„Ne hagyj itt bennünket, Isteni Uram! Ne hagyj itt, mert nem lesz, aki vezet bennünket!”
Zsoldos Péter: Távoli tűz – 1969
Orbánnal baj van – és Orbánnal bajban van a Fidesz. Nyilvánvaló, hogy nehéz döntést kell meghoznia a „vezérkarnak”: Orbánnal induljanak-e neki a 2014-es választásnak, vagy idejében váltsanak „biztonsági játékra” és húzzanak elő valakit helyette?
Van ugye egyrészt a karizmatikus pártvezér-miniszterelnök, aki áthúzta a pártot és a tábort a 2002 és 2010 közötti ellenzéki korszakon és végül győzelemre vitte a csapatot. (Persze nem egyedül, ez ennél sokkal összetettebb dolog, de ezt most ne elemezzük!) Ám ugyanakkor ez a miniszterelnök igen sikertelen politikát folytat – legalábbis a számok és az objektivitás tükrében. Mióta megalakult a második Orbán-kormány és elkezdett működni a „több mint kétharmad”, mintha egyre kiszámíthatatlanabb, egyre zavarosabb lenne minden – és ez a folyamat „exponenciálisan” látszik erősödni. A dolgok kulcsa pedig ebben a kabinetben a miniszterelnök: az ő személye, az ő akarata. Ezek szerint: ha baj van a kormányzattal, akkor a miniszterelnökkel van baj. Ha baj van a kormányzati teljesítménnyel, akkor a miniszterelnök teljesítményével van baj – pontosabban: a teljesítőképességével.
Lehet, hogy túl sokat akart... Lehet, hogy túl sokat vállalt. Lehet, hogy rosszul mérte fel a saját képességeit és határait. Lehet, hogy – túlkompenzálandó bizonyos frusztrációkat – belehajszolta magát, a pártját és az országot olyasmikbe, amikről az első pillanattól lehetett (volna) tudni, hogy jól nem jöhet ki belőlük.
Orbán Viktor „készen van”: egyre inkább úgy tűnik: képtelen a reális világot érzékelni és elfogadni. Saját „démonokat” fejlesztett ki és semmi sem mutat arra, hogy ne ezek irányítanák immár a gondolatait és az azokból következő cselekedeteit, döntéseit. Másodlagos kérdés, hogy „klinikailag” mi a pontos diagnózis: elfáradás, skizofrénia, mellékhatás, vagy bármi más. Ez nem politikai kérdés – a politikai kérdés az, hogy miképpen kezeli az alkalmatlanná vált vezért az a politikai közösség, amelynek élén áll. Politikai kérdés továbbá az is, hogy mit tegyen és mit tehet a társadalom akkor, ha ez a politikai közösség netán nem képes jól dönteni (a társadalom érdekeinek szempontjából nézvést) ebben a kritikussá vált helyzetben?
Orbán biztosan nem fog lemondani – nincs „betegségtudata” – így az utódjáról sem intézkedhet. A Fidesz viszont csupán a „csúcsán” egységes: valójában abban is jelen vannak az ellentétes érdekű csoportok és politikusok, gazdasági háttéralakok. (Jól láthattuk ezt a Simicska és Fellegi „családok” küzdelmében is – de a „Pintér-klán” is meglehetősen „önjárónak” mutatkozik...) Ez viszont azt jelenti, hogy ha a vezér kiesik - mert fizikailag válik előbb-utóbb képtelené a (tényleges) vezetésre – akkor ezeknek a belső csoportoknak kellene „lebokszolniuk” azt, hogy ki legyen az új vezető... Ezt a belső küzdelmet akkor is le kell folytatnia a Fidesznek, ha „címerállatként” esetleg megtartják (egy ideig még) Orbánt, mert valójában vezeti akkor is kell valakinek.
Persze elvileg ott a lehetőség arra, hogy egy „koronatanács” hozza a döntéseket – ám ez a tanács nem lehetne kellően hatékony és gyors, éppen a tanács tagjainak eltérő érdekei miatt. Ez pedig mind a jelen világgazdasági-világpolitikai közegben, mind pedig a Fideszre váró választási küzdelemben nagyon veszélyes. (Láthattuk, mire vezetett az, hogy Waterloonál Napóleon betegeskedett és a csata egy szakaszában tábornokaira bízta az irányítást. Ney lovasrohama máig iskolapéldája annak, amikor egy „pótvezér” képtelen felnőni a feladathoz...)
Aztán: sokan vannak a Fidesz-hívek táborában, akik a „vezérben” hisznek valójában és nem a pártban... (Hja: ez a karizma!) Ha a rossz döntést immár nem Orbán, hanem a pártvezetés – vagy egy kevésbé karizmatikus új vezető – hozza meg a jövőben, akkor immár korántsem biztos, hogy e hívek is ki fognak tartani a Fidesz mellett.
...Nehéz idők és nehéz döntések várnak erre a pártra – és nagyon valószínű, hogy igazán jó, a helyzetet megoldó döntésük nincs is!
De mindez belügy, mondhatjuk. Mi lesz az országgal, amelyet ez az erő vezet? Mi a teendőnk nekünk, magyar állampolgároknak, akik kívülről nézzük Orbán és a kormánypárt vergődését, ám annak hatásaiban nagyon is „benne vagyunk”?
Nincs más hátra: nekünk kell összeraknunk azt a leendő kormányzati programot, amely mentén a következő választás után majd elkezdjük rendbe rakni magunkat. Természetesen azt, hogy „nekünk kell összeraknunk”, nem úgy értettem, hogy „mindenkinek”. Nem: hiszen egy kompetens kormányprogramhoz kompetens tudás is kell, nem csak „vágyak”, vagy éppen „kormányváltó düh”. Az „egyszerű állampolgárok” feladata nem a programírás – isten őrizz! – hanem annak a szerveződésnek a létrehozása és támogatása, amely megbízást ad magának a programnak az összeállítására, éspedig az egyes területek elérhető legjobb szakértőinek. Mert a következő kormánynak nem valamiféle „civilek” által összerakott „népakarat-programra” lesz szüksége, bármennyire is népszerű ez az elképzelés sokak szemében. (Hogy ez az út hová vezet és hogy azon egy politikai szerveződés meddig képes eljutni, jól mutatja a Szolidaritás sorsa.)
Ide vérprofik kellenek – jólfizetett vérprofik, akiken számon kérhető a határidőre és minőségben való teljesítés. A lelkesedésből munkálkodót legfeljebb csak nógatni lehet – és ismerve az általános (önkéntességen alapuló) magyar hozzáállást a feszes határidőkhöz, a fegyelmezett szervezetben végzett munkához és a hosszú távú kitartáshoz egy adott „projekt” mellett, aligha remélhető siker egy „batyusbál-jellegű” kompániától... 19 hónap múlva itt lesz a választás – és (ha lesz előzetes „feliratkozás”), akkor 15 hónap van arra, hogy legyen program, legyen annak mentén megszervezett ellenzék és ez az ellenzék átvegye a közteret a kormánytól. Idő kell arra, hogy a „bizonytalanok” megszokják ezt az új erőt és bízni kezdjenek abban. Egy ilyen feszes programot nem lehet „ha éppen van kedvem...”-alapon végigcsinálni!
...Írunk itt programról... Holott sokan azt mondják: nem a program motiválja a szavazókat, nem az határozza meg azt, hogy erre vagy arra a pártra voksoljanak. Ebben általában sok az igazság, ám erre a mi 2014-es helyzetünkre ez az igazság éppen nem áll. A ma bizonytalanok éppen a „választható pártok” programtalansága miatt nem támogatják egyiküket sem. Azt tapasztalják, hogy a létező pártok létező programjai vagy kidolgozatlan lózunggyűjtemények („el kell érni”, „célul kell kitűzni”, „meg kell őrizni” és hasonlók – MSZP, DK), vagy rosszul feltett kérdésekre adott indulatválaszok, amelyek tulajdonképpen nem is a politika, hanem a pszichológia világához sorolhatók inkább (Jobbik), vagy belterjes, a társadalom teljességére tekintettel nem lévő szubkultúra-gondolatok (LMP), vagy pedig egyszerű kisemberi vágyak felsorolása, mindenféle erőforrás-alapok hozzárendelése nélkül (Szolidaritás), vagy pedig a Fidesz, a maga hamis világával és hamis nyelvezetével.
A ma bizonytalan szavazók között vannak a legtudatosabb szavazók. Azok, akiket sem nosztalgiák (MSZP-szocializmus), sem a „jobboldali, keresztény, nemzeti (úri) Magyarország” iránti értelmi és szocializációs elkötelezettség, sem a zűrzavaros „radikalizmus” nem fog tudni megmozdítani. Ők tényeket akarnak: mitől fog működni az ország? Tényekkel pedig csak egy koherens és realista program fog tudni szolgálni.
...Ejtenünk kell itt kitérőként néhány szót a „demokratikus erők összefogása” témáról (ezt most éppen szoci és ex-szoci körökben kezdik emlegetni, pl.: http://nol.hu/lap/forum/20120725-vissza_az_operahoz, vagy: http://www.nol.hu/velemeny/20120905-donteni_kell.) Ezek az elképzelések a már létező ellenzéki erők összefogásáról szólnak – csakhogy a „már létező” úgy is mondható, hogy „már kiismert”. Ezekről az erőkről sok tapasztalatot szerezhettünk – ám ezek egyike sem olyan, amelynek alapján megalapozottan tarthatnánk őket képesnek az ország, a társadalom problémáinak megoldására.
Azt kellett látnunk, hogy még azokat a problémákat sem látják és nem is emlegetik, amelyek pedig bajaink igazi forrásai. Mármost, ha a probléma sem ismert számukra, akkor ugyan miképpen tudnának arra működőképes megoldást találni? A jó kormányzásra való alkalmasság nem négylevelű lóhere, amire csak úgy rátalálhatunk...
Itt nem „demokratikus deficit” van, nem emiatt kell új erő az ország élére. Itt (polgári) mentalitás-deficit van: ennek következménye pedig a gyenge vállalkozásképesség. Minden más erre vezethető vissza.
A következő kormányzásra készülő erőnek azt kell tisztáznia, hogy miféle társadalmat szeretne itt látni? Erre a választ nem a politikai múltunkban kell keresnünk.
Az a társadalom, amelyet mi szeretnénk – és amely mellé felsorakozna a „bizonytalanok” jelentős része is – egy biztos gazdasági alapokkal rendelkező társadalom. Biztos gazdasági alapokat pedig egy „nem polgári hagyományú” társadalomban csak úgy lehet teremteni, ha megtanítjuk ezt a nem polgári népet jövőt tervezni, akár egyéni, akár családi, akár vállalkozási szinten, akár a helyi kisközösségek szintjén. Ehhez stabil „kormányzati környezet” kell, nem-hektikus, viszont szakszerű törvényalkotással, kemény jogbiztonsággal, makroszinten tervezhető jövővel. Mert csak akkor van értelme mikroszinten tervezni, a jövővel gondolni, ha nincs az állampolgárok feje felett egy „harántimpulzusokkal terhelt” kormány, lázálmokkal és lelkekben dúló békétlenséggel. A háború nagyon nem polgári, a polgári attitűd megerősödéséhez béke kell. A jövővel számoló mentalitás csak akkor lesz képes a jövő anyagi alapjait megteremteni, ha a ma eltervezett „kisjövőket” nem rondítja össze egy-egy „lázálmos nagyjövő”.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek