2012.10.03. 20:14 Szerző: Cincinnatus

A Köztársaság diktátora

alcsúti barbár.jpg

„Ments meg engem, Uram, az örök haláltól,
Ama rettenetes napon minden bajtól,
Midőn az ég és föld meg fognak indulni,
S eljössz a világot lángokban ítélni.”

Középkori eredetű gyászének a Római Rituáléból – 1614

 

Mi más is juthatna az ember eszébe a Fidesz-kormány újabbnál újabb választójogi machinációiról, mint a fenti gyászének? Ha kormánykörökben a 2014-es választás napjára gondolnak, akkor a zabszempróba már régóta negatív... „Haragnak napja az, kínok, ínség napja, nagy nap, mely a bűnöst gyötri, szorongatja” – ez a kényszerképzet ösztökéli őket újabbnál újabb, képtelenebbnél képtelenebb ötleteikre. Legújabban már az Alaptörvényükhöz is hozzányúlnának, csakhogy megpróbálják kikerülni a választójogi regisztráció nyilvánvalóan alapjogokat indokolatlanul korlátozó mivoltát. Ám attól, hogy beleírnak valamit az Alaptörvényükbe, az a valami még egyáltalán nem lesz alkotmányos, hiszen az alkotmány, még ez a számos sebből vérző, tákolt Alaptörvény is demokratikus társadalmi berendezkedést ír elő – azzal meg semmiképpen sem férhet össze a választójog efféle korlátozása! Mondhatni, hogy amire most az alaptörvény-módosítás kapcsán a kormány és a „több mint kétharmad” készül, az egy alkotmányellenes alkotmánymódosítás. Mert ne feledjük: nem attól lesz valami egy demokráciában alkotmányos, hogy az a passzus az ügymeneti előírásoknak megfelelően került be az alkotmány szövegébe, hanem attól, hogy az egybevág a demokratizmussal. Ha például a „több mint kétharmad” beleszavazná az Alaptörvénybe a kisdedek heródesi lemészárlását, attól ugye a mészárlás még nyílt alkotmányosság-szegés lenne...

Igen: a demokratikus világ nem olyan és nem is úgy működik, ahogyan azt Orbán Viktor alcsútdobozi perspektívája láttatja. Amit ők csinálnak, az nem más, mint zsarnokság – még csak nem is diktatúra. Mert az a zsarnokság, ha valaki megszerzi a közhatalmat és azt elkezdi a maga hasznára és a társadalom kárára használni, mindent megtéve azért, hogy ez a helyzet így is maradjon. Sokan ilyenkor „diktatúrát” mondanak, ám a helyzet az, hogy a diktatúra egészen más – legalábbis ezen politikai intézmény eredetét tekintve.

A diktatúra kifejezés – köztudottan – az ókori római köztársaság korából származik, ott hozta létre ezt az intézményt a köztársaság szenátusa, azaz a „Senatus populusque romanus” – vagyis: „a szenátus és a római nép”, mégpedig kifejezetten a köztársaságot fenyegető végveszélyek esetére. Hiszen a köztársaság a nép szemében megőrzendő vívmány volt, a szabadság záloga, amely a zsarnok királyok (a Tarquiniusok) kora után jött el. És ha olyan komoly kihívás érte a köztársaságot, akár külső, akár pedig belső ellenségeitől, amely gyors, határozott és egységes cselekvést várt el a köztársaság híveitől, és az adott veszélyhelyzetben egyszerűen nem volt idő a köztársaságra jellemző „rendes ügymenetre”, a hosszas vitákra és a lassú döntésekre, akkor egyszeriben ráruházták a hatalmat egy személyre, aki a köztársaság rendíthetetlen híve volt, hogy cselekedjék és rendelkezzék a köztársaság összes erőforrásaival. Tették ezt pedig határozott időre, fél évre – így a megválasztott diktátor hatalma nem válhatott zsarnoksággá, nem térhetett vissza a Tarquiniusok sötét, szabadságtalan kora...

...Nos, Magyarországra visszatért. És ha a köztársaság hívei el akarják kergetni Orbán-Tarquiniust és csapatait, akkor bizony nem árt követni a római köztársaság példáját: meg kell választanunk a köztársaság diktátorát – értve „diktátor” alatt a fent leírt „intézményt”, amely, mint arról szó volt, alapjaiban különbözik a zsarnokságtól.

Ne ringassuk bele magunkat abba az illúzióba, hogy a demokratikus ellenzék lassú, számos ellenérdek szabdalta „szenátusa” majdcsak hathatós zsarnokellenes tevékenységet lesz képes folytatni. Nem: a „végveszélybe” jutott köztársaság megmentése nem tűri a tökölést, sem pedig az önzést!

Ennek a modern kori, XXI. századi „köztársasági diktatúrának” lesz a feladata az, hogy:

  • megszervezze és egységbe tömörítse azokat, akik szavazatukkal majd „elkergethetik” a zsarnokot,
  • tömegbázisánál fogva rákényszerítse az Orbán-kormányt és a „kétharmadot” arra, hogy betartsák a demokratizmus szabályait a választásokkal kapcsolatban,
  • a választásokon remélhetőleg megszerzett hatalommal élve megakadályozza, hogy az orbánista „utcai légiók” destabilizálhassák a köztársaságot, hogy zavargásokat kelthessenek az utcán, valamint hogy ellenállást tanúsíthassanak az Alaptörvényükre épülő „sarkalatos törvényeik” által 9 évre pozíciókba betonozott „Orbán-partizánok” (Országos Bírói Hivatal, Médiahatóság, Legfőbb Ügyészség, Költségvetési Tanács, stb.).

Illúzió a jelen helyzetben a valójában már nem is létező demokratikus intézmények, „ellensúlyok”, valamint a szintén nem létező demokrata állampolgári mentalitás önszervező erejében bízni. Mindenki, aki ezektől, valamint lassú egyeztető mechanizmusoktól várja a kibontakozást, az valójában Orbán továbbélését segíti elő! Ez most nem az a történelmi és társadalmi helyzet: most kell egy tetterős, magabiztos, a bizonytalan embereket hittel megtölteni képes „demokrata diktátor” – és ha ő elvégezte a feladatát, akkor végre majd odaállhatnak köztársaságunk élére a higgadt, bölcs és megfontoltan döntő „szenátoraink” is.

Ha már ismét lesz majd köztársaság! De ahhoz azt előbb „meg kell mentenünk az örök (orbánista) haláltól”...

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr364818518

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.10.04. 11:33:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szúrófény 2012.10.04. 05:34:12

Amit nem reklámoznak a demokrácia bajnokai! Hitler "elvtárs" is választásokon jutott hatalomra!

Demokrácia? Ez a hazug népképviselet egy az állatvilágban teljesen lehetetlen, perverz helyzetet hozott létre. A vágómarhát a mészárosok letaglózzák: szegény marhák nem tehetnek róla. De van-e olyan örült képzelet, mely elképzelje, hogy a szarvasmarhák zászlós felvonulásban, éljent rikoltozva Kossuth-nótát énekelve válasszák meg azokat a mészárosokat, aki letaglózza őket?
Respublika! Írtózatos hazugság!" Szécsényi Kérdezzétek az amerikai "szerecsenyeket"!1836! Van aki ma is megkajálja!

Szúrófény 2012.10.04. 05:34:13

Amit nem reklámoznak a demokrácia bajnokai! Hitler "elvtárs" is választásokon jutott hatalomra!

Demokrácia? Ez a hazug népképviselet egy az állatvilágban teljesen lehetetlen, perverz helyzetet hozott létre. A vágómarhát a mészárosok letaglózzák: szegény marhák nem tehetnek róla. De van-e olyan örült képzelet, mely elképzelje, hogy a szarvasmarhák zászlós felvonulásban, éljent rikoltozva Kossuth-nótát énekelve válasszák meg azokat a mészárosokat, aki letaglózza őket?
Respublika! Írtózatos hazugság!" Szécsényi Kérdezzétek az amerikai "szerecsenyeket"!1836! Van aki ma is megkajálja!

farcsika67 2012.10.04. 07:19:31

gratula, a dumálás már felsőfokon megy. kiváló cikkek a diktatúráról, információs-értéke is van, csak a lényeg nem változik. marad ez a fasz orbánista rezsim a maga gyalázatával, mert a tömeg fosik és nem a murcitól, hanem a zsarnokságtól, amitől a hatalom még inkább agresszívvá válhat, nem lévén ellensége. legalább akik most 40 ezret kapnak max, ők kiabáljanak, na meg a többiek is hangosan.

delfinem 2012.10.04. 07:30:54

"Elmebeteg emberek irányítják világunkat elmebeteg célokkal.
És az egészben az a legelmebetegebb, hogy aki erről beszél,
azt azonnal elmebeteggé nyilvánítják." (John Lennon)

Munchausen 2012.10.04. 08:37:00

Sokszor gondolkodom el azon, hogyan fajulhattak el ennyire a dolgok, hogy ertelmes emberek sorsat ilyen meg a gondolkodasra is keptelen senkihazi tetu parlamenteresdit jatszo macskajancsik dontsek el es nemcsak Magyarorszagon. Ideje lenne mar kisoporni a szemetet nem gondoljatok?

kökény13 2012.10.04. 15:23:21

Telgyetértek a leírtakkaljes mértékben e

kökény13 2012.10.04. 15:24:24

Megbolondult a gépem...Teljes mértékben egyetértek a leírtakkal

Husz_János_Puszita 2012.10.04. 16:06:11

Kösz a történelmi visszatekintést, mindig tanul az ember. Egyetértek a poszttal. Kutyaharapást szőrivel, avagy zsarnokot saját fegyverével. Sárkány ellen sárkányfű. Jogászkodás ellen jogászkodást.

A legnagyobb akna a választási törvényben egyébként a finanszírozás. Minél kevesebben indulnak, annál kevesebb lesz a zsé. Ha az ellenzék képviselői visszalépnek egymás javára, csóró kampány elé néznek. Zseniális, ördögi terv. Jól is elsülhet, ha jól élnek vele, ha az ellenzéki pártok megnyerik maguknak a civileket, az ingyen mozgósítható aktivistáikkal. Vagy választják a megélhetési verziót, sok indulóval, tovább használva melegedőnek a parlamentet. Izgi egy választás lesz, az biztos.

tarackos 2012.10.04. 16:24:42

Sztem nem diktátort hanem alkotmányozó OGY-t kellene választani. Azért amit írtál. Takarítsák el a szemetet és oszlassák fel magukat, erre kapjanak mandátumot.

Csak az a bibi, hogy nincs ilyen lehetőség a jogszabályokban. Vagyis zsákbamacska: vagy feloszlatják magukat vagy nem. Aztán lehet egy másik zsarnok kerül elő a zsákból...

Kellene egy jobbközép, nélkülük nem fog menni mert uolyan egyoldalú lesz minden mint most.

pirimogyoró 2012.10.04. 16:36:24

@kökény13: Jó, hogy leírtad a fordítását is, mert itt ültem volna értetlenül, mint aki belecsöppent egy győzikesóba, ahol percenként elhangzik, teeeé, Bejjá, teeeé :)

G.I.J. 2012.10.04. 16:41:53

Mióta Kósa Lajos szájából tudjuk, hogy "alkotmányellenes" volt az eddigi választási törvény, felmerül a kérdés, hogy esetleg csak nem volt valami gond a 2010-es választás körül.....?

lesly &jerry 2012.10.04. 16:43:55

@tarackos: 2/3 az 2/3!!Hajrá Magyarország,hajrá Magyarok!!!

Doberdo 2012.10.04. 17:49:43

Demokratikus módon ezt csak úgy lehetne
elintézni, hogy az úgynevezett demokratikus parlamenten kívüli erők meg-
bízást adnának egy a lengyel "Walenszához"
hasonló erős de demokratikusan elkötelezett magyar embernek ! (Van ilyen ?) Még akkor is kérdés, hogyan lehetne
ezt "quasi legitim" módon végrehajtani.
Sok sikert! Bízom benne, hogy a polgárháború elkerülhető !!!!!

sörtelen 2012.10.04. 22:21:24

@Husz_János_Puszita:
"Kösz a történelmi visszatekintést, mindig tanul az ember".

Ha már a tanulást hoztad szóba, akkor egy apró módosítás:

A "választott diktátor" nem latin, hanem görög találmány. Első (?) megjelenése a mytilénéi Pittakos, aki miután legyőzte Athént (és párviadalban annak olimpiai bajnok hadvezérét, Phrynónt), a nép aisymnétésnek, _választott diktátornak_ emelte az állam élére i.e. 600 -ban.

