Aki tengeri csatában a könnyűlovasság támadásával akar győzni – az tök hülye! Feltételezni, hogy a víz szilárd és ennek megfelelően megválasztani a stratégiát: értelmetlenség, amely csak katasztrófához vezethet…

…Feltételezni azt, hogy Magyarország polgárai zömükben demokraták (ugyan mitől lettek volna azzá?), továbbá, hogy „mi, rendszerváltó politikusok” is azok vagyunk, aztán úgy tenni, mintha mindez igaz lenne: úgy berendezni államunkat, úgy próbálni működtetni – ez csak katasztrófához vezethetett. Ami nem létezik, az nem is működhet: ha mi magunk nem vagyunk demokraták, akkor nem is tudjuk a demokráciát működtetni.

Azért buktak el a ballib rendszerváltó pártok, mert épp ezt tették.

2010 április 25-én Magyarországon visszaállt az egypártrendszer és véget ért a Nagy Magyar Demokrata Kísérlet – tudják: amikor demokráciát akartunk építeni demokraták nélkül… Etwas typisch ungarisch: ISMÉT hazugságra alapoztuk egy rendszert, ’89-ben ugyanúgy, mint ’56-ban.

Magyarországon az elmúlt 20 évben is a mentális kádáristák alkották a legnagyobb populációt – akkoriban is, amikor ezt maguk sem tudták magukról. Nem volt itt közös cselekvés, sem önszervezés – mindent csak felülről, az Államtól várt a nép. Jól érezte ezt a Legnagyobb Kádárista: erre a mentalitásra KELL alapoznia és előbb-utóbb törvényszerűen övé lesz a hatalom! Ez megtörtént... Közvetlenül nem lehetett megszerezni „Kádár trónját” – kellett hozzá egy 20 éves demokrata kanyar. (Ő ui. nem Szent István koronáját akarta, ahogy a viccben volt, hanem Kádár trónját…)

Mi következik ebből??

Rövid távon: neokádárizmus. Ez sokakra megnyugtatólag fog hatni – egy ideig. Akik pedig nem akarják ezt, azok nagyon barátságtalan viszonyok között lesznek kénytelenek „manőverezni”: komoly ellenszélben. Ne legyenek illúzióink: csupán annyival lesz jobb, mintha „nyílt diktatúra” lenne, hogy „kifelé” el kell számolni a hullákkal… EU, egyebek.

Mit tehetünk?

1.     Belátjuk és kimondjuk, hogy „spontán demokratizmusra” – mivel nem létezik nálunk - nem alapozhatjuk a jövőnket.

2.     Nem áltatjuk magunkat, egymást azzal, hogy „működik a demokrácia”, mert az nem működik.

3.     Kimondjuk, hogy legújabb uraink sem demokratábbak és nem okosabban az előzőeknél, semmi újat nem hozhatnak ezért a régi, annyira rosszul működő helyett.

4.     Programot hirdetünk mindazoknak, akik nem neokádári világot akarnak, akik a teljesítményben hisznek, nem pedig a Nagy, Csodálatos Állami Fejőstehén legendájában.

Az idő azoknak dolgozik, akik felkészültek, akik önállóak, akik nem félnek a megmérettetéstől – de egyenként ők sem változtathatják meg ezt a nekik annyira „diszkomfortos” Magyarországot.

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr821958156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fittipaldi 2010.04.28. 21:39:42

Ez egy butaság, pont az ellentéte igaz:

"Kádárizmus" eddig volt, ami abban nyilvánult meg, hogy az állam a lehető legtöbb adót szedte be azoktól, akik jövedelmet termeltek ("akik a teljesítményben hisznek"), és a pénzt azok között osztották szét, akik nem akarnak dolgozni (többszázezer rokkantnyugdíjas, bürokrata vízfej a legtöbb állami intézményben, segély a semmittevőknek, stb.).
Ez a tipikus baloldali gazdaságpolitika lényege, és ezt teljes mértékben megvalósította az mszp.
Kevesen hoznak létre külföldön is eladható terméket, szolgáltatást, ezért az ország összes bevétele kisebb mint a kiadásai, a hiányt pedig óriási hitelekből pótolták ki. Na ez nem mehet így tovább, mert akkor szép lassan elfogyna az ország vagyona és teljesen belefulladna a hitelekbe.

Ezt most remélhetőleg fel fogja váltani egy jobboldali gazdaságpolitika, amely azoknál hagyja a jövedelem nagy részét, akik azt megtermelik, és így idővel egyre többen lesznek kénytelenek hasznos értékteremtő munkát végezni, különben egyszerűen nem lesz jövedelmük.

Ezt már valójában elkezdte a Bajnai kormány is, és a Fidesz is ezt fogja folytatni. Más megoldás egyszerűen nincs, különben csődbe megy az ország, mert ennyi léhűtőt képtelenség eltartani.

Tyreo 2013.07.11. 15:23:45

Magyarországon nem volt szó demokrata kísérletről.
Annyi történt, hogy az előző rendszer uralkodó elitje beszart. Beszart mikor rájött, hogy a szimpatikus katona bácsik akik védték a seggét, el fognak menni.
Hogy életét mentse ezért kiválasztott, pár a Párthoz lazábban kötődő embert. És megegyezett velük, hogy ugyan már. Ha nem köttök fel minket, akkor mindenki jól járhat.
Részletesebben:
www.kibulizottorszag.net/

tamas11 2013.08.31. 07:22:35

@Fittipaldi:
A Kádárizmus minősítése oké.
DE mikor kezdi már a fidesz az ellenkező utat folytatni? A bürokrata vízfejet nem szünteti, hanem bővítve termeli újjá, a munkahelyeket nem teremti,a sajátjaiból kreált kvázi-középosztály pedig jövedelmét az EU projektekből (mint forásból) nyeri, aztán offshore-ba viszi külföldön fogyaszt. Be nem ruház, ahhoz hitelezési politika is kellene..
Vagyis, az ország kádárizmus nélkül is csőd felé megy. Csak a médiában harsogók nem veszik észre, hanem az esélytelen kilencmillió éli meg.
süti beállítások módosítása