2013.05.20. 21:12 Szerző: Cincinnatus

Gátlástalanság és hit

Rokonság.jpg

„Erst wägen dann wagen!”

(„Előbb mérj, aztán merj!”)

Helmuth Karl Bernhard von Moltke – XIX. sz. második fele

 

 

Honnan jön az őserő?

Az ellenzéki oldalról hiányzik a hit és a gátlástalanság. Hiányzik a hit abban, hogy minőségileg jóval többre is képesek vagyunk, mint leváltani a Fideszt és aztán így-úgy elkormányozgatni. Az a helyzet az ellenzékkel, hogy már ez a kettő, a leváltás és az utána elkormányzás is igazából reménytelennek tűnik számukra, így pedig eleve tele vannak gátlásokkal, kételyekkel, meghasonlásokkal, törésvonalakkal – ehhez képest egy olyan elszánt és tehetős hatalmi monolit legyőzéséhez, mint a Fidesz, egy mértékében legalább olyan elszánt gátlástalanságra van szükség, mint amilyen a legyőzendő ellenségben működik.

Egy ilyen mértékű, ennyire „magabiztos” és kételyeket nem ismerő gátlástalanság alapja csak valamilyen erős hit lehet – vagy: egy olyan személyes helyzet, amikor az illetőnek nincs hová hátrálnia. Ezek egyike sem adott ellenzéki körökben. Hit? Ugyan miben? Hogy „szakértők” vagyunk? Hiszen a szakértőség nem egy erős belső hit, hanem csupán kognitív tudás és bizonyos technikák ismerete. A szakértőség nem a lélek mélyén él, nem onnan „tör fel vulkánként”, így motiváló ereje is jóval gyengébb. A szakértőség nem „őserő”.

 

Mér – de nem mer!

Az ellenzéknek „nincs lelke”, ezért nincs hite1, ami tűzön-vízen át motiválná, amely átsegítené, átlökdösné minden mellékes körülményen, minden anyagi és egyéb hiányon, fogyatékosságon. Az ellenzéki, akárhova néz, ott problémát lát, amin aztán azonnal elgondolkodik. Elgondolkodik – és a (jobbik esetben…) szakértelemmel összerakosgatott stratégiáját elkezdi átgondolni, helyette újat összerakni. Az ellenzék az örökös újrakezdés, visszafordulás, mást gondolás állapotában vegetál. Nem akar „hibázni” – és ezzel elcsesz mindent. „Mérlegel” – de nem azért, hogy utána gyorsan vágjon, hanem hogy ki ne hagyjon véletlenül „valami fontosat” a számításaiból. Mindezekért az ellenzék egy, a saját farkát kergető, körbe-körberohangáló macskára hasonlít, nem pedig egy sikeres seregre… És ugyan kit lelkesítene, kit töltene el hittel, bizakodással egy önmagával játszó macska? …A másikfajta ellenzéki pedig az, amelyik elképzel gyorsan valamit kínjában („Orbán rettenetes, le kell hát győzni!”) és ettől a belsőnek érzett, azonban abszolúte külső forrásból eredő2 motivációtól hajtva „mozgalmárkodik”: „meghirdet” – aztán persze nem tud beteljesíteni, nem tudja elérni az önmaga elé képzelt célt.   És van néhány „harmadik típusú ellenzéki” is, akik „magányos harcosok”: ők ugyan belsőleg motiváltak, vannak ideáik, van akár még kompetens tudásuk is – velük viszont az a baj, hogy ők is „magyarosan” akarják elérni a céljukat: a saját fejük után menve, nem pedig a helyzetből kiindulva. Ráadásul (ha ugyan ismerik) egymást is gyanakodva méregetik… Így és ezért nincs ellenzéki tömegbázis!

 

Nem éri meg magyarnak maradni!?

Az világos, hogy Magyarország így esélytelen a sikerre. Orbánék bukni fognak, hiszen nem képesek igazi, belülről fakadó lendületbe hozni az országot – mert az emberek nagy részét nem képesek motiválni. Megy, megyeget még majd egy ideig az ország erőforrásainak „újraosztogatása”, kitart még egy ideig a „multiktól” elvont pénz, aztán még egy ideig azzal is el lehet majd szórakozni, hogy a lefosztott multikat átjátsszák „nemzeti nagytőkés kezekbe” – de aztán az egész rendszer benyújtja a számlát: valakinek ki kell fizetni az elmúlt éveket. A nemzeti tőkés is csak tőkés: hasznot akar – azt pedig csak a fogyasztó fizetheti, akit másképpen állampolgárnak neveznek. Ha az állampolgárok csak tessék-lássék, hit nélkül dolgoznak, akkor mind anyagi, mind szellemi erők terén szűkül az ország – szűkülő országban pedig még a „kivételezett” nemzeti nagytőke is csak ideig-óráig képes nyereséget elérni, azt is csak egyre növekvő hatalmi represszió révén. De ez a rendszer hamar összeomlik – és ha összeomlott, akkor vajon mi lesz, hogyan lesz tovább?

…Hogyan lesz ebből működő rendszer – hiszen, mint fentebb tisztáztuk, sem az ellenzék, sem a kormányoldal nem képes az embereket lelkileg motiváló világot teremteni, egyiküknek sincs ilyen imázsa. Nincs hit az ellenzék által kínált világban és immár csak a legfanatikusabbak és a legkorlátoltabbak hisznek az orbáni világban. Hosszú évek vegetálása, stagnálása, zsugorodása után honnan lesz lelki erő, hit és motiváció az embereinkben ahhoz, hogy újraindítsák az országot, a magyar társadalmat?

Hogyan, milyen minőségben, milyen odaadással dolgozik egy közalkalmazott, aki reggelente összeugró gyomorral lép be a munkahelyére, a nem a teljesítménye és tudása által pozíciójában lévő főnöke elé? Örül annak, hogy van munkája, befogja a száját, eszébe sem jut kezdeményezni, „ugrálni”, kitűnni – hiszen ezzel csak irigységet válthat ki, mert a rendszer valójában nem a minőséget, hanem az engedelmességet, a belesimulást akarja és honorálja. Hogyan képes nevelni – vagy akár csak tanítani is – az a pedagógus, akik közben azon morfondírozik, hogy Svájcba menjen-e bébiszitternek, vagy Angliába mosogatni, esetleg Finnországba takarítani? Hogyan növeli a várható és egészségben megérhető életkort az az egészségügy, amelyben az orvos vagy harácsoló disznóvá válik („hálapénz”), vagy ha nem, akkor havi 500 eurót visz haza – és közben németül tanul, mert hatszázvalahány kilométerre, Münchenben ennek a tizenkétszeresét kapja és még tisztelik is, meg is becsülik?

…Igen: az embereink zöme úgy érezni, hogy nincs már miért magyarnak lennie, nincs ennek értelme. Mondhatni: nem érni meg.

 

Kik legyünk?

Innen csak úgy lehet feltápászkodni, majd felemelkedni, ha legbelső, lelki motivációk terén leszünk képesek újrafogalmazni a létünk, az ittlétünk miértjét. Ez az újraértelmezés, ez a hit, ez a motiváció csak egy önmagában hívő és e hitét gátlástalanul képviselő, önmaga iránt tömeges érdeklődést, vonzalmat kelteni képes és így – első lépésként - a Fideszt legyőző ellenék felől jöhet-jöhetne. Viszont a fentebb leírt és három típusba sorolt ellenzék-ellenzékiek egyike sem képes erre. Kell egy negyedikfajta ellenzék. Egy olyan, amelyik újrafogalmazza, kik vagyunk és miért legyünk. Egy olyan ellenzék, amely (akár napról napra) megmondja, hogy mit tehetünk a saját érdekeinkért. Olyan ellenzék, amely nem arról beszél, hogy ő mit tenne a hatalomban, hanem arról, hogy mit tegyenek az emberek.

Mit is jelent magyarnak lenni, miért érdemes annak lenni? Amíg erre nem adunk érvényes és működőképes, XXI. századi, modernizációs választ, addig marad Orbán és a córesz – vagy a kivándorlás. Nem véletlenül használtam a córesz szót, ezt a jiddis kifejezést: ezzel utaltam arra, hogy ma „üldözött zsidóként” él a magyarok zöme Magyarországon – és nem azért, mert „mások” (pl. épp a zsidók, vagy a döglődő és dölyfös EU) elnyomják, ahogy ezt a többé-kevésbé radikális jobboldal magyarázza nekünk. Azért nem találják a helyüket a magyarok, mert az emberek és a normális emberi élet helyét elfoglalta a hatalom és ennek parasztvakító eszköze, az öncélú politika. Nem hiszem, hogy egy népnek, amely képes volt túlélni az elmúlt ezer, száz, huszonhárom, vagy épp három évet, ha elszánja rá magát, nehézséget okozna élhetővé tenni nyomorult 93.000 km2-t.

 

Az öndefiníció és a közérdek

Annak oka, hogy a magyar nép zöme zavart és bénult, emiatt pedig működésképtelené vált az ország, nem más, mint hogy itt a politika, a közélet sohasem a nép érdekeiről, céljairól szót, hanem a hatalom fenntarthatóságáról. Szerencsés népek persze meg tudják fogalmazni magukat érvényesen, nem csupán néhány hamis, önáltató történelmi sztereotípia mentén – de ezt nem várhatjuk a magyarságtól, amely legalábbis a török-kortól szisztematikusan van egymásra uszítva és amely emiatt szinte egyes embereire bomlott szét. (És: persze hogy utáljuk a magukat „jobban üzemeltető” népeket és féltjük tőlük a magunk világát!)

Ha meg akarjuk fogalmazni, hogy „Mi a magyar 2013-ban?”, akkor előbb azt kell megfogalmaznunk, hogy mi az érdeke ma? Nem arról kell folyjon a vita, hogy ki mit tett és tett rosszul 1-10-100 éve, hanem hogy ki mivel és hogyan járuljon hozzá az ország és a saját élete élhetővé tételéhez. Arról kell beszélnünk egymással, hogy milyen eszközök kellenek ehhez és hogy ismeri-e ez a nép ezeket az eszközöket? De mindenek előtt: meg kell tanítanunk újra egységes közösségként gondolni önmagára és ekként is cselekedni – mert mindaddig, amíg a magyar emberek készek lesznek vélt, beígért előnyökért alapvető – és értelmetlen – kérdésekben is egymásnak uszulni, addig meg sem lehet fogalmazni sem a közérdeket, sem azt, hogy „Kik vagyunk?” És nyilvánvaló, hogy egy önmagával – akár egy emberen belül is – marakodó, vitatkozó, kétkedő ellenzék képtelen erre a feladatara. Helyes definíciót csak egy önmagát jól definiáló erő kezdhet el terjeszteni.

Láthatjuk: a „Kik vagyunk?” valójában egyenlő azzal, hogy „Mik az értékeink és az érdekeink?” – ezért az érvényes, hiteles és sikeres ellenzéki tevékenység ezek megfogalmazásával („mérj!”) és képviseletével („merj!”) kezdődik.

…Fogalmazzuk hát meg mielőbb az érdekeinket és az értékeinket!

 

 

 

1 Itt természetesen nem valamiféle transzcendens értelemben vett lélekről és hitről van szó.

2 Kívülről, külső forrásból ered a motivációja, hiszen valami „hiány”, valami negatívum, valaminek a nemléte, elromlása, elárulása, lerombolása, stb. miatt érzi magát cselekvési kényszerben, nem pedig azért, mert a fejében ott van készen egy sokkal jobb világ.

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr735308987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hederg 2013.05.20. 23:04:32

Undorító ez az egész álmagyar bagázs!

toportyánzsóti 2013.05.21. 07:32:52

Csak figyeljétek majd Bajnait,tátva marad a szátok.Egyszerű a receptje,azt csinálja amit mond!Ez lesz az igazi rendszerváltás!

farcsika67 2013.05.21. 08:11:08

ez jó cikk. feltettem a netre

ököljog 2013.05.21. 09:32:39

T.cincina..Szerinted "ha az állampolgárok csak tessék-lássék ,hit nélkül dolgoznak,
a rendszer hamar összeomlik-"
Ekkora baromságot , hol élsz Te?
Pl. egy emigráns a ki nyugaton elvállal mindenféle munkát: a mosogatástól , a wc tisztítástól a pincérkedésig az csak a pénzért dolgozik hit nélkül!
Akkor ott majd összeomlik a rendszer?
A kapitalizmusban ez van ! Kijelentésed, megállapításod nevetséges,
eszement!
mint a blogod cincinna

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2013.05.21. 11:13:08

csak egy troll, szóra sem érdemes
a poszthoz sajnos, nincs mit hozzá tennem, ez a magyar rögvaló

ököljog 2013.05.21. 15:33:43

@toportyánzsóti: zsó...
nyaljál már be jó mélyen ,te nagyonhülye
ilyen eszetlenek járatják le a ballibást! Bár nem is kell , mert lejáratta már magát a libás, a vagyona cipruson - most aztán szarba került, azért próbálkozik ,hogy közelebb kerüljön a kondérhoz.. de ahhoz gyenge!
szegény libatartók pedig biztosan rá fognak szavazni , hogy dö...jön meg ,arra!

ököljog 2013.05.21. 15:35:37

@Cirbolya_sentinel Narancs himnusz -:
te meg zsóti fogjatok kezet aztán irány a dunapart !!! Hóóó hopp ugrás bipsik

Cincinnatus 2013.05.21. 16:10:10

@ököljog:

Ököljog, igyekszem mondandómat úgy megfogalmazni, hogy azt te is megértsd - ennek érdekében stilárisan is a te világod elemeihez nyúlok. ...Szóval:

"Te elcseszett életű, tehetség- és tudásnélküli, minden jobb nő által senkinek nézett fasiszta köcsög, takarodj innen!"

(Ököljog örökre kitiltva, antiszemita megnyilvánulás + minősíthetetlen, a kommentezőket sértegető stílusa miatt. Kommentjeit - okulásul - nem moderálom ki.)

Husz_János_Puszita 2013.05.21. 17:05:54

Az ellenzéknek egyszerűen nem tiszta a lelkiismerete - úgy marha nehéz meggyőzőnek lenni.

A negatív kampány kevés a győzelemhez. Először is, a Fidesz abban legyőzhetetlen. Másodszor, az embereknek tele a töke a mocskolódással, a korrupcióval, a sárdobálással. Azzal új szavazókat megszólítani már nem lehet. Azzal sem, hogy jajj mit szól hozzá az EU? Ki nem sz.ja le? Az én életemről van szó, a miénkről.

Átütő erejű pozitív jövőképre van szükségük, profin kommunikálva. Számukra érthetően, a valós és kézzel fogható problémáikra reflektálva. Ha érdekli is őket a jogállamiság, akkor is a kaja, lakás, rezsi az első, minden más csak azután jön.

A "nemzeti tőke" köszöni szépen, remekül elvan az EU-s ezermilliárdokból, miattuk biztosan nem fog összedőlni a rendszer. Minek nekik fogyasztó, ha ott az állam megrendelőnek?

KIK LEGYÜNK? Remek kérdés. Ideje elkezdeni a jövőnket.

burakefendi 2013.05.21. 21:55:29

"Az ellenzéki oldalról hiányzik ... a gátlástalanság."

:)

Hunor Levente 2013.05.22. 02:16:31

a gátlástalanság az ellenzéki oldalon is megvan. a bajnai gátlástalanul nacionalistának hazudja magát. és pl. húsvétkor is nemcsak orbán, de bajnai megmondásait is kellett a népnek hallgatni.

a 17 éves Parker Schnabel 2013.05.22. 06:36:57

poszt.
Nem hinném, hogy az ellenzéknek lelki vezetővé kéne válnia.
Nem hinném, hogy egységes hites tömeget kéne kovácsolnia.
Azt se hinném, hogy a magyarságot újra kéne fogalmaznia.
Nincs is ezekhez elég médiafelülete.

Az egész poszt egy elhibázott cél felé haladás.

A cél nem az, hogy egyik fidesz helyébe egy másik fideszt állítsunk.

A cél az, hogy a rablóbandát megbüntessük
és a kőbaltás vajákos vallási vezetést

köztársaságra cseréljük.

A köztársaság az - országban élő emberek - állama.

- nem gondolnak egyfélét a magyarságukról
- nem gondolnak egyfélét a vezetésről sem
- nem egyfélék a politikai-nemzeti-vallási-szakmai-magánéleti nézeteik.
- nem gondolnak egyfélét a orbánbagázsról sem.

Egy köztársaságot érdemelnek, ahol mindenki megtalálja a maga vallását, pártját, családformáját, képviseletét.

A lényeg, hogy a külföldi magyarok nem az állam részei.

Mert ez egy köztársaság,

ami az ország lakóiról és az ország életéről szól

és nem a magyarul beszélők egymás iránt érzett szeretetéről.

Aki vallásos érzelmeket táplál a vele egy nyelven beszélők - magyarok - iránt,
az már fidesz-droid és velük az ellenzéknek nincsen dolga...

mert nekik már elég erős képviseletük van.

Úgyhogy jó lenne ellenzéki térfélen az egységesítést abbafejezni.

Többpártrendszer a cél.

Nem szektaalapítás.

Ja, hogy a szekta meg a diktatúra gonoszabb és erősebb, mint a nép.

HÁt ja.

Erre vannak kitalálva.

Még sosem győzött sehol a szektás diktatúra ellen egy polgári forradalom.

Ezért kissé reménytelen.

De ettől még nem változik semmi. Akarjuk, mert akik szabad emberként akarnak élni és nem Orbán alattvalójaként, azok nem tudnak megváltozni.

Szabad embernek születtek és nem alattvalónak, mint a fidesznyikek.

Úgyhogy vagyunk, akik vagyunk.

AK76 2013.05.22. 08:00:17

@ez a Kígyó éve: Korrekt.
A blog írója mellesleg "elfelejtette" hogy a baloldal nem a gonosz patás miatt került ebbe a sanyarú helyzetbe,Orbánnak nem sok tennivalója akadt a 2010 -es választásokkor,program,célok,ötletek híján tarolta le a balliberált.
A 14-es vereség is borítékolható,ennek okai pedig ugyanazok:a hiteltelen ARCOK,a megújulás hiánya,a haszontalan polkorrekt eröltetése,az ötlettelen unalmas és hazug kommunikácio,(lásd még a rendületlenül,és mindenre náciveszélyt kiáltó ostoba megmondóembereiket),és leginkább az a tény,hogy a baloldal kvázi ugyanolyan korrumpálható,haszontalan alakokból áll,mint akik hatalomban vannak,tehát minek váltani?Olyan elvont marhaságok miatt mint a demokrácia?

a 17 éves Parker Schnabel 2013.05.22. 08:27:04

@AK76: Nem tudom, mivel értesz egyet, mert amit még írtál, az pont fideszpropaganda az első szótól az utolsóig.

Én azt mondom, a baloldalnak nagyon világos modernizációs iránya volt 8, évig.
Programokkal, célokkal és ötletekkel.

Orbán 8 évig hazudozott a hatalomért a csatlósaival,
és minden értelmes célt ellenzett, minden ellen hisztérikusan és kitartóan visítozott és óriási médiafelületen szijjártózott.

Orbánra és a tetü bandájára jellemző a többi is, amit írtál,...

hogy hiteltelen ARCOK, a megújulás hiánya, az ötlettelen, unalmas és hazug kommunikáció,
a mindenre komcsiveszélyt meg ballibveszélyt, és támadást kiáltó ostoba megmondóemberek,
és leginkább az a tény, hogy az egész fidesz egy közpénzek és magánpénzek elrablására szerveződött maffia,

akik semmi egyébhez nem is értenek a lopáson , a hazudozáson és a szaporodáson kívül, tehát olyan haszontalanok, amennyire ember csak haszontalan lehet.

Nem csak leváltani kéne őket, de büntetni, büntetni és büntetni.

Nem olyan elvont marhaságok miatt, mint a demokrácia, hanem

az igazság - miatt,
a tanulság miatt,
a bosszú miatt,
a béke miatt,
a megelőzés miatt,
és azért, mert emberségesek vagyunk a gonosz emberekkel.

De mindez nem fog megtörténni, mert nincs igazság, tanulság, bosszú, béke és jovő,
és mert az emberségesek sosem győznek a gátlástalanok ellen.

AK76 2013.05.22. 09:09:25

Akkor kiemelném ami tetszett:
"A köztársaság az - országban élő emberek - állama.
- nem gondolnak egyfélét a magyarságukról
- nem gondolnak egyfélét a vezetésről sem
- nem egyfélék a politikai-nemzeti-vallási-szakmai-magánéleti nézeteik.
- nem gondolnak egyfélét a orbánbagázsról sem."
"jó lenne ellenzéki térfélen az egységesítést abbafejezni."

Na,ennyi a lényeg, a többi csak a megszokott balos bullshit,démonizáltok,mert jobb híján nem tudtok jobbat,elfeledve hogy ugyanazokkal a lúzerekkel próbáltok kitakarítani egy számotokra nem tetsző berendezkedést (ami nem mellesleg a választópolgárok jelentős részének támogatását bírja),akiknek köszönhetitek a 2010-es katasztrofális zakót.
Vagy azt képzeled hogy a "három éve tartó megújulás csúcsaként" majd előrántasz egy Bajnait a cilinderből,aztán a nép,agyát elhajítva rohan és leszavaz a szedett-vedett kukutyintól hencidáig tartó politikai átívelésetekre,miközben lesüti a szemét,becsukja a fülét,és megpróbál nem tudomást venni a Ku-Klux-Klán Szanyi kapitányokról,a mindenbe belerondító Gyurcsány Ferencekről,a széthúzó,megállapodásra,egyáltalán egy asztalhoz ülésre is szemmel láthatóan képtelen,ezerféle formáció tököléséről,a mindehhez a balliberális blokkhoz köthető,számtalanszor leszerepelt,(egyébként baloldali értelmiség címszó alatt futó) megmondóemberek hazudozásairól,vagy a mindenkit egy kalap alá vevő nácizó agyatlanok mindennapi fröcsögéséről?

Azt hiszitek MINDENKI aki Fidesz szavazó,az droid,az hívő,az szektás,miközben elég egyetlen órát eltölteni drágabulgárúr' népével,vagy az ATV-s arcokkal hogy kiderüljön ugyanazok szavaznak ide,mint oda,szemernyivel sem különbek,semmivel sem jobbak vagy rosszabbak,ÁTLAGPOLGÁROK.

Aztán:
"Én azt mondom, a baloldalnak nagyon világos modernizációs iránya volt 8, évig.
Programokkal, célokkal és ötletekkel."

-Ja,mindezek szemmel láthatóan jól sikerültek,vagy azt képzeled hogy sikeres kormányzás,felfelé ívelő gazdasági potenciál mellett sikerült volna Orbánnak bármekkora hazugságokkal sikerre vinni a 10-es választásokat,ráadásul 2/3-al?

"óriási médiafelületen szijjártózott."

-Netto hazugság,a jobboldali médiafölény 2010 előtt gyakorlatilag nem létezett.

A többi,mint mondtam csak balliberós propaganda,mintha csak egy MSZP-s brosúrából ollóznád.

a 17 éves Parker Schnabel 2013.05.22. 09:24:06

@AK76:
Nem sikerült semmi újdonságot összehordanod a többi fidesznyikhez képest, úgyhogy csak mondogasd sokszor, ha félsz a sötétben.

AK76 2013.05.22. 10:01:11

@ez a Kígyó éve:
Én félni?
Muhahahahahahah!!!!:)
Barátom,az tetszik a legjobban bennetek hogy annyi tehetség sem szorult belétek hogy tanuljatok a jószándékkal,tálcán felkínált kritikákból,mindenre azt hiszitek semmi szükség,ti tudjátok a megoldást,tömörültök,pártokat gründoltok,előhalásztok a politikai életből rég páros lábbal picsán rúgott pöceszökevényeket,elfogadjátok ezek megnyilatkozásait,megtűrtök olyan karaktereket akiknek rég az előbb emlegetett pöcében lenne a helye,majd csodálkoztok hogy ezekkel az arcokkal az istennek sem sikerül a megújulás,a várva várt győzelem.
Öregem,nem csak a kormány közeli közvélemény kutatók szerint vár ismételten katasztrofális vereség a balliberálra,ennek okairól talán még most sem lenne késő elgondolkodni,de ha szerinted mindenki fideszdroid aki nem a Te véleményedet szajkózza,nos akkor annyit tudok mondani,sok sikert!:)

AK76 2013.05.22. 10:06:01

@ez a Kígyó éve:
Jaj,most nézem,te vinszentblogolsz,meg poldibácsizol.:....
Nem szóltam egy szót sem,előre tovább a megkezdett/folytatott úton.:!:)))))

a 17 éves Parker Schnabel 2013.05.22. 10:15:12

@AK76: És ismét nem sikerült semmit mondanod.

Ezeket a paneleket valami közös adatbázisból töltitek le mindahányan, vagy csak annyiszor leírtátok már az elmúlt 12 évben, hogy a szerény memóriád ellenére is kívülről tudod ?

AK76 2013.05.22. 10:23:12

@ez a Kígyó éve:
Váóó,jobb híján jön a személyeskedés?:)
Kedves kígyó,a lényeg a végeredmény,Ti nem tanultok,ezért Orbán ismét nyer,a felelősség nem a buta választópolgároké,hanem azoké akik 3 év ellenzékiség után ennyit képesek felmutatni.
Amíg ilyen mentalitással álltok neki megdönteni a patásorbánt & gonosz rendszerét,addig annyi esélyetek van mint a trójai falónak az epsomi derbyn.
Kicsit kisebb arccal,kicsit több újítással,újabb karakterekkel,nem mellesleg elhatárolódva a rösztlitől,na akkor talán összejöhet.
De ne feledkezzetek meg,még akkor is ott lesz a Jobbik,ha Fideszt esetleg sikerülne is kicsinálni,még akkor is hátra van a széljobb,tudod,a valódi nácik.:)

politikus-omm 2013.05.22. 10:29:08

Semmire sem vagytok képesek, nem 'jóval többre'...:)

a 17 éves Parker Schnabel 2013.05.22. 10:31:42

@AK76: Hogyan személyeskednék én egy 3 milliós tömeggel ?

Mitől lennétek ti személy ?

Ti egy tömeg vagytok.

Én meg egy.

Szervusz tömeg.

AK76 2013.05.22. 10:58:41

@ez a Kígyó éve:
Hűha,ez a gondolat olyan mély volt mint egy lavór lábvíz,mindjárt ki is veszem Edmund Burke-öt a hintaszék,meg a dohányzóasztal lábai alól,ellensúlyozandó a balliberális szellemi fölényt.
Akkor még egyszer,hátha egyszer majd az egód nem nyomja el azokat a receptorokat amik arra valók hogy értelmezd a olvasottakat:

1.)Nem minden fideszes droid,ha ez így nektek kényelmes is lenne,akkor sem.

2.)Fel kéne már hagyni azokkal a toposzokkal hogy a baloldal az egyetemes tudás birtokosa,a baloldali,liberális gondolkodó az übermenschség' olyan szintje,ahonnan nincs tovább fölfelé.

3.)Az ötlettelenség hiánya nem választási program,a leszerepelt arcok "újra felfedezése",újként tálalása nem megújulás,csak bizonyíték arra hogy ezek biza' ennyit tudnak.

4.)A Bauer Tamás féle Galamuszos vérokádások egyenként verik bele a szöget a formálódó ellenzék koporsójába,valaki szóljon már neki hogy a 2013-ban ez már enyhén szólva sem trendi.

5.)Orbán karakteres,populista,demagóg,emellett hihetetlenül tehetséges politikus,kiváló szónok,nyugaton is elismerik,és tartanak is tőle,nem véletlenül,ezzel szemben egy Bajnai,a dadogó cérnavékony értelmetlen hablatyával,ismételten csak esélytelen,Gyurcsány pedig olyan mintha a Fidesz beépített embere lenne,ahányszor nyilvánosan kinyitja a száját annyi plusz százalék a Fidesz mellett.

El fog jönni a ti időtök is,de nem ezzel a branccsal,pláne nem jövőre.

toportyánzsóti 2013.05.22. 11:00:26

@ököljog: Szíjjál gázt nácika,bár vezéred ciánt nyelt,mikor ideje letelt.

a 17 éves Parker Schnabel 2013.05.22. 11:49:17

@AK76: És ezeket is unásig ismételgeti a 3 millió tesókád is már 12 éve.

Szivecske, törődj bele. Nem tudsz olyat írni, amit már milliószor le nem írt volna a többi fidesznyik.

Egyformák vagytok, tekeritek a verklit.

Ne akarj te egyéniség lenni, amikor az az erősséged, hogy tömeg vagy.

Törődj bele, hogy te vagy a csőcselék, és kár volt megtanulnod írni ahhoz, hogy ugyanazt irkáld ide, amit a többiek.
Lengesd a zászlód, sípoljál. Az való nektek.

AK76 2013.05.22. 12:05:52

ez a Kígyó éve:
Oké kedves kígyó,5 év múlva együtt ugyanitt...
de csak ha addigra a könnyeid felszáradtak,és sikerült levakarni a rászáradt taknyot az álladról.:)
süti beállítások módosítása