„Én nem retirálom, én verem sturmot”! A részeg román honvéd-dobos felkiáltása a szolnoki csatában1 – 1849. március 5. Mégiscsak velünk az Isten! Ritka egy nép történelmében az, hogy három évtizeden belül kétszer is a segítségére siet valami külső erő. Ez…
„Ha hiszünk a magunk erejében, képesek vagyunk véget vetni a kommunista diktatúrának, ha elég eltökéltek vagyunk, rászoríthatjuk az uralkodó pártot, hogy alávesse magát a szabad választásoknak.” Részlet Orbán Viktor beszédéből Nagy Imre és társai újratemetésén –…
„Ne hagyj itt bennünket, Isteni Uram! Ne hagyj itt, mert nem lesz, aki vezet bennünket!” Zsoldos Péter: Távoli tűz – 1969 Orbánnal baj van – és Orbánnal bajban van a Fidesz.…
„…Nem sereg, nem hadakozáshoz való készület s becsület volt ez, nem szegény hazánkhoz s jó lélekből származott igyekezet, hanem farsangolás, bordély és ha még mi rosszabb nevet is tudnánk találni ennyi megfeslett erkölcsnek.” Zrínyi Miklós: Az török áfium ellen való…
„A harctérre kimenő seregtesteket összevissza keverték. Még véletlenül sem fordult elő, hogy egy hadosztálynak vagy egy ezrednek minden zászlóalja első vonalbeli lett volna. A különböző értékű alakulatok ilyetén vegyítése rendkívül problematikussá tette a hadosztályok…
„Wo sind sie, die vom breiten SteinNicht wankten und nicht wichen…?” („Hol vannak ők, akik a kikövezett útról Nem tértek le és nem hátráltak meg…?”) Régi diáknóta – XIX. sz. eleje Napok óta csócsálja a közvélemény Sólyom László minapi beszédét,…
„Rabok legyünk vagy szabadok?Ez a kérdés, válasszatok! –A magyarok istenéreEsküszünk,Esküszünk, hogy rabok továbbNem leszünk!” Petőfi Sándor: Nemzeti dal – 1848. március 13. A Fidesz-kommunikáció az nyomja, hogy az új erősen korlátozó választási regisztrációs…
„Now, Fatherland, Fatherland, Show us the sign Your children have waited to see. The morning will come When the world is…
„Cicáznak a szép csendőrtollak,mosolyognak és szavatolnak,megírják, ki lesz a követ, hisz „nyiltan” dönt, ki ezer évemagával kötve mint a kéve,sunyít vagy parancsot követ.” József Attila: Hazám – 1937. május Amikor most Orbán és társai a választójoggal…
„Amikor ama 36 igaz ember* egyike meghal, akiknek érdemei miatt Isten fenntartja a világot, s lelke a mennybe száll, a Mindenható tízezer éven át melengeti kezében, hogy a szenvedés jege leolvadjon róla.” Jehuda Löw Ben Becaél prágai rabbi, a mondabeli Gólem alkotója – XVI. sz.…
Utolsó kommentek