HTML doboz
2010.05.14. 11:00 Szerző: piefke
Itt az új DEMOKRÁCIA 2.0 verzió!
A „klasszikus” 1.0-ás demokrácia azon az (egyébként így soha meg nem fogalmazott, ám a köztudatba mégis ekként „átment”) elképzelésen alapul, hogy „minden ember egyenlőnek születik”. Ma már tudjuk, hogy ez nem így van: az emberek eltérő génekkel, tehát eltérő „lehetséges életpályákkal” születnek; a nevelés és a szocializációs környezet nem „mindenható” az egyes emberek értelmi képességei tekintetében. Ráadásul az is tény, hogy a szocializációs közeg, a család, sokszor semmiféle kapcsolatban nem áll a modern társadalmak és technológiáik világával, tehát eleve alkalmatlan arra, hogy e világgal és technológiáival adekvát módon „bánni képes” polgárokat neveljen. Tudjuk, hogy egy ember személyiségének kialakulásában, a világhoz való viszonyulásában meghatározóak egyrészt az örökletes adottságok, másrészt a kisgyermekkorban ők körülvevő közeg – és ehhez képest csupán harmadlagos szerep (és lehetőség) jut az intézményes nevelésnek. (Ui. – nagyon leegyszerűsítve - az agyi kapcsolati rendszerek alapjai kisgyermekkorban „stabilizálódnak” és minden más új, további inger és információ más csak „ehhez képest” épülhet be az ember személyiségébe.) Ugyanakkor: a modern társadalom magas szintű kooperációs és konstrukciós készséget, továbbá rendszerezett és megújulni képes tudást követel meg aktív és produktív tagjaitól. Mindezek a készségek csak egy bizonyos alapvető képességekkel született és megfelelő szocializáción „keresztülment” embereknél lehetségesek – tényként kell kezelnünk, hogy ahogy a „modern közeg” egyre több „kompetenciát” követel, ennek egyre kevesebben lesznek képesek maradéktalanul megfelelni. Egyszerűen fogalmazva: egyre többen fognak „kimaradni”, kiszorulni a modern világból, egyre kevesebben lesznek képesek aktívan részt venni abban és fenntartani/fejleszteni azt. Egyre nő a távolság a világot és a technológiákat fejlesztők és a „legfeljebb fogyasztók” között. Viszont: az utóbbiakhoz is eljutnak a „további fogyasztásra” késztető ingerek – azonban a fogyasztás finanszírozását anyagi eszközeik egyre kevésbé teszik lehetővé számukra, ezért egyre frusztráltabbak lesznek. Ráadásul: minden élő szervezet „genetikus késztetést” érez arra, hogy egyrészt minél több erőforrást szerezzen meg a maga számára, másrészt pedig önmagát ezekre támaszkodva reprodukálja (ez utóbbi nem csupán a biológiai reprodukcióra,a szaporodásra vonatkozik, hanem a „minták reprodukciójára” is…) E két „ösztön” pedig ellene hat az önkorlátozásnak, a „zöld alternatívák” általános elfogadásának. A közeljövőben elkerülhetetlenül szembe fogunk kerülni a fenti tényekkel – és a megoldások nem lehetségesen a hagyományos társadalomfilozófiák és a megszokott gyakorlatok mentén. Ezért a képzetlenek alacsony foglalkoztatási rátája sem oldható meg anélkül, hogy az egész társadalom számára ne keresnénk új irányokat – ez pedig csak egyvalami lehet: a „progresszív demokrácia”, amelyben nem „csupán” egyenlő jogokat biztosítunk az állampolgároknak, hanem azt tűzzük ki célként, hogy lehetőleg mindenki a képességeit minél inkább bontakoztathassa ki a saját maga és a közösség érdekében. Ezzel párhuzamosan és ennek érdekében a jogokat és a kompetenciákat az eddiginél jobban összhangba kell hozni, mert jó döntéseket kellő tudás híján sem egyén, sem közösség nem, hozhat. Az oktatásban a társadalom jövőjének érdekében alapvetővé kell tenni az „állampolgári kompetenciákhoz szükséges tudás és gyakorlat”, a „stratégiai tervezés” tantárgyakat. Minden egyéb tudásanyag csak „ebben a mátrixban” lesz képes valóban hasznosulni. ...Emlegettük a kompetens véleményt, a helyes döntésekhez szükséges kompetenciát – de mit is jelent a kompetens vélemény? Azt, hogy az adott dologra, kérdésre vonatkozó megalapozott információk birtokában nyilvánítunk véleményt, figyelembe véve az adott dolog más dolgokkal való összefüggéseit is. Egy modern állam kormányzása korántsem egyszerű feladat és nem elég hozzá a tisztesség, hanem tudást, áttekintést és rengeteg időt is igényel. Most a „Demokrácia 2.0”-ról: ez természetesen nem szakít az állampolgárok „státusbeli egyenlőségének” elvével, hanem új alapokra helyezi az egyenlőségen alapuló beleszólási jogok gyakorolhatóságát. Itt jogos feltennünk azt a kérdést, hogy a státusbeli egyenlőség azt jelenti-e, hogy a döntésekben való „részesedés” is egyenlő? Hogy erre a nagyon lényeges kérdésre helyes választ adhassunk, vessünk egy pillantást a demokrácia „szellemi történetére”! Ahogy a poszt elején már írtuk: a klasszikus, XVIII. sz.