


„Sötét szárnyakon száll az éj,a hídon sárga fény.Lombzizzenés és holdsugár,ott lent egy férfi vár.Óh, csak a hajnal jönne már!Óh, csak a hajnal jönne már!”
+Komár László dala Dobray György: Az áldozat c. filmjéből - 1977
Mind Orbánt, mind Matolcsyt komoly…
„…A zseniális ember mindenre képes, mindent tud, mindenhez ért. Sohasem szakember. Ő egyszerűen – van, és tudja mindazt, amit az adott körülmények éppen megkövetelnek tőle. Nem „lőtte be magát” semmi határozott dologra; polihisztora az életnek. Amihez csak fog, áthatja…
„Én nem retirálom, én verem sturmot”!
A részeg román honvéd-dobos felkiáltása a szolnoki csatában1 – 1849. március 5.
Mégiscsak velünk az Isten! Ritka egy nép történelmében az, hogy három évtizeden belül kétszer is a segítségére siet valami külső erő. Ez…
„Ne hagyj itt bennünket, Isteni Uram! Ne hagyj itt, mert nem lesz, aki vezet bennünket!”
Zsoldos Péter: Távoli tűz – 1969
Orbánnal baj van – és Orbánnal bajban van a Fidesz.…
„A szombat végén pedig, a hét első napjára virradólag, kiméne Mária Magdaléna és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. És ímé nagy földindulás lőn; mert az Úrnak angyala leszállván a mennyből, és oda menvén, elhengeríté a követ a sír szájáról, és reá üle arra.…
„…Nem sereg, nem hadakozáshoz való készület s becsület volt ez, nem szegény hazánkhoz s jó lélekből származott igyekezet, hanem farsangolás, bordély és ha még mi rosszabb nevet is tudnánk találni ennyi megfeslett erkölcsnek.”
Zrínyi Miklós: Az török áfium ellen való…
„A harctérre kimenő seregtesteket összevissza keverték. Még véletlenül sem fordult elő, hogy egy hadosztálynak vagy egy ezrednek minden zászlóalja első vonalbeli lett volna. A különböző értékű alakulatok ilyetén vegyítése rendkívül problematikussá tette a hadosztályok…
„Now, Fatherland, Fatherland,
Show us the sign
Your children have waited to see.
The morning will come
When the world is…
„Cicáznak a szép csendőrtollak,mosolyognak és szavatolnak,megírják, ki lesz a követ,
hisz „nyiltan” dönt, ki ezer évemagával kötve mint a kéve,sunyít vagy parancsot követ.”
József Attila: Hazám – 1937. május
Amikor most Orbán és társai a választójoggal…
„Azok a politikusok, akik azt hiszik, hogy a jelenlegi ellenzéki pártok rendben vannak és már csak össze kellene fogniuk, nem vesznek tudomást a valóságról. A választók a jelenlegi pártokat nem szívelik sem egyenként, sem összefogva, hanem valami minőségileg újat akarnak….Nem…
Utolsó kommentek