Cincinnatus 2012.10.04. 23:57:41

@sörtelen:

A választott (teljhatalmú) vezető/vezér párhuzamosan több kultúrában is kialakult. Ennek oka, hogy az emberek természetes ösztöne, hogy "extrém helyzetekben" nem a megszokott társadalmi struktúrák határozzák meg a viselkedésüket, hanem az ember, mint hierarchikus csoportokat alkotó lény genetikus „alapprogramja”. Ebben pedig az van „kódolva”, hogy egy csoportot egyvalaki („vezérhím”) vezet.

A „diktátorválasztás” etológiai értelemben nem más, mint „civilizált formája” a vezetésre legalkalmasabb személy élre kerülésének. Nem meglepő, hogy az emberiség történelmében már a korai időkben sem (csupán) az egyszerű fizikai erőtöbblet tehetett valakit a csoport vezetőjévé, hanem a vezetésre való általánosan vett alkalmassága, amely a szellemi képességeket és a „vezetői karizmának” nevezett veleszületett képességet is magában foglalja.

A posztban azért a római köztársaság példája szerepel, mert a „dictator” kifejezés onnan ered és a mai napig ezzel a (megváltozott jelentésű!) szóval fejezik ki (a zsarnok szón kívül) a (többé kevésbé) korlátlan hatalmat gyakorló egyeduralkodót.

Locassen 2012.10.05. 08:51:12

Mielőtt nagyon belemerülnétek itt a "jó diktátor" eszményképébe, azt azért nem ártana figyelembe venni, hogy a római diktátorokat az esetek túlnyomó részében seregvezetésre, választási események lebonyolítására, meg mindenféle vallási rituálék megszervezésére választottak.

Az egyetlen római diktátor, aki legibus faciendis et rei publicae constituendae causa neveztek ki (ie. neveztette ki magát), az Lucius Cornelius Sulla volt, és az ő módszerei elég khm, lényegretörőek voltak - ha ez a modell, akkor én olyan nagyon nem csápolnék egy "köztársasági diktátorért".

Arról meg nem is beszélve, hogy a dictatort a senatus felhatalmazásával a két hivatalban lévő consul nevezte ki, és nem valami plebejus népgyűlésen választották ki a leghangosabban kiabálót.

sörtelen 2012.10.05. 09:13:30

@Cincinnatus: Korrekt. Örülök, hogy a posztot sikerült még jobbá tenni vele.

Alapvető jelentőségű a XX. századi magyar történelem adekvát feldolgozásához a diktatúra - zsarnokság közötti disztinkció precíz kidolgozása. Ha valaki tud ilyen irányú tanulmányról, szóljon. Valami, a 'társadalmi döntéshozatal tipológiája'-szerű írásra gondolok.
Különös tekintettel a 'hatalom' gyakorlásának közcéljaira, a vezető egyszemélyi _választásának_ pillanatában.
Egy elemét némileg ismerem Görgey memoárjának 10. és 11. fejezetéből. Tanulságos gondolatok és mondatok a tárgykörben.
Aztán egyszer majd kellő szellemi és erkölcsi erő birtokában megkezdődhet a Rákosi-féle kommunista diktatúra és a kádári proletárdiktatúra közötti lényegi különbségtevés, az adódó következtetések megkerülhetetlen levonásával.

Husz_János_Puszita 2012.10.05. 11:05:37

@Cincinnatus:

Néztem egyszer egy ismeretterjesztő filmet a farkasokról, ahol különböző helyről érkező egyedeket telepítettek vissza eredeti élőhelyükre. Hamarosan falkát alkottak. Meglepetésre a falkavezér szerepét egy nyiszlett kamasz ragadta magához az új generációból, megelőzve az alfa nőstényt és hímet. Remekül elboldogultak azután a vadonban.

aeidennis 2012.10.05. 14:02:55

@Cincinnatus: csupán abban tévedsz, hogy jelenleg "extrém helyzet" van. Ha végignézed a magyar köztársaságok történetét magad is láthatod, hogy ez a káosz és hozzá-nem-értés tökéletesen normális.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2012.10.05. 14:21:36

@Munchausen + @Locassen: Mi lenne, ha előbb adatot gyűjtenénk, helyzetképet állítanánk össze? A fejlett demokráciák közül többen is regisztrálnod kell, hogy választhass.

Pl. Massachusetts, az USA egyik állama így szabályoz: "Are there deadlines for registration?
Yes. In order to vote you must be registered:
20 days before all primaries and elections, and/or
10 days before a special town meeting."
Forrás: www.sec.state.ma.us/ele/eleifv/howreg.htm

Számos fejlett demokrácia megköveteli a regisztrálást, és van, ahol büntetik a távolmaradást. Bővebben:
en.wikipedia.org/wiki/Voter_registration

Úgy tűnik, hogy a regisztrálás nem diktatórikus eszköz, indokolatlan ilyen alapon diktátort kiáltani.

Cincinnatus 2012.10.05. 16:10:17

@aeidennis:

Hm... A helyzet az, hogy a magyar köztársaságok történetében jelenlévő „káoszt” nem ritkán éppen az előző monarchisztikus rendszerek okozták. Így volt ez 1848-ban (ahol előzőleg a Habsburg monarchia botrányosan egyoldalúan osztotta el a társadalmi erőforrásokhoz jutás lehetőségét, tulajdonképpen megrengetve ezzel a saját gazdasági alapjait is). Így volt 1918-ban is, amikor a K.u.K. monarchia (egyértelműen és kizárólagosan a saját uralmi céljait – egyébként tévesen – követve) egy teljesen felesleges és megnyerhetetlen háborúba vitte a birodalmat és emiatt alakult ki káosz. Így volt 1945-ben is, amikor a Horthy-féle „kvázi-monarchia” szintén reménytelen háború utáni vereséghelyzetet és idegen megszállást hagyott a köztársaságra. És bizony: 1990-ben is örökölte az új köztársaság az előző 40 évnyi „kommunista monarchia” (mert az is egy gyakorlatilag egyszemélyi, ill. kamarillavezetés volt ám!) mentalitásbeli és gazdasági romhalmazát.

Egyébként pedig a magyar monarchia történetében legalább annyi „dilettáns király” van (Dürrenmatt után szólva), mint ahány „paraszti bunkó” (szintén Dürrenmatt kifejezésével élve) a köztársaságaink vezetői közt.:-)

(Az idézett Dürrenmatt-mű a János király, abban áll ez így: „Anglia és Franciaország is: provincia. Dilettáns királyok, paraszti bunkók. Rómában jobban tudná bármelyik írnok.”)

aeidennis 2012.10.05. 23:41:43

Hm... A köztársaság az 1 milliós emberveszteséget összehozta békeidőben. Minek ide világháború...

Egyébként pedig a magyar monarchia történetében legalább annyi „dilettáns király” van (Dürrenmatt után szólva), mint ahány „paraszti bunkó” (szintén Dürrenmatt kifejezésével élve) a köztársaságaink vezetői közt.:-)

Még szerencse, hogy ott van a mosolygós arc a végén, már majdnem komolyan vettem. Reménykedhettek benne, hogy majd a 4!K megépíti a republikánus hősök terét. Együtt mosolyogna Kun Béla és Antall József, ott feszítene Horn Gyula és Matolcsy György, sőt Károlyit is vissza lehetne hozni Siófokról. Biszku Béla mellett pont elférne.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2012.10.06. 08:47:57

@Cincinnatus: "Dilettáns királyok, paraszti bunkók."

Ilyenek posztolnak és kommentelnek itt?

Ne az amerikai marketinget, hanem a tényleges amerikai gyakorlatot igyekezzünk megvalósítani, ha demokráciát és jólétet szeretnénk.

3 kommenttel feljebb már belinkeltem az előzetes regisztráció amerikai feltételeit.

Most linkelem a Newsweek blogfórumának gyermekvállalásról szóló frissebb cikkét. www.huffingtonpost.com/2012/08/15/us-birth-rate_n_1779960.html Igen, dilettáns paraszti barátaim, Amerikában a baloldal is törődik a közössége jólétével, a baloldalnak is számít, hogy épeszű emberek szavazzanak. Fel lehet zárkózni.
süti beállítások módosítása