Tulajdonképpen nem sok értelem volt a 2010-es parlamenti választásoknak. A „választás” ui. azt jelenti, hogy választhatunk különböző jellegű és kimenetelű dolgok között. Hogy van legalább két reális alternatívánk.
Most egy sem volt és nem állt módunkban „különböző jellegű dolgok” – azaz: eltérő, de reális programmal rendelkező pártok - között sem választani. Megmagyarázom, miért nem.
Tisztázzuk, hogy miért nem volt „pártválaszték”. Látszólag abszurd ez a kijelentés, mivel a szavazólapokon négy párt is szerepelt, melyek egymástól igen-igen eltérő mondanivalóval álltak elő…
Azonban:
A négy közül kettőt azonnal törölhetünk is a „választékból”: a Jobbik és az LMP ugyanis – bár nagyon eltérő okokból – valójában irreális programmal lépett elő: az egyik a „magyar vágyak”, a másik a „zöld demokrácia” „idegen világaiban” politizál. Egyik sincs „köszönőviszonyban” sem a magyar társadalom valóságával és igazi problémáival – így azokra megoldást sem adhatnak. Az egyik frusztrációkon és azok túlkompenzálásán alapul, agresszív és önveszélyes, a másik pedig a teljes emberi élet és társadalom egy területét (a tágabban vett környezettudatosságot és a pontosabban nem is definiált „fenntarthatóságot”) tekinti „archimedesi fix pontjának”. …De velük majd egy másik alkalommal foglalkozom…
Marad tehát még „két név” a listán. E kettőt – nevezzük nevükön őket: a FIDESZ-KDNP, illetve az MSZP – látszólag „világok választják el” egymástól. De a helyzet az, hogy bizony ez ugyanaz a világ: éspedig a régi!
Az a régi, ami két évtizede „újracímkézte magát” a rendszerváltás nevű akció során. „Itten kérem új rendszer épül!” – hirdették, de mi, dörzsölt progresszívek, jól tudjuk, hogy újat régi mentalitással és gondolkodásmóddal, a régi sémákkal a fejekben ugyebár nem lehet építeni!
Aki csak a szlogenekre figyel, azt a szavak becsaphatják: a FIDESZ egyebet sem igen tett, mint éveken át „komcsizott”, míg az MSZP állandóan piacgazdaságról és pluralizmusról beszélt. Ehhez képest mindkettőjükben az a világ működött és működik máig is, amely akkor került beléjük, lett „alapsoftware”-ük, amikor kialakult a személyiségük – tehát: bizony még jóval a rendszerváltás előtt! Hiába tanultak ehhez „nyugatos” és demokrata manírokat, ha ezeket is rendre és törvényszerűen a bennük élő régi és egyáltalán nem demokrata célok érdekében „vetik be”.
…Azt, hogy az elmúlt években „miféle alakok” gyakorolták a hatalmat, jót tudjuk. De az újak vajon „más minőséget” testesítenek meg? Van-e valódi, alapvető eltérés a „karakterek” között?
Lássuk be: minden látszólagos ellentét a két politikai erő között valójában csak ugyanazon zárt elithez tartozó „urak” helyezkedése a „pole position”-ért”: ki legyen hegemón helyzetben az erőforrások feletti rendelkezés terén és ki alkalmazkodjon.
És itt egy igen sajátos magyar jelenségre is ki kell térnünk: ez pedig a politikai elit hatalmának gazdasági hatalommá konvertálása.
Magyarország jelenleg piacgazdaság, tehát azt gondolhatjuk, hogy annak általános szabályai alakították-alakítják ki a magyar tőkés réteget is – ez azonban tévedés. A jelenlegi magyar (nagy-)tőke ugyanis valójában „pozícionális alapú” – ellentétben a „klasszikus kapitalista”, teljesítmény-alapúval. A nagy magyar tőkék létrejötte legtöbb esetben erősen kötődik valamely politikai csoporthoz; régi, „pártállami”, vagy éppen „rendszerváltó”, egyre megy, mert mentalitásában ugyanazt jelenti: hatalmi monopóliumoknak köszönheti létét - és erősödése, további térnyerése is végső soron állami erőforrások magántőkévé alakítását jelenti. Éppen ezért: „jeles képviselői” is a politikai monopóliumok további fennmaradásában és nem a valódi – tehát: versenyt jelentő – demokráciában érdekeltek.
Magyarországon nem a munka, a kreativitás, az újszerűség által megteremtődött tőke vált hatalmi tényezővé - éppen fordítva: akinek hatalma volt/van, az tett szert tőkére. Nem munkával és tehetséggel, vagy éppen kockázatvállalással, hanem úgy, hogy hatalma birtokában és/vagy kapcsolatai révén állami tulajdont és/vagy állami bevételeket áramoltatott magánkezekbe. Ezért „hűbéri” és nem polgári mentalitású a magyar nagytőke: mert nem a polgári mentalitáson alapul. Ezért őrzi politikai hatalmát, vagy éppen tör a hatalomra (ismét). Ezért van, hogy a „kistőkések” is minden erejükkel igyekeznek a hatalom közelébe jutni, igazodván a „nagyok” által teremtett-fenntartott „rend”-hez.
Ez nagyon „kelet-európai”… Magyarország viszont 20 éve a nyugat-európai orientációt választotta és 6 éve tagja is az EU-nak. A polgári társadalom és annak „politikai arcmása”, a demokrácia egyértelműen a nyugat-európai társadalmak „terméke”, az ő mentalitásukat, közfelfogásukat képezi le. Mármost: mi történik, ha egy „nyugat-eus” társadalmi és termelési modellt „kelet-eus” mentalitással akarunk működtetni? Nyilvánvaló: a mentalitás fog győzni a modell felett…
Nem a vagyon a probléma, hanem a mód, ahogyan szert tettek arra. Ez sem „erkölcsi szempontból” káros elsősorban (noha úgy is, mert rontja a közmorált), hanem azért, mert tartja és tarttatja fenn azt a politikai elitet, amelynek érdekei immár végérvényesen elszakadtak a magyar társadalom valós, hosszú távú érdekeitől. A magyar gazdaság ma egy olyan politikai elitet finanszíroz, amely egy látszatdemokráciát üzemeltet egy nagyon gyenge demokrata ösztönökkel rendelkező nép felett. Nem az a természetes folyamat játszódott le itt, ami a nyugati társadalmakban, ahol a gazdaságban megerősödött polgárság megszerezte a politikai hatalmat: itt a politikai elit szerezte meg a gazdaságot – és ezért nem képes ma erősödni a polgár és a szabad, demokrata mentalitás.
A mostani kormányváltással legfeljebb annyi történik, hogy a „limuzinszocialistákat” „limuzinnacionalisták” váltják fel – de a kormány „limuzinperspektívája” változatlanul fennáll.
…Mit lehet itt tenni?
A lehetséges változtatáshoz tudnunk kell, hogy mindezt az elit egy demokráciában (mert azért az államforma az, ezt ne feledjük – és ez lehetőségeket ad!) csak akkor teheti meg, ha a nép atomizálódott, ha magát nem képes megszervezni – vagy: ha senki sem szervezi meg. Azok, akik a ami politikai-gazdasági elitet alkotják, valójában nagyon kevesen vannak és ráadásul nincs is sok eszközük egy szervezett, progresszív erővel szemben – de azok, akik egy, a mainál sokkal jobb, tisztább és a teljesítményeket sokkal inkább „privilegizáló” gazdaságban és társadalomban lennének érdekeltek, ma még csupán „egyénileg próbálkoznak a túléléssel”, így ők a Hatalom szemében csak egy bárhová terelhető csürhe, amelynek nincs számottevő „közegellenállása”.
A változáshoz az kell, hogy jöjjenek, akik kimondják, mi is a helyzet, akik képesek felkelteni a társadalom aktivitását és vállalják a szervezés feladatát. Csak ennyi kell ahhoz, hogy „a helyzet” megváltozzon!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek