Nemrég ismét láthatóvá vált a Dunában, a Gellért-hegy lábánál az Ínség-szikla (Lásd: http://dunaiszigetek.blogspot.com/2011/11/duna-mederbe-sullyedt-hegy-csucsa-az.html).
…Mit keres egy geográfiai jelenség egy politikai blogon? Nos, az Ínség-szikla felbukkanásáról azt tartja a néphit, hogy az „mindig rossz jel volt a történelem során”. És bizony: ahogy előre láthatjuk a 2012-es évet, talán még soha indokoltabb nem volt a szikla előtűnése…
Lehetne most a matolcsyzmust, vagy akár orbánt szidni, hogy t. i. „Ők a hibásak!”. (Lám, milyen messze van már a „Mindenért Gyurcsány a hibás!”-jelszó…) És valóban: sokat tettek azért ők, hogy soványka tartalékaink eltékozoltassanak – de miért is olyan soványak rendre a mi tartalékaink? Miért nem képes ez a nép rendesen felhalmozni?
Egyik posztunkban nemrég azt írtuk: „Magyarországnak pedig épp az a legnagyobb baja, hogy nem képes akkora össztársadalmi és összgazdasági teljesítményre, amekkorával fenn tudná tartani és fejleszteni tudná önmagát.” (http://progressziv.blog.hu/2011/11/16/imf_tol_imf_ig_avagy_orban_viktor) Az összgazdasági és összgazdasági teljesítmény pedig, értelemszerűen a sok-sok „mikroteljesítményből” adódik össze. Mert igaz ugyan, hogy a makrogazdaság fontos egy ország életében, mivel az „osztja be és el” a társadalom felé a gazdaságban megtermelt erőforrásokat – de lássuk be azt is, hogy elsősorban nem makrogazdasági okai vannak annak, hogy oly kevés erőforrást termel a magyar gazdaság! A „makro” csak azzal gazdálkodik, ami már megvan. Beszed, eloszt, átcsoportosít, preferál – de az adóztatható jövedelmeket nem a Nemzetgazdasági Minisztériumban termelik meg, hanem a versenyszférában, a vállalatoknál.
Tekintsük át, mit is tud jelenleg a magyar versenyszféra produkálni! És itt hangsúlyozottan a magyar – értsd: magyar tulajdonú és magyar irányítás alatt álló – vállalatokra kell figyelmet fordítanunk. A „multik” (legalább részben) más világ… De mivel a magyar gazdaság nagyobb része nem multi, ezért ha annak okát keressük, hogy miért teljesítményszegény a magyar versenyszféra, akkor a „piros-fehér-zöld mezőn” kell szétnéznünk!
Mielőtt belemennénk a dologba, le kell szögezzük, hogy amiről alább szó lesz, nem minden magyar vállalkozásra és nem minden magyar vállalkozóra igaz: szerencsére akadnak kivételek is – de (látni fogjuk) azok kivételek. Éspedig azért kivételek, mert ha ők lennének a „főtömeg”, akkor a magyar gazdaság egészében is jól teljesítene – akárcsak e kivételes cégek és vállalkozók.
Szóval: általánosan jellemző, hogy a magyar vállalkozók mint vállalkozók alulképzettek, alulinformáltak és a mentalitásuk sem megfelelő ahhoz, hogy hosszú távon is sikeres, a nemzetközi versenyben is helytállni képes cégek „gazdái” legyenek. (Megjegyzés: sok magyar vállalkozó a saját szakterületén magasan kvalifikált – ám nyilvánvaló, hogy az általános vállalkozási ismeretek hiánya nem pótolható ezzel. Ráadásul: egészen más-más személyiséget kíván – mondjuk – az, ha valaki kiváló szoftverfejlesztő és az, ha valaki szoftvercéget gründol és irányít!)
Írtunk már itt, a blogon az általános magyar „üzleti stratégiáról” – Hogyan üzletelünk ma egymással: http://progressziv.blog.hu/2010/05/20/hogyan_uzletelunk_egymassal_ma - ezért „megspórolhatom” most azt, hogy ismét leírjam ezt a jelenséghalmazt és annak okait. Most itt csak az eredmény fontos: ilyen üzleti és vállalkozói stratégia nem alkalmas az állandó teljesítménynövelésre. Ezzel a mentalitással és stratégiával csupán „uralni” lehet egy-egy terepet ideig-óráig, de sem az innováció, sem a társadalmi összteljesítményhez nélkülözhetetlen kooperáció nem tud akkor működni, ha csak ezt a napi túlélésre játszó „ki kit basz át”-rendszert üzemeltetjük. (Itt kell megjegyeznem, hogy nem igaz az a közkeletű nézet, amely szerint a kapitalizmus nem lenne más, mint a gazdaság szereplői között folyó sikeres becsapások láncolata. E nézet ui. nem számol az innovációval – vagyis azzal a jelenséggel, amely évszázadokkal ezelőtt valójában beindította magát a kapitalizmust. A kapitalizmus alapja ui. az örökös megújulás és jobbra-többre való törekvés – szemben sok más rendszerrel, amelyek az „örök változatlanságra” épülnek.)
Amikor „vállalkozásról” és az ahhoz fűződő jellemző viszonyról és az arra való alkalmasságról írok, akkor ezen nem csupán egy konkrét, „cégszerű” vállalkozást értek, hanem bármit, ami az ember – vagy: a közösségek – életében előrelátást, felszülést és felkészültséget, valamit erőforrás-koncentrálást igényel. A pályaválasztás és a továbbtanulás: vállalkozás. A szakmai pálya, vagy akár a családalapítás is az. És ezeken a területeken éppen azok a tulajdonságok jellemzik az „átlagmagyar-mentalitást”, mint egy-egy konkrét üzleti vállalkozás esetében. Ötletek, hangulatok, sokszor kellően nem mérlegelt információk alapján hozunk döntéseket. Sajnos csupán a magyar társadalom kisebb hányadára jellemző az, hogy végig is próbálná gondolni legalább azt, amit éppen forgat a fejében. Kell a plazmatv – és a vásárlás pillanatában nem érdekes, hogy a THM 30-40-60%-os. Nem számolok azzal, hogy a saját jövedelemforrásaim bizony nem bővülnek évi 30-40-60%-al, ezért az „üzlet” pillanatában máris garantáltam magamnak, hogy a következő időszakban jelentősen romlani fog a napi cash-flow-m. Vagy: kell egy luxuskocsi, vagy egy jacht – ezért tőkét vonok ki a vállalkozásomból, amit a K+F helyett az „életszínvonalam emelésre” költök és nem számolok azzal, hogy e tettemmel jelentősen rontom a cégem jövendő kilátásait. És még el is hitetem magammal, hogy bolond lennék, ha a jövővel kalkulálnék – hiszen „itt a jövő úgyis kiszámíthatatlan!”: bármikor jöhet egy adóemelés, amely ugyanúgy elveszi a pénzt a vállalatomtól – akkor legalább már én élvezzem és ne „a Zállam”, vagy „a sok gyökér dologtalan”, akiket az én adómból akarnak eltartani! …És közben nem gondolok arra a nyilvánvaló igazságra, hogy az adóemelés oka az, hogy a magyar gazdaságban nem termelődik elegendő jövedelem – mert alacsony a hatékonyság és az innovációs ráta (viszont nagy a feketegazdaság!). Ha alacsonyabb adókulcsokat szeretnék, akkor nekem mint vállalkozónak, növelnem kell az adóalapot: innovációval, hatékonyságnöveléssel, termelésbővítéssel – de mindezt nem leszek képes megtenni, ha forrásokat vonok el a saját cégemtől…
Ezt az ördögi kört csak a politika, a vállalkozói szféra és a társadalom közösen, együttműködve tudja átvágni. Ehhez pedig kölcsönösen vállalt és be is tartott politikai, gazdasági és társadalmi garanciák kellenek. A kezdeményezésnek – tekintettel a speciális magyar viszonyokra – a politika felől kell jönnie: egyszerűen az a helyzet, hogy a politikai hatalom birtokában és annak eszköztárával lehet elkezdeni kialakítani az újfajta együttműködést a (vállalkozói) társadalommal.
Mindenek előtt szükséges, hogy a politika belássa: nem szabad „rángatnia” a gazdaság szabályozórendszereit, adókat, jogszabályokat. A folyamat elején ki kell alakítani ezeket – és utána kötelezettséget vállalni arra, hogy hosszú időn át változatlanul maradnak. Ha a politika mindig enged a „szükséghelyzetnek” és ezért új és új játékszabályokat „alkot”, azzal vége is a dolognak… Lehet, hogy egy-két évig lesz némi többletbevétele az államnak, de a hitelessége odalesz és a kutya sem fog hinni a kormánynak, amikor az meghirdetné az „új együttműködést”. (Ennek tombolását épp most láthatjuk…)
Meg kell hirdetni továbbá a tudás-támogatás-teljesítmény rendszerét (és itt jön a vállalkozói társadalom hozzájárulása a mentalitásváltáshoz!): az állam mindent megtesz annak érdekében, hogy megfelelő vállalkozói tudással lássa el a vállalkozókat. Ezután az állami (vagy EU-s) támogatásokhoz, forrásokhoz jutás feltétele a menedzsment-, tervezési-, piac-és marketingismeretek „bizonyítása”: aki részesedni szeretne e forrásokból, előbb (megfelelő tematika szerint összeállított anyagból) „vállalkozásvezetői vizsgát” kell tennie…
Tudom, mindez igen-igen „bürokratikusan” hangzik – de aligha van már lehetőség arra, hogy tömegesen és belátható időn belül javuljon a vállalkozóink vállalkozásvezetésre és szervezésre való képessége. Ha a történelmünk kihagyta a tömeges polgárosodást, akkor valakinek, valamikor, valahogyan el kell végeznie ezt a munkát. Mert ha mégsem javul a vállalkozói attitűd, ha megmarad az a mód, ahogyan a mai üzletelési szokásainkat abban az idézett, korábbi posztunkban leírtuk, akkor nagy baj lesz!
Egyszerűen ki fogunk maradni a XXI. századból!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek