„Ez az ember tiszta hülye - mondta a tábornok az őrnagynak. - Felvenni egy tó partján valami orosz egyenruhát, amit isten tudja, ki hagyott ott, aztán tűrni, hogy bevágják az orosz hadifoglyok közé, ezt csak egy hülye teheti meg.”
Jaroslav Hašek: Švejk - 1923
Mindenek előtt: nekem az egyik személyes kedvencem Oroszország és az orosz nép. Ennek számos – részben szubjektív – oka van. Érdekel e nép történelme, kultúrája (mind a népi, mind a „magaskultúrája”). Ennek a népnek és világnak sok fontos mondanivalója volt és van – és bizony: a mai Európa is egészen másként nézne ki egy bizonyos orosz cár egyik szubjektív döntése nélkül1! És ez az a nép is, amely talán a legtöbb személyes és emberi áldozatot hozta azért, hogy Európa ne legyen az „Ezeréves Birodalom Barbárság” martaléka…
Vannak párhuzamok is a magyar és az orosz társadalomfejlődés és ebből következően a mentalitás között is: az egyiket a többszáz éves török-, majd Habsburg uralom, az utóbbit pedig a szintén több évszázados tatár hódítás terelte le a korábban általa követett útról. Az eredmény mindkét nép esetében egy nagyon önállótlan, nagyon nem-kezdeményező és nagyon „ukázelvű” hozzáállás lett. (Persze mindkét esetben vannak kivételek is: itt a leginkább német-osztrák és zsidó eredetű polgárság, illetve a XIX. század második felétől megjelenő nagyparaszt-vállalkozói réteg, ott pedig egyfelől szintén a német2 és zsidó bevándorlók, másfelől pedig a szibériaiak – de róluk talán egy másik alkalommal majd…)
…Amivel azonban nem tudok azonosulni, az Magyarország „putyinizálása”, amin – a hírek szerint – Orbánék ezerrel dolgoznak! Azért nem támogathatom ezt, mert Magyarországot felesleges függésbe hozza, anélkül, hogy ennek bármiféle előnye lenne.
Szentpétervárt fel lehetett építeni ukázzal-kancsukával és brutális kényszermunkával, ám polgári társadalom nyilvánvalóan nem „létesíthető” így – noha I. (Nagy) Péter szándéka valami efféle lett volna. A Szovjetunió összeomlása utáni káoszból ki lehetett hozni Oroszországot egy ottani „centrális erőtérrel”, a putyinizmussal, ám ennek alapját mégsem a központosítás és az ellenzék akár fizikai üldözése jelentette és jeleni, hanem a világpiaci olajár-robbanás. Oroszország megerősödésben tehát nem valamiféle belső okok játszottak szerepet, az erőforrást nem az orosz társadalom és gazdasága adta. Ott lényegében semmi sem változott: nemigen vannak kimagasló orosz ipari termékek, nincs semmiféle „tudásalapú expanzió” arrafelé. Megy úgy minden, ahogy korábban, a szocializmus „jobb éveiben”: az állam, ha bevételre tesz szert valahogyan, abból oszt a „polgártársaknak3” is – akik valójában egyáltalán nem polgárok, sokkal inkább a muzsik hagyomány örökösei…
Amikor Orbán egy ilyen országhoz akarja kötni a magyar gazdaság igen jelentős szegmenseit, akkor ezzel Magyarországot távolítja a minőségek versenyét jelentő nyugati világtól és mentalitástól. Amikor itt igen fontos, hosszú távra szóló dolgok majd nem az ország hosszú távú érdekei szerint és nem objektív teljesítmény- és/vagy ár- és minőségversenyben fognak eldőlni, hanem az országot jelenleg vezetők/”birtoklók” egyéni hatalmi érdekei szerint, akkor ezzel tulajdonképpen „kilépünk az EU-ból”.
Egyetértek az Európai Unió és Oroszország közeledésével. Ez a két világhatalmi szereplő egymás legtermészetesebb szövetségese – lehetne, ha alaposan megfontolnánk, mi is e közeledés célja és lehetséges módja és ha a folyamat kezdeményezője az EU lenne. De azzal nem értek egyet, ahogy most Magyarországot húzza a putyini Oroszország felé Orbán! Értem én Orbánt, hogy neki passzolna egy olyasféle társadalmi berendezkedés, ám az semmiképpen sem érdeke a magyaroknak, hogy országuk és mentalitásuk arrafelé legyen „orientálva”.
Nem tudhatjuk még annak részleteit, hogy miképpen fog festeni az a paktum, amely készül – de már most el kell gondolkodnunk azon, hogy miképpen farolhatunk majd ki belőle egy kormányváltás után!
[A témához zenei aláfestéseképpen íme, III. Frigyes Vilmos porosz király Szemleindulója a Szentpétervári Admiralitás Zenekarának előadásában: https://www.youtube.com/watch?v=qiVAGnyykSY]
1 Ha annak idején, a Hétéves háború végén, 1762-ben az akkor trónra lépő III. Péter, elődje I. Erzsébet cárnő politikájával szembefordulva nem áll Poroszország mellé, akkor ma aligha létezne Németország – és talán EU sem lenne. III. Péter világéletében csodálta II. (Nagy) Frigyes porosz királyt és képtelenségnek érezte volna, hogy ellene harcoljon. Péter maga gyenge [és felesége, II. (Nagy) Katalin által hamarosan az útból el is tétetett] uralkodó volt, azonban Poroszország „megmentése” mellett komoly racionális érvek álltak: ez a két ország és a két nép valahogy egymás természetes kiegészítői voltak – és ma is azok, ha hagyják őket békén fejlődni…
2 A német bevándorlókkal Oroszországban megjelent újfajta, a helyitől alapjaiban különböző, polgári munkakultúra „örök nyomot” is hagyott Moszkva városában, a híres utca, az Arbat nevében – ez ugyanis az eredetileg ott lakó németek „Arbeit”, „munka” szavából származik. El lehet képzelni, hogy milyen „elementáris” hatást gyakorolhatott a jó, ám „komótosan” dolgoz(gat)ó oroszokra az a munkastílus, amelyet a németeknél láthattak!
3 Polgártárs: ez volt a (nem párttag) szovjet állampolgárok hivatalosan használatos megnevezése.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek