„Azok a politikusok, akik azt hiszik, hogy a jelenlegi ellenzéki pártok rendben vannak és már csak össze kellene fogniuk, nem vesznek tudomást a valóságról. A választók a jelenlegi pártokat nem szívelik sem egyenként, sem összefogva, hanem valami minőségileg újat akarnak….Nem azt mondtam, hogy a korábbi Bajnai-kormány személyi állományából felálló alternatívának lenne itt csak létjogosultsága. Nagyon sok alternatívában lehet és kell gondolkodni… Új politikai elitre van szüksége az országnak. Nem egy-két új emberre, hanem egy új, feltörekvő politikai rétegre.”
Oszkó Péter volt pénzügyminiszter - 2012. július 8.
(Forrás: http://nol.hu/belfold/oszko_peter___bajnai_nem_halogathatja_sokaig_a_dontest__)
…Pontosabban nem is Rt. (részvénytársaság), hanem alapítvány – de erről majd később, a végén!
Egyre inkább úgy tűnik, hogy Orbánék ráéreztek: 2014 után nem ők fognak kormányozni. Tudom, tudom: „bebetonozások”, új választási rendszer, alaptörvényi védművek a hatalmuk körül… De mégis: vajon megterhelnék-e a saját következő négy évüket a ma a napi politikai túlélésükért felvállalt súlyokkal, a költségvetés drága piaci hitelezésével, a rendszerszerű, százmilliárdokban mérhető államipénz-kicsatornázás által kiváltott szavazóbázis-erózióval, a szinte totális nemzetközi kapcsolati háló leépülésével, stb.? Aligha! Orbán ugyanis jól tudja, hogy úgy, olyan körülmények között, azzal az örökséggel mit is jelentene kormányozni…
A cél ma már csupán annyi, hogy maradjon egy jókora, nagyjából másfél milliós tömegbázis, amely ellenzékben is „nagypártként” tarthatja meg a Fideszt, továbbá az, hogy legyen elegendő elrejtett zsírtartalékuk a következő „nyolc szűk esztendőre”… Nyilvánvaló: a Fidesz egy erős ellenzék szerepére készül 2014 után. A politikai szólamok és dühödt kirohanások senkit ne tévesszenek meg!
Nyilvánvalóan abban gondolkodnak, hogy utánuk majd valamiféle „MSZP-jellegű” alakulat fog kormányozni: akikkel azért a háttérben „lehet értelmesen beszélni”. És ha így lenne, akkor igazuk is lenne - mert vajon lett-e igazán baja a Fidesznek a híres „elmúltnyócévben”? Nem! Hát Orbán? Őt leváltotta talán a Párt? Dehogy! Sem Mesterházy Attila, de még igazán Bajnai sem gondolkodik olyan alapvető, a politika szószerinti létalapjait és az azokból következő motivációit megváltoztató dolgokban, amelyek keresztülhúzhatnák Orbánék fenti számításait.
…„Ha így lenne”… Mert lehet másképpen is! Van mód arra, hogy a magyar társadalom egy része olyan politikát alapozzon meg és valósítson meg a gyakorlatban, amely épp a nevezetes „létalapokat és motivációkat” alakítja át: le lehet és le is kell téríteni Magyarországot arról az útról, amelyen a közérdek helyett szűk hatalmi-gazdasági elitcsoport-érdekek mentén haladtunk. (Hogy miért járta a magyar társadalom az elmúlt 22 évében ezt az utat és hogy vajon elegendő-e „visszatérni a demokratikus rendszerhez”, erről szól a Rosszak a tapasztalataink c. posztunk - http://progressziv.blog.hu/2012/07/17/rosszak_a_tapasztalataink)
Sokat és sokan írtak mostanában a Közgép kapcsán a magyar politika elüzletiesedett mivoltáról – ám arról vajmi keveset, hogy miképpen lehet ennek véget vetni? Arról sokat írnak, hogy tulajdonképpen a rendszerváltozás óta nagy gazdasági érdekkörök uralják-irányítják a magyar politikát, nem pedig a közérdek. Igen: a szovjetek kimentek – és a helyükön maradt űrt elfoglalta az „oligarchavilág”… Annak, hogy a(z ajándékba kapott) demokratikus lehetőségből szűk érdekkörök hegemón rendszere született, igen egyszerű oka van: a magyar nép zöme közömbös mind a közügyek, mind általában a köz(össég) iránt. Csak a maga dolgával törődik, másnak nem látja értelmét – mert többszázados történelmi tapasztalata az, hogy a közügyekkel való „polgári foglalatosság” egyszerűen nem éri meg (és jobbára nem is volt lehetséges). Ezen az elmúlt 22 „demokratikus” évünk sem változtatott érdemben tömegesen, hiszen a demokrácia új urai is valahogy mindig úgy intézték a dolgokat, hogy megmaradjanak szűk és zárt kasztnak – soraik közé az igazi tehetség és a valóban közösségi gondolkodásmód be ne fészkelhessen. Nekik ez így volt jó és hasznos – a jónép pedig nem tudta sem azt, hogy mire megy ki a játék a demokrácia nevében, sem azt, hogy mit kellene ez ellen tennie.
…De ez a történelem – most azzal kell foglalkoznunk, hogy miképpen lehet ezen a helyzeten változtatni! A gyakorlatban is megvalósítható módszer kell a magyar politika „oligarchátlanítására”.
Azt láthatjuk, hogy amíg ez a belterjes politikai elit mozgatja a hatalom gépezetét, addig esély sincs a közérdek érvényesülésére – de még arra sem, hogy egyáltalán helyesen megfogalmazódjon a közérdek. Egyszerűen nincsenek a „szervezett politika” berkein belül olyan szellemi műhelyek, ahol épp ez a munka folyna.
Új politika kell, ahhoz pedig új politikai erő. A régiekkel – Fidesztől MSZP-n és LMP-n át a Jobbikig – nincs mit kezdeni: vagy önzők, vagy naivak, egyiktől sem várható jól működő Magyarország.
Vannak ugyan olyan politikai közösségek, amelyeket nem jár át a pártfinanszírozásból kiinduló „oligarchizmus”, ám ezek kivétel nélkül olyan erők, amelyek a kellő gyakorlatiasság híján nem képesek megszerezni a hatalmat – és ha meg is szereznék, akkor sem tudnák azt praktikusan használni, hiszen nem a magyar társadalomba „kódolt” valóság, hanem saját, szubjektív elgondolásaik alapján kezdenének politizálni. Csupán részletekben, részmegoldásokban gondolkodnak – és persze akciókban. Azonban a politikai doktrínaváltás nem akció, hanem folyamat. Az LMP hiába láncolja le magát a Közgép előtt, mert itt az egész magyar társadalom gondolkodása van odaláncolva ahhoz a nem közösségben gondolkodó és nem polgári mentalitáshoz, amiről az általános politikai-közösségi inaktivitás és egyfajta sajátos „közömbös csodavárás” származik…
Nem valószínű, hogy ez az általános társadalmi attitűd gyorsan (és pláne magától!) megváltozna. Erre tehát a politikai „rendszerszerűség” (zárt, önző, oligarchisztikus elitek hatalma) változását nem lehet alapozni. Nem remélhetjük azt sem, hogy a következő parlamenti választásokig még hátralévő 21 hónapban a Fidesz-kormánnyal szembeni ellenérzések annyira aktivizálják a választók többségét, hogy létrejön egy spontán „tömegmozgalom”, amely helyesen fogalmazva meg a közérdeket, képes lesz áttematizálni a közéletet és megszerezni a politikai hatalmat. Mindez illúzió. Évszázadok demokratikus deficitjét nem lehet 21 hónap alatt pótolni – márpedig a polgárok spontán, célszerű önszerveződéséhez igen erős demokratikus hagyományok és mentalitás lenne szükséges. Számítsunk arra, hogy megmarad a személyes passzivitás – legfeljebb arra lesz hajlandó a választók egy része, hogy odafigyeljen az új, értelmes hangokra és legközelebb az ezeket hangoztatókra szavazzon. Ez a maximum, amit a magyar választók produkálhatnak 2014-ig!
…Azonban van olyan módszer, amellyel csekély társadalmi aktivitás mellett is le lehet győzni a Fideszt 2014-ben – és vele az elmúlt két évtized nem közérdekű politizálását is.
Az eddigi rendszer azon alapult, hogy a politika és a gazdasági körök világa egy sajátos Laokoón-csoportot alkotott, ahol sosem lehetett tudni, éppen ki a kígyó és ki az áldozat. A politikát szorították az érdekkörök, a politika pedig csak akkor jutatott a közpénzből nekik, ha ők ebből visszatámogattak – de az egész rendszer alapja az volt, hogy az éppen hatalmon lévő politikai erőnek nem volt szabad a keze. Nem mondhatott le a holdudvarról – mert akkor elveszítette volna gazdasági alapjait.
Ha új rendszert akarunk, akkor az új politikának új, a gazdasági köröktől teljesen független forrást kell találnunk. Az nem lenne megoldás, hogy Simicskát lecseréljük Durvácskára (…vagy Puchot Piaggiora). Attól kell megszabadulni, hogy a politikának muszáj legyen szövetkeznie olyan „nagyágyúkkal”, akiknek nem vág húsba a közérdek meghágása.
Egyetlen olyan szövetséges és támogató van, amely szimbiózisban él a közérdekkel: maga a magyar társadalom. Ha a társadalom rossz instrukciókat ad a politikának, akkor önmaga jár pórul. Ha hozzá nem értőket, vagy épp lelkiismeretlen demagógokat választ meg vezetőinek, akkor ezek számláját önmaga kell, hogy kifizesse… Hát akkor már nem egyszerűbb, ha eleve önmaga fizeti a neki szolgáló politikát?
Mi lenne, ha a társadalom maga tartaná el a politikát? Ha sokan képesek adójuk 1%-ával a szegény kóborkutyák jólétét támogatni, akkor vajon nem lehetne hasonló adományokból feltáplálni 2014-re egy, az ország jólétét garantálni képes, profikból összeálló politikai erőt? Dehogynem!
Az orbánista rendszer fennmaradásának immár egyetlen esélye, ha nem lesz szervezett ellenzéke. Abban az esetben még akár a 2014-es választást is túlélheti.
Sokan mondhatják erre, hogy „21 hónap túl kevés már!”, ám erre azt felelem: a politikában 22 hónap borzasztóan hosszú idő! 21 hónappal Kadhafi, vagy Mubarak megbuktatása előtt senki sem gondolta, hogy ezek megtörténnek – mint ahogy azt is csak kevesen hitték 21 hónappal ezelőtt, hogy mára Orbánék a(z ellenzékben való) politikai túlélésükért fognak küzdeni…
Mára elegen lettek azok, akiknek elegük van – csak kell egy politika, amely mellé odaállhatnak, és amely megszervezi őket. És erre, látható, sem a szocialisták, sem a DK, sem az LMP nem lesz képes. Nem lesz elég a győzelmükhöz az, ha az emberek utálják Orbánt és le akarják váltani – éspedig azért nem lesz elég, mert a tökölés és a nagy semmi mellé nem állnak oda a tömegek. Az emberi lélek nem így működik. Azok, akik ma antiorbánisták, de nincs preferált pártjuk, épp a világos és reális programot hiányolják mindenütt – no meg a szervezettséget és a tetterőt. (És ez utóbbi miatt igen kétséges a Haza és Haladásos fiúk sikere is: 21 hónappal a választások előtt még mindig azon tökölnek, hogy „Talán majd ősszel…” Hát kell nekünk ilyen vezetés?)
Az emberek érezni akarják, hogy akit támogatnak, az egészen újat akar és egészen új, ráadásul a gyakorlatban is működő, ésszerű módszerekkel. A sajátjuknak akarják érezni az általuk támogatott politikát – de az csak akkor lesz az övék, ha ők is tartják azt fenn, „adójuk 1%-ából”.
Mennyi is ez a pénz? Elég-e arra, hogy ebből működhessen egy győzni képes politikai erő? És: miféle „biztosítékrendszer” kell az embereknek ahhoz, hogy valóban adakozzanak is?
Ha lenne (és ugyan miért ne lenne?) százezer magyar, aki havi egy ezrest ad, egy-másfél éven keresztül, akkor ez másfél milliárd forint. Legalábbis összemérhető a kampányfinanszírozási legendáriumokban szereplő „többmilliárdos” Fidesz és MSZP-kampányköltségekkel. Ha ebből nem lehet „változást építeni”, szakmai programot összeállítani, azt kommunikálni, stb., akkor igazán nem tudom, mi kellene még a sikerhez? Van úgy kétmillió szavazni akaró, de senkiben sem bízó szavazó. (Kis matek: negyvenvalahány százalékos bizonytalan választói kör van a nyolcmillió szavazásra jogosultból – ez több mint hárommillió fő. Ha az átlagos, hatvanvalahány százalékos szavazói aktivitással megszorozzuk ezt a számot, akkor csaknem kétmillió „pártkeresőt” kapunk.) Ez azt jelenti, hogy ha e kétmillió embernek csupán az 5%-a gondolja annyira komolyan az „új Magyarországot”, hogy ez megérjen neki havi egy ezrest 2014 tavaszáig, akkor a dolgot meg lehet csinálni!
Az egyetlen akadály az, ha mégsincs meg ez a néhány százalék – de akkor meg mit is beszélünk itt szabadságról meg demokráciáról?
…Szóval, kell egy alapítvány (na, ja: nem a címbeli Rt.), amely:
…Ennyi! Na, magyarok? Megvan az a bizonyos 5%?
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Az utolsó 100 komment: