Ikon.jpg

„…Az ő népek goromba, az ő hadakozások semmirekellő, vitézségek nevetséges, politikájok ostoba, birodalmok tyrannis; kinek kelljen hát az ő segitségek!”

Zrínyi Miklós véleménye az oroszokról Az török áfium ellen való orvosság c. művéből - 1661

 

 

Magyarország a minapi paksi döntéssel egy szűk másfél évszázadon belül immár többedszerre tett a rossz lóra. Fussuk át pontokba szedve az eddigi eseteket – azok részletes indoklása nélkül, mivel most éppen nem a múltunk, hanem a jövőnk a téma!

  • 1867: A magyarok egy hanyatló, vesztésre álló európai hatalomhoz, az Osztrák Császársághoz kötötték a sorsukat a kiegyezéssel. Ahhoz az Ausztriához, amely a kiegyezést megelőző években, gyengesége folytán két, a jövőjét egyértelműen kijelölő vereséget szenvedett, Solferinónál és Königgrätznél.
  • 1914: Az immár az Osztrák-Magyar Monarchiában élő Magyarország – végső soron az 1867-es döntése kikerülhetetlen folyományaként – a II. Vilmos császár által téves útra vitt Német Birodalomhoz kötötte a sorsát.
  • 1939: A Horthy-Magyarország az 1914-ben elkezdett és 1918-ra elveszített I. világháború utáni traumatizáló békeszerződés miatti frusztráltság miatt a Harmadik Birodalom  háborús győzelmének függvényévé tette országa sorsát.

Mindhárom esetben az aktuális uralmi elitek „azonnali hasznot” reméltek, ám végzetesen hibás stratégiai elemzésre alapozták a döntést.

  • 1867 előtt rosszul elemezték Ausztria esélyeit és a várható európai hatalmi mozgásokat, nem számolva a XIX. századi iparfejlődés jellegzetességeivel – amelyekben Ausztria vesztésre állt.
  • 1914 előtt rosszul számoltak a világhatalmi tendenciákkal, azt hívén, hogy az Európában az elmúlt fél évszázadban hihetetlen fejlődést elért Németország valóban világhatalommá vált - ami nem volt igaz.
  • 1939 előtt pedig nem vették figyelembe, hogy középtávon mind az angolszász demokráciák (Nagy-Britannia, USA), mind pedig a Szovjetunió érdeke az, hogy a Harmadik Birodalom eltűnjön a politikai térképről – mert ha marad, akkor (ha azok nem kötnek érdekszövetséget) egyenként mind Nagy-Britanniát, mind a Szovjetuniót képes lehet legyőzni egy „egy-egy frontos” háborúban. (Mint ahogy 1940-ben néhány hét alatt le is győzte Franciaországot – és Anglia lerohanásának elmaradása is csak Hitler fantazmagóriái miatt maradt el: „Anglia nem természetes ellenségünk!”)

Most pedig egy negyedik rossz döntés napjait éljük: az orbánista magyar kormány a hosszú távon a világversenyt megnyerni képtelen Oroszországot választotta az Európai Unió helyett. Tette ezt az orbáni uralmi elit a saját rövidtávú hatalmon maradási érdekei és vágyai okán – és (talán) e vágyak miatt sem volt képes számot vetni a realitásokkal: Oroszország hiába nyersanyag- és energiahordozó-nagyhatalom, mert a XXI. század a technológiákról, a hatékonyságról és a munkakultúráról szól. Ezekben pedig Oroszország labdába se rúg – így csak vesztes lehet!

És vesztesek lesznek mindazok, akik hozzá kötik a sorsukat.

Oroszország most azért lehet „virtuálisan” nagyhatalom, mert a 2000-es évek közepén hirtelen több mint kétszeresükre emelkedett a szénhidrogén-energiahordozók világpiaci ára. Ez finanszírozza azóta Oroszország megerősödését és a putyinizmust, nem pedig valamiféle „русский Wirtschaftswunder”.

Látszólag az energiahordozók birtoklása teszi erőssé a mindenkori nagyhatalmak gazdaságát, ám ez valójában csal a felszín: az energiahordozó csak támogatja a technológiát. Technológiáért és az azzal előállított javakért bármikor lehet energiahordozókhoz jutni, hiszen e javakra vágynak az emberek, nem pedig a puszta, önmagukban semmit sem érő energiahordozókra. Így a javak előállítói és nem az energiahordozók birtoklói vannak hosszabb távon nyerő pozícióban.

A világot az ipari forradalom óta a technológia mozgatja és szabja meg annak fejlődését. Mindazok az országok, amelyek bármilyen okból nem fejlesztettek és nem használtak csúcstechnológiát, a történelem tanúsága szerint előbb-utóbb elveszítették hatalmi pozícióikat, „lecsúsztak”. Azok a hatalmak, amelyek – általában végső soron belső, társadalmi, mentalitásbeli okokra visszavezethetően – nem voltak képesek saját innovációból szert tenni a mindenkori csúcstechnológiára, vagy nem tudtak felzárkózni annak fejlesztésében az élvonalhoz, hanem mindig csak vásárlói és utánzói voltak annak, mindenkor nemzeti össztermékük aránytalanul nagy hányadát voltak kénytelenek erre áldozni (sokszor elpazarolni). És még ha egyes területeken e nagy anyagi áldozatok árán ki is fejlesztették a maguk csúcstechnológiáját, attól az egész gazdaságra, a teljes ipari és munkakultúrára ennek gyakorlatilag nem volt hatása. A „szigetszerű” csúcstechnológia nem képes egy ország pozícióját komoly hatalomként stabilizálni – hiszen e „szigetek” egy csomó olyan részelemet igényelnek, amelyeket – saját gazdaságuk és technológiájuk nem kellően fejlett volta miatt – ezek az országok csak importálhatnak (mivel azokat nem, vagy nem megfelelő színvonalon képesek előálltani1). Ez pedig a csúcstechnológiai produktumaikat is más hatalmak érdekeitől teszi függővé.

…De vannak más okai is annak, hogy a jövő nem az energiahordozó-exportból élő országoké – és általában: nem azoké az országoké, amelyek valamely primer természeti erőforrásban ugyan gazdagok, ám a fentebb említett technológiai fejlettség és munkakultúra terén nem tartoznak az élvonaléba (és nem is tartanak oda).

Manapság sokan vélekednek úgy, hogy a Föld népességének „exponenciális” növekedése miatt hamarosan „élethalálharc” alakul ki a természeti erőforrásokért, az energiahordozókért, a nyersanyagokért, de még az ivóvízért is és így ezek birtoklói kerülnek majd privilegizált helyzetbe – azonban ez tévedés. Ugyanis a helyzet az, hogy megállt a Föld népességének exponenciális növekedése: az alapos, az egyes eddig exponenciálisan növekvő népességű társadalmak alapos ismeretére és a bennük végbement változásokra alapozott prognózisok szerint örökre vége a népességnövekedés eme korszakának. Sőt: néhány évtizedes távlatban a Föld népessége fogyatkozni fog. (Ahogy lassan a harmadik világban is technológiára cserélik a hagyományt, egyszerűen kikopik az a modell a népek szokásrendszeréből, hogy a személyes jövőt a sok gyerek biztosíthatja.) Így nem prognosztizálható immár alappal a jövőben a népességnövekedésből adódó, azzal párhuzamosan növekvő energiahordozó-igény.

Nyilvánvalóan nem egyenes az arányosság a népességszám és az energiafelhasználás között. Szorosabb korreláció inkább a technicizáltság szintjével áll fenn. Azonban – mivel a fejlett országok a ’70-es évekbeli „olajár-sokk” óta folyamatos energiafrászban élnek – az utóbbi évtizedek technológiai fejlesztései kiemelten fókuszáltak az energiahatékonyságra: például a ’70-es évekbeli autókhoz képest ma kétszeres motorteljesítményt feleakkora üzemanyag-fogyasztás mellett  érnek el. Így a technikai eszközökkel való ellátottság növekedése nem jelenti szükségszerűen az energiafelhasználás  növekedését – ez pedig megint csak azzal jár, hogy a technológia diktálja az ütemet – és így végső soron az árakat is. Ráadásul az energiahordozó-exportra alapozó országok (Oroszország, egyes volt szovjet utódállamok, az arab olajhatalmak, Venezuela, Malajzia, stb.) mivel nem polgári mentalitású társadalmak, így bevételeiket „látványos dolgokra” szeretik elkölteni, abból nem építik át önmagukat a társadalmi stratégiák szintjén. Mindent megvesznek – de semmit sem tanulnak meg úgy, olyan mélységig, hogy az saját magukat, a társadalmukra jellemző szemléletmódot is átalakítsa. Ennek pedig az a végső következménye, hogy ezek a társadalmak, profitáljanak bármennyit is az energiahordozó-exportjukból, végül ez a pénz nem változtatja produktívabbakká e társadalmakat és gazdaságaikat.

…Visszatérve Oroszországhoz, annak iparában a csúcstechnológiák szintén csak szigetek:

  • A hadiipar egyes produktumai ugyan elvileg világszínvonalúak, azonban ezek nagy volumenű, folyamatos és állandó minőségben való gyártása állandó akadályokba ütközik, kezdve onnan, hogy már az egyes projektfejlesztések is rettentően elhúzódnak. Ráadásul a XXI. századi katonai eszköztárból alapvető elemek hiányoznak, mindenek előtt a robotok, drónok és a nagysebességű lopakodók. (Ez utóbbiak mind a légierő, mind a haditengerészet arzenáljából.)
  • Az űrtechnológia főként informatikai téren, valamint a különleges anyagokban szenved hiányt. Ezeket az orosz ipar nem képes szállítani, sőt: nem is léteznek e területeken világszínvonalra képes orosz cégek és fejlesztések.
  • Az atomiparban – amely végül is jelen írásunk aktualitását adta – részben szintén az informatika és az anyagtechnológiák terén vannak „lyukak”, de a szakemberek hiánya is akadálya a komoly innovációnak – hiszen sok fiatal, jólképzett orosz mérnök keresett munkát pl. az USA-ban. Az innováció pedig nagyon „emberérzéken” terület, ahol még komoly – az orosz állam által dotált – befektetések árán sem lehet gyorsan e hiányokat pótolni.
  • Ami pedig Oroszország legsúlyosabb problémája a technológiai, innovációs és tudásversenyben, az az orosz társadalmi hagyomány maga. Ellentétben az euroatlanti mentalitással, az orosz nem kezdeményező, mindig is jellemezte egyfajta „kollektivizmus” (ez már az orosz kora középkorban is jelen volt, a faluközösségek formájában), nem teljesítményorientált, viszont nagyon erősen kapcsolat-alapú.

Mindennek társadalomtörténeti okai vannak – de az orosz hatalom elkövetkezendő éveinek-évtizedeinek szempontjából elég magával a jelenséggel/jellegzetességgel kalkulálnunk. És miután nem látunk az orosz társadalomban olyan mozgásokat, amelyektől e közmentalitás komoly módosulását várhatnánk, ezért nyugodtan megfogalmazhatjuk a prognózist: Oroszország a XXI. századi technológiai verseny vesztese lesz – megmarad „nettó technológiavásárlónak”. Térnyerésre csak az olyan esetekben lesz lehetősége, mint például a mostani magyar eset is: ahol egy-egy autokratikus jellegű kormány, vagy „erős ember” a saját hatalmi érdekei okán kész az országa hosszabb távú érdekeit feláldozni, a számára szükséges „orosz finanszírozásért”. Komoly áttörésre azonban Oroszország nem lesz/nem lenne képes, még akár fegyveres konfliktus, vagy egy újabb hidegháborús helyet kialakítása árán sem – hiszen éppen ennek a technológiai háttere nem áll a rendelkezésére. A fejlett technológiát birtokló nyugati hatalmaknak pedig nem érdekük a technológiai transzfer egy olyan Oroszországba, amely önmagát épp ezen hatalmak ellenében kezdi ismét meghatározni.2

Megjegyzendő, hogy Oroszország e döntésének is az orosz közgondolkodásban és a mentalitásban rejlő okai vannak. Az orosz hatalmi hagyomány egyértelműen bizánci jellegű: a hatalom célja önmaga, a hatalom „abszolút”, aki a hatalométól különböző véleményt akar érvényesíteni, az „az állam ellensége”, mivel ott az állam magát a hatalmat jelenti és nem a nép, a polgárok szabad közösségét. Ilyen, a szabad közösségen alapuló orosz közgondolkodási hagyomány ugyanis gyakorlatilag nem létezik – így annak mentalitásformáló hatása sem lehet. (Itt le kell írnunk egy fontos párhuzamot – amely megkönnyíti Orbán dolgát, amikor Magyarországot Oroszországhoz akarja közelíteni: a magyar közgondolkodásban sincs igazi, erős és tömeges hagyománya „az állam, mint a szabad polgárok közössége”-modellnek. Ezért is volt oly könnyű „einstandolni a jogállamot” 2010 után!)

Oroszországot a XVII. század vége óta, Nagy Péter cár korától kezdve többen, többször és többféle recept alapján akarták már modernizálni – és bizonyos értelemben a putyinizmus is ezek sorába tartozik: professzionális kapitalista menedzser jelleget akarnak adni a mélyben továbbra is „bizánciként” felépülő és működő orosz államnak és hatalomnak. De attól, hogy Nagy Péter levágatta a bojárok szakállát, a gondolataikat még nem változatta meg – és ő maga is belül bizánci maradt, hiába öltött barokk európai ruhát. Attól, hogy most nem SZKP van, hanem Gazprom, attól, hogy Moszkvában és Szentpéterváron a gazdasági és politikai elit a legmenőbb nyugati cuccokban-kocsikban feszít, még a mentalitásuk semmiben nem tér el a Puskin, Gogol, vagy Goncsarov által leírttól: hatalommal és kapcsolatokkal jól élni, lehetőleg kevés és kíméletes munkával. Oroszország – a Szovjetunió képében – egyszer már elveszített egy technológiai versenyt a Nyugattal szemben és azóta Oroszországban igazán semmi sem változott. A felszíni változások – papíron demokratikus államforma, elvileg kapitalizmus, a nyugatról átvett menedzser-stílus és az a kétezres évek közepétől tartó, az energiahordozó-árak növekedésére alapozott felívelés – semmit sem alakítottak az ősi orosz szemléletmódon. Ezért semmi okunk arra, hogy azt higgyük, hogy most Oroszországé lesz a jövő…

Ehhez a világhoz és ehhez a mentalitáshoz, ehhez a munkakultúrához kötni Magyarország sorsát „több mint bűn: hiba”! Egy választott miniszterelnöknek nem az a dolga, hogy a lelkében élő-működő mentalitással rokon, ám összességében „reménytelen”, mert vesztésre ítélt mentalitású „nagyország” lovára tegyen – egy választott miniszterelnök feladata az, hogy mindenkor képes legyen az országát, annak érdekeit és a környező világot objektíven értékelni és ez alapján dönteni. Orbán már régóta képtelen erre – ezért van vesztésre ítélve a nevével fémjelzett magyar politikai konstrukció. Remélhetőleg ez a bukás még azelőtt be fog következni, hogy a mostani „orosz röghöz kötéssel” Magyarország másfél évszázadon belül immár (legalább) negyedszerre maradna túl sokáig vesztes oldalán!

(...Lazításként pedig, íme, egy kis mélyorosz feeling - a Háború és béke c. szovjet filmből: https://www.youtube.com/watch?v=DYTVxPuK814)

 

 

1 Jó példa erre a kínai hadiipar, amelynél deklarált alapelv, hogy fegyverrendszereikhez nem használnak saját gyártású információtechnológiát, csak japánt.

2 A Szovjetunió elbukását megelőző évtizedekben (1947-től) a magas technológiát birtokló Nyugat minden további nélkül dönthetett úgy, hogy semmiképpen, semmiféle anyagért-energiaforrásért cserébe sem adja át a fejlett technológiát a Szovjetuniónak: ez volt a híres COCOM-lista. Erről bővebben itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/COCOM-lista

Békemenet.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr475780514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.25. 09:04:23

Na, megjött a tizedik oroszellenes hiszticikk. Ez mire jó?

Moin Moin 2014.01.25. 09:20:04

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:

Jó-jó, tudjuk: az oroszok szabadították fel Bulgáriát a fél évezredes török uralom alól és ezért örök hála jár nekik... (Persze ezt nem a szláv testvéreik többmillió szép szeméért tettét, hanem nettó imperialista indítékokból tették: növelni akarták érdekszférájukat a Balkánon.) De lennéneke esetleg érveid is a posztban leírtakkal, Oroszország technológiai és munkakultúra-beli fejletlensége és emiatti vesztésre ítéltsége ellen?

toportyánzsóti 2014.01.25. 09:24:19

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Báncsák a szerelmed diszlexiás birca?Mantrázzad:roszatom a jóatom.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.25. 09:26:50

@Moin Moin:

Ez nem érv. Hozzáteszem: a bolgár elitben is hagyományosan 2 tábor van, az oroszpárti és a nyugatpárti.

nevetőharmadik 2014.01.25. 10:49:55

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Mert miféle érvet akarsz, főleg arra a hozzászólásodra, hogy "oroszhiszti? Ez egy elemzés Oroszország erőpotenciáljának hosszú távú kilátásairól, ami arra a végkövetkeztetésre jut, hogy Oroszország aduásza nem is akkora aduász, a többi területen pedig nem fogja tudni tartani az iramot, azaz hosszú (több évtizedes) távon vesztes lesz. Illetve megkérdőjelezi, hogy mennyire okos döntés a magyar vezetéstől egy hosszú távon vesztes hatalomtól függővé tenni Magyarország sorsát.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.25. 11:46:17

@nevetőharmadik:

Én úgy vélem a diverzifikáció a helyes politika. Nem szabad a magyar politikát csak az euroatlanti tengelyre alapozni. Így helyesnek látom a keleti nyitást.

nevetőharmadik 2014.01.25. 12:17:45

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Annak, hogy diverzifikáció, önmagában nem sok értelme van. Ha azt mondod, hogy nem szabad csak euroatlanti tengelyre alapozni, akkor előbb azt is meg kell mondanod, hogy ennek az alapozásnak mik az előnyei és mik a hátrányai (mit ad és mit vesz el és hova vezet), és hogy ezeket a hátrányokat a diverzifikáció hogyan hárítja el. Ez után meg kell mondanod azt is, hogy ezeknek az alternatív lehetőségek mik az előnyei, a hátrányai és ezek hova vezetnek. Ezek nélkül a diverzifikáció egy üres szó.

A keleti nyitás és a keleti elköteleződés között nagyon nagy a különbség. Ha arra gondolsz, hogy exportpiacként például nem alapozhatunk pusztán a nyugatra, hanem kelettel is kereskedelmet kell folytatnunk, teljesen egyetértek. Ha a nyersanyagaink/energiahordozóink terén is sok választási lehetőségünk van, akkor is. De itt most egy stratégiai, létfontosságú ágazatban szerzett hosszú távú orosz befolyásról is beszélünk, ráadásul úgy, hogy az energiaellátásunk már most is jelentősen ki van téve az orosz befolyásnak. Ilyen szempontból a diverzifikálás elve épphogy nem a keleti nyitást sugallja.

Esetleg valamiféle "politikai", szövetségi diverzifikációra gondolsz? Ebben az esetben még inkább kérnélek, hogy az említett szempontok alapján ezt fejtsd ki!

Moin Moin 2014.01.25. 12:25:43

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:

A politikai stratégiát mindig az identitás határozza meg, és miután a magyar identitás „kétrétegű”, azaz van benne egy européer és egy ázsiai jellegű vonulat, így örökösen elő-előjönnek a nem-európai, az européerséggel hadilábon álló vonulatok, elképzelések és szándékok is.

Egy „valódi európai” identitású nép és annak politikai elitje számára az a fajta „keletre nyitás”, amelyet Orbánék is művelnek, egyszerűen elképzelhetetlen lenne – mert önfeladást jelentene. Nálunk azért fogadják el ezt is egy „lehetséges iránynak” és azért nem látnak ebben komoly veszélyt, mert sok magyarban ott munkál az említett ázsiaiság is, ráadásul, ha társadalom- és kultúrtörténeti szempontból vizsgáljuk a dolgot, akkor az ázsiai az „eredeti társadalmi szoftver”, az européer csak egy sok kompromisszummal és „működési zavarra” felinstallált új.:-) Erre a helyzetre szoktam azt a példát felhozni, hogy aki emberevők között nőtt fel, az semmi kivetnivalót nem talál az emberhús-fogyasztásban: nem háborodik fel, ha időnként a menüben azt is elé teszik: fogyasztja jó étvággyal.

No, ez a helyzet az ázsiai társadalmi rutinokkal és az azok felé való nyitással is: eredetileg „emberhúson” nőttek fel a magyarok: ázsiai alaprutinok szocializálták őket és nem európaiak, azokat csak megtanultál, leginkább kognitív módon. Emiatt hiszed te is azt, hogy „nem szabad a magyar politikát csak az euroatlanti tengelyre alapozni”.

Pedig itt nem arról van szó, hogy „használjuk ki mind a két kultúrkört a magunk javára!” – itt ennél sokkal többről van szó: arról, hogy melyik társadalmi stratégiát követjük és tesszük a magyar társadalom alapjává? Az európait, amely (mint a posztban leírtam és megindokoltam, a jövő nyertese), vagy az ázsiait, amely hosszú távon – objektív okok miatt – nem hoz sikert. Mert a kettő egyszerre nem működhet, ui. egymást kizáró alapokon áll.

Az rendben van, ha az oroszokkal kereskedünk – de csak akkor, ha ennek előnyei messze meghaladják a veszélyeit. Márpedig a gázellátás mellé az elektromosenergia-termelésnek még a mostaninál is jobban az oroszok kezébe adása esetében a veszélyek legalábbis erősen csökkentik a remélhető előnyt. (Amiről tkp. nem is tudjuk, hogy mi lenne, hogy miért az orosz ajánlat a legjobb?) Nem véletlen az, hogy Európában legalábbis nem jellemző az oroszok felé való önkéntes függésnövelés és hogy még nagyobb költségek mellett is a nem-orosz ellátást választják. Ugyanis ahogy a posztban is elírtam, Oroszország az, amely épp az euroatlanti hatalmak ellenében kezdi ismét meghatározni – és egy önmagát a mi ellenségünknek érző hatalom felé épeszű ember és kormány nem köteleződik el veszélyesen!

Tyreo 2014.01.25. 12:35:10

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: De ez még pont a diverzifikációnak is ellent mond. Energiában eddig is az oroszoktól függtünk, és most erre fejelünk rá még jobban.

2014.01.25. 12:41:53

Akkor most visszanevezik a Moszkva teret?

ob.szerver 2014.01.25. 17:03:50

Nagyon jó poszt. Oroszország a mai napig nem több mint Szaúd Arábia mínusz erdők, és ez belátható ideig így is marad.

Orbán keleti nyitás nevű bullshitje (el ne feledkezzünk róla, főkoordinátor: Szíjjártó Péter, amivel nagyjából érzékeltetni lehet a komolyságát és a kilátásait) persze nem egyéb mint kényszerpálya. A maffiaállam a nyugati elutasítottsága és megvetettsége következtében próbál másfajta szövetségesekhez dörgölődzni, akik ugyanúgy semmibe veszik az orbánrezsimet mint a nyugatiak, csak tőlük nem jön be évi ezer milliárd ajándékba. Orbán és Simicska azonban üzletelni könnyebben tud hasonló mentalitású és moralitású keleti partnerekkel és ez minden más szempontot felülír.

Cirmos Cica 2014.01.25. 17:08:17

@ob.szerver: Szerintem biztos. Meg van az ürügy újabb 2 milliárd eltapsolásához a BKK-nál a táblacseréhez.

csababácsi 2014.01.25. 17:10:10

Új fogalommal kell megbarátkoznunk:fideszbolsevik

bubuka150 2014.01.25. 17:20:12

Moin Moin!
Nagyon tetszett az írásod, számomra logikus levezetés volt. Egy kérdésem lenne, ebben a mondatban nem fordítva akartad írni? Több, mint hiba, bűn.
"…Ehhez a világhoz és ehhez a mentalitáshoz, ehhez a munkakultúrához kötni Magyarország sorsát „több mint bűn: hiba”! "

­DezInf 2014.01.25. 17:21:26

Vedd komolyan kedves blogger a hivatásod !

Urad és parancsolód Gyurcsány és Mesterházy is ma megmondták, hogy a Paksi üggyel szeretnék megverni Viktort, mert másuk nincs.

Heti 3 fikázó blog Paksról vagy ki vagy rúgva !

MSZP csicskák hada ....

RAAAAAAJJJJJTAAA !

­DezInf 2014.01.25. 17:22:12

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:

Hogyhogy mire jó ?

Mesterházy megmondta, hogy az MSZP ezzel fog kampányolni.

Az MSZP csicskák pedig idomulnak.

Ennyi a sztori.

­DezInf 2014.01.25. 17:23:18

Mellesleg a blog cenzúrázik vadul, ahogy az MSZP és csicskáik szoktak.

Kibic* 2014.01.25. 17:36:36

Egy kis széljegyzet a teljesség igénye nélkül, az eszmefutattáshoz.
Az Osztrák-Magyar államalakulat más sok csatavesztést megélt a jelzett időszak előtt is. Talpraállt. Az ami összeköttött bennünket a korabeli Németországgal, az a késői eszmélésünk volt akár csak nekik. A világot felosztották, hiába erősödött meg az ipari potenciál, a kereskedésre nem sok lehetőség nyilott, a gyarmatositók protekcionista intézkedései miatt. Tehát mint államalakulat, igen is, hogy jó döntés volt a Deák féle kiegyezés. És már az emlitettek miatt tett háborús erőfeszitések is. Abban sem értek egyet, hogy az akkori II Vilmos császár korabeli németország tecnikában alulmardtt volna az ellenfeleivel. Ha igy lenne, akkor nem lett volna szükség az USA intervenciós segitségére a háború eldöntéséhez. A mai napig használják az akkoriban kitalált valós idő nevű kifejezést, illetve a "rohamosztagos" katonai formátumot. A továbbiakban a magyarok ázsiai szármázasára utaló soraid, a jelenlegi Oroszországhoz kötödő gazdaságpolitikánk magyarázataként, értelmüket veszti ha csak a történelmünk ama sötét időszakaira gondolunk, amikor mindenfelől telepeseket kellett behivni, mert oly kevés volt az aki ezen a földön élt. Magam nem mernék ilyen messzemő következtetéseket levonni a jelenkor azon eseményeiből amelyekre hivatkozol. Egy ország pillanatokon belül fel tud állni, ha a körülmények kedvezőek a számára. Már pedig az oroszoknak minden esélyük meg van erre! És ha mindezt a jelenkori politika tükrében nézi az ember, felmerül az ukrajnai helyzet. Az Unió elmondta a követelését, nekik ez nem tetszett. Értehető is, ha csak a mi példánkból indulunk ki. Tehát egyensúlyozgatni próbálnak, hatalmas ellenszéllel. A mi politikánk sem lehet más, mert aki egy oldalra tesz, az hazárdirozik, amit egy kártyás megtehet, de egy komoly, történelmi távlatokban gondolkodó politikus nem!

tlvajferi 2014.01.25. 17:41:17

azért illett volna a blogírónak azt is hozzátenni, hogy igazából az unió (és az usa)kergette bele az országot a keleti nyitásba...

emlékezzünk csak egy kicsit, hogy a "rendszerváltáskor" az unió (és usa) által "példaértékűnek és éllovasnak" tekintett magyarországot 15 ÉVIG várakoztaták az unióba való belépéssel, míg a demokratikusnak ma sem nevezhető román vagy bolgár kormányaztot 17 ÉVIG.
különbség 3ÉV!

ezalatt az idő alatt az UNIÓ átvette (ill.kizsarolta) a magyar nemzetgazdaság nagy részét, cserébe már a 2000 körül olyan "LIBERÁLIS" VÉLEMÉNYEK HAngzottak el az UNIÓ-ból, hogy magyarország hosszútávon "NEM ÉLETKÉPES"

a szoci-libis kormányok idején az unió bűnősen elnézte vagy véletlenül benézte az ország lerablását,de semmi problémát nemlátott a szemkilövetésben (pedig jelenleg az ukránokért "aggódik")

a liszaboni szerződést a gyurcsányi gyorsan aláírta, és nagyjából meg is kezdődőtt a VÉG.

az orbbáni kormányt pedig az unió csak kigúnyolta, folyamatosan alázta,

az unió bankjai továbbra is kisíbolták a pénzt az országból, a cégei pedig még profitot sem termelnek az országban. Feltevődik a kérdés, hogy akkor miért vannak itt?!

szóval egyens úton kergeti az unió magyarországot az oroszok és kínaiak karmaiba...fölöslegas a rinyálás, a szocik örülhetnek: ugyanoda jutunk vissza, ahova ők vezettek mindket 1945 után...köszi szocik!

Moin Moin 2014.01.25. 17:42:46

@bubuka150:

Nem: a szállóige („Ez több, mint bűn: ez hiba.” - „C'est pire qu'un crime. C'est une faute.”) Louis Antoine Henri de Bourbon–Condé hercegnek Napóleon elsp konzul által elrendelt kivégzése kapcsán hangzott el, Antoine de Boulay gróf szájából (aki Meurthe megye küldötte volt a Konventben). Később (mivel a gróf nem volt különösebben ismert közéleti szereplő) a hagyomány e mondást Fouchénak, ill. Talleyrand-nak tulajdonította.

Értelme: amit az illető tett, az nem csupán erkölcsi téren ítélendő el (ez lenne a „bűn” – itt vallási értelmében értve e szót), hanem gyakorlati-politikai téren veszélyekkel járó hibás lépés. A posztban az Oroszországhoz kötöttség erősítését tartom-nevezem gyakorlati következményekkel járó hibás lépésnek, amelyet egy hibás gondolatmenet alapján hoz(hat)tak meg.

smartdrive 2014.01.25. 17:53:34

hamarosan nyersanyag-nagyhatalom sem lesznek, amikor Kína bejelenti az igényét Szibériára

liebend 2014.01.25. 18:04:28

Mit szólnátok ahhoz a konstrukcióhoz, ha a geopolitikai állás kontinentális irányt venne, az amerikai atlantizmus kikerülne a térségből, Németország vállalná az európai integrációs szerepet, majd kiegyezne Oroszországgal. Európa technológia alapja Oroszország nyersanyagával párosulna, nem expanziós, hanem partnerségi alapon (Amerika hisztije kísérné) a kiegyezés során közép-európa felértékelődne és gazdasági felzárkóztatása megteremtené a stratégiai békét... Akinek meg kedve van rinyálnátok a semmirekellő Amerika után. Mert ma még senki nem hiszi el, de lehetne Európai Unió atlantizmus nélkül is. A NSA meg lehallgathatna más baráti országokat.

csivava ellen dobócsillag nuncsaku 2014.01.25. 18:06:22

Ezt baromság. Az oroszok egy modern, biztonságos erőművet tudnak építeni, de kapacitásaik végesek.
Orbánt utálom, de most helyesen cselekedett.

csivava ellen dobócsillag nuncsaku 2014.01.25. 18:07:25

Ráadásul egy atomerőmű semmiféle orosz kötődést nem eredményez.

Moin Moin 2014.01.25. 18:11:58

@Kibic*:

Több tévedés is van a kommentedben – kezdjük egy, az írásommal kapcsolatossal!

A posztban nem állítottam azt, hogy a II. Vilmos-kori Németország technikai lemaradásban lett volna akár Nagy-Britanniával, akár Franciaországgal, vagy az USA-val szemben. Egyes, a hadviselés szempontjából is fontos területeken még előnyben is volt. A II. Vilmos-féle politika hibái máshol keresendők – ezzel kapcsolatban ajánlom figyelmedbe Sebastian Haffner: A német birodalom hét főbűne c. munkáját, amely Magyarországon, magyar nyelven is könnyen hozzáférhető és közérthető, e témával foglalkozó mű.

Az Osztrák-Magyar Monarchiára a XIX. század közepe után már prognosztizálható hanyatlás várt, hiszen annak társadalomszerkezete nem tette lehetővé a dinamikus ipari fejlődést olyan mértékben, amely a „birodalmi stabilitást” minden téren finanszírozhatta volna. Ezzel szó szerint könyvtárnyi német és magyar nyelvű irodalom (történészi, gazdasági, stratégia munkák) foglalkozik. Ráadásul Németország és Ausztria-Magyarország érdekei és a két ország fejlődési („haladási”) iránya nem voltak koherensek, így e szövetséggel az utóbbi, mint kisebb és gyengébb fél csak veszíthetett. (Ezt közvetlenül az I. világháború kitörése előtt, a hadüzenetről döntő Koronatanácson maga Tisza István magyar miniszterelnök is kifejtette – ő ekkor körömszakadtáig küzdött a hadüzenet, ill. az azt megelőző ultimátum ellen!)

Az I. világháborús – és azt megelőző időszakbeli – német katonai stratégiai és taktikai elemek valóban élenjárók voltak. Ám ezek sem tudták ellensúlyozni a rosszul megítélt világpolitikai helyzet, a hibás haditerv(ek) és a realitásokkal nem számoló császár okozta bajokat.

Magyarok „ázsiaisága”: Itt az ún. társadalmis stratégiákról van szó. Ezek nagyon-nagyon hosszú időn át megmaradnak egy-egy népnél és meghatározzák annak belső gondolkodásmódját, cselekvési módjait és sok egyebet, amelyek alapvetőek egy nép sikerességében, vagy épp sikertelenségében. Anélkül, hogy ezekbe részletesen belemennénk: a mai magyar társadalmi stratégiákban vannak olyan elemek, amelyek még bőven a honfoglalás előtt alakultak ki és ma is működnek. telepeseket pedig nem azért hívtak be (alapvetően három hullámban) Magyarországra, mert „kevés volt az ember”, hanem azért, mert a magyarok nem rendelkeztek bizonyos ismeretekkel, amelyek a feudális társadalom működtetéséhez szükségesek voltak. (Ezekbe most nem mennék bele.)

Egy ország pedig akkor tud „pillanatokon belül felállni”, ha ennek megvannak az adott társadalomban a (mondjuk így) mentalitásbeli és tudati-ismeretekbeni-munkakultúrabeli alapjai. Ezek Oroszország esetében messze nem adottak ahhoz, hogy egy XXI. századi, tudás-, technológia- és munkakultúra-alapú gazdaságot legyen képes állítani a jelenlegi, egyértelműen az energiaexportra alapozott helyébe.

♔bаtyu♔ 2014.01.25. 18:13:57

Irsz valami baromságot és megindoklod magabiztosan 3 darab újabb marhasággal.

1. Orbán vett egy erőmű felújítást az oroszoktól azért, mert egyrészt orosz erőműhöz legolcsóbban az oroszok értenek, másrészt adnak mellé egy elég jelentős hitelt.

2. Sajnos nem volt még akkor Izrael, nem tudhatták mi lesz belőle. mellékesen Mo-t a fejlődés útján épp a kiegyezés indította el, pontosabban a beáramló osztrák tőke.

3. A németekhez a kötődés történelmi, másik alternatíva az orosz lehetett volna. Horthynak amúgy pedig nem volt választása. (Pontosabban volt, de az rengeteg vérrel járt volna).

Érdekes, Kádár kihagytad, pedig egy az egyben Horthy a szitu és Horthyhoz hasonlóan Kádár is aránylag jól oldotta meg.

Nem az a baj, hogy egyesek blogolnak, hanem az, hogy egyszerűen basznak olvasni, majd írnak kibaszott nagy arcokkal.

Moin Moin 2014.01.25. 18:14:31

@csivava ellen dobócsillag nuncsaku:

Ja - csak az ő fűtőelemeiket kell hozzá megvenni, 70 éven keresztül, csak velük lehet karbantarttatni-javíttatni azt az erőművi kapacitást, amely az ország áramellátásának felét termeli. Ez nem elég kötődés?:-)

Moin Moin 2014.01.25. 18:20:02

@liebend:

Németország, még a kolhli és schröderi időkben megpróbálta Oroszországot "behozni Európába", éppen arra gondolva, hogy a német technológiai tudás és az orosz anyag- és energiahordozó-bázis egymás természetes szövetségeseivé teszik e két országot. Ám az oroszok - a posztban is emlegetett saját társadalomfejlődési okok következményeképpen - nem ezt az utat járták: egyszerűen nem volt olyan potens orosz társadalmi erő, amely képe slett volna erre az útra terelni az országot. Ami volt hatalmi elitként, az a posztszovjet, egyáltalán nem polgári és meritokrata szemléletű elit - ők lettek a putyinizmus elitje.

Bizonyosan jobb lett volna mindkét népnek, ha sikerül a '90-es-2000-es években a közelítés.

♔bаtyu♔ 2014.01.25. 18:26:13

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Itt viszont szerintem nincs két ilyen tábor. Az emberek különbséget tesznek EU és az EU balliberálisai között.

Az ellenzék a Putyinnal való üzleteket egyszerűen politikai síkra helyezte, mert ezt tartja számára kifizetődőnek.

Persze ehhez el kellene hinnie az embereknek, hogy Orbán az Európai Únió ellen van, sőt azt is, hogy a FÁK-hoz akar csatlakozni.

Erről harsog most az összes balliberális blog, ez is.

Ennyire viszont senki nem hülye, 20 éve arról van szó, hogy az export szempontjából az oroszok eltűntek a magyar piacról, mindenki abban reménykedik, hogy most végre visszatérnek.

Senki nem olyan hülye, hogy azt gondolja, ezért cserében viszont a Merci húzzon el a faszba.

Cirmos Cica 2014.01.25. 18:31:28

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Szerintem az egyik legjobb cikk a témában valós összefüggések feltárásával és annak szemléltetésével, hogy Magyarország mint kis állam mindig is a nagyhatalmak játékának volt kitéve. Csakhogy a vezetőink saját kisszerű, rövidtávú önös érdekei miatt, mindig a lehető legrosszabb utat választottuk.
Nagyon jónak tartom a gazdasági elemzés részét is, annyival egészíteném ki, hogy a magyar piac nagyon kicsi a mostani technológia újításoknak, ezért nem éri meg csak a magyar piacra koncentrálni egy befektetőnek. Az a Orbán kormány kudarca az elmúlt négy évben, hogy elmaradtunk a társág országaitól a befektetésekben.

♔bаtyu♔ 2014.01.25. 18:32:12

@Moin Moin: Ez legyen a legnagyobb kötődés az oroszok irányába.

És amikor már azt is megmondják, mikor menjenek nyugdíjba a bírák?

imres 2014.01.25. 18:34:18

Ez a cikk egy tudományosnak látszó objektum.
Nem az.
Ez egy nagy szar, ami úgy tűnik, mintha tudományos lenne, miközben semmi más célja nincs, mint az aktuálpolitikai célok kiszolgálása.
Propaganda.

Cirmos Cica 2014.01.25. 18:35:25

@tlvajferi: A FIDESZ kérte 2006-ban hogy használjon a rendőrség fegyvert a tüntetőkkel szemben. Most azt kéri az ügyészség számon a rendőrségi vezetőkön, hogy miért nem használtak fegyvert.

♔bаtyu♔ 2014.01.25. 18:37:17

@Cirmos Cica: Mivel elsődlegesen Gyurcsányék által felvett hiteleket kellett törlesztenünk, ráadásul igen rossz feltételek mellett, még jó, hogy nem hoztuk be őket rögtön 2010-ben.

Ragozhatjuk, a magyar gazdaság 2004-től egyre nagyobb államháztartási hiányokkal és hitelekkel pörgött. Majd 2008-ban a lufik kidurrantak és csőd. A teljesítmény mögött volt egy csomó eladhatatlan ingatlan és egy csomó devizahiteles. Magyarul az akkori GDP adat mögött hitelek és nem teljesítmény volt.

Orbán ellenzékben volt még 2 évig.

♔bаtyu♔ 2014.01.25. 18:37:49

@imres: Az benne a poén, hogy tudományosnak sem látszik.

Moin Moin 2014.01.25. 18:41:14

@imres: Meg tudod cáfolni a posztban szereplő állításokat - éspedig tényekkel, vagy sem?:-)

Mert a kommented csak egy indulatfűtötte kirohanás, nem egyéb...

liebend 2014.01.25. 18:41:20

@Moin Moin: A hajó még nem ment el. Oroszországot egy dolog érdekel most hogy kezdi felszopni magát újra a világpolitikai tényező szintjére. A kontinentális biztonság. Ez neki annyit jelent, hogy Eurázsia konstrukció jöjjön létre, mert mint amerikai geostratégák is hangoztatják? Egy ok: a Szovjetunió azért vesztette el a hidegháborút, mert nem jutott ki a tengerekhez és a tengeri hatalmak (ezúttal az USA)megvetette a lábát délen és nyugaton (Anakonda-elv). Szóval, ha az oroszok építkezni akarnak, ez az első stratégiai gond, ami esetünkben azt jelenti, hogy meg kell egyeznie Németországgal. Annak a feltétele, ha az atlantizmus elhúz vissza a tengerentúlra. Ebből a szempontből mindegy, mi az elit, mi Oroszország belső logikája, meg melyek az ideológiai különbségek. megegyezésre fog törekedni. A németeknek van oka rá, hogy belemenjenek: az évszázados bekerítéstől való félelmet oldják fel, és megkerülhetetlenül ők lesznek - mint erre ma mutatnak már jelek - Európa integrációs aktora. Úgyhogy vigyázó szemünk Moszkvára és Berlinre vessük! Ukrajna esete mutatja, hogy az orosz belügy (sajnos, nem sajnos). Geopolitikai átrendeződés indult, amiben Németországnak döntenie kell hamarosan. Kiegyenlítő már nem lehet. Ebben a helyzetben kell nekünk a szuverenitás és lavírozás nagy játékát lejátszanunk. Sok balfaszsága ellenére azt hiszem, ezt most jelenleg Orbán jobban érti, mint a pályatársai.

Moin Moin 2014.01.25. 18:45:20

@liebend: Erről a kommentedről csak a régi mondás jut eszembe: "A félművelt teológus színtiszta eretnek".:-) Annyi tévedést, félinformációt soroltál fel, hogy nem látom értelmét a veled való érdemi vitának...

nu pagagyí 2014.01.25. 19:06:59

Semmiféle ideológia nincs a paksi beruházás mögött, csak puszta számítás: jó sok pénzből jó sokat lehet zsebre tenni. Felülnyúlhatatlan kormányunk újabb haditette erről szól, a körítés mellékes. Nem atomerőmű kell nekik csak az a háromezer milliárd, amit különösebb ellenőrzés (EU) nélkül szét lehet osztani a kegyencek cégei között. Ha szemétgyártásra adnák a hitelt ekkora összegben, azt is felvennék.

Gera 2014.01.25. 19:31:03

Szeretnék csatlakozni az indulatfűtötte kirohanáshoz, becsszóra minden indulat nélkül :) Nem szeretem az ilyen elemzésnek látszó, de valójában inkább egy aktuális politikai kérdésben való álláspont köré felépített kampányoló írásokat.

Ami történik az annyi, hogy veszünk egy atomerőművet attól, aki vélhetőleg különösebb szarakodás nélkül képes is felépíteni nekünk, ellentétben az európai konzorciumokkal, amiknek ez nem erősségük mostanában. Persze lennének még lehetőségek, de ha Európa nincs, akkor már politikailag is sokkal értelmesebb az oroszokkal kapcsolatot építeni, mint a távol-keletiekkel, elvégre mégiscsak itt vannak szinte a szomszédban. Emellett az oroszok tényleg nagyon szeretnének betörni az európai piacra és a nyomorék gázvezetéküket is nagyon szeretnék, ez ad némi alkupozíciót, talán sikerül kedvező feltételekkel hitelhez jutni tőlük. Ennyi.

Zakk (törölt) 2014.01.25. 19:37:43

Hazudtok és csúsztattok mint állat..

HOL A BÜDÖS PICSÁBAN VAN ITT FÉL MILLIÓ ÉHEZŐ GYERMEK????????????????????

Elmentek a kurva anyátokba most már tényleg..

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.01.25. 19:41:06

@nevetőharmadik:

"mennyire okos döntés a magyar vezetéstől egy hosszú távon vesztes hatalomtól függővé tenni Magyarország sorsát."

Mennyire okos dolog efféle maflasággal "érvelni"? Mi köze van ennek Paks 2-höz?

Az oroszok felépítik Paks 2-t, utána már bárki karbantarthatja, bárki szállíthat fűtőelemeket? Itt mlg energiafüggőség sincs (csak az elvakult oroszgyűlölők szemében), nemhogy Magyarország sorsáról.

Nem mellesleg az orosz technológiaexport (amelynek része az atomerőművek építése is) éppen hozzájárulhat ahhoz, hogy Oroszország ne legyen hosszú távon vesztes hatalom.

S vsz. nem is lesz. Természeti erőforrásai szinte kimeríthetetlenek, tudományos potenciálja szintúgy. S már jelenleg sem úgy néz ki, mint egy vesztésre ítélt hatalom. Eltekintve persze a posztoló vágyálmaitól.

Persze érthető az orosz- és Paks-ellenes hisztiroham, hiszen már javában dúl a választási harc. Épp ma írta a Zindex, hogy Paks lesz az ellenzék fegyvere Orbán ellen.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.01.25. 19:45:07

@Gera:

Pontosan erről van szó, jól írod. Minden egyéb már a választási kampány része.

Mellesleg: Akik annyira tiltakoznak az orosz reaktorok ellen, azok vajon miért nem tiltakoznak az orosz kőolaj és földgáz ellen. Ha annyira odavannak az elveikért, akkor tessék már azonnal leállítani az orosz importot és nyugati barátainktól venni a gázt és olajat.

Ja, hogy az oroszoktól még mindig olcsóbb és biztonságosabb?

Mert ne tessék elfelejteni, hogy az oroszoknak érdekükben áll eladni nekünk gázt, olajat és atomreaktort. És minderre képesek is.

nevetőharmadik 2014.01.25. 20:09:50

Azért az mondjuk érdekelne, hogy ha Magyarország a jövő nyerteséhez igazodik, az gyakorlatban milyen lépéseket jelent.

Németország esetében a fenti logikát pofonegyszerű megérteni: náluk van a technológiai know-how és a folyamatos innováció hagyománya, amit át tudnak transzformálni sok-sok pénzzé. Ha csak Németország-Oroszország viszonyára egyszerűsítjük a dolgot, akkor az oroszok az energiahordozókon kívül lényegében semmit nem tudnak nyújtani Németországnak, míg a németek fejlettebb technológiájú termékeket tudnak adni cserébe. Csakhogy az ilyen technológiák hozzáadott értéke meglehetősen nagy, elképzelhetőnek tartom, hogy egy ilyen kereskedelem egyenlege Németország javára billenne, idővel gyakorlatilag elszívva Oroszország tőketartalékait. Ráadásul Németország mindent belead az alternatív energiaforrások fejlesztésébe, hogy a lehető legnagyobb mértékben függetleníthesse magát Oroszországtól, mitöbb, befolyásolni tudja az energiahordozók árát, amitől közvetlenül függ Oroszország ereje. Ha innen nézzük, ebben a viszonylatban Oroszország igen hamar szopóágra kerülne. Ráadásul a hadereje sem érne semmit, hiszen pont a saját pénzforrása ellen kellene háborúznia. Korlátozott bevételi forrással pedig csak veszíthet.

Ha az euro-atlanti tengelynek van esze, egységesen ebbe az irányban halad. Ami mindjárt meg is magyarázza, hogy mi Oroszország stratégiája: a lehető legnagyobb mértékben bomlasztani ezt az euro-atlanti egységet, elsősorban úgy, hogy Németország (és az EU) potenciális gazdasági partnereit magához édesgeti vagy kényszeríti. A kényszerítés eszköze pedig az energiaellátás, ami azonnali és brutális kényszerítőerő lehet. Nem véletlen, hogy olyan vezetékeket építenek, amelyek kikerülik a problémás szomszédokat (Belorusszia, Ukrajna, főleg azért, hogy egyik állammal se legyen kölcsönös a függés, ha éppen meg kell valamelyiket regulázni), és érdeklődnek az Adria kőolajvezeték iránt is.

Most nézzünk egy orosz-függő államot! Mit mondhat meg Oroszország egy ilyen államnak? Például hogy kivel könnyítse meg a kereskedést, kivel ne. Kivel kössön szerződéseket, kivel ne. Mely befektetőket segítse, melyeket hozza hátrányba. Az EU-n belüli döntésekkor milyen álláspontot képviseljen, akár Magyarország esetében, ha teljesebb lesz az energiafüggés. És hogy ebből mit profitálunk? Maximum annyit, hogy ideiglenesen kedvezményes áron kapjuk a gázt. De az összes többi veszély és veszteség a miénk lesz.

Na, ezzel a gond csak az, hogy Magyarországon nincs elegendő technikai know-how, a gazdaság legjobb esetben is vegetál, de inkább haldoklik, az energiafüggőség nem csökken, a potenciális tudástőkénk pedig kiaknázatlan, és jelenleg minden folyamat és intézkedés azt mutatja, hogy így is marad. Tehát jelen pillanatban mink van, amit adhatunk akármelyik oldalnak is? Lényegében semmink.

Ha semmi sem változik, és az euro-atlanti irányba kötelezzük el magunkat, akkor lényegében ugyanúgy csúszunk le, ahogy a legelején Oroszországról írtam, azzal a különbséggel, hogy még energiahordozónk sincs. Kis helyben hozzáadott értékű termékekkel ugyan kereskedhetünk a nyugattal, legjobb esetben elvegetálhatunk, de meggazdagodni sohasem fogunk. Közben vehetünk drágább gázt az oroszoktól, vagy áramot/atomerőművet nyugatról.

Ha semmi sem változik, és az oroszok döntő befolyást szereznek, akkor egyrészt a stagnálás-lecsúszás ugyanúgy folytatódik, másrészt onnantól a mozgásterünk az orosz érdekeken belül marad. Az esélyünk a felzárkózásra gyakorlatilag megszűnik amiatt, hogy a nyugati példa (Moin Moin szavaival társadalmi stratégiák) már eleve, ideológiai alapon lesz elzárva előlünk. Ezen felül a jogállam lebontása végleg akadály nélkülivé válna, hiszen Oroszországnak pont megfelel egy stabil, fentről vezérelt társadalom megvett vezetőkkel, ahonnan semmi meglepetés nem jöhet - ha meg mégis, ott az energiafegyver. És ami a legrosszabb, ez a forgatókönyv van most megvalósulóban.

Azt hiszem, a magyar nép számára itt azért tűnik úgy, hogy van tényleges választás, mert tény, hogy az EU nem fog felemelni minket, nem fog gazdaggá és fejlett társadalommá tenni minket. Ilyen szempontból nem várhatunk az EU-tól semmit. Önmagában az euro-atlanti elköteleződés nem fog segíteni rajtunk. Ez csupán lehetőség számunkra, hogy ha akarunk, megdolgozhatunk a saját felemelkedésünkért, de az eséllyel nekünk magunknak kell élnünk.

(Folyt. köv. ha ráérek.)

TBone 2014.01.25. 20:11:12

Azt viszont még mindig nem tudjuk, mennyibe fog ténylegesen kerülni az erőmű. A 3000mrd csak az oroszok része, ami nem tartalmazza a szükséges infrastruktúrát.
A ISS építése során az orosz modulok rengeteg csúszással és költségtúllépéssel készültek el. Nevesen azért, mert az oroszok ellpoták a pénzt, amit az amerikaiaktól kaptak. De már biztos megjavultak.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.01.25. 20:11:50

Egyetértek. A szegedi gondolat és az orosz lélek összecsapásában (puszi jobbról, puszi balról, puszi szájba) megszokott módon a testek húzzák a legrövidebbet. Úgy látom, nálunk még mindig keletje van a belföldi kalandturizmusnak, nem volt elég száz év kisebb-nagyobb terror, megint feldobjuk kockán a jogállam maradékát is. Élvezet olvasni a lelkes öngyilkos hadosztályok képviselőit ezen a blogon is.

exterminador 2014.01.25. 20:15:07

Minden fenti ellenkező vélemény dacára is szomorú tény(és ezt Vlagyimir Szorokin meg is írta a Cukor-Kreml című regénye végén), hogy ha egyszer Oroszországban elfogy a gáz meg az olaj, úgy fog összeomlani az állam, mint egy kártyavár. Putyinék végzetes hibája, hogy csak erre alapoznak.

exterminador 2014.01.25. 20:17:14

@exterminador: Mármint csak az energiahordozók exportjára.

nevetőharmadik 2014.01.25. 20:47:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A poszt éppen azt írja le, hogy a kimeríthetetlen erőforrások csak rövid- vagy középtávon jelentenek megkerülhetetlen stratégiai előnyt Oroszország számára. Másrészt azt is leírja, hogy tudományos potenciálja sem végtelen. Persze ezzel nem kell egyetértened, de akkor azt is mondd meg, milyen tényekre alapozod azt, hogy mégiscsak az.

Paks 2-t bárki karbantarthatja? Bárhonnan vehetünk fűtőelemet, és még egy sor "függetlenség"? Honnan tudod, hogy ez így lesz? Ha eltekintünk attól, hogy a hitel is pénzügyi elköteleződés (ugye orosz hitelből lesz finanszírozva), szerinted milyen feltételekkel adja majd az Orosz állam kedvező áron?

Ráadásul az az orosz állam, amely minden létező módon igyekszik terjeszteni a befolyását a kontinensen, majd gondolod, hogy pont minket fog futni hagyni, amikor játszi könnyedséggel tud függővé tenni? Igen, a híres orosz önmérséklet és Teréz anyai jóindulat...

Az orosz atomtechnológia mint technológiaexport persze hoz nekik a konyhára, de önmagában nem mérhető az olyan technológiákhoz, amire a nyugat mindennapi gazdasága épít, amik tömegtermékek, és az emberek egyszerűen akarják azokat. Befektetésként sem pénzügyileg éri meg, hiszen nagyon lassú a megtérülése, és az energetika rohamosan fejlődik.

Az orosz erő nem szól másról, mint hogy ma, jelenleg az energiahordozóárak magasak, és ma, jelenleg Európa főleg tőlük szerzi be az energiát. De ha kicsit odafigyelsz, látni fogod, hogy Európa mindent megtesz azért, hogy ez megváltozzon - és eredményeket ér el. Az, hogy Oroszország most nem tűnik vesztesnek, az egyetlen elemre épül, ami ráadásul nem stabil.

Annak pedig, hogy az ellenzék most kampánycélokra fordítja Paks ügyét, semmi, de semmi köze nincs ahhoz, hogy amúgy a helyzetnek milyen stratégiai és geopolitikai megfontolásai vannak.

klewis 2014.01.25. 21:10:30

@exterminador: Az ötvenes évektől hallom: húsz-huszonöt év, és kimerül a világ fosszilis energia készlete. Azóta, folyamatosan, egyre több és nagyobb készleteket tárnak fel! Akkor töredéke volt a mainak a felhasználás. Az állandó pánikoltatás csak arra jó, hogy a fogyasztók zsebét a lehető legjobban kiürítsék, a függőséget totálissá tegyék! Oroszország jelentős olajhatalom, de ezen kívűl még rengeteg, kimeríthetetlennek tűnő forrással rendelkezik! Nem csak anyagi, hanem szellemi energia hatalom is. Nem tennék semennyit sem a rendszerük összeomlására, mivel hasonló elven működik, mint minden sikeres szervezet: erős központi hatalom, csak ezt Amerikában elnöki rendszernek mondják, akik őnekik riválisok és nem tetszenek, az diktatúra! Ki omlik össze?

zobod 2014.01.25. 21:12:18

1867 és 1914 közt volt Magyarország egyik fénykora, akkor lépett át a középkorból valami modernebb irányba.

Egyébként atomerőművet építtetünk az oroszokkal, nem kellene ezt ennyire túllihegni, hiába jön a választás. Mert ha mégis kell, akkor ők a leglogikusabb választás. Az egyetlen, ami racionális érv lehet per pillanat a halasztás mellett, hogy a Fidesz várja meg, hogy alakul az EU-ban és a nemzetközi piacokon a palagáz jövője, beváltja-e a hozzá fűzött reményeket; és ennek függvényében, csak következő ciklusa vége felé, vagy harmadik ciklusa elején döntsön a beruházás indításáról és az erőmű specifikációjáról. Azaz ennek az évtizednek a végén, ne most.

exterminador 2014.01.25. 21:14:52

@klewis: no majd elválik, nem igaz? :D

exterminador 2014.01.25. 21:17:41

@klewis: egyébként meg Oroszországban még ott van a fekete-afrikai szintű korrupció is, amivel Putyin szintén nem tud (vagy nem is akar) mit kezdeni. Ez sem jó jel.

nevetőharmadik 2014.01.25. 21:18:35

@klewis: azért eléggé meredek egy prezidenciális politikai rendszert (ráadásul egy olyan államalakulatban, ahol a tagállamoknak saját törvényhozásuk is van), ahol amúgy nem az állam irányítja a gazdaságot, azonosítani egy diktatúrával, ahol nem csak a politikát, hanem a gazdaság jelentős részét is egy szűk réteg irányít.

És megint csak: ha úgy van, ahogy mondod, és fosszilis energiahordozók terén tényleg nagy a bőség (nem fogy el), akkor az ára éppen hogy lefelé fog menni (kivéve, ha csak Oroszországban nem fogy el - de hát ezt tudtommal nem támasztja alá semmi). Akkor meg Oroszországnak mindegy, pénze nem lesz, és egyéb technológiai lemaradásait sohasem fogja tudni behozni. Szellemi energia nagyhatalom... jók, persze, de valahogy a jelentős technológiai áttörések mégsem ott történnek...

Fullánkos Algol 2014.01.25. 21:26:19

Az előző, kunbélaként élt életéből maradhatott nála ez a berögzültség, hogy számára a hatalom forrása Moszkvában ered.
kunbéla: upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/2/28/Kun_bela.jpg
ov: www.szuperinfo.hu/2013/10/orbanviktorfideszmpsz09010402.jpg
ov gyerekkorában: www.bulvar.abbcenter.com/weboldal/bulvar/cikkek/gyerekkori_n.jpg
kun béla: www.theoccidentalobserver.net/wp-content/uploads/2011/07/Kun1.jpg
De azért gondolom nem akarja megint úgy végezni, ezért ilyen hasadt a viszonyulása tudatalatti okokból.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.01.25. 21:33:21

@nevetőharmadik:

"Másrészt azt is leírja, hogy tudományos potenciálja sem végtelen. Persze ezzel nem kell egyetértened, de akkor azt is mondd meg, milyen tényekre alapozod azt, hogy mégiscsak az."

Én sem írtam, hogy végtelen: azt írtam, hogy SZINTE kimeríthetetlen.

"Paks 2-t bárki karbantarthatja? Bárhonnan vehetünk fűtőelemet, és még egy sor "függetlenség"? Honnan tudod, hogy ez így lesz?"

Nem tudom, hogy így lesz. Ez magyar politikai döntés kérdése lesz, atomerőművet karbantartani és fűtőelemet gyártani más is tud. Ha nem tudna, akkor mire föl is lenne most a háborgás?

Ugye Paks 1-nél is pár éve egy francia-német céget bíztak meg a fűtőelemek kivételével - más kérdés, hogy nagyon elcseszték, de ez azért nem feltétlenül lesz így a jövőben is.

Ahogy Paks 1-nél lehetett más céget karbantartással megbízni, úgy semmi akadálya nem lesz ennek Paks 2-nél sem. Ha meg az oroszok szerződésben vállalták 60 évig a karbantartást és a fűtőelem-ellátást, akkor vagy betartják a szerződést - és ez esetben nincs semmi baj - vagy nem, s ekkor lehet másnál bevásárolni.

"Ráadásul az az orosz állam, amely minden létező módon igyekszik terjeszteni a befolyását a kontinensen"

Miért, az USA nem ugyanezt teszi? Igaz, nem annyira Európában, mert őket már nem érdekli ez a lecsúszófélben lévő kontinens. S hamarosan Kína is nagyobb fokozatra kapcsolva teszi majd ugyanezt.

"és az energetika rohamosan fejlődik."

Rohamos fejlődést én nem látok, inkább lassút. S valahogy az "arab tavasz" óta az EU Szaharába tervezett gigantikus napelemfarmjáról sem olvasni sokat (www.treehugger.com/clean-technology/massive-saharan-solar-project-could-power-71-billion-eu-supergrid.html). :) Nagy ugrás majd a fúziós reaktor lesz, valamikor 50 év múlva. :D Persze majd annak is meglesznek a sötétzöld ellenzői.

"Annak pedig, hogy az ellenzék most kampánycélokra fordítja Paks ügyét, semmi, de semmi köze nincs ahhoz, hogy amúgy a helyzetnek milyen stratégiai és geopolitikai megfontolásai vannak."

Ebben egyetértek, de jelenleg Magyarországon kevés olyan ember van, aki politikai elfogultság nélkül lenne képes szemlélni a dolgot. Elég csak elolvasni a hasonló témában megjelent kommenteket (nem csak itt).

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.01.25. 21:36:09

@klewis:

"Azóta, folyamatosan, egyre több és nagyobb készleteket tárnak fel!"

Ez mostanában már nem igaz. Mostanság már inkább a konvencionális lelőhelyek kitermelésének csúcsáról olvasni, amit a termelés csökkenése követ majd.

Ami a nem konvencionális lelőhelyeket illeti (pl. pala), ott ma még olcsó a kitermelés, de nem sokáig lesz az.

Moin Moin 2014.01.25. 21:55:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Csupán egy megjegyzsé a "leszúszófélben lévő" Eu-ról: az EU a világ legnagyobb GDP-előállító egysége(16 673 333 millió dollár): nagyobb a GDP-je, mint az USA-é (16 244 575 millió dollár), továbbá a német GDP ezen belül a világon az országok rangsorában a negyedik (3 429 519 millió dollár).

..."A tények makacs dolgok!":-)

Paks szervizelhetősége és későbbi fűtőelem-ellátása: annak a realitása, hogy egy adott cég által épített reaktort egy másik cég szervizeljen (speciális esetektől, speciális szakmai szolgáltatásoktól eltekintve, mint a paksi reaktor-üzemzavarvan megsérült fűtőelemek kiemelése is volt) kb. annyi, mint hogy szakszerű szervizelést kapj az Audidhoz egy BMW-szervizben.-)

"Szinte kimeríthetetlen orosz tudományos potenciál": mondanál egy világviszonylatban is jelentős, piacvezető orosz intellektronikai, infokommunikációs céget?:-) Márpedig a XXI. század az intellektronika (és, vele szorosz öszefüggésben az anyag- és élettani tudományok) százada lesz: akinek ebben nincsnek komoly, saját fejlesztései, kutatóbázisai és nagyvállallatai, az megy a levesbe... [Megj.: Annak is jó oka van, hogy miért épp ez a szakterület lesz a favorit - de annak kifejtéséhez most egy könyvet kellene írnom ide.:-)]

klewis 2014.01.25. 21:56:36

@nevetőharmadik: Lehet, hogy meredeknek tűnik összehasonlítani a két ország működését,de nézzük meg egy kicsit jobban azt prezidentális rendszert, a "demokrácia" csak kábítószer, mellyel a kicsikkel elhitetik, hogy rajtuk múlik, mi történjen. Pedig a nagyipari agymosás és a hatalmi propaganda mindenhol működik, és jól!, ahol pénz előfordul. Amerika is gátlástalanul veszteget, terrorizál, megszáll, annaktál bármikor, bármit. Első a hatalom. Ha náci tudós kell az űrprogramhoz:alkalmazzák. Ha valaki ellenáll: terrorista, megjár neki az ítélet nélküli fogvatartás, vízbefolytásos vallatás, stb. Az olasz és zsidó maffia sok vérontás után megegyezett, prostitució, kábszerek, bankrablás és hasonlók helyett könnyebb és sokkal nagyobb pénzkereseti lehetőség, ha ők mondják meg a már legálissá változtatott pénzükkel és háttérhatalmukkal, ki irányítsa a zsebükbe a pénzt. A "demokratikusan" megválasztott politikusok pedig mosolygva teszik zsebre a júdáspénzt, cserébe, ha szükséges, a "választóikat" elküldik Koreába, Vietnámba, Irakba, Afganisztánba, Szomáliába. Vagy titkos börtönt vesznek 15 000 000.-- dollárárt Lengyelországban, vagy barátian meg- illetve lehallhatják a "szövetségeseiket". Ezek csak a kisemberek által is látható disznóságok hajszálvékony, hártyányi része. Mennyivel jobb Amerika, mint bármely elnöki hatalom? Csak annyival, hogy a kisemberek jobban élnek a világ átlagánál.

Moin Moin 2014.01.25. 22:03:27

@klewis:

Az újonnan felfedezett - és új technológiákkal kinyerhető - szénhidrogénenergiahordozó-telepek jellemzően az ún "palagáz és palaolaj"-telepek. Ezekben Ororszország területe nem túl gazdag (ellentétben pl. az USA-val, ill. egyes EU-s tagállamokkak, pl. Lengyelországgal.) Oroszországnak nincs technológiája ezek kinyerésére.

Oroszország és a hagyományos szénhidrogén-telepek helyzete emlékeztet a XVI-XVII. századi Spanyolország és gyarmatai helyzetére: ez utóbbi sem volt képes kapitalizálni a gyarmatait - noha övé volt a fél világ -, hanem csupán a gyarmatok nemesfém, készletének megszerzésével tartotta fenn egy rövid ideig a maga nagyhatalmi pozícióját. Ám amikor jöttek a holand és angol konkurensek, akiket nem a puszta primer erőforrás, az arany érdekelt, hanem új módszerekkel és új technológiákkal, továbbá jó szervezéssel tőkeként kezudték el használni a gyarmatokat, akkor egykettőre leáldozott a továbbra is csak "primerkedő" spanyoloknak.

...Az oroszok is csak primerkednek.:-) és mind a spanyol, mind az orosz attitűdnek megvannak a nagyon is hasonló, immanens társdalami okai!

Moin Moin 2014.01.25. 22:07:47

@klewis:

O.K. - de mondanál arról valamit, hoyg az amerikai - és: a fejlett demokráciákban élő - kismeberek miért élnek jobban? Mert ebben áll ám a nagy titok!:-)

Miért van az, hogy a legdemokratább politikai berendezkedésű és közgondolkodású országok-társadalmak azok, amelyek stabilan, hosszú távon is a legmagasabb életszínvonalat tudják biztosítani? Miért ezek a legélhetőbb országok? Tudsz e kérdésekre felelni? Egyáltalán: elgondolkodtál már ennek okain?

Egyszer majd örömmel eltársalgunk veled (is) ennek nagyon is objektív és logikius okairól!

Dr.Evet 2014.01.25. 22:21:00

@Zakk:

Az "éhezés" alatt a táplálkozástudonmány három jelenséget-állapotot tart számon.

1. A mennyiségi éhezés azt jelenti, ha valaki rendszeresen - "életmódszerűen" - nem jut táplálékoz, ezért életveszélyben van.

2. Az alultápláltság azt jeleni, hogy a létfenntartásához, a korcsoportjára jellemző fizikai és szellemi aktivitéshoz, valamint az egészséges fejlődéséhez szükséges energia- és tápanyagmennyiségnél rendszeresen és hosszabb időn át kevesebbet kap.

3. Ezen kívül van az ún. minőségi alultápláltság. Ez azt jelenti, hogy az illető ugyan energiabevitel terén ellátott, ám a fehérje-, ásványianyag- és vitaminszükségletét nem tudja magához venni.

Magyarországon (2012-es adat szerint) több mint 20.000 éhező gyerek volt, az alultápláltak száma pedig meghaladta a 100.000-et, míg a minőségi éhezők száma meghaladta a félmilliót.

Ahhoz, hogy midhárom kategória lenullázódjon Magyarországon, évi kb. 70 milliárd Ft kellene - kevesebb, mint amennyiért stadionokat építtet Orbán.

Én a te helyeben mélyen szégyellném magam a kommentem miatt és hallgatnék!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.01.25. 22:24:53

@Moin Moin:

Az EU nem abszolút számokban van lecsúszófélben, hanem a világ más feltörekvő gazdaságaihoz képest van/lesz. Pl. Kínához képest.

Az EU ettől még növekedhet, fog is növekedni.

Dr.Evet 2014.01.25. 22:27:00

@­DezInf:

Ha tudnád, hogy ki a blogger "ura és parancsolója", akkor aligha neveznéd az MSZP csicskájának.

Az ura és parancsolója kifejezést úgy értsd, hogy amikor nem blogger itt, akkor hol dolgozik. Én inkább megköszönném a helyedben neki, hogy egyáltalán foglalkozik a szabadidejében Magyarország bajaival és megosztja veletek itt a (nagyon megalapozott) tudását, gondolatait!

klewis 2014.01.25. 22:28:52

@Moin Moin: Ez a Spanyol hasonlat sántít, nem kicsit.A XVI-ik százdban a spanyolok rugalmas, mozgékony országot teremtettek, csak a mérhetetlen gazdagságot hozó gyarmatosítások lezárultával, a Portugál és Spanyol birodalom közötti hatalommegosztás kőbevésése az addigi dinamizmust lefékezte, gyakorlatilag leállította. Az oroszoknál nem a betokosodást láthatjuk, ellenkezőleg, dinamikusan újraépítik nagyhatalmi poziciójukat. Nyitottak keletre, nyugatra, vagy délre. Sikeresen érvényesítik erdekeiket. A növekedésüket már nem csak az extenzitivitás hajtja. Még nem álltalános,de komoly technológiai fejlődés indult meg: lásd hadiipar, űrkutatás,városi infrastruktúra, nehézipar, bányászat.....Tehát nem primerkednek, mint a "mi Attilánk", aki belefullad a római aranyba.

klewis 2014.01.25. 22:55:39

@Moin Moin: Minden demokráciát megelőz egy diktatúra. A diktatúra megalapozza gazdaságilag a"demokráciát". A polgári forradalmak Angliában, Hollandiában, Francia országban hoznak parlamantet, választójogot, hogy ne csak örökölni, hanem pénzt csinálva, szerezni is lehessen legális hatalmat. A legújabb kori történelem is tele van példákkal, Chile, Brazilia, Délafrikai Köztársaság, sorolhatnám. A legrégebbi demokráciákban élnek jobban az emberek, valóban. Ők már túl vannak azon a szakaszon, nem rég óta, hogy csak fizikai önkénnyel tartsák meg a hatalmukat, az intenzív propagandával és a relatív jómódból való kirekesztés fenyegtésével is elérik céljukat. Ez sokkal kisebb energiába kerül, több marad minden másra. Vagy beállsz a sorba, vagy mész a híd alá................

Moin Moin 2014.01.25. 23:00:12

@klewis:

Hm... Csak egyvalamit válaszolnék: Spanyolorsztág és Portugália 1580-tól 60 éven át (éppen a kérdéses időpontban) perszonálunióban volt. (Hivatalosan egyébként egészen 1668-ig, de valójában 1640-től már csak viszonylagosan állt fenn Portugáia, ill. az egykori portugál gyarmatok egy része felett a spanyol fennhatóság.)

...Így az 1494-es tordesillasi szerződésre hivatkozni, mint a spanyol kapitalizálódás akadályára több, mint a tájékozatlanság jele!:-)))

[Valójában a spanyol dinamizmust éppen az a jellegű "oligarchátus" fojtotta le (a grandok), amely oligarcátus a mai Oroszországot is jellemzi. Ahol ez a társadalmi jelenség megtalálható, ott a történelemben még soha, sehol nem erősödhetett meg a meritokrata társadalmi gyakorlat - amely viszont a teljesítőképes és a világversenyben helytállni tudó kapitalizmus elengedhetetlen előfeltétele.]

Moin Moin 2014.01.25. 23:04:12

@klewis: Jézudom! Te semmits em tudsz a demokrácia "keletkezéséről" és eredetéről! Javaslom, olvasd el e blogon a Ki nyeri a II., világháborút? c. posztunkat - progressziv.blog.hu/2012/06/18/ki_nyeri_a_ii_vilaghaborut - annak is A "germán szabadság" c. fejezetét! Utána világosabb és helyesebb képed lesz minderről.

Zakk (törölt) 2014.01.25. 23:12:21

@Dr.Evet:

ma Magyarországon nincs félmillió ÉHEZŐ GYEREK. A második világháború után volt, egy igen rövid ideig, de a magyarok akkor is mindent megtettek hogy ne legyenek és nem is voltak sokáig. Hallottál te a vidékre ezerszámra levitt éhes gyerekekről??? Kérdezd vagy esetleg olvasd Vitray Tamás könyvét a témáról..
Írom újra. Nincs félmillió éhező gyermek Magyarországon. Egész nyáron mentek az iskolai üzemi konyhák azon gyermekek számára akiknek erre szüksége volt vagy van. A rászorulók térítés mentes ebédet, uzsonnát néhány helyen reggelit is kapnak. Járom az országot és ingyen dolgozom mint orvos egy szeretetszolgálatnak, a leg-depraváltabb keleti településeken de éhező gyerekkel nem találkoztam. Ne pofázz itt nekem hogy én szégyelljem magam te köcsög.. Szégyelld Te magad és szégyellje a Mesterházy a hazugságai miatt.

Dr.Evet 2014.01.25. 23:25:12

@Zakk: Talán elkerülte a figyelmét a Tisztelt Állítólagos Kolégámnak, hogy nem "Szahel-övezet"-jellegű, azaz abszolút, mennyiségi éhezésről írtam, (hogy abból van félmillió), hanem a minőségi éhezőkről. E gyerekek naponta esznek (általában nem is egyszer), ám mégsem kaphatják meg a fejlődésükhöz szükséges optimális tápanyagokat. Ámez a fajta, ún, minőségi éhezés hosszabb távon szintén lehet akár életveszélyes is, de a szellemi és fizikai képességeket, a betegségekkel szembeni ellenállóképességet, a várható életkort (abból is az egészségesen töltött szakaszt) jelentősen rontja. További káros és irreverzibilis élettani és szervfejlődési negatívumok is prognosztizálhatók ebben az állapotban, pl. az ideg- és a keringési rendszert alulfejlettsége, a csontozatot és a vázizomzatot érintő deformitások, stb. (Ne feledkezz meg az ún, minimumtörvényről!)

Egyébkét pedig ha te valóban orvos lennél, akkor nem fogalmaznál úgy, hogy "te köcsög", egy (végső soron) tudományos-szakmai és stratisztikai jellegű párbeszédben. És az is meglepne, ha egy szeretetszolgálat állítólagos munkatársában lenne ekkora gyűlölet, amely ilyen durva, emnerhez nem méltó stílusra késztetne téged.

De ha úgy gondolod, küldd el privát üzenetben, hogy melyik egyetemen, melyik évfolyamon végeztél, esetleg még a pecsétszámodat is!

klewis 2014.01.25. 23:28:24

@Moin Moin: Igen, a spanyol grandok és a mindent szabályozó etikett miatt is bukott meg a birodalom. Meg a rossz értékítélet, az aranyköd torzítása, a jóllakotság, a felsőbbrendűségi tudat. Meg egy szélvihar, igaz ez csak gyorsított. Ez a folyamat sokszor végbement, Egyiptomtól a Német III-ik birodalomig. A II-ik világháborút ki nyerte meg? " Rotschildok nélkül 200 éve nem indult és nem fejeződött be háború! Rotschild 2011."

vpmegyei 2014.01.26. 00:52:09

@tlvajferi: Teljes mértékben egyetértek.

vpmegyei 2014.01.26. 01:01:44

Nem értek egyet azonban a poszttal. 1. Paks II. esetében nem bővítésről, hanem az öregedő Paks I. kiváltásáról beszélhetünk. (Más kérdés, hogy pár évvel csúsztathattuk volna a beruházás megkezdését.) Tehát nem leszünk függőbbek az oroszoktól, mint eddig voltunk. 2. Egy atomerőmű nem jelenti azt, hogy mostantól az EU-t Oroszországra cseréljük le. 3. A kizárólagos EU (német) orientáció sem sokat hozott. Az EU Győrnél véget ér. Győrtől 80 km-re délre már gettó van. Tehát tudott integrálni minket az EU? Nem. Meddig várjunk erre? 4. Ezt már @tlvajferi leírta.

Quercus a favágó 2014.01.26. 09:53:30

Nyugalom emberek. Már csak egy párat kell aludni, és jön az újabb gengszterváltás(helycsere). Összeállt a nagy csapat, akik leváltják a felcsúti dakotát.
Ők azok:
A libás, a hibás, a szépfiú, meg a kócos.
Örvendj Magyarország!!!!

nevetőharmadik 2014.01.26. 10:02:00

@vpmegyei: Nem integrált minket az EU? Ajjaj, akkor ki fog? De komolyan, hogyan képzeled el Magyarország felemelkedését a globális versenyben?

bubuka150 2014.01.26. 11:24:33

@Moin Moin:
Köszi. Megint tanultam új dolgot.:)

vpmegyei 2014.01.26. 12:20:30

@nevetőharmadik: Csak a tényeket próbáltam rögzíteni, nem vállalkozom arra, hogy megmondjam a megoldást. Valószínűleg semmiféle külső erő nem tud minket versenyképessé tenni. Ugyanakkor tény, hogy jelen szövetségi rendszerben a többség rosszabbul él, mint 1990 előtt.

nevetőharmadik 2014.01.26. 12:31:22

@vpmegyei: Ezek tények, de nagyon lényeges kérdés, hogy van-e ok-okozati összefüggés e két tény között. Mert ha attól élnénk rosszabbul, hogy ebben a szövetségi rendszerben vagyunk, akkor ez a rosszabbul élés akár még érv is lehetne... de te magad is azt mondod, hogy valószínűleg semmiféle külső erő nem tud minket versenyképessé tenni.

Ez azt jelenti, hogy csak rajtunk múlik, nem önmagában a szövetségi rendszerben. Ebben az esetben pedig azt kell eldöntenünk, hogy melyik szövetségi rendszer hova tart, mert ez határolja be az, hogy mi magunk meddig juthatunk el.

A jelek azt mutatják, hogy hosszú távon az EU jut magasabbra, nem Oroszország, pusztán logikai szempontból az EU-ban magasabb szint elérésére van lehetőségünk - de csak akkor, ha megdolgozunk érte. Márpedig megdolgozni érte akármelyik szövetségben így is, úgy is meg kellene. (És hogy pontosan hogyan, azt én sem tudnám könnyen megmondani, de itt most csak esélyekről beszéltünk.)

vpmegyei 2014.01.26. 13:17:10

1. Nehéz megítélni, hogy a rosszabbul élés és a szövetségi rendszer között van-e összefüggés. Az 1990-es váltáskor elveszett munkahelyek pótlása mindenesetre nem sikerült. 2. Annak a jelenlegi geopolitikai helyzetben nincs sok realitása, hogy az EU-ból átlépjünk az Eurázsiai Unióba. 3. A gazdasági kapcsolatainkat kiegyensúlyozottabbá kell tenni, mert Németország összeszerelőjeként sem visszük sokra.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.01.26. 13:52:21

@vpmegyei:

"Nehéz megítélni, hogy a rosszabbul élés és a szövetségi rendszer között van-e összefüggés."

Annyira nem nehéz. Közvetlen összefüggés bizonyára nincs, közvetett viszont van. A szövetségi rendszer váltása összefüggött a társadalmi rend megváltozásával (cocizmusból szabadrablásos kapitalizmus, erős nepotizmussal és korrupcióval tetézve), ez utóbbiból viszont már levezethető a rosszabbul élés.

Hiszen be kell látni, az ún. rendszerváltás elsősorban azért következhetett be, mert az elvtársak gyermekei belátták, hogy a cocizmus rendszerében nem halmozhatják a vagyon olyan mértékben, mint a kapitalizmusban, ahol ez nem ellenkezik a rendszer deklarált erkölcsével (a cocizmusban ellenkezett).

Moin Moin 2014.01.26. 13:55:33

@vpmegyei: @Kovacs Nocraft Jozsefne:

A „rosszabbul élés”-ről annyit, hogy Magyarország egy főre jutó GDP-je 1988 és 2013 között (euróra átszámítva) 2265 euróról 8800-ra nőtt (úgy, hogy 2006 és 2008 között 9200-9300 euró volt). Az EU-s csatlakozás óta a GDP trendjében folyamatosan nőtt – kivéve épp az utóbbi 3 évet, amikor 5-6%-os visszaesés történt. Az 1989-ben még létező munkahelyek megszűnésének sem az EU-s tagság az oka – hiszen az EU-hoz 2003-ban csatlakozott az ország -, hanem az, hogy ezek a munkahelyek jórészt egy versenyképtelen gazdasági szerkezethez kötődtek. Legenda, hogy e munkahelyek zömét „meg lehetett volna menteni” – akár azzal, hogy Antallék nem szakítanak az orosz piaccal, hiszen Oroszország 1989-től egészen a posztban is felemlegetett 2005-ös energiahordozóár-robbanásig gyakorlatilag fizetésképtelen volt, gazdasága és importja összeomlott… Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a megszűnt magyar munkahelyek jelentős részét addig is az állami dotáció tartotta életben, ez viszont csak egyre növelte az eladósodást, hiszen az állam külföldi hiteleket pumpált e vállalatokba.

Az elveszett munkahelyek pótlása legfőképpen azért nem sikerült, mert a magyar vállalkozói szféra felkészültsége és mentalitása nem volt arra alkalmas, hogy innovatív, a világpiacon keresett termékekkel álljon elő. Versenyképes termék híján viszont nincs fenntartható munkahely. Ha nem lennének az országban a német „összeszerelő üzemek”, akkor hiányozna a GDP több mint 20%-a és a magyar export több mint 60%-a – és vagy félmillió munkahely. Továbbá: ezek a német üzemek olyan munkakultúrát és technológiai szintet vittek Magyarországra, amely ott addig nem létezett. Még tovább: az sem igaz, hogy a német cégek Magyarországon csak „összeszereltetnek”, hiszen számos német cég alakított ki ott komoly fejlesztő-kutatóbázisokat.

…Ezek az átkozott tények, már megint!:-)

...Ja, és a korrupcióért és nepotizmusért nem az EU a felelős - hiszen az EU átlagos korrupciós indexe mélyen a magyar alatt van, különös tekinettel a Magyarországgal szorosabb kapcsolatban lévő EU-s tagállamokéra. A magyar korrupció bizony magyar fejlesztés!:-)

Kibic* 2014.01.26. 14:15:33

A vita nagyon tetszik, kár, hogy a személyeskedést is sem tudják egyesek kiküszöbölni. Az érveknek kellenének csatázniuk, nem az alpári stylusnak. Én sem értek egyet mindenben a blog iróval, amit leirt az ő véleménye, amit próbál tényekkel alátámasztani, és ez igy helyes! A világ ettől megy előre, a többi csak esztelen sárdobálás. Politikai hovatartozástól függetlenül!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.01.26. 14:49:26

@Moin Moin: "Magyarország egy főre jutó GDP-je 1988 és 2013 között (euróra átszámítva) 2265 euróról 8800-ra nőtt"

Ne a GDP-t nézd, hanem a vásárlóerőt, mert az határozza meg a jó- vagy rosszlétet. Összehasonlítva a létminimummal is. Plusz vizsgáld még a jövedelmi egyenlőtlenségek arányát is, az is durván nőtt időközben.

"Ja, és a korrupcióért és nepotizmusért nem az EU a felelős"

Írtam valahol, hogy az EU felelős érte?

Kérlek, ne ess abba a hibába, hogy diadalmasan megcáfolsz egy olyan nekem tulajdonított állítást, amit soha nem tettem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.01.26. 15:06:22

@Moin Moin:

"Az 1989-ben még létező munkahelyek megszűnésének sem az EU-s tagság az oka – hiszen az EU-hoz 2003-ban csatlakozott az ország"

Az EU hatása már jóval a tagság előtt is meghatározó volt.

Mindezzel együtt azt sem állítottam soha, hogy a munkahelyek az EU hatására szűntek meg.

Mellesleg a GDP-t ugye az is emeli, ha Magyarországon építenek egy hatalmas összeszerelő üzemet (hiszen ettől hatalmasat nő az export), miközben a cég külföldi tulajdonosa az adókedvezmények miatt hosszú évekig alig fizet adót, a munkásokat meg a minimálbérhez közelítő fizetésért foglalkoztatja.

Szóval ennyit arról, mi köze a GDP-nek az életszínvonalhoz. Legalábbis nálunk.

Moin Moin 2014.01.26. 16:14:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Igenis, írtad, hogy az EU felelős a korrupcióért és a nepotizmusért, íme: „A szövetségi rendszer váltása összefüggött a társadalmi rend megváltozásával (cocizmusból szabadrablásos kapitalizmus, erős nepotizmussal és korrupcióval tetézve)”. Mármost, mi lenne más az új szövetségi rendszer, mint az EU? Hiszen a régi, szovjet szövetségi rendszert erre, az európaira (és: az euro-atlantira) cserélte le Magyarország.

A vásárlóerő-paritás visszavetítése az 1990 előtti korszakra igen problematikus – hiszen rengeteg dolgot, termékeket, szolgáltatásokat az egykori szocialista Magyarországon egyszerűen nem lehetett megvásárolni, elérni, így egy teljes spektrumú vásárlóerő-paritási vizsgálat, amely nem csupán bizonyos alapvető, vagy a közeli cikkekre és szolgáltatásokra terjedne ki, gyakorlatilag nem is lehetséges.
Nem lehet összevetni azt, hogy „mennyiért lehetett egy autót venni?”, mivel az „autó” fogalma és terméktartalma egészen más volt egy szocialista és egy fejlett nyugat-európai kapitalista autó esetében. Így az egységnyi fizetőeszközért megkapott termék, szolgáltatás és minőség tartalma radikálisan, összevethetetlenül különbözött. És hasonlóképpen: nem lehet „összeárazni” egy zakopanei és egy seefeldi síüdülést, vagy egy balatonlellei két hetet egy korfuival. („Nekem a Balaton a Riviéra…”) …És akkor a pénzügyi szolgáltatások, vagy épp a befektetések (pl. részvényvásárlás, magánbiztosítási és -nyugdíjalapok, stb.) világát még nem is érintettem – pedig e szféra teszi ki a nyugati „vásárlói kosár” egy jelentős elemét! (Nem hagyhatom szó nélkül azt, hogy mivel te nem is gondoltál ezekre a szocializmus idején elérhetetlen, ill. nem is létező elemekre, ez arra enged következtetnem, hogy a fejedben „vásárolható-vásárlandó javakként” ez utóbbiak nincsenek is jelen. Ez pedig arra utal, hogy a gazdasággal kapcsolatos elképzeléseid igencsak „szocializmusbeliek” lehetnek… Mindennek pedig komoly hatása van a világszemléletedre és arra is, hogy a poszt témájához tartozó kérdéskörben hogyan formálsz véleményt!)
A jövedelemkülönbségek jelentős növekedése sem az EU – és a szövetségi rendszer-váltás – következménye, ennek is jellegzetesen a magyar társadalomban és mentalitásban gyökerező okai vannak. Ugyanis a magyar társadalomra nem jellemző az igazi közösségvállalás, a szolidaritás. (Figyelem: ne a szlogenek szintjén értékeld a közösségvállalás és a szolidaritás jelenségét, hanem pl. abban, hogy mennyire hajlandóak a magyarok előre, közösen finanszírozni bizonyos szolgáltatásokat, pl. a társadalombiztosítást, egészségbiztosítást és mennyiben jellemző rájuk, hogy mindenki „magának spájzol” és a szükségesség pillanatában, egyedileg kívánja megvásárolni e szolgáltatásokat – pl. hálapénz formájában!) Azok a társadalmak, amelyeknek tagjai nem éreznek egymás iránt igazi, tevőleges és kölcsönös szolidaritást, a „szabad kapitalizmus” korában jellemzően eltolódnak a jövedelemkülönbségek irányába. A jövedelmi különbségek akkor csökkenthetők, ha a megtermelt javak „fentről lefelé” történő újraosztása viszonylag elfogadott az adott társadalom értékrendjében. Ehhez képest a magyar hozzáállás az, hogy ki-ki amit meg tudott szerezni, annak a lehető legnagyobb részét igyekszik meg is tartani, pl. adóelkerülés formájában. Az ok egyébként egyszerű: évszázadokig egy dolog volt biztos a befizetett adóval kapcsolatban: hogy abból a befizetőnek és az országban semmiféle „közösen élvezett” haszna nem lesz. Ez szétverte mind az adómorált, mind a „közös intézményekbe” – és általában: a közösségekbe - vetett bizalmat és a rendszerváltás óta sem tett semmit a politikai hatalom és elit ennek a bizalomnak az újraépítéséért…)

„Az EU hatása már jóval a tagság előtt is meghatározó volt.”: Na, ja – csakhogy az EU-t 1993-ban hozták létre (1992-ben született a Maastrichti egyezmény és 1993. november 1-ével lépett életbe), így az 1989-’90-es eseményekért semmiképp sem lehet azt felelőssé tenni. (Elődje, az Európai Közösség pedig egy sokkal kevésbé integrált közösség volt.)

A Magyarországon működő „összeszerelő-üzemek” témáját az előbbi válaszomban már érintettem. Ezek közül csak igen kevésre volt jellemző az adókedvezmény, a teljes (természetesen időleges) adómentesség pedig még ritkább volt. Ráadásul ezek hatálya már régen lejárt. (Az „összeszerelő-üzem” egyébként nem valami alacsony értékű kóceráj: pl. az Audi R8-ast előállító neckarsulmi Audi Werk is „csupán” összeszerel – és mégis a világ egyik legmodernebb üzeme.) Ami pedig a „minimálbérhez közelítő fizetést” illeti: te is csak annyit fizetnél egy másik országbeli üzemedben a melósoknak, amennyiért azok még hajlandók neked dolgozni – vagy nem így van?:-)

(A GDP pedig nem csupán úgy függ össze az életszínvonallal, hogy mekkorák a fizetések. A GDP-ből sok egyéb, az életviszonyokat érintő dolgot is szokás „finanszírozni”…)

DezInf 2014.01.26. 18:22:31

@­DezInf:

Mizu nicktolvaj fidexcsicska?

A saját nickeden már nem menő a moszkovitya duma?

Egy buzeráns köcsög vagy, aki szeret más bőrébe bújni :)))))))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.01.26. 19:50:21

@Moin Moin:

"Igenis, írtad, hogy az EU felelős a korrupcióért és a nepotizmusért, íme: „A szövetségi rendszer váltása összefüggött a társadalmi rend megváltozásával (cocizmusból szabadrablásos kapitalizmus, erős nepotizmussal és korrupcióval tetézve)”."

Már ne is haragudj, nem akarlak sértegetni, de igazán tanulj meg értelmezni egy magyar nyelven írt mondatot:

A zárójelben lévő szöveg KÖZVETLENÜL "a társadalmi rend megváltoztatásával" szövegrész UTÁN áll, vagyis arra vonatkozik, nem a korábban álló "szövetségi rendszer váltása" részre, amelytől ráadásul még a mondat állítmánya ("összefüggött") is elválasztja. Ha erre akartam volna vonatkoztatni, akkor közvetlenül ezután írom, valahogy így:

„A szövetségi rendszer váltása (cocizmusból szabadrablásos kapitalizmus, erős nepotizmussal és korrupcióval tetézve) összefüggött a társadalmi rend megváltozásával”

De nem így írtam, nem véletlenül.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.01.28. 08:49:00

@Moin Moin: Még a mondat értelmezésén rágódsz?

nevetőharmadik 2014.05.14. 08:24:00

Azóta nagyon sok víz lefolyt a Dunán, Volgán, Dnyeperen is, de kis adalék az orosz erőhöz:

totalcar.hu/magazin/hirek/2014/05/09/a_porsche_tervezi_putyin_limuzinjat/

"Korábban még ilyen irányú ígéretet is tett a Putyin-kormányzat, de sem a ZIL, sem a többi, még fennmaradt orosz autógyár nincs olyan műszaki színvonalon, amilyenre egy korszerű luxusautó kifejlesztésénél szükség volna. Az ipari és kereskedelmi miniszter azonban bejelentette, hogy felfogadták a Porsche Engineeringet, a stuttgarti sportkocsigyártó bértervezéssel foglalkozó részlegét, és megrendeltek egy egész autócsaládot."

Hiába van pénzük energiahordozókból dögivel.
süti beállítások módosítása