„Még egyszer a résre újra, barátaim!”
Shakespeare: V. Henrik, 3. felvonás I. szín – 1599
Politikai közhelynek számít Magyarországon, hogy „a választásokat a nyugdíjasok döntik el” és az is, hogy emiatt a politikusok sosem mernek igazán ehhez a „szent tehénhez” hozzányúlni. Ezért sokakban az a „(kényszer-)kép” alakult ki, hogy az országot a „gonosz nagyik légiója” tartja sakkban: az önző, csak a saját érdekeikkel törődő nyuggerek… Ugyanakkor az is közhely, hogy ugyanez az „önző” korosztály mindent megtesz a gyerekeiért, unokáiért.
Nincs itt valami ellentmondás? Miért viselkednek oly sokak véleménye szerint a nyugdíjasok az egyik esetben „végtelenül egoistán”, míg a másik „szerepkörben” olyan „altruista* módon”?
A válasz, ismerve a magyar társadalomra jellemző általános mentalitást, nyilvánvaló.
Az első, a közpolitikai terep egy annyira és olyan régen atomizálódott társadalomban, mint a magyar, nemigen működik. A közhit azt tartja és sokszor a tapasztalat is azt mutatja, hogy nem éri meg áldozatokat vállalni sem a (tágabb) közösségért, sem pedig az efféle áldozatokat kérő politikusokra hallgatni és szavuknak engedni. Ami megéri, az az önzés és a „készpénz” politikája.
A másik, a nagyszülői szerep, ahol ugyanezek az össztársadalmi szinten annyira „önző” nagyszülők akár „a vérüket is képesek adni”: személyes segítséggel, de sok esetben pénzzel is támogatják gyerekeiket és unokáikat.
…Nem lehetne ezt a családi altruizmust valahogy a nagy, közös – és tulajdonképpen ugyanúgy a leszármazottaik személyes boldogulását szolgáló – célok érdekében is aktivizálni? Igen: lehet – de csak akkor, ha nem „a politika” szólítja meg őket! Csak akkor, ha nem a számukra vagy szinte nem is létező, vagy pedig kifejezetten „vadidegen” társadalom próbálja bennük bekapcsolni az altruizmust, hanem a bennük is ép és jól működő (már bocsánat a kifejezését) „ivadékgondozási ösztön”.
A nagyszülők generációját, ha jobban belegondolunk, egész életük arra nevelte-dresszírozta, hogy ne nagyon törődjenek a „nagy egésszel”, sőt: életük nagyobb részében kifejezetten nem volt ajánlatos a valódi és nem csak szólamokban élő közösségalkotás. A mai nyugdíjasok a „Kaparj kurta, neked is jut!” szocialista kapzsi szemléletmódjában szocializálódtak: kis család, kislakás, kiskert, csak a saját dolgoddal törődj! Ugyan hol volt hely ebben olyasminek, hogy a közösség jövőjéért vállalt tudatos, belátáson alapuló áldozat? Azután pedig jöttek a rendszerváló évek, amelyek oly sok nyugdíjasnak hoztak egzisztenciális bizonytalanságot: előbb még aktív dolgozóként, akit esetleg elért a korábban elképzelhetetlen munkanélkülivé válás, majd pedig, nyugdíjba menvén, a „drágasággal” kellett szembesülnie. Ahogy korábban, a kádári időkben is tulajdonképpen „ellátásfüggő” volt, úgy az újabb, „demokratikus érában” is csak az maradt: önmagáról nem önmaga döntései és felelősségvállalása által gondoskodó, hanem a mindenkori „felsőbb hatalom” jóindulatára utalt „költségvetési rovat”. Mi sem természetesebb annál, mint hogy (mióta lettek politikai jogai) amikor választhat, akkor a számára biztonságosabbnak érzett lehetőséget akarja választani: azt, ami-aki „garantálja a nyugdíját” ebben a számára egyre átláthatatlanabb és ezért egyre bizonytalanabb világban.
…És most képzeljük el azt, hogy jön egy új politikai erő, egy új politizáló garnitúra és azzal akarja őt maga mellé állítani, hogy „Nyugger, add fel a biztonságodat!” Hiába látná be (esetleg, jobb esetben) azt a megszólított „nyugger”, hogy áldozatot kellene hoznia (már megint – mert nem először hozna, bizony!), ha összes „társadalmi és önvédelmi reflexe” azt sugallja neki, hogy ne ezekre az új hangokra hallgasson, hanem csakis a jól ismert, régi, „Megőrizzük a nyugdíjak reálértékét!”-szlogenekkel kampányolókra…
Lehet-e itt valamit tenni – ha egyszer a „nyugger”, beidegződései és élettapasztalatai alapján nem akar, nem mer és nem tud elszakadni a populisták neki címzett ígérgetéseitől?
Igen: lehet – és hogy mit és hogyan, az épp a tegnap választást nyert Barack Obama kampánystratégiája mutatja meg nekünk. Az a stratégia, amely a személyességre alapozott: arra, hogy valaki, akit régóta jól ismerünk és akivel pozitív érzelmi kapcsolatban vagyunk, akit a saját, szűkebb közösségünk tagjának tartunk, győzzön meg minket. (Erről bővebben ld. itt: http://index.hu/kulfold/usa/feher_haz/2012/11/07/a_sarki_kisboltokkal_nyert_obama/)
Amikor azt mondjuk, hogy a mai nyugdíjasoknak az ország jövője érdekében kellene áldozatot hozni, akkor ez számukra (a fent leírt szocializációjuk következtében) egyáltalán nem lesz motiváló – személyes motiváció híján pedig nem fognak belemenni a számukra személyesen kellemetlen „alkuba”! Azonban egészen más lehet a hozzáállásuk, ha az áldozatot nem a leendő miniszterelnök-jelölt kéri majd, hanem – mint kampányaktivista – a saját unokájuk. Obama is elkötelezett, meggyőződésből neki dolgozó fiatalokkal tudott győzni és ha mi milliószámra akarunk nyugdíjasokat meggyőzni, azt nem érhetjük el másként, mintha éppen azokat a fiatalokat győzzük meg előbb, akiknek a következő bő fél évszázadát kellene az új, racionális államháztartási politikával megalapoznunk.
…Persze ehhez olyan politikai program kell, amely ezeket a bizonyos fiatalokat képes lesz motiválni – de ez a program ugye ahhoz is elengedhetetlen, hogy a győzelem után jól lehessen majd kormányozni.
Amikor arról beszélünk, hogy lehet-e, vagy sem a nyugdíjasok tömegeit egy új, nem „osztogató” és nem ígérgető, velük immár nem „szent tehenekként” bánó politika mellé felsorakoztatni, akkor – mint írtam – nem „direkt módszerekben” kell és lehet gondolkodnunk. Nem „nyuggerpartykat” kell szervezni, jó, ötlettelen szocialista módra, hanem előbb az újabb generációt meggyőzni az új politikai elképzelések számukra hasznos voltáról és aztán őket „szabadítani rá” a saját szüleikre és nagyszüleikre, hogy ők, a gyerekek és unokák láttassák be velük: „Nagyi, az én jövőmért lécci kevesebbel beérni!”
…Ez talán működhet – és akkor (talán) programban/kampányban elmondhatjuk az igazságot és nem kell ezért tartanunk attól, hogy vokselvonással büntet minket ezért a „gonosz nagyik légiója”.
* Az altruizmus jelenségéről ld.: http://hu.wikipedia.org/wiki/Altruizmus
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek