ugyan választanának, és akik a pártok közül az LMP-t csak azért utasítják el, mert „semmilyennek”, „esélytelennek”, „karakter- és mondanivaló nélkülinek” érzik – és mert nem hisznek abban, hogy az LMP képes lenne hatékony, ütőképes és őket (is) megfogó témákkal előálló párttá alakulni.
Amit az előbbi, meglehetősen hosszú mondatban leírtam, az egyszerűbben és másképp is megfogalmazható: ha megváltozna az LMP, akkor rá szavaznának! Egyébként viszont nem fognak rászavazni – és valószínűleg semelyik másik pártra sem. Ha pedig ők nem fognak szavazni, akkor ezzel gyakorlatilag 3,5-4 millió ember fogja eldönteni 2014-ben, hogy ki kormányozzon – és ebben a 3,5-4 millióban biztosan többségben lesznek az elkötelezett jobboldali szavazók! Ha az LMP nem reformálódik meg (és nem jön el a csoda sem és az UFO-k nem hoznak a csészealjukon egy kulcsrakész profipártot), akkor akár ki se írják a választást 2014-ben.
…De megváltozhat-e e párt szűk két év alatt annyira, hogy tömegeket tudjon megmozgatni?
Gondoljunk bele: hogy megváltozott a Fidesz! 1994-ről’98-ra egy marginális liberális pártocskából jobber váltópárttá volt képes átalakulni. (A „fejlődni” szótól azért esetükben tartózkodnék…) Átírták a programot, átalakítottak az addig eléggé „bázisdemokrata” alapszabályukat, célszerűsödtek… És győzni tudtak egy bénázó, megunt ellenféllel szemben.
A lehetőség adva van az LMP-vel is: át kell építeni!
De hogyan? Kik építhetnek át egy pártot, amelynek tagságáról fentebb már megállapítottuk, hogy erre sem nem képesek, sem nem alkalmasak?
A válasz egyszerű: új, a pártba belépő profik!
Régi dilemma, hogy a pártok az alapítók „tulajdonai”-e, vagy mivel azokban társadalmi lehetőségek és igények öltenek testet, sokkal inkább a választópolgárok a pártok jogos tulajdonosai. És ha így van, akkor, ha a polgárok képesek lennének egy pártból nyertes erőt csinálni, amely aztán kormányra kerülvén beteljesíti a választói vágyait, akkor mi sem természetesebb, mint hogy a jelen állapotában erre képtelen pártból egy céljaiknak megfelelőt építsenek.
Az LMP, mint „cégnév” (még) nem amortizálódott annyira, mint pl. az MSZP – ugyanakkor mind bel-, mind külföldön ismert, bevezetett „brand”. Tudjuk, hogy (sok már mellett: program, pénz, szervezet) két alapvető dolog kell ahhoz (ma Magyarországon legalábbis), hogy egy párt tömeges támogatást kaphasson:
· ismerjék a nevét,
· legyen karizmatikus vezetője.
Az első adott az LMP-nél, a második megadható neki.
Azzal a programmal és azzal a politikai és politikusi stílussal, amivel ma ez a párt rendelkezik, kizárható, hogy jóval kevesebb, mint két év alatt képes legyen akkora tömegbázist és hátországot kiépíteni, amelyből elegendő segítőt kaphatna majd a kampányban elvégzendő teendőkhöz, pláne nem vidéken. Elmondható, hogy ez a párt parlamenti erőként halálra van ítélve 2014 után. Jelenlegi tagjai és vezetői választhatnak: vagy eltűnnek, vagy megújítják a pártjukat – és ha ez saját maguk nem tudják elvégezni, akkor hagyják, hogy mások tegyék meg! Most van egy pártjuk – de nem tudnak vele így mit kezdeni. Mire jó ez így? Lesz-lehet egy ilyen vegetáló és stagnáló párttól „más a politika”? A csudát! Hiába van annyi dologban igazuk, ha sosem lesz hatalmuk ezeket gyakorlattá tenni, akkor a hajukra kenhetik az igazságukat! Nincs annál rosszabb egy politikus számára, ha tehetetlen.
„Koalícióban”? Ugyan hogyan? Ha reálisan, a választópolgárok egyes pártokról alkotott véleménye alapján igyekszünk kiszámítani a 2014-es esélyeket, akkor azt kell mondanunk, hogy ha 2014-ben a jelenlegi ellenzéki pártok a jelenlegi arcaikkal és a jelenlegi stílusukban próbálnak valamit kezdeni, akkor összesen sem lehet elég támogatójuk. Azért nem, mert a most ugyan elvileg választani akaró, de mégis sehova sem csatlakozó nagyjából bő másfél-szűk kétmillió ember aligha változat a véleményén – ehhez kevés lesz az, hogy „…de akkor a Fidesz marad kormányon!” Így tehát tök mindegy, hogy lesz-e választási koalíció az LMP, az MSZP és a DK között és hogy támogatja-e őket a Szolidaritás… Nincs gyakorlati jelentősége – bárki is akar hinni a tények ellenére ebben, elaltatva ezzel a Fidesz további kormányzásától való félelmét. Az emberek tudják, hogy nem várhatják a megoldást sem az MSZP-től, sem Gyurcsánytól és a „jelenleg létező” LMP-től sem. E pártoknak nem lesz több támogatójuk: maradnak azok, akik már ma is fanatikus híveik.
…Igen: egy változatlan LMP el fog vérezni 2014-ben!
Valóban: ha ez a párt meg akar maradni, akkor új szellemet kell befogadnia!
Ha átolvassuk az LMP alapszabályát, látni fogjuk, hogy egy viszonylag rövid, néhány hónapos folyamattal fel lehet tölteni a sorait az alkalmas emberekkel – akik új szemléletmódot, új szervezeti kultúrát, új programalkotó energiákat visznek a pártba. Ez a párt (talán) néhány száz valóban aktív taggal bír (ld.: http://www.origo.hu/itthon/20111123-kevesebb-mint-hetszaz-tagja-van-az-lmpnek.html), velük (hogy úgy fogalmazzak) „el lehet bírni”.
Van egy elméleti (hangsúlyozom: elméleti!) lehetőség: akik valóban azt szeretnék, hogy „legyen más a politika”, ám fáznak egy „nullából jövő” pártot gründolni, azok próbálják meg az LMP-t új tartalommal megtölteni! …Igaz: egy ilyen „manőver” alig kerül kevesebb erőfeszítésbe, mintha tényleg a semmiből állítanának fel új pártot. Mert kell egy teljesen új, gyakorlatias, program, ki kell építeni a vidéken ma alig létező szervezeti hálózatot, meg kell győzni a ma bizonytalan szavazóit arról, hogy „Lehet más az LMP!”… Ugyanakkor számítani lehet belső harcokra is…
…Nem tudom, megéri-e mindez – vagy inkább érdemes a semmiből építkezni? De az elméleti lehetőség adott - a pártpolitika is olyasmi, mint a termőföld: csak akkor ér valamit, ha megfelelően művelik.
2012.06.08. 14:38 Szerző: Đđ
Válalkozz, ha tucc!
„Hány jó ész lett vaddá,
Hogy nem mívelték?
Hány polgár búnyikká?
Hogy jóba nem nevelték!
Dudva lenne a dudvák
Közt az ananász:
Kanász marad akinek
A nevelője kanász.
Hát már, hogy
A Somogy
Íly tudatlan,
Formálatlan,
Kié a hiba?”
Csokonai Vitéz Mihály: Jövendölés az első oskoláról a Somogyban - 1799
Szándékosan írtam a címet hibás ortográfiával, mintha nem ismerném a helyesírást. Ezzel arra akartam utalni, hogy sokan úgy vállalkoznak, hogy nem ismerik e tevékenység elemi „ortográfiáját” sem: nem rendelkeznek adekvát vállalkozói ismeretekkel.
Kik a képzendő felnőttek?
Ha felnőttképzésről van szó, akkor rendszerint a társadalom és a munkakultúra alján élő, képzetlen, esetleg már huzamosabb ideje munkanélküli emberek képzésére gondolunk, vagy akár egy (a közszférában, esetleg egy cégnél történt) átszervezéssel munkájukat vesztettek „átprofilírozására”. Mindez fontos – de ahhoz, hogy az képzés után ők találjanak is stabil megélhetést adó munkahelyeket, létezniük kell ilyen stabil munkahelyeknek.
A kérdés: elég képzett-e a vállalkozói rétegünk ehhez? És ha nem – mint ahogy nem – akkor vajon nem rajtuk kellene-e kezdenünk a felnőttképzést? Nem ők-e a (felnőtt-)képzési láncszem első elemei?
„Kanász marad akinek a nevelője kanász”
A „kapitalista centrum” nagy tőkés vállalkozói hagyományokkal és céges kultúrával rendelkező társadalmaiban évszázadok alatt fejlődött ki a vállalkozói léttel járó tudás és vált az a társadalmi ismeretek szerves részévé. Nem ritkák a sokgenerációs vállalkozások, ahol az új és új nemzedékek már eleve vállalkozóként szocializálódnak és rendszerint az iskoláztatásuk is a majdani vállalkozói lét elvárásai szerint szokott történni. Aki pedig vállalati menedzser akar lenni, akár úgy, hogy eleve saját cégben gondolkodik, akár pedig úgy, hogy előbb a tapasztalatokat más cégeknél szerzi meg, nyilván szintén támaszkodhat az adott társadalomban „a levegőben lévő” vállalatépítési és -vezetési munkakultúrára.
Nálunk ezzel szemben egyfelől sosem „járta át” a magyar társadalmat ennyire a vállalkozáskultúra, (különösen nem a „magyar magyar” társadalmat – hiszen vállalkozóink jelentős része a vállalkozások fellendülésének XIX. századi korszakában vagy zsidó, vagy német-osztrák eredetű volt, míg a „paraszti” magyar társadalomból legfeljebb kevés számú agrárvállalkozó emelkedhetett ki…), másfelől az „ántivilág” vállalkozói mindig is igyekeztek a nem-vállalkozói elit életstílusát és -felfogását követni, harmadrészt pedig, ugye, még ebben a „viszonylagos” vállalkozáskultúránkban is volt egy négy évtizedes szakadás. Amikor pedig a ’80-as évek végén kezdett ismét kinyílni a vállalkozói pálya, itt állt a Jónép telve a kapitalista jólét iránti vágyakkal, ám a kapitalista vállalkozáson alapuló jólét megteremtéséhez szükséges tudás, tapasztalatok és mentalitás szinte teljes hiányával! Innen startolt a magyar versenyszféra… És ha jobban belegondolunk, az elmúlt 22 évünk alatt még egyetlen kormány sem volt, amely a maga teljességében látta volna ezt a problémát és szisztematikusan akarta volna ledolgozni ezt a hátrányunkat. „Adottnak tekintette” a (magyar tulajdonban lévő) versenyszféránkat és legfeljebb abban gondolkodott, hogy az állam mennyire maradjon attól távol (liberálisok), hogy mennyire juttassa a külföldi (és: a Magyarországon letelepedett multi-) vállalkozásokhoz képest előnyösebb pozíciókba (jobboldali kormányok). Ami pedig közös volt minden eddigi magyar kormányban, az a versenyszférára rátett adóteher – de anélkül, hogy részletesen megvizsgálta volna annak valós és tartós terhelhetőségét és elemezte volna, hogy mit kell tennie a teherbíró képesség növelése érdekében.
Hol terem a magyar vállalkozó?
Szervezett rendszerben, országosan, részletesen kidolgozott és gyakorlatias tantervek szerint Magyarországon nem létezik vállalkozóképzés. Senki és semmi nem segíti ténylegesen a magyar versenyszférát abban, hogy szisztematikusan dolgozza le a társadalomtörténeti különbözőségek következtében fennálló hátrányait. Ez olyan, mintha a magyar nemzetgazdasági stratégiát a kiválóan képzett mérnökökre akarnánk alapon, ám anélkül, hogy létezne az országban szervezett mérnökképzés. Tudomásul kell végre venni, hogy a XXI. században a vállalkozás már nem mehet „séróból”, ellesett „trükkökkel": azt éppen úgy meg kell tanulni és a tanultakat be kell gyakorolni, mint bármely más komoly kenyérkereső foglalkozás esetében.
Ha erős magyar versenyszférát akarunk, akkor meg kell szerveznünk a vállalkozóképzést és e képzést össze kell kötni a vállalkozás-támogatás egyéb alrendszereivel. Hiszen nyilvánvaló, hogy hiába öntünk „számolatlan pénzeket” a mai tudásszinten álló vállalkozói szférába, az ott nem tud megfelelően hasznosulni. Az a helyes „technológiai sorrend”, ha az amúgy is erősen korlátozott anyagi erőforrásainkat úgy „vetjük be”, hogy tekintettel vagyunk a dolgok összefüggéseire.
A poszt elején a felnőtt munkaerő-képzést emlegettük és azt írtuk, hogy mindaz hiábavaló, ha a képzés után nem lesz olyan munkahely a versenyszférában, amely fel is tudja venni a drága pénzen kiképzett munkást. A sor elején tehát nem a munkás-, hanem a vállalkozóképzés kell, hogy álljon.
Jog az életképes vállalkozásra
A vállalkozásindítás - természetesen - alanyi jog, nem kell hozzá semmiféle, legalább alapfokú vállalkozói ismereteket adó képzésen részt venni és ott sikeres vizsgát tenni. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy leginkább és legközvetlenebbül magának a vállalkozónak lenne az érdeke, hogy értsen is a vállalkozásszervezéshez és-irányításhoz. Autót tartani alanyi jog: ha van pénzed rá, megveheted – de ha már ki is akarsz vele menni a forgalomba, előbb jogosítványt kell szerezned! Nos, ha kellő vezetni tudás nélkül megy ki valaki a friss vállalkozásával a „forgalomba”, akkor az legalább olyan veszélyes, mint ha autóval tenné ezt. Veszélyezteti a saját vállalkozását, az abba fektetett pénzét – de veszélyezteti a partnervállalkozásokat is, hiszen ha pl. (hozzáértés híján) becsődöl, akkor sokszor a partnerek is hoppon maradnak és ez akár bedőlési hullámot is elindíthat.
Igen kevés olyan eset van a vállalkozásindításban, amikor a piaci lehetőség „azonnali startot” indokol – illetve: az ilyen esetek zöme egyszeri kaszálási lehetőség. (Azokról az esetekről most ne beszéljünk, amikor az indítandó „vállalkozás” tulajdonképpen azért kell, mert a munkaadó az egyszerű alkalmazotti munkavállalás helyett ezt követeli a belépő dolgozótól. Ezek nem igazi vállalkozások – tulajdonképpen nem is szabadna létezniük. Ellenük „adófronton” lehet fellépni – de ez most nem témánk!)
Befektetni a menedzserképzésbe!
Akár a „külhoni” vállalkozói szférában, akár a magyarországi multik vállalati kultúrájában általános és természetes dolog a menedzserek folyamatos és rendszeres továbbképzése. Ezzel – és ennek költségeivel – úgy számolnak, mint befektetéssel, amely egyrészt meg fog térülni, másrészt, ha elmulasztják ezt a befektetést, akkor elveszti a vállalkozás a megújulásra való képességét is. Ehhez képest a magyar kis- és középvállalkozásoknál ez korántsem ilyen elterjedt. Nem ritka az, hogy még viszonylag nagy cégeknél sem szokás a vezetőképzés (vagy az kimerül a „csapatépítő tréningekben”, ami azért nem ugyanaz). A helyzet tehát az, hogy a startnál eleve hiányoznak az általánosabban vett menedzsment-ismeretek és a későbbiekben sem pótolják azokat.
Ezt az ördögi kört át kell vágni – és ezt nem várhatjuk Magyarországon máshonnan, mint egy céltudatos kormányzattól. Ha (szinte) az egész társadalomra és (szinte) a teljes versenyszféránkra és (majdnem) az összes vállalkozás-tulajdonosra igazak a fentiek – márpedig azok – akkor a megoldásnak is (szinte) a teljes magyar (vállalkozói) társadalomra kell kiterjednie. Ehhez pedig egységes képzési rendszer kell. Amikor a vállalkozás szabadságáról beszélnek, illetve arról, hogy az állam minél kevésbé avatkozzon bele a vállalkozások „belügyeibe”, akkor ez egy, a mai magyar viszonyoknál sokkal fejlettebb társadalmi és vállalkozói környezetből inadekvát módon ideimportált felvetés. Attól, hogy bevezetünk egy tudatos vállalkozási ismeret-fejlesztő programot, nem sérül a vállalkozás szabadsága – viszont gondoskodunk arról, hogy a központi költségvetésből csak olyan vállalkozások kaphassanak célzott projekttámogatásokat, amelyek már előzetesen megszerezték a támogatások hatékony felhasználásához szükséges ismereteket és alkalmazzák is azokat.
Milyen legyen a képzés?
Ma Magyarországon 650.000 vállalkozás létezik. Ugyanakkor Ausztriában ez a szám csupán 450.000. Nem állunk távol az igazságtól akkor, ha kijelentjük: a magyar vállalkozások többségét a fejlődésben nem elsősorban a bonyodalmas magyar adminisztrációs rendszer és nem is a tőkehiány gátolja, de még csak nem is az „agyonadóztatás”. A legnagyobb akadály az eleve ingatag alapokon álló üzleti koncepció – amely mögött a háttérben a vállalati tervezési tudás és tapasztalatok nem ritkán totális hiánya áll. Még egy egyszemélyes vállalkozásnak is kell rendelkeznie üzleti tervvel – nálunk pedig sok esetben még középvállalati szinten is „kamutervekkel” találkozunk, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a realitásokkal és/vagy a cég valóságos üzleti aktivitásával.
Amikor a magyar versenyszféra fejlesztésében gondolkodunk, akkor mindenek előtt azt kell elérnünk, hogy a fentebb már említett, valójában alkalmazotti munkaköröket „leplező” vállalkozásokban dolgozók kerüljenek át a legális foglalkoztatotti szférába. Az ilyen „(kényszer-)álvállalkozások léte ui. nem indokolt egy normális adórendszerben. A maradék, valóban vállalkozási tevékenységet űző cég számára olyan, központi, egységes rendszerben működő menedzserképzést kell bevezetni, amely:
· a központi költségvetésből finanszírozott, vagy ha „önköltséges”, akkor e költségek az adóból leírhatók legyenek,
· többszintű (az alapvető vállalkozási ismeretek megszerzése után van lehetőség – akár szakirány-specifikusan is – magasabb szintű és részletesebb menedzserképzésben is részt venni, és ezt a kormány ösztönzi),
· a képzésben mindenek előtt gyakorlati ismereteket kell átadni és azok „szituációs gyakorlatokba” (is) legyenek beillesztve,
· ne csupán kifejezett „praktikus” vezetői tudásanyag kerüljön a tananyagokba, hanem a vállalkozói és polgári mentalitást fejlesztő elemek is (akár szakpszichológusok részvételével),
· mind a képzés során, mind a végén legyen komoly számonkérés,
· a sikeres vizsga feltétele legyen egy, a saját vállalkozásra vonatkozó üzleti terv elkészítése.
A képzési rendszert nem „kampányszerűen”, hanem folyamatosan, hosszú időn át kell működtetni. lehetővé kell tenni azt, hogy a vállalkozók újra és újra igénybe vehessék azt, ismereteik bővítésére és/vagy frissítésére. A rendszer nem szükségképpen kell, hogy valamiféle „állami mamut” legyen, inkább olyan keretet kell elképzelni, amely megbízóként foglalkoztat erre szakosodott képző és vezetői tanácsadó szakcégeket is. A képzési rendszer kiépítése és üzemeltetése részben EU-s forrásokból is megoldható, de tény, hogy nem kis központi költségvetési forrásigénye is lesz. Azonban ha van ma Magyarországon hely, ahová megéri az állami költségvetésből pénzt befektetni, akkor az a versenyszféránk megerősítése – hiszen ez már rövid időn belül is megtérül a stabilabbá váló cégpozíciókban, az átgondoltabb vállalatfejlesztési stratégiákban, a növekvő innovációs késségben és ezek eredményeként a versenyképesebb termék- és szolgáltatási palettában, valamint a bővülő foglalkoztatásban is.
2012.06.07. 21:08 Szerző: Đđ
Ha mi így reagálunk…
„Lang der Straßen fest der Tritt
Und die Herzen schlagen mit,
Wenn wir so marschieren,
wenn wir so marschieren.”
(„Hosszú úton kemény léptek
és a szívek velünk vernek,
Ha mi így menetelünk,
ha mi így menetelünk.”)
Német katonanóta
Miről lehet egyértelműen felismerni egy virtigli diktatúrát? Hát arról, hogy hisztérikusan reagál a Freedom House jelentésére. Akár tegnap a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közleményében (Reagálás a Freedom House jelentésére - http://os.mti.hu/hirek/75759/reagalas_a_freedom_house_jelentesere) olvashattuk: felháborodottan, hetet-havat összehordva tiltakoznak, a legképtelenebb dolgokat írják le dühükben…
Érdemes ezen a közleményen végigmenni, hogy lássuk, miféle észjárással viszonyulnak a demokráciához és hogy (bizony) mennyire tehetségtelenek az érvelésben!
Rögtön az elején előjönnek azzal, hogy „a szervezet a megértés legkisebb jelét sem mutatja - a kommunizmust húsz éve maga mögött hagyó, de az azután örökölt közjogi berendezkedés hibái miatt még számos változást és reformot igénylő - térség, és konkrétan Magyarország iránt”. Ez csúsztatás: a szervezet ugyanis kifejezetten a magyar kormányt, a magyar helyzetet kritizálta, nem általában a közép- és kelet-európai országokat. Nem arról szól a jelentés, hogy a kommunizmus óta mit sem javult Magyarországon a szabadság lés a demokrácia állapota, hanem azt, hogy az utóbbi 2 évben, mióta a Fidesz van hatalmon, kifejezetten romlottak ezek a mutatók. Ezt pedig nyilvánvalóan nem „az azután örökölt közjogi berendezkedés hibái miatt” van így, hiszen a szocialista pártállam közjogi berendezkedését 1989-ben és utána teljességgel lebontották és helyette egy plurális, EU-kompatibilis demokratikus közjogi berendezkedés épült fel. Éppen ezt a közjogi berendezkedést bontotta-bontja folyamatosan 2010 óta a Fidesz és a KDNP (mi is az?) alkotta kormány – és ez az, amit a FH kifogásol!
Az idézett mondatban egyébként szerepel egy szó, amely kétféleképpen is értelmezhető, éspedig az „azután” szó. Ha ugyanis a szöveg írói azt akarták volna mondani, hogy „a kommunizmus után öröklött közjogi berendezkedés”, akkor helyesen „az [t. i. a kommunizmus] után”-t kellett volna írniuk, két szóban: „…a kommunizmust húsz éve maga mögött hagyó, de az az után [t. i. a kommunizmus után] örökölt közjogi berendezkedés hibái miatt még számos változást és reformot igénylő…”. Ha pedig a mondatban nem tévedésből van ez a szó „azután”-ként egybeírva, akkor a mondat értelme egészen más: „volt a kommunizmus közjogi rendszere, amelyet lebontottak a rendszerváltás során, azután pedig létrejött egy új, liberális demokrata közjogi berendezkedés, amely így akadályozta volna a mi antidemokratikus céljainkat, ezért számos változtatást és reformot vezettünk be, megváltoztatva ezzel a liberális demokrata közjogi rendszert.” Lehetséges, hogy (önkéntelenül is, afféle freudi elszólásként) ezt akarták közölni a KIM-közlemény szerzői?
Ez után következik a szöveg egyik gyöngyszeme – bevallom, az egész közleményben ez a kedvencem, mert igen jól szemlélteti az egész hazug, ugyanakkor sunyítani vágyó mentalitás, amely kormányuk köreit jellemzi, ha sarokba szorulnak! A szakasz így szól: „Magyarországon valóban számos területen kezdődtek reformok, indult meg változás, amelyek iránt a magyar társadalom elementáris igényét a 2010-es demokratikus választások eredménye is bizonyítja. Az erős kormányzati és a kétharmados parlamenti többség e demokratikus választásnak és nem valamiféle szuperhatalom” építésének köszönhető. E többségnek köszönhetően Magyarország Európa egyik legstabilabb, legkiszámíthatóbb politikai vezetésével bír.”
Szedjük ezt szét!
Itt az előző elemzett mondatban is meglapuló kettős fogalmazással találkozunk. Az, hogy „Magyarországon valóban számos területen kezdődtek reformok, indult meg változás” 2010 óta, tény – ám e reformok és változások éppen nem a magyar társadalom 2010 előtti „elementáris igényei” szerinti változások. Mert mit is akartak azok, akik 2010-ben a Fideszben látták a „megoldást”? Azt, amit éppen a Fidesz hitetett el velük 2007 és 2010 között: hogy megúszhatók a reformok és ezzel párhuzamosan megmaradhat, sőt, növekedhet a jólét is. Erre szavaztak azok (a demokráciában tapasztalatlan és minden változástól tartó magyar választók), akik több mint kétharmadhoz juttatták a Fideszt! „Az erős kormányzati és a kétharmados parlamenti többség e demokratikus választásnak és nem valamiféle szuperhatalom” építésének köszönhető.” – állítja a közlemény következő mondata.
…Hogy ez mekkora „ferdítés és csúsztatás” (by Csurka)! A kétharmad – mint előbb írtam – annak a naiv, a Fideszbe vetett hitnek köszönhető, hogy megúszhatók a reformok. Hiszen ezt ígérte a populista Orbán. A „szuperhatalom” építését pedig éppen ez a naivul odaadott felhatalmazás teszi lehetővé. Fel van itt (tudatosan) cserélve ok és okozat: nyilvánvaló, hogy a Jónép nem azét adott 2/3-ot a Fidesznek, hogy az „szuperhatalmat” építsen annak birtokában – erről szó sem volt a 2010-es kampányban. Orbánék egy szóval sem utaltak arra, hogy új, az egész magyar közjogi berendezkedést megváltoztató alaptörvényt fognak elfogadni, ha hozzájutnak a kétharmadhoz. Arról sem volt szó, hogy az új alaptörvényre „sarkalatos törvények” egész rendszerét akarják kiépíteni, hogy ezzel (és ne a jó kormányzati teljesítményükkel) biztosítsák be több ciklusra a hatalmukat. Mert ha mindezt előre, korrektül elmondták volna a választóknak, akkor aligha szereztek volna ezzel „több mint kétharmadot” és aligha lehetne most annak birtokában szuperhatalmat építeni! (Pláne nem lett volna meg a 2/3, ha a gazdasági lépéseiket is előre ismertetik, a matolcsyzmus teljes rendszerével és a MANYUP-államosítással egyetemben…)
Az nyilvánvaló, hogy Orbán és a Fidesz éppen azért ígért „könnyű életet” a választásokat megelőzően, hogy meglegyen a kétharmad – és annak birtokában mindazt megtehessék, aminek mi és a FH is az utóbbi két évben szemtanúi vagyunk! Ha az igazságnak megfelelően akarjuk átfogalmazni a KIM-közlemény idézett mondatait, akkor azok kb. így szólnának: „Bár Magyarország számos területen szorulna reformokra és változásra, mi ennek ellenére a 2010-es választások előtti időszakban erről egy szót sem ejtettünk: eltagadtuk a változások szükségességét és a választókat abban a hazug hitben tartottuk, hogy lehet szocialista életstílussal magas minőségű kapitalizmust csinálni. tettük pedig ezt mindazért, hogy meglehessen a vágyott kétharmadunk – és aztán elszabadulhassunk!”.
…De ne feledkezzünk meg az idézett szakasz utolsó mondatáról sem: „E többségnek köszönhetően Magyarország Európa egyik legstabilabb, legkiszámíthatóbb politikai vezetésével bír.” Valóban: ezt a politikai vezetést lehet a legnehezebben elmozdítani majd, mert visszaélt a többségével és így annyira a maga hatalommegtartási vágyaihoz alakította a magyar közjogi, választási és a pártfinanszírozási rendszert, hogy „stabil hatalommonopóliummá” vált. Stabilitása a politikai versenytársait kiiktató diktátor pozíciójához, kiszámíthatósága pedig egy önző disznóéhoz hasonlatos – de ezeket értékekként feltüntetni minimum ízléstelen dolog!
Aztán: itt van ez a „sztálini típusú alkotmány”-szöveg. („Magyarország volt az egyetlen ország Közép-Európában, amely nem tudott új alaptörvényt alkotni a rendszerváltoztatás óta… Hazánknak egy 1949-ből datálódott, sztálini típusú, ideiglenes alkotmánya volt mindeddig.”) Talán azt hiszik/abban bíznak a KIM-esek, hogy a világban senki sem olvasta az 1989 és 2011 között létezett magyar Alkotmányt? Az Alkotmányunknak annyi köze volt Sztálinhoz, hogy 1949-ben kapott iktatószámot… Nem ez volt a Fidesz baja az Alkotmánnyal. Ha ez lett volna – és ha ezt a véleményüket az Alkotmány tartalmával alá is lehetett volna támasztani – akkor vajon miért nem jöttek elő ezzel a választási kampány során? A válasz egyértelmű: mert tudták, hogy az állítás nem igaz – és persze azért, mert az Alkotmány kiiktatására nem annak valóban „sztálinista” volta miatt volt szükség(ük), hanem azért, mert ha az továbbra is hatályban lenne, akkor korántsem lenne olyan könnyű „Fidesz-diktatúrát” építeni és üzemeltetni!
…Az pedig szánalmas, ahogy az új Alaptörvényük elfogadásának folyamatáról írnak: „A FH azt állítja például, hogy az alkotmány elfogadása jelentősebb konzultáció nélkül történt, ezzel szemben a valóság az, hogy nemzeti konzultáció és parlamenti előkészítés előzte meg.” Lószart, mama – egy igazi, az ország és a táradalom érdekeit hosszú távon is jól szolgálni képes új Alkotmány előkészítési, egyeztetési és elfogadási folyamata nem úgy zajlik, hogy Szájer Jóska megfogalmazza az iPadján (http://szajerjozsef.blog.hu/2011/03/01/a_vilagon_az_elso_alkotmany_amely_ipadon_irodik), aztán pedig kiküldenek nyolcmillió formanyomtatványt tendenciózus kérdésekkel – de sem a mértékadó alkotmányjogászi körökkel, sem a különböző valódi társadalmi és gazdasági érdekcsoportokkal nem folyik érdemi, a véleményeket a tervezetbe építő előkészítő folyamat. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a Fidesz-kormány célja nem egy „országérdek-alkotmány” volt, hanem csupán egy „holdudvar-alaptörvény” volt, maga a nemegyeztetési folyamat igazolja – hiszen abban feketén-fehéren kiderült volna a turpisság.
Hazudik abban is a KIM, amit a radikális félkatonai szervezetekről állít: „Az FH valótlanul állítja, hogy a jobboldali félkatonai szervezetek előretörtek, a valóság ezzel szemben az, hogy ez a kormány fékezte meg és tiltotta meg létezésüket.” Igaz ugyan, hogy 2011. május 7-i hatállyal lépett életbe az a Btk.-módosítás, amelyet az „egyenruhás bűnözés” ellen hozott a Fidesz-KDNP vezette kormánytöbbség, az MSZP és az LMP támogatásával, ám e törvényt azóta sem „vetették be” az Új Magyar Gárda és társai ellen. Ellentétben a Bajnai-kormány időszakával, amikor is alkalmazva a már akkor is létező törvényeket, 2009. július 2-án a bíróság jogerős döntésével a Magyar Gárdát feloszlatta. Az „egyenruhás bűnözés” ellen hozott „kirakat-paragrafusok” a gyakorlatban semmiben sem gátolják a radikális csoportok tevékenységét. Hogyan is tehetne ellenük komoly lépéseket a Fidesz-kormány, amikor a saját híveinek nézetei jelentős átfedést mutatnak (a közvélemény-kutatások másodlagos preferencia-vizsgálatai alapján) a radikális jobboldaliakéval. (Hogy miképpen is áll a valóságban a jobboldali radikalizmushoz és az azt „fizikailag” is megtestesítő ilyen-olyan „gárdákhoz”, mi sem mutatja jobban, mint hogy pl. a gyöngyöspatai „konfliktus” kapcsán nem a radikálisokat, hanem Richard Fieldet akarták parlamenti vizsgálóbizottság elő citálni… Gondolom, ez is jól jöhetett a FH meggyőzésében a magyar kormány jogállamot és demokráciát erősítő szándékait illetően…) Ez a KIM-szövegben álló „megtiltotta a létezésüket” így kb. annyit ér, mintha megtiltjuk a gyerek fejére került tetveknek a létezést, de elmulasztjuk a fejét tetűirtóval lekezelni…
Az új választási törvény kapcsán is megy javában a csúsztatás: „több éve ismert alkotmányos mulasztást orvosol az új választási törvény, amely az Alkotmánybíróság korábbi javaslatainak megfelelően rajzolta újra a választókerületeket” – állítja a KIM, ám arról hallgat, hogy az Alkotmánybíróság az egy mandátum elnyeréséhez szükséges szavazatszám körzetenkénti eltéréseit akarta kiegyenlíteni és nem azt javasolta, hogy a kormánypárt a vele szimpatizáló körzetekben az átlagosnál kisebb létszámú körzeteket jelöljön ki (az Alkotmánybíróság intésével szemben éppen hogy rontva ezzel az arányosságot), míg a szociszimpatizáns körzeteket darabolja fel és a darabokat csatolja Fidesz-túlsúlyú körzetekhez.
