Magától értetődik, hogy ezt a kérdést azzal a céllal tesszük fel, hogy megtudjuk: hol kell folytatni – vagy inkább újra és végre-valahára elkezdeni – a magyar modernitás felépítését?
Mindenek előtt: amit Gyurcsány 2004-2006-os, illetve jelenlegi és jövőbeni elképzeléseiről, indítékairól, szándékairól írok, az részben valószínűségeken alapul; nem „vallattam ki” őt pincében, láncokra függesztve. Még kevésbé tettem ezt egykori (?) párttársaival, szűkebb környezetének tagjaival – noha egy ilyen „kínvallatás” bizonyára sok-sok szegény (és néhány gazdag) ostoba, frusztrált magyar szimpátiáját váltaná ki! A valószínűségek meghatározásánál abból indulok ki, ami „korrelál” Gyurcsány személyiségével és a hatalomvesztése óta folytatott tevékenységével. Ha tévedek, természetesen az elemzésem, a lehetséges jövőre vonatkozó következtetéseim is részben tévesek lehetnek…
Gyurcsány mai „el nem fogadottsága” alapvetően két „populációra” jellemző: azokra, akik „zsigerből utáltak-utálnak” bármit és bárkit, aki nem a bezárkózó-túlkompenzáló magyar „jobboldaliság” eszmevilágában és céljaiban gondolkodik: „komenyistákat”, „zsidókat”, „idegeneket”, az egész versenyszellemű modernitást, ahol nem lehet lustának lenni, ahol nem lehet hosszabb távon „kontraszelektálni”. Ezek „Gyurcsány-utálatát” nem is szükséges bővebben magyarázgatni…
A másik „el nem fogadó” közeg, sajátos, de logikus módon, éppen a moderneké, akik hisznek a teljesítményben, a korszerűségben, a hatékonyságban - még abban a rohadék versenyben is. Ők csak látszólag „utálják” Gyurcsányt: valójában azt nem bocsátják meg neki, hogy „beígérte” nekik a modern, nyugatos Magyarországot, aztán nem valósította meg.
Azt hiszem, hogy az első csoporttal nincs igazán mit kezdenünk – de a másodikkal lehet! Ugyanis: ez az a csoport, amelynek most egyszerűen nincs politikai reprezentációja, őket az égvilágon senki sem képviseli ma Magyarországon, az ő érdekeik (amelyek „mellesleg” erősen „korrelálnak” az ország hosszú távú érdekeivel!) nem jelennek meg a kormányzati stratégiában. Ők az ország legütőképesebb polgárai – és mégis: jelenleg ők a leg(meg)szervezetlenebbek.
Ennek logikus oka van: ők „profik” a maguk szakterületein, abból élnek, arra alapozzák életstratégiájukat – nem pedig általános társadalmi-politikai karrierben gondolkodnak. Valahogy úgy képzelik el az „ideális társadalmat” és annak működését, hogy a politikában is hozzájuk hasonló profik működnek, az övékéhez hasonló teljesítmény-kritériumok közepette… Viszont: ehhez egyszerűen „nem termelt ki” a magyar társadalom megfelelő színvonalon politizálni képes gárdát. (A másik – elvi – lehetőséggel most nem foglalkozom, t. i. azzal, hogy maga ez a nyugatos, modern és profi „generáció” vegye közvetlenül a kezébe az ország politikáját – mert ehhez még az ő „demokrata ösztöneik” sem eléggé rutinosak.)
Ha ez a „profi generáció” érvényre akarja juttatni az érdekeit és azt akarja, hogy tudása valóban hatékonyan járuljon hozzá „makroszinten” is az ország jobb vezetéséhez, akkor maga ez a generáció kell, hogy bázisául szolgáljon egy rájuk támaszkodó új magyar politikai erőnek.
…És itt most „valószínűségek” következnek, ahogy a bevezetőben írtam. Valószínű, hogy Gyurcsány egy, az országot, annak társadalmát és gazdaságát modernizáló államférfi akart (akar?) lenni. Ehhez pedig épp az előző bekezdésben említett generáció tudása, szemléletmódja, érdekei kell, hogy érvényesüljenek – elvégre ők a „legmodernebbek” az országban, modernitást modernek nélkül pedig lehetetlen csinálni! Ha valóban a modern Magyarország Gyurcsány célja, akkor erre a „közegre” lehet egy ilyen folyamatban építeni, másokra nem.
És itt jön az „elkúrás”!
Gyurcsány annak idején olyanokra támaszkodva hirdette meg a modern, nyugatos Magyarország felépítését, akik sem személyükben, sem személyes céljaikban nemigen voltak „nyugatosak és modernek” – igen: az MSZP „régi gárdájára” gondolok elsősorban. Az MSZP „új gárdája” pedig sem képességeiben, sem szándékaiban nem volt alkalmas egy lendületes, invenciózus modernizálás levezénylésére. De nem csak Gyurcsány „támaszkodott” az MSZP-re: az MSZP vezetése és „holdudvara” is a maga eszközét látta Gyurcsányban arra, hogy további (akkori reményeik szerint hosszú) évekre biztosítsa gazdasági és ennek érdekében politikai primátusát.
Ez valami olyasféle „szövetség”, „közös akció” volt tehát, mint annak idején Leniné és a császári Németországé: mindkét félnek nagyon eltérő szándékai voltak – és az ilyen szövetkezések nem lehetnek tartósak, mert a két fél másfelé tart.
Persze, annak idején nem is volt más közösség, amelyre támaszkodva megkísérelhette volna a magyar társadalom és gazdaság, a magyar állam modernizálását. Ezért nem is lehet igazán „elkúrásról” beszélni. A fél évtizeddel ezelőtti magyar társadalom még jelentősen különbözött a maitól: fiatalabbak, tapasztalatlanabbak, emiatt naivabbak, érdektelenebbek és passzívabbak is voltak azok, akik ma az említett „profi generációt” alkotják: ezért rájuk támaszkodni még nem lehetett. A baj ott történt, hogy ők felfigyeltek Gyurcsányra, bíztak benne és abban, amit beígért – és amikor látták, hogy letér erről az útról, akkor a rájuk jellemző gyorsasággal „ejtették” őt. Hiába: a fiatal ember, ha „csalódik ideáljában”, akkor éppoly lelkesen tudja utálni, mit ahogy szerette…
Mivel Gyurcsány – a nagyon furcsa történetű - „öszödi beszéd” után nem tudta biztosítani az MSZP-hez kötődő „elit” hosszú távú hatalmát, ezért egykori szövetségesei ejtették ők. Ezzel egyedül maradt – hacsak nem nevezzük „bázisnak” azokat a többnyire öregebb „nosztalgia-szocikat”, akik körében ma is népszerű. Nyilvánvaló, hogy ők nem lehetnek már semmiféle modernizáció bázisa és nem lehetnek egy, a hatalmat a jelenlegi erős jobboldaltól megszerző új erő alapja sem, ezért ők legfeljebb mint „szavazataikkal támogatók” jönnek szóba Gyurcsány lehetséges „politikai jövőjében”. (Megjegyzés: ennek az elöregedett szociszimpatizáns generációnak is lehet még egy „utolsó haditette” a magyar politikában – ha akarja és elszánja rá magát és ha lesz, aki ezt nyíltan, őszintén képes lesz kimondani előttük és megérttetni velük: mivel az ő életüket már reálisan nemileg lehet „újraírni”, legalább azt megtehetik gyerekeik-unokáik érdekében, hogy szavazataikkal támogatnak egy olyan új erőt, amely biztosíthatja, hogy a következő magyar generációknak már ne kelljen az ő szerencsétlen és kényszerek behatárolta életüket újraismételni…)
…Itt állunk most – és itt áll velünk(?) Gyurcsány Ferenc… Ha akarjuk és ha ő is akarja, akkor lehet még egymással mit kezdenünk: nekünk, a modern, profi magyaroknak és neki az ambiciózus, de korábban oly sok mindenről nem tudó és oly sok szempontból „determinált helyzetben lévő” politikusnak. Egy biztos: nincs más erő, amely őt „visszaemelhetné” és az is biztos, hogy ezt a visszaemelést a „profik csapata” csak akkor hajtja végre, ha előtte megbizonyosodott arról, hogy „Feri most tényleg felkészült!”
Ehhez sok-sok munka kell… És szakítás régi illúziókkal – és néhány régi „politikai illuzionistával” is!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek