2013.06.26. 18:18 Szerző: Becsületes brigantik

Vágjuk ki!

cicák és favágók.jpg

„A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, a mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és tűzre vettetik.”

A Máté írása szerint való Szent Evangéliom, 3. fejezet, 10, Károli Gáspár fordítása - 1586

 

…Á, nem tetszik nekünk ez a mesterkedés, ami az úgynevezett „ellenzék” körében folyik, már jó ideje. Ezek a csávók folyamatosan körbeudvarolják egymást – szavakban. Aztán meg, a gyakorlatban, körbebaszkodják. Mindenkinek tele van a szája azzal, hogy „egység!” – eközben pedig épp a legnagyobb ellenzéki társaság, az MSZP ott szívatja a többieket, ahol éri…

Ha tényleg mindenek előtt Orbán és a Fidesz-rezsim leváltása lenne fontos a Maszopnak, akkor egykettőre túltennék magukat az ellenzéki egység útjában álló akadályokon. És így lenne ez még akkor is, ha a maszoposok a lelkük mélyén nem is annyira Orbán leváltását, hanem a hatalom megszerzését favorizálnák. Hiszen mindkét esetben egyértelmű lenne nekik, hogy akár a váltás, akár a hatalomszerzés lehetetlen egyedül: ehhez az MSZP-nek biztosan nem lesz-lehet meg a kellő támogatottsága. Túl sokan vannak a bizonytalan népségben, akiket a frász törne ki egy tisztán szoci újabb négy évtől: nem cserélik le a kemény és büdöset a híg és szintén büdösre. Mondom: gyorsan meglenne az az ellenzéki egység, akár még Gordon miniszterelnök-jelöltségével is, ha nem lenne a szociknak még más, speciálisabb céljuk is, mint a hatalom.

De van: ők nem akármilyen hatalmat akarnak, hanem olyat, amelyik mellett lehet lopni!

Mit kezdene az MSZP egy olyan győzelemmel, amely után a tiszta közélet és az átlátható közpénzek világa köszönne ránk? Azt persze tudjuk, hogy miért lenne ez jó nekünk – de nekik? Ennek a pártnak a vezető garnitúrája, mióta az eszét tudja, csak a politikából és a politika által magához ölelhető közpénzekből élt. Ez a garnitúra nem úgy került a pártja élére, hogy a párton belül mindenki másnál jobban, eredményesebben dolgozott, természetesen a közérdek napi gyakorlatba ültetésén, hanem úgy, hogy átpasszírozódott a „régi, nagy öregek” szűrőjén. Azon a szűrőn, ami a Máté Lászlók és Puch Lászlók érték- és érdekrendszerét jelentette – és itt az előrejutás kritériuma éppenséggel nem a közérdek, hanem a pártelit-érdekek képviselete volt. Ráadásul volt még egy második rosta is: az eleve középszerű figurákkal teli párt se be nem fogadta, se előlépni nem engedte a tehetségeseket – persze, azok messze el is kerülték ezt a bandát! Ezért van az, hogy akik most a prímet viszik, körülbelül annyira emelkednek ki a magyar politikai lapályból, mint amit a Hortobágyon a gulya pottyantott…

…Na, most ezeknek a fiúknak-lányoknak kellene önzetlen és nagyívű politikát folytatniuk! Olyan ez, mintha Bajnainak kellene megnyernie a sztálingrádi csatát, ráadásul úgy, hogy közben még élvezze is az öldöklést!

Nem lesz ebből semmi! Nem mintha nem lenne meg majd őszre az ellenzéki egységnek nevezett galeri – meglesz az, nyugi! – csak épp hiába, mert addigra még jobban megutálják őket azok a bizonyos „mindent eldöntő bizonytalanok”! Megutálják őket: a szocikat azért, mert csak a saját hasznukat lesik az alkuban, Bajnaiékat pedig azért, mert olyan bénák, hogy képtelenek ez ellen bármit is tenni. (Ha pedig valahogy odakeveredik Gyurcsány is – nos, őt már ab start utálják.)

Emberek, az a kétségbeejtő helyzet, hogy el vagyunk árulva! El vannak-lesznek árulva azok a csórók, akik csak akkor remélhetnek egy kicsit jobb életet, ha beindulna (éspedig komolyan) a gazdaság. El vannak-lesznek árulva azok is, akik a mutyigazdaság után piacgazdaságot szeretnének, mert a valóságos (és nem a programba beleírt) szoci-elképzelések a magyar gazdaságról csak annyiban különböznek a Fideszéitől, hogy a legfőbb anyagi haszonélvező neve nem Lajos… De nem is csoda, hogy nem hoz(na) fordulatot egy újabb Maszop-korszak - hiszen az csak egy újabb Maszop-korszak lenne: nem más, nem több, ugyanaz a metódus, ugyanaz a lélek, még ha más testekben is.

Ki tudna ebben hinni közülünk? Ki támogatná ezt? Ki akarná ezt?

…És ha majd mégiscsak meglesz valamiféle ellenzéki paktum, akkor vajon mi lesz? Talán nekimennek a Fidesznek és letúrják előbb a választási térképről, aztán pedig a közéletből? Á, nem, dehogy: majd megpróbálnak kiegyezni vele, meglássátok!

Legyőzni, eltakarítani csak azt szoktuk, akitől a mi felfogásunk, céljaink és mi magunk is alapvetően különböznek: azt, akiétől gyökeresen eltérő világot szeretnénk magunk körül látni – de vajon alapvető-e a különbség a Fidesz és az MSZP világa és céljai között? Az a helyzet, hogy csupán nüanszok vannak: a mohóság és merészség/gátlástalanság fokozataiban. Akihez pedig mind magunk, mind a céljaink hasonlatosak, azokkal sokkal inkább hajlamosak vagyunk kiegyezni, mint „ad acta tenni” őket.

Hát ezért akar a közélet tisztaságában alapvető változással nem járó hatalmat a Maszop és ezért bánna esetleges győzelme esetén igencsak kesztyűs kézzel a „legyőzött” Fidesszel!

…Van egy kellemetlen hírem, kedves szocialista fiúk-lányok: ebből semmi sem lesz! Összeborulhattok ti akárkikkel: ha nem változtok meg – márpedig nem fogtok, nem tudtok és nem is akartok – akkor ugyanúgy el fogtok tűnni a süllyesztőben, mint az MDF, vagy az SZDSZ és ráadásul ugyanazért is. Ők azért tűntek el, mert valami olyasmit akartak a magyar társadalomtól, amit az nem akart, ami nem volt benne célként-lehetőségként ebben a társadalomban. Az egyik ’30-as éveket akart, a másik pedig a holland parlamentbe képzelte magát… Az MSZP pedig most azt képzeli, hogy „lesz ő még a Fidesz!” – csak éppen arról feledkezik meg, hogy a Fidesz ma sem kell az ország „több mint kétharmadának”. Nem kell az álságossága, nem kell a pofátlansága, nem kell az önzése és nem kell a hozzá nem értése. Mármost: a Maszop, miközben az „eccerű emberek” érdekeiről beszél, valójában újabb pártpanamákról álmodik. Miközben Orbánék arroganciájáról és arcátlanságáról beszél, nem zárta ki a soraiból azokat, akik gripeneztek, zsurkivodkáztak, akik – hogy tovább lophassanak – képesek voltak a saját pártelnöküket is eladni…

Nincs alku a Fidesszel – de azokkal se, akik azt tervezgetik titokban, hogy majd megalkudnak vele! Se közjogi téren, se az úgynevezett „realitások mentén” – ez utóbbi úgyis csak azt jelenti, hogy aki ezekre hivatkozik, az vagy végtelenül naiv elméleti figura, vagy pedig ő maga is efféle „realitássá” szeretne válni a hatalommal a kezében. Aki azzal jön, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni ezeket a realitásokat – amik alatt, jól tudjuk, gazdasági érdekkörök értendők -, az csak sumákol: az nem is akar változtatni igazán a politika és az oligarchák közötti oda-vissza osztogatások rendszerén. Aki azzal jön, hogy „Valahogy csak szót kell érteni ezekkel a körökkel!”, meg hogy „Nem lehet ezt egyetlen tollvonással semmivé tenni!”, merthogy „A magántulajdon szentsége…”, az elfelejti, hogy ezek a „magántulajdonok” hogyan is keletkeztek: bizony, masszívan a közösség tulajdonának és a közpénzeknek „egyetlen tollvonással” magántulajdonná való tételével1! Mármost, ha valaki azt mondja, hogy ezt nem lehet – egy tollvonással – visszacsinálni, mivel „erős emberekről” van szó, akkor azt is nyugodtan hirdesse ki, hogy át kell írni a Btk.-t úgy, hogy ha a rablóbanda elég erős, akkor megtarthatja a rabolt holmit… Mert itt erről van szó és nem másról: erős rablóbandák zsákmányáról.

…Bizony, jó ha tudjuk: aki nem akarja (vagy nem meri) ezt az egész szemétdombot egy tollvonással eltüntetni, annak célja nem más, mint hogy maga is minél nagyobb szemét legyen ezen a dombon…

Ha a szavazatunkat és vele a hatalmat tetszenek akarni, akkor tessenek szépen aláírni egy papírt, amelyen az áll, hogy – például - a komplett transzparenciatörvény kidolgozásával megbízzák a Transparency Internationalt – hogy még véletlenül se kerülhessen abba a törvénybe valami kiskapu, amin aztán maguk majd ki-be rohangálhatnak… és azon a papíron legyen ott, hogy a T. I. által összerakott törvénytervezeten egy betűt se változtatnak: azt szépen, egy az egyben megszavazzák…

…Persze, tudjuk jól, ti ezt a papírt soha alá nem írnátok… Sebaj, akkor választunk más vezetőket!

Erre ti – és ma még sokan - azzal jöttök-jönnek, hogy „De nincs alternatíva!” Jöttök azzal a szövegetekkel, hogy „Tudjuk, hogy mi sem vagyunk jók, nem vagyunk tökéletesek - de vagy mi, vagy az orbánfasiszták!”. Most mondjátok, gyerekek: ha tudjátok ti is, hogy nem vagytok jók, nem vagytok tökéletesek, akkor nem lehetett volna esetleg már idejében megjavulni, tökéletesedni, legalább valamicskét? Persze, tudjuk: ti nem javulni akartok, hanem ismét pozíciókban lenni – de az a helyzet, hogy ehhez mi nem társulunk! Nem állunk mellétek, mert mi olyat szeretnénk, hogy se ti, se az orbánfasiszták – na, ehhez mit szóltok? És ha ez nem megy (mert nem megy) veletek, akkor megcsináljuk nélkületek, ha kell, az ellenetekben is.

…Hogy nincs idő? Ó, már hogyne lenne – hiszen nem tudhatjátok, hogy mióta készülünk már erre. Ti még javában azon spekuláltatok, hogy ki jöjjön Gyurcsány után, kit kérjetek fel, aki még egy évig hagy titeket lopni, vagy legalábbis még egy év szabadlábat garantál nektek – de mi már akkor tudtuk, hogy kell valahogy legyen majd Orbán után is és tudtuk, hogy ti arra már nem lesztek jók. Mi már akkor javában készültünk a fidesszoci korszak utáni Magyarországra: elemeztünk, stratégiákat raktunk össze, sőt, hellyel-közzel még el is mondtuk, hogy mi kell és mi lesz „azután”…

Mindent tudtunk előre – mert minden olyan egyértelmű, egyszerű és nyilvánvaló volt, hogy csak a bolondok és a szegény, szorongó nép nem látta, a gazemberek (Fidesz + gazdasági-szellemi holdudvara) pedig eltagadták.

…A jó tengeralattjáróst csak akkor veszi észre az ellenség, amikor már jönnek a torpedók - és akkor már késő: kitör a pánik és törik a teknő… Itt is lesz pánik, hamarosan – és megtörnek a Fidesz körüli „öribarik” is: Nyerges Simicskának farkasa lészen, Pintér pedig kétszer tagadja meg Orbánt, mielőtt a kakas kiáltana, akkora lesz a beszari. Mert elveszhet a hatalom – és ha az odavan, akkor agyő, büntetlenség! Akkor istenhozzád, lopott vagyonok. A fejsze a magyar politika fájának gyökerére vettetik – és akik eddig lopott gyümölcsön éltek, majd kereshetnek más táplálékot.

Például börtönkosztot!

A „létező ellenzéknek” van még pár hónapja arra, hogy eldöntse: marad-e a fán, vagy a fejszésekkel tart? És hogy könnyebb legyen ezen gondolkodni, elárulom: az EU közepén ha valaki maffiózni akar, az úgy végzi, mint a múlt héten a csehek…

 

 

 

1 Felhívom mindazok figyelmét, akik fosnak az egyetlen tollvonással történő tulajdon-visszaszerzéstől és „realitás-felrúgástól”, hogy alig több mint két éve éppen hogy egy tollvonással került „állami felügyelet alá” az ország egyetlen világviszonylatban is számon tartott és színtiszta magántulajdonú cége, az elhíresült MAL Zrt…

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr75379388

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.06.27. 12:41:14

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.06.26. 21:48:59

"a másik pedig a holland parlamentbe képzelte magát…"

ez lenne az SzDSz? Biztos úgy értette Briganti úr, hogy a fizetés miatt...

danyielsztájn 2013.06.27. 09:36:41

A helyzet kecsegtető. A következő lehetőségek látom.
1. Orbán nyer, minden marad a régiben. (A német gazdaság idővel magával húzza egy kicsit a hazait, több lesz a lerabolható zsákmány, talán csurran-cseppen a pórnépnek is.)
2. Orbán nyer, de kénytelen szövetségest keresni a jobbik oldalon. Létrehozzák a kisebbségügyi tárcát, és/vagy megkapják a vidékfejlesztést, majd a Fidesz megpróbálja a torgyáni utat újra megjárni.
3. A szárszói koalíció nyer. A meglepődés után elkezdik visszavenni a pozíciókat, a háttérben kiegyeznek a legnagyobb ellenzéki párttal, László egy kicsit többet kap Lajos rovására. Ha nem hajlandó a kiegyezésre az új hatalom, akkor Orbán ismét az utcára hívja a híveit (kordonbontás, megvédjük!, békemenet, alaptörvény, bebetonozott emberek stb.), amit megtámogat szépen a tv-székházas társaság.
4. A szárszói koalíció nyer, és tökös: egy tollhúzással lenullázza a NER-t. Következmény? Orbán ismét az utcára hívja... stb.
5. Létrejön a progresszívblog párt, meggyőzi (a nyugat-európai, oké, észak-nyugat-európai társadalmi-gazdasági berendezkedés előnyeiről) a bizonytalanokat és párt nélkülieket, és nyer. Jön a tollvonás, és természetesen az orbáni reakció.

Bárhogyan is, de mindig beleütközünk OV-be. Egészen addig, amíg a Fidesz belülről fel nem robban, amíg el nem jön az ő XX. pártkongresszusuk, amíg nem veszik észre a király meztelenségét.

Moin Moin 2013.06.27. 10:56:19

@danyielsztájn:

Az 5. variánshoz, kérlek, olvasd el ezt:
progressziv.blog.hu/2013/03/14/igy_gyozd_le_a_fideszt

...Amint látod: már márciusra végiggondoltuk-leírtuk az ezzel kapcsolatos teendőinket!:-)

danyielsztájn 2013.06.27. 12:40:31

@Moin Moin: Olvastam én akkor ezt az írást, de most is átfutottam. Meg a hozzászólásokat is, mert kíváncsi voltam, mit gondolnak róla a többiek. De sajnos a téma elkanyarodott.

Oké, értem én, hogy jogilag mindez lehetséges és elméletileg kivitelezhető is. De kételkedem a gyakorlati kivitelezhetőségében. Persze harcról, kemény harcról írtatok. De hol vannak a harcoló tömegek?

Moin Moin 2013.06.27. 12:58:12

@danyielsztájn:

Ehhez a harchoz nem tömegek kellenek, hanem szervezett erők. Itt nem utcai harcokról van-lesz szó, hanem az államhatalom érvényesítéséről, törvényes, de határozott eszközökkel, átgondolt stratégia alapján.

danyielsztájn 2013.06.27. 13:05:44

@Moin Moin: Én sem fizikai harcra gondoltam! Hanem azokra a tömegekre, akik kiállnak tűzön-vízen keresztül az új hatalomért és nem ijednek meg az OV-vezérelte tömegektől.

Moin Moin 2013.06.27. 14:10:25

@danyielsztájn:

Az "OV-vezérelte tömegek", mint az új hatalmat veszélyeztető tényező csak akkor jönnének számításba, ha OV "vezénylésre képes" poízcióban lenne hagyva a kormányváltás után, ill. ha meg lennének hagyva a Fidesz anyagi erőforrásai.

...De nem lesznek!

Erről szól az alábbi, az Így győzd le a Fideszt! c. posztban szereplő bekezdés:

"a nagy valószínűséggel erőszakos utcai rendbontásokban is járó kormánybuktatási kísérlet felszámolására – sőt, lehetőség szerinti megelőzésére – szükség lesz a rendőrségre, annak egységes és a demokratikus szemléletmód, célok és jogrend iránt elkötelezett irányítására. Kész listák kellenek azokról, akiket „otthon kell tartani” majd (az előző fejezetben említett „kemény mag”, az „utcai harcosok”), és kész anyagok kellenek arra is, hogy kik voltak a Fidesz-korszak kvázi azonnal őrizetbe vehető-veendő figurái (a fent említett „vezérkar”, annak akár politikusi, akár „üzletemberi-szervezett bűnözői” elemei) – azok, akik valószínűleg törvénytelen úton tettek szert hatalmas összegekre és akik az új helyzetben ezekből a pénzekből finanszírozhatnák a Fidesz hatalom-visszaszerző manővereit és egész infrastruktúráját. (Ne feledjük: a Fidesz maffiaszervezet módjára működik, a state capture elve és gyakorlata szerint, így vele és hatalomdestabilizáló szándékaival szemben törvényesen lehet majd fellépni!)"

Igen: egyfelől el kell vonni a cselekvés lehetőségét a főkolomposoktól, másfelől pedig zárolni kell azokat az anyagi forrásokat, amelyek ellenzékben is hatalmassá és befolyásolásra képessé tennék a Fideszt. E kettőt párhuzamosan, egyszerre kell megcselekedni!

[...Gondolom, Bajnai is így képzeli, hiszen ő egy valóságos véreb.:-)]

savanyujóska 2013.06.27. 16:00:14

Nyilván én vagyok nehéz felfogású, de még mindig nem értem, mire alapozódik ez a nagy önbizalom. „Zárolni kell”, meg „egy tollvonással eltörölni”, persze, persze, csakhogy odáig el is kell jutni valahogy, hogy megtehessétek azt a tollvonást. Miután nem feltételezem, hogy a Facebook-on össze akartok trombitálni pár ezer embert, és azokkal megrohanni a Parlamentet, csak arra tudok gondolni, hogy demokratikus választásokon -ha még lesznek olyanok- akarjátok legyőzni a Fideszt, és megszerezni a tollvonásra feljogosító hatalmat. Viszont azt, hogy egy a ti/mi felfogásunkat képviselő új politikai erő 2014-ben parlamenti többséget szerez, magam részéről abszolút képtelenségnek tartom. Ha komoly munkával sikerülne valahogy átlépni a parlamenti küszöböt, az szerintem már nagy eredmény lenne.
Orbánt megpuccsolni meg szerintem csak belülről lehet. Az értelmesebb gazemberek, mint például Lázár és Rogán, ha összefognak a Fidesz olyan gazdasági háttérembereivel, mint Csányi és Demján, akik már láthatják, hogy az unortodoxia hová vezeti nem is annyira az országot, mint inkább a saját bizniszüket, képesek lennének ezt a két kártékony idiótát -Orbán és Matolcsy- diszkréten félreállítani az útból. Már ez is igen nagy előrelépés lehetne.

legeslegujabbkor 2013.06.27. 16:26:28

@savanyujóska: A poszt arra akar rávezetni, hogy a Fidesz velejéig romlott, semmiféle kompromisszum nem képzelhető el azokkal, akik asszisztáltak Orbán ámokfutásához.
Én ugyanilyen határozottsággal inkább azt követelném az ellenzéki indulóktól, hogy hangosan és érthetően egyenként esküdjenek meg, hogy első törvényükkel átláthatóvá teszik a pártfinanszírozást, a közbeszerzéseket, az állam csatolt szerveit.

savanyujóska 2013.06.28. 10:59:00

@legeslegujabbkor:
Rá vagyok én már erre vezetve. Azt kifogásolom, hogy rengeteget olvasok arról, mit kellene tenni, de semmi konkrétumot arról, hogyan fogunk eljutni odáig, hogy meg is tehessük.

legeslegujabbkor 2013.06.28. 12:58:02

@savanyujóska: Hát én semmilyen választási eredményt nem tartok váratlannak, ha a bizonytalanok elmennek szavazni. Csak meg kell mozdítani őket, vagy azzal, hogy ez így nem folytatódhat, vagy azzal, hogy mi nem szentek vagyunk, akiknek maguk felé hajlik a keze.

Miután egyre növekszik az értelmiség-ellenesség, nem hiszem, hogy nyerő stratégia okosságokat mondani. Inkább érzelmekre kell hatni, akármennyire is nem tetszik.
Talán el lehetne mondani, hogy az új kormányzás úgy tekint a hatalomra, amit azért szereztek, hogy az állampolgárok közösbe adott pénzét arra fordítsák, amire a legnagyobb szükség van ma. Pl. oktatásra, nyugdíjra, eg.ügyre, tűzoltókra, rendőrségre, bíróságra, stb.
És persze a polgároknak joguk van minden adóforintjuk útját követni.

Talán az is megérthető, hogy rosszul működik az az állam, ahol nem arra megy el a pénz, amire a közösségnek szüksége lenne, és 4 évente van egy nyílt verseny, amin bárki indulhat, természetesen egyenlő eséllyel.

savanyujóska 2013.06.28. 13:38:31

@legeslegujabbkor:

Komoly aggályaim vannak amiatt, hogy a bizonytalanokra úgy tekintenek, mint akik mind a Fidesz ellen akarnak szavazni, csak nem találnak olyan pártot, amelyikben megbíznának. Lehet, hogy a többség valóban ilyen, de egy nagy részük azért bizonytalan, mert egyáltalán nem foglalkozik politikai kérdésekkel. Ha ezek mégis elmennek szavazni, egy jó részük a Fideszre fog szavazni. Alábecsülik a masszív kormányzati propaganda hatását is. Az emberek túlnyomó többsége alapvetően még mindig a közszolgálati hírműsorokból tájékozódik, ott meg egyáltalán semmi másról nem tudósítanak, csak fantasztikus győzelmekről, elsöprő diadalokról, meg arról, hogy Bajnai Gordon mekkora szemét. Bár a valóság és a sikerpropaganda közti különbség mindenki számára szembeötlő, azért mégis nagy hatással van az emberekre az, hogy a hangszóróból folyamatosan az szól, mekkora sikereket ér el a kormány. Még egyetlen kormány sem betonozta be magát ennyire a hatalomba, mint a Fidesz, és nem látom, hogyan lehetne őket innen kirobbantani. Milyen választási kampányt terveznek az új szervezetek, honnan szedik össze rá a pénzt, ilyesmikről szinte semmit nem olvasok, csak arról, hogyan kell a Fideszt eltávolítani a közéletből, miután Orbánék megbuktak. Az itt, meg az 1000 leütésnél olvasható programtervezetek nagyon szépek, de ezekkel választást nyerni nem lehet. Az átlagszavazó ilyet a kezébe se vesz, vagy ha mégis, a harmadik mondat után abbahagyja az olvasást. Részben azért, mert nem érti, részben meg azért, mert egy politikusról sem hiszi el, hogy ezt valóban komolyan gondolja. Választást nyerni itt csak ígérgetésekkel, és nacionalista demagógiával lehet. Abban meg a Fidesz felülmúlhatatlan.

legeslegujabbkor 2013.06.28. 14:05:02

@savanyujóska: A közszolgálati műsorokat csak utcai megmozdulásokkal tényleg nehéz hatástalanítani, talán egy rétegnek az internet, a többieknek meg az iskola, a bolt, a trafik, az orvosi rendelő az a közeg, ahol a híreket meg lehet beszélni és több ember összejön. És a munkahelyeket se felejtsük ki.

Az ígérgetés, és nacionalista demagógia helyett lehetne hangsúlyozni a közösségépítést, hiszen a gazdasági dolgaink összekötnek, és a felfújt, okoskodó hólyag kinézet helyett némi leereszkedést, mintha a nép egy átlagos fia lenne az, akire 4 évre a pénzünk fogjuk bízni. Ha valakiről azt hiszed, hogy egy a tömegből, akkor feltételezed, hogy közös érdekeitek vannak, amit ő képviselni fog, és nem csak a saját hasznát tartja szem előtt.

Marta Perusza 2013.06.28. 18:04:59

teccik az írás...de félek ez a naiv forradalmi idealizmus sehova se vezet..
és ha lenne is ezer mindenre mozgósítható ember...a neten beszélné meg az egészet?
kb. 2004 óta figyelik a rencer ellenségkéit a neten, nem az idiótákat,azokat hagyják,sőt segítik...lzsd "metapédia" nevű nyilas képződmény...és tsai

Husz_János_Puszita 2013.06.30. 18:31:51

Szerencsére megígérte a Mesterházy az adóemelést, ha győznek. A gazdagoknak. De jó lesz!
süti beállítások módosítása