2012.05.06. 13:33 Szerző: piefke

Véreim, magyarok!

„Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk.”

Ady Endre: Menjünk vissza Ázsiába - 1902. január 31.

 

Orbán megint ázsiázott egy kiadósat: jött a kínai miniszterelnök-helyettes, aztán pedig elment Kazahsztánba („egy nyugati testvér a keleti testvérhez”), ahol „számon tarják a magyarokkal való rokonságot”. Ezek apropóján nem árt foglalkoznunk azzal, mit is jelent ez a bizonyos „ázsiai sikeresség”.

A magyar szellemtörténetben régóta létezik egy „ázsiai vonulat”: valamit, amink épp nincs, Ázsiában remélünk fellelni – hol őshazát, hol ott maradt rokonokat, hol pedig gazdasági és társadalmi modellt, no meg olyan tőkét, amely nem támaszt számunkra elviselhetetlenül nyugatias feltételeket, mint napjaink Orbánja.

Aztán van egy olyan vonulat is a magyar társadalmon belül (belül? Hm…), amely igazából mindig is a nyugati viszonyokat, állapotokat, gondolkodás- és viselkedésmódot akarta/próbálta ráerőltetni erre a tulajdonságaiban ázsiai népre. E vonulat képviselői nehezen viselik el, hogy Magyarországon nincs olyan precízen elrendezve az élet és nincs olyan akkurátusan rendben tartva a köz- és magánterület sem, mint Svájcban, Németországban, vagy Ausztriában, vagy netán a skandináv országokban. Ennek a vonulatnak a kezdeténél Szent István áll, ma pedig leginkább azok képviselik, akik – élve az EU-s lehetőségekkel – elmennek Nyugat-Európába. (Lám-lám: hol tartana ma a magyarság, ha István is elment volna valami nyugati lovagseregbe, vagy épp velencei kalmárnak állt volna…)

Mondjuk ki őszintén: nagyfokú a korreláció egyfelől a nyugatosok és a jól teljesíteni képesek, másfelől az „ázsiások” és a…………….. Szóval: azok között, akik ma Ázsia felé fordulnak, sokan ezt azért teszik, mert nem tudnak mit kezdeni a nyugattal. Nem értik azt, nem éreznek közösséget annak elveivel, a nyugatot működtető mentalitás pedig túl „steril” nekik – és azt sem tudják, hogy mi is működteti a nyugatot igazán, hogy mi volt és mi ma is sikerének „titka”. Inkább kitalálnak rá ezt-azt: hogy a siker titka mások kizsákmányolása – amiben annyi az igazság, hogy a világ azoké, akik a legjobban és a legszervezettebben képesek dolgozni, cselekedni. (Tehát: a gyarmatosítás sem sikerülhetett volna az európaiaknak, ha nem lettek volna meg ehhez már eleve a belső társalmi erőforrások.) A legszervezettebb pedig azt jelenti, hogy a szervezés magából a társadalomból, a polgárok közötti „horizontális viszonyokból” következik. Ott van jelen, oda van „kódolva – nem pedig egy, a társadalmat „felülről megerőszakoló” és azt önnön céljaiért „mozgató” hatalom szervezi át a társadalmat, hogy a saját céljait elérhesse általa.

…De mit is produkált ez a bizonyos általuk „istenített”, „idealizált”, „bámult” Ázsia? Nos, épültek birodalmak, akadnak „nagy vezetők”, nagy teljesítmények, igaz – de általános jólétet ázsiai társadalom csak akkor produkált, ha vagy valamiféle természeti kincsre támaszkodhatott, vagy pedig a jólét technikai előfeltételeit nyugatról importálta. (Ez az import vagy kényszerű volt, mint pl. Dél-Korea esetében, vagy egy felülről végrehajtott-kívülről megtámogatott általános társadalmi reformfolyamat, mint pl. Japán esetében, egyszer a Meidzsi-korszakban – akinek „ázsiaiul” jobban tetszik: 明治維 - , másodszorra pedig a II. világháborús vereséget követő időszakban.)

Nincs tehát olyan ázsiai modell, amely belső, a saját társadalmából, hagyományaiból és mentalitásából következően hozott volna létre általános jólétet, magas szintű műszaki és munkakultúrát és lehetőséget az egyéni képességek szabad kibontakoztatására – ráadásul mindezeket párhuzamosan. Csak olyan „saját fejlesztésű” ázsiai modellek vannak, amelyekben vagy a mérhetetlen szegénység és reménytelenség, vagy a „látványos eredményeket produkáló”, ám azokat totalitárius módszerekkel elérő despotizmus jellemez – esetleg ezek valamilyen sajátos keveréke. Aki Ázsiának nem csupán a „kirakatát”, vagy éppen a turistaközpontjait nézi, az jól láthatja mindezt…

Amikor Orbán és vele együtt sokan áhítozva tekintenek Bezzegázsiára, akkor emberi és munkajogok híján, ellentmondást nem tűrő parancsokra épülő „látványsikereket” akarnak, nem törődve azzal, hogy mi az ár mindezekért. Olyan társadalomideált propagálnak, ahol a társadalom néhány százaléka élvezi a fejlődést. Azt szokták ők erre válaszolni, hogy „a jólét, a gazdagság majd lecsorog, és átitatja előbb-utóbb az egész társadalmat” – de ez nem igaz. Ugyanis a mindenkori (ázsiai típusú) vezetőrétegek csupán akkor ad a jólétből, ha arra kényszerítik… A „látványsiker” olyan, mint a „látványsport” (Orbánék másik nagy kedvence és mániája): egyik sem javítja a társadalom valóságos „fizikai kondícióját”.

Azért könnyű Orbánéknak azonosulni az ázsiaisággal, mert Orbánnak, körének és követőiknek a demokrácia leglényegét adó mentalitástípus mit sem jelent. Amikor Orbán és társai, akiket azóta mindközönségesen csak „Fidesz”-ként szokás emlegetni a ’80-as évek végén demokráciáról, jog és szabadságról kezdtek el beszélni, akkor ezt úgy értették, hogy ők is bele akarnak szólni a hatalom dolgaiba – de magának a hatalomnak a milyenségéről, az egyeduralmiságról csak addig hangoztattak elítélő szavakat, amíg az nem lett az övék. Hiszen ha lelkük legmélyén utasítanák el a feltétlen, a nyújtott teljesítménytől független hatalmat, akkor képtelenség lenne ugyanazt és ugyanúgy csinálniuk, mint ahogy azt az elmúlt két évben tették. Erre csak akkor lehet képes valaki, ha nem is érzékeli a mentalitásával ellentétesnek azt, amit tesz.

Írtam fentebb a magyar társadalom „ázsiai feléről” – nos, sok magyar van, akinek a nyugat csupán anyagi javakat jelent – megjegyzem: olyan anyagi javakat, amelyekhez hasonló színvonalúak előállítására ők képtelenek lennének. A szabadság az, ha szabad bevásárolni Bécsben, a demokrácia pedig az, ha a hatalom eltűri az anyagi gyarapodást. És azt kell mondjam, hogy a mai magyar társadalomnak ez a nagyobbik fele. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ők valóban ázsiai társadalmi és munkaviszonyokra vágynának. Csupán passzívak és járatlanok társadalmi téren és úgy „közélnek”, ahogy abba belenőttek és beleszoktak: gyakorlatilag sehogy. Ők a „politikailag inaktívak”, vagy azok, akik valamelyik „csodát ígérő” politikai erő uszályában vergődnek – a Fidesznél, az MSZP-nél, a DK-nál és persze a Jobbiknál is ők alkotják a „tábor” zömét”. Ebből aztán akár azt a (téves) következtetést is levonhatnánk, hogy „a magyar választók többsége Ázsiát akar!”, azonban ez nem igaz. Attól, hogy valakiben valamilyen, pl. ázsiai mentalitás-hagyomány, örökség él, mert ebben nőtt fel, még nem jelenti azt, hogy ne élne benne vágy „egy másmilyen világ” iránt – csak épp fogalma sincs arról, hogy azt a „mást” miképpen lehet elérni.

…Igen: ahogy a társadalomban viselkedünk, az jobban hasonlít az ázsiai, mint az északnyugat-európai modellre, különösen akkor, ha nem a felszínes, hanem a meghatározó elemeket, jellemzőket tekintjük. Megszoktuk, hogy a pozíciókat általában nem a teljesítmény, hanem „egyéb érdemek” alapján osztják – és adott esetben vissza is veszik. Szokás az is, hogy a hatalom „nem bántja” azokat, akik alávetik magukat neki – de keményen megtorolja az „ellenszegülést”, sőt, a „sorból való kilógást” is. És az is megszokott, hogy a hatalom és a társadalom „külön dolgok” és hogy az előbbi áll az utóbbi felett. Ezzel szemben az északnyugat-európai modell kifejezetten a polgárok önálló, az államtól, a „felsőbb hatalomtól” független kezdeményezéseire, valamint a szabad és szintén államfüggetlen szövetkezésre, együttműködésre épül. Nem nehéz már a kezdeteknél felfedezni a különbséget az ázsiai szokás szerinti teljhatalmú „hódító vezér” és az európai „választott vezető” között, akinek „mandátumát” korlátozza a választók akarata, céljaik és véleményük a vezető tetteiről. Amíg egy Hermannt (Arminiust)* „komolyan felelősségre vontak” (megöltek) a társai, amikor úgy látták, hogy „kezd a saját feje után menni”, addig egy Dzsingisz kánnál, vagy épp az egységes Kínát megalapító Csin Si Huang-ti alattvalói részéről ez elő nem fordulhatott, noha egész életükben egyebet sem tettek, mint mentek a saját fejük után és hajszolták a népet is. Ha elő-előfordult is az ázsiai népeknél „egyenrangúak szövetségkötése”, az csupán legendás változata a valóságos eseményeknek, amikor is a hódító és a meghódított „kodifikálta” a „további együttműködését”. (Valami efféle történt a magyar „vérszerződés” esetében is.)

…És mégis: a látszólag „kaotikusabb és instabilabb” kormányzati modell lett történelmi távlatokban az eredményesebb – no meg az adott nép tömegei számára stabil jólétet adó. Amikor arról polemizálgatunk, hogy vajon az ázsiai, vagy az európai modell-e a követendő, akkor nem árt magunk elé idézni, hogy hogyan is él ma Hermann népe (a németek) és Dzsingisz káné (a mongolok). Aki pedig „csin népének” mai valóságára kíváncsi – és nem csupán orbáni interpretációban – akkor az olvassa el ezt: http://index.hu/tech/2012/05/05/akik_onkent_mennek_rabszolganak/

Aki ma „ázsiai modellt” szeretne, az vagy a kontroll nélküli hatalmat szeretné a maga számára elérni, vagy meg szeretne szabadulni az egyéni döntés és felelősségvállalás terheitől. Viszont: a stabil és általános jólét alapjai éppen az ellenőrzött hatalom – a „felelős kormány”, ahogy a ’48-as 12 pont emlegeti – és az állampolgári felelősség és szuverenitás.

Ma már Kínában is azt látjuk, hogy egyre többen akarnak több kezdeményezési, döntési és cselekvési szabadságot és több függetlenséget az államtól (amely ott végtelenül korrupt és borzasztóan „szubjektív” is). Kérdés, hogy működhet-e majd a szabad polgárok jogállama mint modell az egymilliárd paraszt országában, ahol 5-6000 éve megszokta mindenki, hogy léte a császártól, a mandarintól – no meg a maffiáktól is – függ és hogy „szabadon vállalkozni” is akkor lehet, ha arról a Párt hoz határozatot. Nem hiszem, hogy egy ilyen modell bevezetésére lenne szükség Magyarországon az átütő gazdasági sikerhez… Az ugyanis, hogy a jelenlegi miniszterelnök hajlamainál és szocializációjánál fogva vonzódik a megkérdőjelezhetetlen hatalomhoz, még nem ok arra, hogy azt be is vezessük.

Mi itt a ProgBlogon nem először írjuk le: stabilan sikeres, jól működő gazdaság csak jól működő társadalomban lehetséges – ebből következően: ha a gazdaságunk nem képes jól teljesíteni, akkor annak valóságos okait elsősorban a társadalmunk felépítésében, mentalitásában és működésében kell keresnünk. Fentebb már írtunk a magyar mentalitás ázsiai oldaláról, írtunk arról, hogy hosszú távon az európai modell biztosítja a sikert – tehát: ha sikert akarunk, modellt kell váltanunk.

…De semmiképp sem a „tisztán ázsiaira”!

 

 

*Ld.: http://en.wikipedia.org/wiki/Arminius

 

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr974491409

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vagy Ady, vagy Tisza! 2012.05.07. 00:09:18

p { margin-bottom: 0.21cm; }Hányszor átkozta Ady Tisza Istvánt és mindazt, amit képviselt! Hányszor írta le, hogy nemzetvesztő ez a korlátolt nemzetieskedés! Hányszor siratta a nemzetet, mert a tiszai szociálpolitika, nemzetiségi politika, a bután atav...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

épészmérnök 2012.05.06. 15:48:56

Piefke, ez is egy örökbecsű. Nagyon jókat és fontosakat írogatsz mostanában.

uni1002 2012.05.06. 16:30:05

Akik önként mennek rabszolgának...
Olvasom hogy egy kínai átlagdolgozó 75ezer forintot kap.

Közmunka Magyarországon 47ezer, német multi fizet egy ismerősömnek tíz év után 75ezer forintokat, ami Szabolcsban álomfizetésnek is számít munkanélküli körökben.
Tehát elértük a kínai színvonalat, azzal a különbséggel, hogy Kínában felfelé megy, nálunk meg romlik a reálbér.
Tehát, rövidesen kívánatos, olcsó ország leszünk a Mennyei Birodalomnak, rabszolgább rabszolgákkal, mint a sajátjaik.
Ezt látszik előkészíteni a Fidesz kormány, Orbán Viktor az ázsiai tárgyalásaival, az új, még megszorítóbb munkatörvénykönyvvel. Az emberek fillérekért dolgozhatnak majd idetelepült kínai üzemekben, és meg lesz az egymillió munkahely.
Igaz, nem európai módon...

TBone 2012.05.06. 20:13:51

Ne bassz Kazahsztán...
Ahol az államfő úgy vezeti az országot, mintha a saját kis cége lenne.

béla a görög (törölt) 2012.05.06. 20:21:31

A legnagyobb baj hogy ez a társadalom a feudális viszonyait nem képes levetkőzni rendszertől függetlenül. Emberek a legpiszlicsárébb dolgokhoz is ismerősöket és 'függőségeket' keresnek - ahelyett, hogy szabályrendszerekhez igazodnának.

Én az állásoktól kezdve a tisztségekig bezárólag mindent felvételi teszthez kötnék. Az valamennyire objektív képet ad az embereknek is magukról és versenyre késztet. Az gyorsan rendet tenne a fejekben.

Abban amit írsz igazad van csak az a szomorú, hogy ez egyáltalán felmerül.
Ezért inkább 'átlépném'.

Qqriq 2012.05.06. 20:35:13

"...ahogy a társadalomban viselkedünk, az jobban hasonlít az ázsiai, mint az északnyugat-európai modellre..."

pl. gyakrabban gyújtogathatnánk stadionokat is:

sportgeza.hu/mindenidok/2012/05/06/pokoli_fustfelho_szallt_a_kolni_stadionra/

Anti Anyag (törölt) 2012.05.06. 20:37:45

Nem nagyon értem, ha valaki megpróbál egy paradicsomot ezt-azt rásózni a kínaiakra, az miért épít ázsiai típusú birodalmat.

Valójában mi a lófaszt kellene csinálni Orbánnak? Elzavarni a kínaiakat, menjetek a szlovákokhoz?

Eddie 2012.05.06. 21:10:12

@TBone: De ez az államfő még hajlandó szóba állni Orbánnal! Más már nem fogadja.

Makumba4 2012.05.06. 21:16:14

Van némi igazság a leírtakban, ám néhány megjegyzés kikívánkozik belőle.
1 - Ázsiaiak - szerintem a zömük nem olyan ostoba, mint hiszed, értik ők a demokráciát, legalábbis egy részük, csak nem ÉRZIK, hogy ez számukra is fejlődést hozott volna. Amivel pedig érzelmileg nem lehet azonosulni, az sosem interiorizálódik. Mondok egy életből vett példát, hogy érthetőbb legyek: egy volt tanárom a rendszerváltás környékén a hajdani BIT aktív tagja volt. Balos lendület, eltökéltség, mozgalmár romantika. Nem láttuk egymást 20 évig, hirtelen egymásba botlottunk. Elkezdtünk beszélgetni, s kiderült, hogy az egykori balos tanárembertől jobbra már csak a Führer áll. Rákérdeztem, ez így hogy? Mire elmesélte: tanít, a fizetése szart sem ér, a lányai lenézik, mert képtelen finanszírozni az aktuális divathóbortjaikat, a társadalom lenézi, mert "csak" egy balfasz tanár, a tanítványai lenézik, mert lúzer, hiszen nincs semmije, a neje elhagyta, saját maga bővített újratermelésére esélye sincs. Próbálkozik mindenféle MLM-es szarsággal, de lötyög rajta a gatya, nem áll jól neki. Szuper matematikus, felajánlottam, hogy szerzek neki állást biztosítónál: elgondolkodott, majd azt mondta: én tanárnak születtem, képtelen vagyok mást csinálni. Mindezt látva megfogalmazódott benne, hogy ez a rendszer, a demokráciával, mindennel együtt nem az övé. Semmit nem tud neki pozitív élményként nyújtani, tehát kell egy másik valóság, amelyik napi szinten ad némi kapaszkodót. Így kötött ki a nemzeti romantikánál, az egyre radikálisabb jobbos mozgalmaknál. Na most, persze lehet ezt az embert csípőből lelúzerezni, mégis, azt gondolom, egy lélegzetvételnyi szünet után azért átérezhető a tragédiája.
2 - Hamvas Béla azt írta egy helyütt, hogy a magyarság vesszőfutása konkrétan Szent Istvánnal kezdődött, aki erővel kényszerített a magyarságra a római katolicizmust, holott, elegendő lett volna csak Bizánc felé fordulni, mert már a keleti kereszténység is jobb, a korábbi hithez inkább idomuló választás lehetett volna. Ez persze nehezen ellenőrizhető állítás, az azonban tény, hogy ha bármilyen reform kedvéért embereket kell felnégyeltetni, az sosem lesz tartós eredmény, pláne nem valós, elfogadott.
3 - Ami a demokráciát illeti: egyet kell értenem a szerzővel a tekintetben, hogy ennél nincs jobb. A probléma azonban az, hogy a demokrácia ma számunkra díszlet, a trójai faló, amelyet eladtak nekünk, lízingbe, és sajnos sosem keveredünk ki a "minimum törlesztőrészlet-csapdájá"-ból. Miközben mi ujjongtunk 1989-ben, hogy kimennek az oroszok, lesz szabad választás, no, és persze tele polcok a boltokban, közben már megérkezett az igazi tényező: a piac, amely aztán letarolt itt mindent, mint tank a libafost. Erre nem voltunk felkészülve, s állítom, ha egy kicsit észnél vagyunk, nem egymás legyalulásával vagyunk elfoglalva, nem fizetnénk most ilyen árat. Az is igaz persze, hogy ezt előre senki nem láthatta. A demokrácia ma egy franchise, amelyet a piac megpróbál értékesíteni a Föld legtöbb országában, hogy aztán annak leple alatt kedvére tollba mondhassa a törvényeket, meghatározhassa a profitját évekre előre. Ajánlom olvasgatni Paul Krugmant a New York Times-ban. Kétségtelen tény, hogy a demokrácia legnagyobb előnye az lenne, ha közös döntéseinket együtt, élhető kompromisszumok kialkudásával, win-win típusú helyzeteket megszülve hozhatnánk meg. Ekkor, és csak ekkor lehet remény arra, hogy az ún. ázsiaiak magukénak érezzék a rendszert. Legyünk őszinték: 1994-1998 és 2002-2010 között, vagyis, amikor az ún. progresszívek hatalmon voltak, így születtek a döntések? Egy túrót! A magyar politikai elit egyik legnagyobb baja, hogy szereti a választót hülye gyereknek tekinteni, akinek hazudozni kell, miközben persze a választó elvárja - s ebben sajnos igazat kell adnom a szerzőnek -, hogy a politikus megtegyen mindent a valóság elleplezésére. A már említett két időszakban is csak a politikailag megbízhatók kerültek helyzetbe - tudom, ott voltam, láttam, hallottam -, s emberek ezrei veszítették el egzisztenciájukat, csak azért, mert az MDF-kormány vagy a FIDESZ-kormány idején szerződéseik voltak. Ez lenne a progresszív demokrácia? Miért érezné magáénak, aki veszít rajta?
4 - A demokrácia az ún. haladó oldalon sem jelent mást, mint az állami források politikai szempontok szerint történő szétosztását. Az csak az álca, hogy ők képviselik a haladást, az ejrópaiságot - kiváló az alkalmazkodóképességük. Valójában ők is csak gazdagodni akarnak. Tisztelet a kivételnek, akik ezt valóban komolyan gondolják, ők azonban a cserepadon ücsörögtek végig, s vélhetően ugyanúgy hülyének nézték őket, mint a korában már említett tanárembert.
5 - A demokrácia gyakorlata:

Megint egy életből vett példa: nagyon közeli ismerősömnek tartoztak 500e Ft-tal. Elment érvényt szerezni a szerződésnek: kiröhögték. Ügyvédet fogadott: az ügyvédet röhögték ki. Bíróságra vitte az ügyet: a kft. eltűnt, a tulaj mindenkit kiröhögött. Átsétált egy baseballütővel, akkor mondjuk nem röhögtek, de a neveltetése nem vitte rá a BTK. megsértésére. A bíróság végül kiadta az ügyet végrehajtónak, aki néhány hónap múlva értesítette, hogy a cég nem fellelhető. Gyanús lett a dolog, utánanézett, kiderült, hogy a végrehajtót lefizették. Keresett két rendőrt, és megbízta őket, hogy szerezzenek érvényt a törvénynek. A rendőrök elmentek a pénzzel, majd kikapcsolták a mobilt, sosem látta őket többet. Szaros 500e Ft.
A nyugati demokrácia gyakorlata: szintén közeli ismerősömnek 48 MFt-tal tartoznak ún. ejrópai és a nyugati világhoz tartozó országokból érkező cégek. Nem fizetik ki, mert nem fizetik ki. A munka elvégezve, a számla leadva, a válasz: most szar az euró. Máskor: most túl jó az euró. Közben épül le, az anyját kölcsönből temettette el, a gépparkját lelakatoltatta, a telefonja kikapcsolva. Nyugati cégek.

Egy nagy fuvarozó cég vezetője elkezdett Ausztriában is dolgozni, és megrémülve tapasztalta, hogy az osztrákok is ugyanúgy szarnak az üzleti morálra, mint a magyarok. Nem fizetnek, és röhögnek.

Szóval, lehet itt ázsiait kiáltani, demokráciadeficit miatt sírva fakadni, de meg kellene nézni, hogy ez mit jelent az emberek számára a mindennapokban. Mert a Maslow-Herzberg-piramis kemény korlátú feltétel, és aki nem tudja kifizetni a számláit, annak nem a politika és a közélet lesz a legfontosabb gondja.

A legnagyobb probléma, hogy nincs párbeszéd idehaza: egy progresszív sosem ül le beszélgetni egy ázsiaival, hogy kísérletet tegyenek egymás megértésére, mindkét tábor lenézi a másikat. Nincs átjárás, nincs közös halmaz, mert mindkét oldal csak a maga imamalmát pörgeti.

Na, most ennyi, sok minden kimaradt, de már nincs időm írni, majd ha valami eszembe jut, folytatom.

tarackos 2012.05.06. 21:17:25

Nem ázsiai hanem balkáni és dél-amerikai. Na nem mintha bármivel jobb lenne...

www.tarki.hu/hu/research/gazdkult/gazdkult_wvs_keller.pdf

Martian (törölt) 2012.05.06. 21:51:07

@TBone: állítólag Viktornak is lesz szerepe az új Borat filmben! :)

6EQUJ5 2012.05.06. 21:51:22

A blog írója nagyon ügyesen próbálja félrevezetni az olvasókat. Valós dolgokat is ír,amiket jó elolvasni,de ezt keveri valótlan állításokkal.
Mitől annyira biztos benne,hogy ázsiai modellt épít a kormány,amikor az már részben ki van építve? Gazdasági kapcsolatokat próbál építeni,amihez minden eszközt be is vet.Nem ördögtől való gondolat,hogyha eddig a magyaroknak mindig hátránya volt az eredetük miatt,akkor talán az ázsiaiakkal szemben nem lesz és ezt ki kell használni,mert ez hozhat fejlődést gazdaságilag,miközben nem kell elfordulni az európai értékektől sem. Remélhetőleg nem is fogja ezt megtenni a kormány,mégha bizonyos körök ezt próbálják terjeszteni az országról,amivel sokat ártanak mindenkinek.

villamos alóli kacaj 2012.05.06. 21:54:49

Lecsekkolta, hogy tényleg jól csinálja-e a 2/3-dal azt mintha 3/3-d lenne.
Bár szerintem új technikákat is tanult. Csak figyeljetek! (Orbán tér már van)

Netuddki. 2012.05.06. 22:25:07

Lópikulát! Ami itt épül az az orbáni modell. Emiatt őkelme max. 2 év múlva úgy lesz páros lábbal kirúgva a parlamentből, hogy nem kell neki repülő Kazahsztánig.
Mellesleg lehet, hogy éppen a jövőbeli menedékkérelmét készíti elő...

ombie 2012.05.06. 22:32:36

Annyiban igazat kell adni az ázsiásoknak, hogy Európával ellentétben azért ott még van fejlődési potenciál, érdemes haverkodni velük. Ettől még persze a diktatúrát nem kell bevezetni.

Blogger Géza 2012.05.06. 22:41:21

Orbán Viktor elment Kazahsztánba. Ebből az következik, hogy nálunk ázsiai modell lesz? Amikor Bajorországba ment, akkor meg bajor modell?

Amúgy tényleg vicces az "ázsiai modell" ekézése manapság, amikor a világgazdaság súlypontja egyre inkább oda tolódik, Kínában, Oroszországban, Indiában és szinte egész DK-Ázsiában stb. meg egyre brutálisabban nő az életszínvonal.

ORGASMUSFORSCHER 2012.05.06. 22:46:26

Haha, egy újabb bértollnok kijózanodott a hétvégi füvesbuli után.... de kár volt géphez ülnöd öcsém....

Menjél már el Japánba, Tajvanra, Hong Kongba, Szingapúrba, Délkoreába, a kelet-kínai nagy városokba s aztán rá fogsz jönni, hogy mekkora marhaságokat írsz.

Ázsiában sokkal magasabb az életszínvonal, mint Európában. Egyszerűbben jobban nálunk, jobb a kaja, szuper a szolgáltatások színvonala, élhetőbb az egész. S mindez már a reptereken megkezdődik. Újak, modernek, metró/vonat érinti őket, stb. (Én tartom szerencsémnek, h. 3 évet már élhettem Ázsiában.)

Menjél el pl. Londonba s menjél ki a 60-70 km-re lévő kisebb repterekre a belvárosból. Majd meglátod az angol/nyugati színvonalat. Menjél át a Heathrow-n az egyik terminálról a másikra. Egy szar busszal hordják a szerencsétlen népet. Kőkorszak.

OV piacokat keres a magyar termékeknek. Mit nem lehet ezen érteni vazze. A MOL-t beengedik a kazahok. Ezzel mi a baj? Bár gondolom a Te apád nem olajos, akkor nem lennél ennyire értetlen. Kazahsztán a világ egyik leggazdagabb országa. Nézd már meg, h. mekkora. Ezekkel kell haverkodni, meg az oroszokkal. Ott is van minden, maguk se tudják, hogy mennyire gazdagok.

A nyugat miért annyira jó? Meg a demokrácia? Olvasd el Maklári Tamás Európa árulása c. könyvét, majd rájössz, hogy milyen a nyugat, ha még nem tudtad a XX. sz. történelme alapján összerakni. Szerintem a demokrácia még nyugaton sem igazán működik, talán Európában igen, de az USÁ-ban már nem, lásd W. Bush 2000-es megválasztását, a háborúit, azt a hatalmas károkozást, amit a költségvetési deficit megnövelésével okozott a népének. Bele fogak dögleni, mihelyt a kínaiak abbahagyják a finanszírozásukat.

Ludovikás Levente 2012.05.06. 22:56:21

Orbán járja a világot, de hát ezért kapja a fizetést. Itt egy olajmuftihoz dörgölődzik, ott egy kínai mandarinhoz, miután a németeket győzködte arról hogy los nach Ungarn!

Mire kiizadtok magatokból nagy kínkeservesen egy ilyen frázispufogtatást, már rég túllépett rajta az élet. Bár kétlem hogy akár tegnap vagy tegnapelőtt is igaz lett volna. Ideológiából ugyanis nem lehet megélni, legfeljebb a kiválasztott keveseknak. Inkább venni és eladni kell, esetleg dolgozni ha nem maradt más lehetőség. Mint ahogy a PM-ünk is teszi

Blogger Géza 2012.05.06. 23:03:46

Egyébként elég vicces a vezér meggyilkolását valamiféle "európai kultúrkör" vívmányaként felfogni.

dolgozni kék 2012.05.06. 23:07:41

ma már másodszor futok bele a kínai témába.. miért lett ez ennyire felkapva?

mondjuk a cikk zöme helyes állításokon alapul és jó következtetést von le, azonban nem mutatja be az ázsiai modell pozitívumait. egy oldalra billen a mérleg... pedig biztos van siker ott is. pl 50 év alatt behoztak 150 év hátrányt. Jó vannak még problémák, de a tendencia azt mutatja, hogy folyamatosan erősödnek..

(már ami nem kínai, az hamis.)

egyébként is, a globális pénzügyi világhoz való integrációnk során nem tehetjük meg, hogy szarunk Ázsiára.

nem vagyok Orbánfan, de szerintem is előre meg kell emelni a kalapot előttük, ha pénzről, üzletről van szó.

piefke 2012.05.06. 23:31:57

@ORGASMUSFORSCHER:

„Menjél már el Japánba, Tajvanra, Hong Kongba, Szingapúrba, Délkoreába, a kelet-kínai nagy városokba s aztán rá fogsz jönni, hogy mekkora marhaságokat írsz.” – A felsorolt országok sikere egytől egyig „nyugati importon” alapul, ahogy az a posztban is olvasható. Japán a Meidzsi-korszakról, ill. a II. vh. utáni amerikai megszállás során vette át a nyugati technológiát, szervezési módszereket, stb. Hong Kong brit gyarmat volt – talán többet nem is kell róla írnom, Szingapúr dettó. Dél-Korea – ha még emlékszel – a koreai háború utáni, amerikai vezérlet alatti újjáépítésnek (és később: demokratizálásnak) köszönhetően lett élenjáró ipari társadalom. (Előtte paraszti volt.) A délkelet-kínai régió pedig messze nem reprezentálja egész Kínát – ráadásul éppen mostanában kezdenek előjönni azok a látszatberuházások, amelyek egyre súlyosabb belső adósságválságot okoznak Kínában.

„Ázsiában sokkal magasabb az életszínvonal, mint Európában. Egyszerűbben jobban nálunk, jobb a kaja, szuper a szolgáltatások színvonala, élhetőbb az egész. S mindez már a reptereken megkezdődik. Újak, modernek, metró/vonat érinti őket, stb. (Én tartom szerencsémnek, h. 3 évet már élhettem Ázsiában.)” – Aha, látom, eljutottál Ázsiában egészen a kirakatrepterekig és –holtelekig! megmerítkeztél Kambodzsában, jártál Laoszban, nem beszélve Belső-Mongólia (megj.: az is Kína!) pusztáiról, vagy épp Tibetről… (megj.: ez is épp Kína!) …Ja, és India is Ázsia, na meg Banglades is!:-)))

„Kazahsztán a világ egyik leggazdagabb országa. Nézd már meg, h. mekkora. Ezekkel kell haverkodni, meg az oroszokkal. Ott is van minden, maguk se tudják, hogy mennyire gazdagok.” – Egy ország, társadalom, nép gazdagságát csakis a munkakultúra tudja stabilan garantálni és megalapozni, mivel az teszi lehetővé az újra-és újratermelését. Hosszú távon sosem a nyersanyag-lelőhelyeket birtoklók maradnak stabilak, hanem az innovatív társadalmak – márpedig (mondjuk) Kazahsztán, vagy akár Oroszország innovativitása és munkakultúrája… Khm…, szóval: nem az a csúcs…:-)

„A nyugat miért annyira jó? Meg a demokrácia? Olvasd el Maklári Tamás Európa árulása c. könyvét, majd rájössz, hogy milyen a nyugat, ha még nem tudtad a XX. sz. történelme alapján összerakni. Szerintem a demokrácia még nyugaton sem igazán működik, talán Európában igen, de az USÁ-ban már nem, lásd W. Bush 2000-es megválasztását, a háborúit, azt a hatalmas károkozást, amit a költségvetési deficit megnövelésével okozott a népének. Bele fogak dögleni, mihelyt a kínaiak abbahagyják a finanszírozásukat.” – Kezdjük az utolsó mondatoddal: nem Kína finanszírozza a nyugatot, hanem a nyugat telepítette oda (a ’70-es évek végétől kezdve) a (tömeg-)gyártása egy részét. Kína mai készpénz-feleslege ebből származik. (Azért írok készpénzfelesleget és nem gazdagságot, mert a sok pénz még nem jelent társadalmi, gazdasági és mentalitásbeli téren valódi, működő, fenntartható és hosszú távon is újratermelődő gazdagságot!)
Aztán: azért „felesleg” ez a sok-sok készpénz (kb. 3.600 milliárd dollár), mert Kína gazdasági kultúrája messze fejletlenebb annál, hogysem ezt a pénz értelmesen és hasznot hozóan befektethetővé válhasson.
Mármost, összefoglalva: a Kínánál lévő pénz a nyugati vásárlók pénze, olvasd el az alábbi posztjainkat:
progressziv.blog.hu/2011/08/17/marhak_es_svajciak_a_vilaggazdasag_oszodi_beszede
progressziv.blog.hu/2011/06/28/kinai_mosoly
progressziv.blog.hu/2011/06/27/kinai_cirkusz_vilagszam
Maklári: jajjj, ne!!!!:-))) (Ha megbocsátasz, most nem írok könyvkritikát…)

Mpatikus Eszetlenellenes 2012.05.06. 23:35:45

@Makumba4:

"...egy progresszív sosem ül le beszélgetni egy ázsiaival, hogy kísérletet tegyenek egymás megértésére, mindkét tábor lenézi a másikat. Nincs átjárás, nincs közös halmaz, mert mindkét oldal csak a maga imamalmát pörgeti... "

Gondolatébresztő..., a végére had írjak én csattanót:
Akkor marad a jól bevált régi módi, az erősebb négyelje fel a másikat !

gombost 2012.05.06. 23:40:48

tl;dr
Amugy megrogzott Orbanelleneskent kerdezem: tenyleg olyan rossz nekunk Kina?
Ugyertem ott egy gyari munkas annyit keres, hogy meg tud hazakuldeni a csaladjanak. Minden cikkben olvasom, hogy azok, akik az iPadeket gyartjak nem keresnek annyit, hogy maguknak vegyenek egyet. Kerdem en: a komaromi Nokia gyar melosai kozul hanynak volt N95-os telefonja? Nomeg nekunk eddig a nyugati demokracia sem annyira jott be. Nem mondom, hogy nosza valasszunk egy despotat (Orbantol meg az eg ovjon minket), de azert na. Londonban dolgozom es bar jobban elek, mint otthon, de ezert ugyanolyan rabszolga vagyok, mint a kis kinaiak a gyarakban. Most akkor mi van?

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.05.06. 23:50:25

Járni sem képes, mégsem rokkant
- Egyedül még öltözködni sem tud Kovács József (57), járni is csak nagy fájdalmak kíséretében, felesége segítségével tud. Most mégis munkára köteleznék.
Hirdetés

A volt favágót 11 éve százalékolták le súlyos ízületi gyulladása miatt.Azóta kezét és térdét is többször műtötték. Ma már nem tudja mozgatni csuklóját, bal térdében protézis van, jobb térdét pedig már csak a csont tartja, az ízületeit teljesen kipucolták. Újabb protézisműtéte jövő áprilisra van kiírva. Józsefet kéthavonta viszi a mentő Budapestre vizsgálatra.
Segítség. Felállni, mozogni is csak felesége segítségével tud Kovács József.

A márciusi szakvélemény szerint romlott a térde állapota, kezét pedig csak otthoni életvitelre használja, állapota végleges. Ám alig telt el három hónap, és „csoda történt". József meggyógyult, legalábbis a kötelező rehabilitációs felülvizsgálatot végző orvos szerint. Rokkantságát visszaminősítették 40 százalékosra, vagyis az eddig munkára alkalmatlannak talált férfit most dolgozni küldenék. – 27 évig dolgoztam az állami erdőben vibrációs fűrésszel, aminek az ízületi gyulladásomat köszönhetem. Majdnem beleőrültem, amikor munkaképtelenné váltam. Egy évembe telt, mire lelkileg rendbe jöttem.
Járás. Felesége és a botok segítségével képes járni József, a férfi térdéből kikoptak az ízületek.

Most pedig azt állítják, nem is vagyok beteg – értetlenkedett József, aki szerint mindösszesen 5 percig tartott a felülvizsgálata. – A mostani határozat szerint az eddig kapott 86 ezer forintos rokkantnyugdíj helyett 27 ezer forintos segélyt kapok, amennyiben jogosultnak ítélnek rá. Ám három hónapja semmilyen pénzt nem kapok – tette hozzá a volt favágó, aki nem érzi a csodás javulás kedvező hatásait, ezért fellebbezést nyújtott be, ám ezúttal is „gyógyultnak" minősítették.

– A munkaügyi bíróságon nyújthat be keresetet, illetve kérheti, hogy helyezzék hatályon kívül a korábbi határozatokat. Ehhez azonban egy új, független szakértői véleményt kell kérni – tanácsolta Kamarás Péter ügyvéd. Szerettük volna a Nemzeti Rehabilitációs Hivatalt megkérdezni, mi alapján döntik el, hogy egy rokkant újból munkaképes, de a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz irányítottak bennünket. Ám tőlük is csak egy szűkszavú levelet kaptunk, amelyben a válaszukkal a kormánydöntésig türelmünket kérik. – Eddig sem volt könnyű az életem, mostanra pedig minden kilátástalan lett – sírta el magát a férfi.

Nem a zsömle kicsi 2012.05.07. 00:14:13

@ORGASMUSFORSCHER: "Menjél el pl. Londonba s menjél ki a 60-70 km-re lévő kisebb repterekre a belvárosból. Majd meglátod az angol/nyugati színvonalat. Menjél át a Heathrow-n az egyik terminálról a másikra. Egy szar busszal hordják a szerencsétlen népet. Kőkorszak."

Ez gyanitom nem szemelyes elmenyen alapulo csusztatas. A Heathrown a terminalok kozott vonattal lehet kozlekedni, valamint az egyik metronak is 3 megalloja van ott. A vilag harmadik legforgalmasabb reptererol beszelsz, nem gondolod, hogy masok is jartak mar ott? :)

A kisebb repterek persze messze vannak, de mutass mar meg egy ekkora varost, aminek viszonylag a belteruleten is van egy kisebb, de jol mukodo reptere? (LCY)

2012.05.07. 01:57:18

@Blogger Géza: "Amúgy tényleg vicces az "ázsiai modell" ekézése manapság, amikor a világgazdaság súlypontja egyre inkább oda tolódik, Kínában, Oroszországban, Indiában és szinte egész DK-Ázsiában stb. meg egyre brutálisabban nő az életszínvonal."

Mit szívsz? Van még belőle? Te elgondolkoztál már, hogy mitől vagy ilyen? Brutálisan nő az életszínvonal???? Hülye.

piszt-ráng 2012.05.07. 02:31:10

A magán nyugdíjat-a régiek tőzsdéztek ezért államosították mert nem a tőzsdén a helye MOL részvényt venni veszteségre az jobb - viszik ki,onnan könnyebben tudnak dobbantani gondolják vagy tudják.

hattyú 2012.05.07. 04:53:30

Nagyon szeretem és nagyon vicces az, amikor Magyarországról akarják Afrikát, Ázsiát esetleg Dél-Amerikát megítélni... ekkor általában előkerülnek a jó kis beégett, 20-30 éves sztereotípiák... Jobb lenne itt söprögetni, a saját szemétdombon, a sok milliónyi félművelt büszkebunkó hazájában, lehet, hogy akkor Magyarország nem a Minden Téren Legrosszabb Mutatókkal rendelekező "NagyonFejlett" ország lenne, ahol a sok pökhendi agyas másokat fikáz, miközben lassan éhen hal és kipusztul.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.05.07. 04:59:47

@ORGASMUSFORSCHER:

"Kazahsztán a világ egyik leggazdagabb országa."

Milyen szempontból? Mert az egy főre eső GDP-jük nominálisan is, PPP-n is kb. 2/3-a Mo-énak.

"Nézd már meg, h. mekkora."

Kb. 27-szer akkora mint Mo és kb. 1,6-szor annyian élnek benne.

A GDP-jük meg nominálisan kb. 20%-al, PPP-n meg kb. 10%-al magasabb mint Mo-é.

Szóval igen távol állnak attól hogy "a világ egyik leggazdagabb országa" legyen...

Ezzel szemben van egy, még a kommunista időkből visszamaradt diktátora, aki nem csak a Magyar Köztársaság Érdemrendjével van kitüntetve, de a rossz nyelvek szerint sikerült félretennie öreg napjaira kb. 1 milliárd dollárt az ország olajbevételeiből. Gondolom ez a takarékosság tetszik a Viktorcnak...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.05.07. 05:42:30

@poszt
Örülök, hogy leesett a tantusz, még ha megkésve is.
Én már 2009-ben szóltam, hogy ez lesz.
off.blog.hirszerzo.hu/entry/15714

Mondjuk azt látom, hogy tökmindegy, mert még most sem értik.

töreki 2012.05.07. 06:33:25

A cikk szerzője mellett hitler és sztalin ipari tanuló se lehetett volna! Őneki természetes, hogy a "művelt nyugat" gyarmatosította a földet mert technikai fölényben volt azokkal szemben akik mint embereket fogadták őket. Érdekes módon az az ember baráti szeretet szeretett rögtön elmúlik ha a népirtó zsidókkal és cigányokkal szemben bárki védekezni próbál! Pedig nem is arról van szó, hogy netán letöröljék őket a föld színéről ami egyébként üdvös lenne hanem csak pusztán a létük megvédése!

Kalmár 2012.05.07. 06:55:55

Európa szarban van. Norvégia lenullázza az európai papírjait. Vajon milyeneket vesz helyete??
Mérget vennék rá, hogy keletieket. A német emberek nem sokáig fogják dotálni a déli államok mesterséges, termeléssel és munkával nem alátámasztott jólétét.
Kazasztánban pedig nem az a lényeg, hogy több e jelenleg a pénze, mint a spanyoloknak vagy bárkinek európában, hanem az, hogy egy erősödő gazdaság, ahol az iparosodás és a fejlődés szuper lehetőség nekünk is.
Ostoba birka, aki ebben a bölcs keleti nyitásban, jurtás középkori nosztalgiát lát.
Ez egy olyan stratégia, amit rövidesen sokan fognak követni. Azt a lovat kell ütni amelyik húz! Aki egy tengerbe dobott kőbe kapaszkodik, annak vége.

becike4 2012.05.07. 07:13:15

@Anti Anyag: Például,ha a magyar paradicsomot itthon lehetne eladni a spanyol szarok helyett,az milyen lenne,és még utaznia sem kéne a kis görcsnek.

Netuddki. 2012.05.07. 07:33:58

@becike4: Annyi baromságot összeirkáltok, hogy csak na. Képzeld lehet magyar paradicsomot is kapni. Mért nem azt veszed a spanyol szar helyett? Ja, hogy drágább...

Dour ® 2012.05.07. 07:48:20

Koppány a hibás.

@dolgozni kék:
"nem tehetjük meg, hogy szarunk Ázsiára, de szerintem is előre meg kell emelni a kalapot előttük, ha pénzről, üzletről van szó."
Esetleg az unokád is így láthatja majd, gyerekmunkásként?
Hmmm.....

Occam beretvája 2012.05.07. 07:48:34

Figyelmébe ajánlom a blog írójának, és egyébb komancs testvéreinek az alábbi természetesen nem tőlem eredeztethető alapigazságot.: Egy normális országnak nincsenek tartós barátai, nincsenek tartós ellenségei,csak állandó érdekei vannak.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.05.07. 08:00:52

@Occam beretvája: Én meg neked, és egyéb nackó tezsvéreidnek, hogy a mondás birodalomról szól, és mi nem vagyunk birodalom.
Próbáltunk már az lenni, de az erőlködésnek mindig nyögés lett a vége.

dolgozni kék 2012.05.07. 08:19:40

@Dour ® (ius murmurandi): én úgy látom, hogy az eddigi nagy nyugati modellel szépen feléltük a financiális jövőnket két generációra előre. nem csak mi, majd egész Európa és É-Amerika is.

egyébként meg visszakérdeznék: miért következik abból az, hogy O.V. Kazahsztánba ment üzleti tárgyalásra, akkor az én unokám gyerekmunkás lesz?

bruhahahahihihi 2012.05.07. 08:19:41

A Kis hataloméhes GONOSZ MINI DIKTÁTOR.....remélhetőleg hamar megdöglik!!! egy ország várja a temetését !!!!

notib 2012.05.07. 08:28:13

Hát azért Ady-t erkölcsi ügyben idézni, azért erős dolog, hiszen közismerten vérbajos, megbízhatatlan strici volt, csalt, hazudott egész életében....

Ázsiához tartozik azért Japán, Malaysia,
Thaiföld, Szingapúr is...
Ja, hogy ott mekkora a szegénység, és nálunk ? (nem csak 2 éve !!!)

Ja, hogy Thaiföld királyság ? Hát igen, de van egy érdekes előírás, ott csak úgy vállalkozhatsz, ha van egy tényleges thai társad....

Malaysiában van a számítógépes hardvergyártás zöme....

A kínai tudomány valamikor a világ élvonalát jelentette, aztán jöttek a kommunisták, 100 évre lerendezték a kérdést, de már ott is elkezdődött valami, többek közt bérkövetelések...

Az EU-nak maradtak a megszorítások, az adósságcsapdák, a kilátástalanság,
az elszegényedés egyre több tagországban...

És vannak az Ady-hoz hasonló Cohn-Benditek, ez ám a fényes jövő....

Rémbódess 2012.05.07. 08:28:31

@TBone: Nahát, hol is láthatunk még ilyeneket a közelben??? Nem is kell nagyon messzire tekinteni. ;)

bruhahahahihihi 2012.05.07. 08:29:58

Hitler kokainozott..és Orbán?????? mit szed?::::D

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.05.07. 08:37:56

Járni sem képes, mégsem rokkant a felbérelt fideszes orvosok miatt!
Egyedül még öltözködni sem tud Kovács József (57), járni is csak nagy fájdalmak kíséretében, felesége segítségével tud. Most mégis munkára köteleznék.

A volt favágót 11 éve százalékolták le súlyos ízületi gyulladása miatt.Azóta kezét és térdét is többször műtötték. Ma már nem tudja mozgatni csuklóját, bal térdében protézis van, jobb térdét pedig már csak a csont tartja, az ízületeit teljesen kipucolták. Újabb protézisműtéte jövő áprilisra van kiírva. Józsefet kéthavonta viszi a mentő Budapestre vizsgálatra.
Segítség. Felállni, mozogni is csak felesége segítségével tud Kovács József.
A márciusi szakvélemény szerint romlott a térde állapota, kezét pedig csak otthoni életvitelre használja, állapota végleges. Ám alig telt el három hónap, és „csoda történt". József meggyógyult, legalábbis a kötelező rehabilitációs felülvizsgálatot végző orvos szerint. Rokkantságát visszaminősítették 40 százalékosra, vagyis az eddig munkára alkalmatlannak talált férfit most dolgozni küldenék. – 27 évig dolgoztam az állami erdőben vibrációs fűrésszel, aminek az ízületi gyulladásomat köszönhetem. Majdnem beleőrültem, amikor munkaképtelenné váltam. Egy évembe telt, mire lelkileg rendbe jöttem.

Most pedig azt állítják, nem is vagyok beteg – értetlenkedett József, aki szerint mindösszesen 5 percig tartott a felülvizsgálata. – A mostani határozat szerint az eddig kapott 86 ezer forintos rokkantnyugdíj helyett 27 ezer forintos segélyt kapok, amennyiben jogosultnak ítélnek rá. Ám három hónapja semmilyen pénzt nem kapok – tette hozzá a volt favágó, aki nem érzi a csodás javulás kedvező hatásait, ezért fellebbezést nyújtott be, ám ezúttal is „gyógyultnak" minősítették.

– A munkaügyi bíróságon nyújthat be keresetet, illetve kérheti, hogy helyezzék hatályon kívül a korábbi határozatokat. Ehhez azonban egy új, független szakértői véleményt kell kérni – tanácsolta Kamarás Péter ügyvéd. Szerettük volna a Nemzeti Rehabilitációs Hivatalt megkérdezni, mi alapján döntik el, hogy egy rokkant újból munkaképes, de a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz irányítottak bennünket. Ám tőlük is csak egy szűkszavú levelet kaptunk, amelyben a válaszukkal a kormánydöntésig türelmünket kérik. – Eddig sem volt könnyű az életem, mostanra pedig minden kilátástalan lett – sírta el magát a férfi.

10-20 éva kiestek a szakmájukból ezek a szerencsétlenek. Ebben a hatalmas munkanélküliségben hova a jó anyádba tereled őket vissza a munkába?
Az eddigi alig megélhetésük helyett a halál vár rájuk és a családjukra!

Sunyi egy aljas szemét vagy O. Viktor!

bruhahahahihihi 2012.05.07. 08:58:04

@Hány rokkantnak kell még meghalnia Orbán miatt?: EGY ORSZÁG VÁRJA A ROHADT GONOSZ MINI DIKTÁTOR TEMETÉSÉT...ÉS a TEMETÉSEN TAPSOLNI FOGNAK AZ EMMEREK....( még a seggnyalók is, mert már nem félnek...hehe.-....MAGYARORSZÁG FELLÉLEGZIK...)

Bogyó 2 2012.05.07. 09:12:05

@Makumba4:

Szerintem a blogíró nem ostobáknak tartja az ázsiaiakat, csak egyszerűen más kulturális fejlődésű társadalmaknak, ahol a szociális érzéketlenség magasabb fokú, a társadalom valamiért kevésbé volt/van mellérendeltebb együttműködésre késztetve. Kisebb az egyéni felelősség, és döntéshozatali lehetőség, szerintem nagyrészben a magas népességszám miatt is, ahol az egyén értéke kisebb. Mindez jól megmutatkozott már a kis létszámú görög városállamok és a méltóságos, de az egyént semmibe vevő perzsa birodalom összecsapásainál, ahol nyilvánvalóvá vált az európai társadalomfejlődés különbsége és hatékonysága.
A példáidhoz.

1.A tanár úr példája azért nem teljesen megfelelő, mert az elmúlt 20 év magyar demokráciája messze nem az, ami tipikusan megmutathatja a nyugati fejlődés eredményességét, a tanár úr lecsúszása pont a ma is meglévő despota és keleties beütések miatt van, normális nyugati országokban a tudást megbecsülik, annak ellenére, hogy pl. az USA-ban is a tanári lét a szegénység egyik szinonimája, de Észak-Európában nem, s azért Amerikában se úgy, mint nálunk.

2. Hamvas Béla állítása igaz lehetne, de ha megnézem a keleti keresztény országokat, hát...nem vagyok hanyatt esve, s ne értem, mitől lettünk volna sikeresebbek. A nyugati civilizációhoz való szorosabb tartozás szerintem inkább előnyösebb volt, s a Habsburg-birodalmon belüli fejlődésünkre is jótékonyan hatott. A keleti pl. a török birodalomhoz való tartozás alatt az ország lepusztult, kifosztott, kizsigerelt perifériává vált, amelynek jelentős részén egyszerűen kiirtották a lakosságot, s a nemzeti középhatalmi státusza a magyar népnek megszűnt. A Habsburgok nem sokkal voltak különbek, de ők Mária Terézia híres mondása révén, legalább mellőzték a rablógazdálkodást, a Monarchiában pedig kifejezetten gyors ütemű fejlődést élhettünk át még másodrendűekként is. Ortodox, bizánciakként semmivel se jártunk volna jobban, mert ezek az országok is Nyugatra tekintenek, az ő fejlődésüket másolják, csak hozzánk képest is megkésettebben. Ha szétnézünk a környékben, jobb, hogy a hasonló helyzetű lengyelekhez, csehekhez hasonló utat jártunk be, s nem a román, bolgár, szerb-félét.

A 3.4 pontban említett magyar valóságról írottak, pont, hogy az ázsiai mentalitást mutatják. Hogy Nyugat-Európában is van ilyen? Persze.
De ott van, amikor az ilyen disznóságok kiderülnek, s van szankció és igazságtétel. Ázsiában meg szinte ez a természetes.
Jól lemérhető a valamikori Bőlcsőjében a Nyugatnak ez a mentalitás, Görögországban, ahol a balkáni 500 éves török uralom régen elvette a görögök egykori progresszivitását a társadalomfejlődésben. A közlekedési kultúrában is nyomon követhető, hogy a görögök alapvetően is csak akkor tartanak be egy szabályt, ha rákényszerülnek. Nyugaton nem csak akkor. Ázsiában meg a szabályok se világosak.

belekotty 2012.05.07. 09:19:09

@Hány rokkantnak kell még meghalnia Orbán miatt?: Uncsi. Még ez hány helyre lesz berakva? Annyi intelligenciád nincs, hogy ezzel csak megemeled az emberek ingerküszöbét az ilyenekre és pont az ellenkező hatást éred el? Vagy az a célod?

becike4 2012.05.07. 09:19:15

@becike4: És miért drágább,okos mikulás?

belekotty 2012.05.07. 09:19:58

@notib: Tudod, Adyt a versei miatt szeretjük.

belekotty 2012.05.07. 09:20:36

@notib: Einsteint sem a sérója miatt teszik ki annyi poszterre.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.05.07. 09:24:50

Ez jó, de szerintem Orbánt igazából nem érdekli Ázsia. Az érdekli, hogy sok szavazót jelent, ha ázsiázik egy kicsit.
Sokan hisznek mindenféle turanista zöldségekben és hát az ő szavazatuk is csak egyet ér.

Hertelendi 2012.05.07. 09:27:03

Ahogy elnéztem a francia elnökválasztást érdekes dolgok jutottak az eszembe.
Sárközy úr nem adott szavazójogot a határon túl élő franciáknak. Nem alakította át a választási rendszert és a választókerületeket. A kopogtató cédulák begyűjtését se szigorította. Nem szervezett tüntetést és nem vádolta csalással az utódját. Nem akarta újraszámoltatni a szavazócédulákat. Nem gyújtatta fel Párizst a békés tüntetőkkel. És még valami...Gratulált utódjának a győzelemhez és sok sikert kívánt neki. Arra kérte a franciákat, hogy mindenben támogassák az új elnököt.
Hogy miért mondtam el ezeket? Nem is tudom...talán, mert Sárközy úr egy európai vezető és Európában szeretne élni.

Exxit 2012.05.07. 09:48:32

@Hertelendi:
És csak folytatni tudom a sort a Német tartományi választással. A végeredmény tükrében elképzelhető a nagykoalíció, a tartomány érdekében.
Tegye fel a kezét aki szerint Magyarországon lehetséges lenne egy FIDESZ-MSZP koalíció.
A fejlett demonkrácia ezt jelenti, és nem azt hogy négyévente elmegyünk szavazni, oszt'jónapot!
Szingapúr, Tajvan, Hong-Kong gazdasági nagyhatalom. Igen. De mi európaiak tettük azzá azzal, hogy ide hozták a termékeiket! Kazahsztán a világ leggazdagabb állama? Nem tudom akkor szeretnék olyan szegény országokban élni mint Dubai, vagy Kuvait, esetleg na jó Svájc!

Igen kerekedni kell Ázsiával. minden fellelhető piacot fel kell kutatni, de ne legyenek illúzióink!
Kazahsztánból mit tudunk hozni , olajat?
Mit adjunk érte almát?
Ők sem azok a hülyék már, mint amik a KGST idején voltak. Hordó olajért, léalma, ami megrohad amire ki ér!
Az olajat dollárért adják világpiaci áron, és csak akkor vesznek tőlünk almát, ha olcsón, minőséget szállítunk!

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.05.07. 09:59:25

"Tehát: a gyarmatosítás sem sikerülhetett volna az európaiaknak, ha nem lettek volna meg ehhez már eleve a belső társalmi erőforrások."

Azt gondolom sok egyéb mellett ezen is érdemes elmerengeni.

Egyrészt nem árt átfutni mi is az az európai gyarmatosítás...

Amerika gyarmatosításához a társdalmi hátteret oly módon adta az anyaország, hogy akiknek tele volt a hócipőjük a kilátástalansággal, menekültek a hazai önkény elől, vagy csak egy olyan helyről álmodtak, ahol szabadon megvallhatják hitüket, leléptek hazulról. A gyarmatok menekültek, álmodózók, illetve sokszor a honi hatalom tiltásával szembeszegülők aktivitásából nőttek ki.
Az amerikai gyarmatok hasznot nem hajtottak, ingatagok voltak. Létrejöttük a helyi lakosság nélkül elképzelhetetlen lett volna.
(A valóságban pl. NEM Cortez győzte le indián segítséggel az aztékokat, hanem a Tlaxcala-k győzték le ősi ellenségeiket egy maroknyi európai zsoldost is felhasználva.)

Az ázsiai/afrikai gyarmatok helyzete még ingatagabb. A térségben egyedül a holland flotta volt képes erőből politizálni, és a gyarmati tevékenysége révén gallyra vágni a korábban virágzó fűszerkereskedelmet.
A többi telep (angol, francia, portugál), mind a helyi hatalmasságok jóindulatától függött, esetleges sikerük a helyi erők sikere is volt, kudarcuk is a helyi támogatóik kudarca.

És akkor még nem is beszéltünk Ausztrália esetéről, amely megmutatja milyen szegényes fantáziával bírtak az anyaországi kormányzatok.
"Hé! Van egy bazi nagy 'gazdátlan' földterületünk! Mihez kezdjük vele? Hát telepítsük ki oda a bűnözőinket!"

A XIX század végén billent csak egyértelműen Európa javára a mérleg, és ez a fölény alig 50 évig tartott...
Mi is ez történelmi mércével?
Semmi.

Tehát két dolog: A gyarmatok létrejötte nem az európai országok sikere.
A gyarmati rendszer fénykorában (1910) észlelt európai fölény pedig csak optikai csalódás.

A gyarmati rendszert, mint a fejlettebb európai modellben megteremtődött társadalmi erőforrásokra alapozott sikertörténet szemlélni nem más, mint sima önátverés...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.05.07. 10:01:40

@Hertelendi: Ugyanezeket a dolgokat megfigyelétük a brit kormányváltásnál. Tanult belőle valaki? Nem.

Bogyó 2 2012.05.07. 10:02:10

@6EQUJ5: Szerintem azért merül fel ez sok mindenkiben, mert a hatalomgyakorlás technikája egyértelműen elfordulás az európai gyakorlattól. Nem az a gond, hogy elment Kazahsztánba, hanem az, ahogyan az ember összerakja ezt a képet. Látjuk mi történik a médiaszabályozással, Alkotmánybírósággal, köztársasági elnöki pozícióval, bírósági szervezettel. Meg lehet magyarázni ezeket külön-külön, de így együtt ez sok és joggal veti fel a gyanút, hogy itt valami más készül, nem pedig egy európai típusú demokratikus hatalomgyakorlás. Nem lenne rossz hír, ha nem lett volna pártkatona a bírósági szervezet élétől a köztársasági elnökig minden pozícióba beültetve. Ha a kétharmaddal élnének és nem visszaélnének. És mi lenne akkor, ha nem lenne EU-IMF hitelre szükség, ha nem kellene alkudozni? Nem kell túl nagy éleslátás ahhoz, hogy az ember lássa, hogy a politikai versengés igazságtalanabbá és egészségtelenebbé válik, amikor egyre kevésbé a jobb képességűek nyernek el pozíciókat. A korábbi kormányoknál is megszegték vagy félremagyarázták a szabályokat sokszor tisztességtelenül.
Most viszont magukat a szabályokat alakítják át tisztességtelenné, antidemokratikussá. És így az ember azt gondolja, hogy nem azért megy el valaki Kazahsztánba mert ott lehet a legjobb üzletet kötni, hanem azért, mert a hasonló hatalomgyakorlású államokkal akar üzletelni, őket erősítve, példát merítve, hozzájuk tartozva.
Miközben itt vagyunk Európában és sokkal gazdaságosabb, környezetkímélőbb és más szempontból is ésszerűbb lenne, ha Ausztriával, Olaszországgal, Lengyelországgal stb.kereskednénk, s azon munkálkodnánk, hogy ezeket a piacokat őrizzük meg vagy legyen bennük nagyobb részesedésünk. Mert inkább ide tartoznunk és jobb is ide tartozni egy átlagos kisembernek. De ugye a hatalom csúcsain levőknek és a klientúrának pedig nem. S ott a probléma, ha ez a döntő.

Hertelendi 2012.05.07. 10:05:14

@Exxit: "Az olajat dollárért adják világpiaci áron, és csak akkor vesznek tőlünk almát, ha olcsón, minőséget szállítunk!"
Szerintem rosszul látod. Ha orbán kimegy és kioszt néhány sallert, tuti átvesznek mindent. Ha Európa meghajolt előtte, Kazahsztán nehogy már...

VanMordor2 2012.05.07. 10:08:17

@Exxit: @Lord_Valdez:
www.napi.hu/tozsdek-piacok/kazah_olajba_fektet_a_mol.518310.html

talán ha nem csak az atv-népszava-népszabó tengelyről olvasnátok a híreket hanem valami független forrásból is tájékozódnátok akkor nem csinálnátok hülyét magatokból, a nem elborult mszps forrásoknál ugyanis végig mondják a hírt nem csak annyit hogy "Zorbán menni kazahföldre".

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.05.07. 10:14:03

@Bogyó 2: Khm...
A "ország" nem tartozott a török birodalomhoz. Mivel magunk képtelenek voltunk egységesen kivágni a Habsburgokat (a rákosi-végzés szellemében) ezért a török kénytelen volt Szapolyai védelmében egy őrtartományt kialakítani.
Az ország azon része amely egyértelműsíteni tudta, hogy NEM Habsbur birtok virágzásnak indult, és fénykorát élte ezen korban.
A határtartomány pedig elpusztult, de ez eléggé természetes egy olyan határtartomány esetében, amely 150 év szinte folyamatos háborúnak, portyázásnak van kitéve.

Mária Terézia rendeletei és tevékenysége egyarát sértették Magyarország érdekeit. Őnagysága aki nem volt rest a magyarokkal megmentetni a trónját, a későbbiekben Magyarországot tette meg a birodalom kvázigyarmatának. Olyan területnek, amellyel a birodalom kedvezményezett fele szabályos gyarmati kereskedelmet folytat. Nála már csak a hülye fia volt rosszabb. Külön pech hogy az egyetlen Habsburg, aki volt kedves valóban magyar királyként(!) kezelni az országot két évet uralkodhatott csak.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.05.07. 10:17:39

@VanMordor2: Élénk érdeklődéssel várjuk az eredményeket!

Az égvilágon semmi baj hogy rájuk is figyelünk. A világ nem csak kelet, vagy csak nyugat.

A probléma a kazah út mögé tolt ideológiával van.

Exxit 2012.05.07. 10:29:19

@VanMordor2:
Olvastam a hírt.
ÉS?
Ezzel ki vagyunk segítve?
A MOL nem a világpiaci áron hozza majd az olajat?
Vagy amióta a Hernádi Zsolt MOL vezér nagy barátja a miniszterelnök, azóta látványosan olcsóbb lett a benzin.

A MOL mindig is azt fújta, hogy azért változtat árakat, mert az Adriai kikötőkben így meg úgy változott. Holott a behozatal 75-80% Oroszországból jött.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.05.07. 10:55:57

@VanMordor2:
Akkor üzleti tervet kell vinni, nem életfát, cicus.

Bogyó 2 2012.05.07. 11:25:17

@piefke: Az Ázsia magasabb életszínvonalú-témához annyit, hogy láttam a colomboi repülőtéren, ahogy az üzletekben alszanak az asztalra ráborulva az alkalmazottak. Vagy kint az üzletek előtt az utcán egy székben üldögélve. Ez Európában még a Balkánon is elképzelhetetlen. Egyszerűen nem számít annyit az emberélet, a közegészségügy és higiénia mint Finnországban, vannak elegen, így szocializálódott a társadalom meg az erősebb kutya elvén, amit felénk is sokan üdvösnek tartanak.
A technikai tudást, a mesterségbeli fogásokat képesek átvenni és a fegyelmezett társadalmak nagyon magas szintre képesek fejleszteni. De a szociális érzékenység, a keresztény erkölcsben gyökerező lovagiasság és nagyvonalúság mindig is távoli maradt ezektől a társadalmaktól. Az egyszerűbb ember számára inkább a világtól való elvonulás és nyugalomkeresés jelenthetett alternatívát a rögös valósághoz képest, ami a buddhista, konfucionista filozófiákban kapott teret. Nem volt egy leányálom az európai történelem sem, de legalább hangzatosan voltak olyan erkölcsi célok , amelyek valamilyen szinten mégis hatottak.
Az mindenesetre tény, hogy a kereskedelmi központként működő volt gyarmatokon, az olajországokon vagy a nyugati mintát másoló országokon kívül nincs olyan ázsiai ország, amely tényleg önmaga szerves fejlődése révén alakított volna ki egy szociális és jogbiztonságot, s egy alapvető jólétet biztosító társadalmat. Ahol igyekeznek a gyengébbek (nemzetiségek, nők, fogyatékosok stb.) jogaira is kellően odafigyelni.
Egy ismerősöm volt kint Dél-Koreában dolgozni pár hónapot, munkavállalóként, nőként nem egy leányálom az sem, pedig az egyik legfejlettebb ázsiai országról beszélünk.

Bogyó 2 2012.05.07. 11:35:08

@töreki: Nem érted miről van szó. Nem azt írta piefke, hogy jó, hogy az európaiak gyarmatosítottak, hanem, hogy az ő társadalomfejlődésükből jobban következett az, hogy kisebb létszám ellenére is képesek voltak más civilizációkat megdönteni, elfoglalni, az életterüket elvenni. Mert jobban voltak megszervezve, s jobban figyeltek az egyénre. A sajátjaik közül. Az inkák, aztékok, dekadensek voltak. Az indián, fekete, ázsiai nem számított, ami persze nem egy dicséretes dolog, s nem ad felmentést a népirtás, a rabszolgaság stb. alól. Ez csak ténymegállapítás, miért is érdemesebb is ezekhez a társadalmakhoz tartozni.
Persze ez nem jelenti, hogy ma nem mi vagyunk dekadensek, sőt valóban erre mutatnak a jelek. Ilyen szempontból lehet érdekes az Ázsia felé fordulás, de én azért nem írnám még le a nyugati civilizációt, mert az ázsiai eredmények is ezeken a módszereken alapulnak, az a kérdés, hogy a társadalom a gazdaságon túl is ebbe az irányba fog tartani, s ha nem, akkor mennyire lesz hosszútávon is hatékony a gazdasági fejlődés.

Bogyó 2 2012.05.07. 11:41:44

@notib: Az Adyról írtakat ugye nem gondoltad komolyan?

Az egész életében csalt, hazudott kissé magyarázatra szorulna. Vérbajos meg sok ember volt akkoriban, ahogyan manapság meg AIDS-esek vannak, s ettől még nem írjuk le őket.

Ady versei a magyar kultúrának és kifejezetten a magyarság nemzeti érzéseinek sokkal többet adnak mint sok erkölcscsősz álszent prédikációi.
Nem véletlen, hogy Ady kötelező tananyag.
És ugye folytathatnánk ilyen alapon a sor, Mátyás házasságtörő volt, Kossuth és Petőfi szoknyapecér stb.
Nem ez a lényeg.

Bogyó 2 2012.05.07. 12:14:53

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): Hát ez egy alternatív történelem számomra.
Szegény törökök! Méghogy kénytelenek voltak!
És ugye Nándorfehérvárt is kénytelenek voltak megostromolni 1456-ban, Hunyadi, a hülyéje nem értette és egész életében hadakozott ellenük, pedig azok csak jót akartak. Aztán meg Mohácson is kénytelenek voltak a Magyar királyság területén hadakozni, igaz Habsburgok még sehol sem voltak akkor még, leszámítva a 15. sz eleji rövid epizódot, hanem a Jagello II. Lajos volt a király.

Az hogy szerinted nem Birodalom, hanem őrtartomány, édes mindegy, a török volt az úr, adót szedett, azt kellett csinálni amit ők mondtak, pasák voltak az Alföldön és Budán, nem magyar urak.

De megnéztem, hogy más is így tudja-e:
Terebess:
"A mohácsi csata (1526) után az oszmán-török politika egy ideig még csatlósként, nem pedig megszállandó területként kezelte a polgárháborútól megosztott Magyarországot, majd 1541-ben II. Szulejmán elérkezettnek látta az időt a nyílt hódításra, és Buda elfoglalásával gyakorlatilag a birodalom részévé tette az ország közepét.”

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.05.07. 12:20:05

@Bogyó 2: Nem egészen világos hogy jön ide Nándorfehérvár 1456-os ostroma.

Az viszont nyilvánvaló, hogy a történelmi ismereteid némiképp csiszolgatásra szorulnak.
EZT nem én fogom elvégezni.
De mindenképpen érdemes foglalkoznod vele. Sok sikert hozzá!

Bogyó 2 2012.05.07. 12:23:23

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): Az országon nyilván a hódoltsági területeket értettem, azt hittem ez egyértelmű. Itt fejlődés nem nagyon volt, sokkal inkább nőtt a lemaradásunk. Alig történt valami, milyen középületeket, művészeti alkotásokat mutathatunk fel a korból a területről? A pécsi dzsámit vagy a minaretet Egerből? A magyarság jelentős részét lemészárolták, az alföldi kis falvak mind elpusztultak, ilyen a Habsburg területeken nem volt. Megkezdődött a nemzetiségek betelepülése. Álmos, poros, keleties városok próbáltak túlélni. Az ország nem akarta nyilván a Habsburgokat, de a törököket még annyira se. Azért Dobóék nem a Habsburgok ellen harcoltak, s jelentős Habsburg-ellenes megmozdulásra Bocskai előtt nem nagyon került sor.
Fejlődés igazából Erdélyben volt, s ott sem azért mert nem voltak Habsburgok, hanem azért, mert törökök sem, az adófizetés ellenében megmaradhatott egyfajta ütközőállamként, de magyar vezetéssel.

Occam beretvája 2012.05.07. 12:27:42

@Bogyó 2: Jó reggelt!Jelenleg is ezen országokkal kereskedünk, ill. elsősorban a németekkel.Cserearányaink viszont lassan a béka segge alatt vannak, ami a munkaerőd árán is látszik.Keresni kell azon fizetőképes piacokat ahol a magyar árukat jó áron lehet elhelyezni.
Igen pl.alma, gyümölcs és egyébb konzervek.

Bogyó 2 2012.05.07. 12:34:25

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): Mi az hogy hogy jön ide Nándorfehérvár ostroma?

Én azt írtam, hogy az ország (nyilván egy része)a török birodalomhoz tartozott, szerinted meg nem, hanem csak őrtartomány volt, s az is csak Szapolyai védelmében.

Erre említettem Nándorfehérvárt, hogy akkor ott is csak barátságból vették a várat ostrom alá, vagy a még meg sem született Szapolyait védték ott is?

Nem, a török hódítani jött ide, csak egy ideig nem jött össze, s később se teljesen. Vajon amikor Bécset ostromolták akkor kinek a védelmében tették?
Ne mosdassuk már itt a török birodalmat, s ne állítsuk be lassan azt is, hogy még jót is tett ennek a nemzetnek a hódoltság, s ezen nem változtat az sem, hogy a Habsburgok szintén kihasználtak bennünket s valóban gyarmatok voltunk. Éppen ezért egyetértek, tényleg ne te végezd a történelem-ismereteim csiszolgatását!

Bogyó 2 2012.05.07. 12:41:07

@Occam beretvája: Jó reggelt!
Persze, hogy ezekkel kereskedünk. Azt írtam, hogy be kellene törni ide? De egy piac megtartásán folyamatosan munkálkodni kell, mellesleg meg nézd meg, hogy pl. milyen választék van mondjuk magyar borból egy francia vagy angol bolt polcain, szóval lehet még növelni is a részarányt. S lehet Kazahsztán meg Kína is partner, de az nevetséges, hogy mondjuk rájuk alapozzuk a gazdaságunkat és azt gondoljuk, hogy majd ők fogják kirántani a kátyúból a szekeret. Ha már új piac, Ukrajna, Oroszország reális esély lehetne, de ezek az ügyek inkább csak szemfényvesztésre valók.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.05.07. 12:41:33

@Bogyó 2: Egy kísérlet. OK?
Ország az ország. Hogy te mi alatt mit értesz az nem sokat számít amíg csak te tudod.
Mint leírtam a hódoltsági rész nem már, mint egy előretolt őrvidék, hogy a török-párti magyar részt meg tudják védeni a Habsburg-párti résztől.
A pusztulását közösen értük el. A területet a hódításkor a török, később a magyar és császári zsoldos csapatok dúlták fel. Ha veszed a fáradtságot, és belegondolsz, akkor rá kell jönnöd, hogy az érintett magyarországi vilajetekben a pusztítás jelentős részt a mi számlánkra írandó.

Nem akarta az ország a Habsburgokat. Ez jó. Akkor hogy lehet az, hogy a rákosi végzés alapján törvényesen megválaszott Szapolyai nem tudta megszilárdítani a pozícióját az országban rendszeres török segélyhadjáratok nélkül?
Nem csoda hogy Szulejmánnál végül elfogyott a cérna, és inkább a saját csapatait rakta be Budára.

Fejlődés mint te is rámutatsz Erdélyben volt, tehát nem értem mit ellenkezel, mert én is ezt mondtam.
A török érdeke, egy magát megvédeni képes, félvazallusként működő Magyar királyság lett volna. Ha ezt az egész ország területén tudta volna Szapolyai garantálni, nem lett volna megszállás, és egész Magyarország tudott volna úgy fejlődni, ahogy Erdély tette. A török 15 éven át hagyta, hogy próbáljuk kivágni a Habsburgokat. Nem ment.

A török a XVI-ik században a Habsburgok ellen háborúzott a teljes nyugati fronton. Többnyire szövetségben a franciákkal, akik előbb Itáliában akartak felülkerekedni, később pedig a Habsburg harapófogóból akartak szabadulni. Ha mi a török mellé állunk jobb esélyekkel futottunk volna neki az elkövetkező századoknak.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.05.07. 12:53:39

@Bogyó 2: Mit nem értesz? Nándorfehérvár majd száz évvel korábban volt. Egy olyan szultán idejében amely a római birodalom (az ő olvasatában ez a Keletrómait jelentette) helyreállításán fáradozott (pesze iszlán lobogó alatt), és aki három évvel korábban szerezte meg "A" fővárost. Nándorfehérvár pedig beletartozott a tervbe, tekintve, hogy régen az a terület a birodalom része volt.
Ennek a majd évszázaddal korábbi politikának felemlegetése jelen téma szempontjából értelmetlen.
Nándorfehérvárt persze nyilván Szulejmán is fontosnak tartotta, de ennyi.

Barátságról, jóságról csak te hordasz itt össze hetet-havat, én politikáról és érdekről beszélek. Szulejmán érdeke egy vele szövetséges, és a Habsburggal ellenséges Magyar királyság volt. Elég sokáig vacakolt ennek a létrehozásával. Nem jött össze. Ekkor váltott.
És igen. Miután sokadszor foglalta vissza/mentette fel Szapolyainak Budát, úgy gondolta elég volt. Budát megtömte janicsárokkal, az örököst meg a háta mögé zavarta, hogy ott építgesse a török vazallus maradék Magyar királyságot. Utána pedig nekilátott felszámolni az ország Habsburg-párti részét.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.05.07. 12:56:13

@Bogyó 2: Ja! Még valami! Kérdeztél Bécsről.
Nos a francia király kérésére szaladtak neki Bécsnek, mint a Habsburg hatalom egyik fontos, és számukra még épphogy elérhető elemének.

Részemről ennyi. Olvassgass sokat...

Blogger Géza 2012.05.07. 20:05:57

@Könnyen elkaptuk, uram!: Az hogy te nem vagy tisztában a világgazdasági folyamatokkal, magánügy, de minek hirdetni? Jó érzés hülyét csinálni magadból?

"1999-ben Vlagyimir Putyin azt ígérte, hogy 2015-ben az oroszok életszínvonala eléri majd a legszegényebb nyugat-európai állam, Portugália lakosságának életszínvonalát. Putyin akkori szavait inkább megmosolyogták, hiszen 1999-ben egy átlagos orosz jövedelmei az átlagos portugálénak mindössze a 9 %-át tették ki – ma ez 60 %"

oroszvilag.hu/index.php?t1=sajtoszemle&hid=1730

Blogger Géza 2012.05.07. 20:18:03

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nem tudom, beszélsz-e ezen az egzotikus nyelven, de itt olvashatsz Indiáról:

"With one of the fastest growing economies in the world, clocked at a growth rate of 8.3% in 2010, India is fast on its way to becoming a large and globally important consumer economy. The Indian middle class, estimated to be 150 million people, by McKinsey & Company[1] is fast becoming used to Western culture. It will reach 600 million by 2030. According to Deutsche Research the estimates are nearly 300 million people for all Middle Class. [2] If current trends continue, Indian per capita purchasing power parity will significantly increase from 4.7 to 6.1 percent of the world share by 2015. [3] In 2006, 22 percent of Indians lived under the poverty line. India aims to eradicate poverty by 2020.[4]"

en.wikipedia.org/wiki/Standard_of_living_in_India

2012.05.07. 22:53:12

@Blogger Géza:
Géza! Én beszélek ezen az egzotikus nyelven. Sőt, el is olvastam amit belinkeltél. Te, az indiai középosztályról van benne szó! És a jövőről! Hogy hogyan alakul majd 2015-ben. 2030.-ban!
Az egyetlen növekedésre utaló adat meg a GDP növekedése!!!

Mutatok mást:"Az új mutató érdekes tanulsággal szolgált az olyan országok számára is, melyek gazdasági tevékenysége folyamatosan növekszik. A kutatók megállapították, hogy India nyolc legszegényebb államának lakossága 421 millió, amely több mint a 26 legrosszabb helyzetű afrikai országé együttvéve, amely 410 millió. Tehát hiába növekszik India GDP-je dinamikusan, az akut szegénység több embert érint, mint Afrikában. India 1947-ben kikiáltott függetlensége óta a politikában vezető szerepet betöltő Indiai Nemzeti Kongresszus Párt (INK) az elmúlt közel hatvan évben számtalanszor hirdetett már meg programokat, hogy felszámolják a szegénységet. Ennek ellenére, a nyomor hihetetlen méreteket ölt: a The New York Times adatai szerint az 5 év alatti gyerekek 42 százaléka alultáplált, de a kuponos élelmiszersegélyek évtizedes rendszerében az állam évi 12 milliárd dolláros (2520 milliárd forint) kiadásainak 70 százalékát felemészti a korrupció: ellopják, "

2012.05.07. 22:55:39

@Blogger Géza: A Putyinos idézeten meg jót röhögtem. Whisful thinking.

2012.05.07. 23:03:22

@Blogger Géza: "A 24.3% of the population earned less than $1 (PPP, around $0.25 in nominal terms) a day in 2005, down from 42.1% in 1981.[8][9] 41.6% of its population is living below the new international poverty line of $1.25 (PPP) per day, down from 59.8% in 1981.[8] The World Bank further estimates that a third of the global poor now reside in India."

Idézet a te általad linkelt cikkből. Szóval van honnan fejlődni. Mondjuk a naki 1 dollár évi 10%-os növekedéssel se túl magas 2012,-ben.
Angliában a minimum 6,03, igaz, fontban, nem dollárban. És óránként.
Tele is van Anglia indiaiakkal. Épp a középosztály dől ide, ő tud felmutatni megfelelő képzettséget, nyelvtudást, stb.

Hihhetetlen 2012.05.08. 02:04:05

Tetszett a poszt, bár pár dolgot kicsit másképp látok. Remélem nem késtem még el azzal, hogy egy-két gondolatot bedobjak. Igyekszem rövidre fogni, de hosszú lesz, tudom.
Egyrészt halványan dereng, hogy minden jelentős mai európai népcsoport valahonnan keletről ered (germánok, latinok, a rájuk telepedő vandálok, vizigótok stb. és ezek kombinációi pl. angolok), ebből a szempontból nem vagyunk kompországnak predesztinálva.
Másrészt a nyugatnak a jóléti társadalom nem alapértéke. Egy korábbi hadtörténeti könyvből dereng, hogy az angliai csata idején a londoni munkások számára széles körben ismeretlen volt az (angol) WC, ami alapvető konfliktusokhoz vezetett az óvóhelyeken... A jóléti társadalom (avagy: szociális piacgazdaság) a hidegháború első éveiben alakult ki, amikor a keleti blokk létrejötte miatt megerősödtek a keleti munkásmozgalmak, és így a kapitalista országok - hogy kifogják a szelet a kommunisták elől - elkezdtek XIX. sz. óta követelt szociális juttatásokat "adni" (minimálbér, segélyek, nyugdíjak, oktatás stb.)
A jóléti rendszer fenntartását kétség kívül segítette, hogy hiába váltak függetlenné a gyarmatok a gazdasági kapcsolatok eléggé egyoldalúak maradtak. A harmadik világban befektetni sem volt nagyon divat, mert a harmadik világ folyamatosan lavírozott az első és a második között, egymást érték a kommunista és nacionalista puccsok stb. Így a nyugati világ önmagába zárt: több fizetés -> több vásárlóerő -> növekedés -> több fizetés.
'90-től ez a kép örökre megváltozott. Amiért most Európa szív az a globalizáció: a politikailag stabilabb országokban befektetők aránytalanul olcsóbb (többnyire szakképzetlen) munkaerőt kapnak, versenyképesebbekké válnak. Az európai munkaerőnek nagyon komoly konkurenciája jelent meg. Ezért nem bír Európa 10-15 éve növekedni.
És ezért tudomásul kell venni, hogy a jóléti rendszer (nagy része) fenntarthatatlan és így - bizonyos értelemben - minden európai ország - előbb-utóbb - ázsia felé tart.

De nem mindegy hogyan!

Kína másolása Mo-n nem lehetséges:
1) Már most magasabbak a fizetések. Nem, nem Sanghaihoz képest, átlagosan. Effektíve csökkennie kell a fizetéseknek ahhoz, hogy ez működjön. Ez mondjuk történhet úgy is, hogy tartósan 300 fölé megy az euró, de akkor is rosszabbul fogunk élni. Nem hiszem, hogy ezt zúgolódás nélkül benyeljük.
2) Nem tudjuk a hazai vállalkozásokat úgy helyzetbehozni, mint Kínában. Először is Simicska, Nyerges nem vállalkozó, hanem járadékvadász: nem építkeznek, hanem lenyúlnak. Piaci viszonyok között a Közgép valószínűleg sose tudna versenyezni a multikkal.
A "tisztességes" hazai vállalkozások felnövésének alapvetően gátat szab, hogy kicsi a belföldi piac, nem lehet gazdaságos mennyiséget eladni. Ilyen cégek csak kezdettől jelentős exportra termeléssel élhetnének meg. Erre elvileg lehetőség lenne a "történelmi" Magyarország, de ahhoz normális viszony kellene a szomszédokkal.
3) Kínában a városi szegénység napi (!) munkaszerződések alapján, nyugdíj és eü biztosítás nélkül dolgozik, hogy ne haljon éhen. Nálunk - ma még? - nem az éhhalál az alternatíva.

A legnagyobb baj, hogy ha a stratégiai előnyünknek az olcsó munkaerőt tesszük, az azt jelenti, hogy sosem fog nőni az általános életszínvonal (mert akkor elvesztenénk az előnyünket).
Kínát másolni, vele a saját terepén versenyezni öngyilkosság. A helyes stratégia egész Európában, de különösen Mo-n az oktatás, infrastruktúra fejlesztés és politikai stabilitás biztosításával egy más pályára mozdulás, kiegészítő szerep lehet. De a jóléti vívmányok nagy részét így is, úgy is le kell építeni.
süti beállítások módosítása