„Ments meg engem, Uram, az örök haláltól,
Ama rettenetes napon minden bajtól,
Midőn az ég és föld meg fognak indulni,
S eljössz a világot lángokban ítélni.”
Középkori eredetű gyászének a Római Rituáléból – 1614
Mi más is juthatna az ember eszébe a Fidesz-kormány újabbnál újabb választójogi machinációiról, mint a fenti gyászének? Ha kormánykörökben a 2014-es választás napjára gondolnak, akkor a zabszempróba már régóta negatív... „Haragnak napja az, kínok, ínség napja, nagy nap, mely a bűnöst gyötri, szorongatja” – ez a kényszerképzet ösztökéli őket újabbnál újabb, képtelenebbnél képtelenebb ötleteikre. Legújabban már az Alaptörvényükhöz is hozzányúlnának, csakhogy megpróbálják kikerülni a választójogi regisztráció nyilvánvalóan alapjogokat indokolatlanul korlátozó mivoltát. Ám attól, hogy beleírnak valamit az Alaptörvényükbe, az a valami még egyáltalán nem lesz alkotmányos, hiszen az alkotmány, még ez a számos sebből vérző, tákolt Alaptörvény is demokratikus társadalmi berendezkedést ír elő – azzal meg semmiképpen sem férhet össze a választójog efféle korlátozása! Mondhatni, hogy amire most az alaptörvény-módosítás kapcsán a kormány és a „több mint kétharmad” készül, az egy alkotmányellenes alkotmánymódosítás. Mert ne feledjük: nem attól lesz valami egy demokráciában alkotmányos, hogy az a passzus az ügymeneti előírásoknak megfelelően került be az alkotmány szövegébe, hanem attól, hogy az egybevág a demokratizmussal. Ha például a „több mint kétharmad” beleszavazná az Alaptörvénybe a kisdedek heródesi lemészárlását, attól ugye a mészárlás még nyílt alkotmányosság-szegés lenne...
Igen: a demokratikus világ nem olyan és nem is úgy működik, ahogyan azt Orbán Viktor alcsútdobozi perspektívája láttatja. Amit ők csinálnak, az nem más, mint zsarnokság – még csak nem is diktatúra. Mert az a zsarnokság, ha valaki megszerzi a közhatalmat és azt elkezdi a maga hasznára és a társadalom kárára használni, mindent megtéve azért, hogy ez a helyzet így is maradjon. Sokan ilyenkor „diktatúrát” mondanak, ám a helyzet az, hogy a diktatúra egészen más – legalábbis ezen politikai intézmény eredetét tekintve.
A diktatúra kifejezés – köztudottan – az ókori római köztársaság korából származik, ott hozta létre ezt az intézményt a köztársaság szenátusa, azaz a „Senatus populusque romanus” – vagyis: „a szenátus és a római nép”, mégpedig kifejezetten a köztársaságot fenyegető végveszélyek esetére. Hiszen a köztársaság a nép szemében megőrzendő vívmány volt, a szabadság záloga, amely a zsarnok királyok (a Tarquiniusok) kora után jött el. És ha olyan komoly kihívás érte a köztársaságot, akár külső, akár pedig belső ellenségeitől, amely gyors, határozott és egységes cselekvést várt el a köztársaság híveitől, és az adott veszélyhelyzetben egyszerűen nem volt idő a köztársaságra jellemző „rendes ügymenetre”, a hosszas vitákra és a lassú döntésekre, akkor egyszeriben ráruházták a hatalmat egy személyre, aki a köztársaság rendíthetetlen híve volt, hogy cselekedjék és rendelkezzék a köztársaság összes erőforrásaival. Tették ezt pedig határozott időre, fél évre – így a megválasztott diktátor hatalma nem válhatott zsarnoksággá, nem térhetett vissza a Tarquiniusok sötét, szabadságtalan kora...
...Nos, Magyarországra visszatért. És ha a köztársaság hívei el akarják kergetni Orbán-Tarquiniust és csapatait, akkor bizony nem árt követni a római köztársaság példáját: meg kell választanunk a köztársaság diktátorát – értve „diktátor” alatt a fent leírt „intézményt”, amely, mint arról szó volt, alapjaiban különbözik a zsarnokságtól.
Ne ringassuk bele magunkat abba az illúzióba, hogy a demokratikus ellenzék lassú, számos ellenérdek szabdalta „szenátusa” majdcsak hathatós zsarnokellenes tevékenységet lesz képes folytatni. Nem: a „végveszélybe” jutott köztársaság megmentése nem tűri a tökölést, sem pedig az önzést!
Ennek a modern kori, XXI. századi „köztársasági diktatúrának” lesz a feladata az, hogy:
Illúzió a jelen helyzetben a valójában már nem is létező demokratikus intézmények, „ellensúlyok”, valamint a szintén nem létező demokrata állampolgári mentalitás önszervező erejében bízni. Mindenki, aki ezektől, valamint lassú egyeztető mechanizmusoktól várja a kibontakozást, az valójában Orbán továbbélését segíti elő! Ez most nem az a történelmi és társadalmi helyzet: most kell egy tetterős, magabiztos, a bizonytalan embereket hittel megtölteni képes „demokrata diktátor” – és ha ő elvégezte a feladatát, akkor végre majd odaállhatnak köztársaságunk élére a higgadt, bölcs és megfontoltan döntő „szenátoraink” is.
Ha már ismét lesz majd köztársaság! De ahhoz azt előbb „meg kell mentenünk az örök (orbánista) haláltól”...
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek