„Die Straße frei
Den braunen Bataillonen,
Die Straße frei
Dem Sturmabteilungsmann!”
(„Legyen szabad útjuk
A barna zászlóaljaknak,
Legyen szabad az út
A rohamosztagosnak!”)
Idézet a Horst Wessel Liedből - 1927
Ezt a posztot ajánlom mindazok figyelmébe, akik nem is érzik, hogy mi a baj azzal, ha egyes „demokraták” nyakon verdesnek más (valóban) demokratákat és égő csikket dobnak a hátizsákjukba. És ajánlom azoknak is, akik vakon, elemi kérdések felvetése nélkül követnek magukat baloldalinak és demokratának hirdető pártvezéreket – éppen úgy, mint azok, akik jobboldali-szélsőjobboldali pártvezéreket követnek kritikátlanul és akiket ezért olyannyira megvetnek.
Ha én náci lennék, bizony, nem fotóztatnám magam kutyákkal-cicákkal! Ha én náci lennék, nem tagadnám, hogy antiszemita vagyok, és nem tagadnám, hogy ki akarom irtani a cigányságot meg akarok szabadulni a cigányságtól – sőt: nyíltan és büszkén vállalnám mindezt! Elvégre a nácisághoz elválaszthatatlanul hozzá kell tartoznia annak a fajta végtelen magabiztosságnak, amellyel nem kompatibilis a kettős beszéd és a sunyítás. A magyar: büszke és egyenes faj – a náci pedig: bárkinek a szemébe mondja/pofájába vágja a maga igazát! Nem bújik kutyák és cicák közé, csak hogy „demokratának” látszódhasson. …Ha én náci lennék, jól tudnám, hogy sokkal nagyobb érzelmi hatást és azonosulást érhetek el nácisággal, mint belesimulással – mert engem, a nácit, éppen azért támogat a tömeg, mert nem akarok belesimulni!
Ha én náci lennék, akkor tudnám, hogy a látványos és rendet sugárzó fellépés, a jólszervezett tömegrendezvények hogyan hatnak az egyszerűbb és önállótlanabb lelkekre – akik a szavazatok többségét adják. Nem félnék a „libbantak” kritikáitól, amikor akár „elfogadhatatlanoknak”, akár „giccseseknek” mondanák ezeket a külsőségeket, mert jól tudnám, hogy ők legfeljebb néhány tízezren vannak: egyszerűen nem számítanak, nincs és nem is lehet „tömeghatásuk” – nekem pedig, ha hatalmat akarok, tömegek kellenek, nem esztéták és filozófusok. És persze nem is olyanok, aki kézzel-lábbal igyekeznek a maguk „autista módján” – azaz: bonyolultan és mások számára érthetetlenül – figyelmeztetni a történelmi párhuzamokra. …És ha már a történelmi párhuzamoknál tartunk: jól tudom én, hogy náci mozgalom még egy népet sem tett tartósan igazán naggyá, erőssé és sikeressé – de ezt természetesen „a háttérhatalom aknamunkájával” magyaráznám a tömegeim felé és azzal bíztatnám őket, hogy én is tanultam a történelemből és immár ismerem a háttérhatalom módszereit. Így győzni tudok azok felett!
Ha én náci lennék – egészen pontosan: magyar náci -, akkor szarnék rá, mit gondol rólam az EU, ha egyszer cselekedni úgysem képes. És ha egyszer, nagy sokára, amikor én már évek óta hatalmon lennék a magyarok országában, mégiscsak megszülne valamiféle, engem az EU-ból kirekesztő határozatot, ennek csak örülnék: hiszen így csak még szorosabbra zárná köröttem-mögöttem a magyarságot („Die Reihen fest geschlossen…”2) – pontosabban annak szám szerint nagyobb (bár teremtőerejére nézvést egyáltalán nem az értékesebbik) és politikailag aktivizálható-manipulálható részét, azokat, akik már eddig is vesztesnek érezték magukat az EU-s tagság által…
A magyar társadalom fel van készülve a nyílt nácizmusra: megvan, és együtt van immár benne a szükséges mértékű irigység, frusztráltság, reményveszettség, kiúttalanság, bizonytalanság és bizonyosságvágy ehhez! Ez így, együtt pedig már feloldotta a korábban létező – vagy csak hirdetett? – erkölcsi gátlásokat: ha már a magukat szocialistának és demokratának nevező pártok is a cigányellenes hangulatot akarják meglovagolni („rendpárti baloldal” + „romabűnözés”), miközben egy szocialista és demokrata tüntetésen úgy vernek meg egy, az ellenvéleményét magányosan és békésen kinyilvánító másik demokratát, ahogy azt a nácik szokták, akkor már csak egy nyílt, karizmatikus vezető hiányzik, aki nyíltan kimondja az oly sokakban motoszkáló gondolatokat… Hogy a demokrácia csak díszlet volt eddig is, a szocializmus magyar („nemzeti”) változata pedig csupán annyit jelent, hogy „Adjon nekem az állam!”, de ennek a magyar nemzeti szocializmus-változatnak nem integráns eleme az esélyegyenlőség. Hogy ha az állam adni ígér, akkor lehet az az állam akár náci is – legfeljebb azt várja el a prolik egy része és a politikából élő értelmiség finnyásabb tagjai, hogy kezdetben ne legyen ott a Párt nevében az, hogy „náci”…
…Szóval, ha meglesz az említett karizmatikus vezető is, akkor a következő parlamenti választásokon leváltható lesz az addigra elfáradt, a választók egyre nagyobb tömegei előtt lejáratódó „mainstream jobboldali” Fidesz – és jöhetnek a szélsőjobbosok! Sok magyar fogja majd akkor úgy érezni, hogy végre a saját ura lehet az országának – és ezért az érzésért cserébe majd szemet tud hunyni bizonyos „csúnya dolgok” felett is, hiszen e csúnya dolgok egyrészt őt nem érintik, másrészt pedig „nem ő, hanem a kormány csinálja” majd azokat. (Abba persze nem fog belegondolni, hogy az ő szavazata is kellett ahhoz, hogy a csúnya dolgokat művelő kormány kormányon lehessen. És abba sem fog belegondolni, hogy mi lesz a dolgok vége – hiszen itt semmin sem szokás úgy elgondolkodni, hogy azt folyamatként értelmezzük, amelyben a múltbeli és jelenlegi személyes döntések határozzák meg a jövőt.)
Vigyázni kell a sérült és frusztrált nemzetekkel: bármire képesek, önmaguk ellen is. Ne feledjük: a nácizmusnak is sokkal több „fajnémet” áldozata és vesztese lett a végén, mint amennyi zsidó!
Ezért sem vagyok náci: „ellenséges idegenek” ellen ugyanis még csak-csak hajlandó lennék egy valódi szükséghelyzetben fellépni - de a saját fajtám ellen???
Azért kell végre rendbe tennünk az országot és annak teljesítőképességét, hogy visszafordíthassuk azt a folyamatot, amely sikeres és teljesítőképes magyar gazdaság híján egyre csak tovább növeli az irigységet, a frusztráltságot, a reményveszettséget, a kiúttalanság érzését, a bizonytalanságot, a bizonyosságvágyat, a „megoldást, bármi áron!” vágyát és e „megoldás” érdekében a hajlandóságot a kirekesztésre és az erőszak elfogadására/gyakorlására is – amit így, együtt nácizmusnak szokás nevezni. Annak a nácizmusnak, amelynek a vége mindig és törvényszerűen a teljes és mindenkire kiterjedő társadalmi kataklizma szokott lenni!
1 Utalás Petőfi Sándor: Sors, nyiss nekem tért… c. versére – 1846. április 24-30.
2 „A sorokat szorosra zárni…” – részlet a Horst Wessel Liedből.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek