„Csönd van, mintha nem is rezzennénk
S rohanunk a forradalomba.”
Ady Endre: Rohanunk a forradalomba – 1912
Karácsony után néhány nappal illene a szeretetről beszélnünk… Ám ne feledjük, hogy a keresztény tanításban a szeretet nem önmagában áll: hit, remény, szeretet a teljes szlogen. A szeretetről ma sokan és sok alaptalan dolgot mondanak – menjenek csak el egy templomba, éjféli misére/istentiszteletre, majd megtapasztatják! Szeretetről beszélni ugyanis ennek a szeretetlen magyar népnek, khm…, kissé vicces és kínos ügy!
…Igen: nehéz a szeretetről beszélni egy tudatosan szétszakított társadalomban és reményt, hitet is csak az adhat, hogy valami új dolog megszünteti – elkezdi megszüntetni – ezt a szétszakítottságot. Valami „új dolog” – vegyük csak ezt a kifejezést, „új dolog” és fordítsuk le latinra! Meglássátok, érdemes lesz eljátszani kissé a szavakkal…
„Új dolog” latinul: „res nova” – de ha fellapozzuk a szótárt, ez a kifejezés így, egyben azt jelenti „forradalom”! Hát ez meg mi? A jó rómaiak bő kétezer évre előre uszítanak az Orbán-rezsim ellen?
Magyarul, a magyar nyelvben a forradalom szóban valami bizonytalanság, valami kialakulatlanság van, a jövőtől való félelem: forrongás, kavargás, amiből bármi kijöhet - ez egy magabizonytalan nép gondolkodásmódja, hányatott történelme okán. Mikor is voltunk mi utoljára olyan magabiztosak, mint egy római polgár? Merthogy a latinban – ha megnézzük a „res nova” kifejezés két alkotó szavát, akkor a „nova” újat jelent – de a „res”: „dolog”, „ügy”, állam”! És már rögtön értjük is a latin logikát: a „res nova” csak egyszerűen, semlegesen valami „új dolgot” jelent, amelytől alapból nem kell félni, nem minősíti azt a nyelv és gondolkodás eleve valami negatívnak, bizonytalanságot keltőnek. Új dolog jön, amiből lehet új állam… Csak rajtunk a római polgárokon áll, hogy ez az új állam milyen lesz és mikor lesz.
…Állítólag két és fél éve nálunk is valami új dolog kezdődött, amely új államhoz vezetett el minket – azonban egyfelől ezt mi passzívan és szorongva, nemigen akarva szenvedtük el, minden haszon nélkül, másfelől pedig ez az „új állam” kurvára ismerős: pontosan olyan kezd lenni, mint amelyiket 1989-ben állítólag lebontottunk! Az igazság az, hogy ha új, nekünk jobban szolgáló dolgot akarunk, akkor a (nem a magyar, „zavargás” értelemben vett) „res nova”, forradalom még előttünk van! Orbánék ugyanis nem resnovát csináltak (a szavazófülkékben…), hanem restaurálták a pártállamot.
Viszont, ha tényleg új dolgok jönnek egy új, modern államban, akkor ez sokaknak fog érdek- és/vagy lelki sérelmeket okozni – és ők bizonnyal ellenállnak majd! A kérdés: hogyan és mekkora erővel – továbbá: mit tehetünk ez ellen az ellenállás ellen, ha az átlép egy tűrhető, polgári mértéket és módot?
Orbánékat és a Fidesz nevű maffiaszervezetet gazdasági létalapjaikban veszélyezteti ez a mi leendő, reménybeli „új államunk” és szellemi létezésében veszélyezteti azt a valamit, amit több mint egy évszázada „nemzeti-keresztény konzervativizmusnak” szokás nevezni, pedig az valójában nem más, mint különféle összeverődött kontraszelektált társaságok pozíció-megőrzési célú véd és dacszövetsége. Ez az a társaság, amely nem állít elő „hozzáadott értéket” és nem is innovatív – ez a társaság az erő és hatalom biztosította kivételes pozíciókra alapozza az egzisztenciáját. Itt vannak a „régi úri népek” és ide csatlakoztak a késő szocialista korból eredeztethető „új nagypolgári karrierek”, az ún. „oligarchák” is. Ennek a díszes társaságnak a foglalata a Fidesz, élén a miniszterelnökkel…
…Ha belegondolunk a posztot bevezető Ady-idézetbe, akkor megdöbbenünk: éppen száz éve, amikor a verset írta, a modernitáspárti magyarok éppen azzal a kompániával és éppen azzal a mentalitással küzdöttek, mint most mi. Száz évünk, egymillió halottunk és több millió elrontott élet árán nem jutottunk sehová: ugyanott áll Orbán, ahol Tisza István állt.
„Legyen bátorságotok megtenni, amiről ti is tudjátok, hogy helyes!”
(Nehru)
Magyarok: hanem akarjátok a saját életetekkel is megismételni az elmúlt száz év szerencsétlenségét, akkor ideje ezen túllépnünk. Ideje változtatni: államon, mentalitáson, céljainkon és az eszközeinken is, amelyekkel e célokat elérjük. Res nova kell: új állam, amely egy nyugodt, zavartalan, előre jól eltervezett-megszervezett „forradalommal” érhető el! Kell egy méltóságteljes, magabiztos, rómaipolgár-stílusú gyors átalakulás – ám ehhez kellenek azok a „légiók” is, amelyek megakadályozzák, hogy az „újmódi barbárok”1 erőszakkal visszacsinálhassák a maguk „régi államát”!
…Kik e barbár hordák? Azok, akikről fentebb már írtam: akik lét- és/vagy szellemi alapjaikban kötődnek a régi, teljesítménytelen, a kontraszelektáltakkal kivételező Magyarországhoz: Fidesz, oligarchák, a régi és az új pártállamból eredő ilyen-olyan „holdudvarok”, az utóbbi bő két évben „bebetonozott” törvények, intézmények, személyek, és ezek „pretoriánus gárdája”, a TEK – valamint a „talpasok”: a „Békemenetelők”, meg némi 2006-os mintájú „ultramag”… Ők fogják foggal-körömmel védeni a régit és támadni, aláásni az újat. És minimum „nem fogja segíteni” az újat az az ellenzéki politikai elit sem, amely – ha az új létrejön és megszilárdul – lemondhat a szép MSZP-s ellébecolásról, az „A 70-30-as leosztásból legalább a 30-at szerezzük meg, elvtársak!”-stílusról…
Ők lesznek az ellenség, őket kell kikapcsolni, közömbösíteni, legyőzni és passzivitásra kényszeríteni!
Ebből a politikai elit kiiktatása a viszonylag legegyszerűbb: el kell szigetelni őket az erőforrásaiktól és a hatalmi eszközöktől – ez elemi dolog egy „res novában”! Aztán, rögtön az elszigetelés után jöhet a polgári és büntetőjog decens, objektív eszköztára… Mert akik most a hatalmat (és azon keresztül szinte minden mást is) birtokolnak, azok gazemberek (…és persze: azok voltak a korábbi szocialista rablóbárók is – csak sokkal kevésbé szervezetten és koncepciózusan, afféle „slampos kádári káderek” mintájára…) A polgári és a büntetőjogot pedig épp a gazemberek ellen találták fel - persze: a jó rómaiak.
„De meddig tart ez az öröm? Hazamegy az ember, talán oda van égetve a vacsora és nincs munkája…”
(Eric Liddell)
Sokan vannak azok ma Magyarországon, akik hajlandók szemet hunyni ezeknek a gazembereknek a dolgai fölött – és erre személyes lelki okaik vannak. Ezek az emberek azok, aki vesztesnek érzik magukat. Vesztesek, mert nem bizonyultak elég tehetségesnek a saját szakterületünkön (Bencsik, Bayer), ám nem akarnak szembenézni azzal az egyszerű ténnyel, hogy nem valamiféle „összeesküvés” ütötte el őket az igazis sikertől, hanem csupán a képességek hiánya. Vesztesek, mert nem tudtak érvényesülni az általuk nem ismert kapitalizmus piaci viszonyai között és visszavágynak az államszocialista biztonságba. Félnek „a Nyugattól”, annak teljesítménycentrikusságától – attól a teljesítményalapúságtól, amit persze el nem ismernének. Nem: ők ehelyett azt mondják, hogy a Nyugat „visszaél az erőfölényével” – csak épp azt nem mondják, hogy a Nyugat erejét éppen a teljesítményalapúsága adja, amit ők, a „nemzeti elzárkózás” elszánt-elkeseredett hívei épp meg akarnak úszni!
Igen: az erőt a teljesítmény adja, semmi más – minden más csupán legenda és szándékos terelés!
…De ehelyett ezek az emberek inkább „békemenetet” szerveznek és minél nyilvánvalóbbá válik a tévedésük, hogy „Orbán majd mindent megold!”, annál inkább igyekeznek eltagadni a tényt, hogy Orbán semmit sem tud megoldani és hogy őket, az elszánt híveket verte át a legmegalázóbb módon! És a Békemenet akolmelegében néhány órára elfeledhetik a fájdalmukat, elfeledhetik az alkalmatlanságukat, elfeledhetik a felkészületlenségüket és a félelmeiket, elfeledhetik a személyes és társadalmi frusztrációikat…
Meddig tart a békemenetelők öröme? Te, ott a Békemenet 47. sorában, balról a 8. faszi: neked csak akkor lesz jobb életed, ha ez az ország is modern ország lesz. Akkor lesz jólfizetett munkád, akkor nem kell frusztrálódnod amiatt, hogy „A zsidók sikeresebbek nálunk, de még a tótok is!”. Vagy talán azt hiszed, hogy Széles Gábor fogja fizetni a nyugdíjadat 20 év múlva? Lófaszt fog ő neked fizetni! Csak felhasznál téged arra, hogy ő és oligarchatársai tovább maffiázhassanak itt.
…De ha Orbán nem old meg semmit és ha a Fidesz csupán egy, az ország maradék erőforrásait megszerző maffia, akkor mi és ki hozza el a sikert a magyaroknak?
„Arra a szabadságra, amiről én álmodom, még nem vagyunk érettek!”
(Gandhi)
Vajon elhozhatja-e a szabadságot és a demokráciát egy Bajnai-MSZP vezette politikai kombó? Tudják: azt a demokráciát, amelyben a pozíciókat a teljesítmények alapján szokás elosztani, nem pedig a lojalitás, a „mi kutyánk kölyke” alapján. Merthogy az MSZP-ben ez utóbbi fajta „pártdemokrácia” volt divatban – és bizony: így kerültek be és fel e párt mai vezetői is. Várhatjuk-e az igazi szabadságot és demokráciát egy olyan politikai összlettől, amelybe igen hosszú ideje be nem tette és teszi a lábát az, aki igazán tehetséges és teljesítőképes? Ugyan, mondjunk már az MSZP-ből egy olyan kalibert, aki, ha németnek születik, tényező lehetne az SPD-ben? Márpedig, ha nincs, akkor ugyan mitől lenne a 2014-től induló új Magyarország sikeresebb, intenzívebben fejlődő-növekedő, mint amilyen a 2002-2010 közötti volt? Ugyanazok a fejek – és ugyanazok a tanácsadók -, akik 10-15 éve is ott voltak már és akik korábban sem rendelkeztek adekvát koncepcióval. Most ugyan mitől-kitől lenne nekik? Vajon mitől tudná most ez a kör jobban, hogy mi a baj és mi a teendő, mint ahogy (nem) tudta 2002-2010 között? Semmiféle okot, érvet nem tudok felhozni amellett, hogy most jobban fogják tudni! Sőt: még csak afelől sem vagyok meggyőződve, hogy ők igazán demokraták lennének – mert ha azok lennének, akkor kinyitnák az egész társadalom előtt a teljesítményversenyt és nem csupán a sajátjaik közül vál(t)togatnák, ki van épp a vezetésben és ki a háttérben. Mert a demokrácia egyenlő a teljesítményversennyel: már amikor a demokrácia csírái megjelentek évezredekkel ezelőtt, valahol a „germán erdőkben”2, ott is épp az volt annak a kezdetleges „teljesítménydemokráciának” a lényege, hogy „Vezessen minket a legjobb!”…
Bajnai Gordon nem csodaszer és nem is orákulum. Még ha minden bizalmat és jószándékot meg is előlegezünk neki, akkor is: kikkel, kikre támaszkodva fog kormányozni? Kik lesznek a miniszterei és a tanácsadói? Van-e most ennek a körnek, amelyben bízik és ahonnan válogat, igazán képe Magyarországról? Márpedig: a nép egy tekintélyes része most arra vár, hogy a fent nevezett kombó fogja elhozni a jólétet, a demokráciát és a szabadságot…
…Valójában pedig Magyarországon épp azért nincs szabadság és demokrácia, mert a nép jó részének mindegy, hogy van-e, vagy nincs. Ezért Magyarországon nem úgy kell megerősíteni a demokráciát, hogy bevezetjük a bázisdemokráciát, vagy éppen még nagyobb teret engedünk az önkormányzatiságnak, hanem úgy, hogy növeljük az állampolgári kompetenciákat és erősítjük a választói tudatosságot. Ez pedig nem megy úgy egyszerűen, hogy „visszaállítjuk a jogállamot”. Jogállam volt itt papíron, a jogszabályok szerint 1990 és 2010 között is- csak éppen az állampolgárok nem értették, mi lenne a dolguk ebben a számukra teljesen új, ismeretlen rendszerben. Vagy „túlmozogtak” (értsd: felelőtlenül hoztak döntést), vagy pedig passzívak voltak – és emiatt lehetett nyeregben a politikai elit. A következő, demokratikus kormány és parlamenti többség feladata tehát nem egyszerűen csak annyi lesz, hogy visszaalakítsa az alkotmányt, a törvényeket és az intézményeket a 2010. márciusi formájukra, hanem az, hogy kidolgozzon és keresztülvigyen egy állampolgár-nevelési programot.
Nem eshetünk még egyszer abba a hibába, hogy október 23-án „kihirdetjük a jogállamot” (mint tette azt 1989-ben Szűrös Mátyás) és ezzel azt hisszük, letudtunk mindent – mert ez az új jogállam (a felújított harmadik, vagy éppen a negyedik) ugyanúgy járna, mint a ’89-es.
Nem: az új állam élére valódi demokraták kellenek, akik tudják, hogy nem róluk szól majd a történet. Mert Orbánékkal nem is az a legnagyobb baj, hogy „szűkítették a jogállamiságot” (hiszen, mint az imént írtam, a jónép addig se tudott azzal mit kezdeni igazán), hanem az, hogy a megerősített központi hatalmat hülyeségre és/vagy önző célokért használják. Nem csak az a baj, hogy Orbán „diktátor”, hanem az, hogy nem a Köztársaság diktátora3, hanem a maffiáé – aki ráadásul ócska, sosem sikeres, lejárt szavatosságú eszmék szerint akarja át-, vagy inkább visszarendezni a társadalmat. Orbán egy téveszmés diktátor – ez a baj vele igazán: félreérti a világot, mert a mai, bonyolult világ felfogásához nem elég okos (és nem elég intakt a személyisége)…
„Azért láthattam messzire, mert óriások vállán álltam.”
(Newton)
Ez a nép akkor lehet naggyá, ha hallgat a közötte élő óriásokra – és a magyarság azért szerencsétlen, mert ezt a legritkább esetben tette meg a történelme során. Még akkor sem tette-teszi meg, amikor szabadon eldönthette volna, hogy kire hallgasson. Pedig most a magyarság előtt történelme egyik legnagyobb feladata áll – ugyanaz a feladat, amely már I. (katolikus változatban: Szent) István előtt is: egy nem a kor európai mentalitásával élő népből egy, a kornak megfelelő európaiságú néppé kell formálódni. Ehhez természetesen istváni méretű tehetségekre van szükség, nem pedig „viszonylagokra”. Fel kell emelnünk ezeket az embereinket – a hatalomba – hogy a vállaikra vehessenek minket, kis gyámoltalan magyar demokratákat. Tudom, mindez nem népszerű demokrata körökben – de e demokrata körök jó, ha tudomásul veszik végre, hogy Magyarország, a magyar nép nem demokrata közeg és ha ekként bánunk vele, akkor abból Orbán-szerű balesetek származnak! Előbb végig kell vinni e népet a demokráciatanulás útján (ez egy hosszú út lesz, nem egy-két kormányzati ciklus!) és csak azt követően fog elmúlni a Köztársaság feje fölül az „antidemokratikus végveszély”.
„Filozófusként éltem és ekként akarom, hogy eltemessenek, pompa nélkül, fényűzés nélkül és a legkisebb ceremónia nélkül.”
(II. Frigyes)
A kormányzás nem a hatalomról szól – és még kevésbé arról, aki kormányoz. A kormányzás és annak eszköze, a hatalom: feladat és szolgálat – és lehetőség arra, hogy ha valóban rátermett vagy, akkor utánad jobb viszonyok maradjanak, mint amilyenek előtted fennálltak.
Azt hiszem, a ma ellenzéki oldalon futó vezetőjelöltek közül Bajnai Gordon megfelel a „nem rólam szól a hatalom” kritériumának, de azt nem tudom, nem vagyok meggyőződve arról, hogy a „valóban rátermettségnek” is megfelelne. Illetve: ha ő maga nem mindenben felel meg a kívánalmaknak, akkor vajon hajlandó-e kinyitni a kaput azoknak, akikben ott vannak a belőle hiányzó képességek, az általa nem birtokolt tudás.
Jelenleg nem ezt tapasztaljuk – és ez arra utal, hogy vagy nem meri meginvitálni a „körein kívülieket”, vagy ez nem vág egybe a (hátsó-)szándékaival, de akár az is lehetséges, hogy túl szűken értelmezi a rá(nk) váró feladatot és nem számol azzal, hogy egyes fontos dolgokhoz nincs tudása-embere. Most azt kell látnunk, hogy az ellenzék „két feje”, ő és az MSZP oda-vissza levelezgetnek, arról, hogy miről szóljon majd az egész, amit tenni fognak… Az egész kezd ahhoz hasonlítani, mint ami a harmincéves háborút lezáró béketárgyalásokon ment: arról vitatkoztak, hogy kinek-kinek mi legyen a státusa, nem pedig magáról a lényegről4…
Mindez pedig arra enged következtetni, hogy ezek az urak semmi újban nem gondolkodnak – csupán visszavágynak a hatalomba, ahol aztán „majdcsak elleszünk valahogy”. Az a fajta „szakmaiság”, amely most folyik, a kellően széles látókör hiányát mutatja – és persze a bizonytalankodást is, amely részben a felek közötti bizalmatlanságon alapul (ki kerül felülre?), részben pedig a feladat már említett meg nem értésén, át nem látásán. Mert ha valaki nem érti, nem látja át azt, hogy mit is kellene tennie, akkor belemenekül a részletek kidolgozásába, holott a jobbik eszével ő maga is tudhatja, hogy hiába dolgozza ki a részleteket, ha az egészről nincs átfogó koncepciója. Hiába dolgozok ki egy mégoly jó oktatási programot, vagy közszféra-átalakítást, ha nincs életképes stratégiám a győzelemre – és arra sem, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy a megszerzett hatalmat ne vegye vissza tőlem az épp csak imént legyőzött ellenfél…
Igen: Bajnaiék és az MSZP is taktikákat dolgoznak ki, de nincs működőképes győzelmi és hatalomműködtetési stratégiájuk, nem is igen gondolnak erre – vagy ha igen, azt is „szakpolitikai-elméleti feladatnak” tekintik csupán. Győzni akarnak – de ehhez csak egy bizonytalan lojalitású „kölcsönhaduk” lesz: az MSZP. Ez utóbbi pedig jól tudja, hogy önmagában nem győzhet, mert szalonképtelen sokak, főképp a bizonytalanok szemében.
Az a bajunk, hogy az ellenzék túlságosan akarja a pozíciókat és csak nagyon kevéssé azt a munkát, amiért tulajdonképpen járna a pozíció. Nem is csoda, hiszen soraikból számosan éppen a komoly munkát megúszandó kezdtek politizálni (akárcsak a Fideszben…). Magyarország hatalmi hagyományai arisztokratikusak – márpedig egy arisztokrata csak bírja és élvezi a hatalom adta előnyöket, de nem dolgozik. Itt eddig szinte mindenki, aki hatalmat szerzett, „barokkosan” gondolkodott, polgár módjára pedig csak nagyon kevesen – és még az „alternatív ellenzékünk” is önkéntelenül, magát észre sem véve, ugyanígy gondolkodik: azért akarja a hatalmat, hogy a saját mániáit keresztülvihesse a társadalomban, függetlenül attól, hogy az, amit ő akar, amiben hisz, milyen viszonyban van a teljes valósággal. A hatalom itt „az én eszközöm”, az én elképzeléseimet szolgálja – nem pedig egy olyan eszköz, amelyet a társadalom ad oda annak, aki a társadalom holisztikusan felfogott érdekeit a leginkább képes és akarja is képviselni. Mondhatni: itt a hatalmon lévő a saját „emlékművét” faragja.
Túl sokáig szolgálta már a társadalom és a gazdaság a politikát (és: a politikusok mániáit, vágyait) itt – ideje, hogy forduljon a helyzet. Ha nem akarjuk elveszíteni a legjobb képességű embereinket, akkor engednünk kell őket érvényesülni és alapvető befolyást szerezni a politikában, mert ha egy országban bezárják az ilyen emberek előtt a felemelkedést lehetőségét, akkor ők könnyen elmennek és otthagyják az országot a bajában. Ezt a luxust pedig nem engedheti meg magának az ország. Ha van feladatunk a következő évre, akkor az, hogy minél több ilyen embert találjunk meg és győzzünk meg arról, hogy egymással összefogva vegyék el az alkalmatlan elittől a további károkozás lehetőségét.
„A többség az többség!“
(Gerhard Schröder)
A magyar közgondolkodást évezredes távlatban az elhivatott vezető ideálja határozza meg. Lehet, hogy ez hosszú távon nem jó elgondolás, de ma ez él, ez működi – és semmi más… Személyekben politizálunk és nem célokban, nem folyamatokban, nem stratégiákban. A magyar politikai gondolkodás még nem lépett túl a „szent királyokon”. Lehet másban hinni, lehet azt hazudni magunknak, hogy a nép a demokráciára vágyik, lehet erről szónokolni – csak egyet nem lehet: erre győztes politikai stratégiát építeni.
Ha az ellenzék győzni akar 2014-ben, akkor meg kell találnia a maga karizmatikus vezetőjét: egy olyan személyt, aki mind képességek, mind pedig személyes szándékok tekintetében messze meghaladja a „szocialista káder” kvalitásait és túl tud lépni a csupán az elméletek szépségének élő értelmiség cselekvésképtelenségén is. A reális, azaz „vezérváró” magyar társadalomban ennek a személynek a megtalálása nélkül nincs remény a demokratizálódásra – mert a magyarom többsége még belátható ideig inkább lesz kész követni egy Orbán-félét, mint egy „excelhős” technokratát, bármilyen hasznos is lenne ez utóbbi.
A választásokat pedig a többségek nyerik, nem azok, akiknek elméletileg igazuk van! Erről nem szabad az ellenzéknek 2013-ban megfeledkeznie!
1 Újmódi barbárok: a kifejezés Nagy László A nap jegyese (1952–1954) c. verseskötetében, A kovács c. versben szerepelt először.
2 A mai értelemben vett demokrácia elődje ugyanis – a közvélekedéssel ellentétben – nem az athéni demokrácia volt, hanem az ún. „germán szabadság” társadalmi intézménye. Részletesebben erről egy korábbi posztunk, a Ki nyeri a II. világháborút (http://progressziv.blog.hu/2012/06/18/ki_nyeri_a_ii_vilaghaborut) A „germán szabadság” c. fejezetében írtunk.
3 Erről (a diktátor és a köztársaság kapcsolatáról) bővebben lásd itt: A Köztársaság diktátora - http://progressziv.blog.hu/2012/10/03/a_koztarsasag_diktatora
4 Hosszú ideig arról ment a vita, hogy hol álljanak a választófejedelmek követeinek székei: a többi fejedeleméi mellett, a falak mentén, avagy a terem közepén, a szőnyegen. Végül abban állapodtak meg, hogy a választófejedelmek követei a székeik első két lábát a szőnyeg rojtjaira helyezhetik… Félő, hogy az ellenzéki együttműködők is így dolgoznak.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek