2014.01.09. 12:43 Szerző: Bársony és Selyem

Magyarország szégyene

Az emberek meg tapsolnak, hasukat fogják a nevetéstől - Mit röhögtök? Magatokon röhögtök! Hej, de elkapnám a nyakát minden koszos firkásznak, minden rohadt liberális sátánfajzatnak! Ízzé-porrá törném-zúznám minden csontjukat, hogy a poklok fenekén se szednék össze az ítéletnapig! Nem tudok magamhoz térni! Hiába, akit isten meg akar verni, annak előbb elveszi az eszét.

Gogol: A revizor - 1836

Ma biztosan sok írás fog születni a létrejött „baloldali egységről”, amely elveri a port ezen a baloldalon és ezen az egységen. Ők ilyen tehetségtelenek, ők, ilyen alamusziak, ők ilyen álságosak, ők ilyen gyengék és ötlettelenek, ők nem tudnak kezdeményezni, ők képtelenek valami igazán újat, jobbat és mást létrehozni…

Nem, drága néptársaim: mi, magyarok vagyunk ilyenek! Mert mi évek óta tudjuk, hogy ők milyenek – és mégsem voltunk képesek túllépni az évszázados magyar egymás iránti bizalmatlanságunkon, egymás szándékainak becsületességében való kételkedésünkön. Mi nem tudtunk felülemelkedni azon a szokásunkon, hogy itt mindig mindenki „vezér” akar lenni és „szégyennek” érzi, ha ő csak egy „közlegény” a seregben. (Mint a grundon, ahol mindenki tiszt volt, Nemecsek kivételével…) Pontosan azt és pontosan úgy csináltunk mindent, mint ahogy a „megvetendő” szocik!

Most a baloldal nagy, gusztustalan egysége ismét csak egy jó alkalom arra, hogy ne nézzünk szembe magunkkal és ne legyünk kénytelenek önmagunkban keresni és fellelni a hibát: ismét átháríthatjuk a felelősséget, aktuálisan a baloldal három pártjára. Az, hogy a jobb- és szélsőjobb hívei ezt teszik, rendben van - nekik ez az összetartó hagyományuk és elvük: „Mi mindig mindent jól csináltunk és csinálunk! Nekünk köszönhető, hogy még létezik a magyarság! – Csak hát az ellenségeink…!” …De hogy a magát „nyugatosnak” valló „ellenzék” is épp ezt teszi – és éppen úgy nem teszi meg a minden értelmes, „nyugatos” polgártól elvárható cselekvési minimumot – ez már azért gáz!

Az, ha Orbán győz tavasszal, nem a baloldali pártok és vezetőik hibája lesz. A hiba a „magyar, mint működőképes polgár” fejletlenségében van. Mindazok, akik most fel vannak háborodva és/vagy csalódottak, kérem, keressék csak meg bártan magukban a bizalmatlan és nem együttműködéskész, de mindig fensőbbségre törő kis magyart! Beszélgessenek el vele és menjenek végig együtt a magyar történelmen: látni fogják, hogy a nagy sikertelenségeket mindig ez a bennünk élő kis, bizalmatlan, túlkompenzáló, önző figura okozta. Tudom: erre predesztinálja a magyarokat a történelmük – de vigyázzunk, mert ezzel a sikertelenségre is predesztinál!

…Érdekes, hogy ha két vagy több magyar összejön és elvileg együtt csinálna valamit, akkor szinte ösztönösen elkezdik egymást vizslatni: hogy ki is az valójában (pontosabban: ki volt) és hogy mik az „igazi” szándékai ezzel a közösködéssel? Hogy hol, mikor és mivel fog átverni? Nem azt nézzük, hogy ki mit tud, ki mivel járul hozzá a közös sikerhez és nem is azzal vagyunk lefoglalva, hogy egy kockás papíron leírjunk egy objektív tervet… És ez a két magyar jellegzetesség már elég is ahhoz, hogy kódolva legyen a kudarc!

Mindaddig, amíg a múlttal többet foglalkozunk, mint a jövő lehetőségeivel és mindaddig, amíg a „közös munka” azt jelenti itt, hogy „a többiek segítsenek az ÉN elképzeléseimet, vágyaimat beteljesíteni!”, addig ott a dolog vége.

…Ez az eset tanulsága – nem pedig az, hogy „milyen alkalmatlan a baloldal és annak vezetői!”

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

· 1 trackback 67 komment

Címkék: választás mszp orbán fidesz gyurcsány magyarok baloldal összefogás ellenzék bizalom bajnai mesterházy dk együtt 2014 polgáriság

2014.01.02. 17:59 Szerző: Moin Moin

Magyarország megszállása

– Mennyi időre lenne szüksége Magyarország megszállásához?
– Huszonnégy órára.
– És ha ellenállnak?
– Tizenkét óra.
– Hogyhogy?
– Elmaradnak az üdvözlő beszédek.

Maximilian Freiherr von Weichs tábornagy - 1944

Eddig csak április elsejéhez kapcsolódtak viccek – mostantól már Szilveszter napja is ilyen, hiszen a 2013. december 31-i Magyar Közlönyben (http://www.magyarkozlony.hu/dokumentumok/3eaf5fa8c9b0fe6a72e9e7fe68ae6ac8caa0798c/megtekintes) jelent meg a határozat a Magyarország 1944. március 19-i megszállásának emléket állító emlékműről.

Fiúk, ez most komoly? Ti, éppen ti akartok emléket állítani az ország megszállásának – akik szintén megszálltátok az országot!? Vagy ez éppen, hogy figyelmeztetés akar lenni: „Húzzátok meg magatokat, mert most is megszállva tartjuk az országot!”?

Persze vannak más elképzelhető indokai is ennek az emlékmű-állításnak. Azért csak „elképzelhetők”, mert a kormány nem méltóztatott megtisztelni a társadalmat sem azzal, hogy maga indokolja meg ezt a furcsa elképzelését, sem pedig arra, hogy magáról az ötletről érdemben lehessen vitázni. Nem: a megszokott Fidesz-stílust tapasztaljuk: hirtelen, indok nélkül, tényeken alapuló érdemi konzultáció nélkül, erőből…

Szóval, van néhány „megfejtési kísérlet”, hogy mire is emlékeztet ez az emlékmű. Sokan vélik úgy, hogy az közli országgal-világgal: „Segítség, megszálltak minket – ezért ’44. március 19-től semmiért, de semmiért nem mi, magyarok voltunk felelősek és felelősségre vonhatók! Különösen nem az akkori magyar kormány – és kormányzó!” Ez az értelmezés nagyon egybevág a napjainkban javában folyó Horthy-mosdatással. És persze érthető, hogy Horthyt és korszakát patyolat tisztán akarják az „urak” bemutatni: hiszen azt a korszakot éppen úgy egy pozícióit, kiváltságait, hatalmát és jólétét társadalmi és gazdasági teljesítményével meg nem alapozott és azt csak erővel megtartani tudó elit uralta, mint ahogy a Fidesz jelenlegi uralmát sem támasztja alá sem a kiváló kormányzati teljesítmény, sem a hozzáértés, sem pedig a hozzá kötődő „gazdasági holdudvar” felvirágzását e holdudvar cégeinek versenyképessége és innovativitása.

„Csak a hatalom!” – ez lehetett volna a Horthy-rendszer legőszintébb jelmondata és ez a Fideszé is! Mindkét rendszer egy – és lényegében sok ponton azonos eredetű – kontraszelektív elit és a hozzá kapcsolódó, belől élő, „lojálisak” rendszere. Mindkét rendszer kerüli a valódi teljesítményversenyt: Horthyék numerus clausussal tartották távol a tudománytól, a kultúrától a „klasszikus” magyar arisztokrata-dzsentroid elitnél sokkal polgárosultabb és ezért sokkal teljesítményorientáltabb zsidóságot, majd az 1. és 2. zsidótörvényekkel kiterjesztették ezt az egész gazdaságra is. Orbánék pedig éppígy zárják ki a versenyt: a saját érdekköreikhez terelték a közpénzből megvalósuló beruházásokat, trafikmutyival vettek el és osztottak újra egzisztenciákat, monopolizálták az oktatást és a tankönyvpiacot. A szellemi életet hűbérbirtokként adták akarnok dilettánsok kezére – itt, Európa közepén. Olyan dilettánsoknak, akiket egyszerűen „nem jegyzenek” a nemzetközi kulturális életben: nem „magyargyűlöletből”, hanem csupán azért, mert tehetségtelenek. Világos, hogy egy kontraszelekción alapuló rendszer igyekszik tiszteletreméltóként bemutatni egy másikat – hiszen ha arról engedné elmondani és tudni az igazságot, akkor saját magát is igen kellemetlen kérdések elé állítaná – olyan kérdések elé, amelyek egykettőre erodálnák e rendszer legitimitását, létjogosultságát.

De van egy olyan eleme is ennek az emlékmű-sztorinak, amely nem csupán a Horthy-korszakbeli elitet igyekszik felmenteni fel a háborús felelősség alól, hanem az egész magyar társadalmat. Ez a régről ismerős magyar „szembe nem nézés”-attitűd: évszázadokig nem volt a magyarság a maga ura és ez sajnos kitermelte azt a mentalitást, hogy (mivel semmit sem dönthettünk el e századok alatt) semmiért sem a miénk a felelősség, hanem a rajtunk „erőszakot tevőké”. Csakhogy… Csakhogy éppen a Horthy-rendszer volt az, amely alatt Magyarország éppenséggel évtizedekig nem állt semmiféle idegen befolyás alatt: az történt az országban, amit a magyarok produkálni tudtak. És hát, istenem: ezt tudták produkálni!

El lehetne mondani a tényeket: hogy egy az önálló döntésekben járatlan és tapasztalatlan népnek nem lehetett gyakorlati esélye arra, hogy a Horthy-rendszer „tizenkilencedikszázadiságánál” és polgárosulatlanságánál jobbat produkáljon. El lehetne mondani a tényeket a Trianon-trauma miatt sokkolt magyar szellemi elitről. Le lehetne írni azt is, hogy – történelmi okok következtében – alig-alig voltak az országban olyanok, akik a maga teljességében és összefüggéseiben tudták volna látni és másokkal, a tömegekkel is láttatni azt a hosszú folyamatot, amely a kiegyezéstől az első világháború elvesztéséig és a történelmi Magyarországon lakozó nemzetiségek elszakadásáig vezetett – és hogy ezt a láttatást az akkori horthysta hatalom minden eszközzel akadályozta, hiszen az éppen a saját történelmi felelősségét vetette volna fel. El lehetne mondani azt is, hogy miért erősödött meg az antiszemitizmus a két világháború között az országban és sokak lelkében annyira, hogy „a hatalom kisemberei” közül olyan sokan vettek részt vagy egy vállrándítással, vagy pedig kifejezetten lelkesen, magukat” igazságtévőknek” érezve az egyre újabb, majd végül tragikus zsidóellenes intézkedésekben. Lám, a németek mindezt megtették, elvégezték – és meg is értette maga a német nép is, hogy mi történt vele szűkebben 1919 és 1945, tágabban pedig 1871, azaz a birodalomalapítás és a nácizmus bukása közötti időszak(ok)ban. Ez a tudás ma a németség ön- és történelemképének szerves és természetes eleme – ezért nincs e történelmi tényeknek tömegeket frusztráló és politikusok által manipulációra felhasználható hatása. Levonták a tanulságot: ne kergessünk illúziókat, ne döntsünk frusztrációk alapján és ne hagyjuk magunkat az ésszerű döntések útjáról átterelni az indulatira.

…A Horthy-rendszer hazugságra, illúziókra és persze elnyomásra alapozódott: elbukott, a nép szenvedése lett csak a hozadék. A Rákosi-, majd a Kádár-rendszerek is hazugságokra, illúziókra és persze elnyomásra alapoztak: szükségképpen buktak meg – az előbbit többszáz ember halála követte ’56-ban és utána, az utóbbit pedig milliók egzisztenciális és morális elbizonytalanodása 1989 után, majd végül, 2010-ben egy populizmussal hatalomra került „megszálló rendszer”. Persze, ez is le fog bukni – hiszen minden rendszer megbukik, amely képtelen a társadalmat a gazdaság megerősödésén keresztül erőforrásokkal ellátni. Erre pedig – láthatjuk – képtelen az Orbán-szisztéma, amely a gazdaságban végső soron nem más, mint a kormányzati hatalom balfaszkodása ellenére is úgy-ahogy megtermelődő, ill. az EU-ból befolyó erőforrások újraosztása-holdudvarhoz terelése.

Most, a tervezett „megszállási emlékmű” miatt, sokan szervezgetnek ilyen-olyan tiltakozó akciókat. (Persze rossz magyar szokás szerint minden csoport, politikai erő külön-külön – nehogy a végén még eredménye is lehessen!) Ezek az akciók vagy a Horthy-kultusz ellen ágálnak, vagy az emlékművel megtisztelni vélt nácizmussal-antiszemitizmussal szemben akarnak tiltakozni, vagy éppen az Orbán-féle „pávatánc-módszer” ellen, amelyben ez az emlékmű azt hivatott demonstrálni, hogy lám, a magyar kormány ezzel az aktussal éppen az ország náci elözönlése és a magyarságot emiatt ért áldozatok ellen demonstrál ország-világ (EU, USA, zsidó szervezetek, antifasiszták, stb.) előtt, elhárítván magáról az „antiszemitizmus” alkalmanként rávetülő vádját… Szerintem pedig ha most tiltakozni kell, akkor az „aktuális megszállás és megszállók” ellen kell tiltakozni – ám ez nem tudható le egy párszáz fős kiabálós tüntetéssel. Itt a hathatós tiltakozás csak egyvalami lehet: hatékony, ezt a „megszálló rendszert” leváltani képes ellenzék szervezése és annak „folyamatos működtetése”. A felvezetésben von Weichs tábornagytól idézett állítás (hogy a német hadsereg egy nap alatt képes Magyarország elfoglalására) azért volt megalapozott, mert egy jólszervezett, céltudatos és a cél érdekében hatékonyan működni tudó szervezetről volt szó… Javaslom, hogy az ellenzékiek tanuljanak a Wehrmachttól!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

2013.12.25. 02:19 Szerző: Moin Moin

Üres jászol

„Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta - biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.”

József Attila: Betlehemi királyok – 1929. december

„…Ímé, napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván: - Hol van a zsidók királya, a ki megszületett?”¹

A karácsonyi történet szerint a bölcsek keresték a megváltót. Akkor, két évezreddel ezelőtt, a keresők csak hárman voltak – ma, 2013 végén milliónyian vannak-vagyunk Magyarországon, akik egyre reményvesztettebben keressük a minket meg-, Orbánt pedig leváltani tudó „kiválasztottat”. Egy évvel ezelőtt sokak szemében Bajnai Gordon látszott megszületni az Együtt betlehemi jászlában – azóta kiderült, hogy a Bajnait tulképp kihordó „Milla-Mária” csak álterhes volt… És azóta sincs jelölt a posztra! A ma este a templomi betlehembe rakott kis műanyag Jézuskának is több sansza van győzni jövő tavasszal Orbán ellen, mint bármelyik ellenzéki politikusnak: ő legalább még nem „kúrta el, nem kicsit, nagyon!”…

„Én elszabtam, te elszabtad, ő elszabta, mi elszabtuk…”²

Gyurcsány elkúrta, amikor a 2006-os nyár elején nem vágatta sittre a pártok és a holdudvarok nagy disznait – pedig lett volna miért, létezett már a Btk. De elkúrta azzal is, hogy a 2010-es választási vereség után nem kezdett azonnal a nulláról, hanem még bő egy évig „haldoklott” a szocik között. És elkúrta azzal is, hogy amikor mégis újat kezdett, akkor csupa régi arccal vette körül magát – ráadásul olyanokkal, akikről egyáltalán nem a „nyugatosság” jut az ember eszébe, hanem a szoci sablonosság és a mutyi.

Bajnai elkúrta ott, hogy 2010-ben nem indult el Orbán ellenében – mert ha akkor elindul, Orbánéknak biztosan nem lett volna kétharmaduk: lett volna annyi bizalom az egy éven át tisztességgel a dolgait intéző miniszterelnök iránt, hogy Fidesz-koma megállt volna valahol 55-60%-on. És ebben az esetben nincs alkotmányozás, nincs bebetonozódás, nincs új választójogi törvény, se külmagyarok ajándék-állampolgársága – és még számos rossz dolog nem lenne. Viszont így sokkal könnyebb lenne akár Bajnai, akár bárki más, a Fideszt váltani akaró politikus és párt dolga.

Mesterházy elkúrta, amikor azt képzelte, hogy a régi szoci garnitúrától nem elhatárolódva, őket a pártból ki nem ebrudalva és a sorokat fiatal, igazán tehetséges emberekkel fel nem töltve is lehet más az MSZP-ről a magyarok véleménye, mint volt 2010 tavaszán. És ha a vélemény azonos, akkor az eredmény is csak azonos lehet!

Mi pedig, akik nem vagyunk egyik párt seggevégei sem, ott kúrtuk el, hogy képtelenek voltunk a személyes nagyképűségünket, a megszokott egyszemélyes megmondóságunkat félretenni és megformálni egy afféle „polgári demokrata frontot”, hogy legyen mi mögé felsorakozniuk azoknak, akik afféle „Svédország-Magyarországot” szeretnének.

Például mi, bloggerek is: írtuk, írtuk a véleményünket, de bennünk, köztünk is ott rombolt a bizalmatlanság és az egyéni utakon próbálkozó magyar stratégia. Pedig az, amit írtunk, megdöbbentően azonos volt: szabadság, demokrácia, kapitalizmus, meritokrácia. És mégsem akartunk együttműködni! Ebben a körben mindenki ismeri mindenki e-mailjét, a legtöbben egymás mobilszámait is – de egy kezemen meg tudom számolni, hogy ebből a körből hány embertől jött e-mailem és hívásom 2013-ban. Pedig én írtam és hívtam őket… Többször is. De nem működött a közösségalkotás ősi emberi ösztöne: talán a független értelmiségiekben túlságosan kötődik egymáshoz a kritika és a kétely. Nyilvánvaló: ahhoz, hogy valaminek láthassuk a hiányosságait, kell, hogy tudjunk kételkedni a dolgok „eleve tökéletes” mivoltában… De: nem lenne szabad a tökéletes keresése közben elvetni az alkalmasat – egyébként nem véletlen, hogy ezt a mondást épp egy amerikaitól hallottam, nem egy magyartól… Ki tudja: talán az alkalmas megoldások „nem egészen az ideák világának megfelelő” mivolta tartott egyeseket távol a gyakorlati cselekvéstől? Nem abból indultak ki, ami lehetséges és szükséges, hanem abból, amire vágynának. De sokszor eszembe jutottak ez év alatt is Bibó szavai: „Akkor van baj, ha egy népnél összekeverednek a lehetőségek, a szükségletek és a vágyak”!

Mi, akik a Progresszív Blogot írtuk, igyekeztünk objektívek lenni, mind a diagnózisok, mind a javasolt módszerek terén – olykor a befogadhatón túl is. Kaptunk is emiatt kritikákat: az „idealistától” és a „tudálékostól” az „érzéketlenen” át a „náciig”. Mindenkor azon voltunk, hogy az egyes problémákat ne önmagukban nézzük, hanem teljes összefüggésrendszerükben. Nem hittünk és ma sem hiszünk ugyanis Magyarország „parciálisan megoldható” voltában: nem hisszük, hogy a fennálló állapotaink és maga a rendszer egyes részleteiben lényegesen jobbá tehető.

…Mindez azonban elengedhetetlenül és kikerülhetetlenül változással járna – és a szorongó emberek, akárcsak az elbizonytalanodott népek, félnek a változástól. És ebben az állapotában akár az egyes ember, akár a nép hajlamosabb „inkább tűrni a jelen gonoszt, mintsem ismeretlenek felé sietni”³

„A magyar ember szereti keresni az igazságot. De nem szereti megtalálni.”⁴

Nem bízunk már abban, hogy vannak jó megoldások. Nem hisszük el azt, hogy a saját dolgainkért, a saját sikertelenségünkért legnagyobbrészt saját magunk vagyunk a felelősek. Évszázadok alatt hosszászoktunk, hogy tőlünk független, rajtunk kívülálló erők döntik el a hogyanokat. Az, hogy mindig voltak körülöttünk/felettünk minket elnyomó ellenségeink, elvezetett odáig minket, hogy már el sem tudjuk azt a helyzetet képzelni, hogy nincs ellenég, amely megakadályozná a kompetens cselekvésünket – vagy amelyre reálisan mutogathatnánk, hogy „Miatta nem is próbálunk kompetensen cselekedni!” Az önálló döntésben és cselekvésben való „felsőbb hatalom” általi gátoltságunk évszázados tapasztalata, az ebből következő elönállótlanodás és a helyzetünkért viselt felelősség korábban jogos, de ma már abszurd másokra hárítása és a felkészületlenség, a passzivitás és az önmagunkkal valós szembenézés kerülése miatti lecsúszásunk okozta rettenetes frusztráció mára gyakorlatilag kikapcsolt a magyar társadalomból minden „magasabb agyi funkciót”. És akik mindezeket felemlegetik nekünk, azokra kiakadunk: Kertész Ákos „nemzetgyalázó”, Paul Lendvai „hazaáruló”, Schiff András meg épp „miért nem az angolokra akad ki?!”. És miközben sokan „békemenetelnek” a Magyarországot elrabló és (szó szerint) magánbirtokká tévő jelen rendszer mellett, addig sokan inkább mosogatnak Angliában, mintsem hogy tanárkodnának Magyarországon. A nagy „szabadságharc” közepén pedig az országot az „ellenség” multicégei tartják el - a magyar gazdaság kettészakadva: ami „multi”, az működik, ami „nemzeti”, az döglődik – olyan ez, mint volt a 19. század végén, amikor az „ősi nemesi birtokok” csődben voltak – a korszerűtlenségük és tulajaik (minimum) felkészületlensége miatt – a „zsidóbirtok, -gyár és -bank” pedig eközben elhozta, megtermelte és finanszírozta az ország egyik virágkorát. Persze, ugyanaz történt, ami most is folyik: az „úri elit” hatalma megtartása érdekében lezárta a társadalmi mobilitást és addig-addig haladt a „magyar érdekek útján”, amíg csak-csak sikerült neki „elkúrni, nem kicsit, nagyon!”… („Inkompetens és arrogáns kormányzás” – ismerős?)

„Önök, uraim pontosan ugyanúgy vágynak a győzelemre, mint én; de könnyen, izzadság nélkül elérni, ahogy az istenek.”⁵

A magyar elit hagyománya a kontraszelektáltság, az önzés és a lojalitásalapúság. Ez volt az arisztokrata-dzsentri módi és ezeken az alapokon, ezen a szokásrendszeren építkezett a 2. világháború után teret nyerő baloldal is. Nemigen volt más, polgári minta – mert a történelem sohasem engedte meg, hogy egy ilyen minta és szokásrend kialakuljon, megerősödjön és áthassa a közéletet a magyarság körében. A teljesítményalapúság – ha jobban belegondolunk – mindig csak „kis körökben” volt jelen: egy-egy más hagyományrendszerű társadalmi csoportnál, egy-egy iskolában, néhány (mint előzőleg már írtam, többnyire nem magyar származásúak által létesített) vállalkozásnál. Ám ezek sosem „értek össze”: nem alkot(hat)tak szerves rendszert – és a(z egymást váltó, de stratégiáikban hasonló) elitek, saját pozícióik megtarthatósága érdekében, nem törődve az ország valódi érdekeivel, rendre szétrombolták, elsorvasztották ezeket az önállóan fejlődő kis köröket, közegeket. Volt, amelyiket államosították, volt, akiket deportáltak, volt, akiket kitelepítettek, voltak, akik emigráltak, mert Magyarországon nem a tehetség rúgott labdába…

Orbánéknál szerves rendszert és logikus, eltervezett folyamatot alkotnak azok az intézkedések, amelyek gyengítik az oktatást, amelyek nem a tehetséghez, hanem a politikai kapcsolatokhoz kötik a gazdasági, kulturális és tudományos érvényesülést, amelyek az egyes polgárok jogérvényesítő képességét hatalomfüggővé teszik. Minden intézkedésük egy irányba tart és egy a célja: olyan rendszer létrehozni és működtetni, amelyben nem a rátermettség, hanem a lojalitás az előrejutás és a siker kulcsa. Azért van egy ilyen rendszerre szükségük, mert ha egy nyílt, teljesítményalapú rendszer létezhetne az országban, akkor a náluknál tehetségesebbek, felkészültebbek és versenyképesebbek pillanatok alatt leelőznék őket. Felülkerekednének a politikában. Megszereznék az egyetemi és kutatóintézeti posztokat, kisöpörnék onnan a felfelé nyalással és helyezkedéssel, lefelé pedig erőszakossággal és kihasználással, valamint a hasonszőrűekkel való szövetkezéssel érvényesülőket. A gazdaságban, a versenyszférában akkor az innovativitás, a szervezőkészség, a precizitás, a technológiai tudás, a jobb szolgáltatás és a jó üzleti érzék győzne - nem pedig a „holdudvar” akárhogy is teljesítenek annak vállalatai objektív mércével és akármilyen drágán is dolgoznak.

Ha egy nyílt, teljesítményalapú rendszer létezhetne az országban, akkor Orbán és köre szegény és mellékes lenne – ezt pedig végképp nem akarják.

Miért szegény Magyarország?

Így nem működhet egy ország! Pontosabban: nem fog tudni már sokáig elműködni a 21. századi Európában úgy, hogy a kontraszelekció, mint általános társadalmi és gazdasági szervezési gyakorlat, ne vezetne óhatatlanul tömegek leszakadásához, elszegényedéséhez, elkeseredéséhez/elfásulásához. Lassan a magyar társadalom fele esélytelenekből, „felesleges emberekből” áll. Ez az ország olyan állapotban van – pontosabban: olyan állapotba lett hozva -, hogy csupán nagyjából talán ha kétmillió emberünknek van munkalehetősége a versenyszférában. Az pedig köztudott, hogy az országot a versenyszféra tarja el, nem a közfoglalkoztatás, mivel ez utóbbi csak az előbbiben megtermelt javak egy részének újraelosztása révén működik.

Az ország tele van reménytelen, szegény, leszakadt feleslegessé vált emberekkel – csak az a kérdés, hogy ebből mi lesz?

A történelem arra tanít, hogy az ilyen helyzetekbe került társadalmak fel szoktak robbanni – hacsak nincs felettük egy külső, nagyobb erő. Ilyen pedig nincs a mai Magyarország felett – így a robbanás garantált. Egy robbanás sosem „sebészi pontosságú”: mindig sokkal többet rombol le, mint amennyi a szükséges változáshoz kellene: még a szuperamerikai szupertechnológiás szuperkatonák irányította szuperpontos szuperrakéták is gyakrabban irtanak ki lakodalmas meneteket, mint terroristavezéreket… Ezek után tessék csak belegondolni, hogy mennyire lesz „személyekre szabottan szuperpontos” egy szegény, elkeseredett és szervezetlen emberekből álló tömegrobbanás!

Semmi sem garantálja azt, hogy egy szervezetlen változtatás jobb végeredményt fog produkálni, mint az általa felszámolt „régi rend” volt. Nagyon valószínű, hogy egy ilyen „társadalmi helycsere” semmit sem változtatna az elitjeinkre folyamatosan jellemző kontraszelektáltságon: a már említett önzés- és lojalitásalapú, a pozíciókat és az érvényesülést nem a teljesítmény által megszerezhetővé tévő szokásrendszeren.

Nem a rendszer ilyen vagy olyan intézkedései ellen kell fellépnünk, hanem maga a rendszer ellen: az ellen a rendszer ellen, amely csak akkor tud fennmaradni, ha fenntartja a kontraszelekciót – a tudományban, az oktatásban, a művészetben és a vállalkozásokban. Az ellen a rendszer ellen kell a maga egészében fellépnünk, amelyet középszerű vagy még annál is tehetségtelenebb, ugyanakkor végtelenül mohó és gátlástalan emberek alkotnak – már ha az „alkotás” szót velük kapcsolatban egyáltalán szabad használnunk, bármiféle összefüggésben is, hiszen éppen az tarthatja őket hatalmon, ha az igazi alkotást kizárják a társadalomból.

A kontraszelektív és a teljesítményt lefojtó társadalmak pedig mind-mind szegények, kivétel nélkül!

A bizalmatlanság, a választási matek és a finnyás növényevők

Ahogy a poszt címében írtam, üres a jászlunk: nincs meg a megváltónk. De vajon akartuk-e igazán megtalálni – és vajon hogyan reagálnánk, ha egyszer csak előttünk teremne? Nem gondolnánk-e ugyanolyan kókler, önérdek-vezérelt politikai kalandornak, mint az utóbbi évtizedünkben mindenkit? (Megjegyzem: őket általában joggal.) Vajon ha valakinél adott a tudás és a szándék és még alkalmas is arra, amit „politikai küzdelemnek” nevezünk, akkor nem mondanánk-e rá az illetőre, hogy „Te is csak egy hamis messiás vagy, hiszen nem tudsz megváltani minket anélkül, hogy mi ne változnánk meg. Márpedig mi úgy akarunk megválttatni, hogy ne kelljen új, szokatlan és elsőre kényelmetlen gondolkodás- és viselkedésmintákat a magunkévá tenni! Nem követünk téged, mert melót vársz el tőlünk! És nem követünk téged azért sem, mert a módszereid a mi finnyás ízlésünk és szőrmentén-szokásaink ellen vannak: azt akarod, hogy harcoljunk, mint az oroszlánok – pedig mi csak békés, álmos és lusta növényevők vagyunk…”

…Ha most valaki elétek állna azzal, hogy „Lám, itt vannak bajaink okai és itt vannak a módszerek is, amelyekkel úrrá tudunk lenni a bajainkon. Gyertek és együtt változtassuk meg és tegyük sikeressé az országot!”, akkor vajon közületek hányan követnék? Hárman? Öten, Tizenvalahányan? Tizenvalahány (megfelelő) emberből ugyan még akár ki is telhet egy kormány, ám ahhoz, hogy Magyarországon valaki megszabhassa a közpolitika menetét, nyernie kell a választáson – ehhez pedig tizenvalahány ember nem elég. Ehhez meg kell nyerni a 106 egyéni választói körzet többségét, amihez körzetenként több tízezer ember szavazata kell. Egy olyan kampányban, amely százhatszor többtízezer embert ér el és győz meg, ezres számban kellenek jól felkészült, elkötelezett, sok időt erre áldozó aktivisták, akik hisznek a sikerben és ezt a hitet tovább tudják adni.

Látszólag a matek győzi le és lehetetleníti el a dolgaink magunk általi megváltoztatását, de valójában a bizalomhiány. Ha van bűnük az évszázadok óta egymást követő-váltó, Magyarországot uraló politikai eliteknek, akkor az a jó kormányzásba vetett hit elvétele és a bizalom megszűnése. A lelke mélyén a legtöbb magyar kételkedik abban, hogy egyáltalán lehet ezt a népet/„csürhét” jól kormányozni – hogy ez a nép hagyja magát értelmesen kormányozni. És nagyon sokan félnek attól, hogy ha kételyeik ellenére mégis bíznának valakiben, akkor abból is csak egy újabb csalódás lenne – márpedig annyit csalódtak…

„Kössünk kardot a pogány ellen!”⁶

Gyerekkoromtól az egyik kedvenc olvasmányom Zrínyi Miklós Az török áfium ellen való orvosság című munkája. Azért szeretem, mert kora teljes, mélyen átlátott valóságából kiindulva ad nagyon gyakorlatias megoldásokat – és egyben megindokolja azt is, hogy sem a defenzivitás, sem a passzivitás, sem pedig az elméletieskedés nem segít úrrá lenni a bajokon… Pedig már Zrínyi idejében is éppen ezek a viselkedésminták jellemezték a magyarság többségét. Már akkor is vártuk a csodát a ki tudja kiktől. Már akkor is jelen volt a felelősség-áthárítás és az önbecsapás, a tényeinkkel való szembe nem nézés. Ha történelmünk nagy cselekvőinek írásait vizsgáljuk, akkor megdöbbenünk: évszázadok óta ugyanazzal küzdünk! Ezek az emberek mind megpróbálták önmagáért tenni képes, együttműködő, ön- és közbizalommal teli, cselekvő néppé alakítani a magyarságot – mert jól tudták, hogy minden sikeres nemzet épp ilyen és épp ettől sikeres.

Ám sem Zrínyi, sem Széchenyi nem dolgozhatott olyan kedvező nemzetközi közegben, mint mi, a ami magyarok. Most nincs más ellenségünk, csak a saját célszerűtlen gondolkodásunk – ha ezen felülemelkedünk, akkor az országunk visszaszerzése és szükséges átformálása „nem lehetetlen, hanem könnyű, ha akarjuk; vagyon népünk, vagyon módunk, vagyon alkalmatosságunk; az elszánt akarat kell, nem kell semmi más.”⁷

…Komolyan: agyfaszt tudok kapni a tökölődő és bizonytalankodó, ugyanakkor okoskodó, szóban „mindent megoldó”, ám ha tettekre kerülne a sor, akkor „sosem ráérő” szarháziságtól!

Ti nem???

Ha Jézus itt és ma indulna neki annak, hogy megváltoztassa a (magyar) világot és a lelkeket, akkor biztosan egy rendkívül felkészült, széleslátókörű és végtelenül elszánt ember képében jelenne meg előttünk. De neki is szüksége lenne hitre és bizalomra – és aki ezt nem adja meg neki, az épp a karácsony lényegét hagyja ki: azt, hogy lehetőségünkben áll magunkon és a világon változtatni!

¹ A Máté írása szerint való Szent Evangéliom, 2.2-2.2, Károli Gáspár fordítása – 1586

² Dalbetét Hofi Géza Szabhatjuk c. műsorából – 1978

³ Shakespeare: Hamlet - 1600

⁴ Mikszáth Kálmán: Új Zrínyiász – 1898

⁵ Hugh Hudson: Tűzszekerek – 1981

⁶ és⁷ Zrínyi Miklós: Az török áfium ellen való orvosság - 1661

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

2013.12.21. 14:27 Szerző: Moin Moin

A zöld dosszié és a Rubicon

A konyhaszekrénynél kezdik. Szórják ki a fazekakat, lábasokat, azok éktelen csörömpöléssel gurulnak a kőpadlóra. Benéznek a tűzhelybe, ledöntik a mellé felrakott hasábfákat. A gazda egykedvűen nézi az alapos munkát, a gyerekeknek viszont szinte tetszik a dolog: ez az első házkutatás az életükben.

Bacsó Péter: A tanú - 1969

Mint tudjátok, a rendőrség házkutatást tartott az ex-NAV-os Horváth Andrásnál, melynek során a nyomozók magukkal vittek minden olyan dokumentumot, amely az ügyben Horváth kezében bizonyítékként szolgálhatna. (Igaz, tették ezt „elismervény ellenében” – azonban nem lehet kétségünk afelől, hogy ezzel a lefoglalással szinte tetszőleges időre megakadályozhatják a feljelentőt abban, hogy igazát bizonyíthassa. És akkor még csak e lefoglalás a „legenyhébb” esetleges következményét említettük…)

Az ez év őszén elfogadott, a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló törvény előterjesztése bevezetőjében az alábbiak szerint fogalmaz:

„Minden, a közérdekű bejelentő számára hátrányos intézkedés, amelyre a közérdekű bejelentés miatt kerül sor — a 3 . § (4) bekezdésében foglalt intézkedések kivételével — jogellenesnek minősül akkor is, ha egyébként jogszerű lenne.”

A Fidesz-rezsim ismét átlépett egy határt: ez az eljárás a putyini Oroszországra jellemző, nem pedig az Európai Unió egyik tagállamára.

…Nem mehetünk el szótlanul a történtek mellett!

A kérdés nem arról szól, hogy igaz-e részben, vagy teljes egészében az, amit Horváth András állít – a kérdés az, hogy miképpen viselkedik az állam az állampolgárral, a közérdekkel és a nyilvánossággal szemben. Egy jóhiszemű és demokratikus állam és államhatalom ilyen esetben nem léphet fel megfélemlítőleg és korlátozólag az államhatalmi szerveket kritikával illető állampolgáraival szemben – mert ezzel gyakorlatilag megsemmisíti azt a bizalmi alapot, amely nélkül demokrácia nem létezhet: az állampolgárok bizalmát abban, hogy az állam az állampolgárok közösségének érdekeit képviseli, nem pedig saját magát védi – ha kell, a közérdek, az állampolgárok és a törvények ellenében is.

A történtek után, nem „pártpolitikai kérdés” az, hogy fel kell lépnünk ezzel a hatalommal és ezzel az állami attitűddel szemben: ez a demokrácia vagy nemdemokrácia kérdése!

Kérünk Benneteket, hogy az alábbi rövid idézetet juttassátok el e-mailben Orbán Viktor miniszterelnöknek (cím: orbanviktor@orbanviktor.hu):

A rablók, a nagyok,

Ellopnák a drága, fényes napot!

De van eszük, s a kezük

Mind egymáson kapaszkodva függ.

Szalmaszálért megfizetsz,

Ám egy kazlat elvihetsz:

Ez az eset tanulsága…

De megállj, főszakács, jössz te még az én utcámba!

(Fésűs Éva: A palacsintás király – Csöröge udvari bolond „kaloda-dala”)

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

1 komment

Címkék: mszp orbán fidesz eu oroszország demokrácia feljelentés putyin jogállam házkutatás jogbiztonság horváth andrás nav vizsgálóbizottság 1000 milliárd zöld-Dosszié áfa-csalás

2013.12.15. 18:32 Szerző: Moin Moin

Pártszavazás – vagy árulás?

„– A Vasasnál most olyan bonyolult és nehéz a helyzet, hogy a nyilvánosság inkább ártana, mint segítene a klubnak… Ismertem már néhány elnökséget Magyarországon, és mindnek hasonló srófra járt az esze.”

Moldova György: Capablanca veszít (A harmadik majom c. kötetből) – 1990 k.

Németországban megalakult a nagykoalíció: tegnap megszületett a német „mainstream baloldal”, az SPD-pártszavazás eredménye. A 475.000 SPD-párttag többsége (54%-a) úgy döntött, hogy minden politikai, gazdasági és személyes fenntartásuk ellenére a párt működjön együtt az ország érdekében a kereszténydemokrata-keresztényszociális jobboldallal.

Mondom: minden politikai, gazdasági és személyes fenntartásuk ellenére!

Ehhez képest a magyar mainstream baloldal önmagával sem képes „nagykoalíciót alkotni”: úgy látszik, fontosabbak a személyes kérdések – hiszen politikai és gazdasági téren sokkal kisebbek az eltérések a három fő baloldali párt elképzelései között, mint a német bal- és jobboldal esetében. Gyakorlatilag az történik, hogy néhány ember eldönti (vagy már el is döntötte régen?), hogy megkapják-e a magyar ellenzék támogatói (pártokon belül és kívül) ara az esélyt, hogy a Fidesz-féle választási matek szerinti egyetlen, elvileg győzelmi esélyt adó felállásban, egységes erőként indulva lehessen rájuk szavazni.

A közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy az ellenzéki szavazóbázis egységes fellépést akar – annak ellenére is, hogy számosan és alaposan komoly kételyekkel viseltetnek e választási egyesülés egynémely, vagy akár az összes szereplőjével szemben. De ezek a kételyek a felmérések szerint kisebbek, mint a további Fidesz-kormányzással szembeniek, így – legalábbis elvileg – nem lenne alapból vesztésre ítélve az egységes ellenzéki fellépés 2014 tavaszán. (Arról nem is beszélve, hogy afféle „erődemonstrációnak” is alkalmas lenne ez – és mindenki, aki ismerős a politikai és tömeglélektan világában, jól tudja, hogy az, aki erősebbnek tűnik, vonzóbb is: nagyobb a mozgósító ereje…)

Mindezek ellenére az a néhány, önmagával összeszövetkezett politikusnak látszó tárgy, akik az MSZP és az Együtt vezetői, egyre képtelenebb érveiket ismételgetve makacsul azt hajtogatják, hogy „nem változott meg semmi”, így „nincs ok a szövetség újragondolására”. „Békeidőben” – amikor a demokratikus intézményrendszert nem fenyegetné bedarálással egy maffiarezsim – már önmagában ez a politikai vakság+önzés-kombó is elegendő lenne ahhoz, hogy úgy hagyjuk ott akár az MSZP-t, akár az Együttet, mint Szent Pál az oláhokat – de most nem béke van, hanem háború. Háború, amelyben nem mutatkozott mindeddig érdemesebb és kompetensebb erő a demokrata oldalon a porondon lévő, egyébként igen „kérdéses” személyi állományú „léterő ellenzéknél”. Vagy ezzel állítjuk meg a Fideszt jövőre, vagy semmivel… Legalább is ma ez a helyzet!

Ki kell mondjuk: a 2014-es ellenzéki esélyek mészárosai azok az ellenzéki politikusok, akik vagy korlátoltságukban, vagy önzésükben, vagy taktikázásból nem cselekszenek az ellenzéki szavazók egységet akaró elvárásai szerint. és azt is mondjuk ki: ha a Fidesz valamiféle háttéralkuban kiegyezett volna ezekkel az ellenzéki vezetőkkel, akkor sem kellene nekik mást és másképpen csinálni, mint amit és ahogy most csinálnak. Ez pedig sokakban ébreszti fel a gyanút, hogy tulajdonképpen mit is akarnak „ezek” itt valójában?

Lehet, hogy azért nincsenek tekintettel az MSZP és az Együtt vezetői az ellenzéki tömegek akaratára, mert éppen elárulni készülnek azokat? Lehet, hogy arra játszanak, hogy a következő négy évet nem bírja ki a Fidesz – és akkor ők „intakt erőként” bemasírozhatnak a hatalomba?

Igen: vannak olyan politikai elemzések – vagy inkább: spekulációk – amelyek szerint racionálisan jobban teszi az MSZP és talán az Együtt is, ha „nem izmoskodik” most, hanem megvárja, amíg a Fidesz kidöglik mellőle a maga teremtette káoszban. Azonban akik ebben hisznek és ezt javasolják, súlyosan tévednek: az ellenzéki pártokat jobb helyzetben tarthatja meg egy keményen, elszántan, ésszel és szívvel végigharcolt és végül vesztes választási kampány, mint egy elsunnyogott. Egyszerűen azért, mert a bátor és következetes kiállás politikai tőke a szavazóbázis tekintetében – a sunnyogás pedig maga a politikai halál. Nem attól kell félni, hogy a párt „mezei hadai” majd jól leváltják bosszúból a végig küzdő, de vesztes vezért, a szavazóbázis pedig elfordul a párttól. Attól kell inkább félni, hogy akár a mezei párttagok, akár a szavazóbázis egyszerűen szarháziaknak fogja tartani a sunnyogó és szűk közben „klikkező” pártvezetőket.

…„Bizony, így van ez!” – ahogy Heltai Gáspár uram Fabulái végződnek (https://www.youtube.com/watch?v=rsZtezKW3Ic&list=PLngDcVAxAoUaGf5pvG9MIjFH6G_jXGWXJ) A valójában csak vélt klikkérdek kövezése végzetes lesz az ellenzéki pártelitek számára… Ha van egy kis maradék eszük, akkor legalább megkérdezik a saját tagságukat a követendő stratégiáról – ha másra nem, hát arra jó lenne ez, hogy (jó szokásuk szerint) szétterítsék a döntés felelősségét az egész tagságra. Ahogy a német „Genosséik” tették éles helyzetben, hirdessenek pártszavazást: akarja-e a saját tagságuk, hogy legyen teljes ellenzéki szövetség, vagy sem?¹ Ez egyébként is a demokratikusságuk „minimumkritériuma” lenne – enélkül ugyan ugathatják, hogy ők „mekkora demokraták”: ugyan mennyire hisznek a demokráciában azok, akik még a velük leginkább eszmei közösségben lévők véleményét sem merik nyíltan (és az esetleges következményeket is vállalva!) kikérni?!

Ahogy azt már korábban is megírtuk: egyetlen lépésben nem lehet legyőzni a Fideszt, a „maffiaállam” helyébe egy „perfekt demokráciát” állítva². De az biztos, hogy a demokratizmust önmagukon belül kizáró-lefojtó pártok nem jelentenek minőségi alternatívát. Ahhoz, hogy egyáltalán elgondolkozzunk az MSZP és az Együtt szándékainak és szavainak, ígéreteinek komolyságán, az kell, hogy merjék vállalni a szembesülést az általuk eddig folytatott politika általános ellenzéki, illetve saját pártjaikon belüli megítélésével.

Jól értse meg mindenki: nem Gyurcsányt, vagy bárki mást akarjuk látni az ellenzéki együttműködésben, hanem csak a Fidesz által erőltetett választási rendszernek megfelelő, abban a Fidesz leváltását legalább elvileg megengedő ellenzéki politikai formációt. És ezért a formációért - no meg a Fidesz legyőzéséért - nagyon sokat (és sokakat) képesek lennénk „benyelni”. Tudjuk, hogy itt és most, ebben a helyzetben sok dolgot félre kell tennünk és csak egyvalami fontos: a Fidesz megállítása. Ahogy Szabó Magda mondatja Gyulával Az a szép fényes nap c. drámájában egy ezer évvel korább, szintén a magyarság életében sorsfordító ügy kapcsán: „Azzal bíztak meg, hozzam tető alá az államszerződést mindenáron. Ha a császár pederaszta, háljak vele, ha felesége nimfomániás, azzal háljak. Ha az a rögeszméjük, hogy meg akarnak keresztelni, álljak a víz alá, csak a szerződés meglegyen.” Igen: ha kell, Mesterházyval hálunk, ha kell Gyurcsánnyal – és még arra is készek vagyunk, hogy a győzelemig „ne szedjük le róluk a keresztvizet”! …Mert nekünk, magyar állampolgároknak, nem személyekről és ezek egymásról alkotott ilyen-olyan véleményéről szól a 2014-es választás, hanem a demokrácia esélye és a „state capture” közötti, nagyon is gyakorlati jelentőséggel bíró választásról. Az MSZP és az Együtt vezetőinek pedig arról, hogy demokratákként vagy a demokrácia elárulóiként tartjuk-e majd számon őket?

¹ Míg az éppen idén 150 éves SPD történelmében ez volt az első pártszavazás, addig a csupán hatod annyi éves MSZP már élt ezzel az eszközzel: 2011 júniusában, Gyurcsány Ferenc kezdeményezésére.

² http://progressziv.blog.hu/2013/08/14/rendszervaltas_ujratoltve

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

· 1 trackback 44 komment

Címkék: választás mszp orbán fidesz gyurcsány ellenzék 2014 bajnai mesterházy spd dk pártszavazás együtt 2014

2013.10.21. 17:26 Szerző: Bársony és Selyem

Szupravezetés

„A problémák, amelyekkel szembesülünk, nem oldhatóak meg azon a szellemi szinten, melyen akkor voltunk, amikor megteremtettük őket.”

Albert Einstein

Akinek esetleg nem lenne meg fizikából a szupravezetés fogalma, annak tömören összefoglalom: bizonyos közegek bizonyos körülmények között gyakorlatilag elveszítik az elektromos ellenállásukat¹. Ami azt illeti, a magyar közeget is szupravezetővé tette a történelme: a felsőbbség bármit bevezet, a közeg gyakorlatilag nem tanúsít ellenállást!

…Unalomig lehet sorolni erre a példákat az elmúlt éveinkből: magánynyugdíj-vagyon elvétele – érdemi ellenállás nulla. Hoffmann-féle közoktatási átalakítás – ellenállás nulla. Alkotmányfarigcsálás – nulla ellenállás mellett. Gazdasági „szabadságharc”, 10-20%-os forintárfolyam-romlással, lakosság és vállalkozások fizette „nemmegszorításokkal”, lefagyó banki hitelezéssel, „negatív növekedés is növekedéssel²” – nulla ellenállás. Választójogi törvény „lejtősítése”, gerrymanderinggel³, külmagyaroknak juttatott alaptalan⁴ szavazati joggal – ellenállás zéró… És most folyik az új marhaság: az állami ár- és árfolyam-szabályozás. (Annyira „új” ez, hogy a szocializmusban egyszer már megbukott – és persze a bevezetés okai is azonosak: a hatalom képtelen valóban hatékony gazdaságot üzemeltetni, amely megtermelné a szolgáltatások és termékek valós árához elegendő jövedelmeket és amely stabil, értékálló forint-árfolyamot biztosítana) „Rezsicsökkentés”, árfolyamgát, húsár-szabályozás – csupa-csupa „ócska bolsevista trükk” – és mindezek nulla ellenállással mennek át a társadalmon. Van aztán államosítás is, amelyet a hatalom a törvényhozói felhatalmazás eszközrendszerével visszaélve ér el, megszegve a magántulajdonon és a tulajdon hosszú távon is garantált megőrizhetőségén alapuló polgári társadalom legalapvetőbb szabályát is – és az érintettek „közegellenállása” bizony nem mérhető!

Amilyen hasznos jelenség a fizikai szupravezetés, olyan káros és veszélyes a társadalmi. Lehetővé teszi, hogy a hatalom birtokosai elszakadjanak a közérdektől, majd ezt a helyzetet tartósítsák is.

Az elektromosságtanban a szupravezetést, az ellenállás-mentességet két tényező szünteti meg: a vezetőközeg másmilyen anyaggal való ötvözése, illetve a közeg hőmérsékletének emelése. Ha olyan anyagot vegyítünk a szupravezetőbe, amelyikre nem jellemző az ellenállás-mentesség, és/vagy ha a dermedtre hűtött anyagot felfűtjük és ezzel a részecskéit intenzív, „nyugtalan” mozgásra késztetjük, akkor hirtelen megnő az ellenállás. …Nos, egy az egyben ez a teendő a „magyar szupravezető közeggel” is. Be kell lépniük ebbe az ellenállástalan politikai közegbe azoknak, akik nem fogadják el szó nélkül a hatalom baromkodásait, nem fogadják el azt, hogy a hatalmon lévők, kihasználva a társadalmi ellenállás hiányát, korlátozzák az állampolgári jogainkat, eszközeinket és lehetőségeinket arra, hogy mindezekért őket a halál faszára hajtsuk el. És eközben fel kell fűtenünk a ma még alig-alig ellenálló magyarokat, hogy gyakorlatilag a szemünk előtt lopják ki az országot alóluk – és hogy van kire számítaniuk, ha ezt meg akarják akadályozni.

…A politikában a „közegbe való belépést” politikai szervezet létrehozásának nevezik, a közeg „felfűtését” pedig e politikai szervezet működésének, politikai marketingnek, kommunikációnak.

A jelenlegi politikai szervezetek között ugyan akadnak olyanok, amelyek szeretnék, ha a magyar társadalom ellenállna az antidemokratikus, hatalommonopolizáló, államosító, az elit pozícióit a közérdek ellen bebiztosítani igyekvő, a polgári és vállalkozói kezdeményezést állami kontroll alatt tartani óhajtó törekvéseknek, ám ezek a szervezetek – leginkább vezetőik nem politikusi alkata miatt – képtelennek bizonyultak a társadalom felfűtésére. Tőlük támogatást, szakpolitikusi segítséget ugyan várhatunk, de áttörést bizonyosan nem! Épp ezért szükség van a „magunkfajták” közéleti szerepvállalására: nem elég csak írni okos dolgokat, hanem ezeket nyilvánosan és nyomatékosan képviselnünk is kell!

Az ország nem „szupravezethet” tovább, mert ezért újabb generációk reménytelenségével és további elpazarolt évtizedekkel fizetnénk. Szervezett, polgári ellenállást kell képeznünk a hozzá nem értők és önzők hatalmával és manipulációival szemben. Nem mehetünk el az utcán úgy egy ember mellett, hogy őt meg ne győznénk a polgári mentalitás egyedül üdvözítő voltáról – nem szabad eltűrnünk, hogy mások hazugságokkal, vagy lázálmokkal tömjék meg a jónép fejét. Ehhez persze kellenek erre alkalmas – azaz: politikusi – személyiségek és kellenek az általuk szervezett, rendszeres fórumok, kell egy infokommunikációs rendszer, mindenek előtt az újonnan létrejött szervezet honlapja, közösségi hálója. A demokráciát pedig nem valamiféle ködös és valójában felfoghatatlan „szent célként” kell elképzelnünk és felfognunk, hanem egyszerű érdekérvényesítő eszközként (minthogy az is valójában). Közösség kell: szervezett, a „piacra bevezetett”, terjeszkedésorientált „brand”– hogy akik szeretnének másként élni, de akik ma még úgy hiszik, hogy ebben a szupravezető magyar közegben egyedül vannak, azok tudjanak kikhez kapcsolódni. …És persze az is kell, hogy ez a „brand” következetesen és kompromisszummentesen képviselje a polgári értékeket – mert ha nem így teszi, ha stílusában és gyakorlatában nem határolódik el a nem-polgári magyar közhagyományra épülő politikai közösségektől, akkor „korpa közé keveredik”, mint történt az Bajnaival is… Éles, határozott cezúra kell: „Eddig voltatok ti – ezután mi kell, hogy következzünk!” És ha bizonyos ideig és csakis bizonyos közcélok érdekében együttműködés lesz más személetmódú politikai erőkkel is, akkor is folyamatosan fel kell mutatni az elvi és mentalitásbeli, valamint a stratégiai célokban fennálló különbségeket, a „Nem vagyunk azonosak!” státuszát.

…Tulajdonképpen könnyű a dolgunk: mivel tudjuk, mi okozza a bajokat, ezért, ebből levezetve folyamatosan lehet majd akciókat szervezni, célokat, mondanivalót – „témákat” - megfogalmazni. Az igazság és a tények birtokában mindig könnyebb tematizálni, mint újabb és egyre bonyodalmasabb, ugyanakkor egyre átlátszóbb hazugságokra építve: a Habonyárpik és a valóság-gőzhenger találkozásából minden valószínűség szerint az utóbbi jön ki jól…

¹ Akit a fizikai jelenség érdekel, itt olvashat részletesebben róla: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szupravezet%C3%A9s

² Dancsó József fideszes képviselőt 2012. szeptember 10-én tett kijelentése. Ld. itt: https://www.youtube.com/watch?v=yG8uxjtnvd4

³ A gerrymandering (választókerület-manipuláció) mibenlétéről ld. itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1laszt%C3%B3ker%C3%BClet-manipul%C3%A1ci%C3%B3

⁴ A külmagyarok szavazati jogáról és az állampolgárságról ld. korábbi írásunkat: Az állam polgára

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

10 komment

Címkék: választás orbán fidesz társadalom polgár kapitalizmus szocializmus államosítás ellenzék ellenállás 2014 választási törvény alaptörvény gerrymandering rezsicsökkentés negatív:növekedés

2013.10.20. 19:48 Szerző: Bársony és Selyem

A visszahívott tolvajok

„Az ember családi otthonába betör egy rabló, ellopja az ezüstkanalakat, nosza, szaladjunk utána: megálljon, tolvaj úr, tessék visszatérni, és elvinni a villákat és a késeket is, mivel hogy az egy garnitúra.”

Mikszáth Kálmán: A Noszty-fiú esete Tóth Marival - 1908

„Két választás Magyarországon”¹

Mikszáth felvezetéséként idézett regénye tulajdonképpen két világ, két mentalitás és két erkölcs összecsapásáról szól: az egyik a teljesítménytelen, de mégis kivételezettséget elváró, a másik pedig a polgári mentalitás – és ezek küzdelmét látjuk a mai Magyarországon is. De helyesebb lenne, ha „küzdelem” helyett azt írnám, hogy az előbbi folyamatosan rátámad az utóbbira.

Arra hiába várunk, hogy majdcsak számszerű többségbe kerülnek azok, akik belátják a polgári mentalitás előnyösebb voltát és öntudat-fejlődés terén eljut a magyar választópolgárok többsége odáig, hogy egyszerűen nem lesz hajlandó populista, ígérgető pártokra és politikusokra szavazni. Azért várjuk ezt hiába, mert a polgári mentalitás kifejlődéséhez és megerősödéséhez folyamatos és zavartalap tapasztalatok kellenének, hogy t. i. a polgári hozzáállás hozza meg az eredményeket: a jólétet, a sikert, a gyarapodást – azonban ebben a társadalomban ilyen tapasztalatok egyszerűen nem létezhetnek. A miniszterelnök ugyan „munkaalapú társadalomról” papol, ám hiába a munka a társadalom alapja, ha a csúcsokon lévők az élősködésből élnek jól. Így a magyar társadalomban megszerezhető mindennapi tapasztalatok éppenséggel ellentétesek azokkal, amelyek polgárrá nevelnének. …De ha még a társadalomban számszerűen többségben is vannak azok, akiket a valóságos érdekeik a polgári világhoz közelítenének, akkor is az a helyzet, hogy a számszerű többség úgysem ér semmit, ha ez a többség nem cselekvő. Azt kell elérni, hogy a cselekvők között legyen kellő számú polgáriság-párti szavazó.

Amikor az egyik – az éppen hatalmon lévő – párt már készpénzért veszi a leg(ön)tudatlanabb emberek szavazatait, akár rezsicsökkentésért, mint országos szinten, akár tűzifáért, mint Baján, és amikor a legnagyobb ellenzéki párt vezetője az újraelosztás növelésében látja a jövőt, akkor egy polgár csak kettőt tehet: kétségbeesik és elhúz az országból, vagy harcol. Akkor egy polgár érzi, hogy itt nem róla szól a politika és olyan politika folyik az országban, amely nem teremthet sikeres jövőt. Ez a politika azért ilyen, amilyen, mert akik csinálják, azok képtelenek mindenféle értékteremtésre: nem is ambíciójuk ez és nem is lennének rá alkalmasak. Az ő ambíciójuk a bármikor anyagi gyarapodásra váltható hatalom. Ez egy olyan rendszer, amelyben a felül, hatalomban, pozícióban lévő egyén jólétének forrása a hatalmi pozíció: a hatalom termeli a jólétét – persze a nép és a tisztességes piaci viszonyok kárára!

Igen, a mai Magyarországon is, akárcsak a történelmünk során szinte mindig, az elit a hatalommal termelteti magának a jólétet – és ezt a csak a hatalom közelében érvényes igazságot általános szlogenné tették a politikai hatalom birtokosai: azt hirdetik a népnek (azaz: e hatalom kárvallottjainak és finanszírozóinak), hogy nekik is akkor lesz jó, ha a hatalom a markában tart mindent, és ha mindent a hatalom intéz az országban. És sok, a „gondoskodó állam” közegében felnövekedett ember el is hiszi ezt, hiszen egyrészt egykor, a Kádár-rendszerben nekik (viszonylag) jó volt – és akkor ugyebár az állam tényleg mindent a kezében tartott, másrészt pedig egyáltalán nincsenek tapasztalataik a nyugati típusú, azaz teljesítményalapú polgári viszonyokról. Ők csak a magyar, „felélő”, „hatalmi kapitalizmust” ismerték meg (és: utálták meg) az elmúlt két évtizedben, így könnyű nekik eladni azt az egyébként hazug állítást, hogy az „egyszerű emberek” jólétének alapja is a „koncentrált állam”… És mire mindenki előtt kiderül, hogy ez hazugság, addigra az állam birtokosai már minden lényeges eszközt és erőforrást a magukévá tesznek – tehát: hiába tudja majd akkor már a jónép, hogy átverték, nem tehet majd semmit. A demokratikus jogait megnyirbálták, (vagy még inkább) formálissá tették, a(z amúgy sem valami erős) polgárság anyagi függetlenségét felszámolták, azt is állam- és hatalomfüggővé züllesztették…

…A mindent a maga kezébe kaparintó államhatalmi elit és klientúrája persze majd nem tudja jól, hatékonyan üzemeltetni a megszerzett javakat – hiszen ők nem polgárok, nem értenek a polgári vagyonkezeléshez-vagyongyarapításhoz. Ők „szpáhik”, akik csak erővel elvenni tudnak és azután pedig felélni… Ebből pedig a javak és az egész magyar gazdaság lezüllése fog következni. A sorozat vége a mérhetetlenül lecsúszott magyar társadalom lesz, lerobbant infrastruktúrával (ami a „nonprofittá” tett közműszolgáltatásokban majd valóban nem keletkezett, a fejlesztések finanszírozásához pedig elengedhetetlenül szükséges nyereség híján robban le), döglődő egészségüggyel, elmaradott, doktriner ismereteket oktató iskolarendszerrel, a világ élvonalától reménytelenül lemaradt tudománnyal – és persze tökéletesen versenyképtelen gazdasággal. Szűk három évtizeddel a rendszerváltás után az ország ismét leküzdi így majd magát „szovjet szintre”…

Ez fog történni, ha hagyjuk továbbra is azt, ami itt két évtizede tart és egyre csak erősödik! Addig-addig félünk az újtól, a versenytől, a mentalitásváltástól – és az elitcserétől -, hogy a végén sokkal nagyobb trauma fogja érni a változatlan viszonyok között élni akaró népet, mintha idejében vállalta volna a változtatással járó kényelmetlenségeket. Eljön még az az idő, amikor már nem a cigányoknak kell tűzifát és rezsihátralék-elengedést ígérgetni a szavazataikért cserébe, hanem a középosztálynak.

„Félünk az ismeretlentől”²

Elérkezett az ország oda, hogy már a gyerekek is megismerkednek a félelemmel: azt látják, hogy a szüleik és a tanáraik szoronganak valami olyasmitől, amitől 1989 óta nem kellett. A gyerek a felnőtteket utánozza – ezért ha sokáig maradna a mai rendszer, akkor ismét felnőne egy lapító, polgártalan nemzedék, ami 2-3 évtizeddel tolná ki Magyarország sikeressé válásának esélyét.

Ha egy ország nem polgári (és: nem lelni földjében olajat-aranyat), akkor az az ország nem lehet sikeres úgy, hogy ez általános jóléttel párosulna és hosszú távon is fenntartható lenne. Minden stabilan sikeres ország az öntevékeny, az állammal szemben nem sunyító, hanem kezdeményezőkész, a félelem légköre helyett bizalommal teli társadalom otthona. Amikor a Fidesz arról beszél, hogy a „munkaalapúvá”, azaz: felülről vezéreltté, minden kapcsolatot az államhatalmon átvezetővé és a Fidesz által hozott „regulák” szerint élővé tett társadalom a felemelkedés záloga, akkor valójában arra gondol, hogy ne kezdeményezzünk, hanem engedelmeskedjünk – mert ha nagyon rákapnánk az önállóskodásra, akkor egykettőre megszabadulnánk tőlük. Ezért kell a félelem: ezért kell lesöpörni minden önálló kérdést és önálló kezdeményezést. Nekik megérni – nekünk viszont nem!

…A gyerekek szülei ismét félnek a munkahelyükön, és nem csupán attól, hogy ha az (a munkahely) megszűnik, akkor ők munkanélküliekké válhatnak. Nem, mára „biztos” állásokban dolgozók is félnek a munkahelyükön: attól, amit esetleg mondanak és amelynek következményei lehetnek. Ismét előállt a klasszikus magyar társadalmi helyzet: az állampolgárok és az állam szembeállnak egymással. Egy igazi demokráciában az állam azonos és egyenlő az állampolgárokkal és nem más, mint az állampolgári érdekek intézményesülése – ez a mai magyar államról nem mondható el, tehát nincs igazi demokrácia.

Az a baj ezzel az újfajta félelemmel, hogy a retorzió független a munkában nyújtott teljesítménytől: a retorzió az elvtelen hűség gyakorlata ellen vétőket sújtja. Az nyilvánvaló, hogy megalapozottan kritizálni egy rossz rendszert általában azok szoktak, akik képesek és szeretnek is jól teljesíteni ésszerű és jól szervezett közegben – így ha ők kritizálnak, akkor az jogos kritika, és ha ezért őket retorzió éri, vagy netán ha eltávolítják őket a pozícióból, akkor a tehetséget, a kompetenciát és a jó teljesítményt büntetik és távolítják el. Ez pedig rövid úton vezet a bajba: ha egy rendszer előrébb helyezi a lojalitást a teljesítménynél, akkor bukásra van ítélve – csak az a baj, hogy ebbe a bukásba rendszerint magával viszi a társadalmat is!

…Ezért nem elég csak kivárnunk azt, amíg a Fidesz-rendszer belebukik a maga inkompetenciájába: mert ez a belebukás súlyosan érintené az országot is, szinte minden egyes embert és családot.

„Amit Isten kihagyott, azt nem pótolhatod.”³

A magyarok többsége érzi már, hogy arrafelé nem vezet számára tovább út, amerre az elmúlt két évtized kormányai vitték. De a magyarok többsége, mint írtam, egyszerűen nem ismer más utat, mint a hatalom kijelölte és felügyelte utat. Talán sejti már, hogy mindenképpen változásnak kell jönnie, de fogalma sincs arról, hogyan kellene változtatni. Ezért retteg és magába zárkózik: nem érzi, hogy bárkiben is megbízhatna. Nem akarja azokat tovább maga fölött tudni, akik most ott vannak, de nem akarja visszahívni azokat sem, akiket ezek bő három éve váltottak le. Sem a mai profi, maffiokráciát alkotó tolvajokat nem szereti, sem a korábbi dilettáns, fantáziátlan és megújulás-képtelen, emiatt pedig (jobb ötlete híján) szintén tolvajkodó garnitúrát.

…Kire szavazzon, aki polgári országot szeretne?

Van ugyan egy-két olyan csoport (tényleges pártoknak nem nevezném őket), akik „tőrőlmetszett kapitalizmust” ígérnek, ám ezeket nem politikusok szervezték, hanem (jobb esetben) szakemberek – az pedig alaptétel a politikában, hogy a szakpolitika nem politikacsináló tényező! Ráadásul e szakemberek személyisége távol áll attól, hogy „karizmatikusnak” lenne nevezhető, márpedig a gyakorlati politikában a személyiség ereje legalább olyan döntő tényező, mint az igazság – sajnos sokszor még nagyobb is… Nem képzelhető el „tömegpolitika” - és így a választások megnyerésére esélyes tömegpárt sem – „politikai középpontot”, azaz a tömegeket megmozgató és magához vonzani képes személyiség nélkül.

…Ezért ha polgári értékrendet képviselő politikai erőt akarunk, akkor kell egy karizmatikus, a polgári értékrendet magában hordozó és azt hitelesen megjelenítő és közvetíteni tudó politikus! Csak ekkor áll elő az a helyzet, amelyben nem kell már visszahívnunk egyik tolvajt sem.

„Meine Ehre heißt Treue”⁴?

A poszt elején a kivételezettség-alapú és a polgári világ ellentétéről volt szó, a „tolvajok” és a „teremtők” közötti kibékíthetetlen ellentétről. Magyarország erőforrás-szegénységét történelmi távlatokban az okozta – és az okozza ma is -, hogy a hatalmat birtoklók rendre az első kategóriába tartoztak, még azokban az esetekben is, amikor származásukat illetően egyáltalán nem voltak „előkelőek”. A parvenük is ugyanazt a hatalmi koncepciót folytatták, amint a „született urak”. És ha netán személy szerint nem is használták ki a hatalmukat a saját anyagi gyarapodásukra, mégis eltűrték, hogy a rendszer a régi, nem polgári sablon szerint épüljön ki és üzemeljen⁵. Azt hitték, hogy a hatalmi elitre vonatkozó „…élni hagyni” kell ahhoz, hogy a hatalmuk fenntartható legyen: ezzel vásároltak stabilitást.

…Így maradt fenn és öröklődött a magyar hatalmi koncepció nem polgárisága, egészen a Fidesz-kormányig! A párt- és klientúra-finanszírozás a szpáhibirtok mai formája. Azért senki sem fog igyekezni, felhalmozni és befektetni, hogy pártpénztárnokok osztozkodjanak a polgári szorgalom hozadékán…

Én, mivel ismerem a történelmet és ismerem a „hűségalapú rendszerek” végzetét is, nem tudok hinni egy ilyen rendszerben: egy ilyen rendszer – lásd fentebb, a Félünk az ismeretlentől c. fejezetben - objektív okokból lesz sikertelen. Én az olyan rendszerben hiszek, amelyikben a mérce a teljesítmény. Ám a teljesítménynek van egy előfeltétele: a kiszámíthatóság – hiszen csak akkor adok bele apait-anyait, ha tudom, hogy közben valaki „odafent” nem kezdi el önkényesen tologatni az útjelző cölöpöket. Így nem elég azt mondani, hogy legyen a rendszer teljesítményalapú: az is kell, hogy az állam megbízható, szavatartó és hosszabb távon érvényes játékszabályokban gondolkodó legyen. És ha egy állam ilyen, akkor az az állam átlátható módon, azaz a saját maga által meghirdetett és a társadalom által elvárt szabályokat mindenkor betartva hozza a döntéseit – és ha a döntései így születnek, akkor az az állam transzparens lesz: ez pedig nem más, mint az állammal szembeni állampolgári bizalom kiváltó faktora!

A rendszer így válik koherenssé és konzisztenssé: kiszámíthatóság, szilárd és mindenkor betartott szabályok, ebből következően átlátható állam, amely bizalmat ébreszt az állampolgárokban, előbb az állammal, majd egymással szemben is (hiszen mindannyian a szabályok szerint játszunk!) – és ebből megszületik a teljesítményalapú társadalom és gazdaság, ami kitermelni a teljesítményt, az pedig a bővülő erőforrásokat.

„A föld ne mozogjon, hanem álljon”?⁶

Nem új trend a magyar politikai gondolkodásban a polgárosító szándék. Mivel a magyar történelem nem úgy és nem olyan irányban haladt, hogy az erős polgárság magától, tömegesen jöhetett volna létre, ezért már a XIX. század elejétől felismerték a legélesebb, világlátott elméink, hogy a jólét alapja a polgári mentalitás. Sajátos és sajnálatos tény, hogy 183 évvel Széchenyi Hitele⁷ után még mindig ugyanez a feladat áll a magyarság előtt – olyan tény ez, amely arra utal, hogy a magyarságban „immanens tényezők” okozták és okozzák a kapitalizmussal való konfliktusos viszonyát és a kapitalizmusban való sikertelenségét is. Szinte semmi sincs meg a magyar szokásokban, mentalitásban, ami a kapitalizmushoz kell, talán egyet, a kreativitást kivéve – azonban ez az egy sem képez „rendszert”, azaz szervezett folyamatot⁸, hanem meg szokott maradni a „Van egy jó ötletem!” szintjén. (Ezért is nem szoktak sikeresek lenni az egyébként valóban egyéni, kreatív ötletekre alakuló magyar vállalkozások…)

A mai napig tart a világra nyitottak és a világ elől menekülők harca a magyar közéletben: István király és Koppány mai is harcban áll – jelenleg a menekülők táborát a Fidesz vezeti, a nyitottakét pedig senki. Így most Koppányék állnak nyerésre… Már a 2010-es országgyűlési választásnak is így mentünk neki: féloldalasan – ebből lett a „fülkeforradalmi több mint kétharmad”. Közkeletű tévedés, hogy a „nyitottak” azonosan egyenlők a ballib oldal pártjaival-politikusaival – a nevezettek maguk is ezt terjesztik magukról – ám ez egyszerűen nem igaz! A legtöbb ezoldali politikusban is valójában ugyanúgy a kivételezettségre vágyó és hűségalapú („a mi kutyánk kölyke”) világkép él – és a kivételezettség-alapúság eleve kizárja a világversenyre való nyitottságot és bizony az alkalmasságot is. Amikor fentebb arról írtam, hogy „senki sem vezeti” a nyitottak táborát, akkor erre is gondoltam: ezt a tábort nem vezethetik olyasvalakik, akik nem tartoznak bele ebbe a táborba. Addig nem lesz, nem lehet országos szinten magyar versenyképesség, ameddig senki sem szervezi-vezeti a (valódi) polgári tábort – mert addig az ellentábor mindig a közhatalom birtokosa marad, még akkor is, ha valami valószínűtlen csoda épp a mai „demokratikus ellenzéket” juttatná kormányra, hiszen ők sem polgáriak, így valójában ők is az ellentábort, a teljesítményképteleneket gyarapítják. Hiába mondják, hogy ők a fejlett nyugat mintáit akarják meghonosítani, ha eközben úgy gondolkodnak, úgy érzenek és úgy is viselkednek, mint egy ősi keleti nép vezérei. Nem a Boss-öltöny, az iPhone és az Audi tesznek nyugativá, hanem az, ha mi magunk is elő tudunk állítani ehhez hasonló színvonalú termékeket.

…Egy fejletlen polgári önállósággal bíró társadalomban nem lehet társadalmi átalakulást csinálni a hatalommal szemben, hanem csak a hatalom birtokában. Zűrzavart lehet kelteni, éhséglázadást lehet kirobbantani – akárcsak 1956-ban történt – de szervezetlenül és koncepciótlanul nem lehet egy társadalmat polgári irányba fordítani.

* A kép a Deep impact c. film egyik jelenetének felhasználásával készült.

¹ Mikszáth Kálmán 1893-’95-ös regényének címe.

² X. Gergely pápa szavai a Polo-fivérekhez, 1271-ből (Marco Polo A világ leírása c. könyvéből – 1299)

³ Sam Mussabini atlétaedző szavai a Tűzszekerek c. filmből – 1981

⁴ „Becsületem a hűség” – az SS jelmondata

⁵ Itt elsősorban Kádár Jánosra gondolok

⁶ Jókai Mór: A kőszívű ember fiai, Baradlay Kazimir szavai - 1869

⁷ Széchenyi István Hitel c. könyve 1830-ban jelent meg.

⁸ Nem úgy, mint például az itáliai formatervezés világában, ahol a kreativitás beleilleszkedik a terméktervezés és –gyártás teljes, jól átgondolt folyamatába. Aki látott már olasz sportkocsit, vagy járt a római Via Condottin, tudja, mi a különbség ezek, illetve egy magyar „jóötlet-vállalkozás” termékei között.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

2013.10.10. 15:44 Szerző: Moin Moin

A politikai tőke és a tematizálás átvétele

„Nagy még a fejekben a zűrzavar!”

Bors Máté kalandjai, V. rész: A futár - 1968

Közeleg október 23. és mint tudjuk (mi is írtunk róla: Az egyenlet még nincs megoldva!), e napon az ellenzék összefogócskát játszik majd. Érdekes, hogy ez a tematikátlan, semmiféle közös stratégián nem alapuló egynapos október 23-i összefogás mennyire hasonlít az 1956. október 23-i, azóta mítosszá tett összefogásra: ugyanis annak sem volt stratégiája. Úgy látszik, a stratégiátlanság maga a magyar hagyomány!

1956 egy üres mítosz: éppúgy nincs gyakorlati eredménye a mai időkre, mint ahogy annak idején sem járt semmiféle gyakorlati haszonnal. Amit azután 1989 óta csináltak belőle, annak vajmi kevés köze van az akkor történtekhez – mint ahogy a most október 23-ra szóló ellenzéki akciónak sem lehet komoly hatása az utána hét-nyolc hónappal esedékes választások kimenetelére: mert az 1956-os és a 2013-as esemény is nélkülöz minden végiggondoltságot. ’56-ban senki, egyetlen komoly politikai erő sem szervezte cselekvési folyamattá a lehetőségeket, a szükségleteket és a szükségszerűségeket, az ez utóbbiakból következő kikerülhetetlen kompromisszumokkal együtt. Most pedig szintén nincs olyan cselekvési terv, amely tekintettel lenne az ellenzék realitásaira: arra, hogy amíg maga mellé nem szervez legalább egymillió embert, addig esélye sem lehet a Fidesz leváltására. ’56-ot is a tompa, homályos vágyak mozgatták és ma is csak vágyak vannak az ellenzéki politikai oldalon.

…De hogyan és ki tud meggyőzni egymillió olyan embert arról, hogy érdeke támogatni az ellenzéket, akik ma senkit sem támogatnak? Nem támogatják a Fidesz hatalmi önzését, álszentségét és szakszerűtlenségét, de nem támogatják az általuk teljesen megbízhatatlanoknak tartott MSZP-t sem és nem támogatják a mára teljesen semmilyenné vált Bajnai-csapatot sem és a racionális állam hangozatása közben a nyuggerekre támaszkodó Gyurcsány támogatását is egyszerűen képtelenség lenne tőlük elvárni.

A „hogyan és ki?” kérdéseire a „mivel?”-re adandó válasz adja meg a feleletet.

Az ellenzék nemtámogatottságának/nemtámogathatóságának oka a bizalom hiánya. A mai ellenzék legnagyobb pártjai (MSZP, DK, Együtt-2014) a hiányzó egymillió ember szemében a magát bizalmi téren 100%-osan lejáratott szocikat jelentik, azokkal a figurákkal, akiket ez az egymillió ember a 2002 és 2010 közötti „elvesztegetett nyolc év” főbűnöseinek tart: nekik nem akarnak ismét kormányzati mandátumot adni. Ráadásul ez a politikusi garnitúra, az MSZP, az utóbbi három évben sem tett semmi komolyan vehetőt, semmi „rendszerszerűt” a megbízhatóság és szakszerűség imázsának megszerzése érdekében. Amit pedig az utóbbi hónapokban tettek – jobb, invenciózusabb ötlet híján – az az osztogató baloldaliság legrosszabb, kádárista hagyományait idézi fel. Azt a hagyományt, amely teljességgel inkompatibilis a teljesítményelvűséggel. Világos, hogy a versenyszférában dolgozók, vagy oda készülők nem támogatnak egy etatista-populista politikát és a „csak erre képes” politikusok alkotta ellenzéket sem!

…Ha innen ki akarunk mozdulni, akkor két feladatunk van:

Meg kell jelentetni a politikai piacon a teljesítményelvűséget minden más feltételéül támasztó politikai erőt.
Le kell téríteni az MSZP-t és szatellitjeit a „balra vivő” populista-etatista útról és szakításra kell bírni őket azokkal a módszerekkel, amelyek úgy hirdetnek a szólamok szintjén kisebb, jólszervezett és transzparens államot és versenyképes gazdaságot, hogy eközben a saját fejükben és szimpatizánsaik szívében valamiféle újabb „jóléti rendszerváltás” ábrándját nevelgetik.

Világos, hogy e két feladat valójában ugyanazt tételezi fel: egy olyan politikai szerveződést, amely önmagában szimpatikus a hiányzó egymillió szavazónak és amely éppen rájuk támaszkodva válik a legerősebb ellenzéki erővé. Igen: ennek az erőnek kell „diktálnia” az ellenzéki együttműködés alapelveit, szabályait és stratégiáját – és éppen ez (t. i. ha ő diktál) lesz képes elfogadtatni a hiányzó és ezt az erőt támogató egymillió emberrel azt a kényszerű együttműködést, amelyre a teljes demokratikus ellenzéket a Fidesz-féle választási rendszer rászorítja.

Ez nem egy „akármilyen” ellenzéki együttműködés lesz így, hanem egy olyan „demokrata front”, amely úgy és azzal nyit, hogy lerakja a jövendő ésszerű, átlátható és teljesítménycentrikus állam alapjait és csak olyan politikai erők lehetnek a tagjai, amelyek vállalják ezeket az alapelveket és csak addig maradhatnak a szövetség tagjai, amíg tartják magukat a vállaltakhoz.

Az új ellenzéki-polgári erő első „közfeladata” – és egyben az első, a közéletet áttematizáló tette is – az, hogy felhívást intéz a magyar ellenzéki szimpatizánsok és az ellenzéki-demokrata pártok felé: a meghirdeti a demokrata front alapelveit és felhív mindenkit, hogy ezen alapelvek és a rájuk épített politikai stratégia mentén és megvalósítása érdekében kössenek szövetséget.

Ezzel a tettével az új erő megadja azt a tartalmat az ellenzéki együttműködésnek, amely ma hiányzik abból – mert nem csak hangzatos, ám semmire sem kötelező szlogeneket pufogtat, hanem algoritmusokat és visszaellenőrzési mechanizmusokat, és nem csupán egynapos, de semmit el nem érő akciókban jelenik meg, hanem a mindennapi választási aprómunkában, teljes, szervezett, koherens folyamatként.

…Azé a jövő, aki ezzel áll elő – és azzal lesz meg egyszeriben a politikai tőkéje is mindezek véghezviteléhez, hogy olyasmivel áll elő, amelyre minden számottevő ellenzékinek reagálnia kell, amely mellett nem lehet csak úgy elmenni. Mert aki megpróbálja elsumákolni (sanszos, hogy lesz ilyen!), az abban a pillanatban írja ki a homlokára, hogy „Nem gondolom komolyan az egészet, csak a hatalom kell, hogy lophassak!” Ezt pedig választás előtt bő fél évvel nem lehet túlélni!

* A posztot felvezető kép a Becstelen Brigantyk c. film egyik jelenetének felhasználásával készült.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

3 komment

Címkék: választás mszp orbán fidesz gyurcsány 1956 tüntetés ellenzék 2014 bajnai október 23. mesterházy dk együtt 2014 ellenzéki egység

2013.10.09. 22:57 Szerző: Moin Moin

Az egyenlet még nincs megoldva!

„Nekem bizony minden ígéret mögé fedezet is kell. Forintra-fillérre kiszámolt terv arról, hogyan jutunk A-ból B-be.”

Részlet Bajnai Gordon kormányértékelő beszédéből - 2013. február 9.

Nincs fedezet!

Tegnap írtam az október 23-ára tervezett nagy össz-ellenzéki demonstrációról (Praktikus matek – vagy a „Ki kivel nem”-játék?), amelyen jelen lesznek az Együtt-PM meghívására a Magyar Szocialista Párt (MSZP), a Szabad Emberek Magyarországért Liberális Párt (SZEMA), a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa), a Demokratikus Koalíció (DK), a Liberálisok valamint a Magyar Szociáldemokraták Pártja (SZOCDEMEK). Igazán fasza – már csak egyvalami hiányzik: az az egymillió „technokrata”, akik nélkül nincs ellenzéki győzelem!

…Őket ki viszi ki – és ki viszi majd be 7-8 hónap múlva a szavazófülkékbe, „fülke-ellenforradalmat” csinálni?

Amíg ők nincsenek meg, addig a nagy ellenzéki összefogás mögött nincs meg a fedezet.

Ezek az emberek – akikről már sokszor leírtuk, hogy nagyjából kik is: a nagyjából 25-45 év közötti jólképzettek, a (többnyire) „technokraták” – egyszerűen nem fognak hinni és bízni a szociklónokban, mert száz százalékig biztosak abban, hogy azok képtelenek lennének (és nem is akarnák) létrehozni a szakszerű, teljesítményalapú, átlátható kormányzást és Magyarországot – hiszen épp abból élnek, hogy van mutyi és van kontraszelekció.

Ez az egymillió ember a legkevésbé kétségbeesett és kiszolgáltatott az országban, hiszen ők a legversenyképesebbek, akik a legkönnyebben léphetnek le, ha igazán eldurvulnak a dolgok. Így aligha lehet őket azzal a szocivariánsok mellé odaterelni, hogy „ha marad Orbán, akkor éhen haltok!”, mert ők bizony nem halnak éhen – t. i. abból a legalább 3.500 euróból, amit ab start megkapnak bárhol a fejlett EU-s tagállamokban! Mesterházy Attilának nincs az EU-ban is piacképes tudása, ennek az egymillió embernek viszont van! Ebből pedig az következik, hogy nekik nincs szükségük a szocikra és nem fogják őket abban támogatni, hogy megint azt csinálják, amit 2002 és 2010 között: semmit.

Ezeket az embereket Gyurcsány Ferenc feléledő népszerűsége (beelőzte Bajnait – húha!) sem hatja meg, mert ez a Gyurcsány a szemükben az a Gyurcsány marad mindörökre, aki 2006-ban beígérte az ország modernizálását és nem tudta megcsinálni. Most ugyan miért tudná, amikor fejről fejre ugyanazokkal szövetkezne erre a feladatra, akik megakadályozták ebben?

Fékek és ellensúlyok

…Szóval: ahhoz, hogy ez a millió emberünk megmozduljon politikailag, az kell, hogy egészen biztosak lehessenek abban, hogy akit támogatnak, aki miatt megmozdulnak, az meg fogja tudni csinálni a modernizációt és erre nekik, a milliónak garanciákat képes adni! Ha a közkeletű alkotmányjogi fogalommal akarom ezt kifejezni, akkor „fékek és ellensúlyok” kellenek nekik az ellenzéki együttműködés rendszerében, hogy a szocik és klónjaik meg se próbálhassanak a régi módon politizálni.

Lehetnek-e efféle valóban működő garanciák, fékek és ellensúlyok? Igen, lehetnek, mivel az ellenzéki összeborulás legnagyobb kisebbsége éppen az egymilliós „technokraták társasága”lenne. Hiszen a szociknak jó, ha 800.000 hívük van (nagyjából 10%-on stagnálnak három éve!), Gyurcsánynak talán 200-250.000 és talán ennyi Bajnainak is. A többiek, MoMa, SZEMA, SZOCDEMEK, valójában támogatottság nélküli biodíszletek – nem is értem, hogy miért vannak belevonva a dologba, hacsaknem a „számosság” virtuális növelése érdekében gondolják ezt valamit érőnek a szervezők.

…Szóval: ha van egy politikai erő, amely maga mellett tudhatja az egymillió technokratát, akkor ő rendelkezik a legtöbb támogatóval és így ő diktál az ellenzéki egységben. Gyakorlatilag olyan feltételeket kényszeríthet a többiekre, amilyeneket csak akar – éspedig nem is csupán azért, mert valamivel többen támogatják, mint a szocikat, hanem azért, mert a politikai idő neki fog dolgozni! A szocik már nem lesznek soha többé azok, akik 2006-ban voltak utoljára: nem tudnak oda visszaerősödni – viszont az új erő éppen azt a világot képviseli, amely erőssé teszi az EU jólmenőit. Ennek az új erőnek dolgozik a kapitalizmus: ennek az új erőnek a szellemisége áll a legközelebb azokéhoz, akik a GDP zömét előállítják. A sikerhez csak az kell, hogy kellő politikai erővel, hatékonyan legyen képes ez az erő kommunikálni, és hogy ne csak gazdaságpolitikában gondolkodjon, hanem társadalomban is, mivel a gazdaság jó működéséhez egy csomó társadalmi tényező megléte-létrehozása a belépő.

Sok múlik a fellépésen!

Amíg ez a politikai erő nem lép színre és nem tesz szert a kezdeményező szerepére az ellenzéki együttesben, addig nincs megoldva az egyenlet. És ha az október 23-án összegyülekező ellenzéki figurák és szervezetek valóban komolyan gondolják az orbáni világ polgári irányban való meghaladását, akkor nekik sincs más választásuk, mint egy ilyen – hatékonyan politizálni képes – erővel kiegészülni. Ha ez nem történik meg, akkor 2018-ra az MSZP a mai LMP pozíciójában lesz, a többiek pedig nagy valószínűséggel meg is fognak szűnni addigra!

…Az ország pedig elveszít újabb négy évet – és e veszteség következtében legalább egy generáció ismét nem érheti el azt, amit pedig elérhetett volna! És az is valószínű, hogy az ország elveszíti annak a milliónak a többségét is, akiken itt a jólét esélye múlik a többieknek is. Ha ők lelépnek a következő, reménytelenségbe süppedő négy évben, akkor Magyarország valóban a „nem huszonegyedik századi technikák” országa lesz (ahogy Orbán beígérte), és mint ilyen, szükségszerűen szegény.

A szocik, akik most az „egyszerű emberek” szemében kedves osztogató-ráígérő populizmus felé dübörögnek és amerre, bármily képtelenség is, Bajnai is megindult, ne feledkezzenek meg arról az egyszerű igazságról, hogy az általuk most odaígérgetett javakat valakiknek meg is kell majd termelniük – de úgy is fogalmazhatom ezt, hogy valakiknek az irányításával. És akik a (meg)termelést irányítani, szervezni tudják, azok a mobilizálandó millióban vannak.

Sok múlik tehát azon, hogy fel tud-e lépni szinte heteken belül egy új politikai szervezet, amely nem csupán hozza magával a hiányzó millió technokratát, de meg is szervezi a megbízható, szavatartó ellenzéket 2014-re!

Amatőrökből profik

A tegnapi posztban azt írtam, hogy Magyarországon minden ellenzéki szereplő politikai amatőr, mert „az egyes politikusok sokkal jobban foglalkoznak azzal, hogy az ő személyes, legszűkebb körük hogyan vélekedik erről-arról, mint azzal, hogy miként kellene kommunikálniuk a saját, valóságos politikai célközegükkel és miként kellene velük megérttetniük a céljaik eléréséhez vezető szükséges megoldásokat.” De vezethetnek-e politikai amatőrök, akik „a szívükre hallgatnak”, technokratákat, akik viszont az eszükre hallgató politikusokat szeretnének? Ez legalább akkora ellentmondás, mint öreg, dörzsölt MSZP-sektől és ifjú tanítványaiktól várni a transzparens államot.

Mit jelent itt és most, Magyarországon, 2013 őszén a profi politizálás? Röviden: a szükségszerűség felvállalásának, követésének és elfogadtatásának képességét. Ezt azért írom le, hogy bárki lássa: most nem az a profi politika és politikus, aki a Bajnai által emlegetett forint-filléresített programokat tol össze – mert ez a kellő politikai támogatottság megszervezése nélkül semmit sem ér, hiszen a terv úgysem lesz realizálható. Most az a politikai profi, aki megszerzi a hiányzó szavazókat: a sokat emlegetett „millió technokratát”. A programírás csak szakértői munka – a politikai feladat pedig a stratégiaalkotás arra, hogy miképpen mobilizáljunk. Az a profi politikus, aki hatással tud lenni a hiányzókra, aki képes olyan „technológiai folyamatban” gondolkodni, amellyel összegyűjti őket és meg is győzi őket arról, hogy ebben a konkrét helyzetben nem elvtelenség összeállni a többi, bennünk nem egészek kellemes emóciókat keltő párttal és figurával – mert most nem az emócióink mentén kell politizálnunk é szövetkeznünk, hanem a ránk kényszerített választási matematika szerint! És az a profi politikus, aki megértteti azt is, hogy minél többen állnak mellé, annál erősebb és meghatározóbb lesz az ellenzéki koalíción belül a „piacpárti szárny” – és annál valószínűbb, hogy keresztül tudja vinni a saját racionális programját a többiek többé-kevésbé populista programjával szemben.

Az nyilvánvaló, hogy jelenleg nincsenek „készen” ilyen figurák, akik eddig is hivatásszerűen politizáltak. Ebben az értelemben tehát a leendő „piacpárti profi politikusaink” is amatőrök. Profivá önerejükből, önnön általánosan vett politikai képességeikre alapozva kell és lehet válniuk, nem pedig azáltal, hogy elkezdik valamelyik „iskola”, filozófia, politikai tábor mantráit hirdetni. Az „itt és mostból” kiindulva kell tudniuk megmutatni a „milliónak” azt hogy hogyan lesz ebből a kívánt holnap. Nem elég az sem, ha elkurjantják magukat, hogy „Itt vagyunk, kövessetek!”: jó okát kell adniuk annak, hogy miért éppen ők azok, akiket érdemes lesz követni. Ez a „jó ok” pedig a felkészültségen túl a rendszerbe épített megbízhatóság és visszaellenőrizhetőség lehet, nem pedig valami ködös ígéret, vagy az, hogy „…mert mi jóemberek vagyunk!”. Mivel rendszerben gondolkodó embereket szeretnénk működő politikai közösséggé szervezni, őket e közösség támogatóiul megnyelni, ezért működő rendszert is kell tudni konstruálni. „Magyar módra”, kidolgozatlan részletekkel, végiggondolatlan lépésekkel („Majd lesz valahogy, majd meglátom!”) nem fog menni.

…Bajnai azért nem tudta az elmúlt évben maga mellé állítani a hiányzó milliót, mert ugyan belengette magát mint „profi technokratát”, ám amit és ahogyan tett, az az esetlegesség és a hibás koncepció, a megalapozatlan és csak érdektelen „szakszerű résztelekből”, „technikai megoldásokból” álló politikai és szervezési stratégia és a profira egyáltalán nem jellemző „Meggondoltam magam!” imázsát ragasztotta rá… Tanuljunk ebből: azáltal tudjuk magunk mellé állítani a „technokratákat”, ha mi is abszolút profi technokrata feelinget sugárzunk, esetlegességek és lazaságok nélkül – mert ők erre várnak!

Így gondozd a szocidat!

Jól értsük meg: nem az a cél, hogy ez az új, önmagát piacpárti profikból állónak hirdető politikai szerveződés is feloldódjon az MSZP trükkjei által, elszigetelve így magát a potenciális támogatóktól, mint történt ez Bajnaiékkal. A cél éppen az, hogy beleszoríthassuk a szocikat egy olyan (számukra kényszer)helyzetbe, amelyből csak „piaci és transzparenciairányba” tudnak kilépni.

Az MSZP „stratégái” azt a következtetést vonták le a 2010-es Fidesz győzelemből, hogy itt egy tömegpárt a populizmus módszerével tud sikert elérni. Ebből következett a „Menjünk vissza balra!” választási stratégiájuk is. Ám ez súlyos tévedés, ugyanis a Fidesz nem elsősorban a „jóléti típusú” populizmusra alapoz, hanem a nemzeti populizmusra! Továbbá: egy, a költségvetési források felett diszponáló kormánypárttal szemben az ellenzéki „jóléti ígérgetés” sokkal kevésbé hatásos. Illetve: amíg a szocialisták szegényebb támogatóit csak a „készpénz” érdekli, addig a jobboldali kisembereknek talán a havi néhányezer forintnál („rezsicsökkentés”) sokkal fontosabb az, hogy „felül érezhessék magukat”, kivételezettnek, legalábbis abban az értelemben, hogy „az övéik” (a „ magunkfajták”) vannak hatalmon és nem a „komcsik”, vagy a „tudjukkik”. Összefoglalva: egy ellenzéki párt bizonytalan, a hatalom sáncain kívül tett és csupán anyagi jellegű ígérgetései sokkal kevésbé képesek hatni, mint egy kormánypárt nacionalista kivételességre alapozó, nem csupán materiális, hanem direkt a lélekre ható propagandája, „szabadságharca” és „multiellenes magyarvédelmi politikája”. Ezzel a populizmussal pedig az MSZP egyszerűen nem képes versenyezni!

Mindezzel azért is fontos tisztában lennünk, amikor az MSZP-vel és annak támogatói bázisával kapcsolatos politikai stratégiákról van szó, mert nekünk nem az MSZP-re van szükségünk, hanem a szavazóikra: azokra a szavazókra, akiket a legegyszerűbben az MSZP-n keresztül érhetünk el és állíthatunk az új politika szolgálatába. És amikor az írom, hogy „az MSZP-n keresztül”, akkor nem feltétlenül és nem is elsősorban az MSZP felső vezetésére gondolok, hanem a „mezei tagokra” és azokra a kiskáderekre, akik sokszor legalább olyan rossz véleménnyel vannak a saját vezetőikről, mint mi. A „köz-MSZP-seknek” köreiben kell és lehet is olyan helyzetet teremteni, amelyben aztán ők, „alulról” szintén a mi irányunkba tolják a pártjukat. Ne feledjük: a helyi mozgósítást nem Mesterházy Attila fogja elvégezni, hanem a helyi alapszervezet – és majd sokat számít az, hogy ők, a helyiek hogyan viszonyulnak hozzánk! Éppen ezért kell a szerveződő „piacpártiaknak” direktben is kommunikálniuk és kontaktálniuk a „mezei szoci” szavazókkal és megérttetni velük, hogy a kapitalizmus nem az ellenségük, hanem gyakorlatilag az egyetlen esélyük és ha „az egyszerű magyar” is úgy akar majd valaha élni, mint az egyszerű német, akkor egy „német típusú” közpolitikára van szükség és nem a „bülbülszavú”, hagyományos magyar szoci politikára.

…De ehhez is könnyen megérthető-belátható politikai hitelesség kell! Úgy kell beszélni az emberekkel, mint ahogy egymással szoktunk – és nem úgy, ahogy (pl. én is, itt is) okos politikai blogokban írogatunk egymásnak. Fentebb azt írtam, hogy „a felkészültségen túl a rendszerbe épített megbízhatóság és visszaellenőrizhetőség” az, ami hitelesít – ám ennél is alapvetőbb a hiteles kommunikáció, hiszen az egyszerű polgár bizonyosan nem fog komolyabban elmélyedni a politikai biztosítékaink és viszontbiztosítékaink szervezett, perfekcionista szisztémájának bogozgatásában.

Ne feledjük: most nem az a feladat következik, hogy okos publicisztikát írjunk, néhánytucat „vájtszeműnek”, hanem az, hogy megszerettessük magunkat és a mi világunkat az emberekkel.

Mert ez a politika!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

2013.10.08. 16:36 Szerző: Moin Moin

Praktikus matek – vagy a „Ki kivel nem”-játék?

„Nem sikerült a magyar Nagy Ugrás!”

Moldova György: Akut a mozdony füstje megcsapott – 1976

„A táltosok nem jósolnak közeli csodákról”¹

Majd’ két hónapja írtunk már arról a Rendszerváltás újratöltve? c. posztunkban, hogy egy lépésben nem lehet Magyarországon perfekt demokráciát csinálni. Mielőtt továbbmennénk mai témánk, a lehetséges ellenzéki egység felé, kérem, mindenki olvassa el azt az írást, mert az alább következő gondolatmenet alapvetései találhatók meg ott!

…Ha megvolt, akkor fogjunk neki a mai melónak!

Megvan a „botrány”: együtt akarnak-fognak tüntetni október 23-án Bajnai, Gyurcsány és Mesterházy, azaz az Együtt-2014, a DK és az MSZP. Tovább dagasztja a botrányt, hogy a rendezvényt a millás Juhász Péter szervezi, aki korábban, egy éve még elzárkózott a szociktól és persze Gyurcsányéktól is!

…De van-e botrány? Botrány-e tényleg, ami történik, vagy éppenséggel a logika felé tett lépés ez?

Egy évvel ezelőtt, ahogy írtam, éppen Juhász Péter volt az, aki az MSZP és a DK akkori együtttüntetésre vonatkozó felhívására ezt válaszolta: „Nem érdemes leváltani az Orbán-kormányt, ha ugyanaz jön vissza, aminek a következménye lett az ő kétharmados hatalomszerzése.” Én már akkor is azt gondoltam, hogy ez a kijelentés egy téves, emocionális alapú nézőpontból következhetett – hiszen aki objektíven szemléli a magyar politikát, az világosan láthatta és láthatja ma is, hogy „ugyanaz” nem jöhet vissza még akkor sem, ha a 2014 után kormányzó politikai konglomerátumban esetleg lennének 2010 előtti figurák is. Hiszen maguk a 2010 előtti politikai erők és figurák kerültek azóta egészen más közegbe-helyzetbe, így ha ők még nem is változtak meg, akkor sem tehetnék ugyanazt és ugyanúgy.

Nem az a helyes kérdés, hogy „változtak-e a komcsik?” (egyébként van, aki közülük igen és vannak, akik nem), hanem az, hogy „egyedül a komcsik” elérhetnek-e a hatalomba? És ha így tesszük fel a kérdést, akkor azonnal adódik a logikus következtetés: mivel egyedül nem képesek átvenni a hatalmat, mert nem rendelkeznek ehhez elegendő támogatottsággal, ezért bármennyire is ugyanarra a rugóra jár az eszük, mint 2010 előtt, mégis kénytelenek lesznek egészen mást csinálni – éspedig a hozzájuk képest túlsúlyban lévő egyéb, piac- és átlátható állam-párti ellenzéki politikai tényezők miatt.

„A’ magyar nép zivataros századaiból”²

A magyar történelem legszerencsétlenebb pillanatait éppen az a hozzáállás okozta, ahogyan az egyes szereplők egymáshoz álltak hozzá, az embert, annak múltját és jellemét vizslatva, nem pedig a lehetőséget egy feladat közös érdekek mentén való végrehajtására. Ez történt Muhinál, ez Mohácsnál, ez történik most is, hacsak nem vesszük elő az eszünket az érzelmeink helyett!

Nekem is vannak érzelmeim. Nekem is megvan a véleményem arról a stratégiáról, amellyel Gyurcsány Ferenc miniszterelnökösködött. Én is tudom, mi él a szoci vezetés fejében – illetve: mi nem. Én is ki tudnék találni magamnak különféle erkölcsi alapállásokat, talán még piedesztált is, amelyről lenézhetnék akárkit, aki szubjektíve nekem nem szimpatikus. Hosszan tudnám sorolni az érveimet egyesek ellen, hogy t. i. „azok mekkora balfaszok!” és hogy „bezzeg én sokkal jobban tudom!”… De nem teszem, mert ez nem lenne célszerű a mai helyzetben. Most inkább azokat az érveket szedem össze, amelyek mentén lehet közösen dolgoznunk és azokat a módszereket, amelyek a közösen elhatározott lépések megtételére szorítanak majd rá minden résztvevőt, aki vállalkozik az együttcselekvésre: arra, hogy a Fidesz leváltásával ismét legyen esély a különféle politikai koncepciók szabad versenyére, ismét egyenlő pályán.

Ahogy az írásom elején idézett posztomban megfogalmaztam: „A mai helyzetben, a mai állapotokból kiindulna nem lehetséges Magyarországon egyetlen lépésben „perfekt” teljesítménylevű demokráciát teremteni. Sem az ellenzék felkészültsége, sem az egy részüket uraló szellemiség, sem pedig a választási rendszer nem teszi ezt lehetővé – nem is beszélve magának a magyar társadalomnak a „ledermedt” állapotáról, passzív, szorongó és visszahúzódó hozzáállásáról.

Ebben a helyzetben külön kell választanunk a Fidesz-rendszer felszámolását és magának a demokratikus Magyarországnak a létrejöttét. Az első, 2014-ben esedékes lépés az ország fidesztelenítése.”

…Ez a helyzet, ebből kell kiindulnunk az ellenzéki politikai stratégia kialakításánál!

„Ennyiben áldozza fel magát az uralkodó alattvalóinak javáért.”³

A hagyományos magyar értelmiségi „belső szeparatizmus” még sohasem hozott gyakorlati eredményeket. És az sem igaz, hogy „legalább tiszták maradtak” azok, akik „nem álltak le ezzel vagy azzal…”, mert a politikában ugyanis csak akkor állhatunk tisztán majd a történelem ítélőszéke elé, ha nem a saját imázsunkkal foglalkoztunk, hanem a feladattal. Még azt is kimondom: a politikusi erkölcs nem ugyanaz, mint a magánemberi. Nem akkor vagyunk-maradunk erkölcsösek, ha bizonyos elvek mentén tartunk ki a legvégsőkig, akár egy szál egyedül is a „sok gazember” között, hanem akkor, ha a társadalom hosszú távú érdekei mellé álltunk – oda, ahol esetleg nekünk nem szimpatikus más politikusok is állnak.

Egy polgárt többek között a célszerű és objektív gondolkodása, viselkedése tesz polgárrá, nem pedig a véleménye. A politikában pedig csak a stratégia számít, amikor szövetkezünk: közösen tudunk-e cselekedni addig, amíg a közösen megfogalmazott célt el nem érjük?

Ha van egy nagy, közös cél, amelynek az elérése nélkül egyikünk egyetlen másik, fontos célja sem érhető el, akkor addig a közös célig ésszerű és vállalható az együtthaladás – és valójában önző, önfelmentő tett, ha nem tesszük meg azt, ami nélkül a közérdek nem valósulhat meg.

Érdekes, ahogy az egyes politikusok sokkal jobban foglalkoznak azzal, hogy az ő személyes, legszűkebb körük hogyan vélekedik erről-arról, mint azzal, hogy miként kellene kommunikálniuk a saját, valóságos politikai célközegükkel és miként kellene velük megérttetniük a céljaik eléréséhez vezető szükséges megoldásokat. Ez mutatja, hogy valójában politikai amatőrök.

Munkatárs≠barát

Azok, akik magukat (pl.) „erkölcsi piedesztálon érezvén” nem működnek együtt másokkal, semmit sem tanultak a magyar történelemből és semmit sem tanultak el a sikeres népek együttműködő stratégiáiból. Ezek az emberek abban a tévedésben élnek, hogy akivel egy ideig együtt dolgozunk, azzal barátok is vagyunk – ez a tipikus magyar munkahelyi hozzáállás. Ezzel szemben a polgári, az északnyugat-európai felfogás más: együtt azért dolgozunk másokkal, mert közösek a céljaink és e célokat csak összedolgozással érhetjük el - barátkozni viszont ettől még nem szükséges.

És ahogy az időlegesen velünk együtt dolgozók nem feltétlenül a barátaink és nem szükségképpen vallunk velük egyező nézeteket, úgy nem is kell azután is közösségben maradnunk velük, ami után a közös célokat elértük. Létre akarunk hozni egy projektet, ezért létrehozunk egy teamet – és ez a team addig van együtt, amíg a (szerződésben vállalt!) közös projekt tart…

Ez egy az egyben átültetendő a jelenlegi magyar ellenzéki politikai teendőkre is: minden ellenzéki párt meg akar szabadulni a Fidesz-rendszertől, amely ellehetetleníti azt, hogy más politikai erők és koncepciók kerülhessenek hatalomra. Minden ellenzéki erő azt hirdeti, hogy szükség van az egyenlő esélyeket adó demokrácia restaurációjára (némi javításokkal, levonva a tanulságokat). Minden ellenzéki politikus azt hirdeti, hogy le kell és le is lehet számolni a mutyivilággal és létrehozandó a transzparens és önkorlátozó állam. Nos, akkor vajon mi az akadálya annak, hogy ezek az ellenzékiek létrehozzanak egy projekttársaságot és szerződjenek egymással és a magyar társadalommal arra, hogy ezeket a célokat megvalósítják?

Azok az erők és politikusok, akik részt akarnak venni ebben a csak közösen kivitelezhető projektben, a projekt megvalósulásáig együttműködést vállalva, leírják a célokat, a közösen vállalt kötelmeket és a módszereket – és aláírásukkal hitelesítik ezt a szándékot. Ha valaki „megtántorodik”, akkor repül a csapatból – és akkor számára soha többé nincs visszaút!

Egy ilyen közös deklaráció nagyon erős fegyelmezőeszköz tud lenni – és egyben színvallásra is kényszerít: komolyan gondolod-e, amiről most, ellenzékben, a hatalomtól távol beszélsz – vagy csak ígérgetsz? Ráadásul ezt az ajánlatot nem is az egyes politikai szereplők „vezérkarának” kell megtenni, hanem az egyes erők tömegbázisainak. Hiszen szinte minden ellenzéki erő támogatói nagyjából ilyen államot-országot, politikát szeretnének – és ha ezt a saját pártjuk vezetői nem merik az aláírásukkal vállalni, akkor a saját tömegbázisuk előtti hitelességük csökken/csökkenthető (ez utóbbi ügyes politikai kommunikációval). Nem hiszem, hogy bármelyik ellenzéki párt lenne olyan helyzetben, hogy nemet mondhatna – és biztos vagyok benne, hogy ha netán mégis megtenné, akkor a politikai támogatottsága kárát látná!

¹ Hegedüs Géza: István – 1974

² Kölcsey Ferenc Himnuszának alcíme - 1823

³ II. (Nagy) Frigyes porosz király: Emlékiratok – 1743

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Utolsó kommentek

ArriMedes: "Magyarországon sosem volt feudalizmus, familiaritás a magyar rendszer neve vs Magyarországon nem ... (2018.05.07. 12:12) Viktor, mi bajod a dédapámmal?
Pyrrhus: @Orkogo: Aha. Természetesen ismerem a koncepciót, és pont ezért ellenzem. Szóval akinek van jöved... (2017.06.17. 21:29) Alapjövedelem: tévedés, tudatlanság és felelőtlenség
screpes: a 2. vállalást problematikusnak látom, mivel ehhez, stratégikus elemként titoktartás társu... (2017.05.31. 21:27) Az ellenzéki politika anyagi alapjairól
Beer Monster: @gabiiii: A 2. pont egy hibás kritérium lenne, például a biológia legtöbb területe nem alkalmas po... (2017.04.08. 11:16) Diákmunka
gabiiii: @Moin Moin: 1. Ne vesszél el a részletekben, pontosan tudod mire gondoltam. 2. A CEU-n nem tanítan... (2017.04.06. 00:20) Diákmunka
Utolsó 20

HTML doboz

Keresés

Top 5

Utolsó kommentek

Címkék

Archívum

2014.01.09. 12:43 Szerző: Bársony és Selyem

· 1 trackback 67 komment

Címkék: választás mszp orbán fidesz gyurcsány magyarok baloldal összefogás ellenzék bizalom bajnai mesterházy dk együtt 2014 polgáriság

2014.01.02. 17:59 Szerző: Moin Moin

Címkék: trianon orbán fidesz usa populizmus németország antiszemitizmus ellenzék nácizmus tiltakozás zsidótörvények közgép numerus clausus Rákosi Eu horthy-korszak Kádár német megszállás emlékműve deportálások

2013.12.25. 02:19 Szerző: Moin Moin

„…Ímé, napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván: - Hol van a zsidók királya, a ki megszületett?”1

„Én elszabtam, te elszabtad, ő elszabta, mi elszabtuk…”2

„A magyar ember szereti keresni az igazságot. De nem szereti megtalálni.”4

„Önök, uraim pontosan ugyanúgy vágynak a győzelemre, mint én; de könnyen, izzadság nélkül elérni, ahogy az istenek.”5

Miért szegény Magyarország?

A bizalmatlanság, a választási matek és a finnyás növényevők

„Kössünk kardot a pogány ellen!”6

2013.12.21. 14:27 Szerző: Moin Moin

Címkék: mszp orbán fidesz eu oroszország demokrácia feljelentés putyin jogállam házkutatás jogbiztonság horváth andrás nav vizsgálóbizottság 1000 milliárd zöld-Dosszié áfa-csalás

2013.12.15. 18:32 Szerző: Moin Moin

· 1 trackback 44 komment

Címkék: választás mszp orbán fidesz gyurcsány ellenzék 2014 bajnai mesterházy spd dk pártszavazás együtt 2014

2013.10.21. 17:26 Szerző: Bársony és Selyem

Címkék: választás orbán fidesz társadalom polgár kapitalizmus szocializmus államosítás ellenzék ellenállás 2014 választási törvény alaptörvény gerrymandering rezsicsökkentés negatív:növekedés

2013.10.20. 19:48 Szerző: Bársony és Selyem

„Két választás Magyarországon”1

„Félünk az ismeretlentől”2

„Amit Isten kihagyott, azt nem pótolhatod.”3

„Meine Ehre heißt Treue”4?

„A föld ne mozogjon, hanem álljon”?6

Címkék: politika mszp orbán fidesz gyurcsány kádár kormány demokrácia elit kapitalizmus szocializmus polgári ellenzék bajnai széchenyi választási csalás mesterházy bokros lajos karizma szavazatvásárlás populista dk moma szakpolitika rezsicsökkentés együtt 2014 hűbéri

2013.10.10. 15:44 Szerző: Moin Moin

Címkék: választás mszp orbán fidesz gyurcsány 1956 tüntetés ellenzék 2014 bajnai október 23. mesterházy dk együtt 2014 ellenzéki egység

2013.10.09. 22:57 Szerző: Moin Moin

Nincs fedezet!

Fékek és ellensúlyok

Sok múlik a fellépésen!

Amatőrökből profik

Így gondozd a szocidat!

Címkék: mszp orbán fidesz gyurcsány populizmus gdp nacionalizmus összefogás ellenzék milla 2014 bajnai október 23. mesterházy dk juhász péter technokraták együtt 2014

2013.10.08. 16:36 Szerző: Moin Moin

„A táltosok nem jósolnak közeli csodákról”1

„A’ magyar nép zivataros századaiból”2

„Ennyiben áldozza fel magát az uralkodó alattvalóinak javáért.”3

Munkatárs≠barát

Címkék: vélemény választás mszp orbán fidesz gyurcsány tüntetés polgár elmélet gyakorlat összefogás hatalom ellenzék milla 2014 bajnai október 23. mesterházy komcsik dk juhász péter együtt 2014

„…Ímé, napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván: - Hol van a zsidók királya, a ki megszületett?”¹

„Én elszabtam, te elszabtad, ő elszabta, mi elszabtuk…”²

„A magyar ember szereti keresni az igazságot. De nem szereti megtalálni.”⁴

„Önök, uraim pontosan ugyanúgy vágynak a győzelemre, mint én; de könnyen, izzadság nélkül elérni, ahogy az istenek.”⁵

„Kössünk kardot a pogány ellen!”⁶

„Két választás Magyarországon”¹

„Félünk az ismeretlentől”²

„Amit Isten kihagyott, azt nem pótolhatod.”³

„Meine Ehre heißt Treue”⁴?

„A föld ne mozogjon, hanem álljon”?⁶

„A táltosok nem jósolnak közeli csodákról”¹

„A’ magyar nép zivataros századaiból”²

„Ennyiben áldozza fel magát az uralkodó alattvalóinak javáért.”³