Az egyfordulós választási rendszert is azért vezették be, hogy az ellenzéki pártok második fordulós összefogását a Fidesz ellenében eleve lehetetlenné tegyék – ezzel is még tovább lejttetve maguk felé a pályát. Így, mivel egy-egy körzetben az egyetlen fordulóban egy adott jelöltre-pártra leadott legtöbb szavazatot kapó „visz mindent”, a legtöbb körzetben a választók többségének akarata nem fog tudni érvényesülni – hiszen a körzetek többségében a Fidesz-szavazók nem alkotnak legalább 50% +1 fős többséget. A többiek szavazatai pedig gyakorlatilag elvesznek, hiszen a „nem nyert”-szavazatok alapján kiosztott kompenzáció rendszerét is úgy módosították, hogy az tovább növeli az amúgy is többséget kapó párt mandátumainak számát.
Hatalmas csúsztatások vannak abban is, amit a KIM-szöveg a külhoniaknak biztosított szavazati joggal kapcsolatban ír: „Elfogadhatatlan az is, hogy a [választási rendszer demokratizmusában történt] visszaesés okaként nevezi meg a szervezet a külhoni magyaroknak biztosított választójogot, miközben ez számos más nyugati demokratikus országban hasonlóan működik, és az állampolgárságtól elválaszthatatlan jog. Ezzel egy régóta létező diszkriminatív helyzetet számol fel Magyarország, hiszen szinte az összes uniós tagország lehetővé teszi határon túl élő polgárainak, hogy szavazzon a parlamenti választáson.” – na, igen, a választójog valóban „az állampolgárságtól elválaszthatatlan jog” – csakhogy a külhoni magyarok túlnyomó többsége eddig nem rendelkezett magyar állampolgársággal. Kiragadja a valós kontextusból a külhoni magyarok választójogát a KIM: nem írja oda állítása mellé azt, hogy külön, célzatos állampolgársági törvényt hozott az Orbán-kormány annak érdekében, hogy az eddig magyar állampolgársággal nem rendelkező külhoniak „dömpingrendszerben” kaphassanak állampolgárságot – és azzal együtt már szavazati jogot is. tette ezt azért, mert (feltételezések szerint) a környező országokban élő kisebbségi magyarok közül azok, akik kérik a magyar állampolgárságot, és azok élnek az így szerzett magyarországi szavazati jogukkal is, akik ezt a Fidesz támogatásának szándékával teszik. Így a Fidesz a magyarországi politikai erőviszonyokat tovább tolja el a maga előnyére.
Só sem volt tehát korábban sem semmiféle „diszkriminatív helyzetről”: hiszen nem voltak állampolgárok a külhoni magyarok és (logikusan) ezét nem is szavazhattak Magyarországon. Megjegyzendő, hogy akkor korrekt valakinek szavazati joggal bírnia, ha a szavazás következményeit „életmódszerűen” kell viselni az illetőnek. Az pedig aligha tekinthető „életmódszerű” következményviselésnek a külhoni magyarok esetében, hogy (pl.) az ottani magyar iskolák egy kicsivel több, vagy kevesebb támogatást kapnak-e a magyar költségvetésből. (Abból a pénzből, amibe ők, a külhoniak, nem itt szerezvén a jövedelmüket, egyetlen fillért sem fizetnek be!)
Ami pedig azt illeti, hogy „szinte az összes uniós tagország lehetővé teszi határon túl élő polgárainak, hogy szavazzon a parlamenti választáson”, nos, ez eddig is adott volt Magyarországon is. Itt a választási rendszert szándékoltan aránytalanná és a kormányerők számára kedvezőbbé tévő momentum az, hogy (ismétlem) azok kapnak így tömegesen szavazati jogot, akik előtte nem is voltak állampolgárok és nem is élnek Magyarországon. A kormány demokráciatorzító szándéka nyilvánvaló.
…Amit a KIM-közlemény a médiaszabadságról állít, szintén arra utal, hogy nettó hülyének néznek mindenkit: „Sem a magyar kormánynak, sem más politikai vagy civil szervezetnek sem joga, sem pedig lehetősége sincs beleszólni sem az elektronikus, sem a hagyományos médiumok, szerkesztőségek napi munkájába. Magyarországon a nyomtatott és internetes sajtó felügyeletét hatósági szerződés alapján autonóm szakmai szervezetek látják el. A televíziók és a rádiók hatósági felügyeletét az európai gyakorlathoz hasonlóan a kormánytól független, autonóm államigazgatási szerv, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa végzi, az Alkotmány és a médiaigazgatási jogszabályok biztosította keretek között.” Na, ja – csak éppen az egész „autonóm szervezet” a Fidesz kádereivel lett 9 évre feltöltve. Az pedig már egyenesen szemtelenség, amikor arra hivatkoznak, hogy „A Médiatanács minden döntése ellen a független magyar bíróság előtt kérhető jogorvoslat.” Hát, igen! Amikor pl. a Klubrádió frekvenciáira kiírt pályázatokon a bíróság érvénytelenítette az NMHH döntését a 95.3-as frekvenciát illetően, kizárva a pályázatból az NMHH liblingjét, továbbá a bíróság azt is jogerősen kimondta, hogy az NMHH-nak kötelező szerződést kötnie Klubrádióval, az NMHH szart erre – a Fidesz-2/3 meg hozott egy olyan törvényt (http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=142537), amely alapján a Klubrádió mehet a francba… (Maga az emlegetett adó egyébként önmagában nem nagy durranás – itt az elvekről és a gyakorlatról van szó!)
Antikorrupciós intézkedések: a KIM-szövegben hivatkozott „antikorrupciós programmal” kb. ugyanaz a helyzet, mint az „egyenruhás bűnözés” ellen hozott Btk.-kiegészítésekkel: van, de nem ez határozza meg a gyakorlatot. Hiszen a legnagyobb Fidesz-közeli közpénz-átjátszó akciók valójában nem korrupciós ügyek, hanem a közhatalommal való visszaélés tipikus esetei. Nyilvánvaló, hogy Simicska nem fizet le hivatalnokokat annak érdekében, hogy a Közgépnek kedvező döntések szülessenek a pályázatokon. Á, dehogy: ő erre egy komplett kormánypártot vásárolt magának már évekkel korábban. Ez a párt szerzett több mint 2/3-ot (éspedig azon a módon, ahogy erről fentebb már volt szó) és ezáltal juttathatta döntéshozói (pl. miniszteri) pozíciókba saját embereit, akik hivatalos állami fizetését szolgálják a magáncég érdekeit. …És ez már jóval több és minőségileg más, mint a „sima” korrupció – ez ellen antikorrupciós programmal küzdeni kb. annyit ér, mint ha a perforált vakbelessel C-vitamint etetnek, hiszen az „erősíti az immunrendszert a fertőzések ellen”… Ja, csak közben a fertőzés már javában tombol, és épp kinyírni készül az egész embert! Ugyan minek fizetne le Simicska bárkit is a kormány körül, ha már „benn van és tombolhat”, ahogy akar?
„Az igazságszolgáltatás Magyarországon független”, amit az a tény is bizonyít, hogy a Fidesz-alaptörvényt iPadján író Szájer József felesége az Országos Bírói Hivatal elnöke – gyakorlatilag élet-halál ura a magyar igazságszolgáltatásban. A FH pedig vak, tudatlan és hülye, ugye???
…És most ismét egy gyöngyszem, egy igazi logikai csúsztatási bravúr következik – a szövegben a másik kedvencem! Íme: „az igazságszolgáltatási reformnak köszönhetően a bíróságok jóval hatékonyabban lesznek képes működni, és így képesek lesznek visszaadni a magyar állampolgárok igazságszolgáltatásba vetett bizalmát.” Az igazságszolgáltatásban mindenek előtt akkor bíznak az emberek, ha ott igazságos, a törvény betűjét és szellemét is betartó, megalapozott döntések születnek. A „hatékonyság” pedig sok mindent jelenthet: gyorsaságot, költségkímélést, ellenállást legyőző lendületet, esetleg az ítélet gyors végrehajtását – de mindezek nem azonosak az igazságossággal. Semmit sem ér a „hatékonyság” (válasszuk akármelyik lehetséges jelentését annak), ha az állampolgár azt tapasztalja, hogy az igazság és a hatalom érdeke közül az utóbbi szokott győzni. Ma a magyar kormány igazságszolgáltatáshoz való hozzáállását az jellemzi, hogy az Európai Bíróság döntéséről kijelentik, hogy „Úgysem tartjuk be!” (vöröscsillag-ügy), Navracsics pedig „leszól”, ha egy ítélet „nem elég populista” (Cozma-ügy)…
A „kampányszerűen” nyugdíjaztatott bírák esetében az igazságszolgáltatás emlegetett (valódi értelemben vett) hatékonysága is csorbát szenved, hiszen egyszerűen nincsen annyi tapasztalattal rendelkező, a pályára alkalmas bírójelölt „készen”, kiképezve, amennyire egy ilyen tömeges személycserénél szükség lenne. Arra viszont kiválóan alkalmas egy ilyen lépés, hogy a megüresedett helyekre „hithű újoncok” kerülhessenek. (Ez történt 1998 után, az első Fidesz-kormány hivatalba lépését és Kövér László titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszterré való kinevezését követően a Nemzetbiztonsági Hivatal és a Szolgálatok esetében is: kirúgták a „vén komcsiknak” kikiáltott tapasztalt tiszteket és helyükre – sokszor vezető posztokba is – újonc, Fidesz-hű emberek kerültek… Van tehát az eljárásnak „módszertani előzménye”!) Ha a Fidesz-kormány valódi szándéka a bírói karban dolgozók színvonalának emelése és ezáltal az igazságszolgáltatás fejlesztése lenne, akkor nem egy „tömeges lefejezést” csinált volna, hanem elindít egy több éves képzési programot. Nem ezt tette – és ez leleplezi tettének valódi okait!
A KIK-közlemény végén az önkormányzatok kerülnek sorra: „…az önkormányzatok működését pénzügyi nehézségek veszélyeztetik. Kár, hogy a jelentésből kimaradtak ennek az okai: az előző kormányok miatti drámai eladósodás, a rossz feladatelosztás, a folyamatos forráskivonás, az elmaradt reformok.” Valóban, az önkormányzatok működését pénzügyi nehézségek veszélyeztetik – és a 2013-as évben még inkább fogják veszélyeztetni (erről itt olvashatni: http://www.origo.hu/gazdasag/20120604-belegazol-a-polgarmesterek-lelkebe-orban-a-2013as-koltsegvetessel.html). Az önkormányzatok működését veszélyeztető tényezők közül azonban a KIM-közlemény nem említi meg az ott tomboló korrupciót. Köztudott, hogy a magyarországi korrupció jelentős része kötődik önkormányzati projektekhez – de vajon melyik párt is volt-van 2006 októbere óta ott (a kistelepüléseket nem számítva) túlsúlyban? A Fidesz! És akkor kinek kedvezett és kedvez az ottani korrupció, melyik politikai erő annak legnagyobb haszonélvezője? Csak nem a Fidesz?
Amint láthattuk, az egész KIM-közleményt egyetlen jelzővel leírhatnánk: tehetségtelen terelési kísérlet. Bizony: a diktatúrában gondolkodók nem tehetnek mást, mint hogy kézzel-lábbal próbálnak terelni. Nem tehetnek mást, mint hogy „kettős mércét” emlegetnek. Ugyan kit mér szerintük másképpen a Freedom House? Erről ugyanis egyetlen szót sem ejtenek – nyilván nehéz is lenne itt tényeket felhozniuk a kettős mércére vonatkozó állításuk igazolására. A FH egy dokumentumfotós: azt rögzíti, amit az objektív mutat. Nem neki kellene változtatnia a magyarországi mérési és értékelési módszerein, hanem a kormánynak az ország közviszonyain, ha valóban ki akarna kerülni a „gázos megítélésűek” nem éppen elit klubjából…
…„Ha valóban ki akarna kerülni” – de nem akar. Oda akar tartozni, ahol a saját kézben tartott törvény ad lehetőséget a hatalom megtartására, akkor is, ha az ország polgárainak zöme ezt nem szeretné. Oda akar tartozni, ahol a hatalom célja a hatalombirtokosok érdekeinek érvényesítése, akárki ellen is… Dehogyis demokraták Orbánék – sosem voltak azok! Ha valódi demokratákról lenne szó, akkor kb. úgy reagálnának a FH megállapításaira, hogy „Köszönjük, hogy szóltatok, már megyünk is és csináljuk!” – de ha ezt tennék, akkor lemondanának arról az egyetlen esélyükről, amely számukra megtarthatóvá teheti a hatalmat. Ez az „egyetlen esély” pedig nem más, mint a demokrácia „lebontva tartása”.
…Ha egy kormány úgy menetel, hogy közben egyre lejjebb jut a FH listáján és ha annak kritikájára így reagál, mint ahogy a KIM tette, akkor az általa vezetett ország a legjobb úton halad egy diktatúra felé.
2012.06.06. 17:19 Szerző: Đđ
„Hé, nagyurak…!”
„Hé, nagyurak: sok rossz, fehér ököl,
Mi lesz, hogyha Dózsa György kósza népe
Rettenetes, nagy dühvel özönöl.”
Ady Endre: Dózsa György unokája – 1907. január 6.
Tegnap megjelent egy posztunk és arra érkezett egy tanulságos komment. (A poszt és a komment itt olvasható: http://progressziv.blog.hu/2012/06/05/hazugsag_dumak_es_siras#c16914269) Fontosnak tartjuk, hogy az abban foglaltakra egy egész posztban reagáljunk! A kommentben szerepel ugyanis néhány, talán egészen át nem gondolt megállapítás – és amikor azt írom, hogy „át nem gondolt”, akkor ezt úgy értem, hogy „a kommentbeli állásfoglalás következményeit nem teljes mértékben feltáró és e következményekkel nem teljes körűen számoló”.
A posztunk egyik fontos állítása az volt, hogy a magát progresszívnek tartó magyar értelmiség sem tesz meg mindent annak érdekében, hogy megszülessen egy célszerűen, racionálisan és objektíven politizáló erő Magyarországon, illetve, hogy ez a réteg úgy gondolkodik, hogy „akkor vágnék csak bele a politizálásba, ha valaki a kész konstrukciót a seggem alá tolná és garantálná a stabil egzisztenciámat akkor is, ha nem nyerünk a választáson”. Ezt a megállapítást illeti kritikával a már hivatkozott komment szerzője. (Kérem, mielőtt tovább olvasnának, legyenek szívesek a tegnapi posztunkat és a kommentet is átolvasni, a további követhetőség értekében!)
Igaza van abban a kommentezőnek, hogy „Azok az emberek, akik valamilyen felelős pozícióba jutottak a való világban, többnyire műszaki-gazdasági képzettségűek, gyakorlati tapasztalataikat termelési, logisztikai, gazdasági vonalon szerezték. Tetszik vagy sem, egy jogászokból-bölcsészekből-művészekből álló társadalom nem működne…”. Az is közel áll a valósághoz, hogy „akik valóban meg tudják találni a - szigorúan szakmai, ha úgy tetszik "szakértői", vagy technokrata - megoldást a világ problémáira, azok most éppen gyárat igazgatnak, termelést irányítanak, vagy a beszállítóikat motiválják. Ők sokévnyi befektetett tanulással-munkával jutottak ide, nem "örökölhető" pozíciókat töltenek be.” Viszont innentől már vitánk van a kommentezővel, aki azt írja: „Szép kaland a politika, de ér-e annyit egy bizonytalan politikai kimenetelű kaland, hogy ezért 15-20-25 év munkáját (meg ugyanennyi jövőt) kockára tegyünk? Egy jól sikerült politikai kaland során sem lesz mindenkiből miniszterelnök. Sőt, országos szinten talán 20-25(?) olyan pozíció van, ahol a _legálisan_megkereshető_ illetmény összemérhető egy versenyszférás felsővezetői csomaggal.”
…Akkor ezt most bontsuk ki!
Ma Magyarországon az a legnagyobb „kaland” – illetve: felelőtlenség és (szinte már-már tudatos) előre látni nem akarás - ha hagyjuk a politikában úgy és azok által tovább folyni a dolgokat, ahogy és akik által azok eddig és most is folynak. Mert ugyan mire számíthatunk így? Arra, hogy hamarosan eljut az ország – és annak amúgy is betegeskedő versenyszférája – abba az állapotba, ahol már egyszerűen nem fognak működni tudni az eddig még az ésszerűtlenségnek ellenálló „ép egzisztenciaszigetek” sem. Igen: azok a munkahelyek fognak veszélybe kerülni, amelyeket a kommentező által említett, jól képzett, vezető beosztásban dolgozók töltenek ma be, és amelyek ma még lehetővé teszik nekik, hogy egyfajta „területenkívüliséget” élvezzenek. Ha ők csak abban gondolkodnak, hogy a saját munkafeladataikat jól ellátják és akkor „örökre” mentesülnek az egzisztenciális problémák alól, súlyosan tévednek! Egy rosszul vezetett, ráadásul kifejezetten „maffiaszerű érdekkörök” által uralt ország ugyanis szükségképpen omlik össze (ahogy kommentje vége felé maga a kommentező is leírja egyébként…)
Abban is ellent kell mondanunk a kommentezőnek, hogy „országos szinten talán 20-25(?) olyan pozíció van, ahol a _legálisan_megkereshető_ illetmény összemérhető egy versenyszférás felsővezetői csomaggal” – éspedig két okból is.
1. Magyarország állami és területi szintű irányítása (hogy ez utóbbi mit jelent, azt most ne nyissuk ki!) kb. 500 igen magasan képzett és a megfelelő mentalitással is rendelkező felsővezetőt igényel, ebből kb. 100-at a központi kormányzat. (Ha megnézzük, nagyjából 100 fő körül mozog a miniszterelnök+miniszterek+államtitkárok+helyettes államtitkárok összlétszáma.) Így a „20-25”-ös szám 20-25-szörösére lesz szükség!
2. Ha azt akarjuk, hogy országunkat a legképzettebb és legrátermettebb emberek vezessék, akkor szembe kell néznünk ennek anyagi előfeltételeivel is: a legjobbak kerülnek a legtöbbe a munkaerő-piacon – és hát a kormányzati munka honorálásánál is számolnunk illik ezzel! Ne legyünk álszentek és populisták: a jó és kimagaslóan teljesítő szakember megérdemli a kimagasló honoráriumot is, pláne, ha az illető a társadalom élete és jövője szempontjából alapvetően fontos és felelős munkát végez! Ugyan miért lenne az „okos döntés”, ha az ilyen minőségű politikusok a versenyszférabeli jövedelmeknél kevesebbet kapnának munkájukért a néptől? Nem „általában” kell spórolni akarni a politikusi jövedelmeken – a helyes út az, ha ügyelünk arra, hogy oda csak a valóban kipróbáltan legjobbak kerülhessenek, de őket fizessük meg! Nem a „sokat kereső” politikus ugyanis a baj, hanem a rossz és/vagy korrupt politikus. Sajnos a magyar társadalom a rendszerváltás óta (is…) kevés kivételtől eltekintve ez utóbbiakkal szerzett (rossz) tapasztalatokat, ezért általánosít és igyekszik visszafogni a politikusi jövedelmeket. De ismétlem: ez két, valójában egymástól elválasztható és el is választandó dolog összekeveredése. (T. i. a rossz és mégis sokat hazavivő politikusé, ill. a sokat kereső – ám azt meg is érdemlő - politikusé.)
Amint a fenti két pont mutatja, igenis: lehetséges (és kell is) a magasan jövedelmező versenyszférabeli pozíciót legalábbis kompatibilissé tenni a kormányzatban vállalt poszttal!
…Itt megint egy hosszabb szakaszt idézek a kommentből, majd alább arra reagálok ismét:
„20-25 pályaelhagyó vezetőből viszont nem lesz kormányváltás... A többiektől azt kéred, hogy tegyék kockára a karrierjüket és a családjuk megélhetését egy bizonytalan jövőért? Ezek a - nevezzük őket "gondolkodóknak" - látják ugyan a problémákat, összefogásukban potenciálisan megvan a konszenzusos megoldáshoz szükséges szakmaiság, józan ész és kompromisszumkészség is.
De:
· azért fizetik a közszolgákat, hogy az ország működtetését csinálják helyettük (ahogy a pékek sütik a kenyeret helyettük)
· nincsenek ráhatással a számos, képzetlen és befolyásolható választói rétegre (nyugdíjasok, segélyesek, mélyszegények, nagyon alacsony bérűek, stb.)
· nincsenek annyian, hogy bármelyik választáson bárki is megszólítsa őket.”
·
Vegyük itt is sorra a kommentező mondatait!
„20-25 pályaelhagyó vezetőből viszont nem lesz kormányváltás” - A kormányváltás abból lesz, ha elkészül egy komplex társadalmi-gazdasági program (ehhez már kellenek a hozzáértők – akik közül nem kevesen épp a versenyszférában vannak) és a program, mint „projektterv” köré felépül egy politikai szervezet, amely társadalmi szerződést ajánl az állampolgároknak e program megvalósítására. Nyilván nem lesz elég csak „megígérni” azt, hogy „De mi aztán igazán és tényleg megcsináljuk!”, hanem emellé a program szerves részeként garanciákat is fel kell kínálni. („Ha ezt és ezt nem a program szerint tesszük, akkor már a választások előtt, írásban nyilatkozunk, hogy azonnal lemondunk.” Vagy: ha a vállalkozói szférának azt az ígéretet teszi ez a politikai „programerő”, hogy – mondjuk – egy kormányzati cikluson belül nem nyúl az adórendszerhez és ezt szegi meg, akkor ugyanúgy automatikusan életbe lép a jó előre elkészített lemondás.)
Szintén a társadalmi biztosítékrendszer eleme az is, ha a kormány vállalja, hogy (mondjuk évente) átvilágíttatja a teljes tevékenységét független szakértői testületekkel és e vizsgálat eredménye határozza meg a kormány további sorsát és teendőit. (Ez persze nem „lemondás” a kormány szuverenitásáról és nem is csorbítja annak döntési kompetenciáit – csupán segít megmaradni a tervezett úton: ha a kormány nem „lép félre”, akkor nem történik semmi, ha viszont igen, akkor számolnia kell annak következményeivel.)
„…tegyék kockára a karrierjüket és a családjuk megélhetését egy bizonytalan jövőért” – A jövő akkor igazán bizonytalan, ha ma még nem akarnak az arra képesek energiát befektetni a jó kormányzás előfeltételeinek megteremtésébe, ahogy erről fentebb már volt szó. Mert ebben az esetben marad minden a régiben – és az oda fog vezetni, amiről kommentje végén maga a kommentező is írt.
„azért fizetik a közszolgákat, hogy az ország működtetését csinálják helyettük (ahogy a pékek sütik a kenyeret helyettük)” – Az alapvető dolgokban a döntést nem testálhatjuk át „fizetett szolgákra”. Nem lehet pl. az országgyűlési képviselők megválasztásában erre hagyatkozni – és képviseleti demokráciában az, hogy kik alkotják a parlamenti többséget, alapvetően határoz meg dolgokat. A közszolgák feladata az, hogy a(z elvileg bölcs mérlegelés után megválasztott) kormánytöbbség által kitűzött célokat konkrét cselekvési programokká alakítsák és működtessék az alrendszereket.
Ha egy adott társadalom és annak „létező” politikai elitje egyszerűen nem alkalmas a hosszú távú közérdeket sem adekvát módon megfogalmazni, sem azt képviselni, akkor – jobb híján és valóban „rendkívüli esetként” – azoké ennek felelőssége, akik tudás, belátás, morális alapok és általánosan vett képességek birtokában át tudják venni a meglévő politikai elit funkcióit. Akkor nekik kell „kínálatot teremteniük” a választók felé és az ő feladatuk javaslataikról a választópolgárok kellő hányadát meg is győzni. Ha kitérnek ez elől, azzal – harmadszor ismétlem önmagamat – nem nagy időtávon belül a saját státuszukat is veszélybe sodorják.
„nincsenek ráhatással a számos, képzetlen és befolyásolható választói rétegre (nyugdíjasok, segélyesek, mélyszegények, nagyon alacsony bérűek, stb.)” – Ehhez kellenek a meggyőző és meggyőzően tálalt érvek egyfelől, másfelől pedig kell vezetői karizma is. Hiszen köztudott, hogy a választókra igen komoly hatást képes gyakorolni a személyiség. Nem igaz az a közkeletű és igen elterjedt vélekedés, hogy ígéretekkel és populizmussal lehet a legjobban hatni a választók széles tömegeire. A választó ugyanis nem az alapján dönt, hogy mit ígértek neki, hanem hogy ki ígérte azt – hogy kiváltotta-e az illető a választókban az elfogadás és a bizalom érzését? A választó bizakodni akar és iránymutatást akar. Érezni akarja azt, hogy aki vezeti, az rendelkezik vezetői képességekkel. Ez nem „tudás”, ez ösztön – és ezt alapvető politikai hiba kihagyni a stratégiából!
[A kommentező által emlegetett versenyszférában tevékenykedő alkalmas vezetők] „nincsenek annyian, hogy bármelyik választáson bárki is megszólítsa őket...” – Nem őket kell valakinek megszólítania, hanem nekik kell a társadalmat megszólító politikai erőt maguk közül kiállítaniuk.
A fentiek alapján egyértelmű, hogy ha maguk az elvileg a feladatra alkalmasak nem vállalják a cselekvést, akkor másra hiába várnak. És ami igen fontos: az ő fenntartásaik sem igazán egzisztenciális természetűek – azok csak (önmaguk számára is) ürügyek. Hiszen ha a rendszerelemzésben gyakorlott eszükkel végigelemzik a helyzetet, akkor maguk is rájönnek, hogy egzisztenciájukat a nem politizálás fenyegeti igazán. Akkor hát miért nem cselekszenek mégis az eszük szerint? Mi a valódi gátló tényező ebben?
Valójában itt azzal a magyar társadalmi hagyománnyal van dolgunk, amely ösztönösen tart távol minket a politikától, mivel az abban való polgári típusú részvétel egészen a közelmúltig gyakorlatilag sem nem volt lehetséges, sem nem volt kívánatos a mindenkori hatalmak részéről. (Mint ahogy ma sem az!) Ez a szocializációnk során spontán módon (ún. „szerves tanulással”, az előttünk élő generációk viselkedésének, hozzáállásának utánzás révén történő átvételével) került belénk és lett a mentalitásunk egyik alapeleme. Amikor tehát arról írok, hogy a magyar társadalom sikere érdekében igenis, szükséges a politikai aktivitás, akkor valójában a magyar társadalmi ösztönnel „megyek szembe” és várok el azzal ellentétes cselekvést. Mindezzel tisztában vagyok és másoknak is tisztában kell lenniük – mint ahogy azzal is, hogy ha mégis társadalmi szokásaink, hagyományaink és „ösztöneink” szerint cselekszünk, akkor ez az ország szükségképen van bukásra, tömeges szegénységre és perspektívátlanságra ítélve!
Azok kívül: a magyar társadalom annyi és olyan hosszú ideje tartó „hektikusságnak” volt és van kitéve, hogy ez radikálisan lecsökkentette az egyébként normális, polgári kockázatvállalásra való hajlandóságát. Itt annyira sokat kellett és kell tenni az egzisztenciáért, hogy sem idő, sem erő, sem elszántság nem marad más, ezen kívül álló feladatokra. Pedig valójában éppen ezzel sodorja magát a legnagyobb veszélybe és egzisztenciális bizonytalanságba a nép: ha nem foglalkozik a közügyeivel és azokat populistákra, hozzá nem értőkre, fantasztákra, vagy gazemberekre hagyja.
Ismétlem: ha nem aktivizálja magát a közéletben a ma leginkább a versenyszféra irányító pozícióiban foglalkoztatott, jól képzett és valóban „nyugatos” mentalitású réteg, akkor ez a réteg is „meg fogja szívni”: ők sem lesznek képesek megtartani egzisztenciájukat. Akkor előbb-utóbb elkerülhetetlenül bekövetkezik a társadalmi robbanás – és az olyan alakokat és eszméket hoz be a politikai gyakorlatba, amelyek közepette a ma (még) biztos versenyszférabeli posztokat birtokló „nagyurak” is mennek a levesbe…
És akkor mi lesz, tényleg?
…Aki hosszú távon is fenntartható, tudásával és munkájával megszolgált magas életszínvonalat akar, annak el kell gondolkodnia a fentieken!
(A posztot kísérő grafika Bíró Mihály Bitangok! Ezt akartátok? c. plakátjának felhasználásával készült.)
2012.06.05. 17:38 Szerző: Blandly
Hazugság, dumák és sírás
- Na elég a dumából!
- Ez nem „duma”!
- Süket duma! Mióta megvagyok, dumával etetnek. Hova jutottam vele?
Keleti Márton - Dobozy Imre: A tizedes meg a többiek - 1965
Jaj, de jó: ismét sikerült egy rettenetesen elcsépeltnek és unalmasnak hangzó címet kiötlenem! Ám valójában nem a cím az igazán unalmas, hanem az a rettenetes, ám vérkonzekvensen képviselt önhazugság-halom, ahogy szólamokban, majd azokhoz képest a valóságban teszünk, ahogy élünk. Ezt már rettenetesen unom!
Fetrengünk az álszentségben, az álságosságban és fetrengés közben még kéjelgünk is ezen! Úgy érezzük, kínunkban és tehetetlenségünkben („determináltságukban”) úgysem tudunk mi itt igazán hasznos és szép dolgokat csinálni – ehhez ugyanis legalább valamennyivel kevésbé kellene egymás iránt utálatot éreznünk – úgyhogy ha már valódi értéket nem tudunk létrehozni, akkor legalább tegyünk úgy, mintha lennének értékeink és mi azokat védelmeznénk!
Az utóbbi évtized egyik sajnálatos jellegzetessége, hogy Magyarországon párt-és politikafüggő lett az igazság – és nem „csupán” az igazságszolgáltatás berkein belül (ami önmagában is óriási baj!), hanem az élet szinte minden területén.
Mindig elcsodálkozom, ha szembesülök (például) a művészeti teljesítmények megítélésében azzal, hogy szisztematikusan másképpen vélekednek sok-sok alkotóról, műről és életműről ballib, illetve jobb-szélsőjobb közegekben. Mindkét gárdára jellemző, hogy pánikszerűen és hisztérikusan reagálnak a számukra „ellenséget ideológia” képviselőjének tartott művészek viselt dolgaival kapcsolatban. „Természetesen” ez részben érthető az élő művészek kapcsán – hiszen itt a művészet legnagyobbrészt állami támogatásból él – tehát az éppen regnáló kurzus „saját köreit” eteti, futtatja, küldi műveiket külföldre. A művész pedig – azon kívül, hogy ennie kell – hiú állatfaj: imádja, ha ajnározzák és zseninek hirdetik. A politika meg? Hát, a politika meg azt imádja, ha minden eszközzel hirdetheti a saját világ- (és persze magyarság-)felfogását és ehhez vél remek eszközt találni a művészetben…
A legszebb az egészben az, hogy közben a való élethez ennek az egész „állásfoglalósdinak” és „elhatárolósdinak” vajmi kevés köze van. A KDNP-sek is szexelnek puszta élvezetből, nem csupán a gyermekáldásét. A vérbalosok között is vannak bőven olyanok, akik szívük (és ittasságuk) mélyén vissza szeretnék csinálni Trianont. A kőkemény liberálisok között is rengetegen előítéletesek – ha az illető történetesen Izrael-szimpatizáns, akkor álmaiban olykor „eliminálná” az arabokat, ha pedig véletlenül egy izraeli ingatlan-befektetők által összetolt társasház lakója, garanciális probléma esetén még zsidózni is képes. A jobbikosok pedig? Nos, róluk épp a minap tudtuk meg, hogy a harmaduk legszívesebben elhúzna Magyarországról! (Forrás: TÁRKI/Csúcson a migráció - http://www.tarki.hu/hu/news/2012/kitekint/20120523_migracio.html - a 2. diagram balról 3. oszlopa.) Amint láthatjuk: a bármely oldalon hivatalosan képviselt nézetek afféle „munkaruhák” csupán: abban keresik a kenyerüket, de nem abban élik az életüket.
Akkor uralja el egy társadalom belső viszonyait a hazugság és az álságosság, ha nincs elég ön- és közbizalom ahhoz, hogy a közösség tagjai vállalják önmagukat és merjék megismerni az igazságot.
…Játsszunk egy kicsit: mi lenne, ha mindenki azt mondaná, ami valóban mozgatja?
Mit mondana Orbán? Hogy bármit vállalok azért, hogy megtarthassam a hatalmamat? Hogy bármekkorát hazudok, és ezzel akármilyen mélyre kész vagyok lesüllyedni? Hogy simán tönkreteszem az országot azért, hogy a „haverok”, akiknek tulajdonképpen miniszterelnökként is csupán egy eszköz vagyok a kezükben, le ne cseréljenek egy alkalmasabb, a pénzszerzésüket még jobban szolgáló alakra? …És hogy rettenetesen félek attól a naptól, amikor mindez mégis hiábavalónak fog bizonyulni?
Mit mondanának a szocik? Hogy valójában semmihez sem értünk – de azért a következő ciklusban is szeretnénk a politikából élni? És ha még szerencsésebben jön ki a lépés, akkor a politikából is? (T. i. ha valahogy sikerülne kormányra vergődnünk, semmi sem tartana vissza minket attól, hogy ott folytassuk, ahol 2009-’10 körül abba kellett hagynunk?) Hogy fogalmunk sincs arról, mit is kellene ezzel az országgal csinálni? Hogy most is a párton belüli klikkharcokhoz kötik le az összes (nem túl bő) szellemi kapacitásunkat? Hogy a híres, 22 éve hirdetett „megújulásunkhoz” az is kevés lenne ha az Úristen újrateremtené az egész világot, mert mi még abban az új világban is éppen ilyenek lennénk, mint eddig?
Mit mondana az LMP? Hogy hozzászoktunk már a képviselői illetményhez – annyi pénzhez, havi rendszerességgel, amennyit előtte sosem kereshettünk? Hogy mióta eszünkbe jutott, hogy párt legyünk és ezt a pártot „Lehet Más a Politikának” nevezzük el, azóta sincs igazából a leghalványabb fogalmunk sem arról, hogy mi és milyen is az a „más”? Hiszen, ha lenne, akkor úgy neveztük volna el a pártot, hogy kifejezze, milyen is? Hogy értelmiségiek vagyunk – abból is a humán fajta – és ezért féltékenyek vagyunk a nálunk okosabbakra és a miénknél összeszedettebben gondolkodókra? Hogy a nagy bázisdemokrataságunk ellenére be nem engednénk a párt vezetésébe olyanokat, akiknek van elképzelésük egy modern ország kormányzásáról és a magyar nép igazi problémáiról, azok okaival egyetemben? Hiszen, ha ezt megtennénk, akkor egykettőre nem mi lennénk a párt vezetői?
Mit mondana a Jobbik? Hogy tele vagyunk kisebbrendűség-érzéssel és ezért váltunk gyűlölködőkké? És hogy valójában sokkal jobban sóvárogjuk a sikert, a gazdagságot és a hatalmat, mint a Rotschildok? És hogy pontosan tudjuk magunkról: ha a képességeinkkel, a teljesítményünkkel és a tudásunkkal arányos életszínvonalon kellene élnünk, akkor hozzánk képest a 20 éve munkanélküli roma a Riviéra Krőzusa lenne? Hogy azért akarunk elszakadni az EU-tól, mert képtelenek lennénk eltanulni az ottani munkakultúrát? (De azért az EP-képviselői illetményt, aztat szeressük!) És hogy bizony akadnak prominenseink között olyanok, akik magukban olyan démonokkal viaskodnak, hogy azokhoz képest a nácizmus szelleme valóságos Jótündér lenne - és hogy e démonokat szeretnék legalább időlegesen lenyugtatni azzal, hogy másokat (legalább verbálisan) „likvidálnak”?
Mit mondana Gyurcsány Ferenc? Hogy érzi: belőle „tényező” itt már sohasem lehet – de ebbe nem képes belenyugodni? Hogy valójában szégyelli magát, amikor naiv és nagyon egyszerű (legbelül kádárista) öregembereknek szónokol teljesítményelvű nyugatosságról – vagyis két olyan dologról, ami szöges ellentétben áll a bennük élő világgal és egész életükkel? És hogy azért nekik szónokol erről, mert rajtuk kívül őt senki meg nem hallgatja? Hogy azért vette maga mellé a DK elnökségébe azokat, akik ott vannak, mert ők már az MSZP-nek sem kellettek, onnan is kihullottak – és mert rajtuk kívül senki sem vállalta, hogy szerepel mellette ebben a szomorú kutyakomédiában? És hogy azért lett ez így, mert legkésőbb a 2010-es választások után nem merte azt kimondani, hogy „Szakítok a szocikkal, visszaadom a mandátumomat – és vállalom, hogy a nulláról újrakezdem, mert én komolyan hiszek a modernitásban!”? És hogy azért nem mertem ezt megtenni, mert életemben semmit sem építettem fel a nullából – mindent csak átvettem?
Mit mondana Bajnai Gordon? Hogy nem érzem magam igazi vezérségre képesnek, hogy nem vagyok képes arra, hogy Orbán ellen győzzek egy könyörtelen harcban? És hogy emiatt nem bízom abban, hogy magam mellé tudok állítani kétmillió embert? Hogy én is, mint Gyurcsány Ferenc, mindig csak menedzseltem, de sohasem teremtettem? Hogy nem tudom, hogyan kezdjek hozzá egy győzni képes erő összekovácsolásának – és ezért arra várok, hogy valami sanda érdekszövetség válasszon meg miniszterelnök-jelöltjének, amely aztán kb. úgy bánik majd velem, mint Simicska Orbánnal?
És mit mondana a magát progresszívnek tartó magyar értelmiség? Hogy akkor vágnék csak bele a politizálásba, ha valaki a kész konstrukciót a seggem alá tolná és garantálná a stabil egzisztenciámat akkor is, ha nem nyerünk a választáson? Hogy csak a saját fejem után vagyok hajlandó menni és kikérem magamnak, ha mások megalapozott programját kellene követnem? Hogy csak kritizálni tudok, de konstruálni már nem? Hogy igazából talán mégsem vagyok teljesítményalapú progresszív - hanem valójában ugyanazt a játékot játszom, mint az egész magyar társadalom: ügyeskedem, lavírozom és próbálok jól kijönni a dolgokból?
…Hová jutottunk ezekkel a dumákkal? Jó itt nekünk? És ha nem jó, akkor az istenszerelmére, miért nem akarjuk a süket sztereotípiáinktól megszabadulni? Évtizedek óta megírta, elmondta minden igazi szellemi nagyságunk, hogy mi a baj (álmodozunk és hazudozunk) és mit kellene csinálnunk (tanulni, szervezni, dolgozni). Hát valóban létezne valami, a magyarok génjeibe kódolt „turáni átok” (vagy inkább: sztyeppei tehetetlenség)?
Miért „sírnak” itt sokan – egyre többen -, ha csak sírni tudnak? A sírástól legfeljebb újra kialakul a Pannon-tenger*… Igaz: akkor legalább lesz nekünk is hol mediterránkodnunk, mint a görögöknek!
…Hacsak tehetetlenkedésünkben bele nem fulladunk!
*Ld. itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Pannon-tenger
2012.06.05. 15:20 Szerző: Đđ
A munka tesz szabaddá!
"Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a 'jobboldaliság' címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő mint 'keresztény magyar ember', előjogokkal élhet e világban; egyszerűen azért, mert 'keresztény magyar úriember', joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem 'keresztény magyar' vagy 'úriember', tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság igazi értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harmincéves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen; talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonnyal hajlong majd az új rend előtt; de szíve mélyén örökké visszasírja a 'jobboldali, keresztény, nemzeti' világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül. (...) Ez a fajta soha nem változik meg. De amíg ezeknek szavuk van vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet."
Márai Sándor: Napló - 1944
Van ma nagyjából 2-2,5 millió ember Magyarországon, aki úgy érzi: lassan rázárul a ketrecajtó. Ez persze pánikkal tölti el: szabadulna – de nem tudja, hogyan lehetne megszabadulnia a ketrechelyzet okozóitól? Nem képes erre működő algoritmust felállítani: se rutinja ebben, se türelme hozzá, hogy megtanulja. Ezért csak rúgkapál és kiabál – mintha valóban egy ketrecben vergődő oktalan állat lenne! (Vagy éppen reményvesztetten morog és szorong a sarokban…)
Bezzeg az a másik, szintén kb. kétmillás társaság, akik még ma is hangosan éljenzik a „ketrecépítőket! Ők tudni vélik, mit kell tenniük – és teszik is: tűzön-vízen át kitartani a Vezér és a Zászló mellett. (Ez utóbbi kétféle: vagy tri-, vagy bikolor – kinek-kinek ízlése és/vagy vérmérséklete szerint.) De az ország, amelyet a zászló szimbolizál, ugyanaz: „színmagyar” – és persze „Nagy-”!
Ebben a másik kétmillás társaságban van egy alapvető parancs: a tábort mindenképpen egyben kell tartani!
…Hiszen az utóbbi egy évben már így is annyian dezertáltak! Alig maradt bő egymillió híve a Fidesznek, és ha ehhez hozzá is vesszük a Jobbik majdnem egymillióját is – mert jól tudjuk, bizony: hozzá kell venni! – akkor is csupán kétmilliósra apadt a „tűzön-vízen”-tábor.
A Fidesz és a Jobbik vezetői tudják, hogy (törzs-)fideszesnek és (mag-)jobbikosnak lenni a legtöbbeknél lelki igény – majdhogynem azt mondtam: szexuális – de minimum „szerelem”. Azaz: az agyban kialakult erős és pozitív érzelmi kötődés, mely igényli az együttlétet. (Persze erről a „szenvedő” mit sem tud: sem arról, hogy ez egy korántsem racionális alapú választás nála, sem arról, hogy mik ennek a pontosan leírható idegi-etológiai alapjai. Ő csak „szenved és szeret”!)
Mivel a Fidesz és a Jobbik vezetői tudják, hogy hozzájuk híveiket a vágyaik kötik, ezért elemi érdekük e vágyak kielégítése. Ezek a vágyak kielégülést keresnek – ha nem a valóságban, akkor legalább a politikai pornográfia eszközei által. Ha nem foglalhatjuk vissza a Trianonban elvett területeket, akkor legalább beszéljünk róla. Ha nem tudjuk teljesítményben legyőzni Európát és a multikat, akkor legalább rúgjunk beléjük egy kissé (persze csak úgy, hogy ott ne hagyjanak minket, mint Szent Pál az oláhokat – mert akkor se EU-s pénzek, se EP-s fizetések a jobbikos képviselőknek). Ha a „zsidók” céltudatosabbak az élet dolgaiban és nem csupán ábrándoznak arról, hogy „Ha én gazdag lennék…” és ha nem vehetjük el tőlük munkájuk gyümölcseit, őket pedig (az egyszerűség és a szokás kedvéért) nem lőhetjük a Dunába, akkor legalább iktassunk a NAT-ba antiszemitákat (Fidesz-KDNP), mintha igazuk lenne és a XIX. század végétől összes bajainkért és a sikertelen magyar politikáért valóban a zsidók lennének a felelősek, és beszéljünk az Országgyűlésben Solymosi Eszterről, mintha valóban a zsidók ölték volna meg…
Igen: ezt kell csinálniuk, mert ezzel egyben lehet tartani a tábort – legalábbis annak kemény magját. És fenn lehet tartani a „mi és ti”-felosztást is, ki lehet alakítani a hívekben azt az érzést, hogy ha ki akarják élni (legalább szavakban és gesztuspolitizálásban) a vágyaikat, akkor arra csak egy kemény jobbos kormány alatt van és lesz lehetőségük… (Erről szólnak Márai bevezetőben idézett sorai is.)
…Vegyük már észre, hogy mindez nincs: ez nem a valóság – valóságossá csak akkor és attól válik ez a hatalom és ez a világ, ha hagyjuk általa a magunk világát tematizálni! Ha a szomszéd megőrül, és azt kiabálja, hogy ő Napóleon, akkor nem lesz belőle „közéleti téma”: nem kezdi vitatni az egész utca, hogy Józsi most akkor tényleg Napóleon-e vagy sem? Nem törődünk vele, legfeljebb egy mosollyal nyugtázzuk, hogy „Szegény!”. Elmúlik a roham, vagy elviszik a mentők – és ezzel kész vége!
Ne feledjük: a politikai ábrándoktól való függés, ezek követése is pszichoszociális betegség: az illető nem képes magát normális, polgári eszközökkel fenntartani és ezért érez arra folytonos késztetést, hogy ezen kívüli, a társadalom normális eszköztárából kivetett (mert hosszú távon a használója számára is kontraproduktív) eszközökkel próbáljon kielégüléshez jutni. Nem képesek a valóságban új értéket teremteni – ezért ásnak elő a sírokból régi, a valóságban értéktelen személyeket és emelik őket hivatalos piedesztálra.
Ne legyünk mi is „társadalom-felosztási kényszerképzetek” rabjai: ne gondolkodjunk kényszerjobboldaliul! Ha minden Horthy-szobornál szónokló idiótára „reagálási kényszert” érzünk, akkor mi is olyan, a hasznos munka helyett ordibáló alakok leszünk, mint azok, akik ellen ordibálni akarunk éppen. Attól nem válik a magyar gazdaság sikeresebbé és nem fog tudni több erőforrással ellátni minket, ha bebizonyítjuk, hogy Nyírő antiszemita nyilas volt (ami egyébként úgyis nyilvánvaló). Azt az energiát, amit ideológiai viaskodásra fordít a progresszív magyar szellemi közeg, inkább fordítsa egy komplex társadalmi program összeállítására – ami persze macerásabb, mint kemény cikkekben-posztokban megvédeni a demokrácia eszméit. A demokratizmust az védi meg, ha megy a gazdaság – különben, ha csóróság van, úgyis előmászik a kövek alól az agyakban az „Ezek vagy azok tehetnek mindenről!” ősi ösztöne…
Annak érdekében, hogy a következő hatalom minőségileg meghaladja a mait - de minden eddig a rendszerváltás óta volt hatalmat is -, ne a jelenlegi hatalommal foglalkozzunk immár! Felejtsük el, hogy két évig még minden valószínűség szerint kormányoldalon és attól jobbra folyni fog a nekik a létalapjukat jelentő meg- és megosztás. Mert ha ők nem választhatják le újra és újra szimbolikusan a társadalom egy-egy részét az „egészséges nemzettestről”, akiket aztán minden baj okának jelölnek meg, akkor nem maradna más, mint kijelenteni, hogy ők maguk nem boldogulnak a társadalommal és a gazdasággal és hogy a sikertelenség oka az ő tehetségtelenségük. Ne menjünk bele az ő játékukba, ne legyünk ehhez partnerek – van nekünk más feladatunk is: két év múlva egy racionálisan politizáló és az országot ezzel sikeressé tévő kormányt adni! Erre a feladatra kell felkészülni – nem pedig ilyen-olyan értelmetlen és eredményt úgysem hozó akciókat szervezgetni. Ők azt akarják, hogy mindig legyenek, akik az utca túloldalán ellenük tüntetnek, amikor ők, a „szervezett jobboldal”, éppen valami direkte provokációnak szánt „szimbolikus lépést” tesznek. Mert ha vannak ellentüntetők, akkor van ellenség, akit maguk helyett okolhatnak – és ezzel egyben tarthatják maguk mellett a táborukat. Nekik nem (csak) az a lényeg, hogy benne legyen a NAT-ban Wass Albert, hanem az, hogy rámutathassanak azokra, akik ezt ellenzik, és egy jót kurjanthassanak, hogy „Íme, a nemzet ellenségei!”
Ne bőszítsen a kellő hatalom híján úgyis értelmetlen tiltakozgatásokra az sem, ha az „oligarcha-holdudvar” újabb százmilliárdokat zsebelhet be – mert (ha már meglesz a hatalom) ezek a pénzek a zsebekből visszaszerezhetők, ha valóban törvénytelenül, vagy túlszámlázva az elvégzett munka valós értékét kerültek oda. Ennek megvannak a maga prudens és törvényes technikái. És ne ingereljen az sem, ha „százévekre” neveznek ki bábfigurákat fontos posztokra – mert illegitim kormány* kinevezései is illegitimek: az illetők megszűnnek támogatottak és védettek lenni abban a pillanatban, ahogy az őket kinevezők elveszítik azt a hatalmat, amellyel visszaéltek. Mindez – és még sok egyéb – csak akkor számít a valóságban is, ha két év múlva nem lesz egy olyan politikai erő, amely megszünteti a mára nyilvánvalóan exlexszé vált helyzetet. Ha nem végezzük el azt a munkát, amely egy ilyen erő megszervezésével jár, hanem helyette úgyis céltalan napi tiltakozásokkal kötjük le magunkat és nyugtatjuk meg a lelkiismeretünket (hogy „Jól megmondtuk nekik!”), akkor, a mi célszerűtlenségünktől válik az orbánizmus szilád valósággá – de egyébként nem! (Hozzáértés híján) gazdasági sikereik nem lesznek, így életszínvonal-növeléssel nem kedveltethetik meg magukat. Külső hatalom nem presszionálja a magyar társadalmat arra, hogy akaratuk és érdekeik ellenére is fogadják el Orbánékat 2014 után is. Ha pedig sem belső eredmények, sem külső támogatás, nyomás nincs, akkor a hatalom nem tartható fenn. A kérdés tehát nem a mostani hatalom összeomlása, hanem a következő hatalom milyensége.
Valódi teljesítmény híján a szimbolikus tettek mit sem érnek. Gondoljunk erre, ha legközelebb megint épp kiverni készül nálunk a biztosítékot valami újabb Fidesz-baromság. Az egyetlen dolog, ami valóban ér valamit a mai hatalom ellen, az nem más, mint ha lesz, aki legyőzze őket. A tiltakozás és a spontán harag legfeljebb lázadást képes kirobbantani, de célszerű kormányzást még sosem teremtett, mióta világ a világ. A NAT-ból majd csak akkor kerülnek ki az antiszemiták, ha olyan kormányunk lesz, amelynek a minisztere XXI. századi tudást és mentalitás akar a tananyagban látni – és semmi mást nem tűr meg ott. (Aki ugyanis gyermekének hittant, rovásírást, magyarságtudatot, vagy éppen múlt századi parasztgyerekek élőhelyén tenyésző növénykék és állatkák viselt dolgaival kapcsolatos, ma már semmit sem érő ismereteket akar okíttatni, az tanítsa meg rá maga, otthon, vagy szervezzen rá szakkört!) Pártoligarchák majd csak akkor nem kaphatnak verseny nélkül zsíros állami milliárdokat, vagy száz- és ezerhektárokat, ha olyan kormányunk lesz, amely még a maga számára is lehetetlenné teszi azt, hogy a közvagyonnal ne prudens módon bánjon. Sikertelen politikusoknak csak akkor nem lesz itt kultusza, ha lesz olyan kormányunk, amely az országot sikeressé tévő politikát tud folytatni és ezért egyre csökken azok száma, akik sikerpótlékokra szorulnak.
…Azok közül, akik korábban – vagy esetleg jobb híján még most is – az orbáni politikát támogatják, nem mindenki tartozik a poszt elején említett „lelki igényből fideszesek” közé. A Jobbik-hívek között pedig még többen vannak, akik valójában nem zsidót/cigányt akarnak ölni, csupán a jelen és/vagy a jövő bizonytalansága kergette őket a „határozottan politizáló erő” karjaiba. Mindezekből következően: ha létrejön egy szintén határozottan, közérthetően, ráadásul még ésszerűen is politizáló erő, akkor a két jobboldali párt híveinek egy része is mozdítható lesz általa – ez pedig végleg megadja a kegyelemdöfést a „centrális erőtér” számára.
…És akkor indulhatunk el végre-valahára arrafelé, hogy „Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban…”
*Az illegitimitásról bővebben ld. itt.: http://progressziv.blog.hu/2012/02/20/jogalap_es_alapjogok
Utolsó kommentek