2011.09.12. 18:12 Szerző: Blandly

Csányi bankvezér megmentése

„A hatalmat nem kenyér módjára osztogatják, hanem lopják. Mindig lesznek királyok, csak másképp hívják őket.”

(Napóleon)

 

Napokig csak csodálkoztam azon, vajon mire jó ez az újabb „megmentősdi”: kinek akar a kormány a fix árfolyamú visszafizetés lehetőségével kedvezni – mert azt, hogy ki mindenkinek árt majd vele, kezdettől fogva tudni lehetett.

Aztán a miniszterelnök mai beszéde felfedte a titkot: Csányi Sándor megmentésére készül akció. A leleplező kulcsmondat a következő: „…a bankok stabilitását nem veszélyezteti a döntés, mivel a külföldi tulajdonú bankok mögött ott állnak az anyabankok, az OTP és az FHB mögött pedig ott áll az állam.” Továbbá: „Megvizsgáltuk azt is, hogy vajon a külföldi bankok nem vonják-e ki forrásaikat, nem csökkentik-e magyarországi hitelezéseiket a lépés miatt, és azt találtuk, hogy a mostani döntéstől függetlenül a bankok folyamatosan csökkentik magyarországi hitelezéseiket, folyamatosan vonják ki profitjukat és forrásaikat Magyarországról, óriási összegekben, sőt egyes bankoknál úgy tűnik, a vezetők jutalmazásának egyik feltétele a magyarországi hitelezés csökkentése.” – magyarul: Hurrá, kitakarodik a külföldi konkurencia, Sanyi bá’ vigadjunk!”

Nyilvánvaló, hogy ha csökken a külföldi tulajdonú bankok részesedése a magyar piacon, akkor a nyereséget az OTP és az Orbán-államot erősítő FHB fogja realizálni. Ők lesznek a legnagyobb hitelezői a gazdaságnak is – ez pedig azért fontos, mert aki hitelt ad, az feltételeket is szabhat. És ha egy meghitelezett vállalkozásról kiderül, hogy nem simul bele szépen a nemzeti együttműködés rendszerébe, hanem esetleg másfelé orientálódik, akkor a hitelező, aki ugyebár jó magyarként szívén viseli a nemzeti együttműködést, különösebb nehézségek árán képes nehézségeket támasztani: lejárttá tenni a tartozást, miegymás…

Egy hatalmas külföldi háttérrel rendelkező és Orbánnak semmiképp sem lekötelezett, rajta átnéző multi-bankrendszer piaci alapon hitelez - hitelezhet pl. „politikailag renitens” vállalkozásokat is. Sőt: finanszírozhat politikai alternatívákat. És logikus is, hogy ha egyszer egy nemzetközi nagybank jelentős forrásokat tart Magyarországon, ám ésszerűtlennek érzi az itt folyó „nem ortodox gazdaságpolitikát”, akkor elemi érdekei szerint jár el, ha támogatni kezd egy racionálisan kormányozni képes ellenzéket. …De ha a külföldi tulajdonú bankok e helyett mégis inkább feladják itteni pozícióikat, mert túlságosan „kalandosnak” ítélik meg Magyarországot és óvni igyekeznek magukat a következő hónapokban-években várható sarcoktól, akkor Orbánék szempontjából „kitisztul az égbolt”. Alig lesz számottevő, tőlük független gazdasági tényező az országban!

Orbán a saját rezervátumában nem szereti azt, ha másoknak, tőle független politikai és gazdasági szereplőknek is vannak stabil, erős pozícióik – mert ezek az ellenállás fészkei lehetnek és számára bajt hozhatnak. Amikor „nemzeti tőkéről” beszél, valójában egy vele szövetséges nagytőkés körre gondol, amellyel egymást kölcsönösen támogatják. Csányinak pedig megér némi aprópénzt az erősebb piaci pozíció – Sanyi bácsi sosem volt monopólium-ellenes, viszont kifejezetten szereti, ha „kivételeznek vele”. Hiába: tőle sem várhatjuk el a demokrataságot, amikor a Kádár-rendszer minisztériumi osztályvezetőjeként (http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=9640) kezdte építgetni a karrierjét…

…Ja, hogy mi lesz szegény devizahiteles Ryan közlegénnyel? Kit érdekel – mentse meg őt az amerikai hadsereg!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr913221315

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szijjártó több százezer végtörlesztésre számít 2011.09.13. 14:19:01

Több százezer devizahiteles élhet a rögzített árfolyamú végtörlesztés lehetőségével, mindez megindíthatja a pangó hitelpiacot is - vélekedett kedden reggel Szijjártó Péter. A miniszterelnöki szóvivő arról is beszélt: meg fogják vizsgálni, hogy kik a felel…

Trackback: Orbán: Tartani kell az irányt, csak gyorsítani kell 2011.09.13. 14:17:01

Országvédelmi tervet jelentett be napirend előtti felszólalásában Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Parlamentben. A kormány hatósági árat vezetne be egyes rezsiköltségekre, rábólintott a devizahitelesek fixárfolyamú végtörlesztésre. A kormányfő bejelen…

Trackback: A bankokon a sor 2011.09.13. 13:03:18

A nyugdíjvédelmi intézkedéseknek magánnyugdíj-pénztári megtakarításoknak köszönhetően, nagyjából eltűntek a nyugdíjpénztárak. Az újabb országvédelmi intézkedéseknek hála, úgy tűnik, a bankokon a sor. Egyelőre sok részlete nem ismert a hétfőn bejelentet...

Trackback: Csányi bankvezér megmentése 2011.09.13. 12:46:45

„A hatalmat nem kenyér módjára osztogatják, hanem lopják. Mindig lesznek királyok, csak másképp hívják őket.” (Napóleon)   Napokig csak csodálkoztam azon, vajon mire jó ez az újabb „megmentősdi”: kinek akar a kormány a fix árfolyamú visszafizetés leh

Trackback: A Nagy Ribizlilekvár-válság 2011.09.13. 12:37:11

Az egész úgy kezdődött, hogy egyik délután elfogyott a bolondok házában a ribizlilekvár....

Trackback: A Nagy Ribizlilekvár-válság 2011.09.13. 12:37:11

Az egész úgy kezdődött, hogy egyik délután elfogyott a bolondok házában a ribizlilekvár....

Trackback: A Nagy Ribizlilekvár-válság 2011.09.13. 12:37:11

Az egész úgy kezdődött, hogy egyik délután elfogyott a bolondok házában a ribizlilekvár....

Trackback: A Nagy Ribizlilekvár-válság 2011.09.13. 12:37:11

Az egész úgy kezdődött, hogy egyik délután elfogyott a bolondok házában a ribizlilekvár....

Trackback: A devizahitel, az OTP és a Fidesz szavazó 2011.09.13. 11:43:10

Schmitt Pál kérte, a Fidesz frakció kitalálta, Orbán Viktor megcsinálja. Gyönyörű a koreográfia és sokan jól is fognak jáni. Ha a Fidesz frakció a jelenlegi formájában fogadja el az előterjesztést, akkor egyben megszavaz magának közel 350 millió forint...

Trackback: Orbán csökönyös, a devizahitelesek megszívják 2011.09.13. 11:20:20

Hiába figyelmeztettek a szakértők, hiába kongatta a vészharangot a Bankszövetség és az ellenzék, a Kedves Vezető kitart beláthatatlan következményekkel járó „devizahiteles-mentő” ötlete mellett. Illetve pontosítsunk: egy következmény igenis előre látha...

Trackback: Tényleg döghalál jön a 180-as végtörlesztés miatt? 2011.09.13. 11:04:16

 Tegnap megszületett a nagy bejelentés, amit a pénteki bejelentés után várni lehetett:Ha minden jól megy sikerült a komplett bankszektor orrát belenyomni a saját végtelen és felelőtlen kapzsiságuk végtermékébe. És lehetővé válik a 180 Ft-on történ...

Trackback: Hiánycikk lett a boldogság (oknyomozó riportsorozat 2. rész) 2011.09.13. 10:07:55

Folytatjuk leleplező riportsorozatunkat, melyből kiderül, miként hajtották az egekbe a kegyetlen és kapzsi spekulánsok a boldogság árát, milyen globális nagyhatalmi játszmák állnak a boldogság forrásainak elapasztása mögött és legfőképpen, mit tervez O...

Trackback: Egy ország – egy bank 2011.09.13. 09:26:39

Előrebocsájtom, hogy nem vagyok bankár, még csak nem is nagyon szimpatizálok velük. Igaz, szerencsére hitelem sincs, így aztán könnyen beszélek. De! Ami most történik, az már túl van egy határon. Magánszerződésekbe nyúl bele az állam úgy, hogy annak...

Trackback: Orbán Viktor uzsorás? 2011.09.13. 09:26:17

A miniszterelnök ma több dolgot is bejelentett a parlamentben. Az Országvédelmi Terv részeként elhangzott, hogy nekimennek az uzsorásoknak! A kihúzott szövegben még az is szerepelt, a rendőrségnek naponta legalább egyet el kell fogni. De ahogy Pintér S...

Trackback: Nagy a baj, nagyon nagy a baj! 2011.09.12. 19:27:17

Mondta a Kedves Vezető, de rögtön hozzátette, hogy Európában és nem Magyarországon. Mert nálunk hónapokon belül eljön a Kánaán! Az európaiaknak meg azt üzente: „Tetszettek volna fülkeforradalmat csinálni!” Mindenki kifizetheti a deviza...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

laci0011 2011.09.13. 08:57:24

Tudomásul lehet venni,itt tart a morális szint ma magyarországon,jellemtelen tolvaj ekkora hatalomra tehet szert,és tömegek szavaznak rá,európa szokás szerint csak szemlélődik.Érdekes vége lesz ennek.

csoko20 2011.09.13. 09:44:17

Házon belül el lehet játszani, hogy összemérik a farkukat és mindenki tapsol Viktornak. Ám ha ezt nyugaton megunják és idejön valami tőkés Rocco Siffredi, az mindenkinek fájni fog...

Deneware. 2011.09.13. 09:44:31

A fentebb vázolt forgatókönyv azért nem annyira sima ügy, amíg az EU tagjai vagyunk... Nyilván nekik is lesz hozzá egy-két szavuk. Csak azt nem értem, ha elzavarjuk a külföldi bankokat, akkor a magyar államnak alkalomadtán ki ad majd hitelt? ÉS ki vesz majd magyar államkötvényt? Az OTP?

ookamiza 2011.09.13. 09:44:42

Én azért nem vagyok meggyőződve, hogy Csányi annyira örül annak, hogy orbán mögé akar állni. Ha támogatják az OK, de szerintem nem örülne, ha az állam tulajdont szerezne az OTP-be. Nem hiszem, hogy szeretné, ha bele látnának a kártyáiba. Épp orbán.

moncayo 2011.09.13. 09:44:49

2015-re visszaérünk 1985-re. Tettünk egy kis kalandot nyugatra, s (újra) rájöttünk, hogy az nem a mi világunk.

xylu 2011.09.13. 09:45:00

Tök igaz, a FIDESZ egy cég,most folyik az ország gazdasági elfoglalása,a magántulajdon rovására akár.Plusz leszámolás.
A földmoratóriumnak is mi más értelme lenne?A Mol vásárlás is jól megmagyarázható ezzel.
Az a NAGYON NAGY BAJ,hogy ez a viselkedési forma nem fog megváltozni,soha nem lesz békés,kiszámítható Magyarország,pusztít, mint egy rosszindulatú betegség

lujdzsi123 2011.09.13. 09:45:30

Hát azért mielőtt a jelenleg regnálókról leszedjük a keresztvizet, had jegyezzek meg valamit: a bankok jelenlegi fogcsikorgatásához hasonlót adtam ki magamból én is, amikor elolvastam a hitelszerződésemet, különösen annak az egyoldalú szerződésmódosításáról, a bank egyéb jogairól meg az én kötelezettségeimről szóló részt... Különösen akkor csikorgattam a fogam, amikor ugyanennek a banknak megszereztem az Angliában érvényes kondícióit.... Szóval annyira azért nem sírok a bankok miatt. Mielőtt a kommentelők kígyót békát kiabálnak rám, hozzá kell tegyem, nagy bajnak látom, hogy Viktorunk megint nem mérte föl az erőviszonyokat, és bár lehet, hogy az erő jó oldalán állunk, csak éppen megb...juk a nagy igazságunkat, ha mindenki ellenünk fordul, és a földbe döngölnek bennünket. A politika ugye a kompromisszumok művészete, ha jól emlékszem... meghogy valaki a választások éjszakáján állítólag az alázat szükségességéről tartott szentenciákat..... Szomorú ez az egész.

Muad\\\'Dib 2011.09.13. 09:46:12

A szomorú az, hogy egy ilyen cikk megjelenik és nagy orbánfóbiában senkinek nem tűnik fel, hogy lényegében arról szól, lényegtelen itt Orbán, meg a fityesz a demokrácia lehúzhatja a rolót.
"...Sőt: finanszírozhat politikai alternatívákat. És logikus is, hogy ha egyszer egy nemzetközi nagybank jelentős forrásokat tart Magyarországon, ám ésszerűtlennek érzi az itt folyó „nem ortodox gazdaságpolitikát”, akkor elemi érdekei szerint jár el, ha támogatni kezd egy racionálisan kormányozni képes ellenzéket..."
Döbbenet. Mint alternatíva Orbánéknak, ez a megoldás felmerül valakiben, aki állítólag demokrata. Egy nemzetközi tulajdonú pénzintézet válasszon magának kormányt egy ország élére. Igen, a nyugati demokráciának bealkonyult, ha ez a nézet a "demokratikus" oldalon. Orbán pityesz ezen már rontani nem tud, javítani meg nem is akar...

soproni1 2011.09.13. 09:46:29

Ha tuti, hogy csak az Otp marad, akkor még veszek részvényt !

A hitelesek meg igazán megköszönhetnék a bankoknak azt az egy hónapot, amikor eldicsekedtek a haveroknak, rokonoknak az autóval, plazma tv-vel, lakással !

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.09.13. 09:46:39

@laci0011: Öööö... Putyin, Berlusconi, G. W. Bush és a többiek. Ezek is jellemtelen tolvajok, pedig nem magyarok. Merjünk mán nagyok lenni mi is! :-)

Cook kapitány 2011.09.13. 09:53:09

Ennél prózaibb dolog miatt jár jól az OTP. A bankoknak most az az érdekük, hogy minél kevesebben fizessék vissza 180 forinton a hitelt, ezért nekik összeségében nem érdekük forinthitelt nyújtani a svájci kiváltására. Kivéve, ha egy bank több forinthitelt ad, mint amennyien visszafizetik nála a svájcit, mert ő a többiek rovására jól jár. (Ld. még fogolydilemma). Tapasztalat szerint az OTP sokkal gyorsabban tud kijönni új termékekkel, mint a külföldi tulajdonú bankok, mert nekik még az anyabankkal is egyeztetni, jóváhagyatni kell. Különösen, ha esteleg már hamarabb tudott erről az OTP.

És akkor arról a mondatról, hogy "az OTP [...] mögött pedig ott áll az állam." még nem is beszéltünk. Most biztosítja a fidesz a 2014-es kampány finanszírozását.

SvenH. (törölt) 2011.09.13. 09:56:30

azert a kulfoldi tulajdonu es kulfoldon bejegyzett es mindenben kulfoldi bank kiveve azt az egy szem fiokot Budapesten az jol fog jarni...
lehet at kellene tenni a penzt oda mielott Orbanc kitalalja hogy akinek par millaja van az is kopasztani valo

mószer aranka brigád 2011.09.13. 09:58:16

Úgy gondolom, Csányi mellett nem kevés képviselő is tud majd élni a visszafizetéses rendszerrel. Csak azok nem, akiknek igazán szükségük lenne rá.

@soproni1: Nem gondolom, hogy egy kalap alá kell venni az autót, a plazmatévét, és a lakást. Nyilván, ha 50 milliót vesz fel valaki házra, az hülye. De ugyanígy sújtja az önerőhöz 2-3 milliót felvett kishiteleseket is a helyzet változása. Most azt mondom, inkább fizessen albérletet valaki, mint törlesztést. Pár éve még nem volt ez ilyen egyértelmű.

auth.gabor · http://wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor 2011.09.13. 09:58:57

Tegnapi blogbejegyzésem:
wiki.javaforum.hu/pages/viewpage.action?pageId=12157240

2011. szeptember 9. – péntek

– Szia Viktor, Csányi vagyok, figyelj, szeretnék olcsón OTP részvényt venni, nincs ott a közelben a Peti vagy a Jani?
– A Jani itt van, mit mondjon?
– Diktálom, írd...

2011. szeptember 12. – hétfő

– Szia Viktor, bazmeg.
– Te vagy az Sanyi?
– Ja, a Csányi vagyok. Nagy baj van, rossz helyre tetted a vesszőt, én azt mondtam, hogy a frank alapú hitelt 180 forinton előtörleszteni nem szabad, félnetek jó lesz, ha mindnyájan beleegyeztek én nem, ellenzem! Te mit írtál?! Na mit? A frank alapú hitelt 180 forinton előtörleszteni, nem szabad félnetek, jó lesz, ha mindnyájan beleegyeztek, én nem ellenzem. Viktor, nem erről volt szó!

java786 2011.09.13. 10:03:01

Ez egy nagy hülyeség....

Az OTP eddig is rekord mennyiségű profitot termelt.

A külföldi bankok nem fognak kivonulni (max 1-2, de a piacra rá is fér egy kis megtisztulás) ők sem ellenségei profitnak, vagy úgy gondolod, hogy a deviza veszteséget benyelik és nem kompenzálnák forint hitellel?

Azt meg észre kellene venni, hogy a bankok korlátlan uralmának vége, már ők sem érinthetetlenek. Múlt héten már az IMF is őket támadta!

novákandris 2011.09.13. 10:10:58

Neve elhallgatását kérő elemző is azt mondta tegnap, hogy ez azoknak a bankoknak kedvez, amiknek nagy forint eszközeik vannak, mert a jól fizető adósokat tereli át a CHF hitelt adó bank költségén a forinthitelt adó bankhoz. Tehát a hazai piacon kisebb lakossági részesedéssel rendelkező, jellemzően külföldi leánybankoktól irányítja át a jó ügyfeleket főleg az OTP-hez, esetleg az FHB-hoz, a CIB-hez és az ERSTE-hez. Szüksége is van erre az OTP-nek, mert neki a legrosszabb a portfólióminősége, nála a legrosszabb a nemfizető adósok aránya.
Hosszabb távon ezekkel a feltételekkel ez az egész az OTP-nek kedvező.

abaka 2011.09.13. 10:11:18

@java786: "A külföldi bankok nem fognak kivonulni (...) ők sem ellenségei profitnak"

Ok nem, de a kormany igen (a bank-profitnak). Az igazsag az, hogy Magyarorszag egy olyan jelentektelen ellenben kockazatos piac, hogy nem magyar banknak semmi ertelme ott befektetni. Uj kulfoldi banknak eszebe sem jut magyarorszagon befektetni, akik meg mar ott vannak, boszen vonjak ki a tokejuket a bankado ota.

igényes 2011.09.13. 10:19:22

A bankok után kinyomatják a Tescot, Spart, Intersapart, Cora, Auchan, Lidl, Aldi, Penny Market, Match láncokat és marad CBA, COOP. Retteghet az OBI, Praktiker, Bauhaus, Baumax úgyszintén.

LongCafé 2011.09.13. 10:19:31

És ebbe a koncepcióba hogy fér bele, hogy Csányi 400 milliót fektetett Kóka cégébe 2 héttel ezelőtt? Lekötelezett, mi? És még csak focicsapatot sem vett.

Kell kaja,Ibrahim? 2011.09.13. 10:22:27

Lehet hogy összeesküvés elmélet szagú,de én úgy érzem ez nagyon is logikus poszt.
Ha a FIDESZ "elmúltnyolcév"-es tevékenységét nézzük a lényeg:mindegy milyen áron(nem gond ha az ország padlóra kerül sem),de hatalomra kell kerülni(a nemzet nem lehet ellenzékben)!
Egy végletekig balf@sz MSZP és dilettáns kormányai(talán Bajnai kivételével),a gazdasági válság,Öszöd ,
stb.hathatós segítségével az
EREDMÉNY:2/3
Úgy látszik itt nincs megállás!Ez még kevés! Változatlan módszerességgel és módszerekkel irány a totális hatalom.
Ha ebből a szemszögből nézzük,bizony igen csak logikus lépések a kormányzat részéről.
És azt sem szabad elfelejteni,hogy végtelen populista kommunikációval még elfogadottá és támogatottá is tudják tenni!
Sajnos a VÉGE megjósolhatatlan!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.09.13. 10:25:07

Ezt még akkoriban írtam, amikor az "oligarcha" szitokszónak számított... :)

OLIGARCHA

Mért vagyok én ilyen marha-
-gazdag magyar oligarcha?!
Legúnyrajzolgat sok piktor,
S főördögnek fest le Viktor!
Nem tetszenek eme képek,
Úgyhogy vagy olajra lépek
(S agyő honi füst és korom,
S kint jól megy majd offos shorom),
Vagy megállít belső parancs,
S átpingálom magam narancs-
-színű honffy mecénásnak,
Kinek, ha majd dísz-sírt ásnak,
Leend bronzból lovas-szobra
(Felcsúti Vár, földszint, jobbra).

illusztrálva:
fradyendre.nolblog.hu/archives/2010/04/30/Oligarcha/
:)

mószer aranka brigád 2011.09.13. 10:26:19

Még mindig olcsóbb a CHF alapú lakáshitel, mint a forint alapú. 275-ön is az volt...

Ringlósztár 2011.09.13. 10:26:22

Azt látom, hogy sokan nem értették még meg (pl. java768,lujdzsi123), mi folyik most Magyarországon.
Nem az a lényeg, hogy melyik bank jó és melyik nem az ügyfeleihez, hanem arról van szó, hogy ma - akár a létező szocializmusban - a Párt Központ Bizottsága dönt arról, ki jár jól a piacon és ki nem, melyik haver kap zsíros üzletet és melyik nem.
Persze, a zsírt nekünk kell beszolgáltatni, pl. a manyup megtakarításainkkal.
Annyi, hogy ma ezt a pártot nem MSZMP-nek, hanem fideszmpp-nek hívják.

igényes 2011.09.13. 10:27:20

Mik is szerepelhetnek még Orbán fejében?

Lesz esetleg két pénzes Bank: OTP, FHB
Létrehoznak egy Sperma Bankot valószínűleg, mely a Fidesz-Kdnp donorok értékeit őrzi.

A férfiak közmunkásként vonulnak táborba, feleségeik központi szűrő táborba, majd az arra érdemesek szülő táborba kerülnek legfeljebb 5x9 hónapra.

aaabbbccc 2011.09.13. 10:31:21

Szó volt arról, hogy nálunk is bevezetik a magánszemélyek csődjét, de ezt végül elvetették, gondolom pont a bankok nyomására. Pedig mindenkinek jobb, ha egy kilátástalan helyzetet rendeznek, akár úgy, hogy mindkét fél veszít. Ha ugyanis lezárják a dolgot, és kvázi tiszta lappal lehet indulni, akkor az nem csak az adott személynek, hanem a gazdaságnak és a társadalomnak is hasznos ezáltal a bankoknak is. Olyan ez, mint kilépni egy rossz házasságból, inkább, mint vergődni benne évtizedekig. Csak egyszer élünk és nem is túl sokáig, szóval nem jó elcseszni az éveket.

en.wikipedia.org/wiki/Bankruptcy

java786 2011.09.13. 10:33:54

@abaka: A külföldi és "magyar" bankok is hatalmas extra profitot termeltek mo. Ilyen mértékű nyereségük egyik ny.eu. országban sem képződött.
A profitot azért vonják ki, mert finanszírozzák az otthoni, görög, olasz, spanyol veszteséget....

Kockázatos? Az elmúlt húsz évben mekkora volt a kockázatuk? A mindenkori kormány és PSZÁF szemet hunyt minden felett.
Igen, most jött a bankadó ami csak első körben nagy veszteség, mert kb. 50-70% átterheltek az ügyfelekre amit a PSZÁF ölbe tett kézzel nézett, de nem kell aggódni 1-2 éven belül EU szinten be lesz vezetve a bankadó max. tobin adó néven...

A tervezett átváltáson sem lesz akkora bukta:

1.) A mostani devizahitelek kb. fele, soha nem látott devizát, így ott nem keletkezik veszteségük, max. az extra profittól esnek el
2.) Mai pesszimista becslések szerint is a devizahitelek kb. 10% -a lesz átváltva, mert kb. ez az a kör akinek van tartaléka
3.) A betörlesztéshez szükséges forint hitelezéssel egyrészt szabályozni fogják a betörlesztések mennyiségét, tehát a veszteséget, másrészt a forint hitelekkel csökkentik a veszteséget.

java786 2011.09.13. 10:38:37

@Ringlósztár:

"melyik haver kap zsíros üzletet és melyik nem."

Ez az elmúlt húsz évben minden kormány alatt így volt!
Sőt még a nagy demokratikus USA -ban is így van...

Amúgy olvastad, pár hete írt rólla Nouriel Roubini, hogy lehet hogy mégis Marx -nak van igaza és a kapitalizmus törvényszerüleg nem működik és bukásra van ítélve...

Ettől függetlenül én sem szimpatizálok a fidesszzel, csak az a bajom, hogy sokan úgy védik bankokat mintha ők olyan ártatlan arany gyermekek lennének...

Halál Bika 2011.09.13. 10:49:10

Orbán Takarék Pénztár.

Még szerencse hogy a Fidesz ilyen oligarcha ellenes és nem pedig egy bankárkormány.

Baszki... Ezek szennyesre kereshették magukat. Nincs az az isten hogy ezt az árfolyamesést nem játszották meg.

Tényleg jó lehet Lázár fiának, neki aztán van miből tégláról-téglára építkezni.

abaka 2011.09.13. 10:52:42

@java786: "A külföldi és "magyar" bankok is hatalmas extra profitot termeltek mo"

OTP profit (mil huf):

2010 117,930
2009 151,045
2008 240,472

es az OTP messze felulteljesit a mezonyben.

"A profitot azért vonják ki,..." Nem csak a profitot vonjak ki, hanem a toket, csokkentik a hitelallomanyt stb. Ha csak a profitot vonnak ki, az azt jelentene, a mo-i tevekenyseg stagnal. Itt sokkal tobbrol van szo.

Kockazat: a kornyezo orszagokhoz kepest meg sosem volt ekkora a kockazatunk es ilyen alacsony a varhato profit.

A szamozottak:

1) Persze, es a bankok nyitva hagytak egy tobb ezer milliard forintos CHF poziciot (komoyan, mennyire kell sotetnek lenni, ahhoz, hogy ezt el tudja hinni az ember???).

2) Ez kb 100 milliard veszteseg a bankoknak.

3) Ha nem dontenek ugy, hogy tenyleg huznak inkabbb a picsaba.

igényes 2011.09.13. 11:00:26

Szinte biztos, hogy Orbánék nem számolnak a jövővel. Gondolom egy szűk kör, talán 20 fő elérve a 150 milliárdot kimentve az országból, már 2013-ban távozik szép lepusztított hazánkból.

szkripnyik 2011.09.13. 11:08:06

www.otpbank.hu/portal/hu/IR_Tulajdonosi_struktura

Eszerint a magyar állam részesedése 0,5%, azaz fél százalék.
Az összes hazai befektető: 25,2%

A viktátor "Megdet, Timur and Ruszlan Rahimkulovot" akarja megmenteni? (9,01%)

nu pagagyí 2011.09.13. 11:13:15

Nem vagyok biztos, hogy Csányit akarná ez a kormány megmenteni. Megismerve módszereiket inkább tartom valószínűnek, hogy az OTP-ben is domináns állami befolyásra törekszenek. És hogy Csányival mi lesz? Ha jól viselkedik, maradhat.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.13. 11:13:33

Nekem is ez jutott eszembe! Sanyi bá majd jól konkurencia nélkül marad. Akkor majd lehet emelni a hitelkamatokat és csökkenteni a betéti kamatokat. Mindenki (értsd a haveri kör) jól jár. A pelbsz meg hadd szívjon csak!

Csak azt nem értem, hogy az OTP mögött hol áll az állam? Akkor oda viszem a 100 milliós megtakarításomat, mert akkor az biztos nem megy majd csődbe. Mint pl. Gorogo. sem fog...

Behajtó70 2011.09.13. 11:13:50

"aki hitelt ad, az feltételeket is szabhat"

És egyébként milyen jó lett volna, ha Csányi helyett az IMF diktálhatott volna magyarországon...ugye?

Mondd, tényleg komolyan gondolod, amit írsz? Mert nagyon-nagyon elkeserítő, hogy néhányan, a magyar nyelvet maguknak mondók, ilyen nyíltan fájlalják a külföldi befolyás gyengülését.

abaka 2011.09.13. 11:19:40

@Behajtó70: Azokat a lepeseket, amiket az IMF diktalt volna igy is, ugy is meg kell lepni. Szoval nekem inkabb az az elkeserito, hogy valaki inkabbb fizet 7%-os kamatot 3.5% helyett, csak azert, hogy hazafinak erezhesse magat. Es meg buszke is ra, hogy mekkora debil.

nahát-nahát 2011.09.13. 11:25:55

A cikk írója, gondolom nem volt kkv ügyfele a magyarországi (mondjuk osztrák gyökerű) leánybankok egyikének sem.

Már 2008-tól folyamatosan csökkentették a hitelezési hajlandóságukat.

Ha emlékeztek rá, pár éve megkérdezték az egyik itteni helytartót, hogy miért Magyarországon a legnagyobb a nyereségük, mire a válasz: itt nagyobb a tulajdonosok hozam elvárása.

Na ezért ne sírjon senki! Ha nem tudnak dupla hasznot lehúzni (nemcsak a Fideszesekről, hanem a balosokról is), akkor elvonulnak duzzogva. Tőlem mehetnek.

popocatepetl 2011.09.13. 11:26:01

Ja, az nem lenne baj ha a külföldi bank politikai vonalat támogat, csak az ellenzéki legyen. Gratulálok a szerzőnek.

emárton 2011.09.13. 11:29:52

@Behajtó70: A piaci alapú gazdaság gyengülését fájlaljuk. és a politikai alapú erősödését.

popocatepetl 2011.09.13. 11:29:59

@Behajtó70: Hogyne fájlalnák, a génjeikbe van táplálva a magyarság-utálat.

Mayhem 2011.09.13. 11:30:13

@Muad\\\'Dib: Ha a finanaszírozás = választás, mint ahogy írod, akkor most ki is van kormányon?

java786 2011.09.13. 11:30:49

@abaka:

1.) "Persze, es a bankok nyitva hagytak egy tobb ezer milliard forintos CHF poziciot"

Meglévő forint forrást helyeztek ki deviza hitelként, szóval nincs semmi nyitott CHF pozíció...

(komoyan, mennyire kell sotetnek lenni, ahhoz, hogy a bankokat védjük az emberekkel szemben, akik a legnagyobb bűnözők???)

2.) 100 milliárd? Ez, hogy jön ki? Jövőbe látnak és tudják, hogy mennyi lesz akkor az aktuális CHD, EUR árfolyam?

3.) Te azt mondod ki fognak, én azt, hogy 1-2 de az meg kell is..

Amúgy nagyon gyanítom, hogy semmi nem lesz ebből az intézkedésből.
Egy játszma kezdetét látjuk szerintem és a viktor lépett először és nem lennék meglepve, ha a vége az lenne, hogy valamilyen más formában a bankok önként vállalnak át x% veszteséget ebből a deviza hitel problémából, aminek ideje lenne, mert egyrészt nagyon az saruk ez a kaka ami itt van...

popocatepetl 2011.09.13. 11:31:04

@szkripnyik: És csak tulajdonosként lehet támogatni egy vállalkozást? Ügyfélként nem?

ViTa1948 2011.09.13. 11:31:47

T kollegak,
Erdemes lenne egy szamitast vegezni. Tetelezzuk fel, hogy valaki forinthitelbol valtja ki a CHF vagy EUR hitelet.
Mindkettonek ma a sportszeru kamata valahol 1.5-2.5 % kozott lehet, figyelembe veve a az ajanlasokat.

A forint hitel kamatja -figyelve a beteti kamatok kondicioktol fuggoen 7-9 % koruli erteket- nem lesz 10 % alatti.

A magasabb forintkamat miatt mennyi lehet valoban a megtakaritas? (kulonosen akkor izgalmas ez a kerdes, ha a CHF arfolyama mondjuk 200 forintra csokken)

Biztos mar sokan elvegeztek a szamitast, (fel sem merem tetelezni, hogy anelkul valaki ujbol beugrana egy ujabb szerzodesbe :-). Nem lehetne valahogy bemutatni az eredmenyeket?

Attol tartok nem tul sok.

abaka 2011.09.13. 11:39:04

@java786:

1) "Meglévő forint forrást helyeztek ki deviza hitelként, szóval nincs semmi nyitott CHF pozíció..."

Ezt te sem irhattad le komolyan... Szerinted a forint hiteled van es chf eszkozod, akkor nincs arfolyamkockazat? Gyerekek, alapveto penzugyi ismereteket a kozepiskolaba!

2) "100 milliárd? Ez, hogy jön ki?" Ki kell szamolni. Leulni, bepotyogni excelbe, osszead-szoroz-kivon, aztan meg is van.

3) "Te azt mondod ki fognak, én azt, hogy 1-2"

Csak en nem demostraltam olyan merteku hozzanemertes az 1-es es 2-es pontban (ok, foleg az 1-es), mint te.

Egyebkent nem tudom, mire alapozod, hogy nem lesz ebbol semmi. OV eddig semmmilyen kerdesben nem lepett egy centit sem vissza.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.09.13. 11:40:08

@java786: "Meglévő forint forrást helyeztek ki deviza hitelként..."

Nyilván ekkora idióták voltak, hogy a forinthitelek kamatának feléért, még a jegybanki alapkamatot is alulmúló hozamokért helyeztek ki forintot devizahitel néven. És ha történetesen nincs világgazdasági válság, akkor most ezermilliárdos veszteségük lenne a CHF gyengülésén.

Szóval hozzászólásodból ugyanaz a teljes pénzügyi tájékozatlanság süt továbbra is, mint ami belevitte a CHF-hitelekbe a sok hiszékeny, ostoba embert.

abaka 2011.09.13. 11:46:02

@ViTa1948: "Mindkettonek ma a sportszeru kamata valahol 1.5-2.5 % kozott lehet"

Jok ezek, a tegyuk fel szamitasok, amikre aztan olyan jol lehet elmeleteket alapozni. A tiz eves eur swap rate ebben as pillanatban 2.445%. Ez mondjuk az a kamat, amit erdemes alapnak venni a szamitasokhoz. Erre adodik egy csomo egyeb koltseg (kockazatok, likviditas, kezelesi koltseg). Erdekes, hogy ezeket a forint hitelnel raszamolod ("A forint hitel kamatja -figyelve a beteti kamatok kondicioktol fuggoen 7-9 % koruli erteket- nem lesz 10 % alatti."), de az euronal nem...

szkripnyik 2011.09.13. 11:52:44

"Meglévő forint forrást helyeztek ki deviza hitelként, szóval nincs semmi nyitott CHF pozíció..."

És mindezt "csupa jószívűségből" a forinthitel kamatánál jóval olcsóbban adták!
:-))

Átvitel honvéd 2011.09.13. 12:30:58

A poszt érdekes félreértelmezése a valóságnak.

Az rendben van, hogy az Orbán által tegnap elővezetett megoldási mód jogilag necces, plusz nyíltan kiássa a csatabárdot a banktőkével szemben, amit esetleg keményen megszívunk, de én mintha emlékeznék néhány dologra, amely a szándékot magát - hogy a bankok esetleg kezdjék átértékelni a devizahitelezéssel kapcsolatos attitűdjüket - tűrhetően jól igazolja.

- Az rendben van, hogy a devizahitelesek kvázi szerencsejátékról írták alá a hitelszerződés-papírt, az azonban, hogy a szerencsejáték potenciális vesztese kizárólag egyik játékos (nb.: a bankok mindenféle ráfaragás kockázatát korrektül kizárták a hitelszerződés azon kitételével, hogy szabad kezük van a hitelkamat-, a kezelési költség(ek)-, és a mindenkori átváltási árfolyam tekintetében), nincs.

- Nincs rendben, hogy a kétezres évek közepétől az, aki hitelt akart felvenni, tényszerűen majdhogynem kizárólag devizahitel felvételére szorult, Feriék, a jegybank, és a nemzetközi pénzügyi szereplők működése miatt. (Ti. Feriék- és a jegybank magasan tartották a forintkamatot, ezzel lehetőséget teremtve nagy mennyiségű deviza forintra váltására és forintalapú eszközben való elhelyezésére, amellyel a pénzügyi szereplők folyamatosan nyertek, Feriék pedig kipipálva tudhatták a finanszírozást és az erős forintárfolyam fenntartását is - kitűnően álcázva ezzel a Pannon Puma döglődésének jeleit az adófizetők hosszú távú eladósítása árán; persze, Feriéktől megszokhattuk, hogy ez utóbbit magasról, és nagy ívben). Kimondható, hogy a magas forintkamat, a hozzá kapcsolódó carry trade ügyletek, és a devizahitelezés felfuttatása egyazon játszma részei voltak - amelyekből egyrészt a pénzügyi szereplők egyszer már jócskán profitáltak, másrészt tetten érhető az "érdek", amely a magyar hitelpiac devizára "terelése" mögött volt. Ezért nem a hitelfelvevők felelősek - felelősek viszont a korabeli pénzpiaci szereplők, elsősorban a bankok, és a jegybanki- illetve politikai vezetés is.

- Nincs rendben, hogy a sok egyéni- és önkormányzati adósért végsősoron az állam - többféle hatáson keresztül végsősoron mindenki, aki ebben az országban él - áll helyt. Az ui., ami az adott időben a hitelfelvevő potenciális buktája volt, ma "összegezve" az állam- és rajta keresztül mindenki problémájává vált.

- Nincs rendben, hogy ha borul a "magánszektor" (...bankok), akkor az "állami szektor" (az adófizetők) azonnal adjon pénzt, mert nagy baj lesz (látott már valaki ilyet az elmúlt években?... kérdezze meg a citibankot), amikor viszont revideálni kellene valami kellemetlen üggyel kapcsolatos álláspontot, amiben a bankszektor nyakig benne volt, és vastagon keresett (és keres ma is) rajta, akkor "magánszektor", és mindenki menjen - a magánvagyon szent- és sérthetetlensége örvén - az anyukájába.

Szóval én elhiszem, hogy ebből nagy zrí lesz, hiszen sok szereplő magas, pláne sérthetetlennek hitt extraprofitja múlik rajta; sőt, még azt is elfogadom, hogy ez a megoldási mód nem optimális, mert jogilag nem elegáns. Azt viszont tényként kezelem, hogy a szándék maga - rábírni a bankokat, hogy esetleg tegyék magukat oda, ha már amúgy is jól megszedték magukat az ügyön, és amúgy is minimum kétes, hogy a buli kirobbantása során nem éltek vissza a piaci- és kommunikációs fölényükkel - nagyon is helyes. Esetleg le kellene ülni, és megbeszélni, hogy ki, mit hajlandó bevállalni, hogy a bankszektor ne bukjon nagyot, és az állam megszabadulhasson az üzletet pillanatnyilag vastagon visszafogó lakossági- és önkormányzati devizahitel-állománytól. ...Mert lehet ezt szerintem úgy is csinálni, hogy próbaperek során visszamenőlegesen megsemmisítik a hitelszerződéseket, azok tisztességtelenségének kimondásán keresztül (amelyre a briteknél, ha jól tudom, épp most folynak próbaperek). Aztán akkor majd mindenki örülhet.

is 2011.09.13. 12:32:49

@java786: "Meglévő forint forrást helyeztek ki deviza hitelként, szóval nincs semmi nyitott CHF pozíció..."

ezt mar irtam, hogy legy szives mutasd ki a 2004-2008 kozotti veszteseget ezen, mivel akkor eppen gyengult a svajci frank. szamszeruen, legyszives. amig ezt ki nem mutatod, addig szo szerint hazudsz.

java786 2011.09.13. 13:22:41

@Zigomer Trubahin:

1.) Forint forrás volt rendesen, nem tudták kihelyezni, mert mindenki deviza hitelt akart felvenni, szóval ez akkor első körben veszteség csökkentőleg hatott.

2.) Nem volt semmilyen nagy olló a forint forrás és a CHF, EUR hitelek kamatai között. Miért volt az, hogy rendszerint 3-45 -al nagyobbak voltak a kamatok hitel esetében, mint amit az adott gazdasági helyzet indokolt volna?

java786 2011.09.13. 13:25:00

@Zigomer Trubahin:

"jegybanki alapkamatot is alulmúló hozamokért helyeztek"

Te miről beszélsz...?
Miért volt az, hogy amikor csökkentek a CHF források a piacon, a CHF hitelek kamatai semmit nem csökkentek?
Miért volt az hogy árfolyamváltozást olyan forintos tételekre is elszámoltak mint a kezelési költség? Soroljam?

"Szóval hozzászólásodból ugyanaz a teljes pénzügyi tájékozatlanság süt "

A fenti mondataidból ua. derül ki!

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.09.13. 13:40:09

@java786: Annyit tudok mondani, gondolkozz többet, és próbálj alaposabban utánaolvasni ezeknek a dolgoknak. Én nem vállalok ingyen népművelést sajnos.

Éhesló 2011.09.13. 13:57:50

Az az állítás miszerint egy "külföldi" "multinacionális" bank piaci alapon hitelezne egyszerűen nem igaz.
Ha így lenne, akkor nem kerülhetett volna sor az USA bankcsődök tömkelegére és ennek európai államokat is magával rántó csődhullámverésére sem.
Minden (bank)vezetői döntés mögött van politika: hitelezési poltikának is mondhatjuk, de lényege az egyedi vezetői és vezetői testületi döntések sorozata, melynek eredményeként a jelen helyzet előállt.
Az sem véletlen, hogy a jövedelem szivattyút ilyen magas fokozatra kapcsolták (nálunk is) a perifériákon: a birodalmi mag (USA és NyEu) hiányait az innen elvont forrásokkal tömik be.

A buktori döntéseket követően némileg kevesebb forrást tudnak innen kiszivattyúzni.
Vagy nem, ahogyan a számok eddig mutatták.
Idővel elválik, de nem ez az utolsó rúgás a szivattyúkat üzemeltetők felé az is tuti: a gazdasági és pénzügyi szuverenitásunk európai mértékének kivívása, visszaszerzése még távoli cél.

Sultan 2011.09.13. 13:58:11

@ViTa1948: Igazad van, a referenciakamathoz (Libor CHF 1 hónap,pl.)+1 vagy 2% viszonyítanák a hitelek már sokkal könnyebb lenne a visszafizetés havonta.Ezt javasolta már az MNB is tavaly!

dekol84 2011.09.13. 14:21:19

@nahát-nahát:
"Na ezért ne sírjon senki! ... Tőlem mehetnek." Oszt hadd legyen itt is Albánia vagy Észak-Korea! Ahogy azt a zorbán elképzeli!

dekol84 2011.09.13. 14:21:38

@lujdzsi123:
"A politika ugye a kompromisszumok művészete, ha jól emlékszem... meghogy valaki a választások éjszakáján állítólag az alázat szükségességéről tartott szentenciákat..."

Ez a köcsög az életben nem fog kompromisszumot kötni! Ez mindig csak győzni akar, de inkább legyőzni! Ez egy akkora büdös tapló, hogy ettől mást ne is várj! Na ez a szomorú!

Rohadjon meg a zorbán!

márvesztes 2011.09.13. 16:21:52

Igazságot a forinthiteleseknek! Mi is vissza akarjuk fizetni a tőke 22 százalékkal csökkentett összegét. Egyben, azonnal.

Arno1d1 2011.09.14. 17:31:46

Teljesen félreértitek a helyzetet. A bankszektor már megértette, ma abbahagyta az ágállást, az OTP árfolyam is megnyugodott.
Orbán nem a közgazdaságtannal megy szembe, hanem kihasználja annak sebezhetőségét a maga javára.

Ez fog most történni:
1. meghozzák a törvényeket, nyitnak egy 3 hónapos időablakot, abban lehet előtörleszteni.
2. A törvényeket az érintettek megtámadják az Alkotmánybíróságon és az EU-nál.
3. Akik tudnak (kb 20%, azaz 300,000 adós), azok előtörlesztenek. Ezek között nagyon sok fiatal, jól kereső köztisztviselő, állami alkalmazott lesz - ez most gyakorlatilag fideszest vagy barátot jelent.
4. (kb. 2013 ősz vagy 2014) Az Alkotmánybíróság vagy az EU elmarasztalja a kormányt és kártalanításra kötelezi az államot a bankok felé.
5. Az államnak ez nem fér majd bele az akkori büdzséjébe, ezért a nyugdíjalaphoz fog nyúlni, és abból fizeti ki a bankok veszteségeit. Vagy meghosszabbítja a bankadót, amit a bankok, mint most is, a felárukban továbbterhelnek.

Tehát a politikai elit, akinek van készpénze kilépni a hiteléből, 240-250 helyett 180 forintos árfolyamon teszi meg, majd ezt kifizetteti az egész ország nyugdíjmegtakarításaiból, miközben a bankok pénzüknél lesznek. Ráadásul kényszeríti a bankokat, hogy 1-2 évre 200 milliárdot kölcsönözzenek az államnak, igaz, kamatostul ezt visszafizeti ugyanonnan. Mi ez, ha nem a közgazdaságtan ügyes kihasználása?!

A) Felmerül a kérdés, hogy az a képviselő, akinek vagy családtagjainak ez a döntés kedvező, 1-2 milliót fog keresni rajta hitelenként, vajon szavazhat-e vagy érintettség okán tartózkodnia kell? Ha nem tartózkodik, akkor a mai törvények szerint később büntethető lesz-e?
B) A döntés nyomán a deviza kereslet és az esetleges országkockázat növekedése miatt az összes többi adós 5-10% felárat fog fizetni a fennmaradó hitelére. Az Alkotmánybíróság vagy az EU elmarasztaló ítélete után ők is perelhenek-e kártérítésért?
C) Ha az önkormányzatok hiteleire is kiterjesztik ezt a lehetőséget, akkor gyakorlatilag a nyugdíjmegtakarításból konszolidálják a legrosszabban gazdálkodó testületeket. Ütközik-e ez bármilyen EU jogszabályba?
D) Ha mégis visszalépnének a tervtől, akkor előre ismert, alkotmányellenes törvényekkel való fenyegetés, amely a részvénypiacon veszteségeket okozott, az nem törvényellenes-e ugyanúgy, mintha hamis hírekkel teszik ugyanezt, és amely büntetendő cselekmény?
E) Szinte kizárt, hogy ezeknek a titkos terveknek az ismeretében minden érintett, akinek volt részvénye, kellő önmegtartóztatással megtartotta azokat. Ha a PSZÁF mégsem talál egyetlen politikust sem, aki hasznot húzott a bennfentes értesüléseiről, akkor perelhető-e a kötelességének elmulasztása miatt és egy EU intézmény lefolytathat-e erre vonatkozó vizsgálatot?
süti beállítások módosítása