2012.09.28. 21:50 Szerző: Đđ

A középszerűek maradék hónapjai

tál.jpg

„Örvendezz a te ifjúságodban, és vidámítson meg téged a te szíved a te ifjúságodnak idejében, és járj a te szívednek útaiban, és szemeidnek látásiban; de megtudd, hogy mindezekért az Isten tégedet ítéletre von!”

Prédikátor könyve XII.1, Károli Gáspár fordítása - 1589

 

 

Még 18 hónap. Ennyi van hátra az Orbán-kormány 2010-ben megszerzett mandátumából.

Ez az az időszak, amit még a hatalomban – vagy annak hátterében, illetve közelében – tölthetnek azok, akik életüket a Fideszre tették fel. Ennyi idejük van még, hogy egy kicsit jól éljenek, legfeljebb közepes tehetségük ellenére.

Ezek az alakok azért olyan erőszakosak, azért él a fejükben valamiféle erőkultusz, mert másként, mint a hatalom adta erővel aligha érvényesülhetnének. Van-e akár csak egyetlenegy kiemelkedő intellektus is a Fidesz szellemi holdudvarában? Vannak-e ott remek közgazdászok? Vannak-e igazi üzletemberek, akik nem a kapcsolat, hanem az invenció és az innováció révén tettek szert vagyonra? Van-e egy, legalább egy igazi, európai méretű államférfi?

Nincs, nincsenek.

E hatalom célja nem más és nem több, nem „nemesebb”, mint a saját hatalma – és annak birtokában: a jóléte. Nem azért kényszeríti áldozatokra, életszínvonal-esésre a magyar társadalom túlnyomó többségét, mert az így megtakarított anyagi forrásokat a magyar nemzet hosszú távú érdekeinek megfelelő célokért kívánja felhasználni, befektetni. Azért szorítja a társadalmat, mert magának akar pénzt – és időt arra, hogy további pénzeket szerezhessen meg magának.

A Fidesz szellemi holdudvara sem különb: ott is azt látjuk, hogy a már emlegetett legfeljebb közepes tehetségek azért sorakoztak fel Orbánt szolgálni, hogy ezáltal hatalmat, befolyást szerezhessenek a saját szakterületükön, hogy pénzt és médiumokat kapjanak eszméik kifejtésére, terjesztésére. Ők, akiket korábban az igazi tudással és tehetséggel rendelkező szaktársak csak megmosolyogtak, ma végre úgy érzik, eljött az ő idejük. Végre-valahára megvalósíthatják az elképzeléseiket. Megkapták a hatalomtól, a hatalom kiszolgálásáért a teret, amelyet a teljesítményük egyébként sosem nyitott volna meg nekik. És most széltében-hosszában terjesztik és vezetik be a gyakorlatba az ostobaságaikat, az összerendezetlen, sokszorosan frusztrált gondolataikat.

Lehet uralni a közmédiumokat. Lehet uralni a kultúra intézményeit. Lehet uralni a minisztériumokat – és lehet, persze, állami pénzekkel kitömött magáncégekben tanácsadóskodni is. Lehet tönkretenni az oktatáspolitikát, ismét beléoltva a pedagógusokba a félelmet a felsőbbségtől. Lehet közigazgatási káoszt teremteni azzal, hogy mindent „állami (értsd: saját) felügyelet alá” raknak, de anélkül, hogy ehhez meglenne a tudásuk és az áttekintőképességük.

Lehet képtelen jogértelmezésekkel élni. Lehet a vadonatúj alaptörvényt „az újonnan felmerült szempontok” szerint újra és újraírni. Lehet csalni az állami földek elosztásában – és lehet ehhez meg is félemlíteni a helyi gazdákat. Lehet úgy átalakítani az egészségügyet, hogy abban többszörös egyenlőtlenségek jöjjenek létre – és lehet úgy egészségügyi reformot csinálni, hogy senki sem vonja kérdőre őket: vajon a finanszírozási oldalt, vagyis a TB-rendszert miért nem kezelik egységben az egészségüggyel?

Lehet a Nemzeti Bank, mint intézmény függetlenségének szükségszerűségét meg nem értve úgy törvénykezni, hogy – papíron - teljesen legálisan lehessen az MNB-t a kormány fennhatósága alá vonni. Lehet hazudni, lehet letagadni a nyilvánvalót. Lehet azt mondani, hogy „a gazdasági növekedés akkor is növekedés, ha történetesen negatív”. (Lásd itt: http://hvg.hu/itthon/20120912_A_negativ_novekedes_is_novekedes__megszol) Lehet azt propagálni, hogy a helyes viselkedés záloga a családon belüli, tudatosan adagolt és higgadt fejjel kimért fizikai erőszak. (Ezt pedig itt lehet megnézni: http://poldi.blog.hu/2012/09/24/verni_csak_pontosan_szepen - a teljes műsort pedig itt: http://www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=741017&pid=1002967)

Lehet addig faragni a választási rendszert, amíg csak nem válik a kormányerők engedelmes pincsikutyájává. Lehet - annak ellenére, hogy a választók 80%-a szerint nem kéne... Lehet úgy bekasszírozni az EU-s támogatásokat – és azokat átpasszolni a haveroknak – hogy közben folytonosan azt mondjuk: „az unió maga a probléma”. Lehet folyamatosan plusz 4-4,5%-os felárral a szabadpiacról finanszírozni az országot, ahelyett, hogy IMF-hitelből tennék - lehet, hiszen nem ők fizetik majd a kamatokat! És mindezt azért, hogy háborítatlanul, azaz EU- és IMF-kontroll nélkül lehessen itthon továbbvinni a már említett „legfeljebb közepes tehetségek” hatalmát. Ennek érdekében lehet összehazudni IMF „horrorfeltételeket” is...

Jól tudjuk: ezeknek az embereknek mit sem számít az ország, a „haza”, a „nemzet” – mondjanak bármit is. Nekik a tények sem számítanak: úgyis egész életükben megszokták, hogy azok nem őket, nem az ő tételeiket igazolják – nosza, le velük, amíg hatalmon vagyunk!

...Ez történi, valahányszor frusztrált, kisebbrendűségi komplexusokkal terhelt embereké lesz a hatalom: kiélik magukat!

Rajtunk...

Másfél év múlva ennek vége lesz – pontosabban: vége lehet, ha képesek vagyunk utat törni a tehetségnek a kormányzás felé. Magyarországnak szüksége van-lesz egy olyan komplex programra, amelynek tiszta logikája és szakmai megalapozottsága maga mellé állítja a ma még „bizonytalanokat”, akik eldöntik majd a következő választást. Magyarországnak szüksége lesz ehhez a programhoz a legjobb szakemberekre. Őket kell megbíznunk, felkérnünk, mert egyszerűen nem engedheti meg magának a magyar nép azt, hogy ismét a középszerűségük következtében frusztrált alakok kiélési terepévé hagyja válni az országot.

„Kell egy csapat”, amely által majd beteljesednek a ma urain a Prédikátor szavait: „...mindezekért az Isten tégedet ítéletre von!” – mert enélkül a legjobbjaink által alkotott csapat nélkül az Isten se fog tudni itt semmin sem változtatni! A csapatot pedig nekünk, a siker majdani haszonélvezőinek kell és illik finanszíroznunk – itt se várjunk az Isten pénzére!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr364809127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szúrófény 2012.09.29. 05:11:25

A vezetői poszt megőrzésének tízparancsolata

(A gyakorlati szervező tapasztalatából)

Ha valaki, valamilyen vezetői állást, pozíciót elért, annak elemi érdeke, hogy ezt megőrizze!
(Mert ha ez nem sikerül, annak társadalmi megítélése egyértelmű bukással egyenlő!
Milyen módszerei vannak (kínálkoznak) a vezetői poszt megőrzésének?

1.A vezetett kollektíva átrendezése:
Ha ebből a kollektívából „emeltek ki” a régi (a tehetségesebb, szakmailag, emberileg különb munkatársak)
a. eltávoznak önként, mivel nem ismernek el maguk fölé főnöknek
b. aki ezt nem teszi: kinevezéssel, áthelyezéssel, felmondásra kényszerítéssel el kell távolítani (mert az Ő jobb képességük a te vezetőségednek az állandó megkérdőjelezését jelenti!)
2. Ki kell alakítanod a magad csapatát!
- olyan emberekből, akik a Te vezetőségedet elismerik, mert:
a. - nálad is gyengébb képességűek, (alacsonyabb végzettségűek, fiatalabbak, kevesebb szolgálati idejük, befolyásos barátjuk van.)
b. -a jó képességűek csak akkor maradhatnak, ha „húzós” barmok, akiket csak a munka érdekel, és nincsenek főnöki ambícióik.
3. Meg kell találnod azokat az embereket, akikkel a saját
Szakmai, tudásod hézagai betömhetők. Akik a szakmai döntésekben hajlandók súgni, megmenteni a nagy leégéstől, melléfogásoktól, vagy akire a rossz döntés felelőssége „rálőcsölhető”

4. Meg kell őrizni a fennálló rendet, hierarchiát!
a. mert egy új rendszerben nem biztos, hogy a Te posztod
meg marad, vagy abban is vezető maradsz!
b a vezetésed alá került szervezetet igyekezz fejleszteni, „ha kell, ha nem”, mert ezzel egyszerre bizonyítod a végzett munka nagyságát és saját igyekezetedet.

5. A vállalati közvélemény formálása
a. igyekezz megszerezni azok jóindulatát, akik munkád minőségét megítélik, az Ő jó véleményük fontosabb a munka tényleges értékétől!
b. A más szervezet, vezető rossz munkáját inkább korrigáld, mint kritizáld, hogy hosszú életű lehess a vezetői poszton!

6. A vezetőtársakkal kapcsolatot ápolni, újakat kiépíteni igyekezz (vásárolj halász- vadásztanyát, boros pincét, ez a siker legfőbb záloga!)
Magasabb vezetőket, lekötelezni, róluk kompromittáló adatokat gyűjteni, fontos!
Ezzel munkádnak kritikája még a szándéka is megelőzhető!

7. Beosztottak kezelésének szabályai:

a. A gyeplőt rövidre fogni. Igyekezz mindenről tudni! Ösztönözd, becsüld meg az informálni hajlandó munkatársakat!
b. Tartsd be, és tartasd be az adott munkahelyen kialakult szabályokat. Intim viszonyok tudása fontos.
c. Szabálytalanságot csak fű alatt! Vagy titokban maradására ügyelj! (Előbb tudd meg a „megtűrt lopás” mértékét, aztán „gyűjtögess”) A beavatottak megfigyelése, megvesztegetése, megfélemlítése elengedhetetlen.

8. Szerezd meg a beosztottak jó indulatát, hogy hajlandók legyenek főnöknek elismerni és valamit (ha rosszul is) dolgozni a „vezetésed” alatt.

9. Barátnőt, szeretőt lehetőleg ne tarts, vagy ha mégis: ne a vállalat és semmiképp a beosztottak közül!
10. Tiszteld a feljebbvalódat, legalább látszólag, és akkor is (sőt annál inkább) ha magadnál is ostobább, és követeld meg a beosztottak feltétlen tiszteletét, ami a „beosztásnak” kijár!

Husz_János_Puszita 2012.09.30. 16:06:11

Ez egy jó cikk.

Sajna én tragikusabbnak látom a jelenlegi hatalmat. Orbánnak küldetése van. Tényleg hiszi, hogy a nemzet felemelkedésén dolgozik. A többiek a holdudvara, minden nárcisztikusnak van, akik feltétlen csodálják, hiszen anélkül nem létezhet. Ez megmagyarázza a kiválasztásuk módját.

Egy nárcisztikus soha nem veszíthet. Soha.( Gyakorlati szervező tapasztalatomból.:D )

legeslegujabbkor 2012.10.01. 15:19:33

@Husz_János_Puszita:
"Egy nárcisztikus soha nem veszíthet."
Önmaga előtt nem veszíthet soha. De az ő lelkiállapota minket mennyire érdekel? (őt semennyire sem érdekli a miénk)

Husz_János_Puszita 2012.10.02. 18:04:38

@legeslegujabbkor:

Annyiban érdekel, el tudom képzelni mit fog művelni, ha netán elveszíti a választásokat. Rombolni fog, pusztítani. Véletlenül belecsöppentem 2002.-ben az őrületbe az Alkotmány utcában, amit az első forduló elvesztése után csapott. Félelmetes volt. A széljobb elszabadulása, a tévészékház ostroma annak az egyenes folytatása. Akiben káosz van, káoszt teremt maga körül.

legeslegujabbkor 2012.10.02. 19:53:54

@Husz_János_Puszita: Igazad lehet abban, hogy csúnyán fog veszíteni, még egy székházrombolás is belefér, sőt tudunk a beépített aknáiról is, amiket örömmel fog felhasználni, ezeknek a megoldása vagy leszerelése technikai kérdés, azt meg nem hiszem el, hogy téged bármelyik választás után komolyan érdekelt volna a vesztes lelkivilága.

Husz_János_Puszita 2012.10.02. 21:16:18

@legeslegujabbkor:

Teszek a vesztes lelkivilágára, csak jó lenne már egy kis nyugalom. Hagyjanak békén élni.

legeslegujabbkor 2012.10.02. 21:39:08

@Husz_János_Puszita:
Hahó, ez az én szövegem:)
Csak azért írogatok blogokba, mert felpaprikázott. Először azzal, hogy ennyi embert megtévesztett, aztán azzal, amit kormányzás címén művel.

Husz_János_Puszita 2012.10.02. 23:07:18

@legeslegujabbkor:

Leben und leben lassen. Mit bánnám én a gripeneket, ha lenne élettér. Ha nem szívnák el a levegőt mohó kapzsiságukban. De nem, a lelkem is kell nekik, különben számkivetnek a nemzetből. Nekem akkor durrant el az agyam végképp, amikor hazaáruló lettem. Csak a dac tart itthon, nehogy már én futamodjak meg. Fussanak ők, ez az én hazám.

ROTFL Manó 2012.10.03. 09:09:10

@Szúrófény: Az a borzasztó, hogy egy fejlett demokráciában magától is a helyén maradna egy vezető, csak annyit kellene csinálnia, hogy jól, a közjó érdekében dolgozzon. Nem lenne szükség ezekre az intrikákra. Az általad leírtakra csak akkor van igény, ha a hatalmat megszerző személy szakmailag gyenge.

legeslegujabbkor 2012.10.03. 13:46:40

@Husz_János_Puszita:
"ez az én hazám."
Engem szövegeléssel nem rekeszthetnek ki, mert nálam van a hagyomány és a kultúra, és azt nem adom. Viszont nem hagyom a lopásokat sem, akármennyire kicsit vesznek el belőle, mert nem vagyok olyan elnéző a békesség kedvéért, mint te. Én pont azt kérem számon, hogy az ideiglenesen rájuk ruházott hatalommal éljenek a mindenkori vezetők, és ne visszaéljenek.
süti beállítások módosítása