2013.01.19. 13:53 Szerző: Moin Moin

Cassandra-levél 2.0

„Tudom, hogy a Cassandrák szerepe hálátlan szerep. De Te fontold meg, hogy Cassandrának igaza volt¹!”

Kossuth Lajos levele Deák Ferenchez (az ún. „Cassandra-levél”) – Párizs, 1867. május 22.

Kedves Ellenzéki Fiúk!

Kemény leszek most veletek, mert erre szolgáltatok rá az elmúlt hónapjaitokkal – sokan közületek az elmúlt éveikkel is. Ha „empatikus” lennék veletek, ha megértést mutatnék mindaz iránt, amit műveltek, akkor a sírásótok lennék, nem pedig a támogatótok. Leírom, mi a helyzet veletek, leírom, hogy mi az igazság rólatok - az igazság pedig nem valami gusztustalanság, amit szépen be kellene próbálni csomagolni és úgy megpróbálni nektek átadni, hátha elfogadjátok. Nem: úgy kapjátok az igazságot, ahogy az van, nyersen, egyenest a pofátokba, hátha a fájdalom rádöbbent titeket arra, amire az okítás mindeddig nem tudott…

Ti az elveitek és/vagy a pozícióvágyaitok miatt elmulasztjátok a munkát és a cselekvést.

„Ha nem tudok győzni, akkor nem futok!”

(Harold Abrahams)²

Akar-e győzni az ellenzék? Most komolyan, fiúk: meg akarjátok nyerni a 2014-es választást, vagy csak szórakoztok (nem mellesleg: a mi jövőnkkel!)? Komolyan, stabilan és sikeresen akartok kormányozni 2014-től, vagy csupán szerencsétlenkedtek? Tudjátok egyáltalán, mi a dolgotok, vagy csak próbálkoztok valamivel, amihez valójában se a tudásotok se a képességetek nincs meg – és még a(z önző és pozícióféltő) mentalitásotok is csak akadály az elvileg az ellenzékre váró feladatok elvégzésében? A társadalom valóságos érdekeit és szükségleteit teszitek-e politikai tevékenységetek alapjává, vagy csak a frusztrációitokat és a bizonytalanságotokat próbáljátok „közbeszéddel kompenzálni”?

Lehet-e nyílt társadalmat építeni titkos kamarillapolitizálással? Lehet-e közbizalomra alapozott viszonyokat teremteni úgy, hogy közben gyanakodva méregetitek egymást? Lehet-e azokkal új célokat adni Magyarországnak, akik még ma is a régi, 2010-ben elbukott céljaikat akarják a majdan visszaszerzendő hatalmukkal elérni? Lehet-e majd azoktól új összefüggések felismerését várni, akik ma is csak a régi kapcsolataikban gondolkodnak? Lehet-e új, ismeretlen tehetségek bevonását várni azoktól, akik a velük elvileg szövetséges társaikat is folyvást kigolyózni igyekszenek? Lehet-e úgy tervezésre-szervezésre szoktatni egy máról holnapra élő „félázsiai” népet, hogy a vezetőinek ajánlkozók sem tervezték-szervezték meg előre (mondjuk legalább a választásokig), hogy mit és hogyan kell és lehet majd megtenniük? Lehet-e azokban bíznunk és azokra bízni az ország vezetését, akik önmagukban sem éreznek a feladatokhoz kellő önbizalmat?

…Kellene egy vezető ennek a béna, töketlenkedő ellenzéknek, aki gatyába rázná – valahogy úgy, mint tette azt egy másik vezető, még 1796 tavaszán a Francia Köztársaság Itáliai Seregénél, egy bizonyos Bonaparte. Van is neki egy idevágó mondása arról, hogy mi különböztet meg egy szétzüllött csürhét (pl. a ma létező „demokratikus ellenzéket) egy dicsőséges hadseregtől (pl. a 2014-ben győzni, majd hosszú távon is sikeresen kormányozni képes ellenzéktől): a vezér személye.

Ha az ellenzék lehetséges vezetőjéről van szó, akkor általában Bajnait szokás emlegetni. Ma mindenki abban gondolkodik és arról beszél, hogy „nincs, és nagy valószínűséggel a következő évben már nem is emelkedik ki olyan ellenzéki politikus, aki akár ismertségben, akár a rátermettséggel kapcsolatos választói benyomások tekintetében felvehetné vele a versenyt.”³ Látszik, hogy akik ezt állítják, rabjai a hagyományos magyar gondolkodásmódnak: nemigen vizsgálják meg sem azt, hogy mik ennek az új helyzetnek a vezető személyével szemben támasztott objektív követelményei, sem pedig azt, hogy a „raktáron lévő”, már ismert személy mindenben megfelel-e ezeknek? Megelégszenek azzal, hogy Bajnai 2009-’10 között egy egészen más helyzetben, amely helyzet egészen más képességeket igényelt, tudott a (jórészt az IMF-től és az EU-tól készen kapott) szabályok keretei között maradni és elkerülni egy államcsődöt. De az az akkori feladat egészen más volt, mint a mostani, amikor le kellene győzni egy „maffiát” és utána fel kellene építeni egy polgári mentalitást…

…Miért ne lenne elég 2-3 hónap a megfelelő vezető megtalálásához? Itt nem arról van szó, hogy ne lehetne őt megtalálni, hanem az, hogy ha meglenne az illető, akkor át kellene neki adni a vezetést, méghozzá erős felhatalmazásokkal-jogkörrel, hiszen egy erős ellenfél Fidesszel szemben csak egy koncentrált, egységes vezetésű ellenzéki erőnek van esélye a győzelemre. Nem arról van szó, hogy „a nulláról” kellene kezdeni valakit felépíteni – hiszen a vezető posztra való keresés eleve egy, már a szükséges tulajdonságokkal rendelkező személyre irányulna. A feladat az illető közismertté tétele, köztudatba való bevitele lenne – ez pedig csupán kommunikációs szakmai feladat, nem pedig valamiféle „semmiből teremtés”. Ha van megalapozott program és akarat, akkor az ezt képviselő személy igen gyorsan megszerettethető a potenciális választókkal.

Vezetőt akkor lehet keresni, ha egyértelmű, hogy az illetőnek pontosan mit is kell majd vezetnie, és hogy a vezetettek akarják is, hogy vezesse őket valaki, aki náluk alkalmasabb a vezetésre. Az ellenzéknél e két előfeltétel egyike sem látszik adottnak. A demokratikus ellenzéki erők legifjabbja (a Magyar Szolidaritás Mozgalom) is bőven elmúlt már egyéves, a többiek múltja pedig a kétévestől a több évtizedesig terjed - és mégsem tudnám megmondani, hogy konkrétan mit és hogyan akar az ellenzék? No, nem mondom, szlogenek vannak – de valahogy az az érzésem, hogy csak szlogenekkel (ráadásul sokszor populista, sokszor pedig konfúzus, vagy épp semmitmondó szlogenekkel) nem lehet majd itt nyerni szűk másfél év múlva. Aki szlogent akar, az szavaz majd a Fideszre – aki meg mást keres (és nem elmebajt, amit a Jobbik kínál), az nem fog mást találni, így aztán hiába nem lesz regisztráció, otthon fog maradni. És a választást ismét nem a legerősebb és legfelkészültebb fogja nyerni, hanem az a legkevésbé gyenge és szétszórt, amely ellenfél nélkül marad, mint történt az 2010-ben is.

„A vita mindig katasztrófához vezet!”

(Napóleon)⁴

Ellenzéki fiúk, tényleg azt hiszitek, hogy a „Vagyunk!” elegendő lesz akár a választási győzelemhez, akár pedig ahhoz, hogy utána tudjatok majd kormányozni? Nem lesz elegendő, mert a puszta, mondanivalótlan létetek nem fogja mozgósítani a passzívakat, és mert hiába utálják sokkal többen a Fideszt, mint szeretik, ha ugyanakkor ezek az utálók nem látnak bennetek sem erőt, sem fantáziát. Vagy ti talán rábíznátok az országot a helyükben olyanokra, akik, mióta léteznek, csak a vitákig jutottak el? Közületek számosan bizonnyal abban a meggyőződésben élnek, hogy a vita jó dolog – és egy normális, polgári mentalitással rendelkező társadalomban, nyugodt szituációban ez így is van. Ám a mai magyar társadalom nem ilyen és a választások után sem lesz még sokáig ilyen békés és polgári. Az ellenzéknek „társadalmi háborúra” kell felkészülnie.

Kiélezett helyzetekben gyors, határozott és megalapozott döntésekre van szükség. Ilyenkor a végtelen, parttalan és szubjektív okokból folytatott vita csak elpazarolja az időt – idő híján pedig sem megszerveződni, sem megalapozott programot összehozni, sem a választókkal azt megismertetni nem lehet. Ez pedig maga a kudarc. A választó nem a szofisztikált vitatkozók belterjes, olykor pedig önző szövegeire lesz kíváncsi, hanem arra, hogy mi lesz vele? Ha önmagukkal is vitatkozó, önmagukkal és egymással is hadilábon álló embereket lát, akkor nem fogja támogatni őket – hiszen csak azt várhatná tőlük kormányon is, hogy folytatják a szófosást. A választó azt akarja látni, hogy aki beszél, az hisz is magában és mindabban, amit képvisel. A választó arra vár, hogy rá is átragadhasson a politikus hite – mert ettől lesz magabiztos, ettől válik biztossá abban, hogy éppen ezt a politikust és az általa képviselt erőt kell támogatnia.

Egy politikai mozgalom nem azért van, hogy legyen. Nem azért létezik, hogy benne a mozgalom alapítóinak „gyönyörűségük teljen”. Az ellenzékieskedés nem arra való, hogy általa „elveinknek éljünk” és nem is arra, hogy saját berkeinken belül erősítgessük a saját, amúgy a gyakorlatban semmit sem érő pozícióinkat. Az ellenzékiség egyetlen valódi célja és értelme az, hogy a létező hatalmat mielőbb egy, a közjót sokkal jobban szolgálóval válthassuk fel.

Ma Magyarország sikere nem azon múlik, hogy valamiféle szép elveket sikerül-e (vissza-)kodifikálni a következő Országgyűlésben, vagy sem, hanem azon, hogy sikerül-e véghezvinni egy olyan általános társadalmi-gazdasági-politikai játékszabály-változtatást⁵, amely a modern, tudásalapú kapitalizmusnak kedvez és ezáltal sikerül-e kifejlődnie egy, a jelenleginél hatékonyabb versenyszférának. Minden más csak duma.

„Hadakozások semmirekellő, vitézségek nevetséges, politikájok ostoba, birodalmok tyrannis; kinek kelljen hát az ő segitségek!”

(Zrínyi Miklós)⁶

Ehhez képest mit látunk ellenzéki körökben? Önpozícionálási kísérleteket és/vagy meddő elméleti szócséplést. Azt látjuk, hogy legtöbbnyire olyan figurák akarnak új irányt szabni a magyar politikának és társadalomnak, akik sem a fent megjelölt sikerkritériummal nincsenek tisztában, sem pedig a társadalmat és a gazdaságot működtető alapvető összefüggésekkel. De még a legkülönben is csupán egyfajta közjogi, gazdasági és menedzselési kérdésnek gondolják a magyar társadalom és mentalitás összes problémáját – mintha csupán ésszerű gazdasági szabályozók kérdése lenne az, hogy milyen gondolkodásmód, hozzáállás határozza meg az egyéni és közösségbeli viselkedésünket.

Nem úgy kezdtek (állítólag) új politikába, hogy megvizsgálták az ország valós helyzetét, esélyeit, a társadalom jellegzetességeit és adottságait, valamint a gazdaságot, annak teherbíró képességével együtt és ebből alkottak volna előbb megalapozott jövőképet („víziót” – de utálom ezt a szót!), majd pedig koherens társadalmi-gazdasági programot. Nem egy így előállt programhoz hívták meg a társadalmat és a program megvalósításához nélkülözhetetlen tudással rendelkezőket. Nem: ők csak kiálltak, mondván „Itt vagyunk – aztán majd meglátjuk…” Nem csoda, hogy nem követik őket azok, akik pedig a társadalom legerősebb és legtöbb erőforrásunkat előállítani képes tagjai: az a bizonyos harmincvalahány százaléknyi „elmennék választani, ha lenne arra érdemes alakulat”.

Mégis, mivel akarjátok megfogni ezeket az embereket? Mivel akarjátok mobilizálni őket? Csak azzal, hogy „köztünk van Bajnai”? Miben fog ez különbözni a „Viktor a vezérünk!”-től?

Nem, ti nem tudtok mit mondani a magyar társadalomnak – talán még abban sem vagytok egészen biztosak, hogy kellene valamit mondanotok, ami több, mint a Fidesz nemzeti köntösbe burkolt puszta uralomvágya és más, mint a szocik szakmaiságnak álcázott személyes jólét-vágya. Ha ezek a „mondanivalók” is elegendők lennének a bizonytalanok mobilizálásához, akkor ők nem is lennének ma bizonytalanok.

Értitek ti, hogy mi van itt és miért az van, ami? Közöttetek ott vannak azok, akik szerint „elmélet az egész világ”. Ők bármiről órákat tudnak vitatkozni – de néha a legegyszerűbb gyakorlati tennivalókkal sem képesek boldogulni. Ők a „megoldatlan életek”. Ám a választót nem hozza lázba az, hogy ki-ki milyen szép gondolatokkal a fejében éldegél, ha egyszer az illető utálja, netán meg is veti, le is nézi a gondolatok megvalósulásához szükséges szorgos aprómunkát… Aztán ott vannak közöttetek azok is, akik azt hiszik, hogy a sikeres kampányoláshoz-kormányzáshoz csak a szocikénál jobb szakpolitikák kellenek – mert nem ismertek mást, mint a szakpolitikát, az a ti „kályhátok”, amelyhez visszamenekültök, ha elbizonytalanodtok a számotokra túlságosan „sokismeretlenes” valóságban. Ám a szakpolitika csak szolgáló: a közjót képviselő komplex társadalmi célrendszert szolgálja – így egy ilyen célrendszer nélkül nincs értelme a szakpolitikai megoldásoknak sem. Ha nem definiáljuk a célrendszert (mert nincs, aki definiálná), akkor ezek a szakprogramok „nem érnek össze” – ezért nem bízhatjuk az ellenzék vezetését szakpolitikusokra, akik az igazi, komplex tudást és sokoldalú tehetséget a részletmegoldások csiszolgatásával akarják pótolni. Senkit sem lelkesíthet az, hogy „Micsoda kórház-finanszírozási programja van az ellenzéknek!”

„Deodatus úr, San Severino grófja, megkérnélek, uram, iparkodj azzal a hullával.”

(Géza fejedelem)⁷

Mondjátok, ellenzékiek: hol vannak közöttetek azok, akik megértik ezt a népet, és akik képesek rábírni a változásra? Elhisszük-e majd Bajnainak, hogy ne a kapcsolatainkkal, hanem a tehetségünkkel és teljesítményünkkel próbáljunk boldogulni – amikor a közvetlen környezetében jobbára olyanokat találunk, akik már évtizede ott voltak, és akikről épp a „kapcsolati tőke” kifejezés eszünkbe? Lehet-e hihetően, hitelesen, elszántan „antikorrupt” az, aki benne volt a vérkorrupt szoci kormányban. És: teremthet-e rendet az az országban, aki a saját fejében-életében sem tudott? Akik a saját dolgaikban válságtól válságig bukdácsolnak, azok vezetnék ki kézen fogva a magyarságot az örökösen ismétlődő válságokból?

…Nem, nem tudom, nem tudjuk elhinni azt, hogy ti igazán győzelemre számítotok így 2014-ben! De ha ti nem számítotok győzelemre – és ebből következően változásra sem – akkor mi, magyarok, mire/kire számíthatunk? Rátok, így, nem! Nekünk nem önmaguk köreibe zárkózott elméletimádókra és Excel-hívő elemzőzsenikre van szükségünk, hanem államférfiakra. Ha ti, ellenzéki fiúk, képesek is vagytok és akartok is azzá válni, akkor végre, rajta…! Ha készek vagytok arra, hogy iparkodjatok eltakarítani az orbánizmus (és vele együtt a hűbéri és etatista magyar mentalitás) hulláját innen, akkor végre látni szeretnénk azt a konzisztens tervet, ahogy ezt meg akarjátok valósítani. Nem láttuk, hogy egy-két lépésnél előbbre lenne tervetek és azt sem érezzük rajtatok, hogy többet tudnátok, mint a megszokott „Majd lesz valahogy!”. Nem számoltok sem a „hivatalos ellenség”, a Fidesz jellegzetességeivel, sem pedig azokéval, akik „hivatalosan” amolyan szövetséges-félék lennének: nem számoltatok azzal, hogy itt alapvetően minden (érdek-)csoport a „mindenki mindenki ellen”-játékot fogja erőltetni és nem rendelkeztek stratégiával arra, hogy miképpen állítjátok le ezt a játékot.

Pedig a módszer világos: az szabja a játékszabályokat, aki maga mögé állítja a bizonytalanokat – mert ezzel egyszeriben a legerősebb politikai tényező lesz. De ti nem a bizonytalanoknak játszotok, nem az ő érdekükben politizáltok: ti egymás ellenében próbáltok taktikázni és teret nyerni.

Ez így értelmetlen és reménytelen. Értsétek meg: nem (pusztán) az a feladat, hogy legyőzzétek a Fideszt, hanem az, hogy olyan erős társadalmi támogatottságotok legyen (éspedig a társadalmi-gazdasági téren legproduktívabb rétegekben!), amivel szemben bárki más, aki a politika porondján van, esélytelen. Mert csak így fogtok tudni stabilan kormányozni, csak így tudtok véget vetni annak, hogy a „nemzeti” jobboldal, feltüzelve saját híveit, képes legyen instabil állapotokat teremteni és legitimként elismertetni/feltüntetni a valójában illegitim hatalomhasználatával „bebetonozott” törvényeket és személyeket.

Ha nem lép(het)nek be közétek olyanok, akik képesek megalapozott és a társadalom teljes valóságával számoló programot kidolgozni és azt „arcként” karizmatikusan kommunikálni is, akkor megmaradtok gittegyleteknek.

Ha csak részigazságokat mantráztok, akkor sosem fogjátok tudni kialakítani Magyarország legnagyobb egységes politikai erejét és legnagyobb tömegbázisát.

Ha csak azon taktikáztok, hogy kinek a csoportérdeke hogyan legyen képviselve az „ellenzéki együttműködésben”, akkor ti valójában nem együttműködtök, hanem egymás ellen.

Ha csak azzal foglalkoztok, ami titeket érdekel-lelkesít és nem azzal, ami az országnak valóban fontos, akkor egész tevékenységeket és mozgalmaitok néhány hónap alatt az érdektelenségbe fognak süllyedni – és akkor marad győztesként a Fidesz és a régi mentalitás.

Ha nem értitek meg, hogy a bizonytalanok éppen azért bizonytalanok, mert semmi gusztusuk a régen és többször leszerepelt figurák alkotta társaságokat ismét hatalomba szavazni, akkor annyira saját érdekeitek foglyai vagytok, hogy a kukában a helyetek.

Ha nem úgy gondolkodtok, hogy nem az MSZP-re/LMP-re, mint pártra van szükségetek az ellenzéki győzelemhez, hanem a szavazóbázisukra, és hogy éppen ezért nem e pártok „fejeivel” kell próbálnotok egyeztetni, hanem közvetlenül a választóikat megszólítani, akkor el vagytok veszve – és „mellesleg” esélyetek sem lesz megújítani a magyar politizálást, hiszen a régi szabályokkal és a régi szereplőkkel számoltok.

Nincs sok időtök: tavaszra tudnunk kell, kik vagytok valójában és hogy rátok bízhatjuk-e a jövőnket – vagy jobb, ha mindenki, aki csak tud valahogy, elmegy inkább Magyarországról. De ha így lesz és elmegy az országból az erő, akkor ezért elsősorban nem a Fidesz és nem Orbán lesznek a felelősek – hiszen ők leválthatók – hanem ti, ellenzéki fiúk, akik nem voltatok képesek felülemelkedni saját kisszerűségeiteken és emiatt nem voltatok képesek az országnak jövőt adni!

¹ „Cassandrának igaza volt”: erről ld. itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kasszandra

² Hugh Hudson Tűzszekerek c. filmjéből - 1981

³ Pl. lásd itt is: Bajnai igazi próbatétele – Véleményvezér blog, http://velemenyvezer.blog.hu/2013/01/18/bajnai_igazi_probatetele_ide_mar_b-terv_kell?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2013_01_18&utm_campaign=index

⁴ Szergej Bondarcsuk Waterloo c. filmjéből - 1970

⁵ Ezt a játékszabály-váltást szaknyelven társadalmi stratégia-váltásnak nevezzük és magában foglalja nem csupán az írott szabályokat, nem csupán az emberek közötti együttműködés és kapcsolatok szabályait, hanem azokat a belső mozgatórugókat és morális játékszabályait is, amelyek áthatják a társadalmat alkotó egyének túlnyomó többségét.

⁶ Zrínyi Miklós: Az török áfium ellen való orvosság – 1661

⁷ Szabó Magda Az a szép, fényes nap c. drámájából - 1976

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

2013.01.08. 12:51 Szerző: Đđ

Baj-e a Bayer?

fehérló.jpg

„…Okoskodásod
A jóllakotté, míg itt társadé
Éhes gyomornak filozófiája.
Okokkal egymást meg nem győzitek,
De egyetérttek rögtön, hogyha te
Kiéhezél, vagy ő majd jóllakott.
Igen, igen, akármint képzelődöl,
Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege.”

Madách Imre: Az ember tragédiája, XIV. szín - 1862

Bayer Zsolt előítéletes, Bayer Zsolt rasszista… De hát az a társadalom többsége is! Én örülök annak, hogy Bayer Zsolt végre leírta, amit leírt – mert így legalább itt az alkalom tisztázni ezt a „ne legyenek cigányok”-dolgot!

Nem akarok belemenni az előítélésesség evolúciós okainak, génjeinkbe kódoltságának fejtegetésébe (akit esetleg érdekel, az kérdezzen rá kommentben és válaszkommentben megkapja…). Az tény, hogy minél frusztráltabb egy közösség, annál inkább az „ősi ösztönök” szerint kezd viselkedni. A magyarok frusztráltak, zavarodottak, félnek – hát persze, hogy előítéletesek! Bayer is frusztrált (hogy mitől, azt ő tudja magáról a legjobban), hát persze, hogy valakire rákiabálja a maga baját! Bayer éppen azt teszi a maga fegyverével, a publicisztikával, mint az inkriminált cigánygyerek a késével: frusztráltan, ész nélkül vagdalkozik vele.

…Lehet, hogy Bayer is cigány? Lehet, hogy a magyarság zömét „vagdalkozó cigánnyá” tette az, amint átment életében és amiben ma is élni kénytelen? Meg persze: ez tette vagdalkozó cigányokká a vagdalkozó cigányokat is. De amíg csak vagdalkozunk, ész nélkül, addig vagdalkozók is maradunk, mindahányan.

Bayert most sikk kiutálni a civilizált népek közül – de vajon mi, magyar átlagemberek, ott vagyunk-e? Persze: eltűrhetetlen, hogy valaki faji alapon közelítsen a gazemberséghez és kijelentse, hogy a szabályszegés rasszhoz kötődik. (Megjegyzés: a cigányok, mint indoeurópaiak, egyértelműen a fehér rasszhoz tartoznak! Úgyhogy itt „zavart érzek az Erőben” és az ideológiában – de ezt most hagyjuk…) Eltűrhetetlen a rasszizmus – de ugyanúgy eltűrhetetlen az a céltalan brutalitás is, amely valóban ott él a cigányok némelyikében és továbböröklődik, talán terjed is. Azért eltűrhetetlen mindkét viselkedés (rasszizmus és brutalitás), mert egyként a civilizációt rombolják.

Nem tüntetni és petíciózgatni kell a rasszisták ellen, nem „elhatárolódni tőlük”, hanem belátni, hogy bizony: van igazság abban, amiről beszélnek. Én is félek, ha késő este „brutális cigányfiatalok” mellet visz el az utam – ezek a brutális cigányok pedig belül attól rettegnek, hogy semmi értelme az életüknek és (adott esetben) ezért nem számít nekik a másoké sem. És amíg úgy állunk egymással szemben, hogy nem tekintjük értéknek a másikat, és amíg az ezt az érzést bennünk kialakító világunkkal nem tudunk mit kezdeni, addig itt lesznek közöttünk a késes cigányok és a publicista Bayer Zsoltok is!

Aki bűnt követ el, azt számon kell ezért kérni – de aki nem akar elkövetni bűnt, csak egyszerűen nincs se tudása, se neveltetése, se eszköze, se elfogadottsága, se esélye másképpen élni, annál nem az a megoldás, hogy „végleges megoldást” sürgetünk vele szemben. Szerintem a magyarság sokkal civilizáltabb annál, hogysem belemenjen egy „balkáni háborúba” és szerintem a cigányok túlnyomó többsége sincs még annyira kétségbe esve, hogy kezdeményezője, célja és majdan áldozata legyen egy etnikai konfliktusnak. Talán lop, de nem öl – és így leszámolni sem kell vele.

Ráadásul a magyar társadalom farizeus, hazug és önfelmentő: elvárja a minden értelmes jövedelemszerzéstől megfosztott és tudatlan, ráadásul a többségi társadalom által eleve előítélettel kezelt cigányoktól, hogy simán eltűrjék akár az éhenhalást is. Vagy ami ezzel egyenértékű farizeusság: képzelten, az európai civilizációval és a polgári mentalitással soha meg nem ismerkedhetett emberek tömegétől várná el azt, hogy „beleilleszkedjenek a munka polgári világába” – holott még a „magyarok” képzetlenebb, elesettebb csoportjainak sincs munka! …Aztán, amikor látja, hogy „nem idomul a cigány!”, ahelyett, hogy elkezdené kidolgozni a cigányt az európaiságba beemelő valóban működőképes módszereket, csak annyit mond, hogy „…pedig mennyit kötöttünk rátok, de hát nem!...”

…Most megmondom: további késelések és további rasszisták várhatók, egyre növekvő számban! Abban az országban, ahol egyik hónapról a másikra 7%-kal zuhan az ipari termelés, ahol 14,7%-os a GDP-arányos beruházási ráta, ahol fantaszták és önző klikkek vannak kormányon és ahol impotens, bátortalan és szintén klikkező az ellenzék, ott semmi sem mutat arra, hogy kevesebb erőszak és kevesebb erőszakos „megoldást” sürgető ember lenne.

Az embereknek perspektíva kell – cigánynak és magyarnak egyaránt. Ehhez meg perspektívát teremtő és perspektivikusan gondolkodó politikusok kellenének – ha már egyszer sem a magyar, sem a cigány társadalom nem tud a maga számára, a maga mentalitásából kiindulva, arra támaszkodva értelmes, konstruktív perspektívákat teremteni. Minden ugyanoda vezet el minket: a cigány késelők és a rasszista publicisták egyaránt azt ordítják a fülünkbe, hogy ez az ország „készen van” és nem tudja, merre van az előre. Készen van Orbán (ajjaj!), készen van Bajnai, készen vannak a Millások, a szocik, Schiffer (hú, de mennyire!) és készen vagy te is, kedves magyar állampolgár, akár Etelközből, akár Indiából származol!

Nem a Bayerrel van a baj – ő csupán egy indikátor. Nem a késelőkkel van a baj – ők csupán a mi rossz döntéseink elkerülhetetlen következményei. Velünk van a baj, az úgynevezett „többségi társadalommal” – mert ez a „többség” nem működik közösségként, nem működik társadalomként. Egyéni túlélők kényszerű társbérlete ma az ország – és aki valami mást akar, az úgy érzi, el kell innen mennie. Elmegy – és éppen azok mennek el legkönnyebben, akik pedig a leginkább látják, mi a rossz itt és akik talán jobbat is képesek lennének itt csinálni. De elmennek, mert úgy érzik, itt csak a káosz és a veszély nő. Elmennek, mert ha itthon kinyitják a szájukat és elkezdik mondani, hogy mi a baj és mit kellene tenni, akkor értetlenség, zavar és gyanakvás környékezi őket. Elmennek, és átengedik a terepet a késelőknek, az antikéselőknek - és ami még ezeknél is rosszabb: a középszerű, önző kis politikusoknak.

Igen: mi, az elmenők, a terepet a tehetségtelenebbeknek átengedők, a magunkat megfélemlíteni hagyók vagyunk épp azok, akik hagyjuk, hogy szíven szúrják Magyarországot! Ne Bayer és ne a késes cigány szégyellje magát (ők csak „termékek”): mi szégyelljük magunkat!

…De még jobb lenne, ha a szégyenkezés helyett végre a kezünkbe fognánk az irányítást!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

2013.01.07. 22:28 Szerző: ROZ

Ki robbantotta fel a kémiaszertárt?

„Ich war nie auf einer Akademie - und doch habe ich allein auf mich gestellt, ganz Europa erobert.“

(„Én nem jártam akadémiára, mégis egyedül, egymagam meghódítottam egész Európát.”)

Adolf Hitler – 1945. április

Hé, Együtt 2014-es fiúk, ki robbantotta fel közületek a kémiaszertárt?

…Senki? Na, az gáz – mert ezek szerint mindannyian rendes, jófiúk voltatok, márpedig az ilyenek mindig mások szabályai szerint élnek, ami ma, amikor épp a Fidesz-szabályokat kellene szemrebbenés nélkül áthágni a politikában, komoly fogyatékosság! És arról se feledkezzünk el, hogy nem csupán a mai, Fidesz-kreálta játékszabályokat kell áthágni a 2014-es választási győzelemhez, hanem a korábbi, szoci korszak szokásaival is szakítani, sőt: ezzel az egész célszerűtlen magyar mentalitással is, amelyben minden bajunk gyökerezik.

A jófiúság a személyiség magvában lakozik, így akiben ez ott van, aki mindig a mások adta-szabta keretek között „menedzsel”, az nemigen alkalmas vezető ilyen, új szabályokat követelő időben, mint a mai magyar. Az ilyen vezető kiváló, ha vannak és működnek a jó szabályok. Húsz év múlva, amikorra már mások, valakik, remélhetőleg megteremtették és a közélet részévé tették az új szabályokat, bizonnyal ti, Együtt-fiúk is kitűnően elvezetitek majd Magyarországot – de most, amikor ellenzéket kell teremteni a semmiből… Hát, nem tudom!

Látszik rajtatok, fiúk, hogy egyszerűen nem tudjátok, mit kellene tennetek, nem tudjátok, miképpen lehet egy társadalom, vagy akár egy politikai közösség alapjait adó új szabályokat megteremteni és bevezetni. Ebben a bizonytalanságotokban aztán még olyasmire és belementek, amit nemhogy az új szabályok, hanem a puszta ésszerűség és jó ízlés szerint sem lenne szabad megtennetek. Összeültök a „régi szabályrendszer” olyan figuráival és hagyjátok magatokat általuk (meg-)vezetni, mint a húsz éve egyvégtében „megújuló” MSZP, vagy az MSZP-oldalhajtás DK – noch dazu Schmuck Andor… Fiúk, tényleg így nézne ki az a ti új szabályok szerint felépülő meritokrata Magyarországotok? Tudjátok, az, hogy „új gondolatok és új szabályok” nem azt jelenti, hogy „új ötletekkel állunk elő önmagunk sokadszori eladására”, vagy azt, hogy „új szabályok szerint osztjuk le egymás között a hatalmat, pozíciókat” – mert egyéb újdonságot nem hozhat egy efféle társaság! Mindez pedig nekünk nem újdonság.

Most Magyarországnak, az ellenzéknek olyan vezetőkre lesz szüksége, akik képesek itt új, ráadásul egymással összefüggő rendszert alkotó gondolatok mentén működőképes társadalmat teremteni. Olyan vezetők kellenek, akik a „jogállamiságot” és annak „írott malasztjait” nem valami fétisként dédelgetik - mert a jogállam szabályainak tisztelete is csak egy korlát a szabadságra és a jogállamiságra vágyók útjában, ha olyanok írják a jogállam szabályait, akik e szabályokkal épp a mások jogát akarják megvonni, és ha a szabadság kapuját olyanok kezelik, akik a legszívesebben becsuknák azt a társadalom előtt. Ezek most veszélyes idők, ezért olyanok kellenek, aki veszélyesek erre az egész, hazug szabályok és elavult igazságok mentén működtetett rendszerre…

„Konstruktív anarchisták” kellenek! Kellenek az egykori „vásott kölykök”, a „rosszfiúk” – nem véletlenül és nem a megbotránkoztatás szándékával választottam (provokációképpen) épp egy Hitler-idézetet a poszt mottójául…

…De mi is az, hogy „konstruktív anarchista”? Miben tér el a sima anarchistától – aki, mint tudjuk, csak rombol és tagad?

Konstruktív anarchista az, aki csupán azért bontja le a régit, mert annál sokkal jobb él már készen, kidolgozottan a fejében – és ennek az újnak az érdekében negligálja a meglévő szabályokat és alkot helyettük újakat, jobbakat, életszerűbbeket. …Mert a szabálykövetés és a szabálykövető állampolgár jó – feltéve, hogy jók a szabályok. És az is jó, ha ez a szabálykövető állampolgár, ha történetesen vezető lesz belőle, szintén tiszteli majd ezeket a jó szabályokat. Az viszont rettenetes, ha valaki állandóan és ösztönösen a mások szabályaihoz igazodik és így, ezzel a lélekkel és belső késztetéssel akar új világot teremteni. Mert ebből csak az lehet, hogy innen-onnan összeszedett, lemásolt szabálydarabokat rak egymás mellé – ám ez valami olyasmi, mintha BMW-, Toyota- és Volvo-alkatrészekből akarnánk „valami újat” kreálni, amivel „kielégítjük a piaci igényeket”.

…Ki szállna bele egy ilyen autóba?

Márpedig az Együtt-2014 gyártósorán most valami efféle „modellt” barkácsolgatnak! Egyszerűen nincs bátorságuk az önállóhoz, nem tudják, nem érzik a kezükben azt, hogy miképpen fogjanak hozzá a dologhoz. Hiszen ők mindig csak jófiúk voltak: a tanár prelekciója szerint, óvatosan kigrammozva öntögették össze a kémcsőben az anyagokat – ki is jött belőle az a „piacképes vegyület”, amit már sokszor megcsináltak mások, máshol, akár ipari méretekben is. De új találmány, az nem lett… Most viszont nincs tanár (talán elsöpörte a Hoffmann-reform), az anyagok pedig szerteszét hevernek a szertárban – ráadásul a „szokott képletből” sok kellék hiányzik is…

Teret kell engednünk azoknak, akik mernek-tudnak új utakban, új összefüggésekben gondolkodni!

Kell valaki, akiben ott él még az egykori szertárrobbantó. Akinek már akkor is voltak új gondolatai, amikor az Együtt-fiúk még szépen ültek a padban, és a focipályán is csak akkor rohangáltak, ha arra előzőleg utasította őket a tornatanár. Mert aki mindig csak jól megtanult szabályokat alkalmaz az éppen előtte lévő feladat megoldásakor, az bizony nem tud mit kezdeni azzal a helyzettel, amikor egyszerre kell a helyzetet és a szabályokat alakítani! Ez már csak így van: vannak az innovátorok és vannak az üzemeltetők – és ez két külön személyiségtípus. Nekünk az ellenzék megszervezéséhez és vezetéshez most innovátorok kellenek. …De ne feledjük azt sem, hogy az innovátor nem azonos az álmodozóval: az előbbit az utóbbitól (pl. Matolcsy) az különbözteti meg, az emeli az innovátort az álmodozó fölé, hogy képes rendszert építeni a gondolataiból és a megérzéseiből. Mert ez az igazi feladat: konstrukciót, rendszert építeni az új gondolatokból – és ez minőségileg más, jóval több, mint egyszerűen csak valamit másként gondolni, másként akarni, mint szokás. Ez kb. a „Nem tetszik a rendszer…” és az „Így építünk új, jobb rendszert!” világa közötti különbség, a „Lehet más…” és az „Ez és így legyen!” különbsége…

Tagadásai, kérdései már vannak az Együttnek. Most már kellenek a válaszok is - ahhoz meg a válaszolni tudók, akiket be kell engedni! Erre vár most Magyarország…

…A bizonytalankodó jófiúkból meg elege(m) van!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

2013.01.03. 21:46 Szerző: Moin Moin

Cenzúrázott kiadás

„…A fény uralkodjék, a legerősebb szellem parancsoljon, a legvilágosabb elme rendelkezzék. A külső formákról, melyek segítségével egy ilyen eszmét valósággá alakítanak át, nem kívánunk vitatkozni: teljesen közömbösek, merőben a jelmez kérdései. Mindegy, hogy egy ilyen uralkodó főpapnak, birodalmi elnöknek, vagy népbiztosnak nevezi-e magát; mindig ő lesz a legitim király, mert ő a filozófus király…”

Egon Friedell: Az újkori kultúra története - 1927

Esterházy Pétert, az írót felkérte a Magyar Rádió, hogy ajánljon műveket és kulturális programokat a hallgatóknak – és nem arra kérték fel, hogy olyan műveket ajánljon, amelyeket Orbán Viktor és csicskásai ajánlanának. Esterházy Péter nemzetközi szinten is elismert, kitűnő író, sok évtizedes, méltán sokra értékelt életművel a háta mögött – Orbán Viktor pedig nemzetközi szinten nem elismert politikus, aki kitűnni csak krakélerséggel, unortodoxiával és némi üldözési mániával tud. Több évtizedes életműve pedig a state capture…

Esterházy legutóbbi ajánlottjai közül az orbánista Közrádió kivágta az író azon mondatait, amelyekkel az Alföldi-féle Nemzeti Színházat ajánlotta…

Mi a baj Esterházyval? Nem elég magyar? De hiszen az egyik legősibb, magyar főnemesi család sarja! Gróf, aki magában hordja a teljes magyar kultúrát - és ráadásul jelentősen gazdagította is azt. Aligha van a „kicenzúrázói” között olyan, aki nálánál jobban tudná-ismerné, mit is jelent magyarnak lenni. Igaz: Esterházy nem a ma divatos magyarság híve. Mindig is kritikával és iróniával illette a bornírt, teljesítménytelen és szlogenekkel dobálózó-takarózó „magyariságot” – mint ahogy kritikával és iróniával illette annak idején a szintén csak bornírt, teljesítménytelen és szlogenekkel dobálózó-takarózó „létező szocializmust” is!

A baj ott lehet, hogy a mai Orbán-törpék, akiket a Kegy és az, hogy a rezsim használni akarja őket, magas pozíciókba helyezett, utálják a hozzájuk képest óriási, magukban is szilárdan megállni és életművet alkotni képes szellemeket. Ráadásul ez a szellem – Esterházy – azt is példázza, hogy lehet valaki magyar úgy is, hogy nem magyarkodik: lehet valaki egyszerre, szerves szimbiózisban magyar és európai, sőt világpolgár. Úgyhogy nem igaz, totálisan hamis az orbánista felvetés: „Magyar vagy, vagy európai? Magyar vagy, vagy világpolgár?”

A szar, ha átkötjük is nemzetiszín pántlikával, mégis csak szar marad. Viszont, ha egy Esterházy-kaliberű író leírja a „szar” szót, az igenis, lehet világirodalom – „csak” éppen világszintű tehetség kell hozzá és nem valami olyasmi, amivel az ember a Magyar Művészeti Akadémiának a Nemzeti Együttműködés Rendszere által megbecsült, magasra értékelt és körbekitüntetett tagja lehet… Mert ne feledjük: az igazi művészet nem állami kitüntetés, hanem tehetség dolga.

Esterházy egyetlen mondata többet nyom a latba Németországban, Brüsszelben, a világban, művelt – és: döntéshozó – körökben, mint a Fidesz-Alaptörvény, Simicska Lajos és egy frissen avatott turulszobor együttesen – és ez így is van jól. …Azért arra kíváncsi lennék, hogy a „nemzeti urak” mikorra lesznek képesek eljutni arra az idoljukkal és önmagukkal való szembenézési szintre, ahová Esterházy eljutott a Javított kiadással¹?

…Kérem kedves Olvasóimat, segítsünk mielőbb eljutni nekik ide – ha nem önszántukból, akkor az elveszett-tőlük/általunk visszavett hatalom súlya által!

¹A Javított kiadás c. Esterházy-könyvről ld. itt: http://legeza.oszk.hu/sendpage.php?rec=li0514

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

· 1 trackback 9 komment

Címkék: orbán fidesz cenzúra esterházy péter németország brüsszel wass albert turul vaskereszt simicska pártállam nemzeti együttműködés rendszere magyar művészeti akadémia state capture

2013.01.03. 18:06 Szerző: Đđ

Alaptörvény és Btk.

„…Eltűnt minden logika, és a § győzött, a § fojtogatott, a § hülyített, a § pattogott, a § nevetett, a § fenyegetett, a § gyilkolt és nem kegyelmezett. A törvények zsonglőrei tanyáztak itt, a Corpus Juris betűinek áldozó papok…”

Jaroslav Hašek: Švejk - 1923

Mióta megszületett a Fidesz-Alaptörvény, azóta folyik ellenzéki körökben a vita arról, hogy miképpen lehet majd attól megszabadulni? Ez rendszerint alkotmányjogi vitaként szokott működni… A magyar alkotmányosságon belül keresik az érveket és keresik a változtatás jelen alkotmányon belüli legitim eszközeit – holott itt tulajdonképpen nem alkotmányjogi, hanem (kvázi-)büntetőjogi kérdéssel állunk szemben. Elég csak fellapoznunk a Btk. IV. fejezetét, amely a hivatali bűncselekmények között a hivatali visszaéléseket taglalja. Ott ezt találjuk:

225. § Az a hivatalos személy¹, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen, hivatali kötelességét megszegi, hatáskörét túllépi, vagy hivatali helyzetével egyébként visszaél, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

…Világos, egyértelmű beszéd: bűncselekményt követtek el azok, akik saját, jogtalan előnyük érdekében megszegték hivatali kötelességüket, hivatali helyzetükkel visszaéltek. Mármost, azok az országgyűlési képviselők és az a miniszterelnök, akik saját, további ciklusokra kiterjedő hatalmuk érdekében, visszaélve hivatali helyzetükkel, felhatalmazásukkal olyan Alaptörvényt hoztak tető alá, amely lehetővé teszi azt, hogy akkor is megtarthassák és további ciklusokra is nagy valószínűséggel megszerezhessék hatalmukat, ha éppenséggel megszegik hivatali kötelességüket, azaz a magyar nép érdekeinek szolgálatát és ehelyett saját holdudvaruk érdekeit szolgálják ki, mik mások, mint bűnözők? Megvan itt minden, ami ezzé minősítésükhöz kell! Igaz, a hivatali hatalommal való visszaélés tényállását általában valami ingatlanpanamával, vesztegetéssel kapcsolatos ügyben szokták megállapítani (már ha nagy ritkán egyáltalán eljut idáig egy-egy ügy), de attól még az egész ország elsikkasztása is ennek számít – sőt!

Mert a Fidesz-kormány jogtalan hátrányt okozott az állampolgároknak jogaik korlátozásával, alapjog-gyakorlásuk feltételekhez kötésével és az állampolgári érdekek és akarat érvényesülésének akadályozásával – és az is nyilvánvaló, hogy tette ezt e kormányzat a saját javára. Az is világos, hogy ez az „elkövetők” számára kifejezetten anyagi előnyökkel is járt és jár – hiszen nap mint nap jönnek elő az „érdekkör-ügyek” és már önmagában egy-egy zsíros állami stallum is maga az anyagi előny. …Tették ezt ráadásul „bűnszövetkezetben” („holdudvar”, párthoz kötődő „oligarchák”) és „folytatólagosan”… Mármost, ha valaki eleve a visszaélés szándékával él hatalmával (alkotmányoz-törvénykezik), akkor vajon ép ésszel és ép jogérzékkel tarthatók-e az e tevékenysége során létrehozott jogi konstrukciói legitimeknek, létezőknek és lehet-e polémia tárgya e jogi konstrukciók további sorsa egy kormányváltás után?

Aligha!

Így valójában nincs is alkotmányos kétség. Kétség afelől van (bennem és talán/remélhetőleg sok más polgártársamban is), hogy a most formálódó ellenzékben ott van-e a kellő határozottság, magabiztosság és az igazi elhatározás ahhoz, hogy végighaladnak a fenti logika mentén – vagy inkább botladoznak az eléjük helyezett Alaptörvényben és a maguk alkotmányjogi kényszerképzeteiben?

Az utóbbi idők-napok inkább ez utóbbit, a botladozásra való hajlandóságot látszanak alátámasztani. Nem tudom, hogy mi akadályozza meg az ellenzék kulcsfiguráit abban, hogy elővéve a józan eszüket és az ezerszeresen alátámasztható jogi érveiket, kijelentsék: a maffiakormány törvényei nem törvények a Magyar Köztársaságban és ebből adódóan kétharmad sem kell ezek kiiktatásához. Nem: ehelyett naphosszat arról filozofálgatnak egymás között, hogy miképpen is lehetne megszüntetni majd azt, ami nem is létezik! Inkább képesek a nyilvánvaló irrealitásra bízni magukat és sorsu(n)kat, mintsem átlépni saját fantomjaik korlátait… Így fordulhat aztán elő az, hogy egy 7 és egy 12%-os támogatottságú politikai erő formálódgató választási koalíciója arról beszél, hogy „meglesz a kétharmadunk!”, mint tette azt a Millás/Együtt 2014-es Juhász Péter tegnap esti interjújában (ld. itt: http://atv.hu/cikk/video-20130102_juhasz_peter). Tegyük félre egy pillanatra azt a tényt, hogy ami ellen neki a kétharmad kellene, az nem is létezik – kérdezzünk rá arra a gyakorlati kérdésre, hogy szerezhet-e 2014-ben az ellenzék kétharmadot egyáltalán?

Mégis: hogy, apafej? Talán – ha legközelebb összejöttök valahol – kérdezd már meg a haza és haladásos Szigetvárit erről. Azért őt, mert nyár végi tanulmányában feketén-fehéren ott áll, hogy gyakorlatilag LEHETETLEN egy kétharmados ellenzéki győzelem a mai, fideszesített választási rendszerben – annak ugyanis olyan előfeltételei lennének, amelynek választói lélektani, ebből kifolyólag pedig választásmatematikai előfeltételei nem adottak.

Van az a személyiségtípus, amely, ha számára áthághatatlannak tűnő akadállyal szembesül, akkor illúziókba menekül. De hát a valóság – vagy: saját félelmeik-képzelgéseik – elől illúziókba menekülő politikusaink éppenséggel most is vannak. Kell az nekünk, hogy megint egy „irrealista” garnitúra jöjjön?

…Kell a francnak!

¹ A hivatalos személyek teljes körét a Btk. 137. § határozza meg - lásd itt: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97800004.TV

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

2013.01.02. 22:13 Szerző: Đđ

Fegyverletétel?

„Nicht durch Reden oder Majoritätsbeschlüsse werden die großen Fragen der Zeit entschieden – das ist der große Fehler von 1848 und 1849 gewesen – sondern durch Eisen und Blut.“

(„A kor nagy kérdései nem szónoklatokkal és többségi határozatokkal fognak eldőlni – ez volt 1848 és 1849 nagy hibája - hanem vassal és vérrel.”)

Otto von Bismarck – 1862. szeptember 30.

Hát… Ma megjelent az Együtt 2014 programja a jogállam helyreállításáról és megújításáról. (A teljes anyag itt érhető el: http://www.egyutt2014.hu/ftp/hirek/130102_alkotmany/programpontok.pdf) Sokan és sokáig vártak egy igazi „civil” programra – hát most megkapták! Az Együtt igazi civil programot állított össze – csak éppen az a baj, hogy ezzel az abszolút civil elképzeléshalmazzal akarnak megnyerni egy HÁBORÚT! A program azt a címet viseli, hogy „A jogállam helyreállításának és megújításának programja”, de alkotói jobban tették volna, ha A kapituláció programja címet adták volna művüknek…

Miért írom le ezeket a súlyos szavakat?

Nos, 2014-ig és 2014-ben nem akármilyen ellenféllel kell megharcolni majd: egy olyan ellenféltől kell visszaszerezni a Magyar Köztársaságot, amely azt foglyul ejtette („state capture”), gúzsba kötötte, átnevezte és megerőszakolta, majd a saját képére akarta formálni, miközben kivéreztette. Ezt pedig egy háborút viselő ellenség szokta csinálni, nem egy másik demokratikus politikai erő. Ebből pedig nem más következik, mint az, hogy a háborút viselő ellen háborús stratégia kell, mert a háborús valóságot tekintetbe nem vevő civilkedés eredménytelen lesz.

A ma nyilvánosságra hozott anyagok¹ szerint az Együtt eleve két alkotmánytervezettel készül a 2014 utáni időkre (ahelyett, hogy szervezetépítéssel, megalapozott politikai programmal és a legtehetségesebb káderek mozgalomba szervezésével – no meg az országos hálózat kutya kemény kiépítésével készülne…). Az első tervezet az „ideális demokrata alkotmányt” példázná, míg a második egy „kompromisszumos változat”, ha a mai ellenzék valami csuda folytán (no meg az el nem végzett munka és a kellő munkafegyelem híján) mégsem szerezne kétharmadot a 2014-es országgyűlésben.

Az elsőről nincs sok mondanivalónk: papír, amely annyit ér, amekkora realitása van a megvalósulásának. Jelen állás – és az ellenzékre jellemző szemléletmód és hozzáállás alapján – igen csekélyke. Ahelyett, hogy a most aktuális dolgukat végeznék el (ld.: szervezetépítés, káderezés, programírás, tanulás, stb.), valami olyasmivel (alkotmánytervezetek írogatása) töltik a drága, mert kevés időt, ami majd valamikor 2014 elején lehet aktuális – ha addigra már ők lennének az ország vezető politikai ereje.

A második tervezetet sem alkotmányjogi szempontok alapján elemezzük – ez ui. most felesleges szakpolitikázgatás lenne, amit meghagyunk az ebben örömüket lelő elméleti mikulásoknak – hanem az abban megmutatkozó korlátos szemléletmód és az egész (ir)realitása alapján.

A „kompromisszumos alkotmány” gondolati alapja az az eszement ötlet, hogy a Fidesz, mint leendő erős ellenzéki párt majd asszisztál a saját maga által meghozott és a saját érdekeit képviselő Alaptörvénye felpuhításához. De mégis: ezt hogyan? Talán könyörögni fognak a majdani demokratikus kormányerők az erős és abszolút ellenérdekelt ellenzéknek (Fidesz!), hogy járuljon hozzá azoknak a számára létkérdést jelentő alaptörvénypasszusok kiiktatásához, amelyek neki a hatalomba való gyors visszatérés lehetőségét adják?

…Aztán: mi ez a marhaság, hogy „Semmilyen politikai cél nem legitimálhatja a jogi eljárásrend áthágását”, amikor Gustav Radbruch már 1946-ban kidolgozta éppen azt az alapelvet, amely szerint: „A pozitív jogot akkor kell jogtalanságnak tekinteni, ha a törvény és az igazságosság közötti ellentmondás olyan elviselhetetlen, hogy a törvénynek az igazságosság előtt meg kell hátrálnia.” Így egyszerűen jogi-szakmai alapon sem igaz az Együtt programjában szereplő fent idézett megállapítás – már csupán azért sem, mert a jogállamiság helyreállítása nem egyszerűen csak egy „politikai cél”, hanem az emberi élet méltóságának, valamint az egyéni és közszabadságnak érdekében mindenképpen megteendő lépés. És mivel egyéni és közszabadság híján nem létezhet polgári, kapitalista társadalom sem², továbbá nem működhet annak gazdasága és nem működhet a társadalom és a gazdaság normális viszonyait fenntartó közbizalom, tulajdon- és jogbiztonság sem, ezért az ezek megvalósulását akadályozó, öncélúan, klikkérdekeket kiszolgálva odarakott akadályokat el kell távolítani! Éppen ez a jogállami aktus, és nem akkor járunk el „jogállami módon”, ha be- és fenntartjuk ezen akadályokat!

A „jogi eljárásrend” formális betartása önmagában csak kelléke a jogszerűségnek, de annak összes attribútumát nem pótolja. Amikor a jelenlegi kormányerők „több mint kétharmada” meghozta az új Alaptörvényt, akkor a demokratikus joggyakorlásnak, a demokratikusan kapott hatalom legitim gyakorlásának csupán egy kritériumát teljesítette: a „több mint kétharmados” megszavazást, Ugyanakkor súlyosan megsértette a demokratikus joggyakorlás valódi célját: a közjó és a hosszú távú közérdek képviseletét. Így aki fenntartja ezt a „jogot”, az valójában cinkos a jogállam és a demokrácia lebontásában. Nem hinném, hogy ez lenne az Együtt szándéka…

…Folytatva az elemzést, még a fent idézett mondat folytatásában egy újabb súlyos tévedést találunk, íme: „[a jogi eljárásrend áthágása] olyan precedenst teremtene, ami még inkább rombolná az alkotmányos demokrácia szerkezetét, egyben megalapozná a négy, nyolc vagy tizenkét évvel későbbi újabb és újabb erőszakos alkotmányozást. Éppen ezért a közjogi korrekcióra csak kétharmados parlamenti többséggel kerülhet sor.”

Hát, fiúk, rossz hírem van: a későbbiekben egy ismételten erőszakos alkotmányozást nem úgy kell megakadályoznunk, hogy letesszük a (mint fentebb leírtuk, jogilag abszolúte megalapozottan bevethető) „fegyvert” azok előtt, akik már el is követték az erőszakos alkotmányozást, hanem úgy, hogy megakadályozzuk az antidemokratikus-maffiaszerű erőket abban, hogy felöltve a demokratikus politikai párt álcáját, visszaszerezhessék az (újbóli) alkotmányozáshoz szükséges politikai hatalmat. Amit az Együtt derék és bizonnyal jó szándékú, ám naiv - „civil” – programírói leírtak, az kb. azzal egyenlő, mintha a rabló elfogását, lesittelését szolgáló jogi eszközökről mondatnánk le a társadalmat.

Mondjuk már ki: a Fidesz nem demokratikus politikai párt, mivel célja a demokrácia saját pártérdekeiből következő korlátozása. A Fidesz nem tekinthető „legitim jobboldali” pártnak, mivel az a jobboldaliság bizonyos jelszavait és külsőségeit csupán álcaként használja. Amikor tehát az Együtt az új alkotmányozásba beinvitálná a Fideszt, mint a jobboldaliság megtestesítőjét, akkor meghívóját rossz helyre adresszálja. Amikor az Együtt-fiúk nem merik kihagyni a Fideszt (és: a Jobbikot) a jogállam és a demokrácia restaurációjának folyamatából, akkor nem a demokratikus kultúrájukról tesznek tanúbizonyságot, hanem csupán a doktrinerségükről, a bizonytalanságukról és a gyávaságukról. „Szónokolni” akarnak a nyilvánvaló antidemokrata erőszak és önkényeskedés ellen és be akarják vonni a demokratikusan meghozandó „többségi határozatba” azokat, akiknek elemi önérdekük a demokrácia, azaz a teljesítményelvűség elgáncsolása.

…A posztot felvezető mondatban 1849-’49 nagy hibájáról esik szó – amire most e program alapján az Együtt és a demokratikus ellenzék készül, az 2013-’14 nagy hibája lesz, meglássátok!

¹ Ezek az anyagok (a programtervezet, ill., a két alkotmánytervezet) itt olvashatók és tölthetők le teljes terjedelmükben (Figyelem: csak erős idegzetűeknek!): http://www.egyutt2014.hu/hirek/ellenzeki_egyeztetes_a_jogallam_ujjaepiteserol_az_egyutt_2014_dokumentumcsomagja.html

² Itt sürgősen tisztáznunk kell valamit, amire a mai, csekély munkakultúrával és még csekélyebb szervezeti fegyelemmel bíró ellenzék sok szereplője egyáltalán nem gondol és nem is beszél róla. Ez pedig nem más, mint a demokrácia és a kapitalizmus ugyanazonossága és egy tőről fakadása. Mert mi is jellemző egy demokratára (és mint tudjuk: a demokrácia nem más, mint a demokrata mentalitású és gondolkodásmódú egyének alkotta közösség!)? Nem más, mint hogy előre és ésszerűen tervez, a céljait racionálisan választja meg, terveit és céljait kitartóan, fegyelmezetten követi, azok érdekében másokkal összefog. Mármost: ugyanezek jellemzik a jó kapitalistát is!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

2012.12.30. 21:57 Szerző: Cincinnatus

Új dolog – új állam?

„Csönd van, mintha nem is rezzennénk
S rohanunk a forradalomba.”

Ady Endre: Rohanunk a forradalomba – 1912

Karácsony után néhány nappal illene a szeretetről beszélnünk… Ám ne feledjük, hogy a keresztény tanításban a szeretet nem önmagában áll: hit, remény, szeretet a teljes szlogen. A szeretetről ma sokan és sok alaptalan dolgot mondanak – menjenek csak el egy templomba, éjféli misére/istentiszteletre, majd megtapasztatják! Szeretetről beszélni ugyanis ennek a szeretetlen magyar népnek, khm…, kissé vicces és kínos ügy!

…Igen: nehéz a szeretetről beszélni egy tudatosan szétszakított társadalomban és reményt, hitet is csak az adhat, hogy valami új dolog megszünteti – elkezdi megszüntetni – ezt a szétszakítottságot. Valami „új dolog” – vegyük csak ezt a kifejezést, „új dolog” és fordítsuk le latinra! Meglássátok, érdemes lesz eljátszani kissé a szavakkal…

„Új dolog” latinul: „res nova” – de ha fellapozzuk a szótárt, ez a kifejezés így, egyben azt jelenti „forradalom”! Hát ez meg mi? A jó rómaiak bő kétezer évre előre uszítanak az Orbán-rezsim ellen?

Magyarul, a magyar nyelvben a forradalom szóban valami bizonytalanság, valami kialakulatlanság van, a jövőtől való félelem: forrongás, kavargás, amiből bármi kijöhet - ez egy magabizonytalan nép gondolkodásmódja, hányatott történelme okán. Mikor is voltunk mi utoljára olyan magabiztosak, mint egy római polgár? Merthogy a latinban – ha megnézzük a „res nova” kifejezés két alkotó szavát, akkor a „nova” újat jelent – de a „res”: „dolog”, „ügy”, állam”! És már rögtön értjük is a latin logikát: a „res nova” csak egyszerűen, semlegesen valami „új dolgot” jelent, amelytől alapból nem kell félni, nem minősíti azt a nyelv és gondolkodás eleve valami negatívnak, bizonytalanságot keltőnek. Új dolog jön, amiből lehet új állam… Csak rajtunk a római polgárokon áll, hogy ez az új állam milyen lesz és mikor lesz.

…Állítólag két és fél éve nálunk is valami új dolog kezdődött, amely új államhoz vezetett el minket – azonban egyfelől ezt mi passzívan és szorongva, nemigen akarva szenvedtük el, minden haszon nélkül, másfelől pedig ez az „új állam” kurvára ismerős: pontosan olyan kezd lenni, mint amelyiket 1989-ben állítólag lebontottunk! Az igazság az, hogy ha új, nekünk jobban szolgáló dolgot akarunk, akkor a (nem a magyar, „zavargás” értelemben vett) „res nova”, forradalom még előttünk van! Orbánék ugyanis nem resnovát csináltak (a szavazófülkékben…), hanem restaurálták a pártállamot.

Viszont, ha tényleg új dolgok jönnek egy új, modern államban, akkor ez sokaknak fog érdek- és/vagy lelki sérelmeket okozni – és ők bizonnyal ellenállnak majd! A kérdés: hogyan és mekkora erővel – továbbá: mit tehetünk ez ellen az ellenállás ellen, ha az átlép egy tűrhető, polgári mértéket és módot?

Orbánékat és a Fidesz nevű maffiaszervezetet gazdasági létalapjaikban veszélyezteti ez a mi leendő, reménybeli „új államunk” és szellemi létezésében veszélyezteti azt a valamit, amit több mint egy évszázada „nemzeti-keresztény konzervativizmusnak” szokás nevezni, pedig az valójában nem más, mint különféle összeverődött kontraszelektált társaságok pozíció-megőrzési célú véd és dacszövetsége. Ez az a társaság, amely nem állít elő „hozzáadott értéket” és nem is innovatív – ez a társaság az erő és hatalom biztosította kivételes pozíciókra alapozza az egzisztenciáját. Itt vannak a „régi úri népek” és ide csatlakoztak a késő szocialista korból eredeztethető „új nagypolgári karrierek”, az ún. „oligarchák” is. Ennek a díszes társaságnak a foglalata a Fidesz, élén a miniszterelnökkel…

…Ha belegondolunk a posztot bevezető Ady-idézetbe, akkor megdöbbenünk: éppen száz éve, amikor a verset írta, a modernitáspárti magyarok éppen azzal a kompániával és éppen azzal a mentalitással küzdöttek, mint most mi. Száz évünk, egymillió halottunk és több millió elrontott élet árán nem jutottunk sehová: ugyanott áll Orbán, ahol Tisza István állt.

„Legyen bátorságotok megtenni, amiről ti is tudjátok, hogy helyes!”

(Nehru)

Magyarok: hanem akarjátok a saját életetekkel is megismételni az elmúlt száz év szerencsétlenségét, akkor ideje ezen túllépnünk. Ideje változtatni: államon, mentalitáson, céljainkon és az eszközeinken is, amelyekkel e célokat elérjük. Res nova kell: új állam, amely egy nyugodt, zavartalan, előre jól eltervezett-megszervezett „forradalommal” érhető el! Kell egy méltóságteljes, magabiztos, rómaipolgár-stílusú gyors átalakulás – ám ehhez kellenek azok a „légiók” is, amelyek megakadályozzák, hogy az „újmódi barbárok”¹ erőszakkal visszacsinálhassák a maguk „régi államát”!

…Kik e barbár hordák? Azok, akikről fentebb már írtam: akik lét- és/vagy szellemi alapjaikban kötődnek a régi, teljesítménytelen, a kontraszelektáltakkal kivételező Magyarországhoz: Fidesz, oligarchák, a régi és az új pártállamból eredő ilyen-olyan „holdudvarok”, az utóbbi bő két évben „bebetonozott” törvények, intézmények, személyek, és ezek „pretoriánus gárdája”, a TEK – valamint a „talpasok”: a „Békemenetelők”, meg némi 2006-os mintájú „ultramag”… Ők fogják foggal-körömmel védeni a régit és támadni, aláásni az újat. És minimum „nem fogja segíteni” az újat az az ellenzéki politikai elit sem, amely – ha az új létrejön és megszilárdul – lemondhat a szép MSZP-s ellébecolásról, az „A 70-30-as leosztásból legalább a 30-at szerezzük meg, elvtársak!”-stílusról…

Ők lesznek az ellenség, őket kell kikapcsolni, közömbösíteni, legyőzni és passzivitásra kényszeríteni!

Ebből a politikai elit kiiktatása a viszonylag legegyszerűbb: el kell szigetelni őket az erőforrásaiktól és a hatalmi eszközöktől – ez elemi dolog egy „res novában”! Aztán, rögtön az elszigetelés után jöhet a polgári és büntetőjog decens, objektív eszköztára… Mert akik most a hatalmat (és azon keresztül szinte minden mást is) birtokolnak, azok gazemberek (…és persze: azok voltak a korábbi szocialista rablóbárók is – csak sokkal kevésbé szervezetten és koncepciózusan, afféle „slampos kádári káderek” mintájára…) A polgári és a büntetőjogot pedig épp a gazemberek ellen találták fel - persze: a jó rómaiak.

„De meddig tart ez az öröm? Hazamegy az ember, talán oda van égetve a vacsora és nincs munkája…”

(Eric Liddell)

Sokan vannak azok ma Magyarországon, akik hajlandók szemet hunyni ezeknek a gazembereknek a dolgai fölött – és erre személyes lelki okaik vannak. Ezek az emberek azok, aki vesztesnek érzik magukat. Vesztesek, mert nem bizonyultak elég tehetségesnek a saját szakterületünkön (Bencsik, Bayer), ám nem akarnak szembenézni azzal az egyszerű ténnyel, hogy nem valamiféle „összeesküvés” ütötte el őket az igazis sikertől, hanem csupán a képességek hiánya. Vesztesek, mert nem tudtak érvényesülni az általuk nem ismert kapitalizmus piaci viszonyai között és visszavágynak az államszocialista biztonságba. Félnek „a Nyugattól”, annak teljesítménycentrikusságától – attól a teljesítményalapúságtól, amit persze el nem ismernének. Nem: ők ehelyett azt mondják, hogy a Nyugat „visszaél az erőfölényével” – csak épp azt nem mondják, hogy a Nyugat erejét éppen a teljesítményalapúsága adja, amit ők, a „nemzeti elzárkózás” elszánt-elkeseredett hívei épp meg akarnak úszni!

Igen: az erőt a teljesítmény adja, semmi más – minden más csupán legenda és szándékos terelés!

…De ehelyett ezek az emberek inkább „békemenetet” szerveznek és minél nyilvánvalóbbá válik a tévedésük, hogy „Orbán majd mindent megold!”, annál inkább igyekeznek eltagadni a tényt, hogy Orbán semmit sem tud megoldani és hogy őket, az elszánt híveket verte át a legmegalázóbb módon! És a Békemenet akolmelegében néhány órára elfeledhetik a fájdalmukat, elfeledhetik az alkalmatlanságukat, elfeledhetik a felkészületlenségüket és a félelmeiket, elfeledhetik a személyes és társadalmi frusztrációikat…

Meddig tart a békemenetelők öröme? Te, ott a Békemenet 47. sorában, balról a 8. faszi: neked csak akkor lesz jobb életed, ha ez az ország is modern ország lesz. Akkor lesz jólfizetett munkád, akkor nem kell frusztrálódnod amiatt, hogy „A zsidók sikeresebbek nálunk, de még a tótok is!”. Vagy talán azt hiszed, hogy Széles Gábor fogja fizetni a nyugdíjadat 20 év múlva? Lófaszt fog ő neked fizetni! Csak felhasznál téged arra, hogy ő és oligarchatársai tovább maffiázhassanak itt.

…De ha Orbán nem old meg semmit és ha a Fidesz csupán egy, az ország maradék erőforrásait megszerző maffia, akkor mi és ki hozza el a sikert a magyaroknak?

„Arra a szabadságra, amiről én álmodom, még nem vagyunk érettek!”

(Gandhi)

Vajon elhozhatja-e a szabadságot és a demokráciát egy Bajnai-MSZP vezette politikai kombó? Tudják: azt a demokráciát, amelyben a pozíciókat a teljesítmények alapján szokás elosztani, nem pedig a lojalitás, a „mi kutyánk kölyke” alapján. Merthogy az MSZP-ben ez utóbbi fajta „pártdemokrácia” volt divatban – és bizony: így kerültek be és fel e párt mai vezetői is. Várhatjuk-e az igazi szabadságot és demokráciát egy olyan politikai összlettől, amelybe igen hosszú ideje be nem tette és teszi a lábát az, aki igazán tehetséges és teljesítőképes? Ugyan, mondjunk már az MSZP-ből egy olyan kalibert, aki, ha németnek születik, tényező lehetne az SPD-ben? Márpedig, ha nincs, akkor ugyan mitől lenne a 2014-től induló új Magyarország sikeresebb, intenzívebben fejlődő-növekedő, mint amilyen a 2002-2010 közötti volt? Ugyanazok a fejek – és ugyanazok a tanácsadók -, akik 10-15 éve is ott voltak már és akik korábban sem rendelkeztek adekvát koncepcióval. Most ugyan mitől-kitől lenne nekik? Vajon mitől tudná most ez a kör jobban, hogy mi a baj és mi a teendő, mint ahogy (nem) tudta 2002-2010 között? Semmiféle okot, érvet nem tudok felhozni amellett, hogy most jobban fogják tudni! Sőt: még csak afelől sem vagyok meggyőződve, hogy ők igazán demokraták lennének – mert ha azok lennének, akkor kinyitnák az egész társadalom előtt a teljesítményversenyt és nem csupán a sajátjaik közül vál(t)togatnák, ki van épp a vezetésben és ki a háttérben. Mert a demokrácia egyenlő a teljesítményversennyel: már amikor a demokrácia csírái megjelentek évezredekkel ezelőtt, valahol a „germán erdőkben”², ott is épp az volt annak a kezdetleges „teljesítménydemokráciának” a lényege, hogy „Vezessen minket a legjobb!”…

Bajnai Gordon nem csodaszer és nem is orákulum. Még ha minden bizalmat és jószándékot meg is előlegezünk neki, akkor is: kikkel, kikre támaszkodva fog kormányozni? Kik lesznek a miniszterei és a tanácsadói? Van-e most ennek a körnek, amelyben bízik és ahonnan válogat, igazán képe Magyarországról? Márpedig: a nép egy tekintélyes része most arra vár, hogy a fent nevezett kombó fogja elhozni a jólétet, a demokráciát és a szabadságot…

…Valójában pedig Magyarországon épp azért nincs szabadság és demokrácia, mert a nép jó részének mindegy, hogy van-e, vagy nincs. Ezért Magyarországon nem úgy kell megerősíteni a demokráciát, hogy bevezetjük a bázisdemokráciát, vagy éppen még nagyobb teret engedünk az önkormányzatiságnak, hanem úgy, hogy növeljük az állampolgári kompetenciákat és erősítjük a választói tudatosságot. Ez pedig nem megy úgy egyszerűen, hogy „visszaállítjuk a jogállamot”. Jogállam volt itt papíron, a jogszabályok szerint 1990 és 2010 között is- csak éppen az állampolgárok nem értették, mi lenne a dolguk ebben a számukra teljesen új, ismeretlen rendszerben. Vagy „túlmozogtak” (értsd: felelőtlenül hoztak döntést), vagy pedig passzívak voltak – és emiatt lehetett nyeregben a politikai elit. A következő, demokratikus kormány és parlamenti többség feladata tehát nem egyszerűen csak annyi lesz, hogy visszaalakítsa az alkotmányt, a törvényeket és az intézményeket a 2010. márciusi formájukra, hanem az, hogy kidolgozzon és keresztülvigyen egy állampolgár-nevelési programot.

Nem eshetünk még egyszer abba a hibába, hogy október 23-án „kihirdetjük a jogállamot” (mint tette azt 1989-ben Szűrös Mátyás) és ezzel azt hisszük, letudtunk mindent – mert ez az új jogállam (a felújított harmadik, vagy éppen a negyedik) ugyanúgy járna, mint a ’89-es.

Nem: az új állam élére valódi demokraták kellenek, akik tudják, hogy nem róluk szól majd a történet. Mert Orbánékkal nem is az a legnagyobb baj, hogy „szűkítették a jogállamiságot” (hiszen, mint az imént írtam, a jónép addig se tudott azzal mit kezdeni igazán), hanem az, hogy a megerősített központi hatalmat hülyeségre és/vagy önző célokért használják. Nem csak az a baj, hogy Orbán „diktátor”, hanem az, hogy nem a Köztársaság diktátora³, hanem a maffiáé – aki ráadásul ócska, sosem sikeres, lejárt szavatosságú eszmék szerint akarja át-, vagy inkább visszarendezni a társadalmat. Orbán egy téveszmés diktátor – ez a baj vele igazán: félreérti a világot, mert a mai, bonyolult világ felfogásához nem elég okos (és nem elég intakt a személyisége)…

„Azért láthattam messzire, mert óriások vállán álltam.”

(Newton)

Ez a nép akkor lehet naggyá, ha hallgat a közötte élő óriásokra – és a magyarság azért szerencsétlen, mert ezt a legritkább esetben tette meg a történelme során. Még akkor sem tette-teszi meg, amikor szabadon eldönthette volna, hogy kire hallgasson. Pedig most a magyarság előtt történelme egyik legnagyobb feladata áll – ugyanaz a feladat, amely már I. (katolikus változatban: Szent) István előtt is: egy nem a kor európai mentalitásával élő népből egy, a kornak megfelelő európaiságú néppé kell formálódni. Ehhez természetesen istváni méretű tehetségekre van szükség, nem pedig „viszonylagokra”. Fel kell emelnünk ezeket az embereinket – a hatalomba – hogy a vállaikra vehessenek minket, kis gyámoltalan magyar demokratákat. Tudom, mindez nem népszerű demokrata körökben – de e demokrata körök jó, ha tudomásul veszik végre, hogy Magyarország, a magyar nép nem demokrata közeg és ha ekként bánunk vele, akkor abból Orbán-szerű balesetek származnak! Előbb végig kell vinni e népet a demokráciatanulás útján (ez egy hosszú út lesz, nem egy-két kormányzati ciklus!) és csak azt követően fog elmúlni a Köztársaság feje fölül az „antidemokratikus végveszély”.

„Filozófusként éltem és ekként akarom, hogy eltemessenek, pompa nélkül, fényűzés nélkül és a legkisebb ceremónia nélkül.”

(II. Frigyes)

A kormányzás nem a hatalomról szól – és még kevésbé arról, aki kormányoz. A kormányzás és annak eszköze, a hatalom: feladat és szolgálat – és lehetőség arra, hogy ha valóban rátermett vagy, akkor utánad jobb viszonyok maradjanak, mint amilyenek előtted fennálltak.

Azt hiszem, a ma ellenzéki oldalon futó vezetőjelöltek közül Bajnai Gordon megfelel a „nem rólam szól a hatalom” kritériumának, de azt nem tudom, nem vagyok meggyőződve arról, hogy a „valóban rátermettségnek” is megfelelne. Illetve: ha ő maga nem mindenben felel meg a kívánalmaknak, akkor vajon hajlandó-e kinyitni a kaput azoknak, akikben ott vannak a belőle hiányzó képességek, az általa nem birtokolt tudás.

Jelenleg nem ezt tapasztaljuk – és ez arra utal, hogy vagy nem meri meginvitálni a „körein kívülieket”, vagy ez nem vág egybe a (hátsó-)szándékaival, de akár az is lehetséges, hogy túl szűken értelmezi a rá(nk) váró feladatot és nem számol azzal, hogy egyes fontos dolgokhoz nincs tudása-embere. Most azt kell látnunk, hogy az ellenzék „két feje”, ő és az MSZP oda-vissza levelezgetnek, arról, hogy miről szóljon majd az egész, amit tenni fognak… Az egész kezd ahhoz hasonlítani, mint ami a harmincéves háborút lezáró béketárgyalásokon ment: arról vitatkoztak, hogy kinek-kinek mi legyen a státusa, nem pedig magáról a lényegről⁴…

Mindez pedig arra enged következtetni, hogy ezek az urak semmi újban nem gondolkodnak – csupán visszavágynak a hatalomba, ahol aztán „majdcsak elleszünk valahogy”. Az a fajta „szakmaiság”, amely most folyik, a kellően széles látókör hiányát mutatja – és persze a bizonytalankodást is, amely részben a felek közötti bizalmatlanságon alapul (ki kerül felülre?), részben pedig a feladat már említett meg nem értésén, át nem látásán. Mert ha valaki nem érti, nem látja át azt, hogy mit is kellene tennie, akkor belemenekül a részletek kidolgozásába, holott a jobbik eszével ő maga is tudhatja, hogy hiába dolgozza ki a részleteket, ha az egészről nincs átfogó koncepciója. Hiába dolgozok ki egy mégoly jó oktatási programot, vagy közszféra-átalakítást, ha nincs életképes stratégiám a győzelemre – és arra sem, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy a megszerzett hatalmat ne vegye vissza tőlem az épp csak imént legyőzött ellenfél…

Igen: Bajnaiék és az MSZP is taktikákat dolgoznak ki, de nincs működőképes győzelmi és hatalomműködtetési stratégiájuk, nem is igen gondolnak erre – vagy ha igen, azt is „szakpolitikai-elméleti feladatnak” tekintik csupán. Győzni akarnak – de ehhez csak egy bizonytalan lojalitású „kölcsönhaduk” lesz: az MSZP. Ez utóbbi pedig jól tudja, hogy önmagában nem győzhet, mert szalonképtelen sokak, főképp a bizonytalanok szemében.

Az a bajunk, hogy az ellenzék túlságosan akarja a pozíciókat és csak nagyon kevéssé azt a munkát, amiért tulajdonképpen járna a pozíció. Nem is csoda, hiszen soraikból számosan éppen a komoly munkát megúszandó kezdtek politizálni (akárcsak a Fideszben…). Magyarország hatalmi hagyományai arisztokratikusak – márpedig egy arisztokrata csak bírja és élvezi a hatalom adta előnyöket, de nem dolgozik. Itt eddig szinte mindenki, aki hatalmat szerzett, „barokkosan” gondolkodott, polgár módjára pedig csak nagyon kevesen – és még az „alternatív ellenzékünk” is önkéntelenül, magát észre sem véve, ugyanígy gondolkodik: azért akarja a hatalmat, hogy a saját mániáit keresztülvihesse a társadalomban, függetlenül attól, hogy az, amit ő akar, amiben hisz, milyen viszonyban van a teljes valósággal. A hatalom itt „az én eszközöm”, az én elképzeléseimet szolgálja – nem pedig egy olyan eszköz, amelyet a társadalom ad oda annak, aki a társadalom holisztikusan felfogott érdekeit a leginkább képes és akarja is képviselni. Mondhatni: itt a hatalmon lévő a saját „emlékművét” faragja.

Túl sokáig szolgálta már a társadalom és a gazdaság a politikát (és: a politikusok mániáit, vágyait) itt – ideje, hogy forduljon a helyzet. Ha nem akarjuk elveszíteni a legjobb képességű embereinket, akkor engednünk kell őket érvényesülni és alapvető befolyást szerezni a politikában, mert ha egy országban bezárják az ilyen emberek előtt a felemelkedést lehetőségét, akkor ők könnyen elmennek és otthagyják az országot a bajában. Ezt a luxust pedig nem engedheti meg magának az ország. Ha van feladatunk a következő évre, akkor az, hogy minél több ilyen embert találjunk meg és győzzünk meg arról, hogy egymással összefogva vegyék el az alkalmatlan elittől a további károkozás lehetőségét.

„A többség az többség!“

(Gerhard Schröder)

A magyar közgondolkodást évezredes távlatban az elhivatott vezető ideálja határozza meg. Lehet, hogy ez hosszú távon nem jó elgondolás, de ma ez él, ez működi – és semmi más… Személyekben politizálunk és nem célokban, nem folyamatokban, nem stratégiákban. A magyar politikai gondolkodás még nem lépett túl a „szent királyokon”. Lehet másban hinni, lehet azt hazudni magunknak, hogy a nép a demokráciára vágyik, lehet erről szónokolni – csak egyet nem lehet: erre győztes politikai stratégiát építeni.

Ha az ellenzék győzni akar 2014-ben, akkor meg kell találnia a maga karizmatikus vezetőjét: egy olyan személyt, aki mind képességek, mind pedig személyes szándékok tekintetében messze meghaladja a „szocialista káder” kvalitásait és túl tud lépni a csupán az elméletek szépségének élő értelmiség cselekvésképtelenségén is. A reális, azaz „vezérváró” magyar társadalomban ennek a személynek a megtalálása nélkül nincs remény a demokratizálódásra – mert a magyarom többsége még belátható ideig inkább lesz kész követni egy Orbán-félét, mint egy „excelhős” technokratát, bármilyen hasznos is lenne ez utóbbi.

A választásokat pedig a többségek nyerik, nem azok, akiknek elméletileg igazuk van! Erről nem szabad az ellenzéknek 2013-ban megfeledkeznie!

¹ Újmódi barbárok: a kifejezés Nagy László A nap jegyese (1952–1954) c. verseskötetében, A kovács c. versben szerepelt először.

² A mai értelemben vett demokrácia elődje ugyanis – a közvélekedéssel ellentétben – nem az athéni demokrácia volt, hanem az ún. „germán szabadság” társadalmi intézménye. Részletesebben erről egy korábbi posztunk, a Ki nyeri a II. világháborút (http://progressziv.blog.hu/2012/06/18/ki_nyeri_a_ii_vilaghaborut) A „germán szabadság” c. fejezetében írtunk.

³ Erről (a diktátor és a köztársaság kapcsolatáról) bővebben lásd itt: A Köztársaság diktátora - http://progressziv.blog.hu/2012/10/03/a_koztarsasag_diktatora

⁴ Hosszú ideig arról ment a vita, hogy hol álljanak a választófejedelmek követeinek székei: a többi fejedeleméi mellett, a falak mentén, avagy a terem közepén, a szőnyegen. Végül abban állapodtak meg, hogy a választófejedelmek követei a székeik első két lábát a szőnyeg rojtjaira helyezhetik… Félő, hogy az ellenzéki együttműködők is így dolgoznak.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

2012.12.22. 16:52 Szerző: Đđ

Röghöz kötés és nemzeti szuverenitás

„…hogy minden emberkor megtudja, hogy mekkora bűntény az urak ellen föltámadni: ennek utána az ebben az országban bárhol lakó összes parasztok… elveszítvén e hűtlenségi vétkük miatt szabadságukat, a mely szerint egyik helyről a másikra költözhettek, az ő földesuraiknak föltétlen és örökös szolgaság alá legyenek vetve.

És jövőre ne legyen szabadságuk arra, hogy uraik akaratának és beleegyezésének ellenére egyik helyről a másikra menjenek és állandóan letelepedjenek."

Részlet a Werbőczy-féle Hármaskönyvből (Tripartitum opus iuris consuetudinarii inclyti regni Hungariaes) - 1514. évi XIV. tc., 3. és 4. §¹

Itt most az ingyenes felsőoktatásért cserébe megkövetelt magyarországi munkavállalás kapcsán a manapság sokat emlegetett „nemzetállami szuverenitásról” lesz szó, arról, hogy akik ezzel a szlogennel élnek és politizálnak, igazából mit is akarnak elérni?

…De előbb magáról a „röghöz kötésről”!

Amikor Orbán arról beszél, hogy majd ő „megszabja”, hogy ki tanulhat ingyen a felsőoktatásban és milyen feltételekkel, akkor vagy szerepzavarban van, vagy (ami még rosszabb) cinikusan hazudik, terel. Úgy állítja be a dolgot, mintha valamiféle „kegydíj” lenne az, ha valakinek „az állam” finanszírozza a tanulmányait. Holott valójában maguk a magyar állampolgárok fizetik ezt: az adójukból. Amikor pedig a kormány és az országgyűlés meghoz egy döntést abban az ügyben, hogy mennyit fektessen be a költségvetésből a felsőoktatásba, akkor ezt a döntést nem személyes hitelvek és sajátos társadalmi víziók alapján, nem a „nemzeti elit” társadalmi, gazdasági és politikai hatalmának védelmezése céljából kellene meghozni, hanem csupán azon egyszerű tény alapján, hogy egy minden erőforrásban szegény társadalom egyetlen felemelkedési lehetősége a képzettségi szint – és: az általános intellektuális színvonal – emelése lehet. Igen: a döntés egyetlen jogos alapja a nép hosszú távú boldogulása kell, hogy legyen.

Orbán most azt mondja, hogy ha az állam fizette a tanulást, akkor a diplomásnak kötelessége „visszadolgozni” ezt a pénzt – de kinek is? Az államnak? Az állam ebben a kérdésben csupán áttételesen, a diplomás által majdan megtermelt GDP-nek és adóknak az állami költségvetésre gyakorolt hatása által érintett. Márpedig a gazdaságban nem az itthon dolgozó/tengődő diplomások száma, hanem az általuk végzett munka hatékonysága határozza meg a GDP-t. És ha a gazdaság döglődik és zsugorodik, akkor az elvben rendelkezésre álló diplomáshadak önmagukban, csupán az itthonlétükkel egy fillérrel sem javítják az állami költségvetés helyzetét!

…A legkényesebb pont a diplomások elvándorlásának frontján egyébként egy (orbáni értelemben véve) kifejezetten „nem produktív”² ágazat: az egészségügy. Ám az egészségügy esetében az orvosok külföldre távozása csupán az oksági láncolat vége. Annak kezdete ugyanis a magyar egészségügy sajátosan „kétpályás” finanszírozása. Mi is ez a kétpályásság?

Nos, van egyfelől az állami egészségbiztosítási rendszer³ és az onnan az egészségügyi ellátásba befolyó pénz, amely (sok más egyéb finanszírozni való mellett) a hivatalos orvosi fizetések fedezete is – ez az egyik finanszírozási pálya. A másik pedig a hálapénz, vagyis az a pénz, amelyet az állampolgárok nem előzetesen és normatívan, hanem „a szükség pillanatában” költenek egészségügy-finanszírozásra, ráadásul nagyon torz módon. Ez a pénz ugyanis, köztudottan, elsősorban az „orvoselit” zsebébe kerül, ebből egyetlen fillér sem kerül az intézményfenntartásba, vagy akár anyagbeszerzésre. Az első, hivatalos pályán csupán annyi jövedelemhez juthat egy orvos, amennyit akár segédmunkásként, nyolc általánossal is megszerezhet, míg a második, illegális pályán bejövő pénz csupán az orvostársadalom egy kis hányadának jövedelmi viszonyait emeli fel a nyugatiakkal összemérhető szintre. Ezért van az, hogy nem a főorvosok, klinikaigazgatók szoktak lelépni, hanem a pályájuk elején álló orvosok, akik valóban gyakorlatilag az alapfizetésükből élnek… Aki tehát az orvoselvándorlás gyökerét keresi és a baj okát akarja kezelni, annak az egész magyar egészségügy-finanszírozást kell hálapénzestől, orvoselitestől átlátnia, majd „felrobbantania” és úgy újjáépítenie, hogy közben tudatosítja a magyar társadalommal: vagy hajlandó legálisan – és előre, egy (vagy: több) jól szervezett egészségbiztosító keretein belül – megfizetni a modern gyógyítás valóságos költségeit, vagy pedig elfogadja, hogy az ellátás technikai szintje ’50-es és ’60-as évekbeli lesz, valamint elképesztő orvoshiány lép fel hamarosan… Az orvosok elmenetelét ugyanis a mai rendszer mellett egyszerűen nem lehet meggátolni: egyfelől nem egyeztethető össze az EU alapelveivel, másfelől pedig 5-10-szeres fizetésért az orvosok akár a klasszikus „vasfüggönyön át való disszidálást” is vállalnák! És: mint annyi más esetben is, a röghöz kötésnél is a végső cél Orbánék számára a hatalom megőrzése. Hiszen ha a sok távozó orvos miatt leromlik/összeomlik az egészségügyi ellátás, az akkora népelégedetlenséget kelthet, amelybe belebuknak. (…Amennyire látszik, a „diplomás berlini fal” elsősorban az orvosoknak épülne – hiszen tanárból így is „túl sok van”, a mérnökökhöz meg jól futó gazdaság kellene…)

Egyébként is vicces, hogy épp a ’89-es „szabadsághős” Orbán akar „berlini falat” építeni a diplomások köré… Ahogy annak idején az NDK és a berlini fal esetében, úgy most, Orbánnál is az elvesztett verseny és a teljesítményképtelenség sugallta kétségbeesés a „falépítés”-„röghöz kötés” oka. Orbánék azért nyúlnak ehhez az eszközhöz, mert képtelenek voltak gazdasági növekedést elérni – mivel meg sem értették, hogy mi annak legnagyobb magyarországi akadálya⁴ és fel akarják valahogyan oldani a gazdasági növekedés hiánya okozta jövedelemfeszültségeket. És – akár az NDK-nál – a diplomások közötti reménytelenség, „jövőtlenség-érzés” és az egyszerű orbánizmus-undor is távozásra készet. Nyilvánvaló az is, hogy erről a nem anyagi jellegű problémáról is el akarják terelni a figyelmet…

…Látható: az elit számára a teljesítményképtelenség leplezése és a hatalmi-gazdasági pozícióik megtartása nehezebb egy EU-s tagállamban, mint egy „szuverén nemzeti állam” elitje esetében. Nem véletlen az, hogy egész Európában éppen azokban az országokban találjuk a leghangosabban a nemzeti szuverenitást pártoló-védelmező politikai erőket, amely országok - és amely országok politikai-gazdasági elitjei - a legkevésbé állják a versenyt. Ehhez társulnak ezekben az országokban a „nemzetiség” társadalmi bázisaként azok a rétegek, akik ilyen-olyan okból kevésbé „versenykonformok”. (Jön még ehhez egyfajta nacionalista nemzeti hagyomány is – szintén a „nemzeti szuverenitáshoz ragaszkodó” társadalmi bázist növelendő – mindenek előtt azon népeknél, amelyek valamilyen módon „történelmi-önértékelési” és sikerességi téren frusztráltak…)

Ezek a „nemzeti szuverenitást védő” elitek korábban, a virágzás éveiben azt hazudták népeiknek, hogy minden rendben van – most pedig, a saját maguk által előidézett és kezelni nem tudott válság idején, azt hazudják, hogy népeik baja éppen az az Európai Unió és a miatta „elvesztett” nemzeti szuverenitás, amely EU-nak, az onnan származó bőséges támogatásoknak éppen azokat a bizonyos „virágzó éveket” köszönhették e népek. Ez az egész kettős hazugság csupán arra szolgál, hogy elterelje az érintett népek figyelmét a saját nemzeti elitjük vezetésre való alkalmatlanságáról – hogy ez az alkalmatlan elit megőrizhessen a hatalmát.

Számos dolog mutat kifelé Orbánéknak az EU-ból: a számukra idegen elvek, a szabadságkorlátozó lépéseikkel ellentétes EU-szabályok, a teljesítményképtelen „nemzeti elitek” hatalommegőrzését megnehezítő föderatív tervek. Befelé tulajdonképpen csak egyvalami mutat: a megszerezhető és oligarcháik között felosztható EU-s támogatások.

¹ A köztudattal ellentétben a jobbágyok „röghöz kötése” nem csupán egy történelmi pillanat – az idézett „Hármaskönyv” - következménye és nem is Werbőczy „találmánya”, de még csak nem is egyszerűen „büntetés” a Dózsa-féle parasztháborúért. Akit érdekel a téma és háttere, az itt olvashat erről: http://toriblog.blog.hu/2008/05/06/a_jobbagy_roghoz_kotese

² Az egészségügy társadalmi haszna – „produktivitása” áttételes: a meghosszabbodó-megnövekvő munkaképes életszakasz révén, illetve a megelőzött és nem súlyosbodó betegségekkel megtakarított kiadások révén érvényesül.

³ Az állami rendszer mellet működő magán-egészségbiztosítókról azért nem teszek itt említést, mert azok „összvolumene” az egész EÜ-finanszírozás méretéhez képest elhanyagolható.

⁴ Erről már számos korábbi posztunkban írtunk, pl. itt: Miért vagyunk lemaradva? - http://progressziv.blog.hu/2012/11/04/miert_vagyunk_lemaradva, ill.: „Gazdaság! gazdaság!” – Gazdaság? - http://progressziv.blog.hu/2012/10/20/_gazdasag_gazdasag_gazdasag

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

2012.12.21. 14:12 Szerző: Cincinnatus

„Gyerekjáték”: a legújabb rendszerváltás?

páros.jpg

„Két út van előttem, melyikre induljak?”¹

Most, hogy úgy néz ki, mégse lett vége a világnak, kellene valami terv arra, hogy merrefelé induljunk el – hogy mégse ez a mi régi magyar világunk maradjon itt továbbra is! Egy frissen kikelt kiscsirkében is működik az ösztön, hogy kit kövessen – ám úgy tűnik, a magyarság még ennyit sem tud: nem ismer olyan irányt, amit ha követ, sikeres lehet. Itt évszázadok óta nem élt olyan generáció, amelyiknek az életében ne lettek volna „rendszerváltások”, amelyek felborították az addigi célrendszereket. Az utóbbi két évtized is két váltást hozott…

Az 1990-es félresiklott rendszerváltás után 2010-ben a Fidesz egy újabb, retrográd jellegű rendszerváltásba szerette volna belevinni az országot – és az ország most visszarúg. Ez a visszarúgás még nem általános, nem terjed ki a 2010-es rendszerváltás veszteseinek többségére és nem is szervezett annyira, hogy az már most megingatná a Fidesz-hatalmat, de úgy látszik, nem is csillapodik. Világosan látszik, hogy az „újratervezés” beindult: a diákok nem csupán a felsőoktatás ingyenessége miatt tüntetnek, másról, többről van itt szó. Az eredetileg felsőoktatási keretszámokra kilőtt rakéta új célt keres – és ez az új cél csakis az Orbán-rezsim megdöntése lehet.

Az egész ellenzék szégyellheti magát: ők két és fél éve vakargatják a tökeiket, lamentálnak, spekulálnak, taktikáznak és egyezkedtek… Csak épp semmit ténylegeset nem tettek Orbán ellen. Aztán néhány napja jöttek a gyerekek – és ez a néhány nap elég volt ahhoz, hogy Orbánt defenzívába szorítsák. Átvették a tematizálást a Fidesztől, lényegében 2006 ősze óta először. Bebizonyították ezzel, hogy Orbán korántsem olyan erős és nem is olyan határozott, mint amilyennek a „bevett ellenzék” képzelte-tartotta őt és rendszerét. A diktatúrák általában úgy szoktak megbukni, hogy nem számolnak valamely társadalmi erővel, csoporttal. Aztán ez az erő egyszer csak előugrik a semmiből – és megingatja a megingathatatlannak vélt hatalmat!

…A megingatás után már csak az a kérdés, hogy a hirtelen előlépő erő meddig megy el? Akkor jár el helyesen, ha nem áll meg addig, amíg talpon van az ellenfele: a diktatúra – mert ha azt meghagyja a hatalomban, akkor tulajdonképpen semmit sem végzett. A diktatúra visszaerősödik, az őt megingató mozgalom pedig elerőtlenedik – és hamarosan ugyanott, vagy még ott sem fog tartani a társadalom, mint ahol az egész megmozdulás előtt. (Jó példa erre a Milla – vagy az Együtt 2014.) Ha írnék katekizmust a diktatúra ellen fellépőknek, akkor a legfontosabb pont az lenne: a demokratikus jogok visszavétele azoktól, akik visszaéltek azokkal.

Most azon kellene elgondolkodni, hogy a változásokban, az ésszerű Magyarországban igazán érdekeltek miképpen tudják ezt - a kormányváltást - kieszközölni? És itt illúzió azt várnunk, hogy az igazi, érdemi változást elhozhatja egy Bajnai-MSZP-kidudjamégki kombó, mert ez a politikai összlet tele van/lenne a változások iránt korántsem elkötelezett alakokkal és érdekekkel!

„Karjuk erejére szükséged lesz, hogy megvédd a várost!”²

A most tüntető diákok – akiknek persze nincs távlatos és részletes koncepciójuk és fogalmuk-tapasztalatuk sincs arról, hogyan kell megvívni és megnyerni egy ilyen küzdelmet - legalább egyvalamiben különbek az „okos felnőttektől”: nem félnek belevágni! Nem mérlegelnek, nem tökölnek és nem kombinálnak. Most nekünk, okos felnőtteknek, az lenne a dolgunk, hogy hozzáadjuk a magunk koncepciózus tudását – kérdés, hogyan lehet ezt belevinni abba a közegbe? Hogyan lehet ezt bevinni a diákok közé, akik (joggal!) nemigen bíznak az 1990-es rendszerváltást félresiklani engedő és a 2010-es Fidesz-rendszerváltást akár még szavazataikkal is támogató „felnőtt okosakban”. Továbbá: azon is el kellene gondolkodnunk, hogy a most tüntetőkön kívül még kikkel és hogyan kell szövetséget kötni úgy, hogy ez a szövetség megbénítsa az orbánisták hatalmi eszközrendszerét?

Mert ha ez a hatalmi eszközrendszer változatlanul képes lesz szolgálni Orbánék hatalmát, ha azzal továbbra is akadálytalanul élhetnek vissza, akkor bajosan lehet őket leváltani! Tudom-tudom: „Majd 2014-ben az egyesült ellenzék győz a választáson és akkor minden rendbe jön!” Ezzel hitegeti magát manapság az „okos, higgadt felnőttek” közössége.

Csakhogy „lószart, mama!”: Orbán nem fogja megengedni azt, hogy az ellenzék legyőzze őt a választáson - és ha ez mégiscsak sikerülne valahogyan (ugyan hogyan?), akkor is meg fogja talál(tat)ni azt a módot, hogy megtarthassa a hatalmat.

Mire alapozom ezt? Lássuk csak!

Az, hogy a legutóbbi „salátatörvénnyel” 16 többé-kevésbé „megvagyunk nélküle”-szak³ közé becsempészték a társadalom és a gazdaság irányító pozícióinak megszerzéséhez kellő legfontosabbakat, a közgazdász- és jogászképzést is, megmutatja, hogy a Fidesz nem tett le a nagy társadalom-átalakító tervéről. Arról a tervről van szó, amely 2010-től kezdve folyik: felülről lezárni a magyar társadalmat – és persze lehetőség szerint elzárni azt a világtól és az EU-tól is.

A legutóbbi, nevezzük így „Fidesz-rendszerváltás” a társadalom 90%-át tette vesztessé, jogkorlátozás és romló létfeltételek által – és a maradék 10% többsége is csupán rövid-2-3 éves távon lehet nyertes egy zsugorodó gazdaságban. (Ne feledjük, a GDP-arányos beruházási ráta 14% körül alakul – ez még az amortizáció pótlásához sem elegendő, nemhogy bármiféle növekedéshez, álmodjon bármit is Matolcsy!) Zsugorodó gazdaságban a felsőközép- és felső osztályok egzisztenciára is könnyen borulhat, hacsak nem védik e pozíciókat a joggal való kormányzati visszaélés és (ha szükséges) az erőszak eszközrendszerével. Ez talán menne is valahol Dél-Amerikában, vagy éppen Európa és Ázsia politikai határain, ám az egymással ezerszeresen összefonódott Európai Unió tagállamaiban egy efféle „kísérlet” hamvába holt… De azért Orbánék tovább próbálkoznak…

Vajon miért hiszik sokan azt, hogy a Fidesz egy esetlegesen elveszett választás után, 2014-ben átadja a hatalmat? Miért hiszik, hogy másként fog eljárni, mint most, a keretszámok és az államilag támogatott szakok esetében? Vajon miért készül erre az ellenzék (már ha készül igazán arra, hogy 2014-től átveszi a kormányzást – mert a jelek szerint lelke mélyén nem ezzel számol.) Nincs minőségi különbség a társadalom többsége érdekeinek folytatólagos semmibe vétele és a többségi társadalmi akarat semmibe vétele (értsd: a választások eredményének semmibe vétele) között. Vajon miért csak egy „törvényes választásra” készülnek az ellenzéki erők? Hiszen több mint egy éve folyamatosan csak a törvényességet korlátozó kormányzati döntésekről írnak-beszélnek. Miért hiszik, hogy megfordul a „keleti szél”?

A diákoknak tett nyilvános ígéretek ilyen alattomos visszavonása, ez az arcukba vizelés világosan mutatja: a Fidesznek esze ágában sincs és nem is lesz bármiben is engedni – és legfőképpen: a hatalmat nincs eszében elengedni! Azt majd úgy kell elvenni tőle.

Még valami: a „jogállami megoldásokban” gondolkodó ellenzék eszköztelen lenne egy esetleges hatalomváltás esetén a Fidesszel és annak közjogi maradványával szemben. Nem tudna mit kezdeni a Fidesz-Alaptörvénnyel, mert úgy érezné, úgy gondolkodik, hogy azok „legitim módon születtek”, ergo: félredobásuk lenne az illegitim, jogállam-ellenes tett. Aligha várható az, hogy ezt a bennük oly erősen élő „jogállamiság-fétist” képesek lennének elengedni – és még ha meg is tennék, akkor sem lennének felkészülve arra, ha a Fidesz-tábor ismét az utcákra vonulna, akár sokkal durvábban, mint 2006-ban tette. Nem lennének felkészülve egy (immár nem „Béke-„, hanem) „Háborúmenetre”! Pedig jó, ha demokrata ellenzékieink az eszükbe vésik, hogy ez a „maffia-vezértelte, militáns jobboldal” tudja: ha most elveszíti a hatalmát, akkor nem fogja tudni ennek a generációnak az életében azt visszaszerezni. Ezért a tőle a hatalmat elvevők ellen „vérbosszút esküszik” – sokkal durvábban is akár, mint azt 2002-ben és 2006-ban tette. Ám demokrata ellenzékünk ezzel nem számol: túl békés és túlságosan normális ehhez - de lehet, hogy csak túl gyáva és túl óvatoskodó? Aztán, ha mégis elkövetkezne a baj, akkor széttárja majd a karjait, mondván: jogtalanul győztek le minket, nem tiszta, nem demokrata eszközökkel!

Mindezt azért írom le, hogy világos legyen, mi a cél: nem a felsőoktatási keretszámok tologatása, hanem az, hogy az országot ne egy önző és érdekeiért bárkin átgázolni kész maffia vezesse – és hogy ez a maffia ne is birtokolhasson olyan erőforrásokat, amelyek révén gyakorlatilag bármikor visszaérhet a hatalomba. Látszólag kettős tehát a feladat: egyrészt megszerezni a hatalmat, másrészt megakadályozni az antidemokrata eszközökkel élő Fidesz-klán ismételt hatalomra kerülését – de ez a kettő valójában egy és ugyanaz: csak egy elerőtlenedett/erejétől megfosztott Fideszt lehet leváltani és távol tartani a hatalomtól!

Kaszás.jpg

¹ Magyar népdal

² Id.: Zsoldos Péter: Távoli tűz - 1969

³ Ezek a következők: Andragógia, alkalmazott közgazdaságtan, emberi erőforrások, gazdaságelemzés, gazdálkodás és menedzsment, kereskedelem és marketing, közszolgálati, nemzetközi gazdálkodás, pénzügy és számvitel, turizmus vendéglátás, üzleti szakoktató, igazságügyi igazgatási, munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási, kommunikáció és médiatudományok, nemzetközi tanulmányok, jogász.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

13 komment

Címkék: mszp orbán fidesz tandíj eu felsőoktatás hazugság rendszerváltás jogállam ellenzék milla diákhitel bajnai alaptörvény együtt 2014 diáktüntetések

2012.12.18. 20:23 Szerző: piefke

A különbség

„…Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.”

Petőfi Sándor: a XIX. század költői – 1847. január

Beértett a termés: amit a Jobbikkal vettetett el a „nemzeti jobboldal”, azt tegnap learathatta a Fidesz-KDNP minisztere által a Nemzeti Színház igazgatójává kinevezett Vidnyánszky Attila – és ami talán ezeknek a nemzeti köröknek még fontosabb: kiebrudalták Alföldit! Igazán ügyes: megvalósulhat az időutazás: a XXI. századból vissza, valahová a XIX-XX. fordulójára… Nem először írunk erről a témáról – és Vidnyánszky elődjéről, Alföldi Róbertről sem¹…

…Mi a baj Vidnyánszky Attilával, a Nemzeti Színház újonnan kinevezett igazgatójával? És miben jobb Alföldi Róbert? Itt nem „ideológiai”, „politikai szekértáborokhoz kötődő” választ kell adnunk, hanem a valódi, objektív különbséget kell megmutatnunk. Sokan foglalkoztak már a napokban – és amióta egyáltalán felvetődött a direktorváltás lehetősége – ezzel a kérdéssel, de szokás szerint eluralta a terepet és az agyakat az, hogy az éppen állást foglaló hova van bekötve. „Libsibolsi”-e, vagy „népnemzeti”? „Világművészet”-párti européer-e, vagy a „sajátosan magyart” felmutatni akaró, „nemzeti válaszokban” gondolkodó? Pedig van itt olyan mérce is, amely megkérdőjelezhetetlenül mutatja meg a különbséget.

Mind Vidnyánszky, mind Alföldi a maga módján – de szubjektíve semmiképp sem kevésbé – „kisebbségi létbe” született. Alföldi Róbert - nevéhez illően - alföldi falusi környezetben, csonka családban szocializálódott, nyilvánvalóan számos dologban erősen különbözött attól, ami körülvette: tehetségben, érdeklődésben, és vágyakban is… Vidnyánszky pedig kárpát-ukrajnai kisebbségi magyar: egy olyan közegben alakult a személysége, ahol ő, magyar lévén „európaibbnak”, egy, a korabeli szovjet-ukránnál „fejlettebb” és ugyanakkor „ősibb” kultúra letéteményesének tartotta-érezhette² magát és naponta frusztrálódott attól a helyzettől, hogy mégis ő az, aki „lenézett”, „másodrendű állampolgár” az adott közösségben. Mármost, az a kérdés – és abból adódik a két ember közötti különbség is – hogy mit kezd ezzel a „kisebbségi” helyzetével: belesüpped és ez válik élete minden mást meghatározó központi kényszerévé, vagy pedig felülemelkedik rajta, éspedig képességei, intellektusa, intuitivitása és valódi világkultúrája révén. Nem mellesleg: éppen ez tesz különbséget „relatív” tehetség és valódi tehetség között is.

Igen: Alföldi és Vidnyánszky között az az objektív különbség, ahogy – képességeiken alapulóan – „kezelték” a személyes konfliktushelyzetüket és problémáikat. Jól megfogalmazta ezt már a XIX. század talán legnagyobb magyar nemzeti költője, a nyilvánvalóan univerzális zseni Petőfi is, a poszt bevezetőjében idézett módon…

A mai, totálisan nyitott világban egy emberi közösség az, amit létre tud hozni és nem az, aminek képzeli, hirdeti magát. Aki még ma is azt a harcot akarja továbbvívni, amelyet a XVIII. század végén II. József császár és a felvilágosodás hívei, illetve az akkor „friss ötletnek” számító nacionalizmust a saját privilegizált társadalmi státusuk megőrzésére felhasználó „megyei nemesség” vívott, az nagyon megkésett ember, annak aligha van adekvát tudása a mai világ valóságáról. Az ilyen ember görcsösen kapaszkodik egy XIX. századi nemzettudatba és „nemzeti kultúrába” (nem véletlenül hozott a pályázatában is XIX. századi példaképeket Vidnyánszky), attól félve, hogy az ő személyiségét kialakító közeg, amelyben ő az „örökké kisebbségben élő”, feldarálja őt.

A nemzetünkbe zárkózás mindig menekülés. Nem tudok tehetséggel és tettekkel – „teremtéssel” – felülemelkedni az engem körülvevő „másmilyenek” világán, ezért belemenekülök a „saját csak rám jellemző” kultúrámba. Azt fogom kivételesnek tartani – mert nem tudok mit kezdeni a nagyobb és általánosabb igazságokkal, azok „meghaladnak” engem… Akár a gazdaságban: a „nemzeti protekcionizmus”, a „nemzeti tőkések” támogatása, kivételes helyzetbe hozása csupán rejtegetni pórbálja azt a tényt, hogy ez a nemzet nem képes nyílt versenyben jól teljesíteni. És – akár csak Vidnyánszky a művészetben – nem a fejlődésben, a tökéletesedésben és az innovativitásban látom a kiutat, hanem abban, ha valami olyasmiben merülök el, ami rajtam kívül senkit sem érdekel.

A magaskultúra nem arra való, hogy kifelé valami „etnográfiai egzotikum” legyen. Egy ország „legerősebb” színháza nem attól lesz az nemzetközi szinten is, hogy ott az adott nemzet „kulturális önvédelme” folyik, egy rég elmúlt, szerencsétlen történelmi korszak itt maradt darabjaként. Gondoljunk bele, mi jelenti az újabban Orbán Viktor „bezzegországának” számító („bőrnadrág és laptop”) Bajorországban a magaskultúrát! Nem a „Hoamatstil”, a XIX. századi „hagyományos művészet”. Természetesen megvan ennek is a maga helye – de nem ez az, amivel a szellemi elit foglalkozik. Erre ott vannak a hagyományőrző körök – és Peter Steiner Pajtaszínháza. Pedig a bajorok is egy kulturális kisebbség, akiket „bedarált” a nagynémet egység a XIX. század második felében. De ők nem keseregnek ezen, nem zárkóznak bele ebbe – ők inkább kifejlesztették a BMW-t, meg az Audit! ...Vagy vegyük a lengyeleket, akiknek legalább olyan szomorú és sikertelen volt a történelmük, mint amilyen a magyar. Ehhez képest épeszű kultúrpolitikusnak Varsóban eszébe nem jutna az a furcsaság, hogy egy XIX. századi színházi szemlélet- és gondolkodásmódot képviselő figurát erőltessen a publikumra színházvezetőként.

Ha elolvassuk Vidnyánszky direktori pályázatát (itt olvasható: http://www.csokonaiszinhaz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=565&Itemid=145), abban komoly szellemi azonosságokat találunk mindazzal, amit Orbán képvisel. Az egész olyan, mintha a miniszterelnök 2009-es kötcsei beszédét fogalmazta volna át (ez meg itt: http://orbanviktor.hu/cikk/megorizni_a_letezes_magyar_minoseget). Azt már jól tudjuk, hogy Orbánnál – a nyilvánvaló személyes okokon (a fejlett nyugattal szembeni kisebbrendűség-érzésen) túl – ez az egész „nemzeti” világ csupán eszköz, amely a Fidesz gazdasági és szellemi holdudvarának térfoglalását, kivételes pozícióba jutását van hivatva szolgálni. Vidnyánszkyval is az a frusztráltság foglalhatott el „Isten kegyelméből”) újabb jelentős darabot Magyarországból, amely ott dolgozik magában Orbánban, de a „jobbkezében”, vagy akár Hoffmann Rózsában, Balogh Zoltánban és Fekete Györgyben is. Sajnos számos hasonló kaliber vár még „jussára”… Ezeknek az alakoknak maga a Kánaán az orbánista rendszer, amely hatalmi struktúráit eleve a kontraszelektáltak szolgálatkészségére építi, és amely rendszerben ezek a figurák szolgálataikért cserébe olyan pozíciókat és javakat szerezhetnek meg maguknak, amelyeket a (másod-sokadvonalbeli) képességeik és a tudásuk révén a büdös életben nem érhetnének el…

Mindez persze csak „színház” – és az „előadás” (az Orbán-korszak) végével ki kell lépniük a „szereplőknek” a számukra oly rideg valóságba. Hogy ezt számukra is érthetően fogalmazzam meg: amikor Vidnyánszky már ismét csak legfeljebb egy vidéki színkört vezet, akkor Alföldi talán Berlin, vagy London valamelyik vezető színházában kapja a jobbnál jobb felkéréseket, ráadásul annyi lóvéért, amennyitől a guta ütné meg a „derék nemzeti urakat”…

Mondjátok magyarok: érdemes a régi magyar hagyományhoz híven örökké, újra és újra elzavarni a legtehetségesebb embereinket, azért, hogy az átlagosaknak legyen helyük? Annak idején, a derék katolikus klérus, hogy „birtokon belüliségét” és „mindenhatóságát” fitogtassa, a córdobai Nagymecset kellős közepébe épített/rombolt bele egy átlagos gótikus katedrálist. Amikor a király, V. Károly meglátta a „művet”, szomorúan csak ennyit mondott: „Most már van valamitek, ami bárhol megtalálható, azelőtt viszont olyasvalamitek volt, amiből csak egy létezett a világon.”³ Azt hiszem, a vidnyánszkyasított Nemzeti Színház a mi aktuális córdobai új katedrálisunk: „elkötelezett nemzeti művészet” minden sarkon volt már eddig is a mi kis magyar világunkban, most lett egy újabb példány belőle…

…Alföldi meg majd elmegy – akár Córdobába!

¹ Korábbi írásaink a témában: Színház, cirkusz és marsallbot - http://progressziv.blog.hu/2010/12/13/szinhaz_cirkusz_es_marsallbot, illetve Ki a faszszopó? - http://progressziv.blog.hu/2011/05/24/ki_a_fasszopo

² Az egyes kultúrák „milyensége” és „minősége” közötti valós, vagy feltételezett különbségek témakörét most nem nyitjuk ki – de tény, hogy él egyfajta „kulturális felsőbbrendűség” tudata a magyarságban a környező népekkel szemben (osztrákok ausgenommen!) és ez különösen igaz a „trianoni” kisebbségi létre kényszerült közösségekben élőkre.

³ Más források szerint a király mondása így hangzott: „Létrehoztatok valamit, ami máshol már létezik, eközben leromboltatok valamit, ami egyedülálló volt a földkerekségen.”

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

· 1 trackback 5 komment

Címkék: nemzeti színház alföldi vidnyánszky

Utolsó kommentek

ArriMedes: "Magyarországon sosem volt feudalizmus, familiaritás a magyar rendszer neve vs Magyarországon nem ... (2018.05.07. 12:12) Viktor, mi bajod a dédapámmal?
Pyrrhus: @Orkogo: Aha. Természetesen ismerem a koncepciót, és pont ezért ellenzem. Szóval akinek van jöved... (2017.06.17. 21:29) Alapjövedelem: tévedés, tudatlanság és felelőtlenség
screpes: a 2. vállalást problematikusnak látom, mivel ehhez, stratégikus elemként titoktartás társu... (2017.05.31. 21:27) Az ellenzéki politika anyagi alapjairól
Beer Monster: @gabiiii: A 2. pont egy hibás kritérium lenne, például a biológia legtöbb területe nem alkalmas po... (2017.04.08. 11:16) Diákmunka
gabiiii: @Moin Moin: 1. Ne vesszél el a részletekben, pontosan tudod mire gondoltam. 2. A CEU-n nem tanítan... (2017.04.06. 00:20) Diákmunka
Utolsó 20

HTML doboz

Keresés

Top 5

Utolsó kommentek

Címkék

Archívum

2013.01.19. 13:53 Szerző: Moin Moin

Címkék: választás mszp orbán fidesz siker program ellenzék milla 2014 szavazók bajnai haza és haladás mesterházy mentalitás versenyszféra lmp juhász péter bizonytalanok kónya péter együtt 2014

2013.01.08. 12:51 Szerző: Đđ

· 1 trackback 27 komment

Címkék: mszp gazdaság orbán fidesz kormány india előítélet cigányok magyarok rasszizmus ellenzék bayer zsolt milla bajnai civilizáció zuhanás mentalitás késelő schiffer lmp etelköz végső megoldás

2013.01.07. 22:28 Szerző: ROZ

Címkék: választás mszp orbán fidesz gyurcsány győzelem ellenzék milla szolidaritás bajnai schmuck andor molnár csaba dk lmp mesterházy attila juhász péter kónya péter együtt 2014 Szigetvári Viktor

2013.01.03. 21:46 Szerző: Moin Moin

· 1 trackback 9 komment

Címkék: orbán fidesz cenzúra esterházy péter németország brüsszel wass albert turul vaskereszt simicska pártállam nemzeti együttműködés rendszere magyar művészeti akadémia state capture

2013.01.03. 18:06 Szerző: Đđ

Címkék: választás mszp orbán fidesz kormány köztársaság btk. ellenzék milla 2014 bűncselekmény bajnai haza és haladás oligarchák holdudvar legitimitás szigetvári viktor alaptörvény 2/3 juhász péter együtt 2014

2013.01.02. 22:13 Szerző: Đđ

· 1 trackback 43 komment

Címkék: civil jog választás orbán fidesz háború szabadság demokrácia törvény alkotmány jogállam hatalom ellenzék milla szolidaritás bajnai szigetvári viktor alaptörvény juhász péter kónya péter együtt 2014 radbruch

2012.12.30. 21:57 Szerző: Cincinnatus

· 1 trackback 24 komment

Címkék: választás mszp orbán fidesz szabadság demokrácia forradalom kapitalizmus hatalom diktatúra ellenzék milla bajnai oligarchák pártállam békemenet együtt 2014 maffiakormány .mesterházy

2012.12.22. 16:52 Szerző: Đđ

Címkék: orbán fidesz eu felsőoktatás egészségügy föderáció nacionalizmus ellenzék diákhitel brezsnyev honecker orvosok berlini fal nemzeti szuverenitás diáktüntetés röghöz kötés felsőoktatási reform ingyesen szakok

2012.12.21. 14:12 Szerző: Cincinnatus

„Két út van előttem, melyikre induljak?”1

„Karjuk erejére szükséged lesz, hogy megvédd a várost!”2

Címkék: mszp orbán fidesz tandíj eu felsőoktatás hazugság rendszerváltás jogállam ellenzék milla diákhitel bajnai alaptörvény együtt 2014 diáktüntetések

2012.12.18. 20:23 Szerző: piefke

· 1 trackback 5 komment

Címkék: nemzeti színház alföldi vidnyánszky

„Két út van előttem, melyikre induljak?”¹

„Karjuk erejére szükséged lesz, hogy megvédd a várost!”²