-i demokráciafogalomról azt tartja a „köztudat”– némiképp vulgarizálva –, hogy „minden ember egyenlőnek születik” (noha ez így szó szerint sosem hangzott el-íródott le). Abban a korban azonban a tudósoknak, és annak a szellemi körnek, amely a demokrácia fogalmának megalkotása körül bábáskodott, nem volt fogalmuk arról, amit ma genetikának hívunk... Ma már tudjuk, hogy igenis: különbözőnek születnek az emberek, ha nem is a társadalmi jogok, de azon lehetséges pályák tekintetében, amelyeket, tekintettel örökletes képességeikre, tulajdonságaikra, be tudnak futni. Szó nincs arról, hogy ennek alapján rangsorolni kellene, vagy az általános választójogot átalakítani. Arról viszont szólni kell, hogy mára láthatóvá vált: nem az a társadalom a legműködőképesebb, amelyik minden embernek csak egyenlő jogokat biztosít, és kész, hanem az a társadalom, amely minden egyes tagjának a legjobb lehetőséget biztosítja arra, hogy önmaga és a társadalom érdekében a saját, belékódolt képességeit kibontakoztathassa. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy „az emberek nem születnek egyenlőnek”, hiszen mindannyiunk genetikus öröksége eltérő –ebből pedig eltérő „képesség-gének”következnek! Ennek nyilvánvalóan vannak társadalmi következményei: • eleve eltérő „lehetséges pályák” • eltérő társadalmi produktivitás-képesség > „kiugrás” - „leszakadás” Hiába azonos a szabadság és a jog, ha az adottságok különbözőek. A társadalom fejlődését éppen az eltérő gének biztosítják. Ugyanakkor azt is tudjuk ma már, hogy a döntések egy emberi közösségben nem „megszavazzuk-alapon” születnek, ez ellentétes genetikus örökségünkkel… A mai demokrácia működési zavarai tehát – hogy úgy fogalmazzak – komoly természettudományos tények figyelembe nem vételén alapulnak. Ebből adódik a lehetséges megoldás is: szükséges az összhang megteremtése egyfelől az emberek és a társadalom mentalitása, másfelől az intézménystruktúra között. Kompetenciákhoz mért több beleszólási-beleavatkozási lehetőség az állampolgároknak - ezzel párhuzamosan mindent megtéve azért, hogy minél többen és minél kompetensebb módon vegyenek részt a társadalom "közös dolgaiban". (…Itt, a közös dolgokban való részvételnél, szembesülünk azzal a jelenséggel, hogy minél tájékozatlanabbak az emberek, annál kevésbé aktívak, mint választópolgárok... Ebből kifolyólag aztán nem is abból szokott lenni a baj, hogy a valóban nagyon felkészületlenek szavaznak be a hatalomba marhákat és szavaznak meg marhaságokat. Az igazi baj a "magukat felkészülteknek érzőkkel" szokott lenni, akik féligazságok és totális indulatok alapján politizálgatnak…)
Magyarország esteében ezt súlyosbítja, hogy jelenleg a magyarok zöme nem gondolkodik ösztönösen, magától értetődő természetességgel demokrata módjára és ha azt is belátjuk, hogy nem rendelkezik a felelős és megalapozott demokratikus döntésekhez szükséges alapvető ismeretek jelentős részével sem, akkor számot kell vetnünk ezen tények szükségszerű következményeivel is. Tudatlanság + a döntési rendszerben való járatlanság = megalapozatlan döntések.
Növelnünk kell azok arányát, akik rendelkeznek a demokratikus joggyakorláshoz szükséges ismeretekkel. Iskolarendszerünkben nem oktatják ezt (legfeljebb felszínesen és csupán "kognitív technikákkal", szituációs gyakorlatok nélkül), tehát képzési rendszerünk egyik alapvető céljává kell tenni a "kompetens módon megnyilvánulni képes állampolgárt".
Ugyanakkor: ha "boldog-boldogtalan" - és főképp: tudatlan" - emberek is mindenbe úgy szólhatnak bele, hogy az akár el is dönthet (a rossz irányba) fontos kérdéseket, akkor semmi jóra ne számítsunk!Ez nem "antidemokratikus", éppen a demokráciával való "populista visszaélések" megelőzésére szolgáló eszköz, ha kompetenciákhoz kötjük - horribile dictu! - a választójogot. Valami (még) nem létezőt létezőnek tekinteni és úgy számolni vele életveszélyes!
Nem az a cél, hogy kizárjunk egyeseket a választójogból, hanem éppen az, hogy minél többen legyenek képesek azzal igazán jól élni, megalapozott döntések meghozatalában részt venni. A hangsúlyt mindenképpen az állampolgári kompetenciák és a felelősségtudat növelésére kell helyeznünk - pl. olyan képzési és "gyakorlóprogramok" beindításával, ahol a még a demokratikus döntéshozatalban tapasztalatlan emberek megszerzik a jelenleg még hiányzó ismereteket és "automatizmusként" fog ez bennük működni.
…Gyakran elhangzik, hogy a jó kormányzat feltétele az, hogy a „civilek” a kormányzás minden részletét ellenőrzésük és befolyásuk alatt tartsák… Csakhogy: kik is a „civilek”: olyan emberek, akik főhivatásszerűen nem a politikával, nem a társadalom működésével és az azt meghatározó törvényszerűségek tanulmányozásával foglalkoznak – ebből következően teljes áttekintésük sincs a társadalom irányításához szükséges tudnivalókról és azok összefüggéseiről. Ezek hiányában pedig csakis „katasztrófapolitikát” lehet csinálni.
A „civilek” szerepe, feladata egy jól működő és jól kormányzott társadalomban nem az, hogy „mindenbe beleszóljanak”, hanem az, hogy egészséges emberi ösztöneik, tapasztalataik révén azok kezébe helyezzék a hatalmat, akik azt a társadalom érdekében bölcsen és nagyvonalúan fogják gyakorolni.
Évek óta tudták, hogy 2010 májusától övék lesz a hatalom Magyarországon. Most 2010 májusa van, a hatalom két hete az övék lett – és két hete tökölnek. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy semmire sincsenek felkészülve – legalábbis semmi olyanra, ami fontos lenne a Magyar Köztársaságnak és 10 millió állampolgárának.
A Vezér bolyong a csatatéren és makog – az alvezérek pedig gyakran nem ismerik a (valódi) célt.
Mivel tölthették az elmúlt éveket? Simán csak a destruálás kötötte le összes energiáikat – vagy úgy érezték: csak legyen meg az a hatalom, a többit már menni fog magától, számon kérni pedig úgysem fogja tudni (sem merni) a dolgot rajtuk senki - hiszen odatettük a Pintért!
Egy modern állam irányítása önmagában is hatalmas felkészültséget igénylő feladat, melyre – mondjuk ki nyíltan – csak a legkiválóbban lehetnek alkalmasak. Hát még az mekkora feladat és milyen felkészültséget – és tehetséget – kíván, ha nem csupán irányítani kell az adott államot, hanem egész társadalmát új útra állítani! Az, aki már felkészülni sem tud/hajlandó erre a feladatra, az már a nulladik pillanatban nyíltan deklarálja alkalmatlanságát.
…Nem tudják, mit kezdjenek az országgal, hogy az sikeresebb legyen, a gazdasággal, hogy az megerősödjön és hogy a magyar népnek több erőforrást teremthessen. Túl nagy nekik a kabát, ez nyilvánvaló a fentiekből – és erre mit tesznek? Még nagyobbra akarják szabni a kabátot!
Ennek a jelenlegi 10 milliónak a dolgaival sem boldogulnak – erre mi az első dolguk? Megpróbálnak még pármilliót beszerezni, azokat is a nyakukba venni! Persze tudjuk, őket – is – csak (ki-)használni akarják, saját érdekükben (a hatalmuk teljesítmények híján is keresztülvitt prolongálása a következő parlamenti választásokon).
Igen, a magyar állampolgárság trianoni magyarok részére történő megadásáról van szó. Ez, persze, tudjuk, néhány, a FIDESZ-kormányban ülő úrnak érzelmi kérdés (is…). De legyünk őszinték: mi értelme van kiterjeszteni valamit, ami nincs valami jó állapotban és a kiterjesztők sem tudják, hogyan is kellene-lehetne jobb állapotba hozni azt? „Lehettek-legyetek ti is magyarok!” – de vajon jó-e manapság annak lenni? Azon kívül, hogy egymás közt emlegetjük „nagy nemzet” mivoltunkat, tényleg lehet-e büszkélkedni ezzel – és főképpen: tudjuk-e ma „reprodukálni” - netán űberelni - régi nagyjaink és (valóban volt) nagy korszakainkban élt elődeink teljesítményét? Mert akkor érdemes csak múltunkkal büszkélkedni, ha jelenünkben is méltóak tudunk lenni ahhoz, hogy ezzel biztosíthassuk a jövőt.
Ahhoz, hogy vonzó dolog legyen magyar állampolgárnak lenni, jól teljesítő államra és polgárokra – no meg jól teljesítő államférfiakra – van/lenne szükség. Enélkül ez az állampolgárság-trükk csak kiötlői céljait szolgálhatja, régi és új állampolgáraink valódi érdekeit aligha!
…Amire az előző garnitúrának évek – de legalábbis hónapok – kellettek, hogy t. i. kiderüljön alkalmatlanságuk az ország irányítására, azt a most jövők napok alatt elérték – ebből a szempontból tehát sokkal hatékonyabbak. Már bele sem kell kezdeniük a kormányzásba, előre tudható róluk, mire lesznek képesek – illetve: hogy mire nem.
Arra biztosan nem, hogy határozottan és megalapozottan új, hosszú távon is az ország valódi érdekeit, kiegyensúlyozott és nyugodt fejlődését biztosító útra állítsák rá az országot. Nem fognak új, demokrata és teljesítmény-alapú mintákat sem teremteni tudni – hiszen ezt azzal kellett volna kezdeniük, hogy jó demokrata politikusokhoz illően és tőlük elvárhatóan teljesítik a kormányzásra való felkészüléssel kapcsolatos kötelességeiket.
A lehetőség (ismét) elszállt, a Király (aki ezen túl akár viselheti is a II. Gyurcsány Ferenc trónnevet, hiszen ő is trükközésekkel szerezte meg és alkalmatlansága bizonyításával kezdte el uralmát) meztelen.
…De akkor ki fog tudni végre élni a lehetőséggel? Mikor lehet végre jó magyarnak lenni?
Szólj hozzá!
Címkék: magyar orbán fidesz gyurcsány állampolgárság
2010.05.11. 11:23 Szerző: jeremyclarkson
A választás és következményei
Az alábbi írás sérthet egyeseket. Továbbá: az egy bizonyos módon – „irányban” – szavazókkal kapcsolatban általános megfogalmazásokkal is él, amelyek alól minden bizonnyal számos kivétel akad. Éppen ezért minden olvasót arra kérek, hogy „trendjükben” szemlélje a leírt jelenségeket és ne az „egyéni kivételeket” keresse!
Tehát…
Nagyon érdekes tanulsággal szolgált a választás: azok mentek el a legnagyobb tömegben választani, így azok döntötték el, hogy merre menjen tovább Magyarország és kik vezessék útján, akiket saját életükben a leginkább nyomaszt az állandó döntéskényszer…
Van egy elmozdulás a demokrácia felől a központosított hatalmi berendezkedés felé: ezt azok támogatják, azok érzik megoldásnak, akiket „stresszel” az egy sok egyéni döntést és felelősségvállalást igénylő, az individuális függetlenségre alapozott világ – mert ehhez vagy a tudásuk, vagy a képességeik, vagy a kitartásuk nincs meg, vagy egyszerűen csak ”nincs szerencséjük”, aminek számos objektív és szubjektív oka lehet…
Ők azok, akik azt szeretnék, ha egy „erős állam” levenné róluk a mindennapi felelősséget, eligazítaná őket a világban. Megvédené őket a versenytől, megvívná helyettük a konkurenciaharcokat – akár azáltal is, hogy egyszerűen kizárná-kisöpörné a közvetlen környezetükből azokat, akik jobbak, felkészültebbek, szervezettebbek, merészebbek náluk.
Ez nem más, mint a gyengék álma: védjen meg, lásson el, gondolkodjon helyettem valaki! Mert én felkészületlen vagyok arra, hogy megvédjem magam, hogy eredményes és sikeres legyek és félek, hogy emiatt nem fogom tudni a szükségleteimet sem kielégíteni. Gondolkodjon helyettem, mert én nem vagyok képes ebben a nagyon is bonyolult világban átlátni és rendszerbe szervezni a dolgokat, nem vagyok képes okokat és okozatokat helyesen értelmezni.
Amint láthatjuk: ez a társadalom viszonylag erőforrásokban és képességekben, tudásban gyengébb részének helyzetét, félelmeit és vágyait tükrözi. De mi történik akkor, ha a – legyünk őszinték – szerényebb képességűek és tudással kevésbé felvértezettek kerítik kezükbe az ország irányítását? Illetve: egy olyan erő, mely az ő elképzeléseiket, elvárásaikat igyekszik átvinni a kormányzás gyakorlatába. Képesek lesznek ők helyesen dönteni? Jó, logikus, a világ dolgaival összevetve reális célokat fognak tudni ők kitűzni? Vagy „katasztrófapolitika” lesz az „eredmény”?
A helyzet az, hogy épp azok fogják egy ilyen kormányzás tragikus következményeit a leginkább megszenvedni, akik most oly lelkesen támogatják. „Egyszerű igazságokkal” nem lehet egy bonyolult, modern, XXI. sz.-i világban eligazodni és ott sikeres országot építeni!
2010.05.11. 06:51 Szerző: jeremyclarkson
„…a helyzet változatlan”
Tulajdonképpen nem sok értelem volt a 2010-es parlamenti választásoknak. A „választás” ui. azt jelenti, hogy választhatunk különböző jellegű és kimenetelű dolgok között. Hogy van legalább két reális alternatívánk.
Most egy sem volt és nem állt módunkban „különböző jellegű dolgok” – azaz: eltérő, de reális programmal rendelkező pártok - között sem választani. Megmagyarázom, miért nem.
Tisztázzuk, hogy miért nem volt „pártválaszték”. Látszólag abszurd ez a kijelentés, mivel a szavazólapokon négy párt is szerepelt, melyek egymástól igen-igen eltérő mondanivalóval álltak elő…
Azonban:
A négy közül kettőt azonnal törölhetünk is a „választékból”: a Jobbik és az LMP ugyanis – bár nagyon eltérő okokból – valójában irreális programmal lépett elő: az egyik a „magyar vágyak”, a másik a „zöld demokrácia” „idegen világaiban” politizál. Egyik sincs „köszönőviszonyban” sem a magyar társadalom valóságával és igazi problémáival – így azokra megoldást sem adhatnak. Az egyik frusztrációkon és azok túlkompenzálásán alapul, agresszív és önveszélyes, a másik pedig a teljes emberi élet és társadalom egy területét (a tágabban vett környezettudatosságot és a pontosabban nem is definiált „fenntarthatóságot”) tekinti „archimedesi fix pontjának”. …De velük majd egy másik alkalommal foglalkozom…
Marad tehát még „két név” a listán. E kettőt – nevezzük nevükön őket: a FIDESZ-KDNP, illetve az MSZP – látszólag „világok választják el” egymástól. De a helyzet az, hogy bizony ez ugyanaz a világ: éspedig a régi!
Az a régi, ami két évtizede „újracímkézte magát” a rendszerváltás nevű akció során. „Itten kérem új rendszer épül!” – hirdették, de mi, dörzsölt progresszívek, jól tudjuk, hogy újat régi mentalitással és gondolkodásmóddal, a régi sémákkal a fejekben ugyebár nem lehet építeni!
Aki csak a szlogenekre figyel, azt a szavak becsaphatják: a FIDESZ egyebet sem igen tett, mint éveken át „komcsizott”, míg az MSZP állandóan piacgazdaságról és pluralizmusról beszélt. Ehhez képest mindkettőjükben az a világ működött és működik máig is, amely akkor került beléjük, lett „alapsoftware”-ük, amikor kialakult a személyiségük – tehát: bizony még jóval a rendszerváltás előtt! Hiába tanultak ehhez „nyugatos” és demokrata manírokat, ha ezeket is rendre és törvényszerűen a bennük élő régi és egyáltalán nem demokrata célok érdekében „vetik be”.
…Azt, hogy az elmúlt években „miféle alakok” gyakorolták a hatalmat, jót tudjuk. De az újak vajon „más minőséget” testesítenek meg? Van-e valódi, alapvető eltérés a „karakterek” között?
Lássuk be: minden látszólagos ellentét a két politikai erő között valójában csak ugyanazon zárt elithez tartozó „urak” helyezkedése a „pole position”-ért”: ki legyen hegemón helyzetben az erőforrások feletti rendelkezés terén és ki alkalmazkodjon.
És itt egy igen sajátos magyar jelenségre is ki kell térnünk: ez pedig a politikai elit hatalmának gazdasági hatalommá konvertálása.
Magyarország jelenleg piacgazdaság, tehát azt gondolhatjuk, hogy annak általános szabályai alakították-alakítják ki a magyar tőkés réteget is – ez azonban tévedés. A jelenlegi magyar (nagy-)tőke ugyanis valójában „pozícionális alapú” – ellentétben a „klasszikus kapitalista”, teljesítmény-alapúval. A nagy magyar tőkék létrejötte legtöbb esetben erősen kötődik valamely politikai csoporthoz; régi, „pártállami”, vagy éppen „rendszerváltó”, egyre megy, mert mentalitásában ugyanazt jelenti: hatalmi monopóliumoknak köszönheti létét - és erősödése, további térnyerése is végső soron állami erőforrások magántőkévé alakítását jelenti. Éppen ezért: „jeles képviselői” is a politikai monopóliumok további fennmaradásában és nem a valódi – tehát: versenyt jelentő – demokráciában érdekeltek.
Magyarországon nem a munka, a kreativitás, az újszerűség által megteremtődött tőke vált hatalmi tényezővé - éppen fordítva: akinek hatalma volt/van, az tett szert tőkére. Nem munkával és tehetséggel, vagy éppen kockázatvállalással, hanem úgy, hogy hatalma birtokában és/vagy kapcsolatai révén állami tulajdont és/vagy állami bevételeket áramoltatott magánkezekbe. Ezért „hűbéri” és nem polgári mentalitású a magyar nagytőke: mert nem a polgári mentalitáson alapul. Ezért őrzi politikai hatalmát, vagy éppen tör a hatalomra (ismét). Ezért van, hogy a „kistőkések” is minden erejükkel igyekeznek a hatalom közelébe jutni, igazodván a „nagyok” által teremtett-fenntartott „rend”-hez.
Ez nagyon „kelet-európai”… Magyarország viszont 20 éve a nyugat-európai orientációt választotta és 6 éve tagja is az EU-nak. A polgári társadalom és annak „politikai arcmása”, a demokrácia egyértelműen a nyugat-európai társadalmak „terméke”, az ő mentalitásukat, közfelfogásukat képezi le. Mármost: mi történik, ha egy „nyugat-eus” társadalmi és termelési modellt „kelet-eus” mentalitással akarunk működtetni? Nyilvánvaló: a mentalitás fog győzni a modell felett…
Nem a vagyon a probléma, hanem a mód, ahogyan szert tettek arra. Ez sem „erkölcsi szempontból” káros elsősorban (noha úgy is, mert rontja a közmorált), hanem azért, mert tartja és tarttatja fenn azt a politikai elitet, amelynek érdekei immár végérvényesen elszakadtak a magyar társadalom valós, hosszú távú érdekeitől. A magyar gazdaság ma egy olyan politikai elitet finanszíroz, amely egy látszatdemokráciát üzemeltet egy nagyon gyenge demokrata ösztönökkel rendelkező nép felett. Nem az a természetes folyamat játszódott le itt, ami a nyugati társadalmakban, ahol a gazdaságban megerősödött polgárság megszerezte a politikai hatalmat: itt a politikai elit szerezte meg a gazdaságot – és ezért nem képes ma erősödni a polgár és a szabad, demokrata mentalitás.
A mostani kormányváltással legfeljebb annyi történik, hogy a „limuzinszocialistákat” „limuzinnacionalisták” váltják fel – de a kormány „limuzinperspektívája” változatlanul fennáll.
…Mit lehet itt tenni?
A lehetséges változtatáshoz tudnunk kell, hogy mindezt az elit egy demokráciában (mert azért az államforma az, ezt ne feledjük – és ez lehetőségeket ad!) csak akkor teheti meg, ha a nép atomizálódott, ha magát nem képes megszervezni – vagy: ha senki sem szervezi meg. Azok, akik a ami politikai-gazdasági elitet alkotják, valójában nagyon kevesen vannak és ráadásul nincs is sok eszközük egy szervezett, progresszív erővel szemben – de azok, akik egy, a mainál sokkal jobb, tisztább és a teljesítményeket sokkal inkább „privilegizáló” gazdaságban és társadalomban lennének érdekeltek, ma még csupán „egyénileg próbálkoznak a túléléssel”, így ők a Hatalom szemében csak egy bárhová terelhető csürhe, amelynek nincs számottevő „közegellenállása”.
A változáshoz az kell, hogy jöjjenek, akik kimondják, mi is a helyzet, akik képesek felkelteni a társadalom aktivitását és vállalják a szervezés feladatát. Csak ennyi kell ahhoz, hogy „a helyzet” megváltozzon!
2010.05.04. 15:04 Szerző: jeremyclarkson
Pánik a szavazófülkékben
G. Fodor Gábor – Fűrész Gábor – Giró-Szász András, a Századvég kutatás-vezetői a napokban tették közzé a 2010-es parlamenti választásokkal kapcsolatos „Forradalom a szavazófülkékben” c. írásukat. Ebben forradalomként értékelték a FIDESZ-KDNP több, mint 2/3-os győzelmét…
http://www.szazadveg.hu/files/hirek/4.pdf
Megértem, hogy a szerzők, akik „a győztesek emberei”, mindenképpen pozitívumként akarják látni és láttatni a történteket. Azt is megértem és egyet is értek vele, hogy az elmúlt két ciklus kormányai csapnivaló teljesítmény nyújtottak, ezért „ezerszeresen” megérettek a hatalom elvesztésére.
Azonban: a szavazófülkékben nem forradalom, hanem pánik és düh volt az úr: a magyar választók (ismét) nem „valakire-valamire”, hanem valakik és valami ellen szavaztak, nem a FIDESZT akarták bejuttatni a hatalomba, hanem a szocialistákat és szabaddemokratákat akarták szinte „bármi áron” kirakni onnan. „Pánik” pedig azért volt, mert:
· nem volt olyan politikai erő a szavazólapokon, amely pozitív, koherens, reális és megalapozott programmal rendelkezett volna
· a választások nyilvánvaló esélyese „minimum titkolózott” a saját megvalósítandó programját illetően.
Valójában a szavazópolgároknak az úgynevezett „rendszerváltásból” való kiábrándultsága jelent meg. Mostanra vált nyilvánvalóvá – ha nem is tudatosan, de a megérzések szintjén mindenképpen – hogy „itt nem változott a Rendszer”, mert ugyanúgy egy, a nép előtt átláthatatlan hatalmi elit „uralkodik” és „intézi a dolgokat”, mint a pártállam idején. Hogy ez „hogyan történhetett meg”, amikor „demokrácia és szabadság van”, azt talán nem értették, nem látták tisztán a polgárok, de magát a tényt érzékelték… És ettől pánikba estek.
A FIDESZ-KDNP (kerekítve) 2,7 millió szavazata (a 2010-es I. fordulóban) azt jelenti, hogy ha összevetjük a 2006-os I. fordulóban általa megszerzett 2,6 millió szavazattal, akkor világossá válik, hogy nagyjából 100 ezer választót „tudott meggyőzni” a FIDESZ-KDNP négy év alatt.
Ez nem forradalom! Szó sem eshet arról, hogy a magyar polgárok „tömegesen” változtattak volna politikai identitást, szó sincs arról, hogy a FIDESZ-KDNP „mozgósította” volna a tömegeket. Csupán megőrizte 2006-os támogatóit és „jobb híján”, reménykedve a „talán jobb lesz”-ben még az 5,1 millió aktív szavazó 2%-ától kaptak „pluszban” kb. 100 ezer szavazatot.
Mindez egyértelműen arra utal, hogy itt nem a jobboldal „teljesítményéről” van szó, hanem a bal- és liberális oldal totális felbomlásáról, amit ráadásul nem a választók okoztak – nekik nem is volt „beleszólásuk” az elmúlt 4 év kormányzásába – hanem kizárólag az MSZP és az SZDSZ „vezérkarai”.
Az, hogy baloldali és liberális pártok egyaránt ilyesféle „klikk-kormányzást” produkáltak, nem másra utal, mint hogy e pártok hatalomgyakorlói sem demokrata, baloldali, vagy liberális mentalitással rendelkeznek, hanem bennük is épp az az „általános” magyar mentalitás dolgozik, mely igen távol áll a „klasszikus” euro-atlanti demokrataságtól és társadalom-felfogástól. Ebben a legtragikomikusabb az, hogy ők maguk, e pártok vezetői is gyakran úgy képzelték, hogy „ők igenis demokraták!”.
…És mi van a jobboldalon? Ott vajon erősebben a demokrácia mentalitásbeli alapjai? Mert csak akkor lesz képes a FIDESZ-KDNP betölteni azt a szerepet, amelyet „elvár” tőle a szükség és a felhatalmazás, ha ők „sokkal demokratábbak”, mint a leváltottak.
…De mi is az, hogy demokrácia? Egy államforma? Nem: egy mentalitás, egy ön- és közösségkép, melynek csak „eredménye” maga a demokrácia, mint államberendezkedés. És ha nincsenek meg a mentalitásbeli alapok, akkor képtelenek vagyunk „demokratikusan működtetni” az államformát és az intézményrendszert is. Mi a legnagyobb előnye a demokráciának bármiféle „nem demokrácia-alapú” társadalomberendezkedéshez képest? Nem más, minthogy megvan az elvi lehetőség arra, hogy a társadalom vezetése, az erőforrásai feletti rendelkezés és a jövőbe vezető utak kiépítése az arra legrátermettebbek, a legfelkészültebbek kezébe legyen helyezhető – ne pedig bármiféle „kontraszelekció” határozza meg, kik kerülnek vezető pozíciókba.
tanácstalanság, vagy titkolózás
Ha a FIDESZ „programtalanságának” amit a választási kampányban, de már előtte is tapasztalhattunk, az az oka, hogy valójában ők sem tudják, mit és hogyan kellene-lehetne tenni az ország valóságos fejlődése érdekében, akkor ez azt jelenti, hogy nem készültek fel a kormányzásra – tehát: egymásnak ellentmondó rögtönzések, ötletelések várhatók, egységes, logikus fejlesztési koncepció viszont nem! Ebben az esetben elfecsérlődik a 2/3-os felhatalmazásban elvileg benne rejlő esély a jobb jövőre.
Ha a programtalanság csupán „látszólagos”, ha csak nem hozták nyilvánosságra, mire készülnek egy ekkora felhatalmazás birtokában, pedig ők már ezt jó előre tudták és eldöntötték, akkor ennek oka, hogy szándékaik korántsem olyan „tiszták és demokratikusak”, mint szólamaik. Ebben az esetben a társadalom számára káros, a demokrata mentalitást tovább erodáló, az erőforrásokat klikkérdekek szerint elosztó korszak elé nézünk.
Elvileg létezhetne egy harmadik lehetőség is: arra használni fel a szinte korlátozatlan politikai hatalmat, hogy alapvető és immár elodázhatatlanul szükséges TÁRSADALMI és nem csupán gazdasági átalakulások induljanak be az országban. Ehhez azonban – ismétlem – a FIDESZ vezetőinek és jelesül Orbán Viktornak adekvát ismeretekkel, megalapozott tudással kellene rendelkeznie „bajaink igazi okait” illetően ÉS megvalósítható, működő „korrekciós módszerrel” is kellene rendelkeznie – egyiknek sem látjuk halvány nyomát sem!
20 éve van Orbán a FIDESZ élén – mivel „igazolta” ennek jogosságát, megalapozottságát? Miféle teljesítmények vannak mögötte?
A FIDESZT nem Orbán személyes képességei tartják egyben, hanem egy „többkomponensű” pszichózis: mondhatni, hogy minden egyes FIDESZ-szimpatizánsnak egyéni, saját életében és személyiségében gyökerező okai vannak arra, hogy „kitartson”. Az a „bizalom” tehát, amelyet most beléfektettek, nincs sem tényekkel, sem elvitathatatlan képességekkel előre megalapozva. Az pedig, hogy utólag, a megszerzett-megkapott hatalom birtokában mi várható tőle, kikövetkeztethető: mivel soha, egyetlen megnyilatkozásában sem tett még csak halvány utalást sem azokra az alapvető problémákra, amelyek a magyar társadalomban léteznek és ebből következően nem is foglalkozhatott sosem e problémák lehetséges megoldásaival, ezért komoly várakozásaink sem indokoltak.
Régi, lejárt szavatosságú receptekkel fog(nak) próbálkozni – és persze a kommunikációval igyekeznek majd meggyőzni a népet, hogy receptjeik sikerrel működnek. Koncentrálni fognak a gazdaságra – de eszükbe sem jut az az egyszerű tény, hogy „jól teljesítő gazdaság csak jól működő társadalomban lehetséges”. Bűvészkedni fognak az adórendszerrel és a központi erőforrás-juttatásokkal – de egy társadalom morális alapjait, önképét és működését nem lehet fiskális eszközökkel befolyásolni, jobbá tenni. „Rendet tesznek” a közbiztonságot érintő EGYES területeken (cigányok megélhetési bűnözése), de nagyjából-egészéből tovább működtetik a kliensrendszerű hatalom- és erőforrás-elosztási gyakorlatok (nyilván: kényszerűségből és természetesen új szereplőkkel).
…„Kinek kelljen hát az ő segítségek?” – ahogy Zrínyi Miklós írja Az török áfium ellen való orvosság c. művében.
Sok mindenben igazuk van: pl. Martonyi János arról beszélt, hogy képtelenség hathatósan érvényesíteni érdekeinket külföldön, ha belül gyenge az ország. De egy ország erejét a társadalom jól működéséből fakadó erő adja meg. A társadalom pedig nem működik jól, mert olyan stratégiabéli problémákkal küzd, amelyek összeegyeztethetetlenek egy modern demokráciával. Ha pedig a társadalom nem működik jól (mert hiányzik belőle a kooperáció, a közbizalom és az előre tervezett, adekvát célok, továbbá, ha az adott társadalom nem teljesítményalapú) akkor az adott ország gazdasága is válságról válságra fog bukdácsolni. Ha sem a társadalom, de a gazdaság nem képes erőket a politika rendelkezésére bocsátani, akkor ugyan miféle „extra mozgástér” és „erőteljesebb érdekképviselet” lesz biztosítható a külpolitikában?
…A sikertelenség pedig frusztrál – egyént és kormánypártokat egyaránt. Ha azt kezdik érezni, hogy képtelenek megfelelni a lehetőség támasztotta, de bennük, önmagukban is élő elvárásoknak, akkor ettől nyilván „idegesek lesznek majd”. Érezni fogják az „eróziót”, félteni kezdik a további hatalmat… És ennek következményei bizonyos „adminisztratív intézkedések” lehetnek: a politikai rendszerben, a közösségi erőforrások további magánerőforrásokká való „átcsoportosításában”, a hatalom gyakorlásában – és a hatalommal való visszaélésben is. De az a „szép” ebben, hogy ezzel csak növelik a saját bajukat, csak közelebb hozzák és nagyobb arányúvá teszik a saját bukésukat – ahogy ezt előttük az MSZP és az SZDSZ is megtette már.
…Na és UTÁNA mi lesz-kik lesznek? A Jobbik? Azt minden valószínűség szerint „létrejötte első pillanatától fogva” megpróbálja bedarálni majd a FIDESZ. A „jelenleg létező” baloldal valószínűleg nem fog tudni „visszaerősödni”: a kutyának se kellenek, eszméik üresek, vezetőiket közmegvetés övezi. A liberálisok pedig eltűntek, mert leszerepeltek azzal, hogy elárulták a szabadelvűséget, magukat pedig „kilóra mérték”.
Akkor mi lesz? Kik és hová fogják vezetni tudni Magyarországot? Kik és hogyan „állítják új pályára” a magyar társadalmat, kik honosítanak meg új társadalmi stratégiát a régi, tovább már nem vihető helyett?
2010.04.28. 07:03 Szerző: jeremyclarkson
Kádár trónja - a könnyűlovasság támadása Trafalgarnál
Aki tengeri csatában a könnyűlovasság támadásával akar győzni – az tök hülye! Feltételezni, hogy a víz szilárd és ennek megfelelően megválasztani a stratégiát: értelmetlenség, amely csak katasztrófához vezethet…
…Feltételezni azt, hogy Magyarország polgárai zömükben demokraták (ugyan mitől lettek volna azzá?), továbbá, hogy „mi, rendszerváltó politikusok” is azok vagyunk, aztán úgy tenni, mintha mindez igaz lenne: úgy berendezni államunkat, úgy próbálni működtetni – ez csak katasztrófához vezethetett. Ami nem létezik, az nem is működhet: ha mi magunk nem vagyunk demokraták, akkor nem is tudjuk a demokráciát működtetni.
Azért buktak el a ballib rendszerváltó pártok, mert épp ezt tették.
2010 április 25-én Magyarországon visszaállt az egypártrendszer és véget ért a Nagy Magyar Demokrata Kísérlet – tudják: amikor demokráciát akartunk építeni demokraták nélkül… Etwas typisch ungarisch: ISMÉT hazugságra alapoztuk egy rendszert, ’89-ben ugyanúgy, mint ’56-ban.
Magyarországon az elmúlt 20 évben is a mentális kádáristák alkották a legnagyobb populációt – akkoriban is, amikor ezt maguk sem tudták magukról. Nem volt itt közös cselekvés, sem önszervezés – mindent csak felülről, az Államtól várt a nép. Jól érezte ezt a Legnagyobb Kádárista: erre a mentalitásra KELL alapoznia és előbb-utóbb törvényszerűen övé lesz a hatalom! Ez megtörtént... Közvetlenül nem lehetett megszerezni „Kádár trónját” – kellett hozzá egy 20 éves demokrata kanyar. (Ő ui. nem Szent István koronáját akarta, ahogy a viccben volt, hanem Kádár trónját…)
Mi következik ebből??
Rövid távon: neokádárizmus. Ez sokakra megnyugtatólag fog hatni – egy ideig. Akik pedig nem akarják ezt, azok nagyon barátságtalan viszonyok között lesznek kénytelenek „manőverezni”: komoly ellenszélben. Ne legyenek illúzióink: csupán annyival lesz jobb, mintha „nyílt diktatúra” lenne, hogy „kifelé” el kell számolni a hullákkal… EU, egyebek.
Mit tehetünk?
1. Belátjuk és kimondjuk, hogy „spontán demokratizmusra” – mivel nem létezik nálunk - nem alapozhatjuk a jövőnket.
2. Nem áltatjuk magunkat, egymást azzal, hogy „működik a demokrácia”, mert az nem működik.
3. Kimondjuk, hogy legújabb uraink sem demokratábbak és nem okosabban az előzőeknél, semmi újat nem hozhatnak ezért a régi, annyira rosszul működő helyett.
4. Programot hirdetünk mindazoknak, akik nem neokádári világot akarnak, akik a teljesítményben hisznek, nem pedig a Nagy, Csodálatos Állami Fejőstehén legendájában.
Az idő azoknak dolgozik, akik felkészültek, akik önállóak, akik nem félnek a megmérettetéstől – de egyenként ők sem változtathatják meg ezt a nekik annyira „diszkomfortos” Magyarországot.
Utolsó kommentek