Mohácsiak.jpg

Az emberek meg tapsolnak, hasukat fogják a nevetéstől - Mit röhögtök? Magatokon röhögtök! Hej, de elkapnám a nyakát minden koszos firkásznak, minden rohadt liberális sátánfajzatnak! Ízzé-porrá törném-zúznám minden csontjukat, hogy a poklok fenekén se szednék össze az ítéletnapig! Nem tudok magamhoz térni! Hiába, akit isten meg akar verni, annak előbb elveszi az eszét.

Gogol: A revizor - 1836

 

 

Ma biztosan sok írás fog születni a létrejött „baloldali egységről”, amely elveri a port ezen a baloldalon és ezen az egységen. Ők ilyen tehetségtelenek, ők, ilyen alamusziak, ők ilyen álságosak, ők ilyen gyengék és ötlettelenek, ők nem tudnak kezdeményezni, ők képtelenek valami igazán újat, jobbat és mást létrehozni…

Nem, drága néptársaim: mi, magyarok vagyunk ilyenek! Mert mi évek óta tudjuk, hogy ők milyenek – és mégsem voltunk képesek túllépni az évszázados magyar egymás iránti bizalmatlanságunkon, egymás szándékainak becsületességében való kételkedésünkön. Mi nem tudtunk felülemelkedni azon a szokásunkon, hogy itt mindig mindenki „vezér” akar lenni és „szégyennek” érzi, ha ő csak egy „közlegény” a seregben. (Mint a grundon, ahol mindenki tiszt volt, Nemecsek kivételével…) Pontosan azt és pontosan úgy csináltunk mindent, mint ahogy a „megvetendő” szocik!

Most a baloldal nagy, gusztustalan egysége ismét csak egy jó alkalom arra, hogy ne nézzünk szembe magunkkal és ne legyünk kénytelenek önmagunkban keresni és fellelni a hibát: ismét átháríthatjuk a felelősséget, aktuálisan a baloldal három pártjára. Az, hogy a jobb- és szélsőjobb hívei ezt teszik, rendben van - nekik ez az összetartó hagyományuk és elvük: „Mi mindig mindent jól csináltunk és csinálunk! Nekünk köszönhető, hogy még létezik a magyarság! – Csak hát az ellenségeink…!” …De hogy a magát „nyugatosnak” valló „ellenzék” is épp ezt teszi – és éppen úgy nem teszi meg a minden értelmes, „nyugatos” polgártól elvárható cselekvési minimumot – ez már azért gáz!

Az, ha Orbán győz tavasszal, nem a baloldali pártok és vezetőik hibája lesz. A hiba a „magyar, mint működőképes polgár” fejletlenségében van. Mindazok, akik most fel vannak háborodva és/vagy csalódottak, kérem, keressék csak meg bártan magukban a bizalmatlan és nem együttműködéskész, de mindig fensőbbségre törő kis magyart! Beszélgessenek el vele és menjenek végig együtt a magyar történelmen: látni fogják, hogy a nagy sikertelenségeket mindig ez a bennünk élő kis, bizalmatlan, túlkompenzáló, önző figura okozta. Tudom: erre predesztinálja a magyarokat a történelmük – de vigyázzunk, mert ezzel a sikertelenségre is predesztinál!

…Érdekes, hogy ha két vagy több magyar összejön és elvileg együtt csinálna valamit, akkor szinte ösztönösen elkezdik egymást vizslatni: hogy ki is az valójában (pontosabban: ki volt) és hogy mik az „igazi” szándékai ezzel a közösködéssel? Hogy hol, mikor és mivel fog átverni? Nem azt nézzük, hogy ki mit tud, ki mivel járul hozzá a közös sikerhez és nem is azzal vagyunk lefoglalva, hogy egy kockás papíron leírjunk egy objektív tervet… És ez a két magyar jellegzetesség már elég is ahhoz, hogy kódolva legyen a kudarc!

Mindaddig, amíg a múlttal többet foglalkozunk, mint a jövő lehetőségeivel és mindaddig, amíg a „közös munka” azt jelenti itt, hogy „a többiek segítsenek az ÉN elképzeléseimet, vágyaimat beteljesíteni!”, addig ott a dolog vége.

…Ez az eset tanulsága – nem pedig az, hogy „milyen alkalmatlan a baloldal és annak vezetői!”

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr595748706

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A baloldal a magáét akarja megkapni 2014.01.10. 06:03:21

Sokféle értékelést lehet majd olvasni a tegnapi ellenzéki közösködésről, és természetesen mindenki belelátja majd, amit bele kell. Nagyon sokat nem tudunk a háttérről, Török Gábor előző írása, amikor Bajnai újra előlépett a közössel, már a lényeget elm...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.09. 13:02:59

"A hiba a „magyar, mint működőképes polgár” fejletlenségében van."

Ez a "ballib" oldalt is érinti azonban.

aeidennis 2014.01.09. 16:15:09

Kifejezetten ide nem illő képet sikerült kiválasztani. Vagy a szerző szerint pl. Tomori Pál kalocsai érsek, szávaszentdemeteri győző egy kalap alá vehető ezzel a mostani három szerencsétlennel?

nevetőharmadik 2014.01.09. 16:18:35

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Igen, pont erről szól a szöveg.

És köszönöm az írást. Nekünk, választóknak valamivel több alázatosságra van szükségünk, és a létező összefogást kritizálásán kívül magunkkal is szembe kell néznünk.

Tudom, hogy könnyű azt mondani: a politika a politikusaink dolga, de a felelős polgár nem mondhatja mindig azt, hogy ez másnak a dolga. Mert akkor már nem felelős és nem polgár.

imres 2014.01.09. 22:35:54

Ritka primitív írás.
Ugye abból kiindulni, hogy minden magyar egyformán gondolkodik, nagy baromság. Igazándiból a baloldal bajairól regélne a szerző, ha nem terítené szét a baloldal szarát mindenkire. De szét akarja teríteni, a hülyéje.

Bársony és Selyem 2014.01.09. 22:37:03

@aeidennis:

Tomori nem személyesen vezette az említett - egyébként több véletlen összejátszásának köszönhetően győztes - csatát. Tulajdonképpen csak jól pr-elte azt, hogy ő a csata előtt afféle "manager" és "logisztikus" volt. Emiatt (is) esett rá a választás a mohácsi csatában.

Tudod, egy jó hadvezér nem a szerencsére alapozza a győzelmet... Lehet egy nagy hadvezérnek is szerencséje, mint pl. Nagy Frigyesnek a hétéves háború vége felé Erzsébet cárnő halálával - de azért ő azelőtt győzött Hohenfriedbergnél vagy Leuthennél.:-)

Amúgy a kép nem Tomorit froclizta, hanem pl. Mesterházyt. Legközelebb ne csak a kulyabőrödet hozd magaddal ide az olvasáshoz, hanem a humorérzékedet is!:-)

Bársony és Selyem 2014.01.09. 22:43:00

@imres:

Ó, kedves imres, mondd csak: alapítottál-e, szerveztél-e, láttál-e el programmal a baloldali pártoknál faszább politikai erőt, vagy csak tettél-e erre kísérletet? Ha nem és csak te is a sült galambot, a "kész politikát" vártad és csak kritizáltál közben, akkor bizony te is csak a magyar átlag vagy!:-)

Muzsikok közt 2014.01.10. 02:01:01

Jajdebuták a magyarok, mert nem választják meg az Újraegyütt elkúróit. Jaj de butuskák.

Petyat 2014.01.10. 02:16:24

Az utolsó bekezdésben pontosan le van írva, ami az elmúlt hónapokban történt velem. Össze akartam hozni egy kreatív alkotóközösség. Amiből az lett, hogy többen a "csapatból" nem akartak igazán ráfeküdni a témára.

Aztán úgy döntöttem projek alapon folytatom és most pont így néz ki kívülről: „a többiek segítsenek az ÉN elképzeléseimet, vágyaimat beteljesíteni!”

Nekik ez megfelel. Én pedig értetlenül állok a helyzet előtt. Jó amit csinálunk, van kreatív alkotás, közösség viszont nincs. Akkor én igazából nem vagyok magyar? Pont azt kaptam, amit a szerző szerint minden magyar szeretne, mégsem vagyok igazán boldog.

Szúrófény 2014.01.10. 04:00:54

@aeidennis: E kutya-macska-féle agyarkodó szokásunkból fejlődik ki „azon különös szesz, vagy minek is nevezzük, mely szerint mindegyik kolompos, vezér vagy egyedül saját erejére támaszkodó pártkalandor akar lenni, s ehhez képest nincs a világnak tán oly legkisebb féket, rendszert nem tűrő népe, mint a magyar” — Széchenyi István

kézműves étcsokimikulás 2014.01.10. 06:24:12

"Most a baloldal nagy, gusztustalan egysége ismét csak egy jó alkalom arra, hogy ne nézzünk szembe magunkkal és ne legyünk kénytelenek önmagunkban keresni és fellelni a hibát: ismét átháríthatjuk a felelősséget, aktuálisan a baloldal három pártjára. Az, hogy a jobb- és szélsőjobb hívei ezt teszik, rendben van - nekik ez az összetartó hagyományuk és elvük: „Mi mindig mindent jól csináltunk és csinálunk!"

ennek a mondatnak igy,ebben a formaban pont semmi ertelme nincs,de azert kimutatja a ballibbant vilagnezetet,a hazudozast...
a jobboldal mutogat mindig mindenre es mindenkire,ugye???demszki elvtars 4es metros amokfutasa peldaul,(ami nem epult meg 94tol napjainkig) meg sem tortent ugye,pedig gabriella nap mint nap lenyilatkozta,hogy a fidesz furta meg...

hulye vagy fiam,leulhetsz...

NekemNemEzKell 2014.01.10. 06:42:29

Olvasom ezt az írást(?), s nem értem.

2014.01.10. 07:49:58

A magyarok imádják a múltukat és az antik cuccokat is szeretik.Erről a szenvedélyről soha nem fognak leszokni.
Nekem is van igazi antik komódom,másnak meg antik kastélya van.:)

2014.01.10. 07:50:52

Én a buzikra fogok szavazni meg az ÉS-es LMP-s bigére.DD

telkoe 2014.01.10. 07:59:36

Magyarorszagnak es magyaroknak nem kell azert szegyenkezniuk hogy a kriptokomcsik es nagyonmodern nagyonhalado nagyonwebkettes balos ertelmisegiek nem tudtak megegyezni arrol ki szeretne jobban kormanyozni. Termeszetes kivalasztodas, kihullik par tehetsegtelen politikus.

2014.01.10. 08:07:30

Ami a legérdekesebb számomra az Mek-mester-házi folyamatos pálfordulásai. Az arcán azért látszik ennek a szerencsétlennek, hogy minden este megmondják neki, hogy holnap majd mit kell mondania. És jól lebasszák mert aznap valamit megint elrontott.
Jó szar élete lehet.

Meg még azon vagyok kiakadva, hogy miért várt valaki mást a baloldaltól? Tudni lehetett, hogy ilyenek. Az ország népe egy cseppet sem érdekli őket, ez lerítt róluk ezerről.

Vajon ki dönt az MSZP-ben? Ki mondta meg Gyurcsánynak 5 éve, hogy holnap le kell mondanod? Majdnem sírt a fiú, amikor bejelentette. És ki mondja meg Mekkmesternek, hogy holnap beveszitek a Gyurcsányt, akitől úgy félsz, mint a tűztől?

R.Miki 2014.01.10. 08:25:28

@Jóképességű Takarítónő:
A bigékre én is szavaznék, de a buzikra nem! És Dopemanra sem!!!

Hol van a bigék pártja? Ott még lehet nekem is akadna egy kellemes testű bige, aki nem retten meg a hatalmas, duzzadó pránanádimtól! :o)

Nyehehehe!!!!

Ad Dio 2014.01.10. 08:25:45

Ennek az írásnak neki kéne fogni még 1x. Nem jön át amit mondani szeretnél. Belemagyarázni meg nem szeretnék semmit.

Ad Dio 2014.01.10. 08:30:13

@Petyat:

Homogén, egyenrangúak mennybéli társasága csak a mesékben létezik. Minden közösség többé vagy kevésbé hierarchikus. Az élhetőség kulcsa abban van, hogy mennyire felel meg a részvevőnek az adott szervezet struktúrája. Ha megfelel, működni fog. Ha nem, nem.

Trackers 2014.01.10. 08:34:08

Marad a kérdés, hogy mit tesz, mit tegyen az, aki kurva mélyen magába nézett ?

Szavazzon erre a baloldali összefogásra ?
Szavazzon a jobboldalra ?
Szavazzon egyáltalán ?

Én nem látok olyan lehetőséget, amit a bölcs szembenézés eredményeként kétség nélkül aposztrofálhatok.

Egyenlőre marad a szavazók nagy részénél a kisebbik rossz elve, azon pragmatikus okból kifolyólag mert nincs nagyobbik jó.

Pipas 2014.01.10. 08:44:28

"Az, ha Orbán győz tavasszal, nem a baloldali pártok és vezetőik hibája lesz. A hiba a „magyar, mint működőképes polgár” fejletlenségében van."

Csak egy "demokrata" képes arra, hogy a neki nem tetsző politikai erő sikerét, azt az egyszerű tényt, hogy a választók nagy része nem arra szavaz, akire ő szeretné, egyszerűen "hibának" nevezze.

"…Érdekes, hogy ha két vagy több magyar összejön és elvileg együtt csinálna valamit"

Ez meg már milyen rasszista dolog, hogy a magyarok így, a magyarok meg úgy, fejletlenek, meg ilyenek meg olyanok?

Fura, hogy az antirasszisták mostanában többet nyomják a fajelméletet mint bárki más. Igaz, mondjuk ők a magyarokat szidják, azt lehet, az nem számít. :(

NekemNemEzKell 2014.01.10. 09:01:56

"Most a baloldal nagy, gusztustalan egysége ismét csak egy jó alkalom arra, hogy ne nézzünk szembe magunkkal és ne legyünk kénytelenek önmagunkban keresni és fellelni a hibát: ismét átháríthatjuk a felelősséget, aktuálisan a baloldal három pártjára."
Na ne! Nehogy már minden magyar hibája legyen ez! Eszednél legyél!Egy kis társaság elk...rontott hülyesége összmagyar probléma legyen? Na ne!!!!

kotyesz 2014.01.10. 09:10:48

Akar-e Gyurcsány újra bűnbak lenni?
Nagyon is! (Őcsakakarnitud) Akar-e az MSzP nyolcévezni? (NANÁ) Szerintem erre játszik. Ha már bukjuk is 2014-et akkor ez legyen a Fletó hattyúdala és 2018-ra a fityiszék majdcsak csinálnak annyi stiklit h megúnják az emberek, oda kell átmenteni a fiatalokat (ki tudja Lendvaiék hol lesznek addigra?).
"a „magyar, mint működőképes polgár" ???
Az író biztos h tudja embereink eddig bárhol bármely demokráciának erős oszlopai lettek (aki nem arról nem sokat tudhatunk) ha azt hiszi hogy ez csak a mi sajátosságunk akkor nem ismeri európa és különösen a balkán utolsó 1500 évét.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.01.10. 09:11:41

@Trackers: ha mélyen magadba néznél, felemelnéd a segged, és csinálnál egy mozgalmat/pártot, ami nem olyan messziről bűzlik, mint a mai kínálat (bé verzió: ismersz ilyet, és csatlakozol, sórólapozol, standolsz, kopogtatót gyűjtesz). erről szól a poszt, hogy mindenki ül a seggén, és osztja az észt, aztán befogja az orrát és zsigerből szavaz. aztán meg osztja az észt, hogy a sok hülye szavazó mán megin micsinált.

szekertabor · provo.blog.hu 2014.01.10. 09:18:36

Ha eltekintek attól, hogy mi volt a blog és a posztíró célja, és attól, hogy jelen helyzetben én már csak egy kávét kérek, azért megfogalmazódtak itt a magyar néplélekre vonatkozó igaz állítások is.

A bizalmatlanság, és a rövidtávú gondolkodás valóban eredménye annak a szomorú történelmi tapasztalatnak, hogy itt nem érdemes hosszú távra tervezni. Nem tudunk olyan 3 egymást követő generációt mondani, ahol a megteremtett javakat ne vitte volna el a tatár, a török, a labanc, a német, az ANTANT, a ruszkik, a komcsik, vagy a rendszerváltás után az egymást követő kormányok és a bankok. Ebben az évezredes zűrzavarban csak az ügyeskedők, a köpönyegforgatók és zavarosban halászók tudnak hosszabb ideig fennmaradni. Ezért az egymás iránti bizalom megroppant, sőt egyfajta társadalmi evolúciós folyamat révén szinte teljesen kiveszett az itt élőkből. Szükség lenne úgy 2 évszázadnyi békeidőre, amíg a lelki egyensúly helyreáll.

Ezért én nem a magyarokat hibáztatom, bár magam is azt óhajtom, hogy eljöjjön a szeretet és összefogás ideje. Persze nem mindegy, hogy ki és mi mellett!

Nuuk 2014.01.10. 09:23:41

Egyet kell, hogy értsek Pipassal, nekem is szúrja szemem az alábbi két mondat.

"Az, ha Orbán győz tavasszal, nem a baloldali pártok és vezetőik hibája lesz. A hiba a „magyar, mint működőképes polgár” fejletlenségében van."

2006-ban, 2002-ben vagy 1994-ben még minden tökéletes volt? Jelenleg a narancsos oldal a népszerűbb. Ez van, a baloldalnak ezt kellene elfogadnia és ebből kellene kiindulnia. Az idézet mögött álló gondolkodás oda fog vezetni, hogy 2018-ban sem lesz esélye a kormányváltásnak.

Focis hasonlattal élve ha az első félidőben vezet az ellenfél, akkor a szünetben mit csinál a jó edző? Szidja a bírót, a szabályokat és a pályát vagy esetleg megpróbálja lelkesíteni a sajátjait és kidolgozni a nyerő? Menet közben már nem lehet változtatni. Ha valaki Magyarországon akar politizálni, akkor a magyarokhoz kell igazítania a mondanivalóját, nem pedig a mondanivalójához igazítani a magyarokat.

Lenne egy tippem, abszolút a jó szándék szülte. Felejtsétek el Gyurcsányt és a hasonló rég leszerepelt arcokat, felejtsétek el a Heller Ágneseket és a holdudvar többi, a valóságtól rég elszakadt tagját! Nekik mindig ott lesz Teddy szárszói telke, ott majd jól megválthatják a világot tízezredszerre is. Ugyanis hiába baromi népszerűek ezek az emberek a szocialista-liberális "mag" környékén, ha már a balos peremvidéken sem élveznek egyöntetű támogatást, a nem elkötelezett szavazók pedig sikítva menekülnek előlük. Viszont ha találtok pár tucat új arcot, akinek van is mondanivalója (speciel az egyiket most sikerült elűzni az LMP-ből) akkor lesz esély, de addig nem.

Trackers 2014.01.10. 09:25:55

@milliliteratura:
Tegyük fel, hogy ezt tesszük.
Sokan.
Mondjuk 10.000 ember.
Indul legalább 20 párt, fejenként 5000 aktivistával, ami nem kevés.
Elér mind kb 0.5%-ot.

És maradnak a régiek.

A web2 világában a civil kezdeményezéseknek először is önmagukat kéne megtalálni, ideológia azonosságok esetén egyesülni, az alternatívák számát lecsökkenteni kb 2-re.
Ezután működhet.

Ez is történt a Milla, Szolidaritás, .. kapcsán.
Aztán jött Bajnai és beterelte őket az MSZP 2009-es formációba.

Conchobar 2014.01.10. 09:30:51

"Nem, drága néptársaim: mi, magyarok vagyunk ilyenek!" - Egy történelmet ismerő embernek de felesleges magyaroznia. A lengyelekre ugyanúgy jellemző volt a széthúzás (amely végül elvezetett az állami létük megszűnéséhez, mikoris a 3 szomszédja elnyelte), és lehetne a példák tömkelegét hozni más nemzetek életéből, olyan nemzetekéből, amelyek még testvérgyilkos polgárháborúkat is átéltek

Petyat 2014.01.10. 09:39:57

@Ad Dio:

Nyilván nem lehet mindenki egyenrangú. Viszont ilyen formán, ahogy most az én projektem működik, meg kellene fizetnem az embereket. Így, hogy nem tudom megfizetni őket és nem is érzik a magukénak amit csinálunk, akkor az egész menthetetlenül el fog sorvadni.

Mégis mivel motiváljam őket? Hogy kell együtt lélegző csapatot összeverbuválni?

Pipas 2014.01.10. 09:45:13

@Nuuk: És még egy, amit illene megtennie a baloldalnak.

Illene megnézni, hogy mi az, ami az elmúlt pár évből szimpatikus az embereknek és pár szóval jelezni, hogy egyetértenek vele, abbahagyni a szidását.

A régi elvtársakat ugyanis meg lehet győzni, hogy a pálinkafőzéstől a bankadón keresztül a rezsicsökkentésig kivétel nélkül minden az ördögtől való, de a régi elvtársakat ugye nem kell megggyőzni, azok hűségesek.

Ha ugyanis az emberek nagy részének rezsicsökkentés kell, akkor baromira kontraproduktív folyamatosan azt sulykolni, hogy mekkora baromság... ez amolyan politiai egyszeregy....

Conchobar 2014.01.10. 09:47:38

"Az, ha Orbán győz tavasszal, nem a baloldali pártok és vezetőik hibája lesz" - Valami miatt azt hisszük, hogyha a baloldali szentháromságnak (Bajnai-Gyurcsány-Mesterházi) sikerül elzavarnia Orbánt, akkor itt majd minden megváltozik. Valami miatt azt hisszük, hogy az Orbánék kreálta rendszerben ez a szentháromság majd kényelmetlenül érzi magát, és emiatt ők le akarják, és le is fogják azt építeni

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.10. 09:56:25

Bajnai az elején megbukott, most meg csak ezt be is is ismerte.

Kezdés: jobboldali liberális polgári alternatívát kínál a Fidesz ellen.

Oké, célnak jó, de ehhez balos embereket szervezni abszurdum.

Bukás.

Akkor legyen inkább amolyan alternatív harmadik oldal.

Nem sikerült legyőznie ehhez az LMP-t. Elszakított onnan csak egy hiteltelen apró csoportot.

Bukás.

Akkor legyen ő a baloldalai liberálisok képviselője. Amolyan új SZDSZ. A gond: ezt a vonalat már megkezdte Gyurcsány. Nem gond: legyőzzük Gyurcsányt.

Bukás, Gyurcsány győzte le Bajnait.

Mára az eredmény: Bajnaiból lett egy fantompárt. Se tagság, se szervezetek, se önálló ötletek.

♔batyu♔ 2014.01.10. 10:00:21

Mi itt a probléma. A jobboldal frankón összefog, a Jobbik rendre megszavazza azokat a törvényeket, amelyek Mo. érdekeit szolgálják, pld. az osztrák zsebszerződések feszámolása.

Balliberális oldalon eleve kételyek merülnek, fel, az ott magyar e, vagy izraeli, vagy más. Viszont nem kérdezheted meg tőle. Az országnak kb. 40-45%-a ezért eleve nem szavaz balliberálisra. Nem azért mert zsidó, hiszen az van a jobboldalon is, hanem mert nem bízik benne, aminek oka a közelmúlt.

Nuuk 2014.01.10. 10:15:46

@Nuuk: A "kidolgozni a nyerő" után kimaradt a "taktikát" szó, elnézést.

Khonsu 2014.01.10. 10:23:20

Ahogy én látom, a mostani helyzet elsősorban az elszalasztott lehetőségek következménye. Voltak jól induló, lendületes kezdeményezések, mint a Milla, Szolidaritás, HaHa, de kezdetben akár az Együttet is ide sorolhatnánk. Azonban ezek mind nagyon hamar ellobbantak. Nem fordítottak (vagy nem megfelelően) elég hangsúlyt a lendület fenntartására, miközben ehhez ma már minden feltétel adott lenne, ha akár csak az internet által kínált lehetőségekre gondolunk. Ha pedig a lendület elvész, akkor már nagyon nehéz azt visszaszerezni. Ennek a következménye ez a mostani ellenzék és annak összefogása. Akiknek mára a helyükre kellett volna lépniük hagyták elhalni mozgalmaikat, így maradt a régi felhozatal egy teljesen új ellenzék helyett, melynek mára meg kellett volna születnie.

Ezért úgy döntöttem, ha nem jegyzik be a Kétfarkú Kutya Pártot, melyre adott szavazatommal méltóképp kifejezhetném véleményemet, akkor egy dobókockát hívok segítségül, abba senki sem köthet bele, egyenlőek az esélyek :)

dr kíváncsivagyok 2014.01.10. 10:23:46

Nem errol kéne inkább deszélni ?

"A portál cikke ismerteti, hogy a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. fő tulajdonosa Lázár János édesanyjának unokatestvére, Gyapjas Károly. Az államtitkár 2001 és 2012 júliusa között tagja volt az igazgatóságnak, a vagyonnyilatkozatában szereplő, tulajdonában lévő földeket (kb. 40 ha) is a Gorzsai Zrt. műveli.

Gőgös Zoltán, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista képviselője csütörtöki közleményében hangsúlyozza, hogy Lázár János „zsebre vághatja” a hektáronként 100 ezer forint adómentes földbérleti díjat is. Szerinte ezt az irreálisan magas juttatást szolgálta meg azzal, hogy olcsó állami földhöz juttatta saját magát és rokonait.

Egy másik hódmezővásárhelyi cég már nem volt ennyire szerencsés, azóta meg főleg nem, hogy a „fácántömeggyilkos Lázár” kijelentette: tőlük minden földet elvesznek, hiába az ország egyik legjelentősebb állattartói, és hiába adnak több száz családnak megélhetést – írta.

Az MSZP szerint az Orbán-kormány földpályázatai egyáltalán nem a vidéki kisembernek szólnak, hanem a fideszes nagyuraknak, rokonaiknak, hithű pártkatonáiknak. A tavaszi választáson a vidék Magyarországa is elégtételt vehet a korrupt, kapzsi, dél-amerikai földbirtokost játszó fideszes politikusokon – fogalmazott közleményében a politikus.

Az Együtt–PM szerint régóta a Fidesz vidékstratégiájának megcsúfolása és a helyi gazdák kisemmizése zajlik.

♔batyu♔ 2014.01.10. 10:36:16

@dr kíváncsivagyok: "A tavaszi választáson a vidék Magyarországa is elégtételt vehet a korrupt, kapzsi, dél-amerikai földbirtokost játszó fideszes politikusokon"

De nem fog, mert Orbánék ezzel együtt nagyságrendekkel több helyi gazdának juttattak földeket, mint a balliberálisok, akik nem is titkolták (SZDSZ), hogy ők a nagybirtokot preferálják.

Ez nem hit, vagy szólam kérdése, a gazda egyszerűen oda szavaz, akiket jobbnak lát.

kotyesz 2014.01.10. 10:41:22

Milyennek kéne lenni a baloldali gondolkodásnak? (2010-es cikk)
www.kritikaonline.hu/kritika_10november_angyal.html
1. A baloldal a társadalmi haladás híve. Ennek forrása az erkölcs, alapvető értékei az igazságosság, a személyes példamutatás és felelősségvállalás a társadalom működtetésében. Elsősorban az elesettek, a hátrányos helyzetűek, a kiszolgáltatottak érdekeit képviseli.

2. A baloldal célja az egyéni és a közösségi jólét emelése, valamint a természeti és társadalmi környezet védelme. A közösségi célokat és az emberek egyéni jólétét szolgáló lépések azonos fontosságúak. Nincs olyan közcél, ami az emberek vagy a környezet életminőségét ronthatja.

3. A baloldal szerint a társadalom működési elve a demokratikus, alkotmányos közrend. A gazdaság motorja, alapvető szervezési módja a piacgazdaság, a független vállalkozások versengése. A baloldal figyelme ezen belül az élőmunka tisztessége és megbecsülése, a foglalkoztatás növelése felé irányul. A gazdasági teljesítmények legfőbb mércéi a minőség, az innovációk.

4. A közösség (állam) által biztosított, nemzeti minimumnak tekinthető közszolgáltatásokat nem (csak) piaci alapon kell működtetni, hanem egyenlő hozzáférést kell biztosítani mindenkinek. Ilyen a közoktatás, az egészségügyi alapellátás, a szociális háló és a nyugdíj. Ez állami forrásokat és szervezést igényel.

5. A haladást képviselő politikai erők legfőbb alapját a munkájukból élők és családjuk (középosztály), nyugdíjasaik és szimpatizánsaik képezik.

kotyesz 2014.01.10. 10:43:40

Itt a véga cikknek a szerző szerint mi volt a baj a baloldali szerplőkkel 2010-ben.
1. Hiteltelenség, tisztesség elvesztése (korrupciós, büntetőjogi esetek elszaporodása).

2. Hozzáértés, szakértői felkészültségbe vetett bizalom megingása (közigazgatási államtitkárságok megszüntetése, kormányzati struktúra esetlegessége, bürokratikus jelenségek tobzódása, alkotmánybírósági vesztett ügyek).

3. Konkrét politikusi megnyilatkozások rossz visszhangja (őszödi beszéd, elhatárolódás Kádártól).

4. Kormányprogram hibái, végrehajtás elmaradás (100 pontos program, ígéretek megszegése, téves helyzetértékelés).

5. Médiabefolyás elvesztése, kommunikációs szervezetlenség (vezérszólamok kritika nélküli hangoztatása, demagógia).

6. Népszavazások helytelen kezelése (állampolgársági állásfoglalás, költségtérítések).

7. Negatív problémakezelés, ráugrás a politikai ellenfelektől eredő nyikkanásokra (tematizálási gyengeségek).

8. Civil szervezetek, érintettek véleménye háttérbe szorítása, figyelmen kívül hagyása (egészségügyi és felsőoktatási reform).

9. Feszítő szociális problémákban tehetetlenkedés (cigánykérdés, szegénység, munkanélküliség).

10. Rendőrség, bíróság, ügyészség munkáinak visszásságai (rendőri erőszak, téves vádemelések, elhúzódó ítéletalkotás).

A Magyar Szocialista Párt működési zavarai is jelentős szerepet kaptak a választói bizalom csökkenésében.

11. Baloldali ideológia és értékek hiánya (piacgazdaság apologetikája, pragmatizmus).

12. Szocializmus (előnyök és hátrányok) szakszerű elemzésének hiánya és egyoldalúsága (mezőgazdasági nagyüzemek szerepe, teljes foglalkoztatás, létbiztonság, közbiztonság).

13. Politikusi ötletelések, dilettantizmusra valló parlamenti megnyilvánulások (kétharmados törvények kompromisszumra képtelen átgondolása).

14. Párton belüli szervezetlenség, hatalmi helyzet tisztázatlansága (frakció és elnökség viszonya, választmány leértékelődése, vezetés klikkesedése, kamarillapolitika).

15. Húzó politikai személyiségek hiánya (castingolás, öncsinálta hatalomvágyó politikai személyiségek).

16. Pártépítés, káderfelkészítés hiánya, párton belüli kommunikációs zavarok (politikai megrendelések és elvárások továbbítása, a tagság szavazógépként kezelése).

17. Politikai szövetségek meggyengülése (szakszervezetek, koalíciós partnerek).

18. Pártépítés gyengesége (fiatalok távolmaradása, alapszabály túlformalizált volta, viszszaélés tagtoborzásban).

19. Kiégett vezetői csapat, személyes lehetőségek keresése (2010. évi képviselői lista megújulásának hiánya).

20. Belső terméketlen viták (platformok és tagozatok a vezetők megszólalási fórumaiként jelentek meg, gyenge társadalmi dialógus).

Jelen összeállításnak nem célja a kiegyensúlyozott értékelés. Ebből következően a helyes, jó, eredményes magatartás (erre is van példa: kormányzati válságkezelés) ismertetésére itt nem kerül sor.

kotyesz 2014.01.10. 10:53:27

Mennyit fejlődtünk 4 év alatt???
Tényleg van "nagy, gusztustalan egysége" a baloldalnak?
A választók sokasága - valóban úgy gondolja a baloldal győzelme esetén nem emelik az áram és a gáz árát, nem csökkentik a pénzügyi vállalkozások adóját. Csak épp' sokkal több lesz a munkahely. Így gondolják a választók?

Baloldali érték 2014.01.10. 11:15:18

"Az, ha Orbán győz tavasszal, nem a baloldali pártok és vezetőik hibája lesz. A hiba a „magyar, mint működőképes polgár” fejletlenségében van."

Ehh, már megint a népet kéne lecserélni...
Kovács László 2002-ben kijelentette, hogy "merjünk kicsik lenni". Most eljött ennek az ideje. A baloldal számára.

JarJarJóska 2014.01.10. 11:21:18

@szekertabor: "Ezért én nem a magyarokat hibáztatom, bár magam is azt óhajtom, hogy eljöjjön a szeretet és összefogás ideje. Persze nem mindegy, hogy ki és mi mellett!"

Ez az idő csak a megbocsátás után jöhet el; csak akkor lesz felismerhető, hogy elég a bizalmatlanságból. Megbocsátani önmagunknak és másoknak, hogy ne a múlt, az elődök bűne legyen az etalon, amihez viszonyítani kell. Az "itt és most"-ot helyezzük akkor majd előtérbe. Persze, mindig lehetnek saját pecsenyéjüket sütögetők, de azok kihullanak - hasonló hasonlót vonz elv alapján - , hiszen mindenki más már megbocsátott, így nem találják helyüket.

Ad Dio 2014.01.10. 11:38:02

@Petyat:

Ha a cél nonprofit, akkor általában a motiváció sem lehet pénzügyi :-). A közös alkotás vagy a közös siker is motivál. Esetleg önmagában a csoport vezetőjéhez fűződő kapcsolat. Ha pedig ezek nem működnek, akkor szétesik a dolog.

Hipok Rita · http://tinyurl.hu/a16D/ 2014.01.10. 11:44:15

Gyönyörű, amikor az értelmiség eljut odáig, hogy le kell váltani a népet. Gratulálok!
Orbán a „demokratikus” ellenzék impotens kormányzásának köszönheti a kétharmadát, amíg ezt ellenzéki oldalon nem látják be és nem történik meg a szembenézés a saját felelősségükkel, addig az ellenzék gyenge marad.
Ami jelenleg az ellenzéki oldalon történik, az nem Orbán rendszere ellen történik, hanem szimpla helyezkedés a túlélésért.
Nem a nép a hülye, amikor nem akar ezekre szavazni!

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2014.01.10. 12:02:41

Egy ilyen írást be mersz hányni egy olyan országban, ahol ha történik valami katasztrófa európaát csodálatba ejtően összefognak az önkéntesek, és ingyen, bérmentve rohannak segíteni? Emlékszel az árvízre? Iszapkatasztrófára? Hótól bedugult autópályára?

Egy ilyen írást be mersz hányni egy olyan országban, ahol a katasztrófavédelem, mentőszolgálat majdhogynem önkéntes alapon működik, minimálbérért? És mégis működik?

Gondolkozz már, ne kakilj oda, ahonnan eszel.

ezanicknevem 2014.01.10. 12:13:05

Ez a magyarozás egyszerűen szánalmas. Ugyanolyan primitív világmagyarázat, mint a náciké, csak ők egy másik nemzetre kenik minden bajukat. Ez a "progresszív" cikk meg a baloldali-liberális összefogás csetlés-botlásának ürügyén nekiáll a teljes magyar nemzetet szapulni.

Azt hiszi a szerző, hogy azért, mert ő (feltehetően) a magyar nemzet tagja, azért ha magyarozik, különb a náciknál és rasszistáknál? Hát különb, annyiban, hogy még gyávább is. Ugyanúgy egy egész népcsoportot (a magyart) vádol a saját frusztrációja miatt, de míg egy náci vagy rasszista felvállalja, hogy a nézetei miatt folyamatosan konfrontálódni fog a másik népcsoporttal és annak védelmezőivel, addig a szerző inkább a teljes magyar népet szidja, mert ez nem számít rasszizmusnak.

A cikk szerzője kb. olyan magatartást mutat, mint egy hisztis kamasz, akit nem engedtek el a diszkóba, erre kiírja a Facebookra, hogy gyűlöli a szüleit.

Javaslat: a szerző beszélgessen el a benne lakó kiskamasszal, és értesse meg vele, hogy ideje felnőni. A saját frusztrációit pedig ne vetítse rá egy népre, mert nem ez az egyéni boldogulás útja. Cselekedjen aktívan, vagy ha nem akar, akkor kezdjen makramézni, még az is jobb, mint ilyesmiket összeirkálni. Minden jót.

NekemNemEzKell 2014.01.10. 12:33:01

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
"Kezdés: jobboldali liberális polgári alternatívát kínál a Fidesz ellen."
Pedig ez nem egy világtól elrugaszkodott gondolat!Jómagam el tudnék képzelni egy Japán minta ( elvek)alapján, egy nemzeti liberális pártot! Persze ez a kossuthi liberalizmus lenne, nem pedig az elmúlt évtizedek magyarországi liberalizmusa.

Bársony és Selyem 2014.01.10. 13:18:45

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

„Európát csodálatba ejtően” – Tudod te, hogy mi ejti csodálatba az európaiakat Magyarország tekintetében? Az, hogy negyedszázad alatt eljutottak a szovjetek által rájuk kényszerített diktatúrából az önként választottba – és ez ellen nem voltak képesek épkézláb alternatívát és/vagy szervezett, kitartó ellenállást megszervezni!

Te pedig beleesel abba a tipikus hibába, hogy alkalmi, néhány napos helyzeteket, amelyek egyszerű cselekvést kívánnak, összekeversz a hosszú távú, előre és alaposan, lépérről lépésre kidolgozott stratégia mentén történő közösségi cselekvéssel, azaz magával a működő közösségek fenntartásával.

Egy társadalmi mozgalom eredményességéhez ui. jóval több – és jóval szerteágazóbb – tevékenység és átgondoltság kell,m mint ahhoz, hogy valaki három napig homokzsákokat lapátoljon a háza közelében álló gáton, vagy kivigyen egy termosz teát a faluja szélén elakadt autósoknak. Éppen az mutatja és bizonyítja, hogy mennyire igazam volt a posztban, hogy te (és sokan mások itt) észre sem veszed – mert nem ismered – a két dolog közötti különbséget, a két emberi és közösségi viselkedésminta közötti eltérést.

Ami pedig a katasztrófavédelem, mentősök, stb. „majdhogynem önkéntes alapon, minimálbérért” való működését illeti, ennek oka nem az, hogy ezek az emberek öntudatból vállalják ezt így. Az ok az, hogy az állam – a magyar gazdaság erőforrás-szegénysége okán – csupán minimálbért képes nekik fizetni és ha nem végeznék el ezt a munkát ezek az emberek, akkor ők nagy valószínűséggel munka- és jövedelemnélküliek lennének. Ne próbáld azt bebeszélni, hogy ha lenne más, jobban fizetett alternatívájuk a katasztrófavédelemben dolgozóknak, akkor is ezt csinálnák, afféle „terézanyákként! Jó példa erre, hogy az ugyancsak minimálbérért tartott, ám külföldön is piacképes képzettséggel bíró ápolónők, vagy a majdnem minimálbérért tartott fiatal orvosok úgy húznak el az országból, mint a vadlibák. Nem hiszem, hogy akkora eltérés lenne az ápolónők és a tűzoltók erkölcsi szilárdsága és altruizmusa között.

De mondok én neked valamit, a saját példámat: dolgoznék én örömmel otthon a magyarokért, az ő környezetük jobbá, egészségesebbé tételéért, adnám a szaktudásomat szívesen. Csakhogy egy (állítólag) kurrens környezetmérnöki diplomával tudod, milyen állásajánlatokat kaptam? Semmilyet, mert azon a „jobban teljesítő” Magyarországon le van seggelve a gazdaság. Úgyhogy most egy német nagyvárosban egy német nagycégnél mérnökösködöm. És ha írok, szólok, hogy otthon baj van, éspedig azzal, ahogy a közügyeinkhez hozzáállunk, akkor jössz te és belehánysz az arcomba, ahelyett, hogy gondolkodnál.

Ez a szégyen, nem pedig az, ha leírom nektek az igazságot rólatok!:-(

Bársony és Selyem 2014.01.10. 13:33:10

@ezanicknevem:

„A teljes magyar nemzetet szapulni”: mondd már, ha egy betegnek elmondja az orvosa, hogy mi a baja, azzal szapulja őt? Nem. És ha a betegnek van esze és meg akar gyógyulni, akkor megköszöni a diagnózist és igyekszik kikecmeregni a bajából.

A „teljes magyar nemzet” pedig nyilván nem homogén, de ha olvasgatnál értékpreferencia-vizsgálatokat, azokból világosan kiderül, hogy még az igen tájékozott, művelt és jómódú magyarok igen nagy többségére is egyértelműen jellemzőek bizonyos viselkedés- és gondolkodásminták:
• Nem kooperálnak.
• Nincsenek közösségi céljaik.
• A társadalmi problémák „megoldását”, kezelését „fentről várják”, úgy érzik, ahhoz nekik nem kell személyes aktivitással hozzájárulniuk.
• Hajlamosak a dolgaik és az ország dolgainak menetében fellépő problémákért másokat hibáztatni és magukat a felelősség alól felmenteni. (Vagy úgy és azzal, hogy „ők mindent jól csináltak” – annak ellenére is, hogy az eredmény nem igazolta a módszereik jóságát, vagy pedig úgy, hogy „mások erőszakkal akadályozzák” a magyarok, vagy az egyén sikerét.)
• Nem érzik úgy, hogy szükséges lenne közös, jól átgondolt célokat és szabályokat megalkotni és aztán ezekhez következetesen tartani is magukat. (Mindenki a kibúvót keresi és arra hivatkozik, hogy a szabály „rossz, értelmetlen”, vagy „nem ő hozta” és ezért nem is kell betartani.)

Nem hiszem, hogy ezekhez a jól mért és hosszú idő óta változatlanul és (mint írtam, általánosan jellemző!) jellemző magatartásmintákhoz bármi köze is lenne az én állítólagos frusztrációimnak, vagy fel nem nőttségemnek. De nagyon jellemző és sokat árul el a te gondolkodásmódodról ez a mondatot: „A saját frusztrációit pedig ne vetítse rá egy népre, mert nem ez az egyéni boldogulás útja.” Tudod, itt éppen nem arról volt szó, hogy egyénileg hogyan kell boldogulni, hanem arról, hogy közösséget kell alkotni, közös boldogulásunk érdekében. Igen tanulságos, hogy még csak fel sem veted a közösségi célok és a közösségként való boldogulás lehetőségét és ennek összefüggéseit az egyén boldogulásával!

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2014.01.10. 13:40:49

@Bársony és Selyem: "– tevékenység és átgondoltság kell,m mint ahhoz, hogy valaki három napig homokzsákokat lapátoljon a háza közelében álló gáton"

Az a gáz, hogy fogalmad sincs mi történt ott. :-( Nem 3 nap, és nem saját házánál. De sosem érted meg, Te is a megsavanyodott, mindent csak fikázni képes "birkamagyarkozók" társaságába tartozol. Ráadásul még csak nem is sorolod magad ezek szerint közénk, valami náci felsőbbrendű fajként tekintesz magadra.

"s ha nem végeznék el ezt a munkát ezek az emberek, akkor ők nagy valószínűséggel munka- és jövedelemnélküliek lennének."

Ez nagyon sok, a munkáját szívből és hivatástudatból végző önkénes tűzoltó és polgárőr nevében kísérhetem. De a hivatásosok közt is nagyon sokan vannak, akiket a hivatástudat tart még csak ott. Látszik, hogy olyanba nyúltál, amiről gőőőőzöd nincs. Tudatlanságodnál talán csak a rátartiságod nagyobb, amivel ezeket az embereket lenézed.

"iacképes képzettséggel bíró ápolónők, vagy a majdnem minimálbérért tartott fiatal orvosok úgy húznak el az országból, mint a vadlibák"

Már amelyik. Az nem, amelyik itthon maradt. Amúgy a példa jó, pölö ápolóknál is jól megfigyelhető a lelkiismeretesség.

" Csakhogy egy (állítólag) kurrens környezetmérnöki diplomával tudod, milyen állásajánlatokat kaptam? Semmilyet, mert azon a „jobban teljesítő” Magyarországon le van seggelve a gazdaság."

Vagy ennyit érsz, ennyit ér a tudásod. Ugyanis itthon van munka bőven. De csak szakembereknek.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2014.01.10. 13:47:36

@Bársony és Selyem:

Amúgy van igazságod. Van a magyarságnak egy olyan rétege, amelyik tényleg nem kooperál. Nincsenek közösségi céljai. A társadalmi problémák megoldását, fentről várják. Hajlamosak mindenért mást hibáztatni.

Szerencsére ezek nagy része már külföldre menekült, és onnan fikázza az itthon valamit tenni is próbálókat.

Bársony és Selyem 2014.01.10. 14:16:07

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

Látom, csak a téged személyesen érintő dolgokra reagáltál – persze indulatból -, de a lényeget még most sem fogtad fel. Az pedig nem más, mint hogy alapvető a különbség a néhány napos vészelhárítás és a hosszú távú, közös célokért való, tervszerű együttműködés között.

Ápolónők: nem a hivatástudat tartja ottan őket, hanem a nyelvtudás hiánya, a család, vagy épp a szorongás a váltástól, esetleg az életkor, ha már idősebbek.

Mennyit ér a tudásom + otthon van munka bőven: Lécci már, linkelj be pár környezetmérnöki állásajánlatot, ahol nem várnak el 5-10 év szakmai gyakorlatot! (27 éves vagyok, bő egy éve a pályán.) Itt viszont ajánlatok tucatjai közül választhattam és nem hiszem, hogy a német cégek csekélyke tudással is felvettek volna. Ekkorát már ne hazudj, de magadnak, se nekem, se a világnak! Egyébként a végzett 21 évfolyamtársam közül mindössze kettőnek van otthon munkája a szakmában: mindkettőnek a faterja cégében. Ez azért elég sokat elárul a honi munkaerő-piaci viszonyokról. Vagy még tovább hazudjunk erről is?:-)

1001nappal 2014.01.10. 16:03:35

@Bársony és Selyem:
Azért megjegyezném, hogy környezetmérnökökből már tíz évvel ezelőtt is túlkínálat volt Magyarországon.
Csak én gondolom úgy, hogy a pályaválasztásod a te felelősséged?
Vagy eleve nyugati munkahelyben gondolkodtál? De akkor mi köze van a magyar gazdasági helyzetnek és a jelenlegi hatalomnak a személyes szakmai karrieredhez?
Hogy saját szavaid idézzem: "Ekkorát már ne hazudj, de magadnak, se nekem, se a világnak! " (Gondolom a "de" "se" akart lenni.)

Szoboszlay György · http://anyoos.blog.hu/ 2014.01.10. 16:54:38

Egy a sok közül...
Ez már annyira közhely, hogy Bajnai az imént el is sütötte poénként az ATV-n.

Bársony és Selyem 2014.01.10. 19:15:52

@1001nappal:

Az, hogy túlkínálat volt, tuajdonképpen kettős okra vezethető vissza és mindkét ok a magyar gazdaság és a vállalkozói világ fejletlenségéből következik. Az első ok az, hogy kevés olyan válallat van az országban, amely komolyan gondolkodik a környezettechnológiákkal kapcsolatos műszaki megoldásokban és ezekre (is) alapozza az üzleti terveit. A másik ok pedig az, hogy azok a cégek, amelyek olyna technológiával dolgoznak, amelyhez kötelezően előírt a szakember alkalmazása, igen gyakran úgy oldották meg a dolgot, hogy vagy maga a cégtulajdonos, vagy egy családtagja szerzett ilyen végzettséget és "papíron" ezzel le van rendezve az ügy. Azonban kérdéses ezeknek a szakembereknek a tudása, tapasztalata, szakmai továbbképzése (Ez utóbbi persze elvileg kötelező lenne, de láttam olyan továbbképzási anyagot, amely 30 évvel ezelőtti színvonalat oktatott friss ismeretként.) Mármost, amikor beütött a 2007-2008-as válság és sok családi cég tönkrement, ezzel feleslegessé váltal a családtag-környeztemérnökök és egy részük az utóbbi években meg is jelent munkakeresőként a piacon.

Az én pályaválasztási stratégiám két tényezőn alapult: mi érdekel és mit tartok fontosnak és perspektivikusnak, tekinettel a világ várható fejlődésére. Eredetileg nem gondolkodtam külföldi munkavállalásban. Ha ez lett volna a célom, valószínűleg az orvosi, vagy az informatikai irányt választom.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.01.11. 10:07:19

@Trackers: csak azt nem értem, hogy miért érne vétet a magyar történelem 2014 tavaszán? mi a frászért képtelenek a magyarok akár csak fél évre előre tervezni? annyira lehetetlen? normális helyeken öt-tíz évekre terveznek, és annál is hosszabb távokra készítenek stratégiákat.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2014.01.14. 16:39:06

@Bársony és Selyem: "Lécci már, linkelj be pár környezetmérnöki állásajánlatot,"

Erről beszélek, nyuszómuszó. Magadnak. Ne mástól..
Sajnálom, hogy a ruhatár-madárfigyelő szakon szerzett diplomáddal körberöhögtek, de hidd el egy komoly (mondom KOMOLY) szakember még el sem végzi a fősulit/egyetemet, amikor már állása van. Legalább is az én munkahelyemen így van. Bár nekem 22 éves tapasztalatom van, nekem ajánlani szoktak munkát, nem kell keresnem.

Amúgy amit leírtál, az pont példa arra, hogy:
-"Hajlamosak a dolgaik és az ország dolgainak menetében fellépő problémákért másokat hibáztatni és magukat a felelősség alól felmenteni."

Rossz szakmát választottál. Nem Magyarország tehet róla. Csak egyszerűbb mást okolni, és durcogva elvonulni.

Bársony és Selyem 2014.01.14. 19:24:17

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

Érdekes: Németországban ezzel az általad "ruhatár-madármegyfigyelő" szaknak titulált környezetmérnöki diplomával több állás közül is választhattam, éspedig úgy, hogy kifejezetten egy bizonyos német városban akartam dolgozni, így a máshová szóló állásajánlatokat eleve nem is vettem figyelembe.

Az pedig nem semmi, hogy összemosod a magad 22 éves szakmai gyakorlatát egy pályakezdőével és az esélyeivel. Ha majd én is 22 éve leszek a pályán, valószínűleg már engem is keresni fognak, talán még az akkori Magyarországról is. Nem tudom, mi a szakmád (ezt ugye titkolod), de az biztos, hogy Nyugat-Európában kurrens diplomával rendelkező magyar fiatalok ezrei vannak otthon munka nélkül, vagy nem a végzettségüknek megfelelő munka jut csak nekik. Hangsúlyozom: nem asszirológusokról van szó, hanem mérnökökről! Tudod, ahol a GDP-arányos beruházási ráta a béka segge alatt van évek óta és ahol a kiszámítható jövő, a jogbiztonság és a beruházói biztonság tart nullához, ott nemigen számíthatsz arra, hogy tömegesen lesznek XXI. századi technológiát-szaktudást igénylő állások.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2014.01.15. 08:52:10

@Bársony és Selyem: Persze, mantrázd csak. Ezzel addig nem is lesz baj addig, amíg haza nem jössz majd szavazni, hogy én itthon hogy éljek, majd visszamész. Majd megint beleugatsz, milyen hülyék is vagyunk mi itthon, bezzegnémetország.

tamas11 2014.01.15. 18:56:13

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):
ujtehén, milyen szakmában vagy ennyire kelendő? Mert akkor oda fogunk áramlani.

tamas11 2014.01.16. 16:40:47

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):
Valóban az lehetsz, rajtad van a politika bélyege, ahol is tudvalevőleg nehezen emészthető (magyar!!)lekvárt gyártanak , áprilistól menj át a katyvasz üzletágba.

floborm 2014.01.30. 01:12:47

@Muzsikok közt: bizony! és nem ám a kontraszelektált, a legtöbb tehetséget magából kivető politikai csapat a hibás, nem nem, az a csúnya csúnya ideológiailag képzetlen nép.

igaz, hogy a baloldali összefogáson kívül vannak gerinces (LMP), hatékony (Fidesz) vagy éppen a valóságra is reagáló (Jobbik) pártok, de azok mind nácik, fúj fúj.

hozzátenném, ezt a problémát anno a sztálinisták és utódaik megoldották: rájöttek hogy a nép szarik bele az egészbe, ezért kell egy elitcsapat. Ebből lett persze aztán egy sajátos vélemény-arisztokrácia a maga proli szagával, és ennek isszuk a levét máig.

nem a nép itt a hibás, hanem a 1989 elötti sok-sok évtized.

floborm 2014.01.30. 01:14:59

@Bársony és Selyem: pályakezdő egyetem első(!) évében voltam. Mire kikerültem, alig kellett tepernem a senior pozícióért.

Kettő: unokatestvérem hasonló diplomával _tudta_, hogy itthon nem juthat semmire, erre igazán csak innen nyugatra van pénz. Igy készült, igy tanult, igy épített kapcsolatokat - és bejött.

Bársony és Selyem 2014.01.31. 10:51:05

@floatleft:

„Nem a nép itt a hibás, hanem a 1989 előtti sok-sok évtized.”: A mondatban elrejtett vagy-vagy állítás (hogy vagy a nép, vagy a történelem a hibás) téves. Hiszen a történelem formálta a népet és a nép, szokásainál, gondolkodásmódjánál fogva, formálta a saját történelmét. A valódi összefüggés tehát nem vagylagos, hanem együttes. Nem szabad, nem megalapozott úgy felfogni a magyar nép történelmét, mintha az csak úgy „megtörtént volna vele” és mintha azt mindig mások kényszerítették volna rá. Mert valóban sok olyan történelmi periódusunk volt, amelyben elháríthatatlan erőszak érte a magyar népet, ám számos olyan eset is volt, amikor éppen a magyarságra jellemző viselkedés miatt történhetett meg ez-az velünk. Jó lenne tanulni ebből!

„a valóságra is reagáló (Jobbik)”: A Jobbik valóban reagál a valóságra és valóban gyakorta olyan jelenségekkel is foglalkozik, amelyeket más politikai pártok nemigen emlegetne. De azt ne feledd, hogy a valóságra lehet tévesen is reagálni, vagy éppen indulatból, netán direkt a politikai haszonszerzés szándékával. Ahogy létezik „holokausztbiznisz”, ugyanúgy létezik „rasszizmusbiznisz” is és mind a két jelenség káros és szégyenletes. A Jobbikkal nem az a baj, hogy felemleget egyébként létező jelenségeket, mint pl. a cigánysággal kapcsolatos problémák, vagy éppen Izrael, vagy a zsidóság, hanem az, hogy ezekre a problémákra vagy olyan válaszokat ad, amelyek bizonyítottan nem működnek, vagy pedig hibás kontextusba helyezik az egyes jelenségeket és azokból téves gondolatmeneteket vezetnek le.

Ezen a blogunkon írtunk már a cigányproblémáról és írtunk Izrael és a zsidóság témaköréről is, mindkét esetben a „mainsteram ballibre” jellemző módtól meglehetősen eltérően (Egyebek mellett azért is, mivel mi nem vagyunk ballibek, de azét is, mert e blog nem a konvencionális politikai-politológiai és ideológiai módszertannal vizsgálódik.) Ha érdekel, keress rá itt e témákra!

„…erre igazán csak innen nyugatra van pénz. Igy készült, igy tanult, igy épített kapcsolatokat - és bejött.”: Hát, tudod, én sem úgy kezdtem az itteni létemet, hogy leszálltam a müncheni Hauptbahnhofon a Railjetről és elindultam, hátha valahol keresnek a zuccán hozzám hasonló végzettségű spinét.:-)

floborm 2014.01.31. 13:10:48

egyetértünk. amit részleteztél, azt írtam volna én is ha nem ipadról taperolom be a szöveget és bírja az ujjam:)

a munkához pedig sok sikert!
süti beállítások módosítása