2012.09.11. 21:44 Szerző: Đđ

Kiskáté Matolcsynak

szobrok.jpg

„Ilyen kevés neuronnal ember nem születik!”

Ruby mondása a Pofa be! (Tais-toi!) c. filmből - 2003     

 

Legkedvesebb nemzetgazdasági miniszterünk mai bejelentésével (http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/09/11/matolcsy_atuti_a_vasbetont/) végérvényesen bizonyította, hogy fogalma sincs a közgazdaságtan alapjairól. Korára való tekintettel azt nem tartjuk valószínűnek, hogy az egész közgázt a maga teljességében és komplexitásában el lenne képes sajátítani hátralévő éveiben (érje meg bár az emberi kor legvégső határát), ám mivel szeretett miniszterelnökünk, a Nagy Igazmondó semmiképp sem akar lemondani híressé vált „jobbkezéről”, ezért itt összeállítottuk Matolcsynak azt a munkahely-teremtési és foglalkoztatási „minimumot”, amelynek ismeretében  - talán – nem álmodik mond többé akkora baromságokat, mint eddig és ma is. Íme, a mi kis katekizmusunk:

 

1. Mi a célja annak, hogy növelni akarjuk a foglalkoztatottságot?

Az, hogy munkájukkal többlet-erőforrásokhoz jusson az ország.

2. Miből lesznek többlet-erőforrásaink?

Ha több értékesíthető termék és szolgáltatás keletkezik és/vagy ha jobban értékesíthető termékek és szolgáltatások jelennek meg.

3. Termel-e többlet-erőforrásokat a közmunka?

Nem, mert a közmunka minden eleme eleve közpénzeket emészt fel.

4.  De mi van, ha az államilag fizetett közmunkást stikában a versenyszférában foglalkoztatják?

Akkor az van, hogy ugyanazt a terméket nagyobb „kizsákmányolási ráta” mellett állítják elő: a munkaadó bérköltsége alacsonyabb lesz, a nyeresége nagyobb. Ráadásul a „drágább”, korábban ugyanazon terméket előállító munkaerő nagy valószínűséggel válik munkanélkülivé.

5.       Mikor van szükség több munkavállalóra?

Akkor, ha van piaci kereslet azokra a termékekre, vagy szolgáltatásokra, amelyeket az új munkába állók állítanak elő/szolgáltatnak.

6.       Mikor növekszik a kereslet termékeinkre és szolgáltatásainkra?

Akkor, ha vagy növekszik a bel-, vagy külföldi vásárlóerő (konjunktúra, vagy mesterséges keresletélénkítés), vagy ha a termékeink és a szolgáltatásaink magas minősége folytán van/lesz azokra kereslet (akár még dekonjunktúra és szűkülő piaci kereslet esetén is – mint pl. a német presztízsautókra, vagy a legkorszerűbb informatikai termékek iránt).

7.       Vannak-e nagy számban ilyen magyar termékek, szolgáltatások?

Nincsenek.

8.       Ha nincsenek, akkor nem is remélhetünk a magyar gazdaságban nagyarányú munkaerő-felvételt?

Nem bizony!

9.       De mégis: van remény?

Igen: az, ha képes a magyar versenyszféra – az innováció növelésével és a munkakultúra javításával – új és nemzetközi piacokon is versenyképes termékekkel előjönni.

10.   Ehhez mi minden kellene?

Mindenek előtt: egy hozzáértő, kompetens, a folyamatokat átlátni képes kormány, rátermett és felkészült gazdasági miniszterrel, aki jóval több neuronnal rendelkezik, mint amennyivel Matolcsy született. Úgy kell kialakítani a gazdasági szabályozókat, különösen az adórendszert, továbbá a támogatási rendszereket, hogy azok stabilan és konzekvensen preferálják az innovatív készséget. Szükséges, hogy kialakítsuk a vállalkozókban a hosszú távra tervezés igényét – és azt lehetővé is tegye a kormány kiszámítható politikája. Növelni kell a vállalkozók és menedzserek általános vállalatszervezési ismereteit. Mindezek érdekében központi képzési programokat kell elindítani, azzal, hogy a tanultakat szigorúan számon is kérik – és a sikeres vizsga lesz mindenféle állami (és EU-s) szubvenció „beugrója”.

 

Ha ezt a minimumot sikerülne Matolcsy György miniszter úrnak valahogy a magáévá tennie, akkor talán a jövőben megkímélne minket az olyan szövegektől, hogy aszongya: „a sikeres közmunkaprogramok tudatában, kitűzhetik Magyarország elé a teljes foglalkoztatás célját”. Merthogy ekkora komcsi marhaságokat még Kínában sem mondanak már...

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr764771079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pilincka 2012.09.12. 00:57:25

Az egyik mer "nagyot álmodi", a másik mer nagyot lopni, a harmadik nagyot hazudni, nem egyszer, nem kétszer, und so weiter. Hát jól állunk! De miért kell ezeknek 2014-ig a lehetőségeket
biztosítani???????

protézisesh 2012.09.12. 08:32:25

viszont:

- vannak olyan közfeladatok, melyeket közpénzből (állami pénzen) mindenképpen el kell(ene) végezni: belvíz-elvezető árkok folyamatos kaszálása-karbantartása, árokpartok rendben tartása, töltések gondozása, illegális hulladéklerakók felszámolása, stb.
- ezeket a feladatokat állami megbízásból jelenleg a versenyszféra szereplői végzik el
- ezzel párhuzamosan életerős, egészséges munkanélkülieknek ad az állam segélyt, éhbért, alamizsnát, minden ellenszolgáltatás nélkül.

Alapvetően nem hülyeség, hogy kössük össze a hasznost a hasznossal: csináltassuk meg a munkanélküliekkel a partkaszálást.

A baj megint csak a kivitelezéssel van. Itt a 68000Ft közmunkabér helyett lett 47000, illetve a közmunkások irányítása-koordinálása-felügyelete-ellenőrzése sem valósul meg.

Ráadásul egymillió árokpartkaszálóra talán szükség sincsen, tehát a münchhauseni "saját hajunknál fogva rángassuk ki magunkat a bajból"-technika megint nem fog működni. Meglepő...

legeslegujabbkor 2012.09.12. 13:52:17

@protézisesh: Viszont, ha visszahoznánk a kötelező sorkatonaságot, sokkal kevesebb pénzért lekaszálnák a füvet, és hordanák a homokzsákokat.

Husz_János_Puszita 2012.09.12. 15:02:57

Jöhetsz nekem a számokkal Zolikám, én másképp látom a világot - ezt Orbán mondta Pokorninak a felsőoktatás kapcsán. Aki Matolcsynak tulajdonítja a gazdasági ámokfutást, fordítva ül a lovon. Ő az, aki pirulás nélkül a hajlandó nem csak a nevét adni hozzá, hanem végre is hajtani.

Nekem van egy ötletem, hogyan termelhetne a közmunka többlet-erőforrást. Roma integráció. Szociális munkások, mediátorok hadát toborozni a közmunkások közül, gyorstalpalón kiképezni őket. Hozzáértő szakemberek irányítása alatt munkába állítani. Hozzárendelni az integrációra szánt pénzeket. Hatalmas humán tőke erőforrásokat szabadíthatnánk fel.

Husz_János_Puszita 2012.09.12. 15:19:47

Ja még valami. Lehet itt korszerű vállalatszervezési ismereteket tanítani, lehet munkakultúráról értekezni, ha az állam 22 éve kopaszra nyírja a vállalatokat és a munkavállalókat. Kénye-kedve szerint jutalmaz és büntet, kézből etet, beavatkozik a versenybe. A rendszerváltás óta egyetlen év nem volt, amikor ne változtak volna az adózás szabályai.

Nagy elszántság kell itt a vállalkozáshoz, kockáztatni tőkét és a diliházat, heti 80-90 óra munkával.

Husz_János_Puszita 2012.09.12. 17:35:35

Nézzétek meg ezt a grafikont a foglalkoztatásról:

www.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/

Egyedül Görögország áll mögöttünk, technikailag csődben. Kissé elgondolkodtató.

protézisesh 2012.09.12. 20:54:46

@legeslegujabbkor: Te voltal katona? Mert en igen. Annal meg a kozmunkas is olcsobb... :-(

protézisesh 2012.09.12. 20:56:55

@Husz_János_Puszita: Ha 45% a foglalkoztatottsag, akkor ugye nem 10, hanem 55% a tenyleges munkanelkuliseg, nem?!

legeslegujabbkor 2012.09.12. 21:21:45

@protézisesh: Nem voltam katona, és a válaszom arra volt fricska, hogy csak a posztot ismételted meg kitekert formában, mert semmi érdemleges nem történik, ha az önkormányzati munkák közül párat nem a vállalkozó végez el, hanem egy munkás.

Husz_János_Puszita 2012.09.12. 21:51:10

@protézisesh:

A munkanélküliségi ráta a munkanélküliek aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva. Tehát nem a munkaképes korúakhoz viszonyítva, hanem aki megjelenik a munkaerőpiacon. Dolgozik vagy munkát keres.

protézisesh 2012.09.13. 10:33:27

@Husz_János_Puszita: és aki kikopott a munkanélküli segélyezésből is? Botorság lenne azt hinni, hogy a magyar munkaképes korú lakosság 55%-a a felhalmozott tőkéjéből él, emiatt nem keres munkát... Szóval lehet a szavakon lovagolni, de a munkaképes korú magyar lakosság FELE nem (legális) munkából él, és ez szánalmas is meg veszélyes is. :(

protézisesh 2012.09.13. 10:39:00

@legeslegujabbkor: azt mindjárt gondoltam. :(

Mellesleg nagyon is komoly különbség van:
1.) a faluban fellelhető 100 munkaképes korú állásnélküli ember kap havi 47000Ft alamizsnát + az önkori fizet havi 2.000.000Ft-ot a Fűszerviz Bt-nek, hogy a Fűnyírós Józsi egy fűnyíróval havonta végignyírja a falu árokpartjait (a töltések meg le vannak sz@rva)

VAGY

2.) az önkormányzat ad havi 47.000+(2.000.000/100)=67.000Ft-ot mind a 100 embernek és velük kaszáltatja le nem csak a falu árokpartjait, de a töltésoldalt is.

Sajnállak, ha nem érzel különbséget a két változat között...

legeslegujabbkor 2012.09.13. 12:40:57

@protézisesh: Féltem, hogy ezt válaszolod, és ezért írok neked egy még gazdaságosabb megoldást, hogy az adott munkáért fizetett legkevesebb bér akkor teljesülne, ha 10 éves gyerekek 1 chipsért és 1 coláért végeznék el.

Husz_János_Puszita 2012.09.14. 17:17:41

@protézisesh:

Szánalmas is, veszélyes is, fenntarthatatlan is. Ezzel kell először foglalkozni, utána jöhet minden más. Különben úgy járunk, mint a görögök.

Husz_János_Puszita 2012.09.15. 12:44:11

Bemásolom az egészet, szerintem fontos felmérés. Van ott egy grafikon is.

"Ezért ilyen nehéz munkát találni most Magyarországon?
2012. szeptember 15., szombat 8:08 Pénzcentrum.hu

Izgalmas kutatások láttak napvilágot az elmúlt hetekben, hónapokban a magyar munkavállalókról. A dolgozók harmada azt állítja, hogy túlképzett a jelenlegi munkájához, a vállalatok harmadának viszont problémát okoz a meghirdetett állások betöltése, ami nagyrészt a munkatapasztalat, kompetenciák hiányával függ össze, de sok esetben ok az is, hogy a jelentkezők bérigénye magasabb az állásban elérhetőnél.
hirdetés

A magyar munkavállalók harmada állítja, hogy túlképzett a jelenlegi munkájához, mégis a vállalatok 38 százalékánál hiány várható a magasabb szintű képesítést igénylő munkakörökben - derül ki egy friss felmérés, a Randstad Workmonitor adataiból.

A felmérésben részt vevők 31 százaléka úgy nyilatkozott, hogy túlképzett a jelenlegi munkaköréhez képest, és mindössze 4 százalék mondta azt, hogy aluliskolázott. A magyarok több mint fele mondta, hogy olyan területen dolgozik, amely illik a végzettségéhez, és a megkérdezettek szerint ez a kollégáik többségére is igaz. Ugyanakkor a munkavállalók válaszai alapján csak a munkaadók harmada támogatja megfelelően az alkalmazottak továbbképzését, és mindössze a cégek negyede kínál kielégítő karrierlehetőséget.

A kutatás szerint a cégek közel felének okoz nehézséget a megfelelő ember kiválasztása egy-egy új pozícióra. Ez főként a magasabb végzettséget igénylő munkakörökben jellemző - az alacsonyabb szintű képesítéssel betölthető állásokra a vállalatok 84 százaléka könnyen talál új munkaerőt. A felmérésben részt vevők 38 százaléka mondta, hogy három éven belül hiány lesz a munkahelyén a magasan képzett munkaerőből. Ez jó lehetőséget jelent azoknak, akik úgy érzik, jelenleg a végzettségüknél alacsonyabb pozícióban dolgoznak. A vállalatok azonban nem csak a diplomát nézik, naprakész szaktudásra van szükségük, ezért az álláskeresőknek folyamatosan fejleszteniük kell szakmai ismereteiket.

Idén nehezebb kompetens munkaerőt találni, mint tavaly

Annak ellenére, hogy a munkanélküliség magas, és a piac nem bővelkedik túlzottan új munkahelyekben, egyes állások betöltése mégis nehézséget okoz. A kettő között nincs ellentmondás. Magyarországon nem az okozza a legnagyobb problémát, hogy ne lennének jelentkezők az állásokra, a gond inkább az, hogy - a szakértők szerint- a kompetens jelentkezők hiányoznak.

Egy másik munkaerő-közvetítő, a Manpower néhány hónappal ezelőtti felmérése szerint idén nehezebb az állásokat betölteni Magyarországon, mint 2011-ben volt. Míg tavaly a válaszadók 23%-a mondta azt, hogy nehézségei vannak az állások betöltésével, ez az arány 2012-ben 34%-ra emelkedett.

Az emögött meghúzódó okok közül legfőbb továbbra is a munkatapasztalat hiánya, idén 43% mondja azt, hogy ez probléma az állások betöltésénél, és 37% mondja azt, hogy a technikai kompetenciák hiányoznak. E kettő egyébként világszerte is fő probléma.

A harmadik legnagyobb nehézség az állások betöltésénél Magyarországon, hogy a jelentkezők bérigénye magasabb az állásban elérhetőnél, a megkérdezett cégek 32%-a mondta azt, hogy ez nehézséget jelent.

Egyre nehezebb kompetens munkaerőt találni Magyarországon

A legnehezebb szakmunkásokat találni

A tíz leginkább szűkösen betölthető pozíció Magyarországon sorrendben: szakmunkások, gépkezelők, mérnökök, értékesítő/üzletkötők, vendéglátóipari személyzet, sofőrök, könyvelők/pénzügyi ügyintézők, IT szakemberek, adminisztrátorok, vezetők.

Ezek a hiányszakmák általában megfelelnek a globális hiányszakmáknak. Akár Európát, akár a globális válaszokat nézzük, szakmunkásokból és mérnökökből van leginkább hiány."
süti beállítások módosítása