


„Miért halad így a történelem? Hogy az emberiség derűsen váljék meg a múltjától.”
Karl Marx – XIX. sz. 2. fele
Ha én most civil lennék, mármint valódi civil – mondjuk millás, vagy szolidaritásos –, akkor bizony lenne dolgom ezzel a BKV-buszokon virító…
„Ei, so laßet uns fahrenmit Roß und mit Wagennach unserem QuartierLust´ge Hannoveraner, die sind wir!”
(„Ej, hát utaztassatok minket/lóval és kocsival/a szállásunkra/a vidám hannoverieket, akik mi vagyunk!”)
Ihr lustigen Hannoveraner (Ti vidám hannoveriek) –…
„Ez ország fiai pedig kivettetnek a külső sötétségre; holott lészen sírás és fogaknak csikorgatása.”
Máté evangéliuma 8. 12., Károli Gáspár fordítása - 1586
Úgy látszik, nem tanulnak a magyarok! A devizahiteleket a 2000-es évek elejétől úgy vették fel, hogy…
„Aki tehát békességet óhajt, az készüljön föl a háborúra; aki győzelemre vágyik, az oktassa katonáit szorgalmasan, aki jó sikert kíván, az tudománnyal hadakozzék, s ne próbáljon szerencsét. Senkinek sincs bátorsága azt kihívni vagy megsérteni, akiről tudja, hogy harc…
„…A zseniális ember mindenre képes, mindent tud, mindenhez ért. Sohasem szakember. Ő egyszerűen – van, és tudja mindazt, amit az adott körülmények éppen megkövetelnek tőle. Nem „lőtte be magát” semmi határozott dologra; polihisztora az életnek. Amihez csak fog, áthatja…
„Én nem retirálom, én verem sturmot”!
A részeg román honvéd-dobos felkiáltása a szolnoki csatában1 – 1849. március 5.
Mégiscsak velünk az Isten! Ritka egy nép történelmében az, hogy három évtizeden belül kétszer is a segítségére siet valami külső erő. Ez…
„A szombat végén pedig, a hét első napjára virradólag, kiméne Mária Magdaléna és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. És ímé nagy földindulás lőn; mert az Úrnak angyala leszállván a mennyből, és oda menvén, elhengeríté a követ a sír szájáról, és reá üle arra.…
„Wo sind sie, die vom breiten SteinNicht wankten und nicht wichen…?”
(„Hol vannak ők, akik a kikövezett útról
Nem tértek le és nem hátráltak meg…?”)
Régi diáknóta – XIX. sz. eleje
Napok óta csócsálja a közvélemény Sólyom László minapi beszédét,…
„Amikor ama 36 igaz ember* egyike meghal, akiknek érdemei miatt Isten fenntartja a világot, s lelke a mennybe száll, a Mindenható tízezer éven át melengeti kezében, hogy a szenvedés jege leolvadjon róla.”
Jehuda Löw Ben Becaél prágai rabbi, a mondabeli Gólem alkotója – XVI. sz.…
„A föld azé, aki megműveli!”Móricz Zsigmond: Betyár – 1936 Újra és újra előjön a kérdés: ki-kik váltja-váltják le 2014-ben a Fideszt? Vannak, akik az LMP-ben látják a le- és megváltót – ám ennek az LMP jelenlegi állapotában aligha lehet…
Utolsó kommentek