2012.05.09. 00:34 Szerző: Đđ

Irodalmi zsidózás

„Én a tökéletesség ostromlásában hiszek – és a jövő mindenképp az enyém!”

Richard Attenborough: Tűzszekerek (Harold Abrahams szavai) - 1981

 

Van abban valami ironikus, hogy párhuzamosan derül ki az egri önkormányzat „büdöszsidózása” és az, hogy a készülő (és minden bizonnyal hatályba is lépő) új Nemzeti Alaptantervben (NAT) nevesítve szerepel egy bizonyos Szabó Dezső. Hogy ki is ő? Hát, nem csodálom, hogy sokaknak ez a név semmit sem mond: írói életműve „minimum elavult”, a XX. század elejétől a negyvenes évekig tartó pályája során született írásai mára lábjegyzetté váltak…1 De akkor mégis miért „kodifikálják” Hoffmannék őt? Mit tud ez a fickó? Mivel érdemelte ki ezt a megkülönböztetett figyelmet – és miért állítottam párhuzamba az ő „natosítását” az egri „büdöszsidózással”?

A válasz egyszerű: Szabó Dezső volt a magyar fajiság és antiszemitizmus leginkább magával ragadó, e gondolatokat igen hatásosan előadó-feldolgozó és a köztudatba átvinni képes „apostola”.

Legnagyobb hatású regénye az 1919-ben megjelent Az elsodort falu – gondolom, ez lesz a kötelező olvasmány is tőle. Amit a tiszaeszlári per „bűnvádi eszközökkel” próbált elérni, azt tette irodalmi eszközökkel Szabó: a zsidóságot a magyarság végzeteként állította be.

…Sok minden van Az elsodort faluban – és Szabó életművében is: parasztromantika - számára a magyar egyenlő volt a paraszttal és a magyarság „természetes állapota” a falu „örök” hűbéri rendje, amit a zsidók (és a németség) képében a falura és általában a magyarságra törő kapitalizmus és/vagy szocializmus zavart meg, tett tönkre. (Érdekes, hogy épp e két, szervezni és kooperálni képes, a tudást, a képzettséget nagyra értékelő nép válik „főellenségekké”. Logikus ez, hiszen a kapitalizálódó Magyarországon általános volt az a tapasztalat, hogy az említett tulajdonságok felértékelődtek és sikeressé tették az ezek birtokában lévőket – ellentétben az e tulajdonságokkal kevésbé rendelkező „klasszikus úri”, vagy éppen paraszti mentalitású, gondolkodásmódú magyarsággal…) Szabó tagadta a demokráciát is: nem tudott vele mit kezdeni, nem értette azt és nem fogta fel annak társadalmi hasznát sem. Az ő ideálja a bezárkózó-kirekesztő totalitárius állam volt. (Ugyanakkor – magyar fajvédőként – elutasította a német nácizmust, majd élete végén a magyarországi nyilas terrort is – ám magát a fajvédő magyar fasiszta ideológiát nem.)

…Mit fog tapasztalatként, szellemi útravalóként leszűrni Szabóból a mai tizenéves tanuló, akinek a Szabónál leírt világ, a századforduló és a ’20-as-’30-as évek (falusi) Magyarországa sokkal távolibb és idegenebb világ, mint a Csillagok háborúja „messzi-messzi galaxisa”? A mai tizenéves semmit sem fog érteni-megjegyezni a 80-100 évvel ezelőtti világ dolgaiból, mivel azok közül a mai életben semmivel sem találkozik – egyet kivéve: az antiszemitizmust! Rátalál Szabónál a magyarság „balsorsának” egyfajta magyarázatára: „Hát persze, a kapitalizmus és a zsidók!” – és már rohan is a Jobbikba!

…És akkor csodálkozunk majd, hogy a magyar fiatalok egyre távolodnak a világtól, egyre kevésbé lesz arról hiteles, adekvát tudásuk - ettől aztán egyre inkább frusztráltakká válnak, és hogy a frusztráció levezetésére ott lesz a fejükben a NAT által gondosan elébük tálalt Szabó-féle „vonzó és kristálytiszta antiszemitizmus” és a magyar fajiság eszmevilága.

Nincs még egy európai ország, ahol az alaptantervben nyílt antiszemita uszítás szerepel(het)ne – kivéve ezt a mi „áldott Magyarországunkat”! Nem elég az „oldalági” (erdélyi) magyarfaj-mániákus Wass Albert (a maga német Vaskeresztjével) – kell az igazi, a tőrőlmetszett is: Szabó Dezső. Eszmei téren ő áll az egész elcseszett „magyar különutasság” kapujában: ő mutatta az irányt, adta a muníciót az egész magyar antikapitalista és fajvédő „spektrumnak”, ő plántálta bele annyi fejbe itt azt, hogy van „független magyar út” és hogy az valóban járható is, feltéve, hogy megszabadulunk az „idegen elemektől”… Pedig hát…: lófaszt van „külön magyar út” – ezt csak azok hirdetik, akik meg akarják úszni azt, hogy másokkal kelljen nyílt versenyben megmérkőzniük. Csakhogy a történelem díjakat mindig csak a versengők kötött szokott osztogatni…

Ez az egész magyar nemzeti-fajvédő-antiszemita szellemi közeg olyan, mint egy szörnyű és kártékony, a beteget romlásba döntő kényszerképzet: aki elkapja, az onnantól azt véli valóságnak. Ez mozgatja, ebben gondolkodik, ez lesz az ő szubjektív világa, amely fekete lyukkért tartja örökös fogságában. Nem lát ki és nem is akar kilátni belőle. És mivel ez az egész egy hamis valóság, emiatt a valós világban is téves cselekedetekre sarkall. Ezzel pedig egyre csak növelik az „ősi magyar szerencsétlenséget”…

Azok, akik nemrég Egerben zsidóztak egy kiadósat – és akiké ma ott (is) a hatalom – egy olyan „kispolgári” magyar szellemi közegben nevelkedtek, amelynek horizontját eredetileg Szabó és holdudvara adta… És ez a szellemi közeg van Hoffmann és társai fejében is: ez a magyarság- és kapitalizmuskép. Ez a „helyes társadalom-ideál”: a szigorúan kötött, hűbéries, „Mindenki a maga helyén!”-modell, amely már annyira, de annyira leszerepelt. Hát azok, akik ma előírják, hogy Szabót kell olvasni az iskolákban, valóban azt hiszik, hogy az a Magyarország a jó, a valóban működő és sikerre vivő Magyarország, amiről ott olvashatunk? Vagy ők sem hiszik ezt – ám kitűnő ideológiai fegyvert találnak Szabó eszméiben arra, hogy beleneveljék a fiatalokba az orbánizmus „felülről zárt”, tekintélyelvű társadalomideálját? Igaz: sokkal könnyebb úgy oligarcháskodi egy nép felett, ha az a nép elhiszi, hogy „alul a helye”! Sokkal könnyebb úgy egy „centrális erőteret” fenntartani, ha a fiatalokat eleve a demokratizmus ellen neveljük.

Ámde: nem az szereti – és viszi előre – a hazáját és a nemzetét, aki szépen előadott, tetszetős hazugságokkal uszítja annak fiait a világ és a valóság ellen. Ezt tenni olyan, mintha valaki a katonáit félrehordó fegyverekkel küldené harcba… Az ifjúságot avas eszmékkel megmérgezni pedig a legbecstelenebb dolgok egyike – csak azt nem értem, hogy ezek után Hoffmann miért viseli még a (francia – Trianon, fújjj!) Becsületrendet?2

 

 

1Szabó Dezsőről bővebben itt: http://mek.niif.hu/02200/02228/html/06/101.html és itt: http://mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/irodtud/magyarir/html/szabodez.htm

2http://hu.wikipedia.org/wiki/Hoffmann_R%C3%B3zsa#D.C3.ADjai.2C_kit.C3.BCntet.C3.A9sei

 

Update:

Miután több kommentező is megkérdőjelezte, hogy vajon olvastam-e Szabó Dezső Az elsodort falu c. regényét, közlöm, hogy igen, éspedig anyai nagybátyám javaslatára, aki bár az eszével ostobaságnak tartotta az antiszemitizmus, azonban „ösztönösen” mégiscsak az volt. (Nem utolsó sorban éppen a „fogékony korában” olvasott Szabó Dezső – no meg a kor, a késői '30-as-korai ’40-es évek hatására.) …De mivel alapvetően korrekt, az objektivitást az érzelmektől elválasztani képes ember volt, ezért úgy adta Az elsodort falut a kezembe, hogy előtte olvassam el Száraz György Egy előítélet nyomában c. esszékötetét is…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr384497389

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Nemzeti Alaptanterv része lesz a népi mozgalom? 2012.05.09. 16:15:00

Üdvözítő és bátor dolog, hogy egy kormány nevesítve a fiatalokhoz közelebb hozná az örök rendszerkritikus szegényparaszti irányzatot, mely mint a Horthy-rendszer alapvető maradi rendiségét, mind a szocializmus ésszerűtlenségét és álszentségét élesen bí...

Trackback: Egri felolvasó 2012.05.09. 16:09:33

- A Nemzeti Igazság Minisztériumának irányelvei szerint az Útmutatás Hetén sem lazulhat a fegyelem, nem adhatunk teret ellenőrizetlen, ne adj isten kritikus gondolatoknak. A Nemzeti Együttműködés Rendszerében mindenféle felolvasók nem ka...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zahal 2012.05.09. 08:17:35

ugyanarra az ocsmány és hazug gyűlöletre nevelik a mai fiatalokat, mint annak idején a 30-as években. ami aztán 437.000 vidéki magyar zsidó deportálásához vezetett, örömmel és készakarva, nagyrészt magyar segédlettel.
a frusztrált és irigy acsarkodóknak nem fér bele, hogy a polgári zsidóság építette fel a polgári életet a századfordulón, még a "boldog békeidőkben".

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2012.05.09. 08:18:54

A múltat megismerni kell, nem "végképp eltörölni". Egy részét aztán kebelünkbe zárni és ott őrizni kell, más részével pedig emberesen szembenézni és kimondani, hogy tévedés volt.

Amúgy meg úgyse olvas senki kötelezőt! Ha meg mégis, akkor van annyi esze, és 18 éves korára annyi olvasmányélménye, hogy megértse és értékén kezelje Szabó Dezsőt is.

Brukk 2012.05.09. 08:23:25

Szerintem a blogger nem olvasta Az elsodort falut, csak ezt a becitált tanulmányt. Kár.

MACISAJT 2012.05.09. 08:23:50

Szabó Dezső- Virradat vezércikkek -1921-ben.

"A történelem e tragikus, nehéz építésében csak egy faj nem vett részt: a zsidó. És egyetlen liberálisom, nézz most körül Budapesten, ha ugyan erre a ténykedésre vannak szervei egy liberálisnak.

Nézd: pompás villák borítják a Svábhegyet, a Rózsadombot, a Hűvösvölgyet. Kiké ezek a villák? Zsidóké. Nézd, ragyogó paloták nyomják a Dunapart, a Lipótváros, a Terézváros, a Körutak földjét. Kiké ezek a paloták? Zsidóké. Nézd: óriás bankokba, hatalmas részvénytársaságokba, s a fertelmes börzébe folyik össze a magyarság minden termése: a paraszt vetése, a munkás napi verejtéke, a magyar agyvelő gondolata. Kiké ezek a bankok, kiké ezek a részvénytársaságok, kiké a börze? Zsidóké. Nézd, gazdag üzletekben, zsúfolt csarnokokban és tarka ószeren, nyűtt tárházakban és dugott lebujokban halmozzák hatalommá, győzhetetlen jövővé mindazt, amit az ember ezer szükségéből lehet kisajtolni. Kiké az üzletek, a csarnokok, az ószerek, a nyílt tárházak és a dugott lebujok? Zsidóké.

Nézd, jól fűtött színházakban, fülledt orfeumokban, fényes bárokban, kabarékban, parkokban, mozikban, bordélyokban terem pénzt és hatalmat a lélek szomjúsága s a test zabálása. Kiké a színházak, az orfeumok, a bárok, a kabarék, a jardinek, a mozik, kiké a bordélyok? Zsidóké.

Nézd, a könyvkiadó vállalatokban, könyvkereskedésekben, műkereskedésekben teremt pénzt, hatalmat, jövőt a magyar agyvelő, a magyar szépség. Kiké a kiadóvállalatok, a könyvkereskedések, a műkereskedések? Zsidóké. Nézd, nyomtatott lapokban termel történetalkotó, országhódító hatalmat az, hogy szabad szavakkal mérgezni, gyilkolni, keríteni, fertőzni. Kiké ezek a nyomtatott lapok? Zsidóké. Nézd meg a budapesti kereskedelmi közvetítőket, ügyvédeket, orvosokat, magánmérnököket, szabadpályásokat, nézz meg minden pályát, hol fölényes a munka és korlátlan a pénz. Kiket találsz ott nyolcvan, kilencven, százpercentes túlnyomóságban? Zsidókat."

"Az utolsó 5060 év történelme kiáltó illusztrációja állításaimnak. A győzelmes zsidóság elfoglalja a lélekgyúrás minden műhelyét: a sajtót, az irodalmat, a könyvkereskedést, a könyvkiadást, a katedrát, a színházat és a mozit. És megszületik a világ legtürelmetlenebb lelki formája: a szabadgondolkodó. A szabadgondolkodó, aki "természettudományos", "racionális" "egyetemes emberi", de aki eltipor minden tudományt, rációt, minden emberit, ami nem segít előre, vagy akadályozza a zsidó faj világuralmi törekvéseit. Szuggesztív szavakat termel: reakciós, klerikális, elfogult, nacionalista stb. Ezekkel a szuggesztív szavakkal, roppant szolidaritásával s világtőkéjével irgalmatlanul eltipor minden ellentmondást és ellentmondót."

"Az emberiséget csak faján keresztül szolgálhatja az ember, s a magyarságra minden összekeveredés a zsidósággal biztos halált jelent. Teljes szétválás, abszolút külön szervezkedés: ez az egyetlen reálpolitika. Mi befogadtuk testvérként őket, mi hittünk bennük, mi liberálisok voltunk, mi velük akartunk haladni az örök emberi ideálok megvalósulására. Ők megtaposták testvériségünket, leöklözték hitünk, eltiportak minden liberalizmust velünk szemben, megtagadták ezeket az ideálokat."

"A zsidóság a legkomolyabb, a legvégzetesebb ellenség, a zsidókérdés a magyarság élet-halál kérdése, mely belekapcsolódik a magyar élet, a magyar jövő minden mozzanatába. Viccet csinálni ebből a kérdésből, lekicsinyelni ezt az ellenséget és ezt a veszélyt: csak hülyék vagy megfizetett gonoszok tehetik."

"A zsidó sajtó úgy, ahogy van, különböző arcával, vörös, fehér, nemzeti színű vagy színtelen frázisaival, nagyszerű szerve e céltudatos faj hódításának, s én nem tudok jobbat kívánni, mint hogy nekünk küzdelmében olyan céltudatos, céltudatosságában olyan egységes sajtónk legyen, mint amilyen a zsidóságnak a maga sajtója."

Réz Aladár · http://gesztus.blog.hu/ 2012.05.09. 08:25:51

"Hát persze, a kapitalizmus és a zsidók!” – és már rohan is a Jobbikba!"

Jó értem. Ezt szerette volna elmondani nekünk. De akkor miért ír még le mellé két tonna féligazságot? Hihetőbb lenne ha közben nem az öklét rázná és telitüdőből fújná a fikát. Talán még az ordas csúsztatások felett is hajlandó lennék szemet hunyni. De így?! Így kérem nem.

Réz Aladár · http://gesztus.blog.hu/ 2012.05.09. 08:28:22

@Brukk: Én is ezen gondolkoztam, de nem mertem megvádolni vele.

téridő 2012.05.09. 08:32:01

Döbbenetesen jó és korrekt írás!!!
Bár ez volna a kötelező olvasmány!
Ez lehetne a NER, de talán az alkotmány alapja is.
(kicsi ember vagyok, szabadjon mégis őszinte elismerésemet kifejeznem - sokasodjatok, szaporodjatok, kívánom, hogy így legyen.)

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.05.09. 08:33:59

Székhelyi sokak szerint megérdemli a megvetést, mert meggyalázta a hímnuszt, heveny Orbán fóbiája kapcsán.
Megvetést érdemel.
Hogy zsidó-e vagy sem az mellékes.
Lehet büdös zsidó, büdös cigány, büdös magyar, vagy büdös hottentotta is, de mindenképpen ordenáré módon büdös.

A Mazsihisz is megér egy misét, ezt írják:
"faji alapú megkülönböztetést alkalmazott egy magyar város "
Szóval a Mazsihisz a zsidókat egy külön fajnak titulálja. Vallásukból eredően gondolom kiválasztott felsőbbrendűnek.
Ez a hozzáállás a náciknál volt ismerős.

babhun 2012.05.09. 08:34:56

Ezzel a 89-ben indított demokratikus kísérlet végéhez értünk. Alighanem több évtized alig átvészelhető kicsinyes és lélekölő időszaka következik, míg Orbán úr és udvartartása a Kádár-korszakhoz hasonlóan ki nem múlik.

"Petit pays, petit esprit." (II. Leopold, belga király)

Réz Aladár · http://gesztus.blog.hu/ 2012.05.09. 08:37:15

@MACISAJT: Senki nem állítja, hogy Szabó Dezső nem volt antiszemita. Ezt felesleges bizonygatni. Ám azon, hogy miként fér el a magyar irodalmi kánonban illene elgondolkodni. Az elmúlt hatvan évben az volt a hozzáállás, hogy "REKESSZÜK KI!" Ez nem reális hozzáállás. Azért, hogy a diákok megfelelően tudják értelmezni az irodalmi alkotókat a tanáraik a felelősek. Ilyen alapon ne tanítsunk Villont "meee milyen ember vóót már" rossz példa. Avagy Adyt mert akkor majd azt hiszik a gyerekek, hogy vérbajosnak kell lenniük, ha nagy költők akarnak lenni.( ? hmmmhmmm:) ) A feltámadás Makucskán című írását egyébként kötelezővé tenném. Zseniális!

zFuly 2012.05.09. 08:41:26

A cikk egész jó. Kár, hogy az ofi.hu-n található ( www.ofi.hu/nat-2012 ) Nemzeti alaptanterv – 2012 c. dokumentum NEM tartalmaz "Szabó Dezsö" karaktersorozatot...
Szabók közül említve vagyon Szabó Lörinc és Szabó Magd.

Idézni csak pontosan, szépen...

Anti Anyag (törölt) 2012.05.09. 08:42:08

A MAZSIHISZ szerint a zsidó egy külön faj.

Akkor legyen szerintünk is? Ha ők is, akkor én is benne vagyok.

Never 2012.05.09. 08:43:30

A pluralizmus azt követelné meg, hogy minden oldalt be kell mutatni, jobbot, balt, alsót, felsőt, királyt, ászt...

Az, hogy a tantervbe belekerülnek szélsőségesek, pont hogy szükséges. A kulcs nem az, hogy eltitkolni a létezésüket, hanem az, hogy kiegyensúlyozottan elmagyarázni, hogy miért születtek ezek a művek és mi a helytelen bennük.

Meg kell mutatni, hogy miért írták meg a Tőkét, a Mein Kampf-ot és az összes hasonlót, nem pedig píszí szöveggel próbálni birkákat nevelni. Abból lesz csak aztán az igazi szélsőséges, mert könnyű megetetni vele bármit.

PoliticoPithecus 2012.05.09. 08:43:52

Ha a szerző tényleg olvasta volna az elsodort falut, tudná, hogy a méltatlanul magas piedesztálra emelt Puszták népe helyett, hol kezdődik igazából a magyar szociográfiai regény fogalma. Azonban még nem késő hozzálátni, olvasni nem szégyen, sőt, szerintem egy tök jó dolog, viszonylag könnyű megkedvelni a folyamatot. A legőszintébb, bíztató szándék mondatja velem: hajrá!

Kimondom az igazságot (törölt) 2012.05.09. 08:46:06

Éppen ideje, hogy Szabó Dezső elnyerje a magyar irodalomban ahelyét. Ne csak a libsi "írókat" Kertész és társaikat lehessen olvasni.
Magyar embereknek magyar írókat!

2012.05.09. 08:47:44

Elnézést kérek, hogy idepofátlankodtam, de ez a bejegyzést talán jól illik vitaindítónak ez elé:

urleny.blog.hu/2012/05/03/kiakadt_1

2012.05.09. 08:52:07

@zFuly: Úgy néz ki, igazad van. Az elírásokra/hibás kódlapkonverziókra felkészülve rákerestem benne a "dezs" karaktersorozatra, és kijelenthetem, hogy az egyetlen megemlített Dezső nevű személy vezetékneve Kosztolányi.

ob.szerver 2012.05.09. 08:54:25

"a zsidók (és a németség) képében a falura és általában a magyarságra törő kapitalizmus és/vagy szocializmus zavart meg, tett tönkre. (Érdekes, hogy épp e két, szervezni és kooperálni képes, a tudást, a képzettséget nagyra értékelő nép válik „főellenségekké”."

Teljesen korrekt. Ez az ország ott baszódott el véglegesen, amikor a II. vh alatt/után az ország sikeresen megszabadult azon csoportjaitól, akik évszázadok óta a fejlődésre való törekvést, a haladást, a szorgalom általi gyarapodást, az Európához való tartozást képviselték.

Mi meg itt maradtunk magunkra. Körbe lehet nézni...

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2012.05.09. 08:55:21

nettó baromság ez az írás. Ennyi.

Anselmo 2012.05.09. 08:55:46

A posztolóhoz hasonlóan én sem olvastam az Elsodort falut, vele ellentétben viszont én el fogom olvasni. Nagyon furcsa nekem, hogy valakinek mindenről ugyanaz jut az eszébe. Feltételezem, hogy az Elsodort falu a kivesző magyar faluközösségről, hagyományokról szól egy olyan korban, amikor a kapitalizmus térhódítása kiszorítja ezt a kultúrát. De az egészet az antiszemitizmus-rasszizmus-kirekesztés dimenziójában értelmezni, ez nekem abszurd. A posztoló képtelen elvonatkoztatni a mai baloldali politikai nézeteitől, és mindenbe ezt látja bele - ami nem lenne probléma, viszont aki az ő gondolkodásmódját nem osztja, az meg - ugyanennek a logikának mentén - ellenség. Ezt a gondolkodásmódot nevezik elvakultságnak, intoleranciának, szélsőségnek.

2012.05.09. 08:59:10

A posztoló egy ordas nagy hazugsággal indít, az új NAT tervezetében valóban nincs benne Szabó Dezső neve, meg lehet nézni, fentebb van a link. Aztán innentől el lehet töprengeni a posztoló indítékain és jószándékúságán.

zFuly 2012.05.09. 09:01:48

@Űrlény Lajos: Konkrétan "szabó dezs"-re kerestem én is. :)

2012.05.09. 09:03:38

@Anti Anyag: A faji megkülönböztetés pontatlan, régies, szó szerinti fordítás eredménye. A fajtai megkülönböztetés viszont hülyén hangzana, csakúgy, mint a származási.
A kifejezést tehát nem a mazsihisz találta ki, állami szintre is emelték, 1968 (?) -ban törvényben szerepel.

"A rassz szó a francia race kifejezés magyarosított alakja, amely emberfajtát jelent. Az emberi rasszokat a 19. század közepétől az Európán kívüli népek gyarmati leigázását morálisan elfogadható, "természetes" folyamatként normalizálni törekvő nyugat-európai gondolkodásmód külön fajoknak állította be.[2] Ez az ideológia a 20. század elejére Európa-szerte, illetve az oda érkező európai bevándorlók által uralt „fehér-telepes” társadalmakban uralkodó nézetté vált. Mára a nyugat-európai eszmeiség is rákényszerült annak a - világ társadalmainak nagy része által soha meg nem kérdőjelezett - ténynek az elfogadására, hogy minden ember egyetlen fajhoz (Homo sapiens) tartozik. A korábbi szóhasználat nyomán a rasszizmust fajelméletnek, faji megkülönböztetésnek is nevezik."

balfék 2012.05.09. 09:04:08

@ob.szerver: És Kertész Ákosnak is el kellet menekülni, mert a mindennapok igazolják az olyannyira utált megállapításait.

zFuly 2012.05.09. 09:05:35

@Anselmo: Azért azt ne feledjük, hogy az elsö globalizációs hullámot, ami a szóbeliség, tehát a személyes hitelre épülö helyi közösségszervezö modelleket váltotta az akkori korban globálisabbra, a személyi helyett a (tömeges) papír alapú hitelességre, na azt gyakran a betelepülö zsidók jutatták el a falvakba. Innen nézve érthetö az a tévhit, hogy a romlás okozói a zsidók. Csak ettöl még nem lesz igaz az állítás.

==T== 2012.05.09. 09:06:18

Azt, hogy egy magyar író bekerülhessen a magyar Nemzeti alaptantervbe ne az határozza már meg, hogy az illető szerette-e a zsidókat...

balfék 2012.05.09. 09:06:30

@_zulu_: Vagy vehetjük egy párbajban bevett elővágás akciónak.

Herr Vissarionovich (törölt) 2012.05.09. 09:07:49

@Zahal: te mocskos zsidónáci, aki a JDL emblémájával kommentál, te inkább kussoljál.
takaroggyál izraelbe.

eszem-faszom megáll, hogy a világ egyetlen velejéig náci népsége, ahol az anyatejjel szívják magukba a kis kaftánosok a nácizmust és a militarizmust, sírjanak itt.

Szabó Dezső azért került a NAT-ba, amit világ életében vallott: 'MINDEN MAGYAR FELELŐSSÉGGEL TARTOZIK MINDEN MAGYARÉRT'.

Szabó Dezső minden náci ellen harcolt, legyen az zsidó vagy német.
mára a német nácik eltűntek, vagy marginalizálódtak, de a zsidónácizmus az egész emberiséget veszélyezteti.

Herr Vissarionovich (törölt) 2012.05.09. 09:10:04

jah és a sors íróniája, hogy a Szabó Dezső alapítottak Élet és Irodalmat ma zsidónácik birtokolják és használják alantas céljaikra.

2012.05.09. 09:11:04

életes kötelező ! Nincs is annál jobb, mint amikor egy személyen keresztül be lehet mutatni a reakciót és a haladást.
Szuper kötelező olvasmány! Elavult, olvashatatlan.
"
Szabó Dezső a magyar irodalom legmeghökkentőbb alakja: nincs az a jó, és nincs az a rossz, amit el ne lehetne mondani róla. Az ellentétek és a szélsőségek úgy kavarognak egyéniségében, mintha egy romantikus regényíró találta volna ki. Ő volt a magyar fasizmus legnagyobb hatású szószólója, és ő volt a fasizmus legdübörgőbb ellensége - méghozzá egyszerre. Életműve rádöbbent a nagy problémákra, és rossz megoldások felé viszi a gyengébb lelkeket. A Horthy-korszak leghatásosabb előkészítője, és legerőteljesebb szavú elmarasztalója. A szélső magyar nacionalizmus szószólója, aki élete egy korszakában megtagadja magyarságát. Egy időben a Nyugat méltán ünnepelt novellistája, a magyar novella egyik igazi nagymestere, aki ádáz ellensége lesz a Nyugatnak és körének. Dühödt reakciós, aki átkozódva ostorozza a reakciót, és akaratán kívül olykor a haladók szövetségese. A magyar expresszionista próza egyik főalakja, a politikai szatíra egyik hazai klasszikusa. Nemegyszer az az olvasó benyomása, hogy ez az író elmebeteg, de néha kiderül, hogy nagyon is józan és nagy felkészültségű nyelvész és irodalomtörténész. Egy időben a legolvasottabb magyar írók egyike, azok is izgatott érdeklődéssel olvasták, akiket szidalmazott: senki sem tudott menekülni stílusának varázsa elől. Manapság csaknem elfelejtették, s aki mégis előveszi könyveit, legtöbbször azt állapítja meg, hogy regényei merőben elavultak, elviselhetetlen olvasmányok."

Herr Vissarionovich (törölt) 2012.05.09. 09:13:03

@Zahal: arról bezsélj inkább, amikor kis ocskos zsidó férgek írnak üzeneteket libanoni gyerekeknek a bombákra, amikor kis 5-6éves sábeszdeklis féreg tanul uzival lőni, amikor 8 éves mocskos zsidónácika dobálja kővel a HRW munkatársait a 18-20 éves IDF terrorista meg a felszólításra sem tesz semmit. ha palesztín gyerek csinálja ezt, akkor lelővi, mert szerintetek az nem ember.

nem a zsidók fenyegetik elpusztítással ez egész világot, ha egyszer pusztulnotok kéne?
nem ti céloztok európai világvárosokat atomrakétákkal?

mocskos férgei vagytok ti a Földnek. büdös náci népség

biobender 2012.05.09. 09:15:26

@==T==: Talan probalkozzunk a sima rasszizmussal? ne kerulhessen be a NAT-nba olyan iro aki faji alapon iteli el honfitarsait, pont. Igy mar jo?

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.05.09. 09:16:57

Miért nem születnek ilyen cikkek akkor, amikor a roma kissebbség a megélhetési bűnözés keretében "fasszopó magyarok" felkiáltással rugdosnak halálra egy nyugdíjas nénit, vagy verik agyon a saját járókeretével?

biobender 2012.05.09. 09:16:58

@Herr Vissarionovich: Hogy te mekkora barom vagy! Szabo Dezsorol van itt szo, hogy kerul ide Libanon te szerencsetlen?

fidesz = házmesterek pártja 2012.05.09. 09:18:02

@Herr Vissarionovich: csak tájékoztatásul említeném, hogy akit köpködsz, az egy ugyanolyan, szarházi náci, mint te vagy, csak azt képzeli magáról, hogy jópofa, amikor zsidót játszik.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.05.09. 09:19:09

@Űrlény Lajos: Remek vitaindító..

"Rendkívül sokat köszönhet nekik az emberiség, magukat pedig némely területeken olyan tökélyre fejlesztették, hogy már nem megalapozatlan a gyanú, hogy bizonyos értelemben felsőbbrendűnek tekinthetőek.

Én személy szerint nem tartom elképzelhetetlennek, hogy genetikai okokból rendelkeznek magasabb IQ-val, mint ahogy azt sem gondolom lehetetlennek, hogy más embercsoportok pedig nálunk, fehér európaiaknál alacsonyabb intelligenciájúak szintén genetikai okokból. Úgy hiszem, az IQ legnagyobb részéért nem a gének, hanem a környezet felelős, de mégis, miért ne nézhetnénk szembe azzal az esetleges ténnyel, hogy genetikai tényezők is szerepet játszanak ezen a téren?"

Már csak azt nem tudom, ez a Main Kampf-ból egy részlet a nácikra vonatkoztatva, vagy egy zsidó blogból.

Herr Vissarionovich (törölt) 2012.05.09. 09:19:19

jé a mocskos zsidó blogger máris törölt. bezzeg a náci zsidót a JDL-es avatarjával mint első kommentelőt, őt nem.

ez mindent elmond...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.05.09. 09:19:59

@Zahal: Arról miért nem kiáltozol ugyanilyen teli torokkal, hogy lengyelország lerohanásakor az onnan menekülő zsidókat magyar családok bújtatták, tartották el a saját megélhetésüket, de még az életüket is kockáztatva? Innen a deportálás csak akkor kezdődött, amikor a nácik végül tényleg megszálták magyarországot, leváltva a magyar kormányt a saját vezetésükkel. Így tegyen veletek jót az ember...

fidesz = házmesterek pártja 2012.05.09. 09:20:08

@Trompf: Székhelyi nem gyalázott meg semmit. Csak a hozzád hasonló, ostoba faszjancsik óbégatnak ama pár szó miatt. (azt meg külön szeretem, hogy az itt tomboló nyilaspalánták mindegyike kikéri magának, hogy ő náci lenne, épp csak... :DDDD Szánalmasak vagytok, na)

fidesz = házmesterek pártja 2012.05.09. 09:20:50

@Herr Vissarionovich: szerintem keress egy pszichiátert és írass fel valami erős nyugtatót!

Herr Vissarionovich (törölt) 2012.05.09. 09:21:20

@biobender: nézd meg az első kommentelő avatarját. meg úgy a posztoló egész munkásságát.

@A fidesz a betegek kiirtására készül:
anyád a náci.
-hirdettem én valaha evolúció vagy isten általi felsőbbrendűséget? nem
-gyilkoltam, loptam, népírtottam valaha ebben a szellemben? nem

szóval náci a kurvaanyád.

manapság egyetlen nép van, ahol teljesen általános a nácizmus, a náci mentalitás, ez pedig a zsidó.

kábéla 2012.05.09. 09:22:09

Knut Hamsun nettó náci kollaboráns volt, az Éhség mégis része a norvég kánonnak. De tanítani szerintem nem csak a kánont kell. Ha már ennyire irodalomtörténet-centrikus a tanítás, akkor ugyanúgy kellene eljárni, mint a törinél: ami az adott korban lényeges hatással bírt, azt be kell mutatni. Kun Béla vagy Gömbös Gyula igen sokak szerint szar politikus/gazember/bűnöző, de nyilván nem írható le nélkülük a magyar történelem.
Szóval azt, h Szabó Dezsőnek van-e helye a NAT-ban, kéretik nem erkölcsi alapon eldönteni.

Bafana 2012.05.09. 09:22:37

Kötelező olvasmánnyá tenném az Elsodort falut. Egy alapmű. Mindenkinek ajánlom. Az örök magyar újrakezdést nem lehet megérteni nélküle. Nagyon tanulságos!
A Mazsihisznek pedig a nevében van a lényege. Nem magyar, hanem magyarországI. Az "I" betű nagyon sokatmondó. Nem azt mutatja, hogy minek érzik magukat, hanem hogy hol laknak... Beszédes.

Martian (törölt) 2012.05.09. 09:23:24

@MACISAJT: "Kiké ezek a bankok, kiké ezek a részvénytársaságok, kiké a börze?"

Nem jutott eszébe a korabeli hatalom képviselőinek, hogy az utálkozás helyett hasznosabb a megfelelő adóztatás?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.05.09. 09:24:23

@A fidesz a betegek kiirtására készül:
Nem értem miért antiszemtitzmus szóvá tenni, hogy egy itt élő zsidó kigúnyolja a mygarok nemzeti jelképét.

Vélehtően ha egy Izraelben élő mohamedán gúnyolná ki a tórát azt sem néznék jó szemmel a helyiek.
Ez a világ rendje.

Az egyetlen különbség talán annyi, hogy az illetőt Izraelben kb kivégeznék, míg nálunk Székhelyit felmentette a bíróság nemezeti jelkép meggyalázása alóli vádpontban.

Nils. H 2012.05.09. 09:24:54

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:

"Amúgy meg úgyse olvas senki kötelezőt! Ha meg mégis, akkor van annyi esze, és 18 éves korára annyi olvasmányélménye, hogy megértse és értékén kezelje Szabó Dezsőt is."

Ez az a fajta cinizmus, ami ilyenné tette az országot, mint amilyen most.

@Trompf: faji megkülönböztetésnek hívja ezt minden nközi egyezmény is, hiába nem pontos megfogalmazás, ebbe belekötni, több mint szánalmas.

Nils. H 2012.05.09. 09:26:31

@Trompf: Egy itt élő magyar zsidó gúnyolta ki Orbán Viktort.
Jajjgatni, hogy kigúnyolta a Himnuszt, az nem más, mint egy szánalmasan gyenge ok a zsidózásra, jobbat nem sikerült találni. Hát ezért antiszemitizmus.

butus 2012.05.09. 09:26:38

MInden olyan lépést meg kell tennie a kormánynak, ami az emberek közötti ellnetétet növeli, valamint a kormány népnyúzó politikájáról eltereli a figyelmet!

torsokos 2012.05.09. 09:27:51

Én .... város Szabó Dezső utcájában nőttem fel.
BME felvételimkor ( '73 )a mat. és fiz. után egy idősebb oktató - látván a címemet - mondta, mit tudok SZD-ről.
Valami ilyesmit mondtam: zsidó és német ellenes, volt. Hozzáttem még vörös farokként: és nem volt kommunista. Ennyi.

Elijah_Baley 2012.05.09. 09:28:11

monnyuk nem vagyok magyarszakos, csak bölcsész, ráadásul ezt a mókust sem olvastam, de a szépirodalomban a szüzsé alapvetően nem a legfontosabb kritérium, a kötelező irodalom kiválogatása ettől bonyolultabb dolog. az oktatás komplex tudomány, van úgy h történelemből megtanítjuk az adott korszakot és esetleg adunk hozzá referenciaként szépirodalmat..
leírva szépen hangzik az este szabódezsőt olvas a gyerek és reggelre heveny jobbikossá válik gondolat, épphogy csak nem valós probléma.
:)

==T== 2012.05.09. 09:28:24

@biobender: Nem. Egy író munkásságának minőségét nem a politikai nézetei határozzák meg. Ráadásul nem volt kötelessége szeretni a bevándorló zsidókat (akik akkortájt kb. annyira voltak honftársai, mint egy mai németnek a bevándorló törökök).

Martian (törölt) 2012.05.09. 09:28:28

@Trompf: "Én személy szerint nem tartom elképzelhetetlennek, hogy genetikai okokból rendelkeznek magasabb IQ-val"

A zsidóság hozzászokott a kemény érdekérvényesítéshez, mert diaszpóraként sehol se nézték őket jó szemmel. Ezt úgy is lehet nevezni, hogy evolúciós nyomás, kezdeményezési kényszer... ezzel szemben a magyar paraszt gondolkodásmódja évszázadokon keresztül alig változott, elfogadta a hagyományait, az életformát.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.05.09. 09:28:34

@Nils. H: Ideje lenne változtatni ezen, mert faji megkülönböztetés alapjait a nácik vezették be.
Én nem gondolom hogy a zsidók külön faj lennének, vagy felsőbbrendűek, vagy kiválasztottak, ahogy a nácik se voltak azok.

A normális demokratáknak ideje lenne elhagyni ezt a "faji megkülönböztetés" lózungot, hisz a ma élő emberiség az egy faj.

Beszéljünk etnikai és vallási kirekesztésről ott ahol erről van szó.
nem pedig fajiról, mint a Mazsihisz.

zum trucc 2012.05.09. 09:28:53

@Brukk: Én olvastam, sok éve, holott szinte olvashatatlan. Elavult, mint egy pofaszakáll. Egyértelműen, kimondottan antiszemita, a polgári fejlődést (=kapitalizmus) egyfajta sosem volt népi idillel véli versenyeztetni.
Szabó Dezső mentségére annyit, hogy Auschwitz előtt antiszemitának lenni szégyentelen szellemi toprongy volt ugyan, de nem gyilkosságra felbujtás.
Ma ilyen könyvet adni gyerekek, bárki kezébe, a másodikként említett tényállást közelíti.
Szerencse, hogy a könyv olvashatatlanul hamis, hazug, unalmas.
@Réz Aladár: A "Feltámadás Makucskán" című szemetet kiadták a Kádár-rendszerben, én gyerekként olvastam az Olcsó Könyvtár sorozatában. Olvasás előtt még nem hallottam az író nevét, utána sokáig szándékosan kerültem a szerzőt.
Politikailag és minden egyéb szempontból érdektelen, habár a Horthy-rendszerrel kritikus, szinte olvashatatlanul semmitmondó könyvre emlékszem. Olyan prózai népszínmű, olyan tehetségtelen erőlködés, megélhetési ihlet. Nem oszt, nem szoroz. Hát kiadták. 1000 különb kismester van a magyar irodalomban.
@Anti Anyag:hülye vagy.

fidesz = házmesterek pártja 2012.05.09. 09:29:34

@Herr Vissarionovich: nézd kicsim! Nem tehetek róla, hogy az anyád csak tripperes ügyfelekkel dolgozott, azokkal is csak gumi nélkül. Ahogy arról sem, hogy akivel téged összehozott, az véletlenül egy zsidó származású egyén volt. Ez nem jogosít fel arra, hogy mások szüleiről ilyen hangon beszélj. Szóval a továbbiakban légy oly kedves azzal a rühes náci ribanccal társalogni ilyen stílusban, akit anyádként ismersz!

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.05.09. 09:29:37

Nekünk tényleg lehet hogy nem az EU -ban a helyünk. Illetve ti maradjatok,én lassan megyek. Milyen ordas eszmék újra? Tényleg még mindig itt tartunk? A környezô országok elhúznak,mi hátrafelé lépegetünk. Elképeszt adni alájuk a lovat évek óta minden kormánynak?ô. A hozzászólások meglepôek. Azt hittem ezen már túl vagyunk és csak néhány szélsôséges tekeri a verklit. Miért kell

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.05.09. 09:29:54

@Martian: Aki genetikai alapon magasabb IQ-ról beszél, avagy ezt indokolja, jobb ha tudod hogy náci.

Na nem úgy ahogy ezt a liberálisok használják kishazánkban kötőszóként, hanem definitív.

ob.szerver 2012.05.09. 09:30:02

@Herr Vissarionovich:

"-gyilkoltam, loptam, népírtottam valaha ebben a szellemben? nem"

Rossz korban születtél. Nem volt szerencséd. Ezt azért ne tüntesd fel érdemnek.

szkeptikus vagyok 2012.05.09. 09:30:44

Számomra elképzelhetetlen, hogy a Fidesz ilyet tegyen az alaptantervbe. Csak azért, mert a Fidesz egy ócska konformista párt, amelyik úgy törleszkedik a fajtátokhoz, ahogy tud, és ha néhány tétova lépés közben mégis véletlenül rálép a nemzetközi zsidóság kisujjára, annak felhördülésére úgy vágja haptákba magát előttetek, hogy azt öröm nézni (néznetek). Persze közben magyarkodik még egy picit, hogy a látszatot fenntartsa, de azért közben a zsidó szektáitokat teszi történelmi egyházzá egymás után, és a ti parancsaitok szerint küzd az "egyenruhás bűnözés" és a holotagadás ellen.

2012.05.09. 09:30:50

Istenkém.. egyesek mellett egy fekete lyuk égi üstökösként világít az égen.....

fidesz = házmesterek pártja 2012.05.09. 09:31:22

@Trompf: nem értem, miért kell ennyit óbégatni pár szó miatt? Milyen "jelkép"? Kinek ártott vele? Néhány ostoba, agymosott faszkalapnak talán, akiknek az egyetlen örömük az életben, hogy másokat gyalázzanak valamiféle "nemzeti érzelemre" hivatkozva... Szánalmasan buták vagytok.

Réz Aladár · http://gesztus.blog.hu/ 2012.05.09. 09:32:18

@zum trucc: "A "Feltámadás Makucskán" című szemetet kiadták a Kádár-rendszerben, én gyerekként olvastam"

Nos ez esetben kérem olvassa újra, és talán nem fogja egy gyermekkori olvasmányélménye alapján élből szemétnek titulálni.

fidesz = házmesterek pártja 2012.05.09. 09:32:35

@Trompf: azért érdekes, hogy neked is mindenről a Mazsihisz jut eszedbe. Én azt sem tudtam sokáig, hogy léteznek. Csak a magadfajta mélymagyaroktól hallom emlegetni.

SzJ1982 2012.05.09. 09:33:27

Hát azért, hogy mindenben ezt látjátok, az már egy kicsit beteges... Sajnálom, hogy nekem kell közölni veletek, de kib@szottul nem körülöttetek forog a világ. Annyira, de annyira szánalmas, ahogyan folyton azon erőlködtök, hogy bebizonyítsátok, hogy minden magyar náci, fasiszta, holokausztista, németista, stb. hogy ha nem x-millió legyilkolt ember háta mögül kiabálnátok, akkor komolyan mondom, teliszájjal röhögnék a szánalomra méltó formátokon. Máskülönben pedig, ebben a mocskosul fasiszta férgekkel teli országban azért mind gazdaságilag, mind kulturálisan lubickoltok, ha jól veszem észre. Ezzel semmi bajom, virágozzék minden virág, de azért a pofátlanságnak is van határa, barátaim. Másrészről pedig, a történelem jó dolog, nagyon sokat lehet tanulni belőle, és ha bizonyos hibákat újra és újra megismétlünk, akkor a történelem is megismétli önmagát. A holokauszthoz is "két ember kellett"...

Dolgozónép 2012.05.09. 09:33:53

Ahol a sötét középkor honol a fejekben, ott bizony ilyen a lakosság intelligenciaszintje.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.05.09. 09:35:28

@A fidesz a betegek kiirtására készül:
Hidd el én értem.
Szerintem is ostobaság ezen kiakadni.

Azt is értem hogy neked tetszik Orbán köpködése akkor is ha ezzel a nemzeti hímnuszt gyalázták meg.

Én csupán arról beszélek hogy ez a dolgok rendje. Ha valaki az aktuális Izralei miniszeterelnököt sértegeti a Tóra kifigurázásával, az legfeljebb csak azoknak tetszik akik szintén nem lelkesednek a minsizterelnökért.

A többiek azt fogják látni benne ami.
Szándékos provokációt.
Márpedig a szándékos provokáció, az a többséget mindig is provokálja, és provokálta (A Székhelyi féle is).

Ez a dolgok rendje.

Leonard Zelig 2012.05.09. 09:36:01

@Herr Vissarionovich: Pedig igényed volna rá, ahogy a vicc mondja.

Kutchek (törölt) 2012.05.09. 09:36:02

Odáig rendben lenne, hogy töri órán azt kell tanítani, hogy a gonoszantiszemitanácifasiszta magyarok gyűlölték a zsidókat.

De ha egy nebuló megkérdezné, hogy miért gyűlölték, akkor arra nem lehet az a magyarázat :"mert gonoszantiszemitanácifasiszta magyarok".

2012.05.09. 09:37:22

@Trompf:

> Aki genetikai alapon magasabb IQ-ról beszél, avagy ezt indokolja, jobb ha tudod hogy náci.

Annak ellenére, hogy az IQ-t egyáltalán nem csak a gének határozzák meg, miért ne lenne elképzelhetetlen, hogy bizonyos embercsoportok átlag IQ-jának eltérése mögött genetikai okok is állhatnak? Persze lehet, hogy nem így van, de miért kell kizárni a lehetőségét? Csak a politikai korrektség okán?

És mi van, ha valakinek alacsonyabb az IQ-ja? Nem vonható érte erkölcsi értelemben felelősségre! Csak az alacsonyabb IQ miatt alsóbbrendű lenne valaki? Az IQ az egyetlen érték? Nagy a jelentősége, nem tagadom, de azért talán nem kizárólagos.

Bafana 2012.05.09. 09:37:49

@zum trucc: szánalmas dolog valami régi művet úgy olvasni, hogy nem ismered a kort, amiben játszódik. Ha pl. Balassit olvasol, nem érdemes kardot ragadnod és az itt élő törököket kiüldöznöd az országból.
Bár kétlem, hogy olvastad, mert nem mondanád hamis, hazugnak. Bár lehet, hogy neked unalmas volt, de ez nem kisgyerekeknek való mő.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.05.09. 09:37:57

@A fidesz a betegek kiirtására készül:
Nem hiszem hogy emlegetném. Talán ez a blog az első ahol leírtam a Mazsihisz szót.

Csupán észrevettem hogy vagy butaságot beszélnek amikor "faji megkülömböztetés"-ről beszélnek, vagy pedig egy a vallásuk folymányaképp előállt felsőrendűségi érzés soroltatja önnön magukat egy külön fajba.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.05.09. 09:39:14

@Űrlény Lajos:
Én nem azt mondtam, hogy ki kell zárni a magasabb IQ lehetőségét, egenetikai alapon, hanem azt mondtam hogy ez a gondolatvilág a nácik által képviselt eszmeiséghez vezet egyenesen.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.05.09. 09:39:51

@Űrlény Lajos: Jól van, Hitler is így kezdte. Ha végighallgattad, logikusnak tűnt, ezért volt nagy szónok. Te pedig méltó utódja...

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2012.05.09. 09:40:52

@Nils. H: Kifejtenéd ezt, vagy meghagyod isteni kinyilatkoztatásnak?

Réz Aladár · http://gesztus.blog.hu/ 2012.05.09. 09:42:36

@Dolgozónép: Mire gondol? Arra, hogy egyesek hisztériás vernyákolásba kezdenek, amikor az általuk NEM olvasott de stigmatizált író kanonizálása* szóba kerül? Avagy arra a tényre, hogy ez heveny rasszista viszketegséget okoz azon széljobber polgártársainkban akik SZINTÉN nem olvasták Szabó Dezsőt?

*
@zFuly 2012.05.09. 08:41:26
A cikk egész jó. Kár, hogy az ofi.hu-n található ( www.ofi.hu/nat-2012 ) Nemzeti alaptanterv – 2012 c. dokumentum NEM tartalmaz "Szabó Dezsö" karaktersorozatot... "

2012.05.09. 09:42:57

@Trompf:

> ez a gondolatvilág a nácik által képviselt eszmeiséghez vezet egyenesen

Nem biztos. Lehet, hogy pont fordított az ok-okozati összefüggés: az használja fel náci célokra az ilyen információt, aki már eredetileg is náci volt ;-)

Izo 2012.05.09. 09:45:35

Mindig is hiányoltam irodalomóráról a kritikára okot adó műveket. Amit tanítanak, abban minden nagyon szép, minden nagyon jó. Ha kritikusan fogják vizsgálni a művet, akkor nem lesz vele semmi baj. Bár sajnos ezt elég valószínűtelnnek tartom.

t a m á s 2012.05.09. 09:45:52

Hoffmann Rózsa személyesen jelentette be tegnap, hogy az új NET része lesz
Szabó Dezső akinek a cikkeit olvasd A VIRRADAT számára írt 54 vezércikkben www.tabulas.hu/szabodezso/muvek/virradat/index.html.A gyűlölködő antiszemitizmus korabeli kiskátéja.
Nyírő József; 1944-ben a Magyar Ünnep című, jobboldali lap főmunkatársa volt.Szálasi-puccs után is tagja maradt a később nyugatra menekült úgynevezett „nyilas” parlamentnek.
Wass Albert;Néptörvényszék 1946 tavaszán Wass Albertet távollétében halálra ítélte háborús bűnökért és gyilkosságért. Azzal vádolták, hogy 1940-ben az Észak-Erdélybe bevonuló magyar csapatoknak parancsba adta egy ortodox pap családjának és néhány románnak, a helyi zsidó kereskedőnek és családjának, valamint az ortodox román pópának és annak magyar szolgálójának a kivégzését.

Ez lett a NET, gyerekeink "új" szellemi fertőzése.

2012.05.09. 09:46:11

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

Szerintem az emberiség nem engedheti meg magának, hogy bármilyen tudásról lemondjon. Attól, hogy egy tudományos tény veszélyes lehet, nem biztos, hogy el szabad eltitkolni.

Szvatopluku csereberu 2012.05.09. 09:46:26

Fejezzétek már be az ajvékolást, mert még kinyílik egyesek zsebében a bicska.

Tanítani valamit pedig sokféle szampontból lehet, pl. nem széljobber nevelésre, hanem bemutatni, mi az a széljobb, és ELMAGYARÁZNI? HOGY EZ MIÉRT NEM HELYES?

Felfogtátok?

hammer 2012.05.09. 09:47:47

Jaj de féltek néhány könyvtől... :DDDD! Kezdődik a szokásos álértelmiségi hiszti :DDD... Hát persze...40 évig a komcsik mondták meg mit olvashatunk, most meg a libsik akarnak gondolatrendőrséget játszani. Hát nem. Egy frászt fogjátok ti megmondani, hogy mit olvashatunk mi. Vége. Azoknak az időknek vége.

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 09:47:53

"Nincs még egy európai ország, ahol az alaptantervben nyílt antiszemita uszítás szerepel(het)ne"

Mi a testvérekkel fejborotválkozás közben mindig mondjuk is, hogy ezért van válságban Európa.

Szvatopluku csereberu 2012.05.09. 09:48:01

@Űrlény Lajos: Ez az. Ha meg titkolják, az is lehet, hogy a gyerek magától rátalál az "IGAZSÁGRA"... és jól belekeveredik.

Okostónik!

Anti Anyag (törölt) 2012.05.09. 09:49:25

@_zulu_: Ezért teljesen felesleges vigyázzba állni a MAZSIHISZ és a többiek előtt.

Elég egyértelmű, hogy nekik kizárólag az SZDSZ - szerű liberális kormány az ideális, az összes többit nagyítóval vizsgálják és akár indok nélkül is támadják.

Maga a "zsidóprobléma" pedig egy hihetetlenül vékony huszadrangú mellékszál, amit persze állandóan fókuszba kényszerítenek. Ami persze egyre jobban irritálja az embereket, hiszen a legfontosabb probléma nem a holokausztról való mindennapos megemlékezés, vagy akár az, hogy valaki talál benne antiszemita vonatkozást,

Ez a dolog is huszadrangú, igen, abban a korban nem a zsidók voltak a kedvencek ez a kor jellemzője volt.

2012.05.09. 09:50:26

@hammer: Dehát nem akarja senki belerakni Szabó Dezsőt a NAT-ba! Ezt feljebb már megállapítottuk. Az egész poszt egy tévedésen alapul (vagy szándékos provokáció).

szintetikus 2012.05.09. 09:50:36

"írói életműve „minimum elavult”" az irodalom oktatás nagy része elavult, meg felesleges, a műszaki társadalomé a jövő! :D

Szvatopluku csereberu 2012.05.09. 09:50:36

@t a m á s: Nyírő? Úz bence, Wass Albert: Ember az országút szélén?
Rémlik haver?

HA olvastad volna, tán nem ajvékolnál itt.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.05.09. 09:51:32

Lol! Szabó Dezsőt ugyanúgy haladtuk meg, mint a magyar szuverenitást...

Történelmileg úgy alakult, hogy kikerült a tantervből. :D

Ahogy a vidéki zsidóságot is meghaladtuk. Ez van.

Brukk 2012.05.09. 09:51:51

@zum trucc: Ha olvastad, akkor a könyvhöz írt előszavából rögtön választ is kapsz az általad említett - és azóta is állandó - kritikákra. Amúgy meg egy zanzásított irodalomtörténet is egyben /már az előszó/ szerintem nagyon jó.:
"...Ezt a bevezetést azoknak írtam, akik szeretik az esztétikai vitákat és az emberi logika kisded játékait. De akik elég diadalmasan gyermekek tudtak maradni, hogy ujjongó testtel hallgassák a világ meséit, a nagy nevetések és nagy zokogások erősei, lapozzák át ezeket a sorokat s adják át magukat rögtön a regénynek. Mert érdekes olvasni az életről írt szabályokat, de érdekesebb élni az életet."
Hát igen, nem egy Romana, meg Story-magazin szint, de nem kevésbé nehézkes, mint mondjuk E.T.A Hoffmann - Aranyvirágcserép (jézusom!!), vagy Brecht (huh!). - és ezzel a véleményemmel még nem lettem antiszemita, ugye? Legalább is remélem.

tamareaf 2012.05.09. 09:53:56

@Trompf: öcsém, téged is jól megvert az Isten ésszel.

A Mazsihisz úgy mondhatja a faji megkülönböztetést, mint egy ateista az isteni adományt.

Mert tán szerinted, ha egy ateista azt mondja, hogy gyermekáldás isteni adomány a katolikusok szerint.

Vagy mert tán szerinted mit értettek azalott, hogy ez a faszi zsidó? Ha katolikussá vedlene, akkor is zsidónak tartanák.
Ez rasszizmus. Jajj, leírtam, tehát most én is rasszista vagyok?

2012.05.09. 09:57:59

@Szvatopluku csereberu:

Hogy egy másik oldalról világítsam meg a felvetést:

Szerintem ÉRTELMES vitát érzékeny témákról is érdemes folytatni.

Szűcslaci 2012.05.09. 09:58:37

Robinsont is be kell tiltani - Pénteket Robinson kizsákmányolja , Defoe lealacsonyítja - és lehet hogy Péntek zsidó volt - ezért nem volt Szombat. Csináljatok egy jó nagy könyvégetést - elég, ha a Tóra marad. Bravó, kiválasztottak.

Medgar 2012.05.09. 09:59:42

@Könnyen elkaptuk, uram!: Mielőtt írsz, nem ártana olvasni.

A ma élő emberek mind Homo sapiens („értelmes ember”) faj, ezen belül a mai ember (Homo sapiens sapiens) alfaj tagjai, a faj másik ága Homo sapiens idaltu.

A mai ember tovább bontható nagyrasszokra és azon belül is rasszokra. Az európai rendszer 4 az amerikai 9 nagyrasszt különböztet meg.

Ezek a nagyrasszok mind testfelépítésükben, mind fizikai képességeikben nagy eltérést mutatnak.

Pl. az európai rendszer szerinti negroid nagyrassz tagjai maszájok és pigmeusok is.

Bert Sels 2012.05.09. 10:00:17

szerintem egy nagy liberalis lufieregetos majalison egessuk el Szabó Dezső osszes muvet! éegyen az esemeny fovednoke dopeman!

2012.05.09. 10:00:47

@Trompf:

> Az IQ kis része örökölt, nagyobb részt a környezet, a törődés, az odafigyelés és a megfelelő foglalkozás során alakul ki.

Tudom, amint erre utaltam is már. De talán nem elhanyagolható az örökölt rész. Vagy populációszinten már igen?

Tyl3r 2012.05.09. 10:01:01

Engem csak az lep meg, hogy a '97-es irodalmi szöveggyűjteményemben is volt egy részlet a regényből; Szabó Dezső már akkor is része volt a tantervnek, még ha csak érintőlegesen is. Továbbegyenlő: nem értem, mire föl a mostani picsogás.

Megjegyzem, az említett részlet - amikor az ifjabb Böjthe bejelenti, hogy paraszt lesz - nem sokban különbözik attól, amit Fekete István is boncolgatott a Kele kisregényben, tudniillik, hogy egészséges paraszt lesz a fiúból, aki nem akar a városba menni. Magát a regényt nem olvastam, nem tartom kizártnak, hogy az teljesen más képet ad.

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 10:01:38

Húha, gyerekek, itt sok minden szorul rendbetételre ám!
MIKSZÁTH is zsidózott rendesen. Kiirtani!!! Arany János is! Őt is! Olyan meg nincs, hogy Deák tér, mert bár nem volt "irodalmár", Deák is zsidózott!

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 10:03:32

Ja, arról meg nem is beszélve, hogy Ady ugyan kedvezményezett volt, mégis ki-kitört belőle az antiszemita, pl. a Duk-duk afférban, vagy amikor nyomorult Zsolt Bélát durván és ellenszenvesen lezsidózta.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.05.09. 10:04:19

@feamatar:
Másszunk bele:
Konkrétan
"Székhelyi egy büdös zsidó" kijelentés Székhelyi személye ellen szólt teljes mértékben, és nem a zsidó voltára vonatkozott szerintem.
Erre utal a szövegkörnyezet is nem utolsó sorban.
Bár ezt csak az tudhatja aki ezt a mondatot mondta.

De ha nem, akkor is legfeljebb etnikai, vallási kirekesztésről beszélhetünk csak, és semmiképpen sem fajiról, mint ahogy ezt a Mazsihisz írta.
És nem csak úgy írta, hanem speciel egy hivatalos közleményben, egy feljelentés részeként.

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 10:04:49

Gyanítom, ha nagyon megkapargatjuk, Kiss József, Vas István, Zelk Zoltán és Bródy Sándor is zsidóztak, igaz, nekik szabad volt.

BruceTheHoon 2012.05.09. 10:07:24

@zFuly: amit linkeltél, az egy korábbi "vitaanyag", tehát még nem a NAT. Januári verzió. A most benyújtott tervezetet így két perc alatt nem találtam, de Hoffman Rózsa szerint a korábbitól lényegesen különbözik ( hvg.hu/itthon/20120504_hoffmann_rozsa_nat ).

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 10:07:30

Egyébiránt: odáig még rendben van, hogy az érintettek maguknak vindikálják a jogot a "zsidó" definiálására - mardossák is egymást eredmény nélkül évszázadok óta tisztességesen -, de hogy azt is ők mondják meg, mi a ZSIDÓZÁS, a büntetőjogi kihatások miatt már megengedhetetlen.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.05.09. 10:07:31

@Űrlény Lajos: EZ érdekesebb kérdés.
Mivel az IQ általában serdülőkorban válik meghatározóvá (kinek magasabb, kinek alacsonyabb, a jellegéből fakadóan), így szerintem pl a diákolimpiákon való szereplés az jó megközelítés az IQ mérésére populációkat tekintve.

Ebben teszem azt a zsidók ugyan erősek, de közel sem annyira mint az oroszok, kínaiak, avagy a magyarok, románok.

2012.05.09. 10:08:35

@Farkantoán Chatpartner: Van egy olyan sejtésem, hogy a közös élettéren osztozó embercsoportok között oda-vissza természetes a legalább a bizalmatlanság:

urleny.blog.hu/2012/05/03/kiakadt_1

Kérdés, hogy ezt hogyan dolgozzuk fel?

Cortez70 2012.05.09. 10:09:41

Egyetlen faj van, akit soha nem lehet kritizálni.Ők soha nem ölnek embert, nem csapnak be senkit.Csupa nyíltan gondolkodó,jóságos szakállas órásmester, aki egész nap csak imádkozik, és árvagyerekek fejét simogatja, és Magyarország felemelkedésén serénykedik.Látott már valaki olyan filmet/könyvet a mainstream mediában, ahol a zsidó karakter a rossz oldalon állt?

cso zsi 2012.05.09. 10:10:21

@Zahal: Ugye nem az a baj, hogy 100 éve is hasonló gonddal küzdött az ország, és Európa?
Remélhetőleg nem ugyanoda vezet.

2012.05.09. 10:12:25

@Trompf: A zsidók közül úgy tudom, csak az askenáziakat tartják kiemelkedő IQ-val rendelkezőknek, igaz, jelenleg ők alkotják a zsidóságnak kb. 80%-át. Ismerek néhány (nagyon kevés) sikeres zsidót, és való igaz, hogy konkrétan az ő esetükben nem tapasztaltam felsőbbrendű intelligenciát. Sokkal inkább a szociális kompetenciáik voltak kiemelkedőek. De ez már végképp rasszista kijelentés. Elnézést kérek, és egyben elhatárolódom saját magamtól.

Balt 2012.05.09. 10:16:17

Nem ismerem sem a készülő NAT-et, sem Szabó Dezső munkásságát. (Ahogy ti sem...) De:

"Rövid értékelése

Művelt, tájékozott, több európai nyelvet beszélt. Hamar kitűnt tanulmányaival, közéleti írásaival, mint író, nyelvi erejével. A 20. századi magyar írói nyelv nagy hatású megújítója. Expresszív stílusa, képalkotó képessége, mondanivalójának tömörítése plasztikussá és mozgalmassá teszik írásait. Alkotásaiban a kor valamennyi divatos szellemi áramlata otthagyja lenyomatát, a pozitivizmustól a szellemtörténeten át az irracionális filozófiákig. A magyar irodalmi hagyományok közül leginkább a romantikában gyökerezik, majd Ady Endre, Móricz Zsigmond nyomán a magyarságot méltatja szellemtörténeti értelemben. Nem vált hívévé a nemzeti fajelméletnek és a rasszizmusnak.

Ki nem mondott, de valóságos vágya a polgárosodás. Szabadon gondolkodó polgárként szeretett volna élni a 20. századi Magyarországon. A századelő rövid időszakától eltekintve Magyarországon ez nem volt lehetséges, leginkább ebből származik az 1930-as évek közepétől való szellemi magára maradottsága és elszigetelődése. Ugyanez az oka 1945-től 1990-ig való viszonylagos háttérbe szorítottságának az irodalomtanításban és az irodalmi propagandában." (Wiki)

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 10:16:32

Az egri eset meg a baloldali vérfarkasok áldozatául esett.

1) Megszeppent hivatalnokok nem mertek hozzájárulni a humortalan trágárságáról közismert Székhelyi fellépésének önkormányzati támogatásához (nem világos, hogy Orbántól vagy Székhelyitől szeppentek meg).

2) Egyikük, ha jól emlékszem, LMP-s, aki színtisztán liberális, hajszálpontosan ugyanabban a hangnemben és célzattal, mint ahogy a baloldali bloggerek dalolják a "perszenyilvánőisbüdöslibsibolsizsidó"-t naponta ezerötszázszor, ad majorem gloriam Gyurcsányi, megpróbálta kigúnyolni a jól ismert módon a kollégáit.

E kettőt úgy gyúrta össze a trágyaoldal, hhogy Székhelyit a zsidó identitása miatt elűzték Egerből.

Bafana 2012.05.09. 10:17:22

@Tyl3r: Fekete Istvánt említetted. Neked is, és úgy alapjában mindenkinek egy ajánlott irodalom Fekete Istvántól: Zsellérek. Nem nagyon szeretik a művei közt említeni, de taníteni kellene.

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 10:18:00

@Trompf: ráadásul a balbloggerek gúnyos és merőben szellemtelen stílusában és célzatával: "ja, ha nem akartok támogatni egy büdös zsidót"...

maretz 2012.05.09. 10:18:09

"Nem elég az „oldalági” (erdélyi) magyarfaj-mániákus Wass Albert (a maga német Vaskeresztjével)"

Na eddig a mondatig bírtam olvasni ezt az okádék ömlengést...

Szánalmas figura vagy öreg.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.05.09. 10:18:09

@Űrlény Lajos:
Nem lehet mérni egész populációt tekintve.
A kiemelkedő egyénekét talán lehet említett nemzetközi versenyek kapcsán, de ott se ismerjük a genetikai hátteret sehol.

Nem hiszem hogy a közeljövőben készülne általános kompetencia mérés etnikumokra lebontva.

Puncás Margit 2012.05.09. 10:19:03

@Cortez70: Konkrét zsidókat mondjál, akik ártottak neked! Ne ködösíts! Nevezdd meg név szerint, hogy kit utálsz! Ez is pl. baj az antiszemitákkal (mondjuk nem a legnagyobb), hogy nem egyenesek és nem elég bátrak.

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 10:19:16

@Űrlény Lajos: igazad van. A "feldolgozásnak" túlságosan szellemtelen és kényelmes módja az, hogy te pedig antiszemita vagy, kuss neked.

Gogol 2012.05.09. 10:21:46

@Herr Vissarionovich: A német nácik lehet, hogy eltűntek, de a magyar nácik nem. Itt vagy pl. te.

maretz 2012.05.09. 10:22:02

@seheresezádé:

"Ez is pl. baj az antiszemitákkal (mondjuk nem a legnagyobb), hogy nem egyenesek és nem elég bátrak."

Ellenben veled, aki antiszemitázól bőszen, de nem mondod meg, hogy most kit is utálsz... csak úgy a fasisztákat (=magyarok) úgy en bloc. Nem?:)

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.05.09. 10:22:19

@Cortez70:
Ez ebben a formában nem igaz. Számos film van ahol a zsidók a bűnözők (pl Blöff), vagy a rosszak (Passió), ...

Viszont az igaz, hogy nem sok nemzet teheti meg, hogy nem engedi be a
sajtót, a segélyszállítmányokat, avagy az atomfegyvereket ellenőrzése alól teljes mértékben kibújik.

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 10:22:38

@Űrlény Lajos: központi beintés. A jól ismert "civilek" a face bookon is orrba-szájba nyomják.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.09. 10:22:41

Szabó Dezsőt Wass Alberttel keverni nem szerencsés.

Wass Albert de facto náci volt, Szabó Dezső nem volt az. Szabó a népi mozgalom híve volt, mely valóban közel állt mind a szélsőbalos, mind a szélsőjobbos eszmékhez, de azért egyikhez sem tartozott. Szabó ráadásul még kifejezetten náciellenes is volt. Persze, antiszemita volt, ez tény, de ugyanúgy németellenes is. Nem faji alapon volt antiszemita, hanem tásadalmi alapon. Egyik rögeszméje az volt, hogy a magyarországi német és a magyarországi zsidó kisebbség elveszi az "életteret" a magyaroktól.

kifordított nagyanyó 2012.05.09. 10:25:53

Végre egy normális tanterv!:))
Bevallom férfiasan viszont,hogy Szabó Dezsőről nem igazán hallottam eddig.
De most,hogy kiderült,hogy hazafi volt utánanézek!:))
Egyébként meg Székhelyi lezsidózása:
Valaki megmondhatná annak a parasztnak aki lezsidózta,hogy Székhelyi már akkor valaki volt,mikor ő még tanácselnök volt vagy a gyárban a szalag mellett melózott.Úgyhogy több tiszteletet!

maretz 2012.05.09. 10:26:23

@bircaember maxval:

"Wass Albert de facto náci volt, Szabó Dezső nem volt az."

De meg de facto egy fasz vagy. Wass Albert soha nem volt se náci, se német. Magyarország katonája volt.

A fia pedig az Egyesült Államok tábornoka. Csak ugye a zsinagógában nem ezt tanítják...

Olvastad egyetlen könyvét is? Persze, hogy nem. Különben ekkora faszságot nem bírnál leírni anélkül, hogy lerohadna a kezed.

Gogol 2012.05.09. 10:26:47

@Cortez70: Aha, és melyik az a nép, amit nem lehet kritizálni, mert rögtön a buzikra, a zsidókra vagy a cigányokra fogja minden lelki és anyagi nyomorát?

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 10:26:54

'Egyik rögeszméje az volt, hogy a magyarországi német és a magyarországi zsidó kisebbség elveszi az "életteret" a magyaroktól.'

ÉS milyen igaza van! Olyan gyönyörű árvalányhajas mező ringhatna pl. a hajósi szőlők helyén, vagy lehetne a most sváb Dunabogdány is olyan tőrőlmetszetten mocskos, mint Tahi.

maretz 2012.05.09. 10:28:02

@Gogol:

Elég sok ilyen nép van itt Kelet-Európában. Többnyire igazuk is van.

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 10:28:11

@maretz: érdemes amúgy megfigyelni, hogy a kiemelkedően tehetséges Czegei Wass Albert szélsőjobbos vonzalmait NEM SZABAD megbocsátani, míg Vas, Zelk, Nagy László, Benjámin, Faludy szélsőséges rákosizmusát-sztálinizmusát KÖTELEZŐ.

2012.05.09. 10:28:16

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): "Innen a deportálás csak akkor kezdődött, amikor a nácik végül tényleg megszálták magyarországot, leváltva a magyar kormányt a saját vezetésükkel. Így tegyen veletek jót az ember... "

Pusztán a történeti hűség kedvéért: az első deportálások (államilag elrendelt erőszakos lakhelyváltoztatás) 1941-ben történtek. (Horthy)

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2012.05.09. 10:29:53

A proto-náci Immanuel Kantot is kiíratkoztathatná már valaki a nemzeti alaptantervből. Szörnyűséges, hogy ilyen aljas, rasszista emberek gondolataival mérgezik az ifjakat.

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 10:29:54

@seheresezádé: "veletek" meg az a baj, hogy azt hiszitek, jogotokban áll büntetőtörvénykönyvi tényállást bizonyítékok nélkül a veletek szembenállóra fogni.

2012.05.09. 10:31:04

@Medgar: Oké, azt hiszem, köztünk nincs vita. Pusztán azt írtam, hogy a faji megkülönböztetés egy régies, ámbár helytelen elnevezése a rasszizmusnak. A magyarban gyakori a szó szerinti magyarítás.

maretz 2012.05.09. 10:31:30

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Pusztán a történeti hűség kedvéért: az első deportálások (államilag elrendelt erőszakos lakhelyváltoztatás) 1941-ben történtek."

Jah, mert ha nem történtek volna, akkor már 1941-ben megszálltak volna a németek. Ennyi.

2012.05.09. 10:31:33

@dr. mesterseges szinezek:

Ugye, nem hiszed magadról, hogy nem vagy egy közönséges, ordas rasszista?

nixe 2012.05.09. 10:32:29

Mindenre lehet hozni érveket,sőt racionális érveket.
A témában szereplő tantervrészletre is.Meg arra is, hogy ha kicsit kúszva is, de jól halad a Kormányzó úr visszafényezése.
A részletekre lehet racionális magyarázat,az egészre kevésbé.
A világ jobban észnél levő része már rájött arra,hogy az országon belül együtt élőket lehetőleg integrálni és nem megosztani (ha úgy tetszik, "kirekeszteni" ) kell, mert az utóbbi egyre vaszélyesebb körök után olyan helyzethez vezet,aminek kára (anyagiakban, erkölcsiekben és emberéletben is) a többszöröse az integrációénak. Nagyjából ez történt az USA-ban (feketék és latinok), Európa több országában, de még a néhány hozzászóló részéről nem kedvenc Izraelben is az ott élő arabok és zsidók törvény előtt egyenlőek). Sajnos M.o. azon kevés európai ország közé tartozik,ahol ezt két égés és tömeghalál után sem volt képes mindenki megérteni, vagy ha megérteni igen,akkor alkalmazását beáldozza a napi politikai érdekek oltárán, nyilván arra gondolva, hogy egy kis csúszás még belefér. Pedig a csúszást igen nehéz megállítani, még akkor is, ha az ország olyan szövetségi rendbe tartozik,ahol ezen igyekeznek. Mérgezi a lelkeket, beelivódik, hogy ez lenne a természetes. Nem leszünk így sikeresek soha.

Kave 2012.05.09. 10:32:34

Balos nyomorultak! Ennyire pofátlan bunkók még ti sem lehettek! Szabó Dezső a magyar irodalom alapköve. Aki nem olvassa az bunkó. Az, hogy korrajzként megemlíti az 1. vh-n nyerészkedő zsidó kereskedőket (ami tény) az már nektek antiszemitizmus? Ha kiejti egy nem baloldali ember a száján, hogy „zsidó”, az már antiszemitizmus?

Hát mivel ennyire pofátlan sutyerákok vagytok balliberóskáim, ezért utál benneteket az EGÉSZ ország. A magyar nemzet alapértékeit szapuljátok minden nap!

És a magyargyűlölő tehetségtelen Kertész Imre, az ki a sz@rt érdekel? Vagy Spiró György, aki ugye a magyarokat akarja levágni és megfőzni a verseiben (Ja, persze komcsi – Kossuth díjas, mint a másik Kanadába menekült agybeteg „író”)

Ezek vagytok: egy hazátlan, kultúrátlan és kulturálatlan söpredék.
Takarodjatok már innen el a kozmopolita, primitív álkultúrátokkal a fenébe!
Akinek Wass Albertről, Szabó Dezsöről, ennyi jut eszébe az csak egy mániás bolond lehet, vagy csak egyszerűen:
hazaáruló söpredék.

maretz 2012.05.09. 10:33:26

@Farkantoán Chatpartner:

Nem tudom, én elég sokat olvastam Wass Alberttől (szinte az összes megjelent könyvét), de egyikből se olvastam ki szélsőjobboldali eltévelygést. Sőt, minden borzalom, igazságtalanság és üldöztetés ellenére mindig a keresztényi megbocsátást és a humanizmust emeli ki a műveiben tanulságként.

Ben Franklin 2012.05.09. 10:34:13

Érdekes, Benjamin Franklin és George Washington nevü senkiháziak is az amerikai szabad polgári társadalom végzeteként írta le a zsidókat....:)

És milyen igazuk lett!

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 10:35:40

@Űrlény Lajos: Ha konkrétan rámutatsz milyen rasszt zrikáltam és mivel, nem fogom hinni.

maretz 2012.05.09. 10:36:00

@Gogol:

Cseh, lengyel, bolgár... hirtelen ezek jutottak eszembe. A szerencséjük az, hogy nekik nem nagyon vannak ilyen derék liberális hazafiaik, mint nekünk. Pont annyival előrébb is tartanak. Legalábbis az első kettő.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.09. 10:36:08

@maretz:

WaSS egy náci pribék volt. A háború után is folyamatosan a magyar emigráció nyilas részével állt csak kapcsolatban, a magyar demokratikus emigrációt kommunistának minősítette.

Gogol 2012.05.09. 10:37:55

@maretz: Jöjjenek idézetek is, hol zsidóznak cigányoznak buziznak a csehek a lengyelek, meg a bolgárok. Világosíts fel, tényleg érdekel. Konkrétumokat légy szíves.

Réz Aladár · http://gesztus.blog.hu/ 2012.05.09. 10:38:13

úúúúúúúú előkerült Wass Albert. A kedvencem.:) Szerintem sem említhető egy lapon Szabó Dezsővel. Utóbbi ha nem is kimagasló, de legalább értékelhető figurája a magyar irodalomnak. Mindez nehezen mondható el a nemesből lett néptribunusról.

maretz 2012.05.09. 10:38:29

@nixe:

"de még a néhány hozzászóló részéről nem kedvenc Izraelben is az ott élő arabok és zsidók törvény előtt egyenlőek"

Lófaszt. Az Magyarországon van, ahol minden állampolgár egyenlő a törvény előtt. (Bár ez sem igaz... ha valakinek kicsit sőtétebb a bőre, akkor csak 8 évet kap egy világhírű élsportoló brutális meggyilkolásáért.)

Izraelben aki nem zsidó, az pl. törvényileg nem házasodhat. Na erre varrjál gombot öreg...

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.05.09. 10:38:34

@Űrlény Lajos: Ez tényleg jó link a vitánkat illetően.
Megjegyzem itt Izrael még annyira se jó, mint amennyire én tettem a versenyek által.

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 10:38:46

@Könnyen elkaptuk, uram!: tovább nehezíti a helyzetet, hogy rassz = faj.

is 2012.05.09. 10:40:52

@==T==: "Egy író munkásságának minőségét nem a politikai nézetei határozzák meg."

Amennyiben van a politikai nézeteitől független munkássága. Ha nincs, akkor bizony azok határozzák meg. A "Sződd a selymet elvtárs..." dallamát sem tudom a szövegtől külön zeneileg elemezni.

Gogol 2012.05.09. 10:41:07

@maretz: Persze, Magyaroszágot a zsidók a cigányok meg a buzik húzzák le, nem ám a mocskos korrupt kormányaik, akik képtelenek munkát adni és csak gerjesztik a fröcsögést a szavazatokért. Eszed tokja.

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 10:41:16

@maretz: én sokkal kevesebbet olvastam tőle, mint te, fogalmam sincs, világnézete hogy tükröződik a műveiben.

maretz 2012.05.09. 10:41:29

@bircaember maxval:

Jah. A fia meg ezért vitte tábornokságig az amerikai hadseregben:)

A baj az, hogy akinek az agya ennyire beszűkült a gyűlöletbe, az már nem fogja fel a tényeket. Leperegnek róla, mint esővíz a frissen vaxolt szélvédéről.

Az Egyesült Államok 3 különböző alkalommal vizsgálta meg Wass Albert ügyét, mindhárom vizsgálat megállapította, hogy a román "népbíróság" vérvádjai nem állják meg a helyüket.

Vicces hogy a hozzád hasonlók, akik tiszaeszlár miatt hisztiznek, nem ismernek fel egy vérvádat akkor sem, ha kiszúrja a szemüket...

Ben Franklin 2012.05.09. 10:41:49

@Gogol: Jobb példa a szlovákság. Egy szálig önként szállíttatták el a zsidóikat, így nekik maradt kb. 3000 (vö. Mo. 200e). Mégsem mondja senki rájuk hogy antiszemiták. Teccettünk volna jó munkát végezni.

Cortez70 2012.05.09. 10:42:08

@Trompf: Azt hiszem, ezzel a két filmmel kész is a lista...Kapott is érte
Gibson rendesen.El tudsz képzelni egy olyan hollywoodi filmet, hogy 2-3 kaftános zsidó összebeszél, és megölnek
egy ártatlan keresztényt/arabot a pénzéért?Vagy mondjuk filmre vinni a 40es évek végén lemészárolt palesztín falu történetét, ahol a kutyákat is leölték?és az akció vezetője pár évtized múlva béke Nobel-díjat kapott....

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 10:42:46

@dr. mesterseges szinezek: ha szerinted a zsidóság rassz, máris rasszista vagy, mert a rassz azt jelenti, faj.

No_Fidesz_No_Problem 2012.05.09. 10:42:52

"És akkor csodálkozunk majd, hogy a magyar fiatalok egyre távolodnak a világtól, egyre kevésbé lesz arról hiteles, adekvát tudásuk - ettől aztán egyre inkább frusztráltakká válnak, és hogy a frusztráció levezetésére ott lesz a fejükben a NAT által gondosan elébük tálalt Szabó-féle „vonzó és kristálytiszta antiszemitizmus” és a magyar fajiság eszmevilága."

NO PARA!

A fiatalok gondolkodására a legkevesebb hatással az van, amit az iskolai irodalomórákon olvasnak. Ennél sokkal nagyobb hatással van rájuk az, amit otthon, a családban mintaként kapnak. A legnagyobb hatással pedig az van rájuk, amit egymástól a kortárs csoportokban kapnak.

Márpedig ma Magyarországon a családok döntő többsége nem vevő sem a parasztromantikára, sem a múltba fordulásra, sem a zsidózásra. A kereszténységre sem vevő egyébként, pláne nem abban a töménységben, ahogy a Fidesz adagolná.

maretz 2012.05.09. 10:43:48

@Gogol:

Szó nincs erről. Sajnos a kormányaiknak is köze van hozzá, akik ahelyett, hogy a problémákkal foglalkoznának állandóan azzal vannak elfoglalva, hogy a fent említett társadalmi csoportoknak a seggét kinyalják, nehogy a brüsszeli liberális nagytestvérek a fejünkre találjanak koppintani...

Mit gondolsz hova tűnt az a 10.000 milliárd forint, amit Gyurcsó felvett hitelbe? Jó, egy részéből medencét épített magának és pribékjeinek... De egy jelentős része az ország semmirekellőinek a segélyeire ment el. Amit most mi, a szorgos, dolgos adófizetők törlesztünk. Meg az általunk MUNKÁRA nevelt gyerekeink.

Gogol 2012.05.09. 10:44:10

@Ben Franklin: Maradjunk az elmúlt 5 évnél. Engem az újkori európai antiszemitizmus, homofóbia,m és cigánygyűlület érdekel. Hol vannak azok az országok, ahol ezek olyan mértékben vannak jelen, mint nálunk (megjegyzem a szlovákokra hasonlítani ideológiában nem nagy büszkeség, mert hogy ők pl. magyargyűlölők is egyúttal.)

Gogol 2012.05.09. 10:45:12

@maretz: Te ezt honnét tudod?

is 2012.05.09. 10:45:32

@Cortez70: Igen, pl. Shakespeare Velencei kalmárja, és annak filmváltozata Al Pacinoval pár éve. A II. vh-ig pedig kb. csak ilyen készült.

windex 2012.05.09. 10:45:57

@Kimondom az igazságot: helyesbítenék: magyar embereknek mindenféle írókat! köztük magyart is, persze. csak mert nehogy lemaradjunk valami jóról, csak mert nem magyar különben csak nagy lászló, ady, józsef attila, petri györgy, lázár ervin, jász attila, száraz györgy(ök), kosztolányi, kormos istván, weöres, csukás istván, szabó magda, radnóti (tudom, de mégis, magyar), szepes mária, lénárd sándor, ottlik, csáth, füst (ő is de) - és még sorolhatnám a jobbnál jobbakat - után lemaradnánk márquezről, capoteről, ecoról, tolsztojról, vianról, semprunról, kerouackról, beauvoire-ról meg mindenről, ami az emberiség értéke már, ugye

maretz 2012.05.09. 10:46:18

@Farkantoán Chatpartner:

Olvass tőle! Érdemes. Különben az ember kénytelenül is elhiszi, amit a liberális média pumpál a fejébe...

Én öszintén csodálom Wass Albert keresztényi szeretetét. Baromi nehéz lehet ennyi elszenvedett igazságtalanság után is megbocsátásról és emberiességről beszélni műveiben.

No_Fidesz_No_Problem 2012.05.09. 10:46:54

@maretz:

"Amit most mi, a szorgos, dolgos adófizetők törlesztünk. Meg az általunk MUNKÁRA nevelt gyerekeink."

Hol van annak az egymillió (1.000.000) új munkahelynek az időarányos része, amit Orbán megígért, és ahol elhelyezkedhetnének azok, akik - szerinted - azért nem dolgoznak, mert nem nevelte őket munkára az apjuk?

maretz 2012.05.09. 10:46:57

@Gogol:

El szoktam olvasni a költségvetés végrehajtásáról szóló törvényt...

Boka1 2012.05.09. 10:47:25

@Ben Franklin:

azért köszönik, jól vannak az amcsik.Valószínű , az átlag zsidók agyi aktivitása más, mint a négereké, kelet-európaiaké, ezért sikeresek bárhol a világban. A régi gyarmatosító országok rezgése is magasabb volt az elnyomottabbaknál. Ezért van az, hogy bármilyen módon osztja el a világ a pénzt, mindig ugyanoda kerül vissza.

Ben Franklin 2012.05.09. 10:48:08

@Gogol: Fogalmam sincs ki volt Szabó Dezső, lévén kommunkisták határozták meg az alaptanterveket sok sok évig.

Csak az a bökkenő, hogy egyebek közt a lényegi állítást - hogy ti. a zsidók felbomlasztják a társadalmat, elszaporodásuk annak végét okozhatja - olyan nevek is leírták, mint Kossuth, vagy amerikában Benjamin Franklin és George Washington.

Ezt sajnos nem lehet kitörölni.

maretz 2012.05.09. 10:48:43

@No_Fidesz_No_Problem:

Elvitte brüsszel a megszorítósdi-játékkal...

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 10:49:00

@is: Chaplin filmjeinek gonosz hősei héber betűs újságokat olvasnak. Nem egyszer, nem kétszer - rendszersen. Pl. A kölyök c. világhírű filmjében.

Cortez70 2012.05.09. 10:49:00

@Gogol: Kedves Gogol!
Gondoltál már arra, hogy már az antiszemitizmus szó létezése is árulkodó?Miért nincs nemzetközi kifejezés arra, ha valaki ellenérzést táplál pl.a belgákkal/norvégokkal/kínaiakkal szemben?Még rasszisták(akik minden idegent elutasítanak) mellett is megkülönböztettek antiszemitákat.
Miért ível át az antiszemitizmus országokon és évszázadokon?Mindig minden nép hülye, csak az az egy a tökéletes?

Gogol 2012.05.09. 10:49:38

@maretz: Wass Albert egy középszerű szar iró, akit jobbos identitás tudat fejlesztésként hozott be a Fidesz 10 éve. Politikai haszna van, irodalmi értéke nincs. Olyan mint a Valentin nap a virágárusoknak.

maretz 2012.05.09. 10:49:43

@Boka1:

"Valószínű , az átlag zsidók agyi aktivitása más, mint a négereké, kelet-európaiaké, ezért sikeresek bárhol a világban."

Na és akkor ki a rasszista öreg?:) Csak nem Tel-Avivból írsz véletlenül? Az ilyen mentalitás arrafele dívik...

ketroot 2012.05.09. 10:49:50

@Bafana:

de a MAZSIHISZ =/ magyar zsidóság.

Ben Franklin 2012.05.09. 10:49:55

@Gogol: Franciaországban rendszeresen kiégnek a zsinagógák. Közelükben nem vagyunk.

Gogol 2012.05.09. 10:50:13

@Cortez70: Van rá szó, nacionalizmus. Elég ismert.

maretz 2012.05.09. 10:50:54

@Gogol:

Baumgarten-díjat kapott '40-ben te faszkalap... És nem 10 éve "hozta be a Fidesz", '90-től kezdve folyamatosan jelennek meg a könyvei.

Olvastál egyet is belőle te irodalomszakértő?... Tökéletlen paprikajancsi....

Puncás Margit 2012.05.09. 10:51:09

@Farkantoán Chatpartner: Jaj, csak nehogy mondjál nevet már megint, hogy ne lehessen cáfolni, vagy valami! Ezt rejtőzködésnek hívják.

Gogol 2012.05.09. 10:51:19

@Ben Franklin: És a kormányuk rendre elhatárolódik.

is 2012.05.09. 10:51:56

@Cortez70: ".El tudsz képzelni egy olyan hollywoodi filmet, hogy 2-3 kaftános zsidó összebeszél, és megölnek
egy ártatlan keresztényt/arabot a pénzéért?"

Nem. Mert a kaftán nem zsidó viselet: en.wikipedia.org/wiki/Kaftan. Ennyire érted te ezt a kérdést.

maretz 2012.05.09. 10:52:23

@Gogol:

"És a kormányuk rendre elhatárolódik."

Csak mondjuk a mienk tesz is ellene valamit.

Ben Franklin 2012.05.09. 10:52:42

@Boka1: Szerinted jól vannak az amcsik?

Legalábbis azt hiszik, ugye? De hadd mondjak el egy nem túl nagy titkot. Minden hollywood-i stúdió, minden országos TV-lánc (tehát minden véleményformáló) zsidó tulajdonú.

Szóval addig, amíg teljesen le nem csúszik az amerikai középosztály, nem lesz zsidóirtás.

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 10:53:12

@Boka1: azért a mocskos rasszizmust kerülni kéne, nem?

Gogol 2012.05.09. 10:53:20

@maretz: Aha, ha nagyon sarokba szorítják böfög egy kicsit.

nixe 2012.05.09. 10:53:46

@maretz
javasolom: google/marriage in Israel
mindenki nyugodtan házasodhat...remélem a tények nem zavarnak meg

Marriage in Israel From Wikipedia, the free encyclopediaJump to: navigation, search Marriages in Israel can be performed under the auspices of the religious community to which couples belong, or for people who have proven to lack any religion, civil marriage can be performed also.[1][2] Matrimonial law is based on the Millet or confessional community system employed in the Ottoman Empire, which was not modified during the British Mandate and remains in force in the State of Israel.[3]

There are nine officially recognised Christian communities, and Jewish, Muslim and Druze communities. Marriages in each community are under the jurisdiction of their own religious authorities.[3] The religious authority for Jewish marriages performed in Israel is the Chief Rabbinate of Israel and the Rabbinical courts. The Israeli Interior Ministry registers marriages on presentation of proper documentation. Registration does not in itself validate a marriage, and lack of registration does not invalidate one. However, civil, interfaith and same-sex marriages entered into abroad are recognised by the state.[4]

However, it is illegal under Penal Law Amendment (Bigamy) Law, 5719 (1959), to marry in Israel while already married. This applies to members of each confessional community, including the Jewish and Muslim.[5][6] However, polygyny is still practiced in the Bedouin community, where about 25% of men are believed to have more than one wife.[7]

The minimum marriage age in Israel is 18 for males and 17 for females.[8]

Contents [hide]
1 History

2012.05.09. 10:53:56

@dr. mesterseges szinezek: Értem, hogy mit akarsz mondani, de a lényeg nem az volt.

2012.05.09. 10:54:13

@maretz: "Jah, mert ha nem történtek volna, akkor már 1941-ben megszálltak volna a németek. Ennyi. "

Értem. Az más. Így jobban jártunk. Don kanyar. A második hadtest elvesztése. Papír talpú bakancs a magyar katonákon. Biztos zsidók gyártották.
A kiugrási kísérlet elutasítása. Német megszállás. Az ország feldarabolása. az ország kifosztása. A győzteseknek fizetendő háborús megváltás. Szovjet megszállás.

Gogol 2012.05.09. 10:54:20

@maretz: Egyébként egy Wass Albert rajongó önmagát jellemzi. No comment.

maretz 2012.05.09. 10:55:22

@Gogol:

Valami vicceset találtál hülyegyerek?

1938-ban meg József Attila, 1941-ben Reményik Sándor, 1944-ben Szabó Lőrinc

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 10:55:47

@seheresezádé: kik "hívják" rejtőzködésnek és mit, éde rasszista galambom?

maretz 2012.05.09. 10:55:55

@Gogol:

Te is magadat jellemzed. Röhögnénk is rajtad, ha nem lennél ennyire szánalmas.

2012.05.09. 10:55:56

@Ben Franklin: És minden sikeres hollywoodi produkcióban volt egy magyar. (magyar zsidó?)

Ben Franklin 2012.05.09. 10:56:03

@Gogol: A magyarkormány is elhatárolódik ha van mitől.

maretz 2012.05.09. 10:57:14

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Igen. Ha előtte még Budapestet is lerombolják, mint Varsót, és Magyarországon is koncentrációs táborokat rendeznek be, mint az akkoriban megszállt Lengyelországban és Csehországban, akkor bizony rosszabbul jártunk volna.

A lengyelek soha nem voltak Hitler szövetségesei. Jobban jártak mint mi? Aligha.

Mr.Templar 2012.05.09. 10:57:15

Te, a nemzet-hálátalanság
Égbekiáltó némasága,
A nemzet-szégyen Káin-bélyege,
Oh Széphalom!
Azért kellett-e csak
Hozzád zarándokolnom,
Hogy egy hajtásra oly hosszút igyam
A keserűség poharából,
Amilyet eddig még talán nem ittam?...
Ez volt tehát
A múzsák egykori tanyája,
Hol most haszonbérlő zsidó lakik?
Azon szobában,
Melyben Kazinczy Ferenc
Élt s kilehelte tiszta lelkét,
Most piszkos nyávogó porontyok
Hentergenek,
S a szentek szentéből, nejének
Szobájából ím kamra lett,
Mely ronda lommal van tele.
Ki innen e falak közül!
Félek, hogy a ház rám szakad,
Mert nagy teher nehezkedik rá:
Az isten átka. - -
(Széphalmon)
Munkácstól egy jó etetés Beregszász. Közönséges mezőváros, van benne gót templom, megyeház és magyar kocsmáros, ami nagy vigasztalás (nem a templom, hanem a magyar kocsmáros), ha az ember három napig csupa zsidó kocsmákban hentergett. Dicsekedés nélkül szólva, a legnagyobb emberbarátok egyike vagyok, s tisztelem, becsülöm a zsidókat, de már a kocsmából csak kikergetném őket a pokolig, mert ami ronda, csak ronda az, hiába!
(Útirajzok Kerényi Frigyeshez)
Ezt előrebocsátva kezdjünk még kellemetlenebb dologba, t. i. az alkudozásba. Rám nézve legalább ez a legkellemetlenebb, mert én nem vagyok batyus zsidó, ki egy nadrágkelmét 6 pengőre tart, hogy aztán 25 garasért eladhassa.
(Kovács Pálhoz)
A zsidók hajdan Mózes idejében az isten helyett egy aranyborjut imádtak, de ti még lejjebb süllyedtetek, - ti egy ólomszamarat imádtatok.
(A Kis-kunokhoz)
...kedves rajkód életben és tökéletes épségben maradt, nemhogy meg nem ölték, hanem még csak zsidóvá sem lett, azaz környül sem metéltetett.
(Arany Jánoshoz)
Aztán ott ragadá meg haját,
Ahol legjobban fáj,
És elhurcolta magával,
Mint a zsidó a lóbőrt;
(A helység kalapácsa)
Miként elpusztult Jeruzsálem,
El fogsz pusztulni Ausztria,
S mint Jéruzsálemnek lakói,
Földönfutók lesznek császárjaid,
Földönfutók és üldözöttek!
(Ausztria)

No_Fidesz_No_Problem 2012.05.09. 10:57:28

@Legelő Őse:

"Nekünk tényleg lehet hogy nem az EU -ban a helyünk. Illetve ti maradjatok,én lassan megyek."

Vannak, akiknek tényleg nem az EU-ban a helyük, de nem csak ott nem, hanem a teljes nyugati civilizációban nincs helyük.

De ebből hogy következik neked az, hogy ők maradjanak Európa közepén, míg az európaiak költözzenek arrébb?

Aki hátrafelé nyilazásra vágyik, költözzön vissza Etelközbe. Aki parasztromantikát akar, építsen magának rezervátumot az Alföld közepén.

De azt már tényleg nem kellene hagyni, hogy egy elmebeteg nagyhangú kisebbség miatt a teljes ország, mint közösség nem tud továbblépni, fejlődni, lépést tartani, a 21. század színvonalán és lehetőségeivel élni, ennek megfelelő életszínvonalhoz és életminőséghez jutni.

Szűcslaci 2012.05.09. 10:57:54

@Gogol: Bocsi, hogy én is válaszolok: az említett jelenség azon országokban van jelen, ahol az általad említett nációk élnek, annyian és úgy, ahogy nálunk. Ahol viselkednek és úgy utálják a befogadó, többségi társadalom tagjait, mint nálunk. Ahol a dolgozók keresetének tetemes része az ő sajátságos életmódjuk fenntartására, illetve az őskorból származó, vélt, vagy valós sérelmeik kompenzálására megy el, miközben ők maguk szűkölködnek.

2012.05.09. 10:58:01

@maretz:" 1938-ban meg József Attila, 1941-ben Reményik Sándor, 1944-ben Szabó Lőrinc "

A büdös zsidók! Fujjjj!

Azért József Attilát egy lapon említeni Wassal....

Gogol 2012.05.09. 10:58:30

@maretz: Ja, de az alapítványt azzal vádolták, hogy libsik, negyvenben érték a legerősebb támadások őket, nyilván demonstráltak azzal, hogy egy debil konzervatívnak is adtak egyet. Ezt most olvastam a wikiről, semmit nem tudok erről a díjról 45-ben meg is szűnt.

notib 2012.05.09. 10:59:24

Na ezért a "büdös zsidózásért" egy hangyányit Rákosi, Gerő, Farkas, Szamuely, Kun Béla és társaik is tettek, nem is kis sikerrel....

Boka1 2012.05.09. 10:59:30

@Ben Franklin: Szerintem jól vannak.

Meg szerintük is. Zsidóírtás meg nem lesz, mert akik irthatnának, azok rendben meg tudják venni a napi heroin adagjukat.Hogy zsidó tulajdonú, azt nem tudom, mert ott a multik egészségbiztosítós, nyugdíjbiztosítós tulajdonban vannak, annak meg van pármillió tagja.Úgy tudom, az Usában nagyobb gond a spanyol ajkú illetve a felőlünk érkező bevándorlás,mivel visszük a kulturánkat is keletről.Előbb velünk kezdik az írtást, utána a szorgalmasabbjával.

Puncás Margit 2012.05.09. 10:59:47

@Farkantoán Chatpartner: Tisztelt Uram,

mivel nem hajlandó egyenesen válaszolni, és név szerint elárulni, hogy kivel van problémája, én ezennel befejeztem Önnel a beszélgetést.

2012.05.09. 11:00:19

@No_Fidesz_No_Problem: Őőőőőő... Tulajdonképpen mi is a baj a hátrafelé nyilazással most így konkrétan?!

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 11:00:30

@Gogol: ne büszkélkedj a tanulatlanságoddal. Ez ma már nem sikk, mint Rákosi alatt.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.05.09. 11:00:46

Ez igaz, csak az a baj, hogy tényleg jelentős szerző. Mint ahogy Marxot se lehet kihagyni, ha eszmetörténetet tanítasz, hiába nem azonosulsz vele.
Akkor más sokkal inkább gáz Wass, ő ugyanis, mint író jelentéktelen. A tantervbe vétele tisztán politika.

Boka1 2012.05.09. 11:00:58

@notib: Biszkunál meg nem büdös keresztényeztünk . Már ez a világ sem a régi.

maretz 2012.05.09. 11:01:09

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Én csak arra reagáltam, hogy a kezeslábas "fasiszta" parasztok ilyen embereknek adtak Baumgarten-díjat akkoriban... ha jól értettem, hogy a kollega az évszámot kritizálta.

József Attilát nem lehet egy lapon említeni Wassal, mert az egyik író volt, a másik költő. Wass Albertet viszont egy lapon lehet említeni mondjuk Jókaival vagy Móricz Zsigmonddal.

Szalahadin 2012.05.09. 11:01:50

Szabó Dezső tananyagba emelése nem jelenti egyértelműen azt, hogy kizárólag pozitív előjellel fognak róla nyilatkozni. A liberális tiltakozók miért nem várják meg, hogy pontosan mi szerepel majd Szabó Dezsőről? Ha egy olyan dicshimnusz szerepel majd, amiben nem esik szó az antiszemitizmusáról, akkor és nem előbb lehet tiltakozni. Addig türelem, mert ennek így semmi értelme.
Adolf Hitler és J.V. Sztálin is szerepel a tananyagban történelemből, ez mégsem jelenti azt, hogy a gyereket arra tanítják, hogy nem szörnyetegek voltak.

Ben Franklin 2012.05.09. 11:02:20

@Boka1: Eddig minden nagy történelmi világbirodalom kiirtotta a zsidóit.

egyiptom
római birodalom
spanyol királyság
német birodalom

Pont az USA ne tenné?

maretz 2012.05.09. 11:02:33

@Gogol:

"Semmit nem tudok erről a díjról":D:D:D:D

Bazzmeg, na itt a vége...:) Erre tényleg nem lehet mit mondani. Legalább irodalomórán figyelhettél volna, ha már egyébként szabadidődben látszólag nem olvasol.

Murok 2012.05.09. 11:03:04

@Gogol:

A legrangosabb irodalmi díj volt és nem szűnt meg '45 után, csak '49-ben. '41-ig Babits volt az elbíráló kuratórium egyik tagja.
Itt vannak a díjazottak: www.irodalom21.hu/2011/05/baumgarten-dijasok-19291949.html

maretz 2012.05.09. 11:03:13

@Lord_Valdez:

"Akkor más sokkal inkább gáz Wass, ő ugyanis, mint író jelentéktelen."

Még egy nagyokos. Mit olvastál tőle?

Cortez70 2012.05.09. 11:03:13

@is: Kedves Is!
Al Pacino fantasztikus volt abban a szerepben!Biztosan készültek a 30as évek németországában propagandafilmek.
Amit a közönség tv-ben moziban nézhet
azok közé sosem került ilyen film, és nem is fog...Konkrét példa:
Kalocsán egy huszadrangú izgága nő
készitett valami dokumentumfilmecskét
a kalocsai zsidókról.Los Angelesbe vitték a nőt toleranciadíjat adtak neki,lejött az amerikai nagykövet kitüntetni, most csinálják a nagyfilm változatát...Oscargyanús.Szerinted, ha a Kalocsán a zsidó szamuely és pribékjei
által a főutca fájaira akasztott magyar emberek sorsáról szólna a film, vetítenék amerikában?

Bafana 2012.05.09. 11:03:27

@Gogol: Nem hallgattad, olvastad, láttad a híreket mostanában? Az olaszok hatóságilag! hogy számolják fel a cigánytelepeket? Vagy a francák sem turistaútra szánják bulgáriába-romániába a cigányaikat. És ez a hatóság, vagyis a hivatal. Az egyszerőbb ember ennél cifrábbat is gondol.

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 11:04:27

@Ben Franklin: a kezdő lépéseket már megtette, mikor nem engedte felségvizeire a zsidó menekülteket, ill. amikor nem bombázta az Auschwitzba vezető síneket.

maretz 2012.05.09. 11:04:31

@Murok:

Hagyjad, nagy valószínűséggel Babitsról sem hallott még ez a proli hülyegyerek...

Elim 2012.05.09. 11:04:51

@zFuly: Wass Albertet sem találtam benne. Az is kamu lenne?

2012.05.09. 11:04:51

@maretz: Mellesleg Szabó Lőrinc nácibarát volt. Hitler szimpatizáns. A kommunisták mégis megbocsájtották neki, épp írói tevékenységének színvonala miatt, a két dolgot különválasztva. Szerintem most is ezt kéne tenni.

Balt 2012.05.09. 11:06:05

@t a m á s: Wass Alberttel szemben koholt vádakkal próbálkoztak.

Itt sajnos csak egy részlet olvasható a pár évvel ezelőtti cikkből:
www.rubicon.hu/megrendelheto/termek_cikkek/vekov_karoly_perujrafelvetel_a_wass_albert_ugy/1/1/0#8

Boka1 2012.05.09. 11:06:39

@Könnyen elkaptuk, uram!: Páger Antal, a nagy szinész szintén hazatérhetett, hogy Kádár demonstrálja, megbocsájtottunk a az egykori nyilasoknak.

No_Fidesz_No_Problem 2012.05.09. 11:08:26

@maretz:

"Elvitte brüsszel a megszorítósdi-játékkal..."

Fel tudnád sorolni egészen pontosan, hogy miféle megszorításokat követelt ki Brüsszel Orbánéktól az elmúlt két évben?

Mert nekem úgy rémlik, hogy a megszorítások nem Brüsszel miatt voltak, hanem amiatt, hogy Orbán azért vett fel DUPLA kamatterhekkel kölcsönt, mint amennyiért az IMF adta volna, azért ragaszkodott az ország "piaci" finanszírozásához, hogy bepróbálkozhasson olyan törvények meghozatalával, amelyek szembe mennek a - ránk, mint tagállamra nézve is kötelező -uniós szabályozással.

Tudod, "nem leszünk gyarmat"...

windex 2012.05.09. 11:08:58

@Cortez70: maffiafilmek, többek közt ahol meyer lansky figurája direkt, vagy közvetett módon (felismerhető, bár a neve más) jelenik meg. továbbá amelyekben kicsit, vagy jobban megjelenik ász, és/vagy bugsy siegel. az összes jézusról szóló filmben a krisztus megfeszítését követelő zsidók - bár ugye mind barabást mondtak, mégis a jézus volt hallható, és ez nem egyértelműen a jó oldal. aztán a brian élete, ahol jó is, rossz is, mint minden közösség. meg a blöff :-) hirtelen ennyi, most nem kezdenék kutakodni

maretz 2012.05.09. 11:09:01

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Pontosan. Látszólag erre képtelenek itt a harcos antifák. Ha megtudnák, hogy Walt Disney is akkora antiszemita volt mint a ház...

Az embereket szakmai érdemeik alapján kell megbecsülni, nem pedig politikai hovatartozásukért. Wass Albert kiváló író, és remek költő is, bár ezt kevesen tudják róla. Nem véletlenül kapott Babitstól Baumgarten-díjat...

És nem véletlen, hogy a legnépszerűbb hazai író a rendszerváltás óta.

Balt 2012.05.09. 11:09:16

@hammer: "Hát persze...40 évig a komcsik mondták meg mit olvashatunk, most meg a libsik akarnak gondolatrendőrséget játszani."

Az aranyos az egészben, hogy 40 év alatt jelentek meg Szabó Dezső művek, kimondottan diákok számára - mint fentebb is kitűnik. :)) De hát ilyenek a liberátor könyvégetők...

Cortez70 2012.05.09. 11:11:58

@seheresezádé: Ahhoz, hogy ellenérzést táplálj valakivel szemben, nem kell, hogy ártson Neked.Ellenszenves ahogy viselknednek,ahogy más emberekkel bánnak,bármiért.Te kb. gyülölöd a Magyar Gárdát (pl.) pedig biztosan nem bántottak személyesen.Engem sem szívlelsz, pedig nem ártottam Neked.
Nem kell mindenkit szeretni, sőt gyűlölni is lehet, természetes emberi érzés.Itt az elvről van szó:mindent,mindenkit lehet utáni csak azt az egy népet tilos.Annak már lehet büntetőjogi következménye..

Puncás Margit 2012.05.09. 11:12:23

@maretz: De most miért baj, ha valaki antifasiszta?

maretz 2012.05.09. 11:12:50

@No_Fidesz_No_Problem:

Rosszul tudod. A dolog kezdődött azzal, hogy brüsszel fafejűen ragaszkodott a költségvetési hiányhoz a mi esetünkben, miközben Európában mindenki túlköltekezett, hogy ne fékezze a gazdaságát.

Ezek után a kormánynak alternatív bevételek után kellett néznie, és mivel a lakosság szóba sem jöhetett, maradtak a multik. Erre beindult a nagytőkés gépezet, és indult a szopatás mindenféle nevetséges indokokkal. (Mutasd meg nekem, hogy melyik szerződésben van az beleírva, hogy a bírók nyugdíj-korhatára mennyi kell, hogy legyen. Vagy hogy a jegybankelnök fizetésének mennyinek kell lennie.)

Szó sincs itt semmiféle szerződésszegésről, ezért is megy az időhúzás Brüsszel részéről. Tudják, hogy drága így finanszírozni az országot, azt várják hogy majd jól bedől a kormány, és lehet megbízható, a külföldi multik érdekeit kiszolgáló "technokratákat" bársonyszékbe ültetni, mint Görögországban meg Olaszországban.

Erre megy ki a játék. Ezért szívóznak minden hülyeségen, amihez egyébként jogilag semmi közük, és ezt ők is tudják.

Ben Franklin 2012.05.09. 11:13:29

@Boka1: Hogy nem tudod aznem baj, de minek vitatkozol róla akkor?

www.latimes.com/news/opinion/commentary/la-oe-stein19-2008dec19,0,4676183.column

How deeply Jewish is Hollywood? When the studio chiefs took out a full-page ad in the Los Angeles Times a few weeks ago to demand that the Screen Actors Guild settle its contract, the open letter was signed by: News Corp. President Peter Chernin (Jewish), Paramount Pictures Chairman Brad Grey (Jewish), Walt Disney Co. Chief Executive Robert Iger (Jewish), Sony Pictures Chairman Michael Lynton (surprise, Dutch Jew), Warner Bros. Chairman Barry Meyer (Jewish), CBS Corp. Chief Executive Leslie Moonves (so Jewish his great uncle was the first prime minister of Israel), MGM Chairman Harry Sloan (Jewish) and NBC Universal Chief Executive Jeff Zucker (mega-Jewish). If either of the Weinstein brothers had signed, this group would have not only the power to shut down all film production but to form a minyan with enough Fiji water on hand to fill a mikvah.

Puncás Margit 2012.05.09. 11:14:04

@Cortez70: Mikor volt büntetőjogi következménye?

bigthereal 2012.05.09. 11:14:10

szánalmas, tendenciózus, végzetesen ballib poszt.

az ilyenek szerint az országot Budapest alkotja, esetleg még a nagyobb városok, a falvak lakói "mucsaiak", "parasztok", nem értik a modern idők szavát.

tudod mit? nem is kell érteni!
az értékeket vidéken, a falvakban állítják elő, nem a városi polgármesteri hivatalokban, a bankokban, vagy a nagyvállalatok hr osztályán, de még csak nem is biztosítást és befektetést ajánló kényszervállalkozóknál.

ha ezek a semmirekellők végre rendesen dolgoznának, azaz földet művelnének, zöldséget, gyümölcsöt termesztenének, állatokat nevelnének, sokkal előrébb tartana az ország.

és igaza van Szabó Dezsőnek, és Wass Albertnek, hogy a régi, zárt falusi világ volt az igazi, ott voltak szabályok, amiket betartottak és betartattak, nem volt deviancia, naplopás, munkakerülés, de nem volt segély sem, nem voltak élősködők, mert mindenki dolgozott.
Na ezt verték szét a komenisták, akiknek a legnagyobb része - történelmi tény - zsidó származású volt.
a komenisták előtti időkhöz pedig olvasmányként ajánlom Bartha Miklós: Kazárföldön c. könyvét, abból meg lehet tudni, vajon mi indukálta Magyarországon a zsidóellenességet.

jah, és a demokrácia? ki szerint jó az, hogy az iskolázatlan, befolyásolható nulla tudással rendelkező néprétegek szavazhatnak? hogy szavazatuk ugyanannyit ér, mint azoké, akik tudják is, hogy mit miért tesznek?

a demokrácia egy szánalmas vicc, nem is működik, és nem is működött sehol a történelemben huzamosabb ideig.
nincs kétség, most sem fog már sokáig...

magyar út pedig van, és nyilván jó is, ha ennyi ország/féreg szemét szúrja!

Wass Albertet kötelező irodalomnak!

Rókakígyó 2012.05.09. 11:14:13

Illetve ezek az írók rossz írók voltak egytől-egyig (Szabó, Vass mindenképp). Avítt stílus, semmilyen mondanivaló, gyenge kompozíció.

windex 2012.05.09. 11:14:31

@Könnyen elkaptuk, uram!: itt valami alapvető tévedés van. ha szabó lőrinc nácibarát volt, és megbocsátottak neki, annak csak más oka lehet. a komcsik azért, mert valaki jól csinált valamit, soha nem bocsátottak meg senkinek. csak a saját céljaik számítottak, és ha valaki útban volt, akkor elemésztették, ha semmi nem volt felróható neki, akkor is, de ezt nyilván tudod. így meglepő naivság azt (el)hinni, hogy megbocsátottak egy nácibarátnak. simán ledaráltak bárkit, aki jó volt, mondjuk azért is, mert az ő szemükben az volt a jó, ami egybevágott a nézeteikkel és a céljaikkal. ha nem, rossz volt :-)

kzoltana 2012.05.09. 11:14:42

És még ez is:

A Horthy-emléktábla debreceni helyreállítása a magyarság önsorsrontásának sötét jele. Vattamány Gyula vallástörténész írása.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/2227_gondolatok_a_horthy_emlektablarol

maretz 2012.05.09. 11:15:17

@seheresezádé:

Eleve baj, ha valaki valami ellen definiálja saját magát. Nagyobb baj, ha ezt eltorzítva teszi, mint a mai harcos antifák. Egészséges antifasizmussal semmi baj, hiszen a fasizmus nem jó dolog.

De amikor valaki azzal tölti az életét, hogy nemlétező árnyakat kerget, miközben becsületes, többször és több nemzetközi fórum által tisztázott hazafiakat rágalmaz (lásd Wass Albert), és személyes céljának tekinti, hogy minden patriotizmust kiírtson az országból, azzal már baj van.

A Fidesz pl. egészségesen antifasiszta. Az itt megszólaló kollégák pedig betegesen azok.

No_Fidesz_No_Problem 2012.05.09. 11:15:33

@Bafana:

"Az olaszok hatóságilag! hogy számolják fel a cigánytelepeket? Vagy a francák sem turistaútra szánják bulgáriába-romániába a cigányaikat."

Én úgy tudom, nem a saját állampolgáraikkal teszik, hanem azokkal a bevándorlókkal, akiknek nem biztosított a megélhetése az országban.

A saját állampolgáraikat nem küldik sehová, a történet tehát nem az idegengyűlöletről szól, hanem arról, hogy aki más állam polgáraként nem tudja biztosítani a megélhetését náluk, és nem jogosult semmilyen jogcímen támogatásra tőlük, az fáradjon haza a saját országába és onnan kérjen munkát vagy szociális ellátást.

Puncás Margit 2012.05.09. 11:16:59

@Cortez70: Továbbá mi zavar a viselkedésükben? És főleg: KINEK a viselkedésében? Javaslom Sickratman UFO című számát, tökéletesen a témába vág.

maretz 2012.05.09. 11:17:58

@windex:

"Illetve ezek az írók rossz írók voltak egytől-egyig (Szabó, Vass mindenképp). Avítt stílus, semmilyen mondanivaló, gyenge kompozíció."

Még egy irodalomkritikus. Mit olvastál tőlük nagyokos?

bigthereal 2012.05.09. 11:18:32

@seheresezádé: holotagadás?
önkényuralmi jelkép használata?

mese1 2012.05.09. 11:18:53

@Lord_Valdez: Hát amikor azt észt osztották, te kétszer is sorba állhattál, de egyszer se kaptál.. így lett belőled liberális. Wass jelentékenyebb író mint a magyarságát megtagadó Kertészek...

maretz 2012.05.09. 11:19:13

@Rókakígyó:

"Illetve ezek az írók rossz írók voltak egytől-egyig (Szabó, Vass mindenképp). Avítt stílus, semmilyen mondanivaló, gyenge kompozíció."

Még egy irodalomkritikus. Mit olvastál tőlük nagyokos? (Bocs windex, az előző félrement)

Cortez70 2012.05.09. 11:19:31

@Gogol: Nem,nem a nacionalizmus.
Olyan szót mondj, ami csak egyetlen néppel szembeni ellenérzésre utal.
Mondjuk, valaki ki nem állhatja a kínaiakat(kínai is van mindenhol), de nem zavarják az afrikai bevándorlók.Ezt hogy nevezed nemzetközileg ismert szóval?

Rókakígyó 2012.05.09. 11:19:58

@maretz: Valszeg többet, mint te köcsög.

radikalisviccek 2012.05.09. 11:21:10

Ennyi erővel József Attilát is kivehetnék a tantervből kommunista mozgalmi múltja, vagy a versei miatt (Döntsd a tőkét, Szabados dal...), arról nem beszélve, hogy a posztoló beszűkölt-kapitalista versenybuzi nyugatos meglátása szerint ez is antikapitalista, versenyellenes valami.
Örülök, hogy legalább Wass Albert helyet kapott, de azért vannak adósságok, pl. Herczeg Ferencet sem kéne ennyire elhallgatni, döbbenetes, hogy '45 óta úgy tesznek, mintha nem is létezett volna.

De már az is érdekes, ahogy a poszter "biztos ez meg ez lesz" alapon áll neki támadni az új alaptantervet, holott részleteket nem tud még...

Másrészt ez az ideológiai szempontból felvezetett rettegő huhogás is elég undorító, kíváncsi vagyok, mikor zavarta esetleg az, hogy a szoci kormányok idején a magyarság kollektív bűnösségét hangsúlyozó holoideológiával tömték meg a tankönyveket.

@No_Fidesz_No_Problem:
Vannak, akiknek tényleg nem az EU-ban a helyük, de nem csak ott nem, hanem a teljes nyugati civilizációban nincs helyük.

De ebből hogy következik neked az, hogy ők maradjanak Európa közepén, míg az európaiak költözzenek arrébb?

Aki idősek agyonverésére, sín- és vezetéklopásra, utcai fosztogatásra, segélyből élősködésre vágyik, költözzön vissza Indiába. Aki bankokon keresztül, uzsorakamattal zsákmányolna ki másokat, építsen magának rezervátumot az Alföld közepén.

De azt már tényleg nem kellene hagyni, hogy egy elmebeteg nagyhangú, kibaszottul nem európai kisebbség mondja meg, mi az európai. Miattuk a teljes ország, mint közösség nem tud továbblépni, fejlődni, lépést tartani, a 21. század színvonalán és lehetőségeivel élni, ennek megfelelő életszínvonalhoz és életminőséghez jutni.

maretz 2012.05.09. 11:21:36

@Rókakígyó:

Ha valami, akkor az röhej, hogy Kertész vagy Elie Wiesel Nobel-díjat kaptak. Primitív stílus, nulla mondanivaló, egy százszor lerágott csontnak az újabb és újabb (szinte szó szerint ugyanazt felböfögő) ömlengése.

Wass Albert kiválóan illeszkedik a móriczi hagyományokba, releváns, realista képet fest (némi romantikával fűszerezve) a magyar történelem egy sötét korszakáról.

Ezzel szemben az előbbi celebrált zsenik mit produkáltak? Semmit. Halál unalmas ömlengések egy olyan témában, amit már százmilliószor feldolgoztak, ráadásul sokkal jobban is...

Puncás Margit 2012.05.09. 11:22:05

@maretz: Azzal, hogy a Fidesz egészségesen antifasiszta, az első mondatodat meg is cáfoltad. Nekem például az a véleményem, hogy az antiszemitizmus kerget nemlétező árnyakat, mert nem személyalapon kritizál. Kimondja, hogy minden zsidó ellenszenves. Wass Albert munkáját és munkásságát pedig nem ismerem behatóan, ezért nem is alkotok rólavéleményt.

és a nemzetközisé-ég! 2012.05.09. 11:22:17

Itt ekézik a fityiszdroidok a fórumozókat, miközben magáról a kitűnő posztról egyetlen szó sem esik! Szép munka volt! Gratulálok, Đániel đoktor!

maretz 2012.05.09. 11:22:33

@Rókakígyó:

Kétlem. Akkor tudnád, miről beszélsz. Látszólag fogalmad sincs. Hidd el, nem te vagy az első liberális balfasz aki nagy gyűlölködésében még egyetlen könyvcímet sem tud felidézni tőle... az meg talán egészen irreális elvárás, hogy egyet el is olvasott volna.

zFuly 2012.05.09. 11:25:11

@BruceTheHoon: Akár igazad is lehet.
Az OFI eléggé hivatalos forrás, ha van ennél újabb és hivatalosabb anyag, minimum lenne linkelni a szerzönek.

maretz 2012.05.09. 11:25:15

@seheresezádé:

"Nekem például az a véleményem, hogy az antiszemitizmus kerget nemlétező árnyakat, mert nem személyalapon kritizál. Kimondja, hogy minden zsidó ellenszenves."

És akkor mivan? Kit érdekel, hogy mit mond a fasizmus? Nem releváns. Magyarországon nem a fasisztákkal van a baj, akik sör mellett virtuskodnak, vagy legrosszabb esetben nevetséges kosztümökben masírozgatnak falvakban... hanem azokkal a népcsoportokkal, akik valóban lopnak, valóban gyilkolnak, valóban csicskáztatnak, valóban terrorizálnak, és valóban rasszisták.

Csak ők nem dumálnak róla, hanem csak csinálják. Tömegesen, és minden egyes nap. És a többségi magyar társadalom meg csak tűri és homokba dugja a fejét, míg cigányhordák terrorizálják a vidéket, nehogy véletlenül fasisztáknak legyenek kikiáltva...

Elim 2012.05.09. 11:25:22

hvg.hu/itthon/20120508_majus_nat_hoffmann

Ezek után ne jöjjön senki azzal, hogy nincs is benne.

Đđ 2012.05.09. 11:26:02

@maretz:

Egyrészt: Nem Wass a legnépszerűbb hazai író a rendszerváltás óta - ezt nem igazolják az eladási adatok.

Másrészt: sokan azért olvassák Wasst - és Szabót is - mert éppen azok az "egyszerű igazságok" állnak bennük, amelyeket hallani-olvasni szeretnének: "Mi, magyarok, akkor is különleges és csodálatos nép vagyunk, ha éppen ezt semmiféle teljesítményünk nem igazolta az utóbbi évszázadban.", vagy: "Csak azért nem sikerültek sosem a dolgaink, azért vagyunk nyomorultak, mert MÁSOK aljas módon összeesküdtek ellenünk!"

Összességében: ezek az írók hamis társadalmi összképet festenek a műveikben – igaz, nem ritkán kifejezetten magas szintű kifejezőkészséggel, de ettől csak még veszélyesebb lesz a dolog! Én – és még rengeteg, hozzám hasonlóan gondolkodó ember – legalább annyira aggódom a magyar nép sorsáért, jövőjéért, mint a Wass, Szabó & Co. cég – de tudom, hogy hamis összefüggésekkel, illúziókkal és mások oktalan rágalmazásával még egyetlen nép sem lett tartósan naggyá és sikeressé a világon! A németség ezt egyszer már eljátszotta: amikor 1918 után nem a saját elhibázott stratégiájukban keresték az elvesztett világháború okát, hanem abban, hogy „tőrt döftek a hátukba”. Lett is ennek szép eredménye: még egy (sokkal súlyosabb és a német néptől sokkal nagyobb áldozatokat követelő) háborúvesztés!

Ők a ’60-as évektől képesek voltak levonni az eset tanulságait – mert megvolt ehhez a kellő magabiztosságuk. Nem érezték úgy, hogy ha szembenéznek az igazsággal, akkor az agyonnyomja őket. A magyarok így érzik – ezért kerülik azt; ahogy Mikszáth írta: „A magyar ember szereti keresni az igazságot, de nem szereti megtalálni…” És mindaddig, amíg az igazsággal való szembenézés és az abból való kiindulás helyett „más, alternatív, sajátosan magyar különutakon” szeretne a magyarság – vagy annak egy része – boldogulni, csak újra és újra szerencsétlen lehet!

…Maretz, gondolkozz el ezeken! És döntsd el, mit szeretnél, miféle jövőt szánsz a honfitársaidnak!

zFuly 2012.05.09. 11:26:41

@Elim: A jelenleg ismert verzióhoz képest kamu.

sanyix 2012.05.09. 11:27:42

@Boka1: hohó nácikám lelepleződtél. Hiába, volt kitől másolnia a kockabajszos bácsinak az eszméit, pont azoktól másolta akik ellen fordította ;D

Puncás Margit 2012.05.09. 11:27:48

@bigthereal: Látod, ez egy érv. Bár mondjuk tudtommal demokráciában az a normális, hogy addig nyújtózkodunk, amíg a másik szabadságát meg nem sértjük. Ezért, hogyha valaki arra használja a horogkeresztet, hogy arra emlékeztessen: ejnye, be kellett volna fejezni a holokausztot "perfektre" az szerintem kimeríti a másik szabadságának a megsértésének a fogalmát (ha nem vagyok túl körülményes).

windex 2012.05.09. 11:28:13

@bigthereal: nana, azért ne tömjük a diákok fejét mindenféle gyenge minőségű irodalommal :-) van elég jó is. de wass nem az. az egy másik tánc, hogy te azért szereted, amit gondol, és megír, de a jó gondolattól még nem lesz valami jó irodalom. vagy képzőművészet. vagy filmművészet. vagy szobrászat. vagy iparművészet. vagy bármi. gondolj a szocreálra, vagy a nácikra, vagy idi amin dadára, ahol a koncepció minősítette a művészetet. ez esetekben működött ez a logika, hogy ami a koncepciónak megfelel, az jó. nahát ez nagy tévedés. és nem elfogadhatatlan - így vitatni sem érdemes - hogy az ember a gondolatiságáért, vagy a saját ízlése, érzelmei, egyebek okán szerethet olyat, ami történetesen nem jó, csak a saját viszonyulást nem kell kivetíteni és jónak nevezni szeretetünk tárgyát. wassra visszatérve én sajnos nem vagyok olyan szerencsés, mint te, és nem tudom elválasztani az ízlést a tartalomtól, így nemigen bírom wass műveit, ahogy zenei vonalon is viszolygok a magyar nótától és az operettől, ellenben nagyon nagyra értékelem a valódi népzenét.

No_Fidesz_No_Problem 2012.05.09. 11:29:12

@radikalisviccek:

"Aki idősek agyonverésére, sín- és vezetéklopásra, utcai fosztogatásra, segélyből élősködésre vágyik, költözzön vissza Indiába. Aki bankokon keresztül, uzsorakamattal zsákmányolna ki másokat, építsen magának rezervátumot az Alföld közepén."

És azokkal mi legyen, akik a közpénzeket és az uniós támogatásokat úgy kezelik, mint a saját pénzüket, átcsorgatják a hozzájuk közel álló haveri válallkozásokba, kiszorítva és ellehetetlenítve az átlagos magyar vállalkozókat?

És azokkal mi legyen, akik megnövelték az ország csődkockázatát, akik miatt zsinórban minősítik le az országot, akik miatt az átlagos CHF hitelesnek mostanra dupla terhei lettek, mint két éve voltak?

És azokkal mi legyen, akik megszállták a közmédiát, rágalomhadjáratokat indítanak, hazugságokat terjesztenek? Akik hetente dobnak be hazugságokra és csúsztatásokra épülő teóriákat, gumicsontokat a közbeszédbe, csak azért, hogy a média - és rajtuk keresztül a félretájékoztatott lakosság - addig se az ő mocskos kis üzleteikkel foglalkozzon?

Bafana 2012.05.09. 11:29:47

@No_Fidesz_No_Problem: Már bocsánat, de nincsolyan, hogy "bevándorlás". A schengeni egyezmény szerint szabad a jövés menés. Ők írták alá! Olyan nincs, hogy ezt nem úgy gondoltam, mag utólag ipiapacs.

2012.05.09. 11:30:04

Na, már megint a nyúl akarja vinni a vadászpuskát...

Cortez70 2012.05.09. 11:31:08

@seheresezádé: Látom, fiatal vagy még, és naív.Egyszer megöregszel, mint én, többet látsz a világból.Javaslom, ismerd meg azokat a zsidókat, akik kritizálták Izrael államot, az ortodox zsidóságot(Bobby Fischer, Israel Sahak).Itt nincs elég tér felsorolni a rengeteg tényt, ami ellenszenvessé teszi Izraelt a világban sok (nagyon sok)ember számára.Jó ha tudod, hogy ez egy faji megkülönböztetésen alapuló ország.Nem biztos, hogy Te is ennyire szertetnéd őket, ha tudnád, mit gondol egy ortodox zsidó egy goj nőröl...
Ők kiválasztotnak, felsőbbrendűnek tartják magukat, engedtessék meg, hogy ez nekem ellenszenves legyen...
Nem fognának Veled kezet...nem ennének Veled egy tányérból...ez csak a külsőség,sokkal roszabb, amit gondolnak Rólad, és sosem mondják ki, csak maguk közt...

Puncás Margit 2012.05.09. 11:32:58

@maretz: Miért, ezeket az elkövetőket semmiféle büntetőjogi felelősségre nem vonják? Lemaradtam valamiről? Hát a cigányok elleni sorozatgyilkosságok? Az itten elsikkad? Esetleg: nem hiszel a jogállamban, és a bűncselekmények elkövetőit sújtó büntetőjogi ítéleteken túl is szeretnél némi retorziót? Nem értem.

Alauda (törölt) 2012.05.09. 11:34:54

Érdekes módon a zsidó írókat, költőket senki nem kritizálja.

Az is tény, hogy a tanácsköztársaságban, vörösterrorban rengeteg zsidó származású vett részt. Szamuely, Kun Béla, Böhm Vilmos... ezért amikor Szabó Dezső olyanokat ír a regényeiben, amilyeneket, azok nem alaptalan rágalmak, elvakult előítéletek, hanem egy kor életérzését mutatják, sok ember személyes tapasztalatán nyugszanak.

Akiket nem lehet kritizálni, piedesztálra emelik őket érdemtelenül, azok lesznek a legutáltabbak az emberek szemében. Lásd: zsidók, romák, szovjet hatalom képviselői.

Ez a politikai korrektség csak a mélyben szunnyadó ellentéteket fedi el egy ideig, aztán majd kitör minden egy pillanat alatt.

Sehol nincs még egy olyan nép a világon, akiket ennyire védenének. Más emberek szenvedése, a sok népirtás sehol nem kap annyi publicitást, mint a "kiválasztott nép" szenvedései.

Nyilván a sok százezer magyar, akit megöltek a második világháború után (Délvidék, malenkij robot, gulag, kitelepítések, ÁVH, Recsk) sose fog olyan nemzetközi visszhangot kapni, mint a zsidók szenvedése. Ez már tényleg holokausztipar. Csoda, hogy sokaknak nem tetszik?

József Attiláról is ki lehet mondani, hogy nem volt teljesen normális, meg kommunista szimpatizáns volt, Ady vérbajos, Móricz meg néha link alak (nagyszüleim, dédszüleim családi kapcsolatban álltak vele), majd Szabó Dezsőről is lehet vitatkozni irodalom órán.
De az hogy valakit kitiltsanak a tananyagból az nem mehet. Lehessen róla beszélni, szeretni nem kötelező, de tudni kell róla. Pont a magukat liberálisnak hazudóknak kellene azért harcolni, hogy ne lehessen politikai okokból kiradírozni senkit az irodalomtörténetből.
Wass Albertet én sem csípem annyira, mármint a művei számomra nem olyan jelentősek, mint Szabó Dezső művei.

Szamiz67 2012.05.09. 11:34:56

@maretz: Én csak a Kard és kasza c. kétrészes regényét olvastam (szórakoztató volt kb. mint egy NDK-s indiánfilm) de gazdálkodó családból származó emberként nem tudtam mit kezdeni a műparaszt romantikájával és enyhén szólva túlzásnak éreztem azt a rendes, másokkal jól bánó magyar gazdálkodó képet, aki munkát, kenyeret, birtok vezetési képességet ad más nemzeteknek (románoknak), akik aztán elárulják ezeket az egytől-egyig rendes magyar embereket. Érdekes ellentmondás volt a regényben, hogy a regény elején (a kevés szavú/szóból értő asszonyt kereső :) nemzetség alapító Buzát azzal lett sikeres és példamutató az 'elmaradott' magyarok között, hogy külföldi útjairól hazatérve magával hozta a tudást (növénytermesztés, magok, nyelvek) , de aztán sok generáción keresztül a változatlanság dicsérete fut végig, majd a XX sz.eleji román (paralel a zsidósággal ?)értelmiség rugalmassága, bankokban, állami intézményekben elfoglalt erős pozíció kerülnek kiemelésre, szemben a birtokon ragadt, a vesztét már érző, de mégis bezárkózott magyar értelmiséggel szemben. Érdekes volt még, hogy az erdélyi szászok milyen szőrmentén vannak megemlítve, ők mintha nem illenének bele ebbe a kétdimenziós WA világképbe.

Đđ 2012.05.09. 11:34:57

@maretz:

Azért azon elgondolkodhatnál, hogy vajon miért van az, hogy 93%-nyi magyar nem képes pozitív, követhető, koherens mintákat adni 7%-nyi cigánynak?

…Csak nem azért, mert a magyarság sem tudja, mik is a követendő céljai, azok a sikerre vivő „társadalmi receptek”, amelyeket jó lenne követnie? Sokat ugatunk a cigányság integrációjáró…, de könyörgöm: hova is kellene integrálódniuk, amikor a magyarság maga is rettenetesen dezintegrált???

Az atomizálódott, egyéni, napi taktikákkal túlélni próbálkozó magyarság milyen példát is mutat a cigányságnak? Hm… csak nem az egyéni taktikákkal napról napra való túlélés receptjét?:-) Hát nem vicces? Benne van-e vajon a magyar közgondolkodásban a hosszú távra történő előre tervezés? Nincs! Benne van-e a közös, pozitív, reális célok megkeresése és követése? Nincs!

…Akkor? Mit is várunk a cigányoktól?

Mondom: nézzünk elébb magunkba!

maretz 2012.05.09. 11:36:01

@Đđ:

"Ők a ’60-as évektől képesek voltak levonni az eset tanulságait – mert megvolt ehhez a kellő magabiztosságuk. Nem érezték úgy, hogy ha szembenéznek az igazsággal, akkor az agyonnyomja őket."

A különbség az, hogy a németeket kész helyzet elé állították: kitelepítették a nemzetiségeiket mindenhonnan, lerombolták az országukat, és felajánlottak nekik egy rakat pénzt, ha befogják a szájukat (Marshall-segély).

Olyan helyzetbe hozták őket -- egyébként csak csodálni tudom a németek lelkierejét, hogy meg tudtak ezért bocsátani --, hogy választhattak: vagy kűzdenek tovább a semmiért (hiszen nemzetiségeik már sehol nem voltak), vagy elfogadják a helyüket egy rakat pénzért cserébe, vagyis legalább a csonka hazájukban jól élhetnek.

Magyarország nem kapott ilyen esélyt. Nekünk meghagyták, hogy végignézhetjük, amint tönkreteszik honfitársaink millióit a határ túloldalán, és egyetlen fillért sem fizetnek cserébe azért, hogy ezt tűrjük.

Ne hasonlítsuk össze a helyzetünket a németekkel. Mi nem voltunk bűnösök, egyszerűen nem volt más választásunk: ha az ameriakaiak vagy oroszok felajánlották volna, hogy IGAZSÁGOSAN rendezik a Kárpát-medencei határokat, akkor velük tartottunk volna, nem a németekkel, akikért egyébként sem rajongott a magyarság soha.

Nem ajánlották. Semmit nem ajánlottak. Innentől kezdve nem volt más választásunk, mint megpróbáljuk a németek oldalán visszaszerezni, ami a miénk.

Egy kis igazságérzet kellett volna a Nyugat részéről, és máshogy alakult volna nagyon sokmillió ember sorsa.

Magyarország és Németország bűneit párhuzamba állítani primitív dolog. Nincsenek ugyanis párhuzamban.

Kockagolyó - a legjobb csúszógömb (törölt) 2012.05.09. 11:36:26

A zsidók nácik. Elég megnézni Izraelt. Vagy a felsőbbrendűségi komplexusukat. Vagy a Hollywoodi filmjeiket.
Világuralomra törő pökhendi nácik.

Bafana 2012.05.09. 11:36:36

@Đđ: Csúsztatsz. Senki nem mondja, hogy csak Szabó Dezsőt és Wasst kell olvasni. Csupán az egyenlő feltételeket! Nekem eléggé negatív véleményem van pl. Eszterházyról - olvastam -, de ha már tanítják, tanítsanak mást is. Őrült módon nyomják pl. Radnótit, aki egy középszerű író volt, de nem hallott a diák Reményik Sándorról vagy Dzsida Jenőről semmit. Ez a baj. Ha meg kicsit kezd visszabillenni a világrend, már ajvékolnak a vajonkik.

No_Fidesz_No_Problem 2012.05.09. 11:36:44

@maretz:

" És a többségi magyar társadalom meg csak tűri és homokba dugja a fejét, míg cigányhordák terrorizálják a vidéket, nehogy véletlenül fasisztáknak legyenek kikiáltva.."

Ennyire tényleg nem lehetsz egyszerű.

Elárulok neked egy titkot: ma, 2012-ben, Magyarországon, vidéken ÉHEZNEK az emberek. Ez nem vicc, ez a lehető legvalóságosabb valóság. Nem csak a cigányok éheznek, hanem a nem-cigányok is.

Ha te leragadsz ott, hogy "cigányhordák terrorizálnak" akkor a saját ostobaságodról állítasz ki bizonyítványt.

maretz 2012.05.09. 11:36:58

@seheresezádé:

Te tényleg azt hiszed, hogy Magyarországon hatékonyan működik az igazságszolgáltatás?:) (Lásd Cozma-per...)

Cortez70 2012.05.09. 11:37:25

@seheresezádé: bocs, nem tudtam, hogy külföldön élsz.Tudod, nálunk a holokauszt vitatása, a "gyűlöletbeszéd",
kisebbségek elleni "izgatás" bűncselekmény.Tavaly nyáron egy nyugdíjas tűzoltót kommandósok tartóztattak le, mert egy rendvédelmis tüntetésen meggyujtott egy dávid csillagos zászlót.Most folyik per egy férfi ellen, aki a millás tüntetésen egy héber feliratú táblán tagadta a holokausztot...soroljam még?

maretz 2012.05.09. 11:37:50

@No_Fidesz_No_Problem:

"Ez nem vicc, ez a lehető legvalóságosabb valóság. Nem csak a cigányok éheznek, hanem a nem-cigányok is."

Ez így van. Csak a nemcigányok mégsem csicskáztatnak, mégsem lopnak, gyilkolnak, bandáznak.

Marian Cozma melyik gyilkosa éhezett?

Szamiz67 2012.05.09. 11:38:07

@Alauda: Úgy tudom, hogy a Tanácsköztársaság, a munkáshatalom az első időszakban nagyon népszerű volt az értelmiség körében, a Nyugat szerkesztősége is kiállt mellette, aztán persze elfordultak tőle, de ez messze nem a zsidó értelmiség belügye volt.

Kockagolyó - a legjobb csúszógömb (törölt) 2012.05.09. 11:38:29

@Đđ: A cigányoktól kb annyit várnánk, hogy ne szarjanak a szoba közepére. Az igényesség nem pénzkérdés. Nézd meg a portájukat, a férgek és a kosz zabálja fel az összeset.
Te honnan jöttél, valami mesekönyvből?

fegyelmezett névtelen kommentterrorista 2012.05.09. 11:39:04

jól mondja ez a progresszív blogger. gondolom az összes antiszemita itt habzik a kommentfalon

Alf (törölt) 2012.05.09. 11:39:47

Ez egyszerűen tragédia!
Most mi lessz?
Szerintem gyűjtsünk aláírásgyűjtést hogy ezt a szabó albertet, vagy kit betiltani most!

Alf (törölt) 2012.05.09. 11:40:40

@Đđ: igen, emiatt tart it az ország!!!

maretz 2012.05.09. 11:41:08

@Đđ:

"Mondom: nézzünk elébb magunkba!"

Hagyjuk már ezt az olcsó apologetikát... a cigányokkal nem Magyarországon van baj, hanem mindenhol a világon. Torontótól kezdve Párizson át, Milánón, Prágán, Kassán, Bukaresten át Szófiáig...

Egyetlen nép sem tud pozitív mintát mutatni a cigányságnak ezekszerint? Szóval az egész világ romlott és dezintegrált, és nem tud jó példával szolgálni a cigányoknak?:)

Érdekes módon mégis a cigányok felülreprezentáltak a bűnügyi statisztikákban... MINDENHOL.

Senki nem beszél itt integrációról, tőlem aztán ellehetnek egymás között a cigányok. Az erdélyi magyar se akar integrálódni, nem is kell neki. Aki cigány, az legyen cigány.

De a törvényeket tartsa be. Erre pedig -- akármennyire is papolunk törvénykerülésről -- mégiscsak követendő példát mutat mind a cseh, mind a magyar, mind a kanadai közvélemény. A cigányok mégse tanulnak belőle.

sanyix 2012.05.09. 11:42:11

@maretz: lehet hatékony lenne, de leszóltak fentről hogy az elsőfokú ítélet nem lenne polkorrekt :) sajnos mindig így működik ez ha kisebbséget ítélnek el. Nekik nem jár olyan büntetés mint a többségnek, hiszen az nem lenne "polkorrekt".

Pipas 2012.05.09. 11:42:50

@Đđ: "de könyörgöm: hova is kellene integrálódniuk, amikor a magyarság maga is rettenetesen dezintegrált???"

És hol van az az ország, ahol a cigányság olyan frankón beintegrálódott? Hmmm?

tcpip (törölt) 2012.05.09. 11:43:07

Most ez tényleg téma? Ki nem szarja le, ki zsidó, ki nem zsidó? Már megint faszveréssel foglalkozik a ballib oldal, ahelyett, hogy érdemi kritikával állna elő, no meg saját javaslataival. Alternatívát kell felmutatni emberek, az unalmas zsidózásotokra már csak ásítás a válasz.

Deneware. 2012.05.09. 11:43:26

Jó az idézet Abrahamstől. Már ha tényleg elhangzottak tőle. Azt miért nem tudhatja egyébként -aki mégsem tudná- hogy Abrahams 1924-ben a 100m-es síkfutás olimpiai bajnoka volt? Nem mellékesen (sőt...) zsidó.

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 11:43:45

@Űrlény Lajos: Én is értem, mit akarsz mondani, és szerintem sem AZ volt a lényeg.

A lényeg a tehén, a szomszédé, amelytől irodalmian vagy bunkón, de elváratik, hogy megdögöljön.

Đđ 2012.05.09. 11:43:58

@Pipas:

Pl. Spanyolországban:-)

No_Fidesz_No_Problem 2012.05.09. 11:45:02

@Bafana:

"Már bocsánat, de nincsolyan, hogy "bevándorlás". A schengeni egyezmény szerint szabad a jövés menés. "

Már bocsánat, de ha nem tudod megoldani a saját fenntartásodat, a lakhatásodat, és emiatt veszélyt jelentesz a közösségre, netán megbotránkozást keltesz az életviteleddel, akkor hazazsuppolnak.

Én nem tudok arról, hogy ha valaki itthon elveszíti az állását, majd kimegy mondjuk Brüsszelbe sátorozni, akkor ott automatikusan járna neki bármilyen segély, vagy egyéb ellátás, anélkül, hogy egyetlen napnyi munkaviszonnyal rendelkezett volna az adott tagállamban. Lehet, hogy kap valamennyi időre valamilyen támogatást, de nem jár alanyi jogon.

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2012.05.09. 11:45:45

@Anti Anyag: Hujjaj! Mit fogsz ezért kapni! A Mazsihisz kimondhatja, de TE NEM! :D

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.05.09. 11:46:28

Ha valaki folyton a hollókosztra hivatkozik, pénzt követel a halottaiért, folyamatosan überalles zsidóságát hangsúlyozza miért csodálkozik ha zsidózzák?
Mégsem mondhatják zsidó helyett göthös kis féregnek, hiszen akkor még jobban megsértődne?!
Maradjunk csak szépen a zsidózásnál, ha szégyenlitek, ha nem.

No_Fidesz_No_Problem 2012.05.09. 11:46:29

@maretz:

" Csak a nemcigányok mégsem csicskáztatnak, mégsem lopnak, gyilkolnak, bandáznak."

Dehogynem.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.05.09. 11:47:48

@Szalahadin: A büdös zsidózás nem jelenti egyértelműen azt, hogy bárki a zsidók életére törne. A liberális tiltakozók miért nem várják meg, hogy zsidósága miatt valakit is hátrány vagy bántalmazás érjen Magyarországon? Ha ez bekövetkezik majd, akkor és nem előbb lehet tiltakozni. Addig türelem, mert ennek így semmi értelme.

Bafana 2012.05.09. 11:47:49

@fegyelmezett névtelen kommentterrorista:
2012.05.09. 11:39:04
"jól mondja ez a progresszív blogger. gondolom az összes antiszemita itt habzik a kommentfalon"

Nincsenek valami erős érveid, azért azt lássuk be!

Pipas 2012.05.09. 11:48:00

@Đđ: Ott vadul beilleszkedtek... a 'vigyázat cigányok' táblák legendásak! :)

[1] w.kuruc.org/galeriaN/egyeb/ninosgitanos.jpg

Puncás Margit 2012.05.09. 11:48:36

@Cortez70: Látom érettebb korú vagy, és szelektálsz. Tényleg szörnyű, amit Izrael művel a palesztinokkal, Csak ők meg néha beküldenek valakit hozzájuk, robbantaná már fel magát egy izraeli kávézóban. Néha azért rakétáznak is. Ezenfelül a kb. tízmillió négyzetkilométeres "arab tenger" egy harmadmagyarországnyi területet nem képes átengedni nekik, miután a maradékot sikeresen kiüldözték Európából. Ez a maguk közt kibeszélősdi pedig nem haragszol meg, de nevetséges, amikor Magyarországon a kis csoportokban, vagy vasárnapi ebédkor való zsidózás egyenesen népsporttá nőtte ki magát. Egyszóval a szemüveged jó sok mindent eltakar.

maretz 2012.05.09. 11:48:42

@Đđ:

A cigányságnak nem az a problémája, hogy nem látnak jó példákat, hanem hogy nincsenek SAJÁT példaképeik.

Mint ahogy a négereknek volt Martin Luther Kingjük, aki köztiszteletben álló személyként elmondhatta a széles tömegeknek, hogy össze kell kapniuk magukat, mert senki nem fogja helyettük rendbetenni az életüket!

Ez a probléma a cigánysággal. Nincsenek követendő példaképeik, akiknek tényleg van tiszteletreméltó szakmájuk, azok nem foglalkoznak a népükkel, a vezetőik -- és liberális csatlósaik -- meg mind megélhetési politikusok, akik ahelyett, hogy megmutatnák nekik, hogy miben kell változtatniuk, azzal hitegetik őket, hogy igazából csak tehetetlen áldozatok, akiket a csúnya rásszistá magyarok tönkretesznek. De nem kell félni, mert majd Brüsszelből meg Washingtonból megmentik őket...

Pedig lófaszt! Magukat kell megmenteniük, máshogy nem megy!! És nem kell itt rasszistázni, ami a '60-as években volt Amerikában, na az a rasszizmus. Nem az, ami Magyarországon van...

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 11:48:45

@Bafana: "őrült módon nyomják pl. Radnótit"

Szóba kerül vagy 6-8, netán 10 verse - köztük a hazaszeretet és hazaféltés legszebbje, amit magyarul papírra vetettek. Elég visszafogott ez az őrült.

PoliticoPithecus 2012.05.09. 11:49:41

@t a m á s: "Azzal vádolták, hogy 1940-ben az Észak-Erdélybe bevonuló magyar csapatoknak parancsba adta..." Nem vagyok egy Wass Albert fan, főleg azért mert nálánál komolyabb írók is akadnak abban a táborban, például az éppen terítéken lévő Szabó Dezső. De ez égbekiáltó hülyeség. Hogyan és mi módon ad ki parancsot egy földbirtokos (mer Wass a bevonuláskor az volt, semmi több) a bevonuló katonaságnak? Segítek, sehogy. Mert ilyet még a világ nem látott. Mondjuk nem kizárt, hogy a román népbíróság (röhej) ezen sületlen marhaság alapján hozott ítéletet, azonban ez a tisztelt román népbírósági tanácsot jellemzi...

maretz 2012.05.09. 11:49:42

@No_Fidesz_No_Problem:

Nem. Legalábbis ilyen tömegesen biztosan nem.

Puncás Margit 2012.05.09. 11:51:36

@maretz: Tessék, ez is egy érv. Így kell beszélgetni. Biztos vagyok benne azonban, hogy sokan sokallnák a büntetést, ha az elkövető "árja" lett volna.

Bafana 2012.05.09. 11:51:53

@No_Fidesz_No_Problem: Nem a segélyezésük miatt toloncolták őket haza, hanem az életvitelük miatt. Azért az nagy különbség! A hatóságok pl. azt sem tudták, hogy mennyien vannak.
Csak a schönbrunni kastély szökőkútjából lettek felzabálva a hattyúk.

Pipas 2012.05.09. 11:52:43

@PoliticoPithecus: És aztán a rományok háromszor próbálták meg meggyilkolni Wass Albertet az egyesült államokban. Egyszer pl. bombával... Biztos teljesen korrekt ítélet volt az.

windex 2012.05.09. 11:52:54

@maretz:

több ponton is fals az írásod. az egyenruhás masírozókkal az a baj, hogy még ha konkrétan éppen nem követnek el semmit, megjelenítik az eőszakot - jó, ha tudod, a fenyegetés is erőszak. ugyanakkor persze a saját kétbites egyszerűségüket is megjelenítik, mert tüneti kezeléssel akarnak válaszolni egy problémára. az egyént, aki bűnelkövető, természetesen egyénileg meg kell büntetni, de egy társadalmi csoportot, (nem a cigányokra gondolok, hanem arra, amibe ők is beletartoznak, mert azt ugye tudod, hogy nem cigányok is követnek el köztörvényes bűnöket) és/vagy réteget nem a megfélemlítés, fenyegetés eszközeivel kell kezelni, ti az nem hoz hosszútávú eredményt. a réteget körülvevő helyzeten, körülményeken kell változtatni, hogy a réteget alkotó egyének gondolkodásmódja változzon meg. de ez kicsit off, meg lehet, nem érted meg (nem elmebéli fogyatékosság okán, inkább indulatilag), mindenesetre megvilágítja a masírozók felesleges, egyben - és állításoddal ellentétben - káros mivoltát. viszont ugye tudjuk, hogy ezen, általad nem fontosnak jelzett emberek gyilkoltak, mégpedig nem felindulásból, anyagi érdekből, vagy más, egyéni indíttatásból, hanem demonstratíve, és azért, mert áldozataik egy csoporthoz tartoztak. és ez minőségében a legrosszabb, ráadásul csoportot képvisel, úgyhogy nem kellene azzal verned a melled, hogy kibírhatatlan, amit a cigány elkövetők csinálnak - megjegyzem: amit a nem cigányok csinálnak, az elviselhetőbb?

a többségi magyar társadalom meg nem homokba dugja a fejét, és nem azért nem olyan, mint te, hogy fasisztának ne bélyegezzék, hanem megőrzi emberi méltóságát, differenciált gondolkodását, és önbecsülését, mert nyilván nem kevesen viszolyognak sok cigányember mentalitásától, mégsem jutnak oda, ahova te, mert nem elvakultak

Puncás Margit 2012.05.09. 11:53:15

@Cortez70: Szégyelld magad, hogy személyeskedsz, és provokálsz, arra vonatkozóan, hogy hol élek! Mellesleg Magyarország kellős közepén.

Alf (törölt) 2012.05.09. 11:53:28

@Đđ: Jólvan.

Én úgy látom, épp ezért kellene oktatni ezeket, beszélni, vitázni róluk, a fiatalokat gondolkodásra ösztönözni eltérő nézőpontok bemutatásával, az "igazság" komplexitásának szemléltetésével.

Ez a blogposzt azt javasolja, hallgassuk el. Hallgassunk, és csak egy okosak által üdvösnek tartott kánonba beillő műveket olvastassunk.

Ennek az eredménye ugyanaz a but, megvezethető fiatal lesz, mint a mai felnőttek.

Ez rossz. regresszív.

bigthereal 2012.05.09. 11:54:00

@windex: az ízlés szubjektív, a Funtineli boszorkány pl. remekmű, minden szempontból.

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2012.05.09. 11:54:19

@Bafana: Csak a szokásos cirkuszt tolják. Ez mindennél fontosabb, az hogy egekben a munkanélküliség, a középréteg gyakorlatilag megszünőben van, egészségügy romokban, az nem probléma a fenti témához képest...

No_Fidesz_No_Problem 2012.05.09. 11:54:39

@idelle:

"A liberális tiltakozók miért nem várják meg, hogy zsidósága miatt valakit is hátrány vagy bántalmazás érjen Magyarországon? Ha ez bekövetkezik majd, akkor és nem előbb lehet tiltakozni. Addig türelem, mert ennek így semmi értelme."

Érdekes hozzáállás. Eszerint, ha neked valaki beígéri, hogy "kitekerem a nyakad, büdös ribanc" akkor ne tiltakozz, mert meg kell várnod, amíg ténylegesen is megtörténika dolog?

Én úgy tudom, hogy a fenyegetés, a megfélemítés, úgy egyáltalán a verbális erőszak és terror önmagában is bűncselekménynek számít, nem csak az, ha valaki be is váltja, amivel fenyegetőzik.

maretz 2012.05.09. 11:55:13

@PoliticoPithecus:

A román népbíróság 63 erdélyi földesurat ítélt el hasonló koncepciós perben (hogy, hogy nem, mindegyik gazdag volt, és mindegyik magyar), hogy elkobozhassák a birtokaikat. Ennyi.

Ilyen pereket mi is láthattunk csőstül az '50-es évek elején Magyarországon. Az amerikai hatóságok háromszor tisztázták Wass Albert nevét, először amikor megadta magát az amerikai csapatoknak Bajorországban 1945-ben, majd amikor amerikai állampolgárságért folyamodott 1949-ben, végül 1979-ben, amikor az amerikai kormány egy speciális törvényszéket állított fel (izraeli nyomásra), hogy az egykori háborús bűnösöket, akik esetleg amerikai állampolgárságot kaptak, kutassa fel. Ez a hatóság 15 évig nyomozott (a '90-es évektől a román levéltárakban is!), majd 1995-ben ítéletet hirdetett, és felmentette minden vád alól Wass Albertet.

Wass Albert fia, Wass Huba egyébként tábornoki rangig vitte az Egyesült Államok hadseregében. Ez aligha történhetett volna meg, ha bármiféle kétség is felmerül az amerikai hatóságokban, hogy Wass Albert bűnös...

Az egész egy szar román mítosz, amire ráharaptak a harcos wiesenthal-ok, majd átvették ezt a liberálbolsik is, mint a jelen cikk szerzője.

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 11:55:26

@Đđ:
Így könnyű integrálni:

For about 300 years, Romanies were subject to a number of laws and policies designed to eliminate them from Spain as an identifiable group: Romani settlements were broken up and the residents dispersed; sometimes, Romanies were required to marry non-Roma; they were prohibited from using their language and rituals, and were excluded from public office and from guild membership.[citation needed] In 1749 A major effort to get rid of the gypsy population in Spain was carried out through a raid organized by the government. It arrested all gypsies (Romani) in the realm, and imprisoned them in labor camps.

Đđ 2012.05.09. 11:55:59

@maretz:

Hmm... Látom, nem és nem akarsz szembenézni a valósággal!

Torontóban, Párizsban, Milánóban, Prágában, Kassán, Bukarestben és Szófiában a Kelet-Európából odatelepülő (a magyarhoz hasonlóan integrálatlan) cigányok okozzák a bajt, nem az „eredeti” kanadai, vagy franciaországi romák - a cseh, szlovák, román és bolgár cigányokat pedig a saját országukban kb. olyan körülmények szocializálták, mint a magyarországiakat. Ez azt jelenti, hogy a „magukkal rendben lévő” társadalmak sokkal kevesebb „(saját-)cigányproblémával” küzdenek, mint a „magukkal is hadilábon állók”.

Te (tudatosan?) összecsúsztatod a különböző eredetű jelenségeket – és utána általánosítasz, hogy „A cigányokkal mindenütt baj van!”

…De van számodra egy jó hírem: egy kifejezetten a magyarországi cigánysággal foglalkozó poszt megírására inspiráltál a hozzászólásaiddal!

windex 2012.05.09. 11:56:16

@maretz: nem kellene ilyen magabiztosnak lenned abbban, amit nem ismersz. foggalmad nincs, milyen a cigányság belső természetrajza, vagy hogy kit tartanak példaképnek, hát ne járasd le magad marhaságokkal :-) pláne ne ex katedra

Sütemény1975 2012.05.09. 11:56:24

már megint a jól ismert siránkozás az antiszemitizmus miatt? ezek a zsidik mást nem is tudnak?

Bafana 2012.05.09. 11:57:41

@nemzetikonyves: Igazed van, én kiszálltam. Pedig hányszor megfogadtam, hogy nem állok le vitázni. Annyira meddő...

No_Fidesz_No_Problem 2012.05.09. 11:58:14

@maretz:

"A cigányságnak nem az a problémája, hogy nem látnak jó példákat, hanem hogy nincsenek SAJÁT példaképeik."

A cigányságnak az a problémája, hogy 1990-94 között, amikor sorra "privatizálódtak" a nagy állami vállalatok, ahol dolgoztak, ők kerültek első körben az utcára. És mivel azóta a munkahelyekből sajnos nem több lett, hanem sokkal kevesebb, a cigányoknak esélyük se volt arra, hogy visszakapaszkodjanak a munkaerőpiacra, sőt, nem csak hogy ők nem tudnak visszakapaszkodni, de egyre több nem-cigány is csúszik le hozzájuk a kilátástalanságba.

bigthereal 2012.05.09. 11:59:44

@Đđ: "…Akkor? Mit is várunk a cigányoktól?"

hogy tartsák be a törvényeket.

túlzott elvárás?

Puncás Margit 2012.05.09. 11:59:53

@Sütemény1975: Te mit szólnál, ha folyamatosan baszogatnának a származásod miatt, pedig ide születtél?

sanyix 2012.05.09. 12:00:30

@seheresezádé: az izraeliek meg beküldenek pár tankot, repülőt, katonát, hogy lőjék szét a palesztinok házait (vagy magukat az embereket), foglalják el és adják oda a földjeiket izraelieknek.
Te mit tennél "okoska", a palesztinok helyében? Sírnál a sarokban, örülnél hogy kifosztanak, megölnek, vagy megpróbálnál annyit megölni közülük amennyit tudsz, és minél nagyobb félelmet bizonytalanságot kelteni bennük, hátha ezzel nyomást tudsz gyakorolni rájuk?
Megjegyzem a robbantgatást sem a palesztinok kezdték, azt a cionista terrorszervezetektől tanulták el anno ;)

Itt maximum akkor lenne(részlegesen) jogos amit izrael művel, ha megállapodnának TÉNYLEGESEN mind2 fél egyetértésével (nem rákényszerítéssel), a határokon, és még akkor is rakétáznának. De sajnos az van, hogy bármiben megállapodnak, az izraeliek akkor is megszállnak újabb területeket, hiszen ők felsőbbrendűek, nekik szabad (furcsa paradoxon, hogy a palesztinok ősei a igazi zsidók, a ma magukat zsidónak nevezők igazából kazárok, mindenféle európai néppel keveredve)

maretz 2012.05.09. 12:00:36

@windex:

"viszont ugye tudjuk, hogy ezen, általad nem fontosnak jelzett emberek gyilkoltak, mégpedig nem felindulásból, anyagi érdekből, vagy más, egyéni indíttatásból, hanem demonstratíve, és azért, mert áldozataik egy csoporthoz tartoztak"

És hány rasszista indíttatású, cigányok által magyarok ellen elkövetett "demonstratív" erőszaktevés üti meg a média ingerküszöbét? Hidd el, nem hét magyart vertek agyon, szúrtal le, erőszakoltak meg, stb. magyarsága miatt az elmúlt évtizedekben... de nem is hetvenet.

A gárdáról csak annyit, hogy lehet, hogy káros amit művelnek, csak éppen nem ez a fő probléma. A gárda egy reakció valamire, így tehát a formális logika szabályai szerint sem lehet az oka a jelen helyzetnek.

A jelen helyzetnek az az oka, hogy a cigányság egy döntő többsége maffia-szerű bűnözői életmódra rendezkedett be, lassan már a harmadik-negyedik generációjuk is. Valóban nem minden cigány ilyen, de egy kritikus tömeg igen. Akik -- szemben a gárdával -- valóban megfélemlítenek, valóban erőszakosak, valóban bűnbandákkal terrorizálják nem egy-egy falu, hanem egész megyék, egész vidékek magyarságát.

Ajánlom menj el egy tanulmányútra Nógrád vagy BAZ megye legcigányabb vidékeire. Csak egy hónapra. És lehetőleg jó sokat sétáljál sötétedés után az utcán... és külön javaslom, hogy fordulj bátran a helyi bűnüldöző szervekhez, hogy megtapasztald milyen segítőkészek, amikor bejelented, hogy cigányok megvertek/kiraboltak/megerőszakoltak!

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 12:00:43

@maretz: "A cigányságnak nem az a problémája, hogy nem látnak jó példákat, hanem hogy nincsenek SAJÁT példaképeik."

Vannak, de hiába van a példaképed, ha az apád mindenért pofánver, kivéve azért, mert inkább tetanuszt kapsz a seggvakarástól (mint ő), mindt hogy tégy is valamit azért, hogy egy hangyányit megközelítsd a példaképedet.

Természetesen a fenti állítás értelmét veszíti, ha a példakép Csákk Norrisz.

windex 2012.05.09. 12:00:54

@bigthereal: szeretik ezt mondani, de az ízlés nem szubjektív, inkább korok szerinti társadalmi közmegegyezés alapú. és tanulható. a tetszés szubjektív, amit persze befolyásol az ízlés - vagy annak hiánya.

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2012.05.09. 12:01:15

"Ebből lesz a gigabotrány: a Mazsihisz meghazudtolta Izrael magyarországi nagykövetét" hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=53404

Puncás Margit 2012.05.09. 12:01:50

@sanyix: Az semmi, de az egész emberiség egy faj.

Alf (törölt) 2012.05.09. 12:02:09

@Đđ: elég sok mindenhez értesz, ha ilyen inspiráció elég egy, a magyarországi cigánysággel foglalkozó poszt megírására. Ismerőseim, rokonaim életük munkáját áldozták a cigányságra, dehát ők nem bloggerek.

maretz 2012.05.09. 12:03:08

@windex:

Szerintem neked nincs fogalmad... belvárosi lakás és romkocsma a haverokkal meg egy szociológia-diploma nem tesz szakértővé!

Puncás Margit 2012.05.09. 12:03:21

@sanyix: Szóval bizonyíthatóan a zsidók kezdték a háborút? Továbbá te mit tennél a zsidókkal? Se itt, se ott, akkor hol?

Alf (törölt) 2012.05.09. 12:04:19

@dr. mesterseges szinezek: hát miután a kommerek egész K-Európában szétverték a vajdarendszert, nincsenek valódi példaképeik.

ez a fő gond gyakorlatilag.

Ben Franklin 2012.05.09. 12:05:00

@No_Fidesz_No_Problem: A kommunizmusnban a többi melós termelte meg azt, amit a cigány házon belül nem termelt meg. A kommunizus eladósodott és fennterthatatlanná vált. És azóta a cigányok száma duplázódott.

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 12:05:13

@Đđ: "Te (tudatosan?) összecsúsztatod a különböző eredetű jelenségeket – és utána általánosítasz, hogy „A cigányokkal mindenütt baj van!”"

Azé ha bárhogy kezded el összeszerelni a babakocsigyár termékét, mindig tank lesz belőle, csak-csak el kell gondolkodni rajta, hogy tanról van szó.

maretz 2012.05.09. 12:05:25

@Đđ:

Az lehet, én csak azt akartam mondani, hogy itt szó sincs magyar ügyről, itt cigány-ügyről van szó. Nem a magyar a közös pont a cigánysággal kapcsolatos ügyekben, hanem a cigány. Ha már zsigerből magyargyűlölő vagy, azt megértem, de legalább azt fogadd el, hogy tőlünk látszólag sikeresebb népek (csehek, lengyelek, szlovákok) sem tudnak mit kezdeni a cigányokkal.

Vagyis mindenki hülye csak a szegény cigány áldozat?:)

No_Fidesz_No_Problem 2012.05.09. 12:07:14

@bigthereal:

"@Đđ: "…Akkor? Mit is várunk a cigányoktól?" hogy tartsák be a törvényeket. túlzott elvárás?"

Ha ÉHEZIK, akkor először enni fog. Utána lakni fog. Amíg ez a kettő nincs meg a számára, addig leszarja a törvényeidet. Akár cigány, akár nem cigány. Te is ezt tennéd a helyében.

Mikor éheztél fél napnál hosszabb ideig mostanában?

maretz 2012.05.09. 12:07:27

@No_Fidesz_No_Problem:

"A cigányságnak az a problémája, hogy 1990-94 között, amikor sorra "privatizálódtak" a nagy állami vállalatok, ahol dolgoztak, ők kerültek első körben az utcára. És mivel azóta a munkahelyekből sajnos nem több lett, hanem sokkal kevesebb, a cigányoknak esélyük se volt arra, hogy visszakapaszkodjanak a munkaerőpiacra"

Azért mert nem is akartak. Mert segélyből meg rinyálásból könnyebb megélni. A cigányok nem 20 éve kezdtek el nemdolgozni, hanem már évszázadok óta ezt űzik. Nomád gyökereikből származik ez a mentalitás. Móricz és Jókai könyvei rémlenek? Egri csillagok és Sárközy cigány? Ők is 1990-94 között vesztették el a munkahelyüket?:)

És ez történt minden egyes kelet-európai országban, ugye? Merthogy a cigányság mindenhol problémát jelent Kelet-Európában, még ott is ahol elvileg van munka...

maretz 2012.05.09. 12:08:40

@No_Fidesz_No_Problem:

"Ha ÉHEZIK, akkor először enni fog. Utána lakni fog. Amíg ez a kettő nincs meg a számára, addig leszarja a törvényeidet. Akár cigány, akár nem cigány. Te is ezt tennéd a helyében."

BAZZMEG, és ugyanabban a faluban élő magyar hogy nem éhezik te szerencsétlen????? Vagy ha éhezik hogy nem megy gyilkolászni meg fosztogatni???

Ugyanabban a faluban lakik 10 éhező magyar és 10 éhező cigány, akkor miért 9 cigány lop és 1 magyar???? Magyarázd már el nekem kérlek ezt...

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 12:09:17

@Alf: Máhogy a vajdának kéne lenni a példaképnek, netán az udvartartásának?

Akkor inkább Lakatos Misi (középiskolai osztálytársam), aki akkor sem a leszázalékolásban látta a jövőt, amikor - táncosként - egy autóbaleset után 2 évig nyomta az ágyat gerincsérüléssel.
Ő igen, ő példakép, és nem utolérhetetlen.

Pipas 2012.05.09. 12:09:27

@Alf: "hát miután a kommerek egész K-Európában szétverték a vajdarendszert, nincsenek valódi példaképeik."

Jah, az jó lenne. Hatalomgyakorlás örökölhető leosztásban, hűbéri rendszer. Legyenek királyok és főrendek is, ha szabad kérnem.

Ben Franklin 2012.05.09. 12:09:33

@seheresezádé: A cionizmus létrehozta Izraelt. Igy akár oda is mehetnének. De mivel hitük és megélhetésük sok nem zsidót kíván, ezért ez nem érdekük. Amíg a nemzetek kijátszhatók a nemzetek felett álló zsidóság által, főképp amíg az USA nem változtat a zsidópolitikáján, nem fog változni semmi.

Mindenesetre naiv dolog azt hinni, hogy a minden világbirodalomban üldözött zsidóság átka nem saját viselkedésében, hanem a nem zsidók előítéletességében keresendő. Nem előítéletesség hanem tapasztalat.

Alf (törölt) 2012.05.09. 12:10:05

@seheresezádé:

Milyen háborút?
Palesztína az ENSZ, Izrael és USA szerint nem is létező állam.

háború...

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.05.09. 12:10:23

Végül is nem csoda, ha ennyire egy húron pendülnek a zsidók és cigányok. Egyformán élősködnek a becsületes dolgozó szorgalmas többségen.
Miért nem Izraelben, a hazájukban próbálnak megélni, vihetnék kedvenc cigányaikat is és örülhetnének egymásnak?
Békében és szeretetben, maximális jogvédelemben. A zsidó szeretetről amúgy a palesztinok is tudnának mesélni, sőt, bármelyik szomszédjukat meg lehet kérdezni a zsidó humánusságról.

milyen szép a Vértes, ó 2012.05.09. 12:10:36

@Bafana:

Egen, a középszerű Radnótit nyomják, de Reményikről, vagy DZSidáról nem hallani. Köszönjük, Barbi.

pahaszt (törölt) 2012.05.09. 12:10:43

Egy hamisítatlan propaganda kiáltvány!

Most nem a nácik prezentálták,hanem a másik oldal(amik és akik gyakran fedésben álltak és állnak egymással).Csodálkozni?Nem helyénvaló,mert kizárólag az ostoba ember sajátja.... Ez a jövő!A Homo sapiens,aki felismerte az aljas szándékot,átlát az egyáltalán nem bebugyolált valóságon az a jelenben nácivá és fasisztává avanzsált,az elnyomók,a hatalmukat bőszen és minduntalan fitogtatók és hatalmukkal nem "csak" élők,hanem visszaélők pedig az áldozatok,az üldözöttek a királyok!Báránybőrben parádézó rókák,akik már most bele-bele csípnek leendő áldozatukba,hogy felmérjék megérett e már az idő a nagy harapásokra.Mikor ellenálásba ütköznek,akkor nyüszítve,vonyítva visszavonulót fújnak,de soha nem mennek messzire,csak meghunyázkodva várják az újabb alkalmat.Ilyenkor születnek az ehhez hasonló írások és ilyenkor beszélik meg egymás között,mennyi burgonya kerüljön a barheszba,mielőtt új lendületet vennének.Csalódottan konstatálják az eseményeket,hogy egyre több a magát megmutató farkas,akik ahelyett,hogy eliszkolnának sajnos veszik a bátorságot és visszatámadnak.Egyre nagyobb vehemenciával és dühvel.Ez a pihenőidő.Újra előkerül a Hasbara és a Zohar is átlapozásra kerül,egyfajta megerősítésként,miszerint a helyes úton járnak.Majd ismét nagy levegő és mint Tevje,újra nagy hanggal kezdik énekelni a megkopott lemez ismert dallamait(nem,nem...a Hare Krishna csengő,mosolygós szólamaira gondolok) .Így megy ez már elég régen,de a felismerés,a tanúlság levonása az soha nem szerepel az étlapon,pedig ugyanúgy emésztésre való lenne,mint a tartalmas sólet sok árpával.A Gólem megszületik,mert perverz módon újra és újra megteremtik,majd a teremtett lény teremtője ellen fordul,mert ütik-verik ahol érik és itt,ezen a ponton érkeztünk el a már említett csodálkozásig.Az ostoba mindenit.....

maretz 2012.05.09. 12:11:28

@Pipas:

Primitív társadalmaknak ez dukál... márpedig a cigányságra nehéz lenne ráfogni, hogy modern társadalmi reflexeik vannak...

Alf (törölt) 2012.05.09. 12:11:59

@Pipas: Tetszik, vagy nem tetszik, a cigányság egy ilyen rendszerben élt egész a legutóbbi időkig, és valamilyen szinten működött. nem alakították át, hanem pik-pakk megszüntették, az eredmény káűosz és kontrollálhatatlanság.

Fölösleges ironizálnod.

milyen szép a Vértes, ó 2012.05.09. 12:12:30

@Ben Franklin:

Bezony, itt nyivákolnak, amikor mindenki tudja, hogy még a pestist is ők terjesztették.

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 12:12:42

@No_Fidesz_No_Problem: 'A cigányságnak az a problémája, hogy 1990-94 között, amikor sorra "privatizálódtak" a nagy állami vállalatok, ahol dolgoztak, ők kerültek első körben az utcára.'

Nem igaz. Első körben a pályakezdők kerültek utcára. A pályakezdők felismerték a korlátaikat, és az - akkor még - bőkezően mért munkanélküli ellátásban és átképzésben rejlő lehetőségeket, a cigányok sajnos nem.
Ezt az íróasztal mindkét oldalát megjárva merem állítani.

No_Fidesz_No_Problem 2012.05.09. 12:13:14

@maretz:

"legalább azt fogadd el, hogy tőlünk látszólag sikeresebb népek (csehek, lengyelek, szlovákok) sem tudnak mit kezdeni a cigányokkal"

Ostobaság. 1988 előtt ebben az országban senkinek semmi baja nem volt a "cigányokkal", mert nem csak joguk, de lehetőségük is volt a munkavállalásra.

1988 után, az egymást követő dilettáns balfasz kormányok vitték be a köztudatba, hogy a cigányokkal azért van baj, mert "mások" mint a nem cigányok.

Azt nyilván nem mondhatták, hogy azért van baj, mert a "rendszerváltó" úr-elvtársak szétlopták a nemzeti vagyont, elprivatizálták, csődbe vitték és fillérekért kiárusították a nagy múltú magyar cégeket és utcára raktak többmillió embert, akiknek azóta se rendeződött a helyzetük.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.09. 12:14:15

@maretz: "liberálbolsik"

orban viktorek?

ok az egyetlenek, akik baloldali liberaliskent aposztrofaltak magukat a kilencvenes evekben.

mert kulonben a liberalizmus jobboldali eszme.

Cortez70 2012.05.09. 12:14:26

@seheresezádé: Nem képesek nekik átengedni a területet a rohadt arabok????Ha nem nő lennél, nagyon kiosztanálak...Nekik az a földjük ott születtek a nagyszüleik!!!Hova menjenek ???Szó szerint a földjeiket veszik el, amiből megéltek!!!Úgy küzdenek, ahogy tudnak, ők nem kapnak az USÁ tól több milliárd dollárnyi fegyvert ingyen!A 40es évekig elenyésző zsidóság élt Palesztínában!Tudod, hogyan purgálták ki a zsidók az angolokat Palesztínából?Bombamerényletekkel!Az ensz küldöttségre is rárobbantották a hotelt, akik a területmegosztást ellenőrízték volna!Bezzeg, ha őket robbantját, az már nem kóser!A Te logikád szerint akár Magyarország harmadát is átadhatnánk nekik!!Annyit bántották szegényeket, megérdemlik!

maretz 2012.05.09. 12:15:48

@No_Fidesz_No_Problem:

"1988 előtt ebben az országban senkinek semmi baja nem volt a "cigányokkal", mert nem csak joguk, de lehetőségük is volt a munkavállalásra."

Lófaszt. A diktatúrákban rend volt. Ha valaki nem dolgozott (akár cigány volt, akár magyar, akár román), elment a rendőr hozzá és addig pofozta amíg ki nem ment dolgozni.

"1988 után, az egymást követő dilettáns balfasz kormányok vitték be a köztudatba, hogy a cigányokkal azért van baj, mert "mások" mint a nem cigányok."

Látom továbbra sem vagy képes felfogni a lényeget. Elmondom újra más szavakkal, hátha leesik: NEM MAGYARORSZÁGI PROBLÉMÁRÓL VAN SZÓ, kapis? Nem Magyarországon van a cigányokkal baj, hanem Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Bulgáriában, és Romániában is. Érted? Ott is mindenhol dilettáns kormányok voltak, akik szétlopták a nemzeti vagyont? Vagy ott is a magyar kormányok tehetnek a cigány-problémáról? Erre feleljél öcsisajt.

2012.05.09. 12:15:54

@No_Fidesz_No_Problem: Ebben van igazság, de míg a magyarokban megvan a törekvés arra, hogy saját magukat kihúzák a szarból, addig a cigányok jelentős részéről (nyilván vannak kivételek) ezt felőséggel nem lehet állítani.

Alf (törölt) 2012.05.09. 12:16:02

@dr. mesterseges szinezek:
Nem "kéne lenni" hanem VOLT.
Jelenleg nincs. Magyar példaképek nincsenek, nem is lesznek. Az a néhány cigány, aki celebbé avanzsált olyan viselkedésmintát közbvetít,ami rosszabb, mint az egykori vajdák.

maretz 2012.05.09. 12:17:17

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:

"mert kulonben a liberalizmus jobboldali eszme."

Azért teljes politológiai analfabétaként nem kéne ilyen veretes baromságokat állítanod nagyközönség előtt...

A liberalizmus alapvetően baloldali eszme. Pont. Nézz körül kicsit a világban mielőtt ilyen butaságot leírsz!

Puncás Margit 2012.05.09. 12:17:33

@Ben Franklin: Szóval ez indok a népirtásra, nemde?

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 12:19:03

@No_Fidesz_No_Problem: "Ha ÉHEZIK, akkor először enni fog. Utána lakni fog."

Ez faktum.
Amit nem írhatsz ide, az az, hogy spórolni is fog, mert nem fog.
Segélyutaláskor hopp, hó végén meg a parasztok kurva anyját, amiért elzárják estére a tyúkjaikat.

Tkp. ezért nem is értem, hogy lehet egy napon említeni a zsidóságot a cigánysággal. A zsidó szatócs képes volt fél Európán átívelve kereskedni és arra kuporgatni, hogy a kölkének már ne kelljen - ez az előrelátás a cigányságban nyomokban sem volt fellelhető 35 éve sem, és most sem.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.09. 12:19:35

@dr. mesterseges szinezek: nem igaz
en 91ben kezdtem dolgozni es bizony a ciganyokat egyeltek leepites cimen es palyakezdokent rengeteg lehetosegem volt. felevenkent-evenkent valtogattam a munkahelyeket egy erettsegivel.

maretz 2012.05.09. 12:20:13

@seheresezádé:

Semmi nem indok a népirtásra. Ugyanakkor ha valakit mindenki az égvilágon utál, akkor lehet, hogy érdemes elgondolkodni azon, hogy ő a hülye.

Ezt persze el lehet intézni egy ideig beképzelt módon azzal, hogy biztos mindenki irigyli a zsenialitásomat, ezért utálnak...

De ha engem életem során mindenki meg akarna verni, akivel találkozom, akkor azért el kéne gondolkodnom rajta, hogy lehet velem van a baj.

Puncás Margit 2012.05.09. 12:20:29

@Cortez70: Hát a második vh. előtt az európai zsidók hova születtek? Hát még a nagyszüleik is Európába. Tőled is megkérdezem: hol éljenek a zsidók? Csak nem sehol?

maretz 2012.05.09. 12:21:58

@seheresezádé:

Talán Izraelben, ha már elszedték a földet az araboktól azzal a szöveggel, hogy nekik kell egy nemzeti otthon, ahova minden zsidó odaköltözhet...

Pipas 2012.05.09. 12:22:09

@No_Fidesz_No_Problem: "Ostobaság. 1988 előtt ebben az országban senkinek semmi baja nem volt a "cigányokkal", mert nem csak joguk, de lehetőségük is volt a munkavállalásra."

Aha, meg talán azért sem került szóba a cigánykérdés, mert kussolni kellett. :) Nem jutottak el a hírek az elvtársakhoz, köztük hozzád sem. :(

windex 2012.05.09. 12:22:55

@maretz: nem is állítom, hogy nem történt magyar sérelemre rasszista indíttatású bűncselekmény. de a megtörténte ugye nem igazolja a nemcigány indíttatásút?

a gárda valóban tünet, reakció. csak az a baj, hogy unintelligens reakció.

jelen helyzetben nem ok, hanem következmény a bűnözői életmód, vagyis szimpla butaság, amit írtál (persze könnyebb együttélni egy butasággal, és indulatokat dédelgetni, mint részletekbe menően gondolkozni.) bár ez mindegy is, a lényeg, hogy aki a jó kemény, csoportot sújtó büntetésben (mert a fenyegetés pl a csoportot is sújtja, ráadásul azt jelenti, hogy ha rosszak vagytok, megbüntetünk titeket - nem x-et, y-t, tehát kollektív) látja a megoldást, az rövidlátó. a baj a tanulatlanság, a bunkóság, az ebből következő erkölcsi nívótlanság, tehát a réteget, és az abba tartozó - tehát nem mindegyik - romákat ebből kellene kivezetni. az, hogy cigányként bántalmaznak nemcigányokat már csak viszonzása az őket nem bűnözőként, hanem cigányként ért támadásoknak - mert azért az látható, hogy addig, amíg ilyenek nem voltak, a bűnözők is "csak" a pénztárcáért csaptak le valakit, nem pedig mert nem cigány volt. és nem érdemes tovább szőni a fonalat, hogy "de miért olyan a társadalom velük, amilyen? mert olyanok." mert még ez sem igaz, a társadalom nem gondoskodott arról, hogy vele egyenrangú partner legyen az elmaradott, tömegesen tanulatlan, alacsony morálú csoportból. remélem, érted a különbséget. mondjuk, itt egy egyszerű példa: nem azért nem lopok, mert megbüntetnek érte, hanem mert nem veszem el, ami a tiéd. na ide nem jut el az, akivel szemben erőszakot alkalmaznak - mert az erőszak ellenállást szül -, csak akit megtanítanak rá.

és nyugi, ne mentegesd a gárdát, nem csak a tolvajok félemlítik meg az embereket, hanem a gárda is. aki nem fél, és nem cigány, az azért nem fél, mert tudja, hogy mire irányul a fenyegetés, nem azért, mert az ne lenne félelmetes. tökjó, mindig erre vágytam! minden oldalról félemlítsenek meg!

mialenyeg 2012.05.09. 12:23:35

Zsidózni, fasisztázni, nácizni, komcsizni csak a valóság elhallgatása... Káros dolog, nem kéne. Miért nem lehet egyenesen kimondani alkalomadtán valakiről, hogy pökhendi, beképzelt, okoskodó kis pöcs, vagy buta mint a segg, vagy paranoiás, lusta, vagy klikkesedő és másokkal szemben kirekesztő, stb, stb. El kéne már felejteni az idejétmúlt, hamis kategóriákat.

maretz 2012.05.09. 12:23:38

@seheresezádé:

Mindenki éljen a saját hazájában. 1949 óta a zsidóknak is van ilyen. Ott lehet élni, ha máshol nem szeretik őket...

Nekem nincs bajom a zsidókkal, de a kérdésedre ez a válasz.

windex 2012.05.09. 12:24:10

@seheresezádé: milyen zsidók? nem, nem - mi, belgák!! :-)

qwertqwert · http://szexpina.com 2012.05.09. 12:24:21

vicces ahogy a szélbal komcsi csürhe láncraveretné azt aki a zsidót zsidónak hívja eközben pedig a demkráciáról és szólásszabadságról fröcsög

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 12:24:57

@No_Fidesz_No_Problem: '1988 előtt ebben az országban senkinek semmi baja nem volt a "cigányokkal", mert nem csak joguk, de lehetőségük is volt a munkavállalásra.'

Éltél volna velü(n)k, a Dankó utcában...

Arról a munkavállalásról annyit, hogy a kurta utcácska tízgyerekese (igazából 11) a munkaidejét a Dunán töltötte, pecázással, de nem basztatták a téeszben, mert a tanácsról úgyis leszóltak volna, hogy fel kell venni, mert más úgyse volt.
A Vöröskereszt már akkor - bőven '88. előtt - napi vendég volt nálik ruhával (kidobni egyszerűbb, mint mosni) és kajával.

Kakimaki0123456789 2012.05.09. 12:25:13

Akkoriban nagy sokk lehetett a feudalis politikai elitnek hogy van ez a kapitalizmus meg ez a banktoke es ez veszelyezteti a hatalmukat.
Ijedtukben ossze is csinaltak magukat, es megteremtettek a nemzeti idillt, nacionalizmust, antiszemitizmust, es ehhez az akkori bajerzsoltikak szivesen adtak a tehetseguket.
Az akkori sulyos tarsadalmi-gazdasagi problemakat is jobb - es politikailag kifizetotobb - volt masok nyakaba varrni mint szembenezni veluk.

Na ma is pont itt tartunk.

No_Fidesz_No_Problem 2012.05.09. 12:25:42

@dr. mesterseges szinezek:

"Nem igaz. Első körben a pályakezdők kerültek utcára. A pályakezdők felismerték a korlátaikat, és az - akkor még - bőkezűen mért munkanélküli ellátásban és átképzésben rejlő lehetőségeket, a cigányok sajnos nem."

Tegyük fel, szükség van egy esztergályosra a cégednél. Jelentkezik egy nem cigány, rendezett ruházatban, szőkésbarna hajjal, világos bőrrel, egy évnyi gyakorlattal, fél éves álláskeresés után, esztergályos bizonyítvánnyal.

Jelentkezik egy cigány is, rendezett ruházatban, az átlagosnál sokkal barnább bőrrel, két éves gyakorlattal, három év álláskeresés után, a három év alatt két másik kapcsolódó szakmát is kitanult.

Melyik kapja meg az állást?

Mennyiben befolyásolja a döntésedet az, hogy melyiket fogadják el könnyebben - anélkül, hogy látták volna a két embert az interjún - az alkalmazottaid?

Kakimaki0123456789 2012.05.09. 12:26:56

@maretz: Ja :) Kulonosen ha olyasmiert utal amit te soha nem is csinaltal :)

No_Fidesz_No_Problem 2012.05.09. 12:27:45

@Pipas:

"Aha, meg talán azért sem került szóba a cigánykérdés, mert kussolni kellett. :) Nem jutottak el a hírek az elvtársakhoz, köztük hozzád sem. "

Látom ebben is ugyanannyira vagy tájékozott, mint abban, hogy működött-e Janus Pannonius Tanárképző Főiskola Pécsen :)

Đđ 2012.05.09. 12:28:56

@maretz:

Köztudott, hogy az USA rakéta- és űrprogramján nácik dolgoztak, vezető beosztásokban. Werner von Braun, a program vezetője pl. SS-őrnagy volt.

…De hozok földrajzilag közelebbi példát is neked: Reinhard Gehlen vezérőrnagy irányította hosszú ideig az NSZK kémelhárítását - noha a II. vh. alatt ezredesként a Wehrmact hasonló "szakembere" volt... Friedric Ruge altengernagy pedig, aki 1956 és ’61 között az NSZK haditengerészetének főszemlézője („Inspekteur der Bundesmarine” – a haditengerészet legfőbb elöljárója) volt, szintén a náci haditengerészet admirálisa volt előzőleg.

…Egyébként: a fiúk nem felelősek az apák tetteiért – ebből következően büntetni sem helyes őket azok miatt. Amikor azzal érvelsz W.A. „nemnácisága” mellett, hogy a fiából amerikai dandártábornok lehetett, tehát a fater is tiszta kellett, hogy legyen, kb. azzal egyenlő, hogy „egy az egyes megfelelés van” a szülék és a gyerekek viselt dolgai között - mint amikor a komcsik származási alapon zártak el bizonyos pályákat egyesek előtt. Gondold már meg, mit írsz le!:-)))

Gogol 2012.05.09. 12:30:15

@maretz: Szerencsére mindenki ott él, ahol akar.@Cortez70: Aki a Kínaiakat utálja, akkor is rasszista, ha a feketéket nem (a feketékre még érvényes pl az apartheid.) Az előbb népekről írtál, oda illik a nacionalizmus, ha valaki más fajú embertársait utálja, az a rasszista, ha valaki a buzikat az a homofób, ha valaki a zsidókat, az az antiszemita. Nem értem, mire akarsz kilyukadni. Kevés olyan ember van, aki pl csak a kínaiakat utálja, a feketéket nem. Ezekre ezért nincs külön név gondolom, ezek a rasszisták, de ezt már írtam.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.09. 12:30:35

@maretz: mondom, balliberalis nincs. azt orban viktorek talaltak ki a 90es evek elejen, majd miutan rajottek, hogy a liberalizmus nem fer ossze a a nephulyitessel, igy atmentek populistaba es szitokszot csinaltak a liberalisbol, megkeverve a maguk agyabol kipattant "ballib" es "liberalbolsevik" szavakkal.

de hagy idezzek neked orbantol egy par szot errol, jo?

"A populizmus élő klasszikusai szájában a "liberális" szó káromkodás, szitok. A liberálisok ugyanis szabadságot követelnek a népnek, hogy vállalkozhasson és választhasson. A populisták ellenben fel akarják emelni a népet... Ezért vonzódtak a populisták mindig az állam gyámkodó hatalmához"

a szemelyeskedesed pedig a te emberi ertekeid hianyat hirdetik..:-)

No_Fidesz_No_Problem 2012.05.09. 12:30:48

@maretz:

"Ugyanakkor ha valakit mindenki az égvilágon utál, akkor lehet, hogy érdemes elgondolkodni azon, hogy ő a hülye."

Hehe... a magyarokat például. Még a közvetlen szomszédaitól se fér el ez a nemzet, a világpolitikában meg kifejezetten szényenletes híre van :)))

maretz 2012.05.09. 12:30:58

@windex:

"csak az a baj, hogy unintelligens reakció."

Az rendben van, a probléma az, hogy látszólag többet foglalkozunk a reakcióval, mint az alapproblémával. Mintha a reakció lenne az igazi probléma, és nem az, ami ellen megszületett.

Ha te állandóan piszálsz, és én indulatból pofonváglak, akkor én is rosszul cselekszem, mert nem így kéne megoldani a problémát. Ugyanakkor nem ez a lényeg, hanem az, hogy piszkálnak.

A cigányság kulturális szempontból sosem tudott beilleszkedni a magyarságba. A magyarság nem is próbálkozott az integrálásukkal, és szerintem ez rendben is van. 1945-ig megvolt az a bizonyos szintű autonómiájuk, hogy a hatóságok nem foglalkoztak velük, intézhették a saját ügyeiket, de ha baj volt, akkor előkapták a vezetést. Így aztán nem is volt baj, hiszen a cigány vezetőknek érdekükben állt rendet tartani a saját közösségükben, mert különben rajtuk csattant az ostor.

Ez a helyzet változott 1945 után, a kommunisták szétverték ezt a rendszert, cserébe a mindenkire vonatkozó erőszakkal és elnyomással kényszerítették őket az integrációra: társadalmi szerepvállalás, oktatás, munka, stb.

A probléma az, hogy ez a 40 évnyi erőszakos rend nem volt elég egy egész kultúra megváltoztatására, így a '90-es évek liberalizmusában és a bőséges szociális juttatások miatt a cigányság visszazüllött egy olyan állapotba, ahol a liberális állam nem lépett fel hatékonyan a bűnözői csoportok ellen (a jogvédők áldásos tevékenységétől félve), ugyanakkor a saját belső hierarchiájuk viszont nem született újra.

Így ott tartunk ma, hogy se belső hierarchiája nincs a cigányságnak, a külsőt pedig nem fogadják el, és a rendőrség a liberális dogmák miatt alkalmatlan arra, hogy az állami erőszakmonopóliummal kényszerítse őket integrációra.

Itt a probléma.

Puncás Margit 2012.05.09. 12:31:21

Kíváncsi vagyok egyébként, és ezt mindenkitől kérdezem, hogy ha valamelyik nép hatmillió emberét kivégzik, az szerintetek micsoda?

Ben Franklin 2012.05.09. 12:31:55

@maretz: Ez nem teljesen igaz.

Ilyenkor békeidőben a zsidóság pusztítja a nemzsidókat (elsősorban pénzügyi és kulturális eszközökkel). Csak az eszközök különböznek. A jó parazita nem semmisíti meg a gazdatestet ugye.

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 12:32:01

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Próbáltad a műszaki pályát? 23 fős osztályból kettőnek volt lehetősége elkezdeni, az egyet az apja járta ki a kábelgyárban, a másik évekig ingyen (koszt és jó társaság) dolgozott a falujuk autószerelőjénél.
A már foglalkoztatottak pont ugyanúgy hullottak, akár cigányok voltak, akár nem: ha volt pénz a végkielégítésre, leépítéssel, ha nem, a felszámoláskor.
A szüleim munkahelye sem tarott egy perccel se tovább, mint azé a pár cigányé, aki nem csak létszámban volt, de munkaVÁLLALÓ is.

maretz 2012.05.09. 12:32:53

@No_Fidesz_No_Problem:

"Hehe... a magyarokat például. Még a közvetlen szomszédaitól se fér el ez a nemzet, a világpolitikában meg kifejezetten szényenletes híre van :)))"

No legalább kibújt a zsákból, hogy primitív magyar-gyűlölő vagy te is...

A magyaroknak a világbeli hírével semmi baj nincs, sőt általános megbecsülésnek örvendünk. Amit tudnál is, ha jártál volna a világban.

A szomszédos országok közül is csak azokkal van problémánk, akik történelmi komplexusaik miatt félnek tőlünk, pontosabban féltik tőlünk az összeharácsolt területeiket (szlovákok, románok, szerbek). Akikkel nincs ilyen probléma (lengyek, horvátok), azokkal láss csodát remek kapcsolataink vannak. Érdekes...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.09. 12:33:11

@maretz: nem nagyopn sozlhatsz bele, hogy ki hol el.

nincs jogod.

ahogy te is szivedre venned, ha kitiltananak a jelenlegi lakhelyedrol es mehetnel valami bivalybasznadi tanyara, mert ukapad odavalosi...

Azúrkék égbolt (törölt) 2012.05.09. 12:33:29

A rasszizmus a természet alaptörvényei közül való.

Fajfenntartási ösztönnek is nevezik.

maretz 2012.05.09. 12:33:34

@seheresezádé:

"Kíváncsi vagyok egyébként, és ezt mindenkitől kérdezem, hogy ha valamelyik nép hatmillió emberét kivégzik, az szerintetek micsoda?"

Népírtás. De mi köze ennek akármihez is?

Gogol 2012.05.09. 12:34:09

@Ben Franklin: Egyébként tök örülök, hogy a zsidóságnak még ilyen ereje van, hogy pl te ennyire fosol tőlük. Az embert azt gyűlöli, amitől fél.

Puncás Margit 2012.05.09. 12:34:22

@Ben Franklin: Aki nem mond neveket, az gyáva.

Gogol 2012.05.09. 12:34:50

@Azúrkék égbolt: De az ember nem állat, igaz?

Zus 2012.05.09. 12:35:00

Nem elsősorban Wass vagy Szabó műveivel van a baj, hanem azzal, hogy ellenőrizetlenül fogják azok tartalmát okítani. Honnan tudjam, hogy a gyerekemet a tanárok a fentebbi írók műveiben megtalálható irodalmi értékre, avagy a bennük megbúvó sovinizmusra-antiszemitizmusra fogják tanítani, mint követendő példára ? Márpedig, az én gyerekem ne legyen se antiszemita, se soviniszta.
Ami a zsidókat illeti, sokat ismerek közülük. Különös módon egy se gazdag népnyúzó. Nem hangoskodnak, hogy "nekik jár a segíly", élnek, ahogy tudnak. Érdekes módon szépen tudnak magyarul írni-olvasni, választékosan beszélnek és így tovább. És ez a legnagyobb baj, amiért itt rühellik őket ! Mint minden tanult embert (Csurka Pista bácsi személyesen mondotta a tévében a gengszterváltás után, hogy "a szaktudás egy bolsevista trükk !").
Cserébe az átlag magyar fiatal gyerek egy bármilyen véletlenszerűen kiválasztott tömegközlekedésről: folyamatos káromkodás, beszélni egyáltalán nem tudnak magyarul (pedig hát ők a magyarság jövőjének letéteményesei ugyebár), gettónéger módra hadonásznak beszéd közben, valahogy nem magyar nótákat hallgatnak, cigánymódra öltözködnek, nekik mindenki "geci" meg "köcsög" és így tovább. Mit fognak ezek megérteni egy Wass Albert vagy egy Szabó Dezső műből ?
És hagyjuk már végre Izraelt, meg Amerikát, nem azok a mi bajaink okozói elsősorban, hanem mi magunk ! A mi fiataljaink kijönnek az iskolából analfabétán és nem értenek meg egy egyszerűbb újságcikket sem, legfeljebb, hogy XY celebbel mi történt ?! Mi a rákot akarunk akkor a módosított NAT-tal ? Előbb tanítsuk a gyerekeinket írni-olvasni és szabatosan fogalmazni. Aztán majd lehet rágódni, hogy ki mindenki került a NAT-be ! Ja, hogy a tanulás nem menő ?! Hát akkor még vesződni fogunk egy párszáz évet a sorsunk jobbraferdítésén és a "mocskos karvalytőke" rabszolgái maradunk ! Az említett átlag magyar gyerek fogja a nemzetet majdan irányítani, mint egy gyorsnaszádot ? Ajjaj...

Gogol 2012.05.09. 12:35:19

@Azúrkék égbolt: A rasszisták valóban inkább állatok, mint emberek egyébként.

maretz 2012.05.09. 12:35:37

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:

"ahogy te is szivedre venned, ha kitiltananak a jelenlegi lakhelyedrol es mehetnel valami bivalybasznadi tanyara, mert ukapad odavalosi..."

Hát ha robbantásokkal meg hisztikkel kisírnám magamnak, hogy ükapám bivalybasznádi birtokát adják vissza, majd fegyverrel elűzném az éppen ott lakókat, akkor kicsit furcsa lenne, ha utána nem akarnék odaköltözni...

Mert ugye Izraellel ez történt. Egy maroknyi zsidó kitalálta, hogy tulajdonképpen az őseik ott éltek 2000 éve, tehát ahhoz nekik joguk van. Elüldözték az őslakosokat, most meg megy a rinya, hogy tulajdonképpen nekik senki se mondja meg, hogy hova költözzenek...

akkor hogy is van ez?

Csavarhúzós 2012.05.09. 12:35:51

Nem az a lényeg, hogy Szabó Dezső, vagy nem Szabó Dezső, hanem hogy minek?
Tudomásul kell venni, hogy "aki sokat markol, keveset fog" - nem lehet mindent megtanítani.

Fizikából se tanítjuk a kvarkokat - az idő hiányán kívül például azért se, mert nem fejleszt a diákon semmit, praktikusan meg nincs rá szükség.

Az egész irodalomtanításunk elemzés-centrikus, talán az objektív osztályozhatóság miatt. A költő szerelmi bánatában vagy a Haza jövőtlensége okán "zokog", az óra pedig nem a zokogás tárgyáról, hanem annak technikájáról szól.

Szerintem képességcentrikusnak kellene az oktatásnak, azaz a diák tanuljon meg értve olvasni, beszélni-fogalmazni olvasmány- és egyéb élményeiről - és mivel ezrelékben mérhető azok aránya, akik ezt jambusokban vagy epigrammákban képesek színvonalasan művelni, így azt hanyagolnám. Sokkal több teret engednék a tanulói aktivitásnak, írjanak, adjanak elő (ami nem egyenlő a versmagolással), vitatkozzanak.

Valahogy úgy, mint az USA-ban:
epa.oszk.hu/00000/00035/00056/2002-01-vt-Gordon-Irodalomtanitas.html

Most a rossz irányt fokozzuk azzal, hogy az eddig preferáltak mellé beteszünk eddig hanyagolt írókat. És mi lesz az eddig hanyagolt diákokkal?

(A szerző fizikatanár)

Puncás Margit 2012.05.09. 12:35:54

@maretz: Hát az, hogy úgy látom, mintha sokak szerint a zsidók gonoszabbak lennének a náciknál is.

windex 2012.05.09. 12:35:55

@milyen szép a Vértes, ó: tévedés, radnóti sem középszerű

maretz 2012.05.09. 12:36:30

@Gogol:

Az ilyen liberálfasiszták mint te meg egészen biztosan inkább állatok, mint emberek.

windex 2012.05.09. 12:36:39

@Gogol: az állatok nem rasszisták :-)

No_Fidesz_No_Problem 2012.05.09. 12:37:21

@maretz:

"No legalább kibújt a zsákból, hogy primitív magyar-gyűlölő vagy te is"

Tévedsz, kicsihúsom. Én nem a "magyarokat" utálom. Én a TE FAJTÁDAT utálom.

Azt a primitív, ostoba, összeférhetetlen, gyűlölködő, szarkeverő fajtát utálom, aki miatt a magyar nép nem úgy él, ahogy egy európai népnek élnie kellene, és élhetne is 2012-ben, hanem úgy kénytelen élni, mintha ottragadt volna a sötét középkorban.

Ben Franklin 2012.05.09. 12:37:34

@Gogol: @seheresezádé:

Hogyne lenne. Itt a neveik.

www.latimes.com/news/opinion/commentary/la-oe-stein19-2008dec19,0,4676183.column

How deeply Jewish is Hollywood? When the studio chiefs took out a full-page ad in the Los Angeles Times a few weeks ago to demand that the Screen Actors Guild settle its contract, the open letter was signed by: News Corp. President Peter Chernin (Jewish), Paramount Pictures Chairman Brad Grey (Jewish), Walt Disney Co. Chief Executive Robert Iger (Jewish), Sony Pictures Chairman Michael Lynton (surprise, Dutch Jew), Warner Bros. Chairman Barry Meyer (Jewish), CBS Corp. Chief Executive Leslie Moonves (so Jewish his great uncle was the first prime minister of Israel), MGM Chairman Harry Sloan (Jewish) and NBC Universal Chief Executive Jeff Zucker (mega-Jewish). If either of the Weinstein brothers had signed, this group would have not only the power to shut down all film production but to form a minyan with enough Fiji water on hand to fill a mikvah.

A világbank, FED, IMF jelenlegi és volt tisztviselőit majd ti keresitek ki, okés?

maretz 2012.05.09. 12:37:53

@seheresezádé:

Az, hogy őket is bántották, az nem oldozza fel őket annak a felelőssége alól, hogy most ők bántanak másokat...

Ha nekem az ükapámat megölték 100 éve az nem jogosít fel arra, hogy én ma kényem-kedvem szerint gyilkolásszak másokat. Az arabok nem működtettek haláltáborokat, nekik semmi közül ahhoz, hogy a németek mit műveltek a zsidókkal. Mégis ők szívnak miatta...

Gogol 2012.05.09. 12:38:36

@maretz: Jaj, fáj a kritika? Kicsi nácika.

maretz 2012.05.09. 12:38:46

@No_Fidesz_No_Problem:

Az, hogy így élünk, az a magadfajta hazaáruló patkányoknak köszönhető, a károlyiknak, kun béláknak, rákosiknak, horn gyuláknak és gyurcsányoknak.

Csavarhúzós 2012.05.09. 12:39:29

Ja, amúgy nem Szabó Dezsővel kerülne be az idegengyűlölet a tananyagba, a Bánk Bán általában érettségi tétel. Ugyanez a szemlélet, hogy földi mennyország lenne országunk, ha nem lennének az erkölcstelen idegenek.

maretz 2012.05.09. 12:39:57

@Gogol:

Állatok ugatása mér fájna? Sas nem kapkod legyek után. Liberálfasiszta kis szarcsimbók vagy. Oszt most nyivákolsz, mert kiszavaztak a magyarok a parlamentből...

Gogol 2012.05.09. 12:39:58

@Ben Franklin: Ez egy "opinion" nem egy abszolút igazság ugyebár.

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 12:40:24

@No_Fidesz_No_Problem: Egyszerűt kérdezel, mivel elméletileg gépgyártástechnológus volnék, gyakorlatilag pedig pragmatikus.

2 próbaóra után megmondom, hogy melyiket veszem fel. Ha nem tudom megmondani, akkor rákérdezek a referenciára, ami mindkét oldalon kihozhat érdekes dolgokat.

A cigányokat ez, a referencia vágja el, amelyben persze ott van az általánosítás.

(Pár hete egy másik szálon említettem, hogy senkitől se lehet elvárni, hogy ne irtózzon a vízisiklótól, mert a kígyóknak rossz volt a píárjuk az evolúciónkban. Egyet tehet a siklók megszerettetésében érdekelt terrarista: ő tart annyit, amennyit képes, és igyekszik gyakran megmutatni az idilli állapotot. Annak pressziója, hogy más tartson, mert "NEM BÁNT, NA!" kudarcra van ítélve.)

Alf (törölt) 2012.05.09. 12:40:32

@Csavarhúzós: nagyon igaz.

Irodalom órán pont az irodalom lényegét nullázzák.

A szerzők célja biztos nem az volt, hogy stílusukat kategóriák szeint elemezzék.

Miért kell kis irodalmárt gyártani MINDEN emberből.

Esetleg akkor nevezzék irodalomtörténetnek irodalomtechnikának, de ez így nevetséges.

Egyérészt az értő olvasást kellene tanítani, másrészt a kreatív írást, harmadrészt a világos és tiszta írást, érvelést, stb.

Gogol 2012.05.09. 12:41:57

@maretz: hahah, te meg álnév mögött keménykedsz és sértegetsz ismeretlen embereket. Igazán irigylésreméltó, hogy egy ekkora győzelem után ennyire futotta - eszerint mégse oly egyértelmű, hogy kiszavaztak....

maretz 2012.05.09. 12:42:16

@dr. mesterseges szinezek:

Ennyi. A sok liberális hulladék inkább venné fel saját alkalmazottnak a cigányokat, ha annyira szeretik őket... Érdekes, valahogy nem jeleskednek ebben.

Ben Franklin 2012.05.09. 12:42:26

@Gogol: Mármint hogy zsidók viszik hollywoodot? .....:DDDD

Egyébként a 20as években Henry Ford ugyanezt állította.

VT Man 2012.05.09. 12:42:37

A Wikipedia szerint nem olyan negatív, mint ahogy a posztoló beállítja:

"Életpályája [szerkesztés]

1879-ben született Kolozsváron, kisnemesi tisztviselőcsalád tizedik gyermekeként. A kolozsvári református gimnáziumban érettségizett 1899-ben, majd a budapesti egyetemen folytatta tanulmányait magyar–francia szakon. Kiemelkedő tehetsége révén bekerült az Eötvös József Collegiumba, ahol összebarátkozott Kodály Zoltánnal, Horváth Jánossal és Szekfű Gyulával. Egyetemi évei alatt finnugor nyelvészettel foglalkozott.

1905-ben megszerezte magyar–francia szakos tanári diplomáját, rövid ideig helyettes tanár volt a budapesti II. kerületi főreáliskolában, majd Párizsba került állami ösztöndíjjal. Hazatérése után 1906 szeptemberétől a budapesti IX. kerületi felső kereskedelmi iskolában tanított; 1907 októberétől a székesfehérvári, 1908 áprilisától pedig a nagyváradi állami főreáliskolához helyeztek át. Ezt követően tanított még Székelyudvarhelyen, Sümegen, Ungváron, Lőcsén, de mindenhonnan botrányos körülmények közepette helyezték tovább. Az 1910-i tanármozgalomban heves vitába keveredett Tisza Istvánnal, ennek révén került a Nyugat, majd a Huszadik Század körébe. Éveken keresztül ezek munkatársa volt, első novellái a Nyugatban jelentek meg.

1918-ban az őszirózsás forradalom Lőcsén találta, innen települt fel Budapestre irodalmi szabadúszóként. Személyesen élte meg a Tanácsköztársaság és a proletárdiktatúra időszakát, és azokat idegennek és nemzetellenesnek tartotta, ezért vidékre menekült. Mivel úgy látta, hogy az országban „az elsősorban zsidó hadiszállítók nemzetellenes üzelmei” folynak, emiatt az a véleménye alakult ki fiatal korában, hogy „Magyarországot a kapitalizmus béklyóba vetette”, és mindezt a szocializmussal együtt a zsidók tevékenysége eredményének tekintette.

1918-ban fejezte be Az elsodort falu című könyvét, mely Erdélyben és Budapesten játszódik, és a kor általa magyarpusztítónak tartott irányzatait ecseteli. A könyv egy csapásra ismertté és híressé tette. A húszas évektől németellenesség is érzékelhető volt műveiben. Bajcsy-Zsilinszky Endrével lapot szerkesztett Előörs címmel, a lapban „fajvédő” hangnemben írtak. Véleményük a magyarságot fenyegető veszélyekről nem egészen azonosak, mert míg Bajcsy-Zsilinszky a németeket tartotta a legnagyobb veszélynek, Szabó a zsidóságot. A zsidóság iránti kritikus hozzáállása ugyanakkor nem illeszthető be egyértelműen a kor szélsőjobboldali, vulgáris antiszemita áramlatai közé, s éppenséggel ezekről ugyanolyan elítélően írt, mint magáról a zsidóságról. Az antiszemitizmuson és a németellenességen túl Szabó Dezső harcos ellensége volt a katolicizmusnak is.

A harmincas években eleinte támogatta Gömbös Gyula nemzeti munkatervét, majd elfordult attól, és fokozatosan szembefordult a Horthy-korszak vezetőivel. 1932-ben írta a Feltámadás Makucskán, 1934-ben A kötél legendája című művét. A véleménye szerint nyilvánvalóan nemzetellenes nemzetközi szocializmust és kommunizmust világosan elutasította. Politikailag inkább Mussolini fasizmusával szimpatizált, mint Hitler nemzetiszocializmusával, sőt, elítélte a német megszállást és a nyilasuralom terrorját.

1945-ben, hatvanöt éves korában hunyt el Budapesten, Rákóczi téri lakása óvóhelyén. Éhségtől is legyöngült szervezetét könnyen ragadta magával a halál. Lírai hangvételű szépírói munkája, Életeim című önéletírása befejezetlenül maradt."

Gogol 2012.05.09. 12:43:07

@Ben Franklin: Hát akkor ne menj moziba, jobb ötletem nincs.

maretz 2012.05.09. 12:43:46

@Gogol:

"te meg álnév mögött keménykedsz és sértegetsz ismeretlen embereket"

És te mit csinálsz hülyegyerek?:)

Szerintem vicces, hogy itt erölködtök... pedig ez a hajó már elúszott. Lehet menni Brüsszelbe, Tel-Avivba, ahova csak akartok. Szarjátok csak a le a büdös mucsai magyarokat, oszt menjetek máshol keresni a földi paradicsomotokat.

Majd mi meg kitaláljuk, hogy hogy szeretnénk élni egymás között.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.09. 12:44:01

@maretz:

Meg fogsz lepődni: az USÁ-ban nem szokás senkit sem büntetni apja miatt.

maretz 2012.05.09. 12:44:52

@Gogol:

Ti meg nem értett zsenik... boldogítsátok a többi ország lakosságát szakértelmetekkel!

Gogol 2012.05.09. 12:45:04

@maretz: Na, ezt jól megaszondtad a kommentedben, most biztos úgy is van.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.09. 12:45:15

@maretz: "Ha te állandóan piszálsz, és én indulatból pofonváglak, akkor én is rosszul cselekszem, mert nem így kéne megoldani a problémát. Ugyanakkor nem ez a lényeg, hanem az, hogy piszkálnak."

marmint kocsmaban..

jogallamban ha pofanvagod aki piszkal te mesz a sittre. mert nem vaghatod pofan. nem engedhetsz meg magadnak egy ilyen civilizalatlan reakciot. tehat igen, a nagyobb problema a reakcio, mert ahelyett, hogy segitene a ciganysagnak beilleszkedni, meginkabb kirekeszti es lehetetlen helyzetbe hozza oket. a rossz reakcio kontraproduktiv, mert elmelyiti a problemat.

Gogol 2012.05.09. 12:45:47

@maretz: Ez a komment is hatásos volt, most biztos megváltozott tőle a világ ... :-)

maretz 2012.05.09. 12:45:53

@bircaember maxval:

"Meg fogsz lepődni: az USÁ-ban nem szokás senkit sem büntetni apja miatt."

Meg fogsz lepődni: de igen. De hogy nácik gyerekeit nem szokás legmagasabb katonai titkokba beavatni, az is tény. Mint ahogy az is, hogy nem szokás valakit 3 különböző vizsgálatban felmenteni, ha valóban náci...

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 12:46:51

@seheresezádé: "Kíváncsi vagyok egyébként, és ezt mindenkitől kérdezem, hogy ha valamelyik nép hatmillió emberét kivégzik, az szerintetek micsoda? "

Az egy rossz kérdés, amely vonzza a számtanzseni relativizálókat.

Egy emberrel kell feltenni a kérdést, mert úgy nincs számos kábítás.
Ráadásul könnyű egy-egy magyarverés/magyarölés párhuzamba állításával megértetni (na jó, az értéshez szándék is kell... megpróbálni megértetni), hogy ez miért képes fájni évtizedek át, akárhányszor újraidézve.

Puncás Margit 2012.05.09. 12:47:19

@maretz: Magyarul a németek tehetnek róla. Merthogy a németországi zsidók a második vh. előtt nem gázosítottak el milliószámra németeket az ziher. Aki pedig úgy ködösít, hogy jó de előbb így a bankokba beszivárogtak, és belülről emésztették, suttyomban a rendszert, hogy aztán végre átvegyék az univerzum felett a gigairányítást, hogy gulyáslevest készítsenek a kilencéves kislányok lapockájából, az konkrétumok híján csak simán rágalmaz, és én nácikollaboránsnak tekintem.

Gogol 2012.05.09. 12:47:19

@maretz: Egyébként mondták már, hogy erősen zsidó hangzású a Nick neved? Maretz az majdnem macesz..:-))

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 12:47:50

@Đđ: Jézusom, ezt a naivtást... Vagy álnaivitás?... Mit kellene tennie a "felnőtt" 93%-nak? "Gyerekek, így használjátok a vízöblítésest, ne tüzeljétek el a parkettet..."???

maretz 2012.05.09. 12:49:38

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:

"jogallamban ha pofanvagod aki piszkal te mesz a sittre"

Na ez a probléma a magadfajták "jogállam"-felfogásával.

De ha már itt tartunk én nem a jogi következményekről beszéltem, hanem az erkölcsiekről. Tudom, a hozzád hasonlók ezt a fogalmat nehezen tudják értelmezni, de azért próbálkozni sosem késő.

A cigányokat senki nem akarja beintegrálni, mert senki nem érzi feladatának. Én leszarom, hogy hogy élnek a cigányok maguk között, ez az ő dolguk. Nekem nem feladatom, hogy az adóforintjaimat az ő veszett ügyükre pazaroljam.

Én mint állampolgár egy dolgot várok el tőlük (úgy mint mindenki mástól): az én tulajdonomat hagyják békén, és tartsák be a törvényeket.

Az adómból fizett rendőrségtől meg azt várnám el, hogy betartassa ezeket a törvényeket. Mert ha nem tudja, akkor sajnos kénytelen vagyok magamat megvédeni úgy, ahogy tudom.

Magyarországon évek óta közbiztonsági deficit van, az emberek rá vannak szorítva az önbíráskodásra, mert a bűnüldözés/igazságszolgáltatás gyakorlatilag nem létezik (lásd Szögi Lajos, Marian Cozma, és lehet még sorolni...).

Puncás Margit 2012.05.09. 12:50:49

@dr. mesterseges szinezek: Hát azért én ezzel nem értek egyet, és faji alapon hatmillió, az csak páratlan!

Csavarhúzós 2012.05.09. 12:50:51

TIBORC
Hiszen való, hogy jó is az: de már
Mióta a merániak -

BÁNK
Hah! - oh!

TIBORC
Sok pénzre van szükségek: és mivel
Mi annyit adni nem tudunk, tehát
Sovány nyakunkra izmaelitákat
Ültettek - ez már égbe kiált.

BÁNK
Piha!

TIBORC
Míg tûrhetém, tûrtem becsûletessen:
Most már gazember is lennék; de késõ -!
Õsz fõ, kiszáradt kar: hová megyek?

BÁNK
Haramia - nincs itt más kigázolás.

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 12:51:03

@Szamiz67: míg a "párhuzamos" bajor Tanácsköztársaság vezetői nyíltan hirdették zsidó származásukat, valamint hogy most majd jaj lesz a nemzsidóknak, és tényleg nem hazudtak, faji alapon mészároltak. Ez sok bajor emlékezetében élt igen élénken... Választások idején is... Csak most erről mély a kussolás.

Gogol 2012.05.09. 12:51:23

@Alf: Attól, hogy csomó zsidó van Hollywoodban, azért még te is jársz moziba, gondolom. Na itt is tetten érhető, hogy milyen értelmetlen a nacionalizmus, a sok popcornzabáló nézi a Hollywoody filmeket, aztán kijön és zsidózik, anélkül hogy tudná, hogy zsidók csinálták a filmet, amit élevezett. Vagy ott van pl a facebook, tele van jobbikos rasszistával, ott serzvezkednek, pedig az egész facebookot egy zsidó csinálta stb.

Gogol 2012.05.09. 12:51:54

*antiszemitizmus sry

Puncás Margit 2012.05.09. 12:52:58

@dr. mesterseges szinezek: Bár lehet, hogy nem értem pontosan, amit mondasz.

maretz 2012.05.09. 12:53:29

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:

Ennek az önbíráskodásnak az egyik formája a Gárda. Nagyon sok embernek elege van belőle, hogy hiába szól a rendőrségnek becsületes módon, nem történik semmi. A tolvajokat nem kutatják fel, a gyilkosok néhány évvel megússzák, majd megint jönnek gyilkolni...

A Gárda a társadalom immun-reakciója arra, hogy nincs közbiztonság. Ezért kénytelenek civil módon megoldani a közbiztonságot. Nem helyes a reakció, de sajnos az ország néhány vidékén ott tartunk, hogy ez az egyetlen reakció.

A másik megoldás az, hogy szépen kivárjuk évtizedekig, amíg ezeket sikerül "integrálni", addig meg eltűrjük, hogy szabad préda a vagyonunk, tulajdonunk, életünk. Érthető módon nagyon sok ember van, aki ezt nem hajlandó kivárni, így inkább saját kezébe veszi az önvédelmét...

HgGina 2012.05.09. 12:54:22

"a zsidóságot a magyarság végzeteként állította be"
Tévedett, egész Európa végzete.

"bezárkózó-kirekesztő totalitárius állam"
Mint Izrael.

"magát a fajvédő magyar fasiszta ideológiát nem"
Tehát a magyar Herzl Tivadar-féle cionizmust, ami a fasizmus alapja.

Nem is olvasom tovább. Neked a fityma helyett az agyadat metszhették ki anno. Különös tekintettel az erkölcsre és gerincre, amik az első eltávolított dolgok lehettek. Hülye.

maretz 2012.05.09. 12:54:28

@maretz:

Helytelen ez a reakció? Lehet. De érthető.

Puncás Margit 2012.05.09. 12:54:29

@Gogol: Pláne, hogy zsidó találta fel a számítógépet! Egyébként javaslom, hogy az antiszemiták éljenek zsidó találmányok nélkül. Hajrá!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.05.09. 12:55:05

@Đđ: A cigányság integrrációja elsősorban a nevelés, oktatás témakörben kell megtörténjen.
De vajmi keveset tehetünk, ha a cigány szülők eközben nem foglalkoznak a gyerekükkel, nem kérik számon a házit, nem játszanak készségfejlesztő játékokat a gyermekükkel, hanem kicsapják őket az utcára játszani.

Az ilyen gyerek csak akkor tud integrálódni, ha talál magának egy mentort, aki törődik vele.

windex 2012.05.09. 12:55:05

@maretz: a dolog lényege az, hogy minden folyamat, akként is kellene kezelni. az "itt a probléma" status quo-ként tekint a problémára. ha adott egy probléma, nem az a lényeg, hogy mi volt, hanem hogy mi van, és azt hogyan lehet megoldani. az egy probléma, hogy a romák közül - arányaiban - nagyon sok bűncselekményt elkövető kerül ki. szerintem azt kellene vizsgálni, hogy ennek milyen okai vannak, és ha lehet, hosszú távon és differenciáltan gondolkozva az okokra és ha ez megvan, a megoldásokra kellene koncentrálni. nem érzelmi ügyet csinálni belőle, erőszakos fellépéshez vezető gyűlölködést tartani, hanem látni, hogy a társadalom saját érdeke, ha megkeresi azon eszközöket, amikkel ezen változtatni lehet. így a folyamatok kezelése hozhat megoldást, és mindenkinek jobb lehet

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 12:55:18

@Alf: "A szerzők célja biztos nem az volt, hogy stílusukat kategóriák szeint elemezzék."

Asszem, az A tihanyi ekhóhoz volt hajdan, amely során éppen tele lett a tököm a "mit akar mondani a költő?" kérdéssel, és válaszul rá elkezdtem felolvasni a verset, lévén az az, amit mondani akar.
Mertem, mert AZ a tanár képes volt venni a lapot.
A következő nem, és amikor megkérdeztem, miért éppen versről kell esszét írnunk, miért nem esszéről verset, még egy vigyorra sem volt képes, csak felháborodni a szemtelenségen.

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 12:55:28

@dr. mesterseges szinezek: a kikeresztelkedését követően Radnóti élesen és határozottan elutasított minden közösséget a zsidókkal. IGEN, még az elhurcoltatása alatt IS!

Gogol 2012.05.09. 12:55:40

@maretz: Attól, hogy odamegy és vonulgat, megfélelmít embereket, szerinted megold valamit? Ezek propaganda vonulások, egy hétig van hasznuk, szereplés, operett, valódi megoldást nem kínál semmire.

pitybull 2012.05.09. 12:55:42

Szia! Örülök, hogy olvastad, és mivel én nem, ezért amint végeztem Asimov (zsidó!) összes művével, sőt nem is, az sokáig tartana! Közben elolvasom jó? De riogatni a jövő sok antiszemita diákjával, aki Szabó Dezső, pláne Wass Albert miatt lesz antiszemcsi, ne haragudj...
Amúgy innen írok neked a börtönből mert a Szegény gazdagok beleitta magát az életembe és Fatia Negra akartam lenni, de lebuktam. Bár előtte Old Shatterhand akartam lenni... Majd Rahan, azután Fantom... De nem jött össze. Te mit olvastál?

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.09. 12:55:55

@maretz:

Kedvenc WaSS gyilkosod nem volt főnáci, csak piszkos kis apród volt. Kis gennyes szarzsák. Egyetlen pozitívuma, hogy élete legvégén maga is rádöbbent szaros gyilkos mivoltára - ezért nyelt pár golyót. Bűneit megbánta élete utolsó óráiban - de jobb későn, mint soha.

Nem mentették fel, csak nem adták ki egy kommunista állam kérésére, mert nem látták biztosnak, hogy független eljárást kap majd egy kommunista államban, ez az egész. Ugyanezért nem adtak ki még több ezer hasonló nácit sem.

Puncás Margit 2012.05.09. 12:57:14

@HgGina: Miért Európa végzete? Vagy csak gonosz Ön?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.05.09. 12:58:09

@Gogol:
"Na itt is tetten érhető, hogy milyen értelmetlen a nacionalizmus"

A nacionalizmus leginkább a zsidóknál lelhető fel és külön neve is van: cionizmus.

windex 2012.05.09. 12:58:36

@Trompf: jó helyen kutakodsz. de továbbmennék, olyan rendszert kellene építeni, amiben a szülők a mentorok, vagyis érdekeltté kell tenni őket az eredeti magatartásuktól eltérő viselkedésre. végülis az állam mindenben ezt teszi: adószabályok, kamatszint beállítás például a gazdasági vielkedésünket befolyásolják

Ben Franklin 2012.05.09. 12:58:51

@Gogol: Nem csomó zsidó van Hollywoodban hanem hollywood zsidó alapítású és tulajdonú több mint 100 éve.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy izrael, vagy egy zsidó szereplő csakis szimpatikus imádnivaló arc lehet a filmekben.

Emlékeztek mi történt Mel Gibsonnal amikor megcsinálta a Passiót? Nem tetszett a zsidóknak hogy őket krisztus gyilkosaiként mutatta be a film(hogy lehetne másként?).

Agymosó maffia, ennyi.

Gogol 2012.05.09. 12:58:54

@Trompf: A nacionalizmus rengeteg népnél fellelhető, baromságot mondasz.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.05.09. 12:59:34

@Cortez70: Mielőtt a zsidók odamentek volna, az a föld pusztaság volt, és így éltek rajta a nomád arabok. A zsidók fordították termőre. Akik egyébként akkor laktak már ott, amikor araboknak híre-hamva sem volt. (Nem csak a bibliai időkben, hanem akkor is, amikor az a terület a török birodalomhoz tartozott.)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.09. 12:59:44

@maretz: tevedes
a garda nem immunreakcio, hanem auto-immun betegseg.

az immunreakcio ugyanis valogat, a szervezetre karos idegen anyagokkal veszi fel a harcot. a garda viszont tipikus esete a kalapacsos embernek, akinek szog az egesz vilag...

a garda ugyanis nem bunozoket, hanem ciganyokat tamad. es lehet, hogy ennek a ket halmaznak nagy a metszete, de ha csak egy, egyetlen egy becsuletes cigany el a foldon, akkor maris nincs joga a gardanak ahhoz, amit tesz.

HgGina 2012.05.09. 13:00:02

@bircaember maxval: meg ugyanezért nem adnak ki egy halom zsidót Izraelből, egy halom kommunistát Oroszországból.
Te is hülye vagy. De lehet, hogy csak a fitymádban hordtad az eszed a metélés előtt.

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 13:00:09

@seheresezádé: Valószínűleg nem érted. Ha azt mondod, hatmillió, a válasz egy kérdés, hogy akkor akkor itt miért 5 és fél, Auschwitz kapuján most miért ennyi, és miért annyi volt (legutóbb tegnap fordult elő érvként), és különben is sorold név szerint.

És a számháborúban elvész a lényeg, hogy akit elpusztítottak, azt CSAK AZÉRT pusztították, mert az anyja annak szülte, aminek, más bűne nem volt, vagy ha volt is, az nem érdekelte a hóhért.

Gogol 2012.05.09. 13:00:15

@Ben Franklin: Persze, és most jön majd az, hogy Krisztus valójában magyar volt.

tovabb a jezsovi uton 2012.05.09. 13:00:22

ideje lenne már, ha ez a magyar népség viszatakarodna ázsiába tényleg.

Gidro · http://www.kulturpajta.blog.hu 2012.05.09. 13:00:41

Édes istenem... megírta, azaz befejezte '18 -ban "Az elsodort falu" című regényét, vajon miért ragadta megával az antiszemita hangulat? Csak nem a tanácsköztársaság miatt? Nem a parasztromantika, hanem a polgárosodás volt a vágya... De miért írok ide? Ugye nem baj, hogy az antiszemitizmust is elutasította, azaz nem a nyilas retorikát követte? Lobbicsoportokról írt, és hatalmi törekvésekről. Egy szóval politikailag aktív író volt, és nem politikai író, és vannak az életművében értékek, feltéve, ha nem akarjátok az elsodort faluban kimeríteni őt. De ez a hozzáállás nevetséges, mert én történetesen szeretem a sült pisztrángot, és van egy német juhász kutyám is, tehát biztos náci vagyok, mert ezek igazak voltak Hitlerre is... Ne legyünk már ennyire hülyék, a kritikus hozzáállás a zsidók felé nem a nácik, és a szélsőjobbosok sajátja, pusztán bizonyos emberek véleménye, hogy ez kinél megalapozott, és kinél nem, az mindegy. Egy történelmi regényben bizony vannak olyan apróságok, hogy az országra törő ellenséget nem hízelgően festik le. tekintve, hogy nem nagyon rohantunk örülni az osztrákoknak, ezért mit tesz isten, jópáran nem is szerették, hogy itt vannak. Az, hogy a tanácsköztársaságban sok zsidó volt hatalmon, megintcsak azt eredményezte, hogy egyesek nem nagyon szerették, hogy itt vannak, holott nem ugyanaz, messze nem, mint a habsburg megszállás. De a néphangulat bizony ez volt, és nem a tudatlan magyarok a hibásak ezért, hanem az az egy-két ember. Jut eszembe, a jó rasszista anyját a kedves írónak, amiért a németet és a zsidót a magyarok fölé helyezi, szervezés, és kooperálás terén. Mi ez? Történelmi helyzetismeret nem játszik? Csak az a lényeg, hogy soha senki ne mondjon semmi dehonesztálót a zsidókra, mert az akkor nem ember. Baromság

chimie · http://addict.blog.hu/tags/brief 2012.05.09. 13:01:24

@maretz: és akkor az erdélyi magyarok is húzzanak az Alföldre? gratulálok!

HgGina 2012.05.09. 13:01:44

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: "a garda ugyanis nem bunozoket, hanem ciganyokat tamad." Milyen igaz. Különösen azt figyelembe véve, hogy a cigányok 90 %-a bűnöző. Az a 10 % forgács meg hadd hulljon, ha fát vág a gárda!

Gogol 2012.05.09. 13:02:19

@HgGina: mert, ha te mondod, úgy igaz. :-O

Puncás Margit 2012.05.09. 13:02:51

@dr. mesterseges szinezek: Igen. És ha valaki faji alapon utál valakit, annak mindenekelőtt sajátmagával vannak problémái.

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 13:02:52

@Đđ: ne légy demagóg. Amerikában is alaposan átvilágítják, kiből lehet táborszernagy, családi alapon IS.

Gogol 2012.05.09. 13:03:30

@HgGina: És az miért van, hogy a gárdatagok 90%-a magyar bűnöző kopaszfejű, dagadt, sötétagyú állat-ember?

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 13:03:37

@Farkantoán Chatpartner: Nyilván a eklogák ihletéül szolgáló véres vizelet látványakor az etnikai kérdésekkel foglalkozott, illetve amikor elkezdte pedzeni, hogy az a tarkólövés nem várat magára sokat - elutasítva a közösséget zsidó egójától - örült, hogy még egy zsidóval kevesebb.

Cortez70 2012.05.09. 13:03:57

@Gogol: oda akarok kilyukadni, hogy van-e oka annak, hogy a zsidók elleni érzéseket megkülönböztetik a többi néppel szembeni általános(nacionalista,rasszista)unszimpátiától

HgGina 2012.05.09. 13:04:50

@tovabb a jezsovi uton: a zsidók meg ugye Egyiptomba? Jó ötlet. Támogatom. Kezdjük a zsidókkal! Mert azt ellenőrizni szeretném, hogy valóban eltakarodtok. Utána persze megígérem, hogy majd én is elmegyek Ázsiába. És pont úgy tartom be, ahogy ti.

Köpedelem, darálóba való kutyaeledelnek vagytok alkalmasak, amikor erkölcsről van szó.

2012.05.09. 13:04:53

"Nincs még egy európai ország, ahol az alaptantervben nyílt antiszemita uszítás szerepel(het)ne."

Honnan tudod? Szűk látókör - túlzott magabiztosság? Valószínűleg erről lehet szó, de még ez sem kizárólag magyarországi jelenség:

urleny.blog.hu/2009/02/10/konyvet_olvastam_1

Gogol 2012.05.09. 13:05:59

@Cortez70: Olyan, hogy unszimpátia nincs, antipátia van. Talán mert időtlen idők óta üldözik őket.

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 13:06:35

@dr. mesterseges szinezek: bömbölő, harsogó demagógiádat csillapítandó olvasd el ezekről a súlyos tényekről Bächer Iván (!!!) tanulságos könyvét.

Puncás Margit 2012.05.09. 13:06:39

Most egy kicsit meredekebbet kérdezek mindenkitől. Van-e itt olyan, akinek a családjából valaki a saját két kezével ölt zsidó(ka)t?

Gogol 2012.05.09. 13:06:46

@HgGina: De nem tudod elleőrizni, és el se tudod érni, mert nincs semmi hatalmad.

Szalahadin 2012.05.09. 13:06:52

@idelle:
Az egri listaügynek nagyon áttételesen van köze Szabó Dezsőhöz, ezért irreleváns példa.

Gyengébbek kedvéért még egyszer:
Szabó Dezső esetleges beemelése a tananyagba nem jelenti automatikusan azt, hogy kizárólag vagy nagyobbrészt pozitív összefüggésben fog róla szó esni.

Miért nem tombolsz akkor amiatt, hogy Adolf Hitler, Hermann Göring, Adolf Eichmann is része a tananyagnak?
Egyelőre kizárólag annyit lehet tudni, hogy része lesz a tananyagnak.
Na de mivan akkor, ha mondjuk zsidó szervezetek kérésére lesz része, hogy bemutassa, hogyan terjedt el az antiszemitizmus Magyarországon? Ha esetleg így lenne, akkor is megéri vonyítani?

Ez így teljesen Pavlov kutyájára emlékeztet, valaki nem ismert előjellel jelzi, hogy majd mondani fog valami Szabó Dezsőről, erre a liberális siserehadnak azonnal megindul a nyálelválasztása, pedig egyáltalán nem biztos, hogy ezúttal is kaja lesz a vége!

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 13:07:35

@Gogol: majd kukkants be a Makkabihoz is hazafele.

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 13:08:41

@seheresezádé: rajtad kívül más családjáról nem képzelném.

Puncás Margit 2012.05.09. 13:10:59

@HgGina: Tőled is kérnék neveket. Név szerint ki a köpedelem (ha van ilyen szó)? Mondhatod, hogy mindenki, de azért mondjál egy-két nevet is, hogy tudjam! Mondjuk most rajtam kívül...

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 13:11:03

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: "a garda ugyanis nem bunozoket, hanem ciganyokat tamad. es lehet, hogy ennek a ket halmaznak nagy a metszete, de ha csak egy, egyetlen egy becsuletes cigany el a foldon, akkor maris nincs joga a gardanak ahhoz, amit tesz. "

Teljesen igaz.
De ez nem változtat azon, hogy az első "megélhetési bűnözés" kijelentés óta is 15 éve volt a politikának arra, hogy érdemben reagáljon, mielőtt érdemtelen reakció lesz.
Még akkor sem próbálta meg ezt az érdemi reakciót, amikor már nyilvánvaló volt, hogy hová torkollik, sőt még akkor is csak annyira futotta az erőből, hogy hallgatási parancsot küldjön szét a végekre.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.09. 13:12:40

@maretz: "Na ez a probléma a magadfajták "jogállam"-felfogásával."

szerintem ez egyaltalan nem probnlema neked sem, mert ha most a vitankat ugy akarnam elrendezni, hogy kitaposom a beledet - es hidd el, megvan hozza a kepzettsegem - , akkor a jogallam megved ettol. tehat azt nezd, hogy barmikor lehetsz te is "cigany" akit rendre kell utasitani...

de nem teszem, bar rendkivul gusztustalan amiket leirsz. egyszeruen nem. mert bennem megvan az az emberi korlat, ami benned nincs, bennem megvan az az empatikus keszseg, ami beloled es a gardabol hianyzik. es ezert tartomn tobbre magam nalatok. mert tudod, aki nem a szabalyok szerint jatszik, azt csalonak hivjak, az elert eredmenyet pedig nem veszik eredmenyszamba. a ciganysaggal kapcsolatos problemat jogallami modszerekkel _kell_ megoldani, kulonben buncselekmeny lesz. es hidd el, ha allami szintre emelkedik a gardazas, ide be fognak vonulni a nato csapatok - mint antidemokratikus erok altal megszallt tagorszagba - es akkor csunyan rabasztok.

tehat azt javasolnam, tarttsatok magatokat a jatekszabalyokhoz. mar ha egy trianon eleg volt. ha nem volt eleg, akkor hajra, van meg 93e negyzetkilometer. es nem nekem fog fajni, mert nekem mindegy. nekem az ember az ember, a fold az fold, az orszag az orszag, barhogy is hivjak. amihez ragaszkodom az demokracia es a jogallamisag.

Ben Franklin 2012.05.09. 13:13:55

MOHAMMED, in the Koran "Whoever is a friend of a Jew, belong to them, becomes one of them, God cannot tolerate this mean people. The Jews have wandered from divine religion. You must not relent in your work which must show up Jewish deceit."

WASHINGTON, GEORGE, in Maxims of George Washington by A. A. Appleton & Co. "They (the Jews) work more effectively against us, than the enemy's armies. They are a hundred times more dangerous to our liberties and the great cause we are engaged in... It is much to be lamented that each state, long ago, has not hunted them down as pest to society and the greatest enemies we have to the happiness of America."

HENRY FORD in (The Dearborn Independent, 12-19 February 1921 "Jews have always controlled the business . . . The motion picture influence of the United States and Canada . . . is exclusively under the control, moral and financial, of the Jewish manipulators of the public mind."

Ők mind Szabó Dezső csecsén nevelkedtek volna?

Puncás Margit 2012.05.09. 13:15:13

@Ben Franklin: Akkor te is antiszemita vagy, nem? Kimondhatod.

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 13:15:32

@Farkantoán Chatpartner: Sajnos nincs határozott iránymutatásom, hogy mikor melyik zsidónak hihetek, és melyik csupán ravasz világösszeesküvő.
Egyet tapasztalati úton igazoltnak látok, még ha esetleg világösszeesküvő zsidó találta is ki: ha egy zsidó hülye, akkor nagyon hülye.

windex 2012.05.09. 13:15:57

@maretz: "Az adómból fizetett rendőrségtől meg azt várnám el, hogy betartassa ezeket a törvényeket. Mert ha nem tudja, akkor sajnos kénytelen vagyok magamat megvédeni úgy, ahogy tudom."

hogy a rendőrségtől ezt várod, jogos és helyes. a "kénytelen vagyok magamat megvédeni úgy, ahogy tudom" rugalmas, ezért kétséges és aggályos. amennyiben helyén van az erkölcsi érzékünk és az önbecsülésünk, nem lépünk a gárdába, és gondolatban sem támogatjuk, helyeseljük azt, amit tesznek. mert kollektíve fenyegetni - még ha sok cigány követ is el bűnöket - az erkölcs, az önbecsülés és az önértékelés szerint nem helyes és méltóságunkon aluli, így amennyiben az "ahogy tudom"-ba ez is beletartozna, az "ahogy tudom" sem helyes. amennyiben az "ahogy tudom"-ból kizárt, nincs kérdés :-) amúgy nem értem, ez a bizonyos cigányok által elkövetett bűncselekmények miatti cigányellenesség miért önmagában való dolog. látva-látjuk, hogy nemcigányok mennyi és milyen bűnöket követnek el - sokmilliárdos, nagy tételben, emberek tízezreinek életeivel játszva - olyankor miért nincs magyarozás, vagy bármizés? a válaszokat persze tudom, de ha már a cigányokról beszélünk ilyen kontextusban,, akkor ennek el kell hangzania

Cortez70 2012.05.09. 13:17:07

@Gogol: Nyilván teljesen ok nélkül üldözték őket.Egyszerűen ők ily pechesek, senki nem tudott kijönni velük.évszázadok óta.

Ben Franklin 2012.05.09. 13:17:26

@seheresezádé: Ha annak a kimondása antiszemitizmus, amit a zsidók tesznek, büszkén vállalom...:)

Vu, de ja vu 2012.05.09. 13:17:34

Van véleményem "zsidó-ügyben", azonban szerintem 'elvtársaim' részben-egészben bizonyosan kifejtették ezeket - nem olvastam végig a blogot-, így részemről a "zsidó-kérdés" LEZÁRVA!!!

Az viszont érdekelne, hogy magyar és Uniós alaptörvények alapján garantált járandóságomat mi alapján kérdőjelezi meg egy olyan kormány, amelyik a kérdés idején tovább mint beiktatásáig számomra kedvező álláspontot harsogott, majd egyszeriben "törvényen kívül helyezett", önmagát meghazudtolta, megszorításait védhetetlen környezetben próbálta végbevinni, ráadásul immár közismert módon ezen propagandája is hazug, álságos.

Magyarországon végzett nézettségi felmérések olyan bulvárműsorok térnyerését mutatják, amelyeket nyugodtabb szívvel lehetne letiltani, mint GyF agymenéseit, vagy az ellenzék nevetséges szerepjátékait.

Van kb. 20 % vérhű fideszes az országban, az ellenzék pedig a a maradékot próbálja saját karámjába terelni - nyilvánvalóan megoszló eséllyel!

A Fideszt sajna 2014-ben sem biztos hogy sikerül legyőzni, ha a potenciális pártok nem lesznek hajlandók összefogásra, kompromisszumra, közös jelöltek állítására... Ezek nélkül viszont start-cél győzelmet arat az a Fidesz, amelyik nekem mint közszolgának a hóhérom volt és nyílt propagandája szerint a mifajtánk nem is igen számíthat másra (mifajtánk alatt már az eü-s feleség és a 100% roki anyós is ott van - szerencsére anyós immár 'öregségis', ellenben nem vagyok biztos, hogy a cukor-diabétesz, hysterectomia és végbélrák miatti stoma a Duce szerint teljes nyugdíjat élvez 67 éb előtt).

Egoista vagyok??? Igen, teljes mértékben. Hittem, hogy demokratikus államban mindegy ki van hatalmon, államszolgaként vele állapodok meg. Ha az Őt követőnek nem tetszik a rendszer, van törvényes lehetőség az ifjú utánpótlás más törvények szerinti szerződtetésére. Azonban az 1989 utáni időszakot úgy beállítani, mint a Kádár-rendszerrel egyenlő elbírálás alá eső, az állam részéről negligálható szerződési forma, no az a jog sokféle ága szerint vitatható, azaz Új Alaptörvény ide vagy oda, SENKINEK nincs joga visszamenőlegesen felülírni jogszabályokat, így - jogilag deklarálva - nem lehetnek érvényben zsidó, cigány, magyar vagy nemzetiségi törvények -, és nem lehetnek érvényben foglalkozáshoz kötött törvények sem, vagyis a Rendszerváltás előtti állami hóhérokat sem lehet emberölés (előre kitervelt, bűnszövetségben, csoportosan végrehajtott) bűntettével megvádolni, MERT AKKOR AZ NEM VOLT A TÖRVÉNY!

A már visszamenőlegesen negligált törvények - hála Istennek - már nem csak egy karhatalmi csoportot sújtanak földre, hanem a lakosság, a közép- és alsóréteg egyre nagyobb számát, így már nem lehet mondani, hogy "kutyaugatás nem hallatszik az égig", max. annyit, hogy mi (ŐK) nem kutyaidomáárok vagyunk (vagynak).

Mi is a lényeg: zsidózásból indult, kutyaugatáson át a demokráciáig: Tisztelettel, a lakosság 80 %-a boldogan lubickolt a Kádári-posványban, anélkül hogy a mostanihoz hasonló elvárásai lettek volna. Most: aki valami kádári-posványban akar dagonyázni, anyagilag és emberileg is kösse fel a gatyót, mert nincsen Csillebérc, Sás-tó, Zánka stb. a gyerekeinek "csak úgy", neki meg főleg nincsen szakszerv-üdülő, balatoni camping-dömping, húzza össze magát és próbáljon 1-2-3 napot kitartani pl. a Balcsinál, ahol GYEREKKOROM ÓTA ILYEN PANGÁST NEM LÁTTAM, ANNO A KEMPINGEKEN KINT VOLT A "MEGTELT" TÁBLA, MOSTANÁRA MEG ROSSZABB ESETBEN A KEMPING IS A MÚLTÉ, Siófókón meg egy építkezésen kell belógni a strandra, mert a kőművesek bevállalós legények.:-(((

Magyar Turizmus Rt.
Magyar Idegenforgalmi Zrt.
Önkormányzatok

Szerintem sokan bevállalnák ezek temetési költségeit, vagy azokéit, akik az irreális adókat meghatározták (kinek a zsebe alapján), akik az idegenforgalmat "csinálják"...

Siófok pl. nálam kiesett: hajókikötőben egy mobil-szolgáltató preferálva, többieknek ezreket kellene hogy kpban fizessenek, miközben egy hajókiránduló ismérve, hogy addig marad a túloldalon, amíg jólesik, de Siófok ezt BÜNTETNI!!! Pár éve 1000 Ft/óra!!!

Drága szíveim, talán egy kirendelt védő keres ennyit, de neki már felelőssége van és bizonyos kötelezettségei...

Siófok: aágyő, soha többé!!!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.09. 13:18:28

@dr. mesterseges szinezek: miert apolitikanak kellene reagalni?

nekunk kellene normalisan viselkedni. apolitikusok is mi vagyunk, nem ufo baxxa le oket az alfoldi ronasagon, mi valasztjuk ki magunk kozul a legjobbakat. jahogy ennyire szar a kremunk? talan el kellene gondolkodni rajta, nem...?

lehetne kezdeni azzal, hogy nem lopjuk szet a sajat orszagunkat, sot, felnyomjuk akit latunk, hogy lop. es akkor ha ez a mentalitas elharapodzik, akkor olyan generacio fog felnoni, akinek nem termeszetes tevekenyseg a lopas, a korrupcio, a kiskapuk keresese.
meg lehetne mondjuk kiallni a diszkriminacio ellen. eleg nehez egy olyan orszagban becsuletes ciganynak lenni, ahol az emberek tobb mint fele rasszista a nemzetkozi felmeresek szerint.
a politika azt tesz, amire felhatalmazzuk es amire igeny mutatkozik. nekunk az az iganyunk, hogy mindenki lopjon es legyenek bunbakok, akikre ra lehet fogni a szar helyzetet. tehat olyan embereket valasztottunk meg magunk kozul, akik korrupt tolvajok es zsidoznak, ciganyoznak, liberalbosevikoznak, stb, hogy ne kelljen a nep, az istenverte nep szemebe mondani, hogy elkurtatok.. nem kicsit, nagyon es ha nem valtoztattok rajta, akkor baj lesz...
mert nincs igeny az egyenes beszedre es szembenezesre. miert tenne apolitkka barmi olyat, amire nincs igeny? hiszen mi vagyunk a politikusaink is...

Puncás Margit 2012.05.09. 13:18:53

@Farkantoán Chatpartner: Farkantoán Chatpartner, szerintem Te engem félreértettél. Más okból kérdeztem. Én pont nem náci vagyok.

Ben Franklin 2012.05.09. 13:21:40

BONAPARTE, NAPOLEON.
"The Jews have practiced usury since the time of Moses, and oppressed the other peoples. Meanwhile, the Christians were only rarely usurers, falling into disgrace when they did so. We ought to ban the Jews from commerce because they abuse it . . . The evils of the Jews do not stem from individuals but from the fundamental nature of this people." (From Napoleon's Reflections, and from speeches before the Council of State on April 30 and May 7, 1806.)

"Nothing more contemptible could be done than the reception of the Jews by you. I decided to improve the Jews. But I do not want more of them in my kingdom. Indeed, I have done all to prove my scorn of the most vile nation in the world." (Letter to his brother Jerome, King of Westphalia, March 6, 1808)

DE GAULLE, CHARLES. 20th century French politician. Addressing the Zionist imbroglio in the Mideast in a news conference of November 27, 1967, he observed: "The Jews remain what they have been at all times: an elite people, self-confident and domineering."

MARIA THERESA, Queen of Hungary and Bohemia (1771 - 1789) "Henceforth no Jew, no matter under what name, will be allowed to remain here without my written permission. I know of no other troublesome pest within the state than this race, which impoverished the people by their fraud, usury and money-lending and commits all deeds which an honorable man despises. Subsequently they have to be removed and excluded from here as much as possible."

Ők pedig Wass Alberttől vették az ígét...:)

Azúrkék égbolt (törölt) 2012.05.09. 13:22:03

@Gogol: Szerintem kérdezd azt a népet, amelyik mindenek felett állónak tartja magát és a többi embert gojnak, allttal egy sorban lévőnek nevezi.

Tehát igazad van a zsidók "valóban inkább állatok, mint emberek egyébként".

Puncás Margit 2012.05.09. 13:23:01

@Ben Franklin: Nevet mondjál, hogy kivel van bajod, és miért!

tovabb a jezsovi uton 2012.05.09. 13:23:49

@HgGina: ti magyar barbárok még párszáz éve nyers húst ettetek, mert még a tüzet se ismertétek

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 13:24:36

@Cortez70: "van-e oka annak, hogy a zsidók elleni érzéseket megkülönböztetik a többi néppel szembeni általános(nacionalista,rasszista)unszimpátiától"

Korai történelmi oka a sokszor ismételt forgatókönyv, amely szerint kellenek a zsidók, mert keresztény nem adhat kamatra kölcsönt, anélkül viszont nem ad, viszont ha már ideadták azt a kölcsönt, amit kínos volna visszafizetni, akkor el lehet őket zavartatni, akik szintén tartoznak nekik, vagy tartoztak valaha, és zabosak, hogy meg kellett adni. Szóval az "antiszemita" kifejezésnek és a fogalom hátterének volt ideje kialakulnia.

Hogy a XXI. században is ilyen jól megmaradt a külön kifejezés, arról egyrészt gondoskodott, hogy nem a pigmeusok ellen rohant ki a bajuszos gyomor- és agybeteg, másrészt, hogy a gyomor- és agybeteg jelenkori követőinek se a pigmeusokkal vannak - soha nem személyes tapasztalaton alapuló - problémáik.

windex 2012.05.09. 13:25:32

@Szalahadin: hombre! hitler, göring, eichmann része a tananyagnak, de nem kötelező olvasmány (sőt), hanem kirívóan embertelen és emberiség ellenes bűnök elkövetőiként jelennek meg. nem tudom, észrevetted-e, de kötelező olvasmány általában a pozitívnak tartott anyagból lesz.

ez most tipikusan ostoba, győzelmi célú érvelés volt a részedről, minek az ilyen?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.05.09. 13:25:38

@Gogol: Ez így van. ("A nacionalizmus rengeteg népnél fellelhető")

Én csupán azt mondtam, hogy a zsidóknál érvényesül ez a nacionalista mentalitás leginkább cionizmus formájában.

És egy olyan hozzászólásra adott válaszban írtam ezt, ahol azt írták a nacionalizmus butaság.

Ben Franklin 2012.05.09. 13:26:07

@seheresezádé: Már egy csomó nevet mondtam, te viszont még egyet sem....:)

pitybull 2012.05.09. 13:26:20

@Csavarhúzós: Bazze, be kéne tiltani nem??? :)Legalábbis kipontozni...

Cortez70 2012.05.09. 13:26:44

@seheresezádé: Mehetnének az usa-ba sokan meg is tették.Ott szeretik őket, és senki földjét nem kéne elrabolni.Bárhová, ahol szívesen látják őket.

2012.05.09. 13:27:16

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: "eleg nehez egy olyan orszagban becsuletes ciganynak lenni, ahol az emberek tobb mint fele rasszista a nemzetkozi felmeresek szerint."

Eddig leginkább cigányokról derült ki, hogy rasszisták, de az ilyen aprócska tények titeket sosem zavarnak.

windex 2012.05.09. 13:27:53

@tovabb a jezsovi uton: ez érv bármi ellen, vagy mellett? hülye-e vagy?

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.05.09. 13:29:02

Ismét egy értékes emberrel gyarapodott az irodalom oktatás! Szabolcska Mihály költeményt a kötelező versek közé! Akiről azt sem tudnánk, hogy ki, ha Karinthy meg nem gyúnyverslette volna...

@Vu, de ja vu: "A Fideszt sajna 2014-ben sem biztos hogy sikerül legyőzni,"

Én attól félek, hogy a jobbikkal együtt ismét 2/3-a lesz. Szegény kis hazám! :(

Đđ 2012.05.09. 13:29:12

@Farkantoán Chatpartner:

Az USA hadseregében nem is létezik a táborszernagyi rendfokozat:-) (Az ahhoz legközelebb álló a "háromcsillagos tábornok", a Lieutenant
General.)

Szalahadin 2012.05.09. 13:29:23

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:
Bár nem nekem írtad, belekotyogok. :-)

" a ciganysaggal kapcsolatos problemat jogallami modszerekkel _kell_ megoldani, kulonben buncselekmeny lesz. es hidd el, ha allami szintre emelkedik a gardazas, ide be fognak vonulni a nato csapatok - mint antidemokratikus erok altal megszallt tagorszagba - es akkor csunyan rabasztok."

Ez így önmagában a lózungok szintjén igaz, bár Csehországba és Szlovákiába sem vonult be senki, amikor államilag támogatott ivartalanításnak vetették alá a cigány nőket, valamint Tőketerebesen a hadsereget vetették be ellenük.

Mit értünk jogállam alatt? Azt a sajtót, amely a világon egyedülálló módon kizárólag áldozatként meri leírni, hogy cigány? Ha áldozat, akkor viszont olyan esetben is vonyít, ha az elkövető is az.
(lásd Mortimer-ügy, valamint pécsi eset)

Ha viszont az elkövetők cigányok akkor hallgat nagyokat, esetleg a román sajtóra hivatkozva és rátolva a felelősséget, megírja. Ha pedig végképp védhetetlen az ügy, akkor jön Herczog Mária és megmagyarázza, hogy a magyarcsanádi eset, amikor egy cigány megerőszakolta, megkínozta, majd a végén felgyújtotta áldozatát, kizárólag a többség rasszizmusa miatt van, így hát a magyarok szégyelljék magukat a bestiális cigány miatt.

Szerinted a Cozma-ügy ítélete hány cigány suhancban ültette el, hogy nyugodtan lehet tombolni, rabolni, gyilkolni, úgyis jönnek majd a jogvédők, vagy egy agyhalott bíró, aki az elkövetett tett súlyához képest röhejes büntetést ad?

Ez az impotens, hazug, képmutató jogállam fog megoldani bármit is?

Visszautasítom, hogy a gárda lenne a megoldás, de a mi jogállamunk nem működhetne legalább olyan határozottsággal, mint mondjuk a szlovák állam? Kik azok, akik nem engedik ezt, folyamatosan és hisztérikusan állandóan rasszistáznak, fasisztáznak, pedig itt sokkal jobb dolga van a cigánynak, mint ott? Ezek miatt a hazug , beteges világképet a többségre erőltető liberálisok miatt sajnos fogalmilag kizárt a jogállami megoldás, mármint ami a magyar többség számára is megoldás az együttélésre, tehát nem abból áll, hogy viselj el mindent, azt is ha kirabolnak, megkínoznak, megölnek.

windex 2012.05.09. 13:29:24

@libbancs: leginkább talán mégsem, koncepciózus libbencs, jaj, bocs, libbancs

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 13:30:33

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: "miert apolitikanak kellene reagalni?"

Mert ha a nempolitika kodifikál, és hajt végre, az egyenlő a Gárdával.

"a politika azt tesz, amire felhatalmazzuk es amire igeny mutatkozik"

Vagy te olyan vén róka itten, hogy tudd, hogy ez nem igaz. A politika UTÓLAG bármikor kész belátni, hogy lehetett volna ésszerűbben is, csak előbb kipróbál minden ésszerűtlent.

Az egyszeri azt még csak-csak elnézi, ha a libái döglenek meg a kísérletek rögös útján, de aki nem áldozati báránynak vagy helótának nevelné a gyerekét, annak 15 évnyi "ne a szemednek higgy, hanem nekünk!" több, mint elég.

Gogol 2012.05.09. 13:31:00

@Trompf: Az a hozzászólás pont alatta javítva van.

tovabb a jezsovi uton 2012.05.09. 13:32:37

az is szégyen, hogy az ország miniszterelnöke is egy dögevő retkes

PoliticoPithecus 2012.05.09. 13:34:22

@Szamiz67: Nem egészen értem, hogy miről beszélsz. Itt az alapvető probléma az volt, hogy a zsidó értelmiség erőteljesen felül volt reprezentálva a proletárdiktatúra vezető grémiumában. Tehát a népbiztosok tanácsának usque a 70%-a volt izraelita származású. Nem véletlen, hogy alig egy évre rá vezetik be Magyarországon a numerus clausus-t, mert azt sem csak úgy kitalálták, hogy legyen, hanem volt egy kiváltó oka. Mégpedig az, hogy az ellenforradalmi rendszer képviselői, illetve az őket támogató tömegek a Tanácsköztársaságot lényegét tekintve a zsidó értelmiség árulásaként könyvelte el.

sivatagi n. 2012.05.09. 13:34:26

Frankón érdekel valakit, hogy a marginális ballib söpredék kit náciz meg antiszemitáz? Tőlük ez egyrészt dicséret, másrészt mutatja, hogy Szabó Dezsőnek bizony helye van a Nemzeti Alaptantervben.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.05.09. 13:35:07

@TrueY: A Jobbik senkivel nem lép koalícióra.
Mivel ők az egyetlen Unió ellenes, államadósság visszafizetésének megtagadását (csőd) képviselő párt.

Szerintem 2014-ben patt helyzet lesz..
Azaz a Jobbik nélkül senkinek nem lesz 50%.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.05.09. 13:35:13

Mi a helyzet a "vérvádakkal"??
Erről tessenek tájékoztatni a gojokat:

kuruc.info/r/34/95554/

Áldoznak keresztény gyerekeket vagy sem?
Hol a sok eltűnt? Miért jönnek elő saját fajtársaik időről időre leleplező megnyilvánulásokkal?
Hol az igazság?

Gogol 2012.05.09. 13:38:37

@Trompf: Ha a Jobbik hatalomra kerül konszolidálódik.

Gogol 2012.05.09. 13:39:49

@negondolkozz!majdénmegmondom!: Kuruc-info, mint hiteles hírforrás zsidókérdésben. Jó vicc volt!

Puncás Margit 2012.05.09. 13:39:55

@Ben Franklin: Ne haragudj, de úgy vettem észre, hogy elmondtad, hogy Hollywood tele van zsidóval, és hogy több FED-elnök is az volt. Ez akkor most a vádirat? Én milyen neveket mondjak, nácikat? Pl. Hitler, Göbbels, Himmler, Eichmann, Göring, Hess, Mengele, Szálasi.

Szalahadin 2012.05.09. 13:40:11

@windex:
Amíg nem tudjuk, milyen értékelés lesz, addig ez akkoris a csahos kutya reflex.

Shakespeare-t amúgy nem kellene betiltani a Velencei kalmár miatt?

Cicerot? Senecát? Aquinoi Szent Tamást?
Liszt Ferencet? Richard Wagnert? Luther Mártont? Mária Teréziát? Denis Diderot-t? Mohamedet? Francis Bacont? Benjamin Franklint? George Washingtont? Thomas Jeffersont? Winston Churchillt? Mark Twaint? Ernest Renant? George Bernard Shaw-t? Ralph Waldo Emersont? Theodore Dreiser-t? H. G. Wells-t? Voltaire-t? Truman Capote-t? Alekszandr Szolzsenyicint?

Fent említettek mindegyikének vannak többé-kevésbé antiszemita kijelentései, részben a műveikben. Miért pont Szabó Dezső egyébként?

vladimir964 2012.05.09. 13:40:12

"A fanatizmus úgy viszonylik a babonához, mint az önkívület a hagymázhoz, a dühroham a haraghoz...Aki képzelgéseit próféciának tekinti, az rajongó, aki gyilkossággal támasztja alá tébolyát, az fanatikus...Hidegvérű fanatikusok is vannak: a bírák, akik halálra ítélik azt, akinek egyetlen vétke, hogy másként gondolkodik...Ha egyszer a fanatizmus megfertőzte az agyat, a kór jóformán gyógyíthatatlan...E nyomorultak nem látják, hogy a példák, melyek az ókorban tiszteletre méltók voltak, korunkra gyalázatosakká lettek...Ezek az emberek meg vannak győződve róla, hogy a Szentlélek, mely beléjük költözött fölötte áll a törvényeknek, és az egyetlen törvény, melyre hallgatniok kell, tulajdon rajongásuk...Általában gazemberek állnak a fanatikusok élére, és ők nyomják a kezükbe a tőrt is..."
(Voltaire - a fanatizmusról)

Ben Franklin 2012.05.09. 13:40:15

@PoliticoPithecus: Pont úgy ahogy a pétervári puccs azaz 'nagyoktóberiszocialistavilágforradalom' is majdnem tisztán zsidó akció volt, ráadásul Schiff bankár úr által egyenesen Jew Yokból finanszírozva.

Cortez70 2012.05.09. 13:40:25

@Đđ: Kedves DD!
Ön egy olyan alattomos eszmerendszer visszatérésétől félté kicsiny hazánkat,amely egy I betűs mediterrán országban napi gyakorlat.tiz méteres betonfal, a világ legnagyobb gettója,faji/vallási megkülönböztetés,néhány évente egy laza népírtás helikopterről-fehér foszforral.
Ha a korrupt politikusokon múlík, ez az ország az unio tagja lehet.Nem eg magyar tankönyben fog visszatérni a nácizmus europába-sarkig van tárva a kapu.Inkább emiatt aggódjon, ha már muszáj

Ben Franklin 2012.05.09. 13:41:44

@seheresezádé: Nem haragszom. Most már csak azt kell eldöntened, hogy zsidó vagy vagy 'náci', azaz nemzeti szocialista.

Đđ 2012.05.09. 13:42:07

@negondolkozz!majdénmegmondom!:

1. Nem, nem áldoznak.
2. Saját fajtársainkat mi, gójok is rendszeresen leleplezzük - aztán vagy igaz a leleplezés, vagy sem. Attól függ, hogy vannak-e rendszer alkotó, a leleplezést alátámasztó tények, tömkelegével, vagy csupán egy-egy (néhány) beteg lelkű, önmagával meghasonlott ember hadoválásáról van szó.
3. Az igazságot meg úgy találod meg, ha nem "előre" akarod eldönteni, hogy mi LEGYEN az "igazság"...

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.05.09. 13:42:15

@Gogol: Ez nem cáfolat.
A kurucinfo mindig tényeket közöl. A kommentár más kérdés. De korrekt tényeket közöl, ha téved, akkor helyreigazít.
De az említett cikkel kuruc.info/r/34/95554/ kapcsolatban nem történ semmi cáfolat vagy helyesbítés.

Puncás Margit 2012.05.09. 13:42:22

@Cortez70: Látod, legalább érvelsz, ez is valami. Mondjuk nem értem, hogy miért nem élhetnek ott, ahol ötezer éve is éltek. De ez már más tészta.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.05.09. 13:43:13

@Đđ: Ez igaz. Ezért láthatsz kérdőjelet mondataim végén. Ugye?

Puncás Margit 2012.05.09. 13:43:22

@Ben Franklin: Ez most nekem egy kicsit széteső.

Puncás Margit 2012.05.09. 13:45:10

@seheresezádé: És nem soroltad fel a bűnöket. De név szerint kérem ám!

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.05.09. 13:45:59

@Đđ: Szemben azzal, hogy te kijelented: "Nem, nem áldoznak."

Miért? Ott vagy mindenütt? Honnan tudod?

Ez nevetséges:"3. Az igazságot meg úgy találod meg, ha nem "előre" akarod eldönteni, hogy mi LEGYEN az "igazság"..."

Ben Franklin 2012.05.09. 13:46:14

@vladimir964: Voltaire jó példa...

VOLTAIRE (Francois Marie Arouet) 18th century French philosopher, writer. "Why are the Jews hated? It is the inevitable result of their laws; they either have to conquer everybody or be hated by the whole human race . . ." "The Jewish nation dares to display an irreconcilable hatred toward all nations, and revolts against all masters; always superstitious, always greedy for the well-being enjoyed by others, always barbarous -- cringing in misfortune and insolent in prosperity." (Essai sur le Moeurs)

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 13:46:29

@negondolkozz!majdénmegmondom!: Bammeg, te tényleg itt tartasz, vagy én nem értem már az iróniát?

Gogol 2012.05.09. 13:46:54

@negondolkozz!majdénmegmondom!: Szóval azért van az a szint, amit már cáfolni sem érdemes, akkora baromság. Azt hívják úgy, hogy kritikán aluli...

Kisinyovi Goro 2012.05.09. 13:48:33

@Ben Franklin: A zsidók vitték (viszik) Hollywoodot (köztük magyar zsidók is, pl. a Fox alapítója, Fried Vilmos), a Henry nevezetű meg a Fordot. Szegény kis elnyomott náci, ki is nyomta a Cion bölcseit pár példányban, úgy zavarta a germán lelkit a gazdag zsidó, miközben épp annyi pénze volt, hogy felemelhetett volna egy kőkorszaki civilizációt bronzkorira.

Vicces, amikor így (kéretlen) belejátszotok ebbe a germán-zsidó játékba, ahol hozzánk képest mindegyik rengeteget harácsol (pedig a magyarságnak is van Csányija*), de a germán még többet szeretne és ezért megszüli a modern antiszemitizmust. Értve ezt a protestáns germánokra, a katolikusok néha túl komolyan veszik a honfi- és Anschluss-társaik baromságait, mivel meg vannak zavarodva a pincéikben tartott lányaik nyöszörgésétől.

*Persze Csányi nem egyenlő Soros és nem egyenlő Bill Gates és nem egyenlő Rockefeller- és nem egyenlő Rothschild-família, tehát világos, hogy ebben a játékban nekünk nem osztottak lapot, nem is értem miért kell folyton nekirohanni azzal a fránya dodzsemmel az Abrams-tanknak.

Ha netalántán a honi nácik meg valamiféle progromos-sztálinos szláv-csornij verzióban próbálnák kiélni antiszemitizmusokat, azt normális ember meg hadd ne vegye komolyan. Csurka, Szlota, tót-tót, előbbin jobban fogott a magyar tanítás, még az írói tehetsége is kibontakozhatott általa, de azért hagyjuk a szlávok szlávkodni, a germánt meg germánkodni, a zsidót zsidulni, a francúzt franculni, a cigányt meg cigánykodni (Portótól Rómán és Athénon át Teheránig és még tovább), aztán örvendjünk, hogy normális magyart mindegyik feltűnő nemzetkarakteriológiai hibái (értsd: inkább negatív, mintsem pozitív, népszerte jellemző vonások összessége) ösztönösen zavarnak.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.05.09. 13:48:47

Talán el kéne olvasni a TÉNYEKET. És utána lehet okoskodni, vitatkozni.
De addig miről beszélünk, emberek?

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.05.09. 13:50:28

Az öt Rothschild-fivér anyja mondta: "Ha a fiaim nem akarnák, nem lenne háború!"

Đđ 2012.05.09. 13:50:45

@Cortez70:

Ha a Progresszív Blog "hivatalos Izrael-politikája" érdekel, javaslom, olvasd el az alábbi posztjainkat:

progressziv.blog.hu/2011/06/13/allam_alom_izrael_es_poroszorszag

és:

progressziv.blog.hu/2012/04/16/izrael_es_a_zsidok

Ezekben olyan megállípításokkal is fogsz találkozni Izrael léte, politikája, valamint a zsidóság és a zsidó üzleti körök kapcsán, amelyekkel még a Kurucinfó sem jött elő!:-)))))))))))

Ben Franklin 2012.05.09. 13:51:51

@Kisinyovi Goro: Nyilván te már eldöntötted hová teszed magad...:)

Ben Franklin 2012.05.09. 13:53:25

@Kisinyovi Goro: Nincs olyan, hogy magyar zsidó, ahogy német zsidó sincs, meg amerikai sem. Soha nem is volt.

DREISER, THEODORE. 20th century American writer. "New York to me is a scream -- a Kyke's dream of a ghetto. The Lost Tribe has taken the island. (Letter to H. L. Mencken, November 5, 1922) " "Liberalism, in the case of the Jew, means internationalism. If you listen to Jews discuss Jews, you will find they are money-minded, very sharp in practice. The Jews lack the fine integrity which at last is endorsed, and to a certain degree followed, by lawyers of other nationalities. The Jew has been in Germany for a thousand years, and he is still a Jew. He has been in America for all of 200 years, and he has not faded into a pure American by any means -- and he will not. (Letter to Hutchins Hapgood, The Nation magazine, April 17, 1935)"

2012.05.09. 13:54:03

@Gogol: Van. De nem csak egy oldalon. vegyük ide ezeket is:

"Aki hátrafelé nyilazásra vágyik, költözzön vissza Etelközbe. Aki parasztromantikát akar, építsen magának rezervátumot az Alföld közepén."

"Olyan gyönyörű árvalányhajas mező ringhatna pl. a hajósi szőlők helyén, vagy lehetne a most sváb Dunabogdány is olyan tőrőlmetszetten mocskos, mint Tahi."

Cortez70 2012.05.09. 13:56:45

@seheresezádé: Nyilván sosem fogunk meggyőzni, érzelmileg/származásilag Te már elkötelezett vagy.Európában számos terület van, ami sokszor cserélt gazdát.Akkor most ki követelheti magának?Mi is visszakérhetjük Kazahsztánt?Ha odamegyünk, gettóba zárjuk az ottaniakat, akkor igazunk lesz?Vagy bármelyik országot elfoglalhatjuk, ahol régóta élnek magyarok?

Puncás Margit 2012.05.09. 13:58:19

Egyébként az idegen gyűlölet szerintem az állatoknál tapasztalható területvédelemre vezethető vissza. Tanulság: a nácik a csimpánzok szintjén maradtak.

Ben Franklin 2012.05.09. 13:59:10

@Cortez70: Persze, ha van hozzá erőnk. Ez az egyetlen törvény.

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 14:00:28

@Đđ: na ja, de én szándékosan karikíroztam, lévén meggyőződéses pacifista.

hopptarisznya 2012.05.09. 14:01:39

Kossuthot is tanítják.. Rooseveltet is.

Đđ 2012.05.09. 14:02:03

@seheresezádé:

A vicc az, hogy igazad van - olvasd el (és esetleg olvassák el az idegengyűlölők is) Csányi Vilmos: Az emberi viselkedés c. könyvét! (bookline.hu/product/home.action?id=52849&type=22&_v=Csanyi_Vilmos_Az_emberi_viselkedes )

Puncás Margit 2012.05.09. 14:02:24

@Cortez70: Azért parttalanok a vitáink, mert az érzelmi világunkat értelminek látszó érvekkel próbáljuk megindokolni, ezért én most egy ideig megfigyelő álláspontra helyezkedem. Ha hagyják.

zum trucc 2012.05.09. 14:05:44

@Réz Aladár: Ön nyilván pedagógus, ezért hiszi, hogy egy gyereknek -- felső tagozat, napi minimum egy könyv, és még nem olvasta ki az otthoni könyvtárat -- ne lehetne bombabiztos irodalmi ízlése. Akkoriban a kedvenceim, csak példaképpen, Németh László összes regénye, de első helyen az "Iszony", amely talán a kedvenc könyvem ma is, Móricztól főleg "A boldog ember", Karácsony Benő, Nagy Lajos, Gruppe-47, Thomas Mann, de a zenéről szóló könyve az nem, az magas volt nekem, Heinrich Mann, Kleist, Rejtő pl. a zseniális és alig ismert "Fehér folt" stb.
Nem vállalhatatlan még felnőttnek (nekem) sem. Na ezzel a mércével Szabó Dezső, és különösen a ...Makucska nem mérhető.
De semmi baj, nem baj, ha százezres példányszámban megjelent, csak jellemző. Kárt önmagában aligha okoz. Az elsodort falu esetében ebben nem vagyok biztos.

Puncás Margit 2012.05.09. 14:06:55

@Đđ: Ugye-ugye! De azért, ahogy írtam, Sickratman UFO című számát hallgassa meg mindenk!

zum trucc 2012.05.09. 14:07:57

@Đđ: Hogy nem szégyellitek magatokat progresszivnek nevezni, mocskos baloldali nácik. Szégyen, gyalázat, ócska szovjet propaganda, amit leírsz. Bújj a Brezsnyev seggébe.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.09. 14:08:03

@dr. mesterseges szinezek: "Vagy te olyan vén róka itten, hogy tudd, hogy ez nem igaz. A politika UTÓLAG bármikor kész belátni, hogy lehetett volna ésszerűbben is, csak előbb kipróbál minden ésszerűtlent."

nekem ugy tunt 2010ben, hogy az orszagnak gyuloletre, bosszura es haragra volt szuksege esz es program es racionalitas nelkul. ezert valasztottak a fideszt ketharmaddal, aki ezt igerte.

megyo eseteben egy nagypapara volt igenye, aki tovabb viszi kadar orokseget, a hitelbol latszolagos joletet.

szoval hatarozottan ugy tunik, hogy azt kapjak a valasztok, amit kivannak. jahogy akovetkezmenyekkel nincsennek tisztaban, hogy ennek mi az ara? hogy aki inkvizitorokat valaszt vezetonek, annak konnyen fog lobogni a maglya es aki idiotan vigyorgo nagypapit, annak idonkent el kell viselni a rotyogo fingasokat az ebedloasztalnal es hogy az oreg mar elegge szenilis es el fogja szorni a csaladi kasszat mero joindulatbol...

Puncás Margit 2012.05.09. 14:08:13

Ja, és ha meglátom, hogy valamelyik náci Rejtőt olvas, azt felpofozom!

Cortez70 2012.05.09. 14:10:44

@Đđ: Kedves DD!
Megtettem, korrekt anyag.Mégis úgy vélem,hogy Ön most a bolhából csinál elefántot.Akik nem éltünk a 20-30as években, nem ítélhetünk meg egy akkori írót az akkori gondolatai miatt.
Miért baj az, ha egy fiatal a Jobbikra szavaz?Miért akarja Ön megmondani, mit gondoljanak mások?Olvasson mindenki amit akar, és alakítsa ki a véleményét.
Ha az embereknek mindig csak egyféle értékrendet adagolunk(a média mást sem csinál), azt úgy hívják:agymosás
A vizcscsapból is ez folyik:demokrácia,tolerancia, multikulti.A tolerancia mégis csak addig terjed, amíg az ember azt gondolja amit Önök demokratikusnak gondolnak.Onnét a vélemény már uszítás,gyűlöletkeltés.Azt nem értem, ki és mikor kente föl Önöket arra, hogy eldöntsék, mi az elfogadható, és mi az üldözendő eszme?

qwertqwert · http://szexpina.com 2012.05.09. 14:11:23

a komcsi ballib söpredék szokásos érvelési:nácivagy/antiszemitavagy/fasisztavagy

2012.05.09. 14:13:33

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:

Lobognak a máglyák, mi? Meneküljön, ki merre lát!

zum trucc 2012.05.09. 14:15:55

@qwertqwert: na ja, komcsi az nem te vagy, hanem az anyád volt, de te meg tényleg náci vagy, miért ne írjam le?

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.05.09. 14:17:34

"És akkor csodálkozunk majd, hogy a magyar fiatalok egyre távolodnak a világtól, egyre kevésbé lesz arról hiteles, adekvát tudásuk"
Értem, szóval aki nem zsidó, az nem tud semmit a világ dolgairól?
Ez a legretardáltabb poszt amit eddigi életem során olvastam. Hogy a pinába kerülhetnek ekkora baromságok egy hírportál főoldalára? Vagy csak szánalomból/poénból rakják ki ezeket a szar írásokat???

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 14:20:08

@seheresezádé: "a nácik a csimpánzok szintjén maradtak. "

A csimpánz akkor mászik az arcodba, ha ténylegesen megtapasztalja, hogy a területét zaklatod - a nácinak elég, ha a kurucinfo megírja a igasságot, hogy életében összesen egy zsidóval volt szemtől szemben kapcsolata, és az éppen a kedvenc tanítója volt, az sem jelent gondot.
A náci nem csimpánz, hanem frusztrált ember, ami annyival rosszabb, hogy képes energiát befektetve utat megtenni, hogy a saját területeden másszon a képedbe, és elsősorban magának magyarázza meg, hogy azért, mert te őtet onnan kiszorítod.

Behajtó70 2012.05.09. 14:20:11

Wass Albertet lenácizni?

Magad minősítetted, és azért örülök (miközben szégyenlem, hogy egy nyelvet beszélsz velem), mert legalább primitív írásaid mindenkit emlékeztetnek arra, hogy kire, kikre nem szabad soha többé szavazni!!!

zum trucc 2012.05.09. 14:20:12

@Cortez70: A gyilkosságra való felbujtás, márpedig az "Elsodort falu" Auschwitz után már ez a kategória, nem való a NAT-ba. Ez még nem intolerancia.
Senki nem írta, hogy be kellene tiltani, de annyi jó magyar író, un. kismester van, inkább azoknak kellene egy kis reklám. Németh László, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Nagy Lajos, Karácsony Benő...ezek nagy életművek.
És kétségbevonhatatlanok.

qwertqwert · http://szexpina.com 2012.05.09. 14:21:01

@zum trucc: pont erről szólt az előző kommentem,de a komcsi szélbal fajtád ezt nem veszi észre

Đđ 2012.05.09. 14:22:03

@Cortez70:

"Miért baj az, ha egy fiatal a Jobbikra szavaz?" - azért, mert szavazatával játhatatlan útra segíti kormányozni Magyarországot. Azért, mert ugyanazt teszi, amit ma Izrael vezetői tesznek. Azért, mert ugyanazt teszi amit a Hamasz tesz.

Azt nem akarom megmondani, hogy "mit gondoljanak mások", de igenis: javaslok módszereket, amelyeket alkalmazva reális és célszerű gondolatok születhetnek bárki fejében. A demokrácia pedig nem addig terjed, amíg "mi mondjuk" (kik is azok a "mi"???), hanem addig, amíg valakinek nem támad az a célszerűtlen ötlete, hoyg az ő bajainak mások elzavarásával/kiirtásával próbáljon véget vetni.

qwertqwert · http://szexpina.com 2012.05.09. 14:22:38

@zum trucc: gondolom akos kerteszt a NAT-ba valónak tartod

zum trucc 2012.05.09. 14:27:42

@qwertqwert: komcsi az anyád.
Kertész Ákost sosem tartottam sokra, íróként sem.
Kertész Imre már jobb.A "Sorstalanság", az tényleg nagyon jó.
De lehet bárkinek eltérő véleménye. Az nem bűn, sőt nem is baj.
Csak nem kéne kifejezetten uszító könyveket sztárolni. Ráadásul az említett mű tényleg gyenge.

Đđ 2012.05.09. 14:28:16

@qwertqwert:

Tudod mit? Tegyünk a NAT-ba egy "frusztrált hülyék" c. fejezetet - és abban lesznek Kertész Ákos khm..."nagyon időskori" opusai, meg Szabó Dezső is...:-))))

Puncás Margit 2012.05.09. 14:30:40

@d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára: Nem kell menekülni, csak el kell intézni, hogy béke legyen. Szerves béke (most találtam ki).

Cortez70 2012.05.09. 14:34:49

@Đđ: Sajnos az Ön által istenített demokrácia szabályai szerint nem mondhatja bárki szavazatára, hogy "baj".Egyszerűen nem minősítheti más döntését,pont olyan jó, mint az Ön szavazata.Pont ezt kritizálom, hogy a megmondóemberek kinyilakoznak valamit,és vannak akik teret adnak ennek,felületet.Nem tudom, kapna-e lehetőséget egy Jobbikot éltető blog..
Hogy dönti el hogy mik a "reális"célszerű"gondolatok?Önnek van ilyen eldöntő képesítése?Ja, hogy bizonyos szemszögből/célhoz vezető gondolatok a célszerűek?Látatlanban is a Jobbik járatlan útját választanám, a jelenlegi járt úttal csak körbe-körbe megyünk, és csak lejjebb jutunk

Hohó60 2012.05.09. 14:36:52

@A fidesz a betegek kiirtására készül:

"Szánalmasan buták vagytok."

Ezzel a nick-kel lehetnél óvatosabb is az észnek két kézzel való osztogatásában...

Réz Aladár · http://gesztus.blog.hu/ 2012.05.09. 14:38:03

@zum trucc: A Fehér folt valóban zseniális :) Nem kétlem hogy gyerekként az embernek igenis lehet kifinomult ízlése. Én is a mai napig nagyon szeretek sok olyan könyvet, amit réges-rég olvastam.(Conan Doyle-Rejtó Jenő összes) Arra akartam utalni, hogy bizonyos műveket célszerű idősebb korban is újraolvasni, mert olyan tartalommal bírhatnak, amelyek életkori sajátosságoknál fogva nem befogadhatók. Például Hesse-től a Sziddharta sokadik olvasás után is rejt meglepetéseket. Ugyanígy Thomas Mann vagy Hamvas Béla bizonyos munkáit is érdemes lehet többször kézbe venni. A Feltámadás Makucskán című könyv számomra az emberi képutatásnak állít egy olyan torz tükröt - ami összetettségében és kimunkáltságában ugyan nem ér fel más hasonló témájú kanonizált irodalmi művekhez(Tartuffe, Vörös és fekete) - de pont az egyszerűsége és a groteszk helyzetkomikuma miatt szórakoztató. Mire gondolt amikor az Elsodort falu káros hatását feltételezte? (Nem vagyok pedagógus :) )

kerecsen2010 2012.05.09. 14:38:11

@Ben Franklin: Mohamedre és a Koránra talán nem hivatkoznék, elvégre az iszlám minket, gyaur keresztényeket, sem igazán ölel keblére, sőt majdnem olyan lelkesen gyilkol, mint a zsidókat, legyünk amerikai baptisták, brit anglikánok vagy spanyol katolikusok. Zsidó terroristáról hallottál már, aki Európában vagy Amerikában kersztények ellen követett el tömeggyilkos orvtámadást? Jobb oldalon most divat bálványozni az arabokat és egyéb iszlám nációkat pusztán a zsidóellenességük miatt, holott jelenleg és a belátható jövőben az iszlám nevében fellépő vakbuzgó, középkori gondolkodású imámok és az általuk felhergelt vakbuzgó, középkori gondolkodású hívők a legveszélyesebbek a világra.

qwertqwert · http://szexpina.com 2012.05.09. 14:39:12

@zum trucc: Tényleg?Mitől uszító és melyik mű?Ha a szélbalnak nem tetszik (cc lakosság 0.1%-a) akkor azt tiltani és üldözni kell,közben ti meg a demokráciáról meg sajtószabadságról fröcsögtök

@Đđ: Legyen,engem az zavar,hogy erősen bal felé húz a mérleg.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.09. 14:39:38

@Űrlény Lajos: igen, hatarozottan lobognak...

es a gyerekek agymosasa is kezdodik.

gaz ez, nagyon nagy gaz. jobb lenne az illetekeseknek maguktol visszafordulni ezen az uton, mert a vegen tankok allnak.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.05.09. 14:39:52

@seheresezádé: "Egyébként az idegen gyűlölet szerintem az állatoknál tapasztalható területvédelemre vezethető vissza. Tanulság: a nácik a csimpánzok szintjén maradtak."
Az még hagyján lenne, ha az állatok szintjén maradtak volna a náci. De ezek a szemetek a nőket és gyerekeket is halomra ölik nap mint nap. Láttad mi folyik a főhadiszállásukon izraelben? Vér, haláltáborok, szögesdrótok, betonfalak. És még ezek a nácik próbálják magyarázni, hogy mi a demokrácia...
Siralmas népség.

diosjenci 2012.05.09. 14:43:35

@Ben Franklin: Na mivan, idióta, beszerezted az antiszemita kiskátét? Gondolom, nem te gyűjtötted ki e jeles szerzők műveiből ezen (egyébként közismert) megszólalásokat. Házi feladat: gyűjts a magyarokkal kapcsolatban egy ugyanilyen listát. Kezdheted a portyázások időszakával.
Hanem más dolog faji alapon gyűlölködni mint vallási (v akármilyen más alapon). És ebben más a huszadik század antiszemita ügyben. Vagyis te mint mai zsidózó, csak egy büdös náci maradsz, ezért kérlek, ne told fel magad Voltaire-hez, hidd el, közöd nincs hozzá.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.05.09. 14:43:42

@seheresezádé: Annyiban igazad van, hogy a területet nem szabad védeni. Szeretném is, ha holnap beköltöztethetnék hozzád egy cigány családot. Ezzel bebizonyíthatod határtalan toleranciádat és állatok felett álló mivoltodat. Mondd a címed, reggel 8-ra ott vagyunk a tízgyerekes szabolcsi családdal!

Cortez70 2012.05.09. 14:43:48

@zum trucc: na igen, auswitz...manapság ez az origó, mindenkinek ehhez képest kell meghatározni magát.Az a vicc, hogy az idő múlásával nemhogy egyre kevesebbet beszélünk róla, hanem egyre többet...Furcsa módon az USA-ban lemészárolt rézbőrű őslakosságról nem hallunk annyit, sőt ma is nézhetünk indiánfilmeket, ahogy a pozitív hős, halomra lő egy párat.Nem túl hangos a tiltakozás...Egy osztrák egyetemi tanárt kirúgtak, mert egy interjúban azt mondta, nincs véleménye a gázkamrákról...

Gogol 2012.05.09. 14:44:33

@negondolkozz!majdénmegmondom!: Aha, csak zsidóból van emberséges és embertelen is, viszont náciból csak mocsok van.

Réz Aladár · http://gesztus.blog.hu/ 2012.05.09. 14:45:22

@zum trucc: Azt hiszem ez a kérdésemre a válasz. A diák gondolkodását elsősorban nem az befolyásolja amit olvas, hanem az ahogyan interpretálják számára. Ha a (felkészült) tanerő képes elmagyarázni, a könyv mondanivalójában rejlő buktatókat és visszásságokat azzal többet tesz a szélsőséges gondolatok terjedésének megakadályozásáért, mint ha elhallgatná a műnek még a létezését is. Ezért nem értem, hogy gondolkodó emberek miért nem látják be, hogy manapság nem lehet elhallgatni az információt. Nem lehet elhallgatni nem szóba állni mondjuk a Jobbikkal. Hitelesen meg kell magyarázni, hogy miért probléma és miért nem jó a szélsőséges gondolkozás. Nincs más út. Szerintem.

Faszerkezet 2012.05.09. 14:47:07

Nem olvastam végig a kommenteket, de arra emlékszem, hogy az Irodalom könyvünkben benne volt Szabó Dezső.

És biza az olyan 96-97-98-ban volt. (Nem emlékszem hányadik osztályban)

akkor az, hogy került bele a hivatalos tankönyvbe???

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 14:48:24

@qwertqwert: "tiltani és üldözni kell"

Mostan tényleg diszlexiában szenvedve szeretnél a NAT-ról töprengeni, vagy csak kedved szottyant elővenni a kedvenc szalmabábot?

A kartács csaknem szó szerint azt írta, hogy nem kell azt se tiltani, se üldözni, csak éppen oktatásilag magasztalni se.

zum trucc 2012.05.09. 14:48:57

@Réz Aladár: Na látja, az irodalmi ízlés ilyen. Vannak, alighanem nem is kis számban mindkettőnk által nagyra értékelt művek, meg különbségek is jócskán köztünk. És ez így van jól.
Hát ugye, a zsidóellenes uszítás, amelyben bizony alapmű volt az a falusi könyv (emlékszem, én valami tizenötödik kiadását olvastam, persze, ezt könnyen ráírták marketinges célzattal már akár a negyedik kiadásra is)néhány évvel később csúnya eredményt hozott. Csak ezért gondolom, hogy most okosabb lenne kihagyni. Meg a németek köszönik, de ők már többé nem (tényleg nem). Auschwitz sem fogad mostanában. Akkor meg kár uszítani.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.05.09. 14:51:03

@Gogol: Bizony zsidóból van emberséges. Még maradt. Nem jártak sikerrel a cionisták. Hiába vetették oda koncnak a "kis" zsidókat, mégis sokan túlélték, miközben ők a tengerentúlon virultak.

P.bubus 2012.05.09. 14:51:47

Az angol irodalom sokkal zsidózóbb mint a magyar, elég csak Dickensre vagy Shakespeare-ra gondolni.

Fagin a gonosz zsidó uzsorás figuráját Dickens alkotta meg a Twist Olivérben, vagy Shylock démoni figurája Shakespearetól.
Ehhez képest a magyar irodalom abszolút polkorrekt.

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 14:53:06

@Cortez70: ".Furcsa módon az USA-ban lemészárolt rézbőrű őslakosságról nem hallunk annyit,"

Ettől még a lakhelyükön olyan privilégiumokat élveznek, hogy az ecceri hangerien káuboj nem győzné kívánni, hogy dögöljön meg a területükön áthaladó összes bölény.

Alf (törölt) 2012.05.09. 14:54:01

@Ben Franklin: Ezzel az a gond, hogy akkoriban üldözték a zsidókat, mert uzsorakamatot szedtek, ami fenntarthatatlanná teszi a gazdaságok működését.

Ma azonban NEM A ZSIDÓK SZEDIK A KAMATOT, HANEM A BANKOK. Nekem egyik zsidó haverom, rokonom se bankár.

Tehát minden, ami ott írva van, az ma a bankokra, hitelintézetekre érvényes, nem emberekre. Egész államokat adósítanak el.

Őket kellene betiltani jelenlegi formájukban.

Ezt a zsidó témát meg csak ilyen frusztrált posztírók feszegetik.

qwertqwert · http://szexpina.com 2012.05.09. 14:54:27

@dr. mesterseges szinezek: olvasd végig a kommenteket,aztán gyere vissza

Réz Aladár · http://gesztus.blog.hu/ 2012.05.09. 14:54:28

@zum trucc: Abban van ráció, hogy a jelen körülmények között meggondolandó, hogy mit adunk a diákok kezébe. Az előző gondolatmenetem buktatója pont a tanerő "felkészültségére" vonatkozó kitétel. Nem célszerű olyan kémiatanárnak sósavas kisérletet bemutatni, aki hagyja hogy a diákok megigyák.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.05.09. 14:56:17

@Alf: Ezért nem a zsidókat kell szidni. Hanem a cionistákat.

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 14:57:36

@P.bubus: "Az angol irodalom sokkal zsidózóbb mint a magyar, elég csak Dickensre vagy Shakespeare-ra gondolni."

Mivel pont Albion volt az a hely, ahová direkte azért importálták a zsidókat, hogy legyen, aki hitelez, mivel a keresztyén kamatot nem szedhet, puszira meg nem ad. Így a zsidók játszhatták azt a szerepet, amit most a bankok: hogy a pénzért elébük járulni, ha nem is jó, de jobb, mint sehová, de amikor fizetni kell, akkor kapják be... hülyezsidók.

windex 2012.05.09. 14:58:01

@kerecsen2010: már bocsánat, de más értékű európában ölni, mint ázsiában? nem mellesleg erősen demagóg mondat volt a tiéd

kerecsen2010 2012.05.09. 14:58:05

@Ben Franklin: Igen, tudjuk, hogy kétezer éve mindenki üldözi a zsidókat. Nyugodtan sorolhatod a történelmi példákat a végtelenségig. A boszorkányokat is égették évszázadokon át. Felsorolhatod, ki mindenki értett ezzel egyet. Attól még helyes volt? Helyes volt a rabszolgatartás, amit évezredeken át gyakorolt az emberiség, köztük a nicked neves, közeli barátai is (vö. alapító atyák)? Nem helyes dolog az, hogy sikerült túlhaladnunk ezeket a történelmi hibáinkat? Hogy fejlődik az emberi társadalom? A pápa ma már elítéli a zsidók üldözését, aminek a katolikus egyház kétezer éven át élharcosa volt. Elítélendő, gaz liberálbolsevik áruló a pápa is? Én ebben az országban úgy nőttem fel, hogy azt láttam, a világ előrehalad, és mindig egy kicsit jobb lesz. Elkeserítő, hogy most minden területen visszalépünk és ezt nagyon sokan helyeslik és támogatják. A zsidó-kérdés csak egy elem a sok közül. Személy szerint nem vagyok érintett, sem rokonom, sem közeli ismerősöm nincs közülük való, de történelmi hátraarcunkban ez is egy olyan elem, aminek egyszer már nem lett jó vége, és nem látom be, ezúttal miért lenne az.

Alf (törölt) 2012.05.09. 14:58:46

@Đđ: Ha alaptanterv változtatással akarnád elérni, pl kormánypártként, hogy emberek ne szavazzanak az egyik ellenzéki pártra, akkor nem lennél túl demokratikus.

Nem ettől nem fognak a jobbikra szavazni, hanem attól, hogy lesz baloldali, valóban baloldali, tömegek érdekét képviselő alternatíva.

mert most nincs.

windex 2012.05.09. 15:01:50

@dr. mesterseges szinezek: a lekhelyükön sincs a tankönyvekben hogy "lemészároltunk 2 millió indiánt, a maradékot meg rezervátumokba zártuk." és a privilégiumok karcsú igyekezet kárpótlás gyanánt, azzal nincs minden kiegyenlítve

Gogol 2012.05.09. 15:02:42

@negondolkozz!majdénmegmondom!: És, ahogy írtam, minden náci mocsok.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.05.09. 15:03:26

Ide vág, ezért újra jön az idézet:

Az öt Rothschild-fivér anyja mondta: "Ha a fiaim nem akarnák, nem lenne háború!"

Alf (törölt) 2012.05.09. 15:04:49

@negondolkozz!majdénmegmondom!: a cionistáknak semmi köze az uzsorakamathoz.

Ez egy olyan dolog, amit bizonyos vallások tiltottak, (iszlám, kereszténység) bizonyosok meg csak részben (zsidó). Ezért pikkeltek évezredeken át a zsidókra, és tiltották ki őket mindenhonnan. Ma ez tök abszurd.

Ma már a vallásoknak jóval kisebb a szerepe, így semmi nem tiltja senkinél az uzsoráskodást, csak a szégyenérzet.

Tehát észbe kellen kapni és kurvára megszabályozni a bankokat, mielőtt elpusztítják erőforrásainkat.

A zsidókat meg békén hagyni / hagyni asszimilálódni, vagy ki amit szeretne.

De ez a blogposzt generál, provokál nem valós problémákat.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.05.09. 15:05:23

@Gogol: Minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár.

Kérjük a bogár szót a zsidó, a rovar szót pedig a náci szavakkal behelyettesíteni.

Đđ 2012.05.09. 15:06:06

@Cortez70:

Vannak módszerek, amelyekkel eldönthető, hogy egy politikai program, elképzelésrendszer "mire vezet". (Más kérdés, hogy ezeket a módszereket Magyarországon még eddig egyetlen politikai erő sem alkalmazta...)

A "jóság" kritériuma: minél több ember éljen minél hosszabb ideig minél teljesen fizikai, szellemi, mentális egészségben és teljességben.

...Mármost a módszerről: a minket körülvevő világ valósággal összevetve képes-e az adott politikai, gazdasági és társadalmi program egységes rendszerként működni? Nincsenek-e egymásnak ellentmondó részelemek benne? Nincsenek-e forrásoldalon alá nem támasztott költések, feladatok? Bővíti-e az adott program a versenyszféra jövedelemtermelő képességét, segíti-e a hatékonyság-növelést?

Stb., stb., stb.

A program akkor képes mindezeket produkálni, ha elkészülte során kidolgozói ún. országstratégiai mátrixba rendezik az egyes részfeladatokat és részterületeket, meghatározva azt, hogy mi mindennek kell a programelemek közül párhuzamosan működniük ahhoz, hogy a kitűzött célok elérhetőkké váljanak.

…De nem sorolom, mert ez nem egy válaszkommentbe belezsúfolható dolog.:-)

kerecsen2010 2012.05.09. 15:06:24

@windex: Általában azért vagytok zsidó-ellenesek, mert ránk nézve - magyarokra, itt Európában - tartjátok kártékonyaknak őket. Persze elítélitek az arabokkal kapcsolatos tevékenységüket is, de bocsáss meg, ez szerintem nem valódi ok, csak egy ürügy az antiszemitizmusra. Gyanítom, magas ívben sz@arnátok az arabokra, ha nem éppen a zsidókkal és az őket támogató USA-val állnának szemben. Mint ahogy a nagy USA-ellenességnek sem a szép, emberbaráti eszmék, hanem a zsidók támogatása miatti gyűlölet áll a hátterében. És most kiabálhatsz rám kígyót-békát, azt hiszem, ideje volt, hogy ezt valaki kimondja és ne kerülgessük tovább a forró kását.

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 15:07:13

@windex: 'a lekhelyükön sincs a tankönyvekben hogy "lemészároltunk 2 millió indiánt, a maradékot meg rezervátumokba zártuk."'

Ez szerinted jó, vagy rossz? Ha tehetnél változtatnál rajta bármilyen megfontolásból, vagy így pont megfelel?

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.05.09. 15:07:43

@Alf: Pár család irányítja a bankokat. A világ gazdaságát.
Mint a Józsi meg a Béla a MÉH-telepet.
Csak nagyban. Érted?

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.05.09. 15:08:56

@seheresezádé: Még nem válaszoltál:

Annyiban igazad van, hogy a területet nem szabad védeni. Szeretném is, ha holnap beköltöztethetnék hozzád egy cigány családot. Ezzel bebizonyíthatod határtalan toleranciádat és állatok felett álló mivoltodat. Mondd a címed, reggel 8-ra ott vagyunk a tízgyerekes szabolcsi családdal!

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 15:11:57

@kerecsen2010: "Gyanítom, magas ívben sz@arnátok az arabokra, ha nem éppen a zsidókkal és az őket támogató USA-val állnának szemben."

Nem kell gyanítani: a folklórjuk része az arabok ekézése, még ha csak negyeddikként is a zsidók, cigányok és feketék után.

A (képzelt) ellenség ellensége, aki ezáltal barát lett, hogy rohadna meg.

Puncás Margit 2012.05.09. 15:12:19

@negondolkozz!majdénmegmondom!: Mert a zsidók bementek a házadba lakni? És a te országod a te házad? Véredet ontottad érte? Rá van írva velővel, hogy a tied? Ha legalább egymillió évre nem tudod visszavezetni a családfádat, hogy itt élt a Kárpát-medencében, akkor fel is út, le is út!

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 15:13:49

@negondolkozz!majdénmegmondom!: "Pár család irányítja a bankokat. A világ gazdaságát. "

Szúrj ki velük! Költözz a Bakonyba és tarts kecskét (tej, hús, öltözet, szex megoldva)!

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.05.09. 15:14:40

@seheresezádé: Ja, így már nem vagy akkora hatalmas tolerancia bajnok? Erre szoktam mondani, hogy könnyen belép a Magyar Gárdába a legnagyobb LMP-s is, ha kap a szomszédjába egy száztagút... :)))

Puncás Margit 2012.05.09. 15:17:57

@negondolkozz!majdénmegmondom!: Hát te meg soha nem is voltál. Nekem a szomszédomban roma zenészek laknak, és békében élünk.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.05.09. 15:19:23

@seheresezádé: Zenészek? Te tényleg szellemi fogyatékos vagy.
Nem is érsz több szót.

Puncás Margit 2012.05.09. 15:21:43

@negondolkozz!majdénmegmondom!: Te meg egy személyeskedő náci csökevény vagy.

zum trucc 2012.05.09. 15:25:37

@qwertqwert: mindenben tévedsz. Nem vagyok sem szélső, sem egyéb balos. Egyébként az antiszemitizmus világszerte mostanában a baloldalon tenyészik, csak a mi térségünk ilyen hagyományosan jobber antiszemita. Már aki.
Ó, istenem, a régi szép idők, amikor az MSzP azóta joggal elfeledett ifjúsági szervezete Zsidesz-ként szidta a Fidesz-t.

zum trucc 2012.05.09. 15:31:35

@Cortez70: Gondolj bele, ha pl. a te mamádat vagy lányodat...elvinnék egy ilyen Auschwitz-féle helyre...mindegy, milyen uszító ideológia nevében..milyen indoklással...és a dolog iparosítása.
Egyébként nem origó. De, ha arról van szó, illesszük-e a NAT-ba az egyik hatásos uszítót (aki ráadásul, mivel Auschwitz előtt írta ezt az amúgy nem túl jelentős könyvet, tkp. kevésbé felelős, mint aki ma propagálja), na akkor és csak akkor ez az egyébként általam gyakorlatilag sosem használt szó bizony helyénvalóvá válik.

zum trucc 2012.05.09. 15:37:26

@Réz Aladár: Az én irodalmi ízlésemet tanár nemigen befolyásolta.
Az komolyan nem remélhető, hogy a max. egyetlen órán, praktikusan öt percben megemlített könyv ellentmondásossága kibontható lenne minden iskolában. Vagy akárcsak egyben is.
Nekünk Németh László regényeit éppen csak megemlítették anno. Nem azért mondom, de ha már ellentmondásos politikai állásfoglalásokat akarunk irodalomórán bemutatni, akkor legalább a művek legyenek kristálytiszták. Mert a magyar irodalom óra az irodalomról és nem a politikáról szól. És Németh is dilettáns politikus volt, habár igazi, nagy író.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.05.09. 15:45:45

@Gogol: Olvasd el a cikket:

kuruc.info/r/9/95878/

Talán segít a világ megértésében, látóköröd szélesítésében.

zum trucc 2012.05.09. 15:46:23

@Réz Aladár: 14.54-kor tett bejegyzésed bölcs valóságismeretet tükröz.
Valaha magam is, nem oly rég két gyermekem érettségizett fővárosi elitgimnáziumokban. Egy-egy jó tanár már csodaszámba ment. A zöm csak "tanbarom", nagy senkik.
Az egyetemi élményeink sem jobbak, egyetlen pozitív példa a szakkollégium volt egyik gyerekemnek. Na az tényleg bejött.
@nlght84: semmi ilyen ocsmányság nincs a Talmudban, aminek a zöme nem más, mint az Ószövetség. Amúgy meg a zsidók kb. 95%-a nem vallásos.

zum trucc 2012.05.09. 15:49:07

@Bafana: Melyik kort nem ismerem? Milyen alapon tételezel tudatlanságot, ha valaki nem ért egyet veled?
Szerintem a vita elemi szabályait illetően te vagy tudatlan.
"Hát igen, nem egy Romana, meg Story-magazin szint" Nevezett sajtótermékeket nem olvasom, még a kezemben sem volt egyik sem. De te nyilván többet forgatod ezeket a modern szemeteket is.

vargánya 2012.05.09. 15:58:07

"Szabó Dezső. Hogy ki is ő? Hát, nem csodálom, hogy sokaknak ez a név semmit sem mond: írói életműve „minimum elavult”, a XX. század elejétől a negyvenes évekig tartó pályája során született írásai mára lábjegyzetté váltak…1" És ki is az, aki ezt a MEGFELLEBBEZHETETLEN IGAZSÁGOT kinyilatkoztatja? Miheztartás végett. És ezt ki nem szarja le? Utoljára a kommunisták mondták meg, hogy miről/kiről mit KELL gondolni. A "helytelen" gondolatokat akkor az ÁVH üldözte, ma pedig az SzDSz-es gondolatrendőrség. A globális mainstream-hatalom magyarországi helytartóiként ügyelnek a PC betartatására. Hogy ezt az életidegen PC
"értékrendet" kik szülték meg, hogyan tudták elfogadtatni a megfélemlített politikusokkal és a közvélemény nagy részével, nos arról nagy a hallgatás.

Gábor a Jobbszélső 2012.05.09. 15:58:28

Az ember nem attól lesz antiszemita, hogy regényeket olvas, hanem attól ha elkezdi átlátni a nyugati világ szennyét. Csak a vak és ostoba embernek nem lesznek ellenérzései azzal szemben ami a kárára van.

zum trucc 2012.05.09. 16:01:57

@nlght84: Lehet, hogy keverem.
Mondd, nagyon hülyék, kvázi gyengeelméjűek szerinted a zsidók?
Mert ahhoz azért nagyon-nagyon hülyének kell lenni, hogy valakik ilyen könnyedén kiadják a "titkaikat".
Attól tartok, valójában ezek csak kitalációk.
Magyarországon becslések szerint 80-100 ezer zsidó származású ember él. Az összes hitközség kumulált létszáma nem éri el az 5000 főt.
Rengeteg a vegyes házasság, a magyarosított név, akár csak a jobbereknél (Vona,meg az a hídlezárós eszement).

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 16:02:08

A "zsidó Biblia" nem a Talmud, hanem a Tóra és a Haftárák.
A Talmudból érdekes, de nem érdemes csipegetni. Bárhol felütjük, özönlik belőle a fensőbbrendűségi tudat és a gójok lenézése.
Amúgy a Tamud keletkezése igen szövevényes, egyes "ágai" valósággal kegyesek, alig villantanak fel ezt-azt az alapvonásból.

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 16:05:30

@zum trucc: a kérdés maximálisan indokolt, de könnyű válasz adható rá.
Nagyon adtak rá, hogy a lényeg titokban maradjon, és a legkínzóbb spanyol üldöztetés sem tárta fel a legzaftosabb fejezeteket, pedig nagyon vadásztak rájuk. Ellenben a zsidó BELHARCOK nyomán az utóbbi századokban számtalan inkriminált rész a "gójok" elé tárult, mégis valószínű, hogy az ún. "összkiadásokban" távolról sincs benne minden.

zum trucc 2012.05.09. 16:06:12

@negondolkozz!majdénmegmondom!: húha, akinek ez a szedett-vedett, kétes állításokat és közismert dolgokat vegyítő, vasvillával összehányt cikk szélesíti a látókörét, hát az nem lehet egy zseni.
A kurucinfó nem a kiművelt emberfőknek ír, és talán ezért eléggé igénytelen cikkekkel nyomul.
De a magyar ember nem annyira hülye, ahogy a kurucok feltételezik. Szerintem.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.05.09. 16:09:18

Azt se feledjünk már el, könyörgöm, hogy Szabó Dezső részt vett a falukutatásban és a szociográfia műfaját maga is formálta, az érem másik oldalát is érdemes volna megemlíteni. Meg nem értem, az Egri Csillagok is baromira távoli, mégis oktatjuk, József Attila meg kommunista volt, ami érződik műveinek elitellenességében, Ady meg azon kívül, hogy kurvázott, pályája legelején beszélt az oláh alsóbbrendűségről.

Tessék félrerakni a kettős mércét, Szabónak sem csak antiszemita oldala volt.

Réz Aladár · http://gesztus.blog.hu/ 2012.05.09. 16:11:33

@zum trucc: A csapnivaló irodalomtanáraim (egy kivétel Anci néni az akkor 64 évés vén csataló) az én irodalmi izlésem sem befolyásolták túlzottan. A családi környezet sokkal inkább. Ám a szélsőséges ideológiákra nagy az igény mostanság, főleg a fiatalok körében. Ahhoz, helyre tudják tenni a fejekben a katyvaszt beszélni kell róla. Meg kell mutatni és meg kell magyarázni, hogy miért nem. Nem elég történelem órán riogatni csontig aszott embereket ábrázoló haláltáboros képekkel.

Az erkölcsi nevelés bevezetését én pont ezért tartom helyes lépésnek. Illetve ezért kell irodalom órán is foglalkozni a kérdéssel. Sőt ha nem elég még nyelvtan órán is!(Nézzük meg a szavak értelmét, tanuljunk meg érvelni és ne hagyjuk, hogy a hamis érvelés befolyásoljon)

Egy komplex társadalmi problémát (radikalizmus) nem elég egy szempontból kezelni. Csak a helyesen értelmezett átfogó humán műveltség képes rá magyarázatot adni.

Idealizmus részemről, hogy ezt mind elvárom, de biztosan önnek is voltak elvárásai mikor a gyerekeit minőségi iskolába járatta. A családalapítás nekem még távoli célnak tűnik és szóba került már ugyan az emberi szemlélet változása :)de nem hiszem,hogy ebben a kérdésben radikálisan megváltozna az álláspontom.

Egyébként sem vagyok nagy híve a radikális változásoknak. :)

Melchi Zadok 2012.05.09. 16:11:36

@Kimondom az igazságot: akarod mondani, idióta jobbikosnak idióta irodalmat.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.05.09. 16:16:05

@seheresezádé: Dehát Sickratman ironikus volt ott, mint a Trubadúrban is.

Senkifia 2012.05.09. 16:26:10

Szerintem szüntessük be Wagner zenéjének a játszását, az egész világon, mert a rohadék hitler kedvence volt,és szinte kizárólag germán témákkal foglalkozott,és a germán felsőbbrendűségről zenélt...
beszarok, ezt a hülyeséget...

excopp 2012.05.09. 16:26:42

@genyamagyar:
- a harmadik mondatodat azért még csiszolnod kell
- nem kicsit, nagyon...

zum trucc 2012.05.09. 16:27:24

@Réz Aladár: Látja, úgy kezdtük, hogy miben nem értünk egyet, és aztán kiderült, hogy elég sok mindenben hasonló a véleményünk. Maga humanista alapállású, és ez a lényeg.
Közben azért ugye olvassa a többi bejegyzést is? Némelyik egészen félelmetesen primitív és előítéletes. Mondhatni picit sem humanista.
Egy fél nap alatt született 660 komment. Egy szinte senki által nem olvasott szerzőről. Azért ez valami irracionális dolog.
Az iskolai irodalomoktatás arra sem képes, idő hiányában és a rossz tanárok miatt, hogy a vitathatatlan értékeket, a nagy és kismestereket bemutassa. Nem érdemes vitatott és zűrös alakokat bevenni a tantervbe.
Az ideológiai ("erkölcsi") nevelés elvileg jó dolog, gyakorlatban visszájára fordulna. Nekünk volt "világnézetünk alapjai" tantárgy a gimiben, még a tanár sem vette komolyan.
Reménytelen vállalkozás az ilyesmi.
Ahhoz kellene egy minimális társadalmi értékkonszenzus, hogy aztán azt oktatni lehessen. Ha lenne ilyen, az jó lenne, de akkor meg nem kellene oktatni.

excopp 2012.05.09. 16:31:58

@zum trucc: (16:27)
- az etikaoktatás kapcsán elegendő a KÉRDÉSeket feltenni
- azon majd elgondolkodnak a diákok
- képesek rá - hidd el

VVA 2012.05.09. 16:32:07

Sajnálatos, hogy a blog szerzője állítása ellenére egyáltalán nem olvasta Szabó Dezső művét. Ha ugyanis olvasta volna, tudná, hogy az egyébként minden társadalmi csoport iránt nagyon kritikus regény a zsidóságról igen árnyalt képet ad: Farkas Árpád és Ámos Imre beszélgetése szinte a zsidóság apoteózisa... A könyv egyébként legalább annyira "magyarellenes" vagy "keresztényellenes" is, mint "antiszemita"! Szabó Dezső ugyanis a kor (1918!) teljes társadalmáról fest sajnos jogosan meglehetősen sötét képet, és mivel ebbe a társadalomba a zsidók is beletartoztak, ők sem maradhattak ki. De semmivel nem hízelgőbb saját osztálya, a keresztyén (kálvinista) úri középosztály, a vezetésre képtelen értelmiség, sőt papság(!)ábrázolása sem. Összességében nagyszerű és igaz mű, ismerete nélkül nem is igazán érthető meg az a történelmi kor, amelyik pedig nagy hatással van napjainkra is. Ezért kellene elolvasni, legfőképpen azoknak, akik veszik maguknak a bátorságot, hogy írjanak róla. Enélkül csak újra és újra leírják azt a sok közhelyet és hülyeséget, amit valahol bizonytalan forrásokból, harmad-negyedkézből összeszedtek. A Farkas-Ámos dialógust pedig valóban kötelező olvasmánnyá kéne tenni.

excopp 2012.05.09. 16:33:48

@genyamagyar:
- nincs kérdés
- megjegyzem, ilyen válaszért kár volt bejelentkezned...

zum trucc 2012.05.09. 16:33:53

@excopp: legyen neked igazad, legalábbis ebben a dologban

zum trucc 2012.05.09. 16:38:37

@-WA-: Hát, ugye ízlésbeli kérdésekben nem is lehet cél az egyetértés.
Nem véletlen hívták Szabó Dezsőt "bölénynek". Saját vad és strukturálatlan indulatait, igen gazdag, sokakat érintő gyűlöletét minden intellektuális szűrő nélkül öntötte az olvasóra. Mindenkiről mondott mindent. Néha az "ellenségem ellensége a barátom" elv alapján valaki még jól is járhatott.
Dehát a bölény egy nemes vad, és ez a szerző, ez bizony nem nemes.

Réz Aladár · http://gesztus.blog.hu/ 2012.05.09. 16:46:09

@Gábor a Jobbszélső: "Az ember nem attól lesz antiszemita, hogy regényeket olvas, hanem attól ha elkezdi átlátni a nyugati világ szennyét. Csak a vak és ostoba embernek nem lesznek ellenérzései azzal szemben ami a kárára van. "

Az ember valóban nem attól lesz antiszemita, hogy regényeket olvas. Attól lesz az, hogy:
- keveset olvas
vagy/és
- nem megfelelő forrásokból olvas vagy/és
- amit elolvasott nem tudja megfelelő kritikával értelmezni.

2012.05.09. 16:50:04

@genyamagyar: Jól van, gyűlöljél csak, kibírjuk. Csak te bele ne betegedj!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.09. 16:53:32

@nlght84: Talmud-„fordítása” [szerkesztés]1911-ben írt, A Talmud magyarul című műve a magyar szélsőjobboldali és antiszemita körökben máig népszerű. A benne szereplő tematikus és tendenciózus idézetek, valamint a fordítás kérdései miatt máig viták tárgya. „Fordítása” miatt már a Horthy-korszakban perbe fogták[forrás?], mely során bebizonyosodott, hogy Luzsénszky az eredeti Talmud szövegét nem látta, ehelyett August Rohling Der Talmudjude című, a Talmudot keresztényellenesnek beállítani igyekvő 19. századi összeállítását ültette át magyarra, amely maga sem eredeti, hanem Johann Andreas Eisenmenger, 1700-ban megjelent Entdecktes Judenthum című művének kivonatos feldolgozása, mely a Talmudot és a rabbinikus irodalmat sötét színben festő számtalan hasonló munka közül a legismertebb, máig ható forrása az antiszemita célú Talmud-„ismertetéseknek”. Fordítási hibáit többek között Franz Delitzsch mutatta ki a Rohling művét elemző munkájában.[4]

Annak ellenére, hogy Luzsénszky ugyan ezen összeállítása miatt antiszemita körökben máig népszerű - műve e témában lényegében az egyetlen, állandóan idézett „alapműnek”, személye pedig alapvető hivatkozási pontnak számít -, említése kizárólag az antiszemita polémiáknak köszönhető. A Magyar katolikus lexikon,[5] illetve a Szinnyei-féle életrajzi lexikon rövid szócikkein kívül más forrásban nem lelhető fel,[6] nevét (és kétséges munkásságát) sem a Jewish Encyclopedia, sem a judaisztikában alapműnek számító Encyclopaedia Judaica nem említi (még a Talmud-félrefordítások között sem), jelentősége ebből következően alapvetően megkérdőjelezhető.

hu.wikipedia.org/wiki/Szentessy-Luzs%C3%A9nszky_Alfonz

ennyi...

Réz Aladár · http://gesztus.blog.hu/ 2012.05.09. 16:55:26

@zum trucc: Sajnos olvasom. Egy két értelmes megszólalástól @-WA-: eltekintve, csak a fejemet fogom. Könyörgöm tényleg a Talmudról megy a vita? Meg a gonosz vérivó zsidókról? Gumicsontot nem rágcsálok.

"Ahhoz kellene egy minimális társadalmi értékkonszenzus, hogy aztán azt oktatni lehessen. Ha lenne ilyen, az jó lenne, de akkor meg nem kellene oktatni. " Na ezzel megfogott! :) Még gondolkoznom kell a válaszon.

zum trucc 2012.05.09. 16:57:01

@nlght84: amúgy Izraelt az ENSz közgyűlés kétharmados határozata hozta létre, na meg persze az a majdnem 8 millió ember, ebből majdnem 6 millió zsidó származású, aki ott él.
Úgyhogy a te véleményed aligha releváns.
Amúgy meg ne hidd el az összes hazugságot és rágalmat, amit terjesztel.
Kiemelkedik a környező elmaradottságból.
,

zum trucc 2012.05.09. 17:00:05

@Réz Aladár: Látod, a legrosszabb forgatókönyv jött be. A leplezetlen antiszemiták magukénak tekintik Szabó Dezsőt.
Ezt még én is túlzásnak tartom. De tény.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.05.09. 17:00:20

@Gogol: "Neked nincs eszed."

Ez a te szádból dicséret, senkiházi!

@genyamagyar: "Én például azt gondolom, hogy magyar egy genetikai hulladék, és kár, hogy Hitler nem velük kezdte."
"adjuk ki a román nacionalisták műveit is, amiben leírják, hogy a magya egy állatias népnek nem nevezhető szardarab."

Te honnan keveredtél ebbe az országba és miért vagy itt? Nem kéne eltakarodnod, mielőtt megtalál egy ember?

excopp 2012.05.09. 17:02:01

@genyamagyar(16:38):

- a gyűlölet elvakít
- ősmagyart is + erdélyi szászt is + cigányt is + zsidót is
- próbáld egyszer érvekkel
- persze, az kicsit komplikáltabb
- de elegánsabb is...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.09. 17:08:22

@nlght84: "az egyik ezt állítja, a másik azt, nyílván csak a zsidók beszélnek/olvasnak héberül, tehát azt mondanak amit akarnak"

ha luzsenszky nem beszelt heberul, akkor hogy forditott barmit is???

drDankó · http://sportization.blogspot.com/ 2012.05.09. 17:15:04

Đđ te egy igazi hazug, uszító féreg vagy!

Réz Aladár · http://gesztus.blog.hu/ 2012.05.09. 17:16:06

@zum trucc: Nos igen magukénak tekintik. De vajon miért? Nem hiszem, hogy az irodalmi érzékük, a kifinomult kritikai szemléletük avagy a koherens világlátásuk áll a háttérben. Sokkal inkább a tudatos szembehelyezkedés jelensége. Ha valami ellen egy baloldali felnyí és szerepel benne a zsidó szó, rögtön jön egy önjelölt hazafi és a védelmére kel. Már csak azért is. Hamvas írja a puritánokról a Bor filozófiájában( kötelezően ajánlott!:) ) hogy "bizonyos meghatározott elvek vak hitében való sötét korlátoltság és ugyanezekért az elvekért való eszelős és alattomos harci készség" jellemzi őket. Ebben az értelemben a nacionalista, antiszemita "hazafiaink" bizony kőkemény puritánok.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.09. 17:34:09

@nlght84: ne koszond, mert abban biztos lehetsz, ha odaig fajul a helyzet en veled szemben leszek barki oldalan...

Meglehet ott se vótam 2012.05.09. 17:36:55

A ballib megélhetési rettegőkön kívül foglakozik bárki is naponta a zsidókkal?

Ha van valami, ami gerjeszti az antiszemitizmust, akkor az pont ez a állandó paranoid ajvékolás.

J.László 2012.05.09. 17:46:13

Mi a fészkes fenéért kell minden vízcsapból a zsidókérdésnek folynia? A zsidóknak szép hazájuk van Magyarországon. Jól élnek, gyakorlatilag kinyalják a seggüket, nem kell Gázában katonai szolgálatot teljesíteniük, balhé nélkül lehetnek kettős állampolgárok. Büntetőjogi védelem alatt állnak ("holokauszttagadás"). Mi kell még nekik? Folyton visítanak? Akkor, ha ütik, akkor is, ha simogatják őket?

Bicepsz Elek77 2012.05.09. 17:46:22

Hogy kibol lesz klasszikus es kibol nem, az mindig politikai kerdes is. Szabo Dezso nem volt partember sehol, ehen is halt 1945 telen.
Unalmas mar, hogy egyik.oldalon tulertekelik a "nemzetkozi zsidosag" hatalmat, a masikon meg ugy csinalnak, mintha nem letezne. Az az oldal is hibas, amelyik uzsorahiteleket helyez ki, es az is, aki munka helyett hitelbol akar egyfajta eletszinvonalat fenntartani. Az alkalmazkodas nem mindig visz elore, foleg ha egyes orszagoknak nem valo(gorogoknek az eurozona pl). A problema, hogy a nagy orszagok elnyomjak a kicsiket, es bar ez az elet rendje, azt hazudjak, hogy ez nem igy van.
Luzsenszky forditasa az egyetlen Talmud forditas. Ha valaki venne a fardsagot es csinalna masikat, akkor lenne osszehasonlitasi alap(o azt allitotta, hogy az osszes peret megnyerte ezt is ki kene vizsgalni).

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 17:49:14

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Luzsénszky Talmud-fordítása (szemelvénye) teljességgel tudománytalan, nem is az eredetire épül és felettébb tendenciózus a válogatás.
Ám a voluminózus bírálatok helyett mennyivel célszerűbb lett volna azt mondani: Luzsénszky itt és itt hamisít, ugyanis az eredeti Talmudban ezek a mondatok nem szerepelnek. Csak hát ezt nem lehetett felróni a válogatásnak.
Egyébként a Mein Kampfból se idézgessünk elrettentő példákat, mindig csakis a teljes könyvet...

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 17:51:10

@J.László: vigyázz, már az is antiszemita, aki kiejti a száján a "zsidókérdés" szót.

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 17:56:05

@Meglehet ott se vótam: sok az antiszemita Magyarországon, de a közeledésnek, kibékülésnek sokkal nagyobb kárt okoznak a Hanáknék, Landeszmanok, Kerteszek és Kertészek, azaz a legvadabb, szájtépő antiantiszemiták.

VVA 2012.05.09. 17:56:07

Hölgyeim és uraim: itt nincs moderátor, aki kiszűrné a kultúrálatlan, trágár gyalázkodókat? Ébresztő!

Cang 2012.05.09. 17:57:22

@genyamagyar:@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Lehetséges hogy az nlght84 kolléga által idézett Talmud részletek rossz indulatú félrefordítások, de érdekes módon elég pontosan leírják azt zsidó-gój viszonyt, aminek a gyakorlati alkalmazására számtalan példa látható a régi történetektől kezdve mind a mai napig.

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 17:57:35

@-WA-: kibuggyannak belőled a régi, lendvaiildikós reflexek? ;)

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 17:59:03

@Cang: hogyne, százával lehet olvasni, hogy nini, itt vessző van pontosvessző helyett, de azért baromi hamisítás egy sem került elő Luzsényszky szemelvényébl.

VVA 2012.05.09. 18:01:53

@zum trucc: Szerintem a "leplezetlen antiszemiták" nem olvasták (olvassák) Szabó Dezsőt, és más irodalmi szerzőt sem. Ha mégis magukénak tekintik, akkor ugyanolyanok, mint akik "antiszemitasága" miatt harcolnak ellene.

VVA 2012.05.09. 18:09:32

@Farkantoán Chatpartner: Barátom! A pöcegödör nem vitapartner. Ami pedig Lendvai Ildikót illeti: én soha nem tartoztam vele egy fészekaljba, sőt: de ha valahol valamikor a kocsmai trágárság ellen tiltakozott, jól tette.

Cang 2012.05.09. 18:13:53

@Farkantoán Chatpartner: Nem is az a lényeg hogy most pontos a fordítás vagy sem. Elhangzanak feltevések, szempontok, az olvasó meg nézzen szépen körül, hogy a tapasztalatok mit mutatnak.

nu pagagyí 2012.05.09. 19:20:58

A bűnbakkeresgélés Magyarországon mindig rendkívül gyümölcsöző volt. Kiteljesedése megfelel a "Ki nevet a végén" társasjáték "Menj vissza a start mezőre" kockájának. Remélem nem akarunk ismét belelépni. Bár, ahogy elnézem, igény lenne rá. Nem tudom mikor jövünk rá, hogy nem a zsidókkal van baj, hanem velünk. Tanuljunk úgy, mint ők, legyünk olyan szorgalmasak és ügyesek és akkor nem kellene itt verni a nyálat ostobaságokat fröcsögve. Érezhetnénk magunkat jól is. A zsidók egyik előnye velünk szemben, hogy összefognak, a másik, hogy közösen segítik azt a gyereket, aki tehetséges és aki ha viszi valamire meghálálja a közösségnek. Ezt mi is meg tudjuk tanulni, nem olyan nehéz. Gyűlölködés helyett meg lehetne próbálni, valami jót is feltételezni a másikról. Aki az üzleti életben viszi valamire, tekintse embernek alkalmazottait, becsülje meg a munkájukat, áldozzon közösségi célokra. A jövőtől ne sajnáljuk a pénzt, adócsalás helyett inkább követeljük meg mire költse az állam a pénzünket, például mindenki által elérhető magasszintű oktatásra. A politikus tekintse szolgálatnak a munkáját. Úgy általában, irígység helyett inkább arra kellene törekednie mindenkinek, hogy teljesítményével nyerje el mások tiszteletét.

zum trucc 2012.05.09. 19:50:15

@Réz Aladár:Nagyon okosakat írsz. Nem tagadom, nekem ez az okfejtés új, és nagyon gondolatébresztő. De értettem, Hamvas Béla kötelező,esetemben bepótlandó.
@-WA-:Sőt, sokkal rosszabbak.
@nlght84: Na jó, ennyire "basic" forrást szinte sértés megadni. Érdekes és hősies történet volt valóban az izraeli államalapítás, a hatnapos háború azért nagyot szólt, meg Entebbe se volt semmi...de semmi esetre sem érdemes ennyire kitágítani a poszt eredeti témáját.
Valami civilizálatlan és erősen másodosztályú magyar íróról volt szó eredetileg, akit persze mindketten ununk. Tudod mit, szerintem nekünk nincs egymásnak mondanivalónk. Én passzolok.

2012.05.09. 20:51:45

@genyamagyar: Egyébként a hozzád hasonlók hozzászólásai leplezik le, hogy sokan csak azért csapódnak a baloldalra, mert hagyományosan ott gyülekeznek azok, akik nem szeretik a magyarokat. Szó sincs tehát liberalizmusról, toleranciáról, szociális érzékenységről meg más magasztos eszmékről, csak a magyarellenes soviniszta birkák akolmelegéről.

A poszthoz még annyit tennék hozzá, hogy az egri önkormányzat nem zsidózta le Székhelyit. Egy önkormányzati cég képviselője ejtette ki a száján a büdös zsidó szókapcsolatot, de ő éppen hogy Székhelyi mellett kardoskodott, és az önkormányzatiakat vádolta azzal, hogy biztos azért nem engedik fellépni a városban Székhelyit, mert egy büdös zsidónak tartják. Senki sem mondott tehát semmi rosszat Székhelyi származásáról. Ennek ellenére a Mazsihisz megható rettegésbe kezdett, "intellektuális" szimpátiatüntetét tartanak Székhelyi mellett, sőt az izraeli nagykövet is bojkottál. Ennyire tájékozatlanok lennének?

Ezt az olcsó populizmust nevezik manapság progressziónak?

2012.05.09. 23:05:24

@nlght84: "az egyik ezt állítja, a másik azt, nyílván csak a zsidók beszélnek/olvasnak héberül, tehát azt mondanak amit akarnak, "

Helytelen következtetés. Nyilván csak a magyarok beszélnek magyarul, az angolok angolul, stb. Ugye?
Az iskolaigazgatóm azért tanult meg, hogy eredetiben tanulmányozhassa a bibliát.
Ja, a mai zsidók NEM beszélik az ótestamentum nyelvét!

2012.05.09. 23:12:20

@nlght84: Azért a teljesség igényével, vizsgálni kéne a másik oldalt is. Izraelbe mind a mai napig járnak át palesztinok dolgozni. Bocs, de Izraelben élnek is palesztinok. Ja,. tényleg. Izrael nem létezik, mert az Palesztína. Magyarország sem létezik, mert ez meg Morávia???

2012.05.09. 23:16:35

@nu pagagyí: Igazad van, ezen én is gondolkoztam sokat. A magyar egy roppant tehetséges nép. Akkor mi bajunk a zsidókkal? Nem kell mást tenni, csak jobban csinálni, mint ők! Ja, hogy a magyar világhírűvé lett tudósok java zsidó? Hogy a világszerte ismertté vált színészek -bár magyarnak vallották magukat- zsidók? Piha! Összeesküvés!

Azúrkék égbolt (törölt) 2012.05.09. 23:24:27

@Könnyen elkaptuk, uram!: Miért pont anyádat meg apádat hagyod ki a felsorolásból, cérnametélt?

piefke 2012.05.09. 23:37:26

@Gábor a Jobbszélső:

Meghallgattam a belinkelt felvételt... ha nem lennék álmos már, visítva röhögtem volna rajta!:-)

Szóval: ha tényleg érdekel az I. vh. 1916-18 közötti szakasza (is), akkor javaslom, olvasd el Sebastian Haffner: A német birodalom hét főbűne c. munkáját! Elég, ha áttekinted a német U-Boot-háború történetét, abból is elég a hónapról hónapra elsüllyeszett ellenséges (angol) hajó-össztérfogatot - és máris belátod, hogy amiről ez a derék úr beszél a videón, kész hülyeség! A Kaiserliche Marine precízen vezetett hadinaplóiból világosan kiderül, hogy szó sem volt "a háború megynyeréséről" már...

2012.05.10. 08:55:54

@Azúrkék égbolt: Melyik felsorolásból? A világhírű tudósok, vagy a híres színészek köréből hagytam ki őket? Nem. Bár a családom nevét minden iskolás gyermeknek tanítják. Te meg büszke is vagy rá. Én viszont rád nem. Minek kell személyeskedni?
Tényeket: sorolj fel tíz nem zsidó, német/sváb származású Nóbel díjas magyart!
Sorold fel az aradi vértanúkat!Nézd meg a Hunyadi, Rákóczi családfát!

excopp 2012.05.10. 08:58:23

@Űrlény Lajos (20:51):

- tetszik!!!

Cortez70 2012.05.10. 09:26:30

@zum trucc: Értem.Szerinted pl. Szerbiában aszerint ítélnek meg egy szerb írót, hogy hogyan viszonyul
bő 50ezer délvidéki magyar 1945ös agyonlövéséhez?Azt kell látni, mi volt előbb:A zsidóság 1880 utáni gyors térnyerése, az 1919es események bőven szolgáltattak alapot az antiszemita érzelmekre,nem az antiszemitizmust torolták meg a zsidók 19ben.
A deportálások gyakorlatilag nem indultak meg a 44es német megszállásig.
Franciaországot,Hollandiát miért nem vádolják antiszemitizmussal, ahonnét szintén elvitték a zsidókat?ott nem működött közre a helyi rendőrség?
Mi a helyzet "szlovákiával" és romániával, akik rögtön begyüjtötték a saját zsidóságot a háború kitörésekor?
Akik szintén a németek oldalán küzdöttek, mégis a győztesek közé tartoznak?Ők is állandóan szórják a hamut a fejükre?A lágerekben milliószámra haltak meg a szovjet hadifoglyok...az ő családjuk is kapott kárpótlást?

Azúrkék égbolt (törölt) 2012.05.10. 10:10:17

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nobel díjas magyart? Miért nem inkább katolikus rabbit, te szerencsétlen?!
Nyilván nem érdek nélkül nyalod gyarmatosítóink seggét, hacsak nem fűződik valamilyen érdeked otromba véleményed hangoztatásához.

Azúrkék égbolt (törölt) 2012.05.10. 10:11:12

@Könnyen elkaptuk, uram!: Az utolsó mondatot elrontottam így kávé előtt, de talán így is érted.

piefke 2012.05.10. 11:46:13

@nlght84:

"A Talmud fenti hivatkozásával" az a k.nagy baj, hogy nincs benne a Talmudban! Azt egy magyar antiszemita fordította - de nem a Talmudból, hanem egy német antiszemita korábbi khm... "művéből".

Ja, és olvastam, hogy héberül tudó nem zsidót keresel - őt javasolnám: nol.hu/lap/hetvege/20120428-a_magyar_tortenelem_zsido_arca
- felvidéki magyar nemesi család sarja. Ő jó lesz neked?:-)

És egyébként van még egy módszer arra, hogy számodra tökéletesen hiteles Talmud-fordításhoz juss hozzá: ha te magad tanulsz meg héberül! ja, hogy az meló lenne? Hát, wazze, ez van!:-) Azt a kifogást pedig ne próbáld felhozni, hogy "te a szemét zsidók nyelvével nem akarsz foglalkozni", mert ha ennyire utálod a zsidókat, akkor rád is vonatkozik a régi mondás, hogy "az ellenséget ismerni kell!"

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.05.10. 11:47:50

Csak hogy pár dolgot tisztázzunk.
@Cortez70:
1. A zsidóság nem nyert teret 1880 után.
Annyi történt, hogy az egységes Németország létrejötte után nagyon megerősödött az egyébként is jelenlévő antiszemitizmus és attól kezdve érzékenyebben reagáltak a jelenlétükre.
2. Az antiszemitizmus nem reakció. Ennek hosszú története van az ókortól kezdve.
3. 19-ben nem a zsidók toroltak meg, hanem a kommunisták. Bár köztük sokan voltak zsidó származásúak, de ők maguk nem tartották már magukat zsidónak. (hasonlóképp, mint ahogy Sztálin is grúz származású volt, de nem tartotta magát grúznak).

@nlght84:
1. Palesztina nem létezett, mint ország.
2. Az egy sivatag volt és semmi több. A nagy "kirablástól" komolyan felfejlődött.
3. Izrael megalapítása nem volt ilyen egyszerű. Ez egy évszázados folyamat volt (a cionizmus reakció volt a XIX. század második felében felerősödött antiszemitizmusra), ahogy vándoroltak oda. Aztán volt még egy nagy adag terrorizmus is, illetve a háború után paradigmaváltás volt a brit gyarmatügyben. A legtöbb brit gyarmat független lett. Gondolom nem hiszed, hogy az indiaikat megkenték az ENSZ-t.
4. Nem a Talmudról beszélsz, hanem a Talmud mintájára írt propagandáról.
5. Valószínűleg nem szerepel ilyen a Talmudban.
6. A Talmud ma már csak az ortodox zsidókat érdekli, akik viszont még a zsidóságon belül is erős kisebbség. A többiek számára csak történelem.

@Azúrkék égbolt:
1. Magyarország nincs gyarmatosítva, mint ahogy a világ többi része se.
2. Most gondolj bele, hogy 15 millió zsidó uralkodik 7 milliárd ember felett. Nem nevetséges egy ici-picit?
3. Mély fájdalom, de a Nobel-díjasaink többsége tényleg zsidó volt.

piefke 2012.05.10. 12:29:33

@Cortez70:

1. Az, hogy vannak Szerbiában is Szabó Dezsőhöz hasonló „életművel” büszkélkedő írók, és esetleg azok benne vannak az ottani tananyagban (nem tudom, nem ismerem a szerb NAT-ot, de te sem, gondolom…), még nem ok arra, hogy a magyar NAT-ban szerepeljenek ilyen írók, mint a „nemzeti irodalmi kánon” oszlopos tagjai! Ha jól tudom, Magyarország független Szerbiától, tehát nem kell követnünk őket.

2. A zsidóság 1880 utáni térnyerése nem valamiféle „világ-zsidóösszeesküvés” következménye volt. Az ok igen egyszerű: a kiegyezést követően Magyarország rohamosan kapitalizálódott – és a kapitalizmusban sem a magyar nemesség, nem a magyar parasztság nem volt járatos, a zsidóság (és a németség) viszont igen. A zsidóség esetében itt „bosszulta meg magát” (magyar antiszemita szempontból) az, hogy hosszú évszázadokig nem foglalkozhattak földműveléssel és el voltak tiltva a földtulajdonlástól is. Ki voltak zárva a céhes iparból is – tehát maradt nekik a kereskedelem és a pénzügyletek… Évszázados (kényszerűségből fakadó) jártasságuk az általad felemlegetett korszakban térült meg nekik – ennyi a sztori…

3. 1919–ben (gondolom, itt a Tanácsköztársaságra gondolsz) a Kommün vezetői között voltak zsidó származásúak, de ez sem a „világ-zsidóösszeesküvés” egy momentuma és bizonyítéka, hanem ennek is igen egyszerű okai vannak. A zsidóság (és a németség) volt a legpolgárosodottabb társadalmi réteg, ezért ők álltak szemben a leginkább a Monarchia félfeudális, már a korabeli Európában is elavult társadalmi viszonyaival és szellemiségével és emiatt közülük kerültek ki az átlagot meghaladó számban a „polgári radikálisok” is. E mozgalom közel állt eszmei téren az akkor még progresszív marxizmussal (ami korántsem volt azonos a szovjet típusú, lenini-sztálini kommunista eszmerendszerrel). És amikor (saját tehetetlensége folytán) a polgári demokrata kormány cselekvésképtelenné vált, az Antant pedig kezdte megszállni a magyar területeket, a polgári radikálisokból, szocdemekből és marxistákból álló „kompánia” elérkezettnek látta az időt a hatalomátvételre. (Ismétlem: többen között, sőt, elsősorban azért, hogy megvédhesse a magyar területeket – lásd még a Felvidék visszafoglalása Landler Jelnő vezetésével.) Az 1919-es események nem az antiszemitizmusra szolgáltattak „bőven alapot” (ahogy írod), hanem azokat a régi uralkodó osztály érezte magára és hatalmára nézvést életveszélyeseknek – ezért szított antiszemita hangulatot a kommunisták ellen, összemosva a kommunizmust a zsidósággal. Az antiszemitizmus felszításához pedig felhasználták a már meglévő korábbi antiszemita irodalmat és antiszemita politikusokat is – de ez már egy külön történet…:-)

4. „A deportálások gyakorlatilag nem indultak meg a 44es német megszállásig.” – hát… Ha a „gyakorlatilag”-ba számodra nem fér bele pl. a munkaszolgálat, ahol külön táborokban tartották a zsidó származású magyar katonákat, hanem csak kifejezetten az Auschwitzba való szállítás, akkor igazad van – de kívánom neked, hogy ne legyél „kifejezetten” deportálva, „csupán” a numerus claususban, a bizonyos foglalkozásoktól való eltiltásban, a kamenyec-podolszki „áttelepítésben” és a m ár említett munkaszolgálatban legyen részed… Aztán, ha túlélted mindezt, majd leülünk és szépen újra megbeszéljük, hogy mi a „hátrányos megkülönböztetés”…:-)

5. Franciaország, Hollandia, Csehszlovákia: Ne feledd, hogy ezeket az országokat részben, vagy teljesen megszállták a németek. Tehát: ezekben az országokban nem az adott ország szuverén döntése alapján került sor a deportálásokra. A deportálásokban résztvevőket egyébként a háború után le is ítélték – pl. a szlovák fasiszta bábállam felét, Tisot felkötötték… (Pl. Hollandia német Gauleitere, Robert Ley pedig, aki az ottani deportálások felelőse volt, Nürnbergben öngyilkos lett a börtönben.) Franciaország, Hollandia és Csehszlovákia tehát azért tartoztak a győztes hatalmak közé, mert Németország háborút viselt ellenük, amelyet végül elveszett, míg a felsorolt országok kezdettől fogva (a semleges Hollandiát kivéve) a majdani győztes szövetségesek közé tartoztak. (Már a ’30-as évektől léteztek erre vonatkozó két- és többoldalú szerződések.)

6. „A lágerekben milliószámra haltak meg a szovjet hadifoglyok...az ő családjuk is kapott kárpótlást?” – igen! Németország háborús jóvátételi kártérítést fizetett a Szovjetuniónak, amelyben nevesített tételként szerepeltek az elszenvedett emberáldozatok is. Azért nem az egyes szovjet családoknak fizettek, mert itt „állam és állam közötti jogügyletről” van szó. A zsidóság azért egyénenkénti kárpótlást kapott, mert ott egy állam, illetve a saját és más országok állampolgárai között történt a kártérítés jogalapját képező atrocitás, ezért maga az atrocitást elszenvedő, ill. annak örökösei jogosultak a kártérítésre.

zum trucc 2012.05.10. 14:12:25

@Cortez70: Szerbiában sajnálatos módon a magyarok elleni atrocitásokat megelőzték a helyiek (szerbek, horvátok, magyarok, zsidók stb.) elleni magyar és német atrocitások. Ez nem menti a magyarok szervezett lemészárolását. Érdemben "piefke" nagyon meggyőző válasza ad alapos választ a kételyeidre.
Az 1919-es Tanácsköztársaság zsidó származású vezetői nem tekintették magukat zsidónak, nem akartak zsidóként viselkedni és természetesen a zsidó vallást is leszarták. Ezzel együtt Horthy különítményei több zsidóellenes progromot szerveztek. A jobber toposz ellenére 1919 nem a "zsidók bosszúja" volt, hanem a világháború csúfos elvesztésének egyik következménye, akárcsak Trianon. Mindkettőért végső soron a nagyon tehetségtelen magyar és osztrák uralkodó osztályok felelnek.
1941-ben Magyarországról 20 000 "nem magyar honosságú" zsidót deportáltak. Mind meghalt. A zöme valójában magyar volt.
A jogfolytonos kormányok francia és holland földön nem, vagy kevéssé vettek részt a disznóságokban. Egyes hatóságok és politikusok igen, de ezeket elég rendesen felelősségre vonták.
Szlovákia és Románia jó félévvel a háború vége előtt átállt a Szövetségesek oldalára. Ezért természetesen elismerés illeti őket.
Romániában nagyon sok zsidót öltek meg a helyi Gárdák, de szervezett deportálás nem volt, sőt magyar zsidók is Románián át menekültek.
A németek elismerték a népirtást, nemcsak zsidóknak, hanem cigányoknak (gondolom ennek különösen örülsz), oroszoknak, lengyeleknek is fizettek. Még belgáknak is.
Úgy érzem, kicsit egyoldalú a véleményed. A tényeket lenne érdemes nézni.

Azúrkék égbolt (törölt) 2012.05.10. 14:24:05

@Lord_Valdez:1.De igen. Simon Peresz kijelentette.
2. Nem 15millió, hanem kb 200 uralkodik a világ nagy része felett. Jó mulatást!
3. Mint ahogy a Simon Wiesenthal Központ is ritkán hurcol meg zsidókat, mint népirtásért felelősöket.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.05.10. 14:49:54

@Azúrkék égbolt:
1. Nem megszállást mondott, hanem felvásárlást.
2. Az se biztos, hogy tényleg ezt mondta. Az, hogy a videóra ezt a feliratot rakták nem bizonyíték.
3. akkor miért utálod a maradék 14,999 milliót, feltéve, hogy mind a 200 zsidó
4. A Wiesenthal központ kimondottan nácikra vadászik, pl. az ruandai népirtás hidegen hagyja.
5. mégis kit kellene felkutatnia?
6. tudományos eredményért adják, nem származásért.
7. mi a faszért érdekelné a Svéd Királyi Tudományos Akadémiát a származás?

Azúrkék égbolt (törölt) 2012.05.10. 15:36:57

1. Az ugyanaz.
2. Haha
3. Hol olvastál ilyet? Tények sorolása = utálat?
4. Persze, hiszen rasszisták, csak a saját fajuk érdekli őket, a többi úgyis csak goj.
5. Akik felelősek a háborúkért.
6. Haha2
7. www.jewcatch.com/files/BIRO_A_Nobel-dij_zsido_reszrehajlasa.pdf

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.05.10. 19:36:18

@Azúrkék égbolt:
1. Marhaság. Semmi köze egymáshoz a két fogalomnak. Ha én megvásárolom a USA minden négyzetcentijét, akkor se lesz semmi beleszólásom az amerikai politikába. A gyarmatosítók pedig fizetni nem szoktak.
2. Ja, ezek szerint, ha valaki leír valamit, az automatikusan igaz. Jó tudni.
3. Pontosan hol is vannak itt a tények? A "200 ember uralja a világot"-típusú képzelgések lennének azok? Vagy mások koholmányai? Netán a városi legendák?
4. Aha. Az etnocentrizmus nem rasszizmus. És az etnocentrizmus egyáltalán nem idegen a magyaroktól sem. Persze ezt nem értheted, hiszen te nyilván mindent félredobtál, hogy a hutuk és tuszik közé álljál annyira törödsz az egész emberiséggel.
5. Úgy érted, hogy le kellett volna vadászniuk a különféle afrikai diktátorokat. Mégis miért foglalkoznának ezzel?
6. Nyilván semmi köze ahhoz, hogy olyan dolgokat fedeztek fel, mint a fotoelektromos effektus, vércsoportok, penicillin. Egyszerűen kerestek egy zsidót és ráfogtak valamit, ugye.
7. Mi ez a fos?
Mi az, hogy a zsidók egy nemzetet alkotnak? Ez baromság.
Viszont arra jó volt a link, hogy rájöjjek, hogy honnan veszed ezt a sok baromságot.
Pl. azt írja:
"A Collins-Venter-Sulston trio megérdemelte volna 2002-ben az élettani és orvosi Nobel-díjat. De nem ez történt. A Karolinska Intézetben a Nobel Közgyűlés elvi döntésében más kutatási terület díjazásáról határozott; megtartotta Sulstont (és a HGP-t) a jelöltlistán, de elutasította Collinst és Ventert. Kitüntette Sulstont a C. elegans (egy féreg) kutatásáért az emberi genom (ember!) szekvenciája helyett, ezáltal „szabad utat” adott a Nobel-díjhoz Sydney Brenner és H. Robert Horvitz számára, akik történetesen mindketten zsidók. Ezzel létrejött a zsidó fölény, bár a C. elegans haszna az emberiség számára továbbra is felfedezésre vár."
A valóság viszont az, hogy nem a féreg kutatásáért kapták, hanem az apoptózis felfedezésért. Ez a sejtek beépített önmegsemmisítő mechanizmusa, ami kulcsfontosságú a szervek kifejlődésében, illetve tumor sejtek elnyomásában.
Az viszont igaz, hogy Caenorhabditis elegans nevű féregben fedezték fel és nem emberben.
Mellesleg Sulston is kapott, méghozzá ugyanezért.

Ha minden ismereted ilyen torz forrásokból származik, akkor mindent értek.

pobeda 2012.05.10. 20:10:20

@nlght84: A hamis Talmudból idézel?

2012.05.10. 22:48:06

@Azúrkék égbolt: : "Nobel díjas magyart? Miért nem inkább katolikus rabbit, te szerencsétlen?!"

Már ezt is elrontottad. Nyomoronc.
Sok, magát magyarnak valló, zsidó származású tudós kapott Nobel díjat. Gondolom, rájuk nem vagy büszke.

2012.05.10. 22:54:21

@nlght84: Megkértem. Ilyen tételek nem szerepelnek benne. Ez volt a válasza. Az idézett helyek sem.

2012.05.10. 22:58:00

@nlght84: Kár, hogy nem érted a párhuzamot. Tudod, a Biblai is ír róla, hogy a zsidók mikor költöztek be az ígéret földjére. Kicsit korábban, mint mi a Kárpát-medencébe. Szóval akkor nekik nem jár a föld, mint haza, nekünk igen?
Vagy ez a föld a morváké, adjuk vissza a cseheknek, mi meg költözzünk vissza az Etel-közbe?
Normális?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.05.11. 07:01:31

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Sőt, igazság szerint a Kárpát-medencében is éltek zsidók. Igaz, hogy rabszolgaként hurcolták be őket a rómaiak, de akkor is éltek már itt.

2012.05.11. 08:55:45

@Lord_Valdez: Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy Jézus magyar volt! Tehát a zsidók nem zsidót öltek. Vagy a rómaiak ölték meg? De akkor miért a zsidókat üldözzük?
Az a baj, hogy középkori szinten ragadt a gondolkodásunk. Persze a zsigeri ösztönök még korábbiak.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.05.11. 09:17:45

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Pláne! Nem tűrhetjük, hogy magyarokat öldössenek. Ez személyes ügy. Bosszút állunk. Előbb 15 millió zsidó, aztán 60 millió olasz. Nem gond, csak azt nem tudom hová temetjük őket :)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.05.11. 09:54:35

@Trompf: "A Jobbik senkivel nem lép koalícióra."
Dehogynem! Sokkal opportunistábbak ennél! :)

"Mivel ők az egyetlen Unió ellenes, államadósság visszafizetésének megtagadását (csőd) képviselő párt."
Ebben nem vagyok biztos, hogy csak ők. A fityisz kommunikációjában is sok erre utaló nyom lelhető fel. Szerintem.

"Szerintem 2014-ben patt helyzet lesz.
Azaz a Jobbik nélkül senkinek nem lesz 50%."
Én is ettől félek! Annyiban mást gondolok, hogy a fityisz el fogja érni az 50%-or. Ez a dél-amerikai szabadságharcos attitűd bejön a választóknak! :(

Hunor Levente 2012.05.11. 13:48:38

@pobeda: Érdekes, Irodalmi zsidózás a bejegyzés címe és egyesek ennek készséggel eleget téve lobogtatják is a Talmudot.

Egyébként vesd össze:
- "Gójok becsapása OK.
Sanhedrin 57a. Egy zsidó nem köteles egy gój ("Cuthean") munkáját megfizetni."
- www.come-and-hear.com/sanhedrin/sanhedrin_57.html

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.05.11. 16:26:42

@Hunor Levente:
És biztos, hogy ez hiteles forrás?
Gyanús, hogy a botrányszagú kijelentések ki vannak emelve.

Egyébként a Cuthean nem gójt jelent, hanem szamaritánust. A gójokra a gentile kifejezést használják.

windex 2012.05.11. 17:51:23

@maretz: te mit olvastál tőlem, nagyokos? ;-) mert ezt nem én írtam. ettől függetlenül wass nagyszívű, érzelmű pali volt, de bármennyire is kedves a szívednek, amit írt, nem jó író. de nem baj, ha az ember nem azért szeret valakit, mert jó író, hanem akkor is szereti, ha nem jó, mert felismeri a maga gondolatait az írásokban. és ugye annak, hogy valaki jó író-e, nem az a feltétele, hogy egyet gondol-e velem, illetve, ha bármely oknál fogva tetszést arat. gondoljunk pl courts-mahlerre, akit tömegek imádtak, pedig rémes író volt. viszont jó kiszolgáló volt. hát szerették. szabót nem ismerem úgy, mint wasst, nem is mondtam semmit vele kapcsolatban. de látom, sokfelé hadakoztál itt a blogon, hát összekeverted kicsit, mit kitől és kinek. sebaj, a lényeg: szeresd wasst akár, de ne hidd el, hogy jó író :-)

Kisinyovi Goro 2012.05.18. 14:56:00

@Ben Franklin: a kérdésednek nincs értelme. a Dreiser idézeteddel meg mit kezdjek, amikor Izraelben kis túlzással, az etiópokon és az "arabokon" túl az orosz zsidók a cigányok és ez ténykérdés.

az orosz zsidó oroszul beszél és iszik, mint a kefekötő, a jemeni zsidó ékszert készít, furcsa dialektusban vartyog és irtózik a szesztől, a marokkói zsidó arabul beszél és elő-előfordul, hogy többnejű, irtózik a szesztől, a magyar zsidó pedig közel annyira asszimilált, mint az amerikai, viszont azzal szemben szeszpárti (l. kóser szilva). de persze, a zsidó az zsidó, ahogy az olasz amerikai is olasz, alapvető lényegében nem változik (tán), de azért könnyedén kategorizálható ekképp.

meg mintha frank-ón lényegre reagáltál volna, Benjámin, ha így jártál volna el a villámhárítóval is, nem arattál volna osztatlan sikert.
süti beállítások módosítása