


„Az országot a régi
Sínre tereljük, s minden megjavul,
A bolondoktól zavartalanul.”
Pembroke grófjának zárómondatai Friedrich Dürrenmatt János király c. drámájából – 1963
Ez a poszt alapvetően arról fog szólni, hogy vajon alkalmas-e egy konzervatív politikai…
„Aki Magyarországon törvénytelenséget követ el, annak előbb-utóbb a hatóságokkal szembe kell néznie!”
Rogán Antal mondata a tapolcai frakcióülés előtt – 2014. szeptember 10.
Mi is az a szabadság?
Az a baj a mai népekkel, hogy azt hiszik: ők nem lehetnek elnyomott,…
„Adj magyarságot a magyarnak,
hogy mi ne legyünk német gyarmat.”
József Attila: Hazám – 1937. május
Magyarországon a nemzeti önállóság afféle „szent tehén”: az egész magyar közgondolkodás egyik soha kétségbe nem vont axiómája ez. Évszázadaink mentek rá arra,…
„Mióta megvagyok, dumával etetnek. Hova jutottam vele?”
Keleti Márton - Dobozy Imre: A tizedes meg a többiek - 1965
Elképedve értesülök arról, amit Schiffer mondott a tervezett megszállási emlékmű kapcsán – és elképeszt az is, hogy vannak a demokraták között, akik…
„Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!Három király mi vagyunk.Lángos csillag állt felettünk,gyalog jöttünk, mert siettünk,kis juhocska mondta - biztositt lakik a Jézus Krisztus.”
József Attila: Betlehemi királyok – 1929. december
„…Ímé, napkeletről bölcsek…
„Neve: szolgálj és ne láss bért. Neve: adj pénzt és ne tudd mért.Neve: halj meg más javáért.Neve szégyen, neve átok:Ezzé lett magyar hazátok.”
Vörösmarty Mihály: Országháza - 1846. június – augusztus
A magyar ember mindig a magáénak érezte a hazát – az…
„…Ha hiszünk a magunk erejében, képesek vagyunk véget vetni a… diktatúrának…”
Részlet Orbán Viktor Nagy Imre temetésén mondott beszédéből – 1989. június 16.
…Hogy juthattunk idáig? Hogy süllyedhettünk ilyen mélyre? Sokan kérdezgetik ez manapság a magyarok…
„Barátaim, rómaiak, földijeim,Figyeljetek rám.”
William Shakespeare: Julius Caesar - 1599
Ellenzékiek, bloggerek, publicisták!
…Vannak emberek, akik mélyen hisznek abban, hogy egy repülőtér különb hely egy vasúti pályaudvarnál – holott valójában mindkettő csak…
„Az emberélet útjának felénegy nagy sötétlő erdőbe jutottam,mivel az igaz útat nem lelém.”
Dante Alighieri: Isteni színjáték (ford. Babits Mihály, 1913) – 1307-1321
A magyar társadalom, pontosabban: a magyar emberek orbániumussal és Fidesz-rezsimmel szembeni…
„Tegnap éjjel az angolok bombákat dobtak Berlinre. Hát legyen így! Ezt a játékot játszhatják ketten is! És ha a brit légierő két-, vagy három, vagy négyezer kilogramm bombát dob le, akkor mi egyetlen éjszakán százötven-, száznyolcvan-, kétszázharminc-, háromszázötven-,…
Utolsó kommentek