2012.12.14. 18:27 Szerző: piefke

Nemzeti szaron

elfajzott művészet.jpg

“These men who come to power, they have small minds. You will scared. And they will resent you, and they will strike out and destroy you.”

(„Ezeknek az embereknek, akik hatalomra kerülnek, kevés eszük van. Félni fogsz. Neheztelni fognak rád, ki fognak ütni és megsemmisítenek.”)

Don McBrearty - Keith Ross Leckie: The Arrow (A nyíl1) – 1996

 

 

Á, nem kell ide semmiféle „előzetes feliratkozás” – a Fidesz feleslegesen törvénykezett! Elég lesz az, hogy a Műcsarnok2 jegyszedője összeírja azokat, akik azután oda beteszik a lábukat (és nem korábbi kiadású útikönyvvel várost járó külföldiek), hogy Aczél Fekete György átalakította azt az által elképzelt „Nemzeti Szalonná”.

Igen: itt alább a Magyar Művészeti Akadémiáról lesz szó. Pontosabban arról, hogy 2012-ben létezik-e még „nemzeti művészet” Európa közepén? És ha nem létezik, akkor miért tesznek úgy egyesek (politikusok és művészettel foglalkozók), mintha lenne? Továbbá: mit tesz az az igazi, innovatív és kreatív művészettel, ha államilag-hatalmilag rendelik el egyesek, hogy mi a kívánatos és a nemkívánatos művészet?

Van itt mostanában egy konzekvens és koherens folyamat: a magasabb rendű agyi működések kiiktatása a Kárpát-medencében. Ugye, az ország egyetlen esélyét adni képes oktatást-felsőoktatást kinyírták (a hóhér neve: Hofmann Rózsa) – így az intellektuális-kognitív oldal megvan. Most jön az emocionális-művészi! Ennek hentese egy bizonyos Fekete György nevű, önmagát „belsőépítészként” definiáló 80 éves bácsi lesz, aki – saját bevallása szerint – 79,5 éve hordja jellegzetes apródfrizuráját (ld. itt: http://index.hu/video/2012/11/30/futyulok_erre_a_demokraciara/). Hogy művészként mit produkált, azt láthatta, aki akarta, hiszen „véletlenül” éppen most volt az életmű-kiállítása az Iparművészeti Múzeumban (Aranykor, Fekete György Kossuth-díjas, Érdemes művész famozaikokat, rajzokat, illusztrációkat, kisplasztikákat és könyveket bemutató kiállítása - http://www.imm.hu/hu/exhibits/view/188,Aranykor?type=temporary). Aki nem látta személyesen a kiállítást, az itt megnézhet néhány jellemző példá(ny)t: http://index.hu/kultur/2012/12/08/fekete_gyorgyot_kizarjak_sajat_akademiajabol/#gallery_3608044|3608076

…Mit mondhatunk ezekről a művekről? És: mit mondhatunk művei alapján a mai magyar művészetnek erről a felülről elrendelt uráról?

A művei, fogalmazzunk így, igen messze esnek a világszínvonaltól – mint ahogy Fekete György korábbi belsőépítészeti munkái sem haladták meg művészi értékükben egy vidéki szövetkezet asztalosbrigádjától kikerülő munkák szellemi horizontját. Volt a magyar iparművészetnek (és építészetnek) egy sajátos korszaka a ’70-es-’80-as években – egy, a világtól némileg elzártan fejlődő, belterjes korszaka, amit én magamban csak IV-stílusnak („ívé”) szoktam nevezni. Az egykori Iparművészeti Vállalat (innen jön az „IV” elnevezés) üzleteiben, galériáiban láthatott akkoriban az ember ilyen tárgyakat – és ez az a „stílus”, amelynek egy változata a Magyar Művészeti Akadémia alapítója, Makovecz Imre és mostani ura, Fekete György alkotói stílusára is jellemző. Ők persze tehetségesebbek voltak, mint a számos „kismester” – ám amit csináltak, az ugyanúgy legfeljebb marginális volt a korszak világművészetében.

Ez a „magyar művészet”, Makovecz és Fekete életműve „a világ mellett”, az „árnyékban” jött létre és működött – és amikor kinyíltak a határok, a „piacra lépő” új művészek, tervezők egy jelentős része túllépett ezen a korszakon (vagy: eleve bele sem lépett). Mi már akkor a Deutsche Bauzeitungot (http://www.db-bauzeitung.de/de/9/home.html) és a L’Architecture d’Aujour d’hui-t (http://www.larchitecturedaujourdhui.fr/) forgattuk, amikor Makovecz és az „organikusok”, meg persze Fekete György is ősi magyar álmokat álmodtak - és ahogy Makovecz, úgy Fekete is egyre „bonyolultabb” korszakaikba léptek… Dolgozott ezekben az emberekben az a kádár-kori tapasztalat, hogy „sohasem érjük utol a nyugatot” és ez lassan átalakult bennünk és művészetükben a nyugat és a modernitás elutasításává. Világos: ami úgysem lehet sohasem a miénk, azt jobb, ha elkezdjük szívből utálni! …Emiatt egyfajta „saját, csak ránk jellemző látásmód” alakult ki náluk, ami egy belterjes, ezoterikus, a korból „kilépő” művészetet hozott létre. Kialakult a fejükben „a létezés magyar minősége” és az az elképzelés, hogy mi, magyarok „rendelkezünk egy saját, csak ránk jellemző látásmóddal, ahogyan leírjuk, megértjük, érzékeljük és kifejezzük a körülöttünk lévő világot”. Nyilván tudtak arról Fekete, Makovecz, valamint művészeti és ideológiai társaik, hogy „a maguk módján mások is leírják, értelmezik és kifejezik a világot, de mintha az valahogy mást jelentene. Ha úgy tetszik, az másfajta művekben ölt testet”…, és hogy így leírni, megérteni és kifejezni a világot rajtunk kívül más nem tudja…”.

…Igen: az értő szemek nem tévednek, valóban Orbán Viktor 2009-es kötcsei szavaival írtam le ezt a „sajátosan és mélyen magyar” művészetet! Nem véletlen ez a párhuzamosság, hiszen Orbán is ennek a szellemi közegnek a tagja, ő is éppen úgy frusztrálódott attól korábban, hogy „elmaradott”, „provinciális” – és ez az érzés végül nála is a nyugat, a modernitás és a valóság elutasításában és a különutassá válásban manifesztálódott. „Egy brancs maguk” – ahogy a Tanúban a börtönőr mondja…

Ezek után mi sem természetesebb, mint hogy a nemzeti illúziók világába átlépett politikus a nemzeti illúzióikba menekülő művészeket támogatja és rühelli azt a világművészetet, amelynek élvonala hosszabb távon mindig is kivetette magából a zavarosságot. Rühelli azokat, akik magabiztosan és természetesen képesek a világban mozogni és megnyilvánulni – mert érzi, hogy ő, a „sajátosan magyar”, képességek és tudás terén elmarad tőlük. Nem ambicionálja azt, hogy megméresse magát a világban – elég neki az, ha itthon, hatalmi szóra „nagy művésznek” (vagy politikusnak, közgazdásznak) tartják, legalább élete végén. Persze sejti, hogy ez az értékelés nemigen éli túl őt, pontosabban a mögötte álló potentátok hatalmának végét… De „kis hal-jó hal”: ha a világhír neki úgyis eleve reménytelen, akkor legalább ez legyen meg…

…És hogy legyen egy „művészeti közeg”, amelyben respektusa van, hát maga köré gyűjti a fűzfapoétákat és a hangzatos hazafiságban és/vagy a KDNP-s vallásosságban „magukat megtaláló” közepes, vagy még gyengébb tehetségeket. Ők a Magyar Művészeti Akadémia „gerince” – mert aki valóban értékteremtő és innovatív, az ebben a mocsárban meg nem marad, hiszen neki bérdicsérőkre semmi szüksége! Éppúgy, mint ahogy Orbán maga köré, a kormányában és a „több mint kétharmadában” összegyűjtötte azokat a (szintén) közepes, vagy még gyengébb szakembereket, akik aztán „hatalmi pozícióból” dirigálhatnak most azoknak a pályatársaknak, akiket tiszta teljesítményversenyben soha meg nem előzhettek volna, csak a gátlástalanág & szolgalelkűség kombó bevetésével.

…Amit Fekete és társai csinálnak, az nem művészet: az szar. Szar, mint az első Orbán-ciklus emblematikus épülete, a Nemzeti Színház, amely mind modern színházépületként, mind pedig építészeti szempontból alatta van a még értékelhető szintnek. Ennek a korszaknak a „művészete” hazug és hamis, továbbá teátrális és „közérthetőségre törekvő” – egyszóval éppen olyan, mint Orbán és az „oligarchák” politikája és magánízlése. Bizony, itt is „összenő, ami összetartozik”.

A „nemzeti politika” alapvető célja már bőven több mint egy évszázada a haladás, a modernitás és legfőképpen a teljesítményverseny kizárása, távoltartása. Régen volt az, amikor a szép, romantikus reformkorban együtt volt a Haza ÉS Haladás… A Magyar Művészeti Akadémia, valamint az általa diktált ízlés és világfelfogást elutasítók közötti harc leképezése annak a harcnak, amelyet a bezárkózó és a társadalom nyakára ülő „nemzeti elit” és a világhoz a saját teljesítményükkel csatlakozni akarók között folyik. A Fekete Györgyöt és a Magyar Művészeti Akadémiát „helyzetbe hozók” fejében az a kényszerképzet él, hogy nem szabad megengedni azt, hogy az embereknek, a társadalomnak saját véleménye legyen bármiről és bármilyen téren is. Ezek az alakok azt képzelik, hogy hatalmuk záloga a befolyásolás: ha ők mondják meg, hogy mi az igazság, hogy miről tudhat és miről nem tudhat a jónép, és ha ők szabják meg azt is, mi a szép és a jó. Ez pedig tipikusan zsarnokokra jellemző elképzelés.

…Ha nem akarjuk azt, hogy Magyarország a kutyáké, vagy zsarnokoké legyen, akkor nem hagyhatjuk, hogy tehetségtelen, frusztrált kóklerek művészeti megmondókként tetszeleghessenek. A posztot azzal indítottam, hogy jó ízlésű ember ezentúl aligha teszi be a lábát az „elfeketedett” Műcsarnokba és azokra a helyekre, ahol a Magyar Művészeti Akadémia államilag támogatott prominenseinek „műveit” mutogatják… És most mégis azt javaslom: menjünk el ezekre a helyekre, rendezvényekre és „művészeti eseményekre” minél többen! Menjünk el – és fejezzük ki a nemtetszésünket! Írjuk be a vendégkönyveikbe, hogy amit láttunk, az gáz… És legfőképpen: látogassuk az igazi művészek kiállításait, bemutatóit és (lehetőségeink szerint) támogassuk őket! Támogassuk azt a művészetet és azokat a művészeinket, akik nem azt érzik küldetésüknek, hogy azok seggét nyalják fényesre, akik tárlatok és színház helyett a legszívesebben csak focimeccsekre járnak…

 

 

 

1 Magyarországon Gyorsan, mint a nyíl címmel vetítették (http://www.port.hu/gyorsan,_mint_a_nyil_the_arrow/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=17969&i_city_id=3372&i_county_id=-1). Angolul itt nézhető meg: http://www.youtube.com/watch?v=9PMnlnqRex4 – az idézett rész 1:11:00-tól kezdődik.

2 A posztot bevezető képhez: az „elfajzott művészet” („Entartete Kunst” - ahogy a képen látható feliraton is szerepel) a náci Németországban használt kifejezés a modern művészetekre. A náci rezsim 1937-ben, Münchenben rendezte meg az Elfajzott művészetet bemutató kiállítást (Ausstellung „Entartete Kunst”), amelyet azután a Birodalom nagyvárosaiban utazó kiállításként mutattak be.

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr814965731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

laci0011 2012.12.15. 07:47:39

Sajnos tökéletesen igazad van,ebben az országban,normális embernek megbomlik az elméje,annyi baromságot tapasztal nap mint nap.

órarugógerincű felpattanó 2012.12.15. 12:40:55

Elmondjam mi szar még?

Ez az írás.

veracity 2012.12.15. 12:50:48

"akik magabiztosan és természetesen képesek a világban mozogni és megnyilvánulni"

Drága gyerekek! Ha ekkora mellényetek van, már miért kértek ti pénzt és lehetőséget ettől a mocsok nemzeti kúrmánytól?! Szarjatok a nemzeti elkötelezettségű Fekete Gyuri bácsira és menjetek magabiztosan a saját utatokon.

Nálatok van az igazi művészet, ti tudjátok a szépet, a jót, a mait, a modernet! Menjetek hát előre! Ne bazírozzatok a nemzeti állam pénzére!

Ja, hogy a halál f@sza sem kíváncsi a ti színvonalas művészetek termékeire? Hogy éhen vesztek Fekete Györgyék támogatása nélkül? Ajvé, akkor tessenek már viselkedni megtanulni és észrevenni amikor a zöld takony az orrotokból a kitátott szácskátokig csorog!

Gunboat-Diplomat 2012.12.15. 12:52:43

"…Ha nem akarjuk azt, hogy Magyarország a kutyáké, vagy zsarnokoké legyen, akkor nem hagyhatjuk, hogy tehetségtelen, frusztrált kóklerek művészeti megmondókként tetszeleghessenek"

Most mit csináljunk, névtelenül bármikor firkálhatnak egy ilyen cikket, mint a fenti. És akkor a sok lumpenproli megtudja, hogy a nonfiguratív berakás téglából, német kockaházon menő, fából, étterembelsőben provinciális és szar.

Bélabáttya (törölt) 2012.12.15. 12:53:48

@órarugógerincű felpattanó: Hát, eléggé. Makovecz még leglább próbálkozott, csinált újszerű, izgalmas dolgokat, de aztán megállt valahol az emlékmű és a templom határán, függetlenül a megrendelt épület funkciójától. De legalább egyéniek, érdekesek voltak a dolgai. Kötelezővé azért nem kellett volna tenni őket...

Ez a szerencsétlen Fekete meg? Hát, tényleg...
Viszont hihetetlenül tehetséges! No, nem a „művészetében”, ami egyszerűen nincs, hanem a „munkássága” hatásában.
Kevesen jutnak olyan lehetőséghez, hogy életükben háromszor is ennyire kártékony módon hathassanak a magyar művészetre. Még ennyire meghatározó figura nem volt a magyar művészeti életben...

Muad\\\'Dib 2012.12.15. 12:59:24

Amikor valami köpedelem rohadék a művészetet szar, meg nem szar rétegre osztja fel, akkor elkap a hányinger. Legyen ez az illető akár egy bezárkózott, "magyarkodó" művész, akár egy megélhetési tetű, aki nem olyan rég, még biztos nyáladzva ordította volna valamelyik elvont kiállításon, hogy művészetet nem illik leszarozni, akkor sem, ha valaki szerint annyit ér. Persze ilyenkor kiderül, hogy mennyit is ér az az úgynevezett művészi szabadság...

dögölj meg 2012.12.15. 13:06:21

Kedves Felebarátaim ! Sokan vélik úgy,hogy
ha a magyar kultúrából kiesszük a zsidót,
csak a bőgatya meg a fütyülős barack marad. Fekete Györgynek és társainak most megadatik,hogy elmondják: a bőgatya a maga idejében egy világraszóló,praktikus találmány volt és a fütyülős barackon kívül is léteznek dolgok,például a szatmári szilva.Aki még nem kóstolta,nem tudhatja,mit veszített.
Kirekesztve csak azok érzik magukat,akik eddig másokat rekesztettek ki.

Anna Sussoger 2012.12.15. 13:12:53

Az idézetben valószínűleg „you will BE scared” volt.

Gunboat-Diplomat 2012.12.15. 13:15:56

A művészi szabadság Magyarországon hagyományosan a közpénzekhez való hozzáférés jogát jelenti.

Eddig a nagyonnemzeti "művészek" szabadságát korlátozták, nem rendeltek például tőlük tízmilliókért festményeket, mint Szilvássy világszínvonalú apósától. Most rendelnek, úgyhogy most a nagyonkozmopolita "művészek" vannak elmarva a kondértól.

A teljesítmény a politikai jelzőktől függetlenül mindkét oldalon a béka segge alatt.

Mizantrop 2012.12.15. 13:38:03

@veracity: Te okos mikulás, hát kinek a pénzét osztogatja itt sajátjaként a nemzeti kormány, mesélj csak? Itt nem a magyar kormány és Fekete György pénzének elosztásáról van szó, hanem egy ország adóforintjainak felhasználásáról. Ja, hogy ezt a te droid agyad nem képes befogni? Akkor legalább a szádat, azt.

Radio Silicon 2012.12.15. 13:40:45

Nekem tetszettek a link alatt látható Fekete György munkák. Jó, lehet, hogy nem világraszóló újdonságok, stb. (bár tudjuk, hogy az, hogy mi lesz nemzetközileg híres, az attól függ, hogy a megmondóemberek mit tekintenek annak, és az sokszor erősen szubjekív és szkurill).

Attól, hogy Fekete nem egy nemzetközileg is felkapott művész, még nem lehet akadálya annak, hogy az MMA-t jól vezesse. Pl. az egyetemek rektorai sem feltétlenül a leghíresebb és legeredményesebb kutatók, de ettől még lehet az egyetem jó.

egyiptomimau 2012.12.15. 13:45:43

@órarugógerincű felpattanó: Gratulálok a lenyűgöző, meggyőző, hihetetlenül világos érvelésedhez.

midnight coder 2012.12.15. 13:52:28

Az, hogy valami művészet vagy hulladék, nagyon könnyen eldönthető. Egy kérdést kell feltenni: meg tud-e élni állami támogatás nélkül. Ha igen, akkor művészet, ha nem akkor közpénzből finanszírozott szellemi önkielégítés. Oldaltól függetlenül.

Gogolák etnő 2012.12.15. 13:54:43

@bloggerkám: mondjál példát az eddig tág teret, szabad művészi és társadalmi légkört élvező, természetesen hótt független és hipertehetséges bagázs munkásságából, ami tényleg nagyon ott van és akinek/aminek mostantól nincs helye (az, hogy önként nem állítok ki a bőgatyásoknál, az nem ér! Győrffy László szegedi szarakodása szintén nem ér!)

Mizantrop 2012.12.15. 13:56:53

@midnight coder: Remek. Vincent van Gogh-díjra javasollak.

Mizantrop 2012.12.15. 13:58:15

@Gogolák etnő: Színház ér? Akkor az összes alternatív.

kennyking 2012.12.15. 13:59:50

@midnight coder:
" Egy kérdést kell feltenni: meg tud-e élni állami támogatás nélkül. Ha igen, akkor művészet, "
Általában egyetértek veled, de most nem.Csak egy ( kiragadott) példa ( mert sorolhatnám reggelig), az X faktor művészi minősége az egeket verdesi, csak mert nem közpénzből van? ( És sorolhatnám a képzőművészetből, irodalomból a példákat.)

kennyking 2012.12.15. 14:03:08

" Szar, mint az első Orbán-ciklus emblematikus épülete, a Nemzeti Színház, amely mind modern színházépületként, mind pedig építészeti szempontból alatta van a még értékelhető szintnek."
De bezzeg az igazgató...az aztán übervilágszám.Alföldi zseniális, nem is tudom ilyen ótvar szar épületben hogyan lehet világszínvonalon tevékenykedni.
( Bár, speciel maga az épület nekem se tettszik, sőt...)

zajos1 2012.12.15. 14:32:42

A szegedi"szaros" mű után jó lenne, ha az ilyen irányú művészet eltűnne...

niklex 2012.12.15. 14:37:41

Olyan jó, hogy felbukkant még egy Savonarola!
Fekete úr már azt hihette, hogy nagy szomorúságára elmúltak az 1950-es évek...szerencséje van, visszatértek.

EMU 2012.12.15. 14:38:08

Remek írás, pontos, lényegre tapintó. Azzal a sok árvalányhajas soviniszta majommal meg nem kell foglalkozni, aki itt veri a nyálát, miközben a legnagyobb művészet életében, amivel találkozott, az a kakasos nyalóka volt. Őket amúgy sem a művészettel lehet megfogni, nekik a tévékamerába szotyit köpködő fociszurkoló központosított ízlése a mérce. Valaki meg nem a kollégiumban tanult meg késsel villával enni és mozgólépcsőt használni. Ha nem is Párizsban, de olyan helyen, ahol polgárnak lenni nem politikai szerepvállalás kérdése volt. Ők értik, miről szól a cikk. Azokat meg magasról le kell szarni művészeti kérdésekben, akiknek a cserge meg a tulipános láda az esztétikai katarzis. Ilyen szellemi háttérrel házmesterként is buknának, nemhogy egy ország szellemi elitjeként, ugyan már, csak kicsit kell várni, az a kevés idő meg pont arra lesz elég, hogy végleg bohócokká váljanak, és csak röhögni lehessen rajtuk a későbbiekben. Ahogy az eszetlenségüket védő morcos soviniszta kakasos nyalókásokon is.

EMU 2012.12.15. 14:40:15

@zajos1: Jézusom, csak nem meg kellett nézned? Ki kötelezett rá? Mondd, ki volt, ki erőnek erejével odakövetelt? Vagy nem is láttad? Mi máson voltál?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.12.15. 14:46:31

egy haverom szokta volt mondani

ez művészet, mi eztet már nem érthessük...

------------------------------------

szóval, ha a művészek megélnének a piacról, nem lenne sírás..pedig csak arról van szó, hogy a mézesbödön mellől elhessintik lassan a libsiket.
persze rögtön megy a cirkusz..és még valami
"mint az első Orbán-ciklus emblematikus épülete, a Nemzeti Színház,"

ha olyan szar a nemzeti miért is megy a vergődés, hogy jáj csakazAlföldigyerekazakiodavaló?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.12.15. 14:48:31

@Mizantrop: na...hát most nem a szaros tányért alkotónak megy zseton..ilyen kurva egyszerű. nem tetszik?
ki nem SZARJA le?

EMU 2012.12.15. 14:55:52

Itt vannak a mézesbödön mellől elhessintett libsik, te tökfej: index.hu/belfold/2012/12/13/fabry_sandor_is_gulyas_mellett_szolidarit/

Radio Silicon 2012.12.15. 15:22:34

@EMU: "a kevés idő meg pont arra lesz elég, hogy végleg bohócokká váljanak, és csak röhögni lehessen rajtuk a későbbiekben" - azért vegyél vissza a mellényedből. Ha ennyire jól látod a jövőt, akkor a lottószámokat is elkérhetném?

De azért bízom benne, hogy küldetésed eredményre vezet, és megdöntöd barátaiddal a Fekete féle művészeti diktatúrát.

azbesztos 2012.12.15. 15:30:52

Piefke a tehetségtelen, frusztrált kókler művészeti megmondókként tetszeleg.
Persze szarunk rá és ő dagonyázhat benne.

tomwar 2012.12.15. 15:32:49

@Radio Silicon: Megcafolhatatlan ervek. Mindharom.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.12.15. 15:50:59

@EMU: szóval, ha a művészek megélnének a piacról, nem lenne sírás..
hogy ismételjem magam..

takácsbálint (törölt) 2012.12.15. 16:05:51

@midnight coder:
youtube videók egy jelentős részének 98-99% a like aránya. (szokták mondani, hogy biztos a többieknek is tetszik. csak azt hitték, hogy a dislike a letöltés gomb). megint másoknál 80-90% között szór a tetszési arány. nyilván az ilyen típusú nem-megosztó alkotókat kell illetve lehet támogatni.

a probléma az, hogy egy ilyen mérce mellett a baloldal által támogatott művészet is orra bukna. a jobboldal kevés kivételtől eltekintve még nagyobbat hasalna.

Mizantrop 2012.12.15. 16:08:06

@FILTOL: Te valami nemzeti keresztény vagy?

Mizantrop 2012.12.15. 16:09:19

@FILTOL: Te valami nemzeti keresztény műértő vagy?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.12.15. 16:28:01

@Mizantrop: ki kell, hogy ábrándítslak..nem vagyok keresztény...

műértőnek minek kell ahhoz lenni, hogy kimondjam, az a művész aki nem él meg a piacról (milliárdos galéria forgalmak ésatöbbi) az ne tüntessen..hápogjon. menjen oszt dolgozzon.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.12.15. 16:33:02

@EMU: Művészetről meghittség s alázat híján felesleges értekezni, hiszen az alkotás szentsége nem fér össze semmiféle nagyzolással, észosztással. Ezt tartsd észbe barátom s elmédben világosság gyúl, kiváltképp az esztendő vége felé, mikor elszámolunk mindazzal amit eddig tettünk.

vajdasagi 2012.12.15. 16:52:12

@FILTOL: Én már voltam a Nemzetiben, és tetszett, amit ott láttam. Szerintem az Alföldi jó vezetője annak a szervezetnek. (Noha engem nagyon zavar, ahogyan viselkedik. De igazgatónak jó.)

De Te voltál már valaha a Nemzetiben? Vagy úgy általában színházban? És ha nem, akkor miből gondolod, hogy véleményt kell erről mondanod?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.12.15. 17:00:18

@vajdasagi: elnézést...hol is szaroztam le alföldit?
mert poszt amihez hozzászólunk leszarozott egy pár dolgot, főleg ami nemzeti.

veracity 2012.12.15. 17:02:09

A nemzet pénzét a nemzet érdekében kell felhasználni. Köszönet illeti Fekete Györgyöt. Ilyen liberális undor orkánban bátor ember, hogy ki mer állni nemzetéért!

veracity 2012.12.15. 17:08:03

Arról a 17 milliárdról mikor fogtok beszélni, amit a Gyurcsány-Bajnai kormány tanácsadási céllal fizetett ki a haverok cégeinek? Nektek az semmi? Hát mit csináltatok annyi pénzzel? Elfogyott? Most meg Fekete Györgyre fújtok, mert a kezetekre csapott és sajog a kezetek?

hopp ti 2012.12.15. 17:40:40

@veracity:
A te Gyuri bácsid a kommunista éra talpnyaló "művésze" volt , most meg nemzetivé vált kisisten egy párttitkárivadék kegyéből.
Hamarosan mindketten mennek a süllyesztőbe...

Mizantrop 2012.12.15. 17:47:38

@FILTOL: Csak mert annyira toleráns, kulturált és empatikus alapállásból közelíted meg a kérdést. Amúgy a piacon a Mari nénik szoktak megélni a portékájukkal (bár nem könnyen), nem tudom, újdonságot mondok-e azzal, hogy a művészet nem piaci alapon működik (lásd még a rejtélyes kifejezést: mecénás). De nem baj: te vagy ma a második Vincent van Gogh-díjas. Vagy ha nagyon nemzeti vagy, legyen mondjuk: Csokonai-díj. Mondjuk nekik nem ment piaci alapon, nyilván mert nem teremtettek minőséget. Szívből gratulálok.

Mizantrop 2012.12.15. 17:49:18

@veracity: Az meg külön szerencse, hogy a nemzet érdekét te meg a fekete györgyök ilyen világosan látják. Na, menj már te a picsába.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.12.15. 17:51:48

Azért van egy határ művészet és bűncselekmény közt...

Általában igen éles határ...

A művészethez elengedhetetlen a szépérzés, a kifejező készség, az alkotás teremtés...

Most valaminek a rombolása, emberi méltóság megsértése, vallások egymásnak uszítása, nos.. ezek bűncselekmények!

Az ilyet, minden művészi alkotó közösségnek ki kell közösítenie... mert mindegyik tagján nyomot hagy a szégyen...

Az ilyet emberi mivoltból el kell utasítani, lévén az ember értelmes és okkal cselekszik!

windex 2012.12.15. 18:33:01

kedves posztoló, értem, hogy bepöccentél feketén (is) - mondjuk nem jobban, mint én, részemről epét tudnék hányni az idegtől, ha csak szóba kerül - de úgy tűnik, az indulataid messze sodortak a tárgyilagosságtól. az szomorú, hogy fekete az MMA-ba is befészkelte magát - persze hova nem, ha a karrierje úgy kívánta, hiszen nem maradt más, tehetség és alkotóerő, hm, meg minőségi alkotások híján arccal a hivataloknak és címeknek, amin a hiúság sem javít, ugye, sőt - de felhívnám a figyelmedet, hogy ez nem azt jelenti, hogy mindenki foslapát, aki ott volt, vagy van. átcsúsztál a disztingválás határán. az már csak mellékes, hogy ahogy makoveczről írsz, az is inkább érzelmi-politikai indíttatású - lévén nem vág egybe az objektivitással. mert lehet makovecz-cel nem egyetérteni, lehet nem elfogadni az építészetét, és valóban nehéz természetű ember volt, de ettől még amit letett az asztalra, az szellemben és esztétikumban egy nívós életmű. és akkor nagyon visszafogott voltam. ha feketével veszed egy kalap alá, mert nem tudsz különbséget tenni és elvonatkoztatni a politikai nézeteltéréseken - már csak a jellem okán is, mert feketével ellentétben makovecz nem egy nyúlós izé - kiderül, hogy nem látsz tisztán, úgy meg hogy lehetne komolyan venni ezt az írást akár? arról nem is szólva, hogy a mai percnyi marakodások nem érnek fel egy jó művész, vagy más alkotó cuccával :-)

grani 2012.12.15. 18:36:47

Nekem senki ne mondja meg, se jobbról, se balról, mi a művészet és mi tessen nekem.
Egyik mocsárlakó dobálja a másikra az ürüléket. Hánynom kell....

windex 2012.12.15. 18:59:48

@veracity: nem vagy képben, kisgyerek. te tényleg azt hiszed, hogy a pénz miatt van kiakadva, aki kiakadt? elég edzettek vagyunk, pár milliárdon már fel se akadunk. igazságosság (hiánya), zsarnokság, korlátoltság, hatalomvágy, hiúság, ostoba pátosz, operett, gagyi álművészkedés, törlészkedés, helyezkedés, karriervágy, pökhendiség, kevélység, szakmaiatlanság, torzult ízlés, csak így hirtelen - mondanak neked ezek a szavak valamit? nem mellékes - és erősen átpolitizált hozzászólásodat hiteltenné tevő tény, hogy fekete trónra emelkedésén nem egy igaz jobboldali művész, és nem művész - többek közt az államtitkár, l. simon (vagy simon l.?) is fennakadt, és kifejezte nemtetszését. vagy alvó ügynökök voltk, és nekik is a kezére csapott az éber aczél, vagyis fekete? mondta már valaki neked, hogy a hőzöngés gáz? :-) sziamia!

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.12.15. 19:07:00

@Mizantrop: az említettek sosem kaptak állami mannát, nem is tüntettek sehol, éltek, dolgozta..ismétlem DOLGOZTAK, és nem blogokon nyavajogtak....

windex 2012.12.15. 19:07:31

@veracity: "A nemzet pénzét a nemzet érdekében kell felhasználni. Köszönet illeti Fekete Györgyöt. Ilyen liberális undor orkánban bátor ember, hogy ki mer állni nemzetéért!"

a nemztéért?! naív bamba marha!! egyrészt ami fontos volt neki, de mindig, az a karrier és cím (nam lakcím) - és milyen jól feküdt az átkosban az akkori pártnak is! - másrészt más a minőség megkülönböztetés, mint a politikai alapon elnyomatás. bár az előbbi neki nem fog menni, hiszen még azt sem tudja, hogy a "jó" nem feltétlenül esik egybe a "nekem tetszik"-kel. ébresztő! ez egy paprikajancsi! nem a nemzet őre! ha olyat keresel, a kultúrában keresd: somogyi győző, berecz andrás, sipos misi, csík jani, havasréti pali, zsuráfszky, ökrös, sebestyén, novák tata, és még millióan. azokban bízz, akik megnyilvánultak, bizonyítottak. na szopd be az operettet :-) ha úgy, akkor nagyon hülyének kell lenned

windex 2012.12.15. 19:08:34

@veracity: bocsánat, hibáztam: a "NA szopd be az operettet" helyesen NE szopd be az operettet"

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.12.15. 19:09:30

@Mizantrop: és még valami...nemzeti szarozás, epehányás ésatöbbi, de amikor megnyílik a buksza minden oké mi? szánalmas a magyarnak nevezett művészvilág, acsarkodó és nevetséges. igen, mindkét oldal.

windex 2012.12.15. 19:11:02

@vajdasagi: ez a lényeg, igazgatónak jó. a többi vagy magánügy - hiszen nem kérkedik, és nem késnyszerít senkit semmire - vagy igaz, vagy téves vélemény. de a színház! az fasza! és ha felsobjuk a pacskert, nem a napi igazságok/tévedések/magánügyek maradnak a polcon, ugye?

windex 2012.12.15. 19:13:41

@FILTOL: epehányás én lennék? engem még soha nem hatott meg a buksza, bár amikor korrumpálni akartak, és nem fogadtam el, megkaptam a magamét: hülyének neveztek, és élhetetlen bénának. ja, és azt mondtak: "te jó ember vagy, de valamit rosszul csinálsz" hát nem vicces? utolsó mondatod meg gyöngyszem, mert ugye hogy mi a helyes, azt nem az oldal, hanem a tett dönti el.

kormányzó 2012.12.15. 19:14:42

@EMU:
A "kakasos nyalóka" díjat érdemlő!
Neked adom a Nemzeti Múzeumot.

windex 2012.12.15. 19:19:12

@FILTOL: "műértőnek minek kell ahhoz lenni, hogy kimondjam, az a művész aki nem él meg a piacról (milliárdos galéria forgalmak ésatöbbi) az ne tüntessen..hápogjon. menjen oszt dolgozzon."

na ez a mondat különbözteti meg a műértőt a suttyótól - már bocsánatot kérek, csak a képletesség kedvéért, a világért se vedd magadra. viszont jó lenne attől a mondattól elhatárolódni, mert aki ilyet komolyan kiejt a száján, annak nincs helye ebben az eszmecserében :-) sajnos az nincs a kultúra térképén, maximum erősen korlátolt látóterű, kevéssé érzékeny, anyagi szemléletű, földhözragadt szakbarbár lehet. ami nem baj, csak ne köpködjön a más levesébe :-)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.12.15. 19:20:20

@windex: az epehányás a poszt...
ott ni fent...az

ha nem vennéd észre NEM rólad folyik a csevej, hanem a művésznek látszókról.

windex 2012.12.15. 19:21:16

@FILTOL: ne ismételd magad, nem kompetens mondat. újat kérünk! :-)

kormányzó 2012.12.15. 19:21:43

2002-re,a "polgár" szó lett a leghatásosabb hánytató.
2010-ben leváltotta a "nemzet".
orbán a legtutibb gyógyszervegyész.
De legalább olcsón adják a patikában.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.12.15. 19:26:13

@windex: ó hógyne, jöjjön a ZÁLLAM és tartsa el az összes magát művésznek hívó idiótát mi?

mert ez a lényeg, és mielőtt bármit idetennék...
a művészet állami dotációja baromság..ezt gondolom. DE ha feltesszük, hogy kell, akkor megkérdezném, magán mecénás ellen mikor tüntettek, hogy izé, nem engem hanem őt támogatja? a KOGART elé nem kéne vonulni? szánalmas próbálkozás...a magán annak adja a pénzét akinek akarja, az llam meg annak akinek egy szűk, hangosan visító társaság gondolja? nem nevetséges ez? a politika az állam ne avatkozzon a művészetbe, de nyomja a dellát...és kussoljon, mint a végtelen egyetemista szülője mi?
ugyan kérem.
semmi pénzt senkinek, és kész. ha nem tetszik, menjenek kapálni.

windex 2012.12.15. 19:26:14

@FILTOL: ""mint az első Orbán-ciklus emblematikus épülete, a Nemzeti Színház,"

ha olyan szar a nemzeti miért is megy a vergődés, hogy jáj csakazAlföldigyerekazakiodavaló?"

apám, minél több szövegedbe botlom, annál jobban megdöbbenek :-) az, hogy az épület egy a protekcionizmus öléből született ízléstelen szar, nincs összefüggésben azzal, milyen munkát végeznek a benne dolgozók. nehéz ezt felfogni, vagy tényleg olyan bohócot csinálsz magadból, amilyet fenti mondatod feltételez? pfff...

windex 2012.12.15. 19:30:30

@FILTOL: én nem akarlak meggyőzni semmiről. a dolgok mennek a maguk útján. ahol van kultúra, ott minden más is jobban megy - bár nem tudom, látható-e számodra az összefüggés pl a kultúra és az üzleti világ szereplői között, és nem a pénzre gondolok - ahol a kultúra bukik, ott minden bukik. remélem - bár magad kultúra ellenes vagy - nem kell megélned ilyesmit. azt kívánom, inkább élj egy olykor jó, máskor jobb, néha kevésbé jó helyen, és ne tudd meg soha, milyen, ha reszeltek a kultúrának. :-)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.12.15. 19:32:45

@windex: talán annyi, hogy az aki a nemzet pénzéből épített nemzetit szarozza, az szar ember. ilyen egyszerű. mert nézzük csak, a komcsik mit csináltak a nemzetivel? ja??? felrobbantották....ez igen. ez szép. aztán építettek újat? nem. most van, persze szar, mert a zorbán építette, de BENNE DOLGOZNI JÓ..az állam által adott fizetés is JÓ, csak ne ugassanak, és ki legyek nevezve még 20 évre mi? fizessen az állam, tartson el az állam, rendezzen nekem kiállítást az állam, meg adjon pénzt, hogy nézhetetlen szar filmeket forgassak, meg minden, de ha az asztalra szarok akkor se fintorogjon SENKI, mert az művészet...

hát ilyen a művész. ennyi.

windex 2012.12.15. 19:33:19

@EMU: amit írsz, annak a művészethez nincs köze, hozzánemértésről árulkodik. ez csak lépcsőházi politizálás. kell ezt itt?

windex 2012.12.15. 19:35:38

@FILTOL: az a szar amber aki a nemzet pénzéből szar nemzetit épít. amit állítasz, egy protekcionista elv, és önbecsapás is. azt állítani, hogy mert a nemzet pénzéből épült szükségszerűen jó is - szerintem higgadj le, mert felindultsgodban meglendüla tollad és hülyeségeket hagysz örökül az interneten :-)

kisa 2012.12.15. 19:37:29

@FILTOL: Csontvári, Van Gogh, Rimbaud, József Attila, csak úgy hirtelen, akik NEM tudtak megélni a művészetükből, de lehet folytatni a sort.
A művészek MINDIG mecénásokra voltak utalva, és nálunk boldogabb helyeken a gazdagok szívesen támogatnak (kezdő) művészeket, nálunk meg vesznek még egy bmw-t vagy házat és elmennek még egy seychell-szigeti nyaralásra, vagy valami hasonló.

windex 2012.12.15. 19:39:17

@FILTOL: ja, és félreértés ne essék, nem azért szar a nemzeti, mert az orbán építette. 1 nem ő építette, ő építtette. érted a különbséget, ugye? 2 aki tervezte, egy ízléstelen giccset sózott a városra, ami ahhoz túl drága, hogy lecseréljék. racionalitás, érted, ugye? viszont sokáig el kell viselnünk azt az - egyébként mélyen sértő - állapotot, hogy egy ilyen ízléstelen csődtömeget kell nemzeti színháznak ismernem... érted, ugye?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.12.15. 19:43:04

@kisa: igen? és? tüntettek? ugye nem?!

...élték nagyszerű életüket, alkottak, DOLGOZTAK...nem visongtak szerteszét. és lásd, magán mecénás elé is mennek majd tüntetni, hogy nem ad pénzt? ugye nem? ő maga eldönti és passz, ha nemtatszik, kívül tágasabb...
persze az állam ezt nem teheti. na pont ezért nem kellene neki pénzt osztogatni.

windex 2012.12.15. 19:43:43

@kisa: jjajaj, erre majd azt mondja, rembrandt, vermeer, leonardo, michelangelo, botticelli, szász endre, kocsis zoltán, fischer iván, keller andrás, presser gábor, sőt, som lajos és mondjuk lengyel, azaz fodor lengyel zoltán :-) hát, ezek is mind megéltek - hangsúlyozom, a fenti soroló a minőséget nem tükrözi, fenti művészek és "művészek" alkotásainak interneten át történő fogyasztásáért nem válllalok flelősséget :-)

windex 2012.12.15. 19:45:36

@zajos1: miért tűnjön el? az emberek mindigis kifejezték magukat. hol jól, hol kevésbé jól, hol szarul. nem kötelező megnézni, és akkor nem fordul fel a pici poci :-)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.12.15. 19:48:00

@kisa: amúgy PONT Csontváry a legrosszabb példa, mert ő 30-40 évig dolgozott, becsülettel, nem támogatta senki, hanem saját pénzéből utazgatott, és nem hisztizett, hogy adjanak repjegyet.

windex 2012.12.15. 19:50:34

@Gogolák etnő: alter színházak tucatja, biorobot, kispál, csík jani, quimby zenekarok. a gáz az, ha tárgyért kell pénzt adni, mert úgy nincs pénze az embereknek. vagyis nem a művész olyan szar, hogy nem kell senkinek, hanem nem arra szánják a pénzüket a befogadók, hanem a csekkekre, mega paprikás krumplira. aki meg lazacot tud enni, annak előbb jut eszébe, hogy alufelnit vewgyen a bmw-jére, mint hogy művészetre költse. hát, ez a realitás, feleim

- duplagondol 2012.12.15. 19:52:39

"rühelli azt a világművészetet, amelynek élvonala hosszabb távon mindig is kivetette magából a zavarosságot."

Kell a harci szólam, persze... A világművészetnek nincs igazán füle, farka, de még mobiltelefonszáma sem. A gótika, a reneszánsz, a barokk idejében még létezett valamiféle korszellem, korhangulat, a világnézetet hasonlóan kódolták ott és itt is, legalább, hogy biztonsággal el tudják magukat helyezni a nagy mindenségben. Az új brainstroming, a felvilágosodás hosszú vajúdás után csak megszülte végül a nagy gondolatot, hogy a világ bonyolultabb, mint azt hinnők, a megismerésnek pedig vannak egyéni, csoportos útjai. De az emberi természet olyan, hogy kitermel magából progresszívnek mondott megmondóembereket és progresszívnek mondott megmondóblogokat.

windex 2012.12.15. 19:58:37

@egyiptomimau: pedig igaza van ám! jót is röhögtem. olykor a tömör szó többet ér :-)

windex 2012.12.15. 20:00:43

@Gunboat-Diplomat: óriási, ténybeli tévedés. ha nem az lenne, hová tennénk azt a jelenséget, hogy a kondértól ezért-azért nem elmartak is berzenkednek, tiltakoznak, kilépegetnek, sőt, ha találkozom némelyikkel, akkor vagy hánynak, vagy depressziós rosszkedvvel kuksolnaka világba?

- duplagondol 2012.12.15. 20:08:09

Az a gondolat azért vigasztaló, hogy a "létezés magyar minőségének" kőbe véséséhez Fekete György egymaga kevés lesz, foglalkoztatott ilyesmi már nem csak epigonokat, Adyt, Babitsot, Móriczot, Illyést, Németh Lászlót, a lapjukat pedig nem melléfogásként Nyugatnak nevezték el.

kisa 2012.12.15. 20:22:05

@windex: Az első ötnek voltak mecénásai. A többiek külföldön szerzett bnevételeikből élnek prímán, vagy állami csöcsön lógnak/tak.
Nyilván lehet mindenre példát és ellenpéldát hozni, de az tény, hogy a művészet többnyire nem tud önfenntartó lenni.

kisa 2012.12.15. 20:25:32

@FILTOL: Aha,és meghaltak koldusként.
De minek is vitatkozom, azt hiszem, hogy a te "pragmatikus" gondolkodásodba nem fér bele olyasmi, hogy művészet.

Đđ 2012.12.15. 20:53:25

@windex:

Nem akartam eredetileg Makovecz Imrével foglalkozni, e úgy látom, mégsem tudom ezt elkerülni…

Szóval: Makovecz formalista volt – ebben a kategóriában nagy kaliber! De ez nem építészet – neki (talán) szobrásznak kellett volna állnia. A formalistákra pedig az jellemző, hogy szellemi (és ideológiai) téren is hajlamosak formákban – és felszínesen – gondolkodni. Belelátnak dolgokba olyasmit, ami nincs bennük – ezért transzcendenciára is hajlamosak.

Az építész ezzel szemben sohasem „magában a formában”, és/vagy nem is „magában az ideológiában” gondolkodik és nem is abból indul ki a tervezésénél. Az emberi viselkedés, a környezet és az adott funkció hármasa alakítja ki benne a tervet – és az anyaghasználat ezt szolgálja ki. Természetesen van az építészetben szubjektív elem is – ezt nevezhetjük ízlésnek is – ám Makovecznél szinte csak szubjektivitással találkoztunk.

Még valamit a nemzetközi megítéléséről. Amikor elkezdtek vele foglalkozni, az a ’80-as években történt – és ő azért lett „izgalmas” nyugaton, mert „ellenzékiséget” láttak bele (többé-kevésbé megalapozottan) és mert más volt, mint az, amit nyugaton „szocialista építészetnek” gondoltak. (Itt most „szocialista építészet” alatt nem a „szocreál” értendő, hanem valami szürke, egyenunalmas építészet…) Ám valójában a magyar építészet legjobb épületeit akkor sem Makovecz tervezte – elég belelapozni pl. az 1978-ban a müncheni Callwey Verlagnál megjelent Neue Architektur in Ungarn c. könyvbe (ahol egyébként Makovecz Csákányosi csárdáját is megtaláljuk, a 125. oldalon…)

windex 2012.12.16. 11:16:29

@Đđ: nem szándékom piedesztálra emelni és tömjénezni, csak a fent látható, amúgy pláne politikai érzelmektől fűtött egyoldalú véleményeket nem csípem makoveczet illetően sem, mint általában.

én is töltöttem több időt is makovecz épületben - az volt az érzésem, ami neked, hogy szobrásznak jobb lett volna. de szerintem az ő esetében épp ezért nem is az a felfedeznivaló érték, hogy mennyire jó építész annak komplex értelmében. egy olyan országban, ahol a proletár internacionalizmus gyakorlatilag tiltotta és kiirtotta úgy a személyes, mint a nemzeti öntudatot, jött egy - éppenséggel építész - aki ezzel szembemenve ezeket a rendszer által rosszalt dolgokat erősítette, mindenféle hagyományból építkezve. és bár funkcionális épületként nem mindegyik tökéletes, esztétikai-szellemi értelemben mindenképpen érték, és kiemelkedő. olyan építész sok volt/van, aki finkcionálisan jót/szépet alkot, de azt a szellemi hozzáadott pluszt nem hozza, ami egyébként a művészet sajátja is. és így visszaértünk oda, hogy szobrász, mondjuk, épületszobrász. ami a szubjektivitást illeti, alapvetően egyetértek, ám nem tartom kizárólagosnak, mert azon túl erősen jelen van a hagyománykeresés, a formavilág jelenlétével teljesülő figyelmeztetés, amivel emlékezteti a nézőt a saját szűkebb kultúrájára. és ez lehet hogy építészetileg nem a legjobb objektumokban valósult meg, viszont nagy jelentőségűnek tartom. az építészeti "javulás" pedig legyen a tanítványok, kollégák dolga, akik fejlődhetnek ebben, miközben többszörözik, továbbviszik a gondolatot. hm, mit gondolsz, baj volt, hogy vele foglalkoztunk? üdvözlettel!

windex 2012.12.16. 11:19:53

@kisa: hm, mi a szösz, hát a megszólítoittnak már nem futotta válaszra? én viszont csak beelőztem, nem helyette álltam ki. :-) én tudom, amiket mondasz, olvastalak, és úgy látom, egyeket is értünk :-)

Đđ 2012.12.16. 11:39:02

@windex:

„…emlékezteti a nézőt a saját szűkebb kultúrájára” – Szerinted hány magyar van, akinek az a fajta (ős?-)magyarság a saját, szűkebb kultúrája, ami Makovecz fejében és műveiben élt? Bizony: ez a kultúra egy sosemvolt-sosemlesz, csak egy (néhány) emberben felépült világ.

Aztán… Nem szeretem a „kvázi-építészetet”, amely ugyan „funkcionális épületként nem… tökéletes”, de valamit nagyon el akar mondani – valamit, aminek igazából semmi köze sem az adott, konkrét funkcióhoz, sem pedig az építészethez általában. A „szakrális építészet” akkor (volt) indokolt, amikor az építtető kifejezett célja és így az épület elsődleges funkciója is ennek a szakralitásnak („ideológiának”) a propagálása volt, netán épp egy másik ideológia ellenében, mint pl. az ellenreformáció által „létrehozott” barokk esetében. A XX. század második felében a legritkább esetben emeltek épületeket ilyen „tisztán ideologikus” célzattal – viszont Makovecznek gyakorlatilag a ’70-es évek elejétől az összes épülete ilyen volt. (A meg külön vicc, ahogy a katolikus templomait telerakta pogány utalásokkal… Hiába, megvan a mai radikális jobboldal „pogánykereszténységének” az ősa(la)pja…)

„…olyan építész sok volt/van, aki funkcionálisan jót/szépet alkot, de azt a szellemi hozzáadott pluszt nem hozza, ami egyébként a művészet sajátja is.” – írod. Nos, nem érzel ellentmondást abban, amit leírtál? Hiszen ami „szép” (pláne, ha a funkció kielégítésével az), akkor esztétikai értéket, tehát: művészetet is hordoz magában. (Ui. a „spontán”, természeti szépség kivételével minden egyéb szépség létrejöttének elengedhetetlen előfeltétele a művészi/szellemi teljesítmény.)

Azt kell mondjam, hogy a szocializmus évtizedeiben is sok jó épület épült Magyarországon – az viszont igaz, hogy „emocionálisan” sokak számára ezekhez az a társadalmi háttér kapcsolódik elválaszthatatlanul, amelyben létrejöttek ezek az épületek – és ez (szintén emocionálisan) megakadályozza a közvéleményt és annak egyes formálóit abban, hogy a helyükön kezelje, értékelje ezeket az épületeket. (A kivitelezés technológiai színvonala és igényessége/igénytelensége, persze, még tovább ront ezen épületek utólagos értékelésén – ám ha belegondolsz, ezen az alapon a korai modern épületek zömét is ugyanúgy le lehet minősíteni!) Szerintem azok az építészeink, aki a ’60-as-’80-as években sok-sok embernek teremtettek a korábbiaknál összehasonlíthatatlanul jobb életkörülményeket, sokkal többet tettek a magyarságért, mint a Nagy Magyar Makovecz… Még vagy 20 éve olvastam egy érdekes összevetést arról, hogy melyik kultúrának, társadalomnak mi a „fontos”, mit tart inkább fontosnak építeni. Míg az ’50-es-’60-as években még viszonylag mindig „friss” nemzetállam, Finnország emocionális okokból kifolyólag sokkal fontosabbnak tartotta azt, hogy „reprezentatív közösségi épületeteket” hozzon létre, addig a már hosszú évszázadok óta „konszolidált”, ezért magabiztos svédek inkább a finnekénél jóval nagyobb alapterületű és jobb minőségű lakásokat építettek… Érdekes analógia ez a magyar „makovecziánus” építészettel és annak holdudvarával összevetve!:-)

kisa 2012.12.17. 10:14:47

@windex: És akkor azt még meg se kérdeztem tőle, hogy szerinte ki a nagyobb művész, majka vagy Kováts Kolos, mert eltekintve attól, hogy az utóbbiról lehet, hogy nem is hallott, viszont az biztos, hogy majka CD-t többen vettek az elmúlt években, mint Turandot CD-t. Nagyon sarkítottam, de az ő logikáját tekintve majka a nagy művész, mert ő el tudja magát tartani.
De mindegy is.

kisa 2012.12.17. 10:24:01

@Đđ: Makoveczhez - és az építészethez úgy általában - nem értek, de az ő épületei láttán olyasmi jutott eszembe, hogy valahogy úgy van vele, mint a filmgyártás a sikeres filmekkel: ha bejött egy sikeres szereplő, akkor tuti, hogy elkészül az Indiana Jones 2-3-4-5. Makovecz is kitalálta ezt a fából építkező, szakrális-féle dolgot a vasbeton korszakában, ami ott és akkor eléggé "ütött" - szerintem -, és ezután mindent erre a sémára rakott, legyen az templom vagy kiállítási pavilon netán uszoda...