„Nekem bizony minden ígéret mögé fedezet is kell. Forintra-fillérre kiszámolt terv arról, hogyan jutunk A-ból B-be.”
Részlet Bajnai Gordon kormányértékelő beszédéből - 2013. február 9.
Tegnap írtam az október 23-ára tervezett nagy össz-ellenzéki demonstrációról (Praktikus matek – vagy a „Ki kivel nem”-játék?), amelyen jelen lesznek az Együtt-PM meghívására a Magyar Szocialista Párt (MSZP), a Szabad Emberek Magyarországért Liberális Párt (SZEMA), a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa), a Demokratikus Koalíció (DK), a Liberálisok valamint a Magyar Szociáldemokraták Pártja (SZOCDEMEK). Igazán fasza – már csak egyvalami hiányzik: az az egymillió „technokrata”, akik nélkül nincs ellenzéki győzelem!
…Őket ki viszi ki – és ki viszi majd be 7-8 hónap múlva a szavazófülkékbe, „fülke-ellenforradalmat” csinálni?
Amíg ők nincsenek meg, addig a nagy ellenzéki összefogás mögött nincs meg a fedezet.
Ezek az emberek – akikről már sokszor leírtuk, hogy nagyjából kik is: a nagyjából 25-45 év közötti jólképzettek, a (többnyire) „technokraták” – egyszerűen nem fognak hinni és bízni a szociklónokban, mert száz százalékig biztosak abban, hogy azok képtelenek lennének (és nem is akarnák) létrehozni a szakszerű, teljesítményalapú, átlátható kormányzást és Magyarországot – hiszen épp abból élnek, hogy van mutyi és van kontraszelekció.
Ez az egymillió ember a legkevésbé kétségbeesett és kiszolgáltatott az országban, hiszen ők a legversenyképesebbek, akik a legkönnyebben léphetnek le, ha igazán eldurvulnak a dolgok. Így aligha lehet őket azzal a szocivariánsok mellé odaterelni, hogy „ha marad Orbán, akkor éhen haltok!”, mert ők bizony nem halnak éhen – t. i. abból a legalább 3.500 euróból, amit ab start megkapnak bárhol a fejlett EU-s tagállamokban! Mesterházy Attilának nincs az EU-ban is piacképes tudása, ennek az egymillió embernek viszont van! Ebből pedig az következik, hogy nekik nincs szükségük a szocikra és nem fogják őket abban támogatni, hogy megint azt csinálják, amit 2002 és 2010 között: semmit.
Ezeket az embereket Gyurcsány Ferenc feléledő népszerűsége (beelőzte Bajnait – húha!) sem hatja meg, mert ez a Gyurcsány a szemükben az a Gyurcsány marad mindörökre, aki 2006-ban beígérte az ország modernizálását és nem tudta megcsinálni. Most ugyan miért tudná, amikor fejről fejre ugyanazokkal szövetkezne erre a feladatra, akik megakadályozták ebben?
…Szóval: ahhoz, hogy ez a millió emberünk megmozduljon politikailag, az kell, hogy egészen biztosak lehessenek abban, hogy akit támogatnak, aki miatt megmozdulnak, az meg fogja tudni csinálni a modernizációt és erre nekik, a milliónak garanciákat képes adni! Ha a közkeletű alkotmányjogi fogalommal akarom ezt kifejezni, akkor „fékek és ellensúlyok” kellenek nekik az ellenzéki együttműködés rendszerében, hogy a szocik és klónjaik meg se próbálhassanak a régi módon politizálni.
Lehetnek-e efféle valóban működő garanciák, fékek és ellensúlyok? Igen, lehetnek, mivel az ellenzéki összeborulás legnagyobb kisebbsége éppen az egymilliós „technokraták társasága”lenne. Hiszen a szociknak jó, ha 800.000 hívük van (nagyjából 10%-on stagnálnak három éve!), Gyurcsánynak talán 200-250.000 és talán ennyi Bajnainak is. A többiek, MoMa, SZEMA, SZOCDEMEK, valójában támogatottság nélküli biodíszletek – nem is értem, hogy miért vannak belevonva a dologba, hacsaknem a „számosság” virtuális növelése érdekében gondolják ezt valamit érőnek a szervezők.
…Szóval: ha van egy politikai erő, amely maga mellett tudhatja az egymillió technokratát, akkor ő rendelkezik a legtöbb támogatóval és így ő diktál az ellenzéki egységben. Gyakorlatilag olyan feltételeket kényszeríthet a többiekre, amilyeneket csak akar – éspedig nem is csupán azért, mert valamivel többen támogatják, mint a szocikat, hanem azért, mert a politikai idő neki fog dolgozni! A szocik már nem lesznek soha többé azok, akik 2006-ban voltak utoljára: nem tudnak oda visszaerősödni – viszont az új erő éppen azt a világot képviseli, amely erőssé teszi az EU jólmenőit. Ennek az új erőnek dolgozik a kapitalizmus: ennek az új erőnek a szellemisége áll a legközelebb azokéhoz, akik a GDP zömét előállítják. A sikerhez csak az kell, hogy kellő politikai erővel, hatékonyan legyen képes ez az erő kommunikálni, és hogy ne csak gazdaságpolitikában gondolkodjon, hanem társadalomban is, mivel a gazdaság jó működéséhez egy csomó társadalmi tényező megléte-létrehozása a belépő.
Amíg ez a politikai erő nem lép színre és nem tesz szert a kezdeményező szerepére az ellenzéki együttesben, addig nincs megoldva az egyenlet. És ha az október 23-án összegyülekező ellenzéki figurák és szervezetek valóban komolyan gondolják az orbáni világ polgári irányban való meghaladását, akkor nekik sincs más választásuk, mint egy ilyen – hatékonyan politizálni képes – erővel kiegészülni. Ha ez nem történik meg, akkor 2018-ra az MSZP a mai LMP pozíciójában lesz, a többiek pedig nagy valószínűséggel meg is fognak szűnni addigra!
…Az ország pedig elveszít újabb négy évet – és e veszteség következtében legalább egy generáció ismét nem érheti el azt, amit pedig elérhetett volna! És az is valószínű, hogy az ország elveszíti annak a milliónak a többségét is, akiken itt a jólét esélye múlik a többieknek is. Ha ők lelépnek a következő, reménytelenségbe süppedő négy évben, akkor Magyarország valóban a „nem huszonegyedik századi technikák” országa lesz (ahogy Orbán beígérte), és mint ilyen, szükségszerűen szegény.
A szocik, akik most az „egyszerű emberek” szemében kedves osztogató-ráígérő populizmus felé dübörögnek és amerre, bármily képtelenség is, Bajnai is megindult, ne feledkezzenek meg arról az egyszerű igazságról, hogy az általuk most odaígérgetett javakat valakiknek meg is kell majd termelniük – de úgy is fogalmazhatom ezt, hogy valakiknek az irányításával. És akik a (meg)termelést irányítani, szervezni tudják, azok a mobilizálandó millióban vannak.
Sok múlik tehát azon, hogy fel tud-e lépni szinte heteken belül egy új politikai szervezet, amely nem csupán hozza magával a hiányzó millió technokratát, de meg is szervezi a megbízható, szavatartó ellenzéket 2014-re!
A tegnapi posztban azt írtam, hogy Magyarországon minden ellenzéki szereplő politikai amatőr, mert „az egyes politikusok sokkal jobban foglalkoznak azzal, hogy az ő személyes, legszűkebb körük hogyan vélekedik erről-arról, mint azzal, hogy miként kellene kommunikálniuk a saját, valóságos politikai célközegükkel és miként kellene velük megérttetniük a céljaik eléréséhez vezető szükséges megoldásokat.” De vezethetnek-e politikai amatőrök, akik „a szívükre hallgatnak”, technokratákat, akik viszont az eszükre hallgató politikusokat szeretnének? Ez legalább akkora ellentmondás, mint öreg, dörzsölt MSZP-sektől és ifjú tanítványaiktól várni a transzparens államot.
Mit jelent itt és most, Magyarországon, 2013 őszén a profi politizálás? Röviden: a szükségszerűség felvállalásának, követésének és elfogadtatásának képességét. Ezt azért írom le, hogy bárki lássa: most nem az a profi politika és politikus, aki a Bajnai által emlegetett forint-filléresített programokat tol össze – mert ez a kellő politikai támogatottság megszervezése nélkül semmit sem ér, hiszen a terv úgysem lesz realizálható. Most az a politikai profi, aki megszerzi a hiányzó szavazókat: a sokat emlegetett „millió technokratát”. A programírás csak szakértői munka – a politikai feladat pedig a stratégiaalkotás arra, hogy miképpen mobilizáljunk. Az a profi politikus, aki hatással tud lenni a hiányzókra, aki képes olyan „technológiai folyamatban” gondolkodni, amellyel összegyűjti őket és meg is győzi őket arról, hogy ebben a konkrét helyzetben nem elvtelenség összeállni a többi, bennünk nem egészek kellemes emóciókat keltő párttal és figurával – mert most nem az emócióink mentén kell politizálnunk é szövetkeznünk, hanem a ránk kényszerített választási matematika szerint! És az a profi politikus, aki megértteti azt is, hogy minél többen állnak mellé, annál erősebb és meghatározóbb lesz az ellenzéki koalíción belül a „piacpárti szárny” – és annál valószínűbb, hogy keresztül tudja vinni a saját racionális programját a többiek többé-kevésbé populista programjával szemben.
Az nyilvánvaló, hogy jelenleg nincsenek „készen” ilyen figurák, akik eddig is hivatásszerűen politizáltak. Ebben az értelemben tehát a leendő „piacpárti profi politikusaink” is amatőrök. Profivá önerejükből, önnön általánosan vett politikai képességeikre alapozva kell és lehet válniuk, nem pedig azáltal, hogy elkezdik valamelyik „iskola”, filozófia, politikai tábor mantráit hirdetni. Az „itt és mostból” kiindulva kell tudniuk megmutatni a „milliónak” azt hogy hogyan lesz ebből a kívánt holnap. Nem elég az sem, ha elkurjantják magukat, hogy „Itt vagyunk, kövessetek!”: jó okát kell adniuk annak, hogy miért éppen ők azok, akiket érdemes lesz követni. Ez a „jó ok” pedig a felkészültségen túl a rendszerbe épített megbízhatóság és visszaellenőrizhetőség lehet, nem pedig valami ködös ígéret, vagy az, hogy „…mert mi jóemberek vagyunk!”. Mivel rendszerben gondolkodó embereket szeretnénk működő politikai közösséggé szervezni, őket e közösség támogatóiul megnyelni, ezért működő rendszert is kell tudni konstruálni. „Magyar módra”, kidolgozatlan részletekkel, végiggondolatlan lépésekkel („Majd lesz valahogy, majd meglátom!”) nem fog menni.
…Bajnai azért nem tudta az elmúlt évben maga mellé állítani a hiányzó milliót, mert ugyan belengette magát mint „profi technokratát”, ám amit és ahogyan tett, az az esetlegesség és a hibás koncepció, a megalapozatlan és csak érdektelen „szakszerű résztelekből”, „technikai megoldásokból” álló politikai és szervezési stratégia és a profira egyáltalán nem jellemző „Meggondoltam magam!” imázsát ragasztotta rá… Tanuljunk ebből: azáltal tudjuk magunk mellé állítani a „technokratákat”, ha mi is abszolút profi technokrata feelinget sugárzunk, esetlegességek és lazaságok nélkül – mert ők erre várnak!
Jól értsük meg: nem az a cél, hogy ez az új, önmagát piacpárti profikból állónak hirdető politikai szerveződés is feloldódjon az MSZP trükkjei által, elszigetelve így magát a potenciális támogatóktól, mint történt ez Bajnaiékkal. A cél éppen az, hogy beleszoríthassuk a szocikat egy olyan (számukra kényszer)helyzetbe, amelyből csak „piaci és transzparenciairányba” tudnak kilépni.
Az MSZP „stratégái” azt a következtetést vonták le a 2010-es Fidesz győzelemből, hogy itt egy tömegpárt a populizmus módszerével tud sikert elérni. Ebből következett a „Menjünk vissza balra!” választási stratégiájuk is. Ám ez súlyos tévedés, ugyanis a Fidesz nem elsősorban a „jóléti típusú” populizmusra alapoz, hanem a nemzeti populizmusra! Továbbá: egy, a költségvetési források felett diszponáló kormánypárttal szemben az ellenzéki „jóléti ígérgetés” sokkal kevésbé hatásos. Illetve: amíg a szocialisták szegényebb támogatóit csak a „készpénz” érdekli, addig a jobboldali kisembereknek talán a havi néhányezer forintnál („rezsicsökkentés”) sokkal fontosabb az, hogy „felül érezhessék magukat”, kivételezettnek, legalábbis abban az értelemben, hogy „az övéik” (a „ magunkfajták”) vannak hatalmon és nem a „komcsik”, vagy a „tudjukkik”. Összefoglalva: egy ellenzéki párt bizonytalan, a hatalom sáncain kívül tett és csupán anyagi jellegű ígérgetései sokkal kevésbé képesek hatni, mint egy kormánypárt nacionalista kivételességre alapozó, nem csupán materiális, hanem direkt a lélekre ható propagandája, „szabadságharca” és „multiellenes magyarvédelmi politikája”. Ezzel a populizmussal pedig az MSZP egyszerűen nem képes versenyezni!
Mindezzel azért is fontos tisztában lennünk, amikor az MSZP-vel és annak támogatói bázisával kapcsolatos politikai stratégiákról van szó, mert nekünk nem az MSZP-re van szükségünk, hanem a szavazóikra: azokra a szavazókra, akiket a legegyszerűbben az MSZP-n keresztül érhetünk el és állíthatunk az új politika szolgálatába. És amikor az írom, hogy „az MSZP-n keresztül”, akkor nem feltétlenül és nem is elsősorban az MSZP felső vezetésére gondolok, hanem a „mezei tagokra” és azokra a kiskáderekre, akik sokszor legalább olyan rossz véleménnyel vannak a saját vezetőikről, mint mi. A „köz-MSZP-seknek” köreiben kell és lehet is olyan helyzetet teremteni, amelyben aztán ők, „alulról” szintén a mi irányunkba tolják a pártjukat. Ne feledjük: a helyi mozgósítást nem Mesterházy Attila fogja elvégezni, hanem a helyi alapszervezet – és majd sokat számít az, hogy ők, a helyiek hogyan viszonyulnak hozzánk! Éppen ezért kell a szerveződő „piacpártiaknak” direktben is kommunikálniuk és kontaktálniuk a „mezei szoci” szavazókkal és megérttetni velük, hogy a kapitalizmus nem az ellenségük, hanem gyakorlatilag az egyetlen esélyük és ha „az egyszerű magyar” is úgy akar majd valaha élni, mint az egyszerű német, akkor egy „német típusú” közpolitikára van szükség és nem a „bülbülszavú”, hagyományos magyar szoci politikára.
…De ehhez is könnyen megérthető-belátható politikai hitelesség kell! Úgy kell beszélni az emberekkel, mint ahogy egymással szoktunk – és nem úgy, ahogy (pl. én is, itt is) okos politikai blogokban írogatunk egymásnak. Fentebb azt írtam, hogy „a felkészültségen túl a rendszerbe épített megbízhatóság és visszaellenőrizhetőség” az, ami hitelesít – ám ennél is alapvetőbb a hiteles kommunikáció, hiszen az egyszerű polgár bizonyosan nem fog komolyabban elmélyedni a politikai biztosítékaink és viszontbiztosítékaink szervezett, perfekcionista szisztémájának bogozgatásában.
Ne feledjük: most nem az a feladat következik, hogy okos publicisztikát írjunk, néhánytucat „vájtszeműnek”, hanem az, hogy megszerettessük magunkat és a mi világunkat az emberekkel.
Mert ez a politika